|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 |
 |
|
|
|
||
 |
 |
|
|||||||||||||||||||
Tözsdeszeminárium
Tökebefektetöknek és spekulánsoknak
André Kostolany - elmaradhatatlan csokornyakkendöjével, igazi tözsdeügynöki nadrágtartójával, kifogyhatatlan anekdotáival, na és végül, de nem utolsósorban, több mint hatvan, tözsdén töltött esztendö rengeteg tapasztalattal a tözsde világának egyik legsajátosabb alakja. Valószínüleg Majdnem mindent tud, amit a világ tözsdéiröl tudni lehet, és az igazán sokat tudó embereknek azzal a tulajdonságával is rendelkezik, hogy ezt a tudását úgy tudja másoknak átadni, hogy közben úgy érezzük: minden, amit elmond, nagyon egyszerü és világos. Számos nyelven megjelent több mint húsz könyvével, évtizedek óta a világ különbözö tözsdei központjaiban tartott elöadásaival jelentös mértékben hozzájárult a mai - számára már sok szempontból idegen - tözsdei generáció képzéséhez.
Az értéktözsdék színes világa az elmúlt két évtizedben óriási változásokon ment keresztül. Egy korábbi, viszonylag szük, tehetös polgári réteg elkülönült, kissé misztikus - vagy misztifikált - világából a társadalomnak valamennyi rétege számára elérhetö, nyitott óriási piacává változott. Az intellektuális "sport", a spekulációs játék, amit Kostolany könyveiben felidéz, a legmodernebb technikai eszközöket felhasználó, az egész világot átfogó hatalmas "befektetési ipar"-rá változott. Azok a spekulánsok, akik még értették is, hogy mi történik a tözsdéken, már rég letüntek; helyüket az egyszerre 8-10 telefont kezelö, a számítógépek képernyöire szegezett tekintettel az 1/8-ad százalékos árváltozásokból elérhetö pillanatnyi elönyöket azonnal kihasználni képes, naponta több millió dollárnyi üzletet lebonyolító huszonéves fiatalemberek tömege vette át. Söt a 80-as évek új terméke, a sokat vitatott ún. "programkereskedelem", amikor a nagy tözsdéken az értékpapírüzleteket azok fantasztikus gyorsasága és az üzletkötéshez szükséges információk hatalmas tömege matt már nem emberek, hanem számítógépek kötik. És Kostolany ezeken a tözsdéken is otthon van, ö mindig az kutatja, hogy mi van az események mögött. Gondolkodása, filozófiája mélységesen emberközpontú. Ez a könyve is arra tanít bennünket, hogy a gazdasági élet eseményei tendenciák, a fejlödés mozgatórugója az egyes ember, és még a legtisztább gazdasági spekulációkban is csak az lehet hosszú távon eredményes, aki az emberek gondolkodásának, várakozásainak, cselekedeteinek megértésére építkezik. Szinte fanatikus híve a szabad vállalkozásoknak, a versenynek, a játéknak, és az üzletet is az ember megmérettetésének, a nyereséget a siker mércéjének tartja.
1987-ben az osztrák televízióban egy vitára hívták meg André Kostoányt, ahol a leghíresebb osztrák és nyugatnémet bankszakemberek vitapartnere volt. Akkor kioktatta a nagy tekintélyü bankárokat arról, hogy miközben ök saját kis problémáikkal vannak elfoglalva, nem veszik észre, micsoda fantasztikus változások vannak kibontakozóban tölük keletre, elsösorban Magyarországon. Azt fejtegette, hogy a magyar gazdaság az elkövetkezö évtizedekben rakéta gyorsasággal fog felzárkózni Nyugat-Európához. Állította, hogy Magyarországon nem tízezer vagy százezer, hanem több millió üzletember van, és ha a magyar gazdaság politikai kötelei fellazulnak, a magyarok csodára képesek. Kívánom, hogy ez a jövendölése ugyanúgy teljesüljön, mint az 1970-es évek közepén a tönk szélén álló amerikai gazdaság, gyors feljavulására vonatkozó tippjei, vagy a részvénypiacok 1987. októberi nagy válsága után a piac talpra állításába vetett rendíthetetlen hitére alapozott Kostolany hisz, az emberekre, a vállalkozókra, a versenyre és a szabadságra, akkor ezek a ma még fantasztikusnak tünö látomások is valóra válhatnak. A Magyarországon is kibontakozó tözsde megértéséhez, az azon való részvételéhez szükséges minimális technikai ismeretek anekdotázó stílusa iktatásán túl erre is tanít bennünket ez a könyv.
Budapest, 1989. május 17.
Járai Zsigmond
Kosto ezzel a könyvvel régi kívánságomat teljesítette. Leírja azt, amit esemény gazdag életében tudásként és tapasztalatként "PC-jébe" (personal computer) betáplált, mint ezt ö maga tréfásan emlegeti. Egyidejüleg azonban kimerítö válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyeket az elmúlt tizenkét évben a nálunk megrendezett tözsdeszemináriumokon feltettek neki.
Kostolanyval elöször 1969 végén találkoztam a Bayerische Hypotekenbank tözsdei befektetési értekezletén. A bonni gazdasági minisztérium egyik tanácsosa tartott elöadást az új külföldi beruházás védelmi törvényekröl, és ennek során az induló tökének mint befektetési eszköznek a fontosságára hívta fel a figyelmet. Ehhez a következö példát használta fel: aki nem engedheti meg magának, hogy saját autója legyen, annak autóbusszal kell járnia, és ezt a szerepet játssza a kisbefektetök számára az induló töke, mert ök azok, akik nem tudnak, vagy nem akarnak részvényeket vásárolni. "De tudják-e Önök, hogy a külföldi buszvezetöknek van-e egyáltalán jogosítványuk?" - kérdezte egy úr a közönségböl. Az arca ismerös volt, mert Kostolany már New York-i éveim alatt feltünt nekem. Akkor a "Capital" címü folyóirat rovatvezetöje volt, ezt a lapot pedig egyszer-egyszer én is megvásároltam. Nos, a rendezvény befejeztével megragadtam az alkalmat; személyesen is megismerhessem.
Egyszer megírta valahol, hogy a németek 30 év befektetési tapasztalata hiányzik, különben nem keveredtek volna bele az IOS-botrányba. Egyébként ö egyike volt azon keveseknek, akik hevesen tiltakoztak ez ellen. Nemcsak a véleményével értettem egyet, de az önbizalma is imponált nekem. Feltettem neki a kérdést, hogy hajlandó lenne-e az (akkoriban) több mint negyven éves tapasztalatát (amely az 1929-es nagy tözsdekrachtól számítható) a mindennapi rendelkezésére bocsátani. Ezzel talán segíthetne a németek tapasztalatbeli hiányosságait valamelyest csökkenteni. Azt válaszolta, hogy megfelelö partnerekkel nagyon szívesen dolgozna, hiszen ez ugyanolyan munka, mint amin saját mindennapi kötelezettségei során töri a fejét, vagy egynéhány üzletfél számára végez. Ez volt közös együttmüködésünk kezdete - ma azt mondanánk: a mi "joint venture-ünk". Amikor Kostonak ez a második karrierje elkezdödött, már korban járt (mint Adenaur, aki hasonlóképpen ilyen idös korában lett elöször szövetségi kancellár). Mi Németországban egy akkoriban alig ismert üzletágat kezdtünk, kisbefektetési tanácsadást, ami tulajdonképpen a magánbankárok tevékenységét foglalta magában.
Nem sokkal ezután merült fel az ötlet, hogy tözsdei szemináriumokat tartsunk. Az elsö szemináriumra (1974 októberében, Münchenben) alig harminc résztvevö jelentkezett. A tözsdei hangulat lehangoló volt: megnégyszerezödött olajárak, vágtató infláció; menekülés az aranyba és egyéb dologi értékekbe; a Dow-Jones-index 380-ra, az FAZ- index[1] 160-ra esett. A Nyugat "kiárusítása" az olajsejkeknek és az 1929-es tözsdekrach réme a levegöben lógott. Világvége-hangulat. Ami a pódiumon elhangzott, az viszont minden volt, csak nem kétségbeesett: "Szép csendben kezdjünk el vásárolni!" - hangzott a jelszó. A tanács jó volt. Már két hónap múlva megkezdödött a hausse, amelynek folyamán a Dow-Jones-index 1000 pontra emelkedett. Akkoriban nem is álmodtunk róla, hogy a müncheni szemináriumot tartottunk, tízszeres részvételi aránnyal.
Mint a "tiszta kapitalizmus" élharcosa és mindenfajta halálos komolyság ellenzöje, Kostolany az estabilischment "enfant terrible -jévé vált, és lassan kialakította követöi körét. Ő az a fajta "tözsdei professzor", aki a gyakorlattól halad az elmélet felé, aki az elmélettöl haladnak a gyakorlat felé, és tapasztalataikat más pénzéböl merítik. Évekkel ezelött, amikor egyszer Kostolany rólunk, németekröl beszélt, egy bécsi komikust idézett: "A németek nem csak sokat dolgoznak, de szívesen is. Úgy kell nekik!" Újabban Kostolany arra gondol, a dekadencia bacilusa minket is megtámadott, mivel már csak a szabadidöre és a mielöbbi nyugdíjaztatásra gondolunk.
Ezzel a könyvvel a szerzö önmagának is szívességet tesz. Mostantól nem kell a türelmét próbára tevö nagy horderejü kérdésekre válaszolnia. A kérdezöket nyugodt lélekkel félbeszakíthatja, csak ennyit mondva: "kedves barátom, olvassa el könyveimet, abban biztosan választ talál kérdésére, söt további válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek Önnek még eszébe sem jutottak!"
München, 1986. Július
Gottfried Heller[2]
"Ha van egy barátod, ajándékozz neki halat, de ha igazán szereted, tanítsd meg horgászni!" Ez a kínai közmondás a válaszom, ha tippekért faggatnak. A "tippek" azok a "halak", melyeket magunknak kell megfogni. Az ajándékba kapott tippek csak "vevöcsalogatók", hiszen arra buzdítanak, hogy olyan papírokat vegyünk meg, amelyeket valamilyen csoport - szindikátus vagy pénzintézet - a közönséggel meg akar vetetni. A tippekkel ellátott közönség megveszi a papírokat, és ezzel az árfolyamot a magasba hajtja. Az emelkedö árfolyam újabb vásárlókat vonz, így a csoport tervezett tranzakciója megvalósul. A legtöbb esetben ez a tippek célja.
Ha az ember sikeres akar lenni, ne rohanjon tippek után, hanem legyenek ötletei, elképzelései vagy véleménye. Ez azt jelenti, hogy önállóan gondolkodjon és a tippeket maga találja meg, ahogy a tapasztalt horgász a halakat fogja.
Elengedhetetlen az is, hogy ismerjük a tözsde hullámzó viselkedését, mert így el tudjuk dönteni: vegyünk, eladjunk, vagy éppen ne csináljunk semmit.
Tanácsaim nem alapvetö közgazdasági ismereteken alapulnak, hanem személyes tapasztalatokon. Azt a keveset, amit a gazdaságról és a pénzügyekröl tudok, nem a az egyetemeken, vagy szakkönyvekböl szereztem, hanem a tözsde dzsungelében tanultam. Jóval több tanulópénzt fizettem ezért, mintha a Harvardon az International Business Schoolban tanultam volna.
Hatvanöt évi tapasztalatom segített azokhoz a kapcsolatokhoz, amelyek a hosszú élet során 78 különbözö tözsde, (értékpapír- és árutözsdék), valamint 73 különféle közvetítö céghez füznek. Ma már nem tudnám kiszámítani, hány tranzakciót - néha sikereset, néha kudarccal végzödött - csináltam végig az évek során.
Spekuláltam rövid távra - néha 24 órára - és hosszú távra - akár öt évre is. 1924 óta egyetlen este nem feküdtem le úgy, hogy aznap ne végeztem volna valamilyen tözsdei müveletet, így még egyszer át kellett gondolnom, vajon az adott pillanatban jól döntöttem-e?
Vásároltam azonnalra vagy határidöre (hitelre), vettem kölcsönkötvényeket, részvényeket, "bluechippeket"[3], de aranybányát arany nélkül vagy olajrészvényeket olaj nélkül, értékpapírokat óvadékra és részvényeket olyan társaságoktól, amelyek a tönk szélén álltak. Üzleteltem egyszerre mindkét irányba (hausse-ra és baisse-re) mindenfajta opcióval, amikor a Wall Streeten még azt sem tudták, mi az az opció, és minden áruval, amivel az ember csak spekulálhat.
Gyakran olyan tözsdei gurunak látszottam, aki tévedhetetlen jövendömondó. Ennek ellenére néhányszor én is a tönkrementem, méghozzá annyira, hogy nyakig úsztam az adósságban; és sokszor az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott. Nagy kurázsira, sok rafinériára, energiára, kitartásra és természetesen szerencsére is szükségem volt ahhoz, hogy drámai kalandjaimból kievickéljek. Erre szokták azt mondani: az igazi tözsdés olyan, mint a "keljfeljancsi",
Sok háborút meg kellett élnem, kicsit és nagyot, forradalmakat, polgárháborúkat, inflációkat és deflációkat, felértékeléseket, tözsdei eufóriákat és brutális árfolyameséseket; szerencsére valamennyit megúsztam. Hát igen, nehéz dolog tözsdésnek lenni.
Az árfolyamok ugyanis nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt elképzeljük. Az ördög sosem alszik, és megmutatja, hogy egyáltalán nem könnyü a semmiböl valamit csinálni. A tözsde szeszélyes és kiszámíthatatlan. Mindig történik valami. Nem elég csupán az eseményeket elöre látni, hanem a reakcióját is ki kell tudni számítani. És ez sem könnyü!
Az a célom, hogy a tözsde anatómiáját, téziseimet és módszereimet egész egyszerüen és komplikációktól mentesen (vagyis nem "ex cathedra") megmagyarázzam. Semmi sem egyszerübb és hasznosabb mint a világos, rövid kérdésekre világos, rövid válaszokat adni.
Tapasztalataimból adódnak a válaszok, csak kérdésekre volt szükségem. A kb. 100 szemináriumból (15000 résztvevövel), számtalan, egyetemeken, bankoknál és vállalatoknál ( a Bank of America-tól a Deutsche Bankon keresztül a takarékpénztárakig, az IBM-töl a Du Pont-on, Nixdorfon, Axel Springeren keresztül a kutya eledelgyárig bezárólag) megtartott elöadásokon tették fel nekem a kérdések ezreit. Ehhez a könyvhöz azokat a kérdéseket gyüjtöttem össze, melyeket bizonyára Önök is feltettek volna.
A tisztánlátás érdekében arra ügyeltem, hogy elemzéseim ne vesszenek el az anekdoták és történetek erdejében - amelyek már négy korábbi könyvemben is nagy szerepet játszottak - hiszen erre hajlamos vagyok. Inkább az Olvasó segítségére akartam lenni, szakszerü tanácsokat adni arra vonatkozóan, hogy egyik vagy másik esetben hogyan döntsön.
A lehetöségeknek ezernyi variációjára létezik, ami a tözsdén mind megtörténhet, de lehetetlen minden elképzelhetö esetet számításba venni. Így én nem a kész ételt, hanem csak a recepteket adom, amiböl mindenki a saját ízlése szerint készíti az ételt.
Meg vagyok gyözödve róla, hogy Ön jó szakács. Jó étvágyat!
André Kostolany
"Szerájban nöttem fel, minden trükköt ismerek."
(J. B. Racine)
A tözsde olyan tökepiac, ahol azon személyek találkoznak (szimbolikusan), akik pénzüket értékpapírokba akarják fektetni, vagy ezekböl ismét pénzt akarnak csinálni.
Az értékpapír, ahogy a franciák mondják "valeur mibiliére", vagyis ingó érték - ellentétben az ingatlanokkal. Az értékpapírokat minden mennyiségben és bármikor el lehet adni és meg lehet venni a tözsdén, mégpedig olyan áron, amely a pillanatnyi kereslet és kínálat függvénye. A kereslet és kínálat nyilvánosan jelenik meg - hangos kikiáltással - vagyis miden érdekelt által ellenörizhetöen. A New York-i tözsdén a tözsdei megbízásokat nem kikiáltással, hanem szalagújságon (Ticker paper), a különbözö tranzakciókat árral és mennyiséggel együtt tartják nyilván. Ez a szalagújság egész Amerikában olvasható, söt Európa legnagyobb városainak ügynöki irodáiban is. Az amerikai filmek történelmi jeleneteiben is gyakran látható, amikor valamilyen kiemelkedö személyiség gyöztesen vonul be New Yorkba a Brodway-n keresztül. Az utca mindkét oldaláról, a felhökarcolók irodaablakaiból az alkalmazottak a bevonulókra dobálják az újság szalagjait. Egy- egy személyiség népszerüsége azon mérhetö, hány tonna papírt dobálnak ki az ünnepség alkalmából.
Sok nagy tözsdén, pl. Párizsban, Zürichben, Düsseldorfban, Frankfurtban, de különösen Chicagóban olyan nagy a zavar, a tohuvabohu, hogy egy kezdö az hiheti, az örültek házába keveredett. Londonban a tözsde csendesebb hely. Ott minden egyes értékpapír adásvételét specialisták (jobberek) közvetítik. Az ügynök (jobber) a saját speciális értékpapírjára mindig megadja azt az árfolyamot, amelyen hajlandó venni vagy eladni. Ezzel szemben Stockholmban a tözsde már a háború elött, a 30-as években számítógépekkel volt felszerelve, vagyis egy gép regisztrálta a vételi és eladási forgalmat úgy, mintha azt a New York-i tözsdén az a bizonyos ügynök a jegyzetfüzetében tenné.
Ide tartozik minden kölcsönpapír (amit kötvénynek, bondnak neveznek), bel- és külföldi kormányok, közösségek és tartományok adósságlevelei, kölcsönkötvényei, valamint a különbözö jelentös magánvállalkozások által kibocsátott részvények. Részvények alatt értendök ezen vállalkozások, részvénytársaságok részjegyei is.
Kereskedhetünk átváltható kötvénnyel, opciókkal és sok más, különféle értékpapírral, amelyek többé-kevésbé a részvények és a kölcsönpapírok keverékei. Mindezen értékpapírok piaca a tözsde (az értékpapírtözsde).
Megadja a befektetöknek az értékpapír-vásárlás lehetöségét, ha felesleges tökével rendelkeznek, illetve eladhatják azokat, ha tökére van szükségük. A befektetö már egy társaság alapításakor megveheti (lejegyezheti) a részvényeket. Ezt késöbb csak a tözsdén keresztül teheti, ugyanúgy, mint az a részvénytulajdonos, aki eladni akar. Értékpapírokat az ember nem a helyi újságban vagy plakátokon hirdet meg, mint egy használt autót. Például: 100 Siemens-részvényt szeretnék venni, vagy 100 Daimler-Benzet eladni. Éppen erre a célra áll a tözsde az érdekeltek rendelkezésére.
Ez a mindenkori tözsdétöl és idöszaktól függ: természetesen New Yorkban vagy Tokióban a tözsde forgalma lényegesen nagyobb, mint pl.: Milánóban vagy Madridban. Ez nagymértékben attól is függ, hogy a tözsdének hány aktív résztvevöje van. Mert a tözsdén nemcsak befektetök, hanem spekulánsok és játékosok is vannak, akik értékpapírjaikat nem hosszú távra vették, hanem csak egy rövid idöszakra ( 333g66d esetenként néhány napra, talán csak 24 órára). Ezeket a spekulánsokat én a tözsde "parazitáinak" nevezném. Ők csak árfolyamnyereségre törekszenek, amit néha 24 óra, esetleg néhány hónap alatt akarnak elérni. Nem az a szándékuk, hogy pénzüket ténylegesen egy vállalkozásba fektessék. Ezek a "paraziták" azonban a tözsde hatékony müködéséhez feltétlenül fontosak. Ha nem lennének, ki kellene öket találni. Állandóan vesznek, eladnak, vesznek, eladnak, és tranzakciókkal növelik a forgalmat. És ez nagyon fontos; minél nagyobb a forgalom, annál nagyobb a befektetök számára a garancia, hogy részvényekbe fektetett pénzükhöz bármely pillanatban hozzájuthatnak. Egy nagy forgalmú tözsdén úgy tud az ember jelentös mennyiségü részvényt eladni vagy venni, hogy az árfolyamot lényegesen nem befolyásolja. Egy kis forgalmú tözsdén ez nem lehetséges, mert nagyobb mennyiségü értékpapír vételével vagy eladásával az árfolyam is megváltozik. Nagy forgalmú tözsdén, emelkedö árfolyamok mellett minden, akár csak negyed százalékponttal magasabb árfolyam is új értékpapírokat vonz a piacra. Csökkenö árfolyam esetén minden negyed százalékpontos csökkenés új keresletet indukál, a piacon levö értékpapírok iránt. Ez egy kicsit olyan, mint egy benzinmotor, amely 16 hengerével sokkal rugalmasabb és sokkal gyorsabb, mint a négyhengeres. A megterhelést könnyebben viseli el a nagyobb.
Egy vállalat részvénytulajdonosai jelentik a részvénytársaságot (rt.). A befektetök vásárlásaikkal pénzüket a nagyvállalatok rendelkezésére bocsátják. E pénzek nélkül a nagy gazdasági kalandok, mondhatnám az egész 19. és 20. Századi gazdasági fejlödés - vasutak, a hajózás, a Szuezi-csatorna, bányák és olajmezök feltárása, a modern ipar, mint pl. Az autó-, repülögép-, komputer- és elektronikai ipar - a szabad piacgazdaság keretei között soha nem valósulhatott volna meg.
Egy szocialista állam lemondhat a részvénytársaságokról, így a tözsdéröl, mivel ö a vállalatok kizárólagos tulajdonosa. Ő az egyetlen "kapitalista", és vállalatainak vezetését hivatalnokaira, vagyis bürokratákra bízza. Ezt nevezzük monokapitalizmusnak. Hogy ezt a rendszert csodáljuk, vagy elutasítjuk, ez pusztán ízlés kérdése. A piacgazdaságokban (nevezzük a rendszert egyszerüen kapitalizmusnak) a rendszer alapja a részvénytársaság és a spekuláció, ami azt jelenti, hogy a rendszer motorja a tözsde. A motor üzemanyaga pedig a megtakarítás. Csak a növekedési kilátásai a nyereség reménye (és nemcsak a kamatjövedelem) tudja elöcsalogatni a gazdasági növekedéshez szükséges pénzt a befektetök zsebéböl. A kalandvágy hajtotta nyereségre való törekvés, összekapcsolva az egyéni kezdeményezés és szabadkonkurencia formájában megjelenö vállalti kockázattal - ez az a hajtóerö, amely a világot nagy léptekkel elöre viszi. A kapitalizmus "krédója" tehát a kockázatvállalással, szabad konkurencia és a nyereség reménye. Rögzített kamatot a megtakarításokra a szocialista országokban is lehet kapni.
Elméletileg és tudományosan nem, de az elmúlt 60 év tapasztalata emellett szól. Nem tudok jobb példát bizonyítékként felhozni arra, hogy milyen fontos szerepet játszik a tözsde és a tözsdei spekuláció egy ország fejlödésében, mint néhány országot, amelyek a szocializmushoz közel álltak vagy állnak, és - horribile dictu - még ma is szocialista államnak vallják magukat: Franciaország a szocialista párti kormányzat alatt 1981-1986 között; moszkvai befolyás alatt álló miniszterekkel, Magyarország, amely egy igazi, a keleti blokkhoz tartozó kommunista ország, és Ausztria.
Ausztriában a gazdaság 70%-ban az állam tulajdona. Franciaországban a szocialista kormányzat alatt a gazdaság 30%-a volt államosítva. Mindemellett a párizsi és bécsi tözsdét a kormányok állandóan támogatták. A befektetök részvényvásárlásaikért adókedvezményben részesültek. A kormányok soha nem tettek tözsdeellenes lépéseket, soha nem hoztak olyan rendeleteket, amivel a spekulációt fékezték volna. Éppen ellenkezöleg: nyilvánvaló volt, hogy az államosított bankok ezekben az országokban támogatják a tözsdét. Gyakran elöfordult, hogy egy kedvezötlen esemény vagy nyugtalanító hírek hatására az árfolyamok visszaeshettek volna. Ilyen esetben a bankok (amelyek tulajdonképpen az államtól függtek) utasítást kaptak, hogy a túlságosan nagy kínálatot vételeikkel csökkentsék. Magam is gyakran hallottam, ha valamilyen ok miatt árfolyam-visszaeséstöl kellett tartani, hogy arra is a kérdésre: "mi újság?" sok profi tözsdés így válaszolt: "Nincs veszély - itt vannak a csendörök!"
Ez azt jelentette, hogy a bankok és ügynökeik készen álltak, hogy az árfolyamokat nagyobb mennyiségü vétellel támogassák.
Amerikában az állam soha nem avatkozna be a tözsdei tranzakciókba. Bizonyos csoportok talán olyan részvények piacát befolyásolják, melyek érdekszféráikba tartoznak, és gyakran akkor manipulálnak, ha ezt a saját érdekük megkívánja. Hogy egy ilyen manipuláció hogyan történik, a késöbbiekben fogom elmagyarázni. Mindamellett meg vagyok gyözödve róla, hogy a mindenkori amerikai elnököt minden nap tájékoztatják a tözsde állásáról, aminek ö nagy jelentöséget tulajdonít.
Ott ez egy kicsit úgy néz ki, mint Franciaországban, csakhogy itt nem az állam, vagy az államosított bankok avatkoznak be, hanem a magán nagybankok és pénzintézetek, akik feltétlenül érdekeltek abban, hogy az uralkodó jó hangulatot ne zavarják meg.
A Szövetségi Köztársaságban (NSZK-ban) vagy Franciaországban, de más országok tökepiacain is elöfordulnak ilyen árfolyam-manipulációk, csak az Egyesült Államokban nem, mivel ott a piac túlságosan nagy. Minél kisebb egy tözsde, annál könnyebb az árfolyamokat tetszés szerint manipulálni. Ez olyan, mint a lóverseny: minél nagyobb a díj egy futamért, annál kevésbé áll fenn a manipuláció vagy egy zsoké megvesztegetésének veszélye abból a célból, hogy egy másiknak engedje át a gyöztes helyet. Az elsö helyezettnek szánt magas díj túlságosan is csábító. Ha a díj jelentéktelen, akkor gyakran manipulálnak, mivel a fogadásokon többet lehet nyerni, mint megvesztegetésekkel.
Az elmúlt években az NSZK-ban a bankoknak ahhoz füzödött érdekük, hogy a tözsdét felélénkítsék és jó hangulatban tartsák. Elöször is, mivel ök maguk is nagy részvénypakettel rendelkeztek, eladni akartak: másodszor, hogy az alaptöke megemelését megkönnyítsék, mert a közönség csak emelkedö árfolyamok mellett hajlandó részvényeket venni; harmadszor azért, hogy az újonnan megalakult társaságok részvényeit eladhassák a tökebefektetöknek.
Ehhez elsösorban egy kifejezetten jó hangulatú tözsdére van szükség. A vállalatok alaptökéjének megemelkedésében való érdekeltség a gazdaság további fejlödésének is kedvez.
Nem, nem mindig. Vannak idök, amikor a tözsdei atmoszféra a bankokat nem nagyon érdekli. A 70-es években volt egy idöszak, amikor a kamatok emelkedtek, és a bankoknak inkább ahhoz füzödött érdekük, hogy ügyfeleik pénzét lekössék, mint ahhoz, hogy engedjék a megtakarított pénzeket részvényvásárlásra fordítani. A lekötött pénz és az ügyfélnek nyújtott hitel közötti kamatkülönbség túl nagy volt.
A pénzintézetnél az ügyfélnek azt javasolták, hogy pénzét takarékbetétben, lehetöleg hosszabb idöre kösse le, ahelyett, hogy részvényekbe fagyasztaná be, habár akkoriban a részvények árfolyama erösen alulértékelt, különösen mélyponton levö volt. Akkoriban a bankoknak ugyanis ahhoz füzödött érdekük, hogy a részvényeket maguk vásárolják fel.
1984-1986 között, mert a tözsdei árfolyamok hihetetlen fellendülése idején megint más volt a politikájuk. Ekkoriban a pénzintézetek különösen érdekeltek voltak abban, hogy a tözsdei optimizmust támogassák, amivel azt akarták elérni, hogy a közönség részvényeket vásároljon. Az általuk támogatott vállalatokban alaptöke-emelést akartak végrehajtani és sok magánvállalatot részvénytársasággá alakítani. Tehát az volt a szándékuk, hogy ezeket az új részvényeket nagyobb mennyiségben eladják. Ősi törvény, hogy a közösség csak akkor vásárol, ha az árfolyamok emelkednek, viszont elad, ha az árfolyamok esnek. Soha nem lehetett volna annyi alaptöke-emelést és részvénytársasággá-alapítást végrehajtani, ha hirtelen nem lépett volna fel egy szenvedélyes részvényvásárlási láz. Semmi sem könnyebb, mint a közönségnek értékpapírokat eladni, ha látható, hogy az árfolyamok már milyen magasra emelkedtek, és föleg akkor, ha meg tudjuk öket gyözni, hogy ugyanilyen sebességgel fognak tovább emelkedni. Azok a befektetök, akik a 70-es években és a 80-as évek elején még hallani sem akartak részvényekröl, egy pillanat alatt megváltoztatták hozzáállásukat, elkezdtek tippek után rohanni, hogy beszállhassanak a tözsdei üzletekbe. A kisemberek milliói, akiknek 5 évvel ezelött halvány sejtelmük sem volt arról, mi is a részvény, egyszerre maguk is részesei akartak lenni ennek az üzletnek.
Az NSZK-é persze nem elszigetelt eset, egész Nyugat-Európában rég nem látott részvényvásárlási kedv támadt. Milánóban, Madridban, Bécsben, és az utóbbi idöben még Helsinkiben is ugyanezt a jelenséget tapasztalhattuk.
Ilyen hirtelen hangulatváltozás gyakran elöfordul. A befektetök úgy viselkednek, mint az alkoholisták - reggel másnaposan ébrednek, ha az elözö este túl sokat ittak; esküsznek, hogy nem nyúlnak többé pohárhoz, de már este 7-kor megkockáztatnak egy koktélt, 8-kor egy pohár bort, 10-kor már egy pohár whiskyt és így tovább. Éjfélkor már ugyanúgy részegek, mint elözö este. Ez ugyanolyan körforgás, mint az apály és a dagály. Sajnos, még a legokosabb közgazdászok sem tudják kiszámítani, hogy melyik pillanatban következik be a változás, ellentétben az oceanográfusokkal, akik a tenger mozgásait másodperc pontosan meg tudják határozni.
Az ilyen hisztérikus változás tulajdonképpen nem gazdasági okokra vezethetö vissza. Sokkal inkább technikaira vagy pszichológiaira, esetleg mindkettöre egyszerre. Ezek a rövid és középtávú árfolyam-mozgásokra vannak a legnagyobb hatással; a likviditás itt kiemelkedö szerepet játszik.
Igen is meg nem is. A részvények a takarékoskodni akaró közönség számára hosszú távú befektetési lehetöséget jelentenek, a pénz pedig a vállalatok alaptökéjévé válik.
A tözsde, mint már említettem, azt a célt szolgálja, hogy ha a befektetöknek megint szüksége van pénzre, azt bármikor visszakaphassa. Söt, J. M. Keynes azt az elméletet is felállította, hogy a részvényes úgy össze van kötve a részvényeivel, mintha felbonthatatlan házasságban élne. (A válás lehetösége valószínüleg eszébe sem jut.)
De az ördög - mint legtöbbször - nem alszik, és a homo sapiensböl homo ludenst csinált. És amikor a homo ludens felfedezte, hogy a részvényeknél nagy árfolyam-ingadozások is elöfordulnak, elkezdett ebböl profitot húzni. Így tudott a tözsdei játék egyre jobban fejlödni. Ehhez persze az is hozzá járult, hogy egyre több ember nagyobb induló tökével rendelkezett. Régen azt szokták mondani, hogy a tözsdés az utolsó 10000 guldenjével az eszét is elveszíti.
Manapság azt mondják: a befektetö az elsö 10000 márka megszerzésével veszíti el az eszét. Hisztérikussá válik azoktól a gondoktól, hogy mibe fektesse pénzét, hogyan óvja meg az inflációtól, hogyan dugja el az adóhivatal elöl és - nem utolsósorban - attól, hogy hogyan tudná hasznot hozóan befektetni. Fühöz-fához rohangál, hogy tanácsokat, tippeket és ajánlatokat csíphessen el. Az ilyen közönséget könnyen lehet manipulálni, pánikba ejteni, néha félénké vagy nyereséghajhászóvá tenni, és fel lehet kelteni a vágyát a részvényspekuláció iránt. Ezért van az, hogy ha az árfolyamok emelkednek, ezrek akarnak a már mozgó vonatra felugrani, hogy - Isten örizz! - nehogy valamiröl is lemaradjanak. Mert semmi sem fájdalmasabb, mint egy tözsdei hausse-t tétlenül nézni, anélkül, hogy résztvevöi lennénk. Ez még annál is fájdalmasabb, mint amikor az ember értékpapírokat vesz és veszít azokon.
Nem, egészen biztosan nem. De gyakran felelötlenek, alkalmazottaik és ügynökeik tudatlanok és tapasztalatlanok. Hajlamosak arra, hogy egy kicsit a saját malmukra hajtsák a vizet. Végül is a tökepénzesek és a tözsdések nem elveszett emberek, és a bankok, pénzintézetek maguk is nyereségérdekelt vállalkozók, akik elsösorban részvényeseik érdekeit tartják szem elött, hogy számikra a lehetö legjobb mérleget tudják felmutatni és a legmagasabb osztalékot fizetni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy be akarják csapni a közönséget, hogy azok kárára besöpörjék a profitot. Egy fogadós nem tisztességtelen csak azért, mert az egyik ételt jobban ajánlja, mint a másikat, mivel még aznap el akarja adni valamennyit. Egy dolog azonban biztos: azoknak a részvényeknek a népszerüségéhez, melyeket a tömegkommunikációs eszközök segítségével reklámoznak, és amelyeknek emelkedö az árfolyamuk - még akkor is, ha manipulálták azokat -, az egész gazdaság érdeke füzödik.
De igen, azonban csak egy bizonyos fokig. A tözsde történetében a boomok és krachok szükségszerüen és gyakran váltogatták egymást. Egy krach alkalmával ugyan sok befektetö veszíti el pénzét, de a pénz nagyobb része, amit részvényekbe fektettek, a vállalatok kasszáiba folyt. Egy boom alatt új vállalkozások alakulnak, melyek a krach után megint eltünnek. De sokan közülük fennmaradnak és a gazdaság további fejlödéséhez nélkülözhetetlenek lesznek. Ez a jelenség gyakran feltünik a modern, új iparágakban, a struktúra átalakító fejlesztéseknél, melynek során az újonnan alapított vállalkozások gombamód nönek ki a földböl - a spekulációnak köszönhetöen. Ezt a kockázatot azonban be kell kalkulálni.
A magyar kormány és tanácsadói évek rossz tapasztalatai után felfedezték, hogy a magángazdálkodás minden negatívuma ellenére produktívabb, mint az ortodox szocializmus. Ezenkívül a kormány szeretné biztosabban, hosszabb távra lekötni a lakosság viszonylag nagy mennyiségü megtakarításait, amelyek nagyobbrészt betétkönyv formájában vannak, és esetleg inflációs hatást válthatnak ki. Az államosított vállalatok elöször föleg fix kamatozású, különbözö lejáratú értékpapírokat bocsátottak ki, és ezeknek a különbözö futamidejü kötvényeknek magasabbak a kamatai, mint a takarékbetéteknek. Így a közönség nagy érdeklödéssel vásárolta azokat. Az volt az elsö lépés az értékpapír- befektetések irányába.
A második lépés az, hogy a vállalatok már olyan kötvényeket is kibocsátanak, amelyekre a kamaton felül a vállalat nyereségének egy részét is kifizetik. Ez pontosan ugyanaz mint amit Nyugaton elsöbbségi részvény néven[4] ismerünk: ezek fix kamatot és ezen felül még osztalékot is fizetnek, ami annyit jelent, hogy a haszonból is részesedés jár. Jelenleg a magyar szakértök azt fontolgatják, hogy olyan kötvényeket is kibocsátanak, amelyek egyáltalán nem kamatoznak, hanem csak a nyereségböl fizetnek osztalékot, illetve részesedést. Ez a nyugati nyelvhasználatban részvény, amelyre osztalékot fizetnek. Ilyen befektetésekkel akarja a kormány a lakosság megtakarított pénzét a betétkönyvekböl felszabadítani és a vállalatok felé terelni és ott befagyasztani, ami annál is könnyebb, mivel a takarékbetétek lényegesen alacsonyabban kamatoznak , mint amekkora az esetleges osztalék, ha a vállalat nyereséges. Tehát minden befektetönek azon kell törnie a fejét, hogy melyik ún. Kötvénynek a legjobbak az esélyei a növekvö osztalékra, vagy mely kötvénynél áll fenn az a veszély, hogy a vállalat nem nyereséges vagy veszteséggel dolgozik. Ebben az esetben a befektetö nem vásárolna, hiszen ez nem hozna neki semmit - annál is kevésbé, mert ebben az esetben a kötvények árfolyama esne. Azt a gondolkodási módot, hogy milyen formában fektessük be a pénzt, "spekulációnak" nevezzük, éppen úgy, mint az NSZK-ban vagy Amerikában. Egyszóval a spekulációs kedvet támogatják.
Nem[7], de a részvénytársaságok csírája már megvan, mivel bizonyos vállalkozásokba több partner is bekapcsolódhat. A törvény egy üzletembernek max. 10 alkalmazottat engedélyez , ugyanis ha ennél több lenne, akkor az ottani felfogás szerint ez már a munkavállalók kizsákmányolását jelentené. Azonban ha az öt üzlettárs egy közös céget alapít, akkor ök összesen már 50 alkalmazottat foglalkoztathatnak. Játék a számokkal. Egy lépés tovább, és az 5 üzlettárs létrehozhatja saját közös vállalatuk részjegyeit, ezeket egymás között feloszthatják, esetleg késöbb el is adhatják, elvileg ugyanúgy, mint a részvényeket. És mindezt a keleti blokk kommunista országában. Kell-e ennél jobb bizonyíték, hogy milyen fontos szerepet játszik a részvénytársaság a gazdaságban, ha az állam a magánvállalkozásoknak több szabadságot akar adni? Nem a kötvény, vagy a takarékbetétkönyv - ezek az ortodox szocialista országokban is megtalálhatjuk -, hanem a részvény a tipikus a piacgazdaságban. Ugyanis ha a befektetö pénzét részvényvásárlásokon keresztül egy vállalatba fekteti be, akkor öt elsösorban nem a kamatok, hanem a nyereségböl és a növekedésböl való részesedés érdekli, amit számára a részvény-árfolyamok növekedése jelez. Egyszóval a tözsde a befektetésre váró nyereségorientált töke közvetítési helye, és mint ilyen, valamilyen formában mindig is létezni fog; pl. az utcasarkon, egy fa alatt, egy kávéházban, vagy tözsdeteremben, beavatkozással vagy anélkül, magán- vagy félig államosított kapitalizmusban - mindaddig, amíg csak valami kevés magángazdálkodás is létezik. Részvények nélkül pedig a részvénytársaságoknak nincs létjogosultságuk, de tözsde nélkül sincs részvénytársság.
Mint már említettük, a közönség olyan személyekböl áll, akik valamennyi szabad tökével rendelkeznek és ezt különféle motivációk alapján értékpapírokba szeretnék fektetni. Megtalálhatók közöttük a kis- és közepes- és nagybefektetök. Vannak olyanok, akik egyik napról a másikra akarnak haszonhoz jutni és "forró" tippek után szaladgálnak, vagyis "játszanak". Ezeken kívül spekulánsok is vannak, akik befektetéseket dinamizálni akarják, amivel azt akarom mondani, hogy ök értékpapírjaikat idöröl idöre kicserélik a konjunktúrától függöen és középtávú árfolyam-hullámzásokra spekulálnak. Én a hangsúlyt, a "spekulálni" és nem a "játszani" szóra tenném. A spekuláció alapjai: kamatalakulás, a kormány gazdasági és pénzpolitikája, technikai tényezök stb.
Egytöl - háromig, esetleg öt évig tartó idöszakot.
A hosszú távon gondolkodó befektetö hajlandó értékpapírjait éveken át megtartani, és nagyon gyakran hosszabb idön keresztül figyelni az árfolyamukat. Érdekeltsége többéves idötartamra vonatkozik, és az motiválja, hogy a vállalat állandóan fejlödik. Az IBM részvényesei, akik többéves kitartást mutattak, befektetett tökéjüket több mint százszorosára növelték.
Rövid távon a gazdasági helyzet egy vállalat minösége semmilyen hatással nincs az árfolyamokra. Annál nagyobb hatással vannak rá a napi események, egyes rövid hírek, söt a pletyka. Ugyanis sok tözsdei játékos ezekböl von le a továbbiakra vonatkozó következtetéseket. Ezek a következtetések azonban legtöbbször hamisak vagy félrevezetök mivel teljesen kiszámíthatatlanok. Nem maguk a tényleges események befolyásolják az árfolyamokat, hanem az, hogy a közönség hogyan reagál ezekre az eseményekre.
Egy rendkívül tipikus példa: 1939-ben, a müncheni egyezmény és Csehszlovákia feldarabolása után az európai tözsdéken jó hangulat uralkodott, mivel Hitler ezer év békét ígért a világnak. A Führer elégedett volt a müncheni egyezménnyel. Az angol alsóházban egy parlamenti képviselö dühödt szemrehányást tett Csehszlovákia elárulása miatt, mire Chamberlain miniszterelnök az válaszolta, nincs semmi oka, hogy kételkedjen "Hitler Úr" békére tett ígéretében. Nem csoda tehát, hogy a tözsdén jó hangulat uralkodott - a párizsit is ideértve. De 1939. Március 15-én megtörtént a nagy meglepetés: Hitler csapatai a még megmaradt kis Csehszlovákiát Prágával együtt megszállták. Az egész világon nagy volt a megdöbbenés. Chamberlain miniszterelnök ismét az alsóház elé lépett, és kijelentette - ez alkalommal már síri hangon - hogy, mélységesen meg van bántva, "mert Hitler Úr megszegte szavát". Egyúttal tisztán és hangsúlyozottan kijelentette; abban az esetben, ha Hitler Gdanskot, vagy Lengyelországot megtámadná, úgy Nagy-Britannia katonai erejével (manu militari) a megtámadott segítségére sietne. Ez figyelmeztetö deklaráció volt. Erre természetesen minden európai tözsdén mérséklödött a forgalom. Az ezer éves békébe vetett hit szertefoszlott. A háborútól való félelem egyre nagyobb lett. Érthetö, hogy az emberek félelmükben értékpapír-készletüket kezdték eladni, és minden eshetöségre felkészülve inkább készpénzt tartottak maguknál.
Magától értetödö a kérdés: egyáltalán, ki vásárol ilyen helyzetben? Mint már említtettem, egy nagy tözsdén mindig vannak vevök és eladók. Elsösorban természetesen az optimisták vásároltak, akik meg voltak gyözödve arról, hogy nem lesz háború, és Hitler visszavonja csapatait. Aztán voltak olyanok, akik azon a véleményen voltak, hogy háború - ha egyáltalán lesz - nem fog hosszú ideig tartani. Németország valószínüleg gazdaságilag gyenge, Hitler blöfföl, és néhány hónap háborúzás után békét kell kötnie. Aztán voltak mások, akik arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az árfolyamok olyan mélypontot értek el, hogy - háború ide vagy oda - vásárolni kell. Ezt vallották természetesen az intézményi befektetök is, akik készpénzüket be akarták fektetni, már csak azért is, mert az árfolyamok számukra kedvezönek tüntek. Más társaságok, amelyek megfelelö likviditással rendelkeztek, az alacsony árfolyamok megfelelö likviditással rendelkeztek, az alacsony árfolyamok miatt visszavásárolták részvényeiket. Az árfolyamok így lassan a mélybe csúsztak. Hitler minden egyes fenyegetéséré alacsonyabbak lettek. Különösen augusztus 23-a után, amikor Molotov és Ribbentrop külügyminiszterek a német-orosz paktumot aláírták. Sokan úgy találták, hogy ezzel Európa sorsa megpecsételödött, mert mindkét fél - most már mint szövetségesek - fel akarják osztani Lengyelországot egymás között. A háború a küszöbön állott. Az árfolyamok még tovább estek. Már minden rosszra felkészültek, ami egy háború esetén bekövetkezhet: a tözsdéket bezárják, csakúgy mint a bankokat: moratóriumot rendelnek el minden kifizetésre stb. Mindenesetre nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki francia részvényeket vegyen. Nemcsak a párizsi, hanem a New York-i és londoni tözsde is gyengélkedett. Én magam is felkészültem a legrosszabbra. Elképzelhetö-e szörnyüségesebb, mint egy háború? A különösen feszült hangulatú napok után szeptember 1-jén megtörtént Lengyelország és Gdansk lerohanása, szeptember 3-án pedig Franciaország és Anglia is hadat üzent a német kormánynak. Ez volt aztán nekünk, tözsdéseknek és pénzembereknek a meglepetés: a bankok nem zártak be, nem rendeltek el moratóriumot, a tözsdét sem zárták be, söt még a devizatözsdét sem! És a legnagyobb meglepetés az összes között megfogalmazhatatlan: a tözsdei tendencia megfordult, az árfolyamok rakéta gyorsasággal emelkedni kezdtek. Ki merte volna elképzelni, hogy a háború kitörésére a tözsde viharos emelkedéssel reagál? És a magyarázat?
Ennek különbözö okai voltak: a piac technikai állapota és a "Fait accompli"[9] jelensége, amire késöbb még visszatérek. Van erre egy szakszerü magyarázat, ami teljesen logikusan hangzik. A közönség hónapok óta félelemben élt, és rengeteg készpénzt halmozott fel. Most azonban új fejezet kezdödött. Háború volt, annak minden gazdasági következményével. A háború a közönség tapasztalatai szerint inflációval jár. Az infláció, a pénz elértéktelenedése az I. világháborúra emlékeztetett. Az emberek felhalmozott pénzüket értékálló dolgokba akarták fektetni - és a lehetö leggyorsabban. Ingatlanokat nem lehetett egy csapásra vásárolni. Kézenfekvö volt a részvényvásárlás. Az emberek szemében ez biztosabb befektetésnek látszott, mint készpénzt tartani. És ez a rakéta gyorsaságú emelkedés egészen Németország Hollandia elleni elsö offenzívájáig tartott. Ekkor az egész tözsde-hausse összeomlott. A tözsdések és a közönség számára nyilvánvalóvá vált, hogy elkezdödött az igazi háború. Ez a drámai árfolyamesés egészen június közepéig tartott, amikor a német csapatok Párizst elfoglalták. Ekkor aztán a tözsdét mégis bezárták, és a megszállt Párizsból Vichy-be, Franciaország meg nem szállt területére költöztették. Ez természetesen csak a régi tözsde árnyéka volt, minimális forgalommal és az árfolyamok töredékével. Ilyen a tözsde! Kiszámíthatatlanul, hisztérikusan és látszólag minden logika nélkül reagál, különösen nem a hétköznapi logika szerint, amely természetesen nem azonos a tözsdei logikával.
A tökepiaci kamatok és likviditás alapvetöen meghatározza, hogy az elkövetkezö hónapokban - vagyis középtávon[10] - a részvények kereslete vagy kínálata erösödik-e. A kamatláb, különösen a hosszú távú kamatláb, közvetlen befolyást gyakorol a kötvénypiacra. Ha a kötvények hozama csökken, akkor több töke áramlik a részvénypiacra, de ez a kamathatás csak késöbb érezhetö a részvényeknél. A befektetöi piacnak ezt a visszaesését 6-12 hónappal késöbb egészen biztosan a részvények árfolyam-zuhanása követi. Még ha az eufórikus légkör miatt visszafogottan is, a zuhanás akkor is hirtelenül és váratlanul következik be. Nem lehet elöre tudni, hogy a kötvények és részvények árfolyamának zuhanása meddig fog tartani, mert ebben rengeteg tényezö játszik szerepet. Közülük a legfontosabb a piac technikai állapota. Hogy ez mit jelent, késöbb fogom elmagyarázni.
