A társadalom, amelyben élünk

Mit csinál a szociológia?

A szociológia társadalomtudomány. Központi kérdése az, hogy milyen módon hatnak egymásra az egyének és közösségeik, az egyén és a társadalom. Úgy véli, hogy e kölcsönhatások során formálódnak a társadalmi folyamatok, intézmények és struktúrák, amelyek viszont sok tekintetben meghatározzák a cselekvö egyének (ágensek) helyzetét, cselekvéseit, életesélyeit, azaz sorsát. A következökben néhány olyan szempontot említek meg, amelyeket szerintem a szociológiában érvényesíteni kellene. Például mindig figyelembe kell venni, hogy:

• Egyén és közösség kölcsönösen feltételezik egymást. A szociológia a társadalmat szeretné megérteni, de úgy, mint egyén és társadalom egymást kölcsönösen feltételezö rendszerét. Ebben a szemléletben (amely persze csak egy a sok lehetséges szociológiai közelítés közül) nincs külön egyén és külön társadalom: csak egymáshoz való viszonyaikban értelmezhetök. Így például nincs tartalma a szegénységnek a gazdagság nélkül. Szegény nincs, ha nincs gazdag (gazdagabb).
• "Elméleti" keretek, fogalmak és empirikus "tapasztalati tények" szerves egységet alkotnak. A szociológus elméleti konstrukciókkal, fogalmakkal végzi a "tények", jelenségek, folyamatok vizsgálatát, másként nem is tudná, hogy mit emeljen ki a valóságban gomolygó halmazokból. Ám elméleti fogalmai sem eleve adottak: ezeket már a valóságból vonta ki, korábbi tapasztalatokra és adatokra támaszkodva, megfigyeléssel, gondolkodással. Így közelít ismét a valóság folyamataihoz, tényeihez, azaz folyamatos oda-vissza csatolással dolgozik. Az elmélet, az elméleti konstrukciók, az elvont, általánosító fogalmak megalkotása nem a kutatás célja: ezek eszközök, de nélkülözhetetlen eszközök a társadalmi jelenségek vizsgálatához, megértéséhez. A kutatásnál tehát kihúzunk néhány szálat a gomolyagból, ezekböl szerkesztünk valamilyen megismerési rácsot magunknak, amelyet ráhelyezünk a gomolygó valóságra. (Lehet ennek az "episztemológiai rácsnak" nem csak két dimenziója, hanem több is.)

• Minden jelenséget a saját történetével együtt kell értelmezni. A múlt nélkül nem lehet a mát megérteni. (A szociológia és a történelem között nincs éles határ.) A társadalmak folytonosan változnak is, miközben önmaguk maradnak. Ez az "újratermelés" végbemegy a családokon, társadalmi intézményeken stb. belül is, mert az "ágensek", akik ezeket müködtetik, nem tudnak egész másképp viselkedni, mint amit az eddigi történelmi tapasztalatok beléjük égettek, és mint ami az adott feltételek között egyáltalán elképzelhetö. Ez a magatartás vagy stratégia a habitus, ami minden társadalmi közegben, erötérben müködik. A habitus alapján tartja természetesnek az egyetemet végzett szülö, hogy a gyereke egyetemre menjen, és ezért mondhatja egy 8 osztályt végzett falusi anya, hogy az egyetem "nem nekünk való".
• Azt érdemes kutatni, ami "szabad szemmel", kutatás nélkül nem jól látható, nem jól érthetö vagy félreismert. Ám nem véletlen, hogy mi nem látható, mi félreismert, mit tekintünk természetesnek. A "természetesség" azt jelenti, hogy valamilyen ideológia (nem közvetlen eröszak) elfogadhatónak, rendben lévönek, vitathatatlannak mutatja a fennállót (a társadalom megosztottságát, a férfiuralmat, a cigányok rosszabb helyzetét, azt, hogy vannak szegények, a családok hajléktalanságát, de egyszerüen azt is, hogy vannak a hatalmon lévök és a hatalom nélküliek). Ezeket a természetesnek tekintett nézeteket nem fizikai eröszakkal kényszeríttették ki. Ilyen hatása csak a hosszú "megszokásnak" vagy a meggyözésnek, tekintélynek, manipulációnak, az ún. szimbolikus eröszak különbözö müködésmódjainak lehet. Amit természetesként fogadunk el, abba belenyugszunk, ha igazságtalan is. Érdekek füzödnek ahhoz, hogy azok a mechanizmusok se legyenek jól láthatók, amelyek méltatlan vagy igazságtalan kimeneteket hoznak létre. A szociológusnak tehát ott van igazán dolga, ahol a társadalmi eröviszonyok valamit - többnyire nem tudatosan - elrejtenek, illetve ahol az uralom, a kiszolgáltatottság, az igazságtalanság, az egyenlötlenségek "természetesnek" látszanak. Ennyiben "kritikai" tudományról van szó.

