TÁRSAS KÖLCSÖN¬HATÁS ÉS TÁRSAS BEFOLYÁSOLÁS

TÁRSAS KÖLCSÖN­HATÁS ÉS TÁRSAS BEFOLYÁSOLÁS

A 17. fejezetben a szociálpszichológiának azt a részét tárgyaltuk meg, amely azzal foglalkozik, miként észlelik az emberek a körülöttük lévö társadalmat, hogyan gondolkoznak róla, és milyen érzéseik vannak ezzel kapcsolatban - tehát a szociális vélekedéseket és attitüdöket. Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogyan hatnak egymásra az emberek, és hogyan befolyásolják egymást.

A társas befolyásolás kifejezés legtöbbünk számára azt jelenti, hogy valakik megkísérelnek hatást gyakorolni ránk vélekedéseink, attitüdjeink vagy viselkedésünk megváltoztatása érdekében. A szülök megpróbálják gyermekeikkel megetetni a spenótot, a tv-hirdetések megpróbálnak rávenni minket, hogy vásároljunk egy bizonyos terméket vagy szavazzunk egy bizonyos jelöltre, egy vallásos szekta megpróbál embereket meggyözni, hogy hagyják ott állásukat, iskolájukat és családjukat, és egy "magasabb" küldetést teljesítsenek.

Ezekre a társas befolyásolási kísérletekre sokféleképp reagálhatunk. Egyes esetekben nyilvánosan engedelmeskedünk a befolyásoló forrásnak, de vélekedéseinket és attitüdjeinket nem szükségképpen módosítjuk - a gyerek megeszi a spenótot, de továbbra is utálja. A szociálpszichológusok ezt gyakran engedelmeskedésnek nevezik. Más esetekben a befolyásoló forrás meggyöz minket arról, hogy igaza van, és ezzel vélekedéseink és attitüdjeink is módosulnak. Ezt nevezzük in­ter­na­li­zá­ció­nak. És bizonyos esetekben ellenállunk a befolyásolásnak, söt nyíltan lázadunk ellene. Ebben a fejezetben az engedelmeskedés, az internalizáció és az ellenállás példáival találkozunk.

A társas befolyásolás sok formája azonban közvetett és nem szándékos. Mások puszta jelenléte például számos módon hatással lehet ránk. Ezenfelül eröteljesen befolyásolnak bennünket a szociális normák is - olyan ki nem mondott szabályok és elvárások, melyek megmondják, mit kellene gondolnunk, és hogyan kellene cselekednünk. Ezek a triviálisaktól a legalapvetöbbekig terjednek. Szociális normák írják elö, hogy magunk elé nézzünk, amikor egy liftben utazunk, és megszabják, hogy milyen sokáig bámulhatunk egy idegent anélkül, hogy udvariatlannak tekintenének bennünket. Mélyebben gyökerezö szociális normák rasszizmust, szexizmust és homofóbiát hozhatnak létre és tarthatnak fenn a társadalomban. Amint látni fogjuk, a közvetlen és szándékos társas befolyásolás sikere maga is gyakran a szociális normák akaratlan és automatikus követésétöl függ.

A társas kölcsönhatások és a társas befolyásolás központi szerepet játszanak közösségi életünkben. Az együttmüködés, a közösség, az altruizmus és a szerelem, mind társas befolyásolással járnak. A szociálpszichológusok - társadalomtörténeti okokból - elsösorban azokra a szociális befolyásolásokra összpontosítottak, melyek társadalmi problémákhoz kapcsolódnak. Ennek megfelelöen éppen úgy, ahogy a pszichés zavarokat tárgyaló fejezet az egyéni viselkedés sötét oldalára összpontosít, ez a fejezet a társas viselkedés sötét oldalával foglalkozik. Néhány eredmény kellemetlen, söt elszomorító. De éppen úgy, ahogy a pszichés zavarok tanulmányozása hatékony terápiákhoz, a nem kívánt társas befolyásolás tanulmányozása annak hatékonyabb kezeléséhez vezet. A társadalmi problémák megértésével együtt a megoldásuk megértéséhez is eljuthatunk.

Mások jelenléte

TÁRSAS FACILITÁCIÓ

1898-ban a pszichológus Norman Triplett kerékpárversenyzök sebességrekordjait vizsgálta, és észrevette, hogy sok kerékpáros nagyobb sebességet ér el, amikor versenyez, mint amikor csak az óra az ellenfele. Ez a megfigyelés vezetett a szociálpszichológia egyik legkorábbi laboratóriumi kísérletéhez. Triplett arra kért gyerekeket, hogy - megadott ideig - olyan gyorsan forgassanak egy horgászorsót, amilyen gyorsan csak tudnak. Olykor két gyerek dolgozott egy szobában, mindegyik a saját horgászorsójával, máskor egyedül dolgoztak. Noha publikált adatait nehéz értelmezni, arról számolt be, hogy sok gyerek az együtt cselekvö helyzetben - azaz amikor jelen volt egy másik, azonos feladatot végzö gyerek - gyorsabban dolgozott, mint egyedül.

E kísérlet elvégzése óta sok - mind emberekkel, mind állatokkal végzett - vizsgálat demonstrálta az együtt cselekvés facilitáló hatását. A dolgozó hangyák például együtt cselekvö helyzetben hangyánként több mint háromszor annyi homokot ásnak ki, mint egyedül (Chen, 1937), sok állat több élelmet eszik, ha fajtársai is jelen vannak (Platt, Yaksh és Darby, 1967), és diákok több szorzási feladatot végeznek el együtt cselekvö helyzetben, mint egyedül (F. Allport, 1920, 1924). Nem sokkal Triplett együtt cselekvésre vonatkozó kísérlete után a pszichológusok felfedezték, hogy passzív nézök (akik inkább közönség, mint együtt cselekvök) jelenléte szintén facilitálja a teljesítményt. Közönség jelenléte például ugyanazzal a facilitáló hatással járt diákok szorzási teljesítményére, mint az együtt cselekvés korábbi vizsgálatában (Dashiell, 1930). Ezeket az együtt cselekvési és közönséghatásokat együttvéve társas fa­ci­li­tá­ciónak nevezték el.

De a társas befolyásolásnak még ezek a legegyszerübb esetei is bonyolultabbnak bizonyultak annál, mint azt a szociálpszichológusok elöször gondolták. A kutatók például azt találták, hogy a személyek több szorzási hibát követtek el, amikor együtt cselekvö vagy közönség elötti helyzetben voltak, mint amikor a feladatot egyedül végezték (Dashiell, 1930). Más szóval, a teljesítmény minösége romlott, bár mennyisége növekedett. Más vizsgálatokban azonban a teljesítmény minösége emelkedett, amikor akár együtt cselekvök, akár közönség volt jelen (például Cottrell, 1972; Dashiell, 1935). Hogyan lehet ezeket az ellentmondásokat feloldani?

Az eredmények alaposabb megvizsgálásával Robert Zajonc (1965, 1980) feltárta, hogy azok a viselkedések, melyek együtt cselekvök vagy közönség jelenlétében teljesítménynövekedést mutatnak, rendszerint vagy nagyon gyakorlott, vagy ösztönös válaszokból állnak, mint például az evés, míg a bonyolult vagy újonnan tanult válaszok általában romlanak együtt cselekvök vagy közönség jelenlétében. Azt állította, hogy az eredményeket a motiváció egy régóta ismert elve magyarázhatja meg: a drive vagy arousal magas szintje az élölény domináns válaszait erösíti. Ha a faj más tagjainak jelenléte az élölény általános drive- vagy arousalszintjét emeli, a domináns válasz facilitálódik. Egyszerü, jól begyakorolt viselkedések esetén a domináns válasz valószínüleg a helyes válasz, és a teljesítménynek nönie kell. Bonyolult vagy éppen tanult viselkedések esetén azonban a domináns (legvalószínübb) válasz valószínüleg hibás. A teljesítménynek tehát csökkennie kell.

Ezeket a sejtéseket számos kísérlet beigazolta. Emberek például gyorsabban tanulnak meg egyszerü útvesztökben kiigazodni vagy könnyü szavak listáját visszamondani mások jelenlétében, a bonyolult útvesztök és nehéz szavak listája viszont több idöt igényel, ha közönség is van jelen (Cottrell, Rittle és Wack, 1967; Hunt és Hillery, 1973). Még olyan eredmény is van, miszerint csótányok gyorsabban futnak el a fény elöl egy könnyü útvonalon, és lassabban egy nehéz útvonalon, ha más csótányok is jelen vannak, mint ha nincsenek (Zajonc, Heingartner és Herman, 1969).

Mivel a társas facilitáció hatásai alacsonyabb rendü szervezeteknél is megjelennek, úgy látszik, nem komplex kognitív folyamatoknak köszönhetö. De az egyik elmélet szerint a társas facilitáció embereknél nem pusztán mások jelenlétének, hanem a versengés érzésének vagy az értékeléssel való törödésnek köszönhetö, és ez a kognitív törödés az, ami megemeli a drive-szintet. Már az együttes cselekvés korai vizsgálataiban is azt találták, hogy ha a rivalizálás vagy a verseny összes elemét elhagyják, a társas facilitáció hatásai csökkennek vagy megszünnek (Dashiell, 1930). Más vizsgálatok azt mutatják, hogy a közönség hatása attól függöen változik, hogy a személy mennyire érzi azt, hogy értékelik. A teljesítményt például javítja, ha egy "szakértö" figyel, de rontja, ha a közönség csak "a pszichológiai kísérletet megnézni akaró alsóbb évfolyamosokból áll" (Henchy és Glass, 1968; Paulus és Murdock, 1971). Egy vizsgálatban, melyben a nézök szemét kendövel bekötötték, következésképp nem voltak képesek arra, hogy az egyén teljesítményét figyeljék vagy értékeljék, a kísérleti személyek teljesítménye nem mutatta a társas facilitáció hatását (Cottrell, Wack, Sekerak és Rittle, 1968).

De a személyek ezekben a kísérletekben is tudták, hogy teljesítményüket rögzítik, tehát még akkor is foglalkoztathatta öket, hogy milyen értékelést kapnak, amikor egyedül vagy másoknak pusztán csak a társaságában voltak. Ezek a vizsgálatok tehát nyitva hagyják azt a kérdést, hogy a társas facilitáció hatásai eredhetnek-e mások puszta jelenlétéböl. Ezt a problémát kerülte ki egy másik kísérlet, amelyben a személyektöl azt kérték, hogy üljenek egy számítógéphez, és szolgáltassanak "némi háttér-információt" a kísérlet megkezdése elött. Az egyik csoport esetén a kísérletvezetö ott állt a személy háta mögött, és nézte, hogy mit csinál (értékelés), egy másik csoportnál pedig egy bekötött szemü, fejhallgatót viselö egyén ült háttal a kísérleti személynek, akiröl azt mondták, hogy "szenzoros dep­ri­vációs" kísérletre vár (puszta jelenlét).

A számítógép rögzítette, hogy milyen gyorsan gépelte be a személy a nevét (könnyü feladat), illetve egy bonyolult kódot (nehéz feladat). Az egyedül lévö személyekkel összehasonlítva a személyek mind az értékelö, mind a puszta jelenlét feltételek közt gyorsabban végezték el a könnyü feladatot, ám lassabban a nehezet, s ez az eredmény a társas facilitáció mintáját erösítette meg (Schmitt, Gilovich, Goore és Joseph, 1986).

Két további elméletet terjesztettek elö a társas fa­ci­li­tá­ciós hatás értelmezésére. A figyelmi konfliktus elmélete azt állítja, hogy mások jelenléte eltereli a személy figyelmét, mivel konfliktust okoz abban, hogy a személy hogyan ossza meg figyelmét mások és az elvégzendö feladat közt. Ez a figyelmi konfliktus az, s nem a mások jelenlétével vagy értékelésével való törödés, ami megemeli a drive-szintet, és társas facilitációs hatást okoz (Baron, 1986; Sanders és Baron, 1975). Az én­meg­je­le­ní­tés elmélete azt állítja, hogy mások jelenléte megnöveli az egyén arra irányuló vágyát, hogy önmagáról elönyös képet jelenítsen meg. A könnyü feladatnál ez nagyobb eröfeszítéshez és koncentrációhoz, s így megnövekedett teljesítményhez vezet. A nehéz feladatnál azonban ez a vágy felnagyítja a feladat keltette frusztrációt, és zavart, visszahúzódást vagy túl nagy mérvü szorongást eredményez, melyek mindegyike gyengébb teljesítményhez vezet (Bond, 1982). Ezen elméletek mindegyikét támogatják kutatási eredmények, és valószínünek látszik, hogy az összes ismertetett tényezö - a puszta jelenlét, az értékeléssel való törödés, a figyelmi konfliktus és az elönyös kép megjelenítésére törekvés - hozzájárul a társas facilitációs hatáshoz (Sanders, 1984).

DEZINDIVIDUÁCIÓ

Körülbelül ugyanabban az idöben, amikor Triplett laboratóriumi kísérleteit végezte a társas facilitáció témájában, az emberi viselkedés egy másik megfigyelöje, Gus­tave Le Bon kevésbé lelkes véleményt alakított ki a csoport együttes cselekvéséröl. A tömegek lélektana (1895) címü könyvében azt írta, hogy "a tömeg intellektuálisan mindig alacsonyabb rendü az elkülönült egyénnél. A csöcselék embere állhatatlan, hiszékeny és türelmetlen. a gerincvelö befolyása alatt álló primitív lények. nök, gyerekek, vadak és alsóbb osztálybeliek eröszakosságát és vadságát mutatja." Le Bon meg volt gyözödve róla, hogy a lincselö csöcselék (és véleménye szerint a francia forradalomban az alsóbb osztályok) által mutatott agresszív és amorális viselkedés "fertözéssel" terjed szét a csöcselékben vagy a tömegben, áttöri az emberek morális érzékét és önkontrollját. Ez okozza, hogy a tömegek olyan romboló cselekedeteket követnek el, amilyeneket egyetlen magányos egyén sem követne el soha - kivéve persze a nöket, gyermekeket, müveletleneket és az alsóbb osztályok tagjait.

Nyilvánvaló elöítéletei ellenére úgy látszott, Le Bon megfigyelései rendelkeznek bizonyos érvényességgel. Elméletének modern megfelelöje beépült a dez­in­di­vi­duá­­ció fogalmába, egy elképzelésbe, melyet elsöként Fes­tinger, Pepitone és Newcomb (1952) terjesztett elö, majd Zimbardo (1970) és Diener (1979, 1980) általánosított. Elméleteik szerint bizonyos - csoportokban gyakran jelen lévö - feltételek az egyéneket a dezindividuáció pszichológiai állapotához vezethetik, ahhoz az érzéshez, hogy elvesztették személyes identitásukat, és névtelenül feloldódtak a csoportban. Ez az impulzív viselkedéssel és más, a csöcselék szabályozatlan viselkedésével együtt járó kognitív és emocionális megnyilvánulásokkal szembeni korlátok csökkenését eredményezi. A dez­in­di­vi­du­áció elöfeltételeit és következményeit szemlélteti Diener elemzése nyomán a 18.1. ábra. Figyeljük meg, hogy az elöfeltételek azáltal vezetnek dezindividuációhoz, hogy az egyénben csökkent éntudatossági állapotot hoznak létre.

Egy vizsgálatban négy föböl álló csoportokba osztott diáklányokat arra kértek, hogy áramütést adjanak egy másik nönek, akiröl úgy tudták, hogy egy tanulási kísérletben vesz részt. A lányok felét dezindividuali­zál­ták azáltal, hogy olyan helyzetbe hozták öket, hogy ano­nim­nak érezzék magukat. Nagyméretü laboratóriumi köpenyekbe és csuklyákba öltöztették öket, mely elrejtette arcukat, és a kísérletezö csak az egész csoporthoz beszélt, sohasem hivatkozott egyikükre sem a nevükkel (18.2. ábra). A többi lányt individualizálták azáltal, hogy saját ruháikban hagyták öket, és nagy azonosító jelzéseket viseltek. Ezenfelül ez utóbbi csoportban a lányokat be is mutatták egymásnak. A kísérlet során minden egyes lány elött volt egy gomb, melyet meg kellett nyomnia, amikor a tanuló hibát követett el. A gomb megnyomása áramütést mért a "tanulóra". Az eredmények azt mutatták, hogy a dezindividualizált lányok az individualizált csoportokban lévökhöz képest kétszeres intenzitású áramütéseket adtak a tanulónak (Zimbardo, 1970).

A dezindividuáció egy szellemes demonstrációja az Amerikában mindenszentekkor szokásos, a személyt elrejtö álarcos jelmezek viselését használta ki.* A házba becsöngetö, maskarát viselö gyerekeket egy felnött üdvözölte az ajtóban, és azt kérte, hogy minden gyerek csak egy cukorkát vegyen. A felnött ezután rövid idöre eltünt a házban, megadva a lehetöséget a gyerekeknek, hogy több cukrot vegyenek el. Néhány gyerektöl megkérdezték a nevét, míg mások névtelenek maradtak. Azok a gyerekek, akik csoportban jöttek, vagy anonimak maradtak, több cukrot csórtak, mint azok, akik egyedül jöttek, vagy megmondták a nevüket a felnöttnek (Diener, Fraser, Beaman és Kelem, 1976).

Ezek a kísérletek mindazonáltal nem döntöek. Az elsö vizsgálatban például a laboratóriumi köpenyek és csuklyák negatív jelentéstartalmakat is hordoztak (a Ku-Klux-Klan öltözetére emlékeztettek), és lehet, hogy inkább az öltözetek sugallta szerepek, mintsem az általuk biztosított anonimitás eredményezte a viselkedést. Azért, hogy ezt a lehetöséget is megvizsgálják, megismételték a kísérletet, de ez alkalommal minden személy a következö három öltözet közül viselt egyet: Ku-Klux-Klan-típusú ruha, ápolói egyenruha vagy saját öltözet. Az átalakított kísérlet eredményei nem ismételték meg az eredetiét; a Ku-Klux-Klan-típusú öltözet viselése csak kevés hatást gyakorolt a személyek által adott áram­ütés mértékére. Azok, akik ápolói ruhát viseltek, szignifikánsan kevesebb áramütést adtak, mint a kontrollcsoporthoz tartozó személyek, akik saját ruhájukban voltak. Ez arra utal, hogy az egyenruha arra bátorítja a személyt, hogy azt a típusú szerepet játssza, melyet az egyenruha jelez. Az anonimitás növelheti az agressziót, de az említett vizsgálatok azt mutatják, hogy ezek a következmények nem elkerülhetetlenek (Johnson és Downing, 1979). Egy újabb kísérlet azt mutatta, hogy a dezindividuáció agresszívebbé és nagylelkübbé is teheti a kísérleti személyeket egyazon helyzetben (Spivey és Prentice-Dunn, 1990).

Egy másik megszorítást is kimutattak a kutatások: a csoport környezete önmagában nem elegendö a dez­in­di­vi­duáció kiváltásához. A csoport csak akkor hoz létre dez­individuációt, ha egyben a 18.1. ábrán felsorolt többi elöfeltételt is szolgáltatja, elsösorban az anonimitást és a csökkent éntudatosságot (Diener, 1980). A dez­in­di­vi­du­áció korai vizsgálatait csoportban és anonimitásban végezték, így nem lehetett azonosítani, melyik a döntö változó.

A KÍVÜLÁLLÓ BEAVATKOZÁSA

A korábbi fejezetekben megjegyeztük, hogy az emberek nem egyszerüen a helyzetek objektív jegyeire reagálnak, hanem azoknak saját szubjektív értelmezései­re. Ebben a fejezetben láttuk, hogy még a társas fa­ci­li­tá­ció, a társas befolyásolásnak ez a primitív fajtája is részben az egyén arra vonatkozó értelmezésétöl függ, hogy mások mit csinálnak vagy gondolnak. De gyakran éppen magának a helyzet meghatározásának vagy értelmezésének a folyamata az, mellyel az egyének egymást befolyásolják.

1964-ben egy fiatal nöt, Kitty Genoveset megölték a lakása elött, New York Cityben, késö éjszaka. Mivel védekezett, a gyilkosság több mint fél óráig tartott. Legalább 38 szomszéd hallotta segélykiáltásait, de senki sem sietett a segítségére. Még csak a rendörséget sem hívta senki.

Az amerikai közvéleményt megdöbbentette ez az eset, és a szociálpszichológusok elkezdték vizsgálni annak okait, amit elöször a "kívülálló apátiájának" neveztek. Munkájuk azonban megmutatta, hogy az "apátia" nem éppen megfelelö kifejezés. Nem egyszerüen a közömbösség az, ami a kívülállókat távol tartja a vészhelyzetben való közbelépéstöl. Elöször is, vannak valóságos elrettentök, amilyen például a fizikai veszély. Másodszor, a "belekeveredés" esetleg hosszadalmas bírósági eljárást vagy más kellemetlenségeket okozhat. Harmadszor, a vészhelyzetek megjósolhatatlanok, és gyors, elöre nem tervezett cselekedeteket igényelnek; kevesen vagyunk erre felkészülve. Végül, megvan a kockázata annak is, hogy hülyét csinálunk magunkból, hogy a helyzetet veszélyhelyzetnek értelmezzük, amikor nem az. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy "cseppet sem irigylésre méltó a veszélyhelyzetnél lévö kívül­álló. Talán az a meglepö, hogy valaki egyáltalán közbe tud lépni." (La­ta­né és Darley, 1970, 247. o.)

Bár esetleg azt feltételezhetnénk, hogy egy másik kívülálló jelenléte az egyént a kockázatok ellenére is cselekvésre bátorítja, a kutatások ennek éppen a fordítottját igazolják. Gyakran éppen más emberek jelenléte akadályoz meg bennünket abban, hogy közbelépjünk. 1980-ra már több mint ötven kutatást publikáltak a kívülálló beavatkozásáról, és a többségük azt mutatta, hogy az emberek kevésbé segítenek, ha mások is jelen vannak (Latané, Nida és Wilson, 1981). Latané és Darley (1970) szerint mások jelenléte a) a szituációnak nem vészhelyzetként való meghatározását és b) a cselekvéssel járó felelösség eloszlását eredményezi.

A HELYZET MEGHATÁROZÁSA. A legtöbb ve­szély­helyzet nem egyértelmüen kezdödik. A támolygó ember beteg, vagy csak egyszerüen részeg? A nö életére törnek, vagy csak egy családi veszekedés zajlik? Füst vagy göz ömlik ki az ablakon? Az ilyen dilemmák gyakori kezelési módja a cselekvés elhalasztása, hogy úgy teszünk, mintha semmi probléma nem lenne, és körülnézünk, hogy megtudjuk, mások hogyan reagálnak. Mi az, amit ilyenkor nagy valószínüséggel látunk? Más embereket, akik azonos okokból szintén úgy tesznek, mintha semmi baj nem lenne. Kialakul a csoportos ignorancia állapota - amelyben mindenki mindenkit félrevezet azzal, hogy a helyzetet nem veszélyhelyzetként határozza meg. Mindannyian hallottunk tömegpánikról, mely abból adódott, hogy a tömeget alkotó egyének egymást eltúlzott reagálásra késztették. Ennek a fordítottja, amikor a tömeg tétlenségbe ringatja tagjait, esetleg még gyakoribb. Számos kísérlet kimutatta ezt a hatást.

Az egyikben férfi föiskolás diákokat hívtak meg egy interjúra. Miközben egy kicsiny elöszobában várakoztak, egy falrepedésböl füst kezdett ömleni. Néhány személy egyedül volt az elöszobában, amikor ez történt, míg mások hármas csoportokban voltak. A vizsgálatot végzök egy detektívtükrön át figyelték öket, és hat percet vártak. Az egyedül tesztelt személyek 75 százaléka számolt be a füströl két percen belül. Ezzel szemben a csoportosan tesztelt embereknek kevesebb mint 13 százaléka jelezte a füstöt a teljes hatperces idöszak alatt, annak ellenére, hogy a szobát megtöltötte a füst. Azok, akik nem számoltak be a füströl, úgy döntöttek, hogy az bizonyára göz, a légkondicionáló párolgása, köd, vagy gyakorlatilag bármi, csak nem valódi tüz vagy vészhelyzet. Ezek a kísérletek ily módon megmutatták, hogy a kívül­állók képesek a helyzeteket egymás számára nem vészhelyzetekként meghatározni (Latané és Darleu, 1968).

Ezek a személyek azonban talán egyszerüen csak attól féltek, hogy gyávának látszódhatnak. Egy hasonló vizsgálatban a "vészhelyzet" nem jelentett személyes veszélyt. A vizsgálati szobában lévö személyek hallották, amint a kísérletvezetö hölgy a szomszéd helyiségben felmászik egy székre, hogy elérjen egy könyvespolcot, leesik a padlóra, és felkiált: "Jaj, Istenem, a lábam... Nem... nem tudom mozgatni. Jaj... a bokám... Nem tudom ezt levenni magamról." És még vagy egy percig folytatta a siránkozást. Az egész esemény körülbelül két percig tartott. Csak egy függöny választotta el a nö irodáját a vizsgálati szobától, ahol a személyek egyedül vagy párban várakoztak. A történtek megerösítették a füstös vizsgálatból levont következtetéseket. Az egyedül lévö személyek 70 százaléka sietett a nö segítségére, miközben a kétszemélyes csoportoknak csak 40 százaléka ajánlotta fel segítségét. Azok, akik nem léptek közbe, késöbb megint csak azt állították, hogy bizonytalanok voltak annak megítélésében, hogy mi történt, de úgy döntöttek, hogy nem komoly a dolog (Latané és Rodin, 1969). Ezekben a kísérletekben mások jelenléte csoportos ignoranciát eredményezett; az egyes személyek a többiek nyugodtságát látva úgy oldották fel a helyzet többértelmüségét, hogy úgy döntöttek, nincs veszély.

A FELELŐSSÉG ELOSZLÁSA. A csoportos ig­no­ran­cia azt eredményezi, hogy a személyek a helyzetet veszélytelennek minösítik, de ez nem magyarázza meg az olyan eseteket, mint például a Genovese-gyilkosság, ahol a vészhelyzet meglehetösen egyértelmü volt. Mi több, Genovese szomszédai nem láthatták egymást elfüggönyözött ablakaik mögül, következésképp nem tudták, hogy mások nyugodtak-e, vagy pánikba estek. A döntö tényezö itt a felelösség eloszlása volt. Amikor minden egyes személy tudja, hogy rajta kívül még sokan vannak jelen, a felelösség súlya nem kizárólag egyik vagy másik személyre esik. Mindegyikük gondolhatja: "Valaki más mostanára már bizonyosan csinált valamit; valaki más közbe fog avatkozni."

Ennek a hipotézisnek az ellenörzésére a kísérletezök a személyeket egyénenként egy fülkébe vezették, és azt mondták nekik, hogy a föiskolások személyes problé­mái­val foglalkozó csoport összejövetelén vesznek részt. Azért, hogy senki ne jöjjön zavarba, a beszélgetést házi telefon segítségével bonyolítják le. Minden személy két percig beszélhet. A mikrofon csak a beszélö fülkéjében lesz bekapcsolva, és a kísérletvezetö nem hallgatja. Valójában a kísérleti személyt kivéve minden résztvevö hangja magnófelvétel volt. Az elsö körben az egyik résztvevö megemlítette, hogy olykor rohamai vannak. A második körben ez az egyén olyan hangokat hallatott, mintha ténylegesen rohama kezdödött volna, és segítséget kért. A vizsgálatot végzök azt figyelték, hogy a vizsgálati személy elhagyja-e a fülkét, hogy a vészhelyzetröl beszámoljon, és ha igen, mennyi idön belül. Megjegyezzük, hogy a) a vészhelyzet egyértelmü volt, b) a személy nem tudhatta, hogy a "kívülállók" a többi fülkében hogyan reagálnak, és c) a személy úgy tudta, hogy a kísérletvezetö nem hallja, hogy vészhelyzet van. Néhány személlyel azt hitették el, hogy a beszélgetö csoport csak belölük és a roham áldozatából áll. Másoknak azt mondták, hogy a csoport háromszemélyes; megint másoknak azt, hogy hatszemélyes.

Azok közül a személyek közül, akik azt gondolták, hogy egyedül ök tudnak az áldozat rohamáról, 85 százalék jelentette a rohamot; azok közül, akik azt gondolták, háromszemélyes csoportban vannak, 62 százalék számolt be a rohamról; és azok közül, akik azt gondolták, hogy hatan vannak egy csoportban, csak 31 százalék jelentette (lásd a 18.3. ábrát). Az interjúk azt mutatták, hogy minden személy valódi vészhelyzetként észlelte a szituációt. Legtöbben nagyon izgatottá váltak attól a belsö konfliktustól, hogy hagyják-e az áldozatot szenvedni, vagy szaladjanak-e el - talán bután és szükségtelenül - segítségért. Azok a személyek, akik nem jelentették a rohamot, tényleg sokkal levertebbnek látszódtak, mint a többiek. Világos, hogy be nem avatkozásukat nem tekinthetjük apátiának vagy közömbösségnek. Inkább a cselekvés felelössége oszlott meg mások jelenlétében (Dar­ley és Latané, 1968; Latané és Darley, 1968).

Segítenek-e egymásnak az emberek, ha a csoportos ignorancia és a felelösség eloszlása minimális? Három pszichológus a New York-i metrót használta laboratóriumnak (Piliavin, Rodin és Piliavin, 1969). Két férfi és két nö szállt fel a metrókocsiba. A nök leültek, és rögzítették az eredményeket, a két férfi állva maradt. Ahogy a szerelvény elindult, az egyik férfi elö­retámolygott és összeesett, s míg csak segítséget nem kapott, hason fekve és mozdulatlanul a sarokban maradt. Ha nem érkezett segítség, a másik férfi végül talpra segítette. A vizsgálat számos változatát kipróbálták: az áldozat vagy botot vitt (így betegnek), vagy alkoholszaga volt (így részegnek tünhetett). Olykor fehér volt az áldozat, máskor fekete. A helyzet egyáltalán nem volt többértelmü, az áldozat nyilvánvalóan segítséget igényelt. A felelösség eloszlása minimális volt, mivel a kívülállók egyike sem feltételezhette, hogy valaki más már közbelépett. Következésképp az embereknek segíteniük kellett volna.

Az eredmények ezt az optimista várakozást igazolták. A botos áldozat a próbák több mint 95 százalékában spontán segítséget kapott, átlagosan 5 másodpercen belül. Még a "részeg" áldozat is segítséget kapott a próbák felében, átlagosan 109 másodpercen belül. Fekete és fehér kívülállók mind a fekete, mind a fehér "botos" áldozatokat segítették. Nem volt kapcsolat a kívülállók száma és a segítség gyorsasága közt, ami arra utal, hogy a felelösség eloszlása valóban minimális volt. És mindez a New York-i metróhálózatban történt! Ez nemcsak a kívülálló be nem avatkozására javasolt magyarázatokat támogatja, hanem a New York-i metró utasaira vonatkozó sztereotípiáink felülvizsgálatában is segíthet.

A SEGÍTŐ MODELLEK SZEREPE. A metróvizsgálatban amint egy személy elindult segíteni, sokan mások követték. Ez arra utal, hogy miként az egyének másokra hagyatkoznak annak megítélésében, hogy vészhelyzetröl van-e szó (csoportos garancia), ugyanúgy segítökészségüket illetöen is modellnek tekintik mások viselkedését. Ezt a lehetöséget ellenörizték egy vizsgálatban, melyben azokat a gépkocsivezetöket számlálták meg, akik megálltak egy kilyukadt kerekü kocsi mellett álló nönek segíteni. Azt találták, hogy sokkal több autóvezetö áll meg segíteni akkor, ha negyed mérfölddel korábban egy másik lapos kerekü autónál láttak másokat segédkezni. Ugyanígy, az emberek hajlamosabbak jótékony célra adakozni, ha másoktól is ezt látják (Bryan és Test, 1967; Macauley, 1970). Ezek a kísérletek azt jelzik, hogy mások nemcsak annak eldöntésében segítenek, hogy mikor ne cselekedjünk vészhelyzetben, hanem azt is megmutatják, hogyan és mikor legyünk irgalmas szamaritánusok.

Még a tévében látható szerepmodellek is bátoríthatják a segítségnyújtást. Az egyik vizsgálatban hatéves gyerekeknek vetítették le a Lassie azon epizódját, amelyben egy gyerek kimenti Lassie (a címszereplö kutya) egyik kölykét egy tárnából. Két további kontrollcsoport gyerekei vagy egy másik Lassie-epizódot láttak, vagy egy másik gyerekfilmet. Késöbb, amikor a gyerekek éppen egy olyan játékot játszottak, ahol a nyertes díjban részesült, kiskutyák fájdalmas nyafogására figyelhettek fel. Noha a segítségnyújtás csökkentette a díj megnyerésének esélyét, azok a gyerekek, akik a kutyamentési epizódot látták, több idöt töltöttek a kiskutyák vigasztalásával, mint a többiek (Spraf­kin, Liebert és Poulous, 1975).

AZ INFORMÁCIÓ SZEREPE. Mit gondol az olvasó, nagyobb valószínüséggel lépne-e közbe egy vészhelyzet esetén, miután elolvasta a fentieket? A Montana Egyetemen végzett egyik kísérlet arra utal, hogy igen. Egyetemistáknak elöadást tartottak vagy filmet mutattak be az itt tárgyalt anyagból. Két héttel késöbb mindegyik egyetemista szembetalálkozott egy szimulált veszélyhelyzettel, miközben egy másik személlyel (a kísérletvezetö beavatottjával) sétált. Egy férfi "áldozat" terült el a folyosón. A beavatott nem úgy reagált, mintha a helyzet vészhelyzet lenne. Azok közül, akik hallották az elöadást vagy látták a filmet, szignifikánsan többen ajánlották fel segítségüket, mint a többiek (Beaman, Barnes, Klentz és McQuirk, 1978). Olvassuk el újra ezt az alfejezetet - embertársaink kedvéért!

Engedelmesség és ellenállás

ALKALMAZKODÁS A TÖBBSÉGHEZ

Amikor csoportban vagyunk, bizonyos kérdésekben kisebbségben találhatjuk magunkat. Ez az életnek olyan ténye, melyhez legtöbben már hozzászoktunk. Ha úgy döntünk, hogy a többség érvényesebb információforrás, mint saját tapasztalatunk, meggondolhatjuk magunkat, és alkalmazkodhatunk a többség véleményéhez. De képzeljük magunkat egy olyan helyzetbe, amikor biztosak vagyunk abban, hogy a saját véleményünk a helyes, és a csoport téved. Engednénk-e a társas nyomásnak ilyen körülmények között? Az ilyen típusú konformitást vizsgálta a szociálpszichológus Solomon Asch egy sor klasszikus kísérletében (1952, 1955, 1958).

Asch szokásos eljárásában egy kísérleti személyt leültettek egy asztalhoz egy hét-, nyolc- vagy kilenctagú csoport társaságában (akik valójában mind a kísérletvezetö szövetségesei voltak). A csoportnak három eltérö hosszúságú függöleges vonalat mutattak, és a csoport tagjait arra kérték, hogy ítéljék meg, melyik vonal azonos hosszúságú egy másik vonallal (lásd a 18.4. ábrát). Mindenki sorban bejelentette döntését; a kísérleti személy az utolsó elötti széken ült. A helyes válasz nyilvánvaló volt, és a legtöbb próba alkalmával mindenki azonos választ adott. De a beépített embereket elözöleg arra kérték, hogy néhány elöre meghatározott "kritikus" próba alkalmával rossz választ adjanak. Ezután Asch megfigyelte az eljárás által kiváltott konformitás mértékét.

Az eredmény megrázó volt. Habár a helyes válasz mindig nyilvánvaló volt, az átlagos személy a kritikus próbák harmadában alkalmazkodott a csoportkonszenzushoz, és legalább egyszer alkalmazkodott a személyek mintegy 75 százaléka. Mi több, a csoportnak nagynak sem kellett lennie ahhoz, hogy ilyen konformitást érjen el. Amikor Asch 2-töl 16 föig terjedöen változtatta a csoport méretét, azt találta, hogy a kísérletezö 3-4 szövetségeséböl álló csoport éppolyan hatásosan hozott létre kon­for­mitást, mint a nagyobb csoportok (Asch, 1958).

Miért nem biztosított elég támogatást az egyén többségtöl való függetlenségéhez a helyes válasz nyilvánvalósága? Egy személy egyszerü észlelési ítéletek meghozatalára való képességébe vetett bizalma miért nem rendelkezik elég erövel a konformitással szemben?

Az érvelés egyik iránya szerint az Asch-féle kísérletben éppen a helyes válasz nyilvánvalósága hoz létre erös konformitás irányába ható nyomást (Ross, Bierbrauer és Hoffman, 1976). A való életben az egyet nem értések általában a bonyolult vagy szubjektív ítéletekre jellemzöek, például hogy melyik gazdaságpolitika csökkentené jobban az inflációt, vagy két festmény közül esztétikailag melyik a szebb. Ezekben az esetekben van olyan elvárásunk, hogy alkalmanként nem értünk egyet másokkal; még azt is tudjuk, hogy egy egyébként egységes véleménnyel rendelkezö csoportban kisebbségben lenni elfogadható, bár kényelmetlen lehetöség.

Asch helyzete sokkal extrémebb. Itt az egyén egy egyszerü fizikai tényre vonatkozóan találja magát szembe egységes ellenvéleménnyel. Egy olyan bizarr és példa nélkül álló jelenséggel konfrontálódik, melyre, úgy látszik, nem rendelkezik racionális magyarázattal. A személyek nyilvánvalóan zavarban vannak, és feszültek. Megdörgölik a szemüket hitetlenségükben, és felugranak, hogy közelebbröl is megnézzék a vonalakat. Zavarukban mocorognak, motyognak, nevetgélnek, és a csoport többi tagját fürkészik a rejtély valamilyen megoldása után kutatva. A kísérlet után optikai illúziókról szóló elképzelésekröl beszélnek ímmel-ámmal, vagy - meglehetösen helyénvalóan - arra utalnak, hogy talán az elsö személy alkalmanként hibázott, és a konformitásra irányuló nyomás miatt minden soron következö személy öt követte (Asch, 1952).

Fontoljuk meg, mit jelent a többségitöl eltérö vélemény fenntartása ilyen körülmények közt. Éppen úgy, ahogy a csoport ítélete érthetetlennek tünik a személy számára, a személy azt hiszi, hogy az ö eltérö véleménye érthetetlen lesz a csoport számára. A csoport tagjai bizonyára inkompetensnek fogják öt ítélni, söt akár azt is hihetik róla, hogy elvesztette realitásérzékét. Hasonlóképp, ha a személy ismételten eltérö véleményt hangoztat, ez úgy tünhet majd, mint a csoport kompetenciájának közvetlen kihívása. Ez pedig hatalmas bátorságot igénylö kihívás akkor, amikor valakinek az észlelési képességei váratlanul és megmagyarázhatatlanul megkérdöjelezödtek. Az ilyen kihívás a mások megbántását tiltó szociális normát sérti. Ez a "Mit fognak gondolni rólam?" és a "Mit fognak gondolni arról, hogy én mit gondolok róluk?" félelme az, ami gátolja az eltérö vélemény fenntartását, és erös konformitásra irányuló nyomást kelt az Asch-helyzetben.

A konformitásra irányuló nyomás sokkal kevésbé erös, amikor a csoport nem egyöntetü. Ha a kísérletvezetönek akár csak egy bizalmasa is megtöri a többséget, a kísérleti személyek konformitása 32 százalékról mintegy 6 százalékra esik. Söt egy nyolc föböl álló csoport, mely csak egy eltérö véleményt valló egyént tartalmaz, kisebb mérvü konformitáshoz vezet, mint a három személyböl álló, azonos véleményen lévö többség (Allen és Levine, 1969; Asch, 1958). Meglepö módon az eltérö véleményen lévönek még csak nem is kell helyes választ adnia. Ha az eltérö véleményen lévö válasza még rosszabb, mint a többségé, az egység megszakadt, és a kísérleti személyek jobban hajlanak arra, hogy saját helyes ítéletüket adják meg (Asch, 1955). Az sem számít, ki az, akinek más a véleménye. A fekete eltérö véleményt valló éppen olyan jól csökkenti a konformitási szintet elöítéletes fehér kísérleti személyek esetében, mint a fehér (Malof és Lott, 1962). Egy olyan esetben, amikor az eltérö vélemény az abszurditás határát súrolta, a kon­for­mi­tás szignifikánsan csökkent, habár a kísérleti személyek úgy gondolták, hogy az eltérö véleményt valló látása annyira rossz, hogy nem is látta az ingereket (Allen és Levine, 1971). Nyilvánvalónak látszik, hogy legalább még egy deviáns jelenléte - aki a csoport potenciális rosszallásában vagy kigúnyolásában osztozik - lehetövé teszi a személy számára, hogy anélkül legyen eltérö véleménye, hogy teljesen izoláltnak érezné magát.

Ha Asch konformitáshelyzete nem hasonlít a való élet legtöbb helyzetéhez, miért használt Asch egy olyan feladatot, ahol a helyes válasz nyilvánvaló volt? Ennek az az oka, hogy a tiszta, nyilvános konformitást akarta tanulmányozni, kizárva azt a lehetöséget, hogy a kísérleti személyek valójában meggondolják magukat a helyes válasz tekintetében. (Bár Asch arról is beszámolt, hogy egyes személyek valóban úgy döntöttek, hogy a csoportnak volt igaza.) Asch vizsgálatának számos változata használt bonyolultabb vagy szubjektívebb megítéléseket, és bár ezek esetleg gyümölcsözöbben tükrözik a való életet, nem teszik lehetövé számunkra, hogy felbecsüljük a konformitásra irányuló nyomás tiszta hatását akkor, amikor biztosak vagyunk benne, hogy saját, kisebbségi véleményünk helyes (Ross, Bierbrauer és Hoff­man, 1976).

A KISEBBSÉGEK BEFOLYÁSA

Számos európai tudós kritizálja az észak-amerikai kutatásokat amiatt, hogy azok a fö hangsúlyt a kon­for­mi­tásra és a többségnek a kisebbségre gyakorolt befolyására helyezik. Mint helyesen kiemelik, szellemi újítások, társadalmi változások és politikai forradalmak kétségtelenül úgy jelentkeznek, hogy egy jól informált és önmagát világosan kifejezö kisebbség - olykor csak egyetlen személy - elkezd másokat saját nézöpontjára állítani (Mos­covici, 1976). Következésképp miért ne tanulmányozzuk az újítást és azt a befolyást, melyet a kisebbségek képesek a többségre gyakorolni?

Hogy gondolatmenetüket világossá tegyék, ezek az európai tudósok munkájukat szándékosan egy olyan laboratóriumi helyzet létrehozásával kezdték, mely látszólag azonos Asch konformitáshelyzetével. A kísérleti személyeket arra kérték, hogy hozzanak meg egy sor egyszerü észlelési ítéletet a kísérletvezetö beavatottjainak társaságában, akik következetesen helytelen választ adtak. De ahelyett, hogy az egyedüli kísérleti személyt számos beavatott közé helyezték volna, két beavatottat építettek be négy valódi kísérleti személy közé, akik egybehangzóan helytelen válaszokat adtak. A kutatók azt találták, hogy a kisebbség képes volt a kísérleti személyek körülbelül 32 százalékát oly módon befolyásolni, hogy azok legalább egy helytelen választ adjanak. Ahhoz azonban, hogy ez megjelenjen, a kisebbségnek következetesnek kellett maradnia az egész kísérlet során. Ha ingadoztak, vagy bármilyen következetlenséget mutattak ítéleteikben, képtelenek voltak befolyásolni a többséget (Moscovici, Lage és Naffrechoux, 1969).

A kisebbségi befolyás ezen kezdeti kimutatása óta számos további vizsgálatot végeztek mind Európában, mind Észak-Amerikában, számos olyat is, melyek azt igényelték a csoportoktól, hogy szociális és politikai problémákat tárgyaljanak meg, s ne egyszerü észlelési ítéleteket hozzanak (lásd például Wood és munkatársai, 1994). Általános eredmény, hogy a kisebbségek képesek a többséget nézöpontjukhoz közelíteni, ha anélkül képviselnek következetes álláspontot, hogy merevnek, dogmatikusnak vagy arrogánsnak látszódnának. Az ilyen kisebbségeket magabiztosabbaknak és alkalmanként hozzáértöbbeknek észlelik, mint a többséget (Maass és Clerk, 1984). A kisebbségek szintén hatékonyabbak, ha egy olyan álláspont mellett érvelnek, mely konzisztens a nagyobb társadalom kialakulóban lévö normáival. Két kísérletben például, melyekben feminista problémákat tárgyaltak, a kísérleti személyek szignifikánsan közelebb kerültek ahhoz a kisebbségi állásponthoz (feminizmus), mely konzisztens volt az újabb keletü szociális normákkal, mint ahhoz (antifeminizmus), mely ellentétes volt az új normákkal (Paicheler, 1976, 1977).

Az ebböl a kutatási irányból származó legérdekesebb eredmény azonban az, hogy a többséghez tartozók ezekben a vizsgálatokban valóban megváltoztatják saját attitüdjeiket, nem pusztán engedelmeskednek vagy behódolnak, mint Asch konformitással kapcsolatos kí­sér­letei­ben. Söt a kisebbségek álláspontja a többség tagjainak attitüdjére még akkor is hatással volt, ha nem mutattak nyilvános konformitást. Egy vizsgálatban kísérleti személyek csoportjai a homoszexuálisok jogairól szóló beszélgetés összegzését olvasták, mely öt hozzájuk hasonló egyetemista közt folyt le. Az öt résztvevö közül négy mindegyik esetben az egyik álláspontot vallotta, míg egy fö következetesen a másik álláspontot részesítette elönyben. Egyes vitákban a többség a homoszexuá­lisok jogai mellett, a kisebbség azzal szemben állt; a többiben a többségi és a kisebbségi álláspont fordított volt. Az összegzés elolvasását követöen a kísérleti személyek számottevö egyetértést hangoztattak a többségi véleménnyel - tekintet nélkül arra, hogy az a homoszexuálisok jogai mellett vagy az ellen szólt -, de írásbeli pontozásaik felfedték, hogy a vélemények a kisebbségi álláspontok felé tolódtak el (Maass és Clark, 1983).

Egy kutató szerint a kisebbségek azért képesek attitüdváltozást elérni, mert a dolgok újragondolására késztetik a többség tagjait. Még akkor is képesek az elfogadható vélemények körét tágítani, ha nem sikerül öket meg­gyözniük. Az egyhangú többség azonban nem késztet senkit álláspontjának körültekintö végiggondolására (Ne­meth, 1986).

Ezek az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a világ többségei általában rendelkeznek a jóváhagyás és helytelenítés, az elfogadás és visszautasítás szociális hatalmával, és ez az a hatalom, mely elérheti a behódolást. Ezzel szemben a kisebbségek ritkán rendelkeznek ilyen szociális hatalommal. Ha azonban hitelesek, akkor megvan a hatalmuk, hogy igazi attitüdváltozást, következésképp újítást, szociális változá 555c26f st és forradalmat hozzanak létre.

ENGEDELMESKEDÉS A TEKINTÉLYNEK

A náci Németországban 1933-tól 1945-ig ártatlan emberek millióit gyilkolták meg módszeresen koncentrációs táborokban. Könnyen lehet, hogy ennek a szörnyüségnek a kiagyalója, Adolf Hitler pszichopata szörnyeteg volt. Nem lett volna azonban képes egyedül végrehajtani a tömeggyilkosságokat. Mi a helyzet azokkal, akik e "müveleteket" napról napra végezték, akik felépítették a kemencéket és a gázkamrákat, megtöltötték öket emberi lényekkel, megszámlálták a testeket, és a papírmunkát végezték? Ők is szörnyetegek voltak?

A társadalomfilozófus Hannah Arendt (1963) szerint - aki könyvet írt egy náci háborús bünös, Adolf Eich­mann peréröl, akit bünösnek találtak és zsidók millióinak meggyilkolásáért kivégeztek - nem. Arendt úgy jellemezte Eichmannt, mint egy unalmas, középszerü, nem agresszív bürokratát, aki önmagát egy nagy gépezet kicsiny fogaskerekének tekintette. A pert megelözö kihallgatásról készült jegyzökönyv egy újabb keletü, részleges publikálása Arendt nézetét támogatja. Számos pszichiáter teljesen egészségesnek találta Eich­mannt, és személyes kapcsolatai is teljesen normálisak voltak. Őszintén hitt abban, hogy a zsidóknak meg kellett volna engedni, hogy egy elkülönült területre emigráljanak, és e mellett az álláspont mellett érvelt Hitler titkosszolgálatán belül. Ezenfelül volt egy titkos zsidó szeretöje - ami bün volt egy SS-tiszt számára - és egy félig zsidó unokatestvére, akit megvédett a háborús idöszak alatt (Von Lang és Sibyll, 1983).

Arendt Eichmannról szóló könyvének a Beszámoló a Gonosz banalitásáról alcímet adta, és arra a következtetésre jutott, hogy a Harmadik Birodalom legtöbb "gonosz embere" csak felettesei parancsait követö hétköznapi ember volt. Ez azt sugallja, hogy talán mindannyian képesek lehetünk olyan gonoszságokra, mint ök, és hogy a náci Németország a normális emberi körülményektöl sokkal kevésbé volt távol, mint azt gondolni szeretnénk. Amint Arendt fogalmazott: "Bizonyos körülmények közt a leghétköznapibb tisztességes ember is bünözövé válhat." Ez nem egy könnyen elfogadható következtetés, mivel sokkal kényelmesebb azt hinni, hogy szörnyü gonoszságokat csak szörnyü emberek követhetnek el. Söt a gonosznak ehhez a magyarázatához való érzelmi kötödésünket élénken mutatta az Arendtet és következtetéseit érö támadások erössége.

A tekintélynek való engedelmesség problémája 1969-ben merült fel újra, amikor azok a Vietnamban szolgáló amerikai katonák, akik My Lai faluban számos civilt gyilkoltak meg, azt állították, hogy ök csak egyszerüen parancsokat teljesítettek. A közvélemény újra arra kényszerült, hogy eltöprengjen azon a lehetöségen, hogy az átlagpolgárok saját lelkiismeretük ellenében is készek a tekintélynek engedelmeskedni.

A probléma empirikus vizsgálatát Stanley Milgram (1963, 1974) végezte el a Yale Egyetemen egy sor fontos és sokat vitatott vizsgálatban. Átlagos férfiakat és nöket toboroztak újsághirdetéssel, mely egy "memóriavizsgálatban" való egyórai részvételért négy dollárt ígért. A laboratóriumba érkezést követöen a kísérleti személynek azt mondták, hogy a vizsgálatban ö fogja játszani a tanár szerepét. A kísérleti személyeket arra kérték, hogy szópárok sorozatát olvassák fel egy másik személynek. Ezután a tanuló "memóriáját" oly módon kellett tesztelniük, hogy az egyes szópárok elsö szavának felolvasására a tanulónak négy változat közül a helyes második szót kellett kiválasztania. Amikor a tanuló hibát követett el, a kísérleti személynek minden egyes alkalommal meg kellett nyomnia egy gombot, mellyel az általa tanított személynek áramütést adott.

A kísérleti személy látta, amint a tanulót beszíjazzák egy elektromos huzalokkal ellátott székbe, és egy elektródát kapcsolnak a csuklójára. A kísérleti személyt ezután a szomszédos szobában leültették a vezérlöasztal elé, melynek elülsö lapján 30 vízszintesen elhelyezkedö kapcsoló volt. Az egyes kapcsolókhoz egy-egy feszültségértéket jelzö címke tartozott 15 és 450 volt között, a kapcsolók csoportjait pedig a "gyenge áramütés"-töl a "veszélyes áramütés"-ig terjedö feliratok jelölték. Amikor egy kapcsolót lenyomtak, elektromos berregés hallatszott, fények villantak, és a feszültségmérö mutatója kimozdult jobbra. A generátor müködésének szemléltetése céljából a személynek egy 45 voltos próbaáramütést adtak. Amint a kísérlet elkezdödött, a kísérletvezetö utasította a kísérleti személyt, hogy minden egyes hibát követöen eggyel magasabb fokozatú áramütést adjon (lásd a 18.5. ábrát).

A "tanuló" persze ténylegesen nem kapott áramütést. Egy 47 éves, kellemes modorú könyvelö volt, akit elözöleg kiképeztek a szerepére. Amint hibázni kezdett, és az áramütés szintje erösödött, a szomszédos falon át hallani lehetett a tiltakozását. Amikor az áramütés erösebbé vált, kiabálni és káromkodni kezdett. 300 voltnál elkezdte rugdosni a falat, és a következö ("rendkívül erös áramütés" címkéjü) szinttöl kezdve többé nem válaszolt a kérdésekre, és semmiféle zajt nem hallatott. Amint várható volt, sok kísérleti személy elkezdett tiltakozni ez ellen a gyötrelmes eljárás ellen, kérlelve a kísérletvezetöt, hogy abbahagyhassa. Ő azonban "ösztökélések" sorával válaszolt: "Kérem, folytassa!" "A kísérlet azt igényli öntöl, hogy folytassa!" "Nagyon fontos, hogy folytassa!" "Nincs más választása, folytatnia kell." És annyiszor ismételte, ahányszor csak szükséges volt ahhoz, hogy a kísérleti személy folytassa az eljárást. A tekintélynek való engedelmeskedést a kísérleti személy által a folytatás visszautasítását megelözöen adott legnagyobb szintü áramütéssel mérték.

Milgram azt találta, hogy a kísérleti személyek 65 százaléka mindvégig engedelmeskedett, elment a legnagyobb (450 voltos) áramütésig. Egyetlen személy sem állt meg 300 volt alatt, az alatt a szint alatt, melynél a "tanuló" elkezdte a falat rugdosni (lásd a 18.6. ábrát). Mi hoz létre ekkora engedelmességet?

Milgram szerint a tekintélynek való engedelmesség oly nélkülözhetetlen követelmény a közösségi élet számára, hogy valószínüleg az evolúció során épült be fajunkba. A társadalmi munkamegosztás, a nagyobb szociális szervezödés céljainak és szándékainak szolgálata megköveteli, hogy az egyének rendelkezzenek az alárendelödés képességével, hogy cselekedeteiket összehangolhassák. A szülök, az iskolarendszer, az üzleti élet, mind-mind ezt a képességet táplálják azzal, hogy az egyént emlékeztetik a mások által adott utasítások követésének fontosságára. Ahhoz tehát, hogy egy adott helyzetben megértsük az engedelmességet, meg kell értenünk azokat a tényezöket, melyek meggyözik az egyéneket arról, hogy feladják autonómiájukat, s a rendszer önkéntes kiszolgálóivá váljanak. Négy ilyen tényezöt - a szociális normákat, a felügyeletet, az áttételeket és az ideológiai igazolást - jól szemléltetik a Milgram-kísérletek.

SZOCIÁLIS NORMÁK. Azáltal, hogy válaszoltak a hirdetésre, és beleegyeztek a kísérletben való részvételbe, Milgram kísérleti személyei önként jóváhagytak egy implicit megállapodást a kísérletvezetövel való együttmüködésre, a kísérlet vezetésével megbízott személy út­mutatásainak követésére és a feladat befejezésére. Ez nagyon erös szociális norma, és hajlunk arra, hogy alábecsüljük, mennyire nehéz megszegni egy ilyen megállapodást és visszalépni együttmüködést megkívánó világunkban.

A kísérletet ugyanakkor úgy tervezték meg, hogy megerösítse ezt a normát, és ezzel különösen nehézzé tették a személyek számára, hogy megálljanak, ha egyszer már elkezdték. Az eljárás meglehetösen ártatlanul kezdödött, mint egy memóriakísérlet, és azután fokozatosan fajult el. Amint egyszer a személyek elkezdenek áram­ütést adni, és növelni annak szintjét, többé már nem létezik természetes megállási pont. Amikor ki akarnak lépni, már csapdába estek. A kísérletvezetö nem támaszt újabb igényeket, csak azt, hogy folytassák tovább, amit már csinálnak. Ahhoz, hogy kilépjenek, el kellene szenvedniük az annak elismeréséböl eredö büntudatot és zavart, hogy hibáztak, amikor elkezdték a kísérletet. És minél tovább halasztják a kilépést, annál nehezebb elismerniük tévedésüket, hogy addig is eljutottak. Folytatni könnyebb. Képzeljük el, mennyivel kisebb arányú lenne az engedelmeskedés, ha a személyeknek a legerösebb áramütéssel kellett volna kezdeniük.

Végül a potenciális kilépö szembenéz az udvariasság szociális normájának megsértésével is, ami ahhoz hasonló, mint amivel az Asch-helyzetben kerül szembe az ember. Az eltérö vélemény abban az esetben azt jelentette volna, hogy a személy azt gondolja, a csoport inkompetens. Eltérö vélemény vallása a Milgram-helyzetben egyenértékü a kísérletvezetövel szembeni váddal, hogy az gonosz és erkölcstelen. Itt talán egy még ellenállhatatlanabb erö kényszeríti a személyt arra, hogy ne lógjon ki a sorból.

Ha a szociális normák ilyen nagymérvü engedelmességet képesek elöidézni a Milgram-vizsgálatokban, akkor könnyü elképzelni, hogy mennyivel eröteljesebb bün­tetést vonhat maga után a náci Németországgal vagy a katonai szolgálattal való szakítás, ha már egyszer valaki elkötelezte magát.

FELÜGYELET. A Milgram-kísérlet nyilvánvaló tényezöje a kísérletvezetö állandó jelenléte, felügyelete. Amikor a kísérletvezetö elhagyta a szobát, és parancsait telefonon adta ki, az engedelmesség 65 százalékról 21 százalékra esett vissza (Milgram, 1974). Ezenfelül számos kísérleti személy, aki ilyen körülmények között is folytatta tevékenységét, oly módon "csalt", hogy alacsonyabb intenzitású áramütést adott, mint amekkorát kellett volna.

ÁTTÉTELEK. Milgram kísérleti személyei tudták, hogy eröszakos cselekedeteket követnek el, de számos áttétel homályossá tette ezt a tényt, illetve gyengítette a tapasztalat közvetlenségét. Például a "tanuló" a szomszéd szobában volt, kívül esett a személy látóterén, és nem volt képes kommunikálni. Milgram arról számolt be, hogy az engedelmeskedés 65 százalékról 40 százalékra esett, ha a tanuló ugyanabban a szobában volt, mint a kísérleti személy. Ha a kísérleti személynek személyesen kell gondoskodnia arról, hogy a tanuló a kezét az elektródán tartsa, az engedelmeskedés lecsökken 30 százalékra. Minél közvetlenebb a személy kapcsolata az áldozattal - minél kevesebb az áttétel a személy és cselekvésének következménye közt -, annál kevésbé engedelmeskedik a kísérleti személy.

A háborús jellegü helyzetekben a legáltalánosabb áttétel a személy távolsága a közvetlen eröszakos cselekedettöl. Eichmann például amellett érvelt, hogy közvetlenül nem felelös zsidók megöléséért; ö pusztán közvetve készítette elö halálukat. Milgram elvégzett egy ezzel a "csak egyetlen láncszem a sorban" helyzettel analóg vizsgálatot, azt kérve egy személytöl, hogy nyomjon meg egy kapcsolót, ami egy másik tanárt (egy beavatottat) utasított, hogy áramütést adjon a tanulónak. Ilyen körülmények között az engedelmeskedés mértéke növekedett: a személyek nem kevesebb mint 93 százaléka folytatta a tanítást a sorozat végéig. Ilyen helyzetben a személy áthárítja a felelösséget arra, aki az áramütést ténylegesen adja.

Az áramgenerátor önmaga is áttételként szolgált - egy személytelen, mechanikus cselekvö volt az, ami az áramütést ténylegesen adta. Képzeljük el, hogy az engedelmeskedés mennyire lecsökkenne, ha a személyektöl azt kérnék, hogy a tanulót öklükkel üssék. A valóságban vannak ezzel analóg eljárásaink, melyek lehetövé teszik, hogy távoli embertársainkat távirányítással pusztítsuk el, és ezáltal távol tartsuk magunkat szenvedésük látványától. Bár valószínüleg mindannyian egyetértünk abban, hogy rosszabb emberek ezreit egy távirányítású rakétát indító gombnyomással megölni, mint egyetlen embert halálra verni egy ködarabbal, pszichológiailag mégis könnyebb a gombot megnyomni. Ilyen az áttételek hatása.

IDEOLÓGIAI IGAZOLÁS. Az önkéntes engedel­mes­séget eredményezö negyedik és legfontosabb tényezö egy olyan ideológiának az egyén részéröl történö elfogadása, mely legitimálja a hatalommal rendelkezö személy tekintélyét, és igazolja utasításainak követését. A náci tisztek, mint például Eichmann, hittek a német állam felsöbbségében, tehát az ideológiája nevében kiadott parancsok legitimitásában. Hasonlóképp, azok az amerikai katonák, akik végrehajtották azt a parancsot, hogy ellenséges civileket löjenek le Vietnamban, elözöleg már elkötelezték magukat amellett, hogy a nemzet biztonsága a katonai parancsoknak való szigorú engedelmességet követeli meg tölük.

A Milgram-kísérletekben a "tudomány" szolgáltatta azt az ideológiát, amely még egészen különleges igényeket is legitimált. E kísérletek néhány kritikusa úgy érvelt, hogy ezek a kísérletek nagyon mesterségesek, és hogy a tudományos kísérletek presztízse vitte rá az embereket arra, hogy anélkül engedelmeskedjenek ebben az igencsak kétes eljárásban, hogy magát az eljárást megkérdöjelezték volna, valamint hogy az emberek a "való életben" soha nem tennének ilyen dolgokat (lásd például Baumrind, 1964). S valóban, amikor Milgram egy lepusztult irodában ismételte meg kísérleteit, és a Yale Egyetemmel való mindenféle kapcsolat nyomát eltüntették, az engedelmesség 65 százalékról 48 százalékra csökkent (Milgram, 1974).

Ez a kritika azonban a lényeg mellett megy el. A tu­do­mány presztízse nem irreleváns müterméke Milgram demonstrációjának, hanem integráns része. A tudomány pontosan ugyanazt a legitimizáló szerepet szolgálja a kísérletben, mint amit a német állam szolgált a náci Németországban, és amit a nemzet biztonsága szolgál a háborús gyilkosságokban. Pontosan a tudományos kutatás fontosságába vetett hit az, ami arra sarkallja az egyéneket, hogy személyes erkölcsi autonómiájukat és függetlenségüket azoknak rendeljék alá, akik azt állítják, hogy a tudomány nevében cselekszenek.

ENGEDELMESSÉG A MINDENNAPI ÉLETBEN. Minthogy Milgram kísérleteit mesterkéltségük miatt kritizálták (lásd Orne és Holland, 1968), tanulságos a tekintélynek való engedelmeskedés egy természetesebb körülmények közt megjelenö példáját is megnézni. A kutatók azt vizsgálták meg, hogy vajon a köz- és magánkórházakban a növérek engedelmeskednek-e egy, a kórházi szabályokat és a szakmai gyakorlatot sértö utasításnak (Hofling és munkatársai, 1966). A kísérleti személy (egy szolgálatban lévö növér) telefonhívást kapott egy orvostól, akiröl úgy tudta, hogy a személyzethez tartozik, de akivel korábban még nem találkozott: "Dr. Smith vagyok a pszichiátriáról. Ma reggel megkértek, hogy nézzem meg Mr. Jonest, és este meg is akarom nézni. Szeretném, ha bevenne egy gyógyszert, mire odaérek. Megnézné kérem a gyógyszeresszekrényt, hogy van-e ott Astroten? ASTROTEN." Amikor a növér megnézte a gyógy­sze­res­szek­rényt, az egyik dobozon a következö címkét látta:

ASTROTEN

5 mg/kapszula

Szokásos adag: 5 mg

Napi maximális adag: 10 mg

Miután megmondta, hogy talált, az orvos folytatta: "Adna kérem Mr. Jonesnak 20 mg-ot? Tíz percen belül fent leszek, azután aláírom a rendelést, de szeretném, hogy a gyógyszer elkezdjen hatni." A kísérletet mindig egy a közelben tartózkodó és a növér által ismert pszichiáter fejezte be, felfedve annak igazi természetét, amint a növér kiadagolta a gyógyszert (egy teljesen ártalmatlan placébót), vagy megtagadta az utasítás teljesítését, vagy esetleg megpróbált más szakemberekkel kapcsolatba lépni.

Ez az utasítás számos szabályt megsértett. Az adag nyilvánvalóan túl nagy volt. A gyógyszer beadására vonatkozó utasítások telefonon történö kiadása nem megengedett. A gyógyszer nem volt engedélyezve - azaz nem volt rajta az osztály felhasználási listáján, mely tisztázza a használatát. Végül az utasítást egy ismeretlen személy adta. Mindezek ellenére a növérek 95 százaléka elkezdte elökészíteni a gyógyszert. Ezenfelül a telefonhívások mind rövidek voltak, és a növérek nem emeltek kifogást. Egyikük sem ragaszkodott írott rendeléshez, bár közülük számosan kértek újra megerösítést arra vonatkozóan, hogy az orvos azonnal megérkezik. A kísérletet követö interjúkban minden növér azt állította, hogy ilyen utasításokat korábban is kaptak, és hogy az orvos mérges lenne, ha a növérek aggályoskodnának.