A befektetök pszichológiája hosszú távon nem döntö. Ki merné az elkövetkezendö évek bel- és külpolitikai eseményeinek szorongásait, reménységeit, elöítéleteit, valamint reakcióit megjósolni? Viszonylag hosszú idön keresztül semmi sem tudja úgy befolyásolni a piacot, mint a közönség mindenkori pszichés állapota. Erre példa az arannyal szembeni lelkesedés, aminek hatása évekig eltartott.
A kamatlábak változásait sem lehet hosszú távon elöre jelezni. Az emberek azt hiszik, és esküsznek rá, hogy a Federal Reserve Bank elnöke egyben a kamatlábak diktátora is. Ez bizonyos értelemben igaz, de ö sem tudja, melyik irányba fogja három hónap múlva megváltoztatni a kamatlábakat, hiszen maga sem ismeri elöre azokat az eseményeket, amelyek öt a kamatok emelésére vagy csökkentésére kényszeríthetik. Ő sem képes hónapikkal elöre látni a vállalkozó befektetök és fogyasztók viselkedését, nem is beszélve azokról a kiszámíthatatlan eseményekröl, amelyek a bel- és külpolitika esetleges feszültségeiböl, illetve meglepetéseiböl származhatnak. Ha az inflációs pszichózis alakul ki, erre ö kamatemeléssel reagál. Ha pedig a vállalkozók beruházásaikat visszatartják, és az üzleti élet az általános pangás állapotába kerül, úgy a kamatokat csökkentenie kell.
A kamatlábak alakulása azonban a tözsdei tendencia legfontosabb befolyásoló tényezöje marad. A szociális helyzet, a munkaeröpiac, új külkereskedelmi szerzödések, más országok monetáris intézkedései, mind harással vannak a Federal Reserve Bank intézkedéseire. Nem elég csak a befektetök viselkedésének bizonyos ideig tartó megfigyelése. Azt is tudni kell elöre jelezni, hogy egy idö után hogyan ítélhetö meg a további fejlödés. Röviden szólva itt a kör négyszögesítéséröl, illetve a négyszög újra négyszögesítéséröl van szó. Még a Federal Reserve Bank elnöke sem képes ezekre a kérdésekre precíz elörejelzést adni. Ő inkább kormányos, mint diktátor, aki hajóját infláció és defláció, krízis és konjunktúra, optimizmus és pesszimizmus között irányítja. A hosszú távú elörejelzésben a gazdaság fejlödése, az egyes csoportok és vállalatok döntö szerepet játszanak.
Az ellenörzés könnyebb, azonban azok a következtetések, amelyeket az ember ebböl levonhat, nem lesznek jobbak. Csak annak a számára felbecsülhetetlen értékü egy villámgyors információ, aki ennek egyedüli birtokosa. Azok az információk, hírek, amelyeket minden tözsdei résztvevö ismer, teljesen értéktelenek - és a legtöbb esetben ma ez a helyet. Mindig azt mondom: "amit mindeni tud, az engem nem hoz izgalomba". A legfontosabb a híreket értelmezi, de ebböl is több téves, mint helyes következtetés vonható le. A hírek téves értékelése a legveszélyesebb.
A tözsdei ügyletek egyik szektorát a villámgyors telekommunikáció gyakorlatilag teljesen tönkretette; ez az "arbitrázs", ami a különbözö tözsdék árfolyam-különbségeit használja ki. Húsz évvel ezelött még virágzott az arbitrázs-üzlet New York, London, Párizs, Frankfurt stb. tözsdéi között. Ha 2-3%-os árfolyam-különbséget volt két tözsde között, az húzott belöle hasznot, aki elöbb tudomást szerzett róla: az egyik helyen megvette az értékpapírt, a másik helyen 2-3% felárral túladott rajta. Ma a tözsdék állandó telefon-összeköttetésben állnak. Árfolyam-különbségek csak néhány másodpercig lehetségesek, mert azonnal kiegyenlítödnek. Régebben külön müvészet volt, ha egy másik piaccal egy perccel korábban sikerült telefon-összeköttetést teremteni, mint a konkurenciának. Az ügyes arbitrázsörök tehát kapcsolatokat kerestek a telefonközpontban. A régi idökben, amikor még nem volt automata telefonközpont, az arbitrázzsal foglalkozók barátságot kötöttek a telefonos kisasszonyokkal. Parfümmel vagy édességgel vették öket le a lábukról, néha elvitték öket szórakozni is, hogy majd a telefonbeszélgetések összekapcsolásánál elsöbbséget élvezhessenek. Söt, én olyan arbitrázsört is ismertem, aki udvarolt egy telefonos kisasszonynak és késöbb feleségül is vette. A kabaréban ezt énekelték: "Halló, te édes csengettyüs tündér, halló, mondd, hogy áll a tözsde..." Az arbitrázsörök - mivel az említett okok miatt elvesztették kenyerüket - a helyi árfolyam-különbségek helyett ma az idöbeli árfolyam-különbségeket használják ki. Vagyis nem két tözsde árfolyamának különbségéböl, hanem a máról holnapra megváltozó árfolyam-különbségekböl tesznek szert haszonra. Ez már nem foglalkozás, hanem tözsdei játék.
A tözsdei játékosnak nincsenek nagyra törö céljai, hanem - mint ahogy ezt már említettem -, egyik napról a másikra játszik, maximum néhány napra, esetleg egy-két hétre. Rövid távon gondolkodik és cselekszik. Minden tippre hallgat, kis haszonnal is megelégszik, az esetleges árfolyam-emelkedéseket figyelmen kívül hagyja, és úgy tesz, mint az a játékos, aki a rulett-teremben egyik asztaltól a másikhoz rohangál, és hol a pirosra, hol a feketére tesz néhány zsetont. Nem az eszére hallgat, hanem érzelmi alapon cselekszik.
A játékos az árral úszik. Az uralkodó hangulattól nem képes magát függetleníteni, mivel, mivel ö is csak ember. Ő csak azért vesz, mert a szomszédja is vesz, és fordítva. Ilyen játékosokból áll a tözsdei közönség 90%-a. Ők képezik azt a tömeget, amelynek egészen más a reakciója mint a spekulánsoknak.
A tömeg hangulatának elemzése inkább a pszichológus dolga, semmint egy közgazdászé.
Ha 100 intelligens embert egy terembe zárnak, akkor ez a tömeg nem intelligensen, hanem, irracionálisan fog reagálni. Ha valaki egy zsúfolásig megtelt sötét moziban azt kiabálja, hogy "tüz van!", akkor pánik tör ki, és az emberek egymást taposva és megsebesítve menekülnek a moziból, pedig lehet, hogy még egy gyufát sem dobtak el. Ugyanez történik a tözsdén is: ha túl sok játékos spekulál a hausse-ra, és tele van részvényekkel, a tömegpszichológia éppen ellentétes irányba hat. Sir Isaac Newton, a híres fizikus, aki szenvedélyes tözsdejátékos is volt, egész vagyonát a londoni South Sea Bubble-krach során veszítette el, jól jellemzi a tömegpszichológiai jelenségeket: "Én az égitestek útját centiméterre és másodpercre ki tudom számítani, de azt nem, hogy az örült tömeg merre hajtja az árfolyamot."
A tippekhez igen negatív a hozzáállásom. El a kezekkel tölük! A tippek 90%-a nem más, mint manipuláció. Valamilyen pénzcsoport, szindikátus vagy pénzintézet megpróbál a közönségre bizonyos papírokat rásózni, ezeket a híreket a sajtó útján vagy szájról szájra terjesztik, így egyre magasabbra tornásszák fel az árfolyamot, amíg a közönség rá nem harap. A vásárlók következtében az árfolyamok tovább emelkednek, és egyre több és több vásárló vásárol, így - mint már említettem - semmi sem egyszerübb, mint értékpapírokat eladni, ha ezek árfolyama emelkedik. A régi Bécs ezt "nyúlszörvágásnak" hívta. Az ilyen közönséget könnyü manipulálni, és amióta a tözsde létezik, manipulálják is. A legrégebbi tözsdén, Amszterdamban a manipulálás már a 17. Században mindennapos volt: becsalogatták a "nyulakat a házba, utána pedig megnyírták öket".
Ez annyit jelent, hogy megfontoltan, és nem emocionálisan. Ez alatt én nem az "intelligens" szót értem, hiszen a megfontoltság is lehet téves vagy unintelligens. De van egy elképelése, egy ötlete, vagy egy tájékozódási pontja, ami lehet igaz is, meg nem is, de mégsem viselkedik emocionálisan a tömeg hatása alatt. Elképzelései legtöbbször közép- vagy hosszútávra szólnak, és érvekkel vannak alátámasztva. Az érvek is lehetnek hamisak, de ezek érvek és nem egyszerüen pszichológiai reakciók valamilyen hírre vagy eseményre.
Nem mint már mondottam, a játékos rövid távon gondolkodik, és kis haszonra vágyik. Ezzel szemben a spekuláns tranzakciókat is végez és nagyobb árfolyam-ingadozással számol, néha évekkel elöre, míg elképzelései meg nem valósulnak. A spekuláns a árfolyamokat objektíve ítéli meg, függetlenül attól, hogy éppen nyerésben, vagy vesztésben van; hiszen a tözsdei árfolyamok is személyi helyzettöl függetlenül alakulnak. Természetesen ö is tévedhet, és elképzelései nem valósulnak meg.
Igen, de nem volt könnyü idáig eljutni. Csak hosszú évek tapasztalatai alapján állítottam fel elméleteimet és elveimet. Azonban ezeket késöbb a gyakorlatba átültetni rendkívül nehéz volt.
Állítom, hogy a spekulánsok orrhosszal gyöztek. Igaz ugyan, hogy egy hadseregre való kis és nagy játékos van - ez a tözsdén részt vevök 90%-a -, de sikereik igencsak behatárolhatók. Már csak azért is, mert a játékosok soha nem a közvéleménnyel ellentétesen cselekszenek. A régi idök Bécsben "fiatal tözsdések és vén potyalesök"-ként emlegetik öket. Egy jó spekuláns a többséggel szemben is a saját álláspontja mellett áll ki, ha erre megfelelö érvei és motivációi vannak. Nem állítom, hogy minden spekuláns az árral szemben úszik, hiszen kevés azok száma, akik erre képesek. Az ö arányukat maximum 10%-ra becsülöm, mivel az embernek igen nehezére esik az uralkodó hangulattól függetlenítenie magát.
Egészen egyszerüen. Minden alkalommal, amikor vennem kellett volna, mikor mások eladtak, és megint csak vennem, mikor mindenki más az eladást tanácsolta - arra gondoltam, hogy az elméleteim igazak, és nekem a tömeggel ellenkezöleg kell cselekednem. De egyszer azt mondtam magamnak: lehet, hogy ezúttal sem volt másképp, hanem pontosan úgy, ahogy én azt elméleteimben kiszámítottam. Hosszú tréning és komoly tanulópénz megfizetése után mára abban a helyzetben vagyok, hogy a trend ellenkezöjét tudjam tenni, már csak dacból is. Írásaimban már tucatnyi anekdotát szenteltem ennek a témakörnek. Bizonyítékként a nagy festö, Pablo Picasso sikerét szeretném itt példaként megemlíteni: az ö képei milliókat érnek, noha olyan arcokat fest, melyeken a szem lent, az orr pedig fent van. Erre én azt mondom, hogy a tözsdén is nonkonformista, söt antikonformista módon kell cselekedni, mivel a tözsdét érintö általános vélemények egy fabatkát sem érnek.
Bizalmatlannak, cinikusnak és egy kicsit beképzeltnek kell lenni, hogy az ember azt mondhassa magának: "Ti mind tökfilkók vagytok, csak én tudom, hogy mit kell tenni, vagy legalábbis én jobban tudom!". Egy keményfejü spekuláns még a saját apjában sem bízhat, nemhogy a bankokban, a sajtóban és a többi tömegkommunikációs eszközökben, vagy akármelyik dörzsölt paliban. Különösen a közvetítöktöl kell óvakodni, akik az egész tözsdét arra használják fel, hogy forgalmi részesedésüket minél magasabbra srófolják fel. Ők nemcsak, hogy nem tudnak többet, mint bárki más, ha eltöpreng azon, ami az újságokban áll, de még arra sem érnek rá, hogy egyáltalán elgondolkodjanak. Csak arra gondolnak, hogy a forgalmat növeljék, és az ezzel járó jutalékot zsebre vágják.
Egy szó, mint száz: ök sem tudnak többet, mint bármelyik kifutófiú. Nekem ilyenkor Verdi Álarcosbáljának híres koloratúrája jut eszembe, melyen Oszkár apród énekli: "Oszkár tudja, de nem mondja". Én csavarok egyet rajta: "A bróker (tözsdeügynök) mondja, pedig nem tudja!"
Már régóta alkalmazom a következö mondást: "Minden bróker az ügyfél ellensége, anélkül, hogy ezt tudná." Hogy vesz, vagy elad, neki teljesen mindegy, lényeg az, hogy csináljon valamit. Az ö álomügyfele nem a befektetö, hanem a játékos. Mindig mondom, a bróker szereti a játékost, de a lányát nem adná hozzá feleségül. Mindezek ellenére nem tudnák tözsdei tranzakcióinkat a brókerek nélkül lebonyolítani. Csak az igazit kell közülük kiválasztani. Egy esetet mindenképpen el kell mondanom: X, a nagy brókercég telefonhívást kapott egyik legnagyobb ügyfelétöl, a milliárdos nagyságú befektetési alaptól, hogy adjon el egy óriási tétel US Steel részvényt és vegyen helyette egy ugyanolyan nagyságrendü Bethlehem Steel részvényt a lehetö legkedvezöbb feltételekkel. A közvetítö cég erre sok ezer ügyfelének küldött táviratot, amelyben azt tanácsolta, hogy vegyenek US Steel részvényeket, a Bethlehem Steeltöl pedig szabaduljanak meg, vagyis pontosan annak ellenkezöjét, amivel az alap öt megbízta. Ők ezzel a milliárdos üzletfelüket akarták elönyben részesíteni, még akkor is, ha ez sok kispénzü ügyfelüknek anyagi kárt jelent. Lehet, hogy ez az ajánlás a sok kispénzü ügyfélnek nem is volt végül kedvezötlen, mert ugye a milliárdos ügyfelük is tévedhetett, és talán helytelen lett volna az US Steel részvényeket Bethlelhem Steel részvényekre kicserélni. Mindenesetre etikai szempontból a brókercég eljárása teljes mértékben elítélendö.
Éleselméjüség, intuíció, fantázia.
A éleselméjüség annyit jelent, hogy meg kell érteni az összefüggéseket, a logikust meg kell különböztetni az illogikustól.
Az intuíció nem más, mint a tudatalatti logika, amely hosszú évek tözsdei és élettapasztalatainak végeredménye.
A fantázia mindennel számol, ami lehetséges - vagyis minden jóval és rosszal.
De önkontroll és rugalmasság is szükséges ahhoz, hogy az ember önmaga elött bevallja, ha - és ez elég gyakori - tévedett, és elképzelései nem valósultak meg. Ez esetben természetesen azonnal le kell vonni a következtetéseket.
A jó spekulánsnak türelmesnek és jó idegzetünek is kell lennie, hogy kivárja, amíg elképzelései megvalósulnak. Minden sikeres és sikertelenség után gondolja végig, milyen eseményeknek köszönheti az eredményt. Ha sikeres volt, nem szabad átesnie a ló másik oldalára, hanem maradjon alázatos, és ismerje be, hogy szerencséje volt. De egyáltalán nem szabadna sikerével kérkednie, mert ahogy ezt sok tözsdés mondani szokta: a tözsdén szerzett pénz csak kölcsönkapott pénz, amit a következö alkalommal, magas kamatokkal kell visszafizetni. A tözsde egy nagy uzsorás. Siker vagy kudarc - a spekulánsnak mindenesetre tanulnia kell belöle.
Ahogy a rugalmasság jó tulajdonság, amely segít abban, hogy a kudarcokból a helyes következtetéseket levonhassuk, úgy a makacsság és önfejüség a legrosszabb. A meggyözödés feltétlenül szükséges, de abban a pillanatban, amikor rájöttünk tévedésünkre, következetesnek kell lennünk, és " ki kell ugranunk a csónakból". Tévedés alatt nem azt értem, hogy egy 100-ért vásárolt részvény árfolyama 90-re esik le, hanem azt, amikor felfedezzük, hogy érveink felépítésében hibáztunk, vagy amikor egy drámai, elöre nem látott esemény bekövetkezését vesszük észre. A jó spekuláns érveléseibe a kiszámíthatatlant is bekalkulálja.
Leginkább az orvoséra, egy kicsit az ügyvédére, politikuséra vagy kereskedöére. Egyáltalán nem hasonlítható össze egy mérnök vagy üzemgazdász, illetve egy közgazdász foglalkozásával.
A tözsdésnek - hasonlóan az orvoshoz - elöször a diagnózist kell felállítania. Miért emelkedik vagy miért esik egy bizonyos részvény? A diagnózisból állapítjuk meg a terápiát, a prognózist és minden további intézkedést. A tözsdés - mint orvos - abban a pillanatban, amikor észleli, hogy döntése rossz irányba viszi, eljárását korrigálnia kell, és új döntéseket kell hoznia. Sem a gyógyászat, sem a spekuláció nem tudomány, hanem müvészet.
A mérnök vagy gazdasági mérnök gondolatmenete viszont - éppen ellenkezöleg - tisztán matematikai logikát követ. A mérnöknek semmilyen körülmények között sem szabad intuícióra hagyatkoznia, viszont a spekuláns fantáziál - mérnök számol. Az ügyvédnél az egy kicsit másképp történik: neki is szüksége van fantáziára, de emellett a törvény szabta szigorú határok között kell mozognia.
Legjobban kétségtelenül a kártyajátékhoz - skáthoz, bridzshez vagy pókerhez -, de egyáltalán nem hasonlít a sakkhoz vagy a ruletthez. A tözsdei spekulánsnak éppen úgy az állandóan változó helyzethez kell alkalmazkodnia, mint a kártyásnak kedvezöen és kedvezötlenül is spekuláns szempontjából, mint lapjárás a kártyajátékos számára. A jó spekuláns a jó kártyáshoz hasonlóan kerül ki az ügyböl: a jó lapokkal sokat nyer, a rossz lapokkal keveset veszít. A kedvezö eseményekböl a tözsdés nagy hasznot húz, a kedvezötlen eseményekböl a tözsdés nagy hasznot húz, a kedvezötlen események kapcsán viszont a lehetö legkevesebbet veszti.
A sakk tisztán kombinációs játék, a szerencse egyáltalán nem játszik benne szerepet. Ezzel szemben a rulett teljes mértékben szerencsejáték, amelyböl minden kalkuláció ki van zárva. Csak a játékszenvedélyben élök képzelik azt, hogy kitaláltak valamilyen szisztémát.
A tözsdei spekuláció a kettö keveréke: félig szerencse, az események kiszámíthatatlan alakulásától függ, félig pedig kombináció, számítás és stratégia, mint a sakktáblán.
A spekuláció a filozófia egyik formája, érvek és ellenérvek mérlegeléséböl és esetlég (hangsúlyozom: esetleg, és nem biztos) a helyes következtetések levonásából áll. A matematikus agy is alkalmas a tözsdei spekulációra, de nem azért, mintha a tözsdének matematikai alapjai lennének, hanem mert a matematika a logikus gondolkodás egyik alapja. A tözsdei logika egyik legnagyobb ellensége a közgazdaságtan, az üzemgazdaságtan és technika, mivel a mindennapi logikával nem azonosak. Ami a tözsdén logikusnak tünik, az az átlagos fogyasztónak gyakran nem logikus.
Egy vállalat elemzésekor, vegyis a mérleg elemzésénél az üzemgazdász bizonyára szerepet játszik. A mérlegek legtöbbször ugyanis tévesek, hamisították vagy legalábbis kozmetikázták öket, de ha helyesek vagy a valóságot tükröznék is, akkor is a múltat tükrözik. A papírok árfolyama nem azért nö vagy csökken, mert a papírok jók vagy rosszak, hanem azért, mert bizonyos jelekböl arra lehet következtetni, hogy a további fejlödés kedvezö, vagy az lehet. Mindennapi logikával gondolkodva, ugyan ki venné meg egy majdnem tönkrement vállalat részvényeit? Semmilyen más részvényböl sem lehet olyan nagy hasznot húzni, mint éppen olyan vállalatok részvényeiböl, amelyek éppen fordulat elött állnak (turnaround); mivel egy vállalatnak a csöd és a fizetöképesség közötti átmeneti sávja sokkal nagyobb, mint a jó és egy jobb helyzet közötti sáv. Ugyanez vonatkozik a vállalat részvényeire is. Ha egy majdnem csödbe ment vállalatnál mégsem kell elindítani a csödeljárást, akkor a részvényei s sokszorosára emelkednek. Ha azonban egy társaság több jó év után még sikeresebb, részvényárfolyamaiban ez mégis alig tükrözödik.
Nagy hasznot gyengélkedö kötvényekkel is (ezek lehetnek állami, városi vagy vállalati adóslevelek) el lehet érni, ha az adósok a fordulat után újra fizetöképesek lesznek. Erre nem tudok jobb példát felhozni, mint a németek összes külföldön kiadott kötvényeit, a német városok, tartományok adósleveleit stb., amelyeket a háború elött különbözö pénznemekben (mint pl. dollár, font sterling, svájci frank, holland forint, francia frank stb.) adtak ki, és amelyeket a londoni adósságegyezmény alapján 1952-1953-ban 10%-ig - az addig eltelt 5 év kamatait is beszámítva - visszafizettek. A francia frankban kibocsátott Young-kötvényeket az Adenauer-kormány intézkedése alapján nem francia frankban, hanem dollárban, revalorizálva fizették vissza. Egyszóval az 1000 francia frank névértékü kötvény, amit én 1947-ben a párizsi tözsdén 250 frankért vettem meg, 3 évvel az adósságegyezmény aláírása után 35000 frankot ért; ez volt a legnagyobb koefficiens, amit tözsdei nyereségként életemben valaha is elértem.
Igen sok fantáziára volt szükség és a további jövöt kellett tisztán látni, ahhoz, hogy az ember meg merje venni a Köztársaság[11] dollárban, frankban kibocsátott kötvényeit akkor, amikor a fiatal Szövetségi Köztársaság még romokban hevert és semmilyen devizával nem rendelkezett. Amikor én a kötvényeket megvettem, igen csekély volt a remény arra, hogy a Szövetségi Köztársaság ezeket a kötelezettségeit egy napon teljesíteni tudja. De hát ilyen a tözsde, és spekulálni annyit jelent, hogy az ember a dolgokat évekkel elöre lássa.
Az ember azt hinné, hogy gazdasági fellendülés szükségszerüen a tözsdei árfolyamokra is kedvezöen hat. Ez tévedés! A gazdasági boom sok tökét igényel a közvetlen beruházásokra és sok pénzt szivattyúz ki a takarékbetétekböl. Kevés pénz marad az értékpapírokba történö befektetésekre. A bankok csak nehezen tudják a hitelkeresletet kielégíteni, annál is kevésbé, mert a központi bank megemeli a kamatlábakat, hogy a növekedés esetleges inflációs hatásait megfékezze. A gazdasági eufória kedvezö hatásai csak késöbb jelentkeznek. Ha a konjunktúra a magas kamatlábak nyomása alá kerül, sok beruházást el halasztanak. Egyszerre több lesz a bankokban levö, befektetésekre váró pénz, és a kamatlábak csökkenek. A központi banknak nem kell már a kamathatásokat fékezni, azért a részvények árfolyamai emelkedhetnek. Annál is inkább, mert az elözöleg üzembe helyezett beruházások már magas nyereséget hoznak. Ezért van az, hogy egy virágzó gazdaság emelkedö hozamai ellenére a tözsdei árfolyamok elöbb esnek, mielött a kedvezö hatások megjelenhetnének.
Fordítva ugyanez a logika. Recesszióban a tözsdei árfolyamok növekedni kezdenek, mert a lagymatag gazdasági és beruházási helyzetben a rendelkezésre álló töke- és pénzmennyiséget csak részben használják fel. Tarthatjuk pénzünket takarékbetétben, de a kamatok esetleg alacsonyabbak, mint a részvények osztaléka vagy hozadéka. Gazdasági konjunktúra esetén viszont sok új részvény kerül a piacra - részben alaptöke-emelés, vagy új vállalkozások alapítása révén -, amelyek veszélyes konkurenciát jelentenek a már piacon levö részvények számára. Ez egy kicsit olyan, mint a használtautó-piac: ha a nagy keresletnek köszönhetöen az autógyárak csak hosszabb várakozási idö után tudnak szállítani, akkor a használtautók árai gyakran magasabbak, mint az újaké. Ha ezzel szemben a gyárak nagy reklámmal kedvezö ajánlatokat adnak, néha árengedmény vagy ajándék formájában, akkor a használt autók piaca leül.
Anticiklikusan kell gondolkodni, és a tözsdei általános véleményeket figyelmen kívül kell hagyni.
Ahhoz, hogy az árfolyamok emelkedjenek, a két legfontosabb tényezönek - a likviditásnak és a befektetök hangulatának - kell pozitívnak lennie. Ha a közönség képes és akar is értékpapírokat vásárolni, az árfolyamok emelkednek. Ha a befektetök "ülnek" a pénzükön és passzívak a vásárlásokat illetöen, az árfolyamok esnek. Gyakran elöfordul az is, hogy az egyik tényezö pozitív, a másik negatív. Ebben az esetben nem lesznek nagy mozgások, inkább csak kisebb ingadozások. Ez lenne a napi játékosok számára az ideális piac, akik a napi ingadozásokon akarnak nyerni, fel, le, fel, le. De olyan is elöfordul, hogy mindkét tényezö vagy pozitív, vagy negatív. Ha minkét tényezö pozitív, akkor felfelé irányuló mozgás következik be, vagyis eufória: örömmámor. Ha mindkettö lefelé tendál, akkor drámai események következnek; pánik, ami sírba kergeti az embert. A likviditás és a hangulat egymást ellentétesen is befolyásolni tudják: a csökkenö kamatok javíthatják a hangulatot, és viszont, a rossz hangulat csökkenti a likviditást. A politikai világválságtól, vagy az értékpapírpiac feszültségeitöl való félelem pl. negatívan hathat a piacra, hiszen megszünik a hosszú távú befektetésekben való érdekeltség, a következményeként emelkednek. A nagyobb szerepet mindig a likvitás játssza, és ezt mi, tözsdések, inkább tudjuk követni; a kormányzat kamatpolitikáját (legalább rövid távon) kiszámíthatja. Ezzel szemben teljesen kiszámíthatatlan a pszichológiai reakció.
Természetesen. Már életem elsö tözsdei napján (1924-ben, nagy párizsi tözsdén) megkérdezett egy idösebb úr: "Fiatalember, én magát még nem láttam itt, maga egy zöldfülü?" - "Igen. Az XY cég gyakornoka vagyok". " Vagy úgy" - válaszolta. "A fönöke jó barátom. Mindent, ami itt történik, röviden elmagyarázok. Minden egy dologtól függ: több-e az értékpapír, mint a tökfilkó, vagy több a tökfilkó, mint az értékpapír." Ez a mondat még ma is a fülemben cseng. Ez a tözsdei tendenciák vizsgálatában a "Kolumbusz tojása". Az idös kolléga egy kicsit nyersen fogalmazott - valószínü, hogy gyakran kellemtelen tapasztalatai lehettek a részvényekkel -, de alapvetöen igaza volt. Ma ezt az alapigazságot másképp fejezném ki: minden attól függ, hogy mi a fontosabb és sürgösebb - a papírtulajdonosoknak papírjaiktól megszabadulni, vagy a pénztulajdonosoknak értékpapírokat vásárolni.
Persze! Nem az dönti el egy értékpapír minöségét, hogy esik-e vagy emelkedik az árfolyama, hanem az iránta megnyilvánuló kereslet vagy kínálat. A spekulánsnak azt kell elemeznie, honnan indulhat ki a kereslet vagy kínálat.
Hála istennek, sok van belölük. Hogy nézne ki a tözsde, ha ök nem lennének? Szívesen járok a tözsdére (mindegy, melyik országban), mert sehol a világon nem jut 1 m2-re annyi tökfilkó, mint éppen a tözsdén. Senki sem értékeli annyira túl a saját szellemi képességeit, mint ök. Azt is jó tudni és ismerni, ahogyan ök a világ és a gazdaság eseményeit elemzik, mint ahogy az igazi kártyajátékos - különösen a pókerjátékos - is ismeri a partnerek észjárását.
Teljes mértékben, hiszen a spekuláns mások butaságán többet nyerhet, mint saját okosságából. De tanulhat is az ember a tökfilkótól: különösen azt, hogy mit nem szabad csinálnia.
Nem, mert okossága csak attól függ, hogy mit tápláltak bele. Az amerikaiak azt mondják: "Garbage in -garbage out" azaz: szemét be - szemét ki. A számítógép hasznos segítség a spekuláns számára azoknak az adatoknak az eléréséhez, amelyekre szükség van. Ahelyett, hogy a könyvtárakban sok ezer oldalnyi könyv és nyomtatvány után kutatna, információihoz egy gombnyomással hozzájuthat. A legnagyobb amerikai közvetítö cég 30 évvel ezelött még 300 alkalmazottat tartott könyvtárában. Ma viszont 20 alkalmazottja és egy számítógépközpontja van, ami egy óriási könyvtárt helyettesít. A számítógépeknek nincs fantáziája, ami a spekuláns legfontosabb tulajdonsága. És ott vannak az elöre nem látható események, valamint a bel- és külpolitikai fejlemények, vagy a technika, amelyeket nem lehet a számítógépbe betáplálni.
Láthatta volna elöre egy számítógép a saját szerepét a következö 30 évre vonatkozóan?
Ahogy mondani szokás: a vezetö szerepet mindig a likviditás játssza, mert a közönség hangulata mindig ingatag. Egy másodperc alatt az egyik végletböl a másikba esik. A likviditás alakulását azonban - ha hosszú távon nem is, de rövid távon - követni lehet. A központi banknak vannak olyan döntései és a nagybankoknak vannak olyan hitelpolitikai jelzései, amelyekböl az ember bizonyos következtetéseket vonhat le. Likviditás nélkül az árfolyam nem emelkedhet. A tözsde ugyanazt vallja, mint a régi Magyarországon a cigányzenészek, amikor mindig az ismételték: "ha nincs pénz - nincs zene". A pénz a zene, illetve a tözsde üzemanyaga.
A tözsde és a tökepiac kapcsolatát leginkább a következö példával lehet illusztrálni: képzeljünk el egy nagy és egy kis tartályt egymás mellett; a nagy az összgazdasági pénzfazék, a kicsi a tözsde. Ha sok víz folyik a nagy tartályba a hitelpolitikának, a megtakarítás növekedésének, a külföldi töke beáramlásának, a kereskedelmi mérleg alakulásának stb. köszönhetöen, és ezzel párhuzamosan csak egy kicsit lassabban folyik ki az ipar, az államháztartás és a magánháztartások alacsonyabb szintü tökeszükséglete, valamint az alacsonyabb adók miatt, akkor a kis tartályban a vízszint emelkedik. Ha a víz túlfolyik, akkor a kis tartályba, vagyis a tözsdékbe folyik, és az árfolyamokat a magasba hajtja. Ez volt a helyzet az utóbbi 3 évben az NSZK-ban is.
Fordítva is igaz: ha a vizet a nagy tartályból gyorsabban szívják ki, mint ahogy befolyik, akkor a kis tartályban, vagyis a tözsdén semmi sem marad, és az árfolyamok esnek. Ezért kell a vízszintet a nagy tartályban állandóan figyelemmel kísérni.
Dehogy nincs! A következö emelkedéshez vagy eséshez különösen fontos feltétel a piac technikai állapota. A piac technikai állapota alatt én az értem, hogy a papírok túlnyomó többsége - egy hosszabb emelkedési vagy csökkenési periódus után - "sokat tapasztalt" vagy éppen "remegö" kezekben van-e.
Ez az én személyes véleményem és egészen speciális definícióm; lehet, hogy sokak számára érthetetlen, én azonban ehhez tartom magam: a "sokat tapasztalt" a következö elönyökkel[12] kell hogy rendelkezzék: jó gondolkodási készség, türelem, pénz, és természetesen szerencse (az utóbbi magától értetödik).
A jó gondolkodási készség azt jelenti, hogy az érintettnek legyenek elképzelési, ötletei és meggyözödése. Türelmes is legyen, jó idegei legyenek, aki nem kapkod állandóan a pisztolyához, ha azok a papírok amelyeket ö 100-ért megvett, 80-ra visszaesnek, vagyis nem unja meg a papírokat hosszú ideig tartani. Legyen meggyözödve arról, hogy a papírok sokkal magasabbra fognak emelkedni. Ha diagnózisában a visszaesést most csak jelentéktelen okokra vezeti vissza, 80-nál még inkább vásárolnia kell: mert ha az árfolyamot 100-nál már kedvezönek ítélte, 80-nál még inkább annak kell tartania.
De természetesen elegendö pénzzel is kell rendelkezzék, hogy legyen kitartása. Pénz alatt én nem egy abszolút nagy, hanem inkább relatíve kisebb összeget értek. Ha a kisbefektetö 10000 márkájából 6000-ért papírokat vásárol, akkor van pénze. Ha azonban egy multimilliomosnak 10 milliója van és 30 millióért vásárolt papírokat, akkor 20 milliós adóssága marad, és nincs elegendö pénze ahhoz (söt akkor egyáltalán nincs pénze, csak "egyenlege"), hogy türelmes legyen, hiszen ha értékpapírjai csak egy kicsit is esnek, már további fedezetet kell adni hitelezöinek, ami azt jelenti, hogy a bank vagy a bróker, a papírokat el akarja adni akkor is, ha neki lenne még türelme. A kisbefektetövel - akinek még maradt pénze, ha megvette a papírokat - ez nem történhet meg.
A "reszketö kéz" az a fajta, akinél az elsö három tulajdonság közül valamelyik hiányzik. Ha nincs pénze, nem elegendö, hogy türelmes. De a türelme is hiányozni fog, habár van pénze, de nincs meggyözödése, nincsenek elképzelései. És ha pénze is, meggyözödése is van, de nincs türelme, akkor ugyancsak nem képes végigcsinálni az egészet.
Természetesen vannak árnyalatok a "remegö kezü" és a "sokat tapasztalt" között is. Az ember többé-kevésbé egyszerre "sokat tapasztalt" és "remegö kezü" is. Egy eröskezüböl fokozatosan lehet "remegö kezü", de egy remegö kezüböl csak legritkább esetben lehet "sokat tapasztalt", leginkább csak hosszú-hosszú tréning után.
Ha a papírok túlnyomórészt erös kezekben, páncélszekrényekben vagy jól fizetett megörzökben találhatók, a piacot és "keresletinek" (angolul oversold) nevezem. Ha ezzel szemben a papírok nagy mennyisége "remegö kezekben" van, és még adósság is terheli ezeket, akkor "kínálati" (angolul overbought) piacról beszélek.
A "kínálati", hitelekkel megterhelt piac rendkívül veszélyes, és állandóan fennáll annak a kockázata, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. Akkor is, ha látszólag semmi ok sincs erre. Ez tipikusan "tejeskofa-piac"; a remegö kezüek nagyrészt tapasztalatlanok és könnyen megijednek, könnyem megfertözheti öket a piaci hangulat, és mindig a már robogó vonatra akarnának felugrani. Eltekintve attól, hogy nincsenek tapasztalataik és rosszak az idegeik, pénzügyi helyzetükböl kifolyólag sem engedhették volna meg maguknak, hogy részvényt vásároljanak. Talán azt a pénzt is felhasználják, amelyet más célra kellet volna tartalékolniuk, nem beszélve arról, hogy hitelre vásárolnak.
Ha a papírok nagy mennyiségben a "sokat tapasztaltak" páncélszekrényében nyugszanak, akkor a "keresleti" piac a rossz hírek ellenére is emelkedhet. Ha aztán valamilyen jó hír is érkezik, akár csak a legkisebb jó hírecske is, a piac rakéta módjára emelkedik a magasba. Minél több papír van a "sokat tapasztaltak" kezében, annál hevesebb lesz a robbanás.
Van még egy tényezö, amitöl a keresleti piac még inkább azzá válik: ha a piacon sok aktív "baisser[13]" van, akik elözöleg nagy határidös eladási üzleteket kötöttek.
Az NSZK tözsdéin technikai okokból nem lehet határidös üzleteket kötni, de New Yorkban, Londonban, Zürichben és különösen Párizsban annál inkább, mivel ott létezik határidös piac utolsó napi szállítással[14], amelyeket aztán hónapról hónapra hosszabbítgatnak. Amerikában egész nagy és aktív határidös piac van, amely csak bizonyos államkölcsönökre és természetesen árukban kötött üzletekre vonatkozik.
Ennek elöfeltételei és tünetei vannak. A diagnózis felállításához azt is figyelembe kell venni, hogyan alakult a forgalom az elmúlt hónapokban és években. Ha az árfolyamok hosszú ideje - vegyünk mondjunk több hónapot - egyre jobban emelkedö forgalommal törnek a magasba, akkor biztos lehet az ember abban, hogy a papírok nagy része a "sokat tapasztaltak" kézéböl a "remegö kezekbe" került; minél nagyobb volt a forgalom, annál inkább. Mert hevesen emelkedö árak mellett csak ök vásárolnak. A sokat tapasztaltak eladják azokat a papírokat, melyeket elötte csökkenö árak mellett páncélszekrényeikben felhalmoztak, és most emelkedö árfolyamon eladják. Ez a mozgás addig tart, amíg a papírok nagyobb része ismét a "remegö kezekbe" kerül, akik arra vártak, hogy mások - ugyanúgy remegö kezüek, mint ök - kis késéssel ugyan, de vásároljanak tölük. Aztán a "sokat tapasztaltak" ismét szabad készpénzzel rendelkeznek, és várnak, amíg a "remegö kezüek" papírjaikat ismét el akarják adni. Noha ezt magasabb árfolyamon szeretnék megtenni, de ha nem sikerül, megteszik alacsonyabb árak mellett is, valamilyen lélektani vagy technikai okokból, néha csupán csak türelmetlenségböl, mert nem jelentkezik több új "remegö kezü". És ez mindig bejön: az eufória után jön a kijózanodás.
Elöfordulhat, hogy egy megkésett, új vásárlási láz is jelentkezik, különösen akkor, ha a kormányzat a központi segítségével különbözö (adó- és hitelpolitikai vagy más) csatornákon egyre több pénzt pumpál a forgalomba, többet, mint amennyit az ipar és a gazdaság igényel. Tehát a nagy tartályból a kicsibe több víz folyik. Ezzel párhuzamosan a nagy pénzintézetek beindítják a reklámgépezetet, hogy a közönséget ráhangolják a tözsdére. A papírokat a bankok elkezdik agresszívan a közönségnek ajánlani, ehhez még könnyen megszerezhetö, olcsó hitelt is kínálnak, annál is inkább, mert a bankok számára nincs ennél kedvezöbb lehetöség likviditásukat kihasználni. Ezek után az újabb "remegö kezüek" is megveszik papírjaikat, és várnak, amíg továbbiak nem kerülnek elö. Aztán eljön az a pillanat, amikor az már nem megy tovább. Az árfolyamok stagnálnak, vagy esni kezdenek. Sok részvénytulajdonos elveszti türelmét. Számukra ez kellemetlen meglepetés. Amikor részvényeiket megvették, meg voltak gyözödve róla - a bábjátékosok ígérete alapján -, hogy az árfolyamok biztosan emelkedni fognak. Aztán ha a tözsde stagnál, vagy éppen esik, akkor ezt személyes sértésnek vagy árulásnak tartják. A közönség 90 %-a , akiket a tözsdei fellendülés csalogatott elö, gyakorlatban, veszteség ellen nincs beoltva, és ez nem egyszer abban mutatkozik meg, hogy a hírközlö eszközök és az úgynevezett beavatottak véleménye ellenére az árfolyamok eshetnek is, méghozzá erösen. Ez a kínálati piac eredménye.
Ebben az esetben mások a tendenciát befolyásoló legfontosabb technikai okok. A tözsde esésénél az adóssággal terhelt számlák elvesztik biztosítékaikat. Noha a bankok könnyen adtak hitelt, de csökkenö tendencia esetén természetesen további fedezetet és biztonságot akarnak. Sok eladósodott részvényes ezért vagy újabb pénzeket kénytelen elöteremteni, vagy részvényeit eladni. Az eladások további árfolyamesést idéznek elö, az árfolyamesés pedig újabb eladásokat. És a láncreakció megy tovább. Így fejlödhet ki az árfolyamesés minden alapos ok nélkül, csupán csak pszichológiai vagy technikai nyomás hatására.
A központi bank is adhat jelzést. Ha meg akarja fékezni a túlfütött spekulációs légkört, vagy az infláció veszélyét akarja megelözni, megemeli a kamatlábakat. Ebben az esetben a tözsdei visszaesés még drámaibb véget ér.
A tömeglélektani reakció a legveszélyesebb, mint ezt a mozi példán már elmagyaráztam. Ha most a még mindig emelkedö forgalom mellett az árak tovább esnek, és a forgalom erösen megnö, egyre több papír kerül a "remegö kezekböl" a "sokat tapasztaltakhoz". Végül pedig a "remegö kezüek" teljes kiárusítást rendeznek a legalacsonyabb árak mellett. Itt a pánik, és a papírok ismét a "sokat tapasztaltak" értékmegörzöibe kerülnek. Erröl a rejtekhelyekröl kerülnek aztán - már ismét emelkedö árak mellett - a piacra. Az emelkedö mozgás ismét elkezdödik.
A tözsde mélypontján csak a "sokat tapasztaltaknak" vannak értékpapírjaik, a "remegö kezüeknél" van a pénz, a boom tetöpontján a "tapasztaltaké" a pénz, a "remegö kezüeké" padig az értékpapír. A készpénz és az értékpapírok közötti ingázás nem más, mint a tözsde örökös vérkeringése. Ezzel azt is szemléltetni akartam, hogy a tetöponton a "sokat tapasztaltaké" a pénz, a "remegö kezüeké" pedig csak a reménység.
Feltétlenül az a szilárd meggyözödésem, hogy az árfolyam visszaesés alacsony forgalom mellett rossz jel, mert további visszaesésre figyelmeztet. Nagy forgalom mellett jó az árfolyamesés, és minél nagyobb a forgalom, annál jobb, mert a papírok nagy mennyiségben erös kezekbe kerülnek. A nagy forgalom melletti emelkedö árfolyam azért rossz jel, mert a papírokat gyenge kezek vásárolják. Minél nagyobb a forgalom, annál negatívabb a hatása a piac számára, mert minél több "remegö kezü" vesz részt benne, annál rosszabb. Minél kevesebb a forgalom emelkedö árfolyam mellett, annál jobb; mert az árfolyamok késésben vannak ugyan, de a papírok nagy mennyisége a "sokat tapasztaltak" értékmegörzöiböl még nem került elö. Tudom, hogy a legtöbb profi, elemzö, bróker stb. nem tulajdonít nagy jelentöséget ennek a tendenciának kis forgalom mellett. Az én véleményem szerint ez teljesen rossz. A kis forgalom csak "hors d oeuvre", "elöétel", és amikor a nagy forgalom kezdödik, akkor fejlödik ki az igazi mozgás, aminek logikus módon kell következnie. Emelkedö árak és nagy forgalom mellett jön létre az eufória, csökkenö áraknál elöször csak a kis forgalmi visszaesés, aztán a teljes kiárusítás. Logikus, hogy sok vásárló emelkedö árak mellett ugyanolyan hirtelen válik eladóvá, mint ahogy a piac valamilyen okból összeomlik. Minthogy a mai vevöböl lesz a holnaputáni eladó, a mai vásárló minöségét fontosabb elemezni, mint a papírokét. És éppen így fordítva is: az eladó minösége fontosabb, mint az eladnivaló papírjáé. A legjobb értékpapírok árfolyama is eshet, ha a részvénytulajdonosok ügyetlenek.
Nem! Éppen az ellenkezöjét hiszik. A legtöbb közvetítö bank és a tömegtájékoztató eszközök is így gondolják, hogy a nagy forgalom mellett az emelkedö árak kedvezöek.
Bizonyíték számukra az, hogy a nagyközönség vásárol. Én azonban felteszem a kérdést: jó ez?
Nem, amint azt már elmagyaráztam, mert az a közönség, amely ma olyan hevesen vásárol, egy késöbbi idöpontban ugyanilyen hevesen eladni fog. És a nagyközönségnek a végén igen ritkán van igaza.
Nem tudom, de valószínüleg azt gondolják, hogy félrebeszélek. Természetesen, hogy a brókerek számára az a kedvezö, ha emelkedö árak mellett egyre több új vevöt tudnak szerezni. Ez jó nekik, és átmenetileg nekem is, mert a sok vásárlás papírjaim árfolyamát a magasba hajtja. De ez nem azt jelenti, hogy ezeket a papírokat nekem is, mert a sok vásárlás papírjaim árfolyamát a magasba hajtja. De ez nem azt jelenti, hogy ezeket a papírokat nekem magas áron rögtön tovább kell adnom csak ezért, mert alacsony áron jutottam hozzájuk. A magas árfolyam emelkedö forgalom mellett nekem is örvendetes, ha eladni akarok. A magas árfolyamok ugyanis a nagyközönség vásárlásai nyomán keletkeztek. A mai nagy érdeklödés azért sem jelent semmit, mert a közönség pillanatnyi hangulata - mint erröl már szó volt - egy pillanat alatt meg tud változni.
Egyszer a következö beszélgetést folytattam egy New York-i brókerrel, midön a piaci alakulás iránt érdeklödtem: "Kolosszális" - mondta, "ma 180 milliós forgalmunk volt". "Én nem a forgalomra, hanem az árfolyamokra vagyok kíváncsi". "Vagy úgy" - válaszolta - "az árfolyamok a magasban vannak, és nagyjából változatlanok". "A forgalom az Önök dolga" - ismételtem mérgesen. "Számomra a magas árfolyam kisebb forgalom mellett lenne kedvezöbb. Ez lenne nekem kolosszális!" Akkor már régóta tudtam, hogy a legtöbb brókerrel nem vagyok közös hullámhosszon.
Igen! Ha a piac egy hosszabb emelkedés után stagnál, új vásárlásokra vár, és nem reagál a jó hírekre, söt esetleg valamelyest visszaesik, ez nagyon rossz jel. A piac túltelített. A "remegö kezüek" minden pénzüket , söt minden kölcsönpénzüket is befektették, új vásárlók pedig nem jelentkeznek a jó hírek ellenére sem. Fordítva pedig: ha a piac egy lefelé tartó mozgás után stagnál és nem reagál tovább a rossz hírekre, továbbá egy kissé emelkedik, ez nagyon jó jel. A papírok nagy mennyiségben a "sokat tapasztaltaknál" vannak, akik különben is bekalkulálták számításaikba a rossz híreket, nem ijedeznek és semmi esetre sem lepödnek meg.
Ha tözsde a jó hírekre nem reagál, akkor ki kell szállni, ha pedig a rossz hírek nem váltanak ki hatást, akkor be kell szállni. A piac számára különösen rossz elöjel, ha egyre több befektetö vadászik tippekre, és mindennapi beszélgetéseik is a tözsde körül forognak. Részvények neveivel dobálóznak. Mindenki kap a barátjától valamilyen tippet, amit ö szintén egy jó barátjától kapott. Mindenki a legnagyobb hitelre vásárol, amit csak megkaphatott. Rossz jel az is, ha az ember a tözsde jelenségeit külföldi vásárlásokkal magyarázza. Ismerem ezeket a régi varázsszavakat, "külföldi vásárlások" vagy "külföldi pénzintézetek vásárlása".
