A szociológia, mint tudomany és alapkérdései

A szociológia, mint tudomány és alapkérdései

Mivel foglalkozik a szociológia?

A szociológia szavunk latin és görög szóösszetétel, melynek megalkotása Auguste Comte (1798-1857) francia gondolkodó nevéhez fűződik. Socios = társaság, társadalom, logos = szó, tan, vagyis a szociológia társadalomtant, társadalomtudományt jelent.

A szociológia azon tudományok közé tartozik, amelyek átfogóan vizsgálják a társadalmat, azaz érdeklődésük a társadalmi élet valamennyi területére kiterjed. Ilyen pl. a történelem tudománya is, hiszen mindennek van történelme, még a történelem tudományának is. Maradva ennél a hasonlatnál, azt mond 929g69j hatjuk, hogy a társadalomban előforduló minden jelenség vizsgálható a szociológia nézőpontjából, még a szociológia - amely szintén társadalmi jelenség - is elemezhető szociológiai aspektusból.

De hát mi is ez a szociológiai nézőpont? Az, hogy a társadalmat és annak jelenségeit annak tekinti, ami valójában: az emberi magatartások kölcsönhatásának, összegződésének, az emberi tevékenység termékének.

A társadalmi jelenségek keletkezése

Az egyes társadalmi csoportok eltérő életkörülmények között élnek, törekvéseik eltérnek egymástól. Ezek a törekvések (társadalmi vektorok) összegződnek a társadalmi jelenségekben (eredő).

Vékony nyíl: az egyes csoportok (osztályok, rétegek) magatartása, törekvései

Vastag nyíl: a magatartások összegződése, a társadalmi jelenség, a társadalmi fejlődés tendenciája

A társadalmi jelenségek, törvények sajátossága, hogy szubjektív eredetűek, de objektív jellegűek (szubjektív módon tevékenykedő emberek hozzák létre az objektív társadalmi jelenségeket). Pl. egy ország költségvetési hiánya sok szereplő magatartásának az eredménye: a lakosságnak a költségvetési keretekhez magas igénye a szociális szolgáltatások iránt, adózási fegyelmezetlensége, a gazdaság alacsony teljesítménye, a kormányzat hibás döntése, a nemzetközi piac szereplőinek magatartása, stb.

1.1 Az emberi magatartás és összetevői

A szociológia a társadalmi jelenségeket úgy szemléli, hogy azok emberi magatartásokból keletkeznek. Az emberi magatartást pedig végső soron a társadalmi környezet határozza meg. Egyének magatartása és a társadalmi jelenségek között állandó, oda-vissza történő kölcsönhatás van.

Egy ember magatartásából leginkább tevékenységét figyelhetjük meg. A tevékenység a legfontosabb eleme a magatartásnak abban az értelemben, hogy végül is történjen valami, ahhoz az embereknek valamit meg kell tenniük. Persze a tevékenység hiánya, az inaktivitás, a passzivitás is a magatartás része. Pl. ha az iskolai tanuló nem készíti el a házi feladatát rendszeresen, az magatartás jegyében is tükröződni fog. Az országúton a balesetet szenvedett ember számára kötelező segítségnyújtás elmulasztása (a nem aktivitás) büntetést vonhat maga után, tehát a társadalom a passzivitást ez esetben elítéli, szankcionálja.

