A képviselő kiváltságai és mentessége

A személyes kiváltságok és mentességek

A személyes kiváltságok és mentességek a diplomáciai képviselet tagjait megillető jogokat jelentik. A legszélesebb körű kiváltságok és mentességek a dolog természete szerint a képviselet vezetőjét és a diplomáciai személy­zet tagjait illetik meg, a további beosztásokban ezek terjedelme fokozato­san csökken. A diplomáciai képviselet tagjának mentessége kiterjed család­tagjaira is.

A személyes kiváltságok és mentességek olyan jogokat ölelnek fel mint a szabad mozgás, a társadalombiztosítási szabályok alóli mentesség, az adó, a személyes szolgáltatás alóli mentesség és a vámmentesség. A diplomáci­ai képviselő magánlakásának sérthetetlenségére vonatkozó szabályok, azaz a belépési tilalom és a fokozott védelem mutatis mutandis megegyeznek a diplomáciai képviseletre irányadó szabályokkal. A személyes kiváltságok és mentességek között különösen fontos a személyi sérthetetlens 333f56d ég és a joghatóság alóli mentesség, melyekkel részletesebben kell foglalkozni.

A személyi sérthetetlenség

A személyi sérthetetlenség egyik oldala az, hogy a diplomáciai képviselő ellen a letartóztatás vagy őrizetbevétel semmiféle formája nem alkalmazható, másik oldalát pedig az jelenti, hogy a fogadó állam illő tisztelettel bánik vele és minden megfelelő intézkedést megtesz személye, szabadsága és méltósá­ga bármely sérelmének megakadályozására.

E rendelkezések világosak, határozottak és egyértelműek. Kiemelendő az is, hogy a bécsi szerződés szövege nem tartalmaz a sérthetetlenség elve alóli kivételt vagy megszorítást. Ebből azonban nem következik abszolút jel­lege. Egyrészt nem akadályozza az önvédelem jogának gyakorlását, másrészt a diplomáciai képviselő nem zavarhatja meg a fogadó állam legszorosabb értelemben vett közrendjét, p1. közveszély okozásában, tiltott területre való behatolásban, bűncselekmények elkövetésében tettleg is megakadályozha­tó. A diplomáciai képviselő védelmét sem lehet abszolút módon biztosítani. A bécsi szerződés maga is csak "megfelelő", azaz az adott körülmények kö­zött elvárható védelmi intézkedések megtételét említi, továbbá a fogadó or­szágot e kötelezettsége alól felmentheti az, ha a diplomáciai képviselő szán­dékosan és szükség nélkül vállal kockázatot.

A személyi sérthetetlenség ősi elve a nemzetközi jognak, melyet régen a követek szentségének neveztek (Pomponius, Grotius). A diplomáciatörténet példái a dolog természete szerint nem a követek sérthetetlenségének tiszteletben tartásáról, annak tényleges érvénye­süléséről szólnak, hanem azokról az esetekről, amikor e jogot kevésbé vagy súlyosan megsértették. Ha ilyen előfordult (p1. Darios perzsa király, Dzsingisz kán követeivel), azt mindig a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekintet­ték, ami nem ritkán államközi bonyodalomhoz vezetett, esetleg casus belli­nek tekintették.

A személyes sérthetetlenség általános érvényesülésének változatlansá­ga ellenére, az utóbbi évtizedekben - sajnálatos módon - elszaporodtak olyan cselekmények mint diplomáciai képviselő meggyilkolása, megsebe­sítése, elrablása. Dél-amerikai gerillamozgalmak politikai vagy zsarolási célból a hatvanas-hetvenes évek­ben számos diplomatát, néha nagyköveteket is elraboltak, akiket vagy sza­badon bocsátottak, vagy meggyilkoltak (p1. a német nagykövetet Guatemalában). A hetvenes-nyolcvanas években az ilyen jellegű terrorcselekmények elszaporodtak a Közel-Keleten is (p1. meggyilkolták a beiruti francia nagykövetet, Kartumban amerikai és belga diplomatákat). A világ más részei sem maradtak érintetlenek (p1. meggyilkolták Kolumbia budapesti nagykövetét).

A politikai vagy más okokkal motivált terrorcselekmények viszonylagos gyakoriságával szemben a fogadó állam szervei ritkán sértették meg a dip­lomáciai képviselők személyes sérthetetlenségét. Néhány példa: az I. világ­háború alatt letartóztatták Németország washingtoni nagykövetségének at­taséját, 1966-ban pedig Ghanában a guineai külügyminisztert. Az ilyen jellegű esetek csúcspontja azonban kétségtelenül a teheráni túszügy, mellyel kapcsolatban a Nemzetközi Bíróság egyhangúan arra az álláspontra helyezkedett, hogy Iránnak haladéktalanul meg kell szüntetnie az Egyesült Államok diplomáciai (és konzuli) személyzetének jogtalan fogvatartását, őket szabadon kell bocsátani és lehetőséget kell biztosítani az ország terü­letének elhagyására.

A diplomáciai képviselők elleni támadások szaporodása nemzetközi együttműködést indukált. A távoli előzményként említhető marseilles-i me­rénylet (Magyarországról induló usztasák meggyilkolták Sándor jugoszláv királyt és Bartou francia külügyminisztert) a Nemzetek Szövetségét nemzet­közi egyezmény kidolgozására késztette, mely végül csak a meghiúsult nemzetközi szerződések számát szaporította. 1971-ben az Amerikai Államok Szervezetének égisze alatt megkötötték a terrorcselekmények megelőzé­séről és elnyomásáról szóló egyezményt, mely a nemzetközi jog által vé­dett személyek elleni bűncselekmények esetén szól az együttműködésről, az elkövetők felelősségre vonásáról és a kiadatásról. Ezt követte az ENSZ Közgyűlése által 1973-ban elfogadott - a nemzet­közi jog által védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkö­vetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló - egyez­mény.

A joghatóság alóli mentesség

A személyes sérthetetlenség mellett a joghatóság alóli mentesség a diplo­máciai képviselő jogállásának legfontosabb eleme. A joghatóság alóli men­tesség 4 esete különböztethető meg:

. A diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól. E mentesség kiterjed a büntetőjog egészére, és független attól, hogy a követ tettes, részes vagy egyéb minőségben szerepel. A diplomáciai kép­viselő köteles tiszteletben tartani a fogadó állam jogát, így a mentesség el­járási jellegű, azaz azt jelenti, hogy a diplomáciai képviselő ellen büntető­eljárás nem indítható, bűncselekmény elkövetésének esetében a fogadó állam a nemzetközi jog által biztosított eszközöket alkalmazhatja, p1. perso­na non gratanak nyilváníthatja. Erre az álláspontra helyezkedett egyhangú­an és egyértelműen a Nemzetközi Bíróság a teheráni túszügyben. Nincs akadálya annak - ha a jogi feltételek fennállnak -, hogy a küldő államban bíróság elé állítsák. Ez történt p1. akkor, amikor az Egyesült Államok svájci diplomáciai képviseletének helyettes katonai attaséja gyilkosságot követett el. Továbbá a diplomáciai megbízatás megszűnésével a büntető joghatóság alóli mentesség is véget ér, kivéve azon cselekmények esetében, ame­lyeket hivatali kötelességei teljesítése során végzett.

. A diplomáciai képviselő általában mentes a fogadó állam polgári és államigazgatási joghatósága alól is. E mentességet azonban három - csekély gyakorlati jelentőségű - kivétel töri át. E mentesség így nem érinti:

a magántulajdonban álló ingatlanokkal kapcsolatos dologi jogi pereket, mely utóbbi felöleli az egyéb perenkívüli vagy államigazgatási eljárásokat,

az olyan hagyatéki eljárásokat, melyekben a diplomáciai képviselő magánszemélyként érdekelt (p1. örökös, hagyományos),

olyan pereket, melyekben a diplomáciai képviselő hivatalos tevékeny­ségén kívül folytatott szabad foglalkozással vagy kereskedelmi tevé­kenységgel kapcsolatos, melyek folytatását egyébként a bécsi szerző­dés kifejezetten tiltja.

A polgári és államigazgatási joghatóság alóli mentesség nem akadályoz­za azt, hogy a diplomáciai képviselő ellen a küldő államban induljon per. A mentesség természetesen megszűnik, ha a diplomáciai képviselő hivata­los minősége véget ér, a hivatal kötelességei teljesítésével összefüggő ügyekben azonban továbbra is fennáll.

. Külön kell említeni a végrehajtás alóli mentességet. Joghatóság hiányá­ban a fogadó állam bírói és közigazgatási hatóságai nyilvánvalóan végrehaj­tást sem rendelhetnek el, így e mentesség csak a polgári és államigazgatá­si joghatóság alóli kivételek eseteiben merülhet fel. A diplomáciai képviselőt megillető sérthetetlenségre tekintettel, mely kiterjed irataira, levelezésére, vagyonára és magánlakására is, csak olyan végrehajtási lépések foganatosít­hatók, melyek ezeket nem csorbítják. Pl. lefoglalható a bankszámlája.

▪ Végül a diplomáciai képviselőt megilleti a mentesség a tanúvallomá­si kötelezettség alól.

A joghatóság alóli mentesség a polgári és államigazgatási ügyek vonatko­zásában azzal a következménnyel járhat, hogy a fogadó ország természetes és jogi személyei elesnek a perlési lehetőségtől. Ezek orvoslására szolgál a lemondás intézménye. A küldő állam kifejezetten lemondhat a diplomáciai képviselő joghatóság alóli mentességéről. E lemondást mindig megszorítóan kell értelmezni, p1. a polgári és államigazgatási joghatóság alóli mentesség­ről való lemondás nem értelmezhető a végrehajtás alóli lemondásként. Ha egyébként fennáll a fogadó állam joghatósága, akkor a viszontkeresetekkel szemben a diplomáciai képviselő nem hivatkozhat a mentességre. A fogadó állam bíróságai hivatalból kötelesek észlelni a joghatóság alóli mentességet, így ha a diplomáciai képviselő felperesként pert indít, úgy a perindítással egyi­dejűleg igazolnia kell a küldő állam lemondását.

Az 1961. évi bécsi konferencián elfogadott határozat azt ajánlja az álla­moknak, hogy mondjanak le a diplomáciai képviselők polgári és államigaz­gatási jogi mentességéről mindazokban az esetekben, amikor azt a képvi­selet működésének megzavarása nélkül megtehetik. Ha lemondásról nem lehet szó, a küldő államnak akkor is minden lehetőt meg kell tennie az igé­nyek egyezséggel történő rendezésére.

A lemondás visszavonható, miután a mai nemzetközi jog nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a jóhiszeműen eljáró államot korlátozná koráb­bi álláspontja megváltoztatásában. Ilyen következhet be p1. kormányválto­záskor, a küldő és fogadó állam közötti kapcsolatok megromlásakor, stb. A fogadó állam, illetve annak bírósága e visszavonást nem köteles elfogadni, ha perrendi szabályai a perpetuatio fori elvének alapján állnak. Ezen elv fogalmazódott meg a Nemzetközi Bíróság gyakorlatában, ami annyit jelent, hogy a határidő letelte vagy a felmon­dás nem foszthatja meg a bíróságot a már megállapított joghatóságától.

A diplomáciai képviselő helyzete harmadik államban

A diplomáciai jog a küldő és fogadó állam közötti kétoldalú jogviszonyt szabályozza, melyet a közös érdekek, és az e területen szinte automatiku­san és rendkívül hatásosan működő viszonosság biztosítanak. Vannak azon­ban harmadik államok is.

A tranzitország nem köteles az átutazást engedélyezni, bár nyilvánva­ló az, hogy ennek megtagadása barátságtalan cselekmény. Ha viszont nem emel kifogást, akkor a diplomáciai képviselőnek hivatalos utazásai során köteles személyes sérthetetlenséget biztosítani és a szükséges egyéb men­tességeket megadni. Ez utóbbi tartalma tekintetében a bécsi szerződés nem elég világos, feltehetően magába foglalja a büntető joghatóság alóli men­tességet és a vámmentességet. A bécsi szerződés szabályainak sommás be­mutatása után meg kell említeni azt, hogy az átutazó diplomaták helyzete - a légi közlekedés fejlődése következtében - sokat vesztett aktualitásából.

A bécsi szerződés nem szabályozza a diplomáciai képviselők helyzetét egyéb - nem tranzit - államokban. Néhány ügyből  arra következtethetünk, hogy a diplomáciai képviselő kiváltsá­gai és mentességei ilyen államokban nem állnak fenn.