A nukleáris fegyverek törvényessége

A hatályos nemzetközi jog arra épül, hogy a nemzetközi kapcsolatokban tilos az erõszak alkalmazása és az azzal való fenyegetés, mely azonban megengedi fegyveres támadás vagy agresszió esetén az önvédelem természetes jogának gyakorlását. A nemzetközi gyakorlat azt is mutatja, 818j99i hogy e joggal különbözõ államok rendszeresen visszaéltek, azaz a jog csak látszólag aratott gyõzelmet az erõszak felett. Még árulkodóbb az a tény, hogy az erõszak tilalmának, a háború törvényen kívül helyezésének nemzetközi jogi alapelvvé minõsítése után szinte azonnal elkezdõdött és folyamatosan eszkalálódott a fegyverkezési verseny, amelynek kiemelkedõ területe a nukleáris fegyverekkel állt összefüggésben. A nemzetközi közösség tehát úgy tett, mintha e tilalom nem létezne, vagy legalább is nem bízott annak effektivitásában. A hidegháború korszakának nagy paradoxona az volt, hogy a kölcsönös elrettentés (policy of deterrence), azaz az agressziónak nukleáris fegyverekre alapozott elhárítása a gyakorlatban ténylegesen mûködött, és megakadályozta a harmadik világháború kitörését annak minden következményével, de nem zárta ki a háborúkat a két szembenálló tömb perifériáin.

Az ENSZ Közgyûlése kérelmére a Nemzetközi Bíróság 1996-ban tanácsadó véleményt adott a nukleáris fegyverek használatának vagy az azokkal való fenyegetésnek a legalitásáról vagy illegalitásáról. A kérdés eldöntésérõl a Bíróság az ENSZ Alapokmányából indult ki, ennek rendelkezéseit minõsítette alkalmazandó jognak - így miután a nukleáris fegyverek alkalmazása és a velük való fenyegetés között korreláció áll fenn - mindkettõt a nemzetközi jog által tiltott erõszak és az önvédelem természetes joga alapján kell megítélni. A Bíróság nagy többséggel megállapított azt, hogy a sem az általános nemzetközi jogban, sem a szerzõdéses jogban nincs olyan speciális szabály, mely megengedné a nukleáris fegyverek használatát, vagy az azokkal való fenyegetést, de nincs is erre vonatkozó átfogó és egyetemes tilalom sem.

A feltett kérdés lényegével kapcsolatban azonban a következõ döntés született: elnöki szavazattal a Bíróság kimondta, hogy a jelenlegi nemzetközi jog szerint nem lehet eldönteni, vajon az önvédelem azon szélsõséges esetében, amikor tényleg az állam túlélésérõl van szó, vagy az forog kockán, jogos vagy jogtalan-e a nukleáris fegyverek használata vagy az azokkal való fenyegetés. E megállapításban két megfontolás tükrözõdik: a Bíróság egyrészt tudatában volt annak, hogy e kérdés túlmegy a nemzetközi jog vagy legalább is a bírói döntés határán, másrészt - az Állandó Nemzetközi Bíróságnak a Lotus-ügyben hozott ítélete dictumát (=az államok kifejezett tilalom hiányában szabadon cselekedhetnek) úgy módosította, hogy amit a nemzetközi jog kifejezetten nem tilt, az azért még nem feltétlenül megengedett, ami egyet jelent egy "szürke zóna" létezésének hallgatólagos elfogadásával. Végül a Bíróság rögzítette azt, hogy a nukleáris fegyverek használatának vagy azokkal való fenyegetésnek összhangban kell lennie a nemzetközi humanitárius jog elveivel (ius in bello) és szabályaival.