Etnikai csoportok, kisebbségek a tarsadalomban

Etnikai csoportok, kisebbségek a társadalomban

1. Az etnikai tagozódással kapcsolatos alapfogalmak

A társadalomtudományokban nem alakult ki a fogalmak egyöntetű értelmezése ezen a téren sem.

A rasszok biológiai jegyek (a hajazat és a bőr színe, az arc jellegzetességei) alapján képezett embercsoportok, a biológiai eltéréseket a természeti-éghajlati tényezőkre vezetik vissza. A külsődleges jegyeken kívül az embertan a különböző rasszokhoz tartozó emberek belső felépítésében, pl. vérének összetételében különbséget nem talált, egyik rasszt sem lehet biológiailag értékesebbnek, vagy kevésbé értékesnek tekinteni a másiknál. Az európai társadalmi-gazdasági fejlődés, az európai kultúra, amely az ipari fejlődés révén, a polgári társadalom megteremtésével meghatározóvá vált a világon, a fehér emberek felsőbbrendűségének mítoszát is kialakította. A különböző emberfajok közötti különbségtételt az érték alapján, egyes emberfajok felsőbbr 454d37e endűségének hirdetését rasszizmusnak nevezzük.

Az etnikum kifejezés a görög etnikos szóból származtatott ethnos (nép) szóra vezethető vissza, a rassz-szal szemben elsősorban kulturális (nyelv, szokások, lelki, erkölcsi sajátosságok = a magatartást szabályozó normák) különbségeket fejez ki. Az etnikai csoport vagy etnikai kisebbséghez tartozók közös kultúrával, esetleg nyelvvel, szokásokkal rendelkeznek, tagjai magukat megkülönböztetik más etnikumoktól, pl. a társadalom többségétől, csoporttudattal, identitással rendelkeznek. Ugyanakkor az etnikai csoport létét az adott állam keretei között képzeli el, ott akar maga számára jobb társadalmi létet teremteni.

A nemzeti kisebbség fogalma olyan nagyobb létszámú etnikai csoportot jelöl, amelyet a rendszerint háborúkat követően kialakított új államhatárok elválasztottak anyanemzetüktől. Ezért az anyanemzettel azonosulnak, ahhoz csatlakozni szeretnének, vagy ha ez nem lehetséges, önálló állami létet, vagy nagyobb gazdasági és politikai cselekvési szabadságot biztosító regionális autonómiát akarnak. (Pl. a koszovói albánok.)

A nemzet a polgári (kapitalista) társadalom kialakulásával jött létre. A kézműipar, a kereskedelem, a közlekedés fejlődésével a különböző régiók, városok piacai egyesültek, a különböző nyelvjárásokból kiformálódott az egységes irodalmi nyelv, amelynek talaján fejlődött a nemzeti kultúra. A városok, régiók, tartományok egyesülése megteremtette az új politikai formát, a nemzetállamot.

A nacionalizmus, a felfokozott nemzeti érzés alapja a nemzeti polgárság érdekeinek, a nemzeti piacoknak a védelme. A nemzeti belső integráció, a nemzeti egység megteremtésében pozitív szerepet játszott a 19. században. A 20. századi nacionalizmus viszont gyakran csapott át etnocentrizmusba, amely kirekesztő jellegű, a saját nemzetet magasabb rendűnek tartja más nemzeteknél. A szélsőséges nacionalizmus a 20. században két világháborúhoz is vezetett. A 20. sz. második felében egyre többen ismerték fel a nacionalizmus fejlődést gátló voltát. Amikor az ipari társadalom eljut fejlődésének tetőpontjára és a fejlett országok rátérnek a posztindusztriális fejlődési pályára, amikor a gazdasági növekedésnek nem feltétele a nyersanyag források birtoklása és a forrásokért vívott háborúk értelmüket vesztik, a nacionalizmus anakronisztikussá válik. A gazdaság, a közlekedés, a hírközlés, távközlés fejlődése kilép a nemzetállami határok közül, elindul útjára az európai integráció, a nemzetállami határok fokozatosan átjárhatóvá válnak, csökken jelentőségük, "ellégiesednek". Bár az ingráció folyamata csökkenti a nemzetek elkülönülését, nincs arról szó, hogy valamennyi, a nemzetek és az etnikumok viszonyával kapcsolatos probléma megszűnt volna.

