A nyitott gazdaság alapvető összefüggései

Az eddigiek során zárt makrogazdaságokat vizsgáltunk, nem vettük figyelembe a külfölddel fennálló kapcsolatot. A külkapcsolatok nem egyforma fontosságúak az egyes országok számára, ennek alapján beszélhetünk különböző nyitottsági fokozatokról. A nyitottság mérésére az export vagy az import jövedelemhez viszonyított arányát használjuk. Minél nagyobb ez az arány, annál nyitottabbnak tekinthető egy gazdaság.

A nemzetközi fizetési mérleg

Egy ország lakosainak külfölddel lebonyolított összes gazdasági ügyleteinek nyilvántartására szolgál a nemzetközi fizetési mérleg. Az ügyletek nyilvántartása pénzben történik egy meghatározott időszakra (általában 1 év). Az egyik oldalára a beáramló külföldi valutás, a másikra a kiáramló külföldi valutás ügyletek kerülnek.

A deviza a nemzetközi elszámolásokban külföldi valutára szóló követelést jelent (pl. váltó, csekk). Tágabb értelemben ide soroljuk a jegybanki tartalékként szolgáló nemesfémeket is.
A fizetési mérleg első része a folyó fizetési mérleg, amely a makro szinten rendelkezésre álló jövedelmet (GNDI) közvetlenül érintő tételeket tartalmazza. Második része a tőkemérleg, a pénztőke mozgását tartalmazza. Harmadik része a jegybanki tartalékváltozások ami a központi b 838j98i ank devizatartalékainak változását mutatja.

A folyó fizetési mérleg tételeiből kiemelt szerepe van a külkereskedelmi mérlegnek. Ez a nemzetközi termékforgalom egyenlegét jelenti, azaz egyenlege = export - import. Az export külföldi valutabevételt, az import külföldi valutakiadást jelent az országnak. A következőkben ide fogjuk sorolni a szolgáltatásokat (idegenforgalmi szolgáltatás, fuvardíjak, biztosítási díjak) mint láthatatlan exportot, importot.
A tényezőjövedelmek a termelési tényezők (munka, tőke) ellenértékei. Ilyenek a külföldre irányuló beruházások hazautalt profitjai, részvények osztalékai és a nyújtott hitelek kamata.
Az egyoldalú szolgáltatásokkal szemben nincs ellenszolgáltatás. Ilyenek a nyújtott segélyek, átutalt nyugdíjak, stb.

A tőkemérleg a pénz és az értékpapír nemzetközi áramlását mutatja.

Tőkeimportnak (tőkebeáramlás) számít ha külföldiek hitelt nyújtanak belföldi gazdasági szereplőknek, beruháznak belföldön, vagy belföldi vállalat tulajdonjogát szerzik meg.

Tőkeexport (tőkekiáramlás) esetén ugyanezek fordított irányban történnek.
A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összesített egyenlege jelenti a fizetési mérleg tényleges egyenlegét. Ha a fizetési mérleg egyenlege többletet (szufficitet) mutat, az azt jelenti, hogy több külföldi valuta áramlott be az országba mint ki. Ez a többlet a központi bank devizatartalékainak növekedésében jelentkezik. A fizetési mérleg hiánya (deficitje) a központi bank devizatartalékainak csökkenését jelenti. Ha egyensúlyban van a fizetési mérleg, akkor nem változnak a devizatartalékok.

Folyó fizetési mérleg + Tőkemérlegek egyenlege + Jegybanki devizatartalékok egyenlege = 0

Ha a fizetési mérleg tartósan deficites, a devizatartalékok kifogyhatnak. Ilyenkor külföldi hitelt kell felvenni, aminek kamatai is a fizetési mérleget terhelik. Akkor a legsúlyosabb a helyzet, ha a kamatokat már csak hitelből tudják törleszteni. Ezt a helyzetet nevezik adósságcsapdának. Ez az ország fizetésképtelenségéhez vezethet.
A tartós szufficit azt jelenti, hogy az ország kevesebbet fogyaszt, mint amennyit termel, illetve előfordulhat, hogy egyes követelései behajthatatlanná válnak. Ezért az állami gazdaságpolitika célja a fizetési mérleg egyensúlyának hosszú távú biztosítása.
A jobb átláthatóság végett a továbbiakban eltekintünk a folyó fizetési mérleg tényezőjövedelmek és egyoldalú átutalások tételeitől. A fizetési mérleg egyenlege (a devizatartalékok változása) a külkereskedelmi mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlege lesz. Ez az egyszerűsítés azonban nem érinti az elemzésekből levont következtetéseinket.

A valutapiac

Mivel a különböző országok eltérő valutákkal rendelkeznek, a nemzetközi fizetési forgalom igényli ezeknek egymásra való átválthatóságát. Egy nemzeti valuta átválthatóságát más nemzeti valutára a valuta konvertibilitásának nevezzük.

