Az infláció

A mindennapi élete során bizonyára mindenki hallott az inflációról. Azt azonban kevesen tudják, hogy Magyarország az infláció terén "világcsúcstartó". A pengő 1946-os elértéktelenedése minden méretet felülmúlt. Az infláció azonban nem csak hazánkban, hanem a világ más országaiban is a kezdetek óta a gazdaság kísérő jelensége.

Az infláció és az infláció fajtái

Tehát nem beszélünk inflációról, ha egy, vagy pár termék ára megemelkedik. Infláció az, ha a gazdaság egészében tapasztalható áremelkedés, majdnem minden termék ára növekszik. Az inflációnak feltétele még a tartósság is, az egyszeri áremelkedés nem infláció. Az infláció tehát folyamat.
Az infláció mértékét az áremelkedé 242e48c s százalékában határozzuk meg, aminek alapja a bázis (előző) év. Tehát az infláció mértéke, vagyis az inflációs ráta a t0 időről t1 időre:

(P1-P0)\P0, ahol P0 a kiindulási év, P1 a következő év árszínvonala.

Az árszínvonal változás mértékét alapul véve megkülönböztetünk kúszó, vágtató és hiperinflációt.
A lassú, vagy kúszó infláció esetében az árszínvonal évente csak néhány százalékkal nő. Az árak maguk nem stabilak, változásuk mértéke azonban igen, hirtelen árszínvonal változások nincsenek.

A vágtató infláció esetén az árszínvonal változása évente már két vagy háromjegyű számmal fejezhető ki. Az árak hirtelen nőnek, de a szabad kapacitásokkal rendelkező gazdaságok még vágtató infláció esetén is jó teljesítményekre képesek. A pénz gyors elértéktelenedése miatt ekkor a gazdaság szereplői vagyonukat pénz helyett más értékállóbb befektetésekben, például aranyban, vagy ingatlanban tartják. Ez megnöveli a tartós fogyasztási cikkek keresletét, ami a jövedelem növekedéséhez vezet. Ennek feltétele, hogy álljanak rendelkezésre szabad kapacitások, ellenkező esetben azonban az infláció tovább növekszik.

Hiperinflációnak az árszínvonal olyan drasztikus emelkedését nevezzük, amely már nem biztosítja a gazdasági tisztán látást. A pénz elértéktelenedik, az inflációs ráta eléri, sőt könnyen meghaladhatja a havi 100%-ot. Erre példa a már fent említett magyarországi áremelkedés 1946-ban, de az 1920-as évek elején Németország árszínvonala is hasonlóan alakult. A hiperinfláció az előző kettőhöz képest minőségileg új árszínvonal emelkedést jelent. Nem csak a gazdaságot, hanem a társadalom egészét is érinti. Ennek megfelelően más kezelést kíván, mint a kúszó és vágtató infláció.

Az infláció okai

Az infláció tartós árszínvonal emelkedés. Az árszínvonal a gazdaság termékárainak súlyozott átlaga. A termékárak az áru és pénzpiac összjátékának eredményeként alakulnak. Ha a makrokereslet meghaladja a makrokínálatot, akkor nem csak az egyes termékek esetén, hanem összességükben emelkednek meg az árak. A makrokereslet meghaladhatja a kínálatot, úgy, hogy a kereslet nő a kínálathoz képest, vagy úgy, ha a kínálat csökken a kereslethez képest. Ezek alapján beszélhetünk keresleti, vagy költség- (kínálati) inflációról.

Keresleti infláció

A makroökonómiai kereslet a fogyasztás és a beruházás függvénye. A fogyasztás a jövedelemszinttől függ, de a jövedelemnek a fogyasztási célokra fordított arányát a gazdaság fejlettsége, a hagyományok, a kultúra, a divat egyaránt befolyásolja. A beruházásokra elsősorban a piaci kamatláb, de azon kívül még a beruházók várakozásai is hatással vannak.
A fogyasztási szokások, a várakozások részben gazdaságon kívüli tényezők, ezért az infláció oka semmiképpen sem csak a gazdaságban keresendők.

 

Az autonóm fogyasztás növekedése

Egyensúlyban lévő gazdaságban (C₀, I₀, Y₀, P₀, i₀) megnő az autonóm fogyasztás (C₁), ami megnöveli a makrokeresletet (Y^D). A jövedelem és az árszínvonal még változatlan. A megnövekedett kereslet több pénzt is igényel. Megnő a pénzkereslet, ami változatlan árszínvonal és pénzkínálat hatására megemeli a kamatlábat. Az árszínvonal-kamatláb kapcsolatát jelző görbe jobbra tolódik. A túlkereslet hatására az árszínvonal emelkedése (P₁) csökkenti a pénz kínálatot, ami tovább növeli a kamatlábat (i₁). A megemelkedett kamatláb csökkenti a beruházásokat (I₁), ami csökkenti a makrokeresletet, és végül beáll az egyensúlyi Y^D₁ szintre. A gazdaság így újra egyensúlyba kerül (C₁, I₁, Y₁, P₁, i₁), magasabb árszínvonal és jövedelemszint mellett.

