A delicta iuris gentium üldözése

Bár a nemzetközi közösség nemzetközi szerzõdésekkel, valamint a nem­zetközi jog általános szabályainak szintjén elvileg elfogadja a delicta iuris gentium intézményét, azaz a termé­szetes személyeknek a nemzetközi jogon alapuló büntetõjogi felelõsségét a nemzetközi jog alapvetõ szabályainak megsértése miatt, az erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségek végrehajtása, jelesül az elkövetõk megbünteté­se lényegében elmaradt.

A nemzetközi jog szabályainak alkalmazása, a nemzetközi kötelezett­ségek végrehajtása - speciális megoldások hiányában - az egyes államok feladata.  tételbõl következik az, hogy a delicta iuris gentium üldözése, az elkövetõk megbüntetése elsõsorban a területi állam, azaz azon állam feladata, melynek területén e bûncselekmé­nyeket elkövették. Ezzel kapcsolatban jogi akadállyal nem kell számolni, mi­vel a nemzeti büntetõ törvénykönyvek elsõdlegesen a területi elvet alkalmazz 919c23j ák. A delicta iuris gentium speciális sajátossága miatt, jelesül azért, mert az egyéni elkövetõk mögött ott áll az államhatalom, a büntetõ eljárá­sokra gyakorlatilag a politikai rendszer megváltozásáig, a totalitárius vagy elnyomó kormány felváltásáig várni kell. Még ilyen esetben is dominálhat a "nemzeti megbékélés" szempontja.

A második lehetõség az, hogy nemzetközi szerzõdéssel vagy más mó­don a nemzetközi közösség nemzetközi büntetõ törvényszéket állít fel a delicta iuris gentium elkövetõinek üldözésére. A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék mûködése után közel fél évszázadot kellett várni újabb nemzetközi fórumok felállítására. A Biztonsági Tanács 1993-ban lét­rehozta a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bûncse­lekmények ügyében eljáró nemzetközi törvényszéket, va­lamint a Ruandában elkövetett népirtás ügyében eljáró nemzetközi törvényszéket.

A Biztonsági Tanács határozatai tartalmazzák ezen ad hoc - idõbeliileg és területileg korlátozott - nemzetközi büntetõbíróságok statútumát, meg­határozzák az alkalmazandó jogot, azaz a nemzetközi büntetõjogi tényállá­sokat, nevezetesen az 1949. évi genfi egyezmények által védett személyek és javak elleni súlyos jogsértéseket, a háború törvényeinek és szokásainak megsértését, a népirtást és az emberiesség elleni cselekményeket. A bün­tetés kiszabásával kapcsolatban pedig elõírják a belsõ jog és jogalkalma­zás figyelembevételét.

Az Állandó Nemzetközi Büntetõ Bíróság felállításáról szóló, 1998. július 18-án Rómában aláírt egyezmény - hatályba lépése után - a delicta iuris gentium tekintetében minõségi változást idéz elõ. A Nemzetközi Büntetõ Bíróság felállításáról szóló 1998. évi római egyez­mény, azaz a Római Statútum legfontosabb elemei:

Az egyezmény preambuluma emlékeztet néhány vezérmotívumra: a nemzetközi közösség egészét érintõ legsúlyosabb bûncselekmények nem maradhatnak büntetlenek és az államok feladata a büntetõ-joghatóság gyakor­lása, melyet a nemzetközi jog alapelvei, különösen a beavatkozás tilalma kö­rülbástyáznak. A büntetõ igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése azon­ban szükségessé teszi az állandó intézményként mûködõ Nemzetközi Büntetõ Bíróság (NBB) felállító­sát Hágában, mely önálló nemzetközi jogi személy, és az ENSZ-szel való kap­csolatát külön megállapodás szabályozza.

Az NBB hatásköre 4 bûncselekményre terjed ki: a genocídium, az em­beriesség elleni, a háborús és az agressziós bûncselekmények. Ez utób­biak meghatározása azonban függõben maradt, a genocídium tényállása pedig megegyezik az 1948. évi egyezmény által adott meghatározással.

Az emberiesség elleni bûncselekmények vonatkozásában az egyezmény az elkövetési magatartások exemplifikatív listáját nyújtja: a polgári lakosság ellen irányuló széles körû vagy rendszeres támadások részeként, ennek ismeretében elkövetett gyilkosság, kínzás, rabszolgává tétel, deportálás, az emberi jogok lényeges megsértésével történõ bebörtönzés, szexuális erõ­szak, politikai, faji, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy szexuális indítta­tásból azonosítható csoportok üldözése, személyek erõszakos eltüntetése, apartheid.

Háborús bûntettnek minõsülnek nemzetközi és nem nemzetközi fegy­veres esetén az 1949. évi genfi egyezmények súlyos megsértései, valamint az ezen esetekre vonatkozó törvények és szokások súlyos megsértései. E körben olyan elkövetési magatartások szerepelnek mint a gyil­kosság, a kínzás, ide értve a biológiai kísérleteket is, a katonai szükségletek által nem indokolható vagyoni károkozás, a deportálás, túszszedés; az ellen­ségeskedésben részt nem vevõ polgári személyek elleni támadások, a ter­mészeti környezet megkárosítása, a nyílt városok bombázása, a fegyvert le­tevõ kombattáns megölése vagy megsebesítése, mérges gázok, dum-dum lövedékek használata, az emberi méltóság megsértése, szexuális erõszak, a vallási, oktatási, mûvészeti, tudományos létesítmények, mûemlékek, kór­házak támadása.

