Az építészet, mint gyakorlat /2 - a rendeltetés altalanossaga

Az építészet, mint gyakorlat /2 - a rendeltetés általánossága

Az biztos, hogy minden épületnek van rendeltetése, működési célja, hiszen ha nem lenne, létre sem jöhetett volna. Az azonban már nem biztos, hogy képes-e minden épület a rendeltetésének megfelelő működésre. Ha az épület erre nem képes, akkor alkalmatlan, kár volt megépíteni. Keményebben fogalmazva az az épület amelyik nem működik, nem épület. Nem árt ezt a kulcsmondatot újra és újra elismételni, annyira fontos. A rendeltetésszerű működés minden épület alapkövetelménye. Erre az alapra épülhetnek rá a további rétegek, mint például az esztétikai minőség, vagy a művészi hatás. A működőképesség alapjai nélkül azonban bármilyen esztétikai érték, bármilyen művészi tett hiábavaló és értékelhetetlen. Ha a rendeltetéssel akarunk foglalkozni, akkor a működéssel kell kezdenünk. A működés alapfeltételeivel.

"Sok gyönyörű épület van, azt mindenki tudja, némelyik valóságos remekmű. De olyan, amelyet ne meghatározott céllal építettek volna, aligha akad csak egy is a világon. Az emberek, akik imádkoznak vagy szertartásaikat végzik, ünnepeiket tartják ott, elsősorban abból a szempontból ítélik meg az épületet, hogy megfelel-e céljának. Amellett persze méltányolják, vagy éppen ellenkezőleg, rosszallják a szerkezetét, formáinak arányát, és örülnek, ha a házuk, templomuk nemcsak gyakorlati szempontból, de máskülönben is "jó"."

(E. H. Gombrich: A művészet története)

1. A működés alapfeltételei

A működés egyik alapfeltétele az, hogy legyen hozzá elegendő hely. Azaz kicsit bővebben kifejtve, az épületben legyenek a rendeltetésnek megfelelő nagyságú terek, helyiségek. További alapfeltétel, hogy ha a rendeltetésszerű működéshez több helyiség kell (mint ahogyan az esetek döntő többségében így van), akkor a helyiségek között legyen megfelelő kapcsolat. Végül alapfeltétel az is, hogy ezekben a jól méretezett, megfelelően összekapcsolt terekben legyenek meg a megfelelő fizikai kondíciók. Megfelelő fizikai kondíciók alatt elsősorban azt értjük, hogy a helyiségeken belül biztosítani kell:

a természetes, vagy mesterséges világítást,

a természetes, vagy mesterséges szellőzést és

a megfelelő hőmérsékletet.

A megfelelő fizikai kondíciók ugyanakkor feltételezik az épület védelmét is, azaz az épület hővédelmét, víz ellenei védelmét, tűz elleni védelmét, zaj és rezgésvédelmét, villámvédelmét, stb.

Ezek az alapfeltételek egyszerűnek és magától értetődőnek tűnnek, mégis olyan fontosak, hogy az építészeti tervezéssel kapcsolatos legmagasabb rendű rendelet az OTÉK[1] külön, kiemelten foglalkozik velük. A helyiségek méreteivel és kialakításával az OTÉK 85.§-a foglalkozik. Ebben több alpont taglalja a különböző helyiségek minimális alaprajzi méreteit, minimális belmagasságait és az egy főre értelm 858j99i ezett minimális légköbméter adatokat. A helyiségek közötti közlekedéssel és a közlekedő terekkel a 95.-98.§-ok foglalkoznak. A megfelelő fizikai kondíciók közül a helyiségek megvilágításával, benapozásával, a természetes és mesterséges világítás feltételeivel a 86.-89.§, a szellőzéssel és légcserével a 90.-92.§, míg a megfelelő hőmérséklettel a 93.-94.§ foglalkozik. Végül az épület védelmével foglalkozik az 50.§ (általános értelemben), az 52.§ (tűzvédelem), 55.§ (zaj- és rezgésvédelem), 56.§ (energiatakarékosság, hővédelem) és az 5§ (víz elleni védelem és villámvédelem).

A működés alapfeltételei kivétel nélkül minden épületre vonatkoznak, rendeltetésükre való tekintet nélkül, azaz általános érvényűek. Ebben a széles körben nem találhatnánk több olyan jellemzőt, amely általánosan érvényes lehetne. Az épületek mindent befoglaló körét szűkítve azonban olyan kisebb csoportokhoz jutunk, melyekre sajátos, csak a csoportra jellemző azonosságok érvényesek. Ha például a lakóépületek csoportjára szűkítjük a kört, akkor azoknak mindegyikére vonatkozó követelmény és így általános érvényű, hogy lakni lehessen bennük. Ez már egy speciális általánosság, csak egy csoportra vonatkozik. Hogy az épületek teljességét megértsük, szükség van arra, hogy lássuk, milyen lényegi csoportokra oszthatóak.

2. A rendeltetések fajtái

Ha valaminek a teljességét rendszerezetten szeretnénk átlátni, ösztönösen osztályozni próbálunk. Közben tudjuk, hogy minden osztályozás (aláhúzva: minden osztályozás) szubjektív, részleges és pontatlan. Szubjektív, mert mindig lehetne más szempontok szerint is osztályozni, részleges, mert biztosan nem tartalmazza a teljességet, és pontatlan, mert soha nem lehet olyan osztályozási kritériumokat teremteni, ami minden lehetséges esetnek megfelel. Ezt belátva azonban az analitikus osztályozás lehetséges eszköz, melynek segítségével viszonylag jól érthetően feltárható a többé - kevésbé teljes kép.

2.1. Az épületek fajtái

Az épületek, illetve az épületfajták teljességének átlátásához is kell valamilyen osztályozás. A gond ott kezdődik, hogy pontosan meg kellene határozni, mi is az az épület? Mi különbözteti meg az építménytől, vagy a műtárgytól? Mi az építészet tárgya és mi az építésé? Már e kérdések megválaszolásával is bajban vagyunk, mert nem lehet rájuk egyértelműen tiszta válaszokat adni. Hogy ne keveredjünk bele eleve reménytelen definiálási kisérletekbe, elégedjünk meg a szokványosan elfogadott laza fogalmi tartalmakkal. Az itt következő osztályozási kisérlet is szubjektív, részleges és pontatlan. Mentségére szolgáljon, hogy a rendszere illeszkedik az egyetemi tanulmányokhoz (amennyiben az alapvető funkciók szerint osztályoz), és a szakirodalomban elfogadott, gyakran használt kategóriákat alkalmaz.

