Képességeink kibontakoztatasa

Képességeink kibontakoztatása

Amikor a szellemi képességekről esik szó, eszükbe jutott már, mi az oka annak, hogy hatalmas különbségek vannak teljesítmények és eredmények terén az egyes emberek között? Az, aki évi 250. 000 dollárt keres, nem lehet tízszer okosabb vagy ügyesebb annál, aki csak évi 25. 000 dollárt keres. Mi okozza ezt a hatalmas jövedelemkülönbséget? Vagy vegyük azt az embert, aki 2, 5 millió dollárt keres évente. Az az ember talán százszor ügyesebb, jobb vagy okosabb, annál, aki 25. 000-t keres? Lehetetlen. Egy nemrégiben elvégzett IQ-felmérés során kiválasztottak a lakosságból 1000 férfit és nőt, és megmérték az IQ-jukat. Kiderült, hogy a legmagasabb IQ pontszámot elért ember a kiválasztott 1000 közül, mindössze 2.5-szer bizonyult okosabbnak a legutolsónál, aki az IQ listán szerepelt. Csak 2.5-szeres volta különbség, ami valószínűleg igaz az egész lakosságra. Akkor mi magyarázza a nagy különbségeket? A szellemi képességek tárgyalásánál egy nagyon egyszerű szabályból indulunk ki. Ezt néhány éve fedeztem fel. Ami valószínűleg megmagyarázza a dolgot. A szabály alapját az un. velünk született tulajdonságok képezik. Ezek a velünk született tulajdonságok: képességek, intelligencia, készségek, a temperamentum. Mindazok a dolgok amiket magunkkal hoztunk, amiken nem változtathatunk, plusz a szerzett tulajdonságok. A szerzett tulajdonságok nagyon fontosak. Ezek a műveltség, tapasztalat, pártosság, gyakorlat, tudás, bölcsesség, stb...Szorozva a beállítottsággal, - amely egyenlő az egyéni szellemi képességekkel , vagy egyéni szellemi teljesítménnyel, vagy eredményekkel, ha tetszik. A három csoport közül a velünk született tulajdonságok születésünktől meghatározottak. A szerzett tulajdonságokat megváltoztathatjuk, ez általában hosszú, olykor rövid időt vesz igénybe. Egyetlen hasznos információ képes jelentősen megnövelni hatékonyságunkat. A beállítottság azonban pillanatok alatt változtatható, akár pozitív, akár negatív irányban. Minden alkalommal, amikor javítunk beállítottságunkon, megsokszorozzuk képességeinket. A beállítottságot tehát helyesen nevezik az emberi nyelv legfontosabb szavának. Minden, amit az életben teszünk, egy Harward tanulmány szerint, melyben beosztottakat vizsgáltak, annak 85%-a beállítottság. Sikereinket 85%-ban beállítottságunk határozza meg, ami azt jelenti, hogy sikerünk attól függ, mennyire pozitív a szellemi beállítottságunk. A pozitív szellemi beállítottságú emberek gyorsabban fejlődnek, könnyebben kerülnek nagy vállalatok élére, többet keresnek, jobban élvezik az életet. A pozitív beállítottság nem azt jelenti, hogy virágokat szórva táncra perdülnek az utcán, hanem azt, hogy többnyire konstruktív hozzáállással pozitív megközelítéssel kezeljük munkánkat, az életünket, problémáinkat, kapcsolatainkat. Az amerikai üzleti élet folyóiratai szerint, a Siker magazin szerint eredményeinkben 85%-ban vagy annál nagyobb mértékben beállítottságunk a döntő. Az a kérdés, honnan ered a beállítottság. A beállítottság az elvárásokból származik. Nagyon egyszerű és erről már volt is szó. A beállítottság javításának igen hatásos és gyors módja, ha ezt mondogatjuk: "Hiszem, hogy valami csodálatos dolog történik ma velem!" az eredménnyel kapcsolatos 232e42c elvárásaink határozzák meg beállítottságunkat. Hogyha azt várjuk, hogy a dolgok jól menjenek, pozitív lesz a beállítottságunk. De ha rosszra számítunk, beállítottságunk negatív lesz. És az a csodálatos, hogy elvárásainkat elő tudjuk állítani, hiszen bármit kívánhatunk, amit csak akarunk. Remélhetünk