A SZITUÁCIÓ EREJE

A 17. fejezetben láttuk, hogy az emberek általában alábecsülik azt, hogy a viselkedést milyen mértékben szabályozzák külsö erök, tehát az alapvetö attribúciós hibát követik el. A konformitásra és az engedelmességre vonatkozó vizsgálatok is ezt szemléltetik - no nem eredményeikkel, hanem azzal, hogy eredményeiken meg­lepödünk. Egyszerüen nem hisszük, hogy a helyzeti erök olyan hatékonyak lehetnek, mint amilyenek ténylegesen. Amikor egyetemistáknak elmondják Milgram eljárását (az eredmények nélkül), és megkérdezik öket, hogy folytatnák-e az áramütéseket a Milgram-helyzetben azután is, hogy a "tanuló" verni kezdi a falat, a diákok 99 százaléka azt mondja, hogy nem tenné (Aronson, 1991). Milgram maga pszichiáterekkel végzett felmérést egy neves orvosi egyetemen. Ők azt jósolták, hogy a legtöbb kísérleti személy, miután elérte a 150 voltot, nem folytatná, és hogy csak 4 százalékuk adna 300 voltnál többet, valamint hogy kevesebb mint 1 százalékuk menne el a sorozat végéig, 450 voltig. Egy másik vizsgálatban a kísérleti személyeket arra kérték, hogy játsszák végig az egész Milgram-féle eljárást áramgenerátorral és a tiltakozó "tanuló" hangfelvételével együtt. Akár a kísérleti személy, akár egy megfigyelö szerepét játszották, minden kísérleti személy durván alulbecsülte a Milgram által ténylegesen kapott engedelmeskedés mértékét, amint azt a 18.7. ábra mutatja (Bierbrauer, 1973).

A gyógyszer kiadásával kapcsolatos vizsgálat összehasonlítható eredményeket biztosít. Amikor olyan ápolónöknek adták meg a helyzet teljes leírását, akik elözöleg nem voltak kísérleti személyek, és megkérdezték öket, hogy ök hogyan válaszoltak volna, 83 százalékuk mondta azt, hogy nem adták volna ki a gyógyszert, és a legtöbben azt gondolták, hogy a növérek többsége szintén megtagadná az ilyen utasítás teljesítését. 21 ápolónö-tanuló közül ugyanerre a kérdésre mind azt válaszolta, hogy nem adnák ki a gyógyszert az utasításra.

Ennek a vizsgálatnak van egy ironikus mozzanata is. A vizsgálatot pszichiáterek végezték el, és a növérek engedelmességére egy pszichoanalitikus magyarázatot kínáltak a növéreknek a férfi orvosokra irányuló ödipális érzéseire hivatkozva. A legtöbb mai szociálpszichológus feleslegesnek - söt butaságnak - ítélné ezt a disz­po­zi­cio­­nális magyarázatot, úgy vélvén, hogy a szituációs erök böven elégségesek a megfigyelt 95 százalékos engedelmességi arány magyarázatához. Röviden, úgy vélnék, hogy a vizsgálatot elvégzö kutatók maguk is az alapvetö attribúciós hibát követték el.

A konformitási és engedelmességi kísérletekre adott reakcióink ily módon a szociálpszichológia egyik fö tanulságát szolgáltatják: jelentös mértékben alábecsüljük a szociális és helyzeti erök emberi viselkedésre gyakorolt hatásának mértékét és erejét.

LÁZADÁS

Annak egyik oka, hogy a behódolási kísérletek oly nagymérvü konformitást és engedelmeskedést hoznak létre, talán az, hogy a szociális nyomás az ilyen vizsgálatokban egy magányos egyénre irányul. A szociális be­hatás elmélete szerint a szociális befolyás kevésbé eröteljes, ha számos megcélzott egyén közt oszlik el, esetleg azért, mert a csoport kevésbé fogékony rá, söt talán még egy kis lázongást is mutat. Láttunk már olyan adatot, amely ezt a sejtést támogatja: az Asch-féle helyzetben lévö személy kisebb valószínüséggel követi a csoport helytelen ítéleteit, ha legalább még egyvalaki más véleményt képvisel.

Hasonló jelenség elöfordul a Milgram-féle engedelmességi helyzetben is. Az eljárás egy változatában két további beavatottat alkalmaztak. Úgy mutatták be öket, hogy ök is kísérleti személyek, akik a tanár szerepét fogják játszani. Az 1-es számú tanár fogja olvasni a szópárok listáját; a 2-es számú fogja megmondani a tanulónak, hogy helyes választ adott-e, vagy tévedett; és a 3-as számú (a kísérleti személy) fogja az áramütést adni. A beavatottak a 150 voltos értékig nem vitatták az utasításokat, amikor is az 1-es számú tanár közölte a kísérletvezetövel, hogy abbahagyja. Annak ellenére, hogy a kí­sérletvezetö ragaszkodott a folytatáshoz, az 1-es számú tanár felállt székéböl, és átült a szoba másik felébe. A 210 voltos áramütés után a 2-es számú tanár is kilépett. A kísérletvezetö ezután odafordult a kísérleti személyhez, és utasította, hogy folytassa egyedül. A kísérleti személyeknek csak 10 százaléka volt hajlandó befejezni a sorozatot ebben a helyzetben. Egy második változatban két kísérletvezetö volt a két további tanár helyett. Néhány próba után elkezdtek vitázni - egyikük azt mondta, hogy abba kellene hagyniuk a kísérletet; a másik azt mondta, hogy folytatniuk kellene. Ilyen körülmények közt a második kísérletvezetö utasítása ellenére sem folytatta tovább egyetlen kísérleti személy sem (Milgram, 1974).

Egy újabb kísérlet azt a lehetöséget vizsgálta, hogy a csoport beavatottak jelenléte nélkül is fellázadhat-e az igazságtalan tekintéllyel szemben. Nem egyetemi közösséghez tartozó polgárokat verbuváltak össze telefonon, hogy tíz dollárért töltsenek a helyi kultúrházban két órát a "Gyártulajdonosok Emberi Kapcsolatokat Vizsgáló In­tézete" ("GYEKVI") által szponzorált, "csoportnormákat" vizsgáló kutatás keretében (Gamson, Fireman és Rytina, 1982). Minden csoportülésre kilenc személyt to­bo­roztak, férfiakat és nöket vegyesen. Amikor megérkeztek, kaptak egy írást, amely azt magyarázta, hogy a jogi esetek megoldása olykor a közösségi normák értelmezésén múlik. Azzal, hogy az érdekelt polgárokat csoport­ülésekre hívja össze, az ilyen normákról gyüjt adatokat a GYEKVI. A személyeket ezután leültették egy U alakú asztalhoz, videokamerák és mikrofonok elé, ahol kitöltöttek egy kérdöívet, és aláírtak egy "résztvevöi hozzájárulást", amely engedélyezte a GYEKVI-nek, hogy a csoportbeszélgetés alatt videofelvételt készítsen róluk. Ezután a vezetéssel megbízott ember, aki koordinátorként mutatkozott be, felolvasta egy folyamatban lévö bírósági ügy hátterét. Az alapvetö tények a következök voltak:

Egy benzinkutas beperelt egy olajvállalatot, mivel az visszavonta árusítási engedélyét. Az olajvállalat megvizsgálta a személy életkörülményeit, és felfedte, hogy együtt él egy növel, aki nem házastársa. A vállalat azt állította, hogy életstílusa megsértette a helyi közösség erkölcsi normáit, következésképp nem lenne képes a fogyasztókkal jó kapcsolatot fenntartani. Ennek megfelelöen úgy döntöttek, hogy visszavonják árusítási engedélyét. A benzinkutas szerzödésszegésért és a magánéletébe való beavatkozás miatt perelt, és azt állította, hogy a vállalat azért tette ki, mert a vállalat árpolitikáját nyilvánosan bírálta a helyi televíziónak adott interjúban.

Az ügy bemutatását követöen a koordinátor arra kérte a csoportot, hogy - miközben videofelvételt készítenek róluk - beszéljék meg az esetet. Az általános megbeszélést követöen a kamerákat kikapcsolták, és a csoportnak rövid szünetet adtak. Mielött újra elkezdték volna a felvételt, a koordinátor megkérte a csoport három tagját, hogy érveljenek úgy, mintha öket személyesen zavarná a benzinkutas életstílusa. Ezt a második beszélgetést felvették, aztán volt egy másik szünet, és három további személyt jelöltek ki arra, hogy a következö beszélgetésben hasonló módon érveljenek. Végül a koordinátor megkért minden egyes személyt, hogy menjenek a kamera elé egyedül, és hangoztassanak fenntartásokat a benzinkutas ügyével kapcsolatban, jelentsék be a benzinkút bojkottjának szándékát, és érveljenek amellett, hogy az illetönek el kellene vesztenie az engedélyét. A csoporttagoknak azt is megmondták, hogy meg fogják kérni öket arra is, hogy írjanak alá egy közjegyzövel hitelesített írásbeli nyilatkozatot, mely a GYEKVI-t felhatalmazza arra, hogy a szalagokat - mivel alkalmasnak látszanak - megszerkesztésüket követöen a bíróság elött bizonyítékként bemutassa.

Amint a GYEKVI motívumaira kezdett fény derülni, a kísérletben részt vevö 33 csoportból egyet kivéve mind tiltakozni kezdett: "Tudnak biztosítani bennünket arról, hogy a bíróság tudni fogja, hogy ez nem a mi valódi véleményünk?" "Nem hagynák bekapcsolva a videót, miközben ezeket az instrukciókat adják, ami így nem látszik?" "Tisztában vannak önök azzal, hogy amit csinálnak, az valójában hamis tanúzásra való felbujtás?" (Gamson, Fireman és Rytina, 1982, 62., 65. o.) Egy csoport még azt is elhatározta, hogy közvetlen akciót kezdeményez, összegyüjti az iratokat az asztalról, és eljuttatja azokat a helyi újsághoz.

Összességében a 33 csoport közül 16 lázadt fel teljesen - minden tagjuk visszautasította az utolsó írásbeli nyilatkozat aláírását -, és további 9 csoportban a többség szintén fellázadt. A fennmaradó 8 csoportban csak a kisebbség utasította vissza az aláírást, bár számos eltérö vélemény hangot kapott. Összehasonlítva tehát a Milgram-helyzettel, a tekintélynek való engedelmeskedés nyilvánvalóan aláaknázódott ebben a vizsgálatban. De miért?

A két vizsgálat számos szempontból különbözik, így nem lehetünk biztosak abban, hogy a legfontosabb különbség az volt, hogy egy csoport, s nem egy egyedülálló személy volt a célpont. Mindazonáltal ez látszik a legvalószínübb összetevönek. Söt azok a körülmények, melyek lázadást eredményeztek a GYEKVI-vizsgálatban, ugyanazoknak látszanak, mint amilyeneket már más csoporthelyzetekben is láttunk: a helyzet meghatározása és a konformitás.

A kívülálló beavatkozására vonatkozó vizsgálatok ismertetésekor megjegyeztük, hogy a csoportban az egyének egymás számára határozzák meg a nem egyértelmü helyzetet. A GYEKVI-vizsgálat kísérleti személyeinek böséges lehetöséget adtak a szünetek alatt arra, hogy megtárgyalják a helyzetet egymással, és a GYEK­VI motívumaira vonatkozó gyanújukat megosszák egymással. Néhány a megjegyzések közül: "Honnan fogják majd tudni az emberek, hogy ez nem a mi véleményünk?" "Nem akarunk szembekerülni azzal a helyzettel, hogy egy nap a New York Timesban azt olvassa az ember, hogy a pereskedés új módszerének [nevetés] köszönhetöen ez a szegény pacák [nevetés] elvesztette az engedélyét." (Gamson, Fireman és Rytina, 1982, 101-102. o.)

A bevezetö kérdöívek azt is jelezték, hogy kezdetben a személyek 80-90 százaléka nem értett egyet azzal az állásponttal, melynek képviseletére kérték öket: eléggé toleránsak voltak az össze nem házasodott párok együttélésének kérdésében, kritikusak voltak a nagy olajtársaságokkal szemben, és meg voltak gyözödve arról, hogy egy alkalmazott magánéletéhez a vállalatnak semmi köze. A csoporttagok megoszthatták egymással ezeket a nézeteiket is. A kutatók összehasonlították azt a 23 csoportot, melyben a személyek többsége kezdetben a sugallttól eltérö véleményt vallott, azzal a 10 csoporttal, mely kezdetben kevésbé eltérö állásponton volt. Azt találták, hogy az elözö csoportok 65 százaléka produkált teljes lázadást - senki nem írta alá az írásbeli nyilatkozatot -, míg az utóbbi csoportoknak csak 10 százaléka tett így. A csoportok többségében voltak olyan egyének is, akik korábban aktív résztvevöi voltak tüntetéseknek vagy sztrájkoknak, és ezek a csoportok szintén nagyobb valószínüséggel lázadtak fel, mint az ilyen "szerepmodellek" nélküli csoportok. A magányos kísérleti személyek Milgram engedelmességi vizsgálataiban nyilvánvalóan nem rendelkeztek sem azzal a lehetöséggel, hogy megosszák az információt, sem azzal, hogy szociális támogatást kapjanak eltérö véleményükhöz, sem azzal, hogy lássák az engedelmeskedés megtagadásának szerepmodelljét.

De még mielött gratulálnánk az emberi fajnak a szociális nyomással szemben tanúsított hösies függetlenségéért és autonómiájáért, közelebbröl is meg kellene vizsgálnunk az említett eredményekböl levonható következtetéseket. Ezek azt sejtetik, hogy a csoportokban sok egyén nem az engedelmeskedés és az autonómia közt választott, hanem az engedelmeskedés és a konformitás közt: engedelmeskedni a koordinátornak vagy alkalmazkodni a nem engedelmeskedés kifejlödö csoportnormájához. Miként a kutatók megfigyelték: "Sokan bizonytalanok voltak ennél a pontnál, várták, hogy kiderüljön, mások mit fognak csinálni, olyan sokáig késleltetve a döntést, ameddig csak lehetséges volt. Végül is egy elkerülhetetlen döntéssel kerültek szembe - aláírni vagy nem aláírni -, és döntésükben a csoport iránti lojalitásuk vált fö tényezövé." Arról is beszámoltak, hogy néhányan, akik már aláírták a nyilatkozatot, utóbb kihúzták a nevüket, vagy eltépték a nyomtatványt. Amint egy kísérleti személy mondta a koordinátornak: "Én személyesen nem mondtam semmi olyat, amit nem gondoltam, de én sem fogom aláírni, ha a csoportban a többiek nem írják alá." (Gamson, Fireman és Rytina, 1982, 99. o.)

Meglehet, az engedelmeskedés avagy alkalmazkodás dilemmája nem látszik túlontúl hösies választásnak. De ezek azon folyamatok példái, melyek a szociális ragasztóanyagot biztosítják az emberi faj számára. Évekkel azelött, hogy ezt a vizsgálatot lefolytatták volna, egy társadalomtörténész megjegyezte, hogy "az engedelmesség nem jogi, hanem erkölcsi, vallási vagy politikai okból történö megtagadása mindig kollektív cselekvés, amelyet a közösség értékei, valamint tagjainak kölcsönös részvétele igazol" (Walzer, 1970, 4. o.).

Azonosulás és internalizáció

A konformitás és az engedelmesség legtöbb kutatása arra irányul, hogy nyíltan engedelmeskednek-e az emberek a befolyásolásnak. A mindennapi életben azonban a minket befolyásolni kívánó emberek nemcsak nyílt viselkedésünket, de belsö attitüdjeinket is módosítani akarják, hogy hatásuk akkor is fennmaradjon, amikor ök már nincsenek ténylegesen jelen. A fejezet bevezetöjében említettük, hogy ezt a módosulást internalizációnak nevezzük. A szülök, pedagógusok, papok, politikusok és reklámozók fö célja biztosan nemcsak engedelmesség, hanem valódi internalizáció. Internalizációt általában olyan forrás képes elérni, amely vagy olyan üzenetet közvetít, amely önmagában is meggyözö, vagy hitelesnek, azaz szakértönek és megbízhatónak látszik. Ebben a szakaszban nem a kényszerítö, hanem a meggyözö befolyásolással foglalkozunk.

A MEGGYŐZŐ KÖZLÉS

Míg a Hitler alatti náci Németország arra késztette a szociálpszichológusokat, hogy a tekintélynek való engedelmesség iránt érdeklödjenek, addig a második világháborúban szemben álló felek által kifejtett propagandatevékenység a meggyözés kutatását serkentette. Az intenzív kutatások az 1940-es évek végén a Yale Egyetemen kezdödtek, ahol a kutatók a sikeres meggyözö közlések jellemzöit akarták meghatározni, és azt a fajta személyiséget, amely a legkönnyebben meggyözhetö (Hovland, Janis és Kelley, 1953). Ez a kutatás évekig folytatódott, és bár számos érdekes jelenséget fedeztek fel, kevés általános alapelv fogalmazódott meg. Az eredmények egyre bonyolultabbak és egyre nehezebben összegezhetöek lettek, és minden következtetés több "attól függ" megszorítást követelt meg. Újabban azonban a helyzet jelentösen javult. A szociálpszichológia mai érdeklödése az információfeldolgozás folyamatai iránt (17. fejezet) a meggyözés új felfogását serkentette, és lehetöséget teremtett olyan elméletek megalkotására, amelyek a jelenségek komplexitásának magyarázatához egységesebb keretet szolgáltatnak.

A meggyözés új megközelítései között a kognitív válasz elméletének több változata létezik. Ez az elmélet azt állítja, hogy a közlés által kiváltott meggyözés valójában önmeggyözés, amelyet a személy által olvasott, hallott vagy akár csak megérzett, közlés közbeni gondolatok hoznak létre. Ezek a gondolatok magára a közlés tartalmára vagy a helyzet más mozzanataira, például a közlö hitelességére vonatkozhatnak. Ha a közlés által kiváltott gondolatok támogatják a hirdetett álláspontot, az egyén ezen álláspont felé mozdul el; ha a közlés nem támogató gondolatokat (például ellenérveket vagy a közlöt becsmérlö gondolatokat) vált ki, az egyént nem gyözik meg, vagy akár el is távolíthatják a hangoztatott állásponttól (Greenwald, 1968; Petty, Ostrom és Brock, 1981).

Számos kutatás alátámasztja ezt az elméletet. Az egyikben a személyek egy ellentmondásos témában érvelö közléseket olvastak, és minden érvre egy egymondatos választ (kognitív válasz) írtak. Egy héttel késöbb ugyanezek a személyek egy emlékezeti tesztet töltöttek ki (erröl elözetesen nem tudtak), amelyben a közlésben elöforduló érveket és saját reakcióikat is fel kellett idézniük. A személyeknek a témában vallott véleményét a közlés elött és egy héttel késöbb, az emlékezeti teszt idején is felmérték. Az eredmények azt mutatták, hogy a közlés által keltett véleményváltozás mértéke szignifikánsan korrelált mind a személyek egyetértö reakcióival, mind ezeknek a válaszoknak a késöbbi felidézésével, de nem korrelált szignifikánsan maguknak az érveknek a felidézésével (Love és Greenwald, 1978). Ez a kísérlet nemcsak alátámasztja az elméletet, de azt a korábban rejtélyes megfigyelést is megmagyarázza, hogy a véleményváltozás maradandósága nem kötödik a változást létrehozó érvek emléknyomaihoz.

A kognitív válasz elmélete azt is állítja, hogy a meggyözö közlés annyira lesz sikertelen, amennyire a célszemély motivált a hangoztatott állásponttal szemben ellenérvek felhozására, és amennyire képes, illetve amennyire alkalma nyílik ezt megtenni. Amint látni fogjuk, az elmélet egységes magyarázatot szolgáltat a meggyözés több régen ismert jelenségére.

EGY- VAGY KÉTOLDALÚ KOMMUNIKÁCIÓ. Min­den meggyözésre vállalkozótól taktikai döntést igényel, hogy a témának csak az általa vallott következtetésekre nézve kedvezö oldal érveit mutassa-e be, vagy mindkét oldalát bemutassa a kérdésnek, és nyíltan érveljen a másik oldallal szemben. Ezt a kérdést már 1945-ben vizsgálták a pszichológusok az Egyesült Államok Hadsere­gének Információs és Oktatási Igazgatóságán. Miután a második világháborúban a szövetségesek legyözték Németországot, a hadsereg nem akarta, hogy a katonák elbízzák magukat a Japánnal szembeni gyözelem könnyüségét illetöen. A pszichológusok két rádióadást terveztek, amelyek amellett érveltek, hogy a háború még legalább két évig fog tartani. Az egyik adás csak e következtetés melletti érveket hangoztatott. A másik mindkét oldal érveit bemutatta, például felvetette és cáfolni próbálta azt az érvet, miszerint most már az Egyesült Államoknak csak egy fronton kell harcolnia.

A kutatók azt találták, hogy azoknál a katonáknál, akik már elözöleg is azzal értettek egyet, hogy a háború sokáig fog tartani, az egyoldalú adás hatékonyabb volt, mint a kétoldalú. Úgy tünt, hogy a kétoldalú adás felhívta a figyelmüket azokra az ellenérvekre, amelyekre egyébként nem gondoltak volna, és ezért gyengítette a közlés hatását. De azoknál a katonáknál, akik eleinte nem értettek egyet a közlés következtetésével, az egyoldalú adás kevésbé volt hatékony (Hovland, Lumsdaine és Shef­field, 1949). Ezek a katonák már egy csomó ellenérvvel rendelkeztek, amelyeket elö tudtak hívni az adás hallgatása közben. Az egyoldalú adást ezenkívül inkább érezték elfogultnak, tehát megkérdöjelezhették hitelességét. A késöbbi kutatások kimutatták, hogy már annak az ismerete is, hogy léteznek ellenérvek, kevésbé meggyözövé teszi az egyoldalú, mint a kétoldalú közlést (Jones és Brehm, 1970).

Van egy további elönye is a kétoldalú közlésnek. Attól függetlenül, hogy egyetértenek-e vagy sem a hangoztatott állásponttal, a kétoldalú közlésnek kitett egyének ellenállóbbá válnak az ellenérvekkel szemben, mint az egyoldalú közlésben részesülök (Lumsdaine és Janis, 1953). A kétoldalú közlés nemcsak ellenérveket szolgáltat, de azok cáfolatait is, és ezzel az embereknek kognitív ellenválaszokat biztosít azokra a késöbbi helyzetekre, amikor az ellenkezö oldal közléseivel szembesül.

VÉDETTSÉG A MEGGYŐZÉS ELLEN. Amint láttuk, a kétoldalú közlés immunizálhatja az egyén újonnan elsajátított véleményét az ellentámadással szemben. Wil­li­am McGuire pszichológus úgy döntött, hogy a biológiai analógiát követve megvizsgálja, be lehet-e oltani az embereket a meggyözés ellen ugyanúgy, ahogy a vírusok ellen lehet. Az egyén vélekedései elleni gyenge támadás ugyanúgy felszereli-e öt ellenérvekkel egy késöbbi eröteljes támadással szemben, mint ahogy a vírus legyengített formáját tartalmazó vakcina antitestek termelésére serkenti a szervezetet?

Mutatványának végrehajtásához McGuire-nek egy "csíramentes" vélekedésre volt szüksége, egy olyanra, amely elözöleg nem részesült támadásban. E célra kulturális igazságokat választott, olyan vélekedéseket, amelyek széles körben elterjedtek, és senki sem gondol kétségbevonásukra (például: "Helyes elképzelés minden étkezés után fogat mosni, hacsak lehetséges"). Elöször arról gyözödött meg, hogy az ilyen vélekedések ellen eröteljes érvekkel végrehajtott támadás csökkenti-e az egyén abba vetett hitét. ("Tudja, hogy az Amerikai Fogorvosok Szövetsége arra figyelmeztetett, hogy a túl sok fogmosás károsíthatja a fogakat?") Ezután kimutatta, hogy azok a személyek, akiknek egy ilyen igazságba vetett hite gyenge támadásban részesült, amire aztán olvastak vagy írtak egy cáfolatot, ellenállóbbá váltak a késöbbi erös támadással szemben. Ez az oltással szerzett védettség továbbá hatékonyabb volt, mint a támogató védelem, amelyben a személy egyszerüen az igazság melletti érveket bemutató szöveget olvasott el - ez volna annak megfelelöje, hogy a személy vitaminokat kap szervezete általános védettségének fokozására (McGuire, 1964; McGuire és Papageorgis, 1961; Papageorgis és McGuire, 1961).

ELŐZETES FIGYELMEZTETÉS. A meggyözéssel szembeni ellenérvekre nemcsak oly módon tehetünk szert, hogy megpróbáljuk elhárítani a vélekedéseinkkel szembeszegezett enyhe támadásokat. Elégséges egy egyszerü elözetes figyelmeztetés is, hogy olyan közlést fogunk kapni, amellyel nem értünk egyet. Még a csak két perccel a közlés elött adott figyelmeztetés is elegendö ahhoz, hogy ellenállóságot eredményezzen (Freedman és Sears, 1965; Hass és Grady, 1975), és a kutatások azt mutatják, hogy a személyek ténylegesen arra használják ezt az idöt, hogy ellenérveket alkossanak (Petty és Ca­ciop­po, 1977). A nem figyelmeztetett személyek is ellenállást mutatnak, ha elözöleg egyszerüen csak arra kérik öket, hogy sorolják fel a témával kapcsolatos gondolataikat. Ez azt demonstrálja, hogy nem maga az elö­zetes figyelmeztetés, hanem a témán való elözetes gondolkodás vált ki a közléssel szembeni ellenállást.

GYAKORLATI ALKALMAZÁSOK. Amint korábban említettük, a szociálpszichológusok a második világháborúval kapcsolatban felmerülö gyakorlati problémákra válaszolva kezdeményezték a meggyözésre vonatkozó kutatásokat. Noha a késöbbi kutatások nagy részét laboratóriumban folytatták (diákokat próbáltak meggyözni viszonylag lényegtelen kérdésekröl), mindig volt érdeklödés az eredmények gyakorlati alkalmazásai iránt. A kognitív válasz elmélete sem kivétel.

Terveztek például egy oktatási programot, hogy védetté tegyék a kezdö középiskolásokat a kortársak dohányzásra késztetö nyomásával szemben. Középiskolá­sok olyan foglalkozásokat vezettek, amelyekben hetedik osztályosoknak tanították, hogyan alkossanak ellenérveket. Szerepjátékokban például megtanították nekik, hogy ha "nyuszinak" nevezik öket, mert nem dohányoznak, válaszolják azt, hogy "Valóban nyuszi lennék, ha csak azért dohányoznék, hogy tetsszem neked." Arra is tanították öket, hogy az olyan reklámokra, amelyek azt sugallják, hogy a felszabadult nök dohányoznak, azt válaszolják, hogy "Nem igazán felszabadult, ha a dohány tartja fogva." A hetedik és a nyolcadik osztályban több ilyen foglalkozást is tartottak, és a kutatás kezdetétöl a kilencedik osztályos korig figyelték, hány diák dohányzik. Az eredmények azt mutatták, hogy a "beoltott" diákok feleolyan valószínüséggel dohányoztak, mint egy másik iskola diákjai, akik a szokásos dohányzás elleni nevelésben részesültek (McAlister és munkatársai, 1980). Hasonló programokat terveztek az általános iskolások részére abból a célból, hogy a megtévesztö televíziós hirdetésekkel szemben ellenállóbbak legyenek (Cohen, 1980; Feshbach, 1980).

A MEGGYŐZÉS KÖZPONTI ÉS PERIFÉRIÁS ÚT­JA. Bár a kognitív válasz elméletének kutatásai elsösorban az egyénnek a közlés lényegi érveire adott gondolataira összpontosítanak, az egyének a szituáció más je­gyei­re is válaszolnak - például a közlö hitelességének jelzéseire. Richard Petty és John Cacioppo, a kognitív válasz elméletének két fö megalkotója az utóbbi idöben még jobban tisztázta a meggyözés tárgykörét azzal, hogy kimutatták, milyen fontos, hogy megkülönböztessük a meg­gyözés két útját a vélekedések és az attitüdök megváltoztatásában (Petty és Cacioppo, 1981, 1986).

A meggyözésröl akkor mondjuk, hogy központi utat követ, amikor az egyén a szóban forgó témával kapcsolatos lényegi információkra válaszol. Ezt az információt tartalmazhatja maga a meggyözö közlés, vagy az egyén elözetes tudásának része lehet. A kognitívválasz-elmélet kutatásainak nagy része ezt az utat vizsgálja. Akkor mondjuk, hogy a meggyözés perifériás utat követ, amikor az egyén a közlés nem tartalmi jegyeire válaszol (mint például az abban felsorolt érvek száma), vagy a közlés körülményeire (például a közlö hitelességére vagy a környezet kellemességére).

Amint láttuk, a meggyözés központi útja csak akkor követhetö, ha az egyén motivált arra, hogy gondolatokat alkosson a közlés lényegi tartalmáról, valamint képessége és alkalma is van minderre. Perifériás út követhetö, ha a személy képtelen vagy nem hajlandó azt a kognitív munkát befektetni, ami a közlés tartalmának körültekintö értékeléséhez szükséges. Több tényezö is befolyásolja, melyik út járható. Az egyik ilyen tényezö a személyes érdekeltség. Ha a közlés olyan témát érint, amelyben az egyén személyesen érdekelt, valószínü, hogy figyelmesen követi az érveket. Az ilyen esetekben az egyén valószínüleg gazdag elözetes információkkal rendelkezik, és véleménye is van a kérdésröl, ami sok kognitív választ szolgáltathat a közlésre. Másrészröl viszont, ha a témának nincs fontossága az egyén számára, nem valószínü, hogy sok eröfeszítést fog tenni akár arra, hogy támogassa, akár arra, hogy cáfolja az érveket. Mi történik ilyenkor?

Amikor nincs hajlandóságunk vagy képtelenek vagyunk egy közlés tartalmának a feldolgozására, egy újabb elmélet szerint egyszerü szabályokat (heurisztikákat) alkalmazunk az érvek érvényességének kikövetkeztetésére. Ilyen szabályok például a következök: "A sok érvet tartalmazó üzenetek inkább érvényesek, mint a kevés érvet tartalmazók." "A politikusok mindig hazudnak." "Az egyetemi professzorok mindig ismerik azt, amiröl beszélnek." A kognitív válasz elméletének e speciális esetét a meggyözés heurisztikus elméletének nevezik (Chaiken, 1980, 1987; Eagly és Chaiken, 1984).

Ezt a fajta okoskodást a meggyözés két útjáról több vizsgálat tette tárgyává. Az egyik elég bonyolult vizsgálatban egyetemisták egy esszét olvastak, állítólag egy egyetemi bizottság elnökének a tollából, amely bizottságot azzal bízták meg, hogy javaslatokat tegyen a rektornak az oktatási politika módosítására. Az esszé egy olyan átfogó vizsgára tett javaslatot, amelyet minden egyetemistának le kellene tennie fö tárgyából, mielött diplomázni engednék. A személyes érdekeltség manipulálása céljából a diákok felének azt mondták, hogy a rektor által elfogadott változásokat a következö évben vezetnék be (erös érdekeltség), a másik fele viszont úgy tudta, hogy minden változtatásra csak tíz év múlva kerülne sor (gyenge érdekeltség). Többféle esszét használtak: egyesek erös, mások gyenge érveket használtak; egyesekben csak három érv volt, másokban kilenc.

Az erös érdekeltségü személyek közlés utáni attitüdjei a 18.8. ábráról olvashatók le. Látható, hogy az erös érvek általában kedvezöbb attitüdöket hoztak létre, mint a gyenge érvek. Még fontosabb, hogy kilenc erös érv nagyobb egyetértést hozott létre az esszével, mint három erös érv, míg kilenc gyenge érv kisebb egyetértést eredményezett, mint három gyenge érv. Hogyan magyarázzák ezt a mintázatot az elméletek?

A meggyözés útjairól alkotott elmélet azt jósolja, hogy az erös érdekeltségü feltételben a diákok motiváltak, hogy feldolgozzák az esszé lényegi érveit, és így a témában releváns kognitív válaszokat adnak. Ez a meggyözés központi útja, és a kognitív válasz elmélete azt jósolja, hogy az erös érvek több támogató kognitív választ és kevesebb ellenérvet váltanak ki, mint a gyenge érvek, ezért nagyobb egyetértést eredményeznek - ahogy a vizsgálat is mutatta. Ezenkívül kilenc erös érvnek meggyözöbbnek kell lennie, mint három erös érvnek, mivel minél több erösebb érvvel találkozik az egyén, annál több támogató kognitív választ fogalmaz meg. Ezzel szemben kilenc gyenge érvnek kevésbé kell meggyözönek lennie, mint három gyenge érvnek, mivel minél több gyenge érvvel találkozik az egyén, annál több ellenérvvel válaszol azokra. Ezek a jóslatok összhangban vannak a 18.8. ábrán bemutatott eredményekkel.

Amint a 18.9. ábrán látható, egészen más a mintázata a gyenge érdekeltségü diákok eredményeinek. A meggyözés útjairól alkotott elmélet itt azt jósolja, hogy az alacsony érdekeltségü személyek nem motiváltak arra, hogy alaposan megvizsgálják az esszé érveit, hanem egyszerü heurisztikákra hagyatkoznak azok kiértékelésében és attitüdjük kialakításában. Ez a meggyözés perifériás útja, és a meggyözés heurisztikus elmélete azt jósolja, hogy az egyén ilyen helyzetben azzal sem törödik, hogy meghatározza, erösek vagy gyengék-e az érvek, hanem egyszerüen a heurisztikus szabályhoz fordul: "A sok érvet tartalmazó üzenetek inkább érvényesek, mint a kevés érvet tartalmazók." Ezért az erös érvek nem hatékonyabbak, mint a gyenge érvek, de kilenc érv hatékonyabb, mint három - erösségüktöl függetlenül. Pontosan ezt a mintázatot mutatja a 18.9. ábra: nem volt szignifikáns különbség az erös és a gyenge érvek között, de kilenc érv mindkét esetben hatékonyabb volt, mint három (Petty és Cacioppo, 1984).

Egy másik kísérlet, amely az érvek száma helyett a közlö szakértelmét változtatta, hasonló eredményre jutott: az erös érdekeltségü csoportban a személyeket jobban befolyásolta az érvek ereje, de a gyenge érdekeltségü személyek inkább arra a heurisztikára hagyatkoztak, miszerint "egy szakértö érvei érvényesebbek, mint egy nem szakértöéi" (Petty, Cacioppo és Goldman, 1981).

E kutatások eredményeinek bonyolultsága talán némi képet ad arról, milyen kaotikusak voltak a meggyözés kutatásának eredményei addig, amíg a legutóbbi elméletek nem rendszerezték azokat. Az eredmények még mindig bonyolultak, de legalább néhány értelmes mintázatot alkotnak.

REFERENCIACSOPORTOK

Szinte minden olyan embercsoportnak, amelyhez valamilyen értelemben tartozunk (legyen az a család vagy a társadalom egésze), vannak saját (rejtett vagy hangoztatott) vélekedései és attitüdjei, amelyeket helyesnek tart. A csoport azon tagjai, akik eltérnek ezektöl a szociális normáktól, az elszigetelödést és az elutasítást kockáztatják. A csoport tehát, amelyhez tartozunk, egyféle engedelmeskedést kényszerít ki a társas jutalmak és büntetések használata által. Ha azonban más egyéneket vagy csoportokat nagyon tisztelünk vagy csodálunk, vélekedéseiket, attitüdjeiket és viselkedéseiket azért is magunkévá tehetjük, hogy olyanok legyünk, mint ök. Ezt a folyamatot nevezzük azonosulásnak.

Azokat a csoportokat, amelyekkel azonosulunk, referenciacsoportoknak nevezzük, mert ezekhez fordulunk saját véleményeink és cselekedeteink értékelése és szabályozása érdekében. A referenciacsoportok nemcsak sajátos vélekedéseikkel és attitüdjeikkel szolgálnak hivatkozási keretként, hanem úgy is, hogy általános világnézetet nyújtanak: a szociális kérdések és események egyfajta kész értelmezési módját - egy ideológiai keretet. Ha elfogadjuk ezeket a nézeteket, és a csoport ideológiáját beépítjük saját értékrendszerünkbe, a referenciacsoport elérte az internalizációt. Az azonosulás folyamata tehát az engedelmesség és az internalizáció között épít hidat.

Az egyén nem szükségképpen kell a referenciacsoport tagja legyen ahhoz, hogy annak nézetei befolyásolhassák. Az alsó középosztálybeliek például gyakran a középosztályt tekintik referenciacsoportnak. A fiatal sportoló a hivatásosakat tekintheti referenciacsoportjának azzal, hogy elfogadja nézeteiket, és más módokon is igyekszik hozzájuk hasonlóvá válni.

Az élet egyszerü lenne, ha mindenki csak egy referenciacsoporthoz tartozna. De mindannyian több referenciacsoporttal is azonosulunk, amelyek sokszor ellentétes nyomást gyakorolnak ránk. Láttuk például a 17. fejezetben, hogy egy amerikai zsidó üzletember keresztnyomásnak lehet kitéve, mert etnikai referenciacsoportja általában liberálisabb nézeteket vall, mint az üzleti élet referenciacsoportja. De a versengö referenciacsoportok talán legemlegetettebb példája az, amit sok fiatal átél, amikor családja és egyetemi vagy kortársai nézeteit szembesíti. E konfliktus legkiterjedtebb vizsgálata Theodore New­comb híres benningtoni kutatása. A Bennington College egy kis, politikailag liberálisnak számító föiskola Ver­mont­ban. Newcomb vizsgálata a föiskola minden diákjának politikai attitüdjére kiterjedt, és a kutatás dátuma (1935-1939) arra figyelmeztet, hogy a keresztnyomás jelensége egyáltalán nem új.

A Bennington College (ahova akkoriban kizárólag lányok jártak) ma elsösorban liberális diákokat vonz, de 1935-ben a legtöbb lány gazdag, konzervatív családból került oda. A diákok mintegy kétharmadának szülei a Republikános Párthoz kötödtek. A Bennington College ugyan már a harmincas években is liberálisnak számított, de a legtöbb lány nem ezért választotta ezt a föiskolát.

Newcomb fö eredménye az volt, hogy a benningtoni évek folyamán a diákok attitüdjei fokozatosan távolodtak szüleikétöl, és egyre közelebb kerültek a föiskola közösségének attitüdjeihez. Az 1936-os elnökválasztási kampány folyamán például a szülök 66 százaléka a republikánus jelöltet, Alf Landont támogatta a demokrata jelölttel, Franklin Roosevelttel szemben. A diákok között az elsöévesek 62 százaléka, a másodévesek 43 százaléka és a harmad-, valamint negyedévesek 15 százaléka támogatta Landont.

A legtöbb lány számára a liberális irányba tolódás tudatos választást jelentett az ellentétes referenciacsoportok között. Két lány így írta le a választási helyzetet:

Egész életemben zavart, ahogy a szülök és a nevelönök oltalmaztak. A föiskolán ettöl megszabadultam, vagy talán inkább azt kell mondjam, hogy megváltoztam, és inkább a tanárok és a jobb diákok intellektuális dicséretére vágytam. Akkor rájöttem, hogy nem lehetsz egyszerre reakciós és intellektuális értelemben elfogadható.

Radikálissá válni annyit jelentett, hogy magam kezdtem el gondolkodni, és átvitt értelemben fityiszt mutattam a családomnak. Azt is jelentette, hogy intellektuálisan azokkal a tanárokkal és diákokkal azonosultam, akikhez leginkább hasonlítani akartam. (Newcomb, 1943, 134. és 131. o.)

Figyeljük meg, hogy a második idézet ugyanabban az értelemben használja az "azonosulás" kifejezést, ahogyan azt mi is bevezettük. Az is érdekes, hogy a leírásokban hogyan keveredik a társas jutalmak és büntetések által létrehozott változás (engedelmesség) és a nagyra becsült, utánozni vágyott csoporthoz való vonzódás (azonosulás) hatása.

AZ AZONOSULÁSTÓL AZ INTERNALIZÁCIÓIG. Korábban említettük, hogy a referenciacsoportok tagjaiknak egy ideológiai nézetrendszert is szolgáltatnak, amelyet hivatkozási keretként használhatnak a világ eseményeinek értelmezésében. A benningtoni közösség, és különösen a tanárok, a diákoknak egy olyan új nézöpontot nyújtottak a harmincas évek gazdasági válságának és a világháború fenyegetésének értelmezésére, amelyet gazdag és konzervatív otthoni körülményeik nem tettek lehetövé, és ez az azonosulás felöl az internalizáció irányába mozdította el öket:

Nem sokba telt, hogy észrevegyem, a liberális attitüdöknek presztízse van. (...) Elöször presztízsértéke miatt lettem liberális; aztán az maradtam, mert azok a problémák, amelyeket liberalizmusom megcímez, fontosak nekem. Ma azt akarom, hogy hatékonyan tudjam ezeket a problémákat megoldani.

A presztízs és az elismerés mindig sokat jelentett nekem. (...) De vért izzadtam, hogy sikerüljön öszintének lenni magamhoz, és ennek eredményeképpen most már igazán tudom, milyen attitüdöket akarok fenntartani, és látom, hogy azoknak milyen következményei lesznek saját életem alakulására. (Newcomb, 1943, 136-137. o.)

Legfontosabb vélekedéseink és attitüdjeink kezdetben valószínüleg azonosuláson alapszanak. Amikor azonosulni kezdünk egy új referenciacsoporttal, "felpróbálgatjuk" az általuk kínált új nézeteket és attitüdöket. Az, hogy mit is gondolunk igazán, napról napra változhat. Az egyetemen töltött elsö év sokszor gyakorol ilyen hatást a diákokra. Az általuk otthonról hozott nézeteket a legkülönbözöbb hátterü és világnézetü diáktársak és tanárok kérdöjelezik meg. A fiatalok sokszor nagy intenzitással és meggyözödéssel próbálják magukra ölteni az új vélekedéseket, sokszor csak azért, hogy hamarosan még újabbakra cserélhessék azokat. Mindez a fejlödés természetes folyamata. És noha ez a folyamat sohasem ér véget azoknál az embereknél, akik nyitottak maradnak az új tapasztalatokra, jelentösen felgyorsul az egyetemi évek alatt, míg az állandó nézetek azon szilárd magja ki nem alakul, amely késöbb már csak lassabban és kevésbé radikális módon változik. Ezeknek az éveknek az igazi feladata az, hogy a "felpróbált" vélekedésekböl és attitüdökböl egy ideológiai identitás fejlödjön ki, hogy az azonosulás internalizációhoz vezessen.

Említettük korábban, hogy az internalizáció elönye az engedelmességgel szemben az, hogy a változás saját magát tartja fenn. Az eredeti befolyásoló forrásnak nem kell nyomon követnie az egyént, hogy a kívánt változást fenntarthassa. Az internalizáció próbája tehát az, hogy milyen stbilitást mutatnak hosszú távon az új vélekedések, attitüdök és viselkedések. Megmaradt-e a ben­ning­to­ni diákok azonosulás útján szerzett liberalizmusa, amikor visszatértek a "való életbe"? A válasz igenlö. A ben­ningtoni nök a 25 és 50 évvel késöbbi vizsgálatok szerint liberálisok maradtak. Az 1984-es elnökválasztáskor például a benningtoni végzettségüek 73 százaléka a demokrata jelöltet, Walter Mondale-t támogatta a republikánus Ronald Reagannel szemben, míg a nem Benningtonban végzett azonos életkorú és iskolai végzettségü nök között ugyanez az arány kevesebb, mint 26 százalék. Mindemellett a benningtoniak mintegy 60 százaléka politikai aktivitást is kifejtett, többségük (66 százalék) a Demokrata Pártban (Alwin, Cohen és Newcomb, 1991; New­comb, Koening, Flacks és Warwick, 1967).

Mindazonáltal sosem veszítjük el a támogató referenciacsoportokkal való azonosulás igényét. A ben­ning­toni nök politikai attitüdjei részben azért maradtak stabilak, mert olyan újabb referenciacsoportokat (barátokat, házastársat) választottak a föiskola után, akik a föiskolán szerzett attitüdjeiket helyeselték. Azok a lányok, akik konzervatív férjet választottak, valószínübben váltak maguk is konzervatívvá késöbb. Newcomb szerint sokszor azért választunk egy referenciacsoportot, mert az osztozik attitüdjeinkben, a referenciacsoport viszont segít attitüdjeink kialakulásában és fenntartásában. A kapcsolat körkörös. Az azonosulás és az internalizáció megkülönböztetése hasznosnak bizonyul a társas befolyásolás megértésében, a gyakorlatban azonban nem mindig lehet öket egymástól elválasztani.

Kollektív döntéshozatal

A mindennapi élet sok döntését nem egyének, hanem csoportok hozzák. A család tagjai együtt döntik el, hol nyaraljanak, esküdtszék dönt a vádlott bünösségéröl, a városi tanács szavaz a vagyonadó felemeléséröl, az amerikai elnök és a vezérkar együtt dönt, hogy bevessenek-e csapatokat egy nemzetközi konfliktusban. Hogyan lehet ezeket a döntéseket az egyének döntéseivel összehasonlítani? Kockázatosabbak vagy óvatosabbak-e, körültekintöbbek vagy vakmeröbbek-e a csoportdöntések? Ezek a kérdések foglalkoztatnak minket ebben az alfejezetben.

CSOPORTPOLARIZÁCIÓ

Az 1950-es években az a közkeletü bölcsesség uralkodott, hogy a csoportdöntések általában óvatosabbak és konzervatívabbak. Úgy érveltek például, hogy az olyan merész, újító, kockázatoktól sem visszariadó vállalkozók ideje elmúlt, mint Andrew Carnegie, mivel az üzleti életben a döntéseket egyre inkább bizottságok hozzák (például Whyte, 1956). James Stoner, aki akkoriban végzös közgazdászhallgató volt az MIT-n (Massachusetts In­sti­tute of Technology), úgy döntött, hogy megvizsgálja ezt a feltételezést (1961).

Vizsgálatában a személyeket megkérte, hogy különbözö feltételezett dilemmákat fontoljanak meg. Az egyikben egy villamosmérnöknek kell eldöntenie, hogy maradjon-e jelenlegi, szerény, de megfelelö fizetést kínáló állásában, vagy fogadjon el egy új cég által kínált állást, amely több pénzzel jár, és lehetséges tulajdonrésszel a vállalkozásban, ha annak sikere lesz, viszont nem nyújt hosszú távú biztonságot. Egy másikban egy súlyos szívbetegségben szenvedö férfinak kell eldöntenie, hogy ko­molyan megváltoztassa-e addigi életmódját, vagy egy mütétnek vesse alá magát, amely vagy teljesen meggyógyítja, vagy végzetes is lehet. A személyektöl azt kérték, döntsék el, a siker milyen esélye mellett tanácsolnák a kockázatosabb cselekedet választását. Javasolhatták például, hogy a mérnök válassza a kockázatosabb állást, ha az új vállalkozás sikere 5 a 10-hez, 3 a 10-hez vagy 1 a 10-hez. Az esélyek ilyen számszerüsítésével Stoner összehasonlíthatta a különbözö döntéseket.

A vizsgálatban a személyek elöször önállóan hoztak döntést. Aztán csoportokban találkoztak, és együtt döntöttek mindegyik dilemmáról. A csoportos megbeszélés után ismét megfontolták a dilemmákat egyénenként. Amikor Stoner összehasonlította a csoportdöntéseket az egyének átlagos elözetes ítéletével, a csoportdöntéseket kockázatosabbnak találta, mint a kezdeti egyéni döntéseket. Továbbá ez az eltolódás igazi véleményváltozást tükrözött a csoporttagok részéröl, és nem puszta kon­for­mitást a csoport döntéséhez: az egyéni döntések a csoportos megbeszélés után szignifikánsan kockázatosabbak voltak, mint a kezdeti döntések. Ezeket az eredményeket késöbb más kutatók is megismételték, olyan helyzetekben is, amelyek a személyeket valódi, és nem feltételezett kockázattal állították szembe (Bem, Wallach és Ko­gan, 1965; Wallach, Kogan és Bem, 1962, 1964). A jelenséget kezdetben "kockázat­elto­ló­dási hatásnak" nevezték el.

Kiderült azonban, hogy ez nem pontos jellemzés. Már a kezdeti kutatásokban is elöfordult, hogy egy vagy két feltételes dilemma esetén a csoportdöntés kicsit ugyan, de következetesen az óvatos irányba csúszott (Wal­lach, Kogan és Bem, 1962). Sok további vizsgálat után világossá vált, hogy a csoportos megbeszélés a döntéseket az egyéni döntéseknél nem szükségképp kockázatosabb, hanem szélsöségesebb irányba mozdítja el: ha a csoporttagok kezdetben a kockázatosabb döntéshez ragaszkodnak egy bizonyos dilemma esetén, a csoportdöntés kockázatosabbá válik; ha a csoporttagok kezdetben óvatosabbak, a csoport még óvatosabb lesz. A jelenséget ennek megfelelöen ma csoportpolarizációnak nevezik (Myers és Lamm, 1976).

A csoportpolarizáció jelenségét mára már több mint háromszáz kutatásban vizsgálták, köztük egészen különlegesekben is. Egy újabb vizsgálatban például betöröket kértek meg arra, hogy egyénenként vagy csoportosan becsüljék meg egyes házakról, hogy milyen könnyü lenne azokba behatolni. Az egyéni becslésekhez képest a csoportbecslések visszafogottabbak voltak, vagyis a csoport nehezebbnek ítélte meg a házakba való sikeres behatolást (Cromwell, Marks, Olson és Avary, 1991).

A csoportpolarizáció túlmegy a kockázat és az óvatosság kérdésén. Például francia diákok De Gaulle tábornok iránti kezdeti pozitív attitüdje a csoportos megbeszélés hatására még pozitívabbá vált, az amerikaiak iránti negatív attitüdje pedig még negatívabbá (Moscovici és Zavalloni, 1969). Az esküdtszékek döntésénél hasonló jelenség léphet föl; ez szélsöségesebb esküdtszéki ítéleteket eredményez (Isozaki, 1984). Az esküdtek polarizációja inkább megjelenik az értékekkel és véleményekkel kapcsolatos döntésekben (mi volna a bünös vádlottnak megfelelö büntetés), mint a tényállásokkal kapcsolatos ítéletekben (bünös-e a vádlott?), és valószínübb a polarizáció akkor, amikor egyhangú döntést követelnek meg tölük - mint az esküdtektöl általában (Kaplan és Miller, 1987).

A csoportpolarizációs hatásra sok magyarázatot kínáltak az évek során, de ezek közül csak kettö állta ki az idök próbáját: az információs befolyás és a normatív be­folyás (Isenberg, 1986). Információs befolyás akkor jelentkezik, amikor az emberek olyan új információról értesülnek, vagy olyan új érveket hallanak, amelyek relevánsak a tárgyalt döntés szempontjából. Például annak megvitatásakor, hogy belevágjon-e a villamosmérnök az új vállalkozásba (ez a döntés szinte mindig a kockázatvállalás irányába tolódik el), nagyon gyakori, hogy valaki a csoportban azzal érvel, hogy a kockázat elfogadható, mivel egy villamosmérnök mindig tud jó állást találni. A betörök kutatásában az óvatosabb irányba tolódás akkor következett be, amikor a csoport egyik tagja megemlítette, hogy délután három óra van, a gyerekek nemsokára megjönnek az iskolából, és a közelben fognak játszani.

Minél több érv merül fel a vitában az egyik álláspont mellett, annál valószínübb, hogy a csoport a felé az álláspont felé mozdul el. És itt lép be a torzítás: a csoport tagjai valószínüleg azon álláspont melletti érveket sorakoztatják fel, amelyet kezdetben vallottak, és ismételten olyan információkat vitatnak meg, amelyekben már megegyeznek (Stasser, Taylor és Hanna, 1989; Stasser és Titus, 1985). Ennek megfelelöen a vita a csoport eredeti álláspontja irányába torzul, és a csoport polarizálódik, ahogy egyre több csoporttagot gyöznek meg. Érdekes, hogy a polarizációs hatás akkor is jelentkezik, ha a kísérlet elött mindenki megismeri a lehetö legtöbb érvet, és ez kétségessé teszi a hatás információs magyarázatát (Zu­ber, Crott és Werner, 1992).

Normatív befolyás akkor jelentkezik, amikor az em­berek saját nézeteiket a csoport normáival hasonlítják össze. A vita során arról értesülhetnek, hogy mások hasonló attitüdökkel vagy akár még szélsöségesebb nézetekkel rendelkeznek, mint ök maguk. Ha az motiválja öket, hogy pozitívnak látszódjanak a csoport elött, igazodni fognak a csoport álláspontjához, vagy akár a csoporténál szélsöségesebb nézetet fejeznek ki. Amint az egyik kutató megjegyezte: "Erényesnek lenni... annyi, mint különbözni az átlagtól - a helyes irányban és a helyes mértékben." (Brown, 1974, 469. o.)

A normatív befolyás nem egyszerüen a konformitás nyomása. A csoport gyakran referenciakeretet nyújt tagjainak, olyan kontextust, amelyben újraértékelhetik kezdeti álláspontjukat. Ezt jól szemlélteti egy általános és szórakoztató esemény, amely gyakran megjelenik a csoportpolarizációs kísérletekben. Az egyik csoportban például a villamosmérnökkel kapcsolatos dilemma vitáját az egyik személy azzal a magabiztos kijelentéssel kezdte, hogy "Úgy érzem, hogy ennek a palinak valóban vállalnia kell a kockázatot. El kell fogadnia az új állást, még akkor is, ha csak 5 a 10-hez esélye van a sikerre." Egy másik csoporttag hitetlenkedett: "Úgy gondolod, hogy 5 a 10-hez kockázatos? Ha van egy kis sütnivalója, még akkor is meg kell próbálnia, ha csak 1 a 100-hoz az esélye. Elvégre mit veszthet?" Erre az elsö személy gyorsan a még nagyobb kockázat irányába csúsztatja álláspontját, hogy visszaállítsa kockázatvállaló hírnevét. A "kockázat" jelentésének újrameghatározásával tehát a csoport mind saját döntését, mind tagjainak a vita utáni attitüdjét a skála kockázatos széle felé tolja el (Wallach, Kogan és Bem, 1962; a szerzök saját megfigyelése).

Amint a fenti példa is szemlélteti, a csoport vitájában az információs és normatív befolyás egyszerre jelenik meg, és több vizsgálat megpróbálta szétválasztani ezeket. Néhány vizsgálat azt mutatja, hogy a polarizációs hatás akkor is jelentkezik, ha a személyek egyszerüen csak meghallgatják a csoport érveit, anélkül hogy ismernék a csoporttagok tényleges álláspontját (Burnstein és Vinokur, 1973, 1977). Ez arra utal, hogy az információs befolyás önmagában is elég a polarizáció létrejöttéhez. Más vizsgálatok azt mutatták, hogy akkor is van polarizációs hatás, ha az emberek csak a többiek álláspontjáról értesülnek, de nem hallanak semmilyen támogató érvet. Vagyis a normatív befolyás önmagában is elég­séges (Goethals és Zanna, 1979; Sanders és Baron, 1977). A normatív hatás általában kisebb, mint az információs hatás (Isenberg, 1986).

CSOPORTGONDOLKODÁS

"Hogy lehettünk ilyen hülyék?" Ez volt Kennedy elnök reakciója kormánya csúfos kudarccal végzödö kísérletére, hogy megrohanják Kubát a Disznó-öbölnél 1961-ben, és megdöntsék Castro kormányát. A tervet sokszorosan is rosszul eszelték ki. Ha például a partraszállás sikerült volna, a behatoló csapatoknak a hegyekbe kellett volna visszahúzódniuk. De a tervezö csoportban senki sem tanulmányozta eléggé a térképet ahhoz, hogy rájöjjön, a hadsereg nem juthat keresztül azon a 130 kilométeres mocsáron, amely a partraszállás területét a hegyektöl elválasztotta. Amint kiderült, ez érdektelen is volt, mivel egyéb tervezési hibák következtében a rohamozó eröket sokkal elöbb felszámolták, mint ahogy a visszavonulásra sor kerülhetett volna.

A rohamot az elnök és a tanácsadók egy szük csoportja tervezte meg. Évekkel késöbb az egyik tanácsadó, a történész Arthur Schlesinger, Jr. saját magát hibáztatta azért, hogy

csöndben maradtam azokon a döntö tárgyalásokon a kabinetteremben, és csak azzal enyhíthetem büntudatomat, hogy még ha ki is fejeztem volna tiltakozásomat, ezzel is csak az akadékoskodó szerepét nyerhettem volna el. Az ember késztetése arra, hogy felhívja a figyelmet erre az értelmetlenségre, egyszerüen lehetetlenné vált a tanácskozások légkörében, így néhány félénk kérdés felvetésénél többet én sem tettem. (1965, 255. o.)

Milyen volt az a "légkör", amely a csoportot ilyen katasztrofális cselekedetekre vezette? Schlesinger magyarázatának elolvasása után Irving Janis szociálpszichológus felállította a csoportgondolkodás egy elméletét. A csoportgondolkodás az a jelenség, hogy a csoport tagjai elnyomják saját ellenérzéseiket a csoportkonszenzus érdekében (Janis, 1982). Több külpolitikai döntés elemzése alapján Janis felállította a csoportgondolkodás elöfeltételeit és jellegzetességeit, valamint a csoportgondolkodásból eredö rossz csoportdöntések jellegzetességeit is. Ezeket vázoltuk fel a 18.10. ábrán.

Amint az ábra mutatja, a csoportgondolkodásról akkor beszélünk, amikor döntéshozók összetartó csoportja a külsö hatásoktól elzárva dolgozik, anélkül hogy a különbözö lehetséges cselekvések elleni és melletti érveket is megfontolnák. A csoportgondolkodást tovább erösíti egy irányító vezetö jelenléte, aki az egyik lehetséges cselekvés mellett áll, valamint az erös stressz, amely gyakran a külsö fenyegetésnek, elözö kudarcoknak, erkölcsi dilemmáknak vagy a járható alternatív lehetöségek látszólagos hiányának köszönhetö. A kutatások megerösítették, hogy a csoportgondolkodás különösen azokban a helyzetekben alakul ki nagy valószínüséggel, amelyek külsö fenyegetést jelentenek a csoport számára (McCauley, 1989). Ezek a feltételek a csoportkonszenzus fenntartásának erös igényét támogatják.

A csoportgondolkodás jellegzetességei között a sebezhetetlenség, az erkölcsösség és az egyöntetüség közös illúziója is szerepel. Ezt vagy az ellenkezökre gyakorolt közvetlen nyomással, vagy - mint Schlesinger magyarázatában - az öncenzúrával érik el. Ennek eredményeképp a csoporttagok több idöt töltenek döntésük racionalizálásával, mint a döntés erösségeinek és gyengéinek realista vizsgálatával. Ezenkívül mindig akadnak önjelölt cenzorok, olyan csoporttagok, akik igyekeznek a csoporttól távol tartani azokat az információkat, amelyek megkérdöjelezhetnék a döntések hatékonyságát vagy erkölcsösségét. Az igazságügy-miniszter (Kennedy elnök öccse, Robert) például magánbeszélgetésben figyelmeztette Schlesingert, hogy "Az elnök döntött. Ne erösködjön tovább." A külügyminiszter ténylegesen visszatartotta a csoporttól azokat az információkat, amelyekben a hírszerzök a Kuba elleni támadás veszélyeire figyelmeztettek (Janis, 1982). A 18.10. ábra felsorolja a csoportgondolkodásból következö és rossz döntésekhez vezetö döntési hibákat.

Janis elemzett két sikeres csoportdöntést is: a Truman-kormány döntését a Marshall-segély alkalmazásáról (amely az európai országokat segítette a második világháború utáni újjáépítésben) és a Kennedy-kormány válaszintézkedéseit arra a szovjet kísérletre, hogy rakétákat telepítsenek Kubába. Késöbbi írásaiban Janis néhány óvintézkedést is kifejtett, amelyekkel a csoportok elkerülhetik a csoportgondolkodás kockázatát.

Elöször is, természetesen, a csoporttagoknak beszélni kell a csoportgondolkodásról, annak okairól és következményeiröl. Specifikusabb tanácsai között olyanok szerepelnek, mint hogy a csoport vezetöje támogassa a nyílt vita légkörét, és ne azonosuljon semmilyen állásponttal a vita kezdete elött; hogy a csoport egy vagy több tagjának nyíltan az "ördög ügyvédje" szerepét kell játszania, alaposan mindvégig megkérdöjelezve a csoport döntéseit; hogy külsö szakértöket vonjanak be, hogy próbára tegyék a csoportot, és új nézöpontokat vessenek fel; és hogy - miután a csoport konszenzusra jutott - legyen egy "második esély" ülés, amelyen a tagok újra megvitathatják fennmaradó kétségeiket és fenntartásaikat (Janis, 1982, 1985).

Janis elméletét bírálatok is érték. Egyrészt az, hogy inkább alapszik történeti elemzéseken, mint laboratóriu­mi kísérleteken. A kapcsolódó kísérletek kevert eredményre vezettek (például Calloway, Marriott és Esser, 1985; Courtright, 1978; Flowers, 1977; Longley és Pruitt, 1980; McCauley, 1989; Turner, Pratkanis és Leve, 1992). A Janis által csoportgondolkodásnak nevezett folyamatok elég bonyolultak, és a legutóbbi kutatások arra irányulnak, hogy azokat a csoportos döntéshozatal egy általánosabb elméletébe integrálják (Aldag és Fuller, 1993).

Biológiai és pszichológiai megközelítések

A 17. fejezet végén említettük, hogy az, hogy a szociálpszichológia a viselkedés helyzeti tényezöit hangsúlyozza, elterelte a figyelmet a szociálpszichológiai jelenségek lehetséges biológiai megközelítéseiröl. A szocio­biológiai és evolúciós elméletek növekvö népszerüsége azonban ebben is változást hoz. Láttuk például, hogy a szociálpszichológusok manapság már gyakrabban tesznek fel olyan kérdéseket, hogy hogyan fejlödhettek ki szociális információk feldolgozását végzö képességeink, és sokszor az olyan jelenségek evolúciós és biológiai megalapozottságáról is vitákat folytatnak, mint a nemi vonzalom és a szexuális irányultság.

Ebben a fejezetben azt láttuk, hogy a társas fa­ci­li­tá­ció jelensége nemcsak embereknél, hanem az állatvilágban is jelen van, ami közös biológiai gyökerekre utal. Ilyen lehet mások jelenlétének arousalemelö hatása. Amikor Milgram a kísérleteiben talált magas engedelmességi arányt akarta megmagyarázni, úgy okoskodott, hogy a tekintélynek való engedelmesség olyannyira fontos eleme a közösségi életnek, hogy az autonómia feladására való hajlam az ilyen helyzetekben az evolúció folyamán fajunkba valószínüleg beépülhetett.

Összefoglalva, ma már a szociálpszichológusok is kezdik elismerni, hogy a társas befolyásolás és interakciók teljesebb megértését elösegítheti, ha biológiai és pszichológiai nézöpontból egyaránt közeledünk a kérdéshez.

Összefoglalás

A társas befolyásolás kifejezés a legtöbb ember számára vélekedéseink, attitüdjeink és viselkedésünk közvetlen és kitervelt megváltoztatási kísérletét jelenti. Amikor a befolyásoló kívánságának eleget teszünk (noha vélekedéseink és attitüdjeink nem feltétlenül változnak meg), azt engedelmességnek nevezzük. Amikor azonban vélekedéseink és attitüdjeink is módosulnak, akkor internalizációról beszélünk. A társas befolyásolás sok formája közvetett és nem szándékos. Még más személyek puszta jelenléte is hatással lehet ránk. A szociális normák is befolyásolhatnak minket, amelyek ki nem mondott szabályok és elvárások arról, mit kellene gondolnunk, és hogyan kellene cselekednünk. A közvetlen és szándékos társas befolyásolás sikere is gyakran a szociális normák akaratlan és automatikus követésétöl függ.

Mind az emberek, mind az állatok gyorsabban cselekszenek fajtársaik jelenlétében. Ez a társas fa­ci­litációnak nevezett hatás megjelenik akkor is, ha a többiek ugyanazt a feladatot teljesítik (együtt cselekvök), és akkor is, ha csak figyelnek (közönség). Mások jelenléte, úgy látszik, megemeli a szervezet drive-szintjét. Az emberek esetében kognitív tényezök, mint például az értékeléssel való törödés, szintén szerepet játszanak. Számos egymással versengö elmélet foglalkozik a társas facilitációs hatásokkal.

 A tömegek által olykor mutatott gátlástalan agresszív viselkedés a dezindividuáció állapotának eredménye lehet, melyben az egyének azt érzik, hogy elvesztették személyes identitásukat, és beleolvadtak a csoportba. Úgy tünik, az anonimitás és a szoros csoportegység csökkentik az éntudatosságot, és hozzájárulnak a dez­individuációhoz. A dezindividuáció következményei az impulzív viselkedés korlátainak gyengülése, a közvetlen kiváltó ingerek és a többiek emo­cionális állapota iránti megnövekedett érzékenység és a mások értékelésével való kisebb mérvü törödés. A csoportos környezet és az anonimitás azonban nem feltétlenül növeli az agresszivitást.

