Az infláció fogalma és fajtái. Az infláció okainak különböző magyarázatai. A Phillips-görbe.

Az infláció fogalma

Az infláció áremelés, vagyis olyan gazdasági helyzet és folyamat, amelyben különböző áruk és szolgáltatások megszerzéséért és igénybevételéért egyre többet kell fizetni. Inflációról akkor beszélünk, ha egy nemzetgazdaságban az árszínvonal állandóan emelkedik.

Defláció

Az árszínvonal tartós süllyedése.

Az infláció alakulását az inflációs rátával lehet nyomon követni.

Az inflációs ráta (α_r)

Az árszínvonal változást a korábbi árszínvonalhoz viszonyítja, azaz: α_P= ΔP / p, (dP/dt 333g69d ) / p,

illetve egy adott időszakra nézve: α_∞ = P_t - P_t-1 / P_t-1, ahol P_i az i-dik időszak árszínvonala.

Az infláció fajtái

Függ az infláció nagyságától!

Kúszó infláció

Az árszínvonal nő ugyan, de mértékletesen, néhány százalékkal. Az inflációs ráta stabilan alakul, ez az infláció nem zavarja a gazdasági tisztánlátást, az egyes gazdasági szereplők viszonylag megbízható képpel rendelkeznek a következő időszakban várható költség alakulásáról.

Vágtató infláció

Erre az inflációra az évi két vagy háromszámjegyű inflációs ráta jellemző. A pénz gyorsan veszít az értékéből, ami a gazdasági szereplőket arra készteti, hogy vagyonukat inkább külföldi fizetési eszközökben, vagy értékálló tárgyakban tartsák. Ez az oka annak, hogy a vágtató infláció a termékek iránti keresletet növeli, ami kapacitásfelesleggel rendelkező nemzetgazdaságokat elismerésre méltó gazdasági teljesítményekre ösztönözhet, az erőforráskorlátos gazdaságokban viszont inkább felvásárlási rohamokhoz vezet.

Hiperinfláció

A pénznek oly mértékű elértéktelenedése jellemzi, amely a gazdaság zavartalan működését már nem biztosítja. Szinte napról napra változnak az árak, sőt a hiperinfláció végső fázisában a pénzt azonnal kell elkölteni, mert 1-2 óra múlva már nem ér semmit. Hiperinfláció esetében a gazdasági szereplők döntéshozatala minden objektív alapot nélkülöz. Az árszínvonal ilyen alakulása gyakorlatilag szétzilálja a gazdasági élet egészét és a társadalom minden területén érezteti a hatását. A hiperinfláció elleni küzdelem más eszközöket igényel, mint a gazdaság működőképességét még fenntartó kúszó és vágtató infláció.

Még az utóbbi esetben gyakran még a gazdasági szabályozók modorításával lehet eredményeket elérni, az előbbi csak a komplex gazdasági csomagterv keretében küzdhető le eredményesen.

A pénzinfláció

i

LM                             

LM

i₀

i₁                       IS

Y₀ Y₁ Y

P

Y^S                               

p₁ E₁

Y^D´                  

p₀ E₀

w/p₀ w/p₁ Y^D

w/p                                                                                                                          Y

L^D L₀

L^D´

L₁

L^S

L^S´ L^D Y = f(L)

L

A nominálbérek befagyasztásának hatása

(infláció, kibocsátás, foglalkoztatás)

i

IS

LM                             

IS'

i₀

i₁                         

Y₁                Y₀ Y

P

Y^S        Y^S'

w₀/p

Y^D

p₀ E₀

Y^D'

p₁ E₁

w/p₁ w/p₀

w/p                                                                          Y¹       Y⁰ Y* Y

L^D'

L^D L₁

L₀       

L^S'

L^S Y = f(L)

L

(Az ábrán az és hatás az IS, Y^D esetén közömbösíti egymást!)

Az infláció okainak különböző magyarázatai

A tartós áremelkedést a pénzpiac és az árupiac viszonya alapjául kell értelmezni, ez azt jelenti, hogy az inflációt vagy

az árupiaci viszonyokról vezetjük le, vagy

a pénzpiaci helyzetből kiindulva adunk egy értelmezést, vagy

a két piac együttes hatását figyelembe véve igyekszünk a kérdést tisztázni.

Ha az infláció az áru-, és pénzpiac kapcsolata alapján érthető, akkor ez azt jelenti, hogy inflációs folyamatok az árupiaci túlkereslet miatt kezdődnek, ez kétféleképpen alakulhat ki: Egyrészt a kereslet növekedése miatt, aminek kiváltója lehetnek az autonóm keresleti tényezők, ugyanúgy, mint a nominál pénzmennyiség növekedése.