A nemzet, az etnikum és az állam viszonyát sem értelmezik mindenütt egységesen. Franciaországban az az uralkodó felfogás, hogy a francia állam területén lakók mind egyetlen nemzetet alkotnak, függetlenül attól, hogy milyen az anyanyelvük. A német felfogás szerint a nemzet elsősorban kulturális képződmény, azok tartoznak egy nemzethez, akik közös nyelvet használnak, akik a maguknak érzik a közös kultúrát, azzal azonosulnak, sajátjuknak tartják. E felfogásból következik, hogy pl. a franciák nem ismerik el az etnikumok esetleges autonómia igényeit.

2. Az etnikai, kisebbségi tagozódás, mint társadalmi probléma

A társadalmi tagozódásban az etnikai jegyek is szerepet játszanak. Az államhatárok történelmileg úgy alakultak, hogy minden európai állam területén laknak kisebb vagy nagyobb létszámú etnikai kisebbségek. Valamennyi demokratikus politikai rendszerrel rendelkező állam deklarálja állampolgárainak egyenlőségét vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. Ennek ellenére még ma is előfordul nem egy országban, hogy a kisebbségi létben élők, ha nyíltan vállalják etnikai vagy vallási hovatartozásukat, különféle hátrányokat szenvednek el. Még a fejlett demokráciákban is előfordul, hogy a társadalom többségét alkotó etnikumtól eltérő antropológiai jellegzetességeket mutató embereket hátrányos megkülönböztetés éri, gyakrabban alkalmaznak velük szemben fizikai erőszakot. A kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető, előítéletes magatartás gyakran nem csak a szélsőjobboldali beállítottságú emberek körében, de olykor még a hatósági személyeknél is előfordul. Az Egyesült Államokban a sajtó nem régen számolt be egy tudományos vizsgálatról, amely szerint ha bűncselekmény történik, a rendőrök még ma is szívesebben gyanúsítanak meg színes bőrűeket, mint fehéreket.

A történelem tudománya számos olyan eseményt feljegyzett, amelynek során a vallási vagy etnikai kisebbségek nem csupán hátrányos megkülönböztetést, hanem véres erőszakot is kénytelenek voltak elszenvedni. 1282 húsvét hétfőjén ("sziciliai vecsernye") Szicilia francia lakosságát mészárolták le, a súlyos adók és a gyűlölt Anjou Károly hatalma elleni lázadás során. A 16.-17. századi Franciaországban Jean CALVIN követői, a hugenották (francia protestánsok) befolyása, e vallási irányzatot követők tábora rohamosan növekedett, ami kiváltotta a katolikus többséghez tartozók félelmét. 1562-98 között, több évtizeden keresztül tartott a francia vallásháború, amelynek legvéresebb eseménye volt a Szent-Bertalan éji mészárlás (1572. augusztus 23-24.), amikor a Párizsban gyülekező hugenottákat lemészárolták. A hugenották Navarrai Henrik (hugenotta) és Valois Margit (katolikus) házasságkötésére érkeztek Párizsba. Ez a házasságkötés éppen a két vallási irányzat követői közötti viszályt akarta megszüntetni. De azok a katolikus főurak, akik ellenezték a megbékélést, véres leszámolásba kezdtek. Az öldöklésnek 3000 hugenotta esett áldozatul.

A zsidók szegregálása, gettókba való elkülönítése már a középkori városokban is ismert jelenség volt. A cári Oroszországban gyakran került sor a zsidók elleni agresszív fellépésre, un. pogromkra, amely oroszul pusztítást jelent. A pogromok Ukrajnában kezdődtek, a II. Sándor cár elleni merénylet után. A merénylő ugyan nem volt zsidó, de elhíresztelték róla, hogy az, és több, mint 200 városban támadták rá a zsidókra és fosztották meg őket tulajdonuktól.