Egy kívülálló a vészhelyzetben kisebb valószínüséggel lép közbe, illetve segít, ha csoportban van, mint ha egyedül. A beavatkozástól való két fö visszatartó tényezö a helyzet meghatározása és a felelösség eloszlása. A kívülállók azzal, hogy megpróbálnak higgadtnak látszani, a helyzetet nem vészhelyzetként határozzák meg egymás számára, ezáltal létrehozzák a csoportos ignorancia állapotát. Más emberek jelenléte is oly módon osztja meg a felelösséget, hogy egyetlen személy sem érzi a cselekvés szükségét. A kívülállók nagyobb valószínüséggel lépnek közbe, ha ezen tényezök hatása minimális, különösen, ha legalább egy személy segítö viselkedést mutat.

A konformitás klasszikus kísérleteinek során So­lo­mon Asch azt találta, hogy a csoport egyöntetüsége még akkor is erös nyomást gyakorol az egyénre, hogy igazodjon a csoport ítéletéhez, ha az ítélet nyilvánvalóan hibás. Sokkal kisebb mértékü konformitást figyeltek meg, ha a csoport véleménye nem volt egyöntetü.

Az engedelmeskedés klasszikus vizsgálataival Stan­ley Milgram azt demonstrálta, hogy az emberek hajlandók engedelmeskedni a kísérletvezetö arra vonatkozó parancsának, hogy egy ártatlan áldozatnak erös áramütést adjanak. A nagymérvü engedelmesség létrehozásában közrejátszó tényezök közt vannak a szociális normák (például a ki nem mondott megegyezés arra vonatkozóan, hogy a kísérletet befejezéséig folytatni kell); a kísérletvezetö felügyelete; a körülményeknek azok a jegyei (áttételek), melyek a személyt cselekedetei következményeitöl távol tartják; és a tudomány legitimáló szerepe, mely arra késztette az embereket, hogy a kísérletvezetö kedvéért feladják autonómiájukat.

Az illegitim tekintélynek való engedelmeskedés aláásható, és lázadás váltható ki, ha adott egy olyan csoport, melyben a tagoknak lehetöségük van arra, hogy a helyzetre vonatkozó véleményeiket megosszák egymással, ahol a tagok szociális támogatást adhatnak egymásnak az eltérö vélemény fenntartásához, és ahol a tagok elláthatják egymást szerepmodellekkel az engedelmesség megtagadásához. De az egyénnek még ekkor is választania kell a tekintélynek való engedelmeskedés és a lázadást elhatározó csoporttal való konformitás között.

A konformitás és az engedelmeskedés vizsgálatai feltárták, hogy a helyzeti tényezök nagyobb befolyást gyakorolnak nyílt viselkedésünkre, mint azt legtöbben várnánk. Hajlunk arra, hogy alulbecsüljük a viselkedésre ható helyzeti eröket.

Egy nagyobb csoporton belül a kisebbség is saját nézöpontja felé mozdíthatja a többséget, ha anélkül mutatja be és tartja fenn konzisztensen eltérö álláspontját, hogy merevnek, dogmatikusnak vagy ellenségesnek látszódna. A kisebbségek néha akkor is elérhetnek a privát attitüdökben változást a többségi csoport tagjainál, ha azok nyilvános konformitást nem mutatnak.

A kognitív válasz elmélete azt állítja, hogy a közlés által elért meggyözés tulajdonképpen önmeggyözés, amelyet a közlés olvasása vagy hallgatása közben keletkezett gondolatok hoznak létre. Ha a közlés a vallott álláspontot támogató gondolatokat vált ki, az egyén ezen álláspont felé mozdul el; ha a közlés nem támogató gondolatokat (például ellenérveket vagy a közlöt becsmérlö gondolatokat) vált ki, az egyént nem gyözi meg. Az elmélet egységes magyarázatot kínál a meggyözés több, korábban felfedezett jelenségére.

Vélekedés- és attitüdváltozást a meggyözés kétféle módjával érhetünk el: a központi úton, amikor is az egyén a közlés lényegi tartalmára válaszol, és a pe­ri­fe­ri­ális úton, amikor az egyén a közlés nem tartalmi je­gyei­re (például az érvek számára) vagy körülményeire (például a közlö hitelességére vagy a környezet kellemességére) reagál. A személyes érdekeltségü témákkal kapcsolatos közlések inkább váltanak ki a közlés lényegi tartalmára vonatkozó gondolatokat. Amikor a témának nincs az egyén számára fontossága, vagy amikor az emberek képtelenek vagy nem hajlandók a közlés tartalmára reagálni, hajlamosak egyszerü heurisztikákat alkalmazni a közlés értékének megítélésekor.

Az azonosulás folyamata eredményeképpen az általunk tisztelt és csodált csoportok normáit kezdjük követni, és vélekedéseit, attitüdjeit és viselkedéseit átvenni. Ezeket a referenciacsoportokat használjuk véleményeink és cselekedeteink értékelésében és szabályozásában. A referenciacsoport attitüdjeinket és viselkedésünket társas jutalmak és büntetések adagolásával szabályozza, és azzal, hogy az események és szociális kérdések egy kész értelmezési keretét biztosító ideológiával lát el bennünket.

Legtöbbünk egynél több referenciacsoporttal is azonosul, és ez a vélekedéseinkre, attitüdjeinkre és viselkedésünkre nehezedö ellentétes nyomások formájában jelenhet meg. Az egyetemisták nézetei gyakran elmozdulnak a családi referenciacsoport irányából az egyetemi közösség referenciacsoportjának irányába. Ezek az új nézetek gyakran fennmaradnak a késöbbi élet folyamán is, mert a) internalizálódnak, és mert b) hajlamosak vagyunk olyan referenciacsoportokat (barátokat, házastársat) választani, amelyek osztoznak nézeteinkben.

 Amikor csoportok döntést hoznak, gyakran mutatják a csoportpolarizáció jelenségét, amelyben a csoport döntése ugyanolyan irányú, de szélsöségesebb, mint a csoporttagok kezdeti álláspontjának átlaga. Ez nem csak nyilvános konformitás; a csoporttagok privát attitüdje is eltolódik a csoport vitájának hatására. A hatás részben az információs befolyásnak köszönhetö, ugyanis a csoporttagok új információkról értesülnek és új érveket hallanak a szóban forgó döntéssel kapcsolatban. A csoporttagok hajlamosabbak több érvet felvetni eredeti álláspontjuk mellett, mint az ellen, ezzel eltorzítják a beszélgetést, és a végsö döntést a kezdö álláspon­tok felé szorítják. A csoportpolarizációhoz a normatív befolyás is hozzájárul, amelyben az emberek saját kezdeti nézeteiket a csoport normáival hasonlítják össze, és álláspontjukat a csoport többségi véleményéhez igazítják. A csoport referenciakeretet is biztosíthat, ami miatt a tagok úgy észlelhetik, hogy kezdeti álláspontjuk túl gyenge vagy túl mérsékelt kifejezése tényleges attitüdjüknek.

A végzetes külpolitikai döntések elemzése feltárja, hogy a döntéshozók irányító vezetö által vezényelt összetartó csoportja a csoportgondolkodás csapdájába eshet, ami azt eredményezi, hogy a csoporttagok elnyomják saját eltérö véleményüket a csoportkonszenzus érdekében. Ez a sebezhetetlenség, erkölcsösség és egyöntetüség közös illúziójának lehetöségét teremti meg, ugyanakkor hibás döntéshozatali folyamathoz és rossz döntésekhez vezet. A csoportgondolkodás elkerülhetö, ha: a csoport vezetöje a nyílt vita légkörét támogatja, és nem azonosul semmilyen állásponttal a vita kezdete elött; néhány csoporttag az "ördög ügyvédje" szerepét játssza; külsö szakértöket vonnak be; egy "második esély" ülést tartanak, amelyen a tagok újra megvitathatják fennmaradó kétségeiket és fenntartásaikat.

További olvasmányok

Aronson, 1978

Csepeli, 1981, 1997

Forgas, 1989

Hunyady, 1984, 1996, 1998

Mérei, 1989

Pataki, 1980, 1998

* Mindenszentek (Halloween) ünnepén a gyerekek jelmezbe öltözve ellátogatnak a szomszédos házakhoz, becsöngetnek, és azt mondják: "Trick or treat" (Vendégül látsz, vagy megviccellek). Ekkor mindenféle édességet kapnak az ott lakóktól. - A ford.

Vitatott kérdések

Milgram engedelmességi kísérleteinek etikai kérdései

Milgram engedelmességi kísérletei az évek során a pszichológiai kutatás etikai kérdéseivel kapcsolatban váltak közismertté. Az elsö bírálat nem sokkal Mil­gram elsö eredményeinek közlése után megjelent (Baum­rind, 1964), és a vitának egy egész könyvet is szenteltek (Miller, 1986). A bírálatok elsösorban a kísérleti személyek jóllétével voltak kapcsolatosak.

Egyrészt a kritikusok azt állították, hogy Milgram eljárása elfogadhatatlan szintü stresszt okozott a kísérleti személyekben a kísérlet folyamán. Ezt alátámasztandó Milgram saját leírását idézik:

Sok esetben a feszültség olyan szélsöséges szintet ért el, amilyen ritkán tapasztalható szociálpszichológiai laboratóriumi vizsgálatokban. A kísérleti személyek izzadtak, remegtek, dadogtak, ajkukat harapták, sóhajtoztak, körmüket húsukba mélyesztették. Ezek inkább jellegzetes, mint kivételes válaszok voltak a kísérletben.

A feszültség egyik jele az ideges nevetési rohamok rendszeres megjelenése volt. A 40 kísérleti személyböl 14 mutatta az ideges nevetés vagy mosoly határozott jeleit. A nevetés teljesen nem odavalónak, söt bizarrnak tünt. 3 személynél végletes, kontrollálhatatlan rohamokat figyeltünk meg. Az egyik esetben a roham olyan heves görcsöket eredményezett, hogy le kellett állítani a kísérletet. (Mil­g­ram, 1963, 375. o.)

A kritikusok másrészt aggodalmukat fejezték ki a személyekre és önértékelésükre gyakorolt hosszú távú pszichológiai hatások miatt, abból következöen, hogy a személyek megtapasztalhatták, hogy halálos áramütést is hajlandók lennének egy embertársuknak adni. Végül a kritikusok úgy érveltek, hogy a személyek nevetségesnek és kihasználtnak érezhették magukat, amikor a kísérlet igazi jellegéröl értesültek, aminek következtében kevésbé fognak bízni egyrészt a pszichológusokban és általában a tekintélyekben.

Milgram válaszolt ezekre és a kísérleteit ért további bírálatokra. Fö védekezése az volt, hogy a kísérleti személyek maguk általában nem értenek egyet a bírálatokkal. Milgram minden ülés után alaposan kikérdezte kísérleti személyeit, megindokolva az eljárást, visszaállítva velük a pozitív személyes kapcsolatot. A személlyel az "áldozat" is megnyugtató beszélgetést folytatott, akiröl elözöleg azt hitte, elszenvedi az áram­ütéseket. Egy-egy kísérletsorozat után a személyeknek részletes beszámolót küldtek az eredményekröl és a kísérletek céljáról. Milgram ezután egy kérdöívet töltetett ki a személyekkel, akiktöl megkérdezte, mit gondolnak részvételükröl "mindent egybevetve most, hogy elolvasták a beszámolót".

Milgram azt találta, hogy a személyek 84 százaléka örült, hogy részt vett a vizsgálatban, 15 százalékuk semleges érzésekröl számolt be, és 1 százalék sajnálta, hogy közremüködött. Ezek az arányok körülbelül azonosak voltak azok körében, akik engedelmeskedtek, és azok körében, akik ellenszegültek a kísérletvezetönek a kísérlet közben. Emellett 80 százalékuk úgy érezte, hogy további ilyen kísérleteket kell még végezni, és 74 százalék jelezte, személy szerint is valami fontosat tanult a részvételéböl. Milgram egy pszichiátert is felbérelt, hogy interjút készítsen a személyek közül 40 fövel abból a célból, hogy meghatározzák, volt-e a vizsgálatnak bármilyen károsító hatása. E követés nem tárta fel hosszú távú szorongás vagy­ ­traumatikus reakció semmi jelét; a ­személyek inkább úgy érezték, részvételük ­tanulságos volt, és gyarapította ismereteiket (Milgram, 1964).

Arra az aggodalomra vonatkozóan, hogy a személyek talán kevésbé bíznak a tekintélyekben a jövöben, Milgram megjegyezte, hogy "a kísérletvezetö nem olyan, mint a többi tekintély. Olyan tekintélyt jelent, aki azt mondja a kísérleti személynek, hogy nyersen és embertelenül bánjon egy másik emberrel. A legnagyobb értéknek azt tartanám, ha a kísérletben való részvétel... az ilyen tekintélyekkel szembeni szkepticizmusra tudna nevelni." (1964, 852. o.)

Az 1. fejezetben említettük, hogy az Egyesült Államok kormánya és az Amerikai Pszichológiai Társaság által elöterjesztett kutatási iránymutatások két fö elvet hangsúlyoznak. A minimális kockázat elve szerint a kutatás elvárható kockázata nem lehet nagyobb, mint amilyennel a mindennapi életben is találkozunk. Az informált hozzájárulás elve szerint a személyeknek önszántukból kell részt venniük a vizsgálatban, és lehetövé kell tenni, hogy hozzájárulásukat bármikor bántódás nélkül visszavonhassák, ha úgy kívánják. Minden olyan mozzanatról elö­re be kell nekik számolni, amellyel kapcsolatban felmerülhet, hogy befolyásolja együttmüködési hajlandóságukat. Ha ez a követelmény nem teljesíthetö tökéletesen, egy alapos magyarázattal kell teljesen megszüntetni minden, a személy által átélt negatív érzést.

Milgram kutatásait az 1960-as évek elején végezte, mielött ezen iránymutatások hatályba léptek volna. A kutatás fontossága és a Milgram által tett elövigyázatossági intézkedések ellenére valószínü, hogy az ellenörzö bizottságok többsége, amelyek jelenleg a szövetségi támogatást élvezö kutatásokat felügyelik, ma nem járulna hozzá e kísérletek elvégzéséhez. Noha korábban többen megismételték Milgram kísérleteit, az utolsó ilyet 1976-ban publikálták (összefoglalásukat lásd Blass, 1971).

I. függelék

Rövid pszichológiatörténet

A pszichológia gyökerei az ókori görög filozófusok, Szókratész, Platón és Arisztotelész elméröl, lélekröl, teströl és élményekröl alkotott nézeteiig nyúlnak vissza. A pszichológia egyik legkorábbi vitája még ma sincs lezárva - a kérdés, hogy az emberi képességek velünk születettek vagy a tapasztalat által szerzettek-e. A nativista nézet szerint az emberek egy tudáskészlettel és a valóság megértésének képességével jönnek világra. A korai filozófusok úgy vélték, hogy ez a tudás és megértés körültekintö okoskodással és introspekcióval feltárható. A XVII. században Descartes nativista álláspontra helyezkedett, úgy vélvén, hogy bizonyos képzetek (például az Isten, az én, a geometriai axiómák, a tökéletesség és a végtelen) már születéskor velünk vannak. Descartes arról az elképzeléséröl is híres, miszerint a test olyan, mint egy gép, és müködése éppen úgy tanulmányozható, ahogy más gépeké. Az elme mai információfeldolgozási megközelítésének, melyet röviden ismertetni fogunk, ez az elgondolás képezi az egyik gyökerét.

Az empirista nézet szerint a tudást a tapasztalatok és a világgal való interakciók útján szerezzük. Noha egyes ókori görög filozófusok is ezt vallották, ez a nézet leginkább John Locke-hoz, a XVII. századi angol filozófushoz kötödik. Locke szerint az ember születésekor tabula rasa ("tiszta lap"), amelyre a világban szerzett tapasztalatok írják az összes tudást. Ez a megközelítés szülte az asszociációs pszichológiát, melynek hívei tagadták a velünk születö képzetek és képességek létét. Szerintük elménkbe képzeteink az érzékelés útján kerülnek, ahol azután olyan elvek alapján kapcsolódnak össze (asszociálódnak), mint a hasonlóság, ellentét vagy a szomszédosság. Az emlékezet és a tanulás mai kutatása a korábbi asszociációs elméletekhez kapcsolódik.

A nativisták és empiristák közötti vita manapság sokszor az öröklés avagy környezet kérdésben fogalmazódik újjá. Habár még mindig vannak olyan pszichológusok, akik szerint az emberi gondolkodást és viselkedést elsösorban a biológiai alapok vagy elsösorban a tapasztalatok határozzák meg, a legtöbb pszichológus egy integráltabb megközelítést tesz magáévá, elismervén, hogy a biológiai folyamatok (mint az öröklödés és az agyi folyamatok) hatnak gondolatainkra és viselkedésünkre, de a tapasztalat ugyancsak rajtuk hagyja a nyomát.

WUNDT LABORATÓRIUMA

Wilhelm Wundtot illeti az érdem a pszichológia akadémikus tudományágként való megalapozásáért. Az alapítás idöpontjaként rendszerint 1879-et említik, azt az évet, amikor Wundt létrehozta az elsö hivatalos pszichológiai laboratóriumot a Lipcsei Egyetemen, Németországban. Wundt kutatásai elsösorban az érzékszervekkel foglalkoztak, különösen a látással; de ö és munkatársai a figyelmet, az érzelmet és az emlékezetet szintén tanulmányozták.

Wundt pszichológiája az introspekcióra mint a men­tális folyamatok tanulmányozásának módszerére támaszkodott. Az introspekciós módszert a filozófiából örökölték, de Wundt új dimenziót adott hozzá a fogalomhoz. A tiszta önmegfigyelés nem volt elégséges, kísérletekkel kellett kiegészíteni. Kísérletei egy inger bizonyos fizikai dimenzióit változtatták szisztematikusan, és az introspekciós módszert használták annak meghatározásához, hogy a fizikai változások hogyan módosítják a tudatot.

A kutatás wundti megközelítését szemléltethetjük reakcióidö-kísérleteinek egyikével. Ebben a kísérletben a kísérleti személytöl azt kérték, hogy egy lámpa felvillanása után nyomjon meg egy gombot olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, és a kísérleti személy reakcióidejét gondosan megmérték. Wundt azt találta, hogy amikor a személy figyelme nem ujjának gyors mozdítására irányult, hanem a lámpa felvillanására, akkor a válaszidö hosszabb volt. A kísérleti személy mind a két esetben nagyon gyorsan reagált, de a reakcióidök közt mintegy 0,1 másodperces különbség volt. Ennek a furcsa eredménynek a megmagyarázásához Wundt megkülönböztette a percepciót és az appercepciót. Amikor a figyelem az ujj mozgására fókuszálódott, egyszerü észlelés jelent meg, és a lámpa azonnal kiváltotta a választ. De amikor a figyelem az ingerre fókuszált, egy további appercepciós tevékenység jelent meg, mely a lámpa "gazdagabb" észlelését jelentette. Wundt meghatározta, hogy ez az appercepció mintegy 0,1 másodpercet igényel. Értelmezését ma már nem fogadják el, mivel ma már tudjuk, hogy az inger és a válasz közt lezajló folyamatok összetettebb módon szervezödnek, de az ilyen vizsgálatok segítették a pszichológiának mint kísérleti tudománynak a megindulását.

Wundt személyes befolyása a pszichológiára egyedülállóan jelentös volt 1920-ban bekövetkezett haláláig. Az amerikai pszichológia sok úttöröjét Wundt laboratóriumában képezték ki. Az Egyesült Államok elsö hivatalos pszichológiai laboratóriumát 1883-ban G. Stanley Hall (aki Wundtnál tanult) alapította a Johns Hopkins Egyetemen, bár William James már 1875-ben berendezett egy kis demonstrációs laboratóriumot a Harvardon. Az Egyesült Államokban J. McKeen Cattel, egy másik Wundt-tanítvány volt az elsö személy, akit a "pszichológia professzorának" neveztek. Erre a címre 1888-ban, a Pennsylvania Egyetemen tett szert. Az 1890-es évek végére sok amerikai egyetemen megtalálhatóak voltak Wundt tanítványai.

A JELENKORI PSZICHOLÓGIA MÁS GYÖKEREI

Bár a pszichológiai laboratóriumok alapításának lendülete föként Németországból érkezett, másféle befolyások is érvényesültek. Angliában Sir Francis Galton volt az egyéni különbségek vizsgálatának úttöröje, aki fontos hatást gyakorolt az intelligenciatesztek kialakulására is. Galton dolgozta ki a korreláció statisztikai technikáját, és ö fejlesztette ki azt a mutatót, mely késöbb korrelációs együtthatóként vált ismertté.

A természetes szelekció elvén alapuló, Charles Darwin által kidolgozott evolúciós elmélet befolyása ugyancsak Angliából származik. Darwin elmélete megalapozta az állatok és az emberi lények közti folyamatosságot, és így elvezetett a pszichológián belüli összehasonlító vizsgálatokhoz.

Egy másik befolyás az orvoslásból érkezett, különösen a mentális betegek kezeléséböl. A hipnózis például, mint terápiás forma, hosszú történettel rendelkezik, mely Anton Mesmer 1700-as évek végén végzett munkájából indul ki. Egy másik bécsi orvos, Sigmund Freud századunk elején lerakta a pszichoanalízis alapjait.

Pszichológiai iskolák

STRUKTURALIZMUS ÉS FUNKCIONALIZMUS

Abban az idöben, amikor a XIX. század második felében a tudományos pszichológia felbukkant, a kutatók nagy felfedezéseket tettek a kémiában és a fizikában komplex együttesek (molekulák) összetevöikre (atomokra) történö bontásával. Ezek a sikerek arra bátorították a pszichológusokat, hogy olyan mentális összetevöket keressenek, melyekböl az összetettebb élmények állnak. Ha a kémikus haladást ért el azzal, hogy a vizet hidrogénre és oxigénre bontotta, talán a pszichológia is fejlödhet, ha a pszichológus úgy tekint a limonádé ízére (észlelet), mint az introspekcióval beazonosítható elemekböl (érzékletek) - például édes, keserü, hideg és bármi más - álló tudatos élmény egy molekulájára. Ez volt a Wundt és tanítványai által alkalmazott megközelítés, melynek fö amerikai híve Wundt egyik tanítványa, E. B. Titchener volt a Cornell Egyetemen. Minthogy a cél a mentális struktúrák meghatározása volt, Titchener a strukturalizmus kifejezést vezette be a pszichológia ezen irányzatának leírására.

A strukturalizmus tisztán analitikus jellege azonban eröteljes ellenállásba ütközött. William James - a kitünö harvardi pszichológus - elégedetlen volt a pszichológia azon megkötéseivel, melyeket a strukturalisták kialakítottak. James úgy érezte, hogy kevesebb hangsúlyt kellene fektetni a tudat összetevöinek elemzésére, és több hangsúlyt kellene helyezni folyamának, áramlásának, személyes jellegének vizsgálatára. Alapvetö érdeklödése annak tanulmányozására irányult, hogy a lélek hogyan müködik oly módon, hogy a szervezet képes legyen környezetéhez alkalmazkodni. Mivel James arra volt kíváncsi, hogy a tudat hogyan funkcionál (különösen az alkalmazkodás folyamatában), pszichológiai megközelítését funkcionalizmusnak nevezte el. James írása a szokásokról mint alkalmazkodási módokról elökészítette a közeget egy olyan pszichológia számára, mely a tanulási folyamatot a vizsgálódás központi témájának tekinti.

Az alkalmazkodás iránti érdeklödést befolyásolta Darwin elmélete a természetes kiválasztódásról. A tudat azért fejlödött ki, szól az érvelés, mert bizonyos célokat szolgál az egyed alkalmazkodásának irányításában. A tudat funkcionális szerepének ezen hangsúlyával együtt járt annak felismerése, hogy a strukturalizmus introspektív módszere túl korlátozó. Annak megértéséhez, hogy a szervezet hogyan alkalmazkodik környezetéhez, érveltek a funkcionalisták, az introspekcióból származó adatokat ki kell egészíteni a tényleges viselkedésre vonatkozó megfigyelésekkel, beleértve az állati viselkedés és a viselkedés fejlödésének tanulmányozását is (fejlödéspszichológia). A funkcionalizmus tehát kiterjesztette a pszichológia érdeklödési területét a viselkedésre mint függö változóra is. De csakúgy, mint a strukturalisták, a funkcionalisták még mindig úgy tekintettek a pszichológiára, mint a tudatos élmény tudományára, s az intro­spekciót alapvetö vizsgálati módszernek tartották.

A strukturalizmus és a funkcionalizmus fontos szerepet játszott a pszichológia korai fejlödésében. Mivel mindkét nézöpont biztosította a tudományterület szisztematikus megközelítését, versengö pszichológiai iskoláknak tekintették öket. A pszichológia fejlödésével más iskolák is felbukkantak, és versengtek a vezetö szerepért. 1920-ra a strukturalizmust és a funkcionalizmust három újabb iskola váltotta fel: a behaviorizmus, az alaklélektan és a pszichoanalízis.

BEHAVIORIZMUS

A három új iskola közül a behaviorizmusnak volt a legnagyobb befolyása a tudományos pszichológiára. Alapítója, John B. Watson kora tradíciójának - annak, hogy a tudatos élmény a pszichológia birodalma - ellenében egyszerüen kikiáltott egy introspekció nélküli pszichológiát. Watson nem tett a tudatra vonatkozó állításokat, amikor az állatok és csecsemök viselkedését tanulmányozta. Nemcsak azt állította, hogy az állatpszichológia és gyermekpszichológia eredményei önmagukban megállhatnak tudományként, hanem azt is, hogy ezek mutatják meg azt a mintát, melyet a felnöttek pszichológiájának követnie kellene.

Ahhoz, hogy a pszichológiából tudomány legyen, mondta Watson, a pszichológiai adatoknak nyitottaknak kell lenniük a nyilvános felülvizsgálatra, bármely más tudomány adataihoz hasonlóan. A viselkedés nyilvános, a tudat privát. A tudománynak nyilvános tényekkel kellene foglalkoznia. Mivel a pszichológusok egyre elégedetlenebbek lettek az introspekcióval, az új be­hav­ior­izmus gyorsan sikert aratott, különösen az 1920-as években; egy idö múlva a legtöbb fiatal pszichológus az Egyesült Államokban "behavioristának" nevezte magát. Ivan Pavlovnak a feltételes reflexröl Oroszországban végzett munkáját fontos kutatási területnek tekintették a behavioristák. A feltételes választ korlátozott módon tanulmányozták ugyan az Egyesült Államokban a be­haviorizmus eljövetelét megelözöen is, de Watson felelös azért, hogy késöbb széles körben hatott a pszichológiára.

Watson amellett érvelt, hogy csaknem minden viselkedés kondicionálás eredménye, és hogy a környezet azáltal alakítja viselkedésünket, hogy sajátos szokásokat erösít meg. A feltételes válaszra úgy tekintettek, mint a viselkedés legkisebb, feloszthatatlan egységére, a "viselkedés atomjára", melyböl felépíthetö a bonyolultabb viselkedés. A speciális tréningböl vagy a nevelésböl származó összetett viselkedési repertoárok minden fajtáját úgy tekintették, mint amelyek semmivel sem többek egymással összekapcsolódott feltételes válaszoknál.

A behavioristák elegendönek tartották a pszichológiai jelenségeket úgy tárgyalni, mint amelyek egy ingerrel kezdödnek, és egy válasszal érnek véget - útjára indítva az inger-válasz (S-R) pszichológia kifejezést. A behaviorizmusból kialakult S-R pszichológia a korábbi behavioristákon is túltett arra való hajlandóságában, hogy a bemenö inger és a kijövö válasz közti hipotetikus folyamatokra következtessen, olyan folyamatokra, melyeket közbülsö változóknak neveztek el.

Ha olyan tág definíciókat használunk, hogy az "inger" a megelözö körülmények egész osztályára, és a "válasz" a következmények (a tényleges viselkedés és a viselkedés eredményei) egész osztályára vonatkozik, az S-R pszichológia a független és függö változók csupasz pszichológiájává válik. Ily módon tekintve az S-R pszichológia nem egy elmélet, hanem egy nyelv, mely a pszichológiai információ explicitté és kommunikálhatóvá tételére használható. Mint ilyen, az S-R szemléletmód széles körben elterjedt a mai pszichológiában.

ALAKLÉLEKTAN

Körülbelül azzal egy idöben, amikor Watson meghirdette a behaviorizmust Amerikában, Németországban megjelent az alaklélektan (Gestalt-pszichológia). A Ge­stalt német szó jelentése "alak" vagy "alakzat". A Max Wertheimer által 1912-ben elindított irányzat a mentális folyamatok szervezödésével foglalkozó pszichológia volt. Ezzel az állásponttal legközelebbröl Wertheimer és munkatársai, Kurt Koffka és Wolfgang Köhler azonosultak, akik késöbb mindhárman kivándoroltak az Egyesült Államokba.

A legkorábbi alaklélektani kísérletek az észlelt mozgással, közelebbröl a phi-jelenséggel foglalkoztak. Amikor két elkülönült fényforrás egymást követöen villan fel (megfelelö idözítéssel és térbeli elhelyezéssel), a kísérleti személy egyetlen, az elsö fényforrástól a második felé mozgó fényt lát. A látszatmozgás jelensége ismert volt, de a Gestalt-pszichológusok észrevették az ingerek mintázatának az effektus létrehozásában játszott elméleti jelentöségét. Élményeink az ingerek kialakította mintázattól és a tapasztalat szervezödésétöl függnek. Amit látunk, azt a háttérhez és az egész látvány más mozzanataihoz viszonyítva látjuk. Az egész különbözik részeinek összegétöl, az egészt egymással viszonyban álló részek alkotják.

Bár a Gestalt-pszichológusok semmivel sem azonosították magukat jobban a kortárs introspektív pszichológiával, mint Watson, a behaviorizmussal mégis eröteljesen szemben álltak. Nem akarták feladni azt a fajta szabad önmegfigyelést, melyet fenomenológia néven folytattak. Meg akarták tartani annak lehetöségét, hogy megkérdezhessék a személyt, hogy valami hogy néz ki, mit jelent. Érdekelte öket a mozgás észlelése, az, hogy az emberek hogyan ítélik meg a méreteket, és a színek változó megvilágítási körülmények közt létrejövö megjelenése is.

Az észlelésnek az összes pszichológiai eseményben szerepet játszó jelentösége az alaklélektan által befolyásolt kutatókat a tanulás, az emlékezés és a problémamegoldás számos észlelésközpontú értelmezéséhez vezette. Ezeknek az értelmezéseknek részük volt a kognitív pszichológia újabb fejleményeinek megalapozásában.

PSZICHOANALÍZIS

A pszichoanalitikus pszichológiát az Egyesült Államokban Sigmund Freud vezette be egy elöadás-sorozat keretében, melyet G. Stanley Hall pszichológus meghívására tartott a Clark Egyetemen 1909-ben. Így az Egyesült Államokban Freud munkájának elsö tudományos elismerése a pszichológusoktól származott. Freud hatása olyan eröteljessé vált, hogy ma azok is, akik szinte semmit nem tudnak a pszichológiáról, a pszichoanalízissel legalább futó ismeretségben vannak.

Ha Freud valamelyik elméletét ki kell választani ahhoz, hogy az alaklélektannal és a behaviorizmussal összehasonlítsuk, akkor az a tudattalan freudi értelmezése kell legyen. Freud tudattalanelmélete szempontjából alapvetö, hogy a gyerekkor elfogadhatatlan (tiltott, büntetett) vágyai kiszorulnak a tudatból, és a tudattalan részévé válnak, ahol (miközben tudaton kívül vannak) megörzik befolyásukat. A tudattalan az egyén megnyilvánulásaira számos módon gyakorolt nyomást, például álmokban, nyelvbotlásokban és tudattalan modorosságokban. A pszichoanalízis módszere - az analitikus irányításával történö szabad asszociáció - önmagában is annak elösegítése, hogy a tudattalan vágyak verbális kifejezést találjanak. A klasszikus freudi elméletben ezek a tudattalan vágyak csaknem kizárólag szexuálisak voltak. A gyermekkori szexualitásra helyezett hangsúly volt az egyik akadálya annak, hogy Freud elméleteit elsö meghirdetésükkor elfogadják.

Újabb fejlemények

Az alaklélektan és a pszichoanalízis fontos hozzájárulásai ellenére a pszichológiát a második világháborúig a behaviorizmus uralta, különösen az Egyesült Államokban. A háború befejezésével megnövekedett a pszichológia iránti érdeklödés, és sok embert vonzott a pszichológusi karrier. Szofisztikált eszközök és elektronikus felszerelések váltak hozzáférhetövé, és a problémák szélesebb körét lehetett vizsgálni. A kutatásnak ez a kiterjedt programja nyilvánvalóvá tette, hogy a korábbi elméleti megközelítések túl korlátozottak voltak.

Ezt a nézöpontot erösítette meg a számítógépek kifejlesztése is az 1950-es években. A megfelelöen programozott számítógépek képesek voltak olyan feladatok teljesítésére - például sakkjátékra, matematikai tételek bizonyítására -, melyeket elözöleg csak emberi lények tudtak elvégezni. Láthatóvá vált, hogy a számítógép hatékony eszközt ajánl a pszichológusoknak, melynek segítségével elméleteket alkothatnak a pszichológiai folyamatokról. A Herbert Simon (akit késöbb Nobel-díjjal jutalmaztak) és munkatársai által az 1950-es évek végén publikált számos írás jelezte, hogy pszichológiai jelenségek szimulálhatók számítógép használatával. Sok régi pszichológiai probléma nyert új megfogalmazást in­for­mációfeldolgozó rendszerek fogalmaiban. Az emberi lény egy információfeldolgozó gépnek is tekinthetö. Az érzékszervek szolgáltatják az információ input csatornáját, az átalakított input képezi a memóriában raktározott mentális struktúrát, mely struktúra a többivel interakció­ba lépve választ generál. A számítógéppel felszerelt pszichológusok erössége a komplex mentális folyamatokról való elméletalkotás és ezt követöen az elmélet következményeinek számítógépes szimulációval történö vizsgálata. Ha a számítógépes szimuláció válasza (outputja) megegyezik az ember ténylegesen megfigyelt viselkedésével, a pszichológusok valamennyire megbízhatnak az elméletben.

Az információfeldolgozási szemlélet gazdagabb és dinamikusabb megközelítést biztosít, mint az S-R elmélet a maga közbülsö változóival. Hasonlóképpen, az információfeldolgozási megközelítés lehetövé tette, hogy az alaklélektan, valamint a pszichoanalízis bizonyos elképzeléseit a programok pontosságával formulázzák meg. Ily módon a lélek természetére vonatkozó korábbi elképzelések konkréttá tehetök, és tényleges adatokkal ellenörizhetök.

Egy másik tényezö, mely az 1950-es években a pszichológia változó nézöpontjához vezetett, a modern nyelvészet fejlödése. Korábban a nyelvészek elsösorban egy nyelv leírása iránt érdeklödtek, ekkor azonban elkezdtek elméleteket kialakítani arról, hogy milyen mentális struktúrákat igényel egy nyelv megértése és produkciója. Az ezen a területen végzett munka úttöröje Noam Chomsky volt, akinek az 1957-ben publikált Szintaktikai struktúrák címü könyve a pszichológusok és nyelvészek aktív együttmüködésének alapjául szolgált. Ezt a pszicho­ling­visztika területének gyors fejlödése követte, mely a nyelv elsö jelentös pszichológiai elemzésével szolgált.

Ugyanebben az idöben fontos elörelépések történtek a neuropszichológiában is. Számos, az agyra és az idegrendszerre vonatkozó felfedezés világította meg a neuro­biológiai események és mentális folyamatok közti viszonyokat. Egyre nehezebbé vált azt állítani, amint azt néhány korai behaviorista tette, hogy a pszichológia tudománya megalapozható a neuropszichológiával való kapcsolatok vizsgálata nélkül. Az elmúlt évtizedben a technológiai elörehaladás robbanásszerü fejlödést eredményezett a normális és rendellenes gondolkodás és viselkedés neurofiziológiai megfelelöinek kutatásában. Roger Sperry 1981-ben Nobel-díjat kapott az agyi kapcsolatok, valamint az agy egyes területei és az alapvetö gondolkodási és viselkedési folyamatok közötti kapcsolatok kimutatásáért.

Az információfeldolgozási modellek fejlödése, a pszi­cholingvisztika, valamint a neuropszichológia egy olyan pszichológiát hoztak létre, mely eröteljesen kognitív irányultságú. A kognitív pszichológiának nincs egységes definíciója, de fö érdeklödési területe a mentális folyamatok és struktúrák tudományos elemzése. A kognitív pszichológia nem kizárólag a gondolkodással és az ismeretekkel foglalkozik. Kezdetben a tudás reprezentációjával és az emberi gondolkodás komplex vonatkozásaival foglalkozott, ami a "kognitív pszichológia" címkét eredményezte, de a megközelítés azóta kiterjedt a pszichológia minden területére, beleértve a klinikai pszichológiát is.

Ebben az évszázadban a pszichológia hosszú kitérö után visszajutott eredeti kiindulópontjához. A tudatos élmény mint a tudományos vizsgálódásnak nem megfelelö kiindulás visszautasítását és a viselkedéshez fordulást követöen a pszichológusok ismét a lélekröl alkotnak elméleteket, de ez alkalommal új és eröteljesebb eszközökkel. A behaviorizmusból származó tanulság, az objektivitásra és az eredmények megismételhetöségére helyezett hangsúly helyet kapott a kognitív pszichológiában.

Történeti nézöpontból túl korai a pszichológia újabb fejleményeinek megítélése. Az azonban nyilvánvaló, hogy a tudományterületen ma nagy a lelkesedés, és sok pszichológus hisz abban, hogy forradalmi változások és eröteljes fejlödés idöszakát éli. Annak a megértése, hogy a lélek hogyan müködik, izgalmas kihívás, mely a tölünk telhetö legnagyobb intellektuális eröfeszítést is megérdemli.

További olvasmányok

Bodor, Pléh és Lányi, 1998

Pléh, 1992, 1999

Reuchlin, 1987

Fontos évszámok a pszichológia történetében

i. e. 400 Hippokratész a személyiségjellemzöket testi típusokkal hozza kapcsolatba, és (a demonológiai helyett) egy fiziológiai elméletet javasol a mentális betegségekre.

i. e. 350 Arisztotelész az emberi viselkedés objektív megfigyelését hangsúlyozza, és három, az ideák asszociációjáért felelös elvet fogalmaz meg.

i. sz. 400 Szent Ágoston platonista eszméktöl befolyásoltan gondos introspekciót végez a Vallomásokban.

1650 René Descartes a test-lélek viszonyt interakcióként jellemzi.

1651 Thomas Hobbes elörevetíti az asszo­cia­cio­nizmust, azt állítva, hogy minden idea érzékszervi tapasztalatokból származik.

1690 Hobbes gondolatát John Locke egy lépéssel messzebb viszi, azt állítva, hogy a lélek a születéskor üres palatábla (tabula rasa).

1749 David Hartley kialakít egy asszociációs tant, és a memória neurológiai megalapozását javasolja.

1781 Immanuel Kant A tiszta ész kritikája címü müvében támadja az asszociacionizmust és a nativista megközelítést; munkája a késöbbi filozófusokat és pszichológusokat erösen befolyásolja.

1809 Franz Gall és Johann Spurzheim a frenológia révén a mentális képességek és az agymüködés tanulmányozását helyezi elötérbe.

1821 Pierre Flourens elvégzi az elsö jelentös kísérletet az agymüködések lokalizálása terén.

1838 Johannes Müller kialakítja a specifikus idegenergiák tanát.

1846 Ernst Weber bevezeti az elsö kvantitatív törvényt a pszichológiába.

1850 Hermann von Helmholtz megméri az idegimpulzusok vezetési sebességét.

1859 Charles Darwin megjelenteti A fajok eredete címü munkáját, és kifejti a természetes szelekció révén történö evolúció elméletét.

1860 Gustav Fechner megjelenteti A pszichofizika elemei címü könyvét, melyben különféle módszereket mutat be a fizikai ingerek és az élmények közti kapcsolat mérésére.

1869 Sir Francis Galton az egyéni különbségeket vizsgálja, és Darwin szelektív alkalmazkodás fogalmát alkalmazza a fajok evolúciójára.

1879 Wilhelm Wundt megnyitja az elsö hivatalos pszichológiai laboratóriumot a Lipcsei Egyetemen.

1883 G. Stanley Hall megalapítja az elsö pszicholó­giai laboratóriumot az Egyesült Államokban, a Johns Hopkins Egyetemen.

1885 Hermann Ebbinghaus publikálja az elsö, memóriára vonatkozó kísérleti vizsgálatokat.

1890 Megjelenik az Egyesült Államokban William James A pszichológia elvei címü munkája.

1892 Edward Titchener a Cornell Egyetemen megalapozza a "strukturalizmust", mely nagy hatást gyakorol az amerikai pszichológiára.

Edward Thorndike elvégzi az állati tanulás elsö néhány kontrollált kísérletét.

Sigmund Freud közreadja Álomfejtés címü könyvét, amelyben a pszichoanalízis számos fogalmát bemutatja.

Alfred Binet és Théodore Simon megalkotják az elsö intelligenciatesztet.

Ivan Pavlov megjelenteti a klasszikus kondicionálásra vonatkozó vizsgálatainak eredményeit.

William McDougall Bevezetés a szociálpszichológiába címü munkájának megjelenése a szociálpszichológia tudományterületének formális kezdetét jelzi.

Max Wertheimer megjelenteti a Gestalt-pszichológia elsö megfogalmazását.

John B. Watson behaviorista kiáltványával döntö befolyást gyakorol a pszichológia irányára.

Wolfgang Köhler megjelenteti az emberszabásúak problémamegoldására vonatkozó vizsgálatainak eredményeit.

Edward Tolman közzéteszi a purpozív beha­vioriz­musra vonatkozó kezdeti elképzeléseit.

Karl Lashley megjelenteti az Agyi mechanizmusok és intelligencia címü munkáját.

Louis Thurstone kifejleszti a faktoranalízist.

B. F. Skinner megjelenteti Az organizmusok viselkedése címü könyvét, mely összefoglalja az operáns kondicionálásra vonatkozó korai kutatásokat.

Donald Hebb A viselkedés szervezödése címü könyvében bemutat egy elméletet, mely a neurofiziológia és a pszichológia közti szakadékot hidalja át.

William Estes lefekteti a tanuláselmélet matematikai megközelítésének az alapjait.

A svájci pszichológus, Jean Piaget megjelenteti A valóság konstrukciója a gyermeknél címü könyvét, mely a kognitív fejlödésre összpontosítja a figyelmet.

Noam Chomsky megjelenteti a Szintaktikai struktúrákat, azt a könyvet, mely a nyelvi viselkedés kognitív megközelítését mutatja be.

Herbert Simon és munkatársai megjelentetik Az emberi problémamegoldó gondolkodás elméletének összetevöi címü munkájukat, mely a klasszikus pszichológiai problémákat az információfeldolgozási modellek terminusaiban fogalmazza újra.

David Hubel és Torsten Weisel felfedezi a látókéreg neuronjainak aktivitása és a vizuális ingerek közötti kapcsolatot.

Megalapítják a Cognitive Science (Megismerés­tu­do­mány) címü folyóiratot és az azonos nevü társaságot az elme reprezentációs és komputációs képességeinek vizsgálatára irányuló kutatások serkentése érdekében.

Roger Sperry hasított agyú betegeken végzett kutatását, amellyel agyi kapcsolatokat sikerült kimutatnia, fiziológiai Nobel-díjjal jutalmazzák.

Az újabb eseményeket nem soroltuk fel, mivel még nem telt el elegendö idö ahhoz, hogy hosszú távú hatásukat felmérhessük.

II. függelék

Statisztikai módszerek és mérés

A pszichológusok munkájának jó része igényli a mérést - akár a laboratóriumban, akár terepen dolgoznak. Ez a munka sok mindent magában foglal: kezdve a csecsemök szemmozgásának vizsgálatától, amikor elöször találkoznak egy új ingerrel, a börellenállás változásainak (a galvános börreakciónak) a stresszhelyzetben történö mérésén keresztül annak megméréséig, hogy a kondicionáláshoz hány próbára van egy olyan majomnak szüksége, amelynek átmetszették a homloklebenyét, de beletartozik a számítógép segítette oktatásban részt vevö diákok tesztpontszámainak meghatározása vagy annak leszámlálása, hogy hány beteg mutat javulást egy bizonyos pszichoterápia hatására. A mérési müveletek mindegyik példában számokat eredményeznek. A pszichológusok dolga, hogy értelmezzék ezeket, és hogy valamilyen általános következtetésre jussanak. A feladatban alapvetö szerepe van a statisztikának - annak a diszciplínának, mely számadatok gyüjtésével és az adatokból következtetések levonásával foglalkozik. Függelékünk célja a pszichológiában nagy szerepet játszó néhány statisztikai módszer bemutatása.

Ez a függelék arra a feltételezésre épül, hogy a diákoknak azért vannak problémáik a statisztikával, mert nem képesek világosan gondolkodni az adatokról. A statisztika alapjait mindenki képes megérteni, aki ismeri annyira az algebrát, hogy tudja használni a plusz- és mínuszjelet, s az egyenletekben a betüket képes számokkal helyettesíteni.

Leíró statisztika

A statisztika fö célja nagyszámú adat rövidített leírása. Képzeljük el, hogy a felvételi irodában nyilvántartott 5000 felvételizö felvételi eredményeit szeretnénk megvizsgálni. A felvételi dolgozat pontszámai a nyers adatok. Ha belelapozunk a kartotékokba, kapunk valamilyen benyomást a pontokról, de nem tudjuk fejben tartani az összeset. Valahogyan össze kell foglalnunk az adatokat, talán átlagolva, vagy megkeresve a legkisebbet és a legnagyobbat. Ezek a statisztikai összefoglalások megkönnyítik az adatokra való emlékezést és a róluk való gondolkodást. Ezeket az általánosító jellemzöket nevezzük leíró statisztikának.

GYAKORISÁGI ELOSZLÁSOK

A nyers adatok áttekinthetövé válnak, ha gyakorisági eloszlásba tömörítjük öket. A csoportosításhoz elöször szakaszokra kell bontanunk a mérési skálát, s aztán le kell számlálnunk, hogy hány adat esik az egyes szakaszokba. A csoportosítási szakaszokat osztályintervallumoknak is nevezzük. Nincsenek általános szabályok arra, hogy hány osztályt használjunk, ez a kutató megítélésén alapszik.

Az 1. táblázat 15 jelölt felvételi dolgozatának pontjait mutatja. A pontszámokat a táblázat az eredmények beérkezésének sorrendjében közli. (Az elsö jelölt 84 pontot ért el, a második 61-et és így tovább.) A 2. táblázat tízpontos osztályszélességü bontásban mutatja a gyakorisági eloszlást. Egy adat esett az 50 és 59 közötti intervallumba, három a 60 és 69 közöttibe, és így tovább. Figyeljük meg, hogy a legtöbb pontérték 70 és 79 között van, s nincsenek az 50-59 intervallum alatti és a 90-99 intervallum fölötti részekben értékek.

A gyakorisági eloszlások könnyebben áttekinthetök, ha lerajzoljuk öket. A leggyakrabban használt ábrázolási mód a gyakorisági hisztogram. Az 1. ábra felsö része mutat erre példát. A hisztogramok készítésénél olyan oszlopokat rajzolunk, melyek alapját az osztályhatárok adják, magasságukat pedig a megfelelö osztálygyakoriságok. A gyakorisági eloszlás szemléltetésének másik módja a gyakorisági görbe ábrázolása. Ennek készítésénél a gyakoriságokat az osztályközepeknek megfelelö pontok magasságával jelöljük ki, s az így kapott pontokat egyenesekkel kötjük össze. Az eloszlás mindkét végén felveszünk egy-egy üres osztályt. Mivel ezeknél a gyakoriság nulla, a görbe mindkét vége eléri a vízszintes tengelyt. Az 1. ábra alsó fele mutat példát erre. A gyakorisági görbe ugyanazt az információt adja, mint a hisztogram, csak oszlopok helyett egy görbe segítségével.

A gyakorlatban persze sokkal több adattal van dolgunk, mint amennyit az 1. ábra mutat, e függelék példái­ban azonban mindig minimális számú adattal dolgozunk, hogy az olvasó könnyen követni tudja a táblázatokat és a görbéket.

A KÖZÉPÉRTÉK MÉRŐSZÁMAI

A középérték egy reprezentatív pont a skálánkon, melynek két oldalán elszórva van a többi pont. Általában három ilyen méröszámot alkalmaznak: az átlagot, a me­diánt és a móduszt.

Az átlag a jól ismert számtani középérték, melyet úgy kapunk meg, hogy összeadjuk a pontszámokat, s az eredményt elosztjuk az adatok számával. Az 1. táblázat adatainak összege 1125. Ha ezt elosztjuk 15-tel (ennyi jelöltröl van szó), az átlag 75 lesz.

A medián a középsö adat értéke. Úgy kapjuk meg, hogy sorba rendezzük az adatokat, s valamelyik végéröl indulva leszámláljuk öket a középsöig. Ha az 1. táblázat 15 adatát sorba rakjuk a legnagyobbtól a legkisebbig, a nyolcadik adat, bármelyik végéröl indulunk is, 75 lesz. Ha az elemszám páros, a közép két oldalán álló adatok értékét átlagoljuk. Tíz adat mediánja például az ötödik és a hatodik elem értékének átlaga.

A módusz egy adott eloszlásban a leggyakoribb adat. Az 1. táblázatban a leggyakoribb adat 75, vagyis az eloszlás módusza 75.

Szimmetrikus eloszlás esetén, ahol az adatok a közép két oldalán egyenletesen oszlanak el (mint az 1. ábrán), az átlag, a medián és a módusz egybeesnek. Ez nem igaz a ferde vagy egyenetlen eloszlásokra. Képzeljük el, hogy egy reggeli vonat indulási idejét szeretnénk vizsgálni. Általában pontosan indul, idönként késik, sosem indul el azonban korábban. Egy 8 órára kitüzött indulási idejü vonatnál például egy hét alatt a következöket kaphatjuk:

Hétfö 8:00 Átlag = 8:07

Kedd 8:04 Medián = 8:02

Szerda 8:02 Módusz = 8:00

Csütörtök 8:19

Péntek 8:22

Szombat 8:00

Vasárnap 8:00

Az eloszlás azért ferde, mert két komoly késés volt. Ezek igencsak megemelik az átlagot, de nemigen hatnak a móduszra és a mediánra.

A ferdeség fontos fogalom, ha ugyanis nem értjük, az átlag és a medián eltérései félrevezethetnek (2. ábra). Ha például két politikai párt az ország gazdasági helyzetéröl beszél, lehet, hogy valójában az átlag és a medián eltérö irányba mozdul el. Képzeljük el például, hogy általános béremelést vezettek be úgy, hogy csökkentették a rendkívül magas jövedelmeket. A jövedelmek mediánja így megemelkedett, míg az átlagos jövedelem csökkent. Az a párt, amelyik azt szeretné hangsúlyozni, hogy a jövedelmek növekedtek, a mediánt fogja választani érvelései alapjául, míg az, amelyik azzal szeretne érvelni, hogy a jövedelmek csökkentek, az átlagot fogja elötérbe helyezni.

Az átlag a leggyakrabban használt középérték, idönként azonban a módusz és a medián megfelelöbb.

A SZÓRÓDÁS MÉRŐSZÁMAI

Általában több információra van szükségünk egy eloszlásról, mint amennyit a középérték méröszámaiból le tudunk olvasni. Szeretnénk például, hogy a mérce azt is megmondja, vajon szorosan az átlag tájékán helyezkednek-e el az értékek, vagy nagyon szóródnak. Az értékek átlag körüli elhelyezkedésének méröszámait szóródásnak nevezzük.

Legalább két szempontból hasznosak a szóródás mé­rö­számai. Elöször is, rámutatnak arra, mit is képvisel a középérték. Ha a szóródás kicsi, akkor tudjuk, hogy az egyéni pontértékek közel állnak hozzá. Ha a szóródás nagy, az átlag nem használható ugyanolyan biztonsággal reprezentatív értékként. Tegyük fel, hogy egy bizonyos csoport számára a pontos mérés elönyének kihasználása nélkül szeretnénk konfekcióruhákat készíteni. Átlagos méretük ismerete segítene, jó lenne azonban tudni azt is, hogy a méretben mekkora szóródások vannak közöttük. A második mérce a ruhaméretek szóródásának mutatója lenne.

Példaként nézzük meg a 3. ábra adatait, melyek két 30 fös csoport felvételi vizsgaeredményeit mutatják. Mindkét csoport átlaga azonos, 75, nyilvánvalóan jól látható azonban, hogy különbözö a szóródás. Az I. osztályban minden diák értéke az átlaghoz közel van, míg a II. osztályban az értékek nagymértékben szóródnak. Valahogyan jellemeznünk kell az eloszlások különbségét. A pszichológusok gyakran használják a szóródás mércéjeként a terjedelmet, a varianciát és a szórást.

A számítási eljárás leegyszerüsítése érdekében feltételezzük, hogy mindkét osztályból öten szeretnének bejutni az egyetemre, s a következö eredményeket érték el:

Az I. osztály felvételi eredményei:

73, 74, 75, 76, 77 (átlag = 75).

A II. osztály felvételi eredményei:

60, 65, 75, 85, 90 (átlag = 75).

Most kiszámítjuk a szóródás méröszámait e két mintában.

A terjedelem a legkisebb és a legnagyobb érték közötti távolság. Az I. osztályban ez 4 (a 73 és a 77 közötti távolságról van szó), a II. osztályban 30 (90 és 60 különbsége).

A terjedelmet könnyü kiszámítani, de a gyakorlatban a varianciát és a szórást gyakrabban használjuk. Ezek érzékenyebb méröszámai a szóródásnak, mivel nemcsak a szélsö értékeket, hanem minden értéket számításba vesznek. A variancia azt méri, milyen távol esnek az eloszlást alkotó értékek az eloszlás átlagától. A variancia kiszámításakor elöször meghatározzuk mindegyik érték átlagtól való d eltérését úgy, hogy kivonjuk belöle az átlagot (lásd 3. táblázat). Ezek után minden ilyen eltérést négyzetre emelünk, hogy megszabaduljunk a negatív számoktól. Végül ezeket az értékeket összeadjuk, és az összeget elosztjuk az eltérések számával (azaz az elemszámmal), hogy megkapjuk az átlagos eltérést. Ezt az átlagos eltérést nevezzük varianciának. Ha ezt a számítást alkalmazzuk a 3. ábra adataira, az I. osztály va­ri­an­ci­ája 2, a II. osztály varianciája 130 lesz. A II. osztályban a pontszámok nyilvánvalóan sokkal jobban szóródnak, mint az I. osztályban.

A variancia egyik hátránya az, hogy a mérték négyzetes egységében fejezi ki a szóródást. Ezért nem mondhatjuk azt, hogy a 2 értékü variancia azt jelzi, hogy az értékek átlagosan 2 ponttal térnek el az átlagtól. Helyesen azt mondhatnánk, hogy az átlagtól való eltérések négyzeteinek átlaga 2. Eredeti mérési egységben (esetünkben pontértékben) kifejezett szóródási méröszámot úgy kaphatunk, hogy egyszerüen a variancia négyzetgyökét tekintjük. Ezt nevezzük az eloszlás szórásának. A szórást a görög F (szigma) betüvel jelöljük, amely más statisztikai számításokban is szerepel, amint azt látni fogjuk. A szórás képlete tehát:

Példa a szórás számítására. A 3. táblázatban a szórás számításához rendeztük a két osztály mintáinak adatait. Elsö lépésként minden adatból kivonjuk az átlagot (ez mindkét osztályban 75 volt). Ez a müvelet pozitív értékeket eredményez az átlag feletti, és negatívokat az átlag alatti pontok esetén. A negatív elöjel eltünik a következö oszlop négyzetre emelt értékeinél. A négyzetre emelt eltéréseket összeadjuk, és elosztjuk n-nel, az elemszámmal (esetünkben n = 5). Az eredmény négyzetgyöke megadja a szórást. Példánkban a két szórás körülbelül ugyanazt tükrözi, mint a két terjedelem.*

Statisztikai következtetések

Most, hogy már megismerkedtünk a leíró statisztika alap­fogalmaival, áttérhetünk a statisztikai értelmezésre, következtethetünk az adatokból.

NÉPESSÉG ÉS MINTA

Elöször is különbséget kell tennünk a népesség és a minta fogalmai között. Az Állami Népesség-nyilvántartó például arra törekszik, hogy az egész magyar népességet leírja, amikor életkorra, családi állapotra és hasonlókra vonatkozó adatokat gyüjt. A népesség kifejezés megfelel erre a célra, hiszen itt a teljes magyarországi lakosságról van szó.

A statisztikában a "népesség" kifejezést nemcsak emberekre, állatokra és dolgokra használjuk. Népesség lehet az utolsó évtizedben mért összes hömérséklet, a magyar nyelv összes szava vagy bármilyen adatforrás. Gyakran az a helyzet, hogy nem tudunk hozzáférni az egész népességhez, úgyhogy véletlenszerü (de torzítatlan) módon igyekszünk belöle mintát meríteni. Megkérdezzük az emberek valamilyen véletlenszerü mintáját, ahogy ezt a Statisztikai Hivatal is gyakran teszi; az átlagos hömérsékletet megkaphatjuk úgy is, hogy meghatározott idöpontokban olvassuk le az értékeket, nem pedig állandóan; egy könyvben megbecsülhetjük a szavak számát úgy, hogy véletlenszerüen kiválasztott oldalakon leszámláljuk öket. Ezek az eljárások egy-egy mintát adnak a megfelelö népességböl. Ha megismételjük ezeket az eljárásokat, eltérö eredményeket kapunk annak köszönhetöen, hogy a minta nem teljes mértékben képviseli az egész népességet, és ezért eredményeink mintavételi hibákat is tartalmaznak. Ez az a pont, ahol belép a képbe a statisztikai következtetés.

Azért veszünk mintát egy népességböl, hogy következtetéseket vonjunk le az egész népességre nézve. Népszámlálási célból például azért veszünk mintát, hogy megnézzük, vajon öregszik-e a népesség, vagy tényleg kijjebb költöznek-e a nagyvárosokból az emberek. Hasonló módon a kísérleti eredményeket azért tanulmányozzuk, hogy eldöntsük, milyen hatásuk van a kísérleti beavatkozásoknak a viselkedésre - például a hangmagasságküszöböt befolyásolja-e a hangerö, van-e a gyermeknevelési szokásoknak megfigyelhetö hatásuk a további élet során stb. A statisztikai következtetés érdekében a mintából származó adatok közötti kapcsolatokat értékelnünk kell. Ezeket a következtetéseket mindig egy bizonyos, a mintavételi hibából adódó bizonytalanság mellett tehetjük meg. Ha a statisztikai próbák arra utalnak, hogy a hatás mértéke a mintában elég nagy a mintavételi hiba várható nagyságához képest, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a mintában megfigyelt hatás a népesség egészére nézve érvényes.

Vagyis a statisztikai következtetés azzal foglalkozik, hogy hogyan vonhatunk le következtetéseket a népesség egészére nézve annak az információnak az alapján, amit pusztán a népesség egy mintájából nyertünk. A statisztikai következtetés tárgyalásának bevezetéseként megvizsgáljuk a normális eloszlást, s annak használatát a szórás értelmezésével kapcsolatban.

NORMÁLIS ELOSZLÁS

Ha nagyszámú adatot gyüjtünk össze, és táblázatokba rendezzük öket, majd gyakorisági eloszlásokat rajzolunk belölük, gyakran egy harang alakú, szimmetrikus eloszlási görbéhez jutunk, amit normális eloszlásnak nevezünk. A legtöbb elem az átlag körül van (ez a harang csúcsa), s a harang szára gyorsan esik nagyon magas és nagyon alacsony értékeknél. Ez a görbe különlegesen érdekes, mivel ezt kapjuk akkor is, ha az adatsor egymástól független, véletlenszerü események következtében áll elö. A 4. ábrán látható demonstrációs eszköz mutatja, hogy hogyan vezethet véletlenszerü események sora normális eloszláshoz. Az a véletlenszerü tényezö, hogy egy acélgolyó bal vagy jobb oldalra esik-e le az egyes elágazásoknál, szimmetrikus eloszlást hoz létre: a legtöbb golyó pont középre esik, de vannak, amelyek a középtöl messzebbre hullanak. Jól szemlélteti ez, hogy a véletlenszerü eloszlást milyen jól közelíti meg a normális eloszlás.

A normális eloszlás (5. ábra) a 4. ábrán mutatott eszköz eredményezte eloszlás elméleti értékeit mutatja. A normális eloszlás annak valószínüségét tükrözi, mekkora eséllyel fognak bármilyen meghatározott mértékben eltérni az átlagtól egy normális eloszlást mutató népességben az adatok. Az 5. ábrán mutatott százalékok a jelzett értékek közötti görbe alatti terület százalékát képviselik; a teljes görbe alatti terület pedig az egész népességet. Az eseteknek körülbelül kétharmada (68 százalék) az átlagtól 1 szórásnyi távolságon belül van; az esetek 95 százaléka a 2 szórásnyi távolságon belül, s szinte minden eset (99,7 százalék) 3 szórásnyi távolságon belül. A 4. táblázat mutatja a normális eloszlás alatti területek pontosabb adatait.

A 4. táblázatot használva kövessük nyomon, hogy az 5. ábrán hogyan kapjuk meg a 68 és 95 százalékos értékeket. A 4. táblázat 3. oszlopából azt kapjuk, hogy a -1 szórás és az átlag között a teljes terület 0,341 része van, az átlag és a +1 szórás közé szintén 0,341-nyi terület esik. Ezek összeadása 0,682-et eredményez, amit az 5. ábra 68 százalékként mutat be. Hasonló módon a -2 szórás és a +2 szórás közötti terület kétszer 0,477, vagyis 0,954, amit az ábra 95 százalékként érzékeltet.

Ezeknek a százalékoknak több hasznuk van. Az egyik, hogy lehetövé teszik a standard pontértékekhez (lásd késöbb) való viszonyítást. A másik a szig­ni­fi­kan­cia­­próbák használata.

AZ ADATOK SKÁLÁZÁSA

Ahhoz, hogy egy pontértéket értelmezni tudjunk, gyakran szükségünk van arra, hogy eldöntsük, más pontértékhez képest alacsony vagy magas-e. Ha egy személynek fél másodpercre van szüksége a lefékezéshez, honnan tudjuk, hogy ez gyors vagy lassú? Ha valaki 60 pontot kap egy fizikavizsgán, vajon átmegy-e? Az ilyen kérdések megválaszolásához egy olyan skálát kell kialakítanunk, mellyel összehasonlíthatóak lesznek a pontértékek.

SORBA RENDEZETT ADATOK. Mikor a magastól az alacsonyig sorba rendezzük az adatokat, valamiféle skálát alakítunk ki. Egy egyéni eredményt úgy értelmezünk, hogy megnézzük, hol helyezkedik el a skálán. Például a West Point-beli katonai akadémia diákjai mindig tudják, hogy hol állnak osztályukban: harmincötödikek vagy százhuszonötödikek-e a négyszáz fös osztályban.

STANDARD PONTÉRTÉKEK. A szórás hasznos eszköz a skálázás során, mivel értelmezni tudjuk, hogy milyen messzi van 1F vagy 2F az átlagtól (lásd 4. táblázat). A szóráson mint mértékegységen alapuló pontértékeket standard pontértékeknek nevezzük. A pszichológiai mérésben sok skálát a standard pontértékek elvére alapozunk.

Példa a standard pontértékek számítására. Az 1. táb­lázat 15 diák egyetemi felvételi eredményét mutatta be. További információ nélkül nem tudjuk, hogy ezek az adatok jól tükrözik-e az összes felvételizö eredményeit. A példa érdekében azonban feltételezzük, hogy a népesség átlaga 75, a szórása pedig 10.

Ha így van, akkor mennyi egy olyan diák standard pontértéke, aki 90 pontot kapott a vizsgán? Ezt az értéket az átlagtól való eltérésböl a szórás többszöröseként fejezhetjük ki.

A 90-es pontérték standard pontértéke:

90-75 = 15 = 1,5F.

10    10

Másik példaként nézzük meg azt a diákot, akinek a pontértéke 53.

Az 53-as pontérték standard pontértéke:

53-75 = -22 = -2,2F.

10     10

Az utóbbi esetben a mínuszjel azt mutatja meg, hogy a diák eredménye 2,2 szórásnyival az átlag alatt van. Vagyis a standard pontérték elöjele (+ vagy -) azt jelzi, hogy az átlag alatt vagy felett van-e az érték, számértéke pedig, hogy hány szórásnyira tér el az átlagtól.

MENNYIRE REPREZENTATÍV EGY ÁTLAG?

Mennyire hasznos az átlag, melyet a mintából számítottunk a népesség átlagának kiszámítására? Ha 100 véletlenszerüen kiválasztott egyetemista magasságát nézzük, mennyire képes a minta átlaga bejósolni az igazi népességbeli átlagot (vagyis minden egyetemista testmagasságát)? Ezek a kérdések azt a problémát vetik fel, hogy hogyan tudunk következtetéseket levonni egy népességröl, ha egy mintából indulunk ki.

A következtetések pontossága a mintavételi hiba függvénye. Tegyük fel, hogy egyazon népességböl vettünk két véletlenszerü mintát, elvégeztük a méréseket, s mindkét minta átlagát kiszámítottuk. Vajon a véletlen révén mekkora különbség várható el a két minta között?