A következőkben, ha valutaárfolyamról beszélünk, azon a külföldi valuta hazai valutában kifejezett árát értjük. Tehát ha e=100 Ft/$ akkor 1 $ ára 100 Ft.
Az árfolyam növekedése a hazai valuta leértékelődését, csökkenése a felértékelődését jelenti.
Az állami beavatkozástól függően beszélhetünk lebegő árfolyamos és rögzített árfolyamos valutapiacról.

Lebegő árfolyamos valutapiac

Szabadon lebegő valutaárfolyam esetén az ország központi bankja nem avatkozik be céltudatosan az árfolyam mozgásába, azt csupán a magángazdasági szereplők külföldi valutakereslete és kínálata alakítja ki.
A valutakereslet meghatározói a javak és szolgáltatások importőrei (azért, hogy megvegyék a terméket vagy szolgáltatást) és a tőkeexportőrők (külföldi beruházáshoz, értékpapírvásárláshoz).
Nézzük meg hogyan hat a valutaárfolyam alakulása a valutakeresletre. Legyen egy termék világpiaci ára 10$, a valutaárfolyam pedig e=100 Ft/$. Ekkor az importőr számára a termék 1000 Ft-ba kerül. Ha az árfolyam e=120 Ft/$-ra emelkedik, azaz a Ft leértékelődik, az importőrnek a termék 1200 Ft-ba fog kerülni.
A hazai valuta leértékelődése csökkenti a makrogazdaság importkeresletét, mert a fogyasztók a megdrágult importárukat hazai árukkal helyettesítik. Eközben feltételezzük, hogy a belföldi és a külföldi árszínvonal egyaránt változatlan.
Ha az árfolyam csökkenne, akkor az importáruk hazai valutában olcsóbbak lennének, ami növelné a makrogazdaság importkeresletét.
A valutakereslet másik tényezőjét, a tőkeexportot figyelve az árfolyam növekedése hazai valutában mérve megdrágítja a külföldi beruházásokat, értékpapírokat. Egy 1000 $-os részvény ára 100 000 Ft-ról 120 000 Ft-ra drágul. Ez csökkenti a külföldi részvények keresletét, a tőkeexportot, vagyis a valutakeresletet. Az árfolyam csökkenése csökkenti a külföldi beruházások, értékpapírok hazai valutában mért árát, vagyis növeli a tőkeexportot, a
valutakeresletet.
Látható, hogy az árfolyam növelése csökkenti, míg csökkenése növeli a valutakeresletet.
A valutakínálatot vizsgálva a külföldi valutát a hazai áruk exportőrei (a külföldi valutában kapott árbevételt váltják át), és a tőkeimportorok (a külföldi befektetők saját valutájukat váltják át, hogy belföldön ruházzanak be) keresik.
A valutaárfolyam növekedése megnöveli az exportáruk hazai valutában mért árát, ezzel növeli az exportkivitelt, és vele együtt a valutakínálatot. A valutaárfolyam csökkenése csökkenti az exportáruk hazai valutában mért árát (a 2 $ árú termékért e=100 Ft/$ árfolyamon 200 Ft-ot, e`=80 Ft/$ árfolyamon csak 160 Ft-ot kap az exportőr), ezzel visszafogja az exportot, a valutakínálatot.
A tőkeimportorok számára az árfolyamnövekedés csökkenti a külföldi valutában mért belföldi árakat (egy 1200 Ft-os részvény e=100 Ft/$-os árfolyam esetén 12 $-ba, e`=120 Ft/$-os árfolyam esetén 10 $-ba kerül). Ezzel növeli a tőkeimportot és a valutakínálatot. Az árfolyamcsökkenés épp ellentétes hatást vált ki, növeli az árakat, csökkentve a tőkeimportot és a valutakínálatot.
Tehát az árfolyamnövekedés növeli a valutakínálatot, míg az árfolyamcsökkenés csökkenti a külföldi valuta kínálatát. A külföldi és belföldi árszínvonalat változatlannak tekintjük.
A külföldi valuta iránti kereslet és kínálat és valutaárfolyam összefüggése a következő:

A két görbe metszéspontja adja az egyensúlyi árfolyamot és mennyiséget. Ha az árfolyam magasabb, akkor túlkínálat van, ami automatikusan csökkenti az árfolyamot. Ha az árfolyam alacsonyabb, akkor túlkereslet van, ami növeli az árfolyamot. Így automatikusan beáll az egyensúly.
Tudjuk, hogy a valutakereslet egyenlő az áruimport és tőkeexport összegével, míg a valutakínálat egyenlő az áruexport és tőkeimport összegével. Tehát e* egyensúlyi valutaárfolyam mellett:

áruexport + tőkeimport = áruimport + tőkeexport.

Vagyis a beérkező és a kiáramló külföldi valuta mennyisége megegyezik, a jegybank devizatartalékai nem változnak, a fizetési mérleg egyensúlyban van. Szabadon lebegő valutaárfolyam esetén a valutaárfolyam változásai biztosítják a fizetési mérleg egyensúlyát.