Abban a pillanatban, amikor az emberek vásárolnak, természetesen kedvezö, mert az árfolyamot felhajtják. De éppen úgy kedvezötlenné válik, ha a papírokat újra eladják. A szük keresztmetszet fizikai törvénye lép fel a vásárlásoknál, majd ezt követöen az eladásoknál is. Minden attól függ, hogy milyen tulajdonságúak milyen erényekkel és hibákkal rendelkeznek a külföldi vásárlók. Közöttük éppen úgy megtalálhatók a "remegö kezüek" és a "sokat tapasztaltak", söt néha több a "remegö kezü", hiszen az ö motivációjuk - ugyanúgy, mint a külföldi pénzintézeteké - rövidebb távú, minta a belföldi befektetöké. A legtöbb külföldi spekuláns - akkor is, ha befektetési alapokról van szó - csak rövid távú hasznot remél. Fejest ugranak a piacra, ha csak a legkisebb lehetöséget is megszimatolják, és ha más országok pénzemberei erre ösztökélik öket. De éppen ilyen gyorsan ki is szállnak belöle, ha veszélyt éreznek, vagy már megszerezték nyereségüket. Mindannyian ugyanabban az idöpontban akarnak venni, vagy eladni. Ezt a jelenséget a közelmúltban jól lehetett a német tözsdéken tapasztalni.
A tözsde világa ugyan megváltozott, de minden más, a fák, a vegetáció, a virágok vagy a gaz stb. ugyanazok maradtak. A pénzintézeteket, a nagy tökekoncentrációkat is csak emberek irányítják. Ezek a pénzemberek is ugyanúgy viselkednek, mint a kisbefektetök és a nagy spekulánsok. Ugyanazok a reakcióik és ugyanabba a két kategóriába taroznak, maguk is "remegö kezüek" vagy "sokat tapasztaltak". Az ö pszichológiai beállítottságuk ugyanaz és ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint a többi milliónyi piaci résztvevöé, akik már évekkel ezelött a tözsdei közönséget alkották. A különbség csak annyi, hogy míg az egyik rész milliárdokkal dobálózik, addig inkább "remegö kezüek", mert fönökükkel szemben viselniük kell a felelösséget veszteséggel zárnak, agyszerüen kirúgják öket. A kisbefektetö csak saját magának tartozik elszámolással.
Csak azok vegyenek hitelre papírokat, akik ezenkívül sokkal nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint amekkora a felvett hitel összege. Hajlok arra, hogy azt mondjam: részvényeket semmilyen körülmények között sem szabad hitelre vásárolni, mert az vakmerö hazardírozás. Természetesen az az értékpapírok minöségének és arányainak a kérdése is. Ha az ember 100000 nyugatnémet márkáért vesz fix kamatozású értékpapírokat és ebböl 20 000 márka az adósság, akkor ez nem katasztrófa. Vagy ha egy másik 300 000 márka értékben vásárol értékpapírokat és ebböl 200 000 márka adóssága marad, úgy, hogy egyidejüleg több mint egymilliós ingatlannal is rendelkezik, ez sem bün. De minden esetet egyedileg kell megvizsgálni.
Tapasztalataim közül két, különösen markáns esetet szeretnék idézni annak bizonyítására, hogy milyen veszélyes, káros, söt drámai lehet papírokat hitelre vásárolni, és hogy a spekulánsnak milyen erösnek kell lennie ahhoz, hogy ne csináljon adósságokat.
Az ötvenes évek közepén a New York-i tözsdén kedvezö fejlödés mutatkozott, és a forradalmian új iparágak, mint pl. az elektronikai ipar, különösen fantázia gazdagnak és ígéretesnek tüntek. Vásároltam tehát az utolsó dollárjaimból elektronikai és ezekkel rokon részvényeket, és miután minden pénzemet befektettem, hitelre vásároltam tovább. Hitellehetöségemet maximálisan kihasználtam.
Az akkori amerikai elnök, Dwight D. Eisenhower ugyan háborús hös volt, de nem zseni. Az ö hírneve az amerikai nép szemében szeplötlen volt (noha azt suttogták, hogy szerelmi viszony van Marlene Dietrich-hel). Az amerikai nép bizalma az elnökben egyike a legfontosabb tényezöknek, amelyek a Wall Street légkörét kedvezöen befolyásolják. Kb. Egy évvel a következö elnökválasztás elött 100%-osan meg voltunk róla gyözödve, hogy Eisnhower tábornokot újraválasztják. Az egész Wall Street erre számított. Miért ne mentünk volna elébe a tözsdén az ö gyöztes újraválasztásának? Mindenki ezen a véleményen volt, én is.
És ekkor egy kellemetlen, elöre nem látott esemény történt: 1955-ben Eisenhower elnök szívrohamot kapott. A következö napon a New York-i tözsdén a részvények látványosan 10-20%-ot estek. Mivel hitelre vettem papírjaimat, azok nagy részét kénytelen voltam piacra dobni. Fájdalmas volt, de meg kellett tennem, mielött a brókerek további garanciát követeltek volna.
Beütött a krach, mert a közönség elveszítette reményét abban hogy Eisenhowert esetleg újraválasztják. Hogy Eisenhower nélkül mi lesz a választás kimenetele, nagy kérdöjel volt és a tözsdén a kérdöjelek zavaró tényezök. Sem a közönségnek, sem pedig a "remegö kezü" játékosoknak nem voltak elég jó idegeik ahhoz, hogy egy bizonytalan, elöre nem látható eseményt vállaljanak, még akkor sem, ha ez kedvezö eredményt hozna. A legtöbben még azt sem tudják megítélni, hogy a tözsde számára mi a jó és mi a rossz. Ilyen esetben minden "remegö kezü", és mindenki más is, akiknek adóssága van, amilyen gyorsan csak lehet, elad - az utóbbiak erre még kényszerítve is vannak. Az elsö órák krachja lefelé ható láncreakciót indíthat el.
Pár nap múlva Eisenhower egészségi állapota javulni kezdett. Felmerült a remény, hogy jelölteti magát az újraválasztásra, a tözsde megnyugodott, az árfolyamok újra elkezdtek emelkedni, és még magasabbra emelkedtek, mint ahogy a szerencsétlen esemény elött álltak. A következö években az árfolyamok példátlan növekedést értek el, néha megtízszerezödtek, számomra azonban sajnos már késö volt.
És ilyenkor, mint minden ilyen esetben - miután az embernek minden kötvényét ki kellet árusítania, aztán az árfolyamok emelkedtek -, Heinrich Heine poétikus szavai jutottak az eszembe: "... ez egy régi történet, ami mégis mindig új marad, akivel az mégis megtörténik, annak a szíve megszakad".
Ugyanúgy, mint ahogy néhány évvel késöbb viselkedtem egy másik váratlan hírrel összefüggésben. 1962 februárja volt. Ismét "feltankoltam", akkor éppen francia részvényekböl a párizsi tözsdén. De ezúttal mindent kifizettem, egy fillér adósságom sem volt. Ez az algériai francia háború idején történt. De Gaulle tábornok, az akkori francia elnök tulajdonképpen Algériától akart megszabadulni, de kénytelen volt politikájában ide-oda lavírozni a közvélemény miatt, amely az algériai kérdésekben igen megosztott volt. És akkor ismét váratlan dolog történt (ezt én a nagy kérdöjelnek nevezem): négy francia tábornok fellázadt Algériában a kormány - vagyis de Gaulle tábornok - ellen. A francia közönség számára ez megrázó esemény volt: talán a háború utáni Franciaország legnagyobb eseménye. A tábornokik féltek de Gaulle-nak attól a szándékától, hogy Algériát fel akarja szabadítani, amit ök semmilyen körülmények között nem akartak elfogadni. Estére Párizsban kifejezetten pánikhangulat uralkodott.
A következö napon nem mentem el a tözsdére, kímélni akartam az idegeimet, nem akartam látni, milyen mélyre zuhanhatnak papírjaim.
A tözsde helyett kedvenc éttermemet kerestem fel, a "Chez Louis"-t (nemzetközileg ismert cseh kocsma, amely azelött ismert film-, tv- és újságíró-személyiségek találkozóhelye volt), és az étlapot tanulmányoztam, anélkül, hogy a tözsdére gondoltam volna. Akkor véletlenül egy tözsdei kolléga lépett az étterembe, és rémülten mesélte, hogy micsoda krach - igazi vérfürdö - volta a tözsdén, ugyanolyan, mint amiket a tözsderegényekben szoktak leírni.
Úgy? - válaszoltam és teljesen nyugodtan tovább élveztem ebédemet.
Ugyanis meg voltam róla gyözödve, hogy de Gaulle ebböl a hatalmi harcból gyöztesen kerül ki.
Számomra tehát ez csupán egynapi tözsdei esemény volt, ami hamarosan a feledésbe merül. Ha a tözsdére mentem volna, úgy hamarosan eladtam volna az összes részvényemet. Éppen azért engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy egy ilyen napon ne menjek a tözsdére, mert nem volt adósságom. Ezeket az ideges tözsdei órákat tehát egy jó étteremben töltöttem el. A tözsdei zárás után egy órával megtudtam, hogy az irányzat megfordult, és az ember még az árfolyam vesztesé felét visszanyerhette.
Este aztán de Gaulle megtartotta egyik leghíresebb tv beszédét. Szeretett Franciaországra (ma chere vielle France) hivatkozott, és ebben a pillanatban az egész francia nép mögött állt. A "négyek" (ahogy de Gaulle nevezte a lázadókat), vagyis a négy pártütö tábornok feladta a harcot, és az egészet elfelejtették - nemcsak a politikában, hanem a tözsdén is. A krach tiszavirág életü volt, és biztos helyzetemnek köszönhetöen - mivel tehermentes értékpapír-készlettel rendelkeztem - a pánikhangulattól függetleníteni tudtam magam.
Ha tartozásaim lettek volna, egész logikám más lett volna, az adósság miatt az agyam egészen másként reagált volna. Ahelyett, hogy én teljesen nyugodtan azon gondolkodtam, vajon milyenek lennének de Gaulle és a francia nép reakciói, elveim ellenére hagytam volna magam a pánikhangulattól elragadtatni, és a kár igen nagy lett volna.
Ezért a tételem a következö: elönyösebb egy eladósodott társaság kisebb mennyiségü, de kifizetett részvényeit a magaménak tudni, mint nagy mennyiségben egy tekintélyes vállalat elsö osztályú papírjait, amelyeket adósságra vettem. A kifizetett papírok egy kisebb mennyiségével az ember hosszabb ideig is képes várni a felívelésre, mialatt az, aki nagyobb mennyiséget vásárolt hitelre, már kisebb nyereség elérése esetén is hajlamos az eladásra.
Valaki kollégáim közül velem együtt egy közös elképzelésünk alapján ugyanazokat a papírokat vette meg, én százat, de kifizetve, ö ezret hitelre. Én két évig nyugodtan ültem a papírjaimon, és így 200%-os árfolyam-nyereséget tudtam elérni. Kollégám gyorsan megelégedett egy kisebb nyereséggel, mivel adóssága miatt igen óvatosnak kellett lennie.
Ez igaz, de ha az ember tartós tözsdei tendenciára spekulál - ahelyett, hogy elsö osztályú részvényeket venne hitelre - (likviditás + lélektan + gazdaság), akkor olyan, erösen eladó gazdasági helyzet és az azt megelözö magas kamatok miatt kritikus helyzet és az azt megelözö magas papírokat fizesse is ki. A következö lépésben vegyen az ember még opciókat is, de tudnia kell, hogy az egész pénz, ami ebbe fektetett, esetleg teljesen elvész.
Ehhez a témához szeretnék egy tanulságokban gazdag történetet elmesélni: más helyen már megírtam, hogy a II. Világháború után és a nagy német adósságrendezés során hogyan értem el látványos nyereséget a német külföldi adóslevelek értékének emelkedésével.
Összes pénzemet ebbe a spekulációba fektettem, söt még maximális hitelt is felvettem svájci bankoknál (sem az USA-ban, sem pedig az NSZK-ban nem lehetett hitelt kapni ezekre a papírokra).
Az egész spekuláció Németország jövöjére alapozódott, ezért Adenauer személyes tekintélyéhez kapcsolódott. Ő feltétlenül - kerül amibe kerül - jóvá akarta hagyatni a Bundestaggal a londoni egyezményt. Az SDP nagy ellenállást tanúsított, de az ember biztos lehetett benne, hogy Adenauer ki fogja verekedni saját tervét, a londoni egyezmény elismerését. Adenauer személyisége játszotta ebben a spekulációban a legnagyobb szerepet, így veszélyt is hordozott.
Egy ilyen érzékeny, politikai hátterü ügyben a meglepetések könnyen áthúzhatják a számításunkat: például egy váratlan közlemény Adenauer egészségi állapotáról, nem beszélve egy esetleges életveszélyröl.
Akkoriban egy idöre Amerikába kellett utaznom, és nagyon nyugtalan voltam a német kötvényeim miatt, amelyeket súlyos adósság terhelt. Mi minden történhet az én német kölcsönkötvényeimmel, ha az ember egy reggel drámai, talán éppen fatális hírt hall Adenauerröl? Valószínü, hogy minden ilyen papír befuccsol. Ilyen esetben minden készletemet azonnal likvidálnom kellett volna, és föleg az adósságok miatt! New Yorkban azonban, amikor Európában reggelente a híreket hallgatják, sötét éjszaka van még, így amikor az ember a fontos híreket megtudja, talán már túl késö van.
Az volt tehát a szándékom, hogy megbízást adok a bankoknak, hogy egy bizonyos hír esetén adják el egész értékpapírkészletemet.
Azonban egy bank sem mutatott készséget az ilyenfajta megbízás teljesítésére azzal az indoklással, hogy nem tudnák felelöséggel megállapítani, milyen mértékben veszélyeztetett Adenauer egészsége.
Eladni nem akartam. Reszketve repültem Amerikába, miután megállapodtam a bankokkal, hogy rossz hír esetén (ami remélhetöleg nem következik be) mindenesetre - a nap bármely órájában - legalább felhívnak.
Szerencsére amerikai tartózkodásom alatt Adenauerral semmi rossz nem történt, így - bizonyos félelmekkel ugyan - ki tudtam várni a felfelé ívelö tendenciát és ebböl nyereséget elérni. A reszketés azonban nem tudtam kikerülni. Én ugyan biztos voltam abban, hogy a német kölcsönkötvényeket Adenauer nélkül is visszafizetik az utolsó pfennigig, de a papírkészletemet terhelö veszélyes mértékü adósság állandó félelmet okozott.
Szerencsére egészen gyorsan! Kudarccal is végzödhetett volna, ha például - anélkül, hogy Adenauer egészségi állapotát számításba vennénk - egy másik rossz hír bekövetkezik: az egyezmény aláírása elött az NSZK-ban szövetségi választások voltak.
Ha a szocialisták gyöznek, akkor az egyezmény aláírása elöreláthatólag nehézségekbe ütközik, és ez az én papírjaimra átmenetileg végzetes hatással lehetett volna.
Ha az ember hosszú távú tökebefektetés céljából vásárol értékpapírokat, akkor az csupán taktikai döntés, hogy azt ma vagy egy hét múlva teszi - ennek nincs különösebb jelentösége. Kisméretü árfolyam-változás ugyanis hosszú távon úgysem játszik szerepet.
Sokkal fontosabb a stratégia: a papírok kiválasztása és a közép- vagy hosszú távú megfontolás.
Igen, mert recesszió esetén a kormány élénkíteni akarja a gazdaságot, ezért csökkenteni a kamatlábakat, emeli a forgalomban levö pénzmennyiséget, és ebböl föleg a tözsde profitál - elöbb, mint a gazdaság. Mert a pénz a tözsde üzemanyaga.
Igen. Körülbelül ugyanolyan okokból, mint recesszió esetén. Aztán amikor a kormány megemeli az adókat, olyankor a pénzpiacot liberálisan kezeli, és az kedvezöen hat a tözsdére.
Nem! Ilyenkor a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Ha egy pénzügyi csoport meg akar a papíroktól szabadulni, ezeket a bankokon, a közvetítö cégeken keresztül mindenféle eszközökkel ajánlja. Ez mesterséges beavatkozás, amit még pletykával is támogatnak.
Egyáltalán semmit. Ezek a beavatkozások nagy mennyiségük miatt ugyan befolyásolni tudják az árfolyamok alakulását, de csak rövid távon. Ha a pénzintézet valamilyen értékpapírból különösen nagy mennyiséget vesz vagy elad, ez talán egyetlen napra az árfolyamot megemelheti vagy a mélybe hajthatja, de - ahogy mondják - hosszú távon nem játszik szerepet.
Egyáltalán semmilyent. Mivel egy csoport vagy vállalkozás szakemberei a tözsde anatómiáját egyáltalán nem ismerik. Ők csak egy meghatározott vállalkozás adott napi helyzetét ismerik, a vizsgálat napjáét vagy a múltból levont következtetéseket. Ami tegnap még érvényes volt, mára talán már nincs is létjogosultsága. A tözsdén állandóan improvizálni kell.
Egyáltalán semmit. A bennfentes ismeri saját társaságát (de ez nem biztos), a termékeket, a fejlödést és a teljesítöképességet. A teljes tökepiac és annak további fejlödése szempontjából azonban ezzel nem sokat lehet kezdeni. Azonkívül ez az információk nem is mindig öszinték. Tapasztalataim szerint az ember pont az ellenkezöjét kell hogy tegye, mint amit a bennfentes ajánlott. Ezek az információk gyakran direkt hamisak, hogy a közönséget félrevezessék; a bennfentesek talán részvételük arányát akarják növelni és a részvényeket felvásárolni. Ezért rossz híreket terjesztenek, hogy az árfolyam essen, vagy ellenkezöleg, jó híreket tesznek közzé, hogy részvényeiken magasabb árfolyamon adhassanak túl. Akkor éppen a vállalkozásban való részvételüket akarják csökkenteni.
Talán. De ehhez bizonyítani, mivel mindenkinek jogában áll azt állítani, hogy véleménye pozitív vagy negatív, anélkül, hogy valami konkrétat tudott volna a dologról.
Szintén ne sokat. A legjobb közgazdász sem képes a tözsdei tendenciákat teljesen elemezni. A tözsde és a gazdaság - mint említettük - nem párhuzamosan halad. Ha a közgazdász professzorok véleménye mértékadó lenne a tözsdei elemzésekkel kapcsolatban, akkor nekik már régen gazdagoknak kellene lenniük; de nem azok. A közgazdászok mindent tudnak a gazdaságról és a pénzröl, ez utóbbi azonban nincs nekik. Már Voltaire is megmondta: "Könnyebb a pénzröl írni, mint pénzt csinálni.". A gazdaság és a tözsde két különbözö dolog. A gazdasági boom a tözsdének kedvezötlen, a gazdasági stagnálás az árfolyamokra kedvezö, mint az a két tartályról szóló példában már elmagyaráztam.
Talán nem mindig, de legtöbbször. A gazdaság és a tözsde végül is kapcsolatban állnak egymással, de - mint mondják - nem párhuzamosan, hanem idöben eltolódva. A tözsdei tendencia legtöbbször a gazdaság jövendö helyzetének elöfutára. De a gazdasági boom után, a lehüléskor, és egy magasabb likviditásnál ennek a lehülésnek köszönhetöen tözsdei boom jöhet, annál is inkább, mert nemcsak több pénz, hanem nagyobb nyereség is várható.
Talán. Néha véletlenül is beigazolódhatnak. De ezek nem meggyözöek. Egy érdekes példát szeretnék idézni: 1962 tavaszán különösen hevesen zuhantak az árfolyamok a Wall Street-en és a világ többi tözsdéjén, s ezt egyetlen gazdasági szakértö sem látta elöre. Annyira erös volt, hogy az ember ha eladási megbízást adott, például a svájci tözsdéktöl napokon keresztül egyáltalán nem kapott választ (noha a svájci tözsdéknek viszonylag nagy a forgalmuk). Néhány hónappal késöbb amikor az árfolyamok egy mélyponton valamennyire már megnyugodtak, a New York-i Herald Tribune (ma International Herald Tribune) kerekasztal-konferenciát rendezett a legjobb gazdasági szakértökkel. Vitatkoztak pro és kontra, néhányan nagyon pesszimisták, másik kissé optimistábbak voltak. Mielött befejezték volna, a vitavezetö nevetve tette fel a kérdést: hogy vélekednének arról, ha a Dow-Jones-index az év végén X nagyságot érne el? (Az index ezen a napon a nevezett számnál 200-300 ponttal volt alacsonyabb.) Kórusban válaszolták: Viccel? (Are you kidding?) És mi történt? Nem az év végén, hanem kb. két héttel késöbb a Dow-Jones-index elérte a megnevezett magas értéket.
Egy másik kiváló példa a Business Week neves amerikai gazdasági magazin 1979. augusztusi számából való. A Business Week azt állította, hogy a részvények befektetésként végérvényesen meghaltak. "Senki sem akar többé értékpapír-tulajdonos lenni" - vélekedett a magazin -, "hanem kemény, kézzelfogható befektetési lehetöséget választ, olyant, mint az arany és ezüst, az értéktárgyak legkülönbözöbb formái, keleti szönyegek, kínai porcelán, arany- és ezüsttárgyak, esetleges ingatlanok is, amelyeket simogatni is lehet". Ez az állítás egyszerüen nevetséges volt. Ugyanezen a napon egyedül a Wall Streeten több mint 50 millió volt a részvényforgalom, plusz milliárdos kötvényforgalom, és akkor még szó sem esett az összes többi világméretü tözsdékröl, mint London, Tokió stb. Kik vettek ilyen hatalmas mennyiségü értékpapírt? Mert ugyanakkora mennyiség került részvényekböl és kötvényekböl eladásra, mint megvételre. A válasz egészen egyszerü: az optimisták vásárolták és a pesszimisták eladtak, vagy másképp szólva: a "remegö kezüek" eladtak és a "sokat tapasztaltak" vásároltak. Érdekes módon a papírok ezen a napon a legmélyebb ponton voltak (a kamatlábak pedig a legmagasabban): a Dow-Jones-index kb. 800-on állt be, nemcsak a Wall Streeten, hanem a világ összes tözsdéjén. Milyen értelmetlen azt állítani, hogy "senki" sem hajlandó vásárolni. Kik voltak tehát a vásárlók? Hogy szabad egy tekintélyes gazdasági magazinnak egyáltalán szönyegeket, edényeket, levélnehezékeket, régi fegyvereket, kávédarálókat, és hasonló gyüjteni valókat mint befektetési lehetöségeket ajánlani?
De igen! De ezek csak egyedi esetek. A magánember ugyan örül, ha képeinek, porcelánjainak, ezüstjeinek vagy egyéb mükincseinek az ára a többszörösére emelkedett. Ezzel magam is így vagyok. De ez pusztán elméleti lehetöség; elöször is mindig adódhatnak nehézségek, ha az ember eladni akar, másodszor az igazi mügyüjtö saját gyüjteményét nem adja el, teljesen mindegy, hogy mekkorára becsüli az értékét. A gyüjtö inkább éhen hal, semmint értékeitöl megválik. Az örökösök természetesen eladják a gyüjteményt, de sokszor kvázi kiárusítják, mert ök maguk sem ismerik pontosan az értékét. Természetesen vannak egyedi esetek, amikor a gyüjtönek kényszer hatására el kell adnia gyüjteményét. Ezt nagy szívfájdalommal teszi csak meg. Néhány éve Roger Peyrefitte, az ismert nagyjövedelmü bestseller író kénytelen volt elárvereztetni erotikus gyüjteményét, különben csödbe jutott volna. Egy fiatalemberrel való szerelme miatt milliós kiadásokba keveredett, és különféle, ritkaságszámba menö tárgyait és könyveit kénytelen volt elárvereztetni.
De az embernek ezt még említenie sem szabad, ha általában tökebefektetésröl beszél. Ha a befektetéseket elemezzük, akkor ez a milliárdosokra és a multimilliomosokra is vonatkozik. Hogy lehet ezeket a milliárdokat marginális értékbe befektetni, hiszen a gyüjtemények csak jelentéktelen értékek? Az értékpapírok és a mütárgyak ilyen összehasonlítása teljesen komolytalan. Az egyiknek nincs sok köze a másikhoz - meglepöbb módon ingadoznak, mint a részvényeké, és teljesen ellenörizhetetlen tényezök hatnak rájuk.
A kézzelfogható befektetések közé az ember az aranyat és ezüstöt sorolja, de ez ismét egy másik fejezet, amire vissza fogok térni.
Ennek különösen Európában kell nagy jelentöséget tulajdonítani. Mivel itt nagyobb különbség van egy konzervatív és egy baloldali beállítottságú kormány gazdaság- és hitelpolitikája között, mint Amerikában. A jobbra-balra változó politikai áramlatok befolyásolják a befektetök és a vállalkozók hangulatát és jövöjét. Azonban itt sem lehet egyetlen szabályt felállítani, mivel a lélektani reakciók - mint már említettem - kiszámíthatatlanok. Különösen fontos, hogy a kormány fiskális vagy monetáris fegyvereket használ-e, ha az inflációs hullám vagy a defláció ellen akar küzdeni. A mindenkori döntés az új parlament ideológiai beállítottságán múlik.
Amerikában a választásoknak nincs ekkora jelentöségük a tözsde szempontjából. Ott is negyedévenként választanak, és a vállalkozásoknak majdnem mindegy, melyik párt kerül hatalomra - a republikánus vagy a demokrata, mivel mindkettö a szabad kapitalizmus szilárd híve. Sokkal nagyobb jelentösége van a megszavazott elnök személyiségének, teljesen mindegy melyik párthoz tartozik. Roosevelt és Truman demokraták voltak, és ugyanúgy élvezték az amerikai nép bizalmát, mint a republikánus Reagan. Carter ezzel szemben mint demokrata, Nixon és Ford mint republikánusok nem élvezték ugyanilyen mértékben a polgárok bizalmát, és emiatt sikertelen elnökök voltak. Európa számára elviselhetetlen lenne, hogy minden négy vagy öt évben választanak, és minden alkalommal reszketni kell, mi lesz ezek kimenetele.
Óriási. A világ helyzete - feszültség vagy enyhülés - a közönség hangulatát befolyásolja. A nemzetközi helyzet alakulása egész iparágakra (polgári és hadiipar), a nemzetközi fizetési mérlegre, kereskedelmi szerzödésekre, politikai hitelekre stb. hatással van.
Nincs szigorú határ a spekuláció és a befektetés között. A jó befektetés egyben sikeres spekuláció, míg a veszteséges spekuláció rossz befektetés. Hogy spekulálunk-e vagy befektetünk, nem a papírok minöségétöl, hanem azok viszonylagos mennyiségétöl függ. Egy úgy nevezett spekulációs papír - például egy feltáratlan olajforrás vagy aranybánya, amely igen sokat ígér - a nagy befektetö számára csupán olyan befektetés, amelybe csak egy kis összeget invesztált, és amelybe a kockázatot is bekalkulálta. Ezzel szemben az már nyaktörö spekuláció, amikor egy kisbefektetö nagy adóssággal vásárol kötvényeket.
Nem, semmilyen körülmények között sem! Az ember öt kilométerért sem ül egy autóba, ha azzal kell számolnia, hogy ezzel az autóval 50 km után súlyos baleset történhet.
Ha azonban az hiszi, hogy a kül- és belpolitikai helyzet a tözsde számára kedvezötlen lehet - de majd csak késöbb, mert a választások még odébb vannak -, akkor ezt a veszélyt az ember bekalkulálja, és a veszélyt nem szabad figyelmen kívül hagynia azzal az indoklással, hogy még böven van idö. Még pontosan emlékszem egy személyes tapasztalatomra a 30-as évekböl.
A 30-as években a párizsi tözsdén bizonyos okokból baissre játszottam; az okok részben gazdasági, részben politikai természetüek voltak. Az árfolyamok azonban technikai okokból állandóan emelkedtek, mert a szindikátusok a magasabba manipulálták azokat. Aztán Németországban választások voltak, és elöször ért el Hitler - vagyis a Nemzetiszocialista Párt - viszonylag nagy gyözelmet. Hatvanhét náci képviselö barna egyenruhában és horogkeresztes karszalaggal masírozott a Reichstagba. Ez sokak számára szörnyü élmény és tulajdonképpen meglepetés volt.
A párizsi tözsde ezt nem vette figyelembe - noha az elkövetkezendö helyzetet illetöen figyelmeztetésnek kellett volna tekintenie - és vidáman tovább emelkedett. Hiába ismételtem tözsdei kollégáimnak, hogy ez a felfelé mozgás milyen értelmetlen: a szomszédos országban, Franciaország ösellenségénél olyan párt hódított tért, amely a békét veszélyezteti. "Mit érdekel az minket, hogy mi történik Németországban mi Franciaországban élünk!" - mondták kollégáim.
Meg voltam döbbenve ettöl a buta reakciótól, és egy film burleszkröl meséltem, amit néhány nappal ezelött láttam: "Buster Keaton zongorázik egy kopár vidéken egy kis házban. Játék közben álmodozva néz a plafonra. Egyszer csak jön egy gonosztevö, és felgyújtja a házat. Az épület lángba borul, de Buster álmodozva játszik tovább, semmi sem vesz észre. A zenedarab utolsó akkordja után körülnéz, szörnyülködve veszi észre, hogy a ház leégett, és páni félelmében elfut. Ez fog veletek is történni, ha észreveszitek, hogy ég a ház."
Mit elöre megmondtam. A tözsdejátékosok lassan felfedezték, hogy Hitler felemelkedése nem tréfa. Elvesztették kedvüket, hogy továbbra is hausse-ra spekuláljanak. Beütött a krach és nagy nyereséget értem el. Tanulság: a tözsdei spekulálásnak mindig a távolba kell látnia, és nem csak az orra hegyéig.
Amikor fiatal koromban autót tanultam vezetni, azt mondta az oktató: "Ne csak közvetlenül az orra elé nézzen, hanem 100, 200 méterre elöre." Ezt tettem, és hirtelen egész más érzésem volt vezetni. És így van ez a tözsdén is. Nem arra kell gondolni, hogy az árfolyamok holnap vagy holnapután emelkednek, hanem arra, hogy mi minden történhet az elkövetkezö hónapokban és években.
Nem, ezenkívül sportolni, autózni, kártyázni is kell és egy kis idöt kell hagyni arra is, hogy gondolkodjunk és levonjuk a tanulságokat, amelyek minden döntést megelöznek. A horgászás jó idötöltés és lazítás a spekulánsnak, mert ha az ember csendben ülve horgászik, fontos problémákon tud gondolkodni. Számomra a zenehallgatás a legjobb kíséret ahhoz, hogy gondolkodjak és kombináljak.
Igen, kicsiben is el lehet kezdeni. Teljesen leértékelt részvények vásárlásával, amelyek majdnem a tönk szélén vannak, de az utolsó pillanatban megmenekülnek. Ezeket az eseteket nevezzük fordulópontnak.
Vagy opciókkal is lehet sok pénzt keresni, ha a tendenciát pontosan a megfelelö pillanatban, közvetlenül a fellendülés elött kapjuk el. Ez is lehetséges, de én az elöbbi esetet részesítem elönyben. Természetesen az elsö millió a legnehezebb, nemcsak a tözsdén, hanem minden mesterségben. Egy dolgot mindenesetre ki kell, hangsúlyozni: nehogy azt higgyék - amint sok fiatal tözsdejelölt hiszi -, hogy a létfenntartást a tözsdei játékból fedezni lehet.
"Megkeresni" semennyit, hiszen a tözsdén szerzett pénz nem kereset. Tözsdei játékkal nem lehet évi biztos összeget elérni. Fülemnek mindig furcsán cseng, ha egy tözsdés sikereiröl beszélnek, arról, hogy egy évben mennyit keresett. Elöször is nem lehet olyasmit keresetnek nevezni, ami az árfolyamhullámzásoktól függ. Ez nyereség, nem pedig kereset. Az értékpapírokból keletkezö bevétel osztalékból, kamatlábból áll, nem pedig tökenyereségböl. A tözsdén lehet nyerni, nagy összeget is, meg is lehet gazdagodni. Lehet veszíteni, sokat veszíteni is és tönkremenni. De semmilyen körülmények között sem lehet a nyereséget egy hónapra, vagy egy évre kiszámítani. Egy jó spekuláns esetében elöfordulhat, hogy éveken keresztül sikertelen és veszteségeket kell elkönyvelnie. Aztán jön olyan hat hónap, amikor több nyereséget ér el, mint az elmúlt évek összes vesztesége. Tanulság: tözsdei eredményeket nem lehet évekre és fix százalékokra számítani.
Igen. Aki a tözsdén "a kicsit túlzottan tiszteli, az a nagyot nem érdemli". "Ha már disznóhús, legyen jó zsíros" mondják a hívö zsidók, akiknek tilos disznóhúst enni. Ezt kell minden tözsdei profinak szem elött tartani. Ha már ilyen veszélyes talajra lép, akkor legyen értelme: nagy nyereségek - kis veszteségek.
Követöimnek a következö szólást találtam ki, amelyet gyakran idéznek és amelyröl gyakran beszélnek: "Akiknek sok pénze van az spekulálhat, akinek egyáltalán nincs, annak spekulálnia kell". (Az egyáltalán nincs alatt természetesen egy kevés pénzt értek, egy egészen kis összeget.)
Azt hiszem, igen! Sokakat ismertem, akik véletlenül kerültek a tözsdére, és nem tudtak töle elszakadni. Ezt legjobban a következö történet illusztrálja: Az 1929-es nagy tözsdei krach után tözsdei profik ezrei teljesen tönkrementek, és más foglalkozás után kellett nézniük, söt alantas munkát is el kellett vállalniuk. Két régi tözsdei kolléga találkozik, és az egyik kérdezi: "Mit csinálsz most?" "Fogkeféket árulok egy cégnek." "És te?" "Egész bizalmasan mondom neked: még mindig a tözsdén vagyok. A feleségem azt hiszi, hogy egy nyilvánosházban zongorázom." (Ez még mindig jobb volt, mint tözsdésnek lenni.)
Teljes mértékben. Nincs olyan tudományos tézis vagy rendszer, amely mindenre alkalmazható lenne. Az ember csak sejthet, de világosan nem láthat. Gyakran hallom régi profiktól: "A tözsde jelenleg teljesen áttekinthetetlen!" Ezen csak nevetni tudok. Mikor volt egyáltalán átlátható? Ha átlátható lenne, nem tözsde lenne. A legjobb spekuláns sem lát a jövöbe, legfeljebb a kontúrokat ismeri fel a ködben. Nem lehet elöre látni, hogy mi történik holnap vagy holnapután. De tudni kell, hogy mi van ma és mi történt tegnap. És ez már elég sok, mert a legtöbben még ezt sem tudják.
Teljesen igaz. Minden tözsdejátékos és spekuláns sötétkamrában dolgozik. Csak tapogatva találják meg, amit keresnek. Természetesen az, aki már régóta a sötétkamrában tartózkodik, könnyebben találja meg, amit keres, mint az, aki a világosból éppen a sötétkamrába lépett.
Ne bízzunk senkiben, aki már - állítólag - megtalálta az igazságot, csak abban bízzunk, aki azt még keresi - mondta Andre Gide, a francia költö. Mi mindig irányelveket keresünk, amelyek a tözsdére alkalmazhatók. Nem tudunk semmit, csak sejtéseink vannak.
Biztosan nem. Voltak zsenik a müvészetben vagy az irodalomban, akik szenvedélyes spekulánsok voltak: Cicero (igaz, nem részvényekkel, hanem ingatlanokkal), Voltaire, Beaumarchais, Rossini, Balzac, Gaugin, Proust, valószínüleg Schopenhauer is és még sokan mások. Például Fritz Kresislerrel, a maga idejében a legnagyobb hegedümüvésszel egy amerikai közvetítöirodában ismerkedtem meg a tözsdei nyitva tartás alatt. Mindig tippeket akart szerezni, de egy nagy elönye volt velem szemben: a délutáni tözsdei veszteségét este ismét "elömuzsikálta". Számomra a pénz egyáltalán nem Isten. A spekuláció - mint sok más is - intellektuális sport, számomra nagyobb örömöt jelent, hogy igazam van, mint a pénz maga. A spekuláció, mint sok kártya-, rulett-, lóversenyjáték, szellemi élvezet, amelyben nem a pénz, hanem a gyözelem a fontos. A szenvedélyes kártyajátékosok számára ugyan a gyözelem a fontos. A szenvedélyes kártyajátékosok számára ugyan a gyözelem a legnagyobb élmény, de már a második helyen a veszteség következik.
Természetesen, egészen kevés kivétellel. Nincs gazdasági haladás, ami ne a spekuláció következménye lett volna.
Erre nem lehet szabályt felállítani. A nagy spekulánsok - jobban mondva a tökepénzesek - tranzakcióikat, átvételeiket, fúzióikat, a kartellek felosztását stb. a tözsdén keresztül bonyolítják le. Megveszik a részvénytöbbségez, azaz a társaság feletti tözsdei ellenörzést, vagy eladás segítségével megválnak a leányvállalat részvényeitöl. Egy ügyes tözsdei kereskedö gyakran profitál az olyan árfolyam-ingadozásokból, amelyeket ezek a pénzügyi müveletek okoznak. De ezen a területen is nagyon óvatosnak kell lenni. Egy pénzcsoport gyakran csak azért tervezi egy társaságban a többség megszerzését, hogy részvényeit felvásárolja. Ha az ellenörzés megszerzéséhez a megvásárolt részvények mennyisége nem elegendö, akkor ezeket a tözsdén ismét eladják. Akkor ezeknek a részvényeknek az árfolyamai - amelyek elözöleg rakétaszerüen emelkedtek - a mélybe zuhannak. Így ez a hirtelen fel- és lefelé való mozgás az ártatlan kívülálló számára teljesen érthetetlen.
Amióta tözsdék léteznek - és ameddig csak léteznek - ilyen manipulációk mindig történhetnek. A tökepénzesek nem emberbarátok. Nem hiába nevezik öket Amerikában gyakran "banksters"-eknek "gengszter"-ek helyett.
Különféle módokon. A mérlegek nem mindig 100%-osan valódiak. Mint már mondtam, legalábbis kozmetikázva vannak, de minden esetben "temp passati" (a múltra vonatkoznak). Ha egy vállalat alaptöke-emelést akar végrehajtani, akkor részvényei árfolyamát a magasba manipulálja, hogy azokat a közönség számára kívánatossá tegye. Az ilyen manipulációk mindennaposak.
Egy teljesen kezdö tözsdének természetesen nehéz egyedül és önállóan fellépni. Tanulmányozza alaposan ezt a könyvet, akkor legalább egy egész kicsi fogalma lesz arról, mi is az a tözsde.
Nem szabad öket beengedni a házba. Ha felhívnak, tegyük le a kagylót. És ha az ember véletlenül társaságban találkozik velük, meg se hallja, mit mondanak. Szakadatlanul ismételnem kell: nincsenek tözsdei próféták és guruk, csak csillagjósok és fantáziák. A meg nem jósolhatót ne jósoljuk meg. A szenzációs befektetési lehetöségek majdnem mindig csalások. Minden utcasarkon akad egy rafinált tözsdei tanácsadó, aki olyan lehetöségeket ajánl, amelyek állítólag az inflációtól, deflációtól, tönkremenéstöl vagy bármilyen más krízistöl megvédenek. Itt Moliere-t kell idéznem: "A legtöbb beteg nem a betegségétöl hal meg, hanem a gyógyszerektöl."
Nem. Azonkívül a sorok között is kell tudni olvasni, mindenröl saját véleményt alkotni, hogy mi áll a hír mögött, hogy a híreket ne hamisan, esetleg félrevezetöen értékeljük. A szövegeket igen kritikusan, söt cinikusan kell elemezni. Azonkívül azt sem lehet tudni, hogy hol és mikor tünik fel egy veszélyes konkurencia, ami mindent megváltoztathat.
Ez a célkitüzéstöl függ, erre nincs szabály. Valamint a tökeerötöl, a kockázatviselö képességtöl és a türelemtöl. De függ az új cégek menedzselésétöl, patronálásától stb.
Ez a jellem és a kor kérdése. Erröl lehet filozofálni, de nem lehet tanácsot adni, éppen úgy, mint a rulettjátéknál sem.
Valamennyit igen, de nem sokat. Az árfolyam-trendek alapján én nem vásárolnék, de semmilyen körülmények között nem cselekednék azokkal ellentétesen. Szívesen megnézem az árfolyam-trendeket egy hosszabb idöszakra vonatkozóan (legalább 6-12 hónapra), de csak egyes részvények esetében, nem pedig az összpiaci indexre.
Egy kórházi orvos is csak az egyes betegek saját lázgörbéit figyeli egy betegszobában, hogy következtetéseket vonjon le belöle a beteg állapotát illetöen, és nem a szobában fekvö összes beteg átlaghömérsékletét vizsgálja a betegséggel összefüggésben.
Az árfolyam-trendek egy részvény lázgörbéi, amelyek az utóbbi hetek és hónapok állapotáról adnak felvilágosítást. Ez már kiindulópont a jövö megítélése szempontjából. Az árfolyam-trendek olyan információkat adnak a vállalati bennfentesek magatartásáról, ami nem közismert.
Egy ciklikusan emelkedö vonal arra utal, hogy a bennfentesek (menedzserek, nagyrészvényesek stb.) a részvényrészesedésüket emelni akarják. Erre különbözö okaik lehetnek: már tudják, hogy a nyereség emelkedik, hogy új, ígéretes termékeket akarnak piacra dobni. Meg akarják gátolni, hogy egy másik csoport átvegye a vállalatot, vagy egész egyszerüen ellenörzésüket akarják kiépíteni a vállalat fölött. Egy cikkcakkban lefelé haladó vonal viszont azt mutatja, hogy a bennfentesek részvény-részesedésüket csökkenteni akarják, vagy éppen teljesen ki akarják árusítani.
Az emelkedö cikcakk vonal - két lépés fel, egy le, kettö fel, egy vissza - arra utal, hogy a vásárolni akaró csoport rendkívül elövigyázatosan jár el vevöivel, nehogy túl sok potyázó is bekerüljön. Miután az árfolyam egy kicsit emelkedett, megállítják a vásárlásokat, majd újra vásárolni kezdenek, amikor az árfolyam visszaesett.
Fordított esetben - két lépés lefelé, egy fel, kettö le stb. - az eladócsoport ugyanígy nagy elövigyázatot tanúsít. Az árfolyam visszaesés után megállítják az eladásokat, talán vásárolnak is egy keveset, hogy az árfolyam-mozgás megnyugodjon.
Ahogy mondtam, gyakran elöfordul, hogy egy csoport meg szeretné szerezni az ellenörzést egy vállalat felett. De egyszer csak kiderül, hogy a részvények szükséges 51%-át, a többséget nem tudták elérni. Azok erös kezekben vannak. Mivel a csoport a kisebbségi részesedés nem érdekli, a megszerzett részvényeket újra eladják, amivel az árfolyamot a mélybe nyomják. Ez az eset igen sokszor elöfordul. A naiv tözsdei közönség értetlenül áll a jelenség elött, hogy elöször gyorsan emelkedik, aztán erösen esik az árfolyam.
Említésre méltó az is, hogy ha egy részvény árfolyam-trendje éppen az ellenkezö irányba megy, mint az összpiaci trend; ebben az esetben az általános trend ellenében emelkedik vagy esik. Így árul el nekünk a trend valamit a bennfentesek tranzakcióiról. Nem fogok egy esö árfolyam-trend ellenében vásárolni, ha az összpiaci tendencia emelkedö. Ezzel ellentétben különösen jó jel egy részvénynél, ha trendje emelkedik, míg az össztendencia lefelé menö. Azonban nemcsak azért fogom vásárolni, mert trendje emelkedö, hiszen ez nem elegendö.
A trendeknél a következök is megfigyelhetök (hangsúlyozom, hogy megfigyelhetök, és nem kiolvashatók): ha egy részvény árfolyama cikcakkosan emelkedik, majd egy bizonyos szintet elér, amit már nem tud áttörni, ha tehát az árfolyam úgymond gyakrabban a plafonra ugrik, újból leesik stb., ez azt jelenti, hogy egy bizonyos árfolyamnál nagy mennyiségü részvény kerül valamilyen forrásból a piacra. A közvetítöknek arra szól a megbízásuk, hogy egy meghatározott árfolyamnál adjanak el. Aztán eljön a pillanat, amikor jelentheti, hogy a rendelkezésre álló mennyiséget eladták és új papírok már nem kerülnek elö.
Ha viszont egy árfolyam cikcakkosan mélyre esik egy bizonyos "alsó szintig", de azt nem töri át, gyakran a földre esik, és újra a magasba ugrik, ez azt jelentheti, hogy egy csoport "árfolyam-karbantartást" végez, jobban mondva beavatkozik, hogy meggátolja a tulajdonosok körében a pánikot. Ha az árfolyam aztán egy meghatározott idöpontban áttöri a padlót, ez azt jelentheti, hogy a beavatkozó csoport nem akar további vásárolni; ez akkor következik be, ha ehhez nincs több pénzük, vagy nem akarnak többet rááldozni.
Még egy megfigyelés: ha a részvény árfolyama erös visszaesés után egy bizonyos ideig valamilyen mélyponton megáll, de nem esik tovább, noha minden hír és esemény erre ösztönözné, ez azt jelentheti, hogy a bennfentesek már tudják, hogy a vállalat fordulóponton van és jövöre vonatkozóan jók az esélyei. Ez az elemzés akkor igazolódik aztán be, amikor ennek a részvénynek az árfolyama lassan újra emelkedni kezd. Mivel ezernyien játszanak árfolyam-trendre, néha ök maguk is képesek megfelelö árfolyam-mozgásokat elöidézni. Ha elméletüknek megfelelö jelzést vélnek felfedezni, vesznek vagy eladnak, és így az ingadozásokat maguk hozzák létre. Ezek mindenesetre csak rövid ideig tartanak.
Értelmetlennek tartom, hogy a különbözö árfolyam-trendekböl mélyreható következtetéseket vonjanak le, pedig még neveket is adnak nekik: "csészealj", "oldalszárny", "váll-fej-váll" stb. Ezek a megjelölések csak a napi játékosoknak adnak útmutatást, akik rövid beavatkozásokat akarnak keresztülvinni. Életemben játékosok százait ismertem, akik saját árfolyam-trend szisztémájukat alkalmazták, de egyet sem ismertem, aki végül ne veszítette volna el az összes pénzét.
Tanulság: az ember figyelje a trendeket, ezekböl vonja le a következtetéseket, de ne kövesse öket vakon. Tisztán és érthetöen mutatják a részvény múltját, amit ismerni is kell, mert ahogy a kínai mondás szól: Aki a jövöt akarja kutatni, annak meg kell ismernie a múltat.
Igen. De csak olyan országban, ahol szigorú deviza-kényszergazdálkodás vagy más intézkedések uralkodnak, amelyek a szabad kereskedelmet akadályozzák. Akkor ezt ma gyakran nem "feketepiacnak", hanem "párhuzamos piacnak" nevezik, hiszen a résztvevök nem azt állítják, hogy üzleteikkel megsértik az erkölcsöt, hanem a törvények és dekrétumok erkölcstelenek. Ez a téma különösen az utóbbi hetven évben lett olyan aktuális, hogy erröl egy egész könyvet lehetne írni.
