A parti állam szuverén joga hatálya alatti tengerek

A csatlakozó övezet a tengerparttól számított 12 és 24 tengeri mér­föld közé eső tengersáv, mely már nem áll a parti állam szuverenitása alatt, de ez utóbbi jogosult intézkedni a vám-, pénzügyi, egészségügyi és bevándorlási szabályok megsértésé 141c21b nek megelőzésére, ellenőrizni azok be­tartását és szankcionálni a jogsértéseket, ide értve az üldözés jogát.

A kizárólagos gazdasági övezet a parti tengeren túli és az azzal szom­szédos, a parttól számított 200 tengeri mérföldes határig terjedő terület. E fölött a parti állam nem szuverenitással, csak bizonyos tevékenységekre vonatkozó szuverén jogokkal és joghatósággal rendelkezik. Ide tartozik az élő és élettelen természeti erőforrások kutatása, kiaknázása és megóvása, mesterséges szigetek felállítása, vízből, áramlatokból és szélből történő energiatermelés, a tudományos kutatás és a környezetvédelem. E jogok nem érintik a hajózás és átrepülés, valamint a kábelek és olajvezetékek le­fektetésének szabadságát. E sui generis rezsim, mely szokásjogi úton már a hetvenes években kialakult, összeegyezteti a parti államok érdekeit a ha­józás szabadságával. A kizárólagos gazdasági övezet a tengeri halászatban játszik kiemelkedő szerepet.

A kontinentális talapzat jogi fogalmában az a földrajzi realitás tükrö­ződik, hogy a szárazföldi lemez peremét tenger boríthatja, azaz a kontinen­tális perem a parti állam szárazföldjének elsüllyedt meghosszabbítását jelenti. A kontinentális talapzat kiterjedésének meghatározására több módszer léte­zik: egyrészt - földrajzi adottságoktól függetlenül - minden parti állam ren­delkezik 200 tengeri mérföldes kontinentális talapzattal, másrészt, ha a kon­tinentális perem ténylegesen ennél szélesebb, akkor a kontinentális talapzat nem nyúlhat túl a 350 mérföldön vagy mélyebb tenger esetében a 2500 méter mélységben levő pontokat (izobátok) összekötő vonaltól számított 100 mérföldön. A kontinentális talapzat delimitációját egy e célra létrehozott bi­zottság ellenőrzi.

A parti állam kizárólagos szuverén jogokat gyakorol a kontinentális talapzat természeti erőforrásai felett (ez leginkább a kőolaj és a földgáz!), de élő erőforrásoknál csak akkor, ha azok fizikailag kötődnek a tengerfenék­hez. A 200 tengeri mérföldet meghaladó kontinentális talapzat esetében azonban a kiaknázott erőforrásokat részlegesen meg kell osztani. A kontinentális talapzat fölötti vízre a tengerek szabadsága vonatkozik. A kontinentális talapzat és a kizárólagos gazdasági övezet közötti viszony úgy határozható meg, hogy ez utóbbi a 200 mérföldes sávon belül abszorbeálta a kontinentális talapzat régebbi intézményét. A kontinentális talapzat szomszédos vagy szemben fekvő államok kö­zötti elhatárolásáról az 1982. évi egyezmény csak annyit mosd, hogy az érdekelteknek méltányos megoldás elérése céljából megállapodást kell kötni, ennek hiányában pedig alkalmazni kell a tengerjogi viták megoldásának szabályait. Ennek a megoldásnak a fényében nem tűnik véletlennek az, hogy a kontinentális talapzatok megosztása több bírói eljárás tárgya volt. Ezek közül említendők a Nemzetközi Bíróság ítéletei az északi-tengeri kontinentális talapzat ügyben (1969), a Líbia és Tu­nisz (1982 és 1985), valamint a Líbia és Málta közötti ügyben (1985), a Maine-öböl tengeri delimitációjával kapcsolatos amerikai-kanadai vitában (1984), végül a Norvégia és Dánia közötti Jan Mayen-ügyben (1993), vagy az 1977. évi választott bírói ítélet a La Manche csatorna alatti kontinentális talapzat megosztásáról Franciaország és Nagy-Britannia között. Az említett ítéletből az alábbi elvek vonhatók le: a jóhiszemű tárgyalás kötelezettsége megállapodás elérése céljából, az elhatárolás konkrét módja az eset körül­ményeitől függ, de méltányos eredményre kell jutni, a méltányosság a nemzetközi jog része, vannak méltányossági elvek, újabban méltányossággal korrigált egyenlő távolság alkalmazása.