A nemzetközi szokásjog fogalma

A nemzetközi szokásjog klasszikus meghatározása a Nemzetközi Bíróság Statútumában található, mely a bíróság által alkalmazandó források között megemlíti "a nemzeti szokást, m 151d37b int a jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékát". E meghatározás szerint a nemzetközi szokásjog létrejöttéhez két konjuktív vagy konstitutív feltétel szükséges: az általános gyakorlat, mint materiális feltétel és a jogi meggyőződés, mint pszichológiai feltétel.

A materiális elem meghatározásánál először arra kell rámutatni, hogy minden állam valamennyi szervének magatartásával közreműködhet vagy részt vehet a nemzetközi szokásjogi norma kialakításban, azaz nemcsak a nemzetközi kapcsolatok irányításával megbízott állami szervek cselekvése vagy mulasztása lehet releváns.

A fenti megállapítás fényében másodlagos jelentőségű az a körülmény hogy az állami szervek magatartásának milyen konkrét formái vagy módjai minősülnek relevánsnak (a nemzetközi szerződések, a nemzetközi és nemzeti bírósági határozatok, a belső jogszabályok, a diplomáciai levelezés, a kormányok jogtanácsosainak véleménye, a nemzetközi szervezetek gyakorlata.

A nemzetközi jog fogalmának pszichológiai összetevője kifejezésre juttatja azt, hogy az államok jogi kötelezettségnek érzik valamely magatartás követését, cselekvésüket, vagy attól való tartózkodásukat az az érzés határozza meg, hogy így járnak el a nemzetközi joggal összhangban. A nemzetközi szervezetek határozataiban kifejeződik a jogi meggyőződés.

Az opinio iuris sive necessitatis alapkérése az, hogy a jogi meggyőződésnek egyhangúnak kell-e lenni, vagy elég az általános vélemény. Az első álláspontot valló voluntarista iskola a szokásjogban a hallgatólagos megállapodást lát, míg az objektivista álláspont szerint az államok általános, esetleg többségi akarata kötelezően kiterjed más államokra.