A reálárfolyam

Az eddigiekben változatlan árszínvonalakat feltételeztünk. Most oldjuk fel ezt a kikötést. A belföldi és külföldi árszínvonal megváltozása befolyásolja a termékek árait, így a keresletét és kínálatát is.
Egy 10é-os termék esetén, ha a valuta árfolyam e=100 Ft/$-ról e=120 Ft/$-ra nő, közben a belföldi árszínvonal is 20%-kal emelkedik, a külföldi termék nem kerül többe a belföldihez viszonyítva. Nem lép fel helyettesítés, nem változik a kereslet, s a kínálat. A belföldi és külföldi befektetések árszínvonala is arányos marad, így a tőkeáramlás mértéke sem változik. Ugyanilyen hatást vált ki a külföldi árszínvonal arányos (20%-os) csökkenése is.
Láthatjuk tehát, hogy a belföldi és külföldi árszínvonal megfelelő mértékű növekedése semlegesíti az árfolyamnövekedés hatását, míg csökkenése semlegesíti (a fentiekhez hasonlóan) az árfolyamcsökkenést. Ha a külföldi árszínvonal nő a belföldihez képest, míg az árfolyam változatlan, megdrágulnak mind az export, mind az import termékek, s a külföldi beruházások is. Ez növeli az exportot, s a tőkeimportot, míg csökkenti az importot, s a tőkeexportot. Vagyis nő a valutakínálat, csökken a valutakereslet. Ha a belföldi árszínvonal nő meg, az csökkenti az exportot (inkább itthon értékesítenek), s a tőkeimportot, s növeli az importot és a tőkeexportot. Vagyis növeli a valutakeresletet, csökkenti a valutakínálatot. A belföldi árszínvonal növekedésének hatása tehát megegyezik a hazai valuta felértékelődésének a hatásával, míg a külföldi árszínvonal növekedésének hatása megegyezik a leértékelődés hatásával.
Láthatjuk tehát, hogy nem az árfolyam önmagában, hanem a hazai valutában kifejezett külföldi árszínvonal és a belföldi árszínvonal aránya hat a nemzetközi áruforgalomra és tőkemozgásra, s így a valutapiacra.
A pénzben kifejezett árfolyamot (e) nominális árfolyamnak fogjuk nevezni.

ahol r a reálárfolyam, e a nominális árfolyam, PK a külföldi, P a belföldi árszínvonal.
Továbbra is érvényesek lesznek a valutapiacról levont következtetések.

A valutapiac ábrája:

Az egyensúlyi helyzetből az árszínvonalak hatására bekövetkezett eltérést (túlkereslet, túlkínálat) a nominális árfolyam változása (növekedés, csökkenés) hozza újból egyensúlyba.

Rögzített árfolyamos valutapiac

A rögzített árfolyamos valutapiac történelmileg megelőzte a lebegő árfolyamosat. Az I. Világháborúig a fejlett országokban aranypénzrendszer volt. A pénz szerepét az arany, és az aranyra bármikor beváltható pénzhelyettesítők töltötték be. A központi bankok váltották be (kötelezően) az aranyat, s a beváltási arányok egyből adták a nominális árfolyamot is (pl.: ha 1 uncia arany 2000Ft és 20$ volt, akkor az árfolyam e = 100 Ft/$). Ezt a rögzített árfolyamos rendszert nevezzük aranystandard rendszernek.
Az I. Világháború után megszűnt a valuták aranyra való beválthatósága. A fix árfolyamot a központi banknak kellett fenntartania egy meghatározott sávon belül.

Legyen a rögzített árfolyam 100 Ft/$, és az eltérés mértéke max. 2%, vagyis az árfolyam 98 és 102 Ft/$ között mozoghat. Ha a piaci egyensúlyi árfolyamnak 96 Ft/$ felelne meg, a központi banknak ahhoz, hogy fenn tudja tartani a 98 Ft/$-os árfolyamot meg kell szüntetnie a túlkínálatot, vagyis valutát kell vennie. A vásárlás mértékét is meg tudjuk határozni: Q$2-Q$1. Ekkor a bank devizatartalékai nőnek, fizetésimérleg többlet keletkezik.
Ha az egyensúlyi árfolyam e=102 Ft/$ felett alakulna ki, akkor a túlkeresletet kell csökkenteni, vagyis külföldi valutát eladni. Ekkor a devizatartalékok csökkennek, a fizetési mérleg hiány lesz.
A rögzített árfolyam emelését leértékelésnek, csökkentését felértékelésnek nevezzük.

A rögzített árfolyamos valutapiac tehát megengedi a fizetési mérleg egyensúlytalanságát, és egy új gazdaságpolitikai eszközt ad az állam kezébe: a le- és felértékelést, vagyis az árfolyampolitikát.