Elöadásomban egyetlen szociológiai kérdésre koncentrálok: a társadalmi tagolódásra, a társadalmi egyenlötlenségekre, s ezek legújabb hazai változásaira.
II. Társadalmi viszonyok, egyenlötlenségek, társadalmi szerkezet

A társadalmi világ egyre bonyolultabb. Sokan ma úgy gondolják, hogy a "nagy egészekröl", például egy-egy társadalomról, már általános szinten, nagy összefüggésekben nem is lehet beszélni. Az emberek szabadon választanak és döntenek, és a tudomány legföljebb kis részletekhez adhat kulcsot. Lehet, hogy mindez igaz: az úgynevezett posztmodernitásban a társadalom kevésbé határozza meg a sorsokat, mint korábban. Én magam azonban azt hiszem, hogy Magyarország nem a posztmodernitásban él - a társadalom igenis számít.

Minden társadalomban vannak eröforrások, "tökék". A komplex társadalmak mindegyikére jellemzö, hogy az anyagi és szimbolikus javak, eröforrások egyenlötlenül oszlanak el. Az egyének vagy csoportok közötti viszonyokat ezek az eloszlások formálják. Az eröforrások, tökék között a jelek szerint a legfontosabbak a politikai töke, vagyis a hatalom; a gazdasági töke; a tudás- és információ-töke (kulturális töke); és a kapcsolati vagy szimbolikus töke, ami egyben az elismertséget, elfogadottságot is jelenti. A társadalmi viszonyok a hatalomhoz, tulajdonhoz, tudáshoz, egyáltalán, a létfenntartó forrásokhoz való hozzáférés egyenlötlenségei körül formálódnak.

Az eröforrások a társadalom egészének szintjén is meghatározóak, de konkrétan mindig egy-egy területen, egy-egy alrendszerben, erötérben, ha tetszik, mezöben zajlanak körülöttük a küzdelmek a meglévö források megtartásáért, újak megszerzéséért. Ilyen erötérnek (vagy mezönek) lehet tekinteni egy-egy vállalatot vagy egy iparágat, vagy akár az egész gazdaságot, egy sportágat vagy az egész sportot; egy-egy egyetemet vagy épp az egész tudományos világot. A küzdelem egy-egy erötérben (látszólag vagy ténylegesen) különbözö tétekért vagy "tökékért" folyik, ami lehet pénz, vagyon, helyezés, rang, hatalom, elismerés, privilégiumok. A gazdasági hatalomért és helyezésért a "gazdaságban", a piacon folyik a verseny, és persze az egyes vállalatoknál is. A tudományos elismertségért és hatalomért a tudományos "mezöben" küzdenek. A tétek - az egyes eröterekre jellemzö sajátos tökék, például a gazdaságban a gazdasági töke, a tudományban a pályatársak által elismert tudás, a sportban az olimpiai helyezés - különböznek. A legfontosabb tökék (pénz, hatalom, tudás, kapcsolatok) érvényessége általános, de az egyes mezökben egymáshoz viszonyított jelentöségük különbözhet.

A különbözö eröterek egymással is feszültségben vannak. Küzdelem zajlik a forrásokért, a másik mezövel szembeni fölényért vagy épp a fennmaradásért. Ezek a küzdelmek játszódhatnak vállalatok között, tudományágak vagy müvészeti ágak között vagy éppen a politika és a gazdaság között.