Egyazon népességböl egymást követöen vett véletlenszerü minták eltérö átlagot adnak, amelyek a népesség igazi átlaga körül a mintaátlagok eloszlását mutatják. Ezek a mintaátlagok maguk is számok, melyeknek kiszámítható a szórásuk. Ezt a szórást az átlag hibájának vagy FM-nek nevezzük, s a következö módon számíthatjuk ki:

FM = F ,

    on  

ahol F a minta szórása, n pedig a minták elemszáma.

A képlet alapján az átlag hibája csökken, ahogy a mintanagyság növekszik; vagyis egy nagyobb mintán alapuló átlag megbízhatóbb (nagyobb az esélye, hogy közel legyen a népesség átlagához), mint egy kisebb mintán alapuló átlag. Ezt várnánk a hétköznapi józan ész alapján is. Az átlag szórásának kiszámítása lehetövé teszi, hogy világosan megbecsüljük mintaátlagaink bizonytalanságát. Minél több eset szerepelt mintánkban, annál kisebb a bizonytalanságunk.

A KÜLÖNBSÉG SZIGNIFIKANCIÁJA

Mint láttuk, számos kísérletben a személyek két csoportját hasonlítjuk össze. Az egyik részt vesz valamilyen kísérleti beavatkozásban, míg a másik, a kontrollcsoport nem. Ilyenkor kérdésünk statisztikai értelemben az, hogy van-e a két csoport között különbség átlagos teljesítményüket tekintve, s ha van ilyen különbség, vajon érvényes lenne-e ez abban a népességben, ahonnan a két csoportot kiemeltük. Másképpen fogalmazva úgy is fel lehet tenni ezt a kérdést, hogy vajon a két csoport átlagainak eltérése azt jelenti-e, hogy azok különbözö népességekböl származnak, vagy pusztán annyit, hogy eltérésük csak mintavételi hiba eredménye.

Példaként hasonlítsuk össze elsö osztályos fiúk és elsö osztályos lányok olvasási teljesítményét. A fiúk átlagos teljesítménye alacsonyabb, nagy azonban az átfedés. Vannak nagyon jól teljesítö fiúk, és vannak nagyon rosszul olvasó lányok. Az átlagok tapasztalt eltérését nem tudjuk értékelni statisztikai szignifikanciapróba nélkül. Csak ennek alapján tudjuk eldönteni, hogy a megfigyelt különbségek valódi eltéréseket jeleznek-e a népességben, vagy mintavételi hiba következményei-e. Lehet, hogy az okos lányok és a buta fiúk egy részét pusztán véletlen révén kaptuk a mintában, vagyis az eltérés puszta mintavételi hiba következménye is lehet.

Tegyük fel, hogy egy kísérletezö balkezes és jobbkezes személyek fogásának erösségét szeretné összehasonlítani. Az 5. táblázat felsö része egy ilyen kísérlet feltételezett adatait mutatja. Az öt jobbkezes ember mintájából álló csoport átlagosan nyolc kilogrammal erösebbnek bizonyult, mint az öt balkezes. Következtethetünk-e ezekböl az adatokból általánosságban a balkezesekre és a jobbkezesekre? Mondhatjuk-e, hogy a jobbkezesek erösebbek, mint a balkezesek? Nyilván nem, mivel a jobb­kezesekböl származó átlagok nem térnek el a balkezesekétöl; egy nyilvánvalóan kilógó százas érték mutatja, hogy bizonytalan helyzetröl van itt szó.

Tegyük fel most azt, hogy a kísérlet eredményei az 5. táblázat alsó részén láthatóaknak felelnek meg. Itt is nyolckilós különbséget találunk. Jobban bízunk azonban az adatokban, mivel következetesen alacsonyabb teljesítményt mutatnak a balkezesek, mint a jobbkezesek. A statisztika pontos módszereket ad az átlagos különbségek megbízhatóságának figyelembevételére, így nem kell pusztán az intuícióra támaszkodnunk annak megítélésében, melyik különbség megbízhatóbb a másiknál.

Példáink azt sejtetik, hogy a különbség szig­ni­fi­kan­ci­ája mind az eltérés nagyságától, mind az összehasonlított átlagok szórásától függ. Az átlag szórásából kiindulva ki tudjuk számítani a két átlag különbségének szórását, FDM-et. Ezután a tényleges különbséget egy kritikus hányados segítségével értékeljük, ami az átlagok különbségének (DM) az átlagok különbségének szórásához viszonyított hányadosa:

Kritikus hányados =  DM.

         FDM

Ez a hányados segít értékelni a két átlag különbségének szignifikanciáját. Praktikus szabályként azt mondhatjuk, hogy ha 2 felett van ez az arány, általában szignifikáns a különbség. Könyvünkben, amikor arról beszélünk, hogy az átlagok eltérése statisztikailag szignifikáns, ez mindig azt jelenti, hogy legalább ekkora a kritikus hányados.

Miért a 2-es számot választjuk a statisztikai szig­ni­fi­kancia mércéjének? Egyszerüen azért, mert ekkora vagy ennél nagyobb érték véletlenszerüen száz esetböl csak ötször fordulhat elö. Honnan vesszük ezt a száz esetböl ötszöri értéket? A kritikus hányadost kezelhetjük standard értékként, mivel pusztán két átlag különbségének hányadosa, amit az átlag hibájának többszöröseként fejezünk ki. A 4. táblázat 2. oszlopában azt láthatjuk, hogy annak a valószínüsége, hogy +2 vagy ennél nagyobb szórást kapunk, 0,023. Mivel az ellentétes irányba való eltérés valószínüsége szintén 0,023, az összvalószínüség 0,046. Ez azt jelenti, hogy ezerböl negyvenhatszor, vagyis százból mintegy ötször fordul elö, hogy 2 vagy ennél nagyobb kritikus hányadost kapjunk pusztán a véletlen révén, miközben a népességek átlagai azonosak.

A praktikus szabály, mely szerint a kritikus hányadosnak legalább 2-nek kell lennie, tényleg csak praktikus szabály, mely az 5 százalékos szignifikanciaszintet határozza meg. Ezt a szabályt alkalmazva százból kevesebb, mint öt hibát fogunk véteni, arra következtetve, hogy van különbség az átlagok közt, mikor a valóságban nincs is. Nem mindig 5 százalékos szintet használunk; bizonyos kísérletekben magasabb szignifikanciaszint is alkalmazható, attól függöen, hogy mennyire merünk hibás következtetéseket kockáztatni.

A kritikus hányados kiszámításának példája. A kritikus hányados kiszámításához két átlag különbségének szórására van szükségünk, amit a következö képlet ad meg:

FDM= p(FM1)2 + (FM2)2.

Ebben a képletben FM1 és FM2 a két összehasonlítandó átlag hibája.

Szemléltetésképp tételezzük fel, hogy fiúk és lányok, mégpedig elsösök, olvasási teljesítményét szeretnénk összehasonlítani. Kiválasztunk egy véletlenszerü fiú- és lánymintát, és elvégezzük velük a próbát. Tegyük fel, hogy a fiúk átlagos pontértéke 70 volt, az átlag hibája (szórása) 0,40, a lányok átlagos pontértéke 72, az átlag hibája náluk 0,30. Ezekböl a mintákból kiindulva szeretnénk eldönteni, hogy valódi különbség van-e a két népességben a fiúk és lányok valódi átlagai között. A minták alapján úgy tünik, hogy a lányok jobban olvasnak, mint a fiúk, de mondhatjuk-e, hogy ez igaz az összes amerikai lányra és fiúra? A döntésben segít a kritikus hányados.

FDM= q(FM1)2 + (FM2)2 =  

= p0,16 + 0,09 = p0,25 =

Kritikus hányados = DM = 72-70 = 2,0 = 4,0.

FDM   0,5    0,5

Mivel a kritikus hányados 2 fölött van, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a megfigyelt különbség statisztikailag 5 százalékos szinten szignifikáns. Vagyis arra következtethetünk, hogy a fiúk és lányok olvasási teljesítménye között valódi eltérés van. Emlékeztetnénk arra, hogy a kritikus hányados lehet pozitív és negatív is, attól függöen, hogy melyik átlagot vonjuk ki melyikböl. A kritikus hányados értékelése során csak az abszolút értéket vesszük tekintetbe, elöjelétöl függetlenül.

Korrelációs együttható

A korreláció páros mérések együtt változását jelenti. Tételezzük fel, hogy egy olyan próbát végzünk, amely az egyetemi siker bejóslására hivatott. Ha jó tesztröl van szó, akkor a magas pontértékek jó egyetemi teljesítménnyel fognak összefüggni, az alacsony pontértékek pedig rossz teljesítménnyel. A korrelációs együttható pontosabb mércét ad a kapcsolat erösségéröl.

A LINEÁRIS KORRELÁCIÓS EGYÜTTHATÓ

A korrelációs együttható számításának leggyakrabban használt módja a lineáris korreláció számítása, amely az általában r-rel jelölt mutatót eredményezi. A lineáris korrelációs együttható a tökéletes pozitív kapcsolat (r = +1) és a teljes negatív kapcsolat (r = -1) között változik. A kapcsolat hiányát r = 0 jelzi.

A lineáris korrelációs együttható számítási képlete:

r = G(dx) (dy).

           n Fx Fy

Az egyik mérési sorozatot x-nek nevezzük, a másikat y-nak; dx és dy az egyes egyedi pontértékek saját átlaguktól való eltérését mutatja, n a páros mérések számát, Fx és Fy az x- és y-értékek szórását jelzi.

A lineáris korrelációs együttható számításához a (dx) (dy) szorzatok összegét kell kiszámítanunk. Ezután az x- és y-értékek szórásával együtt ezt az összeget helyettesítjük be a képletbe.

Számítási példa a lineáris korrelációs együtthatóra. Tegyük fel, hogy a 6. táblázatban látható adatokat vettük fel. Mindegyik személynél két számértékünk van, az egyik a felvételi eredmény (ezt nevezzük x-nek), a másik pedig az elsöéves eredmény (y).

A 6. ábra az adatok pontdiagramját mutatja. Mindegyik pontot egy adott személy x és y pontértéke jelöli ki. Így például a jobb legfelsö adat Aladár eredménye (ezt A jelzi). Az adatokat szemlélve könnyen észrevehetjük, hogy van némi pozitív korreláció az x- és y-értékek között. Aladár kapta a legmagasabb értéket a felvételi vizsgán, és ö kapta a legmagasabb tesztjegyet elsöben is. Elemér (E) kapta mindkettöben a legrosszabbat. A többi diák két pontértéke egy kicsit szabálytalan. Látjuk, hogy nem 1 a korreláció, hiszen nem tökéletes a kapcsolat.

A módszer szemléltetésére kiszámítjuk a lineáris korrelációs együtthatót, bár a gyakorlatban egyetlen kutató sem értene egyet azzal, hogy ilyen kevés eset mellett korrelációt számoljunk. A 6. táblázat mutatja a részleteket. A 3. táblázatban bemutatott eljárást követve kiszámítjuk az x és y adatsor szórását, ezután mindegyik személynél a dx és dy szorzatokat. Az értékeket a képletbe helyettesítve +0,85-os r-értéket kapunk.

A KORRELÁCIÓS EGYÜTTHATÓ ÉRTELMEZÉSE

A korrelációk segítségével elörejelzésekbe bocsátkozhatunk. Ha például korábbi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy egy felvételi vizsga korrelációban van az elsös eredményekkel, akkor az egyetemre belépö diákoknál meg tudjuk jósolni az elsös eredményeket. Ha a korreláció tökéletes lenne, hibátlanul megjósolhatnánk. A korreláció azonban többnyire nem 1, úgyhogy lesznek hibás jóslataink; minél közelebb van r a 0-hoz, annál nagyobbak lesznek az elörejelzési hibák.

Bár nincs módunk annak a kérdésnek a részletesebb tárgyalására, hogy hogyan lehet felvételi eredményekböl megjósolni az elsös osztályzatokat vagy egyebeket, a különbözö nagyságú korrelációs együtthatók értelmét azért elemezhetjük. Nyilvánvaló, hogy ha x és y között 0 a korreláció, x ismerete nem segít y bejóslásában. Ha a testsúlynak nincs kapcsolata az intelligenciával, akkor teljesen mindegy, hogy tudjuk-e valakinek a testsúlyát, amikor az intelligenciájáról akarunk valamit megtudni. A másik szélsöség a 100 százalékos bejóslási hatékonyság lenne: x-et ismerve pontosan be tudnánk y-t jósolni. De mi van a közbülsö r-értékekkel? A 7. ábra pontdiagramjait szemlélve némi benyomásunk lehet a közbülsö korrelációs együtthatók jelentéséröl.

A korábbiakban nem utaltunk a korrelációs együttható elöjelére, mivel ennek nincs jelentösége a kapcsolat ereje szempontjából. A +0,70 és a -0,70 korrelációs együtthatók közti egyetlen különbség az, hogy x növekedését y növekedése követi az elsö esetben, míg a második esetben x növekedésével y csökken.

Bár a korrelációs együttható számítása a pszichológiában az egyik legtöbbet alkalmazott statisztikai eljárás, ugyanakkor ez az egyik leggyakrabban rosszul használt eljárás. Akik alkalmazzák, idönként eltekintenek attól a ténytöl, hogy r nem ok-okozati kapcsolatot jelez x és y között. Ha két adatsor korrelációban van, akkor talán van közöttük valamilyen oki tényezö, azt azonban nem mondhatjuk, hogy az egyik okozná a másikat (lásd az 1. fejezetben is).

A korrelációk idönként paradox jellegüek. Így például a vizsgára való készülés és az egyetemi jegyek közti korreláció enyhén negatív (körülbelül -0,10). Ha itt egy oksági értelmezést tételeznénk fel, arra juthatnánk, hogy a legjobb mód az osztályzatok javítására az, ha abbahagyjuk a tanulást. Negatív korrelációt azért kapunk, mivel vannak diákok, akiknek elönye van a többiekkel szemben (talán a nagyobb elözetes tudás következtében), úgyhogy akik a legtöbbet tanulnak, azok gyakran a legkevésbé felkészültek.

Ez a példa figyelmeztetés arra, hogy a korrelációs együttható oksági értelmezésével óvatosan kell bánnunk. Lehet azonban, hogy ha két változó korrelációban van, oki kapcsolat is van közöttük. Az, hogy oki kapcsolatot keresünk, logikus lépés, és a korreláció elvezethet olyan kísérletek ötletéhez, amelyek igazi oki kapcsolatokat fognak tisztázni.

További olvasmányok

Hajtman, 1971

1. TÁBLÁZAT

Nyers pontértékek. Felvételi vizsgaeredmény 15 jelöltnél a vizsgázás sorrendjében feltüntetve

75 91

75 67

87 79

79 83

51 69

2. TÁBLÁZAT

Gyakorisági eloszlás. Az 1. táblázat adatai tízes szélességü osztályintervallumokkal

50-59 1

60-69 3

70-79 7

80-89 3

90-99 1

3. TÁBLÁZAT

A variancia és a szórás számítása

d d2

2 4

1 1

0 0

-1 1

-2 4

10

d2 összege = 10

Variancia = d2 átlaga = 10:5 = 2,0

Szórás (F) = o2,0 = 1,4

d d2

15 225

10 100

0 0

-10 100

-15 225

650

d2 összege = 650

Variancia = d2 átlaga = 650:5 = 130

Szórás (F) = o130 = 11,4

4. TÁBLÁZAT

A normális eloszlás alatti terület a teljes görbe alatti terület arányában

(1) (2) (3)

-3,0F              0,001 0,999 0,499

-2,5F              0,006 0,994 0,494

-2,0F              0,023 0,977 0,477

-1,5F              0,067 0,933 0,433

-1,0F              0,159 0,841 0,341

-0,5F              0,309 0,691 0,191

 0,0F 0,500 0,500 0,000

+0,5F              0,691 0,309 0,191

+1,0F              0,841 0,159 0,341

+1,5F              0,933 0,067 0,433

+2,0F              0,977 0,023 0,477

+2,5F              0,994 0,006 0,494

+3,0F 0,999 0,001 0,499

5. TÁBLÁZAT

A különbség szignifikanciája. Két példa az átlagok különbségére. Mind a felsö, mind az alsó részben azonos a különbség (8 kilogramm). Az alsó adatsorban azonban az adatok megbízhatóbb eltérést mutatnak a két csoport között

40 40

45 45

50 50

55 55

100 60

Összeg 290 Összeg 250

Átlag  58 Átlag  50

56 48

57 49

58 50

59 51

60 52

Összeg 290 Összeg 250

Átlag  58 Átlag  50

6. TÁBLÁZAT

A lineáris korrelációs együttható számítása

FELVÉTELI ELSŐS VIZSGA

Aladár                  71 39 6 9 +54

Béla 67 27 2 -3 -6

Cecil                     65 33 0 3 0

Dávid                   63 30 -2 0 0

Elemér                  59 21 -6 -9 +54

  Összeg 325 150 0 0 +102

  Átlag  65 30

Irodalom

ABBOTT, B. B., SCHOEN, L. S. és BA­DIA, P. (1984): Predictable and unpredictable shock: Behavioral mea­sures of aversion and physiological measures of stress. Psychological Bulletin, 96, 45-71.

ABELSON, R. P. (1968): Computers, polls, and public opinion. Some puzzles and paradoxes. Transaction, 5, 20-27.

ABELSON, R. P., ARONSON, E., MC­GUIRE, W. J., NEWCOMB, T. M., RO­SEN­BERG, M. J. és TANNEN­BAUM, P. H. (Eds.) (1968): Theories of Cognitive Consistency: A Source­book (pp. 112-139). Chicago: Rand Mc­Nally.

ABRAMSON, L. Y., GARBER, J., ED­WARDS, N. és SELIGMAN, M. E. P. (1978): Expectancy change in depression and schizophrenia. Jour­nal of Ab­normal Psychology, 87, 165-179.

ABRAMSON, L. Y., METALSKY, G. I. és ALLOY, L. B. (1989): Hopelessness depression: A theory-based subtype of depression. Psychological Review, 96, 358-372.

ABRAMSON, L. Y., SELIGMAN, M. E. P. és TEASDALE, J. (1978): Learn­ed helplessness in humans: critique and reformulation. Journal of Abnormal Psychol­ogy, 87, 49-74.

ABRAVANEL, E. és SIGAFOOS, A. D. (1984): Exploring the presence of imitation during early infancy. Child Development, 55, 381-392.

ADAMS, J. L. (1974): Conceptual Block­busting. Stanford, CA: Stanford Alumni Association.

ADAMS, M. és COLLINS, A. (1979): A schema-theoretic view of reading. In R. O. Freedle (Ed.): New Directions Discourse Processing. Vol. 12. Nor­wood, NJ: Ablex.

ADKINS-REGAN, E. (1988): Sex hormones and sexual orientation in animals. Psychobiology, 16, 335-347.

ADORNO, T. W., FRENKEL-BRUNS­WIK, E., LEVINSON, D. J. és SAN­FORD, R. N. (1950): The Au­thori­tarian Personality. New York: Harper.

AGRAS, W. S. (1985): Panic: Facing Fears, Phobias, and Anxiety. New York: Freeman.

AINSWORTH, M. D. S. (1989): Attachments beyond infancy. American Psychologist, 44, 709-716.

AINSWORTH, M. D. S., BLEHAR, M. C., WALTERS, E. és WALL, S. (1978): Patterns of Attachment: A Psychological Study of the Strange Situation. Hills­dale, NJ: Erlbaum.

AKERS, C. (1984): Methodological cri­ti­cisms of parapsychology. In S. Krippner (Ed.): Advances in Parapsychological Research. Vol. 4. Jefferson, NC: McFarland.

AKHTAR, S., WIG, N. N., VARMA, V. K., PERSHARD, D. és VERMA, S. K. (1975): A phenomenological analysis of symptoms in the obsessive-compulsive neurosis. British Journal of Psychiatry, 127, 342-348.

ALBERTS, B., BRAY, D., LEWIS, J., RAFF, M., ROBERTS, K. és WAT­SON, J. D. (1989): Molecular Biol­ogy of the Cell. New York: Garland.

ALDAG, R. J. és FULLER, S. R. (1993): Beyond fiasco: A reappraisal of the group­think phenomenon and a new model of group decision processes. Psychological Bulletin, 113, 533-552.

ALEXANDER, C. N., RAINFORTH, M. V. és GELDERLOOS, P. (1991): Transcendental meditation, self-actualization, and psychological health: A conceptual overview and statistical meta-analysis. Journal of Social Behavior and Personality, 6(5), 189-247.

ALLEN, J. B., KENRICK, D. T., LIN­DER, D. E. és MCCALL, A. M. (1989): Arousal and attraction: A re­sponse-facilitation alternative to mis­attribution and negative-reinforcement models. Jour­nal of Personality and Social Psychology, 57, 261-270.

ALLEN, M. G. (1976): Twin studies of affective illness. Archives of General Psychiatry, 35, 1476-1478.

ALLEN, V. L. és LEVINE, J. M. (1969): Consensus and conformity. Journal of Experimental Social Psychology, 5 (No. 4), 389-399.

ALLEN, V. L. és LEVINE, J. M. (1971): Social support and conformity: The role of independent assessment of reality. Journal of Experimental So­cial Psychology, 7, 48-58.

ALLOY, L. B. és TABACHNIK, N. (1984): Assessment of covariation by animals and humans: Influence of prior expectations and current situation­al information. Psychological Re­view, 91, 112-149.

ALLPORT, F. H. (1920): The influence of the group upon association and ­thought. Journal of Experimental Psychology, 3, 159-182.

ALLPORT, F. H. (1924): Social Psychol­ogy. Boston: Houghton Mifflin.

ALLPORT, G. W. (1937): Personality: A Psychological Interpretation. New York: Henry Holt.

ALLPORT, G. W. és ODBERT, H. S. (1936): Trait-names: A psycholexical study. Psychological Monographs, 47. (1, Whole No. 211.)

ALTEMEYER, B. (1988): Enemies of Free­dom: Understanding Right-wing Autho­ritarianism. San Francisco: Jossey-Bass.

ALWIN, D. F., COHEN, R. L. és NEW­COMB, T. M. (1991): Personality and Social Change: Attitude Persistence and Changes Over the Lifespan. Madison: University of Wisconsin Press.

AMERICAN PSYCHIATRIC ASSOCIATION (1987): Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (3rd ed., rev.). Washington, DC: American Psychiatric Association.

AMERICAN PSYCHIATRIC ASSOCIATION (1994): Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (4th ed.). Washington, DC: American Psychiatric Assocation.

AMERICAN PSYCHOLOGICAL ASSOCIATION (1990): Ethical princi­ples of psychologists. American Psychologist, 45, 390-395.

ANASTASI, A. (1988): Psychological Testing (5th ed.). New York: MacMillan.

ANCH, M. A., BROWMAN, C. P., MITLER, M. M. és WALSH, J. K. (1988): Sleep: A Scientific Perspective. En­glewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

ANCOLI-ISRAEL, S., KRIPKE, D. F. és MASON, W. (1987): Characteristics of obstructive and central sleep apnea in the elderly: An interim report. Biological Psychiatry, 22, 741-750.

ANDERSON, C. M., REISS, D. J. és HOGARTY, G. E. (1986): Schizo­phrenia and the Family. New York: Guilford Press.

ANDERSON, J. R. (1983): The Architecture of Cognition. Cambridge, MA: Harvard University Press.

ANDERSON, J. R. (1987): Skill acquisition: Compilation of weak-method problem solutions. Psychological Review, 94, 192-210.

ANDERSON, J. R. (1990): Cognitive Psychology and its Implications (3rd ed.). New York: Freeman.

ANDREASEN, N. C. (1988): Brain imaging: Applications in psychiatry. Science, 239, 1381-1388.

ANDREWS, K. H. és KANDEL, D. B. (1979): Attitude and behavior. American Sociological Review, 44, 298-310.

ANGOFF, W. H. (1988): The nature-nurture debate, aptitudes and group differences. American Psychologist, 43, 713-720.

ARDREY, R. (1966): The Territorial Imperative. New York: Dell.

ARENDT, H. (1963): Eichmann in Jeru­salem: A Report on the Banality of Evil. New York: Viking Press.

ARMSTEAD, C., LAWLER, K., GOR­DEN, G. és CROSS, J. (1989): Relationship of racial stressors to blood pressure responses and anger expression in Black college students. Health Psychology, 8(5), 541-556.

ARMSTRONG S. L., GLEITMAN, L. R. és GLEITMAN, H. (1983): What some concepts might not be. Cogni­tion, 13, 263-308.

ARNOLD, M. (1949): A demonstration­al analysis of the TAT in a clinical setting. Journal of Abnormal and Social Psychology, 44, 97-111.

ARONSON, E. (1995): The Social Animal (7th ed.). New York: Freeman.

ARONSON, E. és CARLSMITH, J. M. (1963): The effect of the severity of threat on the devaluation of forbidden behavior. Journal of Abnormal and Social Psychology, 66, 584-588.

ARONSON, E., WILSON, T. D. és AKERT, R. M. (1994): Social Psychology. New York: Harper Collins.

ASCH, S. E. (1952): Social Psychology. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

ASCH, S. E. (1955): Opinions and social pressures. Scientific American, 193, 31-35.

ASCH, S. E. (1958): Effects of group pressure upon modification and distortion of judgments. In E. E. Maccoby, T. M. Newcomb és E. L. Hartley (Eds.): Readings in Social Psychol­ogy (3rd ed.). New York: Holt, Rinehart & Winston.

ASLIN, R. N. (1987): Visual and auditory development in infancy. In J. D. Osof­sky (Ed.): Handbook of Infant Development (2nd ed.). New York: Wiley.

ASLIN, R. N. és BANKS, M. S. (1978): Early visual experience in humans: Evidence for a critical period in the development of binocular vision. In S. Schneider, H. Liebowitz, H. Pick és H. Stevenson (Eds.): Psychology: From Basic Research to Practice. New York: Plenum.

ASSAD, G. és SHAPIRO, B. (1986): Hallucinations: Theoretical and clinical overview. American Journal of Psychiatry, 143, (9), 1088-1097.

ATKINSON, D. (1983): Ethnic similarity in counseling psychology: A review of the research. Counseling Psychologist, 11(3), 79-92.

ATKINSON, D., MARUYAMA, M. és MATSUI, S. (1978): The effects of coun­selor race and counseling approach on Asian Americans' perceptions of counselor credibility and utility. Journal of Counseling Psychology, 25, 76-83.

ATKINSON, R. C. (1974): Teaching children to read using a computer. American Psychologist, 29, 169-178.

ATKINSON, R. C. (1975): Mnemo­technics in second-language learning. American Psychologist, 30, 821-828.

ATKINSON, R. C., HERRNSTEIN, R. J., LINDZEY, G. és LUCE, R. D. (Eds.) (1988): Stevens' Handbook of Experimental Psychology (Vols. 1 and 2). New York: Wiley.

ATKINSON, R. C. és SHIFFRIN, R. M. (1968): Human memory: A proposed system and its control processes. In K. W. Spence (Ed.): The Psychology of Learning and Motivation: Advances in Research and Theory, 2 (89-195).

AULD, F. és HYMAN, M. (1991): Resolution of Inner Conflict: An Introduction to Psychoanalytic Therapy. Washington, DC: American Psychological Association. 708-709.

AVERILL, J. R. (1982): Anger and Ag­gression: An Essay on Emotion. New York: Springer-Verlag.

AVERILL, J. R. (1983): Studies on ­anger and aggression: Implications for theories of emotion. American Psychologist, 38, 1145-1160.

AWAYA, S., MIYAKE, Y., IMAYUMI, Y., SHIOSE, Y., KNADA, T. és KO­MU­RO, K. (1973): Amblyopia. Japan­ese Journal of Ophthalmology, 17, 69-82.

AX, A. (1953): The physiological differ­entiation between fear and anger in humans. Psychosomatic Medicine, 15, 433-442.

BAARS, B. J. (1988): Cognitive Theory of Consciousness. New York: Cam­bridge University Press.

BADDELEY, A. D. (1990): Human Mem­­o­ry: Theory and Practice. Boston: Allyn and Bacon.

BADDELEY, A. D. és HITCH, G. J. (1974): Working memory. In G. H. Bower (Ed.): The Psychology of ­Learning and Motivation (Vol. 8). New York: Academic Press.

BADDELEY, A. D., THOMPSON, N. és BUCHANAN, M. (1975): Word length and the structure of short-term memory. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 14, 575-589.

BAER, P. E. és FUHRER, M. J. (1968): Cognitive processes during differential trace and delayed conditioning of the G. S. R. Journal of Experimental Psychology, 78, 81-88.

BAHRICK, H. P. és PHELPHS, E. (1987): Retention of Spanish vocabulary over eight years. Journal of Experimental Psychology: Learning, Mem­ory and Cognition, 13, 344-349.

BAILLARGEON, R. (1987): Object permanence in 3-1/2- and 4-1/2-month-old infants. Developmental Psychology, 23, 655-664.

BAILLARGEON, R., SPELKE, E. S. és WASSERMAN, S. (1985): Object permanence in five-month-old infants. Cognition, 20, 191-208.

BAILEY, C. H., CHEN M., KELLER, F. és KANDEL, E. R. (1992): Serotonin-mediated endocytosis of apCAM: an early step of learning-related synaptic growth in aplysia. Science, 256, 645-649.

BAILEY, J. M. és PILLARD, R. C. (1991): A genetic study of male sexual orientation. Archives of General Psychiatry, 48, 1089-1096.

BAILEY, J. M., PILLARD, R. C., NEALE, M. C. és AGYEI, Y. (1993): Heritable factors influence sexual orientation in women. Archives of General Psychiatry, 50, 217-223.

BALTES, P. B. és BALTES, M. M. (Eds.) (1990): Successful Aging: Perspectives from the Behavioral Sciences. Cambridge: Cambridge University Press.

BANDURA, A. (1973): Aggression: A Social Learning Analysis. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

BANDURA, A. (1984): Recycling misconceptions of perceived self-efficacy. Cognitive Therapy and Re­search, 8, 231-255.

BANDURA, A. (1986): Social Foundations of Thought and Action: A Social Cognitive Theory. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

BANDURA, A. (1989): Social Learning Theory. Englewood Cliffs, NJ: Pren­tice-Hall.

BANDURA, A. (1992): Self-efficacy mechanism in psychobiologic functioning. In R. Schwarzer (Ed.): Self Efficacy: Thought Control of Action (pp. 356-394). Washington, Philadelphia, London: Hemisphere Publishing Corporation.

BANDURA, A., BLANCHARD, E. B. és RITTER, B. (1969): The relative efficacy of desensitization and model­ing approaches for inducing behav­ioral, affective, and attitudinal changes. Journal of Personality and Social Psychology, 13, 173-199.

BANDURA, A., TAYLOR, C. B., EW­ART, C. K., MILLER, N. M. és DE­BUSK, R. F. (1985): Exercise test­ing to enhance wives' confidence in their husbands' cardiac capability soon after clinically uncomplicated acute myocardial infarction. American Jour­nal of Cardiology, 55, 635-638.

BANKS, W. P. és PRINTZMETAL, W. (1976): Configurational effects in visual information processing. Perception and Psychophysics, 19, 361-367.

BANKS, W. P. és SALAPATEK, P. (1983): Infant visual perception. In P. H. Mussen (Ed.): Handbook of Child Psychology (Vol. 2). New York: Wiley.

BANYAI, E. I. és HILGARD, E. R. (1976): A comparison of active-alert hypnotic induction with traditional relaxation induction. Journal of Abnormal Psychology, 85, 218-224.

BARBOUR, H. G. (1912): Die Wirkung unmittelbarer Erwarmung und Ab­kühl­ung der Warmenzentrum auf die Körpertemperatur. Archiv für experi­mentalle Pathalogie und Pharmako­logie, 70, 1-26.

BAREFOOT, J. C., DODGE, K. A., PE­TER­SON, B. L., DAHLSTROM, W. G. és WILLIAMS, R. B., JR. (1989): The Cook-Medley hostility scale: Item content and ability to predict survival. Psychosomatic Medicine, 51, 46-57.

BAREFOOT, J. C., WILLIAMS. R. B. és DAHLSTROM, W. G. (1983): Hos­tility, CHD incidence and total mortality: A 25-year follow-up study of 255 physicians. Psychosomatic Medicine, 45, 59-63.

BARKOW, J., COSMIDES, L. és TOO­BY, J. (1990): The Adapted Mind: Evo­lutionary Psychology and the Generation of Culture. Oxford University Press.

BARLOW, H. B. és MOLLON, J. D. (1982): The Senses. Cambridge: Cambridge University Press.

BARNES, G. E. és PROSEN, H. (1985): Parental death and depression. Journal of Abnormal Psychology, 94, 64-69.

BARON, R. A. és BYRNE, D. (1994): Social Psychology (7th ed.). Boston: Allyn and Bacon.

BARON, R. S. (1986): Distraction-con­flict theory: Progress and problems. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 19). New York: Academic Press.

BARRERA, M. E. és MAURER, D. (1981): Recognition of mother's photographed face by the three-month-old infant. Child Development, 52, 714-716.

BARSALOU, L. W. (1985): Ideals, cen­tral tendency, and frequency of ins­tantiation as determinants of graded structure in categories. Journal of Experimental Psy­chology: Learning, Mem­­ory, and Cognition, 11, 629-654.

BARSALOU, L. W. (1992): Cognitive Psychology: An Overview for Cognitive Scientists. Hillsdale, NJ: Erlbaum Press.

BARTHOLOMEW, K. és HOROWITZ, L. M. (1991): Attachment styles among young adults: A test of a four-category model. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 226-244.

BARTLETT, F. C. (1932): Remember­ing: A Study in Experimental and ­Social Psychology. Cambridge: Cambridge University Press.

BARTOSHUK, L. M. (1979): Bitter taste of saccharin: Related to the genetic ability to taste the bitter substance propylthiourial (PROP). Science, 205, 934-935.

BASS, E. és DAVIS, L. (1988): In Courage to Real. New York: Harper & Row.

BASSETT, A. S. (1989): Chromosome 5 and schizophrenia: Implications for genetic linkage studies, current and future. Schizophrenia Bulletin, 15, 393-402.

BATESON, P. (1978): Sexual imprinting and optimal outbreeding. Nature, 273(5664), 659-660.

BAUM, A., GATCHEL, R. J., FLEM­ING, R. és LAKE, C. R. (1981): Chronic and Acute Stress Associated with the Three Mile Island Accident and Decontamination: Preliminary Findings of a Longitudinal Study. Technical report submitted to the U. S. Nuclear Regulatory Commission.

BAUMEISTER, R. F. és TICE, D. M. (1984): Role of self-presentation and choice in cognitive dissonance under forced compliance: Necessary or sufficient causes? Journal of Personality and Social Psychology, 43, 838-852.

BAUMEISTER, R. F. és TICE, D. M. (1990): Anxiety and social exclusion. Journal of Social and Clinical Psychology, 9, 165-195.

BAUMRIND, D. (1971): Current patterns of parental authority. Developmental Psy­chology Monographs, 1, 1-103.

BAXTER, L. R., JR., SCHWARTZ, J. M., MAZZIOTTA, J. C., PHELPS, M. E., PAHL, J. J., GUZE, M. D. és FAIR­BANKS, L. (1988): Cerebral glucose matabolic rates in nonde­press­ed patients with obsessive­compulsive dis­­order. American Journal of Psychiatry, 145, 1560-1563.

BEAMAN, A. L., BARNES, P. J., KLENTZ, B. és MCQUIRK, B. (1978): Increasing helping rates through ­information dissemination: Teaching pays. Personality and Social Psychol­ogy Bulletin, 4, 406-411.

BEATON, A. (1986): Left Side/Right ­Side: A Review of Laterality Research. New Haven: Yale University Press.

BEBBINGTON, P., STURT, E., TENNANT, C. és HURRY, J. (1984): Misfortune and resilience: A community study of women. Psychological Medicine, 14, 347-363.

BECK, A. T. (1976): Cognitive Therapy and the Emotional Disorder. New York: International Universities Press.

BECK, A. T. (1988a): Love is Never Enough. New York: Harper & Row.

BECK, A. T. (1988b): Cognitive ap­proaches to panic disorder: Theory and therapy. In S. Rachman és J. D. Maser (Eds.): Panic: Psychological Perspectives. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

BECK, A. T. (1991): Cognitive therapy. American Psychologist, 46 (4), 368-375.

BECK, A. T., RUSH, A. J., SHAW, B. F. és EMERY, G. (1979): Cognitive Ther­apy of Depression. New York: Guilford Press.

BEECHER, H. K. (1961): Surgery as placebo. Journal of American Medical Association, 176, 1102-1107.

BEERS, C. W. (1908): A Mind that ­Found Itself. New York: Doubleday.

BÉKÉSY, G. VON (1960): Experiments in Hearing (E. G. Weaver, Trans). New York: McGraw-Hill.

BELL, A. P. (1982, November): Sexual preference: A postscript. Siecus Report, 11, 1-3.

BELL, A. P. és WEINBERG M. S. (1978): Homosexualities: A Study of Diversity Among Men and Women. New York: Simon & Schuster.

BELL, A. P., WEINBERG, M. S. és HAMMERSMITH, S. K. (1981a): Sex­ual Preference: Its Development in Men and Women. Bloomington: Indiana University Press.

BELL, A. P., WEINBERG, M. S. és HAMMERSMITH, S. K. (1981b): Sexual Preference, its Development in Men and Women. Statistical Appendix. Bloomington: Indiana University Press.

BELL, L. V. (1980): Treating the Mentally Ill: From Colonial Times to the Present. New York: Praeger.

BELL, S. M. és AINSWORTH, M. D. (1972): Infant crying and maternal responsiveness. Child Development, 43, 1171-1190.

BELLACK, A. S., HERSEN, M. és KAZDIN, A. E. (Eds.) (1990): International Handbook of Behavior Modification and Therapy. New York: Plenum Press.

BELSKY, J. és ROVINE, M. J. (1987): Temperament and attachment security in the strange situation: An empir­ical rapprochement. Child Development, 58, 787-795.

BELSKY, J., ROVINE, M. és TAYLOR, D. G. (1984): The Pennsylvania infant and family development project III: The origins of individual differ­ences in infant-mother attachment: Maternal and infant contributions. Child Development, 55, 718-728.

BEM, D. J. (1970): Beliefs, Attitudes, and Human Affairs. Belmont, CA: Brooks/Cole.

BEM, D. J. (1972): Self-perception theory. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 6). New York: Academic Press.

BEM, D. J. (1983): Toward a response style theory of persons in situations. In R. A. Dienstbier és M. M. Page (Eds.): Nebraska Symposium on Motivation 1982: Personality-Current Theory and Research (Vol. 30, pp. 201-231). Lincoln: University of Nebraska Press.

BEM, D. J. (1995): Exotic Becomes Erotic: A Developmental Theory of Sexual Orientation. Unpublished manu­script, Cornell University at Ithaca, NewYork.

BEM, D. J. és ALLEN, A. (1974): On predicting some of the people some of the time: The search for cross-situa­tional consistencies in behavior. Psychological Review, 81, 506-520.

BEM, D. J. és HONORTON, C. (1994): Does psi exist? Replicable evidence for an anomalous process if information transfer. Psychological Bulletin, 115, 4-18.

BEM, D. J., WALLACH, M. A. és KO­GAN, N. (1965): Group decision-mak­ing under risk of aversive con­se­quences. Journal of Personality and Social Psychology, 1, 453-460.

BEM, S. L. (1981): Gender schema theory: A cognitive account of sex typing. Psychological Review, 88, 354-364.

BEM, S. L. (1985): Androgyny and gender schema theory: A conceptual and empirical integration. In T. B. Sonder­egger (Ed.): Nebraska Symposium on Motivation 1984: Psychology and Gender (pp. 179-226). Lincoln, NE: University of Nebraska Press.

BEM, S. L. (1987): Gender schema theory and the romantic tradition. In P. Shaver és C. Hendrick (Eds.): Review of Personality and Social Psychology (Vol. 7, pp. 251-271). Newbury Park, CA: Sage.

BEM, S. L. (1989): Genital knowledge and gender constancy in preschool children. Child Development, 60, 649-662.

BEM, S. L. (1993): The Lenses of Gender: Transforming the Debate on Sex­ual Inequality. New Haven, CT: Yale University Press.

BEM, S. L., MARTYNA, W. és WAT­SON, C. (1976): Sex typing and an­dro­gyny: Further explorations of the expressive domain. Journal of Person­ality and Social Psychology, 34, 1016-1023.

BENSON, D. F. (1985): Aphasia. In K. M. Heilman és E. Valenstein (Eds.): Clinical Neuropsychology (2nd ed). New York: Oxford University Press.

BENSON, H. (1976): The Relaxation Response. New York: Morrow.

BENSON, H., KOTCH, J. B., CRASS­WEL­LER, K. D. és GREENWOOD, M. M. (1977): Historical and clinical considerations of the relaxation re­sponse. American Scientist, 65, 441-443.

BERGER, T. W. (1984): Long-term potentiation of hippocampal synaptic transmission affects rate of behavioral learning. Science, 224, 627-630.

BERGIN, A. E. és LAMBERT, M. J. (1978): The evaluation of therapeutic outcomes. In S. L. Garfield és A. E. Bergin (Eds.): Handbook of Psycho­therapy and Behavior Change (2nd ed.). New York: Wiley.

BERKOWITZ, L. (1965): The concept of aggressive drive. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 2). New York: Academic Press.

BERKOWITZ, L. (1989): Frustration-aggression hypothesis: Examination and reformulation. Psychological Bulletin, 106, 59-73.

BERLIN, B. és KAY, P. (1969): Basic Color Terms: Their Universality and Evolution. Los Angeles: University of California Press.

BERMAN, A. L. és JOBES, D. A. (1991): Adolescent Suicide Assessment and Intervention. Washington, DC: American Psychological Association.

BERRIDGE, K. C. és VALENSTEIN, E. S. (1991): What psychological process mediates feeding evoked by electrical stimulation of the lateral hypothalamus? Behavioral Neuroscience, 105(1), 3-14.

BERSCHEID, E. (1983): Emotion. In H. H. Kelley, E. Berscheid, A. Christensen, J. H. Harvey, T. L. Huston, G. Levinger, E. McClintock, L. A. Pe­plau és D. R. Peterson (Eds.): Close Relationships (pp. 110-168). New York: Freeman.

BERSCHEID, E. és WALSTER, E. H. (1974): A little bit about love. In T. Hus­ton (Ed.): Foundation of Interpersonal Attraction. New York: Academic Press.

BERSCHEID, E. és WALSTER, E. H. (1978): Interpersonal Attraction (2nd ed.). Menlo Park, CA: Addison-Wesley.

BERTELSEN, A., HARVALD, B. és HAUGE, M. A. (1977): A Danish twin study of manic-depressive disorders. British Journal of Psychiatry, 130, 330-351.

BEST, J. B. (1992): Cognitive Psychology. New York: West Publishing.

BETTELHEIM, B. (1967): The Empty Fortress. New York: Free Press.

BIBRING, E. (1953): The mechanism of depression. In P. Greenacre (Ed.): Affective Disorders (pp. 13-48). New York: International Universities Press.

BIEDERMAN, I. (1987): Recognition by components: A theory of human image understanding. Psychological Review, 94, 115-147.

BIEDERMAN, I. (1990): Higher-level vision. In D. N. Osherson, S. M. Kos­syln és J. M. Hollerbach (Eds.): An Invitation to Cognitive Science: Visual Cognition and Action (Vol. 2). Cambridge, MA: MIT Press.

BIEDERMAN, I. és JU, G. (1988): Surface versus edge-based determinants of visual recognition. Cognitive Psychology, 20, 38-64.

BIERBRAUER, G. (1973): Attribution and Perspective: Effects of Time, Set, and Role on Interpersonal Inference. Unpublished Ph. D. dissertation, Stanford University.

BILLINGS, A. G. és MOOS, R. H. (1984): Coping, stress, and social resources among adults with unipolar depression. Journal of Personality and Social Psychology, 46, 887-891.

BINET, A. és SIMON, T. (1905): New methods for the diagnosis of the intellectual level of subnormals. Annals of Psychology, 11, 191.

BIRNHOLZ, J. C. és BENACERRAF, B. R. (1983): The development of human fetal hearing. Science, 222, 516-518.

BISIACH, E. és LUZZATI, C. (1978): Unilateral neglect of representational space. Cortex, 14, 129-133.

BLAKEMORE, C. és COOPER, G. F. (1970): Development of the brain depends on the visual environment. Nature, 228, 477-478.

BLASS, E. M. és EPSTEIN, A. N. (1971): A lateral preoptic osmo­sen­sitive zone for thirst in the rat. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 76, 378-394.

BLASS, T. (1991): Understanding behavior in the Milgram obedience experiment: The role of personality, situations, and their interactions. Journal of Personality and Social Psychology, 60, 398-413.

BLATT, S. J. (1974): Levels of object representation in anaclitic and introjective depression. Psychoanalytic Study of the Child, 29, 107-159.

BLEIER, R. (1984): Science and Gender: A Critique of Biology and its Theories on Women. New York: Pergamon.

BLISS, E. L. (1980): Multiple personal­ities: Report of fourteen cases with implications for schizophrenia and hysteria. Archives of General Psychiatry, 37, 1388-1397.

BLISS, T. V. P. és LMO, T. (1973): Long-lasting potentiation of synaptic transmission in the dentate area of the anesthetized rabbit following stimulation of the preforant path. Journal of Psychology, 232, 331-356.

BLOCK, J. (1961/1978): The Q-sort Method in Personality Assessment and Psychiatric Research. Palo Alto: Consulting Psychologists Press.

BLOCK, J. (1971): Lives Through Time. Berkeley: Bancroft.

BLOOD, R. O. (1967): Love Match and Arranged Marriage. New York: Free Press.

BLUM, G. S. (1953): Psychoanalytic Theories of Personality. New York: McGraw-Hill.

BLUMENTHAL, J. A., FREDRIKSON, M., KUHN, C. M., ULMER, R. L., WALSH-RIDDLE, M. és APPEL­BAUM, M. (1990): Aerobic exercise reduces levels of cardiovascular and sympathoadrenal responses to mental stress in subjects without prior evidence of myocardial ischemia. Amer­ican Journal of Cardiology, 65, 93-98.

BOFF, K. R., KAUFMAN, L. és THOMAS, J. P. (Eds.) (1986): Handbook of Perception and Human Performance (Vol. 1). New York: Wiley.

BOLLES, R. C. (1970): Species-specific defense reactions and avoidance learn­ing. Psychological Review, 77, 32-48.

BONANNO, G. A. és SINGER, J. L. (1990): Repressive personality style: Theoretical and methodological im­plications for health and pathology. In J. L. Singer (Ed.): Repression and Dissociation (pp. 435-465). Chicago: University of Chicago Press.

BOND, C. F. (1982): Social facilitation: A self-presentational view. Journal of Personality and Social Psychology, 42, 1042-1050.

BOON, S. és DRAIJER, N. (1993): Multiple personality disoder in The Netherlands: a clinical investigation of 71 patients. American Journal of Psychology, 150, 489-494.

BOOTH, D. (1990): Learned role of tastes in eating motivation. In E. D. Capaldi és P. T. L. (Eds.): Taste, Experience, and Feeding (pp. 179-194). Washington, DC: American Psychological Association.

BOOTH, D. A. (1991): Learned Ingestive Motivation of the Palate. In R. C. Bolles (Eds.): The Hedonics of Taste (pp. 29-58). Hillsdale: Lawrence Erl­baum Associates.

BOOTH-KEWLEY, S. és FRIEDMAN, H. S. (1987): Psychological predictors of heart disease: A quantitative review. Psychological Bulletin, 101, 343-362.

BOOTZIN, R. R., KIHLSTROM, J. F. és SCHACTER, D. L. (Eds.) (1990): Sleep and Cognition. Wash­ington, DC: American Psychological Association.

BORGIDA, E. és NISBETT, R. E. (1977): The differential impact of abstract vs. concrete information on decisions. Journal of Applied Social Psychology, 7, 258-271.

BORING, E. G. (1930): A new ambi­guous figure. American Journal of Psychology, 42, 444-445.

BORNSTEIN, R. F. (1992): Subliminal mere exposure effects. In R. F. Born­stein és T. S. Pittman (Eds.): Perception Without Awareness: Cognitive, Cli­nical and Social Perspectives (pp. 191-210). New York: Guilford.

BORNSTEIN, R. F. és D'AGOSTINO P. R. (1992): Stimulus recognition and the mere exposure effect. Journal of Personality and Social Psychology, 63, 545-552.

BOUCHARD, C. et al. (1990): The re­sponse to long-term overeating in identical twins. New England Journal of Medicine, 322, 1477-1482.

BOUCHARD, T. J., JR. (1984): Twins reared apart and together: What they tell us about human diversity. In S. Fox (Ed.): The Chemical and Biological Bases of Individuality. New York: Plenum.

BOUCHARD, T. J., JR., LYKKEN, D. T., MCGUE, M., SEGAL, N. L. és TELLE­GEN, A. (1990): Sources of Human psychological differences: The Minnesota study of twins reared apart. Science, 250, 223-228.

BOUCHARD, T. J. és MGGUE, M. (1981): Familial studies of intelligence: A review. Science, 212, 1055-1059.

BOUTON, M. E. (1994): Context, ambiguity, and classical conditioning. Current Directions in Psychological Science, 3, 49-52.

BOWER, G. H. (1981): Mood and mem­ory. American Psychologist, 6, 129-148.

BOWER, G. H., BLACK, J. B. és TUR­NER, T. R. (1979): Scripts in memory for text. Cognitive Psychology, 11, 177-220.

BOWER, G. H. és CLARK, M. C. (1969): Narrative stories as mediators for serial learning. Psychonomic Science, 14, 181-182.

BOWER, G. H., CLARK, M. C., WIN­ZENZ, D. és LESGOLD, A. (1969): Hierarchical retrieval schemes in recall of categorized word lists. Journal of Verbal Learning and Verbal Behav­ior, 8, 323-343.

BOWER, G. H. és SPRINGSTON, F. (1970): Pauses as recoding points in letter series. Journal of Experimental Psychology, 83, 421-430.

BOWERS, K. S. és MEICHENBAUM, D. H. (Eds.) (1984): The Unconscious Reconsidered. New York: Wiley.

BOWLBY, J. (1973): Attachment and Loss: Separation, Anxiety and Anger (Vol. 2). London: Hogarth Press.

BOYNTON, R. M. (1979): Human Color Vision. New York: Holt, Rinehart & Winston.

BOYNTON, R. M. (1988): Color vision. Annual Review of Psychology, 39, 69-100.

BRADSHAW, G. L. és ANDERSON, J. R. (1982): Elaborative encoding as an explanation of levels of processing. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 21, 165-174.

BRADWEJN, J., KOSZYCKI, D. és ME­TERISSIAN, G. (1990): Choles­cystokinin tetrapeptide induces pan­ic attacks identical to spontaneous panic attacks in patients suffering from panic disorder. Canadian Journal of Psychiatry, 35, 83-85.

BRANSFORD, J. D. és JOHNSON, M. K. (1973): Considerations of some problems of comprehension. In W. G. Chase (Ed.): Visual Information Processing. New York: Academic Press.

BRAUN, B. G. (1986): Treatment of Multiple personality Disorder. Wash­ington, DC: American Psychiatric Press.

BRAZELTON, T. B. (1978): The remark­able talents of the newborn. Birth & Family Journal, 5, 4-10.

BREEDLOVE, S. M. (1994): Sexual differentiation of the human nervous system. Annual Review of Psychology, 45, 389-418.

BREGMAN, A. S. és REIDNICKY, A. I. (1975): Auditory segregation: Stream of streams? Journal of experimental Psychology: Human Perception and Performance, 1, 263-267.

BREHM, S. S. (1992): Intimate Rela­tionships (2nd ed.). New York: McGraw-Hill.

BRELAND, K. és BRELAND, M. (1966): Animal Behavior. New York: Macmillan.

BRENNER, C. (1980): A psychoanalyt­ic theory of affects. In R. Plutchik és H. Kellerman (Eds.): Emotion: Theory, Research, and Experience (Vol. 1). New York: Academic Press.

BRENNER, M. H. (1982): Mental illness and the economy. In D. L. Parron, F. Solomon és C. D. Jenkins (Eds.): Behavior, Health Risks, and Social Disadvantage. Washington, DC: National Academy Press.

BREWER, W. F. és NAKAMURA, G. V. (1984): The nature and functions of schemas. In R. S. Wyer és T. K. Srull (Eds.): Handbook of Social Cognition (Vol. 1). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

BREWIN, C. R. (1985): Depression and causal attributions: What is their relationship? Psychological Bulletin, 98, 297-300.

BRIDGER, W. H. (1961): Sensory habituation and discrimination in the human neonate. American Journal of Psychiatry, 117, 991-996.

BROADBENT, D. E. (1958): Percep­tion and Communication. London: Per­ga­mon Press.

BRODY, N. (1992): Intelligence (2nd ed.). San Diego: Academic Press.

BROMAN, C. L. (1987): Race differences in professional help seeking. American Journal of Community Psychology, 15(4), 473-489.

BROOKS-GUNN, J. és RUBLE, D. N. (1983): The experience of menarche from a developmental perspective. In J. Brooks-Gunn és A. C. Petersen (Eds.): Girls at Puberty: Biological and Psychological Perspectives. New York: Plenum.

BROWN, A. E. (1936): Dreams in which the dreamer knows he is asleep. Journal of Abnormal Psychology, 31, 59-66.

BROWN, D. P. (1977): A model for the levels of concentrative mediation. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 25, 236-273.

BROWN, E. L. és DEFFENBACHER, K. (1979): Perception and the Senses. Oxford: Oxford University Press.

BROWN, G. W. és HARRIS, T. (1978): Social Origins of Depression: A Study of Psychiatric Disorder in Women. London: Tavistock.

BROWN, J. (1991): Staying fit and staying well: Physical fitness as a mod­erator of life stress. Journal of Personality and Social Psychology, 60, 555-561.

BROWN, J. D. (1986): Evaluations of self and others: Self-enhancement biases in social judgments. Social Cognition, 4, 353-376.

BROWN, R. (1973): A First Language: The Early Stages. Cambridge, MA: Harvard University Press.

BROWN, R. (1974): Further comment on the risky shift. American Psychol­ogist, 29, 468-470.

BROWN, R. (1986): Social Psychology: The Second Edition. New York: Free Press.

BROWN, R., CAZDEN, C. B. és BEL­LU­GI, U. (1969): The child's grammar from 1 to 3. In J. P. Hill (Ed.): Minnesota Symposium on Child Psychology (Vol. 2). Minneapolis: University of Minnesota Press.

BROWN, R. és KULIK, J. (1977): Flashbulb memories. Cognition, 5, 73-99.

BROWN, R. W. és MCNEILL, D. (1966): The "tip-of-the-tongue" phenomenon. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 5, 325-337.

BROWNELL, K. (1988): Yo-yo dieting. Psychology Today, 22 (Jan), 20-23.

brownell, k. d. és rodin, j. (1994): The dieting maelstrom: is it possible and advisable to lose weight? American Psychologist, 49, 781-791.

BRUCH, H. (1973): Eating Disorders: Obesity, Anorexia Nervosa, and the Person Within. New York: Basic ­Books.

BRUNER, J. S. (1957): Going beyond the information given. In Contemporary Approaches to Cognition: A Symposium Held at the University of Colorado. Cambridge, MA: Harvard University Press.

BRUNER, J. S., GOODNOW, J. J. és AUSTIN, G. A. (1956): A Study of Thinking. New York: Wiley.

BRUNER, J. S., OLVER, R. R., GREEN­FIELD, P. M. és munkatársai (1966): Studies in Cognitive Growth. New York: Wiley.

BRUYER, R., LATERRE, C., SERON, X. és munkatársai (1983): A case of prosopagnosia with some preserved covert remembrance of familiar faces. Brain and Cognition, 2, 257-284.

BRYAN, J. H. és TEST, M. A. (1967): Models and helping: Naturalistic studies in aiding behavior. Journal of Personality and Social Psychology, 6, 400-407.

BUB, D., BLACKS, S. és HOWELL, J. (1989): Word recognition and orthographic context effects in a letter-by-letter reader. Brian and Language, 36, 357-376.

Buchanan, eccles és becker (1992): Are adolescents the victims of raging hormones? Evidence for activational effects of hormones on moods and behavior at adolescence. Psychological Bulletin, 111, 62-107.

BUCK, L. és AXEL, R. (1991): A novel multigene family may encode odorant receptors: A molecular basis for odor recognition. Cell, 65, 175-187.

BURGESS, A. W. és HOLMSTROM, L. (1974): Rape trauma syndrome. American Journal of Psychiatry, 131, 981-986.

BURNAM, M. A., STEIN, J. A., GOLD­ING, J. M., SIEGEL, J. M., SO­RENSON, S. B., FORSYTHE, A. B. és TELLES, C. A. (1988): Sexual assault and mental disorders in a community population. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 56, 843-850.

BURNS, D. D. (1981): Feeling Good: The New Mood Therapy. New York: Penguin Books.

BURNSTEIN, E. és VINOKUR, A. (1973): Testing two classes of theo­ries about group-induced shifts in indi­vidual choice. Journal of Experimental Social Psychology, 9, 123-137.

BURNSTEIN, E. és VINOKUR, A. (1977): Persuasive arguments and social comparison as determinants of attitude polarization. Journal of Experimental Social Psychology, 13, 315-332.

BURT, M. R. (1980): Cultural myths and supports for rape. Journal of Person­ality and Social Psychology, 38, 217-230.

BUSS, A. H. és PLOMIN, R. (1975): A Temperament Theory of Personality Development. New York: Wiley.

BUSS, D. M. (1989): Sex differences in human mate preference: Evolutionary hypotheses tested in 37 cultures. Brain and Behavior Sciences, 12, 1-49.

BUSS, D. M. (1994): The Evolution of Desire: Strategies of Human Mating. New York: Basic Books.

BUSS, D. M. és BARNES, M. (1986): Preferences in human mate selection. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 559-570.

BUSS, D. M., LARSEN, R. J., WESTERN, D. és SEMMELROTH, J. (1992): Sex differences in jealousy: evolution physiology, and psychology. Psychological Science, 3, 251-255.

BUTLER, J. M. és HAIGH, G. V. (1954): Changes in the relation between self concepts and ideal concepts consequent upon client-centered coun­seling. In C. R. Rogers és R. F. Dymond (Eds.): Psychotherapy and Personality Change: Coordinated Studies in the Client-centered Ap­proach, 55-76. Chicago: University of Chicago Press.

BUTT, D. S. (1988): The Psychology of Sport: The Behavior, Motivation, Personality and Performance of Athletes (2nd ed.). New York: Van Nostrand Reinhold.

BUTTERFIELD, E. L. és SIPERSTEIN, G. N. (1972): Influence of contingent auditory stimulation on nonnutrional sucking. In J. Bosma (Ed.): Oral Sensation and Perception: The Mouth of the Infant. Springfield, IL: Charles B. Thomas.

BYERLY, W. B. et al. (1989): Mapping genes for manic-depression and schizophrenia with DNA markers. Trends in Neurosciences, 12, 46-48.

CABANAC, M. (1979): Sensory pleasure. Q Rev Biol, 54(1), 1-29.

CABANAC, M. (1992): Pleasure: the common currency. Journal of Theoretical Biology, 155, 173-200.

CAGGIULA, A. R. és HOEBEL. B. G. (1966): A "copulation-reward site" in the posterior hypothalamus. Science, 153, 1284-1285.

CAHILL, L., PRINS, B., WEBER, M. és MCGAUGH, J. L. (1994): Adrenergic activation and memory for emotional events. Nature, 371.

CAIN, W. S. (1988): Olfaction. In R. C. Atkinson, R. J. Herrnstein, G. Lindzey és R. D. Luce (Eds.): Stevens' Handbook of Experimental Psychol­ogy (Vol. 1). New York: Wiley, 409-459.

CALLAWAY, M. R., MARRIOTT, R. G. és ESSER, J. K. (1985): Effects of dominance on group decision mak­ing: Toward a sterss-reduction ex­planation of groupthink. Journal of Personality and Social Psychology, 49, 949-952.

CAMPBELL, E. A., COPE, S. J. és TEAS­DALE, J. D. (1983): Social ­factors and affective disorder: An ­investigation of Brown and Harris's model. British Journal of Psychiatry, 143, 548-553.

CAMPOS, J. J., BARRETT, K. C., LAMB, M. E., GOLDSMITH, H. H. és STENBERG, C. (1983): Socio­emotional development. In P. Mussen (Ed.): Handbook of Child Psychology (Vol. 1, 1-101). New York: Wiley.

CANNON, W. B. (1927): The James-Lange theory of emotions: A critical examination and an alternative theory. American Journal of Psychology, 39, 106-124.

CANTOR, N., MARKUS, H., NIE­DEN­THAL, P. és NURIUS, P. (1986): On motivation and the self-concept. In R. M. Sorrentino és E. T. Higgins (Eds.): Handbook of Motivation and Cognition: Foundations of Social Behavior (pp. 96-121). New York: Guilford.

CARAMAZZA, A. és ZURIF, E. B. (1976): Dissociation of algorithmic and heuristic processes in language comprehension: Evidence from aphasia. Brain and Language, 3, 572-582.

CAREY, G. és GOTTESMAN, I. I. (1981): Twin and family studies of anxiety, phobic, and obsessive disorders. In D. F. Klein és J. Rabkin (Eds.): Anxiety: New Research and Changing Concepts. New York: Haven Press.

CARLSON, N. R. (1986): Psychology of Behavior (3rd ed.). Boston, MA: Allyn & Bacon.

CARLSON, N. R. (1988): Foundations of Physiological Psychology. Boston: Allyn & Bacon.

CARLSON, R. (1971): Where is the person in personality research? Psychological Bulletin, 75, 203-219.

CARPENTER, P. A., JUST, M. A. és SHELL, P. (1990): What one intelligence test measures: A theoretical account of the processing in the Raven Progressive Matrices Test. Psycholog­ical Review, 97, 404-431.

CARROL, E. N., ZUCKERMAN, M. és VOGEL, W. H. (1982): A test of the optimal level of arousal theory of sensation seeking. Journal of Personality and Social Psychology, 42, 572-575.

CARROLL, D. W. (1985): Psychology of Language. Monterey, CA: Brooks/ Cole.

CARROLL, J. B. (1988): Individual differences in cognitive functioning. In R. C. Atkinson, R. J. Herrnstein, G. Lind­zey, és R. D. Luce (Eds.): Stevens' Hand­book of Experimental Psychology (Vol. 2). New York: Wiley.

CARSKADON, M. A., MITLER, M. M. és DEMENT, W. C. (1974): A comparison of insomniacs and normals: Total sleep time and sleep latency. Sleep Research, 3, 130.

CARSON, N. D. és JOHNSON, R. E. (1985): Suicidal thoughts and prob­lem­solving preparations among college students. Junior College Student Personnel, 26 (6), 484-487.

CARSON, R. C. és BUTCHER, J. N. (1992): Abnormal Psychology and Modern Life. Glenview, IL: Scott, Foresman & Co.

CARSTENSEN, L. L. és NEALE, J. M. (1989): Mechanism of Psychological Influence on Physical Health. New York: Plenum.

CARTER, J. E. és HEALTH, B. (1971): Somatotype methodology and kinesiology research. Kinesiology Review, 2, 10.

CARTERETTE, E. C. és FRIEDMAN, M. P. (Eds.) (1974-1978): Handbook of Perception, Vols. 1-11. New York: Academic Press.

CARTWRIGHT, R. D. (1974): The in­fluence of a conscious wish on dreams: A methodological study of dream ­meaning and function. Journal of Abnor­mal Psychology, 83, 387-393.

CARVER, C. S. és SCHEIER, M. F. (1981): Attention and Self-regulation: A Control-theory Approach to Human Behavior. New York: Springer-Verlag.

CASE, R. (1985): Intellectual Development: A Systematic Reinterpretation. New York: Academic Press.

CASE, R. B., HELLER, S. S., CASE, N. B. és MOSS, A. J. (1985): Type A behavior and survival after acute myocardial infarction. New England Journal of Medicine, 312, 737.

CASPI, A., BEM, D. J. és ELDER, G. H., JR. (1989): Continuities and consequences of interactional styles across the life course. Journal of Person­ality, 56, 375-406.

CASPI, A., ELDER, G. H., JR. és BEM, D. J. (1987): Moving against the world: Life-course patterns of explosive children. Developmental Psychology, 22, 303-308.

CASPI, A., ELDER, G. H., JR. és BEM, D. J. (1989): Moving toward the world: Life-course patterns of dependent children. Unpublished manu­script, Harvard University.

CASPI, A. és HERBENER, E. S. (1990): Continuity and change: Assortative marriage and the consistency of personality in adulthood. Journal of Personality and Social Psychology, 58, 250-258.

CASPI, A. és MOFFIT, T. E. (1991): Individual differences are accentuated during periods of social change: The sample case of girlsat puberty. Journal of Personality and Social Psychology, 61, 157-168.

CASTELLUCI, V. és KANDEL, E. R. (1976): Presynaptic facilitation as a mechanism for behavioral sensitiza­tion in Aplysia. Science, 194, 1176-1178.

CATTELL, R. B. (1957): Personality and Motivation Structure and Mea­surement. Yonkers-on-Hudson, N. Y.: World Publishers.

CATTELL, R. B. (1966): The Scientific Analysis of Personality. Chicago: Aldine.

CAVE, K. R. és WOLFE, J. M. (1989): Modeling the role of parallel processing in visual search. Cognitive Psychology, 22, 225-271.

