|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||||
A Biztonsági Tanácsnak 15 tagja van: 5 állandó tag, jelesül az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország. (Oroszország 1991-ben arról informálta az ENSZ-t, hogy - a volt 939i88j Szovjetunió 11 tagállamának egyetértésével - átveszi a Szovjetunió helyét az ENSZ valamennyi szervében.) E lépés ellen egyetlen ENSZ-tagállam sem tiltakozott, bár a Biztonsági Tanács összetételének megváltoztatásához az Alapokmány módosítására lett volna szükség. A Biztonsági Tanács további 10 helyét a nem állandó tagok foglalják el, amelyeket a Közgyűlés választ 2 évre. A Közgyűlés határozata szerint a nem állandó tagsági helyek a következőképpen oszlanak meg: 5 az afroázsiai országoké, 2 Latin-Amerikáé, 1 Kelet-Európáé, illetve 2 Nyugat-Európáé és más országoké (ez utóbbi a gyakorlatban Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot jelenti).
Napjainkban megkérdőjeleződött a Biztonsági Tanács reprezentativitása, azaz felvetődött a méltányos képviselet szükségessége. Míg 1945-ben a Biztonsági Tanácsban a tagállamok egyötöde volt képviselve (51 eredeti taggal szemben a Biztonsági Tanácsnak 11 tagja volt), jelenleg ez az arány kevesebb mint 12:1 (189 tagállamnál a Biztonsági Tanácsnak - az 1966. évi módosítás után - csak 15 tagja van. A hidegháború befejezésével Németország és japán bejelentette igényét az állandó tagságra és hasonló törekvésekkel találkozunk a fejlődő országok részéről regionális képviselet formájában. A Közgyűlés 1993-ban e problémák megoldására valamennyi tagállam részvételével munkacsoportot hozott létre, mely - a komoly érdekellentétek (szerzett jogok megóvása, a módosítás feltételei, az új állandó tagok kiválasztása és jogállása, a hatékonyság megóvása) miatt - nem ért el eredményt.
Segédszervei
. Az 5 állandó tag vezérkari főnökeinek képviselőiből álló vezérkari bizottság, mely az egyetlen - az Alapokmány által megnevezett, ugyanakkor a gyakorlatban - nem működő segédszerv;
A békefenntartó műveletek irányító szervei, melyek száma változó;
. A kilencvenes években felállított nemzetközi törvényszékek.
A Biztonsági Tanács feladatait folyamatosan látja el. Ez alatt azt kell érteni, hogy bármikor összeülhet, ha a helyzet megkívánja. Grosso modo az mondható, hogy a Biztonsági Tanács hetente többször összeül, és az üléseket félhivatalos konzultációk előzik meg. Az üléseket a soros elnök hívja össze. A Biztonsági Tanács elnöki funkcióját a tagországok az angol ábécé sorrendjében havonta felváltva töltik be.
A Biztonsági Tanács üléseire az érdekelt államokat (sőt nemzeti felszabadítási mozgalmakat is) - szavazati jog nélkül - meghívhatja. A Biztonsági Tanács ezzel kapcsolatos gyakorlata igen liberális.
A Biztonsági Tanács eljárási határozatait kilenc tagjának igenlő szavazatával hozza. E körbe tartozik a napirendre felvétel, a vita elnapolása, a napirendi pont törlése, a meghívás az ülésre, az ülés felfüggesztése és elnapolása, az elnöki határozatok stb. Minden más kérdésben, ide értve azt is, hogy a kérdés eljárási-e vagy sem (ez az ún. kettős vétó), azaz az érdemi kérdésekben a kilenc igenlő szavazatnak magába kell foglalnia az állandó tagok egybevágó szavazatát. Bármely állandó tag ellenszavazatával megakadályozhatja azt, hogy a Biztonsági Tanács határozatot fogadjon el. Ezt szokás - jogilag pontatlanul - vétójognak nevezni. A San Franciscó-i konferencián az állandó tagok különleges jogállását főleg azzal indokolták, hogy a nagyhatalmak fokozottan felelősek a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért, de úgy is lehet érvelni, hogy a korábbi egyhantúság maradványáról van szó.