Ezek szerint az épületfajtákat négy nagy csoportba oszthatjuk: a lakóépületekre, a középületekre, az ipari és mezőgazdasági épületekre és az egyéb épületfajtákra. Ez a felosztás megfelelő alapnak tűnik, de persze ennek is vannak kérdéses esetei. Melyik csoportba tartozik például a kollégium, a lakó-, vagy a középületek közé? Vagy hova soroljuk a laboratóriumot, esetleg a filmgyárat, a középületekhez, vagy az ipari épületekhez? És a kérdéseket lehetne folytatni, de nem érdemes. Ezen a nyomon is tovább lehet haladni a részletesebb felosztások felé. Mindegyik fő funkcionális csoport további alcsoportokra osztható. A lakóépületek felosztása Bitó János egyetemi tankönyve szerint például megkülönbözteti családi házakat, az alacsony és a nagy sűrűségű beépítések épülettípusait, a többszintes, többlakásos lakóépületeket, a hétvégi házakat - nyaralókat. Ugyanígy az ipari és mezőgazdasági épületeket is lehet további alcsoportokra bontani. A mi témánk most a középületek, illetve ezek további osztályozása.

2.2. A középületek fajtái

A kollégium példáján láthattuk, hogy a középületek fogalomköre pontos határokkal nem határozható meg. Az e körbe tartozó épülettípusok meghatározása ezért a viszonylag legbiztosabb alapokon, a hazai és a külföldi szakirodalom által elfogadott és használt funkcionális osztályozás alapján történik. Ez lefedi a legismertebb és legfontosabb középületfajtákat, és érzékelteti a középületek teljes spektrumát. Ez az osztályozási rend az alapja a "Középületek" c. tankönyvnek is. A középületek fajtái ezek szerint:

1. Szakrális épületek
2. Oktatási épületek
3. Színházak-előadótermek, mozik, művelődési intézmények
4. Könyvtárak
5. Múzeumok
6. Egészségügyi épületek
7. Kereskedelmi épületek
8. Vendéglátás épületei
9. Igazgatási épületek
10. Sportlétesítmények és fürdők
11. Közlekedési épületek
12. Speciális középület típusok

Minden fajtát további alfajtákra lehet osztani ahhoz, hogy eljussunk az egyes épülettípusokig. Így például a szakrális épületeken belüli épülettípusok (a teljesség igénye nélkül): a templomok, a kápolnák, az imaházak, a kolostorok, a ravatalozók, sírboltok, kripták, stb. De a templomok is tovább oszthatóak, elsősorban az egyes vallások szerint megkülönböztetve, de azonokon belül is. (Például a katolikus templomok között funkciójuk szerint vannak plébániatemplomok, kolostortemplomok, búcsújáró templomok, vagy nagyság szerint osztályozva őket vannak kápolnák, templomok, katedrálisok[2], formailag rendszerezve vannak hosszanti -longitudinális-, vagy központos -centrális- templomok, stb.) Röviden összefoglalva a középületek nagy családját a következő képet kapjuk:

1. Szakrális épületek - templom, kápolna, imaház, kolostor, ravatalozó, sírbolt, urnatemető, stb.
2. Oktatási épületek - bölcsőde, óvoda, iskola, gimnázium, szakiskola, egyetem, stb.
3. Színházak, mozik, művelődési intézmények - drámai színház, operaház, kamaraszínház, zenés színház, stúdiószínház, bábszínház, "black-box" színház, szabadtéri színház,  előadóterem, mozi, multiplex mozi, kultúrház, faluház, művelődési ház, közösségi ház, konferenciaközpont, stb.
4. Könyvtárak - fiókkönyvtár, városi könyvtár, országos könyvtár, szakkönyvtár, gyermekkönyvtár, zenei könyvtár, stb.
5. Múzeumok - művészeti múzeum, történeti múzeum, néprajzi múzeum, tudományos múzeum, pavilon, kiállítási csarnok, stb.
6. Egészségügyi épületek - orvosi rendelő, rendelőintézet, kórház, szakkórház, ápolási intézet, öregek otthona, stb.
7. Kereskedelmi épületek - bolt, piac, vásárcsarnok, üzletház, árúház, üzletközpont, szupermarket, hipermarket, stb.
8. Vendéglátás épületei - panzió, szálloda, kemping, üdülőház, turistaszálló, ifjúsági szálló, étterem, vendéglő, kávéház, cukrászda, stb.
9. Igazgatási épületek - parlament, minisztérium, állami hivatal, bíróság, városháza, vállalati székház, bérirodaház, stb.
10. Sportlétesítmények és fürdők - sportpálya, edzőterem, sportcsarnok, stadion, klubház, uszoda, gyógyfürdő, élményfürdő, tisztasági fürdő, strand, stb.
11. Közlekedési épületek - fejpályaudvar, vasútállomás, buszpályaudvar, hajóállomás, kompállomás, repülőtér, metróállomás, stb.
12. Speciális középület típusok - pavilon, emlékmű, börtön, stb.

3. A rendeltetés alapjai

A rendeltetések általános ismérveinek feltárásához szükség volt arra, hogy rövid kitérőt tegyünk az egyediség, esetiség irányába. Azt vizsgáltuk, hogy mi különbözteti meg egymástól a különböző épületek csoportjait. A következőkben fordítunk egyet a gondolkodásunkon és azt vizsgáljuk, mi köti össze az egyes épületeket, szűkítve a kört, az egyes középületeket.

