A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TÖRTÉNETE AZ EURÓPAI HEGEMÓNIA KIALAKULÁSA ELŐTT

A nemzetközi kapcsolatok története az európai hegemónia kialakulása előtt

A nemzetközi kapcsolatok létrejöttéhez legalább három feltétel együttes megléte szükséges:

több egymástól elkülönült egység vagy később állam

ezen államok közötti kapcsolat tényleges létezése

egyik állam se rendelkezzen olyan hatalmi túlsúllyal, mely módot adhat más államok alávetésére

ÓKOR:

A földrajzi távolságok és a közlekedési eszközök fejletlensége miatt a Föld különböző részein alakultak ki egymástól független civilizációk, és csak ezeken belül lehet szó egymástól elkülönült politikai egységek, később államok közötti kapcsolatok létrejöttéről. Tehát több nemzetközi társadalom létezett, melyek elkülönülten fejlődtek.

Mezopotámia: A sumérok városállamai közötti kapcsolatokat a hatalmi egyensúlyra való törekvés jellemezte és ebből a korból származik az első ismert nemzetközi szerződés is.(Kr. e. III. évezred, Babilon, Hettita, Asszír, Perzsa, Parthus és Szaszanida birodalmak) Létezett már politikai házasság, a követküldés intézménye. A nemzetközi jog forrása a belső jog volt.

Hellasz: Ez a korszak tekinthető az európai civilizáció forrásának. A poliszok közötti folyamatos háborúskodás kialakította a katonai szövetségeket (szümmachia). Léteztek vallási szövetségek (anfüktióna) és a tiszteletbeli konzul (proxenos) intézménye is kialakult. Fejlődésnek indult a tengerjog, létezett már hadüzenet és tengeri blokád. Nagy Sándor birodalmának felbomlása után létrejöttek a hellenesztikus államok (Makedónia, Egyiptom, Szeleukida, Pergamon és Bakria), s közöttük - a római légiók megjelenéséig - állandó háborúkkal kísért viszonylagos hatalmi egyensúly állt fenn.

Római Birodalom: A nemzetközi kapcsolatok száma és jelentősége - különösen a Hellasszal összehasonlítva - erősen visszafejlődött. Mindazonáltal jellemezték Rómát a békeszerződések, a területek megörökölhetősége, az egyenlőtlen szerződések, a szigorú formalitás, a követek sérthetetlensége. Külügyi dolgokban a szenátus döntött.

KÖZÉPKOR:

A Nyugatrómai Birodalom bukása után (476) lényegében megszakadt a kötelék a hajdani birodalom két fele között. A nyugati rész centruma áthelyeződött az Alpoktól északra, kelet felől az iszlám új ereje az Atlanti-óceántól Belső-Ázsiáig és Indiáig terjedő átmeneti politikai egységet teremtett meg.

Az V-X. században, az ún. sötét középkorban Európát a gazdasági és kulturális hanyatlás jellemzi. Az akkori Európát állandó külső fenyegetések érték: a mór hódítás, illetve a népvándorlások utolsó hullámai (arabok, vikingek, magyarok, mongolok). A Keletrómai Birodalom örökébe lépő Bizánci Császárság egyrészt nem mondott le a Római Birodalom egységének helyreállításáról, illetve hajdani területe különböző részeinek visszaszerzéséről, másrészt a Bizánci Császárságban a kereszténységnek - mind a hitelvekben, mind pedig szervezeti formájában - kialakult lényegi különbségei befolyásolták Európa keleti országainak fejlődését és kapcsolatait, és végül elvezettek az egyházszakadáshoz (1054). A negyedik keresztes háború után az európai lovagok elfoglalták Bizáncot (1205) és létrehozták a Latin Császárságot, melynek bukása után a Bizánci Császárság nem volt képes hajdani hatalma visszaszerzésére. Végül ez a hanyatló állam megsemmisült, amikor az oszmán törökök 1453-ban bevették Bizáncot. A bizánci örökség nagy része azonban tovább élt, csak áthelyeződött Oroszországba, amely az európai politika tényezőjévé vált azután, hogy 1547-ben IV. Ivánt cárrá koronázták. A Szibéria felé irányuló orosz terjeszkedés 1639-ben elérte a Csendes-óceánt, így Oroszország eurázsiai birodalommá vált. A Frank Birodalom megszűnését jelentő verduni szerződés (843) utáni Nyugat-Európát nem jellemezte az egymás mellett létező és egymással kapcsolatban álló államok rendszere. Az általánossá vált hűbériség bonyolult viszonyrendszert hozott létre az uralkodó és a hűbéri láncolat különböző szintjén levő vazallusok között. A hűbéri viszony elsősorban személyi köteléket jelentett, ami együtt járt azzal, hogy magánjogi aktusok közjogi hatásokat idéztek elő. A hűbéri rendszerből következő bizonytalan politikai megosztottsággal szemben integráló tényezők is érvényesültek, pl. az antik eredetű közös civilizáció. (Civitas Chrisitiana: közös vállalkozásokra is képes volt, pl.: keresztes háborúk) A keresztény világ politikai egységének eszméje vezetett el az invesztitúraharchoz, azaz a pápaság és a császárság küzdelméhez. Ez a küzdelem kezdetben alapkérdések eldöntéséről szólt (ki áll ki felett, kinevezési jogkörök stb.), később viszont ez a küzdelem korlátozódott az Itália fölötti uralomra. A XV. századra mind a császári, mind a pápai méltóság csak egy cím, egy fikció maradt. Hiszen minden országnak van királya.