Egy-egy ilyen mezöben az versenyezhet a helyezésekért (az lehet elismert tudós, színész, orvos, bankár, vállalkozó), aki egyáltalán be tud lépni a játékba, azaz van már valamilyen tökéje, felkészültsége. Ez azt is jelenti, hogy megfelelö a beállítódása, a habitusa ahhoz, hogy ezt a küzdelmet felvegye, mert saját, illetve a családja tapasztalatai erre kondicionálták. De nagyon sokan vannak, akik minden küzdelemben esélytelenek, ha a jó helyezések megszerzéséröl van szó. Túl kevés vagy semmilyen eszközzel, tökével nem rendelkeznek ahhoz, hogy (bármelyik mezöben, bármelyik alrendszerben) a siker reményével induljanak.

Ugyanakkor mégis küzdeniük kell - éspedig a megélhetésért. A tét számukra az, hogy a lent maradás, a gazdasági, politikai, kulturális kisemmizés (vagy megfosztás) milyen szintjét-mértékét-formáját fogja jelenteni. Hogy egyáltalán jutnak-e létfenntartó munkához, és az milyen eröfeszítéseket követel, milyen munkakörülményeket, bért kínál. Ezért fontos strukturáló tényezök a létfenntartó tevékenységek, amelyeket a "munkajelleg-csoportok" foglalnak össze.

A struktúrát végül is az alkotja, ahogyan a tökék körüli küzdelem nyomán kialakuló egyenlötlen viszonyok összekapcsolódnak a társadalmi térben, az egész társadalom szintjén.

Az egyes tökefajták mentén többé-kevésbé egyértelmü az egyenlötlenségek rendezettsége, így beszélhetünk jövedelmi, iskolázottság, lakáshelyzet, munkakörülmények, presztízs stb. szerinti rétegzödésröl. Ha a különbözö tökék eloszlása nem nagyon ellentmondásos, vagyis ha nem túl nagyok a "státusok" közötti inkonzisztenciák, akkor a társadalom egészén belül kialakul egy többé-kevésbé egyértelmü rétegzödés. Ha ezt viszonyok rendszereként tudjuk értelmezni, akkor ilyen módon leírható a társadalmi struktúra is.

III. Az államszocializmus struktúrája

Az államszocializmus struktúrájáról beszélve nehéz általánosítani: minden ország, minden periódus más volt. Itt most a már valamennyire konszolidálódott, 1960 utáni Magyarországról lesz szó.

A hatalom, a "politikai töke" meghatározta az egész társadalom jellegét, azon belül a lehetséges csoportokat, söt az egyéni lehetöségeket is. Minden szinten a demokrácia hiánya volt a jellemzö, ami politikai kategóriákban kifejezve akkor is diktatúra, ha annak jellege folyton változott, és ha az utolsó két évtizedben már úgynevezett puha diktatúra volt.

A hatalom egyenlötlen eloszlása, a központ túlhatalma a struktúrát és mozgásait lefojtotta. Ugyanakkor az államszocializmus, ideológiájának megfelelöen, korlátozta a nem-hatalmi egyenlötlenségeket, noha sok jelentös egyenlötlenség fennmaradt.

A sok egyenlötlenség kapcsolódása egyszerre oka és következménye annak, hogy ki milyen munkához jut, milyen helyet foglal el a munkamegosztásban. A munkajelleg-csoport együtt fejezi ki a döntéshozatalban elfoglalt helyet, a fölé- és alárendeltségeket, a tudást, a munka által igényelt fizikai és szellemi eröfeszítéseket, a munkakörülményeket. Az "értelmiségi" vagy a "segédmunkás" címke általánosítja egy sor foglalkozás közös jellemzöit.

Az államszocializmus struktúrájának legfontosabb vonásai úgy foglalhatók össze, hogy
- a hatalom szélsöségesen egyenlötlen eloszlása a struktúrát és mozgásait lefojtotta;
- a politika ideológiájának megfelelöen a nem-hatalmi egyenlötlenségeket korlátozta - noha sok egyenlötlenség maradt;
- a munkajelleg-csoportok sokat kifejeznek az egyenlötlenségi rendszerböl, a társadalom rétegzödését, legalábbis annak egy fontos metszetét írják le.

