A tarsadalomban elfogadott normaktól eltérő magatartas

A társadalomban elfogadott normáktól eltérő magatartás

1. A normáktól eltérő (deviáns) magatartás fogalma, létrejöttében szerepet játszó tényezők

Mint azt az előző fejezetben is láttuk, a társadalom (és annak csoportjai, közösségei) arra törekszenek, hogy rávegyék az egyéneket az együttműködésre a csoportcél elérése érdekében, ezért törekszenek a magatartás befolyásolására és szabályozására. A társadalomban a magatartás szabályozásának hatékonysága azonban nem abszolút. Soha nem teljes körű a normák betartása, mert mindig lesznek olyanok, akik számára a normák nem evidenciák, amelyeket feltétlenül be kell tartani. Deviánsnak azt a magatartási formát tekinthetjük, amelyet az adott társadalom többsége elítél, amelyet érdekeikkel ellentétesnek, mindennapi életükre veszélyesnek minősítenek. Ilyen az alkoholizálás, a kábítószer fogyasztás, az öngyilkosság, a bűnözés, de deviánsnak tartja az emberek többsége az elmebetegségben szenvedők vagy a prostituáltak magatartását is. A normasértő (deviáns) magatartás meghatározása nem egyszerű feladat, mivel mind a magatartás szabályozás (mértéke és módja), mind pedig a normáktól való eltérés, a deviancia társadalmi csoportoktól, kultúráktól és a történelmi koroktól függ. Ugyanazt a magatartási formát az egyik kultúrában esetleg csak nevetségesnek tartják, más kultúrában viszont keményen büntethetik.

"Képzeljünk el egy szentekből álló társadalmat, egy mintaszerű és tökéletes kolostort. A közhasznú értelemben vett büntettek ebben a kolostorban ismeretlenek lesznek, de a tömeg szemében megbocsáthatónak tűnő félrelépések ott épp oly botrányszámba mennek, mint a közönséges vétek a közönséges ember szerint. Ha tehát ez a társadalom rendelkezik az ítélés és a fenyítés hatalmával, e cselekedeteket bűntettnek nyilvánítja és ennek megfelelő elbánásban részesíti majd." írja E. Durkheim.

Amennyiben a társadalom tagjai "túlságosan" azonosulnak a normákkal, akkor ezek holt dogmává merevedhetnek és megakadályozhatják a fejlődést. Azok, akik a fejlődés érdekében meg akarják változtatni a normákat, gyakran normasértőknek, deviánsoknak minősülnek. Így ír erről Emile Durkheim A bűnözés normális jelenség c. tanulmányában:

"Hányszor megtörténik, hogy a bűnözés csak előlegezése a jövő erkö 858d33i lcsének: egy lépés afelé, ami majd lesz. Az athéni jog szerint Szókratész bűnös volt, elitéltetése pedig igazságos. De bűne, nevezetesen gondolkodásának függetlensége hasznos volt: hozzájárult egy új erkölcs, egy új hit előkészítéséhez, amikre az athénieknek szükségük volt, mert a hagyományok, amelyek szerint eddig éltek, már nem voltak összhangban létfeltételeikkel. Szókrátész esete nem egyedülálló. A történelem időről időre produkál ilyen eseteket. A gondolatszabadság - ma szívünknek kedves jog - sosem vált volna általánossá, ha egyesek az ellene fellépő törvényeket (még mielőtt azokat ünnepélyesen eltörölték volna) nem sértették volna meg. De ezeknek az embereknek a fellépése akkor a közvélemény szemében mégis bűn volt. Ezzel együtt is hasznos volt, mert előkészítette a terepet a mindinkább szükséges változásokhoz."

A deviancia - a normasértő magatartás - létrejöttének okait vizsgálva számos elmélet született. Ezen elméleteket három nagy csoportba sorolhatjuk:

a deviancia oka az egyén pszicho-szomatikus adottságaiban, végső soron génstruktúrájában keresendő. A múlt században a "született bűnöző" (Lombroso elmélete), vagy a "bűnözői alkat" volt a kulcs szó, napjainkban a hibás génekre hivatkozva, gyakran meggyőzőnek tűnő kutatási eredményeket produkál ez az irányzat.

Az elméletek egy másik csoportja az egyén szocializációjának zavaraira vezeti vissza a deviancia létrejöttét.

