A hadviselő felek és a semlegesek, a kombattánsok és a védett személyek

Hadviselő felek

Hadviselő felek a nemzetközi fegyveres összeütközésekben részt vevő ál­lamok és önrendelkezési jogukat fegyverrel érvényesítő népek. Ezen kívül az a kérdés is felvethető, hogy nemzetközi katonai szervezetek ide sorolha­tók-e. Pl. a Varsói Szerződés államainak 1968. év 111i85b i bevonulásánál Csehszlo­vákiába, vagy a NATO 1999. tavaszán Jugoszlávia ellen végrehajtott légi­csapásai esetében. Ez utóbbi ügyben Jugoszlávia csak 10 NATO-tagállam ellen nyújtott be keresetet a Nemzetközi Bíróságnál, ami azonban össze­függ a Statútum azon kifejezett rendelkezésével, hogy perben csak államok vehetnek részt.

Semlegesek

Azok az államok tekinthetők semlegesnek, melyek nem vesznek részt a nemzetközi fegyveres összeütközésben. Ebbéli szándékukat a háború ki­törésekor egyoldalú nyilatkozatban hozzák a hadviselő felek tudomására. (Magyarország a II. világháború kitörésekor nem hadviselő félnek nyilvá­nította magát.) A semleges államok jogait és kötelezettségeit mind a száraz­földi háborúban, mind a tengeri háborúban az 1907. évi hágai egyezmé­nyek szabályozzák.

Az előzőekben vázolt ún. ad hoc semlegességet meg kell különböztetni az állandó semlegességtől. A leglényegesebb eltérések a következők:

. Az egyoldalú nyilatkozaton alapuló ad hoc semlegességgel szemben az állandó semlegesség forrása nemzetközi szerződés (Svájc állandó sem­legességét az 1815. évi bécsi kongresszus hozta létre, Ausztriáról pedig az 1955. évi államszerződés rendelkezik).

. Háború idején nem különböznek az állandóan semleges és az ad hoc semlegességet vállaló államok jogai és kötelezettségei, ugyanakkor az állandó semlegességi státusban levő országokra béke idején is nemzetkö­zi jogi korlátozások vonatkoznak: p1. nem léphet be katonai szövetségbe, nem engedélyezheti területén külföldi katonai támaszpontok létesítését.

Az ad hoc semlegesség bármikor egyoldalúan megszüntethető (1. az Egyesült Államok példáját a két világháborúban), sőt az ilyen semlegessé­get a hadviselők sem kötelesek tiszteletben tartani, ezzel szemben az állan­dóan semleges államok státusának megsértése súlyos nemzetközi jogsér­tés, sőt Ausztria állandó semlegessé­gét négyhatalmi (Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszor­szág) garancia biztosítja.

A kombattánsok

A fegyveres összeütközésben közvetlenül részt vevő személyeket nevezzük kombattánsoknak (harcosoknak). A kombattánsi minőségből következik az, hogy e személyeknek joguk van a fegyveres harcban részt venni, az ellen­séget megölni, megsebesíteni, elfogni, dolgokat megsemmisíteni, megron­gálni, zsákmányolni, az elfogott kombattáns pedig hadifogoly lesz, akit spe­ciális tilalmakkal megerősített kímélet és védelem illet meg. A dolog természete szerint e személyek a katonai cselekmények célpontjai is.

Az 1907. évi hágai egyezmény szerint kombattánsnak minősülnek a hadsereg katonái, továbbá meghatározott feltételek esetében a milíciák tagjai és a népfelkelők. A kombattánsok fogalmának ezen egyértelmű meghatá­rozását a gerilla-hadviselés elterjedése aláásta. E hadviselési mód gyakorivá válását az ellenség nyomasztó számbeli és különösen technikai fölénye okozta, p1. a második világháborúban vagy a különböző nemzeti felszaba­dító háborúkban, melyet csak a kis csoportokban, meglepetésszerűen vég­rehajtott támadások egyenlíthetnek ki. Mao Ce-Tung szerint a gerilla úgy é1 a lakosság között, mint hal a tengerben, így nehézzé vált a kombattánsok és a polgári lakosság megkülönböztetése, mely egyúttal a humanitárius nem­zetközi jog egyik legfőbb célja meghiúsulásának veszélyét idézte fel.