A tevékenység mellett figyelembe kell vennünk annak okát is, az indítékot, a motívumot. Gyakran ugyanannak a tevékenységnek eltérő okai lehetnek. Pl. egy könyvesboltban különböző okok miatt vásárolhatnak könyvet az emberek: érdeklődnek iránta, el akarják olvasni, kötelező olvasmány vagy ajándéknak szánják. Egy kisiskolás órai rendetlenkedésének oka lehet a fáradtság éppen úgy, mint a kitörő jókedv, vagy az, hogy a gyermek fel akarja magára hívni a figyelmet. Mindegyik esetben más és más a magatartás oka, bár megnyilvánulása azonos lehet. Egy bűncselekmény elkövetésének indítékait a bíróság igyekszik tisztázni, mert eltérő lehet az elkövető magatartásának megítélése és a büntetés mértéke akkor, ha véletlenül sodródott bele, vagy ha előre megfontolt szándékkal követte el valaki. A cselekvés indítéka, a motívum az egyén szubjektív viszonya saját aktivitásához. Kifejezi azt, hogy valaki milyen okból végzett valamilyen tevékenységet. Az indítékok összessége a motiváció, amely a szükségletek kielégítésének indítékait a tevékenység közvetlen mozgató rugóit tartalmazza.

Az embernek sokféle (biológiai, szellemi, kulturális, társas, stb.) szükséglete van, kielégítésüket az egyén életkörülményei (jövedelme. lakáshelyzete, munkakörülményei, beosztása, egészségi állapota, családi körülményei, társas kapcsolatai stb.) meghatározzák. A szükségletek, valamint kielégítésük feltételei (pl. az egyén életkörülményei) között ellentmondás keletkezhet. Az egyén arra törekszik, hogy feltételeit állandóan javítsa szükségleteinek jobb kielégítése végett. Azon feltételek iránt, amely az egyén szükséglet-kielégítését közvetlenül meghatározza, az egyén nagyobb érdeklődést tanúsít, e feltételek jelentőséggel bírnak szükségletei szempontjából. Az érdek olyan objektív viszony, amely az egyén szükségletei, valamint kielégítésüket közvetlenül meghatározó feltételek között keletkezik, amely kifejezi a szükséglet-kielégítés lehetőségét, annak módját és mértékét egyaránt. Az érdek tehát azon feltételek objektív jelentőségét fejezi ki, amelyek közvetlenül meghatározzák az egyének vagy családok, csoportok szükséglet-kielégítését. Az egyének és csoportok abban érdekeltek, hogy állandóan javuljanak szükségleteik kielégítésének feltételei.

Az egyénben természetesen nem mindig tudatosul, hogy a sokszínű és változékony feltételrendszer, amelyben él, milyen módon határozza meg szükséglet-kielégítését, az életét. Ezért érdekeit sem mindig ismeri fel. Mivel szükségletei sokfélék, és valamennyi kielégítése a rendelkezésre álló anyagi-, idő- és egyéb feltételek között nem lehetséges, el kell döntenie: mikor, milyen szükségleteit elégíti ki. Az egyén élete szinte minden percében döntési helyzetben van, rangsorolnia kell szükségleteit. Döntése nyomán megvalósuló tevékenysége a szükséglet-kielégítés.

Az egyén a döntési helyzetben ismeretei és beállítottsága alapján dönt szükségletei rangsoráról, arról, hogy megtesz-e valamit vagy sem. A megszerzett tudás, az ismeretek, a jó és rossz tapasztalatok segítenek annak eldöntésében, hogy valamit célszerű vagy nem célszerű megtenni. Az ember azonban nem csak tudatos, hanem érzelmei által is vezérelt lény, beállítottsága is szerepet játszik döntéseiben. A beállítottság (attitűd) az egyén stabil reakció készsége jelenségekre és helyzetekre. Megnyilvánul abban, ahogy az egyén válaszol (reagál) jelenségekre és helyzetekre. Beállítódás az értékrendszer, hogy az egyén mit tart jónak és rossznak, célszerűnek és célszerűtlennek, igazságosnak és igazságtalannak. Beállítódás az ízlés is, amely alapján valamit szépnek vagy rútnak, ízlésesnek vagy ízléstelennek tartunk. Az ízlés, az értékrendszer alapján választunk a mindennapi élet tárgyai vagy a kulturális alkotások között. Az értékrendszerünk része erkölcsi felfogásunk is, amely segíti bennünket abban, hogy milyen magatartást tanúsítsunk ellentmondásos körülmények közepette is. A beállítottság kialakulásában a tapasztalatoknak van nagy jelentősége. Tevékenységünk során jó vagy rossz, kellemes vagy kellemetlen tapasztalatokat szerzünk, amelyek pozitív vagy negatív érzéseket váltottak ki bennünk. Ennek következtében egy érzelmi burok veszi körül tapasztalatainkat, ezért beállítódásunk is érzelmileg beágyazott. Ez eredményezi a beállítottság stabilitását, konzervativizmusát. A beállítottság (az értékrendszer, az ízlés, az erkölcsi felfogás) csak hosszabb nevelési folyamat (pozitív és negatív tapasztalás révén) alakítható ki illetve változtatható meg, amennyiben az ellentétes a társadalom uralkodó értékrendszerével. Egy erőszakos kísérlet a beállítódás azonnali megváltoztatására inkább ellenkező hatást vált ki, fellép a bumeráng-effektus, a ráhatás a visszájára fordul.