3.1. Területek és területarányok

Ami közös minden középületben, hogy mindegyikben vannak fő rendeltetések (ez határozza meg az épület fajtáját), vannak kiszolgáló rendeltetések (nevükben hordják feladatukat) és vannak a fő és kiszolgáló rendeltetéseket összekötő közlekedők. Nézzünk egy példát. Egy iskolában a fő rendeltetésekhez tartoznak az osztálytermek, előadótermek, könyvtár, mindazok a helyiségek, ahol maga az oktatás folyik. A kiszolgáló helyiségekhez tartoznak a tanárok helyiségei, az irodák, a higiénés helyiségek (WC-k, mosdók, stb.), a raktárak, a személyzeti helyiségek (személyzeti öltözők, mosdók, WC-k, stb.) és a gépészeti és karbantartó helyiségek (kazán, szellőző gépház, műhelyek, stb.). A közlekedőkhöz pedig az előcsarnok, az aula, a zsibongók és a folyosók.

Nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy a fő, a kiszolgáló és a közlekedő rendeltetésekre való felosztás minden középületre igaz. Az eltérés az arányokban van. Egy templom esetében például a kiszolgáló rendeltetés helyigénye legtöbbször eltörpül a fő rendeltetés mellett, és a közlekedő területek aránya is elenyésző. (Pl.: Sanaksenaho Architects: Szent Henrik ökumenikus kápolna, Turku, 2005.) Egy nagy színházban, vagy operaházban viszont a fő rendeltetés területe (színpad, nézőtér) törpül el a tömérdek lehetséges kiszolgáló funkció és a terjengős közlekedők (előcsarnok, foyer, lépcsőházak, stb.) mellett. (Pl.: Snohetta: Új Nemzeti Operaház, Oslo, Norvégia, 2008.)

Az egyes középület típusokat a fő és a kiszolgáló területek arányával is lehet jellemezni. De nem ez a meghatározó arányszám, hanem a közlekedő területek viszonya az összes többihez. Az összes többit, azaz a fő és a kiszolgáló területeket együtt hasznos területnek szokták nevezni, utalva ezzel arra, hogy ezek a meghatározott funkcióval bíró területrészek. A hasznos területek és a közlekedőterületek aránya minden középület esetében kiemelten fontos jellemző. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a közlekedő területeket mindig nagyon gondosan kell méretezni. Ha túl nagy a közlekedők területe, az a használat és a gazdaságosság is szempontjából is rossz. Túlméretezett közlekedőkben elvész az ember, ugyanakkor a túlméretezés anyagi pocsékolást is jelent. (Példa: szocreál épületek Moszkvában. Annyira tékozlóan nagy a közlekedőterületek aránya, hogy felújítani sem érdemes őket.) Természetesen ennek az ellentetje is igaz, az alulméretezett közlekedők az épület használhatatlanságát eredményezhetik. A közlekedők helyes méretezése tehát mindig penge élén való egyensúlyozást jelent. Mesterségbeli tudást és arányérzéket igényel.

Közbevetőleg. Általában mindenki pontosan tudja, hogy milyenek az emberi test helyes arányai és nevetségesnek, vagy szánandónak tartjuk, ha valaki kirívóan nem felel meg ennek a feltételnek. Ha mondjuk nagyok a fülei és ráadásul szétállnak. Vagy a térdéig lóg a keze. Az alaprajzoknak is vannak arányai és gyakorlattal el lehet érni, hogy ugyanúgy egy rápillantással felmérhető az aránytévesztés egy alaprajzban, mint ahogy észrevesszük embertársaink testi hibáit. Ha figyelmesen nézzük az építészeti folyóiratokban megjelenő alaprajzokat, és próbáljuk megérteni is őket, az segíti egy ilyenfajta arányérzék kialakulását. No meg persze a tervezési gyakorlat. Sok - sok - sok tervet kell elkészíteni ahhoz, hogy biztosan működjön ez a fajta építészeti arányérzékünk.

A hasznos területek és a közlekedő területek helyes aránya természetesen épületfajtánként más és más. Egy iskolában, vagy óvodában mindig nagyobb, mint például egy könyvtárban, ahol a közlekedés nagyrésze a hasznos tereken belül történik. De vannak más arányosítási lehetőségek is. Az épületeken belül a hasznos és a közlekedő területek összességét nevezzük nettó területnek. Egyszerűbben fogalmazva nettó terület mindaz, ami az épületen belül padlófelület (akármilyen). A nettó területeket általában a bruttó területekhez szokták viszonyítani, ami az épület legkülső kontúrján belüli teljes alapterület, tehát tartalmazza a szerkezeti területeket (falak, pillérek területe), továbbá a gépészeti aknák területét. A bruttó és a nettó területek összehasonlításakor kiderül, hogy az épületen belül mekkora a tartószerkezetek és a gépészeti installációk területaránya.

Könnyű észrevenni, hogy a kezdetek idején a szerkezeti területek nagysága akár felülmúlta a nettó területekét (pl.: Zimri Lim palotája Mári-ban - sumér építészet), vagy a kettő nagysága közel egyenlő volt.  (Pl.: Szahuré sírtemploma - Egyiptom, V. dinasztia, Kr.e. 2440 körül.) Ezt általában kétféle magyarázattal szokták illetni. Az egyik (materialista beállítottságú) indoklás szerint a szerkezeti tudás és az építőanyagok ismerete olyan fejletlen volt, hogy a biztonság kedvéért kellett ennyire túlméretezni a szerkezeteket. A másik (idealista beállítottságú) okfejtés szerint a falak azért olyan vastagok, mert ezeket az épületeket az örökkévalóság vágyával építették, azt szerették volna elérni, hogy az ember művei éppúgy örökké álljanak, mint a hegyek -az Isten művei. És ahogyan mondjuk a piramisok, vagy a halotti templomok bőségesen tartalmaztak szellemi értékeket, túlcsorduló bőséggel tartalmaztak anyagot is. Mint a hegyek.

Véleményem szerint a második okfejtésben sokkal több igazság van. Ha megnézzük például az ugyancsak egyiptomi Deir-el-Medina településrészeit (I.Thutmózisz alatt épültek a Kr.e. XIV. században) láthatjuk, hogy a szerkezeti területek aránya nagyjából olyan, mint manapság. Tehát egyáltalán nem túlméretezettek, az építőknek volt szerkezeti tudásuk és elég jól ismerték az építőanyagok tulajdonságait. A lakóházak és általában a profán épületek nem az örökkévalóság vágyával épültek, a szakrális épületek viszont igen.