Az elméletek harmadik csoportja a társadalmi szerkezettel összefüggő változásokkal, illetve ennek nyomán a társadalom tudatában, értékrendszerében végbemenő fejleményekkel, a normahiányos állapot, az anómia kialakulásával hozza kapcsolatba a deviancia kialakulását. E nézetek képviselői között említhető E. Durkheim (az öngyilkosság és az anómia kapcsolata) valamint Robert K. Merton is.

Merton az amerikai társadalom strukturális viszonyait elemezve rámutat arra, hogy a deviancia alapvető oka az, hogy a társadalom elé állított cél (az anyagi siker) az emberek jelentős hányada számára nem érhető el legitimnek tartott módon. Ezért megrendül a normák érvényességébe vetett hit, normahiányos állapot, anómia alakul ki.

"...akkor lép fel nagyobb arányokban az antiszociális viselkedés, ha a kulturális értékek rendszere lényegében minden más fölé emel bizonyos közös sikerszimbólumokat az egész népesség számára és ugyanakkor a társadalmi struktúra ugyanennek a népességnek jelentős része számára szigorúan korlátozza vagy teljesen lehetetlenné teszi, hogy e szimbólum elérésének elfogadott módjához hozzáférhessen.... Tehát az olyan társadalmakban, mint az amerikai társadalom, a presztizst adó siker abban az irányban hat, hogy kiküszöbölődjék a hatékony társadalmi kontroll az ezen cél elérése érdekében használt eszközök fölött. A "cél szentesíti az eszközt" elv a cselekvés irányelvévé válik, amikor a kulturális struktúra túlzottan hangsúlyozza a célt, és a társadalmi szervezet túlzottan korlátozza a megengedett eszközök alkalmazásának lehetőségét.... Egyre több bizonyíték van arra, ....hogy rétegstruktúránk merevebbé válik, a felfelé irányuló mobilitás csökken....Tisztáznunk kell, hogy az elmondottak nem erkölcsi síkon mozognak. Bármit gondoljon is a szerző vagy az olvasó a társadalmi struktúra eszköz és cél oldali koordinálásának etikai kívánatosságáról, be kell látnunk, hogy az ilyen koordináció hiánya anómiához vezet."

Valószínű, hogy mind a három tényező csoport (szicho-szomatikus adottságok, szocializációs zavarok, társadalmi - kulturális tényezők) egymással bonyolult kölcsönhatásban részt vesz a deviancia, a normasértő (antiszociális) magatartás kialakulásában. Nem vitaható, hogy a biológiai adottságoknak szerepe van a magatartás alakulásában. Azt, hogy kik lennének képesek megdönteni a magasugrás világrekordját, valószínű, hogy biológiai tényezők alapvetően behatárolják. De hogy ki lesz a megfelelő adottságokkal rendelkezők közül a világcsúcstartó, az az edzés minőségének (végső soron a nevelésnek) a függvénye. Agresszív beállítottságú személy csak hibás szocializáció következtében, kedvezőtlen társadalmi körülmények között válik bűnözővé, kedvező körülmények között esetleg rámenős üzletember vagy populista politikus lesz.

A deviancia a társadalom terméke, a társadalom (vagy annak egyes csoportjai) minősítik az egyes magatartási formákat deviánsnak vagy normakövetőnek. A legnagyobb érték maga az élet. Az ellene elkövetett vétség gyilkosság, ha az egyén indulatból vagy előre eltervelten hajtja végre. Ha parancsra öl a katona, kitüntetést is kaphat érte.

A magatartás deviánssá minősítésében megjelenik a mérték problémája is. Ha csekély számban van jelen még a társadalomban egy normasértő magatartás, az még nem váltja ki a társadalom "immun válaszát". Ameddig a társadalom tagjai nem érzik személyükben is veszélyeztetettnek magukat egy magatartás által, addig azt nem tekintik deviánsnak, esetleg csak nem alkalmazkodásnak, nonkonform magatartásnak. Telefonkártya, bankkártya hamisítás, számítógép segítségével végrehajtott betörés egy bank adatállományába és ennek segítségével jogtalan átutalás eszközlése az emberek többségét ma még nem nagyon izgatja, mert nem fordul elő olyan mértékben, hogy veszélyt lássanak benne. Ugyanakkor, ha egy deviáns magatartási forma kezd tömegessé válni egy társadalomban, elveszíti deviancia jellegét. A válás a paraszti kultúrákban deviáns magatartási forma volt, és egyes vallási közösségekben ma is annak számít. Tömeges előfordulása miatt a társadalom többsége ha nem is tartja kívánatosnak a válást, el sem ítéli a házasságát felbontó személyt.