Ez sok mindentöl függ. Elöször is attól, hogy relatív vagy abszolút számokban mérem. Abszolút számokban kifejezve, biztosan Amerikában, mert ott a piac irtózatosan nagy. Ugyanazon részvények tízezreit lehet eladásra felkínálni vagy keresni, anélkül, hogy ez az árfolyamot befolyásolná. A relatív számokhoz és az árfolyam-ingadozásokhoz azt lehetne még hozzáfüzni, hogy az idötöl és egész sor más tényezöktöl függ nagyságuk. Elöfordulhat Londonban, Tokióban, Párizsban; nincs rá szabály. Tudom, hogy sok fiatal tözsdést érdekelnek olyan egzotikus piacok, mint Sydney, Hongkong, Szingapúr. Nem osztom nézetüket. A fiatal és új tözsdéseknek néha nagyzási hóbortjuk van, ha ezekröl a piacokról táviratokat és ajánlatokat kapnak. Felhívják Sydneyt vagy Hongkongot, és úgy érzik magukat, mint a nemzetközi pénzemberek, akik tranzakciókkal az egész glóbuszt behálózzák.
Talán igen, egyiken-másikon. De az hiszem, hogy a kezdöknek inkább a nagy nyugati piacok felé kell orientálódniuk. Nincs ott elég lehetöség? Ahhoz, hogy egy piacon sikeresen müködjön az ember, az illetö országról viszonylag sokat kell tudni. A közönség és a játékosok mentalitását, a politikai fejleményeket, a bankok üzletpolitikáját, a központi bank viselkedését, a piacok technikai állapotát stb. Mindezeket a dolgokat Európából nézve nem ismerjük és nem is tudjuk követni. És noha én ez ötvenes években a tokiói tözsdén különösen jó tapasztalatokat szereztem, ennek ellenére ma ezekre a tözsdékre nem járok. Közvetlenül a II. Világháború után könnyebb volt véleményt alkotni. Az volt a véleményem: béke van, és Japán - fegyelmeznék, szorgalmaznák és szívósságának köszönhetöen - újra konjunktúrának néz elébe. Ez általános feltételezés igaz volt, de azóta 35 év telt el, és a mai tokiói tözsde igazi játékbarlang lett. A pókerjátékosok egy régi törvénye szerint: ismeretlen partnerrel ne ülj le játszani. A mai Japán számomra ismeretlen, és az az elvem, hogy nem játszom olyan országok tözsdéin, melyek nyelvét, nem is szólva az ábécéjéröl, nem ismerem.
Ha tehát egy befektetö vagy spekuláns Japán gazdaságát illetöen optimista beállítottságú, és erre akar spekulálni, akkor vegyen a New York-i tözsdén "Japán Fonds" papírokat. Ez olyan befektetési alap, mely kizárólag japán értékpapírokkal kereskedik, és amelyet japán-amerikai menedzserek irányítanak, akik a japán gazdaságról és annak egyes részleteiröl jobban informáltak, mint bármilyen európai spekuláns.
Ez megint csak az idötöl függ. A múltban biztosan ez volt a helyzet. De 1984 óta a befektetök vadul vásárolnak részvényeket. Általában azt lehet mondani, hogy a német tözsdeközönség sokáig inkább a fix kamatozású kötvényeket és takarékbetéteket részesítette elönyben. Éveken keresztül az ingatlanok is elönyt élveztek a részvényekkel szemben. Azért is törekedett a német gazdaságvezetés éveken keresztül a részvények népszerüsítésére, hogy ennek segítségével sok vállalat az alaptökéjét felemelhesse. Végül is sikerült 1983 óta a közönséget részvénybaráttá, söt szenvedélyes részvényvásárlóvá tenni. Ez azután vált könnyebbé, miután az egész világon kedvezö fordulat következett be, és ebböl a kedvezö légkörböl az NSZK-ban is profitáltak. Ez mindaddig kitart, amíg az árfolyamok zuhanása veszteségeket nem okoz. Azután egy nagy szünet következhet, amíg érdeklödés újra fel nem lángol.
Ez attól függ, hogy milyen papírokról és mely tözsdékröl van szó. Sok amerikai értékpapírit forgalmaznak az NSZK-ban, Amszterdamban, Svájcban, Párizsban stb. is. A jutalékok nagysága különbözö, de Európában általában viszonylag olcsóbb, mint az Egyesült Államokban.
Nem, mert a részvények értéke ugyanúgy a mindenkori valuta-árfolyamoknak felel meg. Ez azokra az értékpapírokra vonatkozik, amelyeknek az NSZK-ban, Zürichben stb. nagy piacuk van. Kisforgalmú részvényeknél lehet egy kis eltolódás úgy, hogy az árfolyamok Európában egyszer magasabbak, máskor alacsonyabbak, mint Amerikában.
Az NSZK-ban alapvetöen adókötelesek, ha a vétel és az eladás között kevesebb mint hat hónap telt el.
Nem, éppen ellenkezöleg. Ha egy társaságnak mindkét fajta részvénye van (ahogy ez Svájcban gyakori eset), akkor a névre szóló részvények olcsóbbak, mint a bemutatóra szólóak. De csak a svájciaknak van joguk névre szóló részvényeket vásárolni.
Nem. Ez tulajdonképpen a vállalat esélyeiröl és a tökepiac általános tendenciájától függ. Felfelé irányuló tendencia esetén az alaptöke-emelés inkább negatívan hat, emelkedés esetén pedig pozitív hatású.
Igen. Hogy a részvény a piac gazdaság rendszerében mit jelent, már elmondtam. A nagyvállatok részvényeinek széleskörü birtoklása lassan a népi kapitalizmus egy fajtájához vezet. A tözsdének köszönhetöen sok kisember vehet részt ízlése szerinti csoportosulások vállalkozásaiban. Amerikában, Angliában, Franciaországban ez már évtizedek óta így van. Amszterdamban már a 17. Század óta egy különösen élénk tözsde létezik. Az NSZK-ban - mint már mondtam - ez lassabban alakul ki.
Majdnem. De sok országban a nyersanyag- és ingatlanárak, a deviza-árfolyamok is szabadon alakulhatnak (kivéve azokat az országokat, ahol devizatörvények léteznek). Az egész világ a nagyobb szabadság irányába halad.
Nem feltétlenül, és föként rövid távon nem. Gyakran elöfordul, hogy a spekulánsok az osztalék emelését várják, amivel az árfolyamot a magasba hajtják, ezáltal mintegy elébe mennek az eseményeknek. Ezért gyakran megtörténik, hogy egy elöre várt magasabb osztalékfizetés bejelentése után az árfolyam visszaesik. Ez az ismert jelenség a "Fait accompli".
A spontán válasz erre egy tözsdei szólás lehetne. "A baisse-re spekulációt megveri az isten, mert más pénze után vágyik." Ő ugyanis csak más veszteségböl tud nyereséghez jutni. Vagyis más kárára spekulál. Erre mindazok, akik kevésbé tisztelik az erkölcsöt, egy Schiller-idézettel tudnánk válaszolni: "Csak az kap, aki ad is". (Az adás a tözsdei zsargonban eladást jelent). A baisse-re spekulálás egy speciális mechanizmus. Németországban[17] ezt határidös ügyletnek nevezik. Egy kis hozzáértés kell ahhoz, hogy valamit eladhassunk, aminek az ember még nincs is a birtokában. Az angolszászok a baisse-spekulánsokat medvének (bear) hívják, amivel azt akarják kifejezni, hogy elöre isznak a medve börére. A baisse-re spekulálóknak egészen sajátos jelleme van. Pesszimizmusában makacs, és mindig úgy véli, hogy az árfolyam túl magas. Mindig csökkenö árfolyamokra játszik.
Éppen egy anekdota jutott eszembe egy baisse-spekulánsról, aki a budapesti tözsdén makacsul árfolyam-zuhanásra spekulált. Az árfolyamok egyre csak emelkedtek, veszteségei pedig egyre nöttek. Egy napon a tözsde megszokott sarkában állt, miközben az árfolyamok nagy lárma közepette folyton emelkedtek. Egy kolléga bosszantásul felett neki egy kérdést: "Mit gondol, mennyit keresnek ezek a fickók a hausse-szon?" "Ez engem egyáltalán nem érdekel" - válaszolta. "Mivel mindaz, amit ma nyernek, a krach után visszakerül hozzám. Csak amit közben elköltenek, az marad számomra veszteség".
Nem! Igazságosságról túlzás lenne beszélni. Sem számítógép, sem egyetlen matematikai zseni képes egy részvény igazságos árát meghatározni. Ki lehetne egy vállalat, pl. a Siemens értékét számítani? És ha ez elvileg lehetséges is lenne, a részvény árfolyama sohasem ott állna, hanem magasabban vagy alacsonyabban. Az ár a kereslet és a kínálat eredöje, és ezeket a legkülönfélébb hatások érik. Ugyanaz az ár egy adott pillanatban lehet túl magas, és más összefüggésben túl alacsony. Ez okozza az árfolyam-ingadozásokat. Az ár csak hozzávetöleges érték. Az, hogy magas vagy alacsony, teljes mértékben viszonylagos. Volt egy barátom, egy bohém, akinek csak két inge volt. Addig hordta az egyiket, amíg az piszkosabb lett, mint a másik. Egy árfolyam állhat a másikhoz képest magasabban vagy alacsonyabban. Az árról filozofálni, ez a lényeg, jobban mondva a spekuláció. Oscar Wilde mondta: "A cinikus (a tözsdés - a szerzö megjegyzése) mindennek ismeri az árát, de az értékét nem."
Háromszor is nem, ha jó részvényröl van szó. Fix kamatozású kötvény esetében meg lehet tenni, ha a kamat, összehasonlítva a tökepiaccal, bizonyos mértékig kiszámítható. De a további kamatalakulást hosszú távon nehéz megítélni, mert túl sok tényezötöl függ. Gyengélkedö kötvényeket viszont egészen másként kell megítélni; a meghatározó itt nem kizárólag a kamatozás, vagyis a hozadék, hanem különbözö más motivációk: mekkora esélye van a kamatozás újraindításának, a minöség, az adós hitelképessége stb., általában nincs határ a nyereség és a veszteség között, és a határidös üzleteket sem lehet határidönaplóban elöjegyezni. Példa erre a Young kötvényekkel történt esetem.
Magam sem értem, hogy egy olyan nagy tökepiacon, mint az NSZK-é, miért nem létezik határidös ügylet, mint pl. Párizsban vagy Zürichben. Erre nincs más elnevezés, illetve van egy kivétel: opciók vétele és eladása.
Igen, feltétlenül. Meg kell ismételnem: a részvénytársaság az önálló ipari társadalom növekedésének alapja, tözsde nélkül nem lehetséges részvénytársaság, és spekuláció nélkül nincs tözsde. Röviden: a részvénnyel való spekuláció nélkülözhetetlen a gazdaság fejlödéséhez.
Igen, feltétlenül. A nagy kérdés csak az, amit minden befektetö feltesz: milyen részvényeket, melyik piacon, milyen áron vásároljon. Ennek a három kérdésnek a megválaszolása a döntö.
Igen, de az ellenkezöje is lehetséges: a magánvállalkozások államosítása ugyanúgy élénkítheti a tözsdét és felhajthatja az árfolyamokat. Minden attól függ, hogy melyik országban, milyen kormány vezetésével, milyen politikai légkörben történik. A legjobb példa erre Franciaország fejlödése az elmúlt években. Államosították a legnagyobb 40 iparvállalatot, és minden olyan francia bankot, amely több mint 2 milliárd frank letéttel rendelkezett, s ez viharos emelkedést váltott ki a párizsi tözsdén. Az állam kifizette a részvényeket az elmúlt három év átlagárfolyamán és ezzel 60 milliárd frankot "pumpált" a piacra. A részvényesek frissen kapott pénzt újabb részvényekbe fektették be. Hirtelen olyan helyzet alakult ki, ami a legkedvezöbb az áremelkedéshez: több pénz a befektetök zsebében, kevesebb részvény a piacon, mivel a nagy állami vállalatok részvényei eltüntek. Az államosítás így viharos hausse-t váltott ki, föleg azután, hogy megszünt az aranyvásárlások névtelensége.
Erre nem lehet válaszolni. A tözsde számára általában kedvezö a légkör, ha a politika eltávolodik egy kollektív, szocialista kormányzattól. De ez kudarcba is fulladhat, ha nincs elegendö pénz a befektetök zsebében, és ha a külföldi befektetök sem akarnának francia részvényeket vásárolni.
Természetesen, és nagyon erösen. Nem véletlenül mondták a régi Bécsben a spekulánsok: "Két dolgot minden tözsdés szeret - a szép nöket és az alacsony kamatlábakat."
A részvények legnagyobb ellenfelei a hosszú lejáratú kötvények Ha ezek kamatozása igen vonzó, akkor a nagybefektetök - a nyugdíjpénztárak, biztosítótársaságok, alapítványok, nyugdíjintézetek stb. - a kölcsönkötvényeket részesítik elönyben, különösen a valutastabilitás idöszakában. Ellenkezö esetben: ha a kötvények kamatozása alacsony, akkor ezek az intézmények részvényeket vásárolnak, mert az emelkedö osztalék reménye erre készteti azokat. Annál is inkább, mivel az alacsonyabb kamatok felélénkítik a gazdaságot és javítják a vállalatok nyereségkilátásait. Ez a mechanizmus a részvények és a kölcsönkötvények között természetesen csak inflációmentes idöszakban lehetséges. Ilyenkor tudja a központi bank a kamatlábakat leszállítani.
Infláció esetén két lehetöség van: a központi bank beavatkozik, hogy harcoljon az infláció ellen, megemeli a kamatlábakat, erre a kötvények árfolyama esik. A kötvények hozama emelkedik, és így versenyt támasztanak a részvényeknek. A magasabb kamatok miatt a pénzpiac is kevésbé likvid, és kevesebb pénz marad a részvények megvásárlására. Ha ezzel szemben a jegybank nem avatkozik be és nem emeli meg a kamatlábakat, akkor a részvénypiac az inflációból profitál, mert a pénzmennyiség egyre növekszik. Röviden: a részvény-árfolyamok inflációs idöszakban gyakran nem az infláció miatt esnek, hanem az infláció ellen hozott intézkedések, azaz a magasabb kamatok és szigorúbb hitelfelvételek (restrikció) miatt.
Ha nagy mennyiségü új kibocsátás, azaz sok új társaság kerül a tözsdére, csalhatatlan jele-e ez annak, hogy tart még a részvénybefektetések számára a kedvezö idöszak?
Nem, semmilyen körülmények között sem. Ellenkezöleg. Amíg a bankok piacra viszik a nagyszámú új kibocsátást, azalatt a tözsdei hangulatot - a tömegkommunikáció és a propaganda segítéségével - optimista hangulatban tartják. Minél optimistább a légkör, annál gyakrabban szívja fel a közönség az új kibocsátásokat. De annál hevesebb lehet a reakció is, ha az optimizmus megfordul. Ha az új kibocsátások vagy alaptöke-emelés miatt megsokszorozódik a részvények száma, ez majdnem mindig drámai visszaesést vált ki. Mert hirtelen több a részvény, mint a tökfilkó.
És ez a visszaesés néha mélyebb, mint azt az ember várta volna. De ha számított is rá, és meg is volt róla gyözödve, hogy bekövetkezik, ez ellen a legjobb gazdasági szakértök sem tudnak semmit sem tenni. Legfeljebb nagyon óvatosan fékezik vagy lassítják. Az a müvészet, hogy az ember felkészüljön rá és eszerint cselekedjen.
Ez attól is függ, hogy humanista, vagy törvényhozói szempontból nézzük, amely utóbbi a spekulánst éppen erkölcstelennek tünteti fel. Különösen azokra az országokra érvényes ez, amelyekben a deviza kényszergazdálkodás uralkodik. Ismertem egy spekulánst, aki Bécsböl Párizsba ment. Az elsö kérdés, amit egy kávéházban kollégáinak feltett, így hangzott: "Gyerekek, mondjátok, mi van itt megtiltva?" Ez volt az az idöszak, amikor a legnagyobb profitot olyan komplikált üzletekkel érték el, amelyekkel bizonyos törvényeket vagy rendelkezéseket kijátszottak.
Erkölcsi vonatkozása különösen annak van, ha baisse-re vagy tözsdekrachra spekulálnak; mert nem kétséges, hogy a baisse-spekuláns csak úgy tud nyereséget elérni, ha mások veszítenek. A tözsdekrach pedig gyakran politikai események vagy természeti katasztrófa következménye. Háború, forradalom, földrengés vagy egyéb váratlan esemény néha az árfolyamokat a mélybe taszítja. A baisse-spekuláns ezekböl az eseményekböl profitálhat, anélkül, hogy tett volna valamit érte. De nem hiszem, hogy sok spekuláns felhagyna ilyen okok miatt a tevékenységével.
Ismerek egyet, akit erkölcsi megfontolások általában nem tartanak vissza az üzlettöl, néha mégis lelkifurdalása van, s ez én lennék. A történet a következö: 1932-ben baisse-re spekuláltam nagy mennyiségü Kreuger-Zündholz-tröszt részvényekkel. Iván Kreuger egy zseniális stockholmi üzletember volt, aki különbözö országokban a gyufagyártás monopóliumát építette ki. Óriási hiteleket vett fel Amerikában és más gazdag ipari országokban, kikölcsönözte a pénzt az anyagilag gyengébb közép- és kelet-európai országoknak, és ezért megkapta a gyufagyártás monopóliumát. Amikor a Weimari Köztársaság, Magyarország stb. fizetéseiket leállították, az egész kreugeri elképzelésnek össze kellett omolnia. Az adós országok nem fizettek, és így neki is be kellett szüntetni fizetéseit hitelezöinek. Különbözö jelek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez hamarosan be fog következni, és határidöre eladtam egy nagy mennyiséget a Kreuger Társaság részvényeiböl. Kezdetben az árfolyam csak lassan esett. Noha a bukásról meg voltam gyözödve, nem számoltam még fel spekulációmat, bár azok már mélyen álltak. Aztán egy nap hirtelen jött a drámai hír, hogy Kreuger párizsi lakásán agyonlötte magát. A következö nap a részvények a mélybe zuhantak - az ember egyszerüen nem tudta követni öket. Óriási profitot zsebeltem be, de sajnálatosan egy ember élete árán. Büntudatot éreztem Kreuger halála miatt. Mindenesetre nem éreztem magam túl erkölcsösnek. Személyesen nem voltam a tragédia okozója, de a dráma erös lelki megrázkódtatást okozott. Annál is inkább sokkolva éreztem magam, mivel én Iván Kreugert egyáltalán nem tartottam csalónak, mint ahogy azt a világsajtó állította. Üzletének alapgondolata logikus és tisztességes volt, csak a politikai és gazdasági helyzet megítélésében tévedett, és a kedvezötlen körülmények áldozata lett.
Mindenki maga döntse el, hogy erkölcsi okokból milyen részvényeket nem vesz. Egy fiatal egyetemista megkérdezte egyszer tölem, hogy erkölcstelen-e a hadiipar részvényeit vásárolni. Az valóban erkölcstelen, hogy Amerikában a löfegyvereket szabadon lehet vásárolni. Az államoknak ezzel szemben bizonyos körülmények miatt szükségük van fegyverkezésre, hogy megvédjék az erkölcsöt. Ezt a kérdést azonban - hogy erkölcsös vagy erkölcstelen - minden kormánynak fel kellene tenniük. Nemcsak a fegyverkezés miatt, hanem mert a dohány és az alkohol forgalmazásából is hasznot húznak. Az a véleményem, hogy a játékkaszinók is erkölcstelenek, mindazonáltal az NSZK-ban is gomba módra szaporodnak. Gondolom, az is erkölcstelen, ha a nagybankok intenzíven reklámozzák az aranyvásárlást és -felhalmozást, és elmagyarázzák a befektetöknek, hogyan tudják az aranyat bizonyos országokban adómentesen megvásárolni. Azonkívül minden egyes aranyérme megvásárlása egyúttal tökeexport is, gyakran olyan idöszakban, amikor a nemzeti valuta nyomás alá kerül. Az aranyvásárlás a befektetés legtisztább formája, noha inkább az lenne az ország érdeke, hogy ezt a termelésbe fektessék. Azonkívül a bankok tanácsokat adnak a közönségnek arra, hogyan húzzák ki magukat az adó alól. Még sok példát tudnék felhozni arra, hogy valamilyen módon az erkölcs ellen, de nem az írott törvény ellen vétetnek. Ha tehát erkölcsi megfontolásokból egy spekulációt kihagy az ember, ez sem baj. Mert ha játszott volna, 50%-ban akkor is veszíthetett volna.
Nem. A spekulánst politikai hovatartozása nem befolyásolhatja. Sok tözsdés egészen kitünö alkalmakat szalasztott el politikai elvei miatt. Például a svájciak és a hollandok a II. világháború után - mondjuk ki egészen öszintén - németellenes magatartásuk miatt semmilyen körülmények között sem akartak német kötvényeket vásárolni. Sokat veszítettek, noha százmilliós nyereséget érhettek volna el, ha a német újjáépítési kötvényekre spekuláltak volna. Késöbb ugyanazok a svájciak vásároltak német kötvényeket nagy mennyiségben, akik harminc évvel ezelött a mai ár töredékéért is visszautasították.
Nem kell mindig józannak és logikusnak lennie, mert a butáknak is lehet igazuk a tözsdén, mivel részben ök maguk alakítják az árfolyamokat. A tözsdén az a logika, hogy gyakran logikátlannak kell lenni. Éppen ebben áll a spekuláns és a tözsde elemzésének nagy müvészete.
Igen. Az alkoholmámor élénkíti a fantáziát, megszünteti a felesleges gátlásokat, és ez gyakran különösen kedvezö.
A nöknek különösen erös a beleérzö képességük, és kifejezetten ösztönösek. Ezek a tulajdonságok kiegészíthetik a férfiak logikus megfontolásait.
Egy kicsit. És ezt meg is lehet érteni. Gyakran felállít egy elméletet, amely minden szempontból logikus és megdönthetetlen érveken alapszik. Ennek így kell lennie - gondolja ö, aztán végül kiderül, hogy a spekuláció hamis volt. Abban a pillanatban, amikor sikertelenségét a pechhel magyarázza, már babonás. A babona gyakran az ösztönböl adódik, és ez nagyon hasznos.
Az a döntés, hogy az ember eladja-e a papírjait vagy sem, a papírok múltbeli vételárától teljesen független, inkább a leendö kilátásoktól függ.
A spekuláns csak abszolút objektív ítéletet hozhat. Veszteséggel is el kell adnia, ha az objektív megítélés emellett szól. A legtöbb befektetö azonban veszteség esetén nem akar eladni, mert nem szeret mérlegelni. Amíg nem adja el a papírjait, addig nem kell veszteséget elkönyvelnie. Ez a pszichés beállítottság teljesen hamis, és meggátolja az objektív értékítéletet. Nyereség esetén azonban ugyanilyen független döntést kell hoznia.
Ennek a döntésnek is objektívnak kell lennie, függetlenül a múltbeli tranzakcióktól.
A hétvégén az embernek van ideje nyugodtan végiggondolni, hogy mit kellene a tözsdén tennie, és csak ezután képes teljes értékü megfontolással a stratégiáját kialakítani és terveket kovácsolni.
A spekulánst zavarja józan megfontolásában és kedvezötlen irányba befolyásolja, ha minden egyes árfolyam-ingadozást követ, szüntelenül figyel, ahogy azt a legtöbb tözsdei résztvevö teszi. Ezzel a spekulánsból játékos válna. Elég, ha a tözsdei ingadozásokat csak grossa modo (nagy vonalakban) követi. A tendenciákat természetesen ismernie kell. A tözsdét azonban csak egy bizonyos távolságból kell figyelnie, nem szabad egész közel mennie. Csak az ügynököknek, azok alkalmazottainak és a küldöncöknek kell mindig minden árfolyamot ismerniük, mert ügyfeleik kérdéseire válaszolniuk kell. A spekulánsnak egy bizonyos távolságot kall tartania.
Nekem például egészen különleges módszerem van: soha nem ismerem a pontos árfolyamokat és föleg nem a saját papírjaimét, mert nem akarom, hogy a napi változások befolyásoljanak. Csak a hangulatot ismerem és tudom, hogy állnak az indexek. Kialakítottam a véleményemet, és várok türelemmel, hogy igazam legyen. Ez vagy bejön, vagy nem. De ha a tözsde közben nem engem igazol, akkor sem változtatom meg a véleményemet, hanem nyugodtan várok tovább. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, és sok gyakorlás kell hozzá, de mindenki begyakorolhat egy ilyen viselkedést.
Az ember este tervez, éjszaka - tudatosan vagy tudat alatt - megfontolja, reggel elhatározza magát, aztán végrehajtja.
Ami elveszett, az elveszett. Az új üzletek új nyereséget hozhatnak, de a múlthoz nincs közük. Erre van egy mondásom: lehet nyerni, lehet veszíteni, de visszanyerni soha.
Sikerei után - akármilyen látványosak is legyenek azok - maradjon szerén, és semmi esetre se legyen öntelt; mert a legbutább is lehet sikeres a tözsdén. Annál is inkább, mivel a tendenciát a sok tökfilkó alakítja, és a buta csak egy csepp a tengerben.
Csak két lehetöség van: egy papír eshet és emelkedhet. Természetesen alig észrevehetö módon, és különbözö intenzitással. Ha az ember a két lehetöség közül a helyeset találja el, az nem ok arra, hogy beképzelt legyen. Ez tisztán szerencse dolga, mint minden szerencsejáték: "fej vagy írás". Ha az embernek aztán új ötlete támad, akkor hinnie kell benne, de egy kis szkepszis mindig szükséges, mert a sok elöre nem látható esemény egy pillanat alatt keresztülhúzhatja számításainkat.
Mérleget csak az örökösök csináljanak. Csak ök mondhatják meg, hogy az elhunyt sikeres vagy sikertelen volt. Mert amíg a spekuláns a tözsdén dolgozik, vesz és elad, új elképzeléseket állít fel és új kötelezettségeket vállal, addig a tözsdén megnyert pénz mindig csak kölcsönpénz. A kölcsönpénzt pedig gyakran magas kamattal kell visszafizetni. A spekuláns tehát, amíg él és spekulál, soha nem csinálhat mértleget. Vagy végleg nyugdíjba kell vonulnia, a tözsdére soha többé rá se szabad néznie, különben visszahúzza, mint a mágnes.
A szenvedélyes kártya- vagy rulettjátékos sem tudja a kaszinót örökre elhagyni. Egy nyereményben gazdag nap után másnap újra visszatér és játszik. Közismert, hogy a kaszinómenedzser sosem fél, amikor egy vendégét a nyereménnyel elmenni látja, mert meg van róla gyözödve, hogy a játékos így vagy úgy visszajön, és végül a nyereményét is "visszafizeti". "Csak az lehet pech" - sóhajtotta nekem egy kaszinótulajdonos -, "ha a házunkban nyert összeget a játékos egy másik játékteremben veszíti el."
Az elsö eldöntendö kérdés mindig az, hogy az ember papírokat vásároljon-e vagy pénzét elöbb inkább hosszú távú takarékformákba fektesse-e be? Ha a vásárlás mellett döntött, felteszi magának a kérdést: melyik piacon? Aztán azt kell mérlegelnie, hogy melyik csoportét vegye, végül a vállalatot kell kiválasztania. Az idöpont - ma, holnap vagy egy hét múlva - kiszámíthatatlan és a befektetö számára lényegtelen, hiszen ez tisztán taktikai döntés. A befektetö számára csak a hosszú távú stratégiának van jelentösége.
Egy autodidakta, ha iskolázatlan is, nagy tapasztalatot szerezhetett, és gyakran sokkal intuitívabban reagál az eseményekre és a bonyolult problémákra, mint egy iskolázott teoretikus. Az autodidakta gyakran pontosan reagál, anélkül, hogy tudná, miért, csak tapasztalatai alapján.
A legnagyobbat. Mert a siker nem mértéke egy profi szakismeretének és intelligenciájának. A sikertelen is ismerheti a tözsdei tendenciát, bizonyos papírok esélyeit, és a tözsdét különösen jól tudja megítélni, lehet fantáziája és a kockázatot is képes felmérni. Ő maga talán ebböl nem tud profitálni, mert határozatlan, félös vagy ideges és türelmetlen, és talán saját véleményében sem bízik. Vagy egész egyszerüen papírjain mindig adósságai voltak. Az utóbbi eset a leginkább végzetes, mert ilyenkor a türelem sem használ. A siker nagyon gyakran nem az intelligenciától, hanem egy ember jellemvonásaitól függ.
Tapasztalatból beszélek, mivel ennek tucatnyi fajtájával találkoztam barátaim körében. Gyakran meghatódba gondolok egy öreg barátomra, akiröl a legjobb véleménnyel voltam, söt akitöl igen sokat tanultam, de aki olyan rosszul végezte, hogy élete utolsó éveiben támogatnom kell. Eltekintve a már említett negatív jellemzöjétöl, szörnyen játékos kedvü volt. Délelöttönként a tözsdén játszott, délutánonként a lóversenyen, esténként bridzset vagy pókert és késö éjszakánként valamilyen hazárdjátékot. A tözsdén nagyon értelmes és szerencsés ötletei voltak, de az elsö veszteség után azonnal eladta a papírokat, részben azért, mert igen magas hitelre vásárolta azokat. Intelligenciája és meggyözö ötletei ellenére a spekulációt inkább csak játéknak tekintette. Így egyidejüleg magas intelligenciájú spekuláns és ideges játékos volt.
Egy másik barátom, Albert Hahn professzor, aki rendkívül okos ember volt, gyakran jegyezte meg: "Semmit sem adok a saját butaságomra." Talán amiatt, mert ö a közgazdaságtudományok professzora volt. Néha a bizalmatlansága volt (annak ellenére, hogy ö maga professzor volt) a legnagyobb szerencséje. És mivel negatívan ítélte meg saját magát, csak elméletileg játszott. Otthon játszott, vett és eladott, ide-oda, mert csak a szenvedélyére volt szüksége, de gyakorlatilag nem volt vállalkozó kedvü. Csak egyetlen hosszú távú stratégiája volt, és a negyvenes években egész vagyonát részvényekbe fektette, aztán húsz évig nem csinált semmit. Halálakor vagyonának harmincszorosát hagyta hátra (ma a hatvanszorosa lenne). Az örökösök ebben az esetben azt állapították meg, hogy jó spekuláns volt, éppen, mert nem spekulált. Elsö osztályú teoretikus volt, és gyakorlati ember, ezért inkább fogadott el tölem tanácsot, és elméletét csak a papíron próbálta ki. Ha közgazdasági tudományokra épülö elméletével játszott volna, valószínüleg tönkremegy.
Egész egyszerüen azt, hogy hazug,
A félig igaz információk. Veszélyesebbek, mint a 100%-ig téves információk, mert a féligazság teljes hazugság. A rosszul informált tözsdések jobban megfontolják a döntéseiket. Mivel a téves információk gyakran meglepöek és provokálóak, az elövigyázatos spekuláns ellenörzi öket. A legveszélyesebb egy helytálló információ rossz alkalmazása, mivel az egy rossz következtetés eredménye, és valószínüleg az anyag ismeretének hiánya. Egy hamis információ rossz alkalmazása ezzel szemben jó eredményre vezethet, mert negatív szorozva negatívval pozitívat eredményez.
Ha az ember a részletekröl túl sokat tud, nem látja át az egészet. A sok fától nem látja az erdöt. Keveset kell tudni, de mindent meg kell érteni. Ha az ember már minden részletet elfelejtett, akkor marad meg a tözsdetudomány. Az ötvenes években volt egy sorozat az amerikai tévében a tözsdéröl. A résztvevök közül pl. egy idös hölgy és egy iskolásfiú lett a gyöztes. Ők mindent tudtak, tényleg minden, amit az újságokban, könyvekben, statisztikában el lehetett olvasni. De a tözsdén egyikük sem tudott akár csak a legkisebb sikert is elérni.
Feltétlenül fontos. Ha az ember az elkövetkezö eseményeket nem látatja elöre, akkor legalább a múltat értse meg. Ez megkönnyíti a jövöbeli megfontolásainkat. Minden sikeres vagy sikertelen spekuláció után a tözsdének elemeznie kell sikerének vagy sikertelenségeinek okait. Miért volt a spekuláció helyes, mely érvek voltak jók, és mekkora volt a szerencse szerepe. Vagy ellenkezö irányban: miért volt a spekuláció sikertelen, mely érvek voltak hamisak, milyen elöre nem látható események jöttek közbe, hol számítottuk el magunkat.
Minden hír és esemény fontos. A politikusok minden szavából levonható valamilyen következtetés. De a legfontosabb azt kitalálni, megérezni és helyesen elemezni, ami a szavak, hírek és események mögött van; milyen következményei lehetnek ezeknek. Nagyon gyakran azt is ki lehet találni, amit elhallgatnak. Tehát a jelentéseket bizonyos szkepszissel kell kezelni.
Az újságok tözsdei kommentárjai, elemzései semmitmondóak. Például gyakran lehet e következö szórakoztató szöveget olvasni: "A tözsde ma gyengébb volt a pesszimisták eladásai miatt, akik további emelkedésben nem reménykednek. Ezzel szemben a vevök visszafogottak voltak, mert még gyengébb árfolyam-alakulásra várnak. Így az árfolyamok több pontot estek az eladások és a rossz hangulat miatt." Az egész szövegböl számomra csak az elsö mondat jelent valamit: "A tözsde ma gyengébb volt". Az összes többi felesleges és magától értetödö. A "gyengébb" jelzö mindent tartalmaz.
Sok befektetö - mint pl. a nyugdíjpénztárak, alapítványok, biztosítótársaságok stb. - számára az osztaléknak van bizonyos szerepe, mert állandóan bevételre van szükségük. A hosszabb távra tervezö spekulánsok viszont a vállalatok fejlödését követik figyelemmel: a további nyereségalakulás lehetöségeit elemzik, hogy az csökken, emelkedik vagy stagnál. Az osztalék nagyságát a tökepiac kamatlábaival kell összehasonlítani. De még ma is nyitott kérdés, hogy a hozadékoknak magasabbaknak vagy alacsonyabbaknak kell lenniük, mint a hosszú távú befektetések fix kamatlába. Volt idö, amikor a részvényvásárlók a tökepiaci kamatlábnál magasabb hozamot igényeltek, azzal érvelve, hogy a részvények osztaléka a jövöben - különösen egy lehetséges gazdasági válság esetén - nem biztos, ellentétben a kötvények kamataival. Ezzel szemben olyan idök is voltak, amikor a befektetök a tökepiaci kamatlábnál kisebb osztalékkal is beérték, mivel reszt akartak venni a növekedésben, mert a gazdaság, valamint a vállalatok fejlödését optimistán ítélték meg. Nem láttak kockázatot az osztalékok nagyságában, ellenkezöleg, egyre magasabb osztalékkal számoltak. A magasabb nyereségre és osztalékra vonatkozó elvárást (várakozást) nevezzük spekulációnak. Ha a közönség és a spekulánsok egy társaságnál emelkedö nyereségre számítanak, akár az osztalékok emelkedése nélkül is, ezeket a részvényeket nagy mennyiségben vásárolják. Ha viszont fennáll a csökkenö nyereség veszélye, és ugyanígy látják az osztalékokat is, vagy teljes veszteségre számítanak, akkor nagy mennyiségben eladnak.
A vállalatok nyeresége és a tökepiaci kamatlábak között nincs állandó kapcsolat. Ugyancsak nincs közvetlen kapcsolat a nyereség, az osztalékok és az árfolyamok között. Az osztalékok kevésbé változnak, mint a nyereségek és jobban, mint az árfolyamok. Az árfolyamok egy mélypontjánál és depresszió esetén a részvények hozama viszonylag magas, a felemelkedés csúcsán pedig alacsony. A részvények árfolyama tehát emelkedhet vagy eshet, ha az osztalék és a nyereség változatlan marad, miközben a tökepiaci kamatláb esik vagy emelkedik.
Ha tehát a tökepiaci kamatlábak csökkenöben vannak, ugyanakkor a vállalatok nyeresége emelkedik, és semmilyen más befolyásoló tényezö nem érvényesül, akkor az árfolyamok emelkednek. Ha ezzel szemben a tökepiaci kamatlábak emelkednek, ezzel párhuzamosan a vállalatok nyeresége csökken, akkor ez a nagy baisse. Tehát ez a három tényezö - a kamatok, a pszichológia és a vállalati nyereség - a mérvadó a tözsde alakulására.
Az árfolyam a következöképpen alakul: a tözsde a mélyponton van, az árfolyamok az elözö felemelkedés után ismét mélyre estek. Ennek az volt az oka, hogy a kamatok emelkedtek és a likviditás kimerült. Kevesebb a rendelkezésre álló pénz, hogy részvényeket vásároljanak (a nagy tartályban a vízszint alacsony), és a befektetök körében bizonyos pesszimizmus uralkodik a gazdasági fejlödést és a várható vállalati nyereséget illetöen. Az értékpapírok az utóbbi idöben a csökkenö árfolyamok miatt a "remegö kezüektöl" a "sokat tapasztaltakhoz" kerültek, tehát most szilárd kezekben vannak. Ha további rossz hírek már nem vetik vissza az árfolyamokat, akkor biztos, hogy a "remegö kezüek" mindent kiárusítottak. A sokat tapasztaltak, akiknek a kezében most a papírok találhatók, ezzel szemben minden negatív eseményt bekalkuláltak, azt is, hogy további rossz hírek jöhetnek. A piac ezen az alacsony szinten bizonyos ideig megáll, néhány kisebb mozgás bekövetkezhet, de ennek nincs nagy jelentösége. Jöhetnek hírek a csökkenö nyereségröl és osztalékról, de mert ök már erre is felkészültek, semmilyen befolyással nincs rájuk.
Egy bizonyos idö múlva újabb hírek érkeznek a nyereségröl, amely a vártnál nem lett rosszabb, a központi bank csökkenti a pénzpiaci kamatlábakat, hogy elösegítse a gazdasági fellendülést. Ugyanekkor, a csökkenö kamatlábak miatt több a rendelkezésre álló pénz, és az osztalék és a pénzpiaci kamatláb közötti verseny most már a részvények javára döl el. Most jönnek az elsö spekulánsok, a legkeményebb profik, az úttörök, akik vásárolni kezdenek, természetesen már emelkedö árakon; máskülönben a részvények a biztos kezekböl nem kerülnek elö.
Elöször keveset és óvatosan vásárolnak, de emelkedö áraknál egyre többet, ami a pesszimista hangulatot mérsékli. Emiatt újabb érdeklödök jönnek, az árfolyam újra valamivel magasabbra emelkedik, és elindul a láncreakció: kevesebb pesszimizmus - új vásárlók - magasabb árak - optimizmus - tovább emelkedö árak stb. Így alakul ki az emelkedö mozgás elsö fázisa. Ehhez járul az is, hogy az árak a nagy pesszimizmus miatt elözöleg mélyebbre estek, mint az jogos lett volna. A hozamok az alacsony részvényárak mellett túl magasak voltak, ennek korrekciója pedig vagy az osztalékok csökkentése vagy az árfolyamok növelése lett volna. Mivel azonban a gazdasági helyzet inkább javul, mint romlik, az utóbbi, azaz az árfolyam-növekedés következik be. Így az elsö fázisban az árfolyamok az elözönél reálisabb szintet értnek el. Ezt a korrekciót nevezem elsö fázisnak.
A csökkenö kamatlábak hatására a gazdaság is felélénkül, és új hírek jönnek a lassan emelkedö nyereségekröl. Az árfolyamok követik ezt az optimista, gazdaságilag is alátámasztott növekedést, és párhuzamosan emelkednek a nyereséggel: sokkal jobb a hangulat. Ezt és kísérö fázisnak nevezem. Az árfolyamok kísérik az általános fejlödést.
Egyre több érdeklödö, spekuláns és játékos jön a piacra. Az optimizmus a tovább csökkenö kamatlábnak és az egyre növekvö nyereségnek köszönhetöen egyszerre majdnem eufórikus lesz. Ekkor ugrik át a mozgás a másodikból a harmadik fázisba. Egyre több vásárló jön, akik az árfolyamot a magasba hajtják. Egyáltalán nem látnak már kockázatot, csak a határtalan optimizmus uralkodik. Sokan érzik már a pecsenye illatát, úgy vonzza öket a játék, mint a rovarokat a fény, a hausse táplálja a hausse-t. Ezt a túltelítés fázisának nevezem.
De a fák nem nönek az égig. Minden "remegö kezü" tele van papírokkal, és ha elfogyott a pénzük, hitelre vásárolnak. Mivel a bankok likviditása igen magas, a hitelfelvevöknek különösen kedvezö feltételekkel adnak hiteleket, ezzel is ösztönözve az új vásárlásokat. Ezzel is fütik az emelkedö tendenciát. Azonkívül a bankok szeretnének túladni saját papírjaik nagy mennyiségén is.
A helyzet a következöképpen néz ki: a "sokat tapasztaltak" eladták papírjaikat, amelynek most a "remegö kezüeknél" találhatók. Mivel egy ilyen eufóriának inflatorikus hatása is lehet, a központi bank óvatosabbá válik, elkezdi megemelni a kamatlábakat, szükíteni likviditását. Az értékpapír tulajdonosok csak a vevök újabb rétegére várnak, akik a részvényeket a magas árak mellett átvennék. De a jegybank pénzpolitikájának következtében a friss pénz áramlása megszünik. Az árfolyamok nem emelkednek tovább, akkor sem, ha jó hírek (magasabb nyereség és osztalék) érkeznek a gazdaságról. Mivel egyes spekulánsok ki akarnak vonulni a piacról, talán pénz is kell nekik, de látják, hogy nem lesz magasabb az árfolyam, kezdenek eladni - kezdetben lassan és keveset -, ezzel negatív árfolyam korrekciókat idéznek elö, mert a vevök vásárlási kedve korlátozott. Ez a lefelé való mozgás elsö fázisa. Fokozatosan rosszabb gazdasági hírek is érkeznek (kisebb nyereség, esetleg osztalékcsökkenés is), és ezt további árfolyamesés kíséri. Ez a hanyatlás második fázisa. A csökkenö árfolyamok és a rossz hírek másokat megfélemlítenek, és a láncreakció - ezúttal ellentétes irányba - újra kezdödik: az árfolyamok tovább esnek és végül bekövetkezik a pánik, a teljes kiárusítás. Ez a visszaesés utolsó fázisa, a túltelítettségé, amikor az árfolyam a tömegpszichológia hatása alatt még mélyebbre esik, mint tulajdonképpen jogos lenne. Tanulság: a "remegö kezüek" egyre alacsonyabb áron adnak el, a "sokat tapasztaltak" ugyanúgy vásárolnak.
Minél ügyesebb a spekuláns, annál korábban lép az általános tendencia ellen. Már a hanyatlás utolsó fázisában vásárolni kezd, tehát a trend ellen, söt a felemelkedés elsö fázisában is még vesz. Aztán hagyja kifutni a fejlödést, és elsönek kezd eladni, amikor a felemelkedés eufórikussá válik.
Mindenesetre azzal kell számolni, hogy a felemelkedés harmadik fázisa végül robbanásszerü is lehet. Sok spekuláns számára az a legnagyobb veszély, ha azt hiszi, hogy eladásaival tévedést követett el. Nagy a fájdalma, mert mindennap utánaszámol az elszalasztott nyereségnek. Aztán hirtelen eldönti, hogy ismét beszáll. Ha azok közül sokan újra beszállnak, akik eddig eladtak, jön a nagy fordulat. Egy régi tözsdei törvény mondja: ha a legkonokabb baisse-spekuláns egyszer optimista lesz, ez jelzés arra, hogy kivonuljunk a piacról. Éppen így, de ellenkezöleg: ha a szenvedélyes optimisták hirtelen pesszimistákká válnak, be kell szállni a piacra.
A felemelkedés és hanyatlás e három fázisának elemzése után világos, hogy a ciklikus tözsdei mozgás kétharmadában a tendencia ellen, egyharmadában pedig a tendencia irányával azonos módon kell cselekedni.
Ez a viselkedés azonban rendkívül nehéz, és sziklaszilárd elhatározás kell hozzá. A legtöbben, tehát a tözsdei résztvevök 90%-a mind ugyanazt gondolja, ezért az egyén nagyon nehezen tudja magát kivonni az általános hatás alól. Nagyon nehéz optimistának lenni, ha mindenki halálosan komoly, és ugyanilyen nehéz pesszimistának lenni, ha mindenki mennybe megy az örömtöl.
A siker kulcsa az anticiklikus viselkedés. Természetesen nem mindig, mert - mint mondtam - a ciklus egyharmadában lehet a hangulattal együtt cselekedni: az árfolyamok emelkedésénél egy kicsit kivárni és nem azonnal eladni, a hanyatlásnál ugyanígy kivárni és nem azonnal beszállni, hanem az eufória ellenkezöjét, vagyis a teljes kiárusítást megvárni, hogy meddig tartanak ezek a fázisok és ciklikus mozgások, azt nem lehet kiszámítani. Ez attól függ, milyen erös volt a piac, mielött keresletivé vagy kínálativá vált, a tömegek lélektani állapotától és számtalan más kiszámíthatatlan dolgoktól. Nemcsak azért, mert a tözsde a gazdasági tendenciákkal nem párhuzamosan fut (néha éppen ellenkezöleg), hanem mert maga a gazdasági fejlödés tendenciája sem látható elöre hosszú távon. Ha például ma már tudnánk, hogy a következö évre konjunktúra várható, akkor ma mindenki erre rendezkedne be.
A számítógép is csak akkor állíthatná abszolút biztonsággal, hogy egy papír árfolyama jövöre 100-ra emelkedik, ha már ma 99-en állt.
 |
Nem feltétlenül. Nem kell mindig és eröszakkal a tendencia ellen tenni. Kezdetben a tendencia ellen kell beszállni, aztán vele együtt haladni, végül pedig a tendencia ellen kell cselekedni. Az a periódus, amikor az ember a tendenciával együtt haladhat - mint mondottam - viszonylag rövid, az egész mozgásnak csak mintegy harmada.
Nincs tudományos módszer annak meghatározására, hogy mikor csap át egyik fázis a másikba, és még kisebb valószínüséggel lehet pontosan kiszámítani azt a naptári napot, amikor a fordulat bekövetkezik. Egy felemelkedés évekig is eltarthat, de lehet, hogy csak hónapokig. Ezeket a becsléseket önállóan kell kialakítani a tapasztalatok és a jelenségek alapján. Állandóan ismételni kell, hogy a tözsdei tendenciák elörejelzése nem tudomány, hanem müvészet. Aki tözsdei tendenciákat vagy árfolyamokat tudományos módszerekkel akarja elöre jelezni, az vagy sarlatán, vagy tökfilkó, vagy mindkettö egyidejüleg.
A hitelek ára, tehát a kamat a gazdaság és természetesen a tözsde számára a legfontosabb tényezö.
Így érthetö, hogy rövid távú szemléletü játékos minden nap meredten figyeli a kamatlábak alakulását, mint a nyúl a kígyót. Nevetséges azonban, hogy nem akarják elemezni a kamatlábak további alakulását, és azokat a tényezöket sem, amelyek erre hatással vannak, hanem a pénzmennyiséget fetisizálják, amelyet minden héten publikálnak. Még rövid idövel ezelött is minden csütörtökön sorban álltak az ügynökök vagy küldönceik a New Yorkban a Federal Reserve Bank (FED) elött, ahol 16.15-kor a legújabb számokat nyilvánosságra hozzák.
Ha a pénzmennyiség csak egy kicsivel is jobban nött, mint ahogy azt elöre becsülték, erre rögtön emelkednek a kamatlábak, esnek a kötvényárfolyamok, mert a pénzmennyiség-fetisizálók várják a jegybank ellenreakcióját. Egyes cégek már órákkal elöbb a FED elé küldték alkalmazottaikat arra az esetre, hogy esetleg kicsivel elöbb megszerezzék a kiszivárgó híreket. Egy perc elöny egy nagy spekuláns számára milliókat is jelenthet, ha utána a határidös müveletek piacán (Financial Futures) milliárdokat fog mozgásba hozni. A légkör úgy elfajult, hogy a profik nemcsak a pénzmennyiség nagyságára, hanem annak becslésére is játszottak. Arra tippeltek, hogy más kereskedök a napi pénzmennyiséget hogyan állapítják meg. Tehát egymásra fogadtak. És az emberek dollárok ezreivel fogadtak erre. A hisztéria csak akkor vált igazán komollyá, amikor a FED elnöke, Volcker bejelentette, hogy pénzmennyiséget mint fegyvert fogja használni az infláció ellen.
Volcker befolyását nem lehet eléggé túlbecsülni. Joggal mondhatjuk, hogy ö az Egyesült Államok második legfontosabb embere.
Legalábbis a rövid távú kamatlábakat az USA jegybankja - éppúgy, mint az NSZK-é is - kedve szerint diktálhatja. Elad vagy vesz kincstárjegyeket, és ezzel a pénzt pumpál a gazdaságba, vagy kivon belöle. Ez természetesen befolyásolja a tözsdét is, és mivel a likviditás a piacra döntö hatással van, minden játékos és spekuláns alapvetöen érdekelt abban, hogy hogyan dönt a Federal Open Market Committe (FOMC). Ez a testület - amely a legfontosabb központi bankok vezetöiböl áll - határozza meg az árfolyamot. Milyen szép lenne, gondolják sokan, ha az ülésteremben egy lehallgatót lehetne elrejteni, hogy ezeknek az uraknak a vitáiból megtudhassák, hogy restriktív (megszorító), vagy expanzív (laza) pénzpolitika várható. Mivel azonban ezt nem lehet, ezért a hivatalnokok minden elejtett szavára mohón fülelnek, legyen az a Federal Reserve legkisebb beosztottja vagy akár a portása is. Minden pletyka után szaladnak, söt megpróbálnak azon bizottság tagjainak arckifejezéséböl kiolvasni valamit, akik az ülés után a tévében megjelennek. Ezt a perverz játékot a legnagyobb értelmetlenségnek tartom. A tözsdei résztvevök és befektetési tanácsadók százai hívják telefonon az NSZK-ban is a világ minden tájáról a közvetítö irodákat, hogy megtudják: mennyi a legutóbb jelentett pénzmennyiség. Ez a pénzmennyiség persze csak tiszavirág életü, egy héttel késöbb egészen más lesz. Ez, a pénzmennyiségre való spekulálás számomra az intellektuális szegénység jele volt (és maradt). A szakértök egyik fele emelkedö, másik fele pedig csökkenö kamatokat jósolt.
A játékosok például eladták papírjaikat a nagyobb pénzmennyiség miatt, mert magasabb kamatlábra számítottak. Másrészt azonban a tözsde megfelelö likviditás nélkül nem tud emelkedni. És az sem biztos, hogy a hosszú távú kamatlábak - amelyek a kötvények árfolyamát, majd a részvényárfolyamok tendenciáját meghatározzák - a magasabb rövid távú kamatlábara feltétlenül emelkedéssel reagálnak. Mivel a hosszú távú kamatlábak a rövid távú kamatlábakkal ellentétben nem a FED-töl függenek, hanem az adósokba, a valutába, a pénzpolitikába stb. vetett bizalomtól. Még a rövid távú kamatlábra sem lehet következtetni a heti pénzmennyiségböl, elöször is azért nem, mert Mr. Volcker maga sem tudja, mi lesz a szándéka három hónap múlva, másodszor, mert igyekszik terveit magának megtartani.
Ő olyan, mint egy szfinx. Talán jobban tetszene neki a nagyobb pénzmennyiség és az alacsonyabb kamatláb, hogy a gazdaságot felélénkítse, vagy a magasabb kamatláb, mert valamilyen inflációs veszélyt érez. Lehet, de nem valószínü, hogy döntése politikai motivációkon alapszik. Tehát a spekulánsokkal úgy játszik, mint macska az egérrel. Hol azt mondja, amit tenni szándékozik, máskor ennek az ellenkezöjét. Éppen úgy, ahogy ezt egy klasszikus vicc mondja: Két konkurens kereskedelmi ügynök utazik a vonaton. "Mondd csak kedves kolléga, hova utazol?" - kérdezi az egyik. "Csernovitzba"- hangzik a válasz. "Hazudsz"-fújtat a másik. "Ha Csernovitzot mondasz, hogy én azt higgyem, hogy Tarnopolba utazol, akkor tudom, hogy Csernovitzba utazol, mert hazug vagy."
Nem szívesen mondok a tözsdei prognózist a választásokkal kapcsolatban. Túl sok választást értem már meg ahhoz, hogy nem mindig legyek szkeptikus. Ha a választás kimenetelét elöre ismerném is, akkor sem tudnám elöre megjósolni, a befektetö közönség pszichológiai reakcióit. A politikában minden lehetséges, a legkedvezöbb és a legdrámaibb fordulatok is. Söt a közvélemény-kutatásban sem hiszek, mivel én pontos eredményeket is, de teljesen téves elörejelzéseket is megéltem. 52 éve követem az amerikai választásokat, még a pénztárcámmal is. 1932-ben a Wall Street-i tözsdeügynöknél hivatalosan is lehetett a választásokra fogadni. 5000 dollárt (akkori értékben) kellett a cégnél letétbe helyeznem (ez akkoriban csinos kis összeg volt), hogy 1000 dollárt nyerhessek, amikor Franklin D Roosevelt esélyei 10:1-hez, söt még kedvezöbben alakultak, annak a látványos eredménynek köszönhetöen, amivel az országot és a kapitalista rendszert meg tudta menteni a katasztrófától. Aztán jött 1940. Amerika ugyan semleges volt, de Anglia és a szabad Nyugat már a II. világháborút vívta, és nagy veszélyben forgott. Roosevelttel szemben egy nagyon heterogén, de igen erös koalíció állott: a jóhiszemü pacifisták, sok idös remegö kezü ember, akik féltek, hogy Roosevelt Amerikát háborúba taszíthatja (tulajdonképpen igazuk volt); harmadszor is jelölték öt (Washington óta mindenki csak kétszer jelöltette magát). Ennél a befolyásos koalíciónál Roosevelt esélyei természetesen kisebbek voltak, mint elötte: azt hiszem, a fogadások 2:1-hez álltak a javára. Mégis megválasztották, és 1944-ben negyedszer is, mert az amerikaiak a háború alatt nem akartak változást. Minden választás alkalmával Rooseveltre fogadtam és nyertem is.
A választási fogadások szakemberei arra esküdtek, hogy az utolsó hetek esélyeseire biztosan lehet fogadni - mindegy milyen arányban -, mert akkorra már az általános megegyezés kikristályosodott. Akkor már nincs meglepetés. Szerencsére az 1948-as választások alatt nem tartózkodtam Amerikában, amikor a választási esélyek 25:1 arányban Thomas E. Deweys javára álltak Harry S. Truman ellen; ennyire biztosnak látszott Dewey megválasztása. Az arány túlzott volt, de nem fért kétség a várható eredményhez. Természetesen én is Deweyre fogadtam volna, és így az ingem is rámegy, mert nemcsak a tözsdén, hanem a politikában is vannak kellemetlen meglepetések. Hihetetlen volt, de Truman megnyerte a választásokat.
Dwight D. Eisengower a II. világháború höse volt. A gyözelem könnyü volt számára. John F. Kennedy legyözte Richard Nixont tv-vitájának köszönhetöen, mert fiatal, szép, csillogó volt, Nixon pedig merevnek hatott.
Lyndon B. Johnsonnak igen gyenge ellenfél jutott, a népszerütlen, szélsöjobboldali Berry Goldwater.
Nixon késöbb gyözött, de csak az Egyesült Államok történelmének leggyengébb jelöltje, a szélsöbaloldali George McGovern ellen. Hozzá kell tenni: Nixon még Eisenhower protezsáltja volt. Carter felemelkedését puritánságának köszönhette, és annak az ellenreakciónak, amit Nixon korruptsága és "Watergate"-botránya váltott ki. Az 1980-ban kialakult helyzet végül is Ronald Reagan gyözelmét hozta a gyenge, határozatlan, földimogyoró-termelö Carterral szemben, akit tökfilkónak tartottak (noha nem volt az).
Reagan volt a megfelelö erös ember, a patrióta, aki az amerikai nép sok megaláztatást, pl. a teheráni túszdrámát jóvá tehette. Az öreg cowboy az amerikai gazdaságot, az inflációt, a munkaerö-piacot lasszójával keményen kézben tartotta.
Elnökök jöttek és mentek, de a sokak által gyülölt Uncle Sam marad. Szerencse, hogy a világpolitikát nem a német sajtószobácskákban, hanem Washingtonban csinálják.
A befektetök világa egy kétpártrendszerü demokráciára hasonlít: az egyik párt az ingatlanbarátoké, a másik pedig a mobil értékeké (értékpapíroké). Két teljesen különbözö hitvallásról van szó, olyan mélyek az elvi különbségek. Mindegyik párt jó érveket vet be, de a befektetési formák hátrányairól keveset beszélnek.
A részvénybefektetés egyik hátránya az, hogy a befektetö részvényei árfolyamát naponta követni tudja, és ez a legnagyobb kárára lehet. Még akkor is, ha nem akar odafigyelni, a napi sajtó, a tv és a rádió az árfolyamokat az orra alá dörgöli. Nem is szólva arról, hogy egy nagyobb visszaesés idején a föcímek maguk is információval szolgálnak. Így a befektetö - akarva, nem akarva - mérleget készít, és ez meggondolatlan döntésekhez vezethet. Hiába vette a részvényeket, ahogy ezt állította, nyugdíjas éveire vagy unokáinak -, tehát igen hosszú távra. Akkor is, ha csak egy részvénye van, az árfolyamokat naponta követni fogja.
Az ingatlanbefektetéseknél ez a feszültség nem áll fenn. Itt nincsenek látható árfolyam-ingadozások, amelyek az ember idegein látható árfolyam- ingadozások, amelyek az ember idegein, mint a hárfa húrjain tudnak játszani. És mégis egy ház, egy lakás vagy telek tényleges és elérhetö értékké az idök folyamán nagy ingadozásnak van kitéve. De erröl a szerencsés ingatlantulajdonos nem tud semmit. Nyugodtan alszik befektetésén, és legfeljebb az eladási árat mérlegeli, de majdnem mindig magasabbra értékeli a híresztelések és a szomszédok pletykái alapján, akik hasonló ingatlanaikat mindig magasabbra értékelik. Pedig néha kérdéses, hogy valaki pl. egy 100 000 márkáért vásárolt ingatlanrészt néhány hónappal késöbb veszteség nélkül el tud-e adni. Nem beszélve a hatalmas költségekröl és jutalékról. Nem az árjegyzékböl, hanem saját zsebén tapasztalja az ember, hogy befektetése valójában mennyi is ér.
A részvénybefektetés egyik elönye az abszolút likviditás. A részvényárfolyamok emelkednek és esnek, de mindennap lehet belölük pénzt csinálni, néha nyereséggel, néha veszteséggel, de minden mennyiségben pénzzé tehetök.
Körülbelül 30 évvel ezelött báró M.R., aki akkoriban Európa leggazdagabb embere volt, halála után kb. 300 millió font sterling (mai vásárlóértéken számolva 5 milliárd márka lehetne) örökséget hagyott maga után. Azt hiszem, ennek nagyobb része értékpapírokban volt. Ekkora mennyiségü értékpapír pénzzé tétele valószínüleg csak néhány napot vett igénybe. Egy ingatlantulajdon eladásához hosszan tartó türelemre van szükség, mindenekelött akkor, ha erdökröl vagy mezökröl van szó. A részvénytulajdonos viszonylag kis összeg árán tudja kockázatát csökkentetni, amennyiben több ország különbözö részvényeit vásárolja. Befektetéseit nemzetközileg és több különbözö csoportnál tudja szétszórni. Ingatlanok esetében ez csak egészen magas összegek kifizetésével lehetséges.
A politikai kockázat az ingatlanértékeknél viszonylag nagyobb, mivel a vevök között mindig több a bérlö, mint a háztulajdonos. Melyik kormányzat az, amelyik nem inkább a bérlöket védi, és ez nagy méreg a háztulajdonosoknak. A világ majdnem minden országában volt és még most is van egy igen népszerü bérlövédelem, ami hosszú ideje nyomást gyakorolt az ingatlanpiacra. Körülbelül 20 éve a konzervatívok Angliában elveszítették a választásokat, mert eltörülték a bérleti díj ellenörzését.
Igaz, hogy a hetvenes években a részvénytulajdonosok meg lettek tépázva, miközben az ingatlantulajdonosok az állandóan emelkedö árakból böségesen profitáltak. Mindenesetre semmi garancia nincs arra, hogy a jövöben ez nem ismétlödik meg. Az elmúlt 60 évben az ingatlan spekulánsok is gyakran utolsó ingüket is elveszítették az Egyesült Államokban, Franciaországban, Spanyolországban vagy ugyanúgy Svájcban és az NSZK-ban is. Sok éven keresztül Németországban rendkívül nagy ingatlanpiaci fellendülés uralkodott részben a leromlott ország újjáépítése miatt. De ez nem maradt mindig így.
Ennek ellenére meg vagyok róla gyözödve, hogy a kisbefektetök számára a pénzbefektetés elsö törvénye egy saját tulajdonú lakás megszerzése. Ezzel elsö megtakarítását inflációbiztosítottan fektette be. Különösen a szocialista országokban igaz ez, amelyek inflációtól is szenvednek, és azonkívül még mindig nagy a lakásínség is.
Egy további elönye az ingatlanbefektetéseknek a részvénytulajdonnal szemben - ha a vásárlás hitelre történt - az, hogy az ingatlanra felvett adósságot több évre és fix kamatlábbal állapítják meg, míg a részvényvásárlási hitel naponta felmondható, és a kamatláb-ingadozások veszélyének is ki van téve.
Ami a nagyobb tökék befektetését illeti, a vita még nyitott. Én tözsdei ember vagyok, és ezért az értékpapír-befektetések mint egy részvényes." Az utóbbi évek tapasztalatai alapján jogot formálok arra, hogy ezt a szólást "Ravasz, mint egy részvényes"-re változtassam.
Vannak-e komolyra vehetö belsö információk, és mit tart Ön ezekröl?
Vannak ilyenek is, meg olyanok is. Már ötven évvel ezelött megtanultam, hogy hogyan kell értékelni egy belsö információt. Egy cég munkatársa voltam, ahol az ügyfelek között volt Senior Bingen is, egy exbankár Genovából, egyben André Citroen, a zseniális francia autógyáros apósa. Egyre több Citroen-részvényt vásárolt nálunk, amelyek lassan, de biztosan a magasba emelkedtek. Ki lehetett jobban informálva a Citroen-részvényekröl, mint Senior Bingen, és így anyagi lehetöségeimhez mérten a Citroen-részvényekkel egy kis spekulációba merészkedtem. Hihetetlen volt, de hat hónappal késöbb Citroen csödbe ment, noha a vállalat hat hónappal korábban még 50 frank osztalékot fizetett. A csöd után még az esedékes váltóit sem tudta kifizetni. Az ugyanis nem volt belsö információ, de nagyjában és egészében azzal egyenértékü. A társaság tönkrement, és André Citroen úr szegény emberként halt meg. Ahogy késöbb kiderült, ez nem a vállalat alacsony minöségének és termékeinek a következménye volt, hiszen azok még ma is a világ legjobb autói közé tartoznak, hanem André Citroen jellemével volt összefüggésben. Franciaország egyik legtehetségesebb nagyiparosa volt, fantáziagazdag és optimista, aki nagy hitelekkel dolgozott. Sajnos rosszul választotta meg a hitelezöit. (Gyakran úgy hiszem, hogy fontosabb az adós számára egy jó hitelezöt találni, mint a hitelezönek egy jó adóst.) Citroen nagy hazárdjátékos is volt, és hétvégeken Deauville-ben baccarát játszott. Ahogy ezt két nagy magánbank - amelyektöl a hitelt felvette - megtudta, hirtelen és radikálisan felmondta a hiteleket. És így jutott katasztrófába egy virágzó vállalat.
Senior Bingern ezt nem láthatta elöre, aki vejét korlátlanul csodálta. Hogy láthattam volna akkor én? Egész csinos veszteséget kellett elkönyvelnem.
Késöbb mindkét oldalon szereztem tapasztalatokat. 65 éves tözsdei pályafutásom alatt kétszer profitáltam abból, amikor bennfentesektöl információkat szereztem, kétszer pedig éppen azért, mert éppen az ellenkezöjét tettem, mint az információk alapján tennem kellett volna. És számtalanszor volt a bennfentes információk miatt veszteségem. Egyszer úgy profitáltam belsö információ alapján, jobban mondva egy olyan információnak köszönhetöen, amit magam szereztem, hogy nagy veszteséget kerültem el. A II. világháború alatt, amikor New Yorkban éltem, érdekeltek az európai kormánykölcsönök, különösen azok, amelyek adós országait a német hadsereg szállta meg.
Így voltam a Dán Királyság kötvényeivel is, amelyeket a New York-i tözsdén hoztak forgalomba. A kamatszelvényeket kifizették, de kétséges volt, hogy a veszélyesen közeledö visszafizetés lehetséges volt, hogy a veszélyesen közeledö visszafizetés lehetséges-e vagy sem. "Fizetni, vagy nem fizetni"- ez volt a dán kormány számára a kérdés. Hatszázalékos bónokról volt szó, amelyeket a tözsdén a névérték 60%-áért jegyeztek és amelyeket 6 hónap múlva 100%-on kellett volna visszafizetni. Egy ilyen minöségü kötvényeknél ekkora árkülönbség elképzelhetetlen, annál is kevésbé, mivel az adós, a dán kormány amerikai bankokban nagy összegü dollárbetéttel rendelkezett.
Ezekböl a papírokból egy kisebb csomaggal, 30:40-es árfolyamnál már korábban én is vásároltam. Miért adná el már az akkori 60:70-es árfolyamnál az ember, ahova lassan felkerültek, amikor néhány hónap múlva egyszerüen csak a pénztárhoz megy, hogy 100-ért visszaváltsa azokat. A pénz világában minden lehetséges, és egyes spekulánsok étvágya határtalan.
Volt egy szomszédom, René de Bourbon-Parma (testvére a még ma is élö Zita[19] császárnönek), aki Dánia királyának veje volt. Ajánlatot tettem neki, természetesen szép honoráriummal, amit örömmel elfogadott: Washingtonba kellett utaznia, ott Dánia nagykövetét, akit jól ismert, felkeresni, és megérdeklödni, hogy a kérdéses kötvények 1941. December 1-jén kifizetésre kerülnek-e vagy sem. A megbeszélt napon és órában a herceg felhívott Washingtonból (a pontosság a királyok udvariassága). "A kötvényeket nem fizetik ki!" Noha nem állt semmi rosszul Dániában, a dánoknak elegendö dollárjuk volt az Egyesült Államokban, hogy adóspapírjaikat kifizessék, de ehhez ki kellett volna a kasszájukat üríteni és más, késöbb esedékes kötvényekre, amelyek még nem jártak le, nem tudtak volna még kamatot fizetni. A hatszázalékos kötvényekre a kamatokat tovább kellett fizetni, de a tökét nem kellett visszafizetni.
Dán papírjaim igen kedvezöen tudtam eladni, mivel egy hónappal az esedékesség elött tovább emelkedtek, és így elérték a 90-et, amikor aztán nagy bátran határidösen el is adtam. Meglepetésemre az árfolyam megállt, már-már kételkedni kezdtem hercegemben. De ez nem tartott sokáig, mert egy reggel a New York Timesban nagy hirdetés jelent meg a következö szöveggel: "Dánia kormánya sajnálattal és nehéz szívvel értesíti hitelezöit, hogy..." A hátralevö szövegrész volt az, amit én már a hercegtöl tudtam. A kötvények 40%-ot estek, bennfentestöl szerzett információmat siker koronázta.
De azóta többé nem hiszek a 146-os zsoltár 3. versének, amely Dávid királyról a következöt mondja: "Ne bízzatok a fejedelemben."
Nekem mindig gyengém volt a kötvényekkel való spekuláció, különösen az államkötvényekkel, és meg is volt rá az okom. A spekulációs terv összeállításakor minden lehetöséget számításba kell venni. Egy kötvény régebbi tulajdonosait sokkal könnyebb megállapítani, mint a részvényét. A kötvény elméleti értékét pontosabban fel lehet becsülni. A befolyásoló tényezöket egyszerübb meghatározni: az adós hitelképességét, az irányadó kamatlábat, a valuta jövöbeni kilátásait, amelyre az adósság szól, a fizetési feltételeket, az esetleges ingatlanokra felvett hitelek biztonságát, a szóba jöhetö kikötéseket, ugyanúgy a rövid távú pénzpiaci és a hosszú távú tökepiaci hiteleket, a bel- és külpolitika hatásait, az állami adósok bevételeit és kiadásait kell számításba venni, és még sok más tényezöt, amelyeket a megfigyelö többé kevésbé ellenörizni és követni tud.
Ezzel szemben majdnem lehetetlen csak megközelítöleg is megállapítani egy olajtársaság részvényének valódi értékét - még a legalaposabb elemzés, a mérlegek és üzleti jelentések legrészletesebb vizsgálata ellenére is. Söt hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy egy mérlegböl akár a leghamisabb következtetést is le lehet vonni.
Ha az államkötvényekröl akarunk diagnózist felállítani, úgy tünik, hogy a döntö tényezök könnyebben felismerhetöek: béke vagy háború, gyözelem vagy vereség, forradalom vagy szociális béke, fizetési mérleg, kereskedelmi mérleg stb. Érdeklödésem különösen a gyengélkedö vagy gyenge kötvények felé fordult. Az adós helyzetének javulása rakétagyorsaságú kötvény-housse-ot váltott ki: ez volt a helyzet a háború idején az amerikai vasutaknál, vagy a háború után a német és japán kötvényekkel.
A háború után megrendíthetetlen optimizmussal tekintettem Európa további fejlödése elé, és ez engem az európai államkötvényekhez vezetett, amelyek a háború miatt igen mélyre süllyedtek. Belga, norvég, dán én német kötvényeken kívül még egy kevés francia kötvényem is volt, és az volt a meggyözödésem, hogy a káosz után ezen a piacon minden normalizálódni fog. Az államok és kormányok között voltak olyan adósok, akik kötelezettségeiknek gyorsan eleget tettek, vagy legalábbis rendezték azokat, ezzel szemben mások húzták-halasztották kötelezettségeiket, míg végül is fizetésre határozták magukat.
Az események optimizmusomat igazolták. Az egész vonalon ragyogó felértékelödés jelentkezett minden papírnál. Csak egy meghatározott kategóriájú francia részvénnyel szenvedtem balesetet.
Röviddel a háború elött, 1939-ben a Mendelssohn és Co. Bankház Amszterdamban 33/4%-ls kamatozású kötvényeket bocsátott ki. A pontos kibocsátási feltételeket a papírok hátoldalán tüntették fel, amely így szól egész pontosan szó szerint: A francia kormány kötelezi magát, a kamatok és a töke kifizetésére a mindenkori tulajdonos számára, még háború, forradalom és mindenfajta zavaró körülmény esetén is svájci frankban, holland forintban vagy dollárban a tulajdonos választása szerint. Röviden: ha a föld remeg is, az ég leszakad vagy árvíz esetén is, a francia kormány fizetne Genfben, Amszterdamban, vagy a nemzetközi fizetések bankjában (BIS), Baselban.
Alighogy aláírták a fegyverszünetet, a francia kormány minden kikötést visszavont, amit elötte fehéren-feketén lefektetett, és csak arra volt hajlandó, hogy francia frankban fizessen, amely a kényszergazdálkodás miatt a tényleges nemzetközi árfolyamnak csupán 10%-át érte.
Így ezek a kötvények (Genfben és Amszterdamban) egy nyomorúságos 10-20%-os árfolyamra esetek vissza. Meg voltam gyözödve, hogy annak a kötvénynek az értéke, amely a francia kormány aláírását hordja, aranyban mérhetö. Soha azelött nem próbált meg Franciaország adósságai alól kibújni. Talán nem ez volt az egyetlen ország, amely még valutájának aranyra való átválthatóságát is fenntartotta, amíg minden más ország, beleértve az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is, nem riadtak vissza attól, hogy felfüggesszék azt? Ennek következtében ezekböl a kötvényekböl egy nagyobb mennyiséget vásároltam. Számomra kétségtelen volt, hogy a francia kormány - a helyzet normalizálódásával - eleget tesz majd formális kötelezettségeinek, a kamatokat és a tökét (amely más esedékes volt) svájci frankban, holland forintban vagy dollárban kifizeti.
Ezért úgy határoztam, hogy a legilletékesebb helyre, a pénzügyminisztériumhoz fordulok. A magas beosztású hivatalnok elött, aki engem szeretettel fogadott, a következöket mondtam: "Igen tisztelettel államkincstár! Én egy tözsdei profi vagyok a Wall Streetröl. Specialitásom az európai államkötvények, amelyeket a háború alatt és utána is megvásároltam, mert egész egyszerüen bíztam az adósokban. Megrendíthetetlen optimizmusom azt súgta, hogy Franciaország, amint olyan helyzetbe kerül, nagyvilági hölgy módjára fog viselkedni, és kifizeti adósságait.
Minden ilyen kötvényt rendre az utolsó fillérig kifizettek. Söt a kommunista országok kötvényeit is ésszerü módon rendezték. Csak egyetlen disszonanciát kellet megélnem: az Önök 33/4%-os Mendelssohn-kötvényeivel maradtam hoppon. Önök ismerik az összes kötelezettségeiket: bárhol kifizetendö svájci frankban, holland forintban vagy dollárban." Észrevettem, hogy beszélgetöpartnerem, egy olyan tisztességes ember benyomását keltette, akit a tetthelyen kapnak el: "Kétségtelen, hogy Ön ismeri a helyzetet. Kemény idöket élünk, nem a jóakaratunk, hanem egyszerüen a devizának hiányzik."
"Jól tudom, hogy van még egy lehetöség, és talán Ön a segítségemre lehet."
"Kérem hallgatom."
"A kincstár a kötvények ellenértékét zárolt frankban fizeti ki nekem, ami azt jelenti, hogy ez a pénz csak Franciaországban és csak bizonyos tranzakciók esetében használható fel (ilyen zárolt frank létezett a devizakereskedelemben, és a szabadpiacon kb. 5-10%-kal a hivatalos árfolyam alatti áron kereskedtek vele)".
Tudtam tehát, hogy ezért a frankért találok majd vevöt a Wall Streeten. A tranzakció még mindig kedvezö maradt számomra: a kincstárnak nem kellett devizát kiadnia, míg én a normál érték 90%-át tudtam elkönyvelni.
"Egyetértek" - válaszolta a Hivatal, "mert ez az ajánlat számomra jónak tünik. Hány ilyen kötvénye van Önnek?"
Megmondtam a számot, még sokkal többet, mint amennyi volt, és ö beleegyezett.
Amikor elhagytam a minisztériumot, már csak egy dolog maradt hátra: a postára menni, jó barátaimat, Ernst Gallt, a zürichi Julius Bar cégnél felhívni, és azt a megbízást adni neki, hogy annyi 33/4%-os kötvényt vegyen, amennyit megengedhettem magamnak, amíg az utolsó három pfennigem is rá nem megy. Érdekeltségem világos volt: minden, ami a francia kincstár kötvényeiböl 90%-ot ér, az egy spekulánsnak legalább 10-30%-ot, söt annál is többet ér.
A dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, mondanák Önök.
De ez alkalommal is igazam volt: a tözsdén minden lehetséges, még az is, ami logikus. A történet epilógusához tartozik, hogy egy évvel késöbb a kormány azt adta hírül, hogy a papírok kifizetését kívánság szerint svájci frankban, holland forintban vagy dollárban teljesíti.
Egy másik esetben elsö információból profitáltam, mert pont az ellenkezöjét tettem, mint amit ajánlottak.
A hatvanas években Ernst Gall barátom a St. Moritz papírok megvételét ajánlotta a zürichi tözsdén, kb. 160 frankos áron. Ugyan a papírokon nem voltak belsö információi, de mint öreg rutinos és a piac kitünö ismeröje, volt egy olyan érzése, hogy itt valami pozitív dolog történik. Noha barátom megérzésére sokat adtam, többet akartam a papírokról megtudni, és egy másik baráthoz, George Héreilhez fordultam, aki ennél a cégnél a különlegesen bizalmas pozícióban volt: Ő a La Chpellee papírgyár elnöke, a tulajdonképpeni tulajdonosa volt a St. Moritz Papíripari Társaságnak (amely egy papíripari holding). Információja lesújtó volt: a részvény belsö értéke legfeljebb 40 frank (ez tulajdonképpen az egy evvel ezelötti árfolyam volt, mielött a mozgás megindult). Ajánlotta nekem, hogy ennél a nevetséges 160-as árfolyamnál azonnal adjak el. Ilyen öszinte és elsö kézböl származó belsö információ alapján elhatároztam, hogy St. Moritz papírokat 160/170 frankos áron csak azért is vásárolok, éppen azért, mert már elegendö belsö információin alapuló tapasztalatot szereztem. Ez igaz is volt, mert kb. 1600 frankos áron tudtam eladni. 1800-ért a részvényeket egy nagy angol vállalat, a Browater vette meg, és eltüntek a zürichi tözsdéröl.
Csak ezután derült ki, hogy a Bowater-cég volt az a nagy vevö, aki a részvényeket 40-röl egészen 1800 frankra hajtotta fel, hogy így tudja az ellenörzést megszerezni.
Héreli barátomnak igaza volt, ami a részvény belsö értékét illeti, de Gall barátomnak - vérbeli spekuláns - is igaza volt, mikor azt érezte, hogy valami rendkívüli történik: a La Chapelle ellenörzését érintö harc. Ezt természetesen Héreil sem tudhatta, mint ahogy ezt késöbb bevallotta, mivel a tranzakciót a bankok a legnagyobb diszkrécióval hajtották végre.
Most szeretnék még két belsö információt felidézni, amelyek egy csomó pénzembe kerültek.
Még a háború elött, a harmincas években a St. Moritz-i Palace Hotelban kaptam egy tévedésböl nekem kézbesített táviratot, s ebböl megtudtam, hogy dr. Fritz Mannheimer - a leghatalmasabb pénzember eben az évben Európában és a Mendelssohn és Co. Bankház fönöke - nagy mennyiségü Royal Dutch részvényt vásárolt a világ minden tözsdéjén. (Ezek mindenhol forgalomban voltak, mint ahogy még ma is.)
Nagyon nehéz egy ilyen kísértésnek ellenállni és egy ilyen információt nem kihasználni. Elhatároztam, hogy minden más kötelezettségemet eladom, és az összes pénzemen beszállok a Royal Dutchba. Rossz döntés volt, mert vásárlásaim után az árfolyam egyfolytában esni kezdett, és rengeteg pénz elveszítettem.
Éppen ilyen hamis volt egy belsö információ s következö esetben: régebbi jó barátom, Adrien Perquel, párizsi tözsdeügynök egyszer ebéd közben mesélte, hogy nemrég érdekes beszélgetést folytatott a Francaise de Petroles társaság elnökével, aki elmondta neki, hogy a társaság részvényei 10 000 frankos árfolyamon (régi frank) túl magasak, söt nevetségesen magasak.
Ebben az idöben nagyobb mennyiségü részvényem volt ezekböl: megköszöntem az érdekes információt, amely közvetlenül az elnöktöl eredt és a következö napon eladtam valamennyit. És amikor ezek még gyorsabban emelkedtek tovább, még adtam el határidöre. A belö információ ismét pontos volt ahhoz, hogy veszteséget érjek el, mivel a Francais de Petroles fokozatosan 60 000-re emelkedett. Ezek az én tapasztalataim itt csak néhányat soroltam fel.
Sajnos tapasztalataim itt is, éppúgy, mint a belsö információk esetében, föként negatívok. Tipikus és tanulságos példa erre a Penn-Central-eset. Az amerikai vasúttársaságok kalandregényében a Penn-Central története különleges fejezet. Az amerikai vasutak harca egymással, a kormány ellen, a szakszervezetek, az utasok és nem utolsósorban az indiánok ellen már több mint egy évszázada tartott.
A világgazdasági válság megkésett következményeként a II. világháború kezdetére a 70 régi vasúttársaságból 54 tönkrement. A többi is rosszul állt pénzügyileg. A New York Central (NYC) a Borderlaine-Railrodhoz tartozott (határ menti vasutak): a tözsdei zsargon így hívta öket, mivel nem csak az államhatáron, hanem állandóan a csöd határán közlekedtek. A háború kitörésének napján, 1939-ben azonban egy csapásra megváltozott a vasúti konjunktúra. A spekulánsok még soha ebböl ennyit nem nyertek.
Fennállása óta a NYC Penn (Centrálként ismert) gyakran állt a "csöd szélén". Élénken emlékszem a társaság kötvényeivel való spekulációmra a harmincas években. Abban az idöben különösen mélyen álltak, a névérték 20-25%-án. A csöd kockázata komolyan fenyegetett. Reszketve vártuk, hogy az esedékes kamatszelvényeket kifizetik-e. Hamarosan pozitív hír érkezett, és a kötvény árfolyama a magasba kúszott. Ugyanez a játék ismétlödött minden hat hónapban a kamatok esedékessége idején. A szívbetegeknek ez a spekuláció nem volt ajánlatos. 35 évvel késöbb, 1970 júniusában, a spekulánsok a Wall Streeten ugyanilyen izgalommal figyelték a "Ticker"-t: megmenteni-e kormány a Penn-Centralt vagy sem? Mindenki legnagyobb meglepetésre a válasz negatív volt, és így a sok éve az ominózus fizetöképességi határon lavírozó társaságnak csödbe kellett jutnia. A részvényárfolyam egyetlen éjszaka alatt 13 dollárról 8-ra zuhant, noha egy évvel korábban még 87 dolláron jegyezték.
A háborútól 1970-ig az NYC is különbözö fénykorokat élt át. Az árfolyamok elöször lassan emelkedtek, aztán mindig gyorsabban, amint az NYC és a Pennsylvania Railroads között egy fúzió terv minden jogi nehézség ellenére lassan alakot öltött. Azóta hívják a társaságot Penn-Centralnak.
Évekig tanulmányozták a leghozzáértöbb pénzügyi szakértök az egyesülés lehetséges következményeit, mindent a legtudományosabb alapon. Minden részlet nagyító alá került: a vasúti kocsik száma, a sínek hossza, a személyzet politikai beállítottsága, az utasok lélektana, az anyagok minösége, a szállított áru stb. stb. Nagy tudományos felkészültséggel és a számítógépek segítségével számították ki a tudósok és vasúti szakértök, hogy az újonnan egyesült Penn-Central Társaság az újjászervezésnek köszönhetöen éves szinten 7 dollár/részvény profittal számolhat. Nem egészen két évvel a fúzió után kiderült, hogy az elörejelzések a legnagyobb tévedésnek bizonyultak. Az éves eredmény nem 7 dollár nyereség, hanem 4 dollár veszteség részvényeként. A kormány politikai okokból a társaság vészjelzéseit nem tudta figyelembe venni. A kisbefektetök százezrei veszítették el megtakarításaikat a legjobb szakembereknek köszönhetöen. A pénzügyek történetében biztosan sokáig emlékezni fognak még a Penn-Central bukására. Ez a kirívó példa arra, mennyit ér a legjobb szakértök pénzügyi elemzése.
Egy kicsit igen, mert értéktelennek. Mérnökök, feltalálók, technikusok, tudósok, mérlegszakértök, söt egy vállalat vezetöi legkevésbé sem alkalmasnak arra, hogy tözsdei diagnózist állítsanak fel. Nem tudják megítélni, hogy egy árfolyam túl magas, vagy túl alacsony. Túl sokat tudnak, és a sok tudás végsö soron káros a tözsdére, mert fékezi a fantáziát.
A spekulánsnak inkább politológusnak, szociológusnak, pszichológusnak, filozófusnak kell lennie, mint üzemgazdásznak vagy mérnöknek. A hozzáértö üzemgazdász valószínüleg hatékonyan fogja vállalatát vezetni, a gépek kihasználtságát, a piac felvevöképességét megfelelöen ki tudja számítani. Azonban véleménye vállalata részvényeinek árfolyam-alakulásáról semmit sem ér.
Hosszú távra, több évre elöre biztosan fontos egy vállalat technikai elemzése, pedig a cégek története számtalan váratlan dolognak van kitéve: a külföldi reakciójának, a termékek és a befektetök reakciójának a társaság részvényeivel szemben. Egy vállalat mérlegelemzése a spekuláns számára nem több, mint a kezelt páciens röntgenfelvétele az orvos számára. Nem a röntgenasszisztens, hanem a kezelöorvos írja elö a terápiát.
Tulajdonképpen a tözsdés a bíróra hasonlít: a bíró sem volt ott a tett elkövetésénél, és nem is fegyverszakértö. Kihallgatja a tanúkat, megkapja a szakértök jelentéseit és meghozza ítéletét. A spekuláns nem szakértö az elektronikában, légi közlekedésben, olajbányászatban, vasutaknál, számítógépeknél, autóknál vagy a vegyszereknél. Egyikböl a véleményeket kapja, a másikból az elemzéseket, vet egy pillantást a nemzetközi politikára, a központi bank kamatpolitikájára, és meghozza ítéletét, hogy venni vagy eladni kell. Ő ekliktikus szellem vagy ahogy a franciák mondják, egy "touche-á-tout". Tulajdonképpen érvényes rá a szabály: az ember nem tud mindent elolvasni, de tudnia kell, hogy mit hol talál meg.
A latin mondás "Omnibus parvum, ex toto nihil" (Mindenröl egy keveset, az egészröl semmit) nem érvényes a tözsdére, ellenkezöleg. Azok, akik mindenröl egy kicsit tudnak, a tözsdéböl meglehetösen sokat megértenek. "Mindent, amit Jánoska megtanult, látott, hallott, vagy átélt, János számára hasznos lehet munkájában."
A legfontosabbnak az tünik, hogy az életet tanulmányozzam. Sokat kell utazni, a világot és a benne levö embereket megismerni és még bizonyos cinizmussal nézni a gazdasági vezetöket, bankárokat, pénzembereket, ügynököket vagy politikusokat. Azt is meg kell tanulni, hogy hogyan kell a sorok között olvasni, ha fontos felismerésekröl van szó, mert minden felismerést, hírt kell, mégpedig aszerint, hogy kitöl és milyen indokból kaptunk és milyen forrásból származik. A pénzvilág bábjátékosai ravaszak, de a spekulánsnak még ravaszabbnak kell lenni.
A spekulánsnak legcélszerübb a tömeglélektant tanulmányozni (a legjobb könyv ehhez a "Psychologie der Massen" Le Bontól, 1895). Mert a tözsde és a gazdasági fejlödés legfontosabb tényezöje a közönség viselkedése, és ezt egyetlen gazdasági mérnök sem ismeri és a legmodernebb számítógéppel sem tudja kiszámítani.
Természetesen a spekulánsnak a világ legfontosabb nyelveit is ismerni kell, elsösorban az angolt. Egy régi barátom, rutinos és tözsdés igen hátrányban érezte magát, mert a németen kívül nem beszélt más nyelvet, és a legfontosabb szövegeket nem tudta eredetiben olvasni. Az elsö percben érezni lehetett rajta, hogy nem ismeri a nemzetközi sajtót, és ez biztosan nagyon zavarta is. Volt viszont egy nagy elönye: több mint 70 éves tapasztalata. Ez természetesen felér az összes föiskolai diplomával.
Nem tudnia kell valamit, hanem mindent megérteni. A tözsdei tudomány az, ami megmarad, ha az embernek sikerül minden mást elfelejtenie: a mérlegeket, árfolyamokat, az éves gazdasági jelentéseket az egész tudományt, amit egy jó könyvtárban olvasott, és még többet, mint ami egy jól programozott komputerben található. Nem az a fontos, hogy élö enciklopédia legyen, hanem hogy kellö pillanatban, valamennyi összefüggést fel tudja fogni. Egyfajta radarkészüléke legyen, ami felfogja a hullámokat, röviden: gondolkodónak kell lennie, mindig a legaktuálisabbakat ismernie és globálisan gondolkodnia, ez a spekuláns ideális beállítottsága. A számokkal és a statisztikákkal pontatlanul bánik, de ez egy gondolkodó spekuláns számára nem hátrány. Aki a világot és az embereket jól ismeri, annak nem kell az ötleteket és tippeket lámpással keresni. Ezek maguktól jönnek, éppúgy, mint a Talmudot tanulmányozó diák, aki azzal dicsekszik: "Egy nagyszerü és jó választ találtam, most a helyes kérdést kell megtalálnom hozzá."
A pénzembernek sokat kell tudnia arról a társaságról, amellyel dolga van. Azonban nem szabad összekeverni a pénzember és a spekuláns fogalmát. A pénzember állandóan nyakig van az általa beindított üzletekben. Biztosítja az ellenörzést, tervezi a fúziókat, új iparágak megjelenését segíti elö, trösztöket épít ki, és a nagy elfoglaltság miatt nyugtalan életet él.
Ha vállalatokat alapít, a tözsdéhez fordul, hogy a szükséges tökét megszerezze. Az ellenörzést is, amit meg akar szerezni a társaság fölött, a tözsde segítségével éri el. Egy vertikális tröszt kiépítéséhez az egymást kiegészítö üzemeket kapcsolja össze egymással. Müködése tehát nagy mozgásokat idéz elö, melyek az egész tözsére kihatnak. A spekuláns passzív nézöje marad ezeknek a mozgásoknak, mert nem ö idézte elö azokat, de profitálni tud belölük. Szerszámai karnyújtásnyira vannak töle, és a lehetö legkevesebbek: egy telefon, egy rádió, egy képernyö, néhány újság, de van egy nagy titka is: képes a sorok között olvasni.
Tizenkét évvel ezelött alkottam egy mondást: Ünnepel az OPEC, sír a Nyugat. Ma ezt megfordíthatom. A köolaj uzsoraára - amit egy kartell diktál - a Nyugat elszegényedését jelentette az olajtermelö országok javára. A kormányok kénytelenek voltak magas adókkal, kamatokkal és restriktív intézkedésekkel az új inflációhullám ellen harcolni, és ezzel megbénították az egész világgazdaságot. A Nyugat és a fejlödö országok vásárlóereje drasztikusan csökkent, mert minden más energiahordozó ára, mint pl. a földgázé is, az olajárhoz igazodott.
A értékpapírtözsdék drámai módon szenvedtek ettöl.
1975 márciusában kiszámítottam, hogy az 5 év kifizetett olajtermelésének értéke felért az egész nyugati ipari birodalom összes infrastruktúrájának árával, beleértve a bányákat, mezögazdaságot és ingatlanokat is - egy müével, amit 150 év alatt technikusok, tudósok és munkások milliói vérrel és verítékkel felépítettek. Ez hamis egyensúly volt. Majdnem olyan, mint ahogy Henry Kissinger mondta: "igazi fojtogatás."
Természetesen lehetett volna ellen- és megtorló intézkedéseket hozni. Amerikában készült néhány terv arra, hogy egy vásárlói kartellt kellene adott esetben létrehozni. De Japán és Franciaország féltek a teljes embargótól, és mindent megtettek, hogy az ellenkampányt szabotálják. A politikusok és bizonyos kormányok, akik tétlenül nézték ezt, papucshösökhöz hasonlíthatók.
Hogy az olaj milliárdok magas kamatok ellenében Nyugaton kerültek befektetésre, és gigantikus értékek megvásárlására - ipar, ingatlankomplexumok, szállodai vállalatok stb. - szolgáltak, ahogy az arabok mondták "Kif-Kif", ami azt jelenti, hogy ahogy esik, úgy puffan; ez az egyes olaj országok és sejkek ezreinek további meggazdagodásához vezetett. És mindez a nyugati normál fogyasztók költségére.
És mindenesetre a legmélyebb ponton is optimista maradtam tapasztalataim alapján, mert 50 éve minden nyersanyaggal spekuláltam (talán nem volt egy sem, amivel legalább egyszer esésre vagy emelkedésre ne spekuláltam volna). Egy kartellnek szét kell esnie - ahogy egy tözsdei "Corner"-nek is (egy tervszerüen kivitelezett árfolyam-emelkedés) -, ha túl nagy az eltérés az önköltség és a kartellárak között (a Hunt-Corners-krach az iskolapélda erre). Akkoriban ez volt a helyzet: 10 cent barrelenkénti ár helyett 30 dollár - ez pedig teljesen irreális különbség.
Azt is megtanultam, hogy egy áru árának alakulása határhelyzetektöl függ.
Ha a gyártás csak 5%-kal magasabb, mint a fogyasztás, az árak függölegesen zuhannak a mélybe. Ha azonban a fogyasztás 5%-kal meghaladja a termelést, az árak rakéta módjára emelkednek a magasba. Ezek az alacsony és magas árak a kis eltérések esetére is érvényesek, amelynek létezésüket köszönhetik, és egy csapásra kihatnak a szóban forgó áru egész világpiacára.
A nyomás alatt a Nyugat minden erejét arra koncentrálta, hogy korszerü technológia segítségével energiát takarítson meg és új energiaforrásokat tárjon fel.
Ez sikerült is. A fogyasztás rohamléptekkel csökkent. Az olajimport részesedése az OPEC-országokból - az északi tengeri, mexikói és más helyeken történö felhozatalnak köszönhetöen - egyre kisebb lett, és így valamit csökkentek az árak is. A kis országoknak így egyre többet kellett eladniuk és árengedményeket is kellett tenniük.
Láncreakció következett be drasztikus visszaeséssel, ami annál nagyobb volt, minél jobban eltért az önköltség és az eladási ár. Az OPEC-országok mai nehéz helyzete számomra nem meglepetés. Csak mosolyogni tudok, ha ma az akkori világsztár, a szaúdi olajminiszter, Yamani sejk szavaira gondolok, aki 1980-ban Davosban egy értekezleten egy megjegyzést ejtett el. Ama kérdésekre, hogy hogyan látja az árak alakulását, ez volt a válasza: "hogy milyen magas lesz az ár, arra most nem tudok mit mondani. De egyet biztosan megjósolhatok: állandóan emelkedni fog!" Egy esetleges amerikai benzinadó ellen foglalt állást, mondván: "Ha az árnak emelkednie kell, akkor azt nekünk kell emelnünk. Aztán kedvezö mosolyával és harvardi akcentusával hozzáfüzte: "Jó leckét fogunk adni az amerikaiaknak!" És fenyegetést néhányszor a tv-ben is megismételte.
Nem tudom, hányan reagáltak egy ilyen figyelmeztetésre. Nem akartam hinni a fülemnek: a szaúdi miniszter akar leckét adni Uncle Samnek? Komolyan gondolta ezt? Ebben az idöben elterjedt a gazdasági szakértök körében, hogy az OPEC az olajárat aranyban akarja megállapítani (azelött 30 barrel kb. 1 unciának felelt meg).
Nem volt kétséges, hogy a gazdasági válság az olajárak következménye, és ahogy az olajkartellon az elsö szakadási jelek mutatkoztak, a világ kezdett a válságból kilábalni.
De aztán egyszer csak felmerült a nemzetközi válság az olajárak következménye, és ahogy az olajkartellon az elsö szakadási jelek mutatkoztak, a világ kezdett a válságból kilábalni.
De aztán egyszer csak felmerült a nemzetközi adósság problémája abból a szempontból, hogy a süllyedö olajárak veszélyeztetni fogják a kitermelö országok fizetöképességét, elsösorban Mexikóét. De ez is az olajuzsora következménye volt, mert a sok milliárd "petrodollárt" visszaszivattyúzták a nyugati bankokba, és mivel a nehéz gazdasági helyzetben nem tudták felhasználni, szinte az adósok után dobták ezt a pénzt, amelyek készek voltak magas kamatokat fizetni.
Yamani sejk ma megint fenyegetözik, hogy az áresés egy nemzetközi pénzügyi és valutaválságot fog kiváltani. Milyen szégyentelen propaganda ez, amely a kisbefektetöket a pánikba kergeti. Egy ilyen okos ember pontosan tudja, hogy a Nyugat nem kaphatott volna nagyobb ajándékot, mint az olajárak zuhanását. Ez fékezi az inflációt, a kamatlábakat csökkenti, ezáltal több pénz marad a megtakarítóknál más termékek vásárlására, amelyek ugyancsak olcsóbbak lehetnek, mivel az energiaköltségek esnek. Azok az államok, amelyek a deficit ellen harcolnak, a benzinadóval egy szempillantás alatt csökkenteni tudták azt.