CECI, S. J., CAVES, R. D. és HOWE, M. J. (1981): Children's long-term memory for information that is incongruous with their prior knowledge. British Journal of Psychology, 72(4), 443-450.

CENTERS FOR DISEASE CONTROL (1988): Health status of Vietnam vet­erans: Psychosocial characteristics. Journal of the American Medical Association, 259, 2701-2707.

CHAIKEN, S. (1980): Heuristic versus systematic information processing and the use of source versus message cues in persuasion. Journal of Person­ality and Social Psychology, 39, 752-766.

CHAIKEN, S. (1987): The heuristic model of persuasion. In M. P. Zanna, J. N. Olson, és C. P. Herman (Eds.): Social Influence: The Ontario Symposium (Vol. 5, pp. 3-39). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

CHAPMAN, L. J. és CHAPMAN, J. P. (1969): Illusory correlation as an ob­stacle to the use of valid psychodiagnostic signs. Journal of Abnormal Psychology, 74, 271-280.

CHARNEY, D. S. és HENINGER, G. R. (1983): Monoamine receptor sensitivity and depression: Clinical studies of antidepressant effects on serotonin and noradrenergic function. Psycho­phar­macology Bulletin, 20, 213-223.

CHARNEY, D. S., HENINGER, G. R. és STERNBERG, D. E. (1984): Serotonin function and mechanism of action of antidepressant treatment: Effects of amitriptyline and desipr­amine. Archives of General Psychiatry, 41, 359-365.

CHASE, W. G. és SIMON, H. A. (1973a): The mind's eye in chess. In W. G. Chase (Ed.): Visual Informa­tion Processing. New York: Academic Press.

CHASE, W. G. és SIMON, H. A. (1973b): Perception in Chess. Cognitive Psychology, 4, 55-81.

CHAUDURI, H. (1965): Philosophy of Meditation. New York: Philosophical Library.

CHEN, S. C. (1937): Social modifica­tion of the activity of ants in nest­building. Psychological Zoology, 10, 420-436.

CHENG, P. W. HOLYOAK, K. J., NIS­BETT, R. E. és OLIVER, L. (1986): Pragmatic versus syntactic approaches to training deductive reasoning. Cognitive Psychology, 18, 293-328.

CHESS, S. és THOMAS, A. (1984): Origins and Evolution of Behavior Disorders: Infancy to Early Adult ­Life. New York: Brunner/Mazel.

CHI, M. (1978): Knowledge structures and memory development. In R. S. Siegler (Ed.): Children's Thinking: what Develops? Hillsdale, NJ: Erlbaum.

CHI, M., GLASER, R. és REES, E. (1982): Expertise in problem solving. In R. Sternberg (Ed.): Advances in the Psychology of Human Intelligence (Vol. 1). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

CHOMSKY, N. (1965): Aspects of the Theory of Syntax. Cambridge, MA: MIT Press.

CHOMSKY, N. (1972): Language and Mind (2nd ed.). New York: Harcourt Brace Jovanovich.

CHOMSKY, N. (1980): Rules and Representations. New York: Columbia University Press.

CHOMSKY, N. (1991, March): Quoted in Discover.

CHRISTIE, R. és JOHODA, M. (Eds.) (1954): Studies in the Scope and Me­thod of "The Authoritarian Personal­ity". New York: Free Press.

CHURCHLAND, P. M. (1988): Matter and Consciousness. Cambridge: MIT Press.

CHURCHLAND, P. M. (1995): The Engine of Reason, the Seat of the Soul. Cambridge: MIT Press.

CHURCHLAND, P. S. és SEJNOWSKI, T. J. (1988): Perspectives on cognitive neuroscience. Science, 242, 741-745.

CLARK, D. M. (1988): A cognitive model of panic attacks. In S. Rachman és J. D. Maser (Eds.): Panic: Psy­chol­og­ical Perspectives. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

CLARK, D. M. és BECK, A. T. (1988): Cognitive approaches. In C. G. Last és M. Hersen (Eds.): Handbook of Anxiety Disorders. Elmsford, NY: Per­ga­mon Press.

CLARK, E. V. (1983): Meanings and concepts. In P. H. Mussen (Ed.): Handbook of Child Psychology (Vol. 3). New York: Wiley.

CLARK, H. H. (1984): Language use and language users. In G. Lindzey és E. Aronson (Eds.): The Handbook of Social Psychology (Vol. 2, 3rd. ed.). New York: Harper & Row.

CLARK, H. H. és CLARK, E. V. (1977): Psychology and Language: An Introduction to Psycholinguistics. New York: Harcourt Brace Jovanovich.

CLARKE-STEWART, K. A. (1973): Interactions between mothers and their young children: Characteristics and consequences. Monographs of the Society for Research in Child Development, 38 (6 és 7, Serial No. 153).

COHEN, C. E. (1981): Person categories and social perception: Testing some boundaries of the processing effects of prior knowledge. Journal of Personality and Social Psychology, 40, 441-452.

COHEN, N. J. és SQUIRE, L. R. (1980): Preserved learning and retention of pattern analyzing skill in amnesia: Dissociation of knowing how and knowing that. Science, 210, 207-209.

COHEN, S. (1980, September): Train­ing to understand TV advertising: ­Effects and some policy implications. Paper presented at the American Psychological Association conven­tion, Montreal.

COHEN, S. és EDWARDS, J. R. (1989): Personality characteristics as moderators of the relationship between stress and disorder. In R. J. Neufeld (Ed.): Advances in the Investigation of Psychological Stress (pp. 235-283). New York: Wiley.

COHEN, S., TYRRELL, D. A. J. és SMITH, A. P. (1991): Psychological stress and susceptibility to the common cold. The New England Journal of Medicine, 325, 606-612.

COHEN, S. és WILLIAMSON, G. M. (1991): Stress and infectious disease in humans. Psychological Bulletin, 109, 5-24.

COHEN. S. és WILLS, T. A. (1985): Stress, social support, and the buffer­ing hypothesis. Psychological Bulletin, 98, 310-357.

COLBY, A., KOHLBERG, L., GIBBS, J. és LIEBERMAN, M. A. (1983): A longitudinal study of moral judgment. Monographs of the Society for Re­search in Child Development, 48 (No. 200), 1-2.

COLE, M. és COLE, S. R. (1993): The Development of Children (2nd ed.). New York: Scientific American ­Books.

COLEGROVE, F. W. (1899): Individual Memories. American Journal of Psychology, 10, 228-255.

COLLINS, A. M. és LOFTUS, E. G. (1975): A spreading-activation theory of semantic processing. Psychological Review, 82, 407-428.

COLLINS, H. M. (1974): The TEA set: Tacit knowledge and scientific networks. Science Studies, 4, 165-186.

COMERY, A. L. és LEE, H. B. (1992): A First Course in Factor Analysis (2nd ed.). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

CONDRY, J. és CONDRY, S. (1976): Sex differences: A study in the eye of the beholder. Child Development, 47, 812-819.

CONRAD, R. (1964): Acoustic confu­sions in immediate memory. British Journal of Psychology, 55, 75-84.

COOPER, L. A. és SHEPARD, R. N. (1973): Chronometric studies of the rotation of mental images. In W. G. Chase (Ed.): Visual Information Processing. New York: Academic Press.

COOPER, L. M. (1979): Hypnotic amnesia. In. E. Fromm és R. E. Shor (Eds.): Hypnosis: Developments in Research and New Perspectives (rev. ed.): New York: Aldine.

CORBETTA, M., MIEZIN, F. M., SHUL­MAN, G. L. és PETERSEN, S. E. (1993): A PET study of visuospatial attention. The Journal of Neuroscience, 13, 1202-1226.

CORDUA, G. D., MCGRAW, K. O. és DRABMAN, R. S. (1979): Doctor or nurse: Children's perception of sextyp­ed occupations. Child Development, 50, 590-593.

COREN, S. és WARD, L. M. (1989): Sensation & Perception (3rd ed.). San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

CORSINI, R. J. (1984): Current Psychotherapies (3rd ed.). Itasca, IL: Peacock.

COSCINA, D. V. és DIXON, L. M. (1983): Body weight regulation in anorexia nervosa: Insights from an animal model. In. F. L. Darby, P. E. Garfinkel, D. M. Garner és D. V. Coscina (Eds.): Anorexia Nervosa: Recent Developments. New York: Allan R. Liss.

COSTA, E. (1985): Benzodiazepine/ GABA interactions: A model to investigate the neurobiology of anxiety. In A. H. Tuma és J. D. Maser (Eds.): Anxiety and the Anxiety Disorders. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

COSTA, P. T. és MCCRAE, R. R. (1980): Still stable after all these ­years: Personality as a key to some issues in aging. In P. B. Bolles és O. G. Brim (Eds.): Lifespan Development and Behavior (Vol. 3). New York: Academic Press.

COTTRELL, N. B. (1972): Social facilitation. In C. G. McClintock (Ed.): Experimental Social Psychology. New York: Holt, Rinehart & Winston.

COTTRELL, N. B., RITTLE, R. H. és WACK, D. L. (1967): Presence of an audience and list type (competitional or noncompetitional) as joint determinants of performance in paired-associates learning. Journal of Personal­ity, 35, 425-434.

COTTRELL, N. B., WACK, D. L., SEK­ERAK, G. J. és RITTLE, R. H. (1968): Social facilitation of dominant responses by the presence of an audience and the mere presence of others. Journal of Personality and Social Psychology, 9, 245-250.

COURTRIGHT, J. A. (1978): A laboratory investigation of groupthink. Communications Monographs, 43, 229-246.

COUSINS, S. D. (1989): Culture and self-perception in Japan and the U.S. Journal of Personality and Social Psychology, 56, 124-131.

COX, R. H., QIU, Y. és LIU, Z. (1993): Overview of sport psychology. In R. N. Singer, M. Murphey, és L. K. Tennant (Eds.): Handbook of Research on Sport Psychology. New York: MacMillan.

CRAIGHEAD, L. W., STUNKARD, A. J. és O'BRIEN, R. M. (1981): Behav­ior therapy and pharmacotherapy for obesity. Archives of General Psychiatry, 38, 763-768.

CRAIK, F. I. M. és TULVING, E. (1975): Depth of processing and the retention of words in episodic ­memory. Journal of Experimental Psychology: General, 104, 268-294.

CRARY, W. G. (1966): Reactions to incongruent self-experiences. Journal of Consulting Psychology, 30, 246-252.

CRASILNECK, H. B. és HALL, J. A. (1985): Clinical Hypnosis: Principles and Applications (2nd ed.). Orlando, FL: Grune & Stratton.

CRAWFORD, H. J. (1989): Cognitive and psychological flexibility: Multiple pathways to hypnotic responsiveness. In V. A. Gheorghiu, P. Netter, H. J. Eysenck, és R. Rosenthal (Eds.): Suggestion and Suggestibility: Theory and Research. New York: Springer-Verlag.

CREESE, I., BURT, D. R. és SNYDER, S. H. (1978): Biochemical actions of neuroleptic drugs. In L. L. Iversen, S. D. Iversen és S. H. Snyder (Eds.): Handbook of Psychopharmacology (Vol. 10). New York: Plenum.

CRICK, F. (1994): The Astonishing Hypothesis: The Scientific Search for the Soul. New York: MacMillan Publishing Company.

CRICK, F. és MITCHISON, G. (1983): The function of dream sleep. Nature, 304, 111-114.

CRICK, F. és MITCHISON, G. (1986): REM sleep and neural nets. Journal of Mind and Behavior, 7, 229-250.

CROMWELL, P. F., MARKS, A., OLSON, J. N. és AVARY, D. V. (1991): Group effects on decision-marking by burglars. Psychological Reports, 69, 579-588.

CRONBACH, L. J. (1984): Essentials of Psychological Testing (4th ed.). New York: Harper & Row.

CUTLER, S. E. és NOLEN-HOEK­SEMA, S. (1991): Accounting for sex differences in depression through female victimization: Childhood sexual abuse. Sex Roles, 24, 425-438.

DABBS, J. M. és MORRIS, R., JR. (1990): Testosterone, social class, and antisocial behavior in a sample of 4,462 men. Psychological Science, 1, 209-211.

DALE, A. J. D. (1975): Organic brain syndromes associated with infec­tions. In A. M. Freeman, H. I. Kaplan és B. J. Sa­dock (Eds.): Comprehen­sive Textbook of Psychiatry (Vol. 2). 1, 1121-1130. Baltimore, MD: Williams Wilkins.

DALY, M. és WILSON, W. (1990): Is parent-offspring conflict sex-linked? Freudian and Darwinian models. Journal of Personality, 58, 165-189.

DAMASIO, A. R. (1985): Disorders of complex visual processing: Agnosia, achromatopsia, Balint's syndrome, and related difficulties of orientation and construction. In M. M. Mesulam (Ed.): Principles of Behavioral Neurology, 259-288. Philadelphia, PA: F. A. Davis Company.

DAMASIO, A. R. (1990): Category-related recognition defects as a clue to the neural substrates of knowledge. Trends in Neurosciences, 13, 95-98.

DAMON, W. (1977): The Social World of the Child. San Francisco: Jossey-Bass.

DAMON, W. (1983): Social and Person­ality Development. New York: Norton & Company.

DANEMAN, M. és CARPENTER, P. A. (1980): Individual differences in work­ing memory and reading. Journal of Verbal Learning and Verbal Beha­v­ior, 19, 450-466.

DARIAN-SMITH, I. (Ed.) (1984): Handbook of Physiology: The Ner­vous System: Section 1, Vol. 3. Sensory Processes. Bethesda, MD: American Psychological Society.

DARLEY, C. F., TINKLENBERG, J. R., ROTH, W. T., HOLLISTER, L. E. és ATKINSON, R. C. (1973a): Influence of marijuana on storage and retrieval processes in memory. Memory and Cognition, 1, 196-200.

DARLEY, C. F., TINKLENBERG, J. R., HOLLISTER, L. E. és ATKINSON, R. C. (1973b): Marijuana and retrieval from short-term memory. Psycho­phar­ma­cologia, 29, 231-238.

DARLEY, C. F., TINKLENBERG, J. R., ROTH, W. T. VERNON, S. és KO­PELL, B. S. (1977): Marijuana effects on long-term memory assessment and retrieval. Psychopharmacol­ogy, 52, 239-241.

DARLEY, J. M. és LATANÉ, B. (1968): Bystander intervention in emergen­cies: Diffusion of responsibility. ­Journal of Personality and Social Psychology, 8, 377-383.

DARO, D. (1988): Confronting Child Abuse. New York: The Free Press.

DARWIN, C. (1859): On the Origin of the Species. London: Murray.

DARWIN, C. (1872): The Expression of Emotion in Man and Animals. New York: Philosophical Library.

DASHIELL, J. F. (1930): An experimental analysis of some group effects. Journal of Abnormal and Social Psychology, 25, 190-199.

DASHIELL. J. F. (1935): Experimental studies of the influence of social situations on the behavior of individual human adults. In C. Murchison (Ed.): Handbook of Social Psychology. Worces­ter. MA: Clark University.

DAUBER, R. B. (1984): Subliminal psychodynamic activation in depression: On the role of autonomy issues in depressed college women. Journal of Abnormal Psychology, 93, 9-18.

DAVIDSON, A. R. és JACCARD, J. J. (1979): Variables that moderate the attitude-behavior relations: Results of a longitudinal survey. Journal of Personality and Social Psychology, 37, 1364-1376.

DAVIDSON, E. S., YASUNA, A. és TOWER, A. (1979): The effects of tele­vision cartoons on sex-role stereotyp­ing in young girls. Child Development, 50, 597-600.

DAVISON, G. C. és NEALE, J. M. (1990): Abnormal Psychology (5th ed.). New York: John Wiley & Sons.

DECASPER, A. J. és FIFER, W. P. (1980): Of human bonding: Newborns prefer their mothers' voices. Science, 208, 1174-1176.

DECASPER, A. J. és PRESCOTT, P. A. (1984): Human newborns' perception of male voices: Preference, discrimination and reinforcing value. Developmental Psychobiology, 17, 481-491.

DECASPER, A. J. és SIGAFOOS, A. D. (1983): The intrauterine heartbeat: A potent reinforcer for newborns. Infant Behavior and Development, 6, 19-25.

DECASPER, A. J. és SPENCE, M. J. (1986): Prenatal maternal speech in­fluences newborns' perception of ­speech sounds. Infant Behavior and Development, 9, 133-150.

DEIKMAN, A. J. (1963): Experimental meditation. Journal of Nervous and Mental Disease, 136, 329-373.

DEMBROSKI, T. M., MACDOUGALL, J. M., WILLIAMS, B. és HANEY, T. L. (1985): Components of Type A hostility and anger: Relation­ship to angio­gra­phic findings. Psychosomatic Medi­cine, 47, 219-233.

DEMENT, W. C. és KLEITMAN, N. (1957): The relation of eye movements during sleep to dream activity: An objective method for the study of dreaming. Journal of Experimental Psychology, 53, 339-346.

DEMENT, W. C. és WOLPERT, E. (1958): The relation of eye movements, bodily motility, and external stimuli to dream content. Journal of Experimental Psychology, 55, 543-553.

DENNIS, W. és DENNIS, M. (1940): The effects of cradling practices upon the onset of walking in Hopi children. Journal of Genetic Psychology, 56, 77-86.

DEPUE, R. A. és IACONO, W. G. (1989): Neurobehavioral aspects of affective disorders. In M. R. Rosen­zweig és L. W. Porter (Eds.): Annual Review of Psychology (Vol. 40). Palo Alto, CA: Annual Reviews, Inc.

DEVALOIS, R. L. és DEVALOIS, K. K. (1980): Spatial vision. Annual Review of Psychology, 31, 309-341.

DEVALOIS, R. L. és JACOBS, G. H. (1984): Neural mechanisms of color vision. In I. Darian-Smith (Ed.): Handbook of Physiology (Vol. 3). Bethesda, MD: American Physiological Society.

DEVANE, W. A., LUMIR, H., BREU­ER, A., PERTWEE, R. G., STEVEN­SON, L. A., GRIFFIN, G., BIGSON, D., MANDELBAUM, A., ETINGER, A. és MECHOULAN, R. (1992): Isolation and structure of brain constituent that binds to the cannabinoid receptor. Science, 258, 1946-1949.

DIAMOND, M. (1982): Sexual identity, monozygotic twins reared in discordant sex roles and a BBC follow-up. Arch Sex Behav, 11(2), 181-186.

DIENER, E. (1979): Deindividuation, self-awareness, and disinhibition. Jour­nal of Personality and Social Psychology, 37, 1160-1171.

DIENER, E. (1980): Deindividuation: The absence of self-awareness and self-regulation in group members. In P. B. Paulus (Ed.): The Psychology of Group Influence. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

DIENER, E., FRASER, S. C., BEA­MAN, A. L. és KELEM, R. T. (1976): Effects of deindividuation variables on stealing among Halloween trick-or-treaters. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 33, 178-183.

DIENSTBIER, R. A. (1989): Arousal and physiological toughness: Implications for mental and physical ­health. Psychological Review, 96, 84-100.

DIGMAN, J. M. és INOUYE, J. (1986): Further specification of the five robust factors of personality. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 116-123.

DILLBECK, M. C. és ORME-JOHN­SON, D. W. (1987): Physiological differences between transcendental meditation and rest. American Psychologist, 42 (9), 879-881.

DIMATTEO, M. R. (1991): The Psychol­ogy of Health, Illness, and Medical Care - An Individual Perspective. Pacific Grove, CA: Brooks/Cole.

DION, K. K. (1972): Physical attractiveness and evaluations of children's transgressions. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 24, 207-213.

DION, K. K. és BERSCHEID, E. (1972): Physical attractiveness and social perception of peers in pre­school children. Unpublished manu­script, University of Minnesota, Minne­apolis.

DION, K. K., BERSCHEID, E. és WALS­TER, E. (1972): What is beautiful is good. Journal of Personality and Social Psychology, 24, 285-290.

DOBELLE, W. H., MEADEJOVSKY, M. G. és GIRVIN, J. P. (1974): Artificial vision for the blind: Electrical stimulation of visual cortex offers hope for a functional prosthesis. Sci­ence, 183, 440-444.

DOHRENWEND, B. P., LEVAV, I. SHROUT, P. E., SCHWARTZ, S., NAVEH, G., LINK, B. G., SKODOL, A. E. és STUEVE, A. (1992): Socioeconomic status and psychiatric dis­orders: the causation-selection issue. Science, 255, 946-952.

DOHRENWEND, B. S. (1973): Social status and stressful life events. Journal of Personality and Social Psychol­ogy, 28, 225-235.

DOLLARD, J., DOOB, L. W., MILLER, N. E., MOWRER, O. H. és SEARS, R. R. (1939): Frustration and Aggression. New Haven: Yale University Press.

DOMJAN, M. és BURKHARD, B. (1986): The Principles of Learning and Behavior. Monterey, CA: ­Brooks/Cole.

DOWLING, J. E. és BOYCOTT, B. B. (1966): Organization of the primate retina. Proceedings of the Royal Society of London, Series B, 166, 80-111.

DOYLE, A. C. (1892/1981): The Original Illustrated Sherlock Holmes. Secaucus, NJ: Castle Books. (Originally published in America by Harper & Bros. in McClure's Magazine, 1893.)

DUCLAUX, R. és KENSHALO, D. R. (1980): Response characteristics of cutaneous warm fibers in the monkey. Journal of Neurophysiology, 43, 1-15.

DUJARDIN, K., GUERRIEN, A. és LE­CONTE, P. (1990): Sleep, brain activation and cognition. Psychology and Behavior, 47, 1271-1278.

DUNN, J. és PLOMIN, R. (1990): Separate Lives: Why Siblings are so Different. New York: Basic Books.

DUTTON, D. G. és ARON, A. P. (1974): Some evidence for heightened sexual attraction under conditions of high anxiety. Journal of Personality and Social Psychology, 30, 510-517.

EAGLE, M. N. (1984): Recent Developments in Psychoanalysis: A Critical Evaluation. New York: McGraw-Hill.

EAGLY, A. H. és CHAIKEN, S. (1984): Cognitive theories of persuasion. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 17, pp. 267-359). New York: Academic Press.

EBBESEN, E., DUNCAN, B. és KO­NECNI, V. (1975): Effects of content of verbal aggression on future verbal aggression: A field experiment. Journal of Experimental Psychology, 11, 192-204.

EBBINGHAUS, H. (1885): Über das Gedächtnis. Leipzig: Dunckes und Hum­blot.

EGAN, J. P. (1975): Signal Detection Theory and Roc Analysis. New York: Academic Press.

EHRHARDT, A. A., MEYER-BAHL­BURG, H. F., ROSEN, L. R., FELD­MAN, J. F., VERIDIANO, N. P., EL­KIN, E. J. és McEWEN, B. S. (1989): The development of gender-related behavior in females following prenatal exposure to diethylstilbestrol (DES). Horm Behav, 23(4), 526-541.

EIBL-EIBESFELDT, I. (1970): Ethol­ogy: The Biology of Behavior (E. Kling­hammer, Trans.). New York: Holt, Rine­hart & Winston.

EICH, J. E. (1980): The cue-dependent nature of state-dependent retrieval. Memory and Cognition, 8, 157-173.

EICHORN, D. H., CLAUSEN, J. A., HAAN, N., HONZIK, M. P. és MUS­SEN, P. H. (Eds.) (1981): Present and Past in Middle Life. New York: Academic Press.

EIMAS, P. D. (1975): Speech perception in early infancy. In L. B. Cohen és P. Salapatek (Eds.): Infant Perception: From Sensation to Cognition (Vol. 2). New York: Academic Press.

EIMAS, P. D. (1985): The perception of speech in early infancy. Scientific American, 252, 46-52.

EKMAN, P. (1982): Emotion in the Human Face (2nd ed.). New York: Cambridge University Press.

EKMAN, P. (1985): Telling Lies: Clues to Deceit in the Marketplace, Politics, and Marriage. New York: Norton.

EKMAN, P., LEVENSON, R. W. és FRIE­SON, W. V. (1983): Autonomic nervous system activity distinguishes among emotions. Science, 221, 1208-1210.

EKSTROM, R. B., FRENCH, J. W. és HARMAN, H. H. (1979): Cognitive factors: Their identification and replication. Multivariate Behavioral Re­search Monographs. Ft. Worth, TX: Society for Multivariate Experimental Psychology.

EKSTROM, R. B., FRENCH, J. W., HAR­MAN, H. H. és DERMAN, D. (1976): Manual for Kit of Factor-referenced Cognitive Tests, 1976. Prince­ton, NJ: Educational Testing Service.

ELKIN, I., SHEA, T., WATKINS, J., IMBER, S., SOTSKY, S., COLLINS, J., GLASS, D., PILKONIS, P., LEBER, W., DOCHERTY, J., FIESTER, S. és PARLOFF, M. (1989, November): National Institutes of Mental Health treatment of depression collaborative research program. Archives of General Psychiatry, 46, 971-982.

ELLIS, H. C. és HUNT, R. R. (1989): Fundamentals of Human Memory and Cognition (4th ed.). Dubuque, Iowa: Wm. C. Brown.

ELLIS, L. és AMES, M. A. (1987): Neurohormonal functioning and sexual orientation: A theory of homosexuality-heterosexuality. Psychological Bulletin, 2, 233-258.

ELLSWORTH, P. (1991): Some implications of cognitive appraisals on theories of emotion. In K. T. Strongman (Ed.): International Review of Studies on Emotion (Vol. 1): New York: Wiley.

ELMES, D. G., KANTOWITZ, B. H. és ROEDIGER, H. L. (1989): Research Methods in Psychology (3rd ed.). St. Paul, MN: West.

EMMELKAMP, P. és KUIPERS, A. (1979): Agoraphobia: a follow-up study four years after treatment. British Journal of Psychiatry, 134, 352-355.

ENDLER, N. S. (1982): Holiday of Dark­ness. New York: Wiley.

ENGEN, T. (1982): The Perception of Odors. New York: Academic Press.

EPPLEY, K. R., ABRAMS, A. I. és SHEAR, J. (1987): Differential effects of relaxation techniques on trait anxiety: a meta-analysis. Journal of Clinical Psychology, 45, 957-974.

EPSTEIN, A. (1982): The physiology of thirst. In. D. W. Pfaff (Eds.): Physiological Mechanism of Motivation (pp. 25-56). New York: Springer-Verlag.

EPSTEIN, S. (1977): Traits are alive and well. In D. Magnusson és N. S. Endler (Eds.): Personality at the Crossroads: Current Issues in Interactional Psychology. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

ERDELYI, M. H. (1985): Psychoanalysis: Freud's Cognitive Psychology. New York: Freeman.

ERICSSON, K. A., CHASE, W. G. és FALOON, S. (1980): Acquisition of a memory skill. Science, 208, 1181-1182.

ERICSSON, K. A. és SIMON, H. A. (1993): Protocol Analysis: Verbal Reports as Data (rev. ed.). Cambridge, MA: MIT Press.

ERIKSON, E. H. (1963): Childhood and Society (2nd ed.). New York: Norton.

ERIKSON, E. H. (1968): Identity: Youth and Crisis. New York: Norton.

ERON, L. D. (1987): The development of aggressive behavior from the per­spective of a developing behaviorism. American Psychologist, 42, 435-442.

ERON, L. D., HUESMANN, L. R., LEF­KOWITZ, M. M. és WALDER, L. O. (1972): Does television vio­lence cause aggression? American Psychologist, 27, 253-263.

ERVIN-TRIPP, S. (1964): Imitation and structural change in children's lan­guage. In E. H. Lenneberg (Ed.): New Directions in the Study of Language. Cambridge, MA: MIT Press.

ESTERSON, A. (1993): Seductive Mirage: An Exploration of the Work of Sigmund Freud. Chicago: Open Court Publishing Company.

ESTES, W. K. (1972): An associative basis for coding and organization in memory. In A. W. Melton és E. Martin (Eds.): Coding Processes in Human Memory. Washington, DC: Winston.

ESTES, W. K. (Ed.) (1975-1979): Handbook of Learning and Cognitive Processes (Vols. 1-6). Hillsdale, NJ: Erl­baum.

ETCOFF, N. L. (1985): The neuropsychology of emotional expression. In G. Goldstein és R. E. Tarter (Eds.): Advances in Clinical Neuropsychol­ogy (Vol. 3). New York: Plenum.

EVANS, C. (1984): Landscapes of the Night: How and Why We Dream. New York: Viking.

EVANS, C. J., KEITH, D. E., MORRI­SON, H., MAGENDZO, D. és ED­WARDS, R. H. (1992): Cloning of a delta opioid receptor by functional expression. Science, 258, 1952-1955.

EXNER, J. (1986): The Rorschach: A Comprehensive System (2nd ed., Vol. 1). New York: Wiley.

EYSENCK, H. J. (1953): The Structure of Human Personality. New York: Wiley.

EYSENCK, H. J. (1990): Biological dimensions of personality. In L. A. Pervin (Ed.): Handbook of Personality: Theory and Research (pp. 244-276). New York: Guilford Press.

EYSENCK, H. J. és EYSENCK, S. B. G. (1976): Psychoticism as a Dimension of Personality. London: Hoder & Stroughton.

EYSENCK, H. J. és KAMIN, L. (1981): The Intelligence Controversy. New York: Wiley.

EYSENCK, H. J. és RACHMAN, S. (1965): The Causes and Cures of Neu­rosis: An Introduction to Modern Behavior Therapy Based on Learning Theory and the Principles of Condi­tioning. San Diego: Knapp.

FAGOT, B. I. (1978): The influence of sex of child on parental reactions to toddler children. Child Development, 49, 459-465.

FAGOT, B. I. és LEINBACH, M. D. (1989): The young child's gender schema: Environmental input, internal organization. Child Development, 60, 663-672.

FALLON, A. E. és ROZIN, P. (1985): Sex differences in perceptions of desirable body shape. Journal of Abnormal Psychology, 94, 102-105.

FANCHER, R. E. (1985): The Intelligence Men: Makers of the IQ Controversy. New York: Norton.

FANTZ, R. L. (1961): The origin of form perception. Science, 204, 66-72.

FANTZ, R. L. (1970): Visual perception and experience in infancy: Issues and approaches. In National Academy of Science, Early Experience and Visual Information Processing in Perceptual and Reading Disorders, 351-381. New York: National Academy of Science.

FARAH, M. J. (1990): Visual Agnosia: Disorders of Object Recognition and what they Tell us About Normal Vi­sion. Cambridge, MA: MIT Press.

FARAH, M. J. és MCCLELLAND, J. L. (1991): A computational model of semantic memory impairment. Journal of Experimental Psychology: General, 120, 339-357.

FARBEROW, N. L. és SCHNEIDMAN, E. S. (1965): The Cry for Help. New York: McGraw-Hill.

FARTHING, G. W. (1992): The Psychol­ogy of Consciousness. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

FAUST, I. M. (1984): Role of the fat cell in energy balance physiology. In A. T. Stunkard és E. Stellar (Eds.): Eating and its Disorders. New York: Raven Press.

FAZIO, R. H. (1989): On the power and the functionality of attitudes: The role of attitude accessibility. In A. R. Prat­ka­nis és A. G. Greenwald (Eds.): Attitude Structure and Function. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

FAZIO, R. H. (1990): Multiple processes by which attitude guide behavior. The MODE model as an integrative framework. In M. P. Zanna (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 23). San Diego: Academic Press.

FAZIO, R. H. és WILLIAMS, C. J. (1986): Attitude accessibility as a moderator of the attitude-perception and attitude-behavior relations: An investigation of the 1984 presidential election. Journal of Personality and Social Psychology, 51, 505-514.

FAZIO, R. és ZANNA, M. P. (1981): Direct experience and attitude-behav­ior consistency. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in an Experimental Social Psychology (Vol. 14). New York: Academic Press.

FAZIO, R., ZANNA, M. P. és COOPER, J. (1977): Dissonance and self-perception: An integrative view of each theory's proper domain of Application. Journal of Experimental Social Psychology, 13, 464-479.

FECHNER, G. T. (1860/1966): Elements of Psychophysics (H. E. Adler, Trans.). New York: Holt, Rinehart & Winston.

FEINGOLD, A. (1988): Cognitive gender differences are disappearing. American Psychologist, 43, 95-103.

FEINGOLD, A. (1990): Matching for attractiveness in romantic partners and same-sex freinds. A meta-analysis and theoretical critique. Psychological Bulletin, 104, 226-235.

FELDMAN, H., GOLDIN-MEADOW, S. és GLEITMAN, L. R. (1978): Beyond Herodotus: The creation of language by linguistically deprived children. In A. Lock (Ed.): Action, Gesture, and Symbol: The Emergence of Language. London: Academic Press.

FENNELL, M. J. V. és CAMPBELL, E. H. (1984): The cognitions questionnaire: Specific thinking errors in de­pression. British Journal of Clinical Psychology, 23, 81-92.

FENTON, W. S. és MCGLASHAN, T. H. (1992): Testing Systems for Assessment of Negative Symptoms in Schizo­phrenia. Archives of General Psychiatry, 49, 179-184.

FENWICK, P. (1987): Meditation and the EEG. In M. A. West (Ed.): The Psychology of Meditation. Oxford, England: Oxford University Press.

FESHBACH, N. D. (1980, September): The child as psychologist and economist: Two curricula. Paper presented at the American Psychological Association convention. Montreal.

FESHBACH, S. és WEINER, B. (1991): Personality (3rd ed.). Lexington, MA: Heath.

FESTINGER, L. (1957): A Theory of Cog­nitive Dissonance. Stanford: Stan­ford University Press.

FESTINGER, L. és CARLSMITH, J. M. (1959): Cognitive consequences of forced compliance. Journal of Abnormal and Social Psychology, 58, 203-210.

FESTINGER, L., PEPITONE, A. és NEW­COMB, T. M. (1952): Some consequences of deindividuation in a group. Journal of Abnormal and Social Psychology, 47, 383-389.

FESTINGER, L., SCHACHTER, S. és BACK, K. (1950): Social Pressures in Informal Groups: A Study of Human Factors in Housing. New York: Harper & Row.

FIELD, J. (1987): The development of auditory-visual localization in infancy. In B. E. McKenzie és R. H. Day (Eds.): Perceptual Development in Early Infancy. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

FIELD, T. M., WOODSON, R., GREEN­­BERG, R. és COHEN, D. (1982): Discrimination and imitation of facial expressions by neonates. Science, 218, 179-181.

FINCK, H. T. (1887): Romantic Love and Personal Beauty: Their Development, Causal Relations, Historic and National Peculiarities. London: Mac­millan.

FINKE, R. A. (1985): Theories relating mental imagery to perception. Psychological Bulletin, 98, 236-259.

FISH, B., MARCUS, J., HANS, S. L., AUERBACH, J. G. és PERDUE, S. (1992): Infants at risk for schizophrenia: sequelae of a genetic neurointe­grative defect. Archives of General Psychiatry, 49, 221-235.

FISHER, G. H. (1967): Preparation of ambiguous stimulus materials. Perception and Psychophysics, 2, 421-422.

FISHMAN, P. (1983): Interaction: The work women do. In B. Thorne, C. Kramarae és N. Henley (Eds.): Language, Gender, and Society. Rowley, MA: Newbury House.

FISKE, S. T. (1993): Social cognition and social perception. In L. Porter és M. R. Rosenzweig (Eds.): Annual Review of Psychology (Vol. 44, pp. 155-194).

FISKE, S. T. és TAYLOR, S. E. (1991): Social Cognition (2nd ed.). New York: McGraw-Hill.

FITZSIMONS, J. T. (1969): The role of a renal thirst factor in drinking induc­ed by extra cellular stimuli. Journal of Physiology, London, 201, 349-368.

FITZSIMONS, J. T. (1990): Thirst and sodium appetite. In E. M. Stricker (Eds.): Neurobiology of Food and Fluid Intake (pp. 23-44). New York: Plenum.

FIVUSH, R. és HAMOND, N. R. (1991): Autobiographical memory across the preschool years: Toward reconceptualizing childhood mem­ory. In R. Fivush és N. R. Hamond (Eds.): Knowing and Remembering in Young Children. New York: Cam­bridge University Press.

FIXSEN, D. L., PHILLIPS, E. L., PHILLIPS, E. A. és WOLF, M. M. (1976): The teaching-family model of group home treatment. In W. E. Craighead, A. E. Kazdin és M. J. Mahoney (Eds.): Behavior Modification: Principles, Issues, and Applications. Boston: ­Houghton Mifflin.

FLAVELL, J. H. (1992): Cognitive Development (3rd ed.). Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

FLEMING, J. és DARLEY, J. M. (1986): Perceiving Intention in Constrained Behavior: The Role of Purposeful and Constrained Action Cues in Correspondence Bias Effects. Unpublished manuscript, Princeton University, Princeton, NJ.

FLODERUS-MYRED, B., PETERSEN, N. és RASMUSON, I. (1980): Assessment of heritability for person­ality based on a short form of the Eysenck Personality Inventory. Behav­ior Genetics, 10, 153-161.

FLOWERS, M. L. (1977): A laboratory test of some implications of Janis's groupthink hypothesis. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 888-896.

FLYNN, J. R. (1984): The mean IQ of Americans: Massive gains 1932 to 1978. Psychological Bulletin, 95, 29-51.

FLYNN, J. R. (1997): Massive IQ gains in 14 nations: What IQ tests really measure. Psychological Bulletin, 101, 171-191.

FOA, E. és STEKETEE, G. (1989): Obsessive-compulsive disorder. In C. Lindemann (Ed.): Handbook of Phobia Therapy. Northvale, NJ: Jason Aronson Inc.

FODOR, J. A. (1981): Representations: Philosophical Essays on the Foundations of Cognitive Science. Cam­bridge, MA: MIT Press.

FODOR, J. A., BEVER, T. G. és GAR­RETT, M. F. (1974): The Psychology of Language: An Introduction to Psycholinguistics and Generative Grammar. New York: McGraw-Hill.

FOLKES, V. S. (1982): Forming rela­tionships and the matching hypo­thesis. Personality and Social Psychology Bulletin, 8, 631-636.

FOLSTEIN, S. és RUTTER, M. (1977): Infantile autism: A genetic study of 21 twin pairs. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 18, 297-322.

FOREM, J. (1973) Transcendental Meditation: Maharishi Mahesh Yogi and the Science of Creative Intelligence. New York: Dutton.

FORGE, K. L. és PHEMISTER, S. (1987): The effect off prosocial cartoons on preschool children. Child Development Journal, 17, 83-88.

FOSS, D. J. és HAKES, D. T. (1978): Psycholinguistics: An Introduction to the Psychology of Language. Engle­wood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

FRAGER, R. és FAIDMAN, J. (1984): Personality and Personal Growth (2nd ed.). New York: Harper & Row.

FRANKENHAEUSER, M. (1983): The sympathetic-adrenal and pituitary-adrenal response to challenge: Compar­ison between the sexes. In T. M. Dembroski, T. H. Schmidt és G. Blum­chen (Eds.): Biobehavioral Bas­es of Coronary Heart Disease. Basel: Karger.

FRANKLIN, J. (1987): Molecules of the Mind. New York: Atheneum.

FRANTZ, R. L. (1966): Pattern discrimination and selective attention as determinants of perceptual development from birth. In A. H. Kikk és J. F. Rivoire (Eds.): Development of Perception: Vol. 2. The Visual System (pp. 143-173). New York: International University Press.

FRAUMAN, D. C., LYNN, S. J., HARD­AWAY, R. és MOLTENI, A. (1984): Effect of subliminal symbiotic activation on hypnotic rapport and susceptibility. Journal of Abnormal Psychology, 93, 481-483.

FRAZIER, K. (Ed.) (1985): Science Confronts the Paranormal. Buffalo: Prometheus Books.

FRAZIER, K. (1987): Psychic's imagin­ed year fizzles (again). Skeptical Inquirer, 11, 335-336.

FREDERIKSEN, N., MISLEVY, R. J. és BEJAR, I. (Eds.) (1992): Test Theory for a New Generation of Tests. Hills­dale, NJ: Erlbaum

FREE, L. A. és CANTRIL, H. (1967): The Political Beliefs of Americans. New Brunswick, NJ: Rutgers University Press.

FREEDMAN, J. L. (1965): Long-term behavioral effects of cognitive dissonance. Journal of Experimental So­cial Psychology, 1, 145-155.

FREEDMAN, J. L. és SEARS, D. O. (1965): Warning, distraction, and resistance to influence. Journal of Personality and Social Psychology, 1, 262-266.

FRENCH, G. M. és HARLOW, H. F. (1962): Variability of delayed-reac­tion performance in normal and brain-damaged rhesus monkeys. Journal of Neurophysiology, 25, 585-599.

FREUD, A. (1946/1967): The Ego and the Mechanisms of Defense (rev. ed.). New York: International Universities Press.

FREUD, A. (1958): Adolescence. The Psychoanalytic Study of the Child, 13, 255-278.

FREUD, S. (1885): Ueber Coca. Vienna: Moritz Perles. (Translated in Freud, 1974.)

FREUD, S. (1885/1974): Cocaine Papers (edited and introduction by R. Byck; notes by A. Freud). New York: Stonehill.

FREUD, S. (1900/1953): The Interpretation of Dreams (Reprint ed., Vol. 4, 5). London: Hogarth Press.

FREUD, S. (1901/1960): Psychopathol­ogy of Everyday Life (Standard ed., Vol. 6). London: Hogarth Press.

FREUD, S. (1905/1948): Three Contributions to Theory of Sex (4th ed.; A. A. Brill, Trans.). New York: Nervous and Mental Disease Monograph.

FREUD, S. (1915/1976): Repression. In J. Strachey (Ed. and Trans.): The Complete Psychological Works: Standard Edition (Vol. 14). London: Hogarth Press

FREUD, S. (1920/1975): Beyond the Pleasure Principle. New York: Norton.

FREUD, S. (1925/1961): Some psychical consequences of the anatomical distinctions between the sexes. In J. Strachey (Ed. and Trans.): The Com­plete Psychological Works: Standard Edition (Vol. 18). London: Hogarth Press.

FREUD, S. (1933/1964): New Introductory Lectures on Psychoanalysis (J. Strachey, Ed. and Trans.). New York: Norton.

FREUD, S. (1933/1965): Revision of the theory of dreams. In J. Strachey (Ed. and Trans.): New Introductory Lec­tures on Psychoanalysis (Vol. 22, Lect. 29). New York: Norton.

FREUD, S. (1940) An outline of psychoanalysis. International Journal of Psychoanalysis, 21, 27-84.

FRIED I., MATEER, C., OJEMANN, G., WHONS, R. és FEDIO, P. (1982): Organization of visuospatial func­tions in human cortex. Brain, 105, 349-371.

FRIED, M. (1982): Disadvantage, vulnerability, and mental illness. In D. L. Parron, F. Solomon és C. D. Jenkins (Eds.): Behavior, Health Risks, and Social Disadvantage. Washington, DC: National Academy Press.

FRIEDAN, B. (1963): The Feminine Mystique. New York: Dell Publishing.

FRIEDMAN, M. és ROSENMAN, R. H. (1974): Type A Behavior. New York: Knopf.

FRIEDMAN, M., ROSENMAN, R. H., STRAUS, R., WURM, M. és KOSI­TCHECK, R. (1968): The relationship of behavior pattern A to the state of coronary vasculature. American Jour­nal of Medicine, 44, 525-537.

FRIEDMAN, M.,THORESEN, C. E., GILL, J. J. és munkatársai (1985, March): Alteration of Type A behav­ior and its effect upon cardiac recurrences in post-myocardial infarction subjects: Summary results of the recurrent coronary prevention project. Paper presented at meetings of the Society of Behavioral Medicine, New Orleans.

FRIEDMAN, M. I. (1990): Making sense out of calories. In E. M. Stricker (Ed.): Neurobiology of Food and Fluid Intake (pp. 513-528). New York: Plenum.

FRIEDMAN, M. I. és STRICKER, E. M. (1976): The physiological psychol­ogy of hunger: A physiological per­spective. Psychological Review, 83, 401-431.

FRIJDA, N. (1986): The Emotions. Cambridge, England: Cambridge University Press.

FRISCHHOLZ, E. J. (1985): The rela­tionship among dissociation, hypnosis, and child abuse in the development of multiple personality disorder. In R. P. Kluft (Ed.): Childhood Antecedents of Multiple Personality. Washington, DC: American Psychiatric Press.

FRODI, A. és THOMPSON, R. (1985): Infants' affective responses in the strange situation: Effects of prematurity and of quality of attachment. Child Development, 56, 1280-1290.

FROMM, E. (1970): Age regression with unexpected reappearance of a repressed childhood language. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 18, 79-88.

FROMM, E. és SHOR, R. E. (Eds.) (1979): Hypnosis: Developments in Research and New Perspectives (2nd ed.). Chicago: Aldine.

FUNKENSTEIN, D. (1955): The physiology of fear and anger. Scientific American, 192, 74-80.

GADOW, K. D. (1992): Pediatric psycho­pharmacotherapy: A review of recent research. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 153-195.

GALANTER, E. (1962): Contemporary psychophysics. In R. Brown és mun­ka­társai (Eds.): New Directions in Psychology (Vol. 1). New York: Holt, Rine­hart & Winston.

GALOTTI, K. M. (1989): Approaches to studying formal and everyday reason­ing. Psychological Bulletin, 105, 331-351.

GAMSON, W. B., FIREMAN, B. és RYTINA, S. (1982): Encounters with Unjust Authority. Homewood, IL: Dorsey Press.

GANAWAY, G. K. (1989): Historical versus narrative truth: Clarifying the role of exogenous trauma in the etiology of MPD and its variants. Dissociation, 2, 205-220.

GANELLEN, R. J. és CARVER, C. S. (1985): Why does self-reference promote incidental encoding? Journal of Personality and Social Psychology, 21, 284-300.

GARCIA, J. (1990): Learning without memory. Journal of Cognitive Neuroscience, 2, 287-305.

GARCIA, J. és KOELLING, R. A. (1966): The relation of cue to consequence in avoidance learning. Psycho­nomic Science, 4, 123-124.

GARDNER, B. T. és GARDNER, R. A. (1972): Two-way communication with an infant chimpanzee. In A. M. Schrier és F. Stollnitz (Eds.): Behav­ior of Nonhuman Primates (Vol. 4). New York: Academic Press.

GARDNER, E. L. (1992): Brain reward mechanisms. In J. H. Lowinson, P. Ruiz, és R. B. Millman (Eds.): Substance Abuse: A Comprehensive Textbook (2nd ed.). Baltimore, MD: Williams & Wilkins.

GARDNER, H. (1975): The Shattered Mind. New York: Knopf.

GARDNER, H. (1983): Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligence. New York: Basic Books.

GARDNER, H. (1985): The Mind's New Science: A History of the Cognitive Revolution. New York: Basic Books.

GARDNER, M. (1981): Science: Good, Bad, and Bogus. New York: Prome­theus.

GARFIELD, S. L. (1980): Psychother­apy: An Eclectic Approach. New York: Wiley-Interscience.

GARFINKEL, P. E. és GARNER. D. M. (1982): Anorexia Nervosa: A Multi­discip­linary Perspective. New York: Brunner/Mazel.

GARMEZY, N. (1974): Children at risk: The search for the antecedents of schizophrenia: Pt. 2. Ongoing re­search programs, issues and intervention. Schizo­phrenia Bulletin, 1, 55-125.

GARMEZY, N. és DEVINE, E. (1984): Project competence: The Minnesota studies of children vulnerable to psychopathology. In N. F. Watt, E. J. Anthony, N. F. Wynne és J. E. Rolf (Eds.): Children at Risk for Schizo­phrenia: A Longitudinal Perspective. Cambridge: Cambridge University Press.

GARRETT, M. F. (1990): Sentence processing. In D. N. Osherson és H. Lasnik: An Invitation to Cognitive Science: Language (Vol. 1). Cam­bridge, MA: MIT Press.

GATES, A. I. (1917): Recitation as a factor in memorizing. Archives of Psychology, No. 40.

GAW, A. (1993): Culture, Ethnicity, and Mental Illness. Washington, DC: American Psychiatric Press.

GAZZANIGA, M. S. (1985): The Social Brain: Discovering the Networks of Mind. New York: Basic Books.

GEEN, R. G. és QUANTY, M. B. (1977): The catharsis of aggression. In L. Ber­kowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 10). New York: Academic Press.

GEEN, R. G., BEATTY, W. W. és ARKIN, R. M. (1984): Human Motiva­tion: Physiological, Behavioral, and Social Approaches. Boston: Allyn & Bacon.

GEER, J. és MAISEL, E. (1973): Evaluating the effects of the prediction-control confound. Journal of Person­ality and Social Psychology, 23, 314-319.

GEISLER, C. (1986): The use of subliminal psychodynamic activation in the study of repression. Journal of Personality and Social Psychology, 51, 844-851.

GEISLER, W. S. (1978): Adaptation, afterimages and cone saturation. Vision Research, 18, 279-289.

GELMAN, R. és GALLISTEL, C. R. (1978): The Young Child's Under­standing of Number: A Window on Early Cognitive Development. Cam­bridge, MA: Harvard University Press.

GENTER, D. és STEVENS, A. L. (1983): Mental Models. Hillsdale, NJ: Erlbaum Press.

GESCHWIND, N. (1972): Language and the brain. Scientific American, 226, 76-83.

GESCHWIND, N. (1979): Specializa­tions of the human brain. Scientific American, 241, 180-199.

GESCHWIND, N. és GALABURDA, A. M. (1987): Cerebral Lateraliza­tion. Cambridge: MIT Press.

GESELL, A. és THOMPSON, H. (1929): Learning and growth in identical twins: An experimental study by the method of co-twin control. Genet­ic Psychology Monographs, 6, 1-123.

GHEORGHIU, V. A., NETTER, P. EYSENCK, H. J. és ROSENTHAL, R. (Eds.) (1989): Suggestion and Suggestibility: Theory and Research. New York: Springer-Verlag.

GIBBS, J., YOUNG, R. C. és SMITH, G. P. (1973): Cholecystokinin decreasses food intake in rats. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 84, 484-495.

GIBSON, E. J. és WALK, R. D. (1960): The "Visual cliff". Scientific American, 202, 64-71.

GIBSON, J. J. (1950): The Perception of the Visual World. Boston: Houghton Mifflin.

GIBSON, J. J. (1966): The Senses Considered as Perceptual Systems. Boston: Houghton Mifflin.

GIBSON, J. J. (1979): The Ecological Approach to Visual Perception. Boston: Houghton Mifflin.

GILBERT, D. T. és JONES, E. E. (1986): Perceiver-induced constraint: Inter­pretations of self-generated reality. Jour­nal of Personality and Social Psychology, 50, 269-280.

GILLBERG, C. (1991): Outcome in autism and autistic-like conditions. Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, 30(3), 375-382.

GILLBERG, C. és STEFFENBURG, L. (1987): CSF monoamines in autistic syndromes and other pervasive developmental disorders of early childhood. British Journal of Psychiatry, 151, 89-94.

GILLBERG, C. és SVENNERHOLM, S. (1987): Outcome and prognostic factors in infantile autism and similar conditions: A population-based study of 46 cases followed through poverty. Journal of Autism and Developmental Disorders, 17(2), 173-287.

GILLIGAN, C. (1982): In a Different Voice. Cambridge, MA: Harvard University Press.

GILLIN, J. C. (1985): Sleep and ­Dreams. In G. L. Kerman, M. M. Weissman, P. S. Applebaum és L. H. Roth (Eds.): Psychiatry (Vol. 3). Philadel­phia: Lip­pincott.

GILOVICH, T. (1991): How We Know What Isn't So: The Fallibility of Human Reason in Everyday Life. New York: Free Press.

GINSBERG, A. (1983): Contrast perception in the human infant. Unpu­blished manuscript.

GITTELMAN, R. és KLEIN, D. F. (1985): Childhood separation anxiety and adult agoraphobia. In A. H. Tuma és J. D. Maser (Eds.): Anxiety and the Anxiety Disorders. Hillsdale, NJ: Erl­baum.

GLADUE, B. A. (1994): The biopsychology of sexual orientation. Current Directions in Psychological Science, 3, 150-154.

GLANZER, M. (1972): Storage mechanisms in recall. In G. H. Bower és J. T. Spence (Eds.): The Psychology of Learning and Motivation (Vol 5). New York: Academic Press.

GLASER, R., RICE, J., SPEICHER, C. E., STOUT, J. C. és KIECOLT-GLA­SER, J. K. (1986): Stress depresses inter­feron production by leukocytes con­comitant with a decrease in natural killer cell activity. Behavioral Neu­roscience, 100, 675-678.

GLASS, D. C. és SINGER, J. E. (1972): Urban Stress: Experiments on Noise and Social Stressors. New York: Academic Press.

GLASS, G. C., MCGAW, B. és SMITH, M. L. (1981): Meta-analysis in Social Research. Beverly Hills, CA: Sage.

GLEITMAN, H. (1986): Psychology (2nd ed.). New York: Norton.

GLEITMAN, L. R. (1986): Biological predispositions to learn language. In P. Marler és H. S. Terrace (Eds.): The Biology of Learning. New York: Springer-Verlag.

GODDEN, D. és BADDELEY, A. D. (1975): Context-dependent memory in two natural environments: On land and under water. British Journal of Psychology, 66, 325-331.

GOETHALS, G. P. és ZANNA, M. P. (1979): The role of social comparison in choice shifts. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 37, 1469-1476.

GOLDHABER, D. (1986): Life-span Human Development. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

GOLDIN-MEADOW, S. (1982): The resilience of recursion: A structure with­in a conventional model. In E. Wanner és L. R. Gleitman (Eds.): Language Acquisition: The State of the Art. Cambridge: Cambridge University Press.

goldman-rakic, p. s. (1987): Circuitry of primate prefrontal corex and regulation of behavior by representational memory. In F. Plum (Ed.): Hand­book of Physiology: The Nervous System. Bethesda, MD: American Phy­siology Society.

GOLDSTEIN, AVRAM (1994): Addiction: From Biology to Drug Policy. New York: Freeman.

GOLDSTEIN, E. B. (1989): Sensation and Perception (3rd ed.). Belmont, CA: Wadsworth.

GOLDSTEIN, M. (1987): Family interaction patterns that antedate the onset of schizophrenia and related disorders. A further analysis of data from a longitudinal prospective study. In K. Hahlweg, és M. Goldstein (Eds.): Understanding Major Mental Disorders: The Contribution of Family Interaction Research (pp. 11-32). New York: Family Process Press.

GOLDSTEIN, M. J. (1987): The UCLA high risk project. Schizophrenia Bulletin, 13, 505-514.

GOLEMAN, D. J. (1977): The Varieties of Meditative Experience. New York: Dutton.

GOLEMAN, D. J. (1988, October 18): Chemistry of sexual desire yields its elusive secret. New York Times.

GOODALL, J. (1978): Chimp killings: Is it the man in them? Science News, 113, 276.

GOODGLASS, H. és BUTTERS, N. (1988): Psychobiology of cognitive processes. In R. C. Atkinson, R. J. Herrnstein, G. Lindzey és R. D. Luce (Eds.): Stevens' Handbook of Experimental Psychology (Vol. 2). New York: Wiley.

GORDON, W. (1989): Learning & Mem­ory. Pacific Grove, CA: Brooks/ Cole.

GOREN, C. C., SARTY, M. és WU, P. Y. K. (1975): Visual following and pattern discrimination of face-like stimuli by newborn infants. Pediatrics, 56, 544-549.

GORENSTEIN, E. E. (1982): Frontal lobe functions in psychopaths. Journal of Abnormal Psychology, 91, 368-379.

GORTMAKER, S. L., ECKENRODE, J. és GORE, S. (1982): Stress and the utilization of health services: A time series and cross-sectional analysis. Journal of Health and Social Behav­ior, 23, 25-38.

GOTTESMAN, I. I. (1991): Schizophrenia Genesis: The Origins of Madness. New York: W. H. Freeman.

GOTTESMAN, I. I. és BERTELSEN, A. (1989): Confirming unexpressed genotypes for schizophrenia. Archives of General Psychiatry, 46, 867-872.

GOTTESMAN, I. I. és SHIELDS, J. (1982): Schizophrenia: The Epigenet­ic Puzzle. New York: Cambridge University Press.

GOY, R. W. (1968): Organizing effect of androgen on the behavior of rhesus monkeys. In R. F. Michael (Ed.): Endocrinology of Human Behaviour. London: Oxford University Press.

GRADY, C. L., HAXBY, J. B., HOR­WITZ, B., SCHAPIRO, M. B., RA­PO­PORT, S. I., UNGERLEIDER, L. G., MISHKIN, M., CARSON, R. E. és HERSCOWITCH, P. (1992): Dissociation of object and spatial vision in human extrastriate cortex: Age-related changes in activation of regional cerebral blood flow measured with [15O].Water and Positron Emission Tomography. Journal of Cognitive Neuroscience, 4, 23-34.

GRAF, P. és MANDLER, G. (1984): Activation makes words more accessible, but not necessarily more retriev­able. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 23, 553-568.

GRAHAM, J. R. (1990): The MMPI-2: Assessing Personality and Psychopathology. New York: Oxford University Press.

GRANRUD, C. E. (1986): Binocular vision and spatial perception in 4- and 5-month old infants. Journal of Experimental Psychology: Human Perception and Performance, 12, 36-49.

GREEN, D. M. és SWETS, J. A. (1966): Signal Detection Theory and Psychophysics. New York: Wiley.

GREEN, D. M. és WIER, C. C. (1984): Auditory perception. In I. Darian-Smith (Ed.): Handbook of Physiology (Vol. 3). Bethesda, MD: American Physiological Society.

GREEN, H. (1971): I Never Promised You a Rose Garden. New York: New American Library.

GREEN, R. (1987): The "Sissy Boy Syndrome" and the Development of Homosexuality. New York: Yale University Press.

GREENFIELD, P. M. és SAVAGE-RUMBAUGH, S. (1990): Grammatical combination in Pan Paniscus: Processes of learning and invention in the evolution and development of language. In S. Parker és K. Gibson (Eds.): "Language" and Intelligence in Monkeys and Apes: Comparative Developmental Perspectives. New York: Cambridge University Press.

GREENWALD, A. G. (1968): Cognitive learning, cognitive response to persua­sion, and attitude change. In A. G. Greenwald, T. C. Brock és T. M. Ostrom (Eds.): Psychological Founda­tions of Attitudes. New York: Academic Press.

GREENWALD, A. G. (1992): Unconscious cognition reclaimed. American Psychologist, 47, 766-779.

GRICE, H. P. (1975): Logic and conversation. In G. Harman és D. Davidson (Eds.): The Logic of Grammar. Encino, CA: Dickinson.

GRIGGS, R. A. és COX, J. R. (1982): The elusive thermatic-materials effect in Watson's selection task. British Journal of Psychology, 73, 407-420.

GRILL, H. J. és KAPLAN, J. M. (1990): Caudal brainstem participates in the distributed neural control of feeding. In E. M. Stricker (Ed.): Neurobiology of Food and Fluid Intake (pp. 125-149). New York: Plenum Press.

GRODZINSK, Y. (1984): The syntactic characterization of agrammatism. Cognition, 16, 99-120.

GROVES, P. M. és REBEC, G. V. (1992): Introduction to Biological Psychology (4th ed.). Dubuque, IA: Brown.

GRÜNBAUM, A. (1984): The Foundations of Psychoanalysis. Berkeley, CA: University of California Press.

GUILFORD, J. P. (1982): Cognitive psychology's ambiguities: Some suggested remedies. Psychological Re­view, 89, 48-49.

GURMAN, A. S. és KNISKERN, D. P. (1981): Handbook of Family Ther­apy. New York: Brunner/Mazel.

GURNEY, R. (1936): The hereditary factor in obesity. Archives of Internal Medicine, 57, 557-561.

HAAGA, D. A. F., DYCK, M. J. és ERNST, D. (1991): Empirical status of cognitive theory of depression. Psychological Bulletin, 110, 215-236.

HABER, R. N. (1969): Eidetic images. Scientific American, 220, 36-55.

HABER, R. N. (1979): Twenty years of haunting eidetic imagery: Where's the ghost? Behavioral and Brain Sciences, 24, 583-629.

HABERLANDT, K. (1993): Cognitive Psychology. Boston, MA: Allyn and Bacon.

HAITH, M. M., BERGMAN, T. és ­MOORE, M. J. (1977): Eye contact and face scanning in early infancy. Science, 198, 853-855.

HALIKAS, J. A., GOODWIN, D. W. és GUZE, S. B. (1971): Marijuana effects: A survey of regular users. Journal of American Medical Association, 217, 692-694.

HALL, C. S., LINDZEY, G., LOEHLIN, J. C. és MANOSEVITZ, M. (1985): Introduction to Theories of Personal­ity. New York: Wiley.

HAMBERGER, L. K. és LOHR, J. M. (1984): Stress and Stress Management: Research and Applications. New York: Springer.

HAMBURG, D. és TRUDEAU, M. B. (Eds.) (1981): Biobehavioral Aspects of Aggression. New York: Alan Liss.

HAMER, D. H., HU, S. MAGNUSON, V. L., HU, N. és PATTATUCCI, A. M. L. (1993): A linkage between DNA markers on the X chromosome and male sexual orientation. Science, 261, 321-327.

HAMER, D. és COPELAND, P. (1994): The Science of Desire: The Search for the Gay Gene and the Biology of Behavior. New York: Simon & Schuster.

HAMILTON, D. L. (1979): A cognitive-attributional analysis of stereotyping. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 12). New York: Academic Press.

HAMILTON, D. L. és GIFFORD, R. K. (1976): Illusory correlation in interpersonal perception: A cognitive basis of stereotypic judgments. Journal of Experimental Social Psychology, 12, 392-407.

HAMILTON, D. L. és SHERMAN, S. J. (1989): Illusory correlations: Implications for stereotype theory and research. In D. Bar-Tal, C. F. Gravmann, A. W. Kruglanski és W. Stroebe (Eds.): Stereotypes and Prejudice: Changing Conceptions. New York: Springer-Verlag.

HAMILTON, E. W. és ABRAMSON, L. Y. (1983): Cognitive patterns and major depressive disorder: A longitudinal study in a hospital setting. Journal of Abnormal Psychology, 92, 173-184.

HARE, R. D. (1970): Psychopathy: Theory and Research. New York: Wiley.

HARE, R. D. (1980): A research scale for the assessment of psychopathy in criminal populations. Personality and Individual Differences, 1, 111-119.

HARE, R. D. (1988): Male psychopaths and their criminal careers. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 56, 710-714.

HARLOW, H. F. (1971): Learning to Love. San Francisco: Albion.

HARLOW, H. F. és HARLOW, M. K. (1969): Effects of various mother-infant relationships on rhesus monkey behaviors. In B. M. Foss (Ed.): Determinants of Infant Behavior (Vol. 4). London: Methuen.

HARLOW, H. F., HARLOW, M. K. és MEYER, D. R. (1950): Learning motivated by a manipulation drive. Journal of Experimental Psychology, 40, 228-234.

HARRÉ, R. és LAMB, R. (Eds.) (1983): The Encyclopedic Dictionary of Psychology. Cambridge, MA: MIT Press.

HARRIS, M. J. és ROSENTHAL, R. (1988): Interpersonal Expectancy Effects and Human Performance Re­search. Washington, DC: National Academy Press.

HARTSHORNE, H. és MAY, M. A. (1929): Studies in the Nature of Char­acter II: Studies in Service and Self-control. New York: Macmillan.

HARTUP, W. W. és MOORE, S. G. (1963): Avoidance of inappropriate sex-typing by young children. Journal of Consulting Psychology, 27, 467-473.

HASPEL, K. C. és HARRIS, R. S. (1982): Effect of tachistoscopic stimulation of subconscious Oedipal wishes on competitive performance: A failure to replicate. Journal of Abnormal Psychology, 91, 437-443.

HASS, R. G. és GRADY, K. (1975): Temporal delay, type of forewarning and resistance to influence. Journal of Experimental Social Psychology, 11, 459-469.

HATFIELD, E. (1988): Passionate and companionate love. In R. J. Sternberg és M. L. Barnes (Eds.): The Psychol­ogy of Love (pp. 191-217). New Haven, CT: Yale University Press.

HATHAWAY, S. R. és MCKINLEY, J. C. (1943): Manual for the Minnesota Multi­phasic Personality Inventory. New York: Psychological Corporation.

HAWKINS, R. D. és KANDEL, E. R. (1984): Is there a cell-biological al­phabet for simple forms of learning? Psychological Review, 91, 375-391.

HAXBY, J. V., GRADY, C. L., HOR­WIZ, B., UNGERLEIDER, L. G., MISHKIN, M., CARSON, R. E., HERSCOVITCH, P., SCHAPIRO, M. B. és RAPOPORT, S. I. (1991): Dissociation of object and spatial visual processing pathways in human extrastriate cortex. Neurobiology, 88, 1621-1625.

HAYES, J. R. (1989): The Complete Problem Solver (2nd ed.). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

HAYES, L. A. és WATSON, J. S. (1981): Neonatal imitation: Fact or artifact. Developmental Psychology, 17, 655-660.

HAYNES, S. G. és FEINLEIB, M. (1980): Women, work, and coronary heart disease: Prospective findings from the Framingham heart study. American Journal of Public Health, 70, 133-141.

HAYNES, S. G., FEINLEIB, M. és KANNEL, W. B. (1980): The rela­tionship of psychosocial factors to coronary heart disease in the Fra­mingham Study: Pt. 3. Eight-year inci­dence of coronary heart disease. Amer­ican Journal of Epidemiology, 111 (No. 1), 37-58.