1945 és 1990 között 279 vétó volt, mindegyik állandó tag alkalmazta, legtöbbször azonban a Szovjetunió, azóta csak kivételesen éltek vele. Az ilyen statisztika jelentősége azonban kétséges, egyrészt függ az ügyek számától, másrészt nem veszi figyelembe a "rejtett vétót", és végső soron tükrözi a hatalmi realitásokat, jelesül azt, hogy az állandó tagokkal (és az érdekkörükbe tartozó államokkal) szemben az ENSZ nem képes kényszerintézkedéseket alkalmazni. Ez az ára a Biztonsági Tanácsra ruházott széles hatáskörnek.
A Biztonsági Tanács gyakorlata a nagyhatalmi egyhangúság követelményét enyhítette: a tartózkodás nem jelenti a vétójog gyakorlását. A Biztonsági Tanács a távollétet tartózkodásként értelmezte, de felfogható állandó vétóként is.
Az Alapokmány elvileg ismeri a kötelező tartózkodást is: ha a Biztonsági Tanács a viták békés rendezésével foglalkozik, akkor az érdekelt félnek tartózkodnia kell. E szabályt kivételesen alkalmazták (p1. Argentína 1960-ban az Eichmann-ügy tárgyalásakor), egységes gyakorlatról nem beszélhetünk, melynek oka egyrészt a viszály és helyzet közötti bizonytalan határ, másrészt a Biztonsági Tanács különböző feladatainak összeolvadása.
Az Alapokmány egyik legrövidebb cikke kimondja: "A Szervezet tagjai megegyeznek abban, hogy a Biztonsági Tanács határozatait az Alapokmánynak megfelelően elfogadják és végrehajtják." A Biztonsági Tanács határozatai tehát általában kötelezik a tagállamokat, kivéve, ha a Tanács egyértelműen ajánlást fogad el. E vélelmet állította fel a Nemzetközi Bíróság a Namíbia tanácsadó véleményben (1971). E vélelem jelentőségét az adja, hogy a Biztonsági Tanács általában tartózkodik attól, hogy határozatában az Alapokmány meghatározott cikkére hivatkozzon, sőt az ajánlás jellegre utaló szavakat (kér, óhajt stb.) összeköti a határozathoz való alkalmazkodásra vonatkozó felhívással. Ennek a fordítottja is lehetséges: a Biztonsági Tanács kötelezően megállapítja a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetését vagy megsértését és mégiscsak ajánlásra szorítkozik. Fontos megemlíteni azt is, hogy a volt Jugoszláviával kapcsolatos Nemzetközi Büntető Törvényszék nem találta megalapozottnak a védelem azon kifogását, hogy a Biztonsági Tanács nem határozhatott volna a Törvényszék felállításáról.
A Biztonsági Tanácsnak a tagállamokat kötelező határozatai normatív jellegűek is lehetnek, így ezek egyben nemzetközi jogforrások is. Erről van szó akkor, ha a Biztonsági Tanács - az Alapokmány 41. cikke szerint - nem fegyveres intézkedéseket foganatosít. A fegyveres erő alkalmazására viszont csak jogosítványt, legitimációt ad az akcióban részt venni kívánó államoknak, de a részvételre nem kötelezheti őket.
Ezen kívül normatív természetű a Biztonsági Tanács ideiglenes ügyrendjéről 1946-ban elfogadott határozat, továbbá jogi aktusoknak minősülnek a Közgyűléssel együttes hatáskörben hozott határozatok (tagfelvétel, főtitkár megválasztása stb.), vagy saját hatáskörben kisegítő szervek létrehozása, tanácsadó vélemény kérése.
Találat: 3820