Yamani sejknek tehát kell törnie a fejét a nemzetközi pénzvilág helyzetén. Mexikó egyelöre úgyse fizeti vissza adósságait. Azonkívül a csökkenö olajbevételek kompenzálták az adósságok alacsonyabb kamatait is. Az USA feltétel nélkül Mexikó mögött áll, nem beszélve arról, hogy egyre több olajat fog vásárolni töle, az OPEC-országok kárára.
Egyidejüleg Brazília, Argentína és más olajimportörök sok milliárdot tudnak megtakarítani. Ezek az országok is nevethetnek, ha az OPEC sír.
Az OPEC szükséghelyzetben van, és tapasztalataim szerint ott a legtöbb veszekedés, ahol a szükség uralkodik. Nem kevésbé hiszem azt, hogy az USA - noha ez hagyományaival ellenkezik - bizonyos mértékig be fog avatkozni, hogy az olajárakat valahogy stabilizálja. Túl alacsony árnál a beruházások, az új olajkutatások gazdaságtalanná válnak, és ezeket fékezik. Rövid távon ez jó lenne, de az USA hosszú távú politikát folytat. Hosszú távon függetlenítenie kell magát az energiakérdésektöl, és mert Amerikában az állam nem törödik ezzel, a magángazdaságnak kell a szükséges beruházásokat végrehajtania. De egy olyan országban, ahol a profit az isten, ezek a beruházások csak akkor készülnek el, ha elegendö nyereséget hoznak.
Így tehát az olajárnak olyan szinten kell maradnia, ahol a beruházások még kifizetödnek.
Az utóbbi éveken Németországban nagy újságcikkekben fantasztikus nyereségekröl lehetett olvasni, amelyeket határidös ügyletekkel értek el, és az ügynökök még továbbiakat ígértek. A veszteségekröl hallgattak. Ettöl az agresszív reklámtól - amely Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban tilalom alá esik (ott sírköreklámnak nevezik) - majdnem az a benyomása az embernek, hogy egy új spekulációs módszer felfedezéséröl van szó, amivel alacsony kockázat mellett gyorsan meg lehet gazdagodni. Ez igaz, mert a világszerte emelkedö kereslet alapján, és még inkább a mértéktelen infláció miatt, amelyek a nyersanyagárak robbanását idézték elö a hetvenes években és mindenki nyerni tudott rajta, ha a kellö pillanatban a megfelelö áruval be vagy ismét ki tudott szállni. De valami újról van szó.
Áruspekuláció mindig is volt, határidös ügyletek nélkül is. Egyiptomi József, a fáraó pénzügyi tanácsadója volt az elsö nagy áru spekuláns, amikor a hét bö esztendö alatt felvásárolta a gabonatermést, hogy aztán a hét szük esztendö alatt felvásárolta a gabonatermést, hogy aztán a hét szük esztendö alatt nagy haszonnal eladja (lásd Mózes I. 41., V. 46.stb.). József óta földmüvesek, kereskedök és iparosok spekuláltak különbözö árukkal, hol emelkedö, hol csökkenö árakra mert szervezett határidös árutözsde nélkül is lehet késöbbi szállításra üzletet kötni.
Ezeknek az üzleteknek tulajdonképpen még ma is van bizonyos jelentöségük a gazdaságban, lehetöséget adnak a vállalkozóknak és kereskedöknek az esetleges árfolyam-ingadozások ellen bebiztosítani magukat. Egy ezüstmüves pl. megveszi az alapanyagot, hogy azonnal feldolgozza, ezzel vállalja a kockázatot, hogy az anyagár a feldolgozás, során erösen esik. A veszteség így többszörösen nagyobb lehet, mint munkájának hozama. Ugyanebben az idöben ugyanilyen mennyiségü ezüstöt határidöre is eladhat. Ha esik az árfolyam, a határidös üzletét haszonnal fejezheti be, mert öt az áresésért a tényleges áru kártalanítja. Ugyanez játszódik le a molnárnál a gabonával, a gyapottal a fonodában és minden más nyersanyaggal, amit a vállalatok feldolgoznak.
A biztosított ügyletek, ahogy a határidös ügyleteket nevezik, további spekulációk kezdetei: a gazda naponta figyeli a búzamezöket, és ha a termés kedvezönek látszik, a kedvezö idöjárás-elörejelzésnek köszönhetöen, akkor az árak visszaesése várható. Így egyre több és több búzát ad el, többet, mint várható termése, olyan árut, ami nincs is, de amit röviddel a szállítási határidö elött olcsóbban beszerezhet. Ha azonban rossz termés várható, azonnal az az ötlete támad, hogy határidöre nagy mennyiségü búzát vásároljon, csak spekulációra. Vásárol tehát, noha tulajdonképpen eladnia kellene, mivel ö búzát termel.
A molnárnak ezzel szemben az a véleménye, hogy a búza ára csökkeni fog. Így ö búzát fog eladni, ahelyett, hogy venne.
Így lesz egy szokványos kereskedöböl spekuláns. De a homo ludens soha nem nyugszik! És habár sok vállalkozó és kereskedö ezekkel a spekulációkkal csödbe jut, a játék megy tovább, mert mindegyik azt képzeli, hogy legalább a saját területén ért valamit az árukhoz.
A régi német birodalomban volt ugyan határidös árutözsde, kávé Hamburgban, cukor Magdeburgban stb., de ezek ártottak a gazdaságnak. "A gabona az árutözsdéken tiszta játékká fejlödött," - írta 1889-ben a kereskedök egyesületének elnöke Münchenben - "és úgy látjuk, hogy a dolgok abba az irányba haladnak, hogy a baden-badeni, wiesbadeni st. Játékkaszinók ezekhez képest csak gyerekjátéknak tünnek." Erre a célra ügynököket állítunk, akik a spekulációs kedvet felkeltik, illetve ehhez kedvet csinálnak. Ezek kikeresik maguknak minden lehetséges üzleti körböl az ügyfelet, naponta felkeresik öket lakásukon, és okos tanácsaikkal kockázatos üzletekbe viszik öket. Viszonylag kisebb összeget hiteleznek nekik, és ha veszteségük keletkezik, utólag többet kell visszafizetniük. Így a játékszenvedélyt formálisan felfütik.
A határidös áruügylet tehát már száz éve is szerencsejáték volt. Az utolsó húsz évben azonban igazi garázdálkodás folyik ezen a területen. A jutalékok túl kedvezöek az ügynököknek. A határidös árutözsdések vételével és eladásával - amelyekböl az ügyfél viszonylag keveset ért, és amelyekkel relatíve kevés pénzzel nagy kötelezettségeket lehet elvállalni, a jutalékos gépezet ezen a területen különösen nagy sikerrel müködik. Fiatalemberek ügynökként ezekkel az üzletekkel néha havonta 40-50 000 márka bevételt is elérhetnek, ha ügyesek és ügyfeleket tudnak hozzá szerezni.
A közönséget az inflációs pszichózisnak köszönhetöen könnyü volt ezekbe az üzletekbe csábítani. A reklámfogások igen hatásosak voltak: a pénz elértéktelenedett, az árak csak emelkedni tudtak. Az arany rakétagyorsaságú felértékelödése azt a képzetet keltette a megtakarítókban, hogy minden nyersanyagnál csak a magasabb árakra kell várniuk. Volt még másik reklámszöveg is, például az ezüstnél. Az ügynökök felhívták minden ügyfelüket, és a Hunt-szindikátust hozták fel bizonyítékként, hogy az ezüst árfolyama 5-röl 50 dollárra emelkedett unciánként, már 500-at jósoltak. Ilyen légkörben könnyü volt nagy mennyiségü megbízást kapni. Tehát nem meglepetés, hogy a közönségnek, a spekulánsoknak, játékosoknak és kívülállóknak a nyolcvanas években a nyersanyagpiacok krachja miatt sok milliárd dolláros veszteséget kellett elszenvedniük. A fogalom 1982-ben 3500 milliárd dollár volt valamennyi árutözsdét együttvéve.
A priori nem gyanúsítom a határidös üzletek ügynökeit, a kereskedöket vagy a reklámosokat azzal, hogy csalók. De a helyzet ismeretének teljes tudatában állítom, hogy ezeknél az üzleteknél a közvetítö egyetlen érdeke gyakran az, hogy az ügyfél pénzét a saját zsebébe tehesse. A határidös áruügylet, ahogy azt az NSZK-ban sok esetben lebonyolítják, vagy totális csalás, vagy fél csalás, vagy ugyan nem de jure, hanem de facto csalás.
A teljes csalás a következöképpen néz ki: A határidös ügyletekkel foglalkozó cég például vásárlási opciókat ad el olyan árukra, amelyekkel nem rendelkezik. Ha az ügyfél aztán egy áremelkedésnek köszönhetöen nagy profit reményében élni akar opciós jogával, a cég nem tud kötelezettségeinek eleget tenni, és fizetésképtelenséget jelent be. Ez ugyanúgy csalás, mintha egy kaszinó a ruletten elért nyereséget nem fizetné ki.
A fél csalás: A opciókat vesz Londonban, de 200 %-kal magasabb áron adja el ügyfelének. Mivel az nem ismeri a tényleges londoni árakat, így becsapják.
De facto csalás: A cég vételt kínál egy befektetési számlán vagy részesedést egy határidös áruügylet pénzalapjából. A befektetési számla vagy a pénzalap menedzsere például azonnal a tözsdenyitás után vesz 10 szója- 10 arany- és 10 cukorszerzödést. Mindegyik ilyen cikknél kb. 30 000 márkás nyereséget vagy veszteséget érhetnek el tözsdezárásig. A veszteséges szerzödéseket elszámolják a befektetési számlán, a nyereséget a menedzser saját számláján megtartja. Sem tözsdei igazgatóság, sem paragrafus (de különösen nem a menedzseri lelkiismerete) nem tudja ebben meggátolni.
A tözsdei zsargonban ezt úgy hívják, hogy "bársonyon játszani". A nyereség a menedzseré, a veszteség az ügyfélé. Nem lehet tehát csodálkozni, azon, hogy a határidös áruügylet cégek naponta gombamód szaporodnak. Már ifjabb Alexander Dumas megírta bölcs mondását: "A legnagyobb üzlet a mások pénze."
Egy további, leggyakrabban alkalmazott trükk, amely már 100 éve létezik, a következö: tegyük fel, hogy az ügynök rábeszéli az ügyfelet, hogy ö nagyon optimista a réz iránt, tehát feltétlenül réz-szerzödéseket kell vásárolnia. A rezet a határidös piacon különbözö szállítási határidövel adják, januártól decemberig bármelyik hónapot kiválaszthatják. Az árak minden hónapban párhuzamosan mozognak, a különbözet az egyes hónapok között állandó, mert januári és februári szállítás között kb. 2% van, ami olyan költségekböl adódik, mint raktározás, kamatok stb. Az ügynök vesz tehát réz-szerzödéseket pl. januári szállításra 100-ért. Egyidejüleg februárra 102-ért, márciusra 104-ért stb. Az ügynöknek és az ügyfélnek (de különösen az ügynöknek) mondjuk szerencséje van és réz 100-ról 104-re emelkedik. Ennél az árnál az ügynöki jutalék már bejött és még az ügyfélnek is tudnak profitot bemutatni. Az ügynök tehát azt ajánlja, hogy adják el a januári szerzödést és 118-ért egy augusztusit vegyenek.
Megint szerencséjük van, a réz tovább emelkedik és az ügynöknek újabb jutalék jár. Az ügynök tehát meggyözi ügyfelét, hogy adják el az augusztusi szerzödést és most márciusit vegyenek ugyanolyan feltételek mellett, ahogy elöször, aztán a márciusit ismét szeptemberre cserélik...
És az eredmény? A réz 8 hónapon belül 50%-kal emelkedett. Az legelsö megvásárolt szerzödés 150 lenne, de 50 pont helyett az ügyfél csak 10-et nyert, a többi 40 eltünik a jutalékban. Ez par excellence klasszikus példája a de facto csalásnak, ha nem is de jurenak. És csak a végén jön rá az ügyfél, hogy összes lehetséges profitja a jutalékokra ment el, nem is beszélve tökéjének esetleges veszteségéröl, ha a réz esne.
Semmi tilos, semmi törvénysértö nem történt, mindössze az ügyfelet csapták be. Ezért tanácsolom minden határidös ügylettel foglalkozónak, hogy ne fogadjon el ügynököktöl vagy azok alkalmazottaitól tanácsot, mert egyik önjelölt szakember sem tud többet, mint ö maga. Hogy tud akkor ö maga minden nyersanyagban szakember lenni - szójababtól a narancsléig és platináig? Nem beszélve arról, hogy a természet a legnagyobb meglepetéseket tartogatja: egyszer elfagy az egész narancslétermés Floridában, más alkalommal leég az összes kábé Brazíliában egy meglepetésszerü höhullám hatására, megint máskor a hütöházi tojások ára emelkedik a duplájára, mert a tél túl hosszú ideig tartott, a tyúkok késöbb kezdek el tojni (én magam is sokat veszítettem ezen annak idején).
A számítógépes programok, szakértök és "világbajnokok" csak tisztán legendák. Akit mégis ellenállhatatlan vágy fog el, hogy az árukkal spekuláljon - és ha egyszer -, mint ahogy József egy álmot helyesen értelmezett - és egy amerikai ügynökhöz fordul -, de mindenesetre kizárólag saját ötletei és elhatározásai (vagy álomfejtés) alapján a megbízásokat maga adja ki. Ahogy a rulettjátékosnak is saját magának kell asztalhoz ülnie és a pénzt nem mással játszatja el.
Őszinte tanácsom tehát: el a kezekkel a határidös játékoktól, mert 65 éves saját tapasztalatom és kollégáim százainak tapasztalatai alapján csak egyet tudok megállapítani: ez ugyanolyan, mint a rulettjáték a kaszinóban - nyerni lehet, veszíteni kell.
Hozzáteszem, hogy a részvénytözsdén is gyakran kockázatos játékkal való gazdálkodás folyik. De minden részvény eufória idején sok új vállalatot alapítanak és alaptöke-emeléseket hajtanak vágta, amelyek aztán a gazdaság javára válnak. Mi marad azonban a boom vagy krach után az árutözsdén? Csak veszteségek, rom és - az ügynökök jutaléka: ezenkívül csak azok, akik tönkretették magukat.
A kérdés egy kicsit naiv. Sokkal logikusabb lenne úgy kérdezni, hogyan látom Amerika jövöjét - gazdasági és politikai szempontból. Mert egy hosszú távú kötvénybefektetés sikere vagy sikertelensége végsö soron attól függ, milyen irányba vezetik az Egyesült Államokat és a dollárt? Rövid válaszon a kérdésre: abszolút pozitív.
A legkisebb kétségem sincs afelöl, hogy az elsö osztályú adósok e kötvényeiket esedékességkor vissza fogják fizetni. Minden egyes kötvény minöségét, vagyis a szóban forgó vállalatok minöségét kell megítélni. Véleményem szerint a kamatszelvény nélküli kötvény - feltéve, hogy az árfolyam kedvezö - nagyon ajánlható befektetés mindenkinek, aki saját nyugdíját akarja kiegészíteni vagy lányának hozományt, röviden, aki befektetett tökéjéhez hosszú évekig nem akar hozzányúlni.
De sokat tapasztalt csökkenö kamatlábra számító spekuláns számára is ajánlható ez a kötvényfajta, mivel erös árfolyam- ingadozásai vannak. Az ezzel való spekulációminden esetre kevésbé veszélyes, mint a "Financial Future Market" (határidös pénzpiac), hiszen nem függ határidötöl, mint az opciók.
De a jól fizetö állami kötvényeknél is pontosan kell tudnia a spekulánsnak, hogy mekkora összeget tud hosszabb ideig nélkülözni. Spekulációja ugyan nincs határidöhöz kötve, de esetleg várnia kell, az esetleges viharokat is túlélni.
Véleményem szerint ez tilos. Nemcsak hogy lebeszélem barátaimat erröl, hanem nyomatékosan meg is tiltom nekik, hogy a vásárlást svájci frankban felvett hitellel valósítsák meg. Ez nemcsak veszélyes, hanem nyaktörö spekuláció is, különösen akkor, ha az ember megtakarított pénzét is kockára teszi. Nem gyözök ettöl eléggé óvni.
Természetesen sikerülhet a játék, de drámai vége is lehet. A reklámszövegek, amelyek erröl szólnak, teljesen hamisak és félrevezetök. Csak annak szabad ilyen vállalkozásba fognia, aki a veszély minden összetevöjével tisztában van. Persze, aki mindezt tudja, annak nincs szüksége propagandára. A reklám tehát kizárólag azokra a kezdökre irányul, akiket ebbe a veszélyes játékba akarnak becsalogatni.
Mi történhet? Valamilyen esemény a világon például eladási hullámhoz vezet. Az ilyen kötvények piaca különösen szük. A papírok és a pénz árfolyama közötti különbség normál idökben is nagy, és annál nagyobb lesz, minél erösebb a kínálat. Ez úgy is lehetséges, hogy igen sok kis- és nagyjátékos ugyanazon az oldalon áll. Ha az árfolyam csökken, vagy a dollár a svájci frankkal szemben esik, a svájci bankok megkövetelik a kötelezö tartalék emelését. És ha 24 órán belül nem állnak ezek az összegek a rendelkezésükre, akkor a kötvényeket a piacra, jobban mondva "hajítják", annál is inkább, mert az esetleges vásárlók ezekben a percekben teljesen visszafogják magukat. A hitelböl vásárolt papírok tehát igen alacsony árfolyamon kerülnek kényszereladásra, a befektetett töke elvész. Az ügyfél egy idö múlva csak nézheti, ahogy azok a papírok ismét emelkednek, amelyek már nem az ö tulajdonában vannak.
Egész könyvet tudnék írni, milyen gyakran történt meg ugyanez velem és barátaimmal, akik két valuta közötti kamatdifferenciából akartak profitálni.
Ezt a kérdést örökké vitatják. Mivel zenész vagyok, a hangjegyek világából veszem a példát.
A 18. Század irodalmi szalonjában szenvedélyesen vitáztak az operáról: "Primá la musuca - poi le parole?" vagy "Primá le parole - poi la muica?" Mi az elöbbre való, a zene vagy a szöveg? Évtizedek óta újra és újra feltesszük a kérdést: "Primá I economia - poi le finanze" vagy fordítva. Véleményem erröl visszavonhatatlan: elsödleges gazdaság.
Hozzáteszem, hogy - mint az operánál a szövegnek - politikai rendszerünkben a pénzügyeknek is megvan a maguk jelentösége, de nem játszanak meghatározó szerepet. Tehát elsö a gazdaság, aztán a pénzügyek. Egy gyár maga kiváló gépeivel és termékeivel egy felelötlen pénzügyi vezetés mellett csödbe juthat, a részvényesek elveszíthetik pénzüket. De az új tulajdonos, aki a csödbe ment vállalatot kedvezö áron megvásárolta, infrastruktúrájának és minöségének köszönhetöen újra beindíthatja azt és bombaüzletet csinálhat vele. Ha az emberi testet, a szervezetet a gazdasághoz hasonlítom, a pénzpolitikát pedig az ember életmódjához, a kép még világosabb lesz: egy egészséges, szívós testet hibák és bünök nem tudnak tönkretenni, noha károkat és sok panaszt okozhatnak, ha nem is halálosakat. De egy törékeny, születése óta betegségre hajlamos szervezet a legelövigyázatosabb életmód mellett sem lesz egészséges. Talán csak az életet hosszabbíthatja meg egy kicsit.
A könnyelmü pénzpolitika nem tud egy eröteljes, hatékony gazdaságot megsemmisíteni, de átmenetileg nehézségeket okozhat. Éppen így a legszigorúbb ortodox pénzpolitika a legjobb könyvelökkel sem tud egy gyenge gazdasággal csodát müvelni. Ezért állok kis a gazdaság elsöbbsége mellett.
Tallyrand mondta egyszer a Bourbonokról Franciaországba való visszatérésük után: "Semmit sem felejtettek és semmi újat sem tanultak." Ugyanezt lehet ma a gazdasági szakértökröl elmondani: elévült és beporosodott elméleteiket nem felejtették el, de a mai világról semmit sem tanultak hozzá. Ezért is vallanak kudarcot. Én nem azok ellen a gazdasági professzorok ellen beszélek, akik a fiatalokba táplálják a gazdaság egyszeregyét, hanem a gazdasági elörejelzések ellen, föleg a tözsdei prognózisok ellen, amelyek egyáltalán semmit sem érnek.
Már két évvel ezelött jelentette az amerikai sajtó, hogy a nagyvállalatok tömegesen bocsátják el a közgazdászokat, mert elképesztöen rossz elörejelzéseikkel nagy károkat okoztak.
Az elemzések félrevezetök voltak, mindegy, hogy az inflációról, kamatokról, olajról vagy másról volt szó.
Szerencsétlenségük volt és maradt, hogy nem gondolkodnak, hanem csak számolnak. A történelem nagy közgazdászai - Morus Tamás, Adam Smith, David Ricardo, John Maynard Keynes és mások - mind nagy gondolkodók voltak. Nem adtak prognózisokat, hanem elméleteket állítottak fel, hogy kormányuk politikáját befolyásolni tudják. Ezért hívják szakterületüket minden nyelven (a németet kivéve) politikai gazdaságtannak.
A mai közgazdászok ezzel szemben könyvelök és statisztikusok. Lenyügözik öket a számok, de nem kutatják, hogy mi rejtözik mögöttük, nem beszélve arról, hogy a legtöbb statisztika különben is hamis, hamisított vagy legalábbis kozmetikázott. Winston Churchill már megmondta: "Én csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam." A közgazdászok elemzései hemzsegnek a számoktól. Számok, számok, számok vagy ahogy Hamlet mondta: "szavak, szavak, szavak, örület, de rendszerben": 6,5% plusz, 3,4% mínusz, 5,8% plusz és így tovább. Egy tizedest sem fognak a vesszö mögül elhagyni, de elfelejtik, hogy a legfontosabb befolyásoló tényezö a gazdaság számára, ahogy a pénzügyeknél az egyetlen is: pszichológia - bizalom vagy bizalmatlanság. Bizalom nélkül minden tönkre megy, bizalommal majdnem minden probléma megoldható.
Kiélezetten a kérdés a következöképpen hangzana: dzsungel vagy börtön? A két véglet közötti nagy távolság. Mindkét elmélet követöi önállóan is végtelenül sok és komolyan veendö érveket tudnak a saját oldalukon felsorakoztatni. Teljes szabadság a gazdaságban - ez a dzsungelbe vezetne és végzetesen veszélyes politikai következményekkel is járna. Hozzáteszem, hogy a dzsungelnek még bizonyos elönyei lennének, ha azt csak angyalok vagy angyalszerü teremtmények laknák. De sajnos, ragadozó állatok is futkosnak ott, amelyek nemcsak a velük azonosakat, hanem az ártatlan nézöket is megtámadják.
Nem börtönröl, inkább egy erös államról van szó, amely még pragmatikus is, amelyben a szabadság ellenére jog és rend uralkodik, a gyengék az erösekkel, a naivak a rafináltakkal szemben védelmet kapnak. A szabadság nevében a német befektetöket például a közelmúltban sok kár érte. Kétes hírü egzotikus beruházási alapok, olaj- és hajóleírással foglalkozó társaságok (Abschreibungsgesellschaft[20]), erdök távoli országokban, vakmerö árutözsdei ügyletek, átláthatatlan "közös beruházások" szabadították meg a befektetöket nehezen megkeresett és megspórolt fillérjeiktöl.
A pénz - mindenkinek ez a végcélja, akik a gazdaságban dolgoznak - radioaktív és korrumpált. Olyan üzletekre csábítja az embereket és a nagy gazdasági intézményeket, amelyek talán gazdaságosak, de az általános érdekek ellen vannak. Bécsben ezt "svájci kanton-rendszernek" nevezték: mindenki azt csinál (szójáték - kann ton), amit akar. Már Charles de Montesquieu megírta a 18. században: "A kereskedelem szabadsága nem azt jelenti, hogy a kereskedök szabadságát korlátozza, nem feltétlenül gátolja meg a kereskedés szabadságát."
A gazdaságot nagyon jól ellenörzés alatt lehet tartani anélkül, hogy kapitalista rendszerünk 3 tartóoszlopát veszélyeztetnénk: szabad vállalkozás, profit, és szabad konkurencia. A teljes "laissez-faire, laissez-passer" napjai végérvényesen elmúltak, ráadásul a központi bankok pénz- és kamatpolitikájuk segítségével mindig hatékonyan tudtak beavatkozni.
Az állam vagy az állami intézmények mértéktartó beavatkozása még kívánatos is, ha - és ez a nagy HA - ezzel nem politikai célokat akarnak elérni.
Akkor körülbelül az a helyzet, hogy az állam pénz-, hitel-, vám- és adópolitikájával meghatározott társaságok és csoportok hátrányára másokat támogat. Ezzel a módszerekkel egy országot lassan a szocializmusba lehet vezetni, anélkül, hogy a polgárok többsége, akik a kormányt választották, ezt kívánná. Bizonyára sok dolog magától is elintézödik. A kereslet és a kínálat ingadozása elöbb vagy utóbb egyensúlyhoz vezet. A gazdaságtörténet mindig ciklikus mozgásokban fejezödik ki. Elkerülhetetlen, hogy ennek az ingamozgásnak sokan áldozatul ne essenek, és csak az érdekeltek egy része tudja ettöl magát megóvni.
Az apály és dagály idejét percre pontosan ki lehet számítani, de meggátolni nem tudjuk. Csak védekezni lehet a tengerjárás ellen és megelözö intézkedéseket lehet tenni. Azok, akik a gazdaságban számolni tudnak az apállyal és a dagállyal, különösen tehetségesek és okosak. De ilyenek - mint az elmúlt évek tapasztalatai mutatják - mindig nagyon kevesen voltak. Ezért pragmatikusnak kell lenni, nem pedig teoretikusnak. A megoldások csak a legritkább esetben optimisták. Az elméletek papíron helyesek lehetnek, a gyakorlatban már kevésbé, mert azok nem az éppen uralkodó politikai és pszichológiai adottságoknak megfelelöek. És ha tudnánk is, hogy mit kellene tenni, megmarad a kérdés, hogy azt véghez tudnánk-e vinni?
Maguk a klasszikus monetaristák is bevallották, hogy a legtöbb intézkedés, amit meg kell hozni, politikai vagy szociális okokból nem végrehajtható. Ennek ellenére népszerüsítik téziseiket, de egyidejüleg azt mondják: "utánunk az özönvíz".
Röviden: hogy a "laisser-faire" vagy tervgazdaság, fiskalizmus vagy monetarizmus, ezekre a kérdésekre a legjobb választ már a francia költö, Alexis Pyron (1689-1773) egy találó epigrammában megadta: "Colin szerelmese márványszépségü combjait csodálja. Egyszer a jobb tünik szebbnek, máskor a bal. > Ne habozz barátom <, szól ö, hagyd, hogy én döntsek, az igazság a kettö között van."
Véleménye szerint mi történne akkor, ha 500 milliárd dollárral eladósodott országok hirtelen fizetésképtelenné válnának?
Ezt a kérdést már százszor feltették nekem, de válaszom mindig ugyanaz maradt: Elöször: semmi sem történne. Másodszor: az a szó, hogy "hirtelen", enyhén szólva nem megfelelö. Ezek az országok évek óta fizetésképtelenek. Harmadszor: ezek az országok azon egyszerü okokból nem szüntetik be fizetéseiket, mert a hitelezö országok mindig újabb hiteleket biztosítanak, amivel az adósok a kamatokat ki tudják fizetni. Hogy a tökét visszafizetik-e? Erre nem számíthattunk. A hitelezö-adós lánc lehet hosszú vagy rövid, az utolsó hitelezö mindig a szóban forgó központi bank (az amerikai Federal Reserve System, a Bundesbank, a Bank of England, a Banque de France vagy mások), és ezek senkinek sem adósai, csak saját lelkiismeretüknek. Van bankóprésük, és állandóan annyi pénz áll rendelkezösükre, amennyit szükségesnek tartanak, hogy minden fizetési kötelezettségüknek eleget tegyenek.
Egyetlen pénzintézet sem képes saját valutájában fizetésképtelen válni, mert a központi bank mindig mögötte áll. Ezt nevezem én inflációnak. Mert az infláció egyik fö oka a horribilis hitelmennyiség, amit a kapitalista államok gátlástalanul, felelötlenül, saját érdekeik ellenére és a visszafizetés reménye nélkül adtak a fejlödö országoknak és a keleti blokknak. Az így elöteremtett pénz kimegy, és soha nem jön vissza. Ha egy szigorúbb gazdasági szakértö a kapitalista országok mérlegeit felülvizsgálná, meg kellene állapítani, hogy Nyugaton éppen elég kétes adósság létezik. Mindenesetre nem kell hogy leírják, hanem ad infinitum prolongálják azokat.
De miért is kellene puritánul öszinteséggel mérleget készíteni, ha anélkül is megy minden.
Mindenki tudja, hogy a kritikus hetvenes években az amerikai nagybankok olyan cégeket is további hitelekkel tömtek, amelyek teljesen fizetésképtelenek voltak, nehogy véletlenül is csödöt jelentsenek be. A cégeket megszüntették, de továbbra is fenntartottak irodákat, telefont és titkárnöket. Csak papíron léteztek, s amíg lélegeztek, nem kellett a hitelezö bankoknak követeléseiket leírni.
Így ment ez számtalan esetben és minden szektorban, függetlenül attól, hogy export- vagy importhitelekröl, ingatlanhitelekröl vagy tankhajószállításról volt szó.
A bankoknak milliárdos követeléseik voltak ingatlanokban és ingatlan beruházási társaságokban, amelyek mind bevoltak fagyasztva. Valószínü, hogy egyetlenegy ingatlan hitel sem volt valódi értékén nyilvántartva.
Sok hajózási társaságnál a garanciaként szereplö olajtankerek majdnem értéktelen ócskavasak, de hitelek a Federal Reserve beleegyezésével automatikusan halasztást nyertek.
Készíthettek-e ezek a cégek vagy hitelezö bankjaik öszinte mérleget, miközben de jure csödbe mentek? De senki sem kényszerítette öket valódi mérleg elkészítésére! Miért is kényszerítette öket valódi mérleg elkészítésére! Miért is kényszerítette volna? Okosabb dolog fájdalommentesen tovább pepecselni! A tözsdei profik és pénzemberek régi mondása: "Ha annyi pénzünk lenne, amilyen jól élünk, mindnyájan Rockefellerek lennénk." Ugyanis úgy is jól lehet élni, hogy nem vagyunk Rockefellerek, söt néha jobban, mint sok ilyen puritán milliomos.
Az említett adósságokon kívül a bankoknak milliárdos New York City kötvényeik is voltak tartalékban, és kérdéses volt, hogy New York város valaha is ki tudná fizetni kamatjait. És mi történt? Semmi. Az adósságok konszolidálódtak, és minden ugyanúgy ment tovább.
Erre a kérdésre nehezemre esik válaszolni. Mert ezek csak szavak, szavak, melyek jelentését nem teljesen értem. Szeretném például tudni, mit értünk "összeomlás" vagy "valutareform" alatt. Ezek nem két-, hanem tízjelentésü szavak.
1.Crash-összeomlás. Ez a szó a német "krach"-ból ered, és akusztikai tulajdonságaiból adódóan minden nyelv átvette. "Paff (krach)" - mondja az ember, ha egy szép kristályváza hirtelen leesik a földre. Aztán jön a háromszoros krach: a váza a kemény padlón összetörik (kracht), a szétrepülö szilánkok is kárt (krach) okoznak, és a háziasszony is pöröl (kracht) az okozott károk miatt. Ebben az lényeges, hogy a krach hirtelen és teljesen váratlanul jött. Vajon, akik az összeomlást jósolgatják, ugyanígy háromszoros krachra gondolnak-e? Valahogy így:
a) A bankok, akiknek kétes követeléseik vannak, összeomlanak, ami azt jelenti, hogy pénztáraikat be kell zárniuk.
b) A valuták vásárlóerejük töredékére értéktelenednek.
c) A gazdaság teljes összeomlása következik be: a gyárak leállnak, a munkanélküliség emelkedik stb.
Az emberek tényleg úgy gondolják, hogy minden bank bezár, mert a kasszák a kétes követelések miatt üresek. Vagy másképp: a közönség ezeket a milliárdokat és még a sokszorosát is azonnal elkölti, és a pénz a csillagászati mennyisége miatt értéktelenné válik (ahogy ez Németországban 1923-ban volt).
Tanulság: a pánik próféták szerint csak két lehetöség van - krach vagy pusztító infláció. Az ember mindenesetre megnyugodhat A bankok akkor sem zárnak be, ha nem tudják behajtani az összes követelésüket. A központi bankok - mint mondtam - mindig mögöttük állnak. Régi történet, hogy a pénzintézetek nyeresége mindig magánkézbe kerül, veszteségeik viszont államosítva lesznek. Ha a kisbankok fizetési nehézségekkel küzdenek, a konkurensek azonnal átveszik öket.
A megtakarítók tudják, hogy a bankokat kvázi az állam támogatja, ezért a közönség nem veszi ki olyan gyorsan a pénzt, mert megbízik az államban.
Tehát minden bizalom kérdése. Ha a bizalom érintetlen, nem történik semmi. De bizalmi válság esetén minden tönkremegy - 500 milliárd dolláros adósság nélkül is -, bár ma már ez nem is csillagászati összeg, mert ez az összeg 1946-ban 40 milliárd dollárnak felelt meg.
2. Valutareform. Életemben már több valutareformot megéltem, legalább két nagyot, mindkettöt egy elvesztett háború után Közép-Európában. Az országok lerombolva, a gyárak törmelékkupacban, nyersanyagimportra nem volt deviza, a termelés a nullán, de a bankjegyeket nagy sorozatban nyomták. Ehhez jött még, hogy a jegybankoknak nagy háborús jóvátételt kellett fizetniük. Teljesen világos, hogy a valuta teljesen elértéktelenedett és újat kellett kiadni. De ma? Sokan deflációs tendenciáról panaszkodnak, a nyersanyagokat a tözsdén alacsonyabban jegyzik, és az ipar böségesen termel. Az utolsó, de kisebb jelentöségü valutareform a dollár aranytól való elszakítása volt, és a dollár és más valuták közötti rugalmas árfolyam bevezetése. Esetleges valutareformnak lehet nevezni az európai valutakígyót, de ez sem volt meghatározó jelentöségü.
Az a szót, hogy valutareform, mint már mondtam, tucatnyi féleképpen lehet értelmezni. Mindenesetre meg vagyok róla gyözödve, hogy a legtöbb ember, aki valutareformról beszél, nem tudja mit mond ezzel.
Nevezhetjük öket, ahogy akarjuk. De már Michel de Montaigne, korának legértelmesebb franciája megmondta - noha moralista volt: "Az általános jólét hazugságokat és árulást kíván."
Kis cinizmussal állíthatom, hogy az egész kapitalista rendszer csak illúzió, talán még inkább csalás, de mindenesetre jól megcsinált. Adja Isten, hogy még sokáig fennmaradjon.
A vasutasok, az autóipar, a számítógép- és elektronikai ipar, de ugyanúgy a felhökarcolók Amerikában, a Szuezi-csatorna és a modern világ még sok más alkotása - majdnem mind ilyen kockázat (venture) volt. Talán azt is mondhatjuk, hogy az egész modern Amerika egy nagy kockázat. De már a világ elsö részvénytársaságát is, az angol-kanadai Hudson-Bay-Company-t, amely 1670-ben jött létre, és még ma is müködik, "kaland"-nak hívták (adventure). Az éves közgyülést az elnök valószínüleg "Igen tisztelt kalandorok!" megszólítással kezdte. A régi Rómában a tökések szövetkeztek (egyfajta rt.-be), hogy a tengerhajózás kalandjára vállalkozzanak.
300 évvel a Hudson-Bay-Company alapítása után ez a szó, hogy "venture", a Wall Streeten és néhány éve az NSZK-ban is ismét igen népszerüvé vált.
A német bankok, különösen a Deutsche Bank, azon fáradozásai, hogy támogatják a kockázati tökét, annál is dicséretesebb, mert a gazdasági fejlödés és a termelékenység a szakszervezetek ellenállásába ütközik.
Mindenesetre a kockázati töke német reklámozásánál egytöl félek: az elmúlt 25 évben a pénzügyekben túl sok "cápa" dolgozott, akik milliók megtakarított tökéjét fosztogatták. És félek, hogy ezeknél a tökebefektetéseknél ismét a garázdálkodóknak ez a hadserege fogja üzelmeit folytatni, akik az IOS-nál, az olajfúrásoknál, a fantáziában meglevö amortizációs leírásoknál és más, hasonló "beruházásoknál" már a legrosszabb emlékeket hagyták maguk után.
Azért sem lehet ezt a veszélyt figyelmen kívül hagyni, mert merészség nélkül egy ország sem képes elörehaladni, akkor mindig csak Amerika és Japán mögött kullogunk. A sajtó és a szigorú kritikusok kötelessége, hogy tisztes elemzéseikkel és tekintet nélkül válasszák el az ocsút a búzától, ahogy ezt pl. barátom, Henz Gerlach -Cato, a cenzor - évek óta teszi a leírással foglalkozó táraságokkal.
Tanulság: Ventures - igen -, ha forradalmi beruházásokról van szó!
Nem: ha azért alapítanak társaságokat, hogy részvényeket adjanak el.
Honnan származik a párizsi tözsde iránti elöszeretete?
Ugyan nem viseltetek különösebb elöszeretettel a párizsi tözsde iránt, de mindenesetre objektíve állíthatom, hogy az egy különösen érdekes tözsde, amelyen az összlakosság igen nagy része vesz részt, sokkal többen, mint Európa bármely más országában.
Ha Frankfurtból Párizsba megyek, az a benyomásom, mintha egy szanatórium ivócsarnokából a játékkaszinóba csöppentem volna, mert ott a "Place de la Bourse"-on akkor is történik valami, ha tulajdonképpen nem történik semmi. Ez nemcsak a két nép különbözö temperamentumából adódik, hanem a párizsi tözsde másfajta struktúrájából is. Legalább háromezer ember tülekedik Párizsban a jegyzéseket ismertetö táblák elötti területen, ahol részben még mindig krétával és nedves szivaccsal dolgoznak. Fokozatosan vezetnek be most egy számítógépes rendszert. Néhány hete négy részvénnyel egész nap számítógépem is lehet kereskedni. Forgalmas napokon akár hatezer érdeklödö is jelen van, akiknek még néhány hónappal ezelött is két órán belül kellett üzleteket bonyolítaniuk.
Frankfurtban a bankok egész nap alkudozhatnak. Ott például 24 hivatásos és 27 szabad ügynök van mintegy 800 ember kíséretében. Párizsban az ügyfelek nemcsak a befektetö társaságokból állnak, hanem a magán spekulánsok nagy részéböl is, akik kötelezettségeiket gyakran naponta többször is válogatják.
Mert más tözsdékkel összehasonlítva a költségek igen alacsonyak. És akik nem is akarnak üzleteket kötni, azok is megtalálják itt szórakozásukat. Ritkán hallottam több pletykát, mint éppen itt, nemcsak a tözsdéröl, hanem a világ színházairól, mozijairól stb. Az emberek politikáról beszélgetnek, történeteket mesélnek, amelyek között egyetlen sincs, ami fontos, és kevés, ami igaz. És mindez a legnagyobb hangerövel történik.
Párizsban a tözsdei üzletek nem jól nevelt bankárok kezében vannak, hanem 46 ügynök (Agent-de-Change) cégében, amelyek átlagosan egyenként 40 többé-kevésbé forrófejü kereskedösegéddel dolgoznak, tehát minden egyes mindenkori értékpapírcsoportra jut egy ember. Az általuk keltett éktelen lárma totális káoszra enged következtetni. A valóságban azonban feszes szervezettség uralkodik.
Tulajdonképpen minden majdnem ugyanúgy megy a tözsdepalotában, ahogy zseniális rajzaiban Honoré Daumier megmutatta és Émile Zola "A pénz" címü regényében leírta. A mai és az akkori tözsde között Párizsban kisebb a különbség, mint jelenleg a párizsi és a német tözsdék között. Ennek oka a francia és a német befektetök karakteréböl következik.
A számtalan hivatalos tözsdei spekuláns nagy játéka az olajtól, az áruházi, kozmetikai vagy italpapírokig terjed. Hosszú évekig a dél-afrikai aranybányák voltak a kedvencek. A francia közönség mindig is nyitott volt az olaj- és bányakalandok elött. Amikor a párizsi tözsdére kerültem, még régi orosz ipari részvények tucatjai voltak a piacon.
A határidös ügyletek piaca az opciós, prémium- és stellázsüzletek (egyfajta opciós ügylet) széles palettájától a vakmerö spekulációkig tart, hiszen a határidös ügyletek piacán már spekulációkig tart, hiszen a határidös ügyletek piacán már egy 30%-os letét is elegendö. Bizonyos tranzakciók egy gigantikus pókerpartira emlékeztetnek, amelyben a két ellenfél - a hausse- és a baisse-párt - egymást próbálja megfojtani. Úgynevezett Corner-szindikátusok (amilyen néhány évvel ezelött a Hunt-ezüstszerzödés volt) léteznek a határidös és opciós ügyletek segítségével.
Természetesen megtalálhatók a kis potyalesök ezrei is, közülük számtalan áldozat kerül ki. Szindikátusok tucatjai manipulálják magasra az árfolyamokat, hogy aztán a közönséget, söt még a befektetési alapok naiv menedzsereit is rászedjék.
Eltekintve bizonyos szindikátusok félrevezetö manipulációitól, a tranzakciók a párizsi tözsdén is teljesen korrektek, mint a Szövetségi Köztársaságban, azzal a különbséggel, hogy a párizsi piac a határidös ügyletek parazitáinak és profi spekulánsok ezreinek köszönhetöen sokkal likvidebbek.
A német közönséget hosszú évekig - 1984-id - nem lehetett tözsdei spekulációkra csábítani. Szívesebben veszítették el megtakarított pfennigjeiket leírásokkal és más kétes értékü üzletekkel, holott ez a tözsdén romantikusabb. Talán a német tözsdén az a zsidó elem hiányzik, ami a pénzügyi spekuláció hajtóereje.
Párizsban ezzel szemben - mint Londonban, a Wall Streeten és Johanessburgban -sok Grün és Kohn van, mert nélkülük egy tözsdei ritkán igazi tözsde.
Egyszóval: Párizsi a tözsdét játékra használja, a derék német évek óta csak befektetésre. Ez a nagy különbség. De ahogy a franciák mondják: Vive ls différence! (Éljen a különbség!)
Ezt a kérdést nem egyszerü megválaszolni. Mert az opciós piac nem más, mint egy kétpártrendszer (ahogy az egész tözsde is). Nemcsak hausse-ra és baisse-re spekulálókból áll, hanem a két párt ismét kettéválik opcióvásárlásokra és - eladók-ra. Minden hausse-spekuláns és baisse-spekuláns lehet opcióvásárló és -eladó is (tözsdei zsargonban "nyugton maradónak" - Stillhater vagy kiírónak nevezik az eladót).
El kell dönteni tehát, melyik pártról van szó. Több mint 60 éve mindkét párthoz tartozom, és a 20-as, 30-as években sok millió opcióval kereskedtem -, olyan idöben tehát, amikor a Vall Streeten még azt sem tudták, hogy mi az opció. Kevés ügynök volt, aki a tözsdén kívül ezzel foglalkozott, és az újságban hirdetett, hogy milyen papírokat - ezekböl csak kevés volt - akarnak opcióra eladni. Ezek az ügynökök még tözsdei tagok sem voltak, és pénzügyileg néha igen gyenge lábon álltak. Így a valódi tözsdei profi számára alig jöhetett szóba, hogy opciókra vállalkozzon. Ezzel szemben Európában, az opciós üzlet gigantikusabb volt. Néha nyertem Európában, az opciós üzlet gigantikus volt. Néha nyertem, néha veszítettem, de mindenesetre hatalmas tapasztalatot gyüjtöttem.
Az opciós piac egy óriási játékkaszinó, ami a pénzügyi piacon hasznos funkciót tölt be. Az opcióval való kereskedés elösegíti a spekulációt és ezen keresztül a tözsde likviditását. Az opcióvásárlók ezrei követelik a pénzbefektetök ezreitöl, hogy a részvényekre írjanak ki opciót.
Szeretnék a kezdök számára ehhez egy kis filozófiai elemzést tartani:
Az opció vásárlója játékos, a kiíró pedig kapitalista, uzsorás, aki a részvényeket teljesen kifizette, de amelyeket az opció vásárlója nem tud, vagy nem akar kifizetni. Ezzel lehetöséget teremt a játékos számára, hogy egy esetleges heves árfolyamváltozásnál viszonylag rövid idö alatt nyereséget érjen el. A kiíró hagyja, hogy a játékos mintegy a "hátán" játsszon, amiért egy meghatározott összeget - ezt nevezik d1jnak - beszed. Ez hívták valaha találóan "bánatpénz"-nek, mivel a játékosok igen gyakran megbánták, hogy opciót vásároltak.
Mindenki, akinek a klasszikus játékokban - mint a lóverseny vagy rulett - tapasztalata van, ismeri a kívülállókat és favoritokat. A kiíró olyan, mint a favoritok a lóversenyen. A rulettben ezek azok, akik annyi számára tesznek, amennyire csak lehetséges. Az elv ugyanaz: minél nagyobb a nyerési esély, annál kisebb a profit. Minél kisebb az esély, annál nagyobb a nyeremény. A részvényopcióknál természetesen kis eltolódás van a kockázat és nyeremény között - a részvények minöségétöl függöen. De ezek csak nüánszok, amit az ember csak hosszú évek tapasztalatai után képes felismerni. A legtöbb megtakarítóknak, akiket ezekbe az üzletekbe a sok reklám becsalogatott, ilyen tapasztalatuk nincs.
Elég gyakran kellett szörnyülködve megállapítanom, hogy a spekulációknak, jóllehet nincs tapasztalatuk, mégis tanácsaikat kínálják. A reklámszövegek gyakorlatilag mindig csalnak: az opció-befektetöknek 100, söt 300%-os hasznot ígérnek, és ezt feketén-fehéren be tudják bizonyítani.
De már maga a "befektetés" szó is csaló; mert egy opció nem befektetés, hanem játékra adott pénz. A rulett asztalhoz ülve, ez a pénz a dupláját vagy éppen a 36-szorosát is hozhatja - vagy semmit. Ezért rossz tréfa 100%-os nyereséggel hivalkodni, ahogy az is vicc lenne, ha egy rulettjátékos egyetlen délután a játékra fordított pénzét meghatározza, és aztán eldicsekszik vele Magam is ott voltam, amikor Winston Churchill vagy az öreg V. Gusztáv király Monte Carlóban a rulett asztalnál néha egy nagy fogást csinált.
A közönség tapsolt, de csak azért, hogy az öreg uraknak örömet szerezzenek.
Opciók vásárlásával is lehet nagy nyereséget elérni, még meggazdagodni is lehet, ha az ember egy tendenciát a kellö pillanatban kap el - röviddel az emelkedés megindulása elött.
A valószínüség-eloszlás az opciót vásárlók számára rossz és ezenkívül - és ez a nagy veszély - idöhöz kötött. Öt esetböl négyben veszíteni fog, vagy ingyen spekulál és csak meghatározott idöpontig maradhat változatlan, kicsit vagy erösen eshet kicsit vagy erösen emelkedhet.
Ha az elsö négy eset bekövetkezik, akkor a spekuláns tudni fogja, miért nevezik a tözsdések az elvesztett pénzt "bánatpénznek". Csak ha részvényei a meghatározott határidön belül jelentös árfolyam-emelkedést mutatnak, éri meg neki a spekuláció.