A magatartás tehát összetett jelenség, a magatartás formálása csak úgy lehet eredményes, ha nem csak a tevékenységre gyakorolok hatást (ösztönzöm vagy meggátolom) hanem a magatartás egészére, a motivációra, az érdekekre és a beállítottságra is.

A társadalom jelenségei az egyéni magatartások összegződéséből keletkeznek és az így kialakult társadalmi jelenségek ugyanakkor hatnak az emberek magatartására is. Az egyéni magatartás és a társadalom között egy állandó oda-vissza történő kölcsönhatás van. Pontosabban szólva az egyén és a társadalom közé beiktatódik a csoport is. Az egyén nem közvetlenül hat a társadalomra, hanem csoportjának tagjaira és a csoporttagok magatartásából megformálódott csoportmagatartások összegződéséből formálódik a társadalmi lét. A társadalom sem közvetlenül hat az egyénre, hanem a csoport közvetítésével jut el hatása az egyénhez. A csoport felerősítheti, de meg is törheti a társadalomból jövő hatásokat.

1.2 Az emberek mindennapi tevékenysége: élettevékenység, szükséglet- kielégítés

Közhelyszerű megállapítás, hogy a társadalmat a benne élő emberek alkotják, a társadalom jelenségeit az emberek hozzák létre mindennapi tevékenységükkel, amelynek során azokat a szükségleteiket elégítik ki, amelyek maguk is társadalmi termékek, minthogy szükségleteik kielégítésének lehetséges és kívánatos módja is az. Ilyen módon a társadalom élete nem más, mint az előző nemzedékek tevékenysége eredményeként kialakult feltételek között megvalósuló szükséglet-kielégítés, amely alapvetően éppen arra irányul, hogy az adott, a múltbeli tevékenység nyomán keletkezett feltételeket kedvezőbbé tegyék a jelenben folyó szükséglet-kielégítés számára. E szakadatlan körforgásban az emberek részben megőrzik az előző társadalmi folyamatok révén keletkezett feltételeket, részben átalakítják azt, eközben átalakulnak szükségleteik, változnak és formálódnak azok a kapcsolatok is, amelyek szükségleteik kielégítése során keletkeznek. Sőt változik maga a társadalomban élő ember is, új szükségletei keletkeznek, új ismereteket sajátít el és halmoz fel, részben megőrizve, részben átalakítva azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák a szükséglet-kielégítés módját is.

1.3 Az emberi szükségletek kielégítésének módja: az együttműködés

Az ember társadalmi lény, ami azt jelenti, hogy sokféle (biológiai, szellemi, kulturális, társas stb.) szükségleteit csak más emberekkel együttműködve képes kielégíteni, megosztva a feladatokat (munkamegosztás). A munkamegosztással szervezettebbé, hatékonyabbá válik a munka, a szükséglet-kielégítésben való együttműködés (kooperáció) sikeresebb lesz. Növekszik az elfogyasztható javak mennyisége és minősége, a szükséglet-kielégítés színvonala. Ennek ára viszont a társadalmi differenciálódás, az eltérő feladatkör (irányítás, szervezés és végrehajtás) az együttműködésben (kooperációban) résztvevők helyzetében különbségeket teremt, mivel az irányítás feladatköre jobban elismert a társadalom által és jobb lehetőséget biztosít a szükséglet-kielégítés számára is, mint a végrehajtás szerepköre. A szükséglet-kielégítés módjában és mértékében tartósan megvalósuló különbségek társadalmi egyenlőtlenségeket eredményeznek. A kooperáció során az emberek között kialakuló viszonyok és egyenlőtlenségek képezik a társadalom szerkezetét. E szerkezet meghatározza a társadalom funkcionálását azaz a működését, választ ad arra, hogy alapvetően hogyan él egy társadalom.

1.4 A társadalmi élet alapvető folyamatai

A társadalom életében mindig jelen van két alapvető folyamat: a.) az egységesülés (integráció), ami az emberek együttműködésén (kooperációján) alapul, valamint b.) a differenciálódás ami a munkamegosztásból ered és társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásához vezet.

Az integráció hozza létre a társadalom egységeit, beleértve a közvetlen csoportokat (család, rokonság, baráti kör, szomszédság, munkahelyi közösség, stb.) valamint a nagyobb egységeket: lakóhelyi társadalom (város, falu), etnikai csoport, nemzet, állam, régió, egy földrész (Európai Unió pl.) vagy a világ egészének társadalma, mint a globalizáció - a Föld méreteiben kibontakozó integráció eredménye. Az integráció biztosítja a társadalom stabilitását, szavatolja az egyén biztonságát (élet- és vagyonvédelmét), teszi lehetővé az egyén szükségleteinek kielégítését a társadalom többsége által elfogadott módon és nyújt lehetőségét a társadalom életében való részvételre. A szükségletek kielégítésének, vagyis az emberek társadalmi tevékenységének módozatai (a termelés, a kereskedelem, a közlekedés, a kommunikáció, a művelődés, a politikai aktivitás, stb.) egyesítik az emberek erőfeszítéseit, és egyben integrálják az egyéneket.

A társadalom a sikeres kooperáció, a magasabb színvonalú szükséglet-kielégítés végett szabályozza tagjainak magatartását. A történelmi tapasztalatok révén kialakulnak azok a magatartási (cselekvés-) módok, amelyekkel legjobban, az emberiség érdekeinek legmegfelelőbben lehet egy bizonyos szükségletet kielégíteni. Ezeket a bevált cselekvésmódokat a társadalom elő is írhatja tagjainak, megkövetelheti azok alkalmazását. E társadalmilag elfogadott és előírt cselekvésmódokat intézményeknek nevezzük. A bíróság pl. az emberek közötti konfliktusok megoldásának egyik módja. Az ügyvédek vitája a furkósbotok érvelését váltotta fel, mivel bebizonyosodott, hogy furkósbotokkal nem mindig az igazság győzedelmeskedik. Egy társadalom fejlettségét az is jelzi, hogy intézményei mennyire képesek szabályozni az egyének magatartását, azaz biztosítani integrálódásukat a társadalom egészébe úgy, hogy az egyének ugyanakkor ne legyenek az elkerülhetetlennél jobban korlátozva szükségleteik kielégítésében. Akkor működnek jól a társadalmi intézmények, ha annyi szabadságot adnak az egyénnek amennyi csak lehetséges és csak annyi korlátozást valósítanak meg az integráció elősegítése céljából, amennyi okvetlenül szükséges.

A társadalom integráltsága megmutatkozik a gazdaság fejlődésében, csakúgy, mint a politikai vagy a kulturális élet fejlettségében. Integrált az a társadalom, ahol jól működnek a közszolgáltatások, nincs áramszünet, pontosan járnak a vonatok és más tömegközlekedési eszközök, ahol az egyén szabadnak és biztonságban levőnek érezheti magát, ahol a társadalom túlnyomó többsége betartja és betartatja a törvényeket.

