Diszlexia az iskolában

"A diszlexia olyan, mint a kék vagy a barna szem: nem lehet megváltoztatni. S bár használhatunk színes kontaktlencsét, attól még épp úgy kék, illetve barna szeműek maradunk."

(egy 20 éves diszlexiás lány megjegyzése)

BEVEZETÉS

Az iskolába kerülő 6-7 éves gyermek teljesen más követelményekkel találja szembe magát, mint amihez eddig szokva volt. Megjelenik az életében a direkt teljesítményelvárás. Tanulnia kell. A tanuláshoz azonban sokféle képességre van szüksége. Ha ezek között valamelyik is hiányzik vagy gyengébb, az már megnehezíti a megtanulandó anyag elsajátítását. Ilyen részfunkció gyengeség a diszlexia is, amely súlyosan megnehezíti a gyermek iskolai életét.

A DISZLEXIA JELENTÉSE

A diszlexia a legtöbb meghatározás szerint az olvasás (és írás, bár erre külön szavunk van: diszgráfia) zavarát jelenti. A diszlexia (dyslexia) a görög "dys" (mely a hibás funkciót jelöli) és a latin "legere" (olvasni) szó összetételéből származik. (Meixner, 1995). A Pszichológiai szótár (Fröhlich, 1996) szerint: a diszlexia az "olvasás és a helyesírás elsajátításának zavarai. Hasonjelentésű a legaszténia." (86. old.) A legaszténia, "másképpen diszlexia, írás-olvasászavar. Az olvasás és a helyesírás elsajátításának többé-kevésbé súlyos károsodása, amely gyakran látásélességi nehézségekkel, fokozott fényérzékenységgel, bal-jobb felcserélődésekkel, számolási nehézségekkel, az időérzékelés, az emlékezet és zenei hangok felismerése kapcsán megnyilvánuló fennakadásokkal és a beszédfejlődés megkésettségével társul." (242. old.) Ebben a meghatározásban sok minden benne van: utal arra, hogy ez a rendellenesség ritkán jelentkezik tisztán a gyermekeknél: általában más nehézség is kapcsolódik hozzá.

Mint fentebb láttuk a "diszlexia" szó mellett a szakiroda 111b15b lomban használják még a "legaszténiát" (melyet Ranscburg Pál alkotott), az "olvasásgyengeséget", a "specifikus olvasási nehézséget" és régebben a "szóvakság" kifejezést is.

Tehát a diszlexia a tanulási zavarok gyakori megjelenési formája, az olvasás terén mutatott megkésett, rendellenes fejlődés.

A DISZLEXIA "TÖRTÉNELME"

Először Berkhan írta le a jelenséget, melyet részleges idiotiának nevezett. 1878-ban egy német orvos, dr. Kussmaul ismertette, egy olyan férfi esetét, aki nem volt képes megtanulni olvasni. Szerzett szóvakságnak nevezte el a rendellenességet. 9 évvel később dr. Berlin bevezette a diszlexia fogalmát. 1896-ban Morgan egy brit orvosi folyóiratban számolt be annak a 14 éves fiúnak az esetéről, akinek normális intelligenciája és a normális oktatási körülmények ellenére komoly nehézséget jelentett az olvasás. Ő a gyermekeknél veleszületett szóvakságnak nevezte a jelenséget. Később Ranschburg Pál pszichológiai oldalról közelítette meg a problémát. Ő a legaszténia szót használta a tünetegyüttes leírására. A tanulási nehézségek más formáit is leírták ebben az időszakban, de csak 1939 után sikerült elismertetni ezt a problémát. (Meixner, 1995. és *)

A DISZLEXIA KIALAKULÁSÁNAK OKAI ÉS FAJTÁI

"A diszlexia multifaktorális jelenség: egyszerre több tényező játszik közre a létrejöttében" (Meixner, 1995. 2. old.), és multikauzális is, mert többféle ok miatt alakulhat ki (Meixner, 1995).

Kutatók bizonyították, hogy öröklődik ez a rendellenesség családon belül. A genetikusok szerint a baj forrása a 6. kromoszóma rövidebb ágán lehet. (Porkolábné, 2001). Tehát, ahol a családban előfordult már diszlexia, ott nagyobb lesz az esélye annak, hogy az utódoknál is megjelenik ez a rendellenesség. "Az örökítés a fiúk esetében még magasabb arányú, így egy diszlexiás apuka 50%-kal, míg az anyuka 25%-kal járulhat hozzá az átörökítéshez."*

Valamilyen agyi sérülés hatására is kialakulhat.