Nem akarok senkit az opciók vásárlásától visszatartani - mint tözsdei spekuláns, nem is lennék erre alkalmas. De az amerikai tözsdei felügyelet statisztikája szerint az opcióvásárlók 80%-a elveszti a befektetett pénzét. A megtakarító minden elveszít, ha a várt árfolyam-emelkedés akár csak egyetlen napot is késik. Ebben az esetben, noha a tendenciára helyesen "spekulált", de rosszul játszott.
A stratégia jó volt, a taktika rossz. Amit a vásárlók elvesztettek, azt a kiírók szedik be, amelyek nem véletlenül a nagybankokkal és biztosítóintézetekkel azonosak. Ezek az intézmények nagy mennyiségü részvénnyel rendelkeznek, amelyekre állandóan opciókat adnak el. A Wall Streeten azt mesélik, hogy a legnagyobb kiíró a Vatikán. A gyakorlat azt tanítja, hogy a kiírók automatikusan 20-25%-os hozamot érnek el évente. Automatikus alatt én a következöket értem: miután a kiíró az opciót bekasszírozta, de a papírokat nem kellett szállítania, azonnal elad egy opciót a következö határidöre. Ha azonban a papírokat le kellett adnia az opció vevöjének, és ebböl kis nyeresége van, akkor rögtön visszavásárolja a papírokat, és újból egy opciót ad el rájuk. És ezt kell simán, megszakítás nélkül ismételnie.
Mesélik, hogy korábbi idökben egy öreg zsidó tözsdés a következöket kérdezte barátjától: "Honnan veszik a keresztények azt a sok pénzt, amit nekünk opciókra kifizetnek?"
Annak már sok ideje, hogy a keresztények, söt a Vatikán is megtanulta a kiírást. Hogy az opció megéri-e vagy sem, mindig a következö tényezöktöl függ: az opciók határidejétöl (ez a legfontosabb), az opció árától, a részvény tözsdei árfolyamától, amire az opciót árától, a részvény tözsdei árfolyamától, amire az opciót lehívja, és különösen a részvény dinamikájától. Minél spekulatívabb az opció, annál jobb. A legfontosabb azonban, és ezt nem gyözöm eléggé hangsúlyozni, azzal tisztában lenni, hogy az opció nem értékpapír, nem részvény, nem befektetés, hanem játékra szánt pénz, kvázi egy lottócédula. A vásárló néhány hónapon belül teljesen elveszítheti tétjét. És ha az opcióvásárlást gyakran megismétli, akkor lassan elvérezhet. Aki az opciós piacon dolgozik, mindenesetre pontosabban kell tudnia, hogy mit cselekszik, mint más spekulánsok.
Az opciók és a részvények egymáshoz való viszonyát körülbelül úgy lehet leírni, mint a versenyistálló-tulajdonos viszonyát az idöjáráshoz a lóverseny napján. Egy versenyistállót néha tökebefektetésenként is lehet értékelni, mert ha a lovak nyernek, akkor azok jövedelmet hoznak. A játékos fogad, nyer vagy veszít a versenyen. Az istálló díjakat nyer, és így a lovakat igen kedvezöen tudja eladni. A megcélzott nyereség a részvények osztalékának felel meg.
A határidös piac nélküli kereskedés kevésbé vonzó, mert az ember a vásárlási opciókat nem tudja határidös ügyletekkel fedezni, noha ezek az opciókat vonzóbbá tennék. Ezek helyett az USA-ban és az NSZK-ban eladási opciókkal lehet kereskedni. Mindenkinek, aki eladási opciót vásárolt, egy meghatározott határidöig joga van a papírokat meghatározott árfolyamon szállítani. Tehát pontosan ugyanarról van szó, mint a vételi opciónál, csak fordítva: játékesélyek arra az esetre, ha a piac visszaesne. A filozófia ugyanaz, mint a vásárlási opciónál.
Hogy bizonyos értékek tartják magukat vagy majdnem stabilan maradnak, ennek jó okai vannak, amelyeket mi nem ismerünk. A teljesen összeomlott értékpapírok valószínüleg a csöd szélén álltak. Noha ezek veszélyesek, megvan az esélyük egy nagyobb áremelkedésre - hacsak nem mennek csödbe -, amely most egy fordulat segítségével lehetséges. Ezért én egy keveréket csinálnék a kettöböl. Minden krach után van egy csomó olyan részvény, melyek árfolyama a magas kamatlábak vagy átmeneti üzemi nehézségek miatt összeomlik.
Ilyen részvények vásárlását kvázi opcióvásárlásnak is lehet tekinteni. Ezekkel éppen úgy meg lehet duplázni vagy háromszorozni a betétet, ha jön a nagy fordulat, és azzal az elönnyel, hogy az esélyesek nincsenek idöhöz kötve. Ezeknek a részvényeknek a vásárlói ki tudnak tartani, amíg a piac ismét megfordul - akkor is, ha ez évekig eltart -, miközben az opcióvásárlók ismételt vásárlásaikkal már régen elvéreztek.
Az adópolitikának lenne bizonyos hatása, de a hitelpolitikával ellentétben, rövid távon nem bevezethetö eszköz, mert ehhez a parlament beleegyezésére van szükség. Amíg a parlament az adópolitikáról vitázik - ebben minden országban vannak a kormány és az ellenzék között eltérések -, az infláció tovább tart. Ha az inflációt általános adóemelésen keresztül, vagyis a vásárlóerö megcsapolásával fékezik, a tözsde nem vagy csak alig szenved ettöl. Ezzel szemben a kormány, azaz a jegybank pénz- és hitelpolitikájával bármikor beavatkozhat, a restrikciókkal - mint a kamatláb emelésével, a pénzmennyiség beszükítésével - harcol az infláció ellen. Ebben az esetben a tözsde igen hamar, néha azonnal reagál, az árfolyamok csökkenésével. Ezt a jelenséget a következö példán keresztül lehet megvilágítani: egy autó lefelé gurul a lejtön és fékezi kell. Két lehetöség van: a) Alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolunk - ami a mi esetünkben a pénzpolitikának felel meg. A motor, vagyis a gazdaság lelassul. b) Fékezünk -a fék használata a mi esetünkben a hitelpolitikának felel meg. A fékek csikorogni fognak, és a tözsde is, ha a kamatlábakat emelik.
Nem. Nem az infláció, hanem az infláció elleni harc, és elsösorban akkor, ha ez a hitelpolitikán keresztül történik, mert az csökkenö árfolyamokhoz vezet.
A pszichológia tényezön kívül nem látok mást. Ez pedig a bizalom, amit a lakosság a kormányával szemben érez.
Több oka van. Ha például az áruk iránti kereslet nagyobb, mint a kínálat, az a magasba hajtja az árakat. Az árak akkor is emelkednek, ha a munkavállalók állandóan magasabb bért követelnek, és ezek keresztül az áruk költségei emelkednek. Ez annál is veszélyesebb, mivel a magasabb árak újabb áremelkedéseket vonnak maguk után. Ezt nevezik ár-bér spirálnak. Hogy ezt megállítsák, ahhoz igen erös kormányzatra van szükség, mert a dinamikusa kormányok nagyon gyakran hajlamosak a demagógiára és nem szívesen vezetnek be népszerütlen intézkedéseket, ami nélkül ezt a spirált nem lehet megállítani.
Az infláció legveszélyesebb tényezöje az inflációs várakozás. Mert ez újabb, pszichológiailag motivált láncreakciót idézhet elö. Az árak emelkedni kezdenek az említett alapvetö okok miatt, a lakosság ideges lesz, különösen azokban az országokban, ahol már megértek egy pusztító inflációt, elkezdödik a spekuláció, mert további inflációra számítanak, és a spekuláció további inflációt gerjeszt, az árak még tovább emelkednek, ezzel elveszik a megtakarítók bizalmát. Az infláció utolsó nagy hulláma költséginfláció volt, a mesterségesen mértéktelenül magasba hajtott olajárakon keresztül, amelyekhez aztán más energiahordozók árai is igazodtak.
Ezt a kérdést egy kis anekdotával szeretném illusztrálni: Párizsban mindennap a Café Fouque s-ba járok, ahol üzleti és filmemberek, spekulánsok és müvészek találkoznak. Feltünt nekem, hogy egy 10-12 idösebb úrból álló asztaltársaság egy másik idös ember beszámolóját csodálva hallgatja minden vasárnap. Közben rájöttem, miröl van szó. A kör vagyonos orosz-lengyel ex vállalkozókból állt. Az elöadó kis idövel ezelött 6 hónap leforgása alatt kétszer egymás után megnyerte a lottó fönyereményt és meg akarta tanítani hallgatóit "játékszisztémájára". Áhítatosan és figyelmesen hallgatták, söt jegyzeteltek is. Ez a jelenet azért jutott eszembe, mert kérdése a "tudományos" játékrendszerekre vonatkozott. De szkeptikusan olyan önjelölt gurukkal szemben, mint Joe Granville és Henry Kaufman.
Mivel Granville egyszer megjósolta (jobban mondva eltalálta) a Dow-Jones-index 30 pontos visszaesését, tévedhetetlen tözsdei gurunak kiáltotta ki magát és ezért nem kevesebbre tartott igényt, mint a közgazdasági Nobel-díjra. Ugyanakkor a visszaesést ö maga okozta, mert 20-50 ezer táviratot küldött a részvénytulajdonosoknak, amelyben agresszíven követelte minden részvény eladását. Ha a naiv megtakarítók ezrei hirtelen összes részvénytulajdonukat piacra dobják, könnyen képesek 30 pontos visszaesést (ami még 3%-ot sem tett ki) okozni. Így lett Granville egy éjszaka alatt elismert tözsdei guru, akire NSZK-ban a tözsdei játékosok ezrei esküsznek. Hiszem, hogy azóta ezek a Granville-tanítványok valamivel józanabbak lettek; mert maga a guru néhány éve, amikor a Dow-Jones-index 750-en állt, ismét be akarta bizonyítani képességét, és abszolút biztonsággal megjósolta, hogy az index a legrövidebb idön belül teljes összeomlás közepette 450-re fog zuhanni. " Megparancsolom a nagymamáknak (ezzel azt akarta mondani, hogy az idös hölgyeknek), hogy erre a krachra spekuláljanak, ami halálbiztosan elkerülhetetlen." És ami ezután történt, az ma már a Wall Streeten történelem: a Dow-Jones - ehelyett, hogy 450-re esett volna - 1850-re emelkedett. Ez olyan látványos emelkedés, amelyet a pénzügyek történetében még nem éltünk meg. A legemlítésreméltóbb ebben az ügyben az, hogy Granville úr tévedését nem szégyellte, söt továbbra is fennen hirdeti jóslatait. Pár évvel ezelötti NSZK-beli szereplése ugyanis elég kínos volt.
Egy nyilvános sajtóvitában nagyképüen pöffeszkedett: "Kostolany úr az állítja, hogy 100 esetböl 51-szer igaza van, és ez neki elég. Ez vicc! Nekem száz esetböl százszor van igazam. Én nem azt mondom /azt hiszem / vagy /az a véleményem / -, hanem azt mondom: /én tudom /!" A legérdekesebb azonban az volt, amit négyszemközt mondott: "Ön tudja Kostolany úr, hogy én egy bohóc vagyok." (I am a ham.) És a megtakarítók százezrei hallgattak rá áhítattal.
Mint Joe Grenville, néhány évvel ezelött Henry Kaufman is néha pontosan eltalálta a kamatok alakulását. Évek óta szakadatlanul tévedett, és mindig olyasmit jósolt, ami már régóta folyamatban volt, vagyis a széljárás szerint fordult. Az a benyomásom, hogy jóslataival a kötvénypiacot akarja befolyásolni. Valamilyen csoport egymilliós reklámmal "kamatláb-prófétának" kiáltotta ki, hogy kijelentéseivel legalább rövid távon befolyásolni tudja a kötvénypiaci árfolyamokat.
A sok önjelölt tözsdei guru között volt egy bizonyos Kurt Oligmüller, akivel kapcsolatban személyes tapasztalatokat is szereztem. Egyszer kifiguráztam a csillagvizsgálókat, a tözsdei alkimistákat és hasonló tudományokkal foglalkozókat, s ö cikkemet személyesen becsületsértésnek vette, holott nevét meg sem említettem. Ugyanis éppen reklámkampányt folytatott újonnan feltalált elméletéhez, hogy hogyan lehet minden egyes részvény árfolyam-alakulását a legnagyobb pontossággal elöre jelezni. Egyes ismert újságírók ezért még ünnepelték is. Elméletét "Goldner Schnitt" (Aranymetszet)-nek nevezte.
Írt nekem egy elég durva levelet, sürün szidott és azt állította, hogy Joe Granville kisujjában több tudás van a tözsdéröl, mint nekem a fejemben. Felszólított, hogy cikkeimben ne régi tözsdei anekdotákat meséljek, hanem pontosan jelezzem, hogy valamilyen részvény 30 nap múlva hogy fog állni. Mert a tözsde nehéz tudomány - írta ö -, amit ismerni és tanulmányozni kell.
Elmélete sajnos nagyon tragikusan végzödött, mivel néhány hónappal késöbb öngyilkos lett, miután feleségét lelötte. Búcsúlevelében az írta szegény, hogy még mindig szilárdan állítja, hogy elmélete hibátlan, de sajnos nincsenek már hozzá idegei, hogy ezt be is bizonyítsa. Ugyanis az utolsó fillérig elveszítette ügyfelei rábízott pénzét. Ez a tragikus eset a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen megszállott játékosok is létezhetnek. Inkább azt hiszem, hogy ö is egyike a Granville-jóslások áldozatainak, mert - mint megtudtam - Chicagóban a határidös piacon játszott, ahol az összes rendelkezésre álló pénzzel a Granville által elöre jelzett New York-i tözsdei esésre spekulált.
Ezeknek a megszállottaknak a listája hosszú, és egy új könyvet lehetne írni róluk. Mindannyian Fouque s lottóprófétáira emlékeztetnek.
Tanulság: a legnagyobb óvatosságot kell tanúsítani és minden ilyen jövendömondásnak és jóslásnak ellenállni. Sajnos azonban a közönség gyorsan felejt, és minél nagyobb az ígéret, annál hamarabb beleesnek a csapdába. A legtöbben úgy gondolják, valami biztosan van benne.
A gyengélkedö kötvényekkel kínálják a spekuláns számára gyakran a legnagyobb lehetöségeket, de természetesen csak abban az esetben, ha az adós - legyen az például egy vállalat, állam vagy közösség - újra pénzügyi egyensúlyba kerül, ami azt jelenti, hogy szanálják, és a kamat- és töke visszafizetéseket ismét teljesítik. Minden egyes esetet pontosan meg kell vizsgálni. Éppen az I., majd II. világháború után esetek tucatjai fordultak elö, amelyekben a gyengélkedö kötvényekkel hatalmas nyereséget lehetett elérni.
A II. világháború után ezek a lehetöségek még nagyobbak voltak régi német, olasz és japán kötvényekkel. Ezeknél persze fel kellett tenni a kérdést, hogy vajon az államok újból teljesítik-e kamatfizetéseiket, amelyeket a háború alatt leállítottak; és még tucatnyi kérdésre választ kellett kapni: ki volt például az illetö országban az adós - az állam, a tartományok, közösségek, testületek vagy magánvállalkozók? Az NSZK-ban felmerült a kérdés, hogy az adós Kelet-Németországban vagy a Szövetségi Köztársaságban található, milyen valutában és milyen államok adták ki a kötvényeket és vállaltak-e az adósok speciális garanciákat. Gyakran arannyal vagy más garanciákkal voltak ellátva a kötvények.
A legnagyobb és leglátványosabb árfolyamnyereséget az 5,5%-os német Young-kötvény érte el, amely az 1946. évi 250 frankos árfolyamról (névértékben 1000 frank) négy év alatt 35 000 frankra emelkedett . Ezen az áron teljesítette a Szövetségi Köztársaság kötelezettségit.
Mert ennek a kötvénynek aranyzáradéka volt. Az 1930.évi kibocsátás óta a francia frank a negyvenes évekre drámai módon elértéktelenedett. A Szövetségi Köztársaság Adenauer kancellársága idején Németország adósságait nagyvonalúan felértékeltette. Nem akarta a francia kötvénytulajdonosokat megkárosítani, és a visszafizetést ugyan nem aranyban, de legalább dollárban revalorizálta. Az 1930.évi 1000 frank a visszajáró kamatokkal együtt a háború után összesen 35 000 franknak felelt meg.
Ilyen spekulációs fogás, mint amit ezzel a kötvénnyel lehetett csinálni, a tözsde történetében mindenesetre nem fordul elö gyakran.
Az ár-nyereség arány az egyetlen mérték, amivel legalább egy kissé meg lehet közelíteni egy részvény értékét. Arra szolgál, hogy összehasonlítsunk ugyanazon ország ugyanazon iparágához tatozó két értékpapírt. Például az amerikai acéliparban két gazdaságilag összehasonlítható vállalat közül az egyiknél ez az arány 1:10, a másiknál 1:20, így meg lehet állapítani, hogy az elö olcsóbb, mint a második. De csak valóban összehasonlítható vállalatokról lehet ezt megállapítani, egyébként ez sem jelent semmit, mert ezek a különbségek különbözö technikai okokból még évekig megmaradnak. Olyan sok különféle befolyásoló tényezö, motiváció és apróság van minden egyes részvénynél, hogy nem szabad automatikusan számolni. A tözsdén különben sincsenek automatizmusok.
Egy ár-nyereség arány megítélése, hogy az túl magas vagy túl alacsony, föként két tényezötöl függ: a tökepiac átlagos hozamától és természetesen a közönség lelki állapotától. Így fordulhat elö, hogy ugyanazok az elemzök ugyanannak a részvények az ár-nyereség arányát egyszer túl magasnak, néhány évvel késöbb pedig túl alacsonynak találják. Érdekes példa erre az IBM-részvény. A hetvenes ével Wall Streer-i eufóriájában a részvény 1:40-en (ár-nyereség) állt.
Az arány olyan magas volt, hogy az IBM minöségéröl kifejezetten pozitív volt a vélemény. Évröl évre állandóan 10%-kal emelkedö nyereséggel számoltak. Az IBM-re vonatkozó alapvetö elörejelzések pontosak voltak: a nyereség a vártnak megfelelöen alakult. De néhány év múlva ez az ár-nyereség arány már csak 1:7-hez állt. Ez azért jöhetett létre, elöször is, mert a tökepiaci hozamok kifejezetten magasak voltak (17-18, néha 20%) másodszor a közönség hangulata igen pesszimistává vált. 40-nél a részvény talán túlértékelt volt, de 7-nél biztosan alulértékelt.
A jó spekuláns feladata tehát, nem hinni a túlzásoknak és magát a közmegegyezés ellenében irányítani. A tözsdén majdnem mindig csak egy kisebbségnek van igaza és a többi téved.
Minden tranzakciónál és minden árfolyamnál van egy vevö és egy eladó, ami egy optimistát - ha csak 10 percre is - és egy pesszimistát feltételez. Ezek aztán X-szer cserélgetik papírjaikat néha egyetlen tözsdei nap alatt. A válasz a kérdésböl adódik: kinek mi volt a fontosabb és sürgösebb - az optimistának papírokhoz jutni vagy a pesszimistának saját papírjait eladni.
Minden attól függ, hogy melyik oldalról milyen megbízásokat adnak.[21] Ha egy tözsdei napon csak "legjobb" eladási tözsdei megbízások vannak és a vevök korlátozott megbízást adtak, akkor a papírok valószínüleg olyan alacsony árfolyamra esnek, amelyen a vevök hajlandók részvényeket vásárolni. Ha egyáltalán nem jelentkezik vevö, az árfolyamok mélyre esnek, anélkül, hogy egyetlen tranzakciót is végrehajtottak volna és fordítva is. Olyan tözsdei napon, amikor csak "legjobb" vételi megbízások vannak, és egyáltalán nincs kínálat, akkor az árfolyamok elméletileg hirtelen a magasba szöknek, egyetlen tranzakció nélkül is. Sem a Nyugat nagy tözsdéin, sem Tokióban nem tapasztaltam sem egyik, sem másik esetet. De kisebb piacokon az elmúlt 10-12 évben már néhányszor elöfordult ilyen eset. Amikor Spinola Lisszabonban átvette a hatalmat, a tözsdének be kellett zárnia, mert egyáltalán nem volt lehetöség a legkisebb mennyiségü részvény eladására sem.
Ennek az ellenkezöjét tapasztalhatta az ember Buenos Airesben, amikor a szép Izabellát, Argentína diktátornöjét a katonai hunta letartóztatta. A tözsde 30 napra bezárt, mert nem volt kínálat. És amikor végre újra kinyitott, az árak százszorosukra emelkedtek.
A részvények abszolút számáról minden országban többé kevésbé pontos statisztika van. A tözsdei spekulációkban részt vevök számát, tehát az olyan részvényeseket, akik nem hosszú távú befektetök, csak a tendencia alapján lehet megbecsülni. Emelkedö mozgás idején egyre nagyobbra emelkedik a résztvevök száma, és az eufória idején tetözik. Aztán a részvényeket szétterítik a sok kis részvényes között. Természetesen ez nagyon kedvezötlen a további fejlödés szempontjából, mert ezeknek a részvénytulajdonosoknak a legnagyobb része gyakorlatlan, remegö kezü újonc, akik az elsö fordulatnál pánikba esnek. Egyidejüleg ugyan tart még a harmadik fázis, az emelkedö mozgás utolsó hulláma, de a piac bármikor robbanhat, kifejezetten veszélyessé válik.
A csökkenö mozgás idején a résztvevök száma ezzel szemben egyre kevesebb és kevesebb lesz, és a mélyponton egy kis csoportra olvad, akik kezében a papírok nagy mennyisége koncentrálódik.
Szeretném fellebbenteni a fátylat egy régi hiedelemröl: a svájci titkos számla csak reklámfogás, akkor is - ezt hozzáteszem -, ha nagyon jól hangzik. A titkos számmal ellátott svájci bankszámla semmi esetre sem teljesen névtelen, de komoly banktitkot képez.
A titkos számlához is tartozik egy név - a tulajdonosé -, mint minden, névvel ellátott számlához. Elönye csupán az, hogy minden, évvel ellátott számlához. Elönye csupán az, hogy a tulajdonosok nevét csak korlátozott számú banki alkalmazott ismeri. Ez az ügyfelet az indiszkrécióktól védi. Vagyis ha egy számmal ellátott, név nélküli levél vagy számlakivonat illetéktelen kezekbe kerül, ezzel a dokumentummal nem élhetnek vissza.
Svájcban a banktitok alapvetöen garantált, minden megsértése büntetendö, még börtönbüntetést is kiszabnak titoksértésért, még akkor is, ha az elkövetö nem a pénzintézethez tartozott.
A banktitok ugyan minden, névvel ellátott vagy titkos számlára vonatkozik, mégis bizonyos esetekben korlátozás alá esik: bünügyeknél, örökségi esetekben, csöd vagy adósság behajtásakor feloldják. De még ezekben az esetekben is svájci bírósági ítélet szükséges hozzá.
Kormányok, pénz- és adóhivatalok, devizahatóság stb. számára minden felvilágosítást megtagadnak. Az adócsalás, a devizajogszabályok megsértése és hasonlók Svájcban nem számítanak büncselekménynek, vétségnek, még véteknek sem. Ezekben az esetekben a banktitok "kategorikusan imperatív".
Svájc menedékjogi törvénye történelmi. A nantes-i ediktum felfüggesztése után (1685) ezt a francia protestánsok élvezték, 150 évig a politikai menekülteket szívesen fogadták mindenhonnan - III. Napóleontól Leninig. A svájci alkotmány szerint a személyi szabadság és a magántulajdon elválaszthatatlan és mindkettö védelmet élvez.
Különösen óvatosak a svájciak az adóügyek vizsgálatánál. Tell Vilmos nem az almának és íjának köszönhetöen lett a svájciak legendás höse, hanem azért, mert felkelést vezetett Habsburg Rudolf túlhajtott adókövetelési ellen.
Körülbelül 700 évvel késöbb Walter Stucki svájci miniszter, rendkívüli és meghatározott nagykövet Washingtonban eljátszotta a modern Tell Vilmos szerepét, amikor a svájci exportörök nyomása ellenére a legkeményebb ellenállást tanúsította az amerikai követelésekkel szemben, hogy azok ne nyerjenek betekintést az európai és amerikai számlákba. A svájciak nyakassága az USA-ban érthetetlen volt, ahol minden banki alkalmazott minden egyes bankszámláról felvilágosítást tud adni. Én magam is gyakran felháborodtam az ügynökök és bankárok indiszkrécióján ügyfeleik tranzakcióit illetöen.
Az pedig már egyenesen paradoxon, hogy a világ legszabadabb országában a kincstári hivatal ügynökei - T embereknek nevezik öket - az adófizetök fölött kvázi inkvizítori hatalommal rendelkeznek.
A banktitok még titkos bankszámla nélkül is létezni fog, amíg csak Helveticát Svájcnak hívják. Függetlenül a világ devizahelyzetétöl és a svájci frank árfolyam-alakulásától, a svájci bankok meg fogják tartani népszerüségüket a világ összes befektetöjénél, mert ügyfeleiket úgy kezelik, mint némely szanatórium a vendégeit. Teljesen névtelen bankszámlák még Magyarországon és Csehszlovákiában is léteznek. Ezek csak belföldiek számára vannak, és a bankoknak szigorúan tilos be- vagy kifizetéskor az ügyfél neve vagy a pénze eredete után érdeklödni. Ausztriában is vannak titkos számlák, de ebben az országban még mindig kényszergazdálkodás uralkodik. Nyugat-Európában csak egyetlen kis folt van, ahol névtelen számlát lehet nyitni, és ahol teljesen szabad devizagazdaság uralkodik: Kleinwalsertal. Ez egy osztrák felségterület, ahol névtelen számlát lehet vezetni, de ott a német valuta érvényes. Emiatt pedig a devizakorlátozások nem érvényesek.
Az adómenedék (adóoázis) nem mindenkinek éri meg, néha még a vagyonosoknak sem. Mert adóügyekben a Nyugat minden országa szorosan összefonódik. Két elvhez tartják magukat:
Minden polgár köteles adót fizetni.
Egyetlen jövedelmet sem adóztatnak duplán, amennyiben erröl államközi egyezmények rendelkeznek.
Ha egy milliomos likvid tökéjét hazája adóhivatala elöl akarja titkolni, ezt megteheti Értékpapírkészletét és készpénzét egy "oáziscég" neve alatt vagy egy tetszés szerinti nyugati ország nagybankában tarthatja. Így nem kell vagyon- és tökenyereség-adót fizetnie. De az értékpapírok szelvényei és osztalékai automatikusan adóznak abban az országban, ahonnan származnak, ami azt jelenti, hogy forrásadót[23] vonnak le.
De egyetlen kereskedö vagy vállalkozó sem tud adót megtakarítani, ha a Csendes-óceánban van is egy látszatcége. Ha egyáltalán nem akar adót fizetni, akkor bona fide az oázis ország állandólakosának kell lennie. De a német jog szerint egy szövetségi állampolgár az NSZK-ban még 10 évig adóköteles marad.
Vállalkozásának vagy ingatlanának nyereségét, mint annak elötte, hazájában adóztatják. A 10 év letelte után a német állam már nem tehet semmit. Mégis vannak trükkök, amivel a német adóhivatal elöl el lehet menekülni. Ilyenkor mindig az adófizetö pontos helyzetétöl és bevételének milyenségétöl függ az erre alkalmas befektetési forma.
Ma körülbelül 35 olyan földrajzi hely van, amit adóoázisnak nevezhetünk. Számuk tovább emelkedik, mert egyre több mini szigetet fedeznek fel, ahol az adószöktetésböl jó üzletet csinálnak.
Az ilyen országok legtöbbjét alig lehet a térképen megtalálni. De akármilyen kicsik, mégis a cégek ezreit tudják regisztrálni, néha sokkal többet, mint lakóik száma. Mert hát miböl áll egy ilyen cég az adóoázisban? Egy cégnévböl, legálisan bejegyezve és egy postaládából. Egyetlen postaláda néha cégek tucatjait szolgálhatja.
Az a tény, hogy egy ilyen szigeten nem létezik repülötér, hogy csónakkal csak hétvégeken, telefonon vagy telexen pedig egyáltalán csak hétvégeken, telefonon vagy telexen pedig egyáltalán nem lehet elérni, nem hátrány. A lényeg, hogy az adótörvény alkotója, a kormány független legyen és a bevételeket, a tökekamatokat, örökségi adókat ne, vagy ne nagyon adóztassák. És: könyvelésük garantáltan titkos legyen.
Minden adómenekítésnek megvannak a sajátos elönyei és hátrányai, de van egy közös vonásuk: hogy az illegalitásból legálist, a fekete pénzböl fehéret csinálnak, és hogy ami számukra erény, azt hazájukban bünnek tekintik.
Nem hiszek benne, és a legnagyobb butaság lenne. De Európában és az USA-ban újra felbukkannak szakértök és politikusok - mint a republikánus elnökjelölt Jack Kemp is -, akik az aranystandardhoz való visszatérés mellett szállnak síkra. Ettöl többek között az árak és a valutaparitások stabilitását, csökkenö munkanélküliséget, növekvö világkereskedelmet és emelkedö életszínvonalat várnak. E reményeknek persze nincsen semmi reális alapjuk. Valóban hisz abban, hogy az óceánnak meg lehet parancsolni a vihar és szél ellenére, hogy csendes maradjon - csak azért, hogy azon, mint egy sima tavon, egy kis csónakban evezni lehessen? Ezek gyerekes elképzelések.
Az aranyrendszer követöi mindenekelött a rögzített valutaárfolyamokban reménykednek. De ehhez semmi estre sem kell a valutákat az aranyhoz kapcsolni. Állandó paritásban arany nélkül is meg lehet állapodni. Mindenestre olyan feltételek mellett, hogy a kormányok a már egyszer megkötött megállapodásokhoz tartják magukat, akkor is, ha az sajátos nemzeti érdekekkel áll ellentétben. Az aranystandard-rendszer, vagy a rögzített valutaparitás tulajdonképpen olyan megállapodás kérdése. De melyik kormány fog olyan megállapodásokat betartani, amelynek nem állnak politikai, szociális és pszichológiai érdekben?
Talán lehetséges lenne az aranyhoz való visszatérés, de csak azzal a feltétellel, hogy az összes résztvevö országban a legszigorúbb kötött devizagazdálkodást vezetik be. Szabad devizaforgalom mellett ezzel szemben ez lehetetlen lenne. Hogy képzelik ezt az aranyvaluta-próféták? A tendencia ugyanis éppen az ellenkezö irányba halad.
A kormányok még azokban az országokban is szeretnének mihamarabb megszabadulni a kötött devizagazdálkodástól, ahol eddig az létezett.
A tökeáramlás már az aranystandard idején is olyan kiterjedt volt, hogy a központi bankok az arany árát csak akkor tudták emelni, ha egy valutából túl nagy volt a kínálat, és nem akarták aranytartalékaikat elveszíteni. Gyakorlatilag leértékelték valutájukat. Ha viszont ellenkezöleg, a valuta iránti kereslet erösen megnött, akkor a jegybankoknak fel kellett értékelniük, hogy megvédjék magukat a tökeimporttól. A Svájci Nemzeti Bank például a II. világháború alatt és még sokáig a háború sem adott frankot arany ellenében. A frank ugyanis sokkal keresettebb volt, mint a sárga fém.
Hasonló játszódott le a hetvenes években: Svájc és az NSZK is szigorú ellenörzést vezettek be a tökeimporttal szemben. Minek tehát az aranystandard, amihez senki sem tartja magát? Ma a devizaspekulációnak a legvisszataszítóbb formája folyik. A devizapiacokból játékkaszinók lette. A kisjátékosok százezrei vesznek részt - a chicagói határidös tözsdén - a nagybanki devizaárusok mindennapi játékában, akiknek az egész földön megkötött napi spekulációit hivatalos becslés alapján 200 milliárd dollárra értékelik.
Ki tudná ezt a szabad világi hisztériát megnyugtatni, ahol ügynökök és álügynökök százezreit, söt még a háziasszonyokat és a fogorvosokat is devizaspekulációra buzdítják?
A dollár a játékosok futball-labdája lett (a spekuláns szó itt túl elökelö lenne, és sértés is az ilyen mesterséget üzökre). Másodpercek alatt az egyik kaputól a másikhoz rugdossák. Állandóan mozgásban van, soha sem áll meg. Ha azt akarnánk, hogy a pálya egy meghatározott pontján megálljon, le kellene az egész labdarúgósportot állítani. Talán megehetnénk, de mit szólnának a futballrajongók? Akkor ez már kötött devizagazdálkodás lenne.
Minden tanulmány üres fecsegés, amely az aranystandard-rendszerhez való visszatérést elemzi. A valóság más.
Mindez az okos és tapasztalt Grün szavaira emlékeztet, ahogy egy naponta kávéházban eldicsekszik barátainak, hogy sikerült neki egy hajószállítmány búzát igen kedvezöen megvenni. "Jogilag pontosan megkötötted a szerzödést?" - kérdezik a kollégák. "Minek?" - feleli Grün. "Ha a búza ára emelkedik, úgysem szállítanak. És ha esik, nem veszem át." A rögzített aranyárral éppen így történne.
Ha egy országban az arany iránti kereslet túl nagy lenne, nem adna a központi bank pénzért aranyat. És fordítva: ha az arany kínálata túl nagy lenne, a központi bank pénzért sem venné meg.
Az arany mindennapi áru marad, amelyek sok megtakarító számára bizonyos varázserövel hat. Noha sokan azt állítják, hogy a dologi érték, az én szememben nem az, mert az arany nem hoz jövedelmet és a gazdaságban sem szükségszerü.
Erre a legjobb választ a híres költö és Nobel-díjas Rabindranath Tagore adta: "Foglald a madár szárnyait aranyba, és többé nem fog repülni."
Sok függ a nemzetközi politikától, a kelet-nyugati kapcsolatok alakulásától, különösen az amerikai-szovjet viszonytól. És természetesen attól, hogy milyen lesz a belpolitikai tendencia Európában, jobbra vagy balra hajlik.
Az USA belpolitikájának alakulásában nem látok nagy változásokat. A demokratikus kétpártrendszer biztosított, és tulajdonképpen mindegy, hogy a republikánusok vagy a demokraták vannak a hatalmon.
Súlyosabb összeütközésektöl nem tartok Amerika és a Szovjetunió között sem, mert szinte végtelen bizalmam van Amerika katonai túlsúlyban, és hiszek a szovjetek reálpolitikájában. Tudom, hogy az európaiak Amerikát majdnem minden területen alábecsülik, nem is annyira a politikusok, mint a közvélemény. Szerencsére a Szovjetuniónak az USA-ról alkotott véleménye ugyanaz, mint az enyém. De az európai gazdasági fejlödéséröl alkotott prognózisokba Európa közvéleményét is be kell számítanom.
Az Európában végbemenö folyamatok azonban gyakran komoly félelmet okoznak. Azt tartom a legnagyobb veszélynek, hogy a polgárok félnek a Szovjetunió pszichológiai nyomásától. A Szovjeunió ígérgetésekkel és fenyegetésekkel mindent meg fog tenni azért, hogy Európát barátságos módon elválassza Amerikától, és így a NATO-t felszámolhassa. A NATO nélkül az NSZK "finnországosítva" lenne. Egy semleges Szövetségi Köztársaság egyben egy semleges Európát is jelenten, amin Franciaország kis atomereje semmit sem változtatna.
Egy semleges Németországnak a Szovjetunió minden gazdasági kívánságát teljesíteni kellene. Ez új kereskedelmi és pénzügyi szerzödéseket jelentene. Tudom, hogy sok német gazdasági vezetö, még a legnagyobbak is azon a véleményen vannak, hogy egy semleges Németország is nagy üzleteket köthetne a Szovjetunióval, de ezek az üzletek ebben az esetben egészen máshogy néznének ki, mint manapság. A Szövetségi köztársaság Oroszországból nagy mennyiségü nyersanyagot és energiát tudna beszerezni és azt dollárral fizetné. A Szovjetunió Németországból technológiát, gépeket stb. (és minden olyan cikket, ami ma feketelistán áll), Franciaországból, Dániából és Hollandiából mezögazdasági termékeket tudna átvenni, és ezért rubellel fizetne. És hogy mit ér a rubel - a becslést a feketepiacra hagyom (amely mindig autentikus). Ott a rubellel hivatalos értékének 1/7-éért kereskednek.
Egy semleges Németország semleges Európát jelent, és egy semleges Európa lassan, de biztosan orosz ellenörzés alá kerülne. Így a Szovjetunió régi álmát tudná megvalósítani: Európát anélkül ellenörizni, hogy egyetlen katonát is mozgósítania.
Nem vagyok kimondottan pesszimista, de ezzel a lehetöséggel mindig számolni kell. Ennek a veszélynek nagy része az NSZK belpolitikai alakulásán nyugszik. Egy esetleges piros-zöld koalíció egy éjszaka alatt az egész nemzetközi politikai tájat átrendezné. Röviden és tömören: én Amerikára teszek, mert európai vagyok. Japán számára nem látok semmiféle veszélyt, de nekem, mint európainak a japán mentalitás eléggé áttekinthetetlen.
Az elöbb ábrázolt lehetséges európai fejlödés Amerika számára is kellemetlen, de bizonyára nem lenne végzetes jelentöségü, mert az USA gazdaságában a külkereskedelem csak kis szerepet játszik (kb. 10%). Ezért tartom egy befektetö és tözsdei spekuláns számára hosszútávon különösen fontosnak, hogy szemüket állandóan a Wall Streetre irányítsák, mialatt Európának egészen más gondjai lehetnek.
Remélem, hogy ez nem következik be, de a veszély - bármilyen kicsi is - fennáll.
Az ember gyakran véletlenül követi el a legszerencsésebb butaságokat. Egyszer két ügynökkel ültem egy asztalnál. Az egyik panaszkodott, hogy aznap semmiféle üzletet nem kötött. A másik dicsekedett nagy jutalékaival. "Nagyobb volt a szerencséd, mint a hozzáértésed." - kontrázott az elsö. "Az Isten adjon nekem inkább több szerencsét, és kevesebb értelmet" - válaszolta erre a sikeres. Nincs olyan bolond, akitöl néha lehetne valamit tanulni - ez lehetne a tözsdekatekizmus egyik alapgondolata.
Egy pénzügyi rendelet vagy törvény téves szövegéböl, vagy a sajtó hibájából néha sokat lehet profitálni.
Egy téves eszme gyakran annyira félre tud vezetni, hogy egy életen keresztül tévedésben élünk, és a valódi helyzetet soha nem ismerhetjük fel.
Sokan csodálkoznak azon, ami a tözsdén történik, de ez csak ezért van, mert nem ismerik.
A leghaszontalanabb szavak a tözsén: talán, remélhetöleg, lehetséges, lehet, valószínü, nem kevésbé, noha, úgy gondolom, az a véleményem, de, valószínüleg, úgy tünik... Minden amit az ember hisz és mond, úgyis feltételes.
Az adós számára fontosabb jó hitelezöt találni, mint a hitelezönek egy jó adóst
A pénzügyi piacokon ma nagy a veszélye annak, hogy sok "forró pénz" olyanok kezében van, akik azzal nem tudnak bánni.
Egy bankárnak olyan bölcsnek kellene lenni, mint Salamon, olyan okosnak, mint Aristotelész, olyan erösnek, mint Sámson, és olyan öregnek, mint Matuzsálem.
Az optimista két garassal a zsebében is Úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.
Vincent Auriol, a francia pénzügyminiszter mondta egyszer, amit néha hasznosítani kellene: "A bankokat becsukatom, a bankárokat pedig lecsukatom."
A befektetési tanácsadók gyakran használják a kifejezést "garantálom..." De ki kezeskedik öértük?
Molnár Ferenc, a világhírü magyar író, aki a tözsdéhez egyáltalán nem értett, egykor így definiálta találóan a baisse spekulánsokat: "Aki saját magának ás vermet, de mások esnek bele." (Ennek a mondatnak a lényegét csak a legtapasztaltabb profik értik.)
Ki a legtökéletesebb üzér? Az, aki egy idegen városban érkezvén, a következö kérdéssel kezdi: "Gyerekek, mi van itt megtiltva?"
A Salzburgi Ünnepi Játékokon találkoztam egyszer egy tözsdei kollégával, akiröl sohasem feltételeztem volna, hogy érdeklödik a zene iránt. Kérdésemre, hogy mit keres itt, egyszerüen, röviden, de sokatmondóan válaszolt: "A végére várok." Ugyanezt a választ adtam egyik barátomnak, mikor a véleményemre volt kíváncsi az IOS-spekulációval kapcsolatban.
Hogyan tudta volna egy pénzügyminiszter országa nehéz helyzetét tömörebben és precízebben jellemezni, mint a francia Anatole de Monzie: "Uraim, a kasszák üresek."
Ha a bankár egy javaslatra nemet mond, azt gondolja talán. Ha talán-t mond, igent gondol. De ha azonnal igent mond, akkor nem jó bankár. Ha a spekuláns egy tippre igent mond, azt gondolja, talán. Ha azt mondja talán, nemet mond, és ha azonnal igent mond, akkor nem igazi spekuláns.
Egy gazdag tökfilkóról mindig mint gazdagról beszélnek, egy szegényröl azonban mindig mint üresfejüröl.
Vagyonosnak lenni annyit jelent, hogy több pénzed van, mint a többieknek ugyanabban a környezetben.
A mérnök munkája közben nem állhat alkohol befolyása alatt. A spekuláns számára ez inkább elöny, mert felold bizonyos gátlásokat.
A tözsdén - úgy, mint az életben és a cikkeimben - gyakran megadom a helyes választ, utána már csak a helyes kérdést kell hozzá megtalálnom.
Egy régi tözsdei igazság így szól: ha az árfolyamok már nem emelkedhetnek, esniük kell.
Kollégáim gyakran nevetve teszik fel a kérdést, mit csinálok a "sok" pénzzel, ha megtudják, hogy mennyi a honoráriumom a különbözö munkáimért. Különösképpen senki nem azt kérdezi, hogy mit csinálok azzal a pénzzel, amit egy szerencsés spekulációból szereztem, noha ott tízszeresét nyerem (de nem szolgálom meg). A munkával keresett pénz különösen ritkának tünik számukra
A németek a pénz trükkjeihez még nem nöttek fel. A romantikusok, filozófusok és muzsikusok népe pénzügyekben nem romantikus, és elveszti minden hajlamát a filozófiához, különösen a fantáziához.
Minden értékpapírnak, csöd-részvénynek, gyengélkedö államkölcsön-kötvények, amelyeket ma 1-2%-os árfolyamon jegyeznek, van egy nagy elönye: kiválóan alkalmas fali dísznek.
Gyakran neveznek "tözsdei szakértönek". Én ezt a bókot nem azért fogadom el, mert tudom, hogy holnap mi történik a tözsdén, hanem azért, mert azt tudom, hogy mi van ma, és mi volt tegnap. Ez pedig nagyon sok, mert a legtöbb profi ezt sem tudja. Ők azt sem tudják, hogy gyakran az árfolyamok alakítják a híreket, amiket aztán továbbadnak, és nem a hírek az árfolyamokat.
Bölcs az a tözsdei spekuláns, aki a tökfilkók nyelvét is érti.
Gyakran agresszíven írok, és egyfolytában támadom a kapitalizmus cápáit. Ha az ember öregszik, több fáradságába kerül ellenségeit cserélgetni.
A politikában és a gazdaságban gyakran nem a diktatúra a rossz, hanem a diktátor.
A gazdaságpolitikában a helyes irányítás gyakran nem több, mint a realitásokhoz való alkalmazkodás.
Ha emelkedik a tözsde, jön a közönség, ha esik a tözsde, megy a közönség.
Egy régi mondás azt tartja, a tözsde nem más, mint Monte Carlo zene nélkül. Nekem az a véleményem, hogy a tözsde Monte-Carlo, de sok-sok zenével, viszont jó hallás kell hozzá, hogy az ember ezt a zenét meghallja és a dallamot felismerje.
Nem gazdagnak kell lenni, hanem függetlennek.
Jó lenne a gazdasági életben, ha a kalózok lusták lennének, és a tökfilkók keveset beszélnének.
Befektetési kérdésekben a megtakarítónak csak azt lehet sikerrel ajánlani, amit az tényelegesen akar. Irreális nyereségekröl szóló ígérgetésekbe mindig beleesnek. És nem lehet olyan befektetésröl lebeszélni öket, ami nagy nyereséget ígér.
A tözsdén gyakran be kell csukni a szemet ahhoz, hogy jobban lássunk.
A spekuláns számára hasznosabb hosszasan gondolkodni és nem vállalkozni, mint vállalkozásba kezdeni hosszas gondolkodás nélkül.
Nincs olyan spekuláns, akinek ne lett volna egy kedvezö csillagállása. De ha ezt nem használja ki, nem jön hamarosan egy újabb. Tanácsom tehát: támadni!
Nálunk, öreg spekulánsoknál az a nagy szerencsétlenség, hogy tapasztalatokat gyüjtöttünk, de a merészségünket elveszítettük.
A legtöbb tözsdei kollégával inkább megegyezem, mint hogy vitába bocsátkozzam velük.
A pénzintézetek csak annyit érnek, mint az emberek, akik azokat létrehozták.
A vérbeli spekuláns csak olyan papírokat vásárol, amelyektöl legalább 3-4-szeres árfolyam-növekedést remél. Ez persze még a tízszerese is lehet. (Ezt már én is többször tapasztaltam.)
Ha egy kereskedö áruját 100%-os nyereséggel adja el, ezt csalásnak nevezik. Ha egy tözsdei spekuláns papírjait dupla árfolyamon adja tovább, azt normálisnak nevezem.
A férfit azért teremtették, hogy pénzt csináljon; az asszony kezelje a kasszát. Az az ideális - az egész család számára is -, ha a férfi a könnyelmü és az asszony a fukar. Erre számtalan bizonyítékom van ismerösöknél is és a családomban is. Apám a legszebb ajándékot hozta anyámnak, pazarlásáért azonban csak szidalmakat kapott. "Miért" - válaszolta ö, "inkább erre költök, mint gyógyszerekre."
Ha egy kollégával beszélek, rövid idön belül megtudom, hogy hausse-ra vagy baisse-re spekulál, anélkül, hogy erröl beszélgettem volna vele.
Mivé lenne a tözsde bolondok nélkül! És mivé lenne a tözsde, ha egy szuper számítógép mindent tudna. Válaszom mindét kérdésre: "Az már nem lenne tözsde."
A régi idökben azt mondták, hogy az ember elveszti eszét az utolsó 10 000 guldenével. Én az t állítom, hogy a német megtakarító az elsö 10 000 márka megszerzésével veszti el.
"Úgy hallottam, hogy egy nagy húzással 100 000 márkát nyertél, mit csinálsz most?" - "A legnagyobb gondba vagyok."
Hogyan átkozza el a szegény zsidó a gazdagot? "Te legyél az egyetlen milliomos a családban."
Peter Altenberg, az ismert költö és bohém, nagy kávéházi potyásnak számított. Ő írta egyszer fivérének: "Kedvesem, küldjél nekem sürgösen ezer guldent, nincs egy fillérem se. Az összes pénzem a takarékban van.
Sokaknak nem azért van szükségük pénzre, hogy birtokolják, hanem hogy mutogassák.
Vannak olyan tözsdei profik, akikkel nem ajánlatos szóba elegyedni, hacsak az ember nem elég erös akaratú, mert minden, amit azok mondanak, csak negatív hatással lehet rá.
A legnagyobb csapás az a spekulánsra, ha elkövet egy nagy hibát annak ellenére, hogy elöre megérezte. De ez majdnem mindig bekövetkezik, mert a többiektöl befolyásoltatni hagyja magát.
