Pszichés helyzetek: akadaly nélküli, probléma, konfliktus és frusztraciós helyzet

Pszichés helyzetek: akadály nélküli, probléma, konfliktus és frusztrációs helyzet

Az ember aktuális viselkedése mindig meghatározott társadalmi közegben és konkrét szituációban realizálódik. A különféle megnyilvánulások helyes értelmezése és értékelése ezért e szituációk ismerete nélkül nem képzelhető el. Azokat a valós élethelyzeteket, amelyekben megnyilvánulásaink megvalósulnak, pszichikus helyzeteknek, pszichikus mezőknek nevezzük. A pszichikus helyzet tehát a külső megnyilvánulások téri, idői és emocionális (érzelmi természetű) színterei, amelyek a viselkedést, cselekvést meghatározó erőtényezőket egyesíti magában. A pszichikus mezőben a környezeti, a személyiségbeli és a viselkedésbeli tényezők között a következő függvénykapcsolatot állította fel: a viselkedés, a személy, és a környezet függvénye. Az élő szervezet és környezete között sohasem lehet abszolút egyensúly, hiszen mindkettő szüntelenül változik, módosul, csakis viszonylagos (kvázi) egyensúlyi állapotról lehet szó, de ez is gyakran megbomlik, aminek következtében a szervezetben feszültség támad. A feszültség az egyént a kváziegyensúly helyreállítására készteti. A feszültség jelentkezhet szükségletként, cselekvési kedvként, sőt kínos érzés formájában is, de minden esetben a feszültség feloldására alkalmas viselkedésforma alkalmazására serkent. A személyt tehát minden pszichikus helyzetben valamilyen konkrét cél vezérli. Attól függően, hogy a cél elérését hogyan és milyen mértékben befolyásolják a környezeti tényezők, többféle pszichikus helyzetről beszélhetünk.

Akadály nélküli helyzetben a személyiség által kitűzött cél (ill. a számára kínálkozó lehetőség) közvetlenül elérhető. Ilyen helyzetbe kerülni mindenképpen kellemes. Ha azonban kizárólag ilyen helyzetek fordulnának elő életünkben, személyiségünk azt ugyancsak megsínylené, az akadály nélküli helyzet ugyanis semmilyen erőfeszítésre nem késztet, nincs személyiségfejlesztést serkentő hatása.

A problémahelyzet már a legegyszerűbb esetben is kisebb-nagyobb erőfeszítést, azaz tudatos cselekvést vár el az egyéntől, hiszen nincs olyan probléma, amely spontán reflexműködéssel megoldható lenne. A környezet a személy és a cél közé valamilyen akadályt gördít, amelyet le kell küzdeni, ki kell kerülni ahhoz, hogy a személy elérhesse célját. A probléma olyan feladat, amelynek csak a célja ismert, a megoldás módját azonban az egyénnek kell megtalálnia, kialakítania. A problémahelyzetnek az esetek túlnyomó többségében van valamilyen megoldása. Az akadály leküzdésének sokféle módja lehet. Alkalmazhatunk pl. rutinszerű megoldásokat, jól beidegzett sémákat, célt érhetünk olykor egyszerű próbálgatással is. A legkézenfekvőbb mód azonban a logikus gondolkodáson alapuló problémamegoldás.

Konfliktushelyzetben két vagy több - nagyjából azonos intenzitású, de egymást kölcsönösen kizáró - erő hat a személyre, emiatt az döntésre kényszerül, s ez a kényszer idézi elő benne a konfliktust. A konfliktushelyzet elválaszthatatlan az emberi élettől. Társas kapcsolataink naponta termelik újra az ilyenhelyzeteket, amelyek egyaránt lehetnek tragédia vagy komikum forrásai. A konfliktushelyzet három változatban állhat elő:

Az egyik esetben két vonzó (pozitív felszólító jellegű), de egymást kizáró lehetőség között kell választanunk. Ez a dilemma általában nem szokott soká tartani, mivel az egyik lehetőség valamivel közelebb kerül a célhoz, s ez már önmagában is elegendő a döntéshez, a konfliktus megoldásához (pl: két, egyaránt kellemes élménnyel kecsegtető program közül kell választanunk, amelyek egy időben vannak meghirdetve)

A másik esetben két taszító (negatív felszólító erejű) lehetőség indukálja a döntési kényszert (pl: a szakmai önérzetünket sértő munka elvégzésének a kényszere, ill. annak megtagadásáért járó büntetés vállalása). Ilyenkor az egyik irányba való elmozdulás taszító hatása fokozódik, s ez a másik irányba veti vissza a személyt. Kerülési konfliktusnak is mondják.

A harmadik változatnál ugyanazzal a céllal (lehetőséggel) kapcsolatban két ellentétes irányú tendencia váltja ki a döntési kényszert. (Pl: az édesség vonz és az elhízástól való félelem taszító hatása). Ezért is nevezik ambivalens helyzetnek. Az ilyen szituáció a két ellentétes hatást kiegyenlítheti, ennélfogva a személyt fogva tarthatja. A holtpontról az esetben csak kiegészítő információk szerzése alapján lehet kimozdulni. A helyzet súlyossága mindig a hatások erősségétől és a személyes jelentőségtő függ. Rendszerint több erő hat egy-egy konfliktushelyzetben, ami mindenképpen nehezítő körülmény. Az ilyen bonyolultabb helyzetekben a lehetőségek száma is több a kompomisszumos megoldására vagy a döntés késleltetésére.

A frusztrációs helyzet lényege a cél elérésének akadályoztatása miatti meghiúsulása, aminek következtében feszültség támad bennünk, s a feltorlódott negatív energiát még a jelképes cél irányába sem tudjuk levezetni, ezért támadást indítunk az akadály ellen. A támadó viselkedés viszont agressziót szül, de legalábbis agresszív készenléti állapotot indukál. Ezzel együtt egy agressziót gátló tendencia is jelentkezik. Nyílt agresszióra éppen ezért csak akkor kerül sor, ha a készenlét nagyobb erőt képvisel, mint a gátló tendencia. Ha ez utóbbi az erősebb, az agresszív készenlét az egyén önmaga elleni támadását kiválthatja, sőt olykor visszacsúszásra is kényszerítheti a frusztrált személyt. Az agresszió levezetése végül is három irányban történhet: kifelé, vagyis a környezet ellen, a saját személyiség ellen és az irrealitásokba vezető burkoltabb irányba (álmodozásba, alkoholizálásba, kábítószerezésbe. A létfontosságú szükségletek kielégítésének meghiúsulása végérvényesen csak annak tényleges kielégítésével oldható fel. A kváziszükségletek esetében azonban már helyettesítő megoldások (pótcselekvések) is feszültségcsökkentő hatásúak lehetnek, és az elhárító mechanizmusok alkalmazásával is javíthatunk a helyzeten.