A nemzetközi környezetvédelmi jog fejlődése

A tudományos kutatás eredményei és a tapasztalatok alapján a hatvanas évek­ben megerősödött az a felismerés, hogy a vizek és a levegő szennyezése, a természet rombolása többé már nem helyi probléma, hogy a természeti kör­nyezetet beláthatatlan következményekkel járó, súlyos veszélyek fenyegetik. E felismerés keretében indult meg az ENSZ Környezeti Konferenciájának előkészítése, majd 1972-ben Stockholmban megszületett a környezetvédel­mi nyilatkozat és akcióprogram és ennek rész 737e48h eként a nemzetközi környezetvédelmi jog. A nemzetközi környezetvédelmi jogba azok a nemzetközi jogi normák tartoznak, melyek a szennyezésből és más környezeti ártalmakból ke­letkező államközi viszonyokat szabályozzák a környezet különböző elemeinek, a környezeti rendszereknek a megóvása és védelme céljából.

A nemzetközi környezetvédelmi jognak vannak előzményei: a határvíz­egyezmények már a XIX. század második felétől foglalkoztak a vízszennye­zés problémájával, 1885-ben megkötötték a rajnai lazacok védelméről szóló szerződést, megszülettek az első madárvédelmi egyezmények, köztük a mezőgazdaságra hasznos madarak védelméről szóló 1902. évi párizsi egyezmény, Londonban, 1900-ban pedig a gyarmatosító hatal­mak az afrikai állatvilág megóvásának céljából hoztak létre egyezményt. Más területeken, ilyenek p1. a tengerszennyezés vagy a légszennyezés, a nemzet­közi jogalkotás sokkal később kezdődött és a XX. század utolsó harmadá­nak környezeti kihívásait, p1. az ózonpajzs gyengülése, az éghajlatváltozás, a rádióaktivitás vagy a veszélyes hulladékok által létrehozott nemzetközi problémákat már a létrejött nemzetközi környezetvédelmi jog keretében válaszolták meg.

A stockholmi konferencia után a környezetvédelmi tárgyú nemzetkö­zi jogalkotás szinte exponenciális növekedést mutat. Jelenleg több mint 300 multilaterális és 1200 bilaterális környezetvédelmi egyezmény van hatályban. Ezen kívül nagyszámú határozat, ajánlás, deklaráció, irányelv, akcióprogram, stb. is született ezen a területen, melyek természetesen nem rendelkezhetnek jogi kötelező erővel, legfeljebb az elvek ismétlő­déséből opinio iuris kialakulására lehet következtetni.

A nemzetközi környezetvédelmi normák mennyiségi fejlődése és új te­rületekre (p1. föld- és tájvédelem, trópusi esőerdők) való kiterjesztése mel­lett komoly minőségi változások is bekövetkeztek, nevezetesen:

Kezdetben a határon átterjedő szennyezés problémái uralták a nemzet­közi jog ezen területét, mely a dolog természete szerint szubregionális vagy regionális nemzetközi jogalkotást indukált, de a szennyezéssel érintett terü­letek nagyságának növekedése miatt p1. nagy távolságra eljutó szennyezés vagy a káros környezeti hatások megelőzése, csökkentése hatékonyan csak a különböző kibocsátó államok együttműködésével valósítható meg, tehát már általános szabályozásra volt szükség.

Az érdekelt államok körének kiszélesedése mellett a globális környe­zeti problémák felismerése magával hozta az "emberiség közös öröksége" analógiájára "az emberiség közös ügye" fogalom megjelenését ezen a te­rületen annak olyan járulékaival, mint p1. a generációk közti méltányosság.

Az 1982. évi Természet Világchartától eltekintve, mely kifejezetten el­ismeri az ökológiai rendszernek belső, önmagában vett értékét, a nem­zetközi környezetvédelmi jog továbbra is antropocentrikus megközelítést követi, jelesül a környezetet nem önmagában, hanem az emberi lény ér­dekében és hasznára védi.

A környezetvédelem ezen általános céljával járt együtt az, hogy a kezdeti, J. J. Rousseau-ig visszavezethető megközelítést (Vissza a természethez) felvál­totta a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés összekapcsolása, mely az 1992. évi Riói Konferencia Nyilatkozatában a "fenntartható fejlődés" fogalmában kulminált. A környezetvédelem és a gazdasági fejlődés közötti ellentmondás feloldására irányuló törekvések mutatkoznak meg p1. a Nemzetközi újjáépí­tési és Fejlesztési Bank beruházás-támogatási politikájában, mely környezeti hatásvizsgálatot és az érdekelt államok közötti nemzetközi szerződés megkö­tését követeli meg vagy a GATT - Világkereskedelmi Szervezetnek a keres­kedelem szabadsága és a környezeti követelmények összhangba hozatalára irányuló eljárásaiban. A jelzett tendencia abban is tükröződik, hogy a termé­szeti erőforrások megosztásáról szóló egyezményekben (pl. Antarktisz, ten­geri halászat) egyre nagyobb szerepet kapnak környezeti megfontolások.

A nemzetközi környezetvédelmi normák mennyiségi növekedése és tar­talmi átalakulása nem járt együtt jogi minőségük javulásával, azaz szigorúbb

nemzetközi kötelezettségek megállapításával. Ellenkezőleg: a nagy multila­terális szerződések ab ovo keretjogszabályok, melyek továbbfejlesztéséhez, így p1. a jogi kötelezettségek kvantifikációjához további kiegészítő jegyző­könyvek szükségesek. E szerződések csak fokozatosan megvalósítandó cé­lokat és feladatokat állapítanak meg, vagy eleve többsebességes kötelezett­ségeket létesítenek. Joghézagok keletkeznek abból is, hogy a konkrét szerződés hatékonysága szempontjából releváns államok távol maradnak az adott szerződéstől, így fontos láncszemek hiányoznak. Általánosságban az is mondható, hogy a szerződések végrehajtásának hatékonysága gyenge egy­részt azért, mert jelentősen érintik, korlátozzák az államoknak - szuvereni­tásukból folyó - cselekvési szabadságát, illetve önmagukban bonyolult tudo­mányos, politikai és gazdasági, esetleg ideológiai problémákról van szó. A széles körben alkalmazott intézményi formák csak részlegesen képesek e bennrejlő problémákat orvosolni. A nemzetközi környezetvédelmi jogi köte­lezettségek jogi értékére lehet következtetni abból, hogy a nemzetközi gyakor­lat az államok felelősségének kérdését quasi tabuként kezeli.