jó és rossz dolgokat is, ha tudjuk, mit várunk, nem érhet csalódás bennünket. Honnan erednek elvárásaink? Elvárásaink hitünkből származnak illetve érzéseinkből. A hit és az érzelem a személyiség központi motivációs tényezői. Ez vezet el a személyi képességek megértéséhez. Ez azt jelenti, hogy alapjában véve beállítottságunk külső megjelenése annak, ami belül történik. A szellemi törvénnyel van összhangban. Nos, ami a hitet illeti, Mindannyiunknak van egy nagy csokor hite. Lelkünk legmélyén, amit a pszichológia úgy nevez, hogy énkép. Az énkép illetve annak felfedezése sokak szerint a XX. század legnagyobb áttörése volt az ember szellemi teljesítményének megértésében, amivel jómagam is egyetértek. Az énkép olyan, mint egy parancsnoki központ, ha éppen katonai hasonlattal akarunk élni; vagy műszaki hasonlattal élve olyan, mint az alap számítógép központi programja. Ez a hit és beállítottság az értékek érzelmek és gondolatok csokra, amelyet mélyen tárolunk, és amely életünk folyamán szerzett összes tapasztalataink eredménye. És néhány kutató szerint az énkép már a születés előtt kezd kialakulni. De ha már egyszer kialakult az énképünk, beállítja, megjósolja és meghatározza hatékonyságunk és teljesítményünk szintjét az életünk minden területén. Az énkép lesz a parancsoló központ vagy a számítógép központi programja. Később ez az énkép határozza meg mindazt, amit mondunk és teszünk. Tetteinket, érzéseinket és reakcióinkat. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden javulás az életünkben valóságunk összes pozitív változása az énkép változásával kezdődik. Hadd nagyarázzam meg, hogy mit is jelent ez. Itt egy nagyon egyszerű grafikon. Azt állítjuk, hogy az átlagember szellemi képességeinek csak 10%-áthasznosítja vagy még kevesebbet. A kutatók szerint sokkal kevesebb a Stanford egyetemen, a californiai Santa Clara-ban mindössze 2%-ra becsülik ezt az értéket. Vegyük úgy nagyvonalúan, hogy az átlagember 10%-ot hasznosít. Ez azt jelenti, hogy az esetek többségében az átlagember - Önök és én - képességeinek 90%-áról nem is tud. Egyik legnagyobb filozófusunk, Oliver Wenday Holmes azt mondta, az átlagember tragédiája az, hogy úgy hal meg, hogy nem is tud tehetségéről. Úgy éli le az életét, hogy képességeit alig kamatoztatja. Tehát ez az emberi képesség. Közvetlen kapcsolatot fedeztünk fel a szellemi képességek és az énkép között, mivel énképünk, ha úgy tetszik önbecsülésünk rendszerint a szükségesnél alacsonyabb, teljesítményünk és hatékonyságunk szintje is túl alacsony. Tudjuk, hogy az énkép nagy részben szubjektív. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az énkép, amit magunkról igaznak hiszünk, valójában nem a realitáson alapszik, hanem információkon, amit felvettünk és igaznak tartottunk. Ugyanis bármi, amit elhiszünk magunkról, az igazzá válik, mert annak összhangban cselekszünk. Vannak, akik elolvassák a horoszkópjukat és hiszik, hogy aszerint alakul majd a jövőjük. Vannak emberek, aki elfogadják, hogy olyanok kritizálják döntésüket, akik nem is becsülnek, és elhiszik, hogy ezek a kritikák hűen tükrözik saját képességeiket. Akármit hiszünk vagy fogadunk el igaznak, igazzá válik számunkra. Ma már azt is tudjuk, hogy felnőttkorunkban többféle énképpel rendelkezünk. Van énképünk arról, hogy hogyan öltözünk, milyen az alakunk, hogyan étkezünk, milyen a fellépésünk, milyen szülők vagyunk, milyen gyerekei vagyunk a szüleinknek, milyen házastársak vagyunk, milyen szeretők, milyen autóvezetők. Apropó, autóvezetés. a férfiaknak igen pozitív énképük van az autóvezetést illetően. A nők