HAZAN, C. és SHAVER, P. (1987): Romantic love conceptualized as an attachment process. Journal of Person­ality and Social Psychology, 52, 511-524.

HEATH, R. G. (1972): Pleasure and brain activity in man. Deep and surface electroencephalograms during orgasm. J Nerw Ment Ins, 154(1), 3-18.

HEBB, D. O. (1972): Textbook of Psychology (3rd ed.). Philadephia: Saunders.

HEBB, D. O. (1982): Understanding psychological man: A state of the science report. Psychology Today, 16, 52-53.

HECHT, S., SHLAER, S. és PIREENE, M. H. (1942): Energy, quanta, and vision. Journal of General Physiol­ogy, 25, 819-840.

HEIDER, F. (1958): The Psychology of Interpersonal Relations. New York: Wiley.

HEILBRUN, K. S. (1982): Silverman's subliminal psychodynamic activation. A failure to replicate. Journal of Abnormal Psychology, 89, 560-566.

HELD, R. (1965): Plasticity in sensory motor systems. Scientific American, 21 (No. 5), 84-94.

HELD, R. és HEIN, A. (1963): Movement produced stimulation in the development of visually guided behav­ior. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 56, 872-876.

HEMMI, T. (1969): How we have han­dled the problem of drug abuse in Japan. In F. Sjoqvist és M. Tottie (Eds.): Abuse of Central Stimulants. New York: Raven Press.

HENCHY, T. és GLASS, D. C. (1968): Evaluation apprehension and social facilitation of dominant and subordinate responses. Journal of Personality and Social Psychology, 10, 446-454.

HENDRICK, C. és HENDRICK, S. S. (1986): A theory and method of love. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 392-402.

HENDRICK, C. és HENDRICK, S. S. (1989): Research on love: Does it mea­sure up? Journal of Personality and Social Psychology, 56, 784-794.

HENLEY, N., HAMILTON, M. és THORNE, B. (1985): Womanspeak and manspeak: Sex differences and sexism in communication, verbal and nonverbal. In A. G. Sargent (Ed.): Beyond Sex Roles. St. Paul, MN: West.

HENSEL, H. (1973): Cutaneous thermoreceptors. In A. Iggo (Ed.): Handbook of Sensory Physiology (Vol. 2). Berlin: Springer-Verlag.

HERBERT, N. (1987): Quantum Real­ity: Beyond the New Physics. Garden City, NY: Anchor.

HERDT, G. H. (Ed.) (1984): Ritualized Homosexuality in Melanesia. Berkeley: University of California Press.

HEREK, G. M. (1986): The instrumentality of attitudes: Toward a neo­func­tional theory. Journal of Social Is­sues, 42, 99-114.

HEREK, G. M. (1987): Can functions be measured? A new perspective on the functional approach to attitudes. Social Psychology Quarterly, 50, 285-303.

HERING, E. (1878): Outlines of a Theory of the Light Sense. (L. M. Hurvich & D. Jameson, Trans.) Cambridge, MA: Harvard University Press.

HERING, E. (1920): Memory as a universal function of organized matter. In S. Butler (Ed.): Unconscious Memory. London: Jonathan Cape.

HERMAN, C. P. és POLIVY, J. (1980): Retrained eating. In A. J. Stunkard (Ed.): Obesity. Philadelphia: Saunders.

HERRNSTEIN, R. J. és MURRAY, C. (1994): The Bell Curve: Intelligence and Class Structure in American Life. New York: The Free Press.

HERZOG, D. B., NORMAN, D. K., GORDON, C. és PEPOSE, M. (1984): Sexual conflict and eating disorders in 27 males. American Journal of Psychiatry, 141(8), 989-990.

HESS, E. H. (1958): "Imprinting" in animals. Scientific American, 198, 81-90.

HESS, E. H. (1972): "Imprinting" in a natural laboratory. Scientific American, 227, 24-31.

HESTON, L. L. (1966): Psychiatric dis­orders in foster home reared children of schizophrenic mothers. British Jour­nal of Psychiatry, 112, 819-825.

HESTON, L. L. (1992): Mending Minds, A Guide to the New Psychiatry of Depression, Anxiety, and Other Serious Mental Disorders. New York: W. H. Freeman.

HILGARD, E. R. (1965): Hypnotic Susceptibility. New York: Harcourt Brace Jovanovich.

HILGARD, E. R. (1968): The Experi­ence of Hypnosis. New York: Har­court Brace Jovanovich.

HILGARD, E. R. (1986): Divided Con­sciousness: Multiple Controls in Human Thought and Action. New York: Wiley-Interscience.

HILGARD, E. R. (1987): Psychology in America: A Historical Survey. San Diego: Harcours Brace Jovanovich.

HILGARD, E. R. és HILGARD, J. R. (1975): Hypnosis in the Relief of Pain. Los Altos, CA: Kaufmann.

HILGARD, E. R., HILGARD, J. R., MACDONALD, H., MORGAN, A. H. és JOHNSON, L. S. (1978): Covert pain in hypnotic analgesia: Its reality as tested by the real-simulator design. Journal of Abnormal Psychol­ogy, 87, 655-663.

HILGARD, J. R. (1979): Personality and Hypnosis: A Study of Imaginative Involvement (2nd ed.). Chicago: University of Chicago Press.

HILL, C., RUBIN, Z. és PEPLAU, L. A. (1976): Breakups before marriage: The end of 103 affairs. Journal of Social Issues, 32, 147-168.

HILLYARD, S. A. (1985): Electrophysiology of human selective attention. Trends in Neuroscience, 8, 400-406.

HIRSCH, J. és BATCHELOR, B. R. (1976): Adipose tissue cellularity and human obesity. Clinical Endocrinol­ogy and Metabolism, 5, 299-311.

HIRSCH, H. V. B. és SPINELLI, D. N. (1970): Visual experience modifies distribution of horizontally and verticaly oriented receptive fields in cats. Science, 168, 869-871.

HOBSON, J. A. (1988): The Dreaming Brain. New York: Basic Books.

HOBSON, J. A. (1989): Sleep. New York: Freeman.

HOBSON, J. A. (1994): The Chemistry of Conscious States, How the Brain Changes its Mind. New York: Little Brown & Company.

HOEBEL, B. G. és TEITELBAUM, P. (1966): Effects of force-feeding and starvation on food intake and body weight on a rat with ventromedial hypothalamic lesions. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 61, 189-193.

HOFLING, C. K. (1975): Textbook of Psychiatry for Medical Practice (3rd ed.). Philadelphia: Lippincott.

HOFLING, C. K., BROTZMAN, E., DALRYMPLE, S., GRAVES, N. és PIERCE, C. M. (1966): An experimental study in nurse-physician relationships. Journal of Nervous and Mental Disease, 143, 171-180.

HOGARTY, G. E., SCHOOLER, N. R., ULRICH, R., MUSSARE, F., FERRO, P. és HERRON, E. (1979): Flu­phe­n­azine and social therapy in the after care of schizophrenic patients. Archives of General Psychiatry, 36, 1283-1294.

HOHMANN, G. W. (1962): Some effects of spinal cord lesions on experienced emotional feelings. Psycho­physiology, 3, 143-156.

HOLDEN, C. (1975): Lie detectors: PSE gains audience despite critic's doubt. Science, 190, 359-362.

HOLLAND, J. H., HOLYOAK, K. J., NISBETT, R. E. és THAGARD, P. R. (1986): Induction: Processes of Infer­ence, Learning, and Discovery. Cambridge, MA: MIT Press.

HOLMES, D. S. (1974): Investigations of repression: Differential recall of material experimentally or naturally associated with ego threat. Psycholog­ical Bulletin, 81, 632-653.

HOLMES, D. S. és MCGILLEY, B. M. (1987): Influence of a brief aerobic training program on heart rate and subjective response to stress. Psychosomatic Medicine, 49, 366-374.

HOLMES, D. S. és ROTH, D. L. (1985): Association of aerobic fitness with pulse rate and subjective responses to psychological stress. Psychophysiol­ogy, 22, 525-529.

HOLMES, T. H. (1979): Development and application of a quantitative mea­sure of life change magnitude. In J. E. Barrett (Ed.): Stressful Life Events: Their Nature and Effects. New York: Wiley.

HOLMES, T. H. és RAHE, R. H. (1967): The social readjustment rating scale. Journal of Psychosomatic Research, 11, 213-218.

HOLROYD, K. A., APPEL, M. A. és ANDRASIK, F. (1983): A cognitive behavioral approach to psychophysiological disorders. In D. Meichen­baum és M. E. Jaremko (Eds.): Stress Reduction and Prevention. New York: Plenum.

HOLYOAK, K., KOH, K. és NISBETT, R. E. (1989): A theory of condition­ing: Inductive learning within rule-based default hierarchies. Psycholog­ical Review, 96, 315-340.

HOLZMAN, P. S. (1970): Psychoanalysis and Psychopathology. New York: McGraw-Hill.

HONIG, W. K. és STADDON, J. E. R. (Eds.) (1977): Handbook of Operant Behavior. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

HONORTON, C. (1985): Meta-analysis of psi ganzfeld research: A response to Hyman. Journal of Parapsychol­ogy, 49, 51-91.

HONORTON, C., BERGER, R. E., VAR­VOGLIS, M. P., QUANT, M., DERR, P., SCHECHTER, E. és FERRARI, D. C. (1990): Psi communication in the ganz­feld: Experiments with an automated testing system and a comparison with a meta-analysis of earlier studies. Journal of Paraphsychology, 54, 99-139.

HOON, P. W., WINCZE, J. P. és HOON, E. F. (1977): A test of reciprocal inhibition: Are anxiety and sexual arousal in women mutually inhibitory? Journal of Abnormal Psychology, 86, 65-74.

HOPKINS, J. R. (1977): Sexual behav­ior in adolescence. Journal of Social Issues, 33, 67-85.

HORM, J. és ANDERSON, K. (1993): Who in America is trying to lose weight? Ann Intern Med, 119 (7 Pt 2), 672-676.

HORNE, J. A. és MCGRATH, M. J. (1984): The consolidation hypothesis for REM sleep function: Stress and other confounding factors - A rewiev. Biological Psychology, 18, 165-84.

HOROWITZ, F. D. (1974): Visual attention, auditory stimulation, and language stimulation in young infants. Monographs of the Society for Research in Child Development, 31, Serial Number 158.

HOROWITZ, M. (1986): Stress-response syndromes: A review of postraumatic and adjustment disorders. Hospital & Community Psychiatry, 37(3), 241-249.

HOVLAND, C., JANIS, I. és KELLEY, H. H. (1953): Communication and Persuasion. New Haven: Yale University Press.

HOVLAND, C. I., LUMSDAINE, A. A. és SHEFFIELD, F. D. (1949): Experiments on mass communication. Studies in Social Psychology in World War II (Vol. III). Princeton, NJ: Princeton University Press.

HOWARD, K. I., KOPTA, S. M., KRAUSE, M. S. és ORLINSKY, D. E. (1986): The dose-effect relationship in psychotherapy. American Psychol­ogist, 41, 159-164.

HSER, Y. I., ANGLIN, D. és POWERS, K. (1993): A 24-year follow-up of California narcotics addicts. Archives of General Psychiatry, 50 (Issue 7), 557-584.

HUBEL, D. H. és WIESEL, T. N. (1963): Receptive fields of cells in striate cortex of very young visually inexperienced kittens. Journal of Neu­rophysiology, 26, 994-1002.

HUDSON, J. W. és HOYT, L. L. (1981): Personal characteristics important in mate preference among college students. Social Behavior and Personality, 9, 93-96.

HUGDAHL, K. és OHMAN, A. (1977): Effects of instruction on acquisition and extinction of electrodermal re­sponse to fear-relevant stimuli. Journal of Experimental Psychology: Human Learning and Memory, 3, 608-618.

HUMMEL, J. E. és BIEDERMAN, I. (1992): Dynamic binding in a neural network for shape recognition. Psychological Review, 99, 480-517.

HUNT, D. D. és HAMPSON, J. L. (1980): Follow up of 17 biologic male transsexuals after sex reassignment surgery. American Journal of Psychiatry, 137, 432-438.

HUNT, E. (1990): A modern arsenal for mental assessment. Educational Psychologist, 25, 223-241.

HUNT, M. (1974): Sexual Behavior in the 1970's. Chicago: Playboy Press.

HUNT, P. J. és HILLERY, J. M. (1973): Social facilitation at different stages in learning. Paper presented at the Midwestern Psychological Associa­tion Meetings, Cleveland.

HUNTER, E. J. (1979, May): Combat casualities who remain at home. Paper presented at Western Regional Conference of the Interuniversity Seminar, "Technology in Combat". Navy Postgraduate School, Monterey, CA.

HUNTER, I. M. L. (1974): Memory. Baltimore: Penguin.

HURVICH, L. és JAMESON, D. (1957): An opponent-process theory of color vision. Psychological Re­view, 64, 384-404.

HUTTON, D. C. és BAUMEISTER, R. F. (1992): Self-awareness and attitude change: Seeing oneself of the central route to persuasion. Personality and Social Psychology Bulletin, 18, 68-75.

HYMAN, R. (1985): The ganzfeld psi experiment: A critical appraisal. Journal of Parapsychology, 49, 3-49.

HYMAN, R. (1994): Anomaly or Artifact? Comments of Bem and Honorton. Psychological Bulletin, 115, 19-24.

HYMAN, R. és HONORTON, C. (1986): A joint communique: The psi ganzfeld controversy. Journal of Parapsychology, 50, 351-364.

IMPERATO-MCGINCLEY, J., PETER­SON, R. E., GAUTIER, T. és STUR­LA, E. (1979): Androgens and the evolution of male gender identity among male pseudohermaphrodites with 5 alpha reductase deficiency. New England Journal of Medicine, 300, 1233-1237.

INSTITUTE OF MEDICINE (1982): Marijuana and Health. Washington, DC: National Academy Press.

INSTITUTE OF MEDICINE (1990): Treating Drug Problems. Washington, DC: National Academy Press.

ISEN, P. M. (1985): The assymmetry of happiness and sadness in effects on memory in normal college students. Journal of Experimental Psychology: General, 114, 388-391.

ISEN, P. M., SHALKER, T. E., CLARK, M. és KARP, L. (1978): Affect, accessibility of material in memory, and behavior: A cognitive loop? Journal of Personality and Social Psychology, 36, 1-12.

ISENBERG, D. J. (1986): Group polarization: A critical review and meta-analysis. Journal of Personality and Social Psychology, 50, 1141-1151.

ISOZAKI, M. (1984): The effect of discussion on polarization of judgments. Japanese Psychological Research, 26, 187-193.

JACKENDOFF, R. (1990): Consciousness and the Computational Mind. Cambridge: MIT Press.

JACKLIN, C. N. és MACCOBY, E. E. (1978): Social behavior at 33 months in same-sex and mixed-sex dyads. Child Development, 49, 557-569.

JACOBS, W. J. és NADEL, W. (1985): Stress-induced recovery of fears and phobias. Psychological Review, 92, 512-531.

JACOBSON, A. L., FRIED, C. és HO­ROWITZ, S. D. (1967): Classical conditioning, pseudoconditioning, or sensitization in the planarian. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 64, 73-79.

JACOBSON, S. W. (1979): Matching behavior in the young infant. Child Development, 51, 425-430.

JACOBY, L. L. és DALLAS, M. (1981): On the relationship between biogra­phical memory and perceptual learn­ing. Journal of Experimental Psy­chology: General, 110, 306-340.

JAHN, R. G. és DUNNE, B. J. (1987): Margins of Reality. San Diego: Harcourt Brace & Jovanovich.

JAMES, W. (1884): What is an emotion? Mind, 9, 188-205.

JANET, P. (1889): L'Automisme psycho­logigue. Paris: Felix Alcan.

JANICAK, P. C., DAVIS, J. M., GIBBONS, R. D., ERICKSEN, S., CHANG, S. és GALLAGHER, P. (1985): Efficacy of ECT: A meta-analysis. American Journal of Psychiatry, 142, 297-302.

JANIS, I. L. (1982): Groupthink: Psychological Studies of Policy Decisions and Fiascoes (2nd ed.). Boston: Houghton Mifflin.

JANIS, I. L. (1985): Sources of error in strategic decision making. In J. M. Pennings (Ed.): Organizational Strat­egy and Change. San Francisco: Jossey-Bass.

JANOWITZ, H. D. és GROSSMAN, M. I. (1949): Some factors affecting the food intake of normal dogs and dogs eso­pha­gostomy and gastric fistula. American Journal of Physiology, 159, 143-148.

JANOWSKY, D, S., EL-YOUSEF, M. F., DAVIS, J. M. és SERERKE, H. S. (1973): Provocation of schizophrenic symptoms by intravenous injection of methylphenidate. Archives of Gener­al Psychiatry, 28, 185-191.

JASMOS, T. M. és HAKMILLER, K. L. (1975): Some effects of lesion level, and emotional cues on affective ex­pression in spinal cord patients. Psychological Reports, 37, 859-870.

JEMMOTT, J. B., III, BORYSENKO, M., MCCLELLAND, D. C., CHAP­MAN, R., MEYER, D. és BENSON, H. (1985): Academic stress, power motivation, and decrease in salivary secretory immunoglobulin: A secre­tion rate. Lancet, 1, 1400-1402.

JENNINGS, D., AMABILE, T. M. és ROSS, L. (1982): Informal covaria­tion assessment: Data-based vs. theory-based judgments. In A. Tversky, D. Kahneman és P. Slovic (Eds.): Judgment Under Uncertainty: Heuristics and Biases. New York: Cam­bridge University Press.

JOHANSSON, G. és FRANKEN­HAEU­SER, J. (1973): Temporal factors in sym­patho-adrenomedullary activity following acute behavioral acti­vation. Biological Psychology, 1, 63-73.

JOHN, O. P. (1990): The "Big Five" factor taxonomy: Dimension of personality in the natural language and in questionnaires. In L. A. Pervin (Ed.): Handbook of Personality: Theory and Research (pp. 66-100). New York: Guilford Press.

JOHN, R. S., MEDNICK, S. A és SCHUL­SINGER, F. (1982): Teacher reports as a predictor of schizophrenia and borderline schizophrenia: A Bayesian decision analysis. Journal of Abnormal Psychology, 91, 399-413.

JOHNSON, C. és LARSON, R. (1982): Bulimia: An analysis of moods and behavior. Psychosomatic Medicine, 44, 341-351.

JOHNSON, E. J. és TVERSKY, A. (1983): Affect, generalization, and the perception of risk. Journal of Personality and Social Psychology, 45, 20-31.

JOHNSON, L. D., O'MALLEY, P. M. és BACHMAN, J. G. (1995): National Survey Results on Drug Use. Rock­ville, MD: National Institute on Drug Abuse.

JOHNSON, M. H., DZIURAWIEC, S., ELLIS, H. D. és MORTON, J. (1991): Newborns' preferential tracking of faces and its subsequent decline. Cognition, 40, 1-20.

JOHNSON, M. K. és RAYE, C. L. (1981): Reality monitoring. Psychological Review, 88, 67-85.

JOHNSON, R. D. és DOWNING, L. L. (1979): Deindividuation and valence of cues: Effects on prosocial and antisocial behavior. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 37, 1532-1538.

JOHNSON-LAIRD, P. N. (1985): The deductive reasoning ability. In R. J. Sternberg (Ed): Human Abilities: An Information Processing Approach. New York: Freeman.

JOHNSON-LAIRD, P. N. (1988): The Computer and the Mind: An Introduction to Cognitive Science. Cambridge: Harvard University Press.

JOHNSON-LAIRD, P. N. (1988): A computational analysis of consciousness. In A. J. Marcel és E. Bisiach (Eds.): Consciousness in Contemporary Science. New York: Oxfor University Press.

JOHNSON-LAIRD, P. N. (1989): Mental models. In M. I. Posner (Ed.): Foun­dations of Cognitive Science. Cambridge, MA: MIT Press.

JOHNSON-LAIRD, P. N. és BYRNE, R. M. J. (1991): Deduction. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

JOHNSTON, L. E., O'MALLEY, P. M. és BACHMAN, J. G. (1992): Illicit Drug Use, Smoking, and Drinking by America's High School Students, College Students, and Young Adults,1975-1991. Rockville, MD: National Institute on Drug Abuse DHHS publication nos. (ADM) 92-1920 & (ADM) 92-1940, in press.

JONES, E. E. (1978): Effects of race on psychotherapy process and outcome: An exploratory investigation. Psychotherapy: Theory, Research, and Practice, 15, 226-236.

JONES, E. E. (1990): Interpersonal Perception. New York: Freeman.

JONES, E. E. és HARRIS, V. A. (1967): The attribution of attitudes. Journal of Experimental Social Psychology, 3, 1-24.

JONES, E. E., ROCK, L., SHAVER, K. G., GOETHALS, G. R. és WARD, L. M. (1968): Pattern of performance and ability attribution: An unexpected primacy effect. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 9, 317-340.

JONES, H. C. és LOVINGER, P. W. (1985): The Marijuana Question and Science's Search for an Answer. New York: Dodd, Mead.

JONES, R. A. és BREHM, J. W. (1970): Persuasiveness of one- and two-sided communications as a function of aware­ness there are two sides. Journal of Experimental Social Psychology, 6, 47-56.

JULIEN, R. M. (1988): Drugs and the Body. New York: Freeman.

JULIEN, R. M. (1992): A Primer of Drug Action: A Concise, Nontechnical Guide to the Actions, Uses, and Side Effects of Psychoactive Drugs (6th ed.). New York: Freeman.

JUST, M. A. és CARPENTER, P. A. (1980): A theory of reading: From eye fixations to comprehension. Psychological Review, 87, 329-354.

JUTAI, J. W. és HARE, R. D. (1983): Psychopathy and selective attention during performance of a complex perceptual-motor task. Psychophysiol­ogy, 20, 140-151.

KAGAN, J. (1979): Overview: Perspectives on human infancy. In J. D. Osofsky (Ed.): Handbook of Infant Development. New York: Wiley-Interscience.

KAGAN, J., KEARSLEY, R. B. és ZELAZO, P. (1978): Infancy: Its Place in Human Development. Cambridge, MA: Harvard University Press.

KAGAN, N. (1984): The Nature of the Child. New York: Basic Books.

KAGAN, N. és MOSS, H. A. (1962): Birth to Maturity. New York: Wiley.

KAHNEMAN, D., SLOVIC, P. és TVERSKY, A. (Eds.) (1982): Judgment Under Uncertainty: Heuristics and Biases. New York: Cambridge University Press.

KAIL, R. (1989): The Development of Memory in Children (3rd ed.). New York: Freeman.

KAIL, R. és PELLEGRINO, J. W. (1985): Human Intelligence: Per­spectives and Prospects. New York: Freeman.

KAMERMAN, S. B. (1980): Parenting in an Unresponsive Society. New York: Free Press.

KAMIN, L. J. (1969): Predictability, surprise, attention, and conditioning. In B. A. Campbell és R. M. Church (Eds.): Punishment and Aversive Behavior. New York: Appleton-Century-Crofts.

KAMIN, L. J. (1974): The Science and Politics of IQ. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

KANDEL, D. B. (1975): Stages in adolescent involvement in drug use. Science, 190, 912-914.

KANDEL, D. B., DAVIES, M., KARUS, D. K. és YAMAGUCHI, K. (1986): The consequences in young adulthood of adolescent drug involve­ment. Archives General Psychiatry, 43, 746-754.

KANDEL, E. R. (1979): Small systems of neurons. In R. Thompson (Ed.): The Brain. San Francisco: Freeman.

KANDEL, E. R. és SCHWARTZ, J. H. (1985): Principles of Neural Science (2nd ed.). New York: Elsevier/North Holland.

KENNER, L. (1943): Autistic disturbances of affective contact. Nervous Child, 2, 217-250.

KAPLAN, J. (1985): The Hardest Drug: Heroin and Public Policy. Chicago: University of Chicago Press.

KAPLAN, M. R. és MILLER, C. E. (1987): Group decision making and normative versus informational influence: Effects of type of issue and assigned decision rule. Journal of Personality and Social Psychology, 53, 306-313.

KAPLAN, R. M. és SACCUZZO, D. (1993): Psychological Testing: Principles and Issues (3rd ed.). Pacific Grove: ­Brooks/Cole.

KARASEK, R., BAKER, D., MARXER, F., AHLBOM, A. és THEORELL, T. (1981): Job decision lati­tude, job demands, and cardiovascular disease: A prospective study of Swed­ish men. American Journal of Public Health, 71, 694-705.

KARASEK, R. A., THEORELL, T. G., SCHWARTZ, J., PIEPER, C. és AL­FREDS­SON, L. (1982): Job, psy­cholog­ical factors and coronary heart dis­ease: Swedish prospective findings and U. S. prevalence findings using a new occupational inference method. Advances in Cardiology, 29, 62-67.

KARNI, A., TANNE, D., RUBEN­STEIN, B. S., ASKENASY, J. J. M. és SAGI, D. (1994): Dependence on REM sleep of overnight improvement of a perceptual skill. Science, 265, 679-682.

KASL, S. V., EVANS, A. S. és NIE­DER­MAN, J. C. (1979): Psychosocial risk factors in the development of infectious mononucleosis. Psychosomatic Medicine, 41, 445-466.

KATZ, D. (1960): The functional ap­proach to the study of attitudes. Public Opinion Quarterly, 24, 163-204.

KATZ, R. és WYKES, T. (1985): The psychological difference between temporally predictable and unpredict­able stress­ful events: Evidence for in­for­ma­tion control theories. Journal of Personality and Social Psychology, 48, 781-790.

KAZDIN, A. E. (1982): Symptom sub­stitution, generalization, and response covariation: Implications for psycho­therapy outcome. Psychological Bulletin, 91, 349-365.

KEESEY, R. E. és POWLEY, T. L. (1975): Hypothalamic regulation of body weight. American Scientist, 63, 558-565.

KEIL, F. C. (1989): Concepts, Kinds, and Cognitive Development. Cam­bridge, MA: MIT Press.

KEIL, F. C. és BATTERMAN, N. A. (1984): Characteristic-to-definig shift in the development of word meaning. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 23, 221-236.

KELLER, M., SHAPIRO, R., LAVORI, P. és WOLFE, N. (1982, August): Recovery in major depressive disorder. Archives of General Psychiatry, 39, 905-910.

KELLEY, H. H. (1967): Attribution theory in social psychology. In D. Levine (Ed.): Nebraska Symposium on Motivation (Vol. 15). Lincoln: University of Nebraska Press.

KELLMAN, P. J. (1984): Perception of threedimensional form by human infants. Perception and Psychophysics, 36, 353-358.

KELLY, G. A. (1955): The Psychology of Personal Constructs. New York: Norton.

KELTNER, D., ELLSWORTH, P. és EDWARS, K. (1992): Beyond Simple Pessimism: Effects of Sadness and Anger of Social Perception. Manuscript Submitted for publication.

KENDALL-TACKETT, K., WILLIAMS, L. és FINKELHOR, D. (1993): Impact of sexual abuse on children: An review and synthesis of recent empirical studies. Psychological Bulletin, 113(1), 1640-180.

KENDLER, K. S. és GRUENBERG, A. M. (1984): An independent analysis of the Copenhagen sample of the Danish adoption study of schizophrenia: IV. The pattern of psychiatric illness, as defined by DSM-III in adoptees and relatives. Archives of General Psychiatry, 41, 555-564.

KENDRICK, D. T. és CIALDINI, R. B. (1977): Romantic attraction: Mis­attri­bution versus reinforcement explanations. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 381-391.

KENDRICK, D. T. és GUTIERRES, S. E. (1980): Contrast effects and judgments of physical attractiveness: When beauty becomes a social pro­b­lem. Journal of Personality and So­cial Psychology, 38, 131-140.

KENNEDY, J. L., GIUFFRA, L. A. és munkatársai (1988): Evidence against linkage of schizophrenia to markers on chromosome 5 in northern Swedish pedigree. Nature, 336, 167-170.

KENSHALO, D. R., NAFE, J. P. és BROOKS, B. (1961): Variations in thermal sensitivity. Science, 134, 104-105.

KEPHART, W. M. (1967): Some correlates of romantic love. Journal of Marriage and the Family, 29, 470-474.

KERNIS, M. H. és WHEELER, L. (1981): Beautiful friends and ugly strangers: Radiation and contrast effects in perception of same-sex pairs. Journal of Personality and Social Psychology, 7, 617-620.

KESSLER, R. C., BROWN, R. L. és BROAMAN, C. L. (1981): Sex differences in psychiatric helpseeking: Evidence from four large-scale surveys. Journal of Health and Social Behavior, 22, 49-64.

KESSLER, R. C., MCGONAGLE, K. A., ZHAO, S., NELSON, C., HUGHES, M., ESHLEMAN, S., WITTCHEN, H. és KENDLER, K. (1994): Lifetime and 12-month prevalence of DSM-III-R psychiatric disorders in the United States. Archives of General Psychiatry, 51, 8-19.

KETY, S. S. (1988): Schizophrenic illness in the families of schizophrenic adoptees: findings from the Danish national sample. Schizophrenia Bulletin, 14, 217-222.

KETY, S. S., ROSENTHAL, D., WEN­DER, P. H., SCHULSINGER, F. és JA­COBSEN, B. (1978): The biological and adoptive families of adopted individuals who become schizo­phrenic. In L. C. Wynne, R. L. Cromwell és S. Matthysse (Eds.): The Nature of Schizophrenia. New York: Wiley.

KIECOLT-GLASER, J. K., FISHER, B. S., OGROCKI, P., STOUT, J. C., SPEICHER, C. E. és GLASER, R. (1987): Marital quality, marital disruption, and immune function. Psychosomatic Medicine, 49, 13-33.

KIECOLT-GLASER, J. K., KENNEDY, S.,   MALKOFF, S., FISHER, L., SPEICHER, C. E. és GLASER, R. (1988): Marital discord and immunity in males. Psychosomatic Medicine, 50, 213-229.

KIECOLT-GLASER, J., MALARKEY, W., CHEE, M., NEWTON, T., CA­CIOP­­PO, J., MAO, H. és GLASER, R. (1993): Negative behavior during marital conflict is associated with immunological down-regulation. Psychosomatic Medicine, 55, 395-409.

KIESLER, C. A. (1982): Mental hospitals and alternative care: Noninstitutio­na­li­zation as potencial policy for mental patients. American Psychologist, 34, 349-360.

KIESLER, C. A. és SIBULKIN, A. E. (1987): Mental Hospitalization: Myths and Facts about a National Crisis. Newbery Park, CA: Sage.

KIHLSTROM, J. F. (1984): Conscious, subconscious, unconscious: A cognitive view. In K. S. Bowers és D. Mei­chenbaum (Eds.): The Unconscious: Reconsidered. New York: Wiley.

KIHLSTROM, J. F. (1985): Hypnosis. Annual Review of Psychology, 36, 385-418.

KIHLSTROM, J. F. (1987): The Cognitive Unconscious. Science, 237, 1445-1452.

KILPATRICK, D., VERONEN, L. és RESICK, P.(1979): The aftermath of rape: recent empirical findings. Amer­ican Journal of Orthopsychiatry, 49, 658-669.

KILPATRICK, D., RESICK, P. és VE­RONEN, L. (1981): Effects of a rape experience: A longitudinal study. Jour­nal of Social Issues, 37, 105-122.

KIMMEL, D. C. és WEINER, I. B. (1985): Adolescence: A Developmental Transition. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

KINDER, D. R. és SEARS, D. O. (1985): Public opinion and political action. In G. Lindzey és E. Aronson (Eds.): The Handbook of Social Psychology (3rd ed., Vol. 2). New York: Random House.

KLAHR, D. (1982): Nonmonotone assessment of monotone development: An information processing analysis. In S. Strauss (Ed.): U-Shaped Behav­ioral Growth. New York: Academic Press.

KLATZKY, R. L., LEDERMAN, S. J. és METZGER, V. A. (1985): Identifying objects by touch: An expert system. Perception and Psychophysics, 37, 299-302.

KLEIN, S. B. és LOFTUS, J. (1988): The nature of self-referent encoding: The contributions of elaborative and organizational processes. Journal of Personality and Social Psychology, 55, 5-11.

KLEIN, S. B., LOFTUS, J. és BURTON, H. A. (1989): Two self-reference effects: The importance of distinguishing between self-descriptiveness judgments and autobiographical retrieval in self-referent encoding. Journal of Personality and Social Psychology, 56, 853-865.

KLEINMUNTZ, B. (1985): Personality and Psychological Assessment. Mala­bar, FL: Robert E. Krieger.

KLINE, P. (1972): Fact and Fancy in Freudian Theory. London: Methuen.

KLINEBERG, O. (1938): Emotional expression in Chinese literature. Jour­nal of Abnormal and Social Psychology, 33, 517-520.

KLUFT, R. P. (Ed.) (1985): Childhood Antecedents of Multiple Personality. Washington, DC: American Psychiatric Press.

KNITTLE, J. L. és HIRSCH, J. (1968): Effect of early nutrition on the devel­opment of rat epididymal fat pads: Cellularity and metabolism. Journal of Clinical Investigation, 47, 2091.

KNOX, V. J., CRUTCHHELD, L. és HILGARD, E. R. (1975): The nature of task interference in hypnotic dissociation: An investigation of hypnotic behavior. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 23, 305-323.

KOBASA, S. C. (1979): Stressful life events, personality, and health: An inquiry into hardiness. Journal of Personality and Social Psychology, 37, 1-11.

KOBASA, S. C., MADDI, S. R. és KAHN, S. (1982): Hardiness and ­health: A prospective study. Journal of Personality and Social Psychology, 42, 168-177.

KOBASIGAWA, A., ARAKAKI, K. és AWIGUNI, A. (1966): Avoidance of feminine toys by kindergarten boys: The effects of adult presence or absence, and an adult's attitudes toward sextyping. Japanese Journal of Psychology, 37, 96-103.

KOHLBERG, L. (1966): A cognitive-developmental analysis of children's sexrole concepts and attitudes. In E. E. Maccoby (Ed.): The Development of Sex Differences (pp. 82-173). Stanford, CA: Stanford University Press.

KOHLBERG, L. (1969): Stage and sequence: The cognitive-developmental approach to socialization. In D. A. Goslin (Ed.): Handbook of Socialization Theory and Research. Chicago: Rand McNally.

KOHLBERG, L. (1976): Moral stages and moralization: The cognitive-developmental approach. In T. Lickong (Ed.): Moral Development and Behav­ior. New York: Holt, Rinehart & Winston.

KOHLER, W. (1925): The Mentality of Apes. New York: Harcourt Brace. (Reprint ed., 1976. New York: Liveright.)

KOHNSTAMM, G. A., BATES, J. E. és ROTHBART, M. K. (Eds.) (1989): Temperament in Childhood. Chichester: John Wiley & Sons.

KOHOUT, J. (1991): Changes in Supply: Women in Psychology. Paper presented at the meeting of the Amer­ican Psychological Association, San Francisco, California. Data compiled by Office of Demographic, Employment and Educational research, Education Directorate American Psychological Association 8/91.

KOLB, B. és WHISHAW, I. Q. (1985): Fundamentals of Human Neuro­psy­chol­ogy (2nd ed.). San Francisco: Freeman.

KOLODNY, J. A. (1994): Memory processes in classification learning. Psychological Science, 5, 164-169.

KOOB, G. F. és BLOOM, F. E. (1988): Cellular and molecular mechanisms of drug dependence. Science, 242, 715-723.

KORNER, A. F. (1973): Individual differences at birth: Implications for early experience and later development. In J. C. Westman (Ed.): Individual Differences in Children. New York: Wiley.

KORNHABER, M., KRECHEVSKY, M. és GARDNER, H. (1990): Engag­ing intelligence. Educational Psyc­hol­ogist, 25 (3 & 4), 177-199.

KORNITZER, M., MAGOTTEAU, V. és munkatársaik (1982): Angiogra­phic findings and the Type A pattern assessed by means of the Bortner ­scale. Journal of Behavioral Medicine, 5, 313-320.

KOSA, J. és ZOLA, I. K. (Eds.) (1975): Poverty and Health: A Sociological Analysis. Cambridge, MA: Harvard University Press.

KOSAMBI, D. D. (1967): Living prehistory in India. Scientific American, 215, 105.

KOSSLYN, S. M. (1980): Image and Mind. Cambridge, MA: Harvard University Press.

KOSSLYN, S. M. (1983): Ghosts in the Mind's Machine. New York: Norton.

KOSSLYN, S. M. (1988): Aspects of a cognitive neuroscience of mental imagery: Science, 240, 1621-1626.

KOSSLYN, S. M. (1994): The Resolution of the Imagery Debate. Cam­bridge, MA: MIT Press.

KOSSLYN, S. M., ALPERT, N. M.,
THOMPSON, W. L., MALJKOVIC, V., WEISE, S. B., CHABRIS, C. F., HAMILTON, S. E., RAUCH, S. L. és BUONANNO, F. S. (1993): Visual mental imagery activates topographically organised visual cortex. Journal of Cognitive Neuroscience, 5, 253-287.

KOSSLYN, S. M., BALL, T. M. és REI­SER, B. J. (1978): Visual images preserve metric spatial information: Evidence from studies of image scanning. Journal of Experimental Psychology: Human Perception and Performance, 4, 47-60.

KOSSLYN, S. M. és KOENIG, O. (1992): Wet Mind: The New Cognitive Neuroscience. New York: The Free Press.

KOULACK, D. és GOODENOUGH, D. R. (1976): Dream recall and dream recall failure: An arousal-retrieval model. Psychological Bulletin, 83, 975-984.

KRAUT (1982): Social presence, facial feedback, and emotion. Journal of Personality and Social Psychology, 42, 853-863.

KREITMAN, N. (1977): Parasuicide. London: Wiley.

KRIPKE, D. F. (1985): Biological Rythms. In G. L. Klerman, M. M. Weissman, P. S. Applebaum és L. H. Roth (Eds.): Psychiatry (Vol. 3). Philadelphia: Lippincott.

KRIPKE, D. F. és GILLIN, J. C. (1985): Sleep disorders. In G. L. Klerman, M. M. Weissman, P. S. Applebaum és L. N. Roth (Eds.): Psychiatry (Vol. 3). Philadelphia: Lippincott.

KRYSTAL, H. (1968): Massive Psychic Trauma. New York: International University Press.

KUBIS, J. F. (1962): Cited in B. M. Smith (1967): The polygraph. Scientific American, 216, 21, 25-31, 146.

KUIPER, N. A., MACDONALD, M. R. és DERRY, P. A. (1983): Parameters of a depressive self-schema. In J. Suls és A. G. Greenwald (Eds.): Psycholog­ical Perspectives on the Self (Vol. 2). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

KUIPER, N. A., OLINGER, L. J., MACDONALD, M. R. és SHAW, B. F. (1985): Self-schema processing of depressed and nondepressed content: The effects of vulnerability on depression. Social Cognition, 3, 77-93.

KUMAN, I. G., FEDROV, C. N. és NOVIKOVA, L. A. (1983): Investigation of the sensitive period in the development of the human visual system. Zh. Vyshp. Nerv. Deyat (Journal of High­er Nervous Activity), 33, 434-441.

KURTINES, W. és GREIF, E. B. (1974): The development of moral thought: Review and evaluation of Kohlberg's approach. Psychological Bulletin, 81, 453-470.

KURTZ, P. (Ed.) (1985): A Skeptic's Handbook of Parapsychology. Buffalo: Prometheus Books.

LACKNER, J. és GARRETT, M. (1973): Resolving ambiguity: Effects of biasing context in the unattended ear. Cognition, 1, 359-372.

LAGERSPETZ, K., VIEMERO, V. és AKADEMI, A. (1986): Television and aggressive behavior among Finnish children. In L. R. Huesmann és L. D. Eron (Eds.): Television and the Agressive Child. New York: Erlbaum.

LAMB, M. E. és BORNSTEIN, M. H. (1987): Development in Infancy: An Introduction (2nd ed.). New York: Random House.

LAND, E. H. (1977): The retinex theory of color vision. Scientific American, 237, 108-128.

LANGLOIS, J. H. és DOWNS, A. C. (1980): Mothers, fathers, and peers as socialization agents of sex-typed play behaviors in young children. Child Development, 51, 1237-1247.

LAPIERE, R. (1934): Attitudes versus actions. Social Forces, 13, 230-237.

LARKIN, J. H., MCDERMOTT, J., SIMON, D. P. és SIMON, H. A. (1980): Expert and novice performance in solving physics problems. Science, 208, 1335-1342.

LATANÉ, B. és DARLEY, J. M. (1968): Group inhibition of bystander intervention in emergencies. Journal of Personality and Social Psychology, 10, 215-221.

LATANÉ, B. és DARLEY, J. M. (1970): The Unresponsive Bystander: Why Doesn't He Help? New York: Appleton-Century-Crofts.

LATANÉ, B., NIDA, S. A. és WILSON, D. W. (1981): The effects of group size on helping behavior. In J. P. Rushton és R. M. Sorrentino (Eds.): Authism and Helping Behavior: Social Personality, and Developmental Perspectives. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

LATANÉ, B. és RODIN, J. (1969): A lady in distress: Inhibiting effects of friends and strangers on bystander intervention. Journal of Experimental and Social Psychology, 5, 189-202.

LATANÉ, B., WILLIAMS, K. D. és HARKINS, S. G. (1979): Many hands make light work: The causes and consequences of social loafing. Journal of Personality and Social Psychology, 37, 822-832.

LAUDENSLAGER, M. L., RYAN, S. M., DRUGAN, R. C., HYSON, R. L. és MAIER, S. F. (1983): Coping and immunosuppression: Inescapable but not escapable shock suppresses lymphocyte proliferation. Science, 221, 568-570.

LAUMANN, E. O., GAGNON, J. H., MICHAEL, R. T. és MICHAELS, S. (1994): The Social Organization of Sexuality: Sexual Practices in the United States. Chicago: University of Chaicago Press.

LAURENCE, J. R. (1980): Duality and Dissociation in Hypnosis. Unpublish­ed M. A. thesis, Concordia University, Montreal.

LAWLER, R. W. és YAZDANI, M. (Eds.) (1987): Artificial Intelligence and Education (Vol. 1). Norwood, NJ: Ablex.

LAZARUS, R. S. (1961): Group therapy of phobic disorders by systematic desensitization. Journal of Abnormal and Social Psychology, 63, 504-510.

LAZARUS, R. S. (1991a): Cognition and motivation in emotion. American Psychologist, 46, 352-367.

LAZARUS, R. S. (1991b): Emotion and Adaptation. New York: Oxford University Press.

LAZARUS, R. S. és FOLKMAN, S. (1984): Stress, Appraisal, and Cop­ing. New York: Springer.

LAZARUS, R. S., KANNER, A. D. és FOLK­MAN, S. (1980): Emotions: A cognitive-phenomenological analysis. In R. Plutchik és H. Kellerman (Eds.): Emotions: Theory, Research, and Experience (Vol. 1). New York: Academic Press.

LEAF, P. J. és BRUCE, M. L. (1987): Gender differences in the use of mental health-related services. A re-examination. Journal of Health and Social Behavior, 28, 171-183.

LE BON, G. (1895): The Crowd. London: Ernest Benn.

LE DEUX, J. E. (1989): Cognitive-emotional interactions in the brain. Cognition and Emotion, 3, 267-289.

LEE, J. A. (1973): The Colors of Love: An Exploration of the Ways of Loving. Don Mills, Ontario: New Press.

LEE, J. A. (1977): A typology of styles of loving. Personality and Social Psychology Bulletin, 3, 173-182.

LEE, J. A. (1988): Love-styles. In R. J. Sternberg és M. L. Barnes (Eds.): The Psychology of Love (pp. 38-67). New Haven, CT: Yale University Press.

LEFF, J. és VAUGHN, C. (1985): Expressed Emotion in Families. New York: Guilford Press.

LENNEBERG, E. H. (1967): Biological Foundations of Language. New York: Wiley.

LERNER, R., KARSON, M., MEISELS, M. és KNAPP, J. R. (1975): Actual and perceived attitudes of late adolescents: The phenomenon of the generation gaps. Journal of Genetic Psychology, 126, 197-207.

LEROUX, J. A. (1986): Suicidal behav­ior and gifted adolescents. Roeper Review, 9 (2), 77-79.

LESLIE, A. M. és KEEBLE, S. (1987): Do six-month-old infants perceive causality? Cognition, 25, 265-288.

LEVAV, I., FRIEDLANDER, Y., KARK, J. D. és PERITZ, E. (1988): An epidemiologic study of mortality among bereaved parents. The New England Journal of Medicine, 319, 457-461.

LEVAY, S. (1991): A difference in hypo­thalmic structure between het­erosexual and homosexual men. Science, 253, 1034-1037.

LEVENSON, R., EKMAN, P., FRIESEN, W., FRIJDA, N., KUIPERS, P. és SCHURE, E. (1989, August): Relations among emotion, appraisal, and emotional action readiness. Journal of Personality and Social Psychology, 57(2), 212-228.

LEVENSON, R. W., EKMAN, P., HEI­DER, K. és FRIESIN, W. V. (1992): Emotion and automatic nervous system activity in an Indonesian culture. Journal of Personality and So­cial Psychology, 62, 927-988.

LEVINE, D. N., WARACH, J. és FA­RAH, M. J. (1988): Two visual systems in mental imagery: Dissociation of "what" and "where" in imagery disorders due to bilateral posterior cerebral lesions. Neurology, 35, 1010-1018.

LEVINE, S. (1960): Stimulation in infancy. Scientific American, 202, 80-86.

LEVINGER, G., SENN, D. J. és JOR­GEN­SEN, B. W. (1970): Progress toward permanence in courtship: A test of the Kerckhoff-Davis hypotheses. Sociometry, 33, 427-443.

LEVINSON, D. J., DARROW, C., KLEIN, E. B., LEVINSON, M. H. és MCKEE, B. (1978): The Seasons of a Man's Life. New York: Knopf.

LEVY, J. (1985): Right brain, left brain: Facts and fiction. Psychology Today, 19, 38-44.

LEVY, M. B. és DAVIS, K. E. (1988): Love styles and attachment styles compared: Their relation to each other and to various relationship character­istics. Journal of Social and Personal Relationships, I, 439-471.

LEVY, S. M és HEIDEN, I. (1991): De­pression, distress and immunity: Risk factors for infectious disease. Stress Medicine, 7, 45-51.

LEVY, S., HERBERMAN, R., WHITE­SIDE, T., SANZO, K., LEE, J. és KIRK­WOOD, J. (1990): Perceived social support and tumor estrogen/progesterone receptor status as predictors of natural killer cell activity in breast cancer patients. Psychosomatic Medicine, 52, 73-85.

LEWINSOHN, P. M., ANTONUCCIO, D. O., STEINMETZ, J. L. és TERI, L. (1984): The Coping with Depres­sion Course: Psychoeducational Intervention for Unipolar Depression. Eugene, OR: Castalia.

LEWINSOHN, P. M., FENN, D. és FRANK­LIN, J. (1982): The relation­ship of age of onset to duration of episode in unipolar depression. Unpublished manuscript, University of Oregon.

LEWINSOHN, P. M., HOBERMAN, H., TERI, L., HAUTZINER, M. (1985): An integrative theory of de­pression. In S. Reiss és R. Bootsin (Eds.): Theoretical Issues in Behav­ior Therapy. New York: Academic Press.

LEWINSOHN, P. M., MISCHEL, W., CHAPLIN, W. és BARTON, R. (1980): Social competence and de­pression: The role of illusory self- perceptions. Journal of Abnormal Psychology, 89, 203-212.

LEY, R. G. és BRYDEN, M. P. (1982): A dissociation of right and left hemi­spheric effects for recognizing emo­tional tone and verbal content. Brain and Cognition, 1, 3-9.

LIBERMAN, A. M., COOPER, F., SHANK­WEILER, D. és STUDERT-KENNEDY, M. (1967): Perception of the speech code. Psychological Re­view, 74, 431-459.

LICKEY, M. E. és GORDON, B. (1991): Medicine and Mental Illness. New York: Freeman.

LIEBERMAN, L. R. és DUNLAP, J. T. (1979): O'Leary and Borkovec's conceptualization of placebo: The placebo paradox. American Psychologist, 34, 553-554.

LIEM, J. H. (1974): Effects of verbal communications of parents and children: A comparison of normal and schizophren­ic families. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 42, 438-450.

LINDZEY, G. és ARONSON, E. (Eds.) (1985): The Handbook of Social Psychology (3rd ed.). Hillsdale, NJ: Erlbaum.

LINN, R. L. (1982): Ability Testing: Individual differences, prediction, and differential prediction. In A. Wigdor és W. Gardner (Eds.): Ability Testing: Uses, Consequences, and Controversies. Washington, DC: National Academy Press.

LIPPA, R. A. (1994): Introduction to Social Psychology (2nd ed.). Belmont, CA: Wadsworth.

LIPPERT, W. W. és SENTER, R. J. (1966): Electrodermal responses in the sociopath. Psychonomic Science, 4, 25-26.

LIVINGSTONE, M. és HUBEL, D. (1988): Segregation of form, color, movement, and depth: Anatomy, physiology, and perception. Science, 240, 740-750.

LOEB, G. (1985): The functional re­placement of the ear. Scientific American, 252, 104-111.

LOFTUS, E. F. (1993): The reality of repressed memories. American Psychologist, 48, 518-537.

LOFTUS, E. F. és COAN, D. (1994): The construction of childhood memories. In D. Peters (Ed.): The Child Withness in Context: Cognitive, Social, and Legal Perspectives. New York: Kluwer.

LOFTUS, E. F. és LOFTUS, G. R. (1980): On the permanence of stored information in the human brain. Amer­ican Psychologist, 35, 409-420.

LOFTUS, E. F., SCHOOLER, J. W. és WAGENAAR, W. A. (1985): The fate of memory: Comment on McCloskey and Zaragoza. Journal of Experimental Psychology: General, 114, 375-380.

LOFTUS, G. R. és LOFTUS, E. F. (1975): Human Memory: The Processing of Information. New York: Hal­stead Press.

LOGUE, A. W. (1991): The Psychology of Eating and Drinking: An Introduction (2nd ed.). New York: Freeman.

LONGLEY, J. és PRUITT, D. G. (1980): Groupthink: A critique of Janis's theory. In L. Wheeler (Ed.): Review of Personality and Social Psychology (Vol. 1). Beverly Hills, CA: Sage.

LOOMIS, A. L., HARVEY, E. N. és HOBART, G. A. (1937): Cerebral ­states during sleep as studied by human potentials. Journal of Experimental Psychology, 21, 127-144.

LOPEZ, A., ATRAN, S., MEDIN, D. L., SMITH, E. E. és COLEY, J. (1994): The tree of life: Universals of folk­biolo­gical taxonomies and inductions. Unpublished manuscript, University of Michigan.

LORD, C. G., ROSS, L. és LEPPER, M. R. (1979): Biased assimilation and attitude polarization: The effects of prior theories on subsequently considered evidence. Journal of Personality and Social Psychology, 37, 2098-2109.

LORENZ, K. (1966): On Aggression. New York: Harcourt Brace Jovanovich.

LORENZ, K. (1981): The Foundations of Ethology. New York: Springer-Verlag.

LOVAAS, O. I. (1987): Behavioral treatment and abnormal education and intellectual functioning in young autistic children. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 55, 3-9.

LOVAAS, O. I., FREITAG, G., GOLD, V. J. és KASSORLA, I. C. (1965): Recording apparatus for observation of behaviors of children in free play settings. Journal of Experimental Child Psychology, 2, 108-120.

LOVE, R. E. és GREENWALD, A. C. (1978): Cognitive responses to persua­sion as mediators of opinion change. Journal of Social Psychology, 104, 231-241.

LOWINGER, P. és DOBIE, S. (1969): What makes the placebo work? A study of placebo response rate. Archives of General Psychiatry, 20, 84-88.

LUBORSKY, L. (1984): Principles of Psy­choanalytic Psychotherapy: A Ma­nual for Supportive-Expressive Treat­ment. New York: Basic Books.

LUBORSKY, L. L., MCLELLAN, A. T., WOODY, G. E., O'BRIEN, E. P. és AUERBACH, A. (1985): Therapist success and its determinants. Ar­chives of General Psychiatry, 42, 602-611.

LUCHINS, A. (1957): Primacy-recency in impression formation. In C. L. Hov­land (Ed.): The Order of Presentation in Persuasion. New Haven: Yale University Press.

LUDWIG, A. M., BRANDSMA, J. M., WILBUR, C. B., BENDFELDT, F. és JAMESON, D. H. (1972): The objective study of a multiple personality. Archives of General Psychiatry, 26, 298-310.

LUMSDAINE, A. A. és JANIS, I. L. (1953): Resistance to "counter-propaganda" produced by one-sided and "two-sided propaganda" presenta­tions. Public Opinion Quarterly, 17, 311-318.

LUNDIN, R. W. (1985): Theories and Systems of Psychology (3rd ed.). Lex­ington, MA: Heath.

LURIA, Z. és RUBIN, J. Z. (1974): The eye of the beholder: Parents' views on sex of newborns. American Journal of Orthopsychiatry, 44, 512-519.

LYCAN, W. G. (1987): Consciousness. Cambridge: MIT Press.

LYKKEN, D. T. (1957): A study of anx­iety in the sociopathic personality. ­Journal of Abnormal and Social Psychology, 55, 6-10.

LYKKEN, D. T. (1980): Tremor in the Blood: Uses and Abuses of the Lie Detector. New York: McGraw-Hill.

LYKKEN, D. T. (1982): Research with twins: The concept of emergenesis. The Society for Psychophysiological Research, 19, 361-373.

LYKKEN, D. T. (1984): Polygraphic interrogation. Nature, 307, 681-684.

LYKKEN, D. T., MCGUE, E., TELLE­GEN, A. és BOUCHARD, T. J., JR. (1992): Emergenesis: Genetic traits that may not run in families. American Psychologist, 47, 1565-1577.

LYONS-RUTH, K., CONNELL, D. B., ZOLL, D. és STAHL, J. (1987): Infants at social risk: Relations among infant maltreatment, maternal behav­ior, and infant attachment behavior. Developmental Psychology, 23, 223-232.

MAASS, A. és CLARK, R. D., III (1983): Internalization versus com­pliance: Differential processes underlying minority influence and con­formity. European Journal of Social Psychology, 13, 45-55.

MAASS, A. és CLARK, R. D., III (1984): Hidden impact of minorities: Fifteen years of minority influence research. Psychological Bulletin, 95, 428-450.

MACAULAY, J. (1970): A shill for charity. In J. Macaulay és L. Berkowitz (Eds.): Altruism and Helping Behavior (pp. 43-59). New York: Academic Press.

MACCOBY, E. E. (1980): Social Development: Psychological Growth and the Parent-Child Relationship. New York: Harcourt Brace Jovanovich.

MACCOBY, E. E. és JACKLIN, C. N. (1974): The Psychology of Sex Differ­ences. Stanford: Stanford University Press.

MACK, J. E. (1980): Psychoanalysis and biography: Aspects of a developing affinity. Journal of American Psychoanalytic Association, 28, 543-562.

MADDI, S. és COSTA, P. (1972): Humanism in Personology: Allport, Mas­low, and Murray. Chicago: Aldine.

MAHER, B. A. (1966): Principles of Psychotherapy: An Experimental Approach. New York: McGraw-Hill.

MAIER, S. F. és SELIGMAN, M. E. P. (1976): Learned helplessness: Theory and evidence. Journal of Experimental Psychology: General, 105, 3-46.

MAIN, M. és CASSIDY, J. (1988): Categories of response to reunion with parents at age 6: Predictable from infant attachment classifications and stable over a 1-month period. Developmental Psychology, 24, 415-426.

MAIN, M. és SOLOMON, J. (1986): Discovery of an insecure-disorganized/disoriented attachment pattern: Procedures, findings and implications for the classification of behavior. In T. B. Brazelton és M. Yogman (Eds.): Affective Development in Infancy (pp. 95-124). Norwood, NJ: Ablex.

MALINOWSKI, B. (1927): Sex and Repression in Savage Society. London: Humanities Press.

MALOF, M. és LOTT, A. J. (1962): Ethnocentrism and the acceptance of Negro support in a group pressure situation. Journal of Abnormal and Social Psychology, 65, 254-258.

MALONEY, L. T. és WANDELL, B. A. (1986): Color constancy: A method for recovering surface spectral reflectance. Journal of the Optical Society of America, 3, 29-33.

MALT, B. C. (1985): The role of dis­course structure in understanding anaphora. Journal of Memory and Language, 24, 271-289.

MANDLER, G. (1982): Mind and Emotion. New York: Norton.

MANDLER, J. (1983): Representation. In P. H. Mussen (Ed.): Handbook of Child Psychology (Vol. 3). New York: Wiley.

MANUCK, S. B., KAPLAN, J. R. és MATTHEWS, K. A. (1986): Behav­ioral antecedents of coronary heart disease and artherosclerosis. Arterio­sclerosis, 6, 1-14.

MANUCK, S. B. és KRANTZ, D. S. (1986): Psychophysiologic reactivity in coronary heart disease and essential hypertension. In K. A. Mat­thews, S. M. Weiss, T. Detre, T. M. Dembroski, B. Falkner, S. B. Manuck és R. B. Williams J. (Eds.): Handbook of Stress, Reactivity, and Cardiovascular Disease. New York: Wiley.

MARBLY, N. (1987): But you weren't there. In T. Williams (Ed.): Posttraumatic Stress Disorders: A Handbook for Clinicians. Cincinati, OH: Dis­abled American Veterans.

MARCEL, A. M. és BISIACH, E. (Eds.) (1988): Consciousness in Contemporary Science. New York: Oxford University Press.

MARCIA, J. E. (1966): Development and validation of ego identity status. Journal of Personality and Social Psychology, 3, 551-558.

MARCIA, J. E. (1980): Identity in adolescence. In J. Adelson (Ed.): Handbook of Adolescent Psychology. New York: Wiley.

MARCUS, J., HANS, S. L., NAGLER, S., AUERBACK, J. G., MIRSKY, A. F. és AUBREY, A. (1987): A review of the NIMH Israeli Kibbutz-city study. Schizo­phrenia Bulletin, 13, 425-438.

MARDSEN, G. (1971): Content analysis studies of psychotherapy: 1954 through 1968. In A. E. Bergin és S. L. Garfield (Ed.): Handbook of Psycho­therapy and Behavior Change. New York: Wiley.

MARKMAN, E. M. (1979): Classes and collections: Conceptual organization and numerical abilities. Cognitive Psychology, 11, 395-411.

MARKMAN, E. M. (1987): How chil­dren constrain the possible meanings of words. In U. Neisser (Ed.): Concepts and Conceptual Development: Ecological and Intellectual Factors in Categorizations. New York: Cambridge University Press.

MARKUS, H. (1977): Self-schemata and processing information about the self. Journal of Personality and So­cial Psychology, 35, 63-78.

MARKUS, H. és NURIUS, P. (1986): Possible selves. American Psychologist, 41, 954-969.

MARLATT, G. A., BAER, J. S., DO­NOVAN, D. M. és KIVLAHAN, D. R. (1988): Addictive behaviors: Etiol­ogy and treatment. In M. R. Rosen­zweig és L. W. Porter (Eds.): Annual Review of Psychology (Vol. 39). Palo Alto, CA: Annual Reviews.

MARR, D. (1982): Vision. San Francisco: Freeman.

MARSHALL, G. és ZIMBARDO, P. G. (1979): Affective consequences of inadequately explained physiological arousal. Journal of Personality and Social Psychology, 37, 970-988.

MARTIN, C. L. és HALVERSON, C. F. (1983): A schematic processing model of sex typing and stereotyping in children. Child Development, 52, 1119-1134.

MASLACH, C. (1979): The emotional consequences of arousal without reason. In Izard, C. E. (Ed.): Emotion in Personality and Psychopathology. New York: Plenum.

MASLOW, A. H. (1967): Self-actualization and beyond. In J. F. T. Bugenthal (Ed.): Challenges of Humanistic Psychology. New York: McGraw-Hill.

MASLOW, A. H. (1970): Motivation and Personality (2nd ed.). New York: Harper and Row.

MASSON, J. M. (1984): The Assault on Truth. New York: Farrar, Straus & Giroux, Inc.

MASTERS, W. H. és JOHNSON, V. E. (1966): Human Sexual Response. Boston: Little, Brown.

MASUDA, M. és HOLMES, T. H. (1978): Life events: perceptions and frequencies. Psychosomatic Medi­cine, 40, 236-261.

MATAS, L., AREND, R. A. és SROUFE, L. A. (1978): Continuity of adaption in the second year: The relation­ship between quality of attachment and later competence. Child Development, 49, 547-556.

MATHES, E, W. (1975): The effects of physical attractiveness and anxiety on heterosexual attraction over a series of five encounters. Journal of Mar­riage and the Family, 37, 769-773.

MATTHEWS, D. F. (1972): Response patterns of single neurons in the tortoise olfactory epithelium and olfactory bulb. Journal of General Physiology, 60, 166-180.

MATTHEWS, K. A., WEISS, S. M., DETRE, T., DEMBROSKI, T. M., FALKNER, B., MANUCK, S. B. és WILLIAMS, R. B., JR. (Eds.) (1986): Handbook of Stress Reactivity and Cardiovascular Disease. New York: Wiley.

MAYER, R. E. (1983): Thinking, Problem Solving and Cognition. New York: Freeman.

MCALISTER, A., PERRY, C., KILLEN, J., SLINKARD, L. A. és MACCOBY, N. (1980): Pilot study of smok­ing, alcohol and drug abuse prevention. American Journal of Public ­Health, 70, 719-721.

MCBURNEY, D. H. (1978): Psycholog­ical dimensions and the perceptual analysis of taste. In E. C. Carterette és M. P. Friedman (Eds.): Handbook of Perception (Vol. 6). New York: Academic Press.

MCCARTHY, R. A. és WARRINGTON, E. K. (1987a): The double dissocia­tion of short-term memory for lists and sentences. Brain, 10, 1545-1563.

MCCARTHY, R. A. és WARRINGTON, E. K. (1987b): Understanding: A function of short-term memory? Brain, 110, 1565-1578.

MCCAULEY, C. (1989): The Nature of social influence in groupthink: Compliance and internalization. Jour­nal of Personality and Social Psychology, 57, 250-260.

MCCLANAHAN, K. K., GOLD, J. A., LENNEY, E., RICKMAN, R. M. és KULBERG, G. E. (1990): Infatuation and attraction to a dissimilar other: Why is love blind? Journal of Social Psychology, 130, 433-445.

MCCLELLAND, J. L. és RUMEL­HART, D. E. (1981): An interactive model of context effects in letter perception: Pt. 1. An account of basic findings. Psychological Review, 88, 375-407.

MCCLELLAND, J. L., RUMELHART, D. E. és THE PDP RESEARCH GROUP (1986): Parallel Distributed Processing: Explorations in the Mi­crostructure of Cognition (Vol. 2). Cambridge, MA: Bradford Books/ MIT Press.

MCCLINTOCK, M. K. (1971): Men­strual synchrony and suppression. Nature, 229, 244-245.

MCCLOSKEY, M. és COHEN, N. J. (1989): Catastrophic interference in connectionist networks: The sequential learning problem. In G. H. Bower (Ed.): The Psychology of Learning and Motivation (Vol. 24, pp. 109-164). New York: Academic Press.

MCCLOSKEY, M., WIBLE, C. G. és COHEN, N. J. (1988): Is there a flashbulb-memory system? Journal of Experimental Psychology, 117, 171-181.

MCCONAGHY, M. J. (1979): Gender permanence and the genital basis of gender. Stages in the development of constancy of gender identity. Child Development, 50, 1223-1226.

MCCRAE, R. R. és COSTA, P. T., JR. (1987): Validation of the five-factor model of personality across instruments and observers. Journal of Personality and Social Psychology, 52, 81-90.

MCDOUGALL, W. (1908): Social Psychology. New York: G. P. Putman's Sons.

MCELREE, B. és DOSHER, B. A. (1989): Serial position and set size in short-term memory: The time course of recognition. Journal of Experimental Psychology: General, 118, 346-373.

MCFARLAND, D. (1985): Animal Behaviour: Psychobiology, Ethology and Evolution. Menlo Park, CA: Benjamin-Cummings.

MCFARLAND, S. G., AGEYEV, V. S. és ABALAKINA-PAAP, M. A. (1992): Authoritarianism in the former Soviet Union. Journal of Personality and Social Psychology, 63, 1004-1010.

MCGHIE, A. és CHAPMAN, J. (1961): Disorders of attention and perception in early schizophrenia. British Journal of Medical Psychology, 34, 103-116.

MCGRATH, E., KEITA, G. P., STRICK­LAND, B. R. és ROSSO, N. F. (1990): Women and Depression: Risk Factors and Treatment Issues. Washington, DC: American Psychological Association.

MCGRAW, M. B. (1975): Growth: A Study of Johnny and Jimmy. New York: Acno Press (Originally Publish­ed 1935).

MCGUFFIN, P., KATZ, R, és RUTHERFORD, J. (1991): Nature, nurture and depression: A twin study. Psychological Medicine, 21, 329-335.

MCGUFFIN, P., SARGEANT, M., HETT, G., TIDMARSH, S., WHAT­LEY, S. és MARCHBANKS, R. M. (1990): Exclusion of a schizophrenia susceptibility gene from the chromosome 5q11-q13 region. New data and a reanalysis of previous reports. Amer­ican Journal of Human Genetics, 47, 524-535.

MCGUIRE, W. J. (1964): Inducing resistance to persuasion: some contemporary approaches. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 1). Academic Press.