A hitleri Németország az uralkodó faj életterének biztosítása érdekében az államszervezet felhasználásával, szervezetten próbálta megsemmisíteni a zsidóságot egész Európában. Hatmillió zsidó lett áldozata a népirtásnak, a holokausztnak (jelentése: "égő áldozat"). 1944-ben 437 ezer vidéki magyar zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba, ahol nagy részük a halálát lelte. A lengyelországi zsidók közül 3 milliót gyilkoltak meg a gázkamrákkal felszerelt náci haláltáborokban. Amikor Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, a támadó csapatokat kivégző osztagok követték, amelyek egy millió orosz zsidót gyilkoltak meg. Hitler népirtásának nem csak zsidók, hanem cigányok, szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A hitleri politika a fajelméleten (rasszizmus) alapult. A fajelméletnek nevezett tudománytalan téveszme szerint az emberi fajon belül az emberek képességeit, sőt, magatartását, erkölcsét az etnikai, nemzetiségi, nemzeti, faji hovatartozás határozza meg. A német nemzetiszocialisták szélsőséges fajelméletet vallottak: a szőke hajú germán árják felsőbbrendűek, mint a többi nép, amelyeknek a nácik rabszolga sorsot szántak.

A rasszizmus enyhébb változata volt a dél-afrikai apartheid rendszer, amely az államhatalmi erőszak révén is elkülönítette az ország fehér és színes bőrű lakóit, megtiltva érintkezésüket, házassági kapcsolat létesítését.

Mindezek már a múlthoz tartoznak, mégsem lehet elmondani, hogy a rasszizmus vagy egyes etnikai, vallási kisebbség hátrányos helyzetbe hozása, a társadalomból való kirekesztése, vagy akár a velük szemben alkalmazott erőszak ma már nem lenne jelen a világon.

A Kelet-Közép-Európai országokban a "szocialista" hivatalos ideológia tagadta az etnikai feszültségek létezését. Kétségtelen, hogy a politikai elnyomás, amely valamennyi etnikumhoz tartozó állampolgárt egyaránt érintett, ha szembehelyezkedett a hatalommal, egyfajta közeledést eredményezett a különböző etnikumokhoz tartozók között. Sőt a hatalommal szembeni passzív vagy aktív ellenállásban résztvevők iránt a más etnikumhoz tartozók körében is érzékelhető volt a szolidaritás. (1889-ben Temesváron románok és magyarok együtt tüntettek a Securitate által üldözött Tőkés László mellett.) A közös gond, a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem elfedte a más etnikum, a más kultúra és szokások kiváltotta idegenkedést. A nagyvárosok olvasztó kemencéjében a különböző etnikumhoz tartozók egymás szomszédságában élve, gyakran házasság révén rokoni kapcsolatokba kerülve közeledtek egymáshoz, a nagyobb létszámú etnikum asszimilálta a kisebbséget, de a kisebbség is átörökítette kultúrájának, szokásainak egy részét a többségi etnikumra. A rendszerváltás után a politikai elit egy része a nacionalizmus felszításával igyekezett politikai hatalomra, a gazdaságban pedig pozíciókra szert tenni. Ez polgárháborús konfliktusokra is vezetett Jugoszláviában, amelynek során sok ezren vesztették életüket, százezrek váltak földönfutóvá. A tartós békét máig sem sikerült megteremteni a Balkánon, nemzetközi katonai jelenlét nélkül a mai viszonylagos stabilitás sem lenne fenntartható.

A nagyhatalmak katonai szembenállásának megszűnésével a nemzetközi biztonságot veszélyeztető tényezők között kell említenünk a nemzetközi terrorizmus és bűnözés mellett az etnikai, vallási konfliktusokat, amelyeket katonai eszközökkel szinte lehetetlen felszámolni. Ilyen konfliktusok szerte a világon vannak. Sri Lankán a tamilok és a szingalézek, Indonéziában a központi kormány és Kelet-Timor elszakadásáért küzdő gerillák között voltak időnként véres harcok. Afrikában gyakoriak a törzsi háborúk. Indiában sem ritkák a vallási csoportok közötti véres összetűzések.