A társadalom integrációját akadályozza, ha az emberek kisebb vagy nagyobb csoportjai nem tudják, vagy nem akarják a normákat, a szabályokat, a törvényeket betartani, ha a társadalmi munkamegosztásban rájuk háruló feladatoknak nem, vagy rossz hatásfokkal tesznek eleget. A társadalmi bomlás folyamatát erősíti az, ha az emberek növekvő köre érzi, hogy ő aránytalanul többet ad, mint kap a társadalomtól, ha az ő erőfeszítésének gyümölcsét olyanak aratják le, akik nem sokat adnak a társadalom többi tagjának érdekeire, nem tartják be a társadalmi szabályokat, normákat, törvényeket. A társadalmi integrációval szemben hat az is, ha a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely szerint történő - szükségszerűen egyenlőtlen - elosztását a megtermelt javaknak az emberek többsége igazságtalannak, a teljesítménnyel arányban nem állónak tartja. Ezért ha a társadalmi differenciálódás meghaladja a társadalom többségének tűrőképességét, az integráció megszűnéséhez, a társadalmi egyensúly megbomlásához vezethet.

A társadalmi differenciálódás a társadalmi munkamegosztás elkerülhetetlen következménye. Bizonyos - a társadalom többsége által elfogadott, még eltűrt - mértéke funkcionális, azaz a társadalom fejlődését szolgálja, mert ösztönzi az embereket a nagyobb teljesítményre, arra, hogy a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyüket megőrizzék, vagy éppenséggel javítsanak társadalmi helyzetükön. A társadalmi egyenlőtlenségekről az emberek az ismertté vált jövedelmek és a látható fogyasztási színvonal (ruházat, lakás, gépkocsi, tartós fogyasztási eszközökkel való rendelkezés) alapján szereznek információkat. A mások fogyasztási színvonala elérésének vágya, (gyakran az utánzás, a divat is szerepet játszik) ösztönzőleg hat a teljesítmény növelésére és javítja a társadalom gazdasági teljesítményét. Diszfunkcionálissá akkor válik a társadalmi differenciálódás, ha az emberek kisebb vagy nagyobb csoportja korlátozva érzi magát alapvető szükségleteinek kielégítésében, és nem lát esélyt arra, hogy teljesítménye fokozásával helyzetén változtatni tudna.

A társadalom számára fontos, hogy gazdaságilag fejlődjön, dinamikus legyen, de a társadalmi egyensúly, a stabilitás sem hanyagolható el. A társadalom többségének vagy meghatározó szerepet játszó csoportjainak növekvő teljesítménye eredményezi a gazdasági és azt követő társadalmi haladást, de ez a társadalom tagjainak differenciálódásához vezet. A társadalmi integráció biztosítja azt, hogy ez a társadalmi differenciálódás ne vezessen a társadalmi béke megbomlásához, azaz a társadalom dinamikus volta mellett stabil is maradjon.

1.5 A szociológia feladata és nézőpontja

A szociológia feladata a társadalom differenciálódásának és integrálódásának, az ezzel összefüggő folyamatoknak a vizsgálata abból a célból, hogy hozzájáruljon - a többi társadalomtudománnyal együtt - annak tisztázásához, hogy milyen feltételekkel biztosítható a társadalmi fejlődés és a társadalmi stabilitás.

A szociológia nézőpontja az, hogy az emberek tevékenysége, magatartása, a szükséglet-kielégítés révén hogyan formálódik a társadalom, azaz az együttműködés, a kooperáció, a társadalom integrálódása, továbbá milyen kapcsolatok és milyen egyenlőtlenségek alakulnak ki az emberek között, illetve az így kialakult társadalmi környezet hogyan határozza meg a továbbiakban az emberi tevékenységet, a magatartást.

