A modern nemzetközi kapcsolatok kezdetei, a nemzetközi jog
tudományának kialakulása
A pápa által irányított Civitas Christiana és a
császár hatalmának alávetett birodalmi koncepció a középkor végén elvesztette
realitását. A westfáliai békéig terjedő időszakban (1648) - elsősorban
Nyugat-Európában kialakultak a mai államok körvonal 646i81g ai, és főleg ezekben az
államokban végbement a királyi hatalom olyan koncentrációja, mely a személyes
jellegű hűbéri jognak az impériummal, azaz a felségjoggal való felváltását
jelentette. A modern nyugat-európai államok kialakulási folyamatában fontos
szerepet játszottak a nemzetközi hatások. Hol a közös cél segítette a
széttagoltság felszámolását (Ibériai félsziget), hol a külső fenyegetettség
segítette a centralizáló erőket (százéves háború), hol pedig a katonai
vereséget követő polgárháború morzsolta fel a partikularizmus forrásait (rózsák
háborúja). Már a középkorban is kialakultak politikai vákuumok vagy az adott
területtel határos politikai egységek gyengeségéből, vagy egymást keresztező,
tehát egymást kioltó törekvéseiből (pl. Helvét Konföderáció). Az 1648-ig
terjedő időszaknak a legfontosabb jellemvonásai a következőkben összegezhetők:
Európa a ténylegesen egymásnak nem alávetett, azaz jogilag független államokra
oszlott. E tény következménye a nemzetközi hatalomnak a de facto fennálló
államok közötti megosztottsága, másképpen felső hatalom hiánya volt. Ezen
állapot logikus következményeként jelent meg - először Itália keretében - a
hatalmi egyensúlyra való folyamatos törekvés. E hatalmi egyensúly időleges,
változó, relatív, és egyszerre foglalta magába a hatalmi egyensúly megőrzésére,
illetve annak megváltoztatására irányuló külpolitikai lépéseket, elsősorban a
háborúkat. A harmincéves háborút lezáró westfáliai béke véglegesen
szentesítették Európa politikai megosztottságát (pl. elismerték Svájc és a
Holland Egyesült Tartományok függetlenségét). Az európai egyensúly megvalósításának
jegyében született westfáliai béke a mai nemzetközi jog kialakulásának
kezdőpontját is jelentette (cuius regio eius religio: 1555, augsburgi béke).
Ezen egyensúly törékeny maradt, nem akadályozta meg XIV. Lajos diplomáciai és
katonai lépéseit a francia hegemónia megvalósítására. A XVII. század második
felének és a XVIII. századnak a háborúi ugyanakkor tükrözik a hatalmi egyensúly
kiterjesztő értelmezését. A korszak meghatározó nemzetközi konfliktusa volt az
ún. "keleti-kérdés", melynek lényege az volt, hogy a nagyhatalmak megkísérelték
megakadályozni az Oszmán Birodalom különböző területeinek, különösen
Isztambulnak, a Boszporusznak és a Dardanelláknak Oroszország általi
birtokbavételét. Az állandóan ismétlődő háborúk nem változtatták meg alapjaiban
az államoknak Európában kialakult rendszerét. A nemzetközi politika
legfontosabb európai szereplői - Lengyelországot leszámítva - ugyanazok az
államok maradtak, legfeljebb területük változott. Egyes államok törekedtek
ugyan egy európai hegemónia megszerzésére, de e törekvéseket mindig kellően
egyensúlyozták. Szintén jelentősen befolyásolta a törékeny európai egyensúlyt a
földrajzi felfedezések sora, illetve az örökösödési háborúk. A gyarmati
terjeszkedést az uratlan terület koncepcióval alapozták meg. A gyarmatosítás
során létrejöttek az állandó követségek, illetve a külügyi hivatalok. A
középkort és a modern időknek nevezett korszakot elválasztó és szembeállító
legfontosabb tények egyike a reformáció volt (1517-től). A reformáció a
keresztény egység végét jelentette. A katolikusok és a protestánsok közötti
vallásháborúk nemcsak polgárháborúkat, hanem nemzetközi háborúkat is
jelentettek. Az egyensúlypolitika különböző és állandóan változó hatalmi
koalíciókat hívott életre, és e célból az államok szövetségi szerződéseket
kötöttek. A hatalmi egyezmény megóvásáért, illetve megváltoztatásáért vívott
háborúkat békeszerződésekkel zárták le. Kialakult a befolyási övezet
intézménye. A tengerek és az óceánok, mint a távoli területek közötti
összeköttetést biztosító közlekedési útvonalak jelentősége felértékelődött,
mely elindította a tengerjog és a tengeri jog (azaz magánjog) fejlődését.
A XVI. Század elején Machiavelli fogalmazta meg a
politika filozófiájának elveit, fél évszázaddal később J. Bodin kidolgozta a
szuverenitás elméletét, és a XVI.-XVII. században megszületett a nemzetközi jog
tudománya.
