A nemzetközi- és a nem nemzetközi fegyveres összeütközések

A nemzetközi fegyveres összeütközés és a nem nemzetközi fegyveres összeütközés közötti különbség elsõsorban abban nyilvánul meg, hogy az erõszak tilalmának elve csak a nemzetközi fegyveres összeütközésekre vonatkozik, a nem nemzetközi fegyveres összeütközések szempontjából irreleváns.

A klasszikus nemzetközi jog a háborút államközi jogviszonyként értel 535i81f mezte, melynek alanyai kizárólag államok lehettek. Az 1907. évi III. hágai egyezmény rögzítette a háborúin­dítás formális feltételeit (hadüzenet, ultimátum), a hadiállapot beálltát és a háború befejezését (békekötés), mely rendelkezések késõbb elavultak.

Az 1949. évi genfi egyezmények közös 2. cikke meghatározza a nemzet­közi fegyveres összeütközés fogalmát. Ennek tekintendõ két vagy több szerzõdõ fél között bekövetkezendõ megüzent háború,

minden más fegyveres összeütközés, még ha a hadiállapot fennállá­sát közülük valamelyik nem is ismeri el,

valamely fél területe egészének vagy egy részének bármilyen meg­szállása, még akkor is, ha ez nem ütközik semmiféle katonai ellenállásba.

Az 1949-es definíció megerõsíti a nemzetközi fegyveres összeütközés államközi jellegét, miután az 1949. évi egyezményekben csak államok le­hetnek szerzõdõ felek. Ezen kívül a tényleges helyzetet hangsúlyozza, el­vonatkoztat az állásfoglalásoktól és nemzetközi jogi feltételektõl. Csak az a kérdés vethetõ fel, hogy a meghatározás felöleli-e a fegyveres erõk nemzet­közi szinten történõ alkalmazásának valamennyi esetét.

Az 1949. évi genfi egyezmények közös 3. cikke a nem nemzetközi fegy­veres összeütközésekre minimális humanitárius követelményeket állapított meg, de nem határozta meg a nem nemzetközi fegyveres összeütközés fo­galmát. Az áldozatok védelmérõl szóló 1977. évi II. jegyzõkönyv pedig vissza­tért a polgárháború hagyományos paramétereihez, melyek bekövet­keztekor a jegyzõkönyv új szabályait is alkalmazni kell.

A nem nemzetközi fegyveres összeütközések megállapítása nem könnyû, figyelemmel arra, hogy nagyon sokféle és összetett helyzetrõl le­het szó. A fegyveres fellépés célja lehet a hatalom erõszakos megszerzése, politikai rendszerváltoztatás vagy valamely terület lakosságának elszakadá­sa. Eszközeit tekintve jelenthet katonai mûveleteket, de nem ritka a gerilla-hadviselés sem. A nem nemzetközi fegyveres összeütközésben az egyik fél a fennálló hatalmi rendszer, a kormány, mely önmagát ab ovo legitimnek tartja, és nem hajlan­dó fegyveres ellenfeleinek elismerésére, mert egyrészt ezzel korlátozná cselekvési szabadságát, másrészt a gyengeség bevallása lenne a felkelõk és a nemzetközi közösség felé. A másik oldalon állnak a felkelõk, melyek le­hetnek politikai pártok, más szervezett csoportok, kisebbségek, sõt néha a tömegek is. Elõfordul olyan eset is, amikor az állam de facto szétesett (Li­banon, Szomália), így a harc különbözõ csoportok között folyik.

A nem nemzetközi fegyveres összeütközések lato sensu értelmezése elvileg két problémát vet fel:

Mi a nem nemzetközi fegyveres összeütközés alsó küszöbe? Általáno­san elfogadottnak tûnik az, hogy a rendõri eszközökkel kezelhetõ zavargások, forrongások, elszigetelt vagy elszórt erõszakcselekmények nem jelen­tenek nem nemzetközi fegyveres összeütközést. Pl. az Emberi Jogok Eu­rópai Bírósága nem ilyen szempontból mérlegelte az IRA három tagjának likvidálását. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni szokták, hogy a huma­nitás szempontjaira tekintettel a minimális követelményeket a lehetõ legnagyobb számú fegyveres összeütközésre alkalmazni kell. Ar­ról van szó, hogy az ilyen helyzeteket - amennyire lehetséges - humanizálni kell. Ezt a védelmet erõsíti meg a Nemzetközi Bíróságnak a Nicaragua-ügy­ben hozott ítélete (1986).

