A NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK JOGÁNAK FEJLŐDÉSE ÉS KODIFIKÁCIÓJA

A nemzetközi szerződések jogának fejlődése és kodifikációja

A nemzetközi jogalkotásnak két módja van: egyrészt nemzetközi szerződések megkötése, másrészt a nemzetközi jog általános szabályainak kialakítása. A nemzetközi szerződés a nemzetközi jog legrégibb intézményei közé tartozik, joggal mondhatjuk azt, hogy a történelemben mindig is voltak.

Az ókori Hellasz különösen alkalmas feltételeket biztosított nem csak a poliszok közötti ad hoc jellegű megáll 838h78i apodások létrejöttéhez, hanem olyan szerződések megkötéséhez is, mint a szövetségi szerződést jelentő szümmachiák, illetve amfüktioniák, melyekkel kísérletet tettek a poliszok a békés kapcsolatok megszervezésére, többek között választott bírósági eljárás előírásával. A Római Birodalom létrejöttéhez vezető folyamatot is nemzetközi szerződések sorozata kísérte, az állandó háborúkat békeszerződések szakították meg, és szerződések sorozata stabilizálta évszázadokon keresztül a limes-t. A középkor története is azt bizonyítja, hogy a szerződés mint jogintézmény benne rejlik a nemzetközi kapcsolatokban, annak szinte conditio sine qua non-ja. E korszakban a szerződések tradicionális tárgyai annyiban módosultak, hogy a személyi kötelékeket jelentő hűbéri viszonyok következtében a magánjogi szerződések kihatottak a nemzetközi kapcsolatokra. A középkor szerződéseit a szakrális jelleg is jellemezte. A nemzetközi kapcsolatok fejlődésével összhangban a XVII. századtól kezdve az ún. Európai Jogközösségben általános gyakorlattá vált a nemzetközi szerződések létrehozása, kiadták az első szerződésgyűjteményeket. A nemzetközi szerződés az államok közötti együttműködés privilegizált eszközévé vált: nemcsak a szerződések számának exponenciális növekedése figyelhető meg, hanem a politikai kapcsolatok szabályozása mellett az egyre szélesedő nemzetközi együttműködés legkülönbözőbb területein is alkalmazták, mely folyamat a mai napig is töretlenül tart. Az ENSZ-nél beiktatott nemzetközi szerződések száma jóval túlhaladta az 50.000-et.

A több évszázados nemzetközi gyakorlat szokásjogi normák egész szövevényét hozta létre a nemzetközi szerződések megkötésére, értelmezésére és alkalmazására, érvényességének feltételeire, a szerződés módosításának és megszüntetésének lehetőségeire. Ezt a joganyagot nevezzük a nemzetközi szerződések jogának. Megváltozott a megerősítés intézményének tartalma, mert míg az abszolút monarchiákban ez csupán egy formális aktus volt, addig az alkotmányos és parlamentáris monarchiákban és a köztársaságokban a parlament megszerezte a szerződés megerősítéséhez való előzetes hozzájárulás jogát. A XIX. század nagy újítása a multilaterális szerződések bevezetése ( az első az 1814-es chaumonti szerződés). A multilaterális szerződések tartalmi átváltozása is bekövetkezett: a nemzetközi uniók megjelenése (távíró, posta, szerzői jogok stb.) létrehozta a generális sokoldalú szerződéseket, és megjelent a regionális szerződés is (először Latin-Amerikában). A nemzetközi szervezetek nemzetközi jogalanyiságának elismerése következtében e szervezetek egyre több nemzetközi szerződést kötöttek tagállamaikkal és egymás között. E fejlődés a nemzetközi szerződések új típusát hozta létre, a nemzetközi szervezetek részvételével kötött szerződéseket.

A nemzetközi szerződések legfontosabb részét, az államok közötti szerződések jogát az 1969. évi bécsi egyezmény a nemzetközi szerződések jogáról kodifikálta. Az államok nagy többsége részese e bécsi egyezménynek, melyhez Magyarország az 1987. évi 12.sz. tvr-rel csatlakozott. A bécsi egyezmény kodifikációs jellegét, azaz tartalmának a nemzetközi szokásjoggal való azonosságát általában mind a nemzetközi gyakorlat, mind a jogtudomány elfogadja. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy ezen egyezmény szabályainak jelentős része szubszidiárius jellegű, azaz csak akkor alkalmazható, ha a konkrét szerződésben másképp nem rendelkeztek. Ugyanakkor a szerződés érvénytelenségére és - a szerződő felek egyetértésén kívüli - szerződés-megszűnési esetekre kizárólag a bécsi egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni, mellyel a pacta sunt servanda elv fokozott érvényesülését kívánják biztosítani. A nemzetközi szerződések jogának kodifikációja az 1986-ban elfogadott bécsi egyezménnyel folytatódott, melynek tárgya az államok és a nemzetközi szervezetek, valamint a nemzetközi szervezetek egymás közötti szerződéseinek joga.