A delicta iuris gentium az általános nemzetközi jogban

A Nemzetközi Jogi Bizottság 1996. évi - az államok nemzetközi felelős­ségéről szóló - tervezetének a nemzetközi bűntettel kapcsolatos rendel­kezése és a delicta iuris gentium fogalmi­lag két különböző dolog, az előbbi esetben az állam nemzetközi felelősségéről van szó, ha szervei súlyosan megsértik az álla­mot terhelő különleges nemzetközi kötelezettségeket, a második eset vi­szont arra vonatkozik, ha természetes személy magatartása (cselekvése vagy mulasztása) megvalósítja a nemzetközi jog által meghatározott büntetőjo­gi tényállást és ezért megbüntetését a 515e41f nemzetközi jog kilátásba helyezi.

Az állam nemzetközi büntette és a delicta iuris gentium között ugyan­akkor korreláció is létezik, melyre a Nemzetközi Jogi Bizottság kommen­tárja (1976) expressis verbis utal. E korrelációból következik az, hogy delicta iuris gentium lehetséges elkövetői az állam nevében, az állami szervek uta­sítására vagy az állami szervek nyílt vagy cinkos támogatásával eljáró szemé­lyek lehetnek, azaz egyszerű magánember gyakorlatilag nem lehet tettes.

A delicta iuris gentium a nemzetközi jogban lényegében az 1945. évi londoni megállapodással jelent meg. E megállapodásban a II. világháború­ban győztes 4 nagyhatalom (az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Bri­tannia és a Szovjetunió, akikhez további 16 állam csatlakozott) felállította a Nemzetközi Katonai Törvényszéket, megalkotta annak statútumát és meg­határozta azokat a tényállásokat, jelesül béke elleni bűntett, háborús bűn­tett és emberiesség elleni bűntett, melyek megvalósítása miatt büntető­jogi felelősségrevonás történik

1946-ban az ENSZ Közgyűlése egyhangú határozatban meg­erősítette a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék statútumában és gyakorlatában megnyilvánuló jogi elveket, melyeket nürnbergi elvekként szokás emlegetni. E közgyűlési határozat úgy értelmezhető, hogy a múltra vonatkozó egyszeri és kivételes megoldást a nemzetközi közösség, mint egész elfogadta, jóváhagyta és kifejezésre juttatta arra vonatkozó konszen­zusát, hogy e nemzetközi jogi elveket a jövőben is alkalmazni kell. A nem­zetközi közösség ezen általános attitűdjére vonatkozó értelmezés helyessé­gét alátámaszthatja az, hogy egyrészt különböző nemzetközi szerződések preambulumaiban, sőt konkrét rendelkezéseikben és más dokumentumok­ban visszautaltak ezen elvekre, másrészt nincs semmi nyoma annak, hogy létezésüket hivatalosan kétségbe vonták volna.

A Közgyűlés további lépései megszabták a delicta iuris gentiumra vo­natkozó nemzetközi jogalkotás irányát: az ENSZ e főszerve elrendelte a népirtás bűncselekményéről szóló nemzetközi szerződés kidolgozását, melyet a szerződéses nemzetközi jogalkotás további ered­ményei követtek. Ezen kívül felkérte a Nemzetközi jogi Bizottsá­got a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék statútumában és ítéle­teiben elismert nemzetközi jogi elvek megfogalmazására. E közgyűlési állásfoglalás a kodifikáció fogalmából következően - annak elismeréseként értékelendő, hogy a nemzetközi jog általános szabályai is tartalmaznak büntetőjogi tényállásokat, melyek meg­valósítása létrehozza a természetes személyeknek a nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősségét.

A nemzetközi szerződések - nemzetközi jog általános szabályai dualiz­musból az következik, hogy egyes delicta iuris gentiumok ugyan szerződés tárgyai (a dolog természete szerint vannak olyanok is, melyek nem), de ugyanakkor megtalálhatók a nemzetközi jog általános szabályaiban is, ennek következtében párhuzamosan érvényesülnek, melynek jogi lehetőségét expressis verbis elismerte a Nemzetközi Bíróságnak az Egyesült Államok katonai és félkatonai tevékenysége Nicaraguában ügyben a pergátló kifogá­sok tárgyában hozott 1984. évi ítélete, melynek nem elhanyagolható következ­ményei lehetnek a nemzetközi jog - belső jog viszonyának területén is.

A delicta iuris gentium megjelenése a nemzetközi jogban komoly elmé­leti és gyakorlati problémákat vet fel, sőt kihívást jelent egy lényegileg az álla­mok közötti kapcsolatokat szabályozni hivatott jogrend számára.

A nemzetközi jog az emberi jogok nemzetközi rendszerének kiépíté­sével már átlépte a Rubicont, megszüntette a nemzetközi jog kizárólagos államközi jellegét, létrehozta a természetes személyek származékos és kor­látozott (a gyakorlatban erősen relativizált) nemzetközi jogalanyiságát, mely a delicta iuris gentium inkorporálásával új dimenziót kapott.

A delicta iuris gentium intézménye az állam büntető-joghatóságának monopóliumát bizonyos határok között megszünteti, így korlátozza szuve­renitásából folyó azon jogát, hogy minden állam kizárólag saját büntetőjo­gát alkalmazza és saját bíróságai ítéletét hajtja végre. A szuverenitás ilyen lényegi elemének érintése miatt sem a nemzetközi jogalkotás, még inkább a jogalkalmazás nem könnyű feladat.

A szerződéses és az általános nemzetközi jog szabályai szerint a bün­tetőjognak a belső jog, azaz a nemzeti büntetőtörvénykönyvek (Btk.) mel­lett kivételesen a nemzetközi jog is forrása lehet. Ezt ismeri el kifejezetten és azonos szöveggel, nem téve különbséget a nemzetközi jog forrásai kö­zött a nullum crimen sine lege elv emberi joggá emelése összefüggésében az 1966. évi Polgári és Politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és az 1950. évi Emberi jogok Európai Egyezménye. Erre az álláspontra helyezkedett az Alkotmánybíróság egyik 1993. évi határozata, a jogtudomány oldaláról pedig p1. a XIV. nemzetközi büntetőjogi konferen­cia. Ha a nemzetközi jog is lehet a büntetőjog forrása, akkor a büntetőjogi felelősségi rendszer paraméterei is a nemzetközi jog sajátos­ságaihoz igazodnak. Továbbra is kérdéses viszont az, hogy a nemzetközi jog, különösen a nem szerződéses nemzetközi jog mennyiben képes a büntetőjogi szabályozás feltételeinek megfelelni.

Az előzőekben felvetett problémák abban összegeződnek, hogy ha az államok elvileg nem is vonják kétségbe a delicta iuris gentium intézményét, a nehézségek e bűncse­lekmények megbüntetésének területén, különösen az intézmények és a jog­hatóság szabályozásának vonatkozásában csapódnak le.