Az autonóm beruházás növekedése

Most az egyensúlyban lévő gazdaságban a várakozások hatására nőjön meg az autonóm beruházás. Ezt az I-i viszonyt kifejező görbét jobbra tolja, a beruházás nő (I). Ez szintén növeli a makrokeresletet (Y^D). Az előzőben leírtakkal hasonlóan a pénzpiaci hatások jobbra tolják a P-i görbét, ami kisebb mértékben ugyan, de csökkenti a beruházásokat (I₁). A makrokeresleti görbe is visszafelé tolódik (Y^D₁) és magasabb jövedelemszint és árszínvonal mellett újra beáll az egyensúly.

Pénzmennyiség és infláció

A következőkben a pénzmennyiség hatását vizsgáljuk az árszínvonalra. A jegybank az egyensúlyban lévő gazdaságban növeli a pénzmennyiséget. A pénzkínálat nő, a pénzkereslet változatlan, ami csökkenti a kamatlábat (i). A P - i görbe balra tolódik. Nőnek a beruházások (I), ami megnöveli a makrokeresletet is (Y^D). Az árszínvonal nőni kezd, ami emeli a kamatlábakat (i₁), ezáltal csökkenti a beruházást (I₁) és a makrokeresletet. A gazdaság egyensúlyba kerül magasabb jövedelem (Y1) és árszínvonal (P₁) szinten. A jegybank a jövedelem növelése céljából szokta növelni a pénzmennyiséget, ami azonban inflációs folyamatokat is eredményez.

A költséginfláció

Vizsgáljuk meg a kínálat változásának az árszínvonalra tett hatását. A makrokínálat a vállalatok adott árszínvonalon piacra vitt árumennyiségét jelenti. Növekvő költségek hatására kevesebbet termel a vállalat, a makrokínálati függvény balra tolódik el, ami megemeli az árszínvonalat.
Mielőtt részletesebben foglalkoznánk a folyamattal, vizsgáljuk meg, hogy mik a vállalatok költségei. Nem számoljuk költségnek a folyó termelő felhasználásba tartozó tőkejavakat (termelő gépek, félkész termékek, alapanyagok). Ezek ára az egyik vállalatnak költség, a másiknak bevétel, tehát a vállalatok egészének nem költsége. Bár az alapanyagok árának a növekedése megnöveli a termékek árait is, de az valójában nem költség, hanem keresleti infláció. Nézzünk erre egy példát: ha az új házak kereslete megnő, akkor az építészek felvásárolnak egy csomó vörösfenyőt. Megnő a vörösfenyő ára, ezért megnő a vörösfenyőből készülő kerti asztal ára is. Itt az áremelkedést a megnövekedett házkereslet váltotta ki. A vállalati szféra számunkra lényeges költségei a munkabérek, és a folyó termelő felhasználásba tartozó import tőkejavak költségei. Ez utóbbit majd a nemzetközi részben tárgyaljuk.

A munkaerő költségei és az árszínvonal - bérinfláció

A munka ára a reálbér, ami az árszínvonal és a nominálbér függvénye. A nominálbéreket tárgyalás folytán állapítják meg a munkavállalók, és a munkaadók, ami utána néhány évig érvényes. Nézzük meg, mi történik egyensúlyi gazdaságban, ha újabb tárgyalás eredményeképpen növelik a nominálbért. A kiinduló értékek 0 indexűek.
A nominálbér w₁ szintre emelkedik. A w\P - P görbe balra tolódik. Csökken a foglalkoztatottság (L) és a kínálat (Y). A makrokínálati görbe balra tolódik. A túlkereslet hatására elkezd nőni az árszínvonal, ami csökkenti a reálbéreket. Lassan nő a foglalkoztatottság (L₁) és a kínálat (Y₁), míg be nem áll egy egyensúlyi szintre. A folyamatok végeredménye csökkent jövedelemszint (Y₁), foglalkoztatottság (L₁), és magasabb árszínvonal (P₁).
Miért növelik mégis a nominálbéreket? Ennek a legfontosabb oka maga az infláció. Növekvő árszínvonal mellett kevesebbet tudnak az emberek vásárolni, s ennek ellentételezésére növelni kell a béreket. A munkaadók kénytelenek tudomásul venni ezt, csak az emelés mérséklésére törekszenek.

Körforgás alakul ki:

Az árszínvonal nő ---- a bérek növekszenek ---- csökken a munkakereslet, a foglalkoztatottság ---- csökken a kibocsátás ---- túlkereslet alakul ki az árupiacon ----az árszínvonal újra nő.

Nem lehet eldönteni, hogy az infláció a bérnövekedésnek a következménye, vagy fordítva. Úgynevezett ár-bér spirál alakult ki.

Ár-bér spirálnak nevezzük a pénzbér és az árszínvonal emelkedésének egymást erősítő folyamatát.

A munkavállalók inflációs várakozásainak is jelentős szerepe van. A szakszervezetek a várható inflációs rátát is figyelembe veszik a követeléseik meghatározásánál. Nem a reálbér helyreállítása a cél, hanem olyan nominálbér kiharcolása, amely a szerződés érvényességi ideje alatt biztosítja a reálbérek szinten tartását. Ez csak úgy lehetséges, hogy a pénzbér kezdetben aránylag magasabb, mint amilyet az akkori árszínvonal indokolttá tenne. Ezzel a vállalati szféra költségei is az indokoltnál jobban nőnek, az ár-bér spirál felgyorsul.
A várakozások tehát erősen hatnak az inflációs rátára, az infláció meg szinte kihat mindenre. A várakozások tehát a makro-folyamatok igen fontos meghatározói. Ezért alakításuk sem hiányozhat a gazdaságpolitika eszköztárából.