Keresleti infláció

Keresleti inflációról beszélünk, ha a megnövekedett kereslet az árszínvonalemelkedés kiváltója - ennek megfelelően különbséget teszünk a keresleti infláción belül árinfláció, amikor az autonóm keresleti tényezők váltják ki az árszínvonal növekedését, és pénzinfláció, amikor a felduzzadt pénzmennyiség az árszintemelkedés oka.

Kínálati infláció

Kínálati infláción a makrokínálat elégtelensége miatt kiváltott árszínvonalemelkedést értjük.

Árinfláció

Keynes elméletét egy kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező gazdaságra nézve fejtette ki, ahol ezért a kibocsátás növelését pótlólagos keresletteremtés révén érhetik el. Amennyiben a nemzetgazdaság makrokereslete nem elegendő a teljes foglalkoztatottsághoz szükséges jövedelem termeléséhez, a munkapiacon egyensúlytalanság létezik munkanélküliség formájában, adott árszínvonal mellett az összkereslet egyenlő az összkínálattal.

Tegyük fel, hogy a kereslet nő → az IS-görbe jobbra tolódik (I'S') az összkeresleti görbe is jobbra mozdulhat el (Y^D') az új árupiaci egyensúly a korábbi P* árszínvonal helyett most P' árszínvonal mellett meg P' > P*. A (Y', p') pont egyensúlyi pont, megnövekedett árszínvonal mellett csökken a reálbér, ami a munkakereslet, foglalkoztatást, és ezen belül a kibocsátást növeli.

A kapacitásfeleslegekkel rendelkező nemzetgazdaságban az autonóm kereslet növekedése inflációs folyamatokat indít el.

Keynes gondolatrendszerében az inflációnak egy másik okát lehet említeni a nominálbérek emelkedését.

A gazdaság egyensúlyi állapotban van, Y* kibocsátás és P* árszínvonal jellemez. Kikötöttük, hogy a reálbére lefelé merevek, hiszen az árszínvonal emelkedése semmilyen esetben csökkenti ezeket a ŵ/p szint alá.

Tegyük fel, hogy a nominálbérek növekednek → azt jelenti, hogy a görbe balra tolódik a P*-nak megfelelő reálbér most (w/p)' az előző (w/p)* helyett, (w/p)' > (w/p)* → ez csökkenti a munkakeresletet és a kibocsátást. Az egyensúlyi p^A árszínvonal mellett a kibocsátás most Y', ami kisebb, mint a korábbi Y*.

Változatlan munkakínálat és P* árszínvonal mellett a gazdaság kibocsátása csökken. Az összkínálati görbe felfelé mozdul el, Y^S'. P* mellett túlkereslet érvényesül az árupiacon. → növekedni fog az árszínvonal az új árupiaci egyensúlyon megfelelő P'-re.

A kapacitás-kihasználatlanság jellemezte nemzetgazdaságokra a nominálbérek emelkedése inflációs folyamatok kialakulásához vezet.

Mivel az árszínvonal emelkedett → szakszervezetek a nominálbérek újabb emelését igyekeznek elérni. → ha ez sikerrel jár a görbe újból balra tolódik → ha ezen növekedés pontosan kompenzálja az előző árszínvonal-emelkedést, akkor a reálbérek nem változnak, s változatlan marad az állandó munkakereslet miatt a kibocsátás szintje is. Ez P' árszínvonal mellett valósul meg, azaz a összkínálati görbe felfelé tolódik. A változatlan keresleti-görbét A' pontban metszi, amikor a P'-nél magasabb árszínvonal tartozik P'' > P' = a nominálbérek újbóli növekedése megint növelte az árszínvonalat = a kibocsátás változatlan maradt.

A nominálbérek és az árszínvonal egymás után következő emelkedését ár-bérspirálnak nevezzük.

A szakszervezetek az újabb nominálbér követelések megfogalmazásánál nemcsak a tényleges inflációból indulnak ki, hanem a jövőre várt inflációt is figyelembe veszik.

A szerződésekben figyelembe vett inflációt anticipált inflációnak nevezzük.

Ha sikerül a szakszervezeteknek a túlzott nominálbér-emelkedést elérni, ez az infláció felgyorsulásához vezet. A folyamat kibontakozását csak az fékezi, hogy az infláció egyik félnek sem érdeke.

Tegyük fel, hogy a gazdaságpolitikai vezetés a nominálbérek befagyasztása mellett dönt. Ahhoz P₁ - P* árszínvonal-emelkedés a reálbéreket csökkenteni fogja → a csökkenő reálbérek a munkakereslet növekedése irányába hatnak, így a kibocsátás nő → magasabb árszínvonal → nagyobb kibocsátással párosul → a túlkereslet csökkenését jelenti.