Politikai uralkodó csoport
(Nomenklatúra, belsö hierarchiával)

A struktúra az államszocializmus évtizedei alatt folyamatos és gyors átalakulásban volt, sok szempontból - ha nem is elég gyorsan - modernizálódott. A mezögazdaságban dolgozók aránya nagyon lecsökkent, a munkaerö szakképzettebbé vált, az értelmiség aránya megnött.

Eközben az egész társadalom gazdaságilag feljebb tolódott, az életfeltételek számos összetevöje javult.

A fogyasztás (egy före számítva) háromszorosra nött; a lakáshelyzet (bár lassan, megkésve) javult. A laksürüség, lakásfelszereltség nagyon közel került a nyugati színvonalhoz. Kiépültek a közös egészségügyi, iskolai ellátórendszerek. A társadalombiztosítás a hetvenes évektöl az egész lakosságot átfogta. Romlás kevés területen volt, de máig nem tudunk igazi magyarázatot adni például arra, hogy miért csökkent (szinte minden államszocialista országban) a várható élettartam, ami a fizikai életesélyek fontos mutatója.

Az egyenlötlenségek számos területen - a lakásviszonyokban, az iskolázottságban, a kultúrához való hozzáférésben - jelentösen csökkentek. A politika által befolyásolható körülmények esetében - munkához jutás, bérek-jövedelmek, még a lakásviszonyok is - gyorsabb volt az egyenlötlenségek csökkenése, mint például a kulturális gyakorlatok esetében, amelyekre a régóta rögzült habitusok, szokásszerüségek erösebben hatnak. Igaz, fontos kivétel, hogy a személyközi viszonyok hierarchizáltsága csökkent, például megszüntek a nagyságos és méltóságos megszólítások vagy a "csendör-pertu". Mindezzel valamennyire elörehaladt a "civilizációs kísérlet".

Ez a struktúra-vázlat természetesen sok mindent nem magyaráz meg. Nem tudjuk meg, hogy hol és mennyire maradtak meg a feudális "habitusok" és struktúrák; hogy a hatalmi viszonyok mennyire maradtak a személyes uralom és alázat viszonyai vagy mennyire váltak horizontálisabbá; hogy a lassan átalakuló, a piacnak valamennyire teret engedö piacgazdaság hogyan érintette a csoportokat; vagy akár hogy politikailag mi mozgatta az embereket. Ráadásul nem mond semmit a struktúra dinamikus változásáról, miközben az államszocializmus évtizedei alatt is sok minden változott. Végig küzdelem volt a hatalom demokratikusabb müködéséért, a kényszerek, elfojtások és az autonómia-, illetve szabadságigény között. Csak a fizikai és társadalmi életesélyekre, azok egyenlötlenségeinek okaira kérdez rá, és arra ad részleges választ.

A hatalmi viszony diktatórikus jellegéböl nagyjából minden kiszámítható a szabadság sorsáról, de semmi nem következik az egyenlötlenségek alakulására nézve. Épp ezért sokféle ellentmondással terhelt az idöszak egésze - de az életkörülményeket, illetve a "civilizációs deficit" csökkenését tekintve a mérleg inkább pozitív.

Összefoglalva az államszocializmus struktúrájára vonatkozó gondolatokat, a következöket állítom:
- a hatalom lefojtotta a spontán mozgásokat, a struktúra egészét is;
- a politika korlátozta, hogy melyek azok az eröforrások, amelyek tétek lehetnek - a gazdasági tökét kizárta az egyénileg megszerezhetö eröforrások közül;
- a politika felülröl korlátozta az egyénileg megszerezhetö eröforrások nagyságát is - a hatalom kivételével, amely egyeseknél korlátlanul nagy volt, a többség (ha idövel némileg enyhülöen is) szinte teljesen kiszorult belöle;
-a politika alulról is (majdnem teljesen) korlátozta a rosszul indulók vagy rosszul helyezettek rossz helyzetének mélységét, szinte mindenki elindulhatott és hozzájuthatott valamihez a létfenntartási küzdelemben;
- a társadalmi viszonyok egyenlötlenségei csökkentek, a kapcsolatok horizontálisabbá váltak;
- a javuló gazdasági helyzetben az egyenlötlenségek korlátozásának volt civilizációs hozadéka.