Az egyezmény szabályozza az eljárás megindítását, jelesül az ügyészi vizsgálatot, a NBB vizsgáló tanácsának szerepét és a Biztonsági Tanács jo­gait, az elfogadhatóság feltételeit.

A NBB által alkalmazandó jog a következõ: a NBB statútuma, a releváns nemzetközi szerzõdések, a nemzetközi jog általános elvei és szabályai, ide értve a fegyveres konfliktusok jogának normáit, ezek hiányában pedig az általános jogelvek.

Az egyezmény következõ fejezete a büntetõjogi elvekkel foglalkozik: nullum crimen, nulla poena sine lege, visszaható hatály tilalma, egyéni bün­tetõjogi felelõsség, a hivatalos minõség irrelevanciája, azaz ez büntethetõ­séget kizáró okként nem vehetõ figyelembe, kombinálva a katonai vezetõk speciális felelõsségével, elévülhetetlenség, a szándék hiánya, a tévedés mint felelõsséget kizáró körülmények.

A továbbiakban a bírák megválasztásáról (18 bíró), a NBB struktúrájá­ról (elnök, tanácsok), az ügyészrõl és hivataláról, a jegyzõrõl, a kiváltságok­ról és mentességekrõl, a hivatalos és munkanyelvekrõl, az ügyrendi és bi­zonyítási szabályzat megalkotásáról van szó.

Az V. fejezet foglalkozik a nyomozás megindításával, az ügyész jogai­val és kötelezettségeivel, a gyanúsított jogaival, a vizsgáló tanáccsal, a letar­tóztatási és megjelenési paranccsal, az elõzetes eljárással.

Ezt követõen van szó a bírósági eljárásról: a vádlott jelenlétének köve­telménye, az elsõ fokú eljárás, az ártatlanság vélelme és a bûnösség bevallásának következményei, a bizonyítási eljárás szabályai, az elsõ fokú dön­téshozatal.

A következõ fejezet határozza meg a büntetéseket, majd a VIII. fejezet foglalkozik a fellebbviteli és revíziós eljárással. Az utolsó két érdemi feje­zetben a nemzetközi együttmûködésrõl és jogsegélyrõl, valamint az ítéle­tek végrehajtásáról van szó.

Az Állandó Nemzetközi Büntetõ Bíróság esetleges sikere esetén is számolni kell azzal, hogy gyakorlatilag e fórum csak kisszámú elkövetõ el­leni eljárás lefolytatására alkalmas, ezért a decentralizált bûnüldözést elõ­mozdíthatja a delicta iuris gentium esetében az egyetemes büntetõ-jogható­ság elismerése. E megoldás mellett szól az, hogy nincs szükség új in­tézményre, továbbá hatékonyabb és elrettentõbb lehet. Az egyetemes bün­tetõ-joghatósággal kapcsolatos minden jogi és gyakorlati nehézség ellené­re, mégis kialakulóban van egy esetjog.

A legfontosabb büntetõjogi tárgyú egyezmények

a fajtalan közlemények elnyomásáról szóló 1910. évi párizsi és 1923. évi genfi egyezmények

a pénzhamisítás elnyomásáról szóló 1929. évi genfi egyezmény

az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomá­sáról szóló 1950. évi New York-i egyezmény

az 1961. évi Bécsben kötött egységes kábítószer-egyezmény, valamint a kábítószerek és pszihotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni 1988. évi bécsi egyezmény

A terrorizmus

A XX. század második felében nemcsak a terrorcselekmények számának exponenciális növekedése figyelhetõ meg, hanem nemzetközivé válása és egyre újabb célpontok megjelenése is. A nemzetközi terrorizmus elleni küz­delemben az államok a nemzetközi jogot is igénybe veszik, nemzetközi szer­zõdéseket kötnek a terrorcselekmények megelõzésérõl és elnyomásáról.

A kalózkodás

A legrégibb tengerjogi deliktum a kalózkodás. A nyílt ten­gerrõl szóló 1958. évi genfi szerzõdés szerint e cselekmény alatt magántulajdonban levõ hajó által magáncélok érdekében elkövetett és a nyílt tengeren másik hajó ellen irányuló törvénytelen erõszak, feltar­tóztatás vagy fosztogatás értendõ. Mivel a kalózok hostis humani generisnek (az emberi nem ellensége) tekintendõk, a kalózok felett egyetemes jogha­tóság áll fenn. Az ENSZ 1982. évi tengerjogi egyezménye e rendelkezést átvette.

A kiadatás és a bûnügyi jogsegély

A nemzetközi bûnüldözésben meghatározó szerepet tölt be a kiadatás és a bûnügyi jogsegély intézménye. A nagyszámú, ilyen tárgyú kétoldalú szer­zõdés mellett meg kell említeni a Párizsban kötött 1957. évi európai kiada­tási egyezményt és a Strasbourgban kötött 1959. évi euró­pai bûnügyi jogsegély egyezményt.