A fejlődő országok érdekében létrejött ENSZ akciók

A segélyprogramok

A nemzetközi kapcsolatokban a segélyezés a II. világháború után vált jelen­tőssé, melyet - a hidegháború alatt - a különböző országok politikai-stra­tégiai céljaik érdekében alkalmazták. Ezenkívül kialakult az ENSZ-ben kon­centrálódó - formálisan feltétel nélküli - segélyezési mechanizmus is.

Különbséget tehetünk technikai segély, azaz az emberi tu 858j94i dás átadása (szakemberek küldése, kiképzése stb.) és fejlesztési segély, azaz adomá­nyok, kölcsönök nyújtása stb. között.

Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának szervezete

. Az Igazgató Tanács tagjait (48 tag) a Gazdasági és Szociális Tanács vá­lasztja, feladata a projektek megvizsgálása, a segélyek kiutalása. Az ezek for­rásául szolgáló alapot önkéntes felajánlásokkal töltik fel, melyek összege évi 1 és 1,5 milliárd dollár között van.

. Az igazgató, akit az ENSZ főtitkára nevez ki a Közgyűlés megerősíté­sével és aki felelős a programok végrehajtásáért.

. A kedvezményezett országokban működő hivatalok (kb. 120), melye­ket a rezidens irányít.

Az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete (UNCTAD)

A politikai függetlenség elnyerése után a fejlődő országok gazdasási fejlődésük legjelentősebb akadályát a világkereskedelemben megmutatko­zó egyenlőtlenségben, a kereskedelmi cserearányok rom­lásában látták. Arra a felismerésre jutottak, hogy világkereskedelmi pozíci­óik megjavítása érdekében új intézményre van szükség.

Az 1964-ben Genfben tartott kereskedelmi és fejlesztési konferencián meghatározták a fejlett és a fejlődő országok közötti nemzetközi kereskede­lem elveit, melyek az alábbiakban foglalhatók össze:

A szuverenitás, mely magába foglalja a kereskedelem szuverén jogát és a természeti erőforrások feletti szabad rendelkezést;

Az egyenlőség, valamint a diszkrimináció tilalma, mely utóbbi nem zárja ki a pozitív diszkriminációt;

A nemzetközi szolidaritás elve, mely szerint a fejlődés nemzetközi köz­ügy, az országok érdekeit a nemzetközi munkamegosztás keretében harmo­nizálni kell;

A specialitás elve, azaz az eltérő helyzetek figyelembevételének ér­vényre juttatása (itt van szó a tengerparttal nem rendelkező országokról is);

Az általános elveket különleges elvek egészítik ki, olyanok mint a fej­lődő országok iparosításának támogatása, a nyersanyagárak stabilitása, pénzügyi segély (adományok, hosszú lejáratú és alacsony kamatú kölcsö­nök), a láthatatlan kereskedelemmel kapcsolatos kiadások, mint a tengeri szállítás, bérlet és biztosítás csökkentése. Ezenkívül meghatározták az egyes országok által nyújtandó segélyek nagyságát (a GDP 1%-a), általános pre­ferenciarendszert és technológia transzfert írtak elő, végül felvetették azt adósságprobléma kérdését is.

Az UNCTAD szervei:

a konferencia, mely eddig már nyolcszor ült össze;

a tanács (évente kétszer ülésezik);

a titkárság;

a segédszervek (az 1992. évi Carthagena-i konferencia utáni új feladat­megosztás szerint: a szegénység csökkentése, fejlődő országok közötti kereskedelem, nyersanyagok, szolgáltatások fejlesztése bizottságok).

A nyolcvanas évektől az UNCTAD eredményei egyre szerényebbek, tevékenységére inkább a helybenjárás minősítés illik. A 8. konferencia kísérletet tett a megújulásra, ennek érdekében dialógust hozott létre a fejlődő országok és az ipari államok között.

Az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO)

A fejlődő országok helyzetének alapvető megváltoztatásához - az álta­lános feltételezés szerint - nagymértékű iparosításra lenne szükség, mely - a dolog természete szerint - újabb kihívásokat keletkeztethet p1. a környe­zetvédelem területén. A fejlődő országok iparosodásának támogatására az ENSZ Közgyűlése először autonóm szervet állított fel, mely - az ENSZ gya­korlatában egyedülálló módon - később szakosított intézménnyé alakult át. (Az 1979-ben Bécsben elfogadott alapokmány 1985-ben lépett hatályba. Magyarország ezen időponttól kezdve a szervezet tagja, de a szerződés ki­hirdetése csak az 1999. évi LXXXIX. törvényben történt meg.)

Az UNIDO szervezeti felépítése a hagyományos struktúrát követi. Fő­szervei a következők:

a valamennyi tagállam képviselőiből álló közgyűlés,

a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével választott 53 tagú tanács és a Bécsben működő titkárság.

Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetét külföldön ipari tanácsadók képvi­selik. Ezenkívül egyes helyeken (Brüsszel, Bécs, Köln, Milánó, Párizs, Szö­ul, Tokió, Washington stb.) beruházás-támogató hivatalok is működnek.

A Szervezet a fejlődő országok ipari fejlődésének elősegítése és meg­gyorsítása céljából különösen az alábbi feladatokkal foglalkozik:

segítséget nyújt az ipari beruházásokhoz szükséges külföldi források igazságos és méltányos feltételek melletti megszerzéséhez,

tanulmányokat és vizsgálatokat végez, az iparfejlesztésben alkalma­zandó új koncepciókat és megközelítési módokat dolgoz ki,

előmozdítja az ipartervezést,

információkat, technikai segélyt ad,

képzési programokat szervez (közel 15 ezer projekt),

innovációs programokat hoz létre.

A fejlődő országok alapvető problémái

az adósságcsapda

a fejlődő országok demográfiai helyzete

a természeti katasztrófák