Nyugat-Európa sem mentes a vallási és etnikai feszültségektől. Észak-Írországban a katolikusok és protestánsok konfliktusa, Spanyolországban a baszk szeparatizmus okoz feszültségeket. Nagy-Britanniában gyakran érik rasszista támadások az egykori brit gyarmatokról bevándorolt ázsiaiakat, afrikaiakat, Németországban a török vendégmunkások kénytelenek elszenvedni szélsőjobboldali atrocitásokat.

A nyugati liberális demokrácia jogi lehetőségeit kihasználva a nemzeti érdekek védelmének örve alatt szélsőjobboldali erők törekszenek nagyobb politikai befolyásra a kisebbségek, a bevándorlók elleni uszítás révén. Nagy-Britanniában a Brit Nacionalista Párt, Franciaországban a Le Pen vezette Nemzeti Front politikája a kisebbségek elleni gyűlöletkeltésen alapul. Ausztriában és Hollandiában a mérsékeltebben bevándorló ellenes jobboldali pártok koalíciós partnerként kormányzati hatalomhoz is jutottak, ami arra utal, hogy a társadalom egy jelentős hányadát félelem tölti el a nem csillapodó nemzetközi migrációs nyomás láttán, és ennek a félelemnek a hatására a szélső jobboldali politikai erők befolyása alá kerül.

Olyan országokban, mint pl. az Egyesült Államokban, ahol törvények tiltják az etnikai vagy vallási alapú megkülönböztetést, az afro-amerikaiak, Mexicóból vagy Karib tenger szigetvilágából bevándoroltak körében a társadalmi átlagot messze meghaladja a hátrányos helyzetűek aránya. Ez a hátrányos helyzet különösen a foglalkoztatottságban és az iskolázottságban mutatkozik meg. Hasonló a helyzet Magyarországon is a legnagyobb létszámú etnikai csoporttal, a cigánysággal.

3. A nemzetiségek Magyarországon

A Kárpát medencében évszázadok óta sok nemzeti közösség él együtt. Az egyes országok nemzetiségi összetételét a történelmi változások, az egyes etnikumok eltérő demográfiai adottságai alakították. A 19. sz. végi Magyarország igen heterogén volt nemzetiségi összetételét illetően. Ebben szerepet játszott az, hogy a török hódoltság után elnéptelenedett területekre szervezett formában nem magyar anyanyelvű jobbágyokat telepítettek be főuraink. Ugyanakkor a nem szervezett, spontán vándorlás is az etikumok térbeli keveredését eredményezte, mivel a lakosság nélkül maradt területek vonzották az idegen ajkú, föld nélküli embereket. Az első világháború után, trianoni békeszerződés alapján Magyarország új határainak kijelölésében megnyilvánuló büntetési szándék számára hivatkozási alapot jelentett ez az etnikailag kevert állapot.

A trianoni béke után Magyarország etnikai összetétele megváltozott,   jóval homogénebbé vált.

2001-ben a népszámlálás alkalmával Magyarországon valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozónak 314.060 fő, az ország lakosságának 3 százaléka vallotta magát. Ezek között a legnagyobb létszámot a cigányság képezte (190.046 fő, az összes kisebbség 60,5 százaléka.) Német nemzetiségűnek vallotta magát 62.233 fő (19,8 %), szlováknak 17.693 fő (5,6 %), horvátnak 15.620 (4, 97 %), románnak 7.995 fő (2,55 %). A nemzetiségek alig több, mint egy százalékát alkotják az ukránok és a szerbek.

A legnagyobb etnikumot Magyarországon a cigányság képezi.