Ha a reálbér a minimális szint közelében van

akkor az árszínvonal emelkedése révén bekövetkező növekvő munkakereslet az összkínálat kisebb mértékben növeli, mint amilyen a keresletcsökkenés kiváltotta csökkenés. Ebben az esetben a nominálbérek befagyasztása tehát inkább dekonjuktúrális folyamatokat indít el, mintsem csökkenti az inflációt.

A keynesi alapokon álló gazdaságpolitika az inflációs folyamatokkal szemben meglehetősen hatástalannak bizonyult.

A pénzinfláció

A pénzinfláció elválaszthatatlan a monetarizmustól, amelynek egyik fontos ismertetője, hogy a gazdasági folyamatokat általában a pénzfolyamatokon keresztül követik nyomon, így az inflációt is elsősorban a pénzpiaci fejleményekkel magyarázzák. M. Friedman írta, hogy az infláció "mindig és mindenütt monetáris jelenség". Friedman megállapításai:

1. A pénzállomány mozgásában bekövetkezett változások szoros kapcsolatban álltak a gazdasági konjuktúra, a pénzjövedelmek és az árak változásaival.
2. A monetáris és a gazdasági változások kölcsönkapcsolata rendkívül stabilnak bizonyult.
3. A monetáris változások ugyanakkor gyakran más tőről fakadtak, nem egyszerűen a gazdasági tevékenység megváltoztatásának lenyomatai voltak.

Az inflációs jelenség értelmezése szempontjából ez azt jelenti, hogy a monetaristák szerint az árszínvonal-változás nem az árupiaci viszonyok függvénye, hanem a pénzpiac helyzete képviseli a kiindulópontot.

Tegyük fel, hogy a nominál pénzmennyiség hirtelen megnő, → a pénzpiaci egyensúly ekkor csak magasabb reáljövedelem, illetve alacsonyabb mellett áll fenn → az LM-görbe jobbra tolódik = L'M'. Az új egyensúlyi jövedelem Y' lesz, ami nagyobb mint az előző Y_o. Az LM-görbe elmozdulása az összkeresleti görbét jobbra tolja Y^D'. A változatlan makrokínálati görbét az új makrokersleti görbe az A pontban metszi → amikor magasabb P' árszínvonal tartozik P' > P.

A nominálpénzmennyiség központi szabályozása az inflációs ráta ciklikus mozgását váltja ki, ami a gazdasági tisztánlátást megnehezíti.

A Phillips-görbe

A munkanélküliségi ráta és az inflációs ráta kapcsolatát ábrázolja, a munka és a pénzpiac viszonyát fejezi ki.

a_n

6% U

L_w = a nominálbérek növekedési üteme; u = a munkanélküliségi ráta %-ban.

A növekvő nominálbérek csökkenő munkanélküliséggel járnak együtt

Kb. 6%-os munkanélküliségi ráta mellett a nominálbérek stabilak.

Módosított Phillips görbét (Samuelson és Sholon alkotta meg)

L_P

5,5% U

A munkanélküliségi ráta és az inflációs ráta közötti kapcsolatokat ábrázolja.

Az alacsony munkanélküliség kívánatos állapota csak magas inflációs ráta mellett képzelhető el.

Amennyiben valamely nemzetgazdaságban munkanélküliség létezik, munkahelyteremtő beruházásokra van szükség. Adott reálbérek mellett ez a termelés fokozására készteti a vállalatokat, amely a termelési függvényen keresztül a munkakeresletet növeli meg. Tehát csökken a munkanélküliség. Az árupiaci túlkereslet az árszínvonal növekedése irányába hat, ami adott nominálbérek esetén csökkenti a reálbéreket, ez szintén csökkenti a munkanélküliséget.

Hosszú távú Philips görbe a munkanélküliség természetes rátája

Hosszútávon az inflációs ráta azonos munkanélküliségi ráta mellett nő, a hosszútávú Phillips-görbe függőleges.

L_P D E

L_P2 B C

L_P1 A

U₂ U₁ U

A Kormány új munkahelyet teremt → a pénzt plusz kibocsátással biztosítja → nő a nom. pénzmennyiség → emeli az árszínvonalat → nő az inflációs ráta → csökken a munkanélküliség = Philips görbe mentén felfelé haladunk (B pont) U₂ munkanélküliségi rátával és L_p2 inflációs rátával. A munkanélküliség csökkenése reálbércsökkenéssel jár. A munkaszerződésekben az anticipált rátát veszik alapul, + a megnövekedett nominálbérek pedig az L_p2 inflációs ráta melletti árszínvonallal együtt a reálbéreket növelni fogják = csökken a munkakereslet → a munkanélküliség nő → a korábbi reálbérhez megfelelő U₂ ráta. A gazdaság tehát a C pontban van. Hosszabb távon a munkanélküliség ideiglenesen csökkent(het), de végső soron mindig a kiinduló szintre fog visszatérni ez a természetes munkanélküliséget fejezi ki.