A nem tömegpusztító fegyverek szabályozása

A környezeti hadviselés tilalmáról szóló 1976. évi New York-i egyezmény

A környezetmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szán­dékú alkalmazásának eltiltásáról szóló egyezmény, melyet az angol rövidítés alapján egyszerűbben ENMOD-egyezménynek neveznek, meg kívánja aka­dályozni a fegyverkezési verseny új területre történő kiterjesztését. Az egyez­mény kidolgozásakor a környezeti hadviselési technikák inkább a titkos ka­tonai kutatások szakaszában voltak, de az amerikai hadsereg Indokínában már herbicideket alkalmazott, felégette a növényzetet, esőzéseket idézett elél. 333g61d

Az 1976. évi egyezmény szerint a környezetmódosító eljárások alatt a természeti folyamatokba való olyan tudatos beavatkozás értendő, mely megváltoztatja a Föld vagy a világűr dinamikáját, összetételét vagy szerke­zetét, beleértve a Föld élővilágát, szilárd kérgét, vízkörét és légkörét. A Le­szerelési Konferencia előkészítő anyagai, az un. travaux préparatoires az ilyen eljárások számos példáját sorolják fel: időjárás- és klímaváltoztatás, a meteorológiai jelenségek egyensúlyának megzavarása, szökőár, lavina, föld­rengés előidézése, viharok irányítása, ködök előállítása stb.

A környezetmódosító eljárások átfogó meghatározásával ellentétben a szerződő felek által vállalt kötelezettségek erősen korlátozottak.

A New York-i egyezmény csak a környezetmódosító eljárások katonai vagy más ellenséges célú hasznosítását tiltja be, és ezt is csak akkor, ha ezek széles körű, hosszan tartó, súlyos hatásokat okoznak. A tilalom nem terjedd ki az előkészületekre, azaz ilyen eljárások kifejlesztésére, sőt a kutatásra sem. Ez utóbbi állítás következik abból, hogy az egyezmény kifejezetten megengedi a környezetmódosító eljárások békés célú hasznosítását.

Az egyezmény betiltja a környezetmódosító eljárásokat mint hadvise­lési eszközöket, továbbá tiltja ilyenek alkalmazását akkor is, ha nincs nyílt fegyveres összeütközés. Mindkét esetben csak a nehezen megragadható szándékos elkövetés tartozik a tilalom alá, így az olyan említett példák, mint a folyók elterelése, szennyezése, gátak megsemmisítése nehezen minősít­hető nem megengedett hadviselési eszköznek.

A New York-i egyezmény tehát inkább a humanitárius nemzetközi jog­hoz tartozik, illetve környezetvédelmi tárgyú. Leszerelési vonat­kozása egyrészt az, hogy gátat emelt a fegyverkezési verseny útjába, másrészt ilyenné teszi ellenőrzési rendszere, mely to­vább megy a biológiai fegyverekről szóló 1971. évi New York-i egyez­mény megoldásánál.

Az 1976. évi egyezmény ellenőrzési rendszere - a felek konzultációin és az utótalálkozókon kivül - magába foglalja a nemzetközi bizottság (Szakér­tői Tanácsadó Bizottság) ténymegállapító és véleményadó eljárását, továb­bá azt, hogy szerződésszegés esetében az ügy a Biztonsági Tanács elé ter­jeszthető. Ez utóbbi - összhangban a Biztonsági Tanács funkciójával - a vita politikai elintézésével egyenértékű, nem pedig a jogsértés miatti nemzet­közi jogi felelősség megállapításával.

A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló 1981. évi genfi egyezmény

Az 1981. évi genfi egyezmény alapgondolata visszavezethető az 1968. évi szentpétervári deklarációig és a két hágai békekonferencia rendelkezése­iig. Ennek ellenére tömegesen használtak különböző aknákat a II. világhá­borúban, az arab-izraeli háborúkban, Afganisztánban, számos afrikai or­szágban, a délszláv háborúkban, sőt Vietnamban napalmot is bevetettek. Az általános tilalmak megerősítésére és konkretizálására várni kellett a huma­nitárius nemzetközi jog továbbfejlesztésére, az 1977. évi kiegészítő jegy­zőkönyvek megszületésére. Miután az 1981. évi genfi egyezmény nem ren­delkezik az ilyen fegyverek gyártásának, felhalmozásának és elterjedésének megakadályozásáról, ezen egyezmény inkább a humanitárius nemzetközi joghoz tartozik: megtiltja olyan fegyverek alkalmazását, melyek elsődleges hatása röntgensugárral ki nem mutatható repeszekkel sérülés okozása, be­tiltja, illetve korlátozza az aknák és a gyújtófegyverek használatát. A tilalmak további megszorítását jelentik azok a kikötések, hogy p1. az aknák haszná­latát csak szárazföldi háborúban nem engedik meg, továbbá aknákat és gyújtófegyvereket nem szabad polgári lakosság ellen alkalmazni, tilos leve­gőből célba juttatott gyújtófegyverekkel olyan katonai célpontokat támad­ni, amely polgári személyek tömörülésén belül helyezkedik el, vagy általá­ban erdőket támadni. E tilalmak és korlátozások csak a nemzetközi fegyveres összeütközésekre vonatkoznak, ide értve a nemzeti felszabadító háborúkat is. Az egyezmény hatálya tehát nem terjed ki a nem nemzetközi fegyveres összeütközésekre.

A szerződésjogi kérdéseket szabályozó egyez­ményhez három jegyzőkönyv kapcsolódik (repeszek, aknák, gyújtófegyve­rek), melyek kötelező hatályának elismeréséről minden állam maga dönt.

A gyalogsági aknák tilalmáról szóló 1997. évi oslói egyezmény

A hagyományos fegyverekre vonatkozó - az 1981. évi genfi egyezményben rögzített - tilalmakat és korlátozásokat fejleszti tovább az 1997. évi oslói egyezmény, mely megtiltja gyalogsági aknák alkalmazását, felhalmozását, gyártását és átadását, továbbá előírja megsemmisítésüket. Csak minimális mennyiségben megengedett gyalogsági aknáknak aknafelderítési akna­mentesítési és megsemmisítési technikák céljából birtokban tartása. Az egyezmény tehát kettős természetű: egyrészt a humanitárius nemzetközi jogba illeszkedik, másrészt leszerelési kötelezettségeket állapít meg.

A "soha, semmilyen körülmények között" formulából következik az, hogy minden fegyveres összeütközés esetében alkalmazandó, sőt az állam­nak a területén levő aknamezők felszámolására vonatkozó kötelezettsége béke idejére is kiterjedhet.

Az egyezmény végrehajtása azzal kezdődik, hogy az államok jelentést tesznek a birtokukban levő aknákról, a területükön található aknamezők­ről stb. és nemzeti végrehajtási intézkedéseket foganatosítanak. Ezt követő­en záros határidőn belül megkezdik és befejezik a gyalogsági aknák megsemmisítését.

Az egyezmény végrehajtása érdekében a felek konzultálnak és együtt­működnek, illetve rendszeres találkozókat és felülvizsgálati konferenciákat tartanak.

Az egyezmény betartásával kapcsolatos kérdéseket először az érdekel­tek közötti konzultációval kell tisztázni, ennek sikertelensége esetében a részes államok soron következő találkozója vagy rendkívüli ülése elé lehet vinni. E fórumok - konszenzus hiányában - többségi döntést hoznak és ugyanígy határoznak tényfeltáró misszió kiküldéséről.

Az oslói egyezmény határozatlan időre szól, fenntartások nem tehetők, ugyanakkor korlátozás nélkül felmondható. A felmondásról azonban érte­síteni kell a részes államokat, a letéteményest (az ENSZ főtitkára) és a Biz­tonsági Tanácsot.

Bár az egyezmény hatályba lépett és kb. 10 millió gyalogsági aknát már megsemmisítették, gyakorlati ha­tását csökkenti az, hogy a legnagyobb gyártók (az USA, Orosz­ország, Kína, India, Irak, Irán. a két Korea, Vietnam, Szíria, Törökország és Jugoszlávia) nem fogadták el az egyezményt. PL az Egyesült Államok azt közölte, hogy csak 2006-ban lesz abban a helyzetben, hogy elismerje az egyezmény kötelező hatályát.

Az 1990. évi párizsi szerződés a hagyományos fegyveres erőkről Európában

A párizsi szerződés célja az, hogy megteremtse - a korábbinál alacsonyabb szinten - a hagyományos fegyveres erők egyensúlyát, felszámolja a stabilitást és biztonságot sértő egyenlőtlenségeket, felszámolja a meglepetésszerű tá­madás indítására és ugyanilyen támadó hadműveletek kezdeményezésére alkalmas képességeket Európában (preambulum). E cél elérése érdekében az egyezmény alkalmazási területén (az Atlanti-óceántól az Urálig, ide értve a felek szigeteit is) megszabja - a globális és szubregionális paritás alapján - a fegyverzet (harckocsi, páncélozott harcjármű, tüzérségi eszköz, katonai repülőgép, támadó helikopter) teljes mennyiségét általában és a 4 alzónában a két államcsoport számára, az ezen felüli fegyverzetet meg kell semmisíte­ni. A két államcsoporton belüli megoszlásban külön meg kell állapodni a nemzetbiztonsághoz elégséges mérték figyelembevételével, mely szerint egyetlen állam birtokolja a hagyományos fegyverzet és hazai technika mint­egy egyharmadánál többet.

A párizsi szerződés komoly és részletesen kidolgozott ellenőrzési rend­szabályokat állapít meg, melyek felölelik az információcserét, a helyszíni ellenőrzést és a nemzeti vagy multinacionális technikai eszközök (űrobjek­tumok, radarok, más lehallgató és ellenőrző rendszerek) felhasználását.

A körülmények lényeges megváltozása (a Varsói Szerződés megszűné­se, a Szovjetunió felbomlása, a Vörös Hadsereg kivonulása Közép-Európá­ból stb.) és a végrehajtás nehézségei ellenére, az eredmény egyértelmű: a szerződés szentesítette a Szovjetunió/Oroszországnak katonai és politikai hegemóniájáról való lemondását. Az EBESZ isztambuli csúcstalálkozója az 1990. évi párizsi szerződést az európai biztonság mérföldkövének minő­sítette, ugyanakkor kifejezésre juttatta adaptációjának szükségességét, mely már megindult az 1996-ban Bécsben elfogadott ún. "oldalszárny" dokumen­tummal.