MCGUIRE, W. J. és PAPAGEORGIS, D. (1961): The relative efficacy of various types of prior belief-defense in producing immunity against persuasion. Journal of Abnormal and So­cial Psychology, 62, 327-337.

MCHUGH, P. R. (1990): Clinical issues in food ingestion and body weight maintenance. In E. M. Stricker (Ed.): Neurobiology of Food and Fluid Intake (pp. 531-547). New York: Plenum.

MCKENNA, R. J. (1972): Some effects of anxiety level and food cues on the eating behavior of obese and normal subjects. Journal of Personality and Social Psychology, 22, 311-319.

MCKENZIE, B. és OVER, R. (1983): Young infants fail to imitate facial and manual gestures. Infant Behavior and Development, 6, 85-95.

MCNALLY, R. J. (1990): Psychological approaches to panic disorder: A re­view. Psychology Bulletin, 108, 403-419.

MCNEAL, E. T. és CIMBOLIC, P. (1986): Antidepressants and bio­chem­ical theories of depression. Psychological Bulletin, 99, 361-374.

MCNEILL, D. (1966): Developmental psycholinguistics. In F. Smith és G. A. Miller (Eds.): The Genesis of Lan­guage: A Psycholinguistic Approach. Cambridge, MA: MIT Press.

MEANEY, M. J., AITKENS, D. H., BER­KEL, C., BHATNAGAR, S., SARRI­EAU, A. és SAPOLSKY, R. M. (1987): Post-natal Handling Atten­uates Age-related Changes in the ­Adrenocortical Stress Response and Spatial Memory Deficits in the Rat. Paper presented at the 17th Annual Meeting of the Society of Neuroscience, New Orleans.

MECHANIC, D. (1962): Students Under Stress. New York: Free Press.

MEDCOF, J. és ROTH, J. (Eds.) (1988): Approaches to Psychology. Phil­adel­phia: Open University Press, Milton Keynes.

MEDIN, D. L. és ROSS, B. H. (1992): Cognitive Psychology. Fort Worth, TX: Harcourt Brace College Publishers.

MEDNICK, S. A., CANNON, T., PAR­NAS, J. és SCHULSINGER, F. (1989): 27 year follow-up of the Copen­hagen high-risk for schizophrenia project: Why did some of the high-risk offspring become schizophrenic? (Abstract.) Schizophrenia Research, 2, 14.

MEDNICK, S. A., MACHON, R., HUTTUNEN, M. O. és BONETT, D. (1988): Fetal viral infection and adult schizophrenia. Archives of General Psychiatry, 45, 189-192.

MEEHL, P. E. és DAHLSTROM, W. G. (1960): Objective configural rules for discriminating psychotic from neurotic MMPI profiles. Journal of Consulting Psychology, 24, 375-387.

MEGARGEE, E. I. (1972): The California Psychological Inventory Hand­book. San Francisco: Jossey-Bass.

MEICHENBAUM, D. H. (1985): Stress Inoculation Training. New York: Pergamon.

MEICHENBAUM, D. H. és JAREMKO, M. E. (Eds.) (1983): Stress Reduction and Prevention. New York: Plenum.

MEIER, R. P. (1991): Language acquisition by deaf children. American Scientist, 79, 60-76.

MELAMED, B. G. és SIEGEL, L. J. (1975): Reduction of anxiety in chil­dren facing hospitalization and surgery by use of filmed modeling. Journal of Consulting and Clinical Psychiatry, 43, 511-521.

MELTON, A. W. (1963): Implications of short-term memory for a general theory of memory. Journal of Verbal Learn­ing and Verbal Behavior, 2, 1-21.

MELTZOFF, A. N. és MOORE, M. K. (1977): Imitation of facial and manual gestures by human neonates. Science, 198, 75-78.

MELTZOFF, A. N. és MOORE, M. K. (1983): Newborn infants imitate adult facial gestures. Child Development, 54, 702-709.

MELVILLE, J. (1977): Phobias and Ob­sessions. New York: Coward, McCann & Geoghegan.

MELZAK, R. (1973): The Puzzle of ­Pain. New York: Basic Books.

MERVIS, C. B. és PANI, J. R. (1981): Acquisition of basic object categories. Cognitive Psychology, 12, 496-522.

MERVIS, C. B. és ROSCH, E. (1981): Categorization of natural objects. In M. R. Rosenz és L. W. Porter (Eds.): Annual Review of Psychology (Vol. 21). Palo Alto, CA: Annual Reviews.

METALSKY, G. I., HALBERSTADT, L. J. és ABRAMSON, L. Y. (1987): Vulnerability to depressive mood reactions: Toward a more powerful test of the diathesis-stress and casual meditation components of the reformulat­ed theory of depression. Journal of Personality and Social Psychology, 52, 386-393.

MEYER, J. P. és PEPPER, S. (1977): Need compatibility and marital adjustment in young married couples. Journal of Personality and Social Psychology, 8, 331-342.

MICHAELS, S., GAGNON, J. H., LAUMANN, E. O. és KOLATA, G. (1994): Sex in America. Boston: Little, Brown.

MICHOTTE, A. (1963): The Perception of Causality. New York: Basic Books.

MIDDLETON, F. A. és STICK, P. L. (1994): Anatomic evidence for cerebellar and basal ganglia involvement in higher cognitive function. Science, 266, 458-463.

MILES, L. E., RAYNAL, D. M. és WILSON, M. A. (1977): Blind man living in normal society has circadian rhythm of 24.9 hours. Science, 198, 421-423.

MILGRAM, S. (1963): Behavioral study of obedience. Journal of Abnormal and Social Psychology, 67, 371-378.

MILGRAM, S. (1974): Obedience to Authority: An Experimental View. New York: Harper & Row.

MILLAR, M. G. és TESSER, A. (1989): The effects of affective-cognitive consistency and thought on the attitude-behavior relation. Journal of Experimental Social Psychology, 25, 189-202.

MILLER, A. (1984): A transitional phase in gender constancy and its relation­ship to cognitive level and sex identification. Child Study Journal, 13, 259-275.

MILLER, D. T. és ROSS, M. (1975): Self-serving biases in attribution of causality: Fact or fiction? Psychological Bulletin, 82, 213-225.

MILLER, G. A. (1956): The magical number seven plus or minus two: ­Some limits on our capacity for processing information. Psychological Review, 63, 81-97.

MILLER, G. A. és GILDEA, P. M. (1987): How children learn words. Scientific American, 257, 94-99.

MILLER, J. G. (1984): Culture and the development of everyday social explanation. Journal of Personality and Social Psychology, 46, 961-978.

MILLER, n. e. és kessen, m. l. (1952): Reward effects of food and via stomach fistula compared with those of food via mouth. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 45, 555-564.

MILLER, P. H. (1989): Theories of Developmental Psychology (2nd ed.). New York: Freeman.

MILNER, A. és GOODALE, M. A. (1995): The Visual Brain in Action. New York: Oxford University Press.

MILNER, B. (1964): Some effects of frontal lobectomy in man. In J. M. Warren és K. Akert (Eds.): The Frontal Granular Cortex and Behavior. New York: McGraw-Hill.

MILNER, B., CORKIN, S. és TUEBER, H. L. (1968): Further analysis of the hippocampal amnesic syndrome: 14-year follow-up study of H. M. Neuro­psychologia, 6, 215-234.

MINARD, R. D. (1952): Race relations in the Pocahontas coal Field. Journal of Social Issues, 8, 29-44.

MISCHEL, W. (1966): A social learning view of sex differences in behavior. In E. E. Maccoby (Ed.): The Development of Sex Differences. Stanford: Stan­ford University Press.

MISCHEL, W. (1968): Personality and Assessment. New York: Wiley.

MISCHEL, W. (1973): Toward a cognitive social learning reconceptualiza­tion of personality. Psychological Review, 80, 272-283.

MISCHEL, W. (1993): Introduction to Personality (5th ed.). Fort Worth: Harcourt Brace Jovanovich.

MISHKIN, M. és APPENZELLER, T. (1987): The anatomy of memory. Scientific American, 256, 80-89.

MITA, T. H., DERMER, M. és KNIGHT, J. (1977): Reserved facial images and the mere-exposure hypo­thesis. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 597-601.

MITCHEL, J. S. és KEESEY, R. E. (1974): The effects of lateral hypothalamic lesions and castration upon the body weight of male rats. Behavioral Biology, 11, 69-82.

MOERMAN, D. E. (1981): Edible symbols: The effectiveness of placebos. In T. A. Sebok és R. Rosenthal (Eds.): The Clever Hans Phenomenon. Annals of the New York Academy of Sciences (Vol. 364). New York: New York Academy of Science.

MOLDIN, S., GOTTESMAN, I. I., ERLENMEYER-KIMLING, L. és CORN­BLATT, B. A. (1990): Psyhometric deviance in offspring at risk for schizophrenia. Psychiatry Research, 32, 297-322.

MONAHAN, J. (1976): The prevention of violence. In J. Monahan (Ed.): Community Mental Health and the Criminal Justice System. Elmsford, NY: Pergamon Press.

MONEY, J. (1980): Endocrine influ­ences   and psychosexual status spanning the life cycle. In H. M. Van Praag (Ed.): Handbook of Biological Psychiatry (Part 3). New York: Marcel Dekker.

MONEY, J. (1987): Sin, sickness, or status? Homosexual gender identity and psychoneuroendocrinology. American Psychologist, 42, 384-400.

MONEY, J. és EHRHARDT, A. A. (1972): Man and Woman, Boy and Girl: The Differentiation and Dimorphism of Gender Identity from Conception to Maturity. Baltimore: Johns Hopkins Press.

MONEY, J. és LAMACZ, M. (1989): Vandalized Lovemaps: Paraphillic Out­come of Seven Cases in Pediatric Sexology. Buffalo, NY: Prometheus.

MONEY, J., SCHWARTZ, M. és LEWIS, V. G. (1984): Adult heterosexual ­status and fetal hormonal masculi­n­ization and demasculinization: 46, XX congenital virilizing adrenal hyperplasia and 46, XY androgen-insensitivity syndrome compared. Psychoneuroendocrinology, 9, 405-414.

MONEY, J., WIEDEKING, C., WAL­KER, P. A. és GAIN, D. (1976): Combined antiandrogenic and counseling programs for treatment of 46 XY and 47 XXY sex offenders. In E. Sacher (Ed.): Hormones, Behavior and Psychopathology. New York: Raven Press.

MONSELL, S. (1979): Recency, immediate recognition memory, and reac­tion time. Cognitive Psychology, 10, 465-501.

MONTAIGNE, M. de (1580/1943): Of the inconsistency of our actions. In D. M. Frame (Trans., Ed.), Selected Essays. Roslyn, NY: Walter J. Black.

MOOK, D. C. (1987): Motivation: The Organization of Action. New York: Norton.

MOORE, B. C. J. (1982): An Introduc­tion to the Psychology of Hearing (2nd ed.). New York: Academic Press.

MOOS, R. H. (1988): Coping Responses Inventory Manual. Social Ecology Laboratory, Department of Psychiatry, Stanford University and Veter­ans Administration Medical Centers, Palo Alto, CA.

MORAN, J. és DESIMONE, R. (1985): Selective attention gates visual processing in the extrastriate cortex. Science, 229, 782-784.

MORAY, N. (1969): Attention: Selective Processes in Vision and Hearing. London: Hutchinson.

MORELAND, R. L. és BEACH, S. R. (1992): Exposure effects in classroom: The development of affinity among students. Journal of Experimental Social Psychology, 28, 255-276.

MORELAND, R. L. és ZAJONC, R. B. (1979): Exposure effects may not depend on stimulus recognition. Journal of Personality and Social Psychol­ogy, 37, 1085-1089.

MORRIS, M. és PENG, K. (1995): Culture and cause: American and Chinese attributions for social and physical events. Journal of Person­ality and Social Psychology.

MORROW, J. és NOLEN-HOEKSEMA, S. (1990): Effects of responses to depression on the remediation of depressive affect. Journal of Person­ality and Social Psychology, 58, 519-527.

MOSCOVICI, S. (1976): Social Influ­ence and Social Change. London: Academic Press.

MOSCOVICI, S., LAGE, E. és NAF­FRECHOUX, M. (1969): Influence of a consistent minority on the re­sponses of a majority in a color perception task. Sociometry, 32, 365-379.

MOSCOVICI, S. és ZAVALLONI, M. (1969): The group as a polarizer of attitudes. Journal of Personality and Social Psychology, 12, 125-135.

MOSKOWITZ, H. R., KUMRAICH, V., SHARMA, H., JACOBS, L. és SHAR­MA, S. D. (1975): Cross-cultur­al difference in simple taste prefer­ence. Science, 190, 1217-1218.

MOWRER, O. H. (1947): On the dual nature of learning - A reinterpretation of "conditioning" and "problem-solv­ing". Harvard Educational Review, 17, 102-148.

MUKHERJEE, S., SHUKLA, S., WOOD­LE, J., ROSEN, A. M. és OLARTE, S. (1983): Misdiagnosis of schizophrenia in bipolar patients: A multiethnic comparison. American Journal of Psychiatry, 140(2), 1571-1574.

MURDOCK, B. B., JR. (1962): The serial position effect in free recall. Journal of Experimental Psychology, 64, 482-488.

MURPHY, G. E. és WETZEL, R. D. (1980): Suicide risk by birth cohort in the United States, 1949 to 1974. Archives of General Psychiatry, 37, 519-523.

MURPHY, G. L. és BROWNELL, H. H. (1985): Category differentiation in object recognition: Typicality constraints of the basic category advantage. Journal of Experimental Psychology, 11, 70.

MURPHY, K. R. és DAVIDSHOFER, C. O. (1991): Psychological Testing: Principles and Applications (2nd ed.). Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall.

MURSTEIN, B. I. (1972): Physical attractiveness and marital choice. Journal of Personality and Social Psychol­ogy, 22, 8-12.

MUSSEN, P. H. (Ed.) (1983): Handbook of Child Psychology (4th ed.). New York: Wiley.

MUSSEN, P. H., CONGER, J. J., KA­GAN, J. és HUSTON, A. C. (1990): Child Development and Personality (7th ed.). New York: Harper & Row.

MYERS, D. G. és LAMM, H. (1976): The group polarization phenomenon. Psychological Bulletin, 83, 602-627.

NARANJO, C. és ORNSTEIN, R. E. (1977): On the Psychology of Meditation. New York: Penguin.

NATHANS, J., THOMAS, D. és HOGNESS, D. S. (1986): Molecular genet­ics of human color vision: The genes encoding blue, green, and red pigments. Science, 232, 193-202.

NATIONAL INSTITUTES OF MENTAL HEALTH (1987): Psychiatric hospitalizations in 1980. Unpublished data, Survey and Reports Branch, Division of Biomerty and Applied Sciences.

NEBES, R. D. és SPERRY, R. W. (1971): Cerebral dominance in perception. Neuropsychologia, 9, 247.

NEGRETE, J. C. és KWAN, M. W. (1972): Relative value of various etiological factors in short-lasting, adverse psychological reactions to cannabis smoking. Internal Pharmaco­psychi­atry, 7, 249-259.

NEMETH, C. (1986): Differential contributions of majority and minority influence. Psychological Review, 93, 23-32.

NEUGARTEN, B. (1968): Adult person­ality: Toward a psychology of the life cycle. In B. Neugarten (Ed.): Middle Age and Aging. Chicago: University of Chicago Press.

NEWCOMB, M. D. és BENTLER, P. M. (1988): Consequences of Adolescent Drug Use. Newbury Park, CA: Sage.

NEWCOMB, M. D., RABOW, J. és HERNANDEZ, A. C. R. (1992): A cross-national study of nuclear attitudes, normative support, and activist behavior: Additive and interactive effects. Journal of Applied Social Psychology, 22, 780-200.

NEWCOMB, T. M. (1943): Personality and Social Change. New York: Dryden Press.

NEWCOMB, T. M. (1961): The Acquaintance Process. New York: Holt, Rinehart & Winston.

NEWCOMB, T. M., KOENING, K. E., FLACKS, R. és WARWICK, D. P. (1967): Persistence and Change: Ben­ning­ton College and Its Students after Twenty-five Years. New York: Wiley.

NEWELL, A. és SIMON, H. A. (1972): Human Problem Solving. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

NEWPORT, E. L. (1990): Maturational constraints on language learning. Cognitive Science, 14, 11-28.

NEZU, A. M., NEZU, C. M. és PERRI, M. G. (1989): Problem-solving Ther­apy for Depression: Theory, Re­search, and Clinical Guidelines. New York: Wiley.

NICKLAUS, J. (1974): Golf My Way. New York: Simon & Schuster.

NILSON, D. C., NILSON, L. B., OLSON, R. S. és MCALLISTER, B. H. (1981): The Planning Environment Report for the Southern California Earthquake Safety Advisory Board. Redlands, CA: Social Research Advisory & Policy Research Center.

NINIGER, H. H. (1933): Our Stonepelt­ed Planet. Boston: Houghton Mifflin.

NISAN, M. és KOHLBERG, L. (1982): Universality and variation in moral judgment: A longitudinal and cross-sectional study in Turkey. Child Development, 53, 865-876.

NISBETT, R. E. (1968): Taste, deprivation, and weight determinants of eat­ing behavior. Journal of Personality and Social Psychology, 10, 107-116.

NISBETT, R. E. (1972): Hunger, obes­ity, and the ventromedial hypothalamus. Psychological Review, 79, 433-453.

NISBETT, R. E., KRANZ, D. H., JEPSON, D. és KUNDA, Z. (1983): The use of statistical heuristics in everyday inductive reasoning. Psychological Review, 90, 339-363.

NISBETT, R. E. és ROSS, L. (1980): Human Inference: Strategies and Shortcomings of Social Judgment. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

NISBETT, R. E. és WILSON, T. D. (1977): Telling more than we can know: Verbal reports on mental processes. Psychological Review, 84, 231-259.

NOLEN-HOEKSEMA, S. (1991): Re­sponses to depression and their effects on the duration of depressive epi­sodes. Journal of Abnormal Psychol­ogy, 100, 569-582.

NOLEN-HOEKSEMA, S. és LYUBO­MIR­SKY, S. (1992): Effects of ruminative and distracting responses on problem-solving and attributions. Manu­script submitted for publica­tion.

NOLEN-HOEKSEMA, S. és MORROW, J. (1991): A prospective study of depression and distress following a natural disaster: The 1989 Loma Prieta earthquake. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 61, 105-121.

NOLEN-HOEKSEMA, S., PARKER, L. és LARSON, J. (1992): Psycho­social predictors of depression in family members of the terminally ill. Manuscript submitted for publica­tion.

NOLEN-HOEKSEMA, S., PARKER, L. és LARSON, J. (1994, July): Ruminative coping with depressed mood following loss. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 67(1), 92-104.

NORMAN, R. (1975): Affective-cognitive consistency, attitudes, conformity, and behavior. Journal of Person­ality and Social Psychology, 32, 83-91.

NORMAN, W. T. (1963): Toward an adequate taxonomy of personality attributes. Replicated factor structure in peer nomination personality ratings. Journal of Abnormal and Social Psychology, 66, 574-583.

NORTH, C. (1987): Welcome Silence. New York: Simon and Schuster.

NUCCI, L. (1981): The development of personal concepts: A domain distinct from moral or societal concepts. Child Development, 52, 114-121.

O'DONNELL, J. A. és CLAYTON, R. R. (1982): The stepping stone hypo­thesis: Marijuana, heroin, and causal­ity. Chemical Dependencies, 4 (No. 3).

OFFIR, C. (1982): Human Sexuality. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

OGBU, J. U. (1986): The consequences of the American caste system. In U. Neisser (Ed.): The School Achievement of Minority Children. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

O'HARA, M. W., NEUNABER, D. J. és ZEKOWSKI, E. M. (1984): Prospective study of postpartum depression: prevalence, course and predictive factors. Journal of Abnormal Psychol­ogy, 93, 158-171.

OHMAN, A., FREDRIKSON, M., HUG­DAHL, K. és RIMMO, P. (1976): The premise of equipotential­ity in human classical conditioning: Conditioned electrodermal responses to potentially phobic stimuli. Journal of Experimental Psychology: General, 105, 313-337.

O'LEARY, K. D. és WILSON, G. T. (1975): Behavior Therapy: Application and Outcome. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

OLIO, K. A. (1989): Memory retrieval in the treatment of adult survivors of sexual abuse. Transactional Analysis Journal, 19, 93-94.

OLTON, D. S. (1978): Characteristics of spatial memory. In S. H. Hulse, H. F. Fowler és W. K. Honig (Eds.): Cognitive Processes in Animal Behavior. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

OLTON, D. S. (1979): Mazes, maps, and memory. American Psychologist, 34, 583-596.

OLWEUS, D. (1969): Prediction of Ag­gression. Scandinavian Test Corporation.

ORLINSKY, D. E. és HOWARD, K. I. (1987): A generic model of psycho­therapy. Journal of Integrative and Eclectic Psychotherapy, 6, 6-27.

ORNE, M. T. és HOLLAND, C. C. (1968): On the ecological validity of laboratory deceptions. International Journal of Psychiatry, 6, 282-293.

ORTONY, A., CLORE, G. L. és COL­LINS, A. (1988): The Cognitive Structure of Emotions. Cambridge: Cambridge University Press.

OSHERSON, D. N., KOSSLYN, S. M. és HOLLERBACH, J. M. (1990): An Invitation to Cognitive Science (Vol. 2). Cambridge, MA: MIT Press.

OSHERSON, D. N. és LASNIK, H. (1990): An Invitation to Cognitive Science (Vol. 1). Cambridge, MA: MIT Press.

OSHERSON, D. N. és SMITH, E. E. (1990): An Invitation to Cognitive Science (Vol. 3). Cambridge, MA: MIT Press.

OSHERSON, D. N., SMITH, E. E., WILKIE, O., LOPEZ, A. és SHAFIR, E. B. (1990): Category based induc­tion. Psychological Review, 97, 185-200.

OSOFSKY, J. D. (Ed.) (1987): Hand­book of Infant Development (2nd ed.). New York: Wiley.

OVERMEIER, J. B. és SELIGMAN, M. E. P. (1967): Effects of inescapable shock upon subsequent escape and avoidance responding. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 63, 28.

PAICHELER, G. (1976): Norms and attitude change: Pt. 2. The Phenomenon of Bipolarization. European Journal of Social Psychology, 6, 405-427.

PAICHELER, G. (1977): Norms and attitude change: Pt. 1 Polarization and styles of behavior. European Journal of Social Psychology, 7, 5-14.

PALLIS, C. A. (1955): Impaired identification of faces and places with agnosia for colors. Journal of Neurol­ogy, Neurosurgery, and Psychiatry, 18, 218-224.

PALMER, J. A., HONORTON, C. és UTTS, J. (1989): Reply to the Nation­al Research Council Study on Parapsychology. Journal of the American Society for Psychical Research, 83, 31-49.

PALMER, S. E. (1975): The effects of contextual scenes on the identifica­tion of objects. Memory and Cognition, 3, 519-526.

PAPAGEORGIS, D. és MCGUIRE, W. J. (1961): The generality of immunity to persuasion produced by pre-exposure to weakened counterarguments. Journal of Abnormal and Social Psychol­ogy, 62, 475-481.

PATEL, V. L. és GROEN, G. J. (1986): Knowledge based solution strategies in medical reasoning. Cognitive Science, 10, 91.

PATTERSON, F. G. (1978): The ges­tures of a gorilla: Language acquisition in another pongid. Brain and Lan­guage, 5, 72-97.

PATTERSON, F. G. és LINDEN, E. (1981): The Education of Koko. New York: Holt, Rinehart & Winston.

PATTERSON, G. R. (1976): The aggressive child: Victim and architect of a coercive system. In L. A. Hamerlynck, L. C. Handy és E. J. Mash (Eds.): Behavior Modification and Families: 1. Theory and Research. New York: Brunner/Mazel.

PATTERSON, G. R., LITTMAN, R. A. és BRICKER, W. A. (1967): Assertive behavior in children: A step toward a theory of aggression. Monographs of the Society for Research in Child Development (Serial No. 113), 5.

PAUL, G. L. (1967): Insight versus desensitization in psychotherapy two years after termination. Journal of Consulting Psychology, 31, 333-348.

PAUL, G. L. és LENTZ, R. J. (1977): Psycho-social Treatment of Chronic Mental Patients: Milieu Versus Social Learning Programs. Cambridge, MA: Harvard University Press.

PAULHUS, D. (1982): Individual differences, self-presentation, and cogni­tive dissonance: Their concurrent oper­ation in forced compliance. Journal of Personality and Social Psychology, 43, 838-852.

PAULUS, P. B. és MURDOCK, P. (1971): Anticipated evaluation and audience presence in the enhancement of dominant responses. Journal of Experimental Social Psychology, 7, 280-291.

PAVLOV, I. P. (1927): Conditioned Reflexes. New York: Oxford University Press.

PECHURA, C. H. és MARTIN, J. B. (Eds.) (1991): Mapping the Brain and Its Functions. Washington, D. C.: National Academy Press.

PECK, J. W. és NOVIN, D. (1971): Evidence that osmoreceptors mediating drinking in rabbits are in the lateral preoptic area. Journal of Compara­tive and Physiological Psychology, 74, 134-147.

PEDERSEN, N. L., PLOMIN, R., MC­CLEARN, G. E. és FRIBERG, L. (1988): Neuroticism, extraversion and related traits in adult twins reared apart and reared together. Journal of Personality and Social Psychology, 55, 950-957.

PEDERSEN, N. L., PLOMIN, R., NES­SEL­ROADE, J. R. és MCCLEARN, G. E. (1992): A quantitative genetic analysis of cognitive abilities during the second half of the life span. Psychological Science, 3, 346-353.

PEELE, S. (1988): Fools for love: The romantic ideal, psychological theory, and addictive love. In R. J. Sternberg és M. L. Barnes (Eds.): The Psychol­ogy of Love (pp. 159-188). New Haven, CT: Yale University Press.

PELLEGRINO, J. W. (1985): Inductive reasoning ability. In R. J. Sternberg (Ed.): Human Abilities: An Informa­tion-processing Approach. New York: Freeman.

PENNEBAKER, J. W. (1990): Opening Up: The Healing Power of Confiding in Others. New York: William Morrow and Company.

PENNEBAKER, J. W. és BEALL, S. K. (1986): Confronting a traumatic event: toward an understanding of inhibition and disease. Journal of Abnormal Psychology, 95, 274-281.

PENNEBAKER, J. W. és O'HEERON, R. C. (1984): Confiding in others and illness rates among spouses of suicide and accidental-death victims. Journal of Abnormal Psychology, 93, 473-476.

PEPLAU, L. A., RUBIN, Z. és HILL, C. T. (1977): Sexual intimacy in dating relationships. Journal of Social Is­sues, 33, 86-109.

PERLMUTTER, M. és HALL, E. (1992): Adult Development and Aging (2nd ed.). New York: Wiley.

PERRIN, F. A. C. (1921): Physical attractiveness and repulsiveness. Journal of Experimental Psychology, 4, 203-217.

PERRIS, C., BLACBURN, I. M. és PER­RIS, H. (Eds.) (1988): Cognitive Psychotherapy: Theory & Practice. New York: Springer-Verlag.

PERRY, D. G. és BUSSEY, K. (1984): Social Development. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

PETERSEN, A. C. (1988a): Adolescent development. In M. R. Rosenzweig és L. W. Porter (Eds.): Annual Review of Psychology (Vol. 39). Palo Alto, CA: Annual Reviews.

PETERSEN, A. C. (1988b): Pubertal change and psychosocial development. In D. L. Baltes, R. M. Featherman és R. M. Lerner (Eds.): Life-span Development and Behavior (Vol. 9). New York: Academic Press.

PETERSON, C. és SELIGMAN, M. E. P. (1984): Causal explanations as a risk factor for depression: Theory and evidence. Psychological Review, 91, 347-374.

PETERSON, C. és SELIGMAN, M. E. P. (1987): Explanatory style and illness. Special illness: personality and physical health. Journal of Personal­ity, 55, 237-265.

PETERSON, C., SELIGMAN, M. és VAILLANT, G. (1988): Pessimistic explanatory style as a risk factor for physical illness: a thirty-five-year longitudinal study. Journal of Person­ality and Social Psychology, 55, 23-27.

PETRONIS, K. R., SAMUELS, J. F., MOSCICKI, E. K. és ANTHONY, J. C. (1990): An epidemiologic investigation of potential risk factors for suicide attempts. Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology, 25, 193-199.

PETTIGREW, T. F. (1959): Regional differences in anti-Negro prejudice. Journal of Abnormal and Social Psychology, 59, 28-36.

PETTY, R. E. és CACIOPPO, J. T. (1977): Forewarning, cognitive re­sponding, and resistance to persua­sion. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 645-655.

PETTY, R. E. és CACIOPPO, J. T. (1981): Attitudes and Persuasion: Classic and Contemporary Approaches. ­Dubuque, IA: Wm. C. Brown.

PETTY, R. E. és CACIOPPO, J. T. (1984): The effects of involvement on responses to argument quantity and quality: Central and peripheral routes to persuasion. Journal of Personality and Social Psychology, 46, 69-81.

PETTY, R. E. és CACIOPPO, J. T. (1986): Elaboration likelihood model of persuasion. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 19, pp. 123-205). New York: Academic Press.

PETTY, R. E., CACIOPPO, J. T. és GOLDMAN, R. (1981): Personal involvement as a determinant of argument-based persuasion. Journal of Personality and Social Psychology, 41, 847-855.

PETTY. R. E., OSTROM, T. M. és BROCK, T. C. (1981): Historical foun­dations of the cognitive response approach to attitudes and persuasion. In R. E. Petty, T. M. Ostrom és T. C. Brock (Eds.): Cognitive Responses in Persuasion. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

PHILLIPS, J. L., JR. (1981): Piaget's Theory: A Primer. San Francisco: Free­man.

PHILLIPS. J. L., JR. (1992): How to Think About Statistics (revised ed.). New York: Freeman.

PHOENIX, C. H., GOY, R. H. és RESKO, J. A. (1968): Psychosexual differ­entiation as a function of androgenic stimulation. In M. Diamond (Ed.): Reproduction and Sexual Behavior. Bloomington: Indiana University Press.

PIAGET, J. (1932/1965): The Moral Judgment of the Child. New York: Free Press.

PIAGET, J. (1952): The Origins of Intelligence in Children. New York: International Universities Press.

PIAGET, J. (1962): Play, Dreams and Imitation. New York: Norton.

PIAGET, K. és Inhelder, B. (1969): The Psychology of the Child. New York: Basic Books.

PICCIONE, C., HILGARD, E. R. és ZIMBARDO, P. G. (1989): On the degree of stability of measured hypnotizability over a 25-year period. Journal of Personality and Social Psychology, 56, 289-295.

PILIAVIN, I. M., RODIN, J. és PILI­AVIN, J. A. (1969): Good Samaritan­ism: An underground phenomenon? Journal of Personality and Social Psychology, 13, 289-299.

PILLARD, R. C. és WEINRICH, J. D. (1986): Evidence of familial nature of male homosexuality. Archives of General Psychiatry, 43, 808-812.

PINKER, S. (1984): Language Learn­ability and Language Development. Cambridge, MA: Harvard University Press.

PINKER, S. és PRINCE, A. (1988): On language and connectionism: Analysis of a parallel distiributed processing model of language acquisition. Cognition, 28, 71-193.

PION, G. M. (1991): Psychologists want­ed: employment trends over the past decade. In R. R. Kilburg (Ed.): How to Manage Your Career in Psychol­ogy. Washington, D. C.: American Psychological Association.

PIRKE, K. M., KELLNER, M. B., FRIESS, E., KRIEG, J. C. és FICHTER, M. M. (1994): Satiety and cholecystokinin. Int J Eat Disord, 15(1), 63-9.

PLATT, J. J., YAKSH, T. és DARBY, C. L. (1967): Social facilitation of eating behavior in armadillos. Psychological Reports, 20, 1136.

PLOMIN, R. (1986): Development, Genetics, and Psychology. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

PLOMIN, R. (1990): Nature and Nur­ture. Pacific Grove, CA: Brooks/Cole.

PLOMIN, R. (1991): Behavioral Genet­ics. In P. R. McHugh és V. A. McKusick (Eds.): Genes, Brain, and Behav­ior. New York: Raven Press.

PLOMIN, R. és BERGEMAN, C. S. (1991): The nature of nurture: Genetic influence of "environmental" measures. Behavioral & Brain Sciences, 14(3), 373-427.

PLOMIN, R. és DANIELS, D. (1987): Why are children in the same family so different from one another? Behav­ioral and Brain Sciences, 10, 1-60.

PLOMIN, R., DEFRIES, J. C. és LOEHLIN, J. C. (1977): Genotype-environment interaction and correlation in the analysis of human behavior. Psychological Bulletin, 84, 309-322.

PLUTCHIK, R. és KELLERMAN, H. (Eds.) (1980): Emotion: Theory, Research, and Experience (Vol. 1). New York: Academic Press.

POLIVY, J. és HERMAN, C. P. (1985): Dieting and binging: A casual analysis. American Psychologist, 40, 193-201.

POMEROY, J. C. (1990): Infantile autism and childhood psyhosis. In B. D. Garfinkel, G. A. Carlson, és E. B. Weller (Eds.): Psychiatric Disorders in Children and Adolescent (pp. 271-290). Philadelphia: W. B. Saunders.

POPE, K. S. és SINGER, J. L. (Eds.) (1978): The Stream of Consciousness. New York: Plenum.

POSNER, M. I. (1980): Orienting of attention. Quarterly Journal of Experimental Psychology, 32, 3-25.

POSNER, M. I. (1988): Structures and functions of selective attention. In T. Boll és B. K. Bryant (Eds.): Clinical Neuropsychology and Brain Function: Research, Measurement, and Practice. Washington, DC: American Psychological Associations.

POSNER, M. I. és DEHAENE, S. (1994): Attentional networks. Trends in Neuroscience, 17, 75-79.

POSNER, M. I. és KEELE, S. W. (1967): Decay of visual information from a single letter. Science, 158, 137-139.

POSNER, M. I. és MARIN, O. S. M. (Eds.) (1985): Mechanism of Atten­tion: Vol. 11. Attention and Performance. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

POSNER, M. I., PETERSEN, S. E., FOX, P. T. és RAICHLE, M. E. (1988): Localization of cognitive operations in the human brain. Sci­ence, 240, 1627-1631.

POST, R. M., KOTIN, J., GOODWIN, F. K. és GORDON, E. (1973): Psychomotor activity and cerebrospinal fluid amine metabolites in effec­tive illness. American Journal of Psychiatry, 130, 67-72.

POWELL, R. A. és BOER, D. P. (1994): Did Freud mislead patients to confabulate memories of abuse? Psychological Reports, 74, 1283-1298.

POWLEY, T. L. és KEESEY, R. E. (1970): Relationship of body weight to the lateral hypothalamic feeding syndrome. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 70, 25-36.

PREMACK, D. (1971): Language in chimpanzees? Science, 172, 808-822.

PREMACK, D. (1985): "Gawagai!" Or the future history of the animal lan­guage controversy. Cognition, 19, 207-296.

PREMACK, D. és PREMACK, A. J. (1983): The Mind of an Ape. New York: Norton.

PRESSLEY, M., LEVIN, J. R. és DELANEY, H. D. (1982): The mnemonic keyword method. Review of Educa­tional Research, 52, 61-91.

PRIEST, R. F. és SAWYER, J. (1967): Proximity and peership: Bases of balance in interpersonal attraction. Amer­ican Journal of Sociology, 72, 633-649.

PRINTZMETAL, W. és BANKS, W. P. (1977): Good continuation affects visual detection. Perception & Psychophysics, 21, 389-395.

PRIOR, M. R. (1987): Biological and neuropsychological approaches to childhood autism. British Journal of Psychiatry, 150, 8-17.

PROTHRO, E. T. (1952): Ethnocentrism and anti-Negro attitudes in the deep South. Journal of Abnormal and Social Psychology, 47, 105-108.

PRYOR, J. B., BIGGONS, F. X., WICK­LUND, R. A., FAZIO, R. H. és HOOD, R. (1977): Self-focused attention and self-report validity. Journal of Personality, 45, 514-527.

PUTNAM, F. W., JR. (1984): Cited in R. M. Restak The Brain. New York: Bantam.

RAAIJMAKERS, J. G. és SHIFFRIN, R. M. (1981): Search of associative mem­ory. Psychological Review, 88, 93-134.

RACHMAN, S. J. és HODGSON, R. J. (1980): Obsessions and Compul­sions. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

RACHMAN, S. J. és WILSON, G. T. (1980): The Effects of Psychological Therapy (2nd ed.). Elmsford, NY: Pergamon Press.

RAMACHANDRAN, V. S. és GREGORY, R. L. (1991): Perceptual in filling of artificially induced scotomas in human vision. Nature, 350, 699-702.

RANDI, J. (1982): Flim-flam! Psychics, ESP, Unicorns and Other Delusions. Buffalo: Prometheus Books.

RAPAPORT, D. (1942): Emotions and Mem­ory. Baltimore: Williams & Wilkins.

RAPOPORT, J. L. (1989): The Boy Who Wouldn't Stop Washing. New York: Dutton.

RAVENS, J. C. (1965): Advanced Progressive Matrices, Sets I and II. London: H. K. Lewis. (Distributed in the U.S. by the Psychological Corporation, San Antonio, TX.)

RAVUSSIN, S. és munkatársai (1988): Reduced rate of energy expenditure as a risk factor for body-weight gain. The New England Journal of Medi­cine, 318, 467-472.

RAY, W. J. és RAVIZZA, R. (1988): Methods Toward a Science of Behavior and Experience (3rd ed.). Belmond, CA: Wadsworth.

RAYNER, K. (1978): Eye movements in reading and information processing. Psychological Bulletin, 85, 618-660.

REGAN, D. T., BEVERLEY, K. I. és CYNADER, M. (1979): The visual perception of motion depth. Scientific American, 241 (No. 1), 136-151.

REGAN, D. T. és FAZIO, R. (1977): On the consistency between attitudes and behavior: Look to the method of attitude formation. Journal of Experimental Social Psychology, 13, 28-45.

REGIER, D. A., BOYD, J. J. és munka­társai (1988): One-month prevalence of mental disorders in the United ­States. Archives of General Psychiatry, 45, 977-986.

REICHER, G. M. (1969): Perceptual recognition as a function of the meaningfulness of the material. Journal of Experimental Psychology, 81, 275-280.

REISENZEIN, R. (1983): The Schachter theory emotion: Two decades later. Psychological Bulletin, 94, 239-264.

REISER, B. J., KIMBERG, D. Y., LOVETT, M. C. és RANNEY, M. (1989): Knowledge Representation and Explanation in Gil, an Intelligent Tutor for Programming. Technical Report 37, Cognitive Science Laboratory, Princeton University.

RESCORLA, R. A. (1967): Pavlovian conditioning and its proper control procedures. Psychological Review, 74, 71-80.

RESCORLA, R. A. (1972): Information­al variables in Pavlovian conditioning. In Bower, G. H. (Ed.): Psychology of Learning and Motivation (Vol. 6). New York: Academic Press.

RESCORLA, R. A. (1980): Overextension in early language development. Journal of Child Language, 7, 321-335.

RESCORLA, R. A. (1987): A Pavlovian analysis of goal-directed behavior. American Psychologist, 42, 119-129.

RESCORLA, R. A. és SOLOMON, R. L. (1967): Two-process learning theory: Relations between Pavlovian conditioning and instrumental learn­ing. Psychological Review, 74, 151-182.

RESCORLA, R. A. és WAGNER, A. R. (1972): A theory of Pavlovian conditioning: Variations in the effectivness of reinforcement and non-reinforcement. In P. H. Black és W. F. Prokasy (Eds.): Classical Condition­ing II. New York: Appleton-Century-Crofts.

REUBENS, A. B. és BENSON, D. F. (1971): Associative visual agnosia. Archives of Neurology, 24, 305-316.

REYNOLDS, D. V. (1969): Surgery in the rat during electrical analgesia induced by focal brain stimulation. Science, 164, 444-445.

RHEINGOLD, H. F. és COOK, K. V. (1975): The content of boys' and girls' rooms as an index of parent behavior. Child Development, 46, 459-463.

RICE, B. (1978): The new truth machine. Psychology Today, 12, 61-78.

RICH, C. L., FOWLER, R. C., FOGAR­TY, L. A. és YOUNG, D. (1988): San Diego suicide study. Archives of General Psychiatry, 45, 589-592.

RICHARDSON, J. L., SHELTON, D. R., KRAILO, M. és LEVINE, A. M. (1990): The effect of compliance with treatment in survival among patients with hematologic malignan­cies. Journal of Clinical Oncology, 8, 356.

RIESEN, A. H. (1947): The development of visual perception in man and chimpanzee. Science, 106, 107-108.

RIMM, D. C. és MASTERS, J. C. (1979): Behavior Therapy: Techniques and Empirical Findings (2nd ed.). New York: Academic Press.

RIORDAN, C. A. és TEDESCHI, J. T. (1983): Attraction in aversive environments: Some evidence for classical conditioning and negative reinforcement. Journal of Personality and Social Psychology, 44, 683-692.

RIPS, L. J. (1983): Cognitive processes in propositional reasoning. Psycholog­ical Review, 90, 38-71.

RITVO, E. R. és FREEMAN, B. J. (1978): National Society for Autistic Children definition of the syndrome of autism. Journal of Autism and Child Schizophrenia, 8, 162-167.

RITVO, E. R., FREEMAN, B. J., PIN­GREE, C., MASON-BROTHERS, A., JORDE, L., JENSON, W. R., NOMA­HON, W. M., PETERSEN, P. B., MO, A. és ritvo, A. (1989): The UCLA-University of Utah epidemology survey of autism: Prevalence. American Journal of Psychiatry, 146(2), 194-199.

ROBINS, L. N. (1966): Deviant Chil­dren Grown UP. Baltimore, MD: Williams & Wilkins.

ROBINS, L. N., HELZER, J. E., WEIS­MANN, M. M., ORVASCHEL, H., GRUEN­BERG, E., BURKE, J. D. és REGIER, D. A. (1984): Lifetime prevalence of specific psychiatric disorders in three sites. Archives of General Psychiatry, 41, 949-958.

ROBINSON, T. E. és BERRIDGE, K. C. (1993): The neural basis of drug craving: an incentive-sensitization theory of addiction. Brain Res Rev, 18(3), 247-291.

ROCK, I. (1983): The Logic of Perception. Cambridge, MA: MIT Press.

RODIN, J. (1981): Current status of the internal-external hypothesis of obes­ity: What went wrong? American Psychologist, 36, 361-372.

ROEDIGER, H. L. (1990): Implicit mem­ory: Retention without remembering. American Psychologist, 45, 1043-1056.

ROFF, J. D. és KNIGHT, R. (1981): Family characteristics, childhood symptoms, and adult outcome in schizo­phrenia. Journal of Abnormal Psychology, 90, 510-520.

ROFFWARG, H. P., HERMAN, J. H., BOWER-ANDERS, C. és TAUBER, E. S. (1978): The effects of sustained alterations of waking visual input on dream content. In A. M. Arkin, J. S. Antrobus és S. J. Ellman (Eds.): The Mind in Sleep. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

ROGERS, C. R. (1951): Client-centered Therapy. Boston: Houghton Mifflin.

ROGERS, C. R. (1959): A theory of therapy, personality, and interperson­al relationships as developed in the client-centered framework. In S. Koch (Ed.): Psychology: A Study of a Science: Vol. 3. Formulations of the Person and the Social Context. New York: McGraw-Hill.

ROGERS, C. R. (1963): The actualizing tendency in relation to motives and to consciousness. In M. Jones (Ed.): Nebraska Symposium on Motivation (pp. 1-24). Lincoln: University of Nebraska Press.

ROGERS, C. R. (1970): On Becoming a Person: A therapist's View of Psychotherapy. Boston: Houghton Mifflin.

ROGERS, C. R. (1977): Carl Rogers on Personal Power. New York: Dela­corte Press.

ROGERS, C. R. és STEVENS, B. (1967): Person to Person: The Pro­b­lem of Being Human. New York: ­Pocket Books.

ROGERS, T. B., KUIPER, N. A. és KIRKER W. S. (1977): Self-reference and the encoding of personal information. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 677-688.

ROHN, R. D., SARTES, R. M., KENNY, T. J., REYNOLDS, B. J. és HEALD, F. P. (1977): Adolescents who attempt suicide. Journal of Pediatrics, 91, 636-638.

ROITBLAT, H. L. (1986): Introduction to Comparative Cognition. New York: Freeman.

ROLAND, P. E. és FRIBERG, L. (1985): Localization of cortical areas activated by thinking. Journal of Neu­rophy­sio­logy, 53, 1219-1243.

ROOK, K. (1984): The negative side of social interaction: impact on psychological well-being. Journal of Person­ality and Social Psychology, 46, 1097-1108.

ROSCH, E. (1974): Linguistic relativity. In A. Silverstein (Ed.): Human Communication: Theoretical Perspec­tives. New York: Halsted Press.

ROSCH, E. (1978): Principles of categorization. In E. Rosch és B. L. Lloyd (Eds.): Cognition and Categoriza­tion. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

ROSE, J. E., BRUGGE, J. F., ANDERSON, D. J. és HIND, J. E. (1967): Phase-locked response to lower frequency tones in single auditory nerve fibers of the squirrel monkey. Journal of Neurophysiology, 309, 769-793.

ROSEMAN, I. J. (1984): Cognitive determinants of emotions: A structural theory. In P. Shaver (Ed.): Review of Personality and Social Psychology: Vol. 5, Emotions, Relationships, and Health. Beverly Hills, CA: Sage.

ROSENBLITH, J. F. (1992): In the Beginning: Development from Conception to Age Two Years (2nd ed.). Newbury Park, CA: Sage.

ROSENBLOOM, P. S., LAIRD, J. E., NEWELL, A. és MCCARL, R. (1991): A preliminary analysis of the foundations of Soar. Artificial Intelligence, 47, 289-325.

ROSENHAN, D. L. és SELIGMAN, M. E. P. (1989): Abnormal Psychology (2nd ed.). New York: W. W. Norton.

ROSENMAN, R. H., BRAND, R. J., JEN­KINS, C. D., FRIEDMAN, M., STRAUS, R. és WRUM, M. (1976): Coronary heart disease in the Western Collaborative Group Study: Final follow-up experience of 8-1/2 years. Jour­nal of the American Medical Association, 233, 877-878.

ROSENTHAL, R. (1966): Experimenter Effects in Behavioral Research. New York: Appleton-Century-Crofts.

ROSENTHAL, R. (1984): Meta-analyt­ic Procedures for Social Research. Beverly Hills, CA: Sage.

ROSENZWEIG, M. R. és LEIMAN, A. L. (1989): Physiological Psychology (2nd ed.). Lexington, MA: Heath.

ROSS, L. (1977): The intuitive psychol­ogist and his shortcomings: Distor­tions in the attribution process. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol 10). New York: Academic Press.

ROSS, L., AMABILE, T. M. és STEIN­METZ, J. L. (1977): Social roles, social control, and biases in social-perception processes. Journal of Person­ality and Social Psychology, 35, 485-494.

ROSS, L., BIERBRAUER, G. és HOFF­MAN, S. (1976): The role of attribution processes in conformity and dissent: Revisiting the Asch Situation. American Psychologist, 31, 148-157.

ROSS, L., LEPPER, M. R. és HUBB­ARD, M. (1975): Perseverance in self perception and social perception: Biased attributional processes in the debriefing paradigm. Journal of Personality and Social Psychology, 32, 880-892.

ROSS, L., LEPPER, M. R., strack, f. és STEINMETZ, J. L. (1977): Social explanation and social expectation: The effects of real and hypothetical explanations upon subjective likelihood. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 817-829.

ROSS, L. és NISBETT R. E. (1991): The Person and the Situation: Per­spectives of Social Psychology. New York: McGraw-Hill.

ROSSI, P. (1990): The old homelessness and the new homelessness in historical perspective. American Psychologist, 45(8), 954-959.

rothbaum, b. és foa, e. (1992): Exposure therapy for rape victims with post-traumatic stress disorder. The Behavior Therapist, October, 219-222.

ROTTER, J. B. (1954): Social Learning and Clinical Psychology. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

ROTTER, J. B. (1982): The Development and Applications of Social Learning Theory: Selected Papers. New York: Praeger.

ROVEE-COLLIER, C. és HAYNE, H. (1987): Reactivation of infant mem­ory: Implications for cognitive de­velopment. In H. W. Reese (Ed.): Advances in Child Development and Behavior (Vol. 20). New York: Academic Press.

ROWLAND, N. E. és ANTELMAN, S. M. (1976): Stress-induced hyperphagia and obesity in rats: a possible model for understanding human obesity. Science, 191(4224), 310-312.

ROY, A. (1981): Role of past loss in depression. Archives of General Psychiatry, 38, 301-302.

ROYCE, J. R. és MOS, L. P. (Eds.) (1981): Humanistic Psychology: Concepts and Criticism. New York: Plenum.

ROZIN, P. N. és SCHULKIN, J. (1990): Food selection. In E. M. Stricker (Ed.): Neurobiology of Food and Fluid Intake (pp. 297-328). New York: Plenum.

RUBIN, D. C. (Ed.) (1986): Autobio­graphical Memory. New York: Cambridge University Press.

RUBIN, Z. (1973): Liking and Loving. New York: Holt, Rinehart & Winston.

RUCH, J. C. (1975): Self-hypnosis: The result of heterohypnosis or vice versa? International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 23, 282-304.

RUCH, J. C., MORGAN, A. H. és HILGARD, E. R. (1973): Behavioral predictions from hypnotic responsiveness scores when obtained with and without prior induction procedures. Journal of Abnormal Psychology, 82, 543-546.

RUCK, B. (1980): Biofeedback: Issues in Treatment Assessment. National Institute of Metal Health Science Reports.

RUDERMAN, A. J. (1986): Dietary restraint: A theoretical and empirical review. Psychological Bulletin, 99, 247-262.

RUMELHART, D. E. és MCCLEL­LAND, J. L. (1987): Learning the past tenses of English verbs: Implicit rules or parallel distributed processing? In B. MacWhinney (Ed.): Mechanisms of Language Acquisition. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

RUMELHART, D. E., MCCLELLAND, J. L. és THE PDP RE­SEARCH GROUP (1986): Parallel Distributed Processing: Explorations in the Microstructure of Cognition. Volume 1: Foundations. Cambridge, MA: Brad­ford Books/MIT Press.

RUSHTON, J. P., JACKSON, D. N. és PAUNONEN, S. V. (1981): Personal­ity: Nomothetic or idiographic? A response to Kenrick and Stringfield. Psychological Review, 88, 582-589.

RUSSEK, M. (1971): Hepatic receptors and the neurophysiological mechanisms controlling feedback behavior. In S. Ehreupreis (Ed.): Neurosciences Research (Vol. 4). New York: Academic Press.

RUSSELL, D. E. H. és HOWELL, N. (1983): The prevalence of rape in the United States revisited. Journal of Women in Culture and Society, 8, 688-695.

RUSSELL, M. J. (1976): Human olfactory communication. Nature, 260, 520-522.

RUSSELL, M. J., SWITZ, G. M. és THOMPSON, K. (1980): Olfactory influence on the human menstrual cycle. Pharmacology, Biochemistry and Behavior, 13, 737-738.

RUSSO, N. F. és SOBEL, S. B. (1981): Sex differences in the utilization of mental health facilities. Professional Psychology, 12, 7-19.

RUTTER, M., MACDONALD, H., CONTEUR, A. L., HARRINGTON, R., BOLTON, P. és BAILEY, A. (1990): Genetic factors in child psychiatric disorders: II. Empirical findings. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 31(1), 39-83.

SACHS, J. D. S. (1967): Recognition memory for syntactic and semantic aspects of connected discourse. Perception and Psychophysics, 2, 437-442.

SACKEIM, H. A., PORTNOY, S., NEE­LEY, P., STEIF, B. L., DECINA, P. és MALITZ, S. (1985): Cognitive consequences of low dosage ECT. In S. Malitz és H. A. Sackeim (Eds.): Electroconvulsive Therapy: Clinical and Basic Research Issues. Annals of the New York Academy of Science.

SACKS, O. (1985): The Man Who Mistook His Wife for a Hat and Other Clinical Tales. New York: Harper Perennial.

SALAMY, J. (1970): Instrumental re­sponding to internal cues associated with REM sleep. Psychonomic Sci­ence, 18, 342-343.

SALAPATEK, P. (1975): Pattern perception in early infancy. In L. B. Cohen és P. Salapateck (Eds.): Infant Perception: From Sensation to Cognition (Vol. 1). New York: Academic Press.

SALK, L. (1973): The role of the heartbeat in the relationship between moth­er and infant. Scientific American, 228, 24-29.

SANDERS, G. S. (1984): Self-presentation and drive in social facilitation. Journal of Experimental Social Psychology, 20, 312-322.

SANDERS, G. S. és BARON, R. S. (1975): The motivating effects of dis­traction on task performance. Journal of Personality and Social Psychology, 32, 956-963.

SANDERS, G. S. és BARON, R. S. (1977): Is Social comparison irrelevant for producing choice shifts? Jour­nal of Experimental Social Psychology, 13, 303-314.

SAPOLSKY, R. M. (1990): Stress in the wild. Scientific American, 262, 116-123.

SARASON, I. G. és SARASON, B. R. (1993): Abnormal Psychology: The Problem of Maladaptive Behavior (7th ed.). Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

SATINOFF, E. (1964): Behavioral thermoregulation in reponse to local cooling of the rat brain. American Journal of Psychology, 206, 1389-1394.

SATINOFF, E. (1983): A reevaluation of the concept of the homeostatic organization of temperature regulation. In E. Satinoff és P. Teitelbaum (Eds.): Motivation (pp. 443-474). New York: Plenum Press.

SATINOFF, E. és RUTSTEIN, J. (1970): Behavioral thermoregula­tions in rats with anterior hypothalamic lesions. Journal of Compara­tive and Physiological Psychology, 71, 72-82.

SATINOFF, E. és SHAN, S. Y. (1971): Loss of behavioral thermoregulation after lateral hypothalamic lesions in rats. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 72, 302-312.

SATTLER, J. M. (1988): Assessment of Children. San Diego: Jerome M. Sattler.

SAUNDERS, D. R. (1985): On Hyman's factor analyses. Journal of Parapsychology, 49, 86-88.

SAVIN-WILLIAMS, R. C. és JAQUISH, G. A. (1981): The assessment of adolescent self-esteem: A comparison of methods. Journal of Personality, 49, 324-336.

SAXE, L., DOUGHERTY, D. és CROSS, T. (1985): The validity of polygraph testing. American Psychol­ogist, 40, 355-366.

SCARR, S. (1988): How genotypes and environments combine: Development and individual differences. In N. Bolger, A. Caspi, G. Downey és M. Moorehouse (Eds.): Persons in Context: Developmental Processes (pp. 217-244). New York: Cambridge University Press.

SCARR, S. és MCCARTNEY, K. (1983): How people make their own environments: A theory of genotype-environment effects. Child Development, 54, 424-435.

SCARR, S., WEINBERG, R. A. és LE­VINE, A. (1986): Understanding De­ve­lopment. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

SCHACHTEL, E. G. (1982): On mem­ory and childhood amnesia. In U. Neis­ser (Ed.): Memory Observed: Remembering in Natural Contexts. San Fransisco: Freeman.

SCHACHTER, S. (1971): Emotion, Obe­sity, and Crime. New York: Academic Press.

SCHACHTER, S. és SINGER, J. E. (1962): Cognitive, social and physiological determinants of emotional ­state. Psychological Review, 69, 379-399.

SCHACTER, D. L. (1989): Memory. In M. Posner (Ed.): Foundations of Cognitive Science. Cambridge, MA: MIT Press.

SCHAFER, R. (1976): A New Language for Psychoanalysis. New Haven: Yale University Press.

SCHAIE, K. W. és WILLIS, S. L. (1991): Adult Development and Aging (3rd ed.). New York: Harper Collins.

SCHARNBERG, M. (1993): The Non­authentic Nature of Freud's Observations: Vol. 1. The Seduction Theory. Philadelphia: Coronet Books.

SCHEIER, M. F., BUSS, A. H. és BUSS, D. M. (1978): Self-consciousness, self-reports of aggressiveness, and aggressions. Journal of Research in Personality, 12, 133-140.

SHERER, K. és WALLBOTT, H. (1994, February): Evidence for universality and cultural variation of differential emotion response patterning. Journal of Personality and Social Psychology, 66(2), 310-328.

SCHIFF, W. és FOULKE, E. (Eds.) (1982): Tactual Perception: A Source­book. Cambridge: Cambridge University Press.

SCHIFFENBAUER, A. és SCHIAVO, R. S. (1976): Pshysical distance and attraction: An intensification effect. Journal of Experimental Social Psychology, 12, 274-282.

SCHIFFMAN, H. R. (1990): Sensation and Perception: An Integrated Ap­proach (3rd ed.). New York: Wiley.

SCHLEIFER, S. J., KELLER, S. E., MC­KEGNEY, F. P. és STEIN, M. (1979, March): The influence of stress and other psychosocial factors on human immunity. Paper presented at the 36th Annual Meeting of the Psychosomatic Society, Dallas.

SCHLESINGER, A. M., JR. (1965): A Thousand Days. Boston: Houghton Mifflin.

SCHMITT, B. H., GILOVICH, T., ­GOORE, N. és JOSEPH, L. (1986): Mere presence and social facilitation: One more time. Journal of Experiment­al Social Psychology, 22, 242-248.

SCHNEIDER, A. M. és TARSHIS, B. (1986): An Introduction to Physiolog­ical Psychology (3rd ed.). New York: Random House.

SCHNEIDER, D. J. és MILLER, R. S. (1975): The effects of enthusiasm and quality of arguments on attitude attribution. Journal of Personality, 43, 693-708.

SCHNEIDERMAN. N. S. és TAPP, J. T. (Eds.) (1985): Behavioral Medicine: The Biopsychosocial Approach. New York: Erlbaum.

SCHNEIDMAN, E. A. (1985): Defini­t­ion of Suicide. New York: Wiley.

SCHUCKIT, M. A. (1989): Drug and Alcohol Abuse: A Clinical Guide to Diagnosis and Treatment (3rd ed.). New York: Plenum.

SCHULTZ, D. (1987): A History of Modern Psychology (4th ed.). New York: Academic Press.

SCHWARTZ, B. és REISBERG, D. (1991): Learning and Memory. New York: Norton.

SCHWARTZ, G. E. (1975): Biofeedback, self-regulation, and the pattern­ing of physiological processes. Amer­ican Scientist, 63, 314-324.

SCHWARZ, C. S. (1983, April): Infant day care: effects at 2, 4, and 8 years. Paper presented at the meeting of the Society for Research on Child Development, Detroit. (Abstract published by ERIC Clearinghouse on Elementary and Early Education, #PS013805).

SCOTT, T. R. és MARK, G. P. (1986): Feeding and taste. Prog Neurobiol, 27(4), 293-317.

SEARS, D. O., PEPLAU, L. A. és TAYLOR, S. E. (1991): Social Psychology (7th ed.). Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

SEARS, R. R. (1943): Survey of objective studies of psychoanalytic concepts. Social Science Research Council Bulletin, No. 51.

SEARS, R. R. (1944): Experimental analyses of psychoanalytic phenomena. In J. M. Hunt (Ed.): Personality and the Behavior Disorders (Vol. 1, pp. 306-332). New York: Ronald.

SEEMAN, J. (1949): A study of the process of nondirective therapy. Journal of Consulting Psychology, 13, 157-168.

SEGAL, M. W. (1974): Alphabet and attraction: An unobstrusive measure of the effect of propinquity in a field setting. Journal of Personality and Social Psychology, 30, 654-657.

SEIDEN, R. H. (1966): Campus trag­edy: A study of student suicide. Jour­nal of Abnormal Psychology, 71, 388-399.

SEIFERT, C. M., ROBERTSON, S. P. és BLACK, J. B. (1985): Types of infer­ences generated during reading. Jour­nal of Memory and Language, 24, 405-422.

SEKULER, R. és BLAKE, R. (1985): Perception. New York: Knopf.

SEKULER, R. és GANZ, L. (1963): A new aftereffect of seen movement with a stabilized retinal image. Sci­ence, 139, 1146-1148.

SELFRIDGE, O. és NEISSER, U. (1960): Pattern recognition by machine. Scientific American, 203, 60-80.

SELIGMAN, M. E. P. (1975): Helplessness. San Francisco: Freeman.

SELIGMAN, M. E. P. és BINIK, Y. M. (1977): The safety signal hypothesis. In H. Davis és H. Hurwitz (Eds.): Pavlovian Operant Interactions. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

SELIGMAN, M. E. P. és JOHNSTON, J. C. (1973): A cognitive theory of avoidance learning. In F. J. McGuigan és D. B. Lumsden (Eds.): Contempor­ary Approaches to Conditioning and Learning. Washington, D. C.: Winston-Wiley.

SELYE, H. (1979): The Stress of Life (rev. ed.). New York: Van Nostrand Reinhold.

SERGIOS, P. A. és CODY, J. (1985): Physical attractiveness and socia: Assertiveness skills in male homosexual dating behavior and partner selection. Journal of Social Psychology, 125, 505-514.

SHAFER, L. F. (1947): Fear and courage in aerial combat. Journal of Consult­ing Psychology, 11, 137-143.

SHALLICE, T. (1988): From Neuropsychology to Mental Structure. Cambridge: Cambridge University Press.

SHALLICE, T., FLETCHER, P., FRITH, C. D., GRASBY, P., FRACKOWIAK, R. S. J. és DOLAN, R. J. (1994): Brain regions associated with acquisition and retrieval of verbal episodic memory. Nature, 368, 633-635.

SHANKS, D. R. és DICKINSON, A. (1987): Associative accounts of causality judgment. The Psychology of Learning and Motivation, 21, 229-261.

SHAPIRO, A. K. és MORRIS, L. A. (1978): The placebo effect in medical and psychological therapies. In S. L. Garfield és A. E. Bergin (Eds.): Handbook of Psychotherapy and Behavior Change (2nd ed.). New York: Wiley.

SHAPIRO, D. A. és SHAPIRO, D. (1982): Meta-analysis of comparative therapy outcome studies: A replica­tion and refinement. Psychological Bulletin, 92, 581-604.

SHAPLEY, R. és LENNIE, P. (1985): Spatial frequency analysis in the visual system. Annual Review of Neuro­sciences, 8, 547-583.

SHAVER, P., HAZAN, C. és BRAD­SHAW, D. (1988): Love as attachment: The integration of three behav­ioral systems. In R. J. Sternberg és M. L. Barnes (Eds.): The Psychology of ­Love (pp. 68-99). New Haven, CT: Yale University Press.

SHAW, D. W. és THORESEN, C. E. (1974): Effects of modeling and desensitization in reducing dentist phobia. Journal of Counseling Psychol­ogy, 21, 415-420.

SHEEHY, G. (1976): Passages. New York: Dutton.

SHEINGOLD, K. és TENNEY, Y. J. (1982): Memory for a salient child­hood event. In U. Neisser (Ed.): Mem­ory Observed: Remembering in Natural Contexts. San Francisco: Freeman.

SHEKELLE, R., NEATON, J. D., JA­COBS, D., HULLEY, S. és BLACK­BURN, H. (1983): Type A behavior pattern in MRFIT. A paper presented to the American Heart Association Council on Epidemiology Meetings, San Diego.

SHEPARD, R. N. és COOPER, L. A. (1982): Mental Images and their Transformations. Cambridge, MA: MIT Press, Bradford Books.

SHEPHER, J. (1971): Mate selection among second generation kibbutz adolescents and adults: Incest avoidance and negative inprinting. Archives of Sexual Behavior, 1, 293-307.

SHEPOSH, J. P., DEMING, M. és ­YOUNG, L. E. (1977, April): The radiating effects of status and attrac­tiveness of a male upon evaluating his female partner. Paper presented at the annual meeting of the Western psychological Association, Seattle.

SHERMAN, A. R. (1972): Real-life exposure as a primary therapeutic factor in the desensitization treatment of ­fear. Journal of Abnormal Psychol­ogy, 79, 19-28.

SHERRINGTON, R., BRYNJOLFS­SON, J. és munkatársaik (1988): Localization of a susceptibility locus for schizophrenia on chromosome 5. Nature, 336, 164-167.

SHERWIN, B. (1988a): A comparative analysis of the role of androgen in human male and female sexual behavior: Behavioral specificity, critical thresholds, and sensitivity. Psychobiology, 16, 416-425, 1988.

SHERWIN, B. (1988b): Critical analysis of the role of androgens in human male and female sexual behavior: Behavioral specificity, critical thresholds, and sensitivity. Psychobiology, 16, 416-423.

SHWEDER, R. A. (1984): Anthropol­ogy's romantic rebellion against the enlightenment, or there's more to thinking than reason and evidence. In R. A. Shweder és R. A. LeVine (Eds.): Culture Theory: Essays on Mind, Self, and Emotion (pp. 27-66). Cam­bridge: Cambridge University Press.

SIEGEL, S. (1979): The Role of Conditioning, Drug Tolerance and Addic­tion. In J. D. Keehn (Ed.): Psychopa­thology in Animals: Research and Clinical Implications. New York: Academic Press.