Az 1949. évi genfi egyezmény elismeri a gerilla kombattánsi státusát, fel­téve, ha

fegyvereit nyíltan viseli,

megkülönbözteti magát a polgári lakosságtól,

felelős parancsnokság alatt áll és

tiszteletben tartja a háború törvényeit és szokásait.

A nemzetközi fegyveres konfliktusok áldozatainak védelméről szóló 1977. évi I. kiegészítő jegyzőkönyv e feltételeket jelentősen enyhíti: a fegy­verek nyílt viselése csak a katonai összecsapás, illetve az azt megelőző fel­fejlődés során, azaz az ellenfél észlelésének kitéve követelmény.

Bár általában katonai egységek keretében vagy azok mellett működ­nek, a genfi és hágai jog különös védelmet biztosít az egészségügyi sze­mélyzetnek.

A XX. század háborúiban az áldozatok egyre nagyobb része a polgári lakosságból került ki. Míg az I. világháborúban 20 kombattáns áldozatra esett 1 polgári személy, a II. világháborúban az arány gyakorlatilag megfordult és ezt követően a helyzet tovább romlott. A humanitárius nemzetközi jog - nem véletlenül - alapvető céljának tekintette a polgári lakosság védel­mének megerősítését.

Polgári személy

Polgári személy az, aki nem tartozik a kombattánsi kategóriába. A pol­gári lakosság magába foglalja az összes polgári személyt.

A polgári személy és a polgári lakosság védelmét különböző tilalmak biztosítják. Így az 1977. évi I. jegyzőkönyv szerint különösen a következő­ket foglalja magába:

A támadás szigorúan csak katonai célpontok ellen irányulhat;

Tilos minden olyan erőszakos cselekmény, amelynek elsődleges cél­ja, hogy rettegést keltsen a polgári lakosság körében;

Tilos megkülönböztetés nélküli támadásokat indítani (ilyen p1. a szőnyegbombázás);

Védelemben részesülnek a kulturális javak és kegyhelyek, a létfenn­tartáshoz szükséges javak, a természeti környezet;

A hadviselők támadás közben kötelesek óvóintézkedéseket fogana­tosítani;

Nem lehet támadás célpontja nem védelmezett helység vagy demili­tarizált övezet;

Vannak kötelezettségek a katonai megszállás idejére is (közigazgatás fenntartása, deportálási tilalom, garanciák a büntetőeljárásban stb.).

Védett személyek

Meg kell említeni azt, hogy a védett személyek köre jóval szélesebb a polgári lakosságnál, felöleli a sebesülteket, a betegeket (és hajótörötteket) és a hadifoglyokat is. A háború ezen áldozatainak védelmét az 1949. évi első három egyezmény szabályozza. Az igen részletes rendelkezések közül az alábbi­ak említhetők:

Mind a sebesülteket és betegeket, mind a hadifoglyokat emberséges bánásmódban kell részesíteni.

Fel kell kutatni és összeszedni a sebesülteket és betegeket, biztosíta­ni kell részükre a szükséges gondozást.

. Külön szabályok szólnak az adatok megállapításáról, a temetésekről, az egészségügyi alakulatokról, épületekről és felszerelésekről, a sebesült- és betegszállításról, az egészségügyi szolgálat ismertetőjeléről (vörös ke­reszt, vörös félhold).

. A harmadik egyezmény rendelkezik a hadifoglyok internálásának szabályairól, a szállásról, élelmezésről és ruházatról, az egészségügyi és lelki gondozásról, a hadifoglyok munkájáról és zsoldjáról, a külvilággal való kapcsolattartásról, a hadifoglyokkal szembeni büntető és fegyelmi megtor­lásról.

. A harmadik egyezmény kimondja azt is, hogy a nagybeteg és a súlyo­san sebesült hadifoglyokat haza kell szállítani, a tényleges ellenségeskedé­sek megszűnésével pedig a hadifoglyokat késedelem nélkül szabadon kell bocsátani és haza kell szállítani