IV. Az újkapitalizmus struktúrája

A magyar társadalomban a rendszerváltással teljesen megváltozott a hatalom és a tulajdon jellege, s ezzel az egyenlötlenségek rendszere. Az újkapitalizmus a lefojtottságokat, ideértve a magántulajdon tiltását is, felszabadította.

A strukturáló tényezök közül különösen fontossá vált a tökéhez és a munkaeröpiachoz való viszony. Ezt mutatja be "A tökeviszony és a munkaeröpiaci hely körül kialakuló strukturális viszonyok" c. ábra.

* Vagyon tulajdonosa élhet a hozamokból úgy is, hogy nem foglalkoztat senkit. A "Tökés alkalmazott nélkül" kategória a táblázat bövítésével oda beilleszthetö lenne.
** A töke nagysága és a foglalkoztatottak száma közötti korreláció nem teljes. Az ábra egyszerüsít.

A tökéhez való viszony azt jelenti, hogy a piacgazdaság kialakulása során sikerült-e valakinek tökéhez jutnia vagy sem, s ez mekkora töke. A magánosítás és alapítások során a gazdasági forrásokért való versenyben a társadalom felsö régióiba kerültek a jelentös tökével rendelkezök, de azok is, akiket a tökés megbíz a tulajdon felelös müködtetésével, azaz a "felsö menedzserek".

A tökével nem rendelkezök a munkaeröpiacon jelennek meg mint kínálat. Helyzetük attól függ, hogy találnak-e itt helyet vagy sem, vagy ha helyet nem is, legalább munkaeröpiaci jogcímet valamilyen ellátásra. Az ábra második része négy fö csoportot különít el:

• azokat, akiknek van stabil alkalmazásuk az elsödleges munkaeröpiacon;
• azokat, akik nem állnak alkalmazásban, csak valamilyen munkavégzésre szerzödnek, mint afféle töke nélküli vállalkozók;
• azokat, akiknek csak rendszertelenül vagy csak a fekete- (nem legális) piacon van helyük;
• azokat, akiknek nincs munkaeröpiaci helyük, de korábbi munkaviszonyuk jogán kapnak megélhetésükhöz ellátást (nyugdíjat, táppénzt, munkanélküli járadékot);
• azokat, akik csak a lét jogán kaphatnak bármit is, ha vannak ilyen segélyek. Az alkalmi munkavállalók, az "atipikus" munkát végzök, a szerzödéses külsösök egy része, a feketepiacon dolgozók és a végképp kiszorulók megélhetése bizonytalan: egy elfogadható megélhetési szinthez való jogaik és munkajogaik általában gyengék.

A munkaeröpiaci bizonytalanságok közelröl érintik a háztartásokat. A munkaképes korú háztartásfök jelentös része nem dolgozik - és ezért sokkal alacsonyabb is a jövedelme. Ezt világítja meg az "Illusztráció a munkaeröpiachoz való viszony hatásáról" c. ábra.

A munkajelleg-csoportok sokat megtartottak korábbi jelentöségükböl. Az aktív keresök körében tovább folyik a szerkezet-eltolódás. Itt csak a háztartásfök helyzetével ábrázoljuk az új eloszlást. Elsö ránézésre úgy tünik, tovább modernizálódtunk - alig van már mezögazdasági munkás, és a segédmunkások aránya is csökkent. Valójában föként arról van szó, hogy a tanulatlan munkásokra van legkevésbé szüksége az új piacnak: ök a többieknél sokkal nagyobb arányban váltak munkanélkülivé.

A tulajdon egyenlötlenségeit egyelöre nem tudjuk mérni. Ami a rosszul, de mégis mérhetö jövedelmi egyenlötlenségeket illeti, a két szélsö tized közti szorzó 1987-ben kevesebb, mint ötszörös volt, 1997-ben közel tízszeres. Azóta egyesek szerint megállt, mások szerint folytatódik a jövedelmi egyenlötlenségek növekedése.

A források elöbb csökkentek, s 2000 körül érték el az 1989-es szintet. Minthogy az egyenlötlenségek nöttek, szükségképpen nött a szegénység is. 1989 és 1997 között mintegy háromszorosra emelkedett mind a relatív, mind az abszolút szegénység.