2. A szociológia viszonya a többi társadalomtudományhoz

A szociológia története során a legszorosabb kapcsolatot a társadalomtudományok közül a pszichológiával építette ki. Nem véletlenül, hiszen a pszichológia a leginkább emberközpontú tudomány a szociológia mellett. A két tudomány támaszkodik egymás eredményeire. A pszichológiának is egyik központi fogalma a magatartás és még számos érintkezési pont van közöttük. Nézőpontjukban térnek el egymástól. A pszichológia főleg az egyén magatartásának vizsgálatára helyezi a súlyt, intraindividuális (egyénen belüli) megközelítési módot alkalmaz. A szociológia nézőpontja interindividuális, azaz az egyének közötti történéseket, viszonyokat kutatja. A két tudomány határán jött létre a szociálpszichológia, amelynek pszichológiai aspektusa az, hogy társas (csoport) körülmények között hogy alakul az egyéni magatartás /pl. az egyén teljesítménye), a szociológiai aspektus, hogy társas (csoport) körülmények között az egyének kapcsolatai hogyan alakulnak, az egyének milyen struktúrákba rendeződnek.

A szociológia támaszkodik a történelem tudományára is. A történelem a társadalom folytonos változásának vizsgálatára helyezi a súlyt, előtérbe állítva a történések végbemenetelének pontos leírást, valamint az okok bemutatását. A történelem tudománya az ok-okozat feltárásában támaszkodik a szociológiára, mint a társadalmi élet működésének elméletére, és a szociológia is épít a történelemtudomány eredményeire.

A szociológiához közelebb álló tudományok között megemlítendő még a demográfia, amely a társadalom "létszámfelelőse", a társadalom reprodukciójával, a népesedéssel foglalkozik. A szociológia támaszkodik a népesedéssel kapcsolatos eredményekre, ugyanakkor a népesség mennyiségi alakulásának magyarázatában a demográfia legfőbb segítője a szociológia.

A szociológia felhasználja a néprajztudomány eredményeit is. A néprajz az emberek által teremtett világnak, a kultúrának a vizsgálatára vállalkozik, elsősorban arra koncentrálva, hogy a különböző emberi közösségek hogyan teremtik meg saját tárgyi és szellemi kultúrájukat, és e közösségi kultúra hogyan hagyományozódik generációról generációra. A néprajz vizsgálódási területe is igen szerteágazó az általa vizsgált tárgyi és szellemi kultúra kiterjedt voltából következően. Kutatási tárgyát az által szűkíti le a néprajztudomány, hogy a kultúra létrehozásának és továbbadásának közösségi folyamataira, a hagyományozódásra koncentrál.

A szociológia számára fontos a politikatudomány eredményeinek az ismerete is. A politika a társadalom egyik alrendszere, olyan, mint az emberi szervezetben az idegrendszer. A politika fórumain jelennek meg a társadalom eltérő helyzetű csoportjainak egymástól gyakorta eltérő érdekei, ugyanakkor a politika feladata az érdekek szembesítése, ütköztetése mellett az érdekek egyesítése, a különböző politikai aktivitások egy irányba való terelése, ami társadalom integrálódásának egy fontos eszköze. A politikatudomány ezen folyamatok vizsgálata mellett az állami hatalom megszerzésével, megőrzésével illetve gyakorlásával összefüggő kérdéseket állítja vizsgálódása középpontjába.

Mivel a társadalom létezésének alapja a gazdasági élet fejlődése, a szociológiának ismerni kell a gazdasági folyamatokat is. Ebben a közgazdaságtanra támaszkodik. A közgazdaságtan a gazdaságot, mint rendszert, annak elemeit (piac, tőke, áru, pénz, munkaerő, stb.) vizsgálja, elsősorban a dolgok (a gazdaság elemei) mozgására koncentrálva.

A szociológia viszont a dolgok mozgása mögött (amelynek feltárását a közgazdaságtantól várja) a társadalmi folyamatokat, a társadalmi viszonyokat keresi.