Az elmúlt fél évszázadban a belsõ fegyveres konfliktusok jelentõs része internacionalizálódott, ezért szokás jobb híján nemzetközi polgár­háborúról beszélni. Arról van szó, hogy más államok beavatkoznak a fenn­álló kormány vagy a felkelõk oldalán. Ebben az összefüggésben nyilván­valóan az elsõ kérdés az ilyen beavatkozás megengedettsége vagy ellenke­zõleg: tilalma. Míg a felkelõk oldalán történõ beavatkozást általában jogtalannak tekintik, mint ez kitûnik a Nemzetközi Bíróságnak a Nicara­gua-ügyben hozott ítéletébõl, addig a kormány felkérésére törté­nõ beavatkozás kérdésében az álláspontok megoszlanak. Az egyik oldal azzal érvel, hogy a kormány az állam nevében jár el, így beleegyezési jo­gát a nemzetközi jog nem korlátozza. Ezzel szemben arra szoktak hivat­kozni, hogy a polgárháború kitörése ab ovo megkérdõjelezi a kormány legitimitását, esetleg bábkormánytól származik, továbbá a beleegye­zésnek mint jogellenességet kizáró körülménynek vannak nemzetközi jogi korlátai.

A tananyag e része szempontjából az elõzõnél fontosabb kérdés az, hogy más államok részvétele megváltoztatja-e a nem nemzetközi fegyveres összeütközés jogi természetét? E kérdésre nincs egyértelmû válasz sem a nemzetközi jog elméletében, még kevésbé a nemzetközi gyakorlatban.

A külföldi beavatkozás ellenére nem nemzetközi fegyveres összeüt­közést állapított meg a Legfelsõbb Bíróság 1999. évi döntése, a volt Jugoszlávia ügyében eljáró nemzetközi büntetõ törvényszék a külön­bözõ boszniai atrocitásokkal kapcsolatban. A Nicaragua-ügyben a Nem­zetközi Bíróság nem foglalt állást a minõsítés kérdésében. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az, hogy több esetben a fegyveres beavatkozás indítékaként - okkal vagy ok nélkül - a külföldi beavatkozás elhárítását említették, azaz a kollektív ön­védelem gyakorlásával azonosították, melybõl szükségszerûen a konflik­tus nemzetközi fegyveres összeütközés mivolta következne. Egyes néze­tek szerint más állam fegyveres beavatkozása nem nemzetközi fegyveres összeütközésbe ezt eo ipso nemzetközi fegyveres összeütközéssé. Ilyen következtetésre lehet jutni a humanitárius nemzetközi jog lehetõ legszélesebb érvényesülésének követelménye alapján.

A nemzetközi közösség általános attitûdje alapján a terrorizmus nem esik sem a nemzetközi, sem a nem nemzetközi fegyveres összeütközés fo­galma alá

Végül érinteni kell azt a kérdést, hogy a nemzetközi, illetve nem nemzetközi fegyveres összeütközések dualista struktúrájába hogyan és milyen módon illeszthetõ be a békefenntartás, melynek alkalmazására mind nemzetközi, mind pedig nem nemzetközi fegyveres összeütközések ese­teiben sor kerülhet, ugyanakkor jelentheti a béke helyreállítását, sõt a béke kikényszerítését, azaz fegyveres erõ alkalmazását is. A békefenntartás - álta­lános vélemény szerint - nem sorolható be az 1949. évi genfi egyezmények két kategóriájába. A békefenntartás sui generis jellege ellené­re a humanitárius nemzetközi jog elveit és szabályait ezen tevékenységek során alkalmazni kell, mint azt az e tárgyban létrejött nemzetközi megálla­podások és az ENSZ gyakorlata bizonyítja