4. A cigányság helyzete a társadalomban

A cigányság a legnagyobb létszámú etnikai kisebbség Magyarországon. Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor által a múlt század '90-es éveinek közepén végzett vizsgálat szerint a cigányok Magyarország népességén belül mintegy 5 százalékot tesznek ki. Pontos adatok azért nincsenek létszámukról, mert a cigányság, mint etnikai kisebbség nem rendelkezik egységes identitással, megkérdezésük alkalmával sokan nem vállalják cigány voltukat vagy a hátrányos helyzetből való kitörés szándéka, vagy amiatt, mert a cigány megjelölést megbélyegzőnek tartják. Ezért a kutatók gyakran úgy határozták meg a cigánysághoz tartozók körét, hogy azok tartoznak ebbe az etnikai csoportba, akiket a környezetük cigánynak tart.

A cigányság nyelvileg sem egységes. Az 1993-94-es országos vizsgálat során a legalább 15 éves cigányok többsége azt vallotta, hogy az anyanyelve magyar. 4,4 %-uk tartotta magát cigány anyanyelvűnek és 5,5 százalék a beás (óromán) nyelvet használta.

A cigányság társadalmi helyzetét alapvetően meghatározza iskolai végzettségük szintjének elmaradása a társadalom többségétől. Bár az évek során emelkedett körükben az általános iskolai végzettségűek aránya, a munkaerő-piacon való sikeres szerepléshez az iskolai végzettségük szintje nem elegendő. 1971-es vizsgálat adatai szerint a cigány gyerekek negyede végezte el az általános iskolát, 1993 végén már háromnegyedük. A cigány gyerekek jó része még ma sem végzi el a nyolc osztályt, a mai teljesítmény-központú iskola kiszelektálja őket. A cigány gyerekek kirekesztődésében szerepet játszik a családi nevelésük jellege is, a családi életben élvezett nagyobb szabadság, amelynek alapján a legtöbb gyerek konfliktusba kerül az iskola rendjével, elvárásaival. A cigány gyerekek kirekesztődésének megállítása az óvodában kell, hogy kezdődjön. A probléma az, hogy nagyobb részük csak iskola-előkészítőbe jár, óvodába általában egy évig járnak, ezért nem szerzik meg azokat a készségeket, amelyek a sikeres iskolakezdéshez szükségesek lennének. A cigány gyerekek jó részét az iskolák a kisegítő osztályokba szegregálják, holott mentális adottságaik alapján nem lennének odavalók.

A cigányság társadalmi helyzetének talán legfontosabb jellemzője a munkanélküliek magas aránya körükben. A cigányság a társadalmi rendszerváltás igazi vesztese. A korábban már foglalkoztatott cigányok zöme elvesztette munkahelyét 1990 után. Ennek az volt az oka, hogy a gazdasági válság, a szerkezetváltás éveiben tömegesen szűntek meg azok a munkahelyek, ahol nagy számban dolgoztak alacsonyan képzettek. Egy-egy településen 60-90 %-ot ér el a felnőtt cigány lakosság körében a munkanélküliek aránya. Ezek zöme olyan egészségi állapotban van, hogy a munkaerő-piacra való visszatérésük még képzettségük növelése esetén sem lehetséges.

A cigányság helyzetének javítását az Európai Unió is fontosnak tartja, az ország értékelésekben kiemelkedő helyen szerepel ez a kérdés. Eddig már több kormányprogram és rendelet született, azonban a kirekesztődés folyamatának mérséklését eddig nem sikerült elérni. Teljesen nyilvánvaló, hogy komplex programokra van szükség, amelynek elemei: az óvodai nevelés teljessé tétele, az általános iskola elvégzésének biztosítása, a középiskolát végzettek számának gyors emelése, a foglalkoztatási helyzetük javítása, egészségi állapotuk javítása, lakáshelyzetük rendezése. Minden program sikeressége nem csupán az anyagi forrásokon múlik, hanem azon is, hogy mennyire sikerül magukat a cigányokat megnyerni társadalmi integrációjukhoz. Ezért nagy jelentősége van a cigányönkormányzatok megerősítésének, a cigánysággal való partneri viszony kialakításának. Ugyanakkor a többségi társadalom negatív beállítottságán is szükséges változtatni.