SIEGEL, S. (1983): Classical condition­ing, drug tolerance, and drug dependence. In Y. Israel, F. B. Glaser, H. Kalant, R. E. Popham, W. Schmidt és R. G. Smart (Eds.): Research Ad­vances in Alcohol and Drug Problems (Vol. 7). New York: Plenum.

SIEGLER, R. S. (1986): Children's Thinking. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

SIGALL, H. és LANDY, D. (1973): Radiating beauty: The effects of having a physically attractive partner on person perception. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 31, 410-414.

SILVERMAN, I. (1964): Self-esteem and differential responsiveness to success and failure. Journal of Abnormal and Social Psychology, 69, 115-119.

SILVERMAN, I. (1971): Physical attractiveness and courtship. Sexual Behavior, 1, 22-25.

SILVERMAN, L. H. és FISCHEL, A. K. (1981): The Oedipus Compex: Studies in adult male behavior. In L Wheeler (Ed.): Review of Personality and Social Psychology (Vol. 2, pp. 43-67). Be­ver­ly Hills, CA: Sage.

SILVERMAN, L. H., ROSS, D. L., ADLER, J. M. és LUSTIG, D. A. (1978): Simple research paradigm for demonstrating subliminal psychodynamic activation: Effects of Oedipal stimuli on dart-throwing accuracy in college males. Journal of Abnormal Psychology, 87, 341-357.

SILVERSTEIN, L. B. (1991): Transfor­m­ing the debate about child care and maternal employment. American Psychologist, 46, 1025-1032.

SIMMONS, J. V. (1981): Project Sea Hunt: A Report on Prototype Development and Tests. Technical Report 746, Naval Ocean Systems Center, San Diego.

SIMMONS, R. G. és BLYTH, D. A. (1988): Moving Into Adolescence: The Impact of Pubertal Change and School Context. New York: Aldine.

SIMON, H. A. (1985, June): Using ­Cognitive Science to Solve Human Problems. Paper presented at Science and Public Policy Seminar, Federa­tion of Behavioral, Psychological, and Cognitive Sciences.

SIMON, H. A. (1989): The scientist as problem solver. In D. Klar és K. Kotovsky (Eds.): Complex Information Processing: The Impact of Herbert A. Simon. Hillsdale, NJ: Erlbaum Press.

SIMON, H. A. és GILMARTIN, K. (1973): A simulation of memory for chess positions. Cognitive Psychol­ogy, 5, 29-46.

SIMPSON, J. A. és GANGESTAD, S. W. (1992): Sociosexuality and romantic partner choice. Journal of Personality, 60, 31-51.

SIMPSON, J. A., CAMPBELL, B. és BERSCHEID, E. (1986): The association between romantic love and marriage: Kephart (1967) twice revisited. Personality and Social Psychology Bulletin, 12, 363-372.

SINGER, J. L. és SINGER, D. G. (1981): Television, Imagination and Aggression. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

SINGER, R. N., MURPHEY, M. és TENNANT, L. K. (Eds.) (1993): Handbook of Research on Sport Psychology. New York: Macmillan.

SIQUELAND, E. R. és LIPSITT, J. P. (1966): Conditioned head-turning in human newborns. Journal of Experimental Child Psychology, 3, 356-376.

SIZEMORE, C. C. és PITTILLO, E. S. (1977): I'm Eve. Garden City, NY: Doubleday.

SKINNER, B. F. (1938): The Behavior of Organisms. New York: Appleton-Century-Crofts.

SKINNER, B. F. (1948): "Superstition" in the pigeon. Journal of Experimental Psychology, 38, 168-172.

SIKNNER, B. F. (1971): Beyond Freedom and Dignity. New York: Knopf.

SKINNER, B. F. (1981): Selection by consequences. Science, 213, 501-504.

SKYRMS, B. (1986): Choice and ­Chance: An Introduction to Inductive Logic. Belmont, CA: Dickenson.

SLOANE, R. B., STAPLES, F. R., CRISTOL, A. H., YORKSTON, N. J. és WHIPPLE, K. (1975): Psychother­apy vs. Behavior Therapy. Cambridge, MA: Harvard University Press.

SLOBIN, D. I. (1971): Cognitive prerequisites for the acquisition of grammar. In C. A. Ferguson és D. I. Slobin (Eds.): Studies of Child Language Developments. New York: Holt, Rinehart & Winston.

SLOBIN, D. I. (1979): Psycholinguistics (2nd ed.). Glenville, IL: Scott, Foresman.

SLOBIN, D. I. (Ed.) (1985): The Cross-linguistic Study of Language Acquisition. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

SLOMAN, S. és RUMELHART, D. E. (1992): Reducing interference in dis­tributed memories through episodic gating. In A. Healy, S. Kosslyn és R. Shiffin (Eds.): From Learning Theory to Connectionis Theory: Essays in Honor of W. K. Estes. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

SMITH, C. A. és ELLSWORTH, P. C. (1985): Patterns of cognitive apprais­al in emotion. Journal of Personality and Social Psychology, 48, 813-848.

SMITH, C. A. és ELLSWORTH, P. C. (1987): Patterns of appraisal and emotion related to taking an exam. Journal of Personality and Social Psychology, 52, 475-488.

SMITH, D., KING, M. és HOEBEL, B. G. (1970): Lateral hypothalamic control of killing: Evidence for a cholinoceptive mechanism. Science, 167, 900-901.

SMITH, E. E. (1989): Concepts and induction. In M. I. Posner (Ed.): Foundations of Cognitive Science. Cam­bridge, MA: MIT Press.

SMITH, E. E. és JONIDES, J. (1994): Neuropsychological studies of working memory. In M. Gazzaniga (Ed.): The Cognitive Neurosciences. Cambridge, MA: MIT Press.

SMITH, E. E., JONIDES, J. és KOEPPE, R. A. (1996): Dissociating verbal and spatial working memory using PET.

SMITH, E. E. és MEDIN, D. L. (1981): Categories and Concepts. Cambridge, MA: Harvard University Press.

SMITH, G. M. (1986): Adolescent personality traits that predict adult drug use. Comprehensive Therapy, 22, 44-50.

SMITH, G. P. és GIBBS, J. (1994): Satiating effect of cholecystokinin. Ann NY Acad Sci, 713, 236-41.

SMITH, M. B., BRUNER, J. S. és ­WHITE, R. W. (1956): Opinions and Personality. New York: Wiley.

SMITH, M. L., GLASS, G. V. és MIL­LER, T. I. (1980): The Benefits of Psychotherapy. Baltimore: Johns Hop­kins University Press.

SMUTS, B. B. (1986): Gender, aggression, and influence. In B. Smuts, D. Cheney, R. Seyfarth, R. Wrangham, T. Struhsaker (Eds.): Primate Socie­ties. Chicago: University of Chicago Press.

SNODGRASS, J. G., LEVY-BERGER, G. és HAYDON, M. (1985): Human Experimental Psychology. New York: Oxford University Press.

SNOW, C. (1987): Relevance of the notion of a critical period to language acquisition. In M. H. Bornstein (Ed.): Sensitive Periods in Development: Interdisciplinary Perspectives. Hills­dale, NJ: Erlbaum.

SNOWDEN, L. R. (1988): Ethnicity and utilization of mental health services: An overview of current findings. In Oklahoma Mental Health Research Institute, 1988 Professional Symposium (pp. 227-238). Oklahoma City: Oklahoma Mental Health Research Institute.

SNOWDEN, L. és CHEUNG, F. (March 1990): Use of inpatient mental health services by members of ethnic minority groups. American Psychologist, 45(3), 347-355.

SNYDER, M. L., TANKE, E. D. és BER­SCHEID, E. (1977): Social perception and interpersonal behavior: On the self-fulfilling nature of social stereotypes. Journal of Personality and Social Psychology, 35, 656-666.

SNYDER, S. H. (1980). Biological Aspects of Mental Disorders. New York: Oxford University Press.

SOLOMON, R. L. és CORBIT, J. D. (1974): An opponent-process theory of motivation: I. Temporal dynamics of affect. Psychological Review, 81, 119-145.

SPANOS, N. P. (1986): Hypnotic behav­ior: A social-psychological interpre­tation of amnesia, analgesia, and "trance logic". The Behavioral and Brain Sciences, 9, 449-502.

SPANOS, N. P. és HEWITT, E. C. (1980): The hidden observer in hypnotic analgesia: Discovery or experimental creation? Journal of Personality and Social Psychology, 39, 1201-1214.

SPEARMAN, C. (1904): "General intelligence" objectively determined and measured. American Journal of Psychology, 15, 201-293.

SPENCE, K. W. (1964): Anxiety (Drive) level and performance in eyelid conditioning. Psychological Bulletin, 61, 129-139.

SPERRY, R. W. (1968): Perception in the absence of neocortical commissures. In Perception and its Disorders (Res. Publ. A. R. N. M. D., Vol. 48). New York: The Association for Re­search in Nervous & Mental Disease.

SPIEGEL, D. (1991): Mind matters: Effects of group support on cancer patients. Journal of Nih Research, 3, 61-63.

SPIEGEL, D., BLOOM, J. R., KRAE­MER, H. C. és GOTTHEIL, E. (1989): Psychological support for cancer patients. Lancet, II, 1447.

SPIELBERGER, C. D., JOHNSON, E. H., RUSSELL, S. F., CRANE, R. S., JACOBS, G. A. és WORDEN, T. J. (1985): The Experience and Expression of Anger: Construction and validation of an anger expression scale. In M. A. Chesney és R. H. Rosenman (Eds.): Anger and Hostility in Cardiovascular and Behavioral Disorders. New York: Hemisphere/McGraw-Hill.

SPOEHR, K. T. és LEHMKUHLE, S. W. (1982): Visual Information Processing. San Francisco: Freeman.

SPRAFKIN, J. N., LIEBERT, R. M. és POULOUS, R. W. (1975): Effects of a prosocial televised example on child­ren's helping. Journal of Personality and Social Psychology, 48, 35-46.

SPRINGER, S. P. és DEUTSCH, G. (1989): Left Brain, Right Brain (3rd ed.). San Francisco: Freeman.

SQUIRE, L. R. (1987): Memory and Brain. New York: Oxford University Press.

SQUIRE, L. R. (1992): Memory and the hippocampus: A synthesis from find­ings with rats, monkeys, and humans. Psychological Review, 99, 195-231.

SQUIRE, L. R. és BUTTERS, N. (Eds.) (1984): The Neuropsychology of Memory. New York: Guilford Press.

SQUIRE, L. R. és FOX, M. M (1980): Assessment of remote memory: Validation of the television test by repeat­ed testing during a seven-day period. Behavioral Research Methods and Instrumentation, 12, 583-586.

SQUIRE, L. R., OJEMANN, J. G., MIE­ZIN, F. M., PETERSEN, S. E., VI­DEEN, T. O. és RAICHLE, M. E. (1992): Activation of the hyppo­cam­pus in normal humans: A functional anatomical study of mem­ory. Proceedings of the National Academy of Science, 89, 1837-1841.

SQUIRE, L. R., ZOLA-MORGAN, S., CAVE, C. B., HAIST, F., MUSEN, G. és SUZUKI, W. A. (1990): Memory: Organization of Brain Systems and Cognition. In Symposium on quantitative biology, the brain. Vol. 55, Cold Spring Harbor Laboratory, Cold Spring Harbor, NY.

STAATS, A. W. (1968): Language, Learning and Cognition. New York: Holt, Rinehart & Winston.

STALLER, S. J., DOWELL, R. C., BEI­TER, A. L. és BRIMACOMBE, J. A. (1991): Perceptual abilities of chil­dren with the Nucleus 22-channel cochlear implant. Ear Hear, 12 (sup­plement), 34-47.

STANLEY, B. G., ANDERSON, K. C., GRAYSON, M. H. és LIEBOWITZ, S. F. (1989): Repeated hypothalamic sti­mulation with neuropeptide Y in­creases daily carbohydrate and fat intake and body weight gain in female rats. Physiology and Behavior, 46, 173-177.

STASSER, G., TAYLOR, L. A. és HANNA, C. (1989): Information sampling in structured and unstructured discussion of three- and six-person groups. Journal of Personality and Social Psychology, 57, 67-78.

STASSER, G. és TITUS, W. (1985): Pool­ing of unshared information in group decision making: Biased information sampling during discussion. Journal of Personality and Social Psychology, 48, 1467-1478.

STATTIN, H. és MAGNUSSON, D. (1990): Pubertal Maturation in Female Development. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

STAYTON, D. J. (1973, March): Infant responses to brief everyday separa­tions: Distress, following, and greeting. Paper presented at the meeting of the Society for Research in Child Development.

STEERING COMMITTEE OF THE PHYSICIANS' HEALTH STUDY RESEARCH GROUP (1988): Prelim­inary report: findings from the aspirin component of the ongoing Physicians' Health Study. New England ­Journal of Medicine, 318, 262-264.

STEFFY, R. A., ASARNOW, R. F., ASARNOW, J. R., MACCRIMMON, D. J. és CLEGHORN, J. M. (1984): The McMaster-Waterloo High-Risk Project: Multifacted strat­egy for high-risk research. In H. F. Watt, E. J. Anthony, L. C. Wynne és J. E. Rolf (Eds.): Children at Risk for Schizophrenia. New York: Cambridge University Press.

STEIN, J. A., GOLDING, J. M., SIEGEL, J. M., BURNAM, M A. és SORENSEN, S. B. (1988): Long-term psychological sequelae of child sexual abuse: the Los Angeles epidemiologic catchment area study. In G. E. Wyatt és G. J. Powell (Eds.): Lasting Effects of Child Sexual Abuse. Newbury Park: Sage Publications.

STEINBERG, L. (1987): Impact of puberty on family relations: Effects of pubertal status and pubertal timing. Developmental Psychology, 23, 451-460.

STEINBERG, L. (1989): Adolescence (2nd ed.). New York: Knopf.

STEINER, J. E. (1979): Human facial expressions in response to taste and smell stimulation. Adv Child Dev Behav, 13, 257-295.

STEKETEE, G. és WHITE, K. (1990): When Once in Not Enough. Oakland, CA: New Harbinger Publications.

STELLAR, E. (1954): The physiology of motivation. Psychological Review, 61, 5-22.

STELLAR, J. R. és STELLAR, E. (1985): The Neurobiology of Motivation and Reward. New York: Springer-Verlag.

STERN, D. B. (1978): Phenomenology of obsessive-compulsive neurosis. British Journal of Psychiatry, 132, 233-234.

STERNBACH, R. A. (Ed.) (1986): The Psychology of Pain (2nd ed.). New York: Raven.

STERNBERG, R. (1986): A triangular theory of love. Psychological Review, 93, 119-135.

STERNBERG, R. J. (Ed.) (1984): Human Abilities: An Information-processing Approach. New York: Freeman.

STERNBERG, R. J. (1985): Beyond IQ: A Triarchic Theory of Human Intelligence. New York: Cambridge University Press.

STERNBERG, R. J. (1986): Intelligence Applied: Understanding and Increas­ing Your Intellectual Skills. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

STERNBERG, S. (1966): Highspeed scanning in human memory. Science, 153, 652-654.

STERNBERG, S. (1969): Memory-scanning: Mental processes revealed by reaction-time experiments. American Scientist, 57, 421-457.

STERNBERG, S. (1975): Memory scanning: New findings and current controversies. Quarterly Journal of Experimental Psychology, 27, 1-32.

STERNGLANZ, S. H. és SERBIN. L. A. (1974): Sex-role stereotyping in children's television programs. Developmental Psychology, 10, 710-715.

STEUER, F. B., APPLEFIELD, J. M. és SMITH, R. (1971): Televised aggression and the interpersonal aggression of preschool children. Journal of Experimental Child Psychology, 11, 422-447.

STEVENS, S. S. (1957): On the psychophysical law. Psychological Review, 64, 153-181.

STEVENSON, H. W., LEE, S. és GRAHAM, T. (1993): Chinese and Japanese kindergartens: Case study in comparative research. In B. Spodek (Ed.): Handbook of Research on the Education of Young Children. New York: Macmillan.

STILES, W. B., SHAPIRO, D. A. és ELLIOTT, R. (1986): Are all psycho­therapies equivalent? American Psychologist, 41, 165-180.

STOKES, D. M. (1987): Theoretical parapsychology. In S. Krippner (Ed.): Advances in Parapsychological Research (Vol. 5). Jefferson, NC: McFarland.

STONER, J. A. F. (1961): A Comparison of Individual and Group Decisions Involving Risk. Unpublished masters' thesis, Massachusetts Institute of Technology.

STRACK, F., MARTIN, L. L. és STEPPER, S. (1988): Inhibiting and facilitating conditions of the human smile: A non-obtrusive test of the facial feed­back hypothesis. Journal of Person­ality and Social Psychology, 54, 768-777.

STRAUSS, J. S. (1982): Behavioral aspects of being disadvantaged and risk for schizphrenia. In D. L. Parron, F. Solomon és C. D. Jenkins (Eds.): Behavior, Health Risks, and Social Dis­advantage. Washington, DC: Nation­al Academy Press.

STREISSGUTH, A. P., CLARREN, S. K. és JONES, K. L. (1985): Natural history of the fetal alcohol syndrome: A 10-year follow-up of eleven patients. The Lancet, 2, 85-91.

STRICKER, E. M. (1983): Thirst and sodium appetite after colloid treatment in rats: Role of the renin-angiotensin-aldosterone system. Behav­ioral Neuroscience, 97, 725-737.

STRICKER, E. M., ROWLAND, N., SALLER, C. F. és FRIEDMAN, M. I. (1977): Homeostasis during hypoglycemia: Central control of adrenal se­cretion and peripheral control of feed­ing. Science, 196, 79-81.

STRICKER, E. M. és VERGALIS, J. G. (1988): Hormones and behavior: The biology of thirst and sodium appetite. American Scientist, 76, 261-268.

STROEBE, W., INSKO, C. A., THOMPSON, V. D. és LAYTON, B. D. (1971): Effects of physical attractiveness, attitude similarity and sex on various aspects of interpersonal attraction. Journal of Personality and Social Psychology, 18, 79-91.

STRONG, S. R., HILLS, H. J., KIL­MAR­TIN, C. T., DEVRIES, H., LANIER, K., NELSON, B. N., STRICKLAND, D. és MEYER, C. W., III (1988): The dynamic relations among interpersonal behaviors: A test of complementarity and anti-complementarity. Journal of Personality and Social Psychology, 54, 798-810.

STUART, R. B. és DAVIS, B. (1972): Slim Chance in a Fat World. Champaign IL: Research Press.

STUNKARD, A. J. (1982): Obesity. In M. Hersen, A. Bellack, A. Kazdin (Eds.): International Handbook of Behavior Modification and Therapy. New York: Plenum.

SUAREZ, E. C. és WILLIAMS, R. B. (1989): Situational determinants of cardiovascular and emotional reactiv­ity in high and low hostile men. Psychosomatic Medicine, 51, 404-418.

SUDDATHG, R. L., CHRISTISON, G. W., TORREY, E. F., CASANOVA, M. F. és WEINBERGER, D. R. (1990): Anatomical abnormalities in the brains of monozygotic twins discordant for schizophrenia. New England Journal of Medicine, 322, 789-794.

SUE, S., ALLEN, D. és CONAWAY, L. (1978): The responsiveness and equality of mental health care to Chicanos and native Americans. American Journal of Community Psychology, 6, 137-146.

SUE, S. és ZANE, N. (1987): The role of culture and cultural techniques in psychotherapy: A critique and reformulation. American Psychologist, 42(1), 37-51.

SUEDFELD, P. (1975): The benefits of boredom: Sensory deprivation consid­ered. American Scientist, 63, 60-69.

SULLIVAN, H. S. (1953): The Interpersonal Theory of Psychiatry. New York: Norton.

SUINN, R. M. (1990): Anxiety Management Training: A Behavior Therapy. New York: Plenum Press.

SUOMI, S. J., HARLOW, H. F. és MCKINNEY, W. T. (1972): Monkey psychiatrist. American Journal of Psychiatry, 28, 41-46.

SWETS, J. A. és BJORK, R. A. (1990): Enhancing human performance: An evaluation of "new age" techniques considered by the U. S. Army. Psychological Science, 1, 85-96.

SWINNEY, D. A. (1979): Lexical access during sentence comprehension: Consideration of context effects. Jour­nal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 18, 645-659.

SWINNEY, D. A., ZURIF, E. B. és NICOL, J. (1989): The effects of focal brain damage on sentence processing: An examination of the neurological organization of a mental module. Jour­nal of Cognitive Neuroscience, 1, 25-37.

SYER, J. és CONNOLLY, C. (1988): Sporting Body Sporting Mind: An Ath­lete's Guide to Mental Training. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall.

SZATMARI, P., BARTOLUCCI, G., BRENNER, R., BOND, S. és RICH, S. (1989): A follow-up study of high-functioning autistic children. Journal of Autism and Developmental Disorders, 19, 213-225.

TALLENT, N. (1992): The Practice of Psychological Assessment. Engle­wood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

TANENHAUS, M. G., LEIMAN, J. és SEIDENBERG, M. (1979): Evidence for multiple stages in the processing of ambiguous words in syntactic con­texts. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 18, 427-441.

TARLER-BENLOLO, L. (1978): The role of relaxation in biofeedback train­ing. Psychological Bulletin, 85, 727-755.

TART, C. T. és DICK, L. (1970): Con­scious control of dreaming: Pt. 1. The post-hypnotic dream. Journal of Abnormal Psychology, 76, 304-315.

TARTTER, V. C. (1986): Language Processes. New York: Holt, Rinehart & Winston.

TAVRIS, C. (1984): Anger: The Misunderstood Emotion. New York: Simon & Schuster.

TAVRIS, C. és SADD, S. (1977): The Redbook Report on Female Sexuality. New York: Dell.

TAYLOR, S. (1986): Stress and development of illness. In S. E. Taylor: Health Psychology. New York: Random House.

TAYLOR, S. E. és BROWN, J. D. (1988): Illusion and well-being: A social psychological perspective on mental health. Psychological Bulletin, 103, 193-210.

TAYLOR, S. E. és THOMPSON, S. C. (1982): Stalking the elusive "vividness" effect. Psychological Review, 89, 155-181.

TAYLOR, S., KEMENY, M., AS­PIN­WALL, L., SCHNEIDER, S., ROD­RI­GUEZ, R. és HERBERT, M. (1992): Optimism, coping, psychological distress, and high-risk sexual behavior among men at risk for acquired immunodeficiency syndrome (AIDS). Journal of Person­ality and Social Psychology, 63(3), 460-473.

TEDESCHI, J. T. és ROSENFELD, P. (1981): Impression management and the forced compliance situation. In J. T. Tedeschi (Ed.): Impression Man­agement Theory and Social Psychol­ogical Research. New York: Academic Press.

TEITELBAUM, P. és EPSTEIN, A. N. (1962): The lateral hypothalamic syndrome. Recovery of feeding and drinking after lateral hypothalamic lesions. Psychological Review, 69, 74-90.

TELLEGEN, A., LYKKEN, D. T., BOU­CHARD, T. J., JR., WILCOX, K. J., SEGAL, N. L. és RICH, S. (1988): Personality similarity in twins reared apart and together. Journal of Person­ality and Social Psychology, 54, 1031-1039.

TEMPLIN, M. C. (1957): Certain Language Skills in Children: Their Development and Interrelationships. Minneapolis: University of Minnesota Press.

TENNANT, C., SMITH, A., BEBBING­TON, P. és HURRY, J. (1981): Parental loss in childhood: Relationship to adult psychiatric impairment and contact with psychiatric services. Ar­chives of General Psychiatry, 38, 309-314.

TERKEL, J. és ROSENBLATT, J. S. (1972): Humoral factors underlying maternal behavior at parturition: Cross transfusion between freely mov­ing rats. Journal of Comparative and Physiological Psychology, 80, 365-371.

TERRACE, H. S., PETITTO, L. A., SANDERS, D. J. és BEVER, T. G. (1979): Can an ape create a sentence? Science, 206, 891-902.

TESSER, A. és BRODIE, M. (1971): A note on the evaluation of a "computer date". Psychonomic Science. 23, 300.

THIGPEN, C. H. és CLECKLEY, H. (1957): The Three Faces of Eve. New York: McGraw-Hill.

THOM, M. (Ed.) (1987): Letters to MS. 1972-1987. New York: Holt.

THOMAS, A. és CHESS, S. (1977): Temperament and Development. New York: Brunner/Mazel.

THOMAS, A. és CHESS, S. (1986): The New York longitudinal study: From infancy to early adult life. In R. Plomin és J. Dunn (Eds.): The Study of Temperament: Changes, Continuities and Challenges (pp. 39-52). Hills­dale, NJ: Erlbaum.

THOMAS, A., CHESS, S., BIRCH, H., HERTZIG, M. és KORN, S. (1963): Behavioral Individuality in Early Childhood. New York: New York University Press.

THOMAS, E. L. és ROBINSON, H. A. (1982): Improving Reading in Every Class. Boston: Allyn & Bacon.

THOMPSON, R. A., LAMB, M. és ESTES, D. (1982): Stability of infant-mother attachment and its realtion­ship to changing life circumstances in an unselected middle-class sample. Child Development, 53, 144-148.

THOMPSON, S. K. (1975): Gender labels and early sex role development. Child Development, 46, 339-347.

THOMPSON, W. R. (1954): The inheritance and development of intelli­gence. Proceedings of the Association for Research on Nervous and Mental Disease, 33, 209-231.

THORESEN, C. E., TLECH, M. J. és EAGLESTON, J. R. (1981): Altering Type A behavior. Psychosomatics, 8, 472-482.

THORNDIKE, R. L., HAGEN, E. P. és SATTLER, J. M. (1986): Stanford-Binet Intelligence Scale: Guide for Administering and Scoring the Fourth Edition. Chicago: Riverside.

THORNDYKE, E. L. (1898): Animal intelligence: An experimental study of the associative processes in animals. Psychological Monographs, 2 (No. 8).

THURSTONE, L. L. (1938): Primary mental abilities. Psychometric Mono­graphs, No. 1. Chicago: University of Chicago Press.

TIENARI, P., SORRI, A., LAHTI, I., NAARALA, M., WAHLBERG, K. et al. (1987): Interaction of genetic and psychosocial factors in schizo­phrenia. The Finnish adoptive family study: A longitudinal combination of the adoptive family strategy and the risk research strategy. Schizophrenia Bulletin, 13, 477-484.

TIME (1983, August 15): Babies: What do they know? When do they know it? (p. 5).

TOATES, F. (1986): Motivational Systems. Cambridge: Cambridge University Press.

TOLMAN, E. C. (1932): Purposive ­Behavior in Animals and Men. New York: Appleton-Century-Crofts. (Reprinted, 1967. New York: Irvington.)

TOMKINS, S. S. (1962): Affect, Imag­ery, Consciousness: Vol. 1. The Pos­itive Affects. New York: Springer.

TOMKPINS, S. S. (1980): Affect as amplification: Some modifications in theory. In R. Plutchik és H. Kellerman (Eds.): Emotion: Theory, Research and Experience (Vol. 1). New York: Academic Press.

TORGERSEN, S. (1983): Genetic factors in anxiety disorders. Archieves of General Psychiatry, 40, 1085-1089.

TRAFIMOW, D., TRIANDIS, H. C. és GOTO, S. G. (1991): Some tests of the distinction between the private self and the collective self. Journal of Personality and Social Psychology, 60, 649-655.

TREISMAN, A. (1969): Strategies and models of selective attention. Psychological Review, 76, 282-299.

TREISMAN, A. és GORMICAN, S. (1988): Feature analysis in early vision: Evidence from search asymmetries. Psychological Review, 95, 15-48.

TRIANDIS, H. C. (1989): The self and social behavior in different cultures. Psychological Review, 96, 506-520.

TRINDER, J. (1988): Subjective insomnia without objective findings: A pseu­dodiagnostic classification. Psychological Bulletin, 103, 87-94.

TRIPP, C. A. (1987): The Homosexual Matrix (2nd ed.). New York: New American Library.

TRIPLETT, N. (1898): The dynamogent­ic factors in pacemaking and competi­tion. American Journal of Psychol­ogy, 9, 507-533.

TULVING, E. (1974): Cue-dependent forgetting. American Scientist, 62, 74-82.

TULVING, E. (1983): The Elements of Episodic Memory. New York: Oxford University Press.

TULVING, E. (1985): How many mem­ory systems are there? American Psychologist, 40, 385-398.

TULVING, E., KAPUR, S., CRAIK, F. I. M., MOSCOVITCH, M. és HOULE, S. (1994): Hemispheric encoding/retrieval asymmetry in episodic memory: Posi­tron emission tomography findings. Proceedings of the National Academy of Science USA, 91, 2016-2020.

TULVING, E., KAPUR, S., MARKO­WITSCH, H. J., CRAIK, F. I. M., HABIB, R. és HOULE, S. (1994): Neuroanatomical correlates of retrieval in episodic memory: Auditory sentence recognion. Proceedings of the National Academy of Science USA, 91, 2012-2015.

TULVING, E. és PEARLSTONE, Z. (1966): Availability versus accessi­bility of information in memory for words. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 5, 381-391.

TULVING, E., SCHACHTER, D. L. és STARK, H. A. (1982): Priming effects in word-fragment completion are independent of recognition mem­ory. Journal of Experimental Psychology: Learn­ing, Memory, and Cognition, 8, 336-342.

TURIEL, E. (1983): The Development of Social Knowledge: Morality and Convention. Cambridge: Cambridge University Press.

TURNER, M. E., PRATKANIS, A. R., PROBASKO, P. és LEVER, C. (1992): Threat, cohesion, and group effectiveness: Testing a social identity maintenance perspective in groupthink. Journal of Personality and Social Psychology, 63, 781-796.

TVERSKY, A. és KAHNEMAN, D. (1973): On the psychology of prediction. Psychological Review, 80, 237-251.

TVERSKY, A. és KAHNEMAN, D. (1983): Extensional versus intuitive reasoning: The conjunction fallacy in probability judgment. Psychological Review, 90, 293-315.

TYHURST, J. S. (1951): Individual reactions to community disaster. Amer­ican Journal of Psychiatry, 10, 746-769.

TYLER, H. (1977): The unsinkable Jeane Dixon. The Humanist, 37, 6-9.

ULRICH, R. E., STACHNIK, T. J. és STAINTON, N. R. (1963): Student acceptance of generalized personality interpretations. Psychological Reports, 13, 831-834.

URSIN, H. (1978): Activation, coping, and psychosomatics. In H. Ursin, E. Baade és S. Levine (Eds.): Psychobiology of Stress: A Study of Coping Men. New York: Academic Press.

UTTS, J. (1986): The gansfeld debate: A statistician's perspective. Journal of Parapsychology, 50, 393-402.

VALLIANT, G. (1977): Adaptation to Life. Boston: Little, Brown.

VAN EEDEN, F. (1913): A study of ­dreams. Proceedings of the Society for Psychical Research, 26, 431-461.

VAN VORT, W. és SMITH, G. P. (1987): Sham feeding experience produces a conditioned increase of meal size. Appetite, 9(1), 21-29.

VAUGHN, B. E., LEFEVER, G. B., SEI­FER, R. és BARGLOW, P. (1989): Attachment behavior, attachment security, and temperament during infancy. Child Development, 60, 728-737.

VEITH, I. (1970): Hysteria: The History of a Disease. Chicago: University of Chicago Press.

VELMANS, M. (1991): Is human information processing conscious? Behav­ioral and Brain Sciences, 14, 651-726.

VENTER, A., LORD, C. és SCHOP­LER, E. (1992): A follow-up study of high-functioning autistic children. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 33(3), 489-507.

VIORST, J. (1986): Necessary Losses. New York: Faucett Gold Medal.

VISINTAINER, M. A., VILPICELLI, J. R. és SELIGMAN, M. E. P. (1982): Tumor rejection in rats after inescap­able or escapable shock. Science, 216, 437-439.

VOGT, T. és BELLUSCIO, D. (1987): Controversies in plastic surgery: suction-assisted lipectomy (SAL) and the hCG (human chorionic gonadotropin) protocol for obesity treatment. Aesthetic Plast Surg, 11(3), 131-156.

VON LANG, J. és SIBYLL, C. (Eds.) (1983): Eichmann Interrogated (R. Manheim, Trans.). New York: Farrar, Straus & Giroux.

WAGNER, A. R. (1981): SOP: A model of automatic memory processing in animal behavior. In N. E. Spear és R. R. Miller (Eds.): Information Processing in Animals: Memory Mechanisms. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

WAGNER, M. W. és MONNET, M. (1979): Attitudes of college professors toward extrasensory perception. Zetetic Scholar, 5, 7-17.

WALD, G. és BROWN, P. K. (1965): Human color vision and color blindness. Cold Spring Harbor Symposia on Quantitative Biology, 30, 345-359.

WALDROP, M. M. (1987): The work­ings of working memory. Science, 237, 1564-1567.

WALKER, C. E., HEDBERG, A., CLE­MENT, P. W. és WRIGHT, L. (1981): Clinical Procedures for Behavior The­rapy. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall.

WALKER, E. (1978): Explorations in the Biology of Language. Mont­gomery, VT: Bradford Books.

WALLACH. M. A., KOGAN. N. és BEM, D. J. (1962): Group influence on idividual risk taking. Journal of Abnormal and Social Psychology, 65, 75-86.

WALLACH, M. A., KOGAN, N. és BEM, D. J. (1964): Diffusion of re­sponsibility and level of risk taking in groups. Journal of Abnormal and Social Psychology, 68, 263-274.

WALLACH, M. A és WALLACH, L. (1983): Psychology's Sanction for Selfishness. San Francisco: Freeman.

WALSTER, E., ARONSON, E., AB­RA­HAMS, D. és ROTTMANN, L. (1966): Importance of physical attractiveness in dating behavior. Journal of Personality and Social Psychology 4, 508-516.

WALZER, M. (1971): Obligations. Cambridge, MA: Harvard University Press.

WARD, I. L. (1992): Sexual behavior: the products of perinatal hormonal and prepubertal social factors. In A. A. Gerall, H. Motz, és I. L. Ward (Eds.): Sexual Differentiation (pp. 157-179). New York: Plenum.

WARRINGTON, E. K. és WEIS­KRANTZ, L. (1978): Further analysis of the prior learning effect in amnesic patients. Neuropsychologia, 16, 169-177.

WASON, P. C. és JOHNSON-LAIRD, P. N. (1972): Psychology of Reasoning: Structure and Content. London: Bats­ford.

WASSERMAN, E. A. (1990): Detecting response-outcome relations: Toward an understanding of the causal texture of the environment. The Psychology of Learning and Motivation, 26, 27-82.

WATERMAN, A. S. (1985): Identity in the context of adolescent psychology. In A. S. Waterman (Ed.): Identity in Ado­lescence: Progress and Contents (New Directions for Child Development, No. 30). San Francisco: Jossey-Bass.

WATERS, E., WIPPMAN, J. és SROUFE, L. A. (1979): Attachment, positive affect, and competence in the peer group: Two studies in construct validation. Child Development, 50, 821-829.

WATSON, D. és PENNEBAKER, J. W. (1989): Health complaints, stress, and distress, exploring the central role of negative affectivity. Psychological Review, 96, 234-254.

WATSON, D. L. és THARP, R. G. (1989): Self-directed Behavior: Self-modification for Personal Adjustment (5th ed.). Belmont, CA: Wadsworth.

WATSON, J. B. (1930): Behaviorism (Rev. ed.). New York: Norton.

WATSON, J. S. (1972): Smiling, cooing, and "the game". Merril-Palmer Quarterly, 18, 323-339.

WEAWER, E. G. (1949): Theory of Hear­ing. New York: Wiley.

WEBB, W. B. (1975): Sleep the Gentle Tyrant. Englewood Cliffs, NJ: Pren­tice-Hall.

WECHSLER, D. (1939): The Measurement of Adult Intelligence. Baltimore: Williams and Wilkins.

WECHSLER, D. (1955): Manual for the Wechsler Adult Intelligence Scale. San Antonio: The Psychological Corporation.

WECHSLER, D. (1958): The Measurement and Appraisal of Adult Intelligence. Baltimore: Williams.

WECHSLER, D. (1974): Wechsler Intelligence Scale for Children, Revis­ed. New York: Psychological Corporation.

WECHSLER, D. (1981): Manual for the Wechsler Adult Intelligence Scale - Revised. San Antonio: The Psycholog­ical Corporation.

WECHSLER, C. (1991): Wechsler Intelligence Scale for Children, Revised. San Antonio: The Psychological Corporation.

wechsler, h., davenport, a., dowdall, c., moeykens, b. és CASTILLO, S. (1994): Health and behavioral consesquenses of binge drinking in college, a national survey of students at 140 campuses. Journal of the American Medical Association, 272(21), 1672-1677.

WEGNER, D. M., SCHNEIDER, D. J., CARTER III, S. és WHITE, L. (1987): Paradoxical consequences of thought suppression. Journal of Personality and Social Psychology, 53, 1-9.

WEIGEL, R. H., VERNON, D. T. A. és TOGNACCI, L. N. (1974): Specific­ity of the attitude as a determinant of attitude-behavior congruence. Journal of Personality and Social Psychol­ogy, 30, 724-728.

WEIGLE, D. S. (1994): Appetite and regulation of body composition. Faseb J, 8(3), 302-310.

WEINBERGER, J. L. és SILVERMAN, L. H. (1987): Subliminal Psychodynamic activation: A method for studying psychoanalytic dynamic propositions. In R. Hogan és W. H. Jones (Eds.): Perspectives on Personality (Vol. 2, pp. 251-287). Greenwich, CT: JAI Press.

WEINER, E. (1972): Theories of Motivation: From Mechanism to Cogni­tion. Chicago: Rand McNally.

WEINSTEIN, N. D. (1980): Unrealistic optimism about future events. Journal of Personality and Social Psychol­ogy, 39, 806-820.

WEISS, J. M., GLAZER, H. I., PO­HO­RECKY, L. A., BRICK, J. és MIL­LER, N. E. (1975): Effects of chronic exposure to stressors on avoidance-escape behavior and on brain norepinephrine. Psychosomatic Medicine, 37, 522-534.

WEISS R. D., MIRIN, S. M. és BAR­TEL, R. L. (1994): Cocaine (2nd ed.). Washington, DC: American Psychiatric Press, Inc.

WERTHEIMER, M. (1912/1932): Ex­peri­mentelle Studien über das Sehen von Bewegung. Zeitschrift für Psycho­logie, 61, 161-265.

WERTHEIMER, M. (1987): A Brief History of Psychology. (3rd ed.). San Diego: Harcourt Brace.

WEST, C. és ZIMMERMAN, D. H. (1983): Small insults: A study of interruptions in cross-sex conversa­tions between unacquainted persons. In B. Thorne, C. Kramarae, N. Hen­ley (Eds.): Language, Gender, and Society. Rowley, MA: Newbury House.

WEST, M. A. (Ed.) (1987): The Pschol­ogy of Meditation. New York: Oxford University Press.

WESTON, D. és TURIEL, E. (1980): Act-rule relations. Children's concepts of social rules. Developmental Psychology, 16, 417-424.

WHITAM, F. L., DIAMOND, M. és MARTIN, J. (1993): Homosexual orientation in twins: A report on 61 pairs and 3 triplet sets. Archives of Sexual Behavior, 22, 187-206.

WHITE, C. (1977): Unpublished Ph. D. dissertation, Catholic University, Wa­shington, DC.

WHITE, G. L., FISHBEIN, S. és RUT­STEIN, J. (1981): Passionate love and the misattribution of arousal. Journal of Personality and Social Psychology, 41, 56-62.

WHITE, G. L. és KNIGHT, T. D. (1984): Misattribution of arousal and attrac­tion: Effects of salience of explanations for arousal. Journal of Experimental Social Psychology, 20, 55-64.

WHITE, R. W. és WATT, N. F. (1981): The Abnormal Personality (5th ed.). New York: Wiley.

WHORF, B. L. (1956): Science and linguistics. In J. B. Carroll (Ed.): Lan­guage, Thought and Reality: Selected Writings of Benjamin Lee Whorf. Cambridge, MA: MIT Press.

WHYTE, W. H. (1956): The Organization Man. New York: Simon & Schuster.

WIEBE, D. J. és MCCALLUM, D. M. (1986): Health practices and hardiness as mediators in the stress-illness relationship. Health Psychology, 5, 425-438.

WILCOXIN, H. C., DRAGOIN, W. B. és KRAL, P. A. (1971): Illness-induc­ed aversions in rat and quail: Rela­tive salience of visual and gustatory cues. Science, 171, 823-828.

WILKES, A. L. és KENNEDY, R. A. (1969): Relationship between paus­ing and retrieval latency in sentences of varying grammatical form. Journal of Experimental Psychology, 79, 241-245.

WILKINS, W. (1984): Psychotherapy: The powerful placebo. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 52, 570-573.

WILLIAMS, D. (1992): Nobody Nowhere. New York: Avon Books.

WILLIAMS, D. (1994): Somebody Some­where. New York: Times Books.

WILLIAMS, D. C. (1959): The elimination of tantrum behavior by extinction procedures. Journal of Abnormal and Social Psychology, 59, 269.

WILLIAMS, M. D. és HOLLAN, J. D. (1981): The process of retrieval from very long-term memory. Cognitive Science, 5, 87-119.

WILLIAMS, R. (1989): The Trusting Heart: Great News About Type A Behavior. New York: Random House.

WILIAMS, R. B., JR., BAREFOOT, J. C., HANEY, T. L., HARRELL, F. E., BLUMENTHAL, J. A., PRYOR, D. B. és PETERSON, B. (1988): Type A behavior and angiographically documented coronary artherosclerosis in a sample of 2,289 patients. Psychosomatic Medicine, 50, 139-152.

WILLIS, S. L. (1985): Towards an educational psychology of the older adult learner: Intellectual and cognitive bas­es. In J. E. Birren és K. W. Schaie (Eds.): Handbook of the Psychology of Aging (2nd ed.). New York: Van Nostrand Reinhold.

WILLSHAW, D. J. (1981): Holography, associative memory, and inductive generalization. In G. E. Hinton és J. A. Anderson (Eds.): Parallel Models of Associative Memory. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

WILSON, E. O. (1963): Pheromones. Scientific American, 208, (5), 100-114.

WILSON, E. O. (1978): On Human Nature. Cambridge, MA: Harward University Press.

WILSON, M. A. és MCNAUGHTON, B. L. (1994): Reactivation of hippocampal ensemble memories during sleep. Science, 265, 676-679.

WILSON, T. D., DUNN, D. S., KRAFT, D. és LISLE, D. J. (1989): Introspection, attitude change, and attitude-behavior consistency: The disruptive effects of explaining why we feel the way we do. In L. Berkowitz (Ed.): Advances in Experimental Social Psychology (Vol. 22). San Diego: Academic Press.

WILSON, T. D., LASER, P. S. és STONE, J. I. (1982): Judging the predictors of one's mood: Accuracy and the use of shared theories. Journal of Experimental Social Psychology, 18, 537-556.

WILSON, W. R. (1979). Feeling more than we can know: Exposure effects without learning. Journal of Personal­ity and Social Psychology, 37, 811-821.

WINCH, R. F., KTSANES, T. és KTSA­NES, V. (1954): The theory of complementary needs in mate selection: An analytic and descriptive study. American Sociological Review, 29, 241-249.

WINDHOLZ, M. J., MARMAR, C. R. és HOROWITZ, M. J. (1985): A review of the research on conjugal bereavement: Impact on health and efficacy of intervention. Comprehensive Psychiatry, 26, 433-447.

WINGER, G., HOFFMAN, F. G. és WOODS, J. H. (1992): A Handbook on Drug and Alcohol Abuse (3rd ed.). New York: Oxford University Press.

WINSBERG, B. G., SVERD, J., CAS­TELLS, S., HURWIC, M. és PEREL, J. M. (1980): Estimation of monoamine and cyclic-AMP turnover and ami­no­acid concentrations of spinal fluid in autistic children. Neuropediatrics, 11, 250-255.

WINSON, J. (1990): The meaning of dreams. Scientific American, 262, 86-96.

WINTEMUTE, G. J., TERET, S. P., KRAUS, J. F. és WRIGHT, M. W. (1988): The choice of weapons in fire­a­rm suicides. American Journal of Public Health, 18, 824-826.

WIRTZ, P. W és HARRELL, A. V. (1987): Effects of postassault expo­sure to attack-similar stimuli on long-term recovery of victims. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 55, 10-16.

WISE, R. A. (1982): Neuroleptics and operant behavior: the anhedonia hypo­thesys. Behavioral and Brain Sciences, 539-587.

WISNIEWSKI, E. J. és MEDIN, D. L. (1991): Harpoons and longsticks: The interaction of theory and similarity in rule induction. In D. Fisher, M. Pazzani és P. Langley (Eds.): Concept Formation: Knowledge and Experience in Un­supervised Learning. San Mateo, CA: Morgan-Kaufman.

WOLCHIK, S. A., BEGGS, V. E., WIN­CZE, P. P., SAKHEIM, D. K., BAR­LOW, D. H. és MAVISSA­KALIAN, M. (1980): The effect of emotional arousal on subsequent sexual arousal in men. Journal of Abnormal Psychology, 89, 595-598.

WOLFE, D. A. (1985): Child-abusive parents: An empirical review and analysis. Psychological Bulletin, 97, 462-482.

WOLMAN, B. B., DALE, L. A., SCHMEID­LER, G. R. és ULLMAN, M. (Eds.) (1986): Handbook of Para­psychology. New York: Van Nos­trand & Reinhold.

WOLPE, J.(1958): Psychotherapy in Reciprocal Inhibition. Stanford: Stanford University Press.

WONG, D. F., PEARLSON, G. D., ­TUNE, L. E., YOUNG, C., ROSS, C., VILLEMAGNE, V., DANNALS, R. F., YOUNG, D., PARKER, R., WILSON, A. A., RAVERT, H. T., LINKS, J., MIDHA, K., WAGNER, H. N. és GJEDDE, A. (1986): Positron Emission Tomography reveals elevated D2 dopamine reception in drug-naive schiz­ophrenics. Science, 234, 1558-1563.

WONG, D. F., PEARLSON, G. D., ­TUNE, L. E., YOUNG, C., ROSS, C., VILLEMAGNE, V., DANNALS, R. F., YOUNG, D., PARKER, R., WILSON, A. A., RAVERT, H. T., LINKS, J., MIDHA, K., WAGNER, H. N. és GJEDDE, A. (1989): Update on PET methods for D2 dopamine receptors in schizophrenia and bipolar disorder (Abstract). Schizophrenia Research, 2, 115.

WOOD, G. (1986): Fundamentals of Psychological Research (3rd ed.). Boston: Little, Brown.

WOOD, W., LUNDGREN, S., OUEL­LETTE, J. A., BUSCEME, S. és BLACKSTONE, T. (1994): Minority influence: A meta-analytic review of social influence processes. Psychological Bulletin, 115, 323-345.

WOOD, W., WANG, F. Y. és CHA­CHERIE, J. G. (1991): Effects of media violence on viewers' aggression in unconstrained social situations. Psychological Bulletin, 109, 371-383.

WOODRUFF, D. S. és BIRREN, J. E. (1983): Aging: Scientific Perspec­tives and Social Issues (2nd ed.). Belmont, Ca: Wadsworth.

WOODY, R. H. és ROBERTSON, M. (1988): Becoming a Clinical Psychol­ogist. Madison, CT: International Universities Press.

WORD, C. O., ZANNA, M. P. és COOPER, J. (1974): The nonverbal mediation of self-fulfilling prophecies in interracial interaction. Journal of Experimental Social Psychology, 10, 109-120.

WORLEY, P. F., HELLER, W. A., SNY­DER, S. H. és BARABAN, J. M. (1988): Lithium blocks a phosphoino­sitide-mediated cholinergic re­sponse in hippocampal slices. Science, 239, 1428-1429.

WORTMAN, C. B., BREHM, J. W. (1975): Responses to uncontrollable outcomes: An integration of reactance theory and the learned helplessness model. Advances in Experimental and Social Psychology, 8, 227-236.

WRIGHT, L. (1988): The Type A behav­ior pattern and coronary artery dis­ease, quest for the active ingredients and the elusive mechanism. American Psychologist, 43, 2-14.

WRIGHT, W. D. (1946): Researches on Normal and Color Defective Vision. London: Henry Kimpton.

WUNDT, W. (1904): Principles of Psychological Psychology (Titchener, E. B. Trans.). (5th ed.) New York: MacMillan.

WYNNE, L. C., SINGER, M. T., BART­KO, J. és TOOHEY, M. L. (1977): Schizophrenics and their families: Research on parental communication. In J. Tanner (Ed.): Developments in Psy­chiatric Research. London: Hood­er & Stoughton.

YAGER, T., LAUFER, R. és GALLOPS, M. (1984): Some problems associated with war experience in men of the Vietnam generation. Archives of General Psychiatry, 41, 327-333.

YALOM, I. D. (1985): The Theory and Practice of Group Psychotherapy (3rd ed.). New York: Basic Books.

YARBUS, D. L. (1967): Eye Movements and Vision. New York: Plenum.

YERAGANI, V., BALON, R. és POHL, R. (1989): Lactate infusions in panic disorder patients and normal controls: Autonomic measures and subjective anxiety. Acta Psychiatrica Scandi­na­vica, 79, 32-40.

YESAVAGE, J. A., LEIER, V. O., DE­NARI., M. és HOLLISTER, L. E. (1985): Carry-over effect of marijuana intoxication on aircraft pilot performance: A preliminary report. Amer­ican Journal of Psychiatry, 142, 1325-1330.

YOST, W. A. és NIELSON, D. W. (1985): Fundamentals of Hearing (2nd ed.). New York: Holt, Rinehart & Winston.

YU, B., ZHANG, W., JING, Q., PENG, R., ZHANG, G. és SIMON, H. A. (1985): STM capacity for Chinese and English language materials. Mem­ory and Cognition, 13, 202-207.

ZAJONC, R. B. (1965): Social facilitation. Science, 149, 269-274.

ZAJONC, R. B. (1968): Attitudinal effects of mere exposure. Journal of Personality and Social Psychology, Mono­graph Supplement 9 (No. 2), 1-29.

ZAJONC, R. B. (1980): Compresence. In P. B. Paulus (Ed.): Psychology of Group Influence. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

ZAJONC, R. B. (1984): On the primacy of affect. American Psychologist, 39, 117-123.

ZAJONC, R. B., HEINGARTNER, A. és HERMAN, E. M. (1969): Social en­hance­ment and impairment of performance in the cockroach. Journal of Personality and Social Psychology, 13, 83-92.

ZAJONC, R. B., MURPHY, S. T. és INGLEHART, M. (1989): Feeling and facial efference: Implications of the vascular theory of emotion. Psychological Review (in press.)

ZALUTSKY, R. A. és NICOLL, R. A. (1990): Comparison of two forms of long-term potentiation in single hippocampal neurons. Science, 248, 1619-1624.

ZAMANSKY, H. S. és BARTIS, S. P. (1985): The dissociation of an experience: The hidden observer observed. Journal of Abnormal Psychology, 94, 243-248.

ZEKI, S. (1992): The visual image in mind and brain. Scientific American, 267, 68-77.

ZELAZO, P. R., ZELAZO, N. A. és KOLB, S. (1972): Walking in the newborn. Science, 176, 314-315.

ZHANG, Y. PROENCA, R., MAFFEI, M., BARONE, M., LEOPOLD, L. és FRIEDMAN J. M. (1994): Positional cloning of the mouse obese gene and its human ho­mologue. Nature, 372, 425-431.

ZILLMANN, D. (1984): Connections Between Sex and Aggression. Hills­dale, NJ: Erlbaum.

ZILLMANN, D. és BRYANT, J. (1974): Effect of residual excitation on the emotional response to provocation and delayed aggressive behavior. Jour­nal of Personality and Social Psychology, 30, 782-791.

ZIMBARDO, P. G. (1970): The Human choice: Individuation, reason and order versus deindividuation, impulse and chaos. In W. J. Arnold és D. Levine (Eds.): Nebraska Symposium on Motivation (Vol. 16). Lincoln: University of Nebraska Press.

ZOLA-MORGAN, S. és SQUIRE, L. R. (1985): Medial-temporal lesions in monkeys impair memory on a variety of tasks sensitive to human amnesia. Behavioral Neuroscience, 99, 22-34.

ZOLA-MORGAN, S. M. és SQUIRE, L. R. (1990): The primate hippocampal formation: Evidence for a time-­limited role in memory storage. Science, 250, 228-290.

ZOLA-MORGAN, S. M., SQUIRE, L. R. és AMARAL, D. G. (1989): Lesions of the hippocampal formation but not lesions of the fornix or the mamalary nuclei produce long-lasting memory impairments in monkeys. Journal of Neuroscience, 9, 898-913.

ZUBEK, J. P. (1969): Sensory Deprivation: Fifteen Years of Research. New York: Appleton-Century Crofts.

ZUBER, J. A., CROTT, H. W. és WER­NER, J. (1992): Choice shift and group polarization: An analysis of the status of arguments and social decision schemes. Journal of Personality and Social Psychology, 62, 50-61.

ZUCKER, K. J. (1990): Gender identity disorders in children: Clinical descriptions and natural history. In R. Blan­chard és B. W. Steiner (Eds.): Clinical Management of Gender Identity Disorders in Children and Adults (pp. 1-23). Washington, DC: American Psychiatric Press.

ZUCKERMAN, M. (1979a): Sensation Seeking: Beyond the Optimal Level of Arousal. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

ZUKERMAN, M. (1979b): Attribution of success and failure revisited, or: The motivational bias is alive and well in attribution theory. Journal of Personality, 47, 245-287.

ZUCKERMAN, M. és NEEB, M. (1980): Demographic influences in sensation-seeking and expressions of sensation-seeking in religion, smok­ing and driving habits. Personality and Individual Differences, 19, 197-206.

ZURIF, E. B. (1990): Language and the brain. In D. N. Osherson és H. Lasnik (Eds.): An Invitation to Cognitive Science: Language (Vol. 1). Cambridge, MA: MIT Press.

ZURIF, E. B., CARAMAZZA, A., MY­ER­SON, R. és GALVIN, J. (1974): Semantic feature representations for normal and aphasic language. Brain and Language, 1, 167-187.

Magyar nyelvü irodalom

ÁDÁM GY. (1976): Érzékelés, tudat, em­lékezés - biológusszemmel. Gondolat, Budapest.

ÁDÁM GY. (szerk., 1972): Pszicho­fi­zio­lógia. Gondolat, Budapest.

ALLPORT, G. W. (1985): A személyiség alakulása. Gondolat, Budapest.

ALLPORT, G. W. (1999): Az elöítélet. Gondolat, Budapest.

ARONSON, E. (1978): A társas lény. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest.

BAGDY E. és KORONKAI B. (1978): Relaxációs módszerek. Medicina, Budapest.

BAGDY E., PRESSING L., BUGÁN A. és ZÉTÉNYI T. (1986): Az MMPI-próba: elmélet és alkalmazás. Akadémiai Kiadó, Budapest.

BARKÓCZI I. és PUTNOKY J. (1984): Tanulás és motiváció. Tankönyvkiadó, Budapest.

BARTLETT, F. C. (1985): Az emlékezés. Gondolat, Budapest.

BECKER, J. (1989): Depresszió. Gondolat, Budapest.

BERECZKEI T. (1992): A génektöl a kul­túráig. Cserépfalvi, Budapest.

BODOR P., PLÉH CS. és LÁNYI G. (szerk., 1998): Önarckép háttérrel. Pólya, Budapest.

BUDA B. (1980): A szexualitás modern elmélete. Tankönyvkiadó, Budapest.

BUDA B. (szerk., 1981): Pszichoterápia. Gondolat, Budapest.

BUZSÁKI GY. (1984): Az állatok tanulása. Natura, Budapest.

CALVIN, W. (1996): A gondolkodó agy. Kulturtrade, Budapest.

CARVER, C. S. és SCHEIER, M. A. (1998): Személyiség-lélektan. Osiris, Budapest.

CHOMSKY, N. (1988): Generatív grammatika. Európa, Budapest.

CHOMSKY, N. (1995): Mondattani szerkezetek. Nyelv és elme. Osiris, Budapest.

COLE, M. és COLE, J. (1997): Fejlödéslélektan. Osiris, Budapest.

COMER, R. J. (1999): A lélek betegségei. Osiris, Budapest.

CRYSTAL, D. (1998): A nyelv enciklopédiája. Osiris, Budapest.

CSÁNYI V. (1977): Magatartás-genetika. Akadémiai Kiadó, Budapest.

CSÁNYI V. (1984): Az evolúció általános elmélete. Gondolat, Budapest.

CSÁNYI V. (1994): Viselkedés, gondolkodás, társadalom: etológiai megközelítés. Akadémiai Kiadó, Budapest.

CSÁNYI V. (1995): Etológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

CSÁNYI V. (1999): Humán etológia. Vince, Budapest.

CSÁNYI V. (szerk., 1986): Agresszió az élövilágban. Natura, Budapest.

CSÁSZÁR GY. (szerk., 1980): Pszichoszomatikus orvoslás. Medicina, Budapest.

CSEPELI GY. (1997): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest.

CSEPELI GY. (szerk., 1981): A kísérleti társadalom-lélektan föárama. Gondolat, Budapest.

DAMASIO, A. (1996): Descartes tévedése. Aduprint, Budapest.

DAWKINS, R. (1986): Az önzö gén. Gondolat, Budapest.

DAWKINS, R. (1989): A hódító gén. Gondolat, Budapest.

DAWKINS, R. (1994): A vak órásmester. Akadémiai Kiadó, Budapest.

DAWKINS, R. (1995): Folyam az édenkertböl. Kulturtrade, Budapest.

DENNET, D. (1996): Micsoda elmék. Kulturtrade, Budapest.

DENNET, D. (1998a): Az intencionalitás filozófiája. Osiris, Budapest.

DENNET, D. (1998b): Darwin veszélyes gondolata. Typotex, Budapest.

DSM-III-R. A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve revideált III. kiadásának diagnosztikus kritériumai. Magyar Pszichiátriai Társaság, 1991.

ERIKSON, E. (1991): Az ifjú Luther. Gondolat, Budapest.

EYSENCK, H. J. (1994): Ismerd meg az IQ-dat! Akadémiai Kiadó, Budapest.

FORGAS, J. (1989): A társas érintkezés pszichológiája. Gondolat, Budapest.

FOSS, B. M. (szerk., 1972): Új távlatok a pszichológiában. Gondolat, Budapest.

FREUD, S. (1958): A mindennapi élet pszichopatológiája. Bibliotheca, Budapest.

FREUD, S. (1977): Pszichoanalízis. Kri­te­rion, Bukarest.

FREUD, S. (1985): Álomfejtés. Helikon, Budapest.

FREUD, S. (1986): Bevezetés a pszichoanalízisbe. Gondolat, Budapest.

FREUD, S. (1990): Önéletrajzi írások. Cserépfalvi, Budapest.

FREUD, S. (1990): Totem és tabu. Cserépfalvi, Budapest.

FÜREDI J. (szerk., 1989): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina, Budapest.

GEREVICH J. (szerk, 1989): Közösségi mentálhigiéné. Gondolat, Budapest.

GOLDSCHMIDT D. és HALÁSZ P. (1983): Alvás, álom, álmatlanság. Medicina, Budapest.

GRASTYÁN E. (1985): A játék neuro­bio­lógiája. Akadémiai Kiadó, Budapest.

GREGORY, R. L. (1974): Az értelmes szem. Gondolat, Budapest.

GREGORY, R. L. és GOMBRICH, E. H. (1982): Illúzió a természetben és a müvészetben. Gondolat, Budapest.

HAJTMAN B. (1971): Bevezetés a matematikai statisztikába. Akadémiai Ki­adó, Budapest.

HALÁSZ L. és MARTON L. M. (szerk., 1978): Típustanok és személyiségvonások. Gondolat, Budapest.

HALÁSZ P. (1982): Alvás és alvászavarok. Medicina, Budapest.

HÁMORI J. (1985): Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Kozmosz Könyvek, Budapest.

HEBB, D. O. (1975): A pszichológia alap­kérdései. Gondolat, Budapest.

HORVÁTH GY. (1984): A tartalmas gondolkodás. Tankönyvkiadó, Budapest.

HORVÁTH GY. (1991): Az értelem mérése. Tankönyvkiadó, Budapest.

HUNYADI GY. (1996): Sztereotípák a változó közgondolkodásban. Akadémiai Kiadó, Budapest.

HUNYADI GY. (szerk., 1984): Szociálpszichológia. Gondolat, Budapest.

HUNYADI GY. (szerk., 1998): Történeti és politikai pszichológia. Osiris, Bu­da­pest.

INHELDER, B. és PIAGET, K. (1984): A gyermek logikájától az ifjú logikájáig. Akadémiai Kiadó, Budapest.

KARDOS L. (1984): Tárgy és árnyék. Akadémiai Kiadó, Budapest.

KARDOS L. (1988): Az állati emlékezet. Akadémiai Kiadó, Budapest.

KARDOS L. (szerk., 1970): Behavioriz­mus. Gondolat, Budapest.

KARDOS L. (szerk., 1974): Alaklélektan. Gondolat, Budapest.

KULCSÁR ZS. (1991): Pszichopátia. Aka­démiai Kiadó, Budapest.

KUN M. és SZEGEDI M. (1972): Az intelligencia mérése. Medicina, Budapest.

LÉNÁRD F. (1984): A problémamegoldó gondolkodás. Akadémiai Kiadó, Bu­dapest.

LENGYEL ZS. (1981): A gyermeknyelv. Gondolat, Budapest.

LORENZ, K. (1977): Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest.

LORENZ, K. (1998): Az Orosz Kézirat. Kartafilus, Budapest.

LURIJA, A. R. (1975): Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest.

MARLER, P. (1975): Az állatok viselkedésének mechanizmusai. Mezögazdasági Kiadó, Budapest.

MARTON L. M. (szerk., 1975): A tanulás szerepe az emberi észlelésben. Gon­dolat, Budapest.

MELZACK, R. (1977): A fájdalom rejtélye. Gondolat, Budapest.

MÉREI F. (1996): Közösségek rejtett há­ló­zata (4. kiadás). Osiris, Budapest.

MÉREI F. (1998): Lélektani napló. Osi­ris, Budapest.

MÉREI F. és V. BINÉT Á. (1975): Gyermeklélektan. Gondolat, Budapest.

MÉRŐ L. (1989): Észjárások. A racionális gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia. Akadémiai Kiadó, Budapest.

MÉSZÁROS I. (1984): Hipnózis. Medicina, Budapest.

NEISSER, U. (1984): Megismerés és va­ló­ság. Gondolat, Budapest.

PATAKI F. (1982): Az én és a társadalmi azonosságtudat. Kossuth, Budapest.

PATAKI F. (1998): A tömegek évszázada. Osiris, Budapest.

PATAKI F. (szerk., 1980): Csoportlélektan. Gondolat, Budapest.

PETHŐ B. (szerk., 1986): Pszichiátria és emberkép. Gondolat, Budapest.

PIAGET, J. (1978): Szimbólumképzés a gyermekkorban. Gondolat, Budapest.

PIAGET, J. (1988): A viselkedés mint a fejlödés hajtóereje. Akadémiai Kiadó, Budapest.

PIAGET, J. (1992): Az értelem pszichológiája. Gondolat, Budapest.

PLÉH CS. (1986): A történetszerkezet és az emlékezeti sémák. Akadémiai Kiadó, Budapest.

PLÉH CS. (1998a): A mondatmegértés a magyar nyelvben. Osiris, Budapest.

PLÉH CS. (1998b): A lélektan története. Osiris, Budapest.

PLÉH CS. (szerk., 1996): Kognitív tudomány. Osiris, Budapest.

PLÉH CS. (szerk., 1997): A megis­me­rés­kutatás egy új útja: A párhuzamos feldolgozás. Typotex, Budapest.

PLÉH CS. és GYŐRI M.(szerk., 1997): A kognitív szemlélet a nyelv kutatásában. Pólya, Budapest.

PLÉH CS., TERESTYÉNI T. és SÍKLAKI I. (szerk., 1997): Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Osiris, Budapest.

RANSCHBURG J. (1983): Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó, Budapest.

RANSCHBURG J. (1984): Szeretet, erkölcs, autonómia. Gondolat, Budapest.

RÉGER Z. (1990): Utak a nyelvhez: Nyel­vi szocializáció. Akadémiai Kiadó, Budapest.

ROSE, S. (1983): A tudatos agy. Gondolat, Budapest.

SELYE J. (1963): Életünk és a stressz. Akadémiai Kiadó, Budapest.

SELYE J. (1983): Stressz distressz nélkül. Akadémiai Kiadó, Budapest.

SERPELL, R. (1981): Kulturális viselkedés. Gondolat, Budapest.

SIMON, H. (1982): Korlátozott racionalitás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

SKINNER, B. F. (1973): A tanítás technológiája. Gondolat, Budapest.

TÁNCZOS ZS. (1984): A látás alapfolyamatairól. Akadémiai Kiadó, Budapest.

TINBERGEN, N. (1976): Az ösztönröl. Gondolat, Budapest.

TURNER, J. (1981): Az értelmi fejlödés. Gondolat, Budapest.

VALENTINE, E. R. (1988): Fogalmak és nézöpontok a pszichológiában. Gondolat, Budapest.

VASSY Z. (1989): A parapszichológia tudományos irányzata. Akadémiai Kiadó, Budapest.

VIKÁR GY. (1984): Gyógyítás és öngyógyítás. Magvetö, Budapest.

WOODWORTH, R. és SCHLOSBERG, H. (1986): Kísérleti pszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest.