A joghatóság fogalma Nemzetközi Bíróságnál

A joghatóság fogalma

A joghatóság a Nemzetközi Bíróság működésének alapvető problémája, en­nek ellenére fogalmát a Statútum nem tisztázza, sőt a Nottebohm-ügyben (1953) a Bíróság maga is leszögezte, hogy általánosságba 828g68i n nem kívánja e fogalmat meghatározni, csak a joghatóságnak a konkrét ügyben releváns jog­címe tartalmával és jelentésével kell foglalkoznia. A Nemzetközi Bíróság jog­hatósága tehát mindig konkrét, így lényegbevágó azonosság áll fenn az adott eljárás tárgya és a Bíróság joghatósága között, iunctim van a Bíróság joghatósága és a jogvita között. Az előző­ek figyelembevételével a joghatóság úgy határozható meg, mint az államok mint peres felek által a Nemzetközi Bíróság felhatalmazása az adott vita vég­leges és kötelező erejű eldöntésére.

A Nemzetközi Bírósállal kapcsolatos joghatóság különbözik a belső jogban használt fogalomtól, továbbá a joghatóság és a hatáskör közötti különbségtétel is irreleváns.

A Nemzetközi Bírósát joghatóságának alaptétele az, hogy alapja az adott vita felei, azaz az államok megállapodása, azaz a peres felek akaratából, hozzájárulásával jön létre. Ez egyértelműen tükrö­ződik a Nemzetközi Bíróság és jogelődje: az Állandó Nemzetközi Bíróság gyakorlatában. E körben említhető a Kelet-Karélia-ügyben adott tanácsadó vélemény, az albán aranyügy vagy a Kelet Timor-ügy, továbbá a spanyol-kanadai halászati vitában a joghatóság hiányát megálla­pító ítélet. A megegyezés vagy hozzájárulás elvének lo­gikus következménye az, hogy a Nemzetközi Bíróság szerepe a nemzetközi jogviták rendezésében csak kivételes lehet.

Háromféle joghatóság különböztethető meg:

a)      személyi (ratione personae),

b)      tárgyi (ratione inateriae)

c)      időbeli (ratione temporis).

a) A személyi joghatóság azt jelenti, hogy a Nemzetközi Bíróság pe­res eljárásának csak államok lehetnek az alanyai, melyet az a további felté­tel korlátoz, hogy ezek csak az ENSZ tagállamai, a Statútum részesei, illetve a külön felhatalmazással rendelkező államok lehetnek. A személyi jogható­ság kérdése a gyakorlatban a genocid egyezmény végrehajtása ügyben ve­tődött fel: az egyik jugoszláv pergátló kifogás szerint Bosznia-Hercegovina a nemzetközi jog szerint minősül nem valódi államnak. A pergátló kifogá­sok tárgyában hozott ítéletében (1996) a Nemzetközi Bíróság csak annak megállapítására szorítkozott, hogy Bosznia-Hercegovina függetlenné válá­sa körülményeinek vizsgálatába nem kell belemennie és nem foglalkozott azon érvvel sem, mely szerint sérelmet szenvedett a népek egyenlőségé­nek és önrendelkezési jogának elve.

A Nemzetközi Bíróságot más nemzetközi bíróságtól megkülönbözteti az, hogy a Bíróság előtti per kizárólag államok között folyhat, a pernek sem nemzetközi szervezetek, még kevésbé magánszemélyek nem lehetnek ala­nyai.

b) A tárgyi joghatóság jogi viták eldöntésére korlátozza a Nemzet­közi Bíróság szerepét, mely kettős kérdést involvál: mikor van szó vitáról, továbbá az adott vita mikor mi­nősül "jogi" vitának. A tárgyi jog hatóság gyakorlati problémáit az alábbi jogesetek példázzák:

A teheráni túszügyben Irán azt állította, hogy az amerikai követség túszai egy általános probléma marginális és másodlagos aspektusát jelentik, melyet nem lehet önállóan vizsgálni. A Bíróság ezzel szemben rá­mutatott arra, hogy sem a Statútum, sem pedig az Ügyviteli Szabályok egyet­len rendelkezése sem tartalmazza azt, hogy csak azért ne lehetne foglalkoz­ni valamely vita bizonyos kérdéseivel, mert a vitának más aspektusai is vannak.

A Nicaragua-ügyben az amerikai elfogadhatatlansága kifogással, jelesül azzal kapcsolatban, hogy egy bírói fórum nem alkalmas arra, hogy folyamatban levő fegyveres konfliktusokkal foglalkozzon, és az ilyen kérdések politikai fórumokra tartoznak, a Bíróság (az 1984. évi ítélet­ben) elutasító álláspontra helyezkedett, mivel egy nemzetközi vita kettős ter­mészete nem lehet akadálya nemzetközi jogi vonatkozásai bírói megítélé­sének. A nicaraguai határmenti fegyveres akciók ügyben (1988) is irrele­vánsnak minősítette a politikai hátteret.

A genocid egyezmény alkalmazása ügyben is a tárgyi joghatóság volt a központi kérdés. A jugoszláv per­gátló kifogás úgy értelmezte a genocid egyezmény joghatósági klauzuláját, hogy az csak a nemzetközi fegyveres összeütközésekre vonatkozik, ezzel szemben a boszniai helyzet nem minősítendő nemzetközi fegyveres össze­ütközésnek. Ezzel szemben a Bíróság a genocídium fogalmára utalt, melyben semmiféle minősítés nem szerepel, és területileg nem korlátozott, továbbá az egyezmény nemcsak a személyek által elkövetett népírtásra vonatkozik, nemcsak az egyéni és csoportjogokat védi, hanem meghatározza az államok jogait és kötelezettségeit is, azaz lét­rehozza az állam felelősségét is (="népírtó állam").

A Lockerbie-ügyben a líbiai ideiglenes intézkedésekre vonatkozó kére­lem 1992. évi elvetését tartalmazó rendelkezésben a Bíróság elismerte a Biztonsági Tanács cselekvésének elsőbbségét, ezáltal az ideiglenes intézke­dések feleslegességét, ugyanakkor fenntartotta a jogot a Biztonsági Tanács akciói legalitásának későbbi minősítésére. Az amerikai és angol pergátló ki­fogások elutasításáról szóló 1998. évi ítéletében ezt megerősítette: a Biztonsági Tanácsnak a hatáskörébe való beavatkozásra vonatkozó aggodalmát a Bíróság nem tekintette perlési aka­dálynak, feltéve , hogy van hatásköre és a kérdés megfelel a jogi vita fo­galmának.

A spanyol-kanadai halászati ügyben a joghatóságról szóló ítélet (1998) pedig azt hangsúlyozta, hogy a jogvita tárgyáról, a minősítésről - vita ese­tén - a Bíróság dönt.

c) Az időbeli joghatóság azt fejezi ki, hogy későbbi események a már fennálló joghatóságot nem érinthetik, amit szokás perpetz.icrtio fori elvnek is nevezni. PL az alávetési nyilatkozat hatályának az eljárás megindulása utáni megszűnése nem hat ki a Bíróság joghatóságára. A genocid egyezmény alkalmazása ügyben a pergátló kifo­gások tárgyában hozott ítéletben (1996) pedig a Bíróság megállapította, hogy fennáll joghatósága azon releváns tényekkel kapcsolatban, melynek Bosznia­-Hercegovina volt a színtere a konfliktus kezdete óta.

A joghatósát fogalmának és felosztásának fényében nem meglepő az a tény, hogy a felek igen gyakran - elsősorban a keresettel induló ügyekben - vitatják a Nemzetközi Bíróság joghatóságát. A Statútum kimondja azt, hogy a joghatósággal kapcsolatban támadt vitában a Bíróság dönt, továbbá valamelyik fél távollétében köteles joghatóságát hivatalból vizsgálni, tehát az érdemi ítéletet általában megelőzi a pergátló kifogások tárgyában hozott ítélet.

A Statútum alapján a Nemzetközi Bíróság joghatósága 3 féle módon jöhet létre, azaz az államoknak a NB-ot a konkrét ügyben döntésre való felhatalmazására 3 megoldás létezik:

a fennálló jogvita eldöntését a felek nemzetközi szerződéssel a NB-ra bízzák,

hatályos nemzetközi szerződés tartalmaz olyan rendelkezést, mely a szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos vitákra kiköti a Nemzetközi Bíróság joghatóságát, ezt nevezzük joghatósági klauzulának,

az egyoldalú alávetés, azaz olyan nyilatkozat, melyben az adott állam ipso facto és külön megegyezés nélkül minden más állammal szemben, mely ugyanezt a kötelezettséget vállalja, kötelezőnek ismeri el a Bíróság joghatóságát, amit - az Állandó Nemzetközi Bíróság gyakorlata óta - fakul­tatív záradéknak is neveznek.