ezt nem értik, de minden férfi úgy születik, hogy egyszerűen zseniális a vezetésben. Minden férfi kiváló autóvezető. Ha nem hiszik hölgyeim, próbálják meg felidézni a legutóbbi esetet, amikor megkíséreltek beleszólni férjük vezetésébe és emlékezzenek, mennyire bántotta őt. Hogyan reagálunk akkor, ha valaki kétségbe vonja énképünket azt sugallva, hogy nem azok vagyunk, akinek hisszük magunkat. Támadóvá válunk, ingerülté, megsértődünk, és nehezen lehet szót érteni velünk. Van énképünk arról milyen aktívak vagyunk, milyen intelligensek, milyen gyorsan olvasunk, milyenek vagyunk a sportban. és ha több féle sportot űzünk, mindegyik sportban van egy külön énképünk. Van énképünk arról, hogyan főzünk, milyen jól neveljük gyerekeinket, hogyan tartunk rendet, hogyan vezetünk autót.stb. Még arról is van énképünk - ami a legrosszabb -, hogy mennyit keresünk. Érdekes, hogy soha nem keresünk többet, mint a jövedelemmel kapcsolatos énképünk +/- 10%-a. Énképünk határozza meg jövedelmünk szintjét, ezt az énképszintet kényelmi zónának nevezzük. Még akkor is, ha több pénzt akarunk, rájövünk hogy minden cselekvés természetes tendenciája az, hogy bekerüljünk egy kényelmi zónába, és aztán ott is maradjunk. Ha a jövedelemmel kapcsolatos énkép szintjénél 10%-kal többet keresünk, ellenállhatatlan kényszert érzünk, hogy megszabaduljunk a pénztől. Elköltjük, túlköltekezünk, szinte herdáljuk a pénzt, el is veszítjük ha van elég. Akik lottón nyernek sok esetben, két évvel később teljesen le vannak égve, mert elköltik a pénzt. Mivel nincs énképük a pénzzel kapcsolatban. Ha énképünk szintje alá esünk 10 vagy több %-kal elkezdünk kapkodni, keményebben dolgozunk, intenzívebben, kreatívabban gondolkodunk. Jövedelmünk növelése érdekében új bevételi források, vagy plusz munka után nézünk. Egyetlen módon fejleszthetjük életünk bármely szféráját - beleértve a jövedelmünket is -, ha fölemeljük az énkép szintünket, azáltal, hogy úgy gondolunk magunkra, mint aki több pénzt keres, nagyon sok pénzt keres. Ha le karunk fogyni, folyton úgy kell gondolnunk magunkra, mintha soványak lennénk, kezdjünk úgy gondolni magunkra, mintha soványabbak lennénk. Ha népszerűbbek akarunk lenni, szeretetteljesebb, egészségesebbé akarunk válni, gondoljunk magunkra újra és újra úgy, mintha ilyenek lennénk, amíg mindez beépül új énképünkbe. De erre még később visszatérünk. Lényeges része a sikerre való beállítódás programjának. Végül pedig az össz-énképet az határozza meg, hogy milyen az átlaga a fontosnak tartott területek énképeinek. Nos, énképünket három kritikus rész alkotja. Az énkép első része az ÉN-IDEÁL, az én-ideál az a személy, akivé leginkább válni akarunk. Ez megfelel a győztesről alkotott énképünknek. Ez egy kép, egy remény, vagy egy ideál tökéletes önmagunkról, amivé válhatnánk. Az egyik dolog, amit a sikeres emberekről tudunk, az, hogy a sikeres embereknek igen világos én-ideáljuk van. Világos elképzelésük van arról, hogy mivé akarnak válni. A sikertelen embereknek bizonytalan az én-ideáljuk. A második, ÖNMAGUNKRÓL ALKOTOTT REÁLIS KÉPÜNK. Önmagunkról alkotott képünk azt ábrázolja, milyennek látjuk magunkat, és hogyan gondolunk magunkra. Ez a kép egy belső tükör. Ahogyan magunkat látjuk ma, mindennapi megnyilvánulásainkban nap-nap után. Harmadik rész az ÖNBECSÜLÉS. Azt mutatja, hogyan érzünk önmagunk iránt. Önmagunk iránti érzésünk a hajtóerő, a motor, hatalmas hajtóereje a tudatalattinknak. Az énképünkön belüli hajtóerő és valójában ettől függ mi minden történik velünk. Az önbecsülés legjobb meghatározása, mennyire szeretjük önmagunkat. Mennyire szeretjük önmagunkat, mint szülőt, mennyire szeretjük önmagunkat, mint alkalmazottat, mint főnököt, mint pénzkeresőt, mint nyilvános szereplőt, mint sportolót..Mennyire szeretjük magunkat, milyen az önbecsülési szintünk, milyen az emocionális beállítottságunk életünk egy bizonyos szféráját illetően. Ez határozzam ez teljesítményünket, abban a szférában. Csodálatos, hogy mivel azzá válunk, amit gondolunk énképünk alakítható, önbecsülésünk növelhető, azáltal, hogy állandóan mondogatjuk: "Szeretem magam! Én szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! .." - minél többször ismételgetjük el, önbecsülésünk annál magasabb lesz, s minél magasabb az önbecsülésünk, annál pozitívabb lesz össz-énképünk. S minél pozitívabb az össz-énképünk annál jobbak az eredményeink az élet minden területén. Minden alkalommal mikor azt mondjuk: "Szeretem magam!" - mintha pszichikailag felpumpálnánk önmagunkat. Minden olyasmi, ami az önbecsülésünket növeli, növeli összteljesítményünket. Minden olyasmi, ami az önbecsülésünket csökkenti, lerontja teljesítményünket is, - többet hibázunk, rosszkedvűek leszünk stb.önmagunk szeretetének kritikus pontja, vagy önbecsülésünknek, - ha úgy tetszik - az, hogy először is senki mást nem szerethetünk jobban, mint ahogy önmagunkat szeretjük, tehát önbecsülésünk szintje meghatározza, másokkal való kapcsolataink minőségét. Senki mástól nem várhatjuk el, hogy úgy szeressen, mint mi önmagunkat. Mások felénk irányuló érzéseit is saját önbecsülésünk határozza meg. Ma már minden egyes pszichológiai iskola egyetért abban, az hogy milyen őszintén és fogadjuk el magunkat, mint szeretetre méltó értékes, és hasznos emberi lényt, hatással van mindenre, ami velünk történik. Mennyire szeretjük magunkat, önbecsülésünk növelése érdekében mondogassuk: " Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!" A következő kérdésünk az, honnan származik miből ered az önbecsülés, rájöttünk arra, hogy az énkép, ha semmi más, de az énkép alakítható. Mivel egyikünk sem születik kész énképpel. Mikor megszületünk nem is tudunk önmagunkról. Nincs sem, önképünk sem önbecsülésünk. Mikor megszületünk képességeink nyitottak. Tiszta lappal jövünk a világra. Az átlag ember nyitott képességekkel jön a világra, és nincs énképe. Mindazt, amivé mára lettünk, minden érzésünket, minden értelmünket meg kellett tanulnunk eddigi életünk során. Tudjuk azt, hogy az újszülött gyerekeknek óriási igénye van a szeretetre és az érintésre, és mint azt a hatalmas kutatási anyagok bizonyítják a szeretettet és az érintést az egész életünk során igényeljük, különösen első éveinkben mivel gyermekként tanuljuk meg kik vagyunk, milyen értékesek vagyunk és fontosak vagyunk-e, szeretetre méltóak kedvesek, viccesek, s mindezt úgy tanuljuk meg ahogy szüleink bánnak velünk. Ha szüleink testvéreink nagyszüleink, de különösen a szülein valóban fontos gyereknek tartanak minket, akkor fontosságunk tudatában növünk fel. Ha nem így van, akkor valami más történik. Tudjuk, h az énkép kialakulásának szempontjából életünk első pár éve a legfontosabb. A gyermek nulláról indul, amikor megszületik, fogalma sincs arról, hogy ki ő vagy mi ő. Nem tudja milyen értékes élete első, második, harmadik, negyedik, vagy ötödik évében. Néhány pszichológus szerint ez öt év. De ma már három évre teszik. A gyermek első három évében megtanulja, ki is ő. Azt mondják, ha elegendő mennyiségű- és minőségű szeretetet kap, az első három-öt évében megalapozzuk egy életre. Szilárd alapokat adunk önbecsülése, önbizalma, és önértékelése számára. Valójában közvetlen kapcsolat van a szeretet minősége, és mennyisége, valamint az egészséges személyiség között. Minél több feltétel nélküli szeretetet kap a gyermek azokban a fogékony években, annál erősebbek lesznek személyiségének alapjai. Megfordítva az egyenletet, gyakorlatilag az összes pszichózis, neurózis, minden személyiségzavar, viselkedési nehézség mélyen gyökerezik, mégpedig az énkép problémáinál. Felnötként visszatekinthetünk, itt van felnőtt személyiségünk, tehát felnőtt emberként kijavíthatjuk a hibákat. Az alapozás hibáit, ha úgy tetszik. Azáltal hogy ismételgetjük:" Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!" Mintegy szilárd anyagot pumpálva be, mélyre nyúló személyiségünk alapjaiba. "A gyereknek úgy kell a szeretet, mint rózsának az eső." A szeretettől megfosztott gyermek bele is halhat a szeretetéhségbe. Ez egy betegség melyet morazmusznak neveznek. Mit tudunk még a gyerekekről, tudjuk hogy két figyelemre méltó tulajdonsággal jönnek a világra: Az egyik hogy nincsenek félelmei - a gyerek félelem nélkül születik, nem fél semmitől, kivéve hogy leesik, illetve a hangos zajoktól. Ennek a beállítottságnak a kifejezése: "Megtudom csinálni" A gyermek úgy jön a világra, hogy azt hiszi, mindent meg tud csinálni. Bárki, aki nevelt már három-négy-öt éves gyereket, tudja, hogy ebben az években állandóan az életéért kell rettegni, mert állandóan olyan, mint egy kamikaze-pilóta, mert semmitől se fél. A másik tulajdonságuk az, hogy születésükkor ösztönlények. Azt esznek, azt mondanak, amit akarnak, és nincsenek gátlásaik, nem félnek megtenni, azt, amit akarnak, és ezt pontosan kifejezi, a nem kell megtennem magatartás. Nem kell megtennem. Aki próbált már irányítani egy gyereket, az tudja mind ilyenek. Az első, amit megtanulnak, ha irányítani akarjuk őket, a NEM. Nem, nem kell azt tennem. Természetesen olykor sikerül jobb belátásra bírnunk őket, így vagy úgy, de a két alaptulajdonság, amivel mindannyian a világra jövünk, a félelem és gátlás nélküliség. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy születésünktől fogva, természetes jogunk félelem és gátlások nélkül élni. És csak akkor tudjuk visszavarázsolni felnőtt életünkbe, a félelem és gátlás nélküli állapotot, ha igazán meg vagyunk elégedve önmagunkkal. A legjobb szervezetekben és vállalatokban létre tudják hozni azt a környezetet, amelyben félelem nélkül és fesztelenül lehetünk önmagunk, hogy önmagunk legjavát adhassuk. Nos, ahogy növekszik a gyermek két féle képen tanul: Az első tanulási mód az UTÁNZÁS. Utánozza az egyik, vagy mindkét szülőt- de leginkább a domináns szülőt. Ahogy a gyermek nő előfordul, hogy csak az egyik szülő domináns számára. Egyszer az apját utánozza, máskor az anyját. Mindig utánzással tanul. Sok felnőttkori tulajdonságunkat és szokásunkat a szüleinktől tanultuk. Előfordult már, hogy véletlenül ráordibáltak az egyik vagy másik gyerekükre, és elkezdtek kiabálni. Megfigyelhették, hogy ugyanazokat a mondatokat mondják, amelyeket a szülei annak idején. Igen, mert utánozunk. Néha a járásukat utánozzuk, de lehet hogy a beszédjüket, utánozhatjuk az értékeiket, a hitüket, még akkor is, ha azok az értékek semmit sem érnek. Miért? Mert a szüleink gyerekkorunkban istenek voltak számunkra. A másik tanulási mód a kényelmetlenből a kényelmesbe haladás. - Freud ezt az öröm alapelvének nevezte. Azt jelenti, hogy a számunkra kényelmes felé fordulunk. Afelé, ami örömet okoz, amitől jól érezzük magunkat. A kényelmetlentől a kényelem felé. Így tanuljuk meg a szobatisztaságot, ez már nem vicces többé, hogy a pisis pelenkában futkosunk örökké.
Megfigyeljük, mit tesznek a szüleink, mit tesznek a testvéreink, és azt mondjuk, hogy jéé' hát csak nem csinálunk ilyesmit.. Így tanulunk meg járni, így tanulunk meg mindent. A kényelmetlenből a kényelmes felé haladunk. De egész életünkben így tanulunk. Olvasunk és utánozzuk azt, amit mások tettek. Könyvek tanulmányozásával tanuljuk a munkánkat, utánozunk az iskolában, és azt tesszük, ami pozitív eredményt, tehát élvezetet nyújt, és kevéssé tesszük azt, ami kényelmetlen vagy fájdalmas. Kora gyermekkorban a szülők hibájából, vagy a nevelésben elkövetet hibák eredménye képen a gyerekek elkezdik megtanulni negatív szokásainkat. Negatív szokásaink gyökere legtöbbször a destruktív kritika. A destruktív kritika, nagyon korán kezdetét veszi, gyakran már az első pár hónapban. A destruktív kritikát a szülők alkalmazzák, hogy irányítsák és ellenőrizzék gyerekeiket. Meg kell mondanom ennek igen-igen veszélyes, és ártó hatása van a gyerekekre, mert a destruktív kritika elkezdi aláásni a gyermek személyiségének integritását. A legtöbbünknek,- beleértve magamat és Önöket is valószínűleg többet ártott a destruktív kritika, mint az összes háború a történelemben. A destruktív kritika eredményeként kifejlesztjük a negatív szokásmintákat. A negatív szokásminták az ösztönzés feltételes reflexei. A negatív szokásminták az ösztönzés feltételes reflexei! A negatív szokásminták a koragyermekkorban alakulnak ki, mégpedig az állandóan ismétlődő félelem és fájdalom hatására. A destruktív kritika a testi fenyítés eredményeképpen alakul ki. Az élet korai szakaszában kifejlesztünk két fontos megnyilvánulást, amelyek életünk végéig elkísérnek, és minden másnál jobban gátolják képességeink kibontakoztatását.

Az első az un. GÁTLÓ negatív szokásminta. - a GÁTLÓ negatív szokásmintát úgy tanulja meg a gyerek, hogy folyton azt hallja: "NE! Gyere el onnan! Hagyd békén!" és a gyereket megbüntetik, bármikor, ha a gyerek megpróbál valami újat. Belenyúl valamibe, megfog valamit. Vagy véletlenül eltör valamit. A szülő robban, mert dühbe borul kiabál. Tudják a gyereket kielégíthetetlen kíváncsiság hajtja arra, hogy felfedezze a világot. És mi történik vele, amikor éppen azt teszi, és közben véletlenül lever valamit. Ha a szülő elveszti a fejét és megüti a gyereket. Az elkezd úgy gondolkodni, mindig, amikor valami újat próbálok, mindig, amikor valami mást szeretnék, amikor átlépem a megengedett határait, amikor átlépem a kényelmi zónát, ha nem biztonságosan játszom. Kikapok, megbüntetnek, beküldenek a szobámba és szörnyen érzem magam. Így aztán hamarosan kifejleszti azt az érzést, hogy: "nem lehet..". nem lehet. nem lehet. nem lehet. ha valami mást akarok, megbüntetnek. Olyan ez, mint a Pavlovi reflex, mikor Pavlov megnyomja a csöngőt, leteszi a kutya elé az ételt, a kutya elkezd nyáladzani. És Pavlov végig csönget miközben eteteti a kutyát, a kutya nyáladzik és addig folytatják, amíg hamarosan Pavlov csak csönget és a kutya már attól nyáladzik. Így jön létre felnőtt korban a kudarctól való félelem. A félelem a kudarctól egy feltételes reflex, ami a destruktív kritika hatására alakul ki, még az élet első öt-hat évében. A félelem a kudarctól automatikusan működik. Idegesek leszünk, feszültek, szorongunk, és feszültség bénítja hasi idegközpontunkat. Szívesebben visszahúzódnánk és elmenekülnénk az esemény elöl. A kudarctól való félelem a felnőttkori kudarcok legfőbb oka, és a legfőbb oka, hogy szunnyadni hagyjuk képességeinket. Valójában minden negatív szokásmintát a testünkön tapasztalunk meg. Megnevezhetünk egy negatív szokásmintát, mert ténylegesen érezzük fizikai tüneteit. A kudarctól való félelem a "Nem lehet!!", elsősorban a hasi idegközpontban jelentkezik. Volt már, hogy nyilvánosan kellett szerepelniük, vagy hogy be kellet számolniuk elért eredményeikről, vagy hogy egy kellemetlen telefont elintézni.? Legelőször a hasi idegközpont húzódik össze. Ha a helyzettől való félelem állandósul, nehezebben lélegzünk. Szívünk gyorsabban kezd verni, leizzadunk, néha migrénszerű fejfájást kapunk, néha annyira összeszorul a torkunk, hogy nem vagyunk képesek beszélni.kiszáras a torkunk, néha olyan elviselhetetlen a feszültség, hogy ki kell mennünk a fürdőszobába. Ezek mind reakciók, nincs fizikai veszély, de van pszichikai.feltételes reflex. Amikor ezek az érzések előjönnek mindig hajlunk arra hogy megfutamodjunk a szituáció elöl, amely kiváltotta őket. Ez az oka annak hogy sikertelenek vagyunk, mert visszahúzódunk.

A másik negatív szokásminta a kényszer. A kényszer negatív szokásmintáját úgy tanulja meg a gyerek, hogy állandóan azt hallja: " jobban tennéd, ha.ha nem teszed nagy baj lesz..megkapod a magadét.."- amikor a szülő a szeretetet feltételhez köti. A szülők nem szándékosan teszik, mégis azt sugallják ezzel a gyereknek: "hogy nem szeretünk, nem vagy biztonságban.." - hacsak nem teszed meg azt, amit akarunk. A gyerek úgy nő fel, hogy érzi: "azt kell tenni, amit a mami akar! - szót kell fogadnom a mamának és a papának, mindenkinek szót kell fogadnom a testvéreimnek is. Szót kell fogadnom a velem egykorúaknak, és persze a tanáraimnak, és persze mindenkinek. Ezzel nő fel! Meg kell tennem! Meg kell tennem! Meg kell tennem! Nem tehetem azt, amit szeretnék, azt kell tennem, amit mások akarnak." A kényszer negatív szokásmintája, korán átalakul a visszautasítástól való félelemmé.. A visszautasítástól való félelmet felnőtt férfiakban "A" típusú viselkedésként regisztrálták. Az "A" típusú viselkedésről majd később lesz szó. Az "A" típusú viselkedés egy kényszer, túlzott kényszer szükséglete, hogy valakinek megfeleljünk. Valódi teljesítmény nélkül, hogy soha ne kelljen teljesítenünk. A visszautasítástól való félelem, túlságosan fogékonnyá tesz bennünket mások igényei iránt. Olyan dolgokat teszünk, amiket mások akarnak, nem azt amit mi akarunk. Mindig másoknak akarunk megfelelni. Túlságosan aggódunk és félünk, mások velünk kapcsolatos érzéseitől, véleményétől. Annyira, hogy megtagadjuk saját igényeinket. A visszautasítástól való félelmet a test hátsó felében érezzük. Ha ketté osztjuk a testet, annak hátulsó felében érezzük. A visszautasítástól való félelem első jeleit rendszerint a vállunkon érezzük, és a nyakunkon. Úgy érezzük merev, fáj és feszül. Néha ha túl sok a dolgunk, hátunk alsó részében érzünk szorítást. Itt húzódnak össze nagyon az izmok. Esetenként súlyos visszér-fájdalmakban, és viszér-gyulladásban nyilvánulnak meg. Nagyon gyakran igen heves fejfájást okozhat a fej hátsó részében, mert a nyaki verőér melletti izmok összehúzódnak, és lassabban kering a vér, amitől lüktető fájdalmat érzünk a fejünkben. Ez a két félelem a kényszer és a gátlás negatív szokásmintája tehát a destruktív kritikának a következménye. A személyiség eme rombolói megkeserítik az egész életünket. A csodálatos a dologban azonban az. Mivel ezek tanult szokások megszabadulhatunk tőlük. Önbecsülésünk növelése által felülkerekedhetünk visszahúzó félelmeinken. Legyőzhetjük a visszautasítástól való félelmünket, ami arra késztet minket, hogy ne magunknak, hanem másoknak akarjunk megfelelni. Mivel fordított arány áll fenn az önbecsülés és a negatív szokásminták között. Minél jobban szeretjük önmagunkat, annál kevésbé félünk a kudarctól. Minél jobban szeretjük önmagunkat, annál kevésbé félünk bármitől. És ha állandóan ismételgetjük: " Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!"- ha tovább mondogatjuk, végül önbecsülésünk magasabb lesz, magasabb, magasabb és még magasabb.és eltűnnek a félelmeink. Ahogy emelkedik önbecsülésünk, félelmeink az ellenkező irányba tolódnak.
Nos, hogyan kezeljük a destruktív kritikát, ha nekünk kell másokat kritizálni?? - ez igen egyszerű. Sok szülő kérdezte már, hogyan irányítsák gyermekeiket?? A gyermekek irányításának kulcsa, az elterelésük, hogy inkább csináljanak valami konstruktívat, a helyet hogy folyton rombolnának. Egy másik dolog, amit tudnunk kell, az hogy nekünk mindig tájékoztató kritikával, vagyis konstruktív kritikával kell élnünk. Ami azt jelenti, megmondjuk a felnőtteknek, és a gyerekeknek, hogy mit tehetnek, hogy jobbak legyenek. Ne feledjük a cél a visszacsatolás, s a cél tehát az, hogy növeljük a teljesítményt.. Ha szülők vagyunk, vagy főnökök, vagy egy kapcsolatban az egyik fél, és valaki valami rosszat tesz, vagy nem megfelelően jár el, azért kell a visszacsatolás, az a célunk hogy legközelebb jobban csinálja. Mint tudjuk közvetlen kapcsolat van a destruktív kritika és az önbecsülés között. Minden esetben, ha valakit kritizálunk, annak csökken az önbecsülése. Abban az esetben, amikor az önértékelése csökken, csökken a teljesítőképessége is. Ha destruktívan kritizálnak valakit, elég sokáig, és elég keményen, eljutunk arra a pontra, amikor már semmit nem próbál meg.
Ennek az állapotnak a neve TÚLÉRZÉKENYSÉG. A túlzottan érzékeny felnőtt az, aki senkitől sem bírja a kritikát. A túlzottan érzékeny felnőtt rendszerint igen-igen feszült és érzékeny lesz már a feltételezéstől is, hogy nem helyesen cselekszik. Ha túl érzékeny felnőttel van dolgunk, ne feledjük a következő négy dolgot: az első mindig dicsérettel kezdjük, a második, az hogy mindenáron óvjuk az illető önbecsülését, a harmadik az, hogy a teljesítményről beszéljünk ne az illetőről, tehát a viselkedéséről ne a személyéről, a negyedik, pedig az hogy koncentráljunk a jövőre ne a múltra. Azt emeljük ki, amit másképpen kell tennie a jövőben, nem pedig azt hogy mi volt régen. Hogy miért, nagyon egyszerű.. Azért mert senki sem irányíthatja a múltat. Éppen ezért, bármilyen a múltra vonatkozó negatív kritika rettenetes stresszt és csalódást okozhat. Had foglaljam össze, a siker kulcsa, a pozitív szellemi beállítottság. A pozitív szellemi beállítottság elvárásokon alapul, méghozzá pozitív elvárásokon. A pozitív elvárások hitünkön, énképünkön alapulnak. Az énkép magja melytől hatékonyságunk függ, az önbecsülés. Amit azzal mérhetünk mennyire szeretjük magunkat. Két olyan dolog van, ami visszahúz, a félelem a kudarctól, a visszautasítástól. A siker legmélyebb titka tehát a következő: gondoskodjunk az önbecsülés állandó gerjesztéséről, növeléséről. Cselekedjünk folyton olyasmit önmagunknak az életünkért, amitől tetszünk magunknak. Szeretjük magunkat, elfogadjuk és tiszteljük önmagunkat, amitől csodálatosan érezzük magunkat. Ha főnökök vagy szülők vagyunk, ne feledjük, hogy a csúcsteljesítmény kulcsa, otthon vagy a munkahelyen, az hogy az emberek kiválóan érezzék magukat. Minél kiválóbbnak érezzük magunkat, annál valószínűbb, hogy a körülöttünk lévő embereket is arra késztetjük, szeressék és becsüljék önmagukat. Így lesz a környezetünk csúcsteljesítményű. Ez a kiindulópontja az életben a nagy sikereknek és teljesítményeknek. Mondjuk tehát újra és újra, hogy: " Szeretem magam! Szeretem magam! ÉN Szeretem magam!"

"Egy jó ember életének, legszebb öröksége, rég feledésbe merült kedves szavai, tovatűnt cirógatásai."

William Wordsworth