A munkajelleg-csoportok némileg átalakultak, de megörizték, söt növelték szerepüket a társadalmi differenciálásban. Noha egyre kevesebbet beszélünk például munkásságról, úgy tünik, hogy helyzetük a többiekhez képest romlott. A parasztságnál még jelentösebbek a bajok. A kisgazdaságok jelentös része vergödik, nagy a falusi munkanélküliség.

A szegénység új vonásai jórészt a munkaeröpiac zavaraival függnek össze. A munkanélküliség, az alulfoglalkoztatás, a keresetek nagy részének alacsony szintje miatt, és az árrendszer szerkezeti változásai következtében a szegények harmadának van lakással kapcsolatos adóssága; negyven százaléknál nem jut elég pénz gyógyszerre, és a korábbinál nagyobb hiányok mutatkoznak olyan elemi szükségletek esetében is, mint az élelmiszer vagy a gyógyszer.

Vannak különösen törékeny helyzetü csoportok, amelyekben nagy a szegények aránya. Ilyenek

• a munkanélküliek, elsösorban a tartós munkanélküliek, föként, ha a háztartásfö munkanélküli;
• a szakképzetlenek vagy nem 'piacképes' képzettségüek, illetve az alacsony keresetüek;
• a fiatal pályakezdö munkanélküliek,
• a cigányság, amelynek körében a munkanélküliségi ráta többszöröse a többségi társadalomban tapasztalhatónál, és akik közül százezrek léte, jövöje veszélyeztetett;
• a gyermeküket egyedül nevelö szülök, többségükben nök;
• a gyermekes családok, különösen a nagycsaládosok;
• az idös emberek, különösen az egyszemélyes háztartásban élök, s közülük is az idösebb nök;
• azok a falusi háztartások, amelyek alacsony jövedelmüek, és a közlekedési viszonyok miatt nehezen érik el a munkahelyeket és közszolgáltatásokat;
• a hajléktalanok - akiknek számát legalább 40 ezerre teszik;
• a fogyatékkal élök egy része, mert a jogilag már rögzített ellátások túl alacsonyak vagy a követelmények nem teljesülnek (pl. akadálymentesség);

A különösen rossz helyzetüeknél a problémák halmozódnak. Igaz, önmagában elég nagy baj, ha négyen laknak egy szobában, vagy ha vacsora és reggeli nélkül maradnak a gyerekek. Kirekesztett lehet valaki azért, ha nincs elég pénze közlekedésre, hogy munka után nézzen vagy a gyerek iskolába járjon.

De gyakran egyszerre, egymásra rakódva jönnek a bajok. A súlyos, vagy halmozódó nehézségekkel járó kirekesztés az átlagosnál jobban fenyegeti az elözö csoportokat. Még az alacsony keresetüeknél is védelem, ha mindenki keresö, és katasztrófa, ha csak szociális ellátásokból élnek.

A romák helyzete különösen nehéz, hiszen az elöítéletek is sújtják öket - ezért voltak ök az elsö elbocsájtottak, ezért nehéz az iskolai akadályokat leküzdeni. De hangsúlyozni kell, hogy a szegénykérdés nem cigánykérdés. A népesség legrosszabb jövedelmü alsó harmadában egy ötöd cigány, 80% nem cigány. És ha lejjebb megyünk, az alsó ötödbe vagy tizedbe, nö a cigányok aránya, de a legszegényebbek fele is nem roma.

A korlátlan tökéhez jutással és a munkaeröpiacról való kiszorulással az egyenlötlenségek elszabadultak. Még nem látható világosan, hogy milyen csoportok, osztályok, rétegek formálódnak, de a rétegezett társadalom tetején biztosan kirajzolódik már egy kiváltságosan jó helyzetü felsö osztály, alul pedig széles, sok mindenböl kirekesztett szegény csoportok vannak. A társadalom "két sebességüvé" vált. Aki nem tud rákapaszkodni a gyorsan robogó vonatra, az végleg lemaradhat. Ez ma is rossz, hosszú távon még károsabb - a gazdaságnak is.