Ma más a kép. A nettó és bruttó területek arányát egyes-egyedül a gazdaságosság határozza meg, azaz csakis a racionális pénzügyi (materiális) szempontok. Ez azzal jár, hogy józan határokon belül a tartószerkezetek egyre karcsúbbak lesznek, egyre kevesebb területet foglalnak el. Természetesen ez nem jelenti, nem jelentheti a tartószerkezetek könnyű tönkremenését, a mai tartószerkezetekben is van ésszerű biztonsági többlet. De annyi nincsen, hogy a kortárs épületek építészettörténeti méretekben hosszúéletűek lehessenek.

Általában elmondható, hogy a középületeknél a tartószerkezetek és falak aránya nagyjából állandósult értéket mutat az elmúlt évtizedekben. (Épületnagyságtól függően nagyjából 10-15% a szerkezeti terület aránya.) Ugyanakkor a gépészeti területek, ezen belül a gépészeti strangok[3] aránya rohamosan nő. Egy korszerű középület egyre több kényelmi szolgáltatást nyújt (szellőzés, fűtés, hűtés, páratartalom szabályozás, tűzvédelmi rendszerek, gyengeáramú szolgáltatások, stb.) és ez a gépészeti és elektromos installáció növekedésével jár.

A hasznos területek és a közlekedőterületek aránya, vagy a bruttó és nettó területek aránya mindig meghatározóan fontos a középületek esetében. Ezektől függ, hogy az épület alaprajza mennyire arányos.

3.2. A rendeltetés általános elemei

A középületek közös (általános) elemeit kutatva odáig jutottunk, hogy (szinte) minden középületben vannak fő rendeltetések, kiszolgáló rendeltetések és közlekedők és, hogy ezek egymáshoz viszonyított lehetséges arányai épülettípusonként különbözőek. Lépjünk tovább, azaz lépjünk be a házba. Merthogy nagy biztonsággal kimondható, hogy minden középületnek van személyi bejárata (főbejárat), ami az épületet használó személyek számára szolgál, és szinte mindegyiknek van gazdasági bejárata, ami az épület dologi, anyagi forgalmát bonyolítja. Egy étterembe a vendégek a személyi bejáraton keresztül érkeznek, majd jóllakva ugyanott távoznak. A krumpli, a hús, az italok és egyéb kellékek pedig a gazdasági bejáraton keresztül érik el a konyhát, és ugyanott szállítják el a maradék moslékot, vagy a szemetet. Nyilvánvaló, hogy a személyi bejáratot a fő rendeltetések súlypontjához közel érdemes elhelyezni, a gazdasági bejáratot meg ésszerűen a kiszolgáló rendeltetések közelébe. (Példa: RCR Arquitectes: Les Cols étterem, Olot, Girona, 2003)

A személyi bejáraton belépve minden középületben az előtér (előcsarnok, foyer, hall, stb.) fogad. Gyakorlatilag ez a tér vezet át a külső terekből a belsőkbe. Praktikus szerepe mellett lélektani szerepe is fontos. A középületek nagy részében az odalátogatók zöme ritkán jár, ezért a belépés kisebbfajta stresszhelyzetet jelent. Az előtér segítheti ennek a feszültségnek az oldását azzal, hogy lehetőséget teremt a pillanatnyi megállásra és tájékozódásra. Az a jó előtér, ami egy körbepillantással feltárja a hely lényegét. Ahol szembeötlő helyen van a recepció, vagy az információ (ha van ilyen), ahol könnyen észrevehető a lépcső, vagy a lift, sőt még a mosdó is. Ezeken felül persze esztétikailag és érzelmileg is alkalmas térnek kell lennie, mert ez a tér nyújtja az első benyomást a házról. Az első benyomás pedig nagyon fontos, mert legtöbbször ezen alapul a vélemény. (Példa: Toyo Ito: Matsumoto előadóművészeti központ, Matsumoto, Japán, 2004)

Az előtérbe a szélfogón keresztül jutunk. A szélfogó, mint neve mutatja, főleg rossz időben, hidegben nagyon fontos, mert részben meggátolja, hogy a kinti hideg levegő akadálytalanul beáramolhasson az előtérbe. A fő szerepe a ki- és bejárások biztosítása, ezért nagysága az épület legnagyobb befogadóképességéhez van méretezve. A szélfogó ajtajai és általában a középületek bejárati ajtajai mindig kifelé nyílnak. Ez a menekülés iránya miatt kötelezően így van. Általában a nagyobb létszámokat befogadó helyiségekben az ajtóknak mindig a menekülés irányába kell nyílniuk.

1910 Húsvétján a Szatmár megyei Ököritón bált rendeztek egy csűrben. A csűr befelé nyíló kapuját be is zárták, hogy senki ne mehessen be fizetés nélkül. A tánc hevében egy petróleumlámpa felborult és a csűr kigyulladt. A befelé nyíló kapuk miatt a menekülés lehetetlenné vált, mert a pánikba esett tömeg belűlről nyomta a kaput. A tragédiának háromszázhuszonöt halottja és kilencvenkilenc sebesültje volt. Móricz Zsigmond a Nyugat 1910. évfolyamának 8. számában "Ököritó" címmel megrendítő tanulmányt írt az esetről.

Az előtérhez általában szolgáltatások társulnak. Ezek közül első helyen kell említeni a recepciót (információ, porta, stb.), azért mert ez segít a további eligazodásban. Ha van az épületben recepció, akkor a jó helye az előtéren belül valahol a bejárattal szemben van, de mindenesetre olyan helyen, ami a bejárttól könnyen észrevehető. A recepció egy munkahely, ezért mint minden munkahelynek helyszükséglete is van, ez általában egy pult, ami néhány esetben kiegészül a pult mögötti (vagy ahhoz közeli) irodával. A recepciós feladatai közé tartozik az is, hogy szemmel tartsa az épület forgalmát, ezért rá kell látnia a lépcsőház(ak)ra, lift(ek)re és az előtérből a fő rendeltetés(ek) felé vezető bejárat(ok)ra. Ez a sokféle igény szükségszerűvé teszi, hogy az előtér és benne a recepció helye összehangolt tervezés során alakuljon ki. (Példa: PLH Arkitekter: GeoCenter múzeum, Mons Klint, Dánia, 2007)

Az előtérhez kapcsolódó szolgáltatás sok esetben a ruhatár (színház, mozi, kultúrház, könyvtár, múzeum, rendelő, vendéglő, szálloda, egyes igazgatási épületek, stb.). A szokványos ruhatár egy pult és mögötte a ruhatárolásra alkalmas fogassorok. A pult szélességi mérete 60 cm körül van, hosszmérete minimum 4 méter 100 férőhelyre (4 cm férőhelyenként), de a jól hasznáható működéshez ennek a duplája kell (azaz 8 cm férőhelyenként). A ruhatároló fogassorok tengelyei 100-120 cm-re vannak egymástól, a ruhaakasztók egymástól való távolsága kb. 20 cm. A ruhatár másik lehetséges formája a szekrény (4 fő szekrényenként, szekrényméret kb. 60x60 cm) ez azonban jóval helyigényesebb és nem nagyon használható lökésszerű tömegforgalmak esetén, például színházi előadások végén. (Példa: Ignacio Garcia Pedrosa, Ángela Garcia de Paredes: Kongresszusi központ, Castellón de la Plana, Spanyolország, 2004)

Néhány esetben az előtérhez kapcsolódó szolgáltatás a büfé. Sokféle funkcionális és üzemeltetési formája lehet. Először a funkcionális lehetőségekről. A legegyszerűbb forma, amikor a büfében nincsen ételkészítés, és ha van egyáltalán ételválaszték, akkor az előre csomagolt készárú. Ebben a legegyszerűbb esetben nincsen szükség raktárhelyiségre, vagy más kiegészítő helyiségekre, mert a büfé egy 60-70 cm szélességű pult és mögötte kb. 90-100 cm-re egy tárolósor (polcokkal, zárható elemekkel 30-60 cm szélességgel). Az egész elképzelhető egyetlen térbeállított bútorként is. Ha a büfében egyszerűbb ételek helyben készítése is igény, akkor az előbb leírt büfé kiegészül egy kicsi konyharésszel és külön raktárhelyiséggel. Általában ez a szokásos eset, az ennél komolyabb szolgáltatásokat nyújtó büfék egyedi tervezést igényelnek. (Példa: Renzo Piano: Paul Klee múzeum, Bern, Svájc, 2005)

Az üzemeltetési formákról. Kicsi középületeknél gyakori, hogy a büfének nincsen külön üzemeltetője, a ház üzemeltetője gondoskodik a büfé működéséről is. Ebben az esetben célszerű összekapcsolni a recepcióval (vagy akár a ruhatárral is), mert egy kisebb ház esetében egy ember is el tudja látni ezeket a feladatokat, így jóval gazdaságosabb lehet a ház fenntartása.

Nálunk nagyon gyakran ilyen kis dolgokon is múlhat az, hogy például egy kis községben fenntartható-e egyáltalán a könyvtár, vagy egy művelődési ház. Ha az alapszolgáltatások ellátásához akár egyetlen emberrel is több kell a szükségesnél, felborulhat az amúgy mindig szűkösre szabott költségvetés és fenntarthatatlanná válhat az épület. Ez végsősoron azzal is járhat, hogy abban a községben megszűnik a kulturális alapellátás -mindez egy alkalmatlan, rossz terv miatt. Az építész felelősségét ez is érzékeltetheti.

Ha a büfét egy külső cég üzemelteti, akkor a büféhez kapcsolódóan kis öltözőt és mosdós WC-t is kell tervezni.

Végül, de nem utolsósorban nagyon gyakran kapcsolódik az előtérhez WC csoport. Ez egy nagyon fontos eleme minden középületnek és nem csak az előterekkel kapcsolatban fordul elő. Nagyon fontos a rendeltetése miatt és nagyon fontos a tervezése miatt. A rendeltetés fontosságát nem kell magyarázni. A tervezést illetően gyakran előforduló hiba, hogy a WC csoport szükséges rosszként van kezelve és csúnyán benyomorítva feszeng az alaprajz egy eldugott részén. Főleg egyetemista tervekben az ellenkezője is gyakori, azaz rettenetesen túlméretezett WC kombinátok pöffeszkednek központi helyeken. Mint mindig, itt is az arany középút az igazi, már csak azért is, mert van hatályos előírás (OTÉK 99.§), amely megszabja a WC csoportok nagyságát az épület becsült, legnagyobb létszámának arányában. Az előírás adatai a WC csoportok nagyságát illetően:

a) 200 főig 10 fő részére legalább egy közös, 10 fő létszám felett nemek szerint külön illemhelyet kell létesíteni, minden megkezdett

aa) 15 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, illetőleg

ab) 40 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke és 1 vizelde vagy 2 WC-fülke létesítése szükséges;

b) 200-1000 fő összlétszámhoz minden megkezdett

ba) 30 fő női létszám részére legalább 1 WC-fülke, illetőleg

bb) 80 fő férfi létszám részére legalább 1 WC-fülke és 1 vizelde vagy 2 WC-fülke létesítése szükséges;

c) 1000 fő összlétszám felett az illemhelyek és az akadálymentes illemhelyek számát a tervezési program szerint az egészségügyi hatóság előírásai szerint esetenként kell megállapítani;

A WC csoportokra vonatkozó további előírások:

A WC csoportok nemenként önnálló kézmosó - előtérből nyílnak. (A kézmosók száma arányos a WC fülkék számával.)

WC csoportokat az oktatási, az egészségügyi és a mozgáskorlátozottak használatára szolgáló épületekben szintenként kell létesíteni, egyéb épületekben legalább két szintenként.

A mozgáskorlátozottak számára külön illemhelyet kell létesíteni a WC csoporton belül.[4]

(Példa: Alvaro Siza Vieira: Többcélú sportcsarnok, Gondomar, Portugália, 2007)

Most közelítsünk a másik oldalról, a gazdasági bejárat felől. Majdnem minden középületnek van gazdasági bejárata (amelyikben például konyha van, abban biztosan), amelyik egy gazdasági előtérbe nyílik. Itt történik az áruk fogadása. A gazdasági előtér egy kicsi melegítőkonyha esetén 1-2 m²-es, egy nagyobb színház esetén akár több kamjont is befogadni képes fedett - zárt tér. A gazdasági előtér nagysága tehát erősen változó lehet, és ez mindig az adott épület funkcionális követelményeitől függ. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági bejárat helye az épület kiszolgáló rendeltetéseinek súlypontjában, vagy annak közelében van, hiszen éppen azok megközelítését célozza. (Példa: Julia B. Bolles-Wilson, Peter L. Wilson: Brink üzletközpont, Hengelo, Hollandia, 1996-1999)

A kiszolgáló rendeltetések a főfunkciók függvényében nagyon sokfélék lehetnek, terjedelmük is nagyon változó lehet, de vannak általánosítható elemeik. Minden középületben van(nak) raktár(ak). Ha más nincs is, hulladéktároló, vagy kukatároló biztosan van, és ugyancsak minden középületben van takarítóeszköz tároló, ami kicsi épületek esetében egy szekrény, a nagyobbaknál egy kisebb raktárhelyiség. Az egyéb raktárak nagyon sokfélék lehetnek a fő rendeltetések függvényében. (Példa: Ibos & Vitart: Ille et Vilaine archívuma, Rennes, 2006)

Ugyancsak általános használati egység a személyzeti helyiség (csoport). Majdnem minden középület működtetéséhez kell személyzet és számukra öltözőt, pihenőt, étkezőt, stb. kell biztosítani. Általános esetben ez egy kisebb helyiségcsoportban a személyzeti öltözőben megoldható. A személyzeti öltöző az utcai ruhából a munkaruhába való átöltözésre szolgál, és az öltöző helyiség mellett a legtöbb esetben tartalmaz önálló WC fülkét is valamint mosdó - zuhanyozó helyiséget. A személyzeti öltözőket célszerű előtérből nyitni, egyrészt a közvetlen belátás megakadályozása miatt, másrészt a hideg levegő huzathatása miatt, ami egy öltözőben fokozott problémát jelenthet. A létszám függvényében a személyzeti öltözőket ugyanúgy kell méretezni, mint a WC csoportokat. Ezek esetében is érvényes szabály, hogy 10 fő személyzet alatt elégséges egy közös öltöző - mosdó - WC blokk, 10 fő személyzet felett pedig nemenként elkülönítve kell az öltözőcsoportokat létesíteni. A személyzeti öltözőcsoportok nagyon sokfélék lehetnek. Különleges típusuk a fekete - fehér öltöző, amit erősen szennyezett, vagy éppen ellenkezőleg nagy tisztaságú munkahelyek esetén kell alkalmazni. (Pl.: bánya, vagy élelmiszer feldolgozó üzem, mikroelektronikai műhely, stb.) (Példa: Inaki Ábalos, Juan Herreros, Ángel Jaramillo: Tornaterem és teniszpálya, Retiro, Madrid, 2002)

Végül minden középületben van gépészeti helyiség (csoport). Ez alapfokon fűtési helyiséget (kazánházat) jelent, a nagyobb és igényesebb épületeknél szellőzőgépházat, klímagépházat, elektromos és gázfogadó helyiséget, önálló áramfejlesztő gépházat (aggregát), gépészeti karbantartó műhelyeket, stb. jelenthet.

A középületek általános elemeinek részei a közlekedők. Alapvetően két részre bontjuk ezeket, a vízszintes közlekedőkre (folyosók, előterek, zsibongók, szélfogók, stb.), valamint a függőleges közlekedőkre (lépcsők, liftek, rámpák). A vízszintes közlekedők leggyakoribb formája a folyosó. A térrendszerben lévő helyét illetően lehet oldalfolyosó (ekkor egy térsor mellett a homlokzati oldalon van és közvetlen természetes bevilágítása és szellőzése biztosítható), és lehet középfolyosó (amikor két térsor között húzódik, közvetlen homlokzati kapcsolata nincs, csak mesterséges megvilágítása és szellőzése lehet). A folyosók szélességére nézve az OTÉK 9§ -a csak pár minimális méretet határoz meg:

Az építmények folyosóinak szélességét a rendeltetésüknek megfelelően kell meghatározni. A kiürítésre figyelembe vett folyosó legkisebb szabad szélességét - a vonatkozó jogszabályok előírása szerint - számítással kell meghatározni, de az nem lehet kevesebb 1,10 m-nél, a tömegtartózkodás céljára szolgáló épületben[5], épületrészben 1,65 m-nél.

Az akadálymentes közlekedésre tervezett folyosó szabad szélessége legalább 1,20 m legyen. Az 1,20 m-es szabad szélesség esetén belátható távolságokban kitérő helyeket kell biztosítani. Rendszeres kétirányú kerekesszékes forgalom esetében 1,80 m-es szabad szélességet kell biztosítani.

Ennél részletezettebben pár hasznos adat. Az oldalfolyosó minimális szélessége:

ha a folyosó terébe nem nyílnak ajtók: 1,10 m.

ha a folyosó terébe ajtók nyílnak: 1,50 m.

tömegtartózkodásra szolgáló épületekben, ha a folyosó terébe nem nyílnak ajtók: 1,65 m

tömegtartózkodásra szolgáló épületekben, ha a folyosó terébe ajtók nyílnak: 2,00 m

A középfolyosó minimális szélessége:

ha a folyosó terébe nem nyílnak ajtók: 1,50 m.

ha a folyosó terébe ajtók nyílnak: 2,00 m.

tömegtartózkodásra szolgáló épületekben, ha a folyosó terébe nem nyílnak ajtók: 1,80 m

tömegtartózkodásra szolgáló épületekben, ha a folyosó terébe ajtók nyílnak: 2,40 m

A függőleges közlekedők leggyakoribb fajtája a lépcsőház. A lépcsőházak vonatkozásában az OTÉK 64.- 65.- 6§ -a rendelkezik, ezek közül a lényegesebb előírások:

A lépcsőkar legfeljebb 20 fellépést tartalmazhat. Kivétel lehet a lakáson, üdülőegységen belüli lépcső. Akadálymentes használatra szolgáló új építményben azonos belépő szélességű fokokat tartalmazó egyenes lépcsőkart kell alkalmazni, és a lépcsőkar 1,80 m-nél nagyobb szintkülönbséget nem hidalhat át.

A lépcső szabad karszélessége nem lehet kevesebb:

a)     időszakos használatú lépcső[6] esetén 0,6 m-nél,

b)     egy lakáson vagy üdülőegységen belüli lépcső esetén 0,80 m-nél,

c)     tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményrészben 1,65 m-nél,

d)     egyéb építményekben 1,10 m-nél,

e)     akadálymentes használathoz 1,20 m-nél.

A lépcsőkar és a lépcsőpihenő feletti szabad belmagasságnak legalább 2,20 m-nek kell lennie.

A lépcsőfok méreteit a 2m+sz=60-64 cm összefüggés alapján kell meghatározni (m=a fokmagasság cm-ben, sz=a fokszélesség cm-ben, a járóvonalon mérve).

A lépcsőfok magassága (m)

a)     általános esetben 17 cm-nél,

b)     akadálymentes közlekedéshez 15 cm-nél nagyobb nem lehet.

A lépcső pihenőjének kisebbik alaprajzi szabad mérete a lépcsőkar szabad szélességénél kevesebb nem lehet. Ezt a szabad méretet más rendeltetés (pl. keresztező közlekedés) nem zavarhatja, illetőleg benyíló nyílószárny, beálló berendezés nem csökkentheti.

Egyenes tengelyű lépcső közbenső pihenője a járóvonalon mérve legalább 0,60 m hosszú legyen.

Még néhány hasznos adat a lépcsőkkel kapcsolatban:

Középületekben csigalépcsőt közforgalom számára nem lehet tervezni.

Két ember egymás melletti közlekedéséhez 1,20m széles lépcsőkar elégséges, három embernél ez 1,80 m. Ennél szélesebb lépcsőt csak nagy tömegforgalmú létesítményekben, indokolt esetben kell tervezni. (Példák: Lundgaard & Tranberg Arkitektfirma A/S: Kollégium, Kopenhága, 2004; AART: Kollégium, Kopenhága, 2006)

A rámpákkal (lejtőkkel) kapcsolatban az OTÉK 66.§ -a rendelkezik:

A lejtő lejtésének mértéke

a)     a gyalogos közlekedés útvonalán legfeljebb 8%-os,

b)     a rendszeres kézierős teherszállítás útvonalán legfeljebb 10%-os lehet.

Akadálymentes közlekedéshez:

a)   a lejtők egyenes karúak legyenek,

b)   a legfeljebb 2 cm-es szintkülönbség elfogadható,

c)   a legfeljebb 17 cm-es szintkülönbség áthidalásához legfeljebb 8%-os (1:12) lejtésű rámpa is alkalmazható,

d) a 17 cm-nél nagyobb szintkülönbség áthidalásához legfeljebb 5%-os (1:20) lejtésű rámpát kell alkalmazni,

e)   egy lejtőkarral legfeljebb 0,45 m szintkülönbség hidalható át,

f)   a lejtőkar indulásánál és érkezésénél legalább 1,50 m átmérőjű szabad terület biztosítandó,

g)   a többkarú lejtők áttekinthetőséget biztosító mellvéddel alakítandók ki,

h) a lejtőhöz két fogódzkodó korlátot kell biztosítani, a járófelülettől mért 0,70 m és 0,95 m magasságban, az 1,50 m-nél szélesebb lejtőknél mindkét oldalon kapaszkodót kell elhelyezni és a pihenők mentén megszakítás nélkül továbbvezetni,

i)   a szabadtéri lejtőt csapadéktól védetten, ennek hiányában megfelelő csúszásgátló bordázattal kell kialakítani,

j)   többkarú lejtő legfeljebb 1,80 m magasságkülönbség áthidalására létesíthető.

(Példa: Heneghan.Peng.Architects: Irodaház, Kildare, Írország, 2007)

A liftekkel (felvonókkal) kapcsolatban néhány hasznos adat:

Középületekben a legkisebb személyszállításra alkalmas liftek általában 400 kg (5 személy) szállítására alkalmasak. Aknaméretei (szélesség/mélység) kb. 1,80/1,50 m., fülkeméretei kb.: 1,10/1,00 m. Ezek a liftek még nem alkalmasak gyerekkocsi, vagy tolószék szállítására. A következő méret általában a 650 kg-os (8 személyes) lift, aknaméretei kb. 1,80/2,10 m, fülkeméretei kb. 1,10/1,40 m. Ez és minden ennél nagyobb méretű felvonó alkalmas a gyerekkocsi, vagy tolószék szállítására. A legnagyobb liftek általában 2000 - 2500 kg (25-30 személy) emelésére alkalmasak. Aknaméreteik kb. 2,70/3,30 m, fülkeméretük kb. 1,80/2,70 m.

A teherliftek méretei igen változatosak lehetnek a rendeltetés függvényében. Egy kicsi étellift (kb. 100 kg-os) aknamérete kb. 60/60 cm, egy 3,5 tonnás teherliftté kb. 3,00/3,50 m. Színházakban, múzeumokban különlegesen nagy platójú liftek és emelők is készülhetnek.

A liftek méretezésével kapcsolatban, azaz hogy egy középületben hány és mekkora lift kell, kidolgozott számítási módok vannak. A nagyobb liftgyártó cégek általában minden esetben segítik a tervezőt ezekkel az adatokkal.

3.3. A rendeltetés elemeinek rendje

Hiába van meg egy épületben minden szükséges rendeltetés elem, ha nincsenek összerendezve, akkor nem tudnak hatékonyan szolgálni. A rendeltetés elemeinek egy épületben úgyanúgy rendben és rendezetten kell együttműködni, ahogyan a teremtett világban is rend van, ahogyan a teremtett világ elemei között is összefüggés van. A rendeltetés elemeinek rendezettsége a működés feltétele.

A rendeltetésről való gondolkodást a működés alapfeltételeivel kezdtük. Felidézzük most megint, melyek voltak ezek:

az épületben legyenek a rendeltetésnek megfelelő nagyságú helyiségek,

a helyiségek között legyen megfelelő kapcsolat,

a helyiségekben legyenek meg a megfelelő fizikai kondíciók.