Egy magatartási forma deviánsá minősítése természetesen nem csupán a gyakoriság, hanem elsősorban annak a kérdése, hogy a társadalom tagjai mennyiben érzik személyükben érintettnek magukat, mennyire látják érdekeiket veszélyeztetettnek egy magatartási forma révén. Ennek tudható be, hogy az egyénnek kárt okozó magatartást szigorúbban ítélik meg, mint ha valaki az államnak - az egész társadalomnak - okoz lényegesen nagyobb kárt. Milliós adócsalást az emberek jelentős hányada nem tart bűnnek, néhány ezer forint eltulajdonítását ugyanakkor egyértelműen lopásnak, antiszociális magatartásnak tartanak.

A normáktól eltérő magatartást a társadalom különböző eszközökkel igyekszik visszaszorítani. Ezek az eszközök a kinevetéstől, a megszólástól a testi fenyítésig,   a börtönbüntetésig vagy akár a kivégzésig terjedhetnek. A devianciák pl. a bűnözés számszerű alakulását a normasértő magatartásra való társadalmi válasz, a büntetés gyakorlata is befolyásolja. Gyors társadalmi változások idején az egyének életkörülményei is gyorsan változhatnak és ez növeli a devianciára való hajlandóságot - mutatott rá E. Durkheim. Egy ilyen válságos társadalmi helyzetben mind az egyének, mind a társadalom és annak nevében fellépő intézmények hevesebben reagálnak a devianciákra, súlyosabb ítéletek születhetnek mint békésebb időkben és ez is növelheti az enyhébb és súlyosabb devianciák közötti arányokat.

A deviáns magatartási formák számszerű alakulást az is befolyásolja, hogy miképpen változik a társadalom megítélése e jelenségekről. Magyarországon pl. a társadalmi - poltikai rendszer megváltozásával csökkentek az u.n. államellenes bűncselekmények. A prostitúció minősítése is változó: hol bűncselekménynek, hol szabálysértésnek hol pedig tisztességes adót fizető vállalkozásnak tekintik. Sokáig a homoszexualitás minden válfaját üldözendő bűncselekménynek tartották, ma inkább betegségnek tekintik és csak a kiskorúakkal létesített kapcsolatot bünteti a törvény.

A továbbiakban a főbb deviáns magatartási formák szociológiai problémáival foglalkozunk.

2. A bűnözés

2.1 A bűnözés fogalma

A bűnözés olyan szükségletkielégítő és problémamegoldó tevékenység, amelyet a társadalom

tilt, és jogilag meghatározott módon büntet.

A bűnözéssel, mint társadalmi jelenséggel kapcsolatos információk forrásai

Az ismertté vált bűncselekmények száma képezi az információk első csoportját. Ilyen adatok forrása a rendőrség.

Az elkövetők és a vádlottak száma - ilyen információkat az ügyészségek szolgáltatnak.

A jogerősen elítéltek száma - a bíróságok által szolgáltatott statisztikai adat.

Az ismertté vált bűncselekmények száma nem mutatja meg teljes pontossággal a bűnözés elterjedtségét, mivel a ténylegesen elkövetett bűncselekmények egy része nem válik ismertté. A károsultak, sértettek, áldozatok különböző okok miatt nem tesznek feljelentést. (Félnek az elkövető bosszújától, a feljelentéssel együtt járó bürokráciától vagy a szégyellik azt, ami velük történt, nem bíznak abban, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőt, stb.) Egyes vizsgálatok szerint a személyi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények száma mintegy másfélszerese lehet annak, ami a hatóságok tudomására jutott.