Összefoglalva nagyjából a következök jellemzik az újtökés társadalmat a társadalmi egyenlötlenségek szempontjából:

- visszatért a gazdasági töke mint tét és eröforrás;
- a korlátlan hatalom a demokráciával megszünt;
- a játékterek, mezök korlátlanul alakulnak, változnak;
- a tétek korlátlanok,
- az egyének és mezök közötti versengés is korlátlan;
- a tétek felsö korlátja annyi, amennyit a mezök közötti küzdelem egyik vagy másik mezöre rákényszerít;
- a létfenntartási küzdelemben a vesztes helyezéseknél a veszteség mértéke, mélysége egyelöre alulról nem vagy alig korlátozott;

Ezek a fejlemények gyengítenek minden horizontális viszonyt, a társadalmi szolidaritást is. A kirekesztés veszélyezteti a társadalmi összetartozást. Mindez nincs eléggé összhangban az Európai Unió újabb törekvéseivel.

Ez nem a teljes mérleg. A szabadság hozadékai óriásiak, de itt inkább a szabadság visszája látszik. Egyáltalán nem szükségszerü azonban, hogy ennyi legyen a negatívum. Az elszabaduló egyenlötlenségek csökkentése a politika és a civil társadalom közös feladata - vagy az kellene, hogy legyen.

V. Az európai szociális modell - "civilizált", szelídített kapitalizmus

A 19-20. század európai történetében központivá vált az a kérdés, hogy hogyan lehet sok új társadalmi problémát korrigálni vagy megelözni, hogyan lehet a piacot "megszelídíteni", a sikeresek egyéni jóléte mellett a "közjót" is erösíteni. A változásokat az a többségi meggyözödés vezette, hogy a társadalmi feszültségek és bajok enyhítése a társadalom és az egyének együttes felelössége, az állam és a civil társadalom közös feladata. E közös törekvések nyomán alakult ki az, amit jóléti államnak nevezünk.

Az új problémákra a legfontosabb válaszok, amelyek a 19. század közepe óta formálódnak, a következök:

• közpénzböl alapvetö szolgáltatások - oktatás, egészségügy - mindenkinek;
• közös felelösségü társadalombiztosítás vagy társadalmi biztonság, társadalmi alapjövedelem;
• a munkajog erösödése;
• a szociális jogok erösödése: szociális állampolgáriság.

A globalizálódó kapitalizmussal felerösödtek a jóléti állam elleni támadások - divattá vált azt állítani, hogy a jóléti állam árt a gazdaságnak, az erkölcsöknek, az egyéni szabadságnak.

1975 óta sokan állítják, hogy a jóléti állam "halott", hogy korlátozni kell vagy egészen felszámolni. A polgárok többsége azonban nem ezt gondolja. Sok - részben szükséges, részben az erösebb érdekek által kikényszerített - reform van folyamatban, a jóléti vívmányok összességének védelme egyelöre sikeres. Az adatok azt igazolják, hogy

• minden EU országban szinte folyamatosan nöttek a jóléti kiadások, nemcsak abszolút értékben, hanem a mindenütt növekvö össztermékhez viszonyítva is;
• erös az országok közötti jóléti konvergencia, amiböl a szegényebb országok különösen sokat profitáltak.

Az Európai Unióban erösödik a törekvés arra, hogy a szervezet ne csak politikai és gazdasági társulás legyen, hanem a szociális jólét biztosítását is célul tüzze ki. Az Unió szintjén elfogadott központi céllá vált a foglalkoztatás növelése, a kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi összetartozás erösítése. Számtalan dokumentumban olvashatjuk, hogy

• az európai szociális modell értékes és megerösítendö;
• az európai szociális modell két fö értéke a szolidaritás és a társadalmi összetartozás;
• a társadalom minöségét az méri, hogy "milyen mértékben képesek részt venni a polgárok közösségeik társadalmi és gazdasági életében, olyan feltételek mellett, amelyek jólétüket és egyéni lehetöségeiket javítják".

A közakarat a civilizáltabb és civilizálóbb piacgazdaság mellett látszik állást foglalni. Azt hiszem, ez a tendencia a csatlakozó országok polgárainak helyeslésével is találkozik.