A rendezésnek is ezek a lépései. Első lépésben megállapítjuk a rendeltetés elemeinek méreteit (alapvetően: alapterület és belmagasság), majd egymás mellé rendeljük ezeket az elemeket úgy, hogy a közöttük megkívánt kapcsolatok meglegyenek, és a megfelelő fizikai kondíciók (elsősorban: benapozás, szellőzés és fűtés) biztosíthatók legyenek.

Egy példa keretében ez jobban megérthetővé válik. Szimuláljuk egy kisebb középület, mondjuk egy óvoda tervezését. Egy tervezési feladat a nagyságrend meghatározásával kezdődik. Legyen ez a mi óvodánk 3 csoportos, azaz max. 75 gyereket befogadó.

A nagyságrend meghatározása után a tervezési feladat első lépése a helyiségprogram kialakítása. A helyiségprogram mindazoknak a helyiségeknek a tételes felsorolása, melyeket az épületben el kell helyezni. Egy kisebb épület esetében ez szó szerint vehető, azaz valóban minden helyiség fel van benne sorolva. Egy nagyobb (több ezer négyzetméteres) épület esetében nagyon nehéz az esetleg több száz helyiség tételes felsorolása és felesleges is, hiszen nagyon kötötté tenné a tervezést. Ehelyett az ésszerű helyiségprogram a lényegi rendeltetésekre koncentrál, meghatározza a helyiségek nagy részét, de lehetővé teszi, hogy a program a tervezés során is alakuljon és váljék véglegessé. A helyiségprogram tartalmazza a helyiségek méreteit, vagy úgy, hogy megadja a minimális méretet, vagy úgy, hogy tól-ig értékekkel a legkisebb és a legnagyobb lehetséges értéket közli. Ha csak a minimális érték van megadva, akkor azt általában 10%-al lehet túllépni. Az igényes helyiségprogramban a helyiségek és a helyiségméretek megadása mellett a helyiségek szükséges kapcsolatai is le vannak írva.

A helyiségprogramot vagy készen kapja a tervező a megbízással együtt, vagy rögtön a megbízás után a megbízóval közösen egyeztetve alakul ki. A mi esetünk egyszerű, az óvodákra vonatkozóan van tervezési előírás[7] (azaz törvényben van meghatározva a helyiségprogram és a tervezéssel kapcsolatos számos egyéb előírás) és ennek alapján egyszerűen meghatározható a helyiséglista a megkívánt darabszámmal és az alapterületekkel.

Szimulált tervezésünket kezdjük a méretek megértésével. Egy tapasztalt tervező a helyiségprogram alapján érzi a nagyságrendeket és több - kevesebb bizonyossággal azt is tudja, hogy ezek a helyiségméretek hogyan lesznek rendezhetők. Ilyen tapasztalat azonban csak rengeteg munka árán szerezhető meg. Hasonló ez ahhoz, amikor egy tapasztalt muzsikus "blattol", azaz első látásra lejátszik egy számára addig ismeretlen kottát. Egy kezdő zenésznek sokszor - sokszor végig kell rágnia magát az adott darabon, míg végül kellő önbizalommal le tudja játszani. Egy kezdő építésznek is végig kell rágnia magát a helyiségprogram területi adatain ahhoz, hogy megértse a nagyságrendet.

Ennek gyakorlásához van egy bevált módszer. A helyiségprogram elemeit, minden helyiséget egyenként le kell rajzolni egy adott méretarányban (általában 1:200-ban). Az egymás mellé (alá, fölé) rajzolt helyiség négyzetek nagyon szemléletes képet adnak arról, mekkora is lesz az adott léptékben a tervezendő épület. Még érthetőbb és rendezettebb lesz a rajz, ha az egyes helyiségcsoportokat külön - külön, egymástól elkülönítve rajzoljuk, mert ezáltal nem csak az egészről, de az egész főbb részeiről is lesz tapasztalatunk. Esetünkben a főbb helyiségcsoportok az alábbiak:

A helyiségek nagyságának végigrajzolása nem csak a szemléletességet szolgálja, hanem egyben a tapasztalatszerzés forrása is és általa több önbizalommal nézhetünk a következő tervezési lépcső elé,

ami nem más, mint a kapcsolatok feltárása. Már említettem, hogy az igényes helyiségprogramban a helyiségek között megkívánt kapcsolatok is le vannak írva. Ez az esetünkben azt jelenti, hogy a helyiségek listája kiegészül a közöttük lévő kapcsolatok igényével:

A helyiségek közötti kapcsolatok érzékeltetésének legjobb eszköze a funkcióséma. Ez is rajz, de ebben az esetben nem a méretek a fontosak, hanem a kapcsolatok. A funkcióséma általában szabadkézi rajz, melyben az egyes helyiségeket szimbólumok (például körök) jelölik, a közöttük lévő kapcsolatokat pedig vonalak. A funkcióséma megrajzolására nincsenek szabályok, legjobb a személyes módszer, amellyel ki - ki a saját maga számára teszi a lehető legszemléletesebbé az adott funkció kapcsolati rendszerét. A végleges funkcióséma is hosszabb munka eredménye, többször kell átrajzolni, míg végül kialakul a legszemléletesebb állapot. A funkcióséma megrajzolása azért is fontos, mert általa válik érthetővé az épület működése. Egy alaposan végiggondolt, többször átrajzolt funkcióséma által tisztázódik a ház működési rendje. Ez pedig sok tanácstalanságot és bizonytalanságot szüntethet meg, ami pedig nagyon jellemző egy tervezési feladat kezdetekor.

Ha megvan a helyiségek nagyság szerinti vizsgálata, és elkészült a helyiségek közötti kapcsolatokat bemutató végleges funkcióséma is, akkor a rendeltetést illetően elegendő alapunk van arra, hogy megkezdődhessen a tervezés. Ami pedig nem más, mint rendezés, a rendeltetést illetően a rendeltetés elemeinek rendezése.

Rendeltetés pedig, mint láttuk, sokféle van. A részletesebb ismeretek megszerzése érdekében a következőkben az egyedi rendeltetésekkel, azaz az egyes középület fajtákkal ismerkedünk.