A szociológia sajátossága a fenti tudományokhoz viszonyítva részben vizsgálati területének kiterjedésével, részben vizsgálati módjával kapcsolatos. A szociológia átfogó módon foglalkozik a társadalommal, érdeklődése annak minden jelenségére kiterjed. Ilyen módon a legszélesebb vizsgálati területtel rendelkező tudományok közé tartozik. Vizsgálati nézőpontjából adódóan a társadalmi jelenségeket, mint emberi magatartások eredőjét szemléli. A magatartást a szükséglet-kielégítésre vezeti vissza. A szükséglet-kielégítésben meghatározó jellegű a társadalom gazdasági élete, de természetesen nem merül ki azzal. Nagy jelentősége van a társadalom szellemi életének is. Az emberi magatartásokból formálódó társadalmi jelenségek gazdasági és tudati tényezők kölcsönhatásából keletkeznek. A gazdasági meghatározó tényezők rendszerint végső soron hatnak, közvetlenül a tudati, értékbeli, stb. tényezők fejtik ki hatásukat és eredményezik a társadalmi jelenséget. Hogy mit tehet egy társadalom, annak határait végső soron gazdasági fejlettsége határozza meg, de hogy mit tesz ténylegesen, az intézményeitől, társadalmi berendezkedésétől, politikai rendszerétől függ. A szociológia a társadalmi jelenségeket, mint gazdasági és tudati tényezők kölcsönhatását vizsgálja.

3. A szociológia gyakorlati jelentősége - a szociológia társadalmi funkciói

A szociológia tudomány, amelynek gyakorlati jelentősége abban van, hogy rendszerezett ismereteket ad a társadalomról, a társadalom jelenségeiről. E rendszerezett ismeretek felhasználása gyakorlati haszonnal jár mind a társadalom, az egyes közösségek mind pedig az egyén szintjén.

3.1 Társadalmi szinten a szociológia felhasználható

döntés-előkészítési folyamatban: a döntések várható következményeinek számbevételére, a döntéssel érintett csoportok, egyének érdekeinek feltárására, a cél elérése során várható társadalmi - politikai problémák, az akadályozó és a megvalósítást elősegítő tényezők megismerésére,

már meghozott döntések következményeinek elemzésére, az elkerülhetetlen döntések negatív következményeinek csökkentésére,

a döntések optimalizálásával elősegítheti mind a társadalom fejlődését, mind pedig a társadalom stabilitásának megőrzését.

3.2 Csoportok, közösségek szintjén:

segíthet az optimális döntések meghozatalában (vállalatok, intézmények alkalmazottaira vonatkozó, foglalkoztatási, bérrel kapcsolatos döntések kialakítása, településfejlesztési, városfejlesztési döntések megalapozása)

közreműködhet az adott csoport, közösség belső szerkezetének, konfliktusainak feltárásában,

felhasználható a szociológia által biztosított tudás a csoport, a közösség belső összetartó erejének (kohéziójának) növelésében.

3.3 Az egyének szintjén:

a szociológiai ismereteknek tudatformáló szerepük van, a társadalom működésének megértése segítheti az egyént abban, hogy beilleszkedjen a társadalomba, hogy harmonikus legyen kapcsolata munkatársaival, barátaival, családja tagjaival, vagyis közvetlen társadalmi környezetével,

a szociológia segítségével az egyén jobban megismerheti önmagát, valamint a társadalomban elfoglalt helyzetét, ezáltal sikeresebben változtathat életén, jobban érvényesülhet a társadalomban,

javíthatja az egyén konfliktustűrő és konfliktusokat kezelő képességét,

a szociológia ismerete lehetővé teszi, hogy leküzdhessük előítéleteinket, segít más kultúrák megértésében, növelheti a csoportok, etnikumok, kultúrák közötti megértést, az egymás iránti toleranciát.