2.2 A bűnözésre ható társadalmi folyamatok

A bűnözés növekedését E.Durkheim visszavezeti az ipari társadalom kialakulására, az urbanizációra, az elsődleges csoport kötelékek lazulására, ezzel párhuzamosan végbemenő individualizációra. A családok növekvő arányú felbomlása és az összes bűnelkövető között a fiatalkorúak arányának növekedése összefügg egymással. A családdal szemben erősödik az ifjúsági szubkultúrák befolyása. A csak üzleti szempontokat érvényesítő média a szükséglet-kielégítés és problémamegoldás erőszakos és gyakran beteges mintáit közvetíti a fiatalok felé. Ezek a minták főleg a hibásan szocializált fiatalokra hatnak igen negatív módon. A technikai haladás, a motorizáció, a számítástechnika révén a bűnözés is korszerűbbé, egyben veszélyesebbé, nehezebben felderíthetőbbé válik. A bűnüldözés eredményessége romlik (alacsony rendőri, ügyészi, bírói fizetések, romló színvonalú technika, elbizonytalanodott rendőri állomány, zsúfolt börtönök, hosszadalmas bírósági eljárás, a lakosság nem bízik a bűnüldözésben, félnek aktívan fellépni a bűnözéssel szemben, nem tanúskodnak, stb.)

Az európai integrációval együtt járó belső határellenőrzések csökkenését a bűnözők is kihasználják. 1995 és 2006 között 0,6 százalékkal nőtt Európában az ismertté vált bűncselekmények száma. Növekedés következett be a rablások (4,9 %), a droggal való üzérkedés (4,2 %), erőszakos bűncselekmények (4,1 %) tekintetében. Csökkent ugyanakkor az emberölések (-3,2 %), a betöréses lopások (-3,0 %), valamint a jármű lopások (-4,8%) száma. E két utóbbi esetében a csökkenés oka az elektronikai, háztartási cikkek árának radikális csökkenése, a bankkártya használat elterjedése miatt kevesebb a lakásban tartott készpénz, a gépjárművek esetében az eredetvizsgálat megnehezíti az ellopott gépjármű értékesítését. A bűncselekmények száma 2002 között tetőzött az EU országaiban, ezt követően lassú csökkenés következett be.

Az EU-ban a százezer lakosra jutó elítéltek száma Észtországban (329), Lettországban (329), Litvániában (239) a legmagasabb. A legalacsonyabb (56-79) a százezer lakosra jutó elítéltek száma Cipruson, Dániában, Írországban, Nagy-Britanniában, Máltán, Svédországban és Szlovéniában. Magyarország az Unió középmezőnyébe tartozik a százezer lakosra jutó 161 elítélttel. Magyarországon a jogerősen elítéltek száma 1990 és 2003 között jelentősen, több mint duplájára emelkedett, 41 ezerről 87 ezerre.

Magyarországon is átalakult a bűnözés szerkezete. Az összes bűncselekmények között a vagyon elleni bűnözés még mindig meghatározó (25-35 %), ugyanakkor aránya a korábbihoz viszonyítva jelentősen csökkent. Jelentősen megnövekedett viszont 1990 óta a közrend elleni bűncselekmények száma (8,5 szeresére), aránya 5 %-ról 20 %-ra nőtt. Ugyancsak növekedett a gazdasági bűncselekmények száma, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni vétségekkel együtt. Csökkent ugyanakkor az ittas járművezetés miatt eljárás alá vontak száma.

Magyarországon az elítéltek zöme férfi, de a nők részaránya 1990 óta egyenletesen nőtt. Az elítéltek fiatalabb korösszetételűek a népesség egészénél.

Az elítéltek zöme az alacsonyabb iskolai végzettségűek közül kerül ki. A magasabb iskolai végzettségűeket leginkább gazdasági és közlekedési bűncselekmények miatt ítélik el.

Az EU-ban a legnagyobb veszélyt a szervezett bűnözés és a terrorizmus jelenti, bár komoly ember- és anyagi áldozattal járó terror cselekmények eddig csak Spanyolországban és Nagy-Britanniában következtek be. A szervezett bűnözés növekvő veszélye abban áll, hogy beférkőznek a helyi politikai szervezetekbe, beépülnek a legális gazdaságba, igyekszenek minél nagyobb hányadát megszerezni az Uniós fejlesztési forrásoknak. Eközben a legfejlettebb technikai eszközök alkalmazására törekszenek, jól felkészült szakértőket, befolyással rendelkező ügyvédeket alkalmaznak. A szervezett bűnözés tartja a kezében a drogkereskedelem zömét. Hollandia a fő kapuja az EU-ba irányuló nemzetközi kokain kereskedelemnek. A bűnözői csoportok is integrálódnak, általában etnikailag vegyes összetételűek. Ez alól kivételt képeznek az albán és török bűnözői csoportok, amelyek sokszor sajátos szolgáltatásokat végeznek az EU-s országokban tevékenykedő bűnbandáknak.

3. Az alkoholizmus

3.1 Az alkoholizmus mint társadalmi probléma

Az alkohol az élvezeti cikkekhez tartozik, az alkohol termelése és fogyasztása évezredek óta az emberi kultúra része, a társas kapcsolatokban a kommunikációt megkönnyítő eszköz, ünnepi rítusok elengedhetetlen tartozéka. Az alkohol termelése és forgalmazása része a gazdaságnak, jelentős bevételt jelent nem csak a termelőnek és a forgalmazónak, hanem az államnak is. Ugyanakkor az alkoholizmus okozta társadalmi károk értéke lényegesen meghaladja az alkoholból származó állami bevételeket Alkoholizmusnak a mértéktelen alkoholfogyasztást tekintjük. A mérték nem határozható meg mennyiségileg mivel az alkohol pszicho-szomatikus hatása egyénenként változik, ezért alkoholistának a függő helyzetben levő egyént tekintjük, aki tekintet nélkül az elfogyasztott mennyiségre nem tudja megállni, hogy ne fogyasszon alkoholt, kényszeresen iszik.

Az alkoholizmus mint társadalmi probléma lényege abban van, hogy egy sor negatív társadalmi jelenségben pl. a bűnözésben, a családok felbomlásában, közúti és munkahelyi balesetekben, ezek miatt keletkezett gazdasági károkban, az egészségi állapot megromlásában, ennek következtében az egészségügyi kiadások növekedésében a mértéktelen alkoholfogyasztás, az alkoholfüggő személyek magatartása közvetlenül ható tényezőként szerepel.

3.2 Az alkoholisták száma

Az alkoholizmus mértékének, az alkoholisták számának pontos meghatározása nem lehetséges, csak becsléseket tehetünk két eljárás alapján:

Az egyik módszer a mértéktelen alkoholfogyasztás egyik egészségkárosodásra utaló tünetét, a májzsugorodást, mint halálokot veszi figyelembe. Az u.n. Jellinek képlet a májzsugorodásban elhaltak számát alapul véve határozza meg az alkoholisták számát. A Jellinek képlet szerint az alkoholisták száma = a májzsugorban elhaltak száma x 0,60 x 144 - el. (A tapasztalatok szerint májzsugorodásban elhaltak mintegy 60%-a alkoholizált életében, másfelől a súlyos alkoholisták meghatározott része hall meg májzsugorodásban és a képlet ezt a 144 értékű együtthatóval fejezi ki.)

A másik, u.n. Ledermann- módszer az egy főre jutó évi alkoholfogyasztás alapján próbálja meghatározni az alkoholisták számát. (Ennek pontosságát sokan vitatják.)

Az 1980-as évek közepéig Magyarországon a szenvedélybetegségek kialakulásában az alkohol vezetett. Az alkohol fogyasztás Magyarországon 100 %-os tiszta alkoholban számítva egy főre 11 liter. (Tekintettel arra, hogy ebben benne vannak a csecsemők és az absztinensek is, az alkoholt rendszeresen fogyasztók ennél jóval többet isznak.) A magyar lakosság mintegy egyharmada fogyaszt rendszeresen alkoholt, további egyharmada ritkán, alkalomszerűen iszik, egyharmada pedig absztinens. Az alkoholizálás elterjedt volta miatt jóval nagyobb társadalmi problémát jelent a drogfogyasztásnál. Az alkoholisták egy évtizeddel rövidebb ideig élnek, mint a rendszeresen nem ivók. Ugyanakkor Az erőszakos bűncselekmények zömét is alkoholos befolyásoltságban levő személyek követik el. Az alkoholizálás különösen nagy veszélyt jelent a családok szociális biztonságára, a gyermekek lelki életére. Ha figyelembe vesszük

4. Az öngyilkosság

Az öngyilkosság az alkoholizmussal valamint a kábítószer fogyasztással együtt az önpusztító devianciák közé tartozik. Az öngyilkosságra hajlamosító tényezők között tarják számon a pszichiátriai zavarokat (depresszió, skizofrénia), a szenvedélybetegségeket (alkohol- vagy drogfüggőség). Bizonyos, az egyén számára kilátástalannak tűnő élethelyzetbe kerülők is veszélyeztettek, egyes életszakaszokban, sőt évszakokban is növekedhet az öngyilkosságra való késztetés. Az öngyilkosság elleni védelmet jelentenek a szilárd párkapcsolatok, a megfelelő családi háttér, közösségekhez - köztük egyházi gyülekezetekhez való tartozás. A társas, emberi kapcsolatok beszűkülése ugyanakkor rizikó faktor lehet.

Világszerte gyakori deviancia az öngyilkosság. Átlagosan százezer főre számítva a Földön 16 öngyilkosság történik évente. Az utóbbi 45 évben 60 százalékos emelkedés következett be a Föld egészében. Európában és Ázsiában gyakoribb, Észak-Amerikában, vagy Ausztráliában, még inkább Dél-Amerikában és az arab világban jóval ritkább. Európában a legtöbb öngyilkosságot a szovjet utódállamokban élők követik el, legkisebb mértékben fordul elő öngyilkosság a mediterrán európai országokban. Az öngyilkosságok gyakorisága Magyarországon is az EU átlag felette van. Az öngyilkosság a világban mindenütt nagyobb gyakorisággal fordul elő a férfiak körében, mint a nőknél. Az öngyilkossági kísérletek ugyanakkor nagyobb arányban a nők körében fordul elő.

Forrás: Statisztikai Tükör (KSH) 2008. 10.sz.

Mivel az egyházi anyakönyvekből már a 18. századtól kezdve lehet adatokat szerezni az öngyilkosságok számszerű alakulásáról, megállapítható, hogy ez a társadalmi probléma is nagyon régi keletű. A trianoni béke előtti Magyarországon a magyar etnikum körében lényegesen magasabb volt az öngyilkosság előfordulási gyakorisága, mint más etnikumok körében. A református hiten levők között is nagyobb arányban fordultak elő öngyilkosságok, mint más felekezetek körében. A reformkorban még alacsony volt öngyilkosság gyakorisága, a kiegyezés utáni individualizálódó, polgárosuló világban viszont ugrásszerűen növekedett az öngyilkosok száma. 1881-ben még csupán 1348 fő volt az öngyilkosok száma Magyarországon, 100 ezer lakosra 9,5 öngyilkosság jutott. 1896-1900 között 17,8 öngyilkosság jut 100 ezer lakosra. A század első három évtizedében az öngyilkosságok száma fokozatosan emelkedik és 1932-ben tetőzik, amikor 100 ezer lakosra 35,1 öngyilkosság jutott. Az öngyilkosságok száma a II. világháború évei alatt visszaesett, 191-ben 23,8 öngyilkosság esik 100 ezer lakosra. Az 1945-ben történt kiugrástól eltekintve egészen a 60-as évek közepéig az öngyilkosok száma 3000 fő alatt, 100 ezer főre számítva 30 fő alatt marad. 1966-tól, a diktatúra enyhülésétől, a piaci viszonyok erősödésétől, a "gulyás-kommunizmus" fejlődésétől kezdve kisebb ingadozásokkal emelkedik. 1974-ben négyezer fölé emelkedik az öngyilkosok száma, 100 ezer lakosra számítva 41,1 az öngyilkosok száma. 1983-ban már csaknem elérte az ötezer főt (4911 fő,) 100 ezerre 45,9 öngyilkosság jutott ebben az évben. A nyolcvanas években az öngyilkosságok száma nemzetközi méretekben példátlanul magas szinten (több mint 4 ezer öngyilkosság évente) tetőzik. A rendszerváltás után viszont lassú csökkenés következett be. 1980-ban még 4.809 öngyilkosság történt Magyarországon. 1990-ben 4.133, 1994-ben 3.625, 1995-ben 3.500 fő követett el öngyilkosságot.

5. A gyógyszer és drogfogyasztás

Függőséget jelentő szenvedélybetegséggé válhat egyes gyógyszerek rendszeres szedése. Ilyenek lehetnek egyes fájdalomcsillapítók, nyugtatók, görcsoldó szerek, altatók. Különösen veszélyes lehet, ha az orvosságok szedését alkohol fogyasztással párosítják. A gyógyszerfüggő személyek számát Magyarországon 100 ezer főre becsülik.

A kábító hatású növények, gombák fogyasztása számos kultúrában évezredes múltra vezethető vissza, elsősorban vallási révület előidézése céljából. A 19. században jelent meg világméretekben a kábítószer-kereskedelem, a fájdalomcsillapító ópium forgalmazása révén,   amely Kínában két ópiumháborúhoz is vezetett (1840, 1856.) Európában a a drogfogyasztás járványszerűvé válása a marihuana elterjedésével kezdődött. Ezután kezdődött el a kemény drogok tömeges fogyasztása is. A drogfogyasztás, mint társadalmi probléma viszonylag új keletű Kelet-Közép-Európában. Nyugat-Európára is az a jellemző, hogy a 60-as években kezdett az ifjúság körében megjelenni tömegesen a drogfogyasztás, kapcsolatban a polgári társadalom elleni lázadással, a nonkonform magatartás ifjúsági szubkultúrává válásával, a családbomlási folyamatok felerősödésével. Magyarországon a rendszerváltás előtt csak nagyon szűk kör (orvosok, művészek, külföldön munkát vállalók, sportolók stb.) juthatott kábítószerekhez, a kábító hatást nyugtató hatású gyógyszerekkel (rendszerint alkohollal együtt fogyasztva) érték el. Ismeretes, hogy a különböző nyugtató és altató szerek fogyasztása potenciálisan veszélyeztetett helyzetet jelent, még ha e gyógyszerek többsége önmagában nem is okoz fogyasztási függőséget. A hivatalos politika évekig csak kapitalista országokra tartotta veszélyesnek a kábítószer fogyasztást, ennél fogva nem épült ki megfelelő intézményi infrastruktúra a kábítószertől függő helyzetbe kerültek gyógykezelésére és nem folyt megfelelő felvilágosító munka sem. Ennek eredményeképpen magyar társadalom többsége tájékozatlan a kábítószer problémákkal kapcsolatban. Sem a szülők, sem a tanárok nem képesek diagnosztizálni gyermekeik, tanítványaik kábítószer fogyasztását.

A drogfogyasztás mint társadalmi probléma elterjedtségére nem állnak rendelkezésünkre megbízható adatok. 1981-ben 3.000 olyan fiatal volt, akiket droggal való visszaélés miatt vettek hivatalosan nyilvántartásba. A drogfogyasztás ugyanakkor nagyon elterjedt egyes ifjúsági csoportoknál. Már 80-as évek elején felfigyeltek a kutatók arra, hogy a fiatal korú bűnözők körében elterjedt a kábítószer fogyasztás, 43%-uk próbálkozott valamilyen drog fogyasztásával. A narkotizáló fiatalok társadalmi körülményeinek vizsgálata felderítette, hogy a narkotikumokat fogyasztó fiatalok egyharmada állami gondozottként nevelkedett, a drogtól már függő helyzetbe került fiataloknak pedig a fele állami gondozott volt.

A szociológiai vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy bár a magyar lakosság körében még nem nagy arányú a kábítószerek fogyasztása, különösen a fiatalok között a megengedő beállítódás a tényleges fogyasztásánál jóval nagyobb arányú, ami a drogprobléma növekedésének veszélyét rejti magában különösen az után, hogy a forint konvertibilissé válásával Magyarország tranzit országból a kábítószer kereskedők cél országává válhat.

Bár Magyarországon a drogfogyasztás elterjedtsége a nyugat-európai szint alatt marad, a kábító hatás elérésére használt szerek (ragasztó szerek, nyugtatók, doppingszerek, házilag előállított kábítószerek) veszélyesebbek, mint egyes kábítószerek (pl. a marihuana.) A kilencvenes évtizedben a drogfogyasztás miatt egészségügyi ellátásban részesültek száma 34 százalékkal növekedett. Ezek között nagyobb volt azok aránya, akik naponta fogyasztottak narkotikumot, mint az alkalmi fogyasztóké. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és bűnelkövetők száma megsokszorozódott a 90-es években. Úgyszintén veszélyes tendenciaként jelentkezett az elmúlt évtizedben az, hogy megsokszorozódott azoknak a száma, akik kábítószer hatása alatt követtek el bűncselekményeket.

Hazai vizsgálatok azt jelzik, hogy a narkotizáló fiatalok számos családi, személyiségi, beilleszkedési problémával küzdenek, amik között csak egy és nem is a legfontosabb a kábító hatású anyagok fogyasztása. E problémák megoldásában a társadalomtól nem kapnak megfelelő segítséget és ez potenciálisan annak a veszélyét rejti magában, hogy előbb vagy utóbb a kemény drogok felé fordulnak és a jelenleginél egy problémásabb drogfogyasztás alakulhat ki Magyarországon.