Az eseményeket nem szemmel kell követni, hanem fejjel.
Furcsa szó a németben: diplomás kereskedö. Számomra egy kereskedö diplomája nem más, mint a mérlege.
Egy lehetetlen szó német nyelvben: banki kereskedö. Ez egy szemantikus torzszülött, mert az ember vagy bankár, vagy kereskedö. Az üzlethez való hozzáállásuk éppen ellentétes: a bankár kamatokat szed be, minél magasabbat, a kereskedöknek azonban a kamatokat ki kell fizetnie, minél alacsonyabbat. A bankár ügyel a befektetés biztonságára, a kereskedö a fantáziára.
Stendhalnak, a híres írónak a sírkövén ez állt: Élt, írt, szeretett. A szerencsétlen spekulánsén: Élt, spekulált, veszített.
Vannak kereskedök, akik csak néznek, és vannak, akik látnak is. Az elsök mindennel kereskednek, amit látnak: áruval, ingatlannal, leírásokkal stb. A többiek csak olyan dolgokkal, amelyeket az elözöek nem vettek észre. Ide tartoznak azok az intelligens tözsdei spekulánsok is, akik részvényekkel, értékpapírokkal stb. kereskednek, olyanokkal, amelyek esélyei felett mások átsiklottak.
Minden konjunktúrában, különösen az infláció eufórikus konjunktúrában (a könnyü pénzek konjunktúrájában) kezdetben érzékenynek kell lenni, aztán okosnak, végül pedig bölcsnek.
Gyakran beszélnek bankválságokról. Erröl elsö velencei tartózkodásom jut eszembe, amikor a Szent Márk teret minden este elárasztotta a víz, reggelre azonban semmi nyoma nem maradt az éjszakai vízállásnak. Vannak olyan bankok, melyeknek eredményei "víz alatt" állnak, ezek azonban egy idö múlva ismét javulnak, söt magasabb osztalékot is fizetnek. Akkor már senki nem beszél bankválságról, és minden régen el van felejtve. Ezt a jelenséget az elmúlt ötven évben néhányszor átéltem. A bankcsöd (Bankrott) ugyan a bank szóból származik, de manapság a nagybankok számára igazi csöd teljesen kizárt. Nemcsak szociális háló létezik a világon, hanem hitelháló is. Minden hitelezö egy másik hitelezönek adósa, aki maga szintén adós. Ha az adósok nem fizetnek, moratóriumot élveznek, amely minden más adósra is érvényes ebben a láncolatban.
Az elmúlt zavaros években számtalan ügyeskedö a helyzetet még zavarosabbá tette, hogy jobban halászhasson benne.
A játék olyan szenvedély, amely szórakozást is és szenvedést is okoz. Egy játékos legjobb szórakozása: a nyereség. A második legnagyobb: veszíteni. Mert a játékosnak nagy élvezet a nyerés és a vesztés közötti feszültség. Ha nem lenne veszteség, akkor nem lenne feszültség sem, és így az élvezet is elmaradna.
Moliére írta: egy tökfilkó, aki sokat tud, kétszer olyan sötét, mint egy tudatlan. Ez a felismerés a tözsdére kifejezetten találó.
Az igazi adós olyan, akiben az örökösei csalódhatnak, de a hitelezöi sohasem.
Ne fussunk a tendenciák után, hanem menjünk azok elébe.
A tözsde egyötödéböl a spekulánsok, négyötödéböl az ügynökök élnek.
Abszolút müvelt emberek nincsenek, csak félig müveltek. És minden attól függ, hogy mit kezdenek ezzel a félmüveltségükkel.
Vannak emberek, akik attól boldogok, hogy nem ök a saját hitelezöik.
Ha a gazdasági sajtó nem lenne, nem kellene kitalálni.
Egy öreg tözsdés minden elveszthet, hogy nem ök a saját hitelezöik.
Ha a gazdasági sajtó nem lenne, nem kellene kitalálni.
Egy öreg tözsdés minden elveszthet, csak saját tapasztalatát nem.
Georges Clemanceau mondta egyszer: a háború túl komoly dolog ahhoz, hogy azt katonákra bízhatnánk. Ugyanúgy lehet ma mondani: a gazdaság túl komoly dolog ahhoz, hogy professzorokra és közgazdászokra hagyhatnánk.
A tözsdén a legveszélyesebb dolog a meglepetés. Ilyenkor csak vagyon kevés tözsdés képes nyugalmát és objektivitását megörizni. A tözsdekrach oka legtöbbször nem az objektív megfontolás, hanem egy tömegpszichológiai jelenség. Valaki felfedez egy problémát. És akármilyen jelentéktelen, mégis futótüzként fog terjedni.
A tömeglélektani reakciók olyanok, mint a színházban: ha egyvalaki ásít, akkor rövid idön belül mindenki ásítani fog. Ha egy köhög, azonnal az egész terem is köhögni fog.
A kapitalista világ helyzete veszélyes, de nem reménytelen. A kommunista Szovjetunióé nem veszélyes, de reménytelen. A Szovjetunió szövetségesei számára igaz lehetne a Borgiák idejéböl való mondás: "Qui mange du Pape en meurt" (Aki a pápa konyhájából eszik, meghal).
Sok kapitalista élete egyharmadát azzal tölti, hogy tökét gyüjtsön, egyharmad idejét azzal, hogy pénzét megörizze, az utolsó harmadot pedig azzal, hogy megfontolja, hogyan hagyja örökségül azt.
Az újságírók és a tözsdei spekulánsok ugyanazzal a nyersanyaggal dolgoznak: hírekkel és eseményekkel. Az újságírók leírják, a spekulánsok felhasználják.
Minden tözsdei kifutó sok pénzt hord elrejtve egy jegyzetfüzetben. Csak meg kell találnia.
A tözsdések gyakran nagy idök játékosai. Föleg a pénztárcájukkal.
Az infláció a demokrácia ára, jobban mondva a demagógiáé. Mert egy parlament sem meri a szigorú intézkedéseket bevezetni, amelyeket az infláció ellen meg kellene hozni.
Minden tözsdei ügynök szenved saját intellektusának deformációjától, mert gondolatban a legintelligensebb, legöszintébb és legfelelösségteljesebb ügynök is további megbíztatásokra és jutalékokra spekulál.
Államcsöd? Bankválság? Erre csak egyetlen válasz van: "Sok hühó semmiért!"
Hogy az ember a tözsdei tendenciákat állandónak vagy átmenetinek találja-e, az teljes mértékben a tözsdés beállítottságától függ. Ugyanaz az árfolyam az egyiknek magas, a másiknak gyenge - mindenkinek saját elkötelezettsége szerint.
Ha a tözsde fejlödését egy évre elörelátom, a többiek egész évben bolondnak tartanak.
A megrögzött hausse-spekuláns inkább elviseli a veszteséget, ha a tözsde visszaesik, mint egy elszalasztott nyereséget, ha emelkedés van, és ö nincs ott.
Aki nem képes saját véleményt alkotni és dönteni, annak nem szabad a tözsdére járni.
A megfontoltság, érvek és indítékok nélküli tözsdei játékos a rulettjátékosra hasonlít. Hazardör.
Ne higgyük, hogy mások többet tudnak vagy jobban informáltak csak azért, mert kitartóan egy részvényt vásárolnak. Okaik annyira különbözöek lehetnek, hogy lehetetlen azokból következtetéseket levonni.
A gazdaságot nem lehet megtanulni, azt mindenkinek magának kell megélni - és túlélni.
Ha a zsebünkben készpénz van, és az a szándékunk, hogy alacsony áraknál beszálljunk a tözsdébe, ez ugyanolyan élvezet, mint éhesnek lenni és úton lenni egy étterem felé.
Egy rossz, de igaz hír számomra jobb, mint egy jó, de hamis. Az elsönél tudom, mihez tartsam magam, a második félrevezethet.
A határozatlan tözsdések számára az árfolyamok vagy már túl magasak, vagy még túl magasak; ahhoz, hogy beszálljanak, ez vagy már túl késö, vagy még túl korai.
Egy tözsdés véleménye sohasem állandó. Ugyanazt a papírt ugyanannál az árfolyamnál egyszer túl magasnak, máskor túl alacsonynak ítéli meg, de sohasem objektív megfontolásból. Ítélete gyakran attól függ, hogy jól aludt-e, vagy akut fájdalomtól vagy idegességtöl szenved - tehát olyan okoktól, amelyeknek nincs közük a tözsdéhez. A legtöbb tözsdés ezért nem tud tárgyilagos lenni.
A vásárláshoz fantázia kell, az eladáshoz bölcsnek kell lenni.
Esténként ötletek kellenek, reggelente kritikus hozzáállás, délben a döntést kell meghozni.
A tözsde, vagyis a pénzügyi piac tulajdonképpen olyan színház, ahol mindig ugyanazt a darabot játsszák, csak más címmel.
Ahhoz, hogy egy kormány eröszak nélkül kormányozhasson és a pénzügyeket is renden tudja tartani, igen ravasznak kell lennie.
A gazdasági szakértök gladiátorok, akik bekötött szemmel harcolnak.
Semmit sem használ, ha a gazdaságban az igazságot hirdetjük vagy hasznos dolgokat ajánlunk. Ez a legjobb módszer, hogy ellenségeket szerezzünk magunknak.
Voltaire mondta: "Minden rossz dolognak lehet valami jó következménye is." A tözsdére ez rendkívül találó.
Az árfolyam alakulás számára nem az a fontos, mi történt ma, hanem hogy holnap és holnapután mi fog történni. Mert ami ma történik, azt az árfolyamok már tartalmazzák.
A tözsdés nem a rendszerek embere, hanem az ötleteké.
A tözsde parazitáit, a kisjátékosokat, akik mindennap vesznek és eladnak, vesznek és eladnak ugyan megvettek, de hozzáteszem, hogy nélkülük a tözsde nem lenne tözsde, és nélkülük a kapitalista rendszer nem tudna létezni. A legjobb példa: Franciaország szocialista-kommunista kormánya mindent megtett, hogy a tözsdét optimista hangulatban tartsa.
Nekem csak azok a milliomosok imponálnak, akik akkor is imponálnának, ha egy fillér sem lenne a zsebükben.
A tömegkommunikációs eszközök maguk is bünrészesek, ha tétlenül nézik, hogyan csapják be a közönséget.
A legtöbb ember, akinek megvan az a képessége, hogy sok pénzt keressen, csak ritkán képes arra is, hogy ezt élvezni tudja.
Ha a tözsdén egy kellemetlen esemény elött rossz elöérzeteink vannak, annak bekövetkezte után néhány órával megkönnyebbülünk. Ez az ismert jelenség a Fait accompli (befejezett tény).
A tözsdén érzésünk gyakran megsúgja, hogy mit tegyünk, az eszünk pedig azt mondja, meg, hogy mit kerüljünk.
Néha a tözsdén jobb egy kétértelmü tanács, mint egy egyértelmü és világos.
Az ember néha valóban csak egy bizonyos idö múlva érti meg azt, amit tanult (szemináriumaimra gondolok).
A játékosok reakciói mindig ugyanazok a nagy tözsdén, mint a kicsin; mert a kis megtakarítók és a nagy menedzserek emberi reakciói között alig van különbség.
Vásárlásnál romantikusnak, eladásnál realistának kell lenni (a kettö közötti idöben pedig aludjon az ember).
Opciókat vásárolni? Ugyanúgy, mint a váltóknál: aláírjuk és meg fogjuk látni, milyen gyorsan telik az idö!
A tözsdén nem az új seprü, hanem a régi seper jól.
Aki a tözsdén a kicsit sokra becsüli, az a nagyot nem érdemli.
A boom elött és a krach után nagy a csend. Ami közben lejátszódik, az csak hisztérikus lárma, értelem nélkül.
Minden jó francia polgárcsalád a legbutább fiát küldte a tözsdére. Bizonyára megvolt rá az okuk.
A baisse-spekuláció (határidös ügylet) csak az intelligens tözsdés számára érthetö. A buta sehogy sem érti, hogy lehet valamit eladni, ami még nincs is a tulajdonában.
A tözsdei profi vagy a pénzügyi újságíró számára egyformán veszélyes, ha sokszor igaza van. A kollégák irigyek lesznek és türelmetlenül várnak arra, hogy egyiküket melléfogáson kapják.
A tözsdés, ha tözsdei pletykáról van szó, még a saját apjában sem bízhat.
Jacques Ibert, a nagy francia zeneszerzö mondta egyszer: a müvészet 10% inspirációból és 90% transzspirációból áll. A tözsdén a transzspiráció természetesen a tapasztalat.
Amit a tözsdén mindenki tud, az nekem már nem jelent semmit.
Az infláció a hitelezök pokla és az adósok paradicsoma.
Rothschild mondta egyszer: "Aki a tözsdén engem követ, rossz tapasztalatokat fog szerezni."
A tözsdei játékosok 90%-ának nincsenek ötletei, nem is szólva a megfontolásokról. Még a lóverseny- és totójátékosoknak is vannak ötleteik és motivációik. A tözsdei játékosok legtöbbször vakon követik a tömeget.
A nagy pénz még a buta zsebében is érvényesülni akar és elismerést szerezni. És a pénz hatalma nagy.
Egy bécsi nagybank elnöke mondta az inflációs idökben: "Nem vagyunk okosak, nem vagyunk szorgalmasak, csak finomak vagyunk!" Azt hiszem, ezzel ma nem jutna messzire.
A legvadabb spekulációs dühöt is megfékezi a veszteség.
Az elemzö gondolkodik, a tözsde irányít.
A tözsdén nem kell mindent tudni, csak mindent megérteni. És ha az ember mindent meg is ért, nem kell mindent megcsinálnia.
A legszenvedélyesebb spekulánsnak is szabad pihenöt tartania, hogy egy ideig csak figyeljen.
Gyakran kérdezem magamtól, mi a hasznosabb: a tözsdeidö alatt a tözsdére menni vagy horgászni. A tözsdén ugyan lehet tippeket szerezni, és aztán ezeknek az ellenkezöjét tenni, a horgászás alatt viszont elöbb meg lehet fontolni, hogy mit ne tegyen az ember.
Az a bankár, aki az ügyfelek pénzével spekulál és pechje van, gyakran csaló lesz. Akinek viszont szerencséje van, azt zseninek tartják.
Sok tözsdésröl elmondható, hogy fiatal korukban adták ki azt, amit idösen megkerestek.
A szívem bal oldalon van, a fejem jobb oldalon, pénztárcám azonban egyik oldalon sem, hanem már régen Amerikában van.
Egy okos asszony mindig tartson egy baisse-spekuláns tartalékban. Így jóléte mindig biztosítva van.
A tözsdén a fél igazság teljes hazugság.
Tudnunk kell, hogy a nagy pénzintézetek kulisszái mögött nem mintagyerekek ülnek.
Az ördög ezért találta ki a tözsdét, hogy az embereket azzal büntesse, hogy azt higgyék: ök is - mint az Isten - a semmiböl is tudnak valamit csinálni.
Az egyetlen gyár, amit Washington éjjel-nappal üzemeltet, az a pénzgyár, vagyis az állami pénznyomda.
A tözsde nemcsak a következö év eseményeit számítolja le, hanem ezt is, amire a közönség az azt követö évben vár. Tehát a dolgok elébe vágásának az elébe vágását.
Gyakran esnek az árfolyamok, és az ember mégis azt mondhatja, hogy a piac erös. Ez fordítva is igaz: ha az árfolyamok emelkednek, ennek ellenére meg lehet állapítani, hogy a piac technikai állapota gyenge.
Üzemgazdászok, gazdasági mérnökök, közgazdászok és más szakértök maradjanak távol a tözsdétöl. Számukra veszélyes csapda, ha tudományos módszerekkel akarják megismerni. Csak Dantét tudom nekik idézni: "Ember, ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel."
Ha a pénzröl van szó, egy jelszó létezik: "Többet!"
Az ember soha ne szeressen bele egy részvénybe, és váljon meg töle könnyen, ha S.O.S.-t kiáltanak!
A villamos és a részvény után soha ne szaladjon az ember. Csak türelem: biztosan jön a következö.
A tözsdén két dolog a legnehezebb: egy veszteséget elviselni, és egy kis profitot nem realizálni. A legnehezebb azonban önálló véleményt alkotni, és annak az ellenkezöjét tenni, amit a többség tesz.
Ha valamilyen esemény a piacra pszichológiai hatással lenne, akkor annak azonnal jelentkeznie kell, mert másnapra feledésbe merül.
Minél jobban cáfolja egy kormány az esetleges intézkedéseit, annál biztosabban fog késöbb így dönteni.
Nem a pénznek van szaga a tözsdéseknél, hanem csak az elveszett pénznek.
Ha a tözsdei spekuláció olyan könnyü lenne, nem lenne bányász, favágó és más nehéz fizikai munkás. Mert mind spekuláns lenne.
Igazán önálló az, aki meghívást megindoklás nélkül le tud mondani.
Az utóbbi idök gazdasági és pénzügyi rémhíreit csak azok találhatták ki, akiknek ezen a területen nincs tapasztalatuk.
Az a nap, amikor a különben makacs optimistából pesszimista lesz, nagy valószínüséggel az árfolyam-tendencia fordulópontja. Ez természetesen fordítva is igaz. Ha a megrögzött pesszimistából optimista lesz, akkor amilyen gyorsan csak lehet, ki kell szállni a tözsdéböl.
Az ideges spekuláns akkor a legidegesebb, ha nincsenek papírjai és a tözsde emelkedi kezd.
Hogy a felsö tízezernél sikereket érjünk el, naivságot kell mutatni, de nagyon józanul kell gondolkodni.
Ha valaki egy profi tanácsa alapján tesz szert pénzre, az siker; tanács nélkül nagy siker, és ha éppen a szakértö tanácsai ellenére is pénzt nyer, az óriási siker.
Egyszer egy ismert tözsdeguru elöadásán ültem (jobbnak tartom a nevét nem említeni). Nem tudtam tovább hallgatni buta fejtegetéseit és felálltam. Szomszédom megkérdezte tölem: "Már itt akar hagyni minket?" "Itt hagyni?" - válaszoltam. "Nem, én elmegyek."
Nem tökével, hanem zsebpénzzel kell rendelkezni. Sokan a zsebpénzt részesítik elönyben a vagyonnal szemben.
Ha a befektetési alapoknak nagy pénzbevételeik vannak, az annak a jele, hogy az emelkedö mozgás harmadik fázisa végéhez közeledik.
A következö teszt segítségével Ön meg tudja állapítani, hogy pénzét inkább fix kamatozású kötvényekbe fektesse-e, vagy inkább a spekulálásra alkalmas. Válaszoljon a következö kérdésekre spontán, és számolja össze, hány a), illetve hány b) választ gyüjtött össze. A kiértékelés a végén található.
Kostolany kérdései
Megtervezi-e a nagy nyári szabadságát
a) már hónapokkal elötte, vagy
b) csak röviddel elötte?
A lámpa piros, de autó nem jön.
a) megvárja a zöldet, vagy
b) átmegy a pirosnál?
Mikor van jó hangulatban?
a) Inkább reggelente, vagy
b) inkább esténként?
Tányérján egy különleges ínyencség van.
a) Az étkezés végére hagyja, vagy
b) azzal kezdi az étkezést?
Hogy válasz ki képeket?
a) Föleg befektetési értékük, vagy
b) saját ízlése szerint?
Elöször látogat egy idegen országba. Hova megy elöször?
a) Egy ínyencek által ajánlott magyar étterembe, vagy
b) egy ismeretlen belföldibe?
Feleségének Párizsból
a) megrendelt kedvenc parfümjét, vagy
b) egy új márkát hoz, ami a legújabb, és Önnek is tetszik?
Ha a repülögépen helyet keres, figyel-e
a) a biztonságra és a kényelemre, vagy
b) a szomszédaira?
Mit játszik a ruletten (vagy mit játszana, ha elcsábítanák?)
a) Egyenlö esélyeket, vagy
b) egy számot?
Mire ügyel inkább egy lakás vásárlásánál?
a) A lakás beosztására, vagy
b) a környezetre?
Moziba tartva útközben megtudja, hogy ki a filmben a gyilkos.
a) Ennek ellenére megnézi a filmet, vagy
b) hagyja az egészet és hazamegy?
Cége székhelyet változtat. Másik városba kell költöznie.
a) Nagyon zavarja ez Önt, vagy
b) örömmel várja a költözést?
Mit szeretne jobban? Ha felesége
a) mint háziasszony otthon marad, vagy
b) dolgozni megy?
Véleménye szerint a családi életben melyik helyzet kedvezöbb:
a) a férj ügyel a költségvetésre és az asszony a könnyelmübb, vagy
b) a férj könnyebben adja ki a pénzt, míg az asszony takarékosabb?
14. a) pont: A biztonság Önnek mindennél elöbbre való. A bizonytalanságban kevésbé az ingerét, mint inkább a nyugtalanítót látja. Ha pénzt keres, legnagyobb gondja, hogy ezt megtartsa. Befektetési stratégiájának pontosan elörelátható eredményeket kell hoznia: Félretett pénzét tartsa bankszámlán, érdeklödjön bankjánál a biztos befektetési lehetöségek iránt, és ajánltasson magának rövidebb lejáratú járadékpapírok közül.
6-10. b) pont: Ön nem veti meg a kalandokat, de emellett bizonyos biztonságra is szükség van. Ön olyan megtakarító, aki számol bizonyos kockázattal (kockázatvállaló készsége a 10. Ponthoz közelítve egyre nö). Önnek valók a magas kamatozású középtávú kötvények, a nagy hozamú járadékpapírok és a "Blue Chip"-ek a részvények közül, amelyeket széles körböl (sok országból) vásároljon.
14. b) pont: Ön tipikus spekuláns. Eszközeivel mozgékonynak kell lennie, ami annyit jelent: Önnek nem valók a hosszú távú befektetések. Önnek a tözsdét és mindent, ami a világon történi, állandóan követnie és arra reagálnia kell; néha sok papírja van, máskor meg egy sem, mert a magfelelö idöpontra vár. Ön nem befektetö - hanem spekuláns. Ha nem tud átváltani (mert esetleg nincs erre ideje), akkor inkább tegye vagyonát a takarékszámlájára.
Az improvizációs készség a spekulánsok egyik legfontosabb tulajdonsága.
Aki minden kockázattól fél, az a tözsdét és minden részvényt kerüljön.
Aki korábban kel és késö délutánig fokozatosan használja fel erötartalékait, az átlagos napot vár, nagyobb meglepetések nélkül, ezt várja a betétszámlájától is.
Élvezze addig, amíg éhes; aki takarékosan vár ínyenc falatjával az étkezés végéig, az biztonságérzetet is akar, hogy tökéjének gyümölcseit - a kamatokat - a végén mindenképpen megkaphassa.
A romantikus méregdrága képeket vásárol csak a saját élvezetére - neki szabad spekulálni.
Az egzotikus étteremben meglepetés vár, aminek a spekuláns örül - akkor is, ha az esetleg kellemetlen.
Ha Ön soha nem mert a feleségének új parfümöt ajándékozni, mit akar akkor a tözsdén, ahol az Ön pénzéröl van szó?
A spekuláns típus a kisebb kockázaton és kényelmetlenségeken túlteszi magát, ha új, érdekes ismeretséget remél.
Ha valaki már a rulett asztalnál áll, és még két vagy öt márkát sem akar eljátszani, az csak spóroljon tovább.
A spekuláns kevésbé figyel a közelire, gyakorlatiasra; inkább szép kilátást akar.
A spekulánst egy feszültség nélküli krimi nem érdekli. A takarékba fektetö ellenben pontosan tudja, hogy mit fog kapni: kamatokat. Őt nem zavarja, ha a jövöt elöre ismeri.
A spekulánson nem hagyják magukat zavartatni. A változások megszokottak számukra.
Aki nem akarja, hogy felesége házon kívül dolgozzon, annak a kényelem a legfontosabb. A tözsde azonban kényelmetlen.
Természetesen a spekuláns is tudja, hogy ésszerü módon, takarékosan kell gazdálkodni -, de ezt szívesen másokra hagyja.
Kedves Olvasó, remélem sikerült Önnek olyan ismereteket nyújtottam, aminek segítségével a tözsde anatómiáját jobban megértheti.
Átadtam az elveimet. Most Önön múlik, hogyan használja ezeket fel. Nincs az életben és a tözsdén hasznosabb, mint másokat a dolgok végiggondolására rábírni. Tudom, nagy a kísértés, hogy inkább az ügynökök, bankárok, guruk és a sajtó véleményét kövessük ahelyett, hogy a saját fejünket törnénk. De próbáljon meg egyszer önállóan gondolkodni, és igazi élményben lesz része, ahogy a kártyajátékos is örömöt talál abban, ha el kell döntenie, hogy a pikk bubit vagy a piros dámát játssza-e ki. Az öreg Fritz írta egyszer: " Ismeretei mindenkinek lehetnek, de a gondolkodás müvészete a természet ritka ajándéka."
A tözsde nem rulettjáték, noha az emberek milliói játékkaszinót csináltak belöle. Ez nem Monte-Carlo zene nélkül, az embernek meg kell hallania zenéjét. Nincs is nagyobb élvezet, mint amikor egy spekulációban igazunk van, különösen, ha ez az általánosan uralkodó véleménye ellenére történt. Ez gyakran több örömet szerez, mint a nyereség besöprése.
A tözsdei spekuláció nagyon nehéz kártyaparti veszélyes ellenfelekkel és cinkelt kártyákkal, ahol a szabályokat ismerni kell. Nem matematikai müvelet, mert a világ tele van meglepetésekkel és kitaposatlan utakkal. Ha minden összhangban is van, a siker nem jön azonnal. Már negyven évvel ezelött felállítottam azt az egyenletet, hogy a tözsdén kétszer kettö néha nem négy, hanem öt mínusz egy. Elöször minden másképp történik, és csak késöbb úgy, ahogy azt elvártuk. A végén gyöz a logika, az embernek csak a "mínusz egyet" kell kivárnia. És ez nehéz, mert a spekulánsoknak csak a 10%a képes ezt a fatális "mínusz egyet" túlélni. Vagy a türelmünk és a pénzünk, vagy a meggyözödésünk hiányzik. Ezért ismételtem újra és újra, hogy a tözsdén szerzett (nem megkeresett) pénz "fájdalomdíj". Elöször jönnek a fájdalmak, aztán a pénz.
Sokan kérdezik, hogy tudtam elérni, hogy túl a 80-on ilyen aktív vagyok. A legjobb gyógyszer - mint köztudott - a szellemi torna. Mint tözsdésnek, állandóan gondolkodnom kell - ha szükséges, magammal vitatkozva - és mindennap tanulok valamit hozzá.
Arról is gondolkodnom kell, hogy néz kis a tözsde 10 év múlva, mert számomra, mint a tözsdésnek, az élet 80-nál kezdödik csak igazán.
Tartalomjegyzék
Elöszó a magyar kiadáshoz.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........
Elöszó.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
"Kostolany tözsde- és életbölcsességei".......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ............................
Bevezetö.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....................
Kérdések és válaszok.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......................
Mi a tözsde és mi célt szolgál?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Mi az értékpapír?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......
Mi tartozik az ingó értékek, vagyis az értékpapírok fogalomkörébe?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Mi a tözsde szerepe?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Mekkora forgalmuk van ezeknek az értékpapíroknak a tözsdén?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ....................
És mi célt szolgálnak a részvények?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......
Hogy van ez egy szocialista államban?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Ezek az országok is hasonló iparral rendelkeznek?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Bebizonyítható-e ez az elmélet?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............
Elképzelhetö lenne ez Amerikában is?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
És a Német Szövetségi Köztársaságban?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ............................
A pénzintézeteknek mindig érdekében áll-e, hogy ez a jó hangulat ne változzon?.......... ..... ...... .....................
Mikor változott meg (ez) a politikájuk?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Mik a gazdasági okai az ilyen hirtelen hangulatváltozásnak?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Kedvezöen hatnak-e ezek a változások a gazdaságra?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......
E tézis után azt hihetné az ember, hogy a bankok és a pénzintézetek nem viselkednek öszintén. Igaz ez?............
Azok a veszteségek, amelyeket a közönségnek csökkenö árfolyamok mellett el kell viselnie, nem károsak a gazdaság számára?
Ön az elöbb Magyarországot említette példaként, hogy ezzel is demonstrálja, mennyire fontos lehet egy szocialista országban is a spekuláció. Hogyan?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ......
Részvénytársaságok ugyanakkor még nem léteznek ebben a szocialista országban?.......... ..... ...... .............
Kik a részvényesek?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ......
Mit ért Ön középtáv alatt?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....................
És hosszú távon?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ....
Melyek a rövid távú tözsdetendencia döntö tényezöi?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Mik egy középtávú tözsdei tendencia legfontosabb ismertetöjegyei?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ........
És a hosszú távú tözsdei tendenciáké?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............................
Ellenörizhetöbbé válik-e a tözsde az egyre tökéletesebb tömegkommunikáció révén?.......... ..... ...... ............
Mi a különbség a játék és a spekuláció között?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ................
Ön az elöbb tippekröl beszélt........... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Mi róluk a véleménye?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........................
Ön azt mondta, hogy a spekuláns intellektuálisan cselekszik. Mit ért ez alatt?.......... ..... ...... .........................
Ennyi lenne az összes különbség?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......
Ön is tud így gondolkodni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..................
A játékosok vagy a spekulánsok voltak-e sikeresebbek az eddigiek során?.......... ..... ...... .............................
Hogy tud Ön mégis a saját elképzeléseiben bízni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........
Mi kell még ahhoz, hogy az ember nonkonformista módra viselkedjék?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Milyen tulajdonságok jellemzik a jó spekulánst?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Melyek egy spekuláns legrosszabb tulajdonságai?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........
Melyik foglalkozásra hasonlít legjobban a spekuláns foglalkozása?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........
Miben hasonlít a spekuláns az orvosra?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........................
Melyik játékra hasonlít a tözsdespekuláció e legjobban?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............................
Végül is hogyan viselkedjen egy spekuláns?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...................
Kérem, mondjon egy példát arra, amikor egy látszólag illogikus esemény a tözsdén mégiscsak logikusnak tünik!
És hogy van ez a válság esetén?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
És mi ebböl a tanulság?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
A hangulaton kívül még milyen tendenciák befolyásolják döntöen a tözsdei tendenciát?.......... ..... ...... .....
Gyakran észlelte Ön a saját gyakorlatában ezeket a jelenségeket?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Még ma is esküszik ezekre az ismeretekre?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........................
Kik az úgynevezett "tökfilkók"?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........
Tehát egy spekuláns profitálhat a mások butaságából?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Akkor egy magas intelligenciájú számítógépnek egyúttal a legjobb tözsdei spekulánsnak is kell lennie?..........
Hogy vonja be Ön a kalkulációba a likviditás kérdését?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Nincs más elöfeltétele vagy befolyásoló tényezöje a tözsdei tendenciáknak?.......... ..... ...... ..........................
Mit ért Ön "remegö" és "sokat tapasztalt kezek" alatt?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
Milyen következményei vannak a "kínálati" piacnak?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
És mi a helyzet a "keresleti" piaccal?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
Hogy tudja az ember megállapítani, hogy a piac keresleti vagy kínálati?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ....
És ha a közönség a kedvezö tapasztalatok hatására továbbra is optimista marad?.......... ..... ...... ..................
Milyen végkövetkeztetést lehet ebböl az elemzésekböl levonni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .................
Ez lenne az általános vélemény?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........
Hogyan vélekednek a brókerek az Ön elemzéséröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Vannak-e további tünetei a keresleti vagy kínálati piacnak?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Hogyan kell tehát egy spekulánsnak ilyen esetekben viselkednie?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Akkor ez nem kedvezö?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Mi a helyzet egyáltalán a pénzintézetekkel, a nagy befektetési társaságokkal, nyugdíjbiztosítási intézetekkel (különösen az Egyesült Államokban), a biztosítótársaságokkal stb.? Nem változtatja-e meg a jelentösen a tözsde környékét, világát, ha a piacot ezek és nem a nagy profi spekulánsok rövid távú játékosok, kis és nagy befektetök stb. uralják?.......... ..... ...... .................
Vegyen az ember hitelre papírokat?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Hogyan viselkedett volna, ha nem lettek volna adósságai?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
Kockázat nélkül nem érhet el a tözsdén nyereséget az ember!?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ....................
Maradtak Önnek az adósságok ellenére jó tapasztalatai is?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
És sikeres volt a spekuláció a nagy adósságok mellett?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Ha a tökémet értékpapírokba fektettem, mi a fontosabb: a taktika vagy a stratégia?.......... ..... ...... ................
Vehet az ember recesszió esetén is értékpapírokat?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Az árfolyamok egy általános adóemelés ellenére is emelkedhetnek?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........
Szabad az embernek részvényeket vásárolni, ha azt a legnagyobb és legismertebb cégek agresszívan ajánlják?
Mekkora figyelmet szenteljünk azoknak az ügyleteknek, amelyeket a nagy pénzintézetek pénzmenedzserei bonyolítanak le?
Milyen jelentöséget tulajdonítson az ember a szakértök hosszú távú ajánlatainak?.......... ..... ...... ................
Mit tartson az ember társasága belsö emberének ajánlatáról a saját részvényével kapcsolatban? Ennek mégis csak mértékadónak kell lennie........... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........................
De ez csalás!.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Mit tartson az ember a gazdasági szakértök és közgazdászok véleményéröl a további fejlödést illetöen?..........
Ez mindig így van?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Tehát a közgazdászok elörejelzései mindig tévesek?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......
Tud még hasonló példát felhozni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......
Nem sokan tudtak gyüjteményükkel jó befektetést csinálni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ........................
Hogy ítélheti meg az ember a nemzeti politika hatását a tözsdére?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Milyen nagy a nemzetközi politika hatása a tözsdére?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ....
Mi a különbség a spekuláció és a befektetés között?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......
Vehet-e az ember rövid távra papírokat, ha hosszú távon rossz a véleménye róluk, söt ezekben veszélyt is lát?
És tényleg, mi történt azután?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............
A sikeres spekuláció egész embert kíván?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........................
Kis befektetéssel is lehet nagy nyereséget elérni, vagy érvényes az a mondás, hogy az elsö millió megszerzése a legnehezebb?
Mennyit tud egy jó tözsdei játékos évente megkeresni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ......
Érvényes-e minden potenciális spekulánsra a mondás: Nemcsak ímmel-ámmal, hanem teljes odaadással!........
Érvényes ez a feltevés mindenkire?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Szenvedélyessé tesz-e a tözsde?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Minden elmélet általánosít - igaz ez a spekulánsokra is?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............................
Tehát minden homályban van? Lehet a tapasztalatok alapján ezen javítani?.......... ..... ...... ............................
Sok bankár állítja, hogy ö már tud valamit. Lehetséges ez?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........................
A spekulánsnak csak egy istene van: a pénz. Igaz ez?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ....
Összeegyeztethetö-e a spekuláció az erkölccsel?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ............
A nagy spekulánsok veszélyesek lehetnek-e számunkra, vagy legyünk potyázók, akik profitálhatnak nagy kockázatokkal járó tranzakcióikból?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......
A "Bunker Hunt-féle ezüstmanipulációk manapság is megismétlödhetnek?.......... ..... ...... .............................
Hogyan képes egy vállalat alaptöke-emeléssel a befektetöket megtéveszteni?.......... ..... ...... ........................
Tartsa-e magát egy kezdö tözsdés a következö alapelvhez: "Magad uram, ha szolgád nincsen?".......................
Hogyan védekezzünk a hamis próféták ellen, akiknek látszólag szenzációs befektetési javaslataik vannak?.....
Egy vállalat helyzetéröl elegendö információt nyújtanak-e az éves üzleti jelentések, közgyülések és a sajtó publikációi?
Bízza-e az ember tökéjét elismert társaságokra, vagy inkább az újakba fektesse?.......... ..... ...... .....................
Olyan-e a tözsdei spekuláció, mint a rulettjáték? Az elsö nyerési láz után nem szabad mindent újra feltenni?...
Mit tart az árfolyam-trendekröl (Charts)? Lehet-e a múltból a jövöre vonatkozó tendenciákat kiolvasni?..........
Létezik-e egy tözsdei független piac, amit feketepiacnak nevezhetünk?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Mely tözsdéken lehet a legnagyobb nyereségeket elérni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ............................
Ezeken az úgynevezett egzotikus piacokon nem lehet nyereségeket elérni?.......... ..... ...... .............................
A spekulánsok között levö kozmopoliták számára a német tözsdék túl konzervatívok és provinciálisak is?......
Megéri-e a magas költségek ellenére különbözö tözsdéken vásárolni, illetve eladni?.......... ..... ...... .............
Van-e jelentösége annak, hogy amerikai értékpapírokat nyugatnémet márkákért vagy svájci frankért árulnak?
Adókötelesek-e azok a nyereségek, amelyek alapvetöen a részvények árfolyam-különbségeiböl adódnak? Ha igen, milyen mértékben?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Alapvetöen drágábbak-e a névre szóló részvények, mint a bemutatóra szólóak?.......... ..... ...... ....................
Egy társaság alaptöke-emelése a részvények felfelé ívelö tendenciáját jelenti-e?.......... ..... ...... ....................
A részvénykibocsátás a tökét keresö vállalat számára nagy mennyiségü tökefelvételt tesz lehetövé. Jelenthet-e ez egy szélesebb körü gazdasági demokráciát?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
A szabad piacgazdaságban a részvénypiac az egyetlen, ami még szabadon funkcionál, ahol a kereslet és a kínálat játékeröi szabályozzák, az árakat?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..................
Lehet-e a magas osztalékból magas árfolyam-alakulásra következtetni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Hogy hangzik a baisse-spekulánsok egyszeregye?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Az igazság fogalmát nehéz meghatározni. De a részvény jegyzett értéke mindig igazságos?.......... ..... ...... .
Ésszerü-e mindenkor árfolyam-határt vagy határidöt meghatározni egy részvény megvételénél vagy eladásánál?
Miért nincsenek az NSZK tözsdéin határidös ügyletek? Vagy más formában és más elnevezéssel még lehetségesek?
A modern, magas fokon gépesített, megújulásra kényszerített ipari társadalomnak nagy a tökeigénye. Lehet-e emiatt a részvénypiacok kiterjedésére számítani?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Együtt járhat-e ez a fejlödés azzal, hogy a jövöben a részvények vásárlása a széles rétegek számára egyre vonzóbbá válik?
Az állami vagy államosított vállalatok privatizálására hozott intézkedési hullám ösztönözheti-e a tözsdei tevékenységet? Elvezetnek-e ezek a tözsde és a spekuláció megerösödéséhez?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ....................
És mi történne most az államosított vállalatok reprivatizálása esetén?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ........
Az általános kamatpolitika befolyásolja-e a részvényárfolyamokat?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........
Vezethetik-e a spekulánst erkölcsi megfontolások?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Befolyásolhatja-e a spekulánst politikai beállítottsága?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .
Egy tözsdésnek mindig józannak és logikusnak kell lennie, vagy néha hagyhatja magát mások butaságától elragadtatni?
Hozhat egy tözsdés alkohol befolyása alatt döntést?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Hallgathat-e a spekuláns feleségére vagy barátnöjére?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Lehet-e a spekuláns babonás?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Eladhatja-e a spekuláns a papírjait bármekkora nyereség vagy veszteség esetén?.......... ..... ...... ..................
Visszavásárolhat az ember egy papírt sokkal drágábban, mint amennyiért egyszer már eladta?...........................
Mikor a legkedvezöbbek tözsdei müveletekre megbízást adni: a hét melyik napján, nyitás elött vagy a tözsde müködése alatt?
A jó spekuláns a tözsdére járjon, vagy inkább a közvetítöirodákat látogassa, ahol az árfolyamok alakulását állandóan követni tudja?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Mit tegyen az ember, ha egy új teret gondolt ki?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Visszanyerheti-e az ember az elvesztett pénzt?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .................
Hogy viselkedjen a tözsdés egy sikeres spekuláció után?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ............................
Mikor kell a tözsdei spekulánsnak mérleget készítenie?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Milyen kritériumok alapján válassza ki az ember a papírokat és hozzon meg egy döntést?.......... ..... ...... ....
Mit tartson az ember egyes iskolázatlan autodidakták véleményéröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ........
Milyen jelentöséget tulajdonítsunk egy idös tapasztalt, intelligens, de teljesen sikertelen tözsdés véleményének?
Mit tartson az ember arról a spekulánsról, aki azt állítja, hogy mindig a legalacsonyabb árfolyamnál kell vásárolni és a legmagasabbnál eladni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......................
Mi a legveszélyesebb a tözsdei spekuláns számára?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......
Informáltnak kell lennie minden részletkérdésben, mint pl. a mérlegek, osztalékok stb.?.......... ..... ...... .........
Fontos vagy hasznos, hogy a múlt eseményeit elemezzük?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
A tömegkommunikációs eszközök hírei közül mi a legfontosabb a tözsdés számára?.......... ..... ...... ..............
Mi a véleménye az újságok tözsdei jelentéseiröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ............
Milyen jelentöségük van az osztalékoknak, ha papírokat akarok vásárolni?.......... ..... ...... .............................
Hogyan játszódik le az árfolyammozgás?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
Tehát mindig a tendencia ellen kell tenni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Hogy lehet a periódusok hosszát bemérni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ......................
Van-e automatizmus a kamatlábak és a tözsdei tendenciák összefüggésében?.......... ..... ...... ........................
A spekulánsok az Egyesült Államokban figyelembe veszik-e az elnökjelöltek választási esélyeit?......................
Melyik befektetést részesítené elönyben: a részvényeket vagy az ingatlanokat?.......... ..... ...... ....................
Mi a véleménye az elsö osztályú szakértök elemzéseiröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............................
Az elemzésekkel tehát egy kicsit az a helyzet, mint a belsö információkkal?.......... ..... ...... ..............................
Milyennek kell tehát egy spekulánsnak lennie?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Egy jövöbeli spekulánsnak milyen tanulmányok válnak elönyére?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .............
Mi mindent kell egy spekulánsnak tudnia ahhoz, hogy ezt a diplomát megkaphassa?.......... ..... ...... ............
A pénzembernek szüksége van-e a tranzakcióihoz a nyerési és vesztési lehetöségek mérlegelésére ahhoz, hogy ne járjon pórul?
Hogyan ítéli meg az olajpiac helyzetét és az olajárak további alakulását?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
Hogy vélekedik Ön a határidös ügyletekröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ....................
Mi a véleménye a kamatszelvény nélküli dollárkötvényekröl (Zerobonds)?.......... ..... ...... .............................
Érdemes-e kamatszelvény nélküli kötvényeket (Zerobonds) hitelre is vásárolni?.......... ..... ...... ....................
De tudja-e, hogy ezt a spekulációt -az alacsony svájci kamatlábaknak köszönhetöen - mégis ajánlják?...........
Mi a fontosabb egy ország jóléte és további fejlödése szempontjából: a gazdaság vagy a pénzügyek?............
Miért van Ön olyan szenvedélyesen a közgazdászok ellen?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .........................
Mi a véleménye arról a vitáról, hogy az állami tervezéssel irányított gazdaság vagy az abszolút szabadság a megfelelö?
Ön tehát inkább a börtönre szavaz a dzsungel helyett?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Szükséges tehát a gazdaságot ellenörizni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ........................
Tehát nem kell félni az összeomlástól vagy valutareformtól, amiröl annyit beszélnek?.......... ..... ...... ...........
Tehát a mérlegek, csúcstalálkozók, bonyolult megállapodások, az úgynevezett adósság átütemezés - mind csak önámítás?
Mi a véleménye az új kockázati töke-befektetésekröl (Joint venture)? Nagy propagandát csinálnak ezeknek!..
Mit tart az opciókról?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .............................
Az opciókkal való kereskedés valódi határidös piac nélkül is vonzó lehet?.......... ..... ...... ..............................
Ha egy tözsdei krach után minden jelenség változására utal, milyen részvényfajtát vegyünk? Olyanokat, amelyek tartották magukat, vagy olyanokat, amelyek egy kissé vagy jobban estek, vagy olyanokat, amelyek teljesen összeomlottak?................
Milyen befolyása van a kormányzat adópolitikájának a tökepiacra, vagyis a tözsdére?.......... ..... ...... .........
Tehát az infláció baisse-t idéz elö a tözsdén?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...................
Milyen módszerek vannak még az infláció elleni harchoz?.......... ..... ...... .......... ..... ...... ............................
Tulajdonképpen mik az infláció okai?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Általában mi a véleménye a tözsdei játékelméletekröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
Szabad-e gyengélkedö kötvényeket vásárolni?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Hogyan volt lehetséges egy 1000 frankos kötvényt 35 000 frankért visszavásárolni?.......... ..... ...... ............
Milyen jelentöséget tulajdonít az ár-nyereség arányának a részvényeknél?.......... ..... ...... .............................
Több optimista vagy több pesszimista van a tözsén?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .....
Mekkorára becsülhetjük a tözsdei résztvevök számát?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...
Mi a véleménye a svájci titkos bankszámlákról?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..............
Mit nevezünk tulajdonképpen "adómenedéknek"?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .........
Mit tart Ön az aranypénzhez való visszatérésröl?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ............
Nem érdekelt-e a világgazdaság abban, hogy visszatérjen az aranyvalutához?.......... ..... ...... ........................
Hogyan ítéli meg a fejlödést 2000-ig?.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..
Gondolatok a tözsdéröl és pénzröl.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...............
Kostolany tesztje.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ...........................
Kiértékelés.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ................
Kostolany kommentárjai (a kérdésekhez).......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... ..........................
Utószó.......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......... ..... ...... .......................
A "bluechip" amerikai tözsdei szakkifejezés olyan társaságok nagy értékü értékpapírjaira vonatkozóan, amelyek hosszú távon megbízható profilkilátásokkal rendelkeznek és gazdasági helyzetükböl kiindulva minden elképzelhetö krízist kibírnak. (A fordítók.)
A szakirodalom középtávon általában az egy évnél hosszabb távot értik, amint azt egy korábbi válaszában (42, o. ) A. K. is mondta. -SPM.
Olyan értékpapír-tulajdonos, aki csökkenö árfolyamokra spekulál és ezért elad, vagy határidös üzleteket köt késöbbi szállítási határidöre.
Árukkal, devizákkal vagy értékpapírokkal történö kereskedés, ahol a szállítás vagy az átvétel egy elöre megállapodott áron történik. Az utolsó napi szállítás arra az árra utal, amely a szállítási határidö utolsó napján a tözsdén érvényes.
Ma már (1982 óta) vannak kifejezetten határidös pénzügyi müveletekre kialakított tözsdék is (London - LIFFE, Párizs - MATIF stb.). - SPM.
1974 elején - a nagy ezüstáresés idején - a Hunt testvérek nagy mennyiségü olcsó ezüstöt vásároltak fel határidös ügyletekkel arra spekulálva, hogy késöbb nagy haszonnal adják el. A felvásárlás után szándékaik szerint ök diktáltak volna az árakat, azonban újabb kínálat jelent meg a tözsdén, ami az ezüst árát hosszú idön keresztül alacsonyan tartotta. Így a spekuláció nem hozta meg a hozzá füzött reményeket, és a Hunt testvérek tönkrementek.
Olyan társaságok, amelyek adóelönyöket keresnek tagjaiknak azáltal, hogy veszteségeiket úgy könyvelik, hogy azok más pozitív jellegü bevételekkel kerülnek kiegyenlítésre. (Jellemzö az értékcsökkenési leírás ilyen módon való elszámolása.) - A fordítók.
A német tözsdén az ügyfelek kétféle megbízást adhatnak az ügynöknek vételnél is és eladásnál is:
Árkorlát nélküli megbízásnál azt várják el, hogy az eladás a lehetö legmagasabb, a vásárlás a lehetö legalacsonyabb árfolyamon történjék (megjelölése: bestens = legjobb);
Az ügyfél meghatározza a legmagasabb árfolyamot amin ég hajlandó vásárolni illetve a vevö a legalacsonyabb árfolyamot, amin még hajlandó eladni (megjelölése: bei limitiertem Kurs x = korlátozott).-SPM.
Találat: 4721