Geschwind kutatásai rámutattak arra, hogy a magzatikorban ért a szokásosnál nagyobb mennyiségű tesztoszteron lelassítja a bal agyfélteke és a csecsemőmirigy fejlődését. Ez pedig egyrészt diszlexiát, dadogást, hiperaktivitást, megkésett beszédfejlődést, epilepsziát stb., másrészt pedig autoimmun-, allergiás és más immunbetegségeket okozhat a csecsemőmirigy (mivel ez a szerv az immunrendszer egyik igen fontos szerve) révén. (Paul, 1994)

Végeztek olyan irányú kutatásokat is, hogy a diszlexiát kapcsolatba hozzák a szülők szociokulturális helyzetével, de nem találtak ilyen együttjárást: az olvasásgyengeség "bármely szociokulturális helyzetben felléphet" (Meixner, 1995. 3. old.)

Ritkábban ugyan, de előfordulhat, hogy egy gyermek az iskolába kerüléskor fennállott neurózis miatt lesz diszlexiás. Ilyenkor ugyanis az történik, hogy a kisdiák a szorongásait, félelmeit belevetíti az olvasástanulásba, ami ezáltal akadályozottá válik. (Meixner, 1995).

Gyarmathy Éva (1998) ** A tanulási zavarok szindróma a szakirodalomban című cikkében a diszlexia három csoportját említi meg: "Az első a diszfonetikus csoport, akik globális olvasási technikát használnak, sok hibával: kihagynak, beletesznek betűket, szótagokat, könnyen tévesztik a szavakat, mást behelyettesítve. A diszeidetikus csoport fonetikus stratégiát alkalmaz. Nehezen ismerik fel a szavakat, mint egészeket, így lassan, nehezen olvasnak. A harmadik a kevert csoport, amelynek a fonetikus és a globális területen is nehézségeik vannak. A legtöbb iskolai probléma náluk tapasztalható (Boder, 1973)".

Gyarmathy Éva (2001)*** egy másik cikkében (Többnyelvűség és az olvasási zavarok) kétfajta olvasásgyengeségről írt: "Ha ismert agyi sérülés okozza, szerzett (acquired) diszlexiaként azonosítják, szemben azzal az esettel, amikor neurológiai elváltozásoknak nincs nyoma, és az egyén valószínűleg kisebb, meghatározhatatlan idegrendszeri abnormalitással született, amely olvasási zavarokat okoz. Ebben az esetben fejlődési (developmental) diszlexia az elnevezés (Chase & Tallal, 1992)."

A legújabb kutatások a CT és a PET segítségével a halántéklebeny hallási és beszédinformációkat feldolgozó területét, a planum temporale-t vizsgálták. Normál esetben ez a rész aszimmetrikus a két féltekén (a bal a nagyobb), a diszlexiásoknál viszont szimmetrikus. Emellett a kérges testük is kisebb, mint az egészségeseké. (Porkolábné, 2001) Talán ezek a fentebb említett "meghatározhatatlan idegrendszeri abnormalitások".

Más tanulmányok* a szerzett diszlexia (vagy áldiszlexia) kifejezést más értelemben használják. Magyarországon a gyermekek 30-40 százaléka küzd tanulási zavarokkal. "A túlnyomó többség azonban úgymond szerzett vagy áldiszlexiás. A valódi diszlexiások aránya az előbbivel szemben legfeljebb 8-10 százalékra tehető.

Az "áldiszlexia" tünetei kisiskolás korban nehezen különíthetõk el a valódi diszlexiáétól, bár - ha időben felismerik -, egyszerűbben orvosolható. Mindkét esetben makacs betűtévesztések, szótagkihagyások, -keverések és a tartalom meg nem értése jellemzi az olvasást.

Az ilyen problémákkal küzdő gyerekeknek megfelelő fejlesztés nélkül jó esélyük van arra, hogy felnőve funkcionális analfabétává váljanak, és a legelemibb helyzetekben se tudjanak eligazodni.

Csabay Katalin szerint az "áldiszlexia" kialakulásához nagymértékben hozzájárul, ha a családban nem beszélgetnek eleget, illetve ha a gyermek aktív szókincshasználata helyett passzív tévénézéssel tölti idejét.

A zavarok másik fõ okozója, hogy az iskolai tanítás hamarabb kezdõdik meg, mint ahogy egy átlagos - még csak nem is későn érő - gyermek látási és hallási fejlődése eléri az olvasáshoz szükséges szintet. Emellett a kézfejcsontozat csupán hétéves korra válik alkalmassá az írómozgás végzésére.

A tanulási zavarok utóbbi két évtizedben tapasztalt járványszerű terjedése mégis mindenek előtt a magyar nyelv írásbeliségéhez nem alkalmazkodó szóképes és gyorsított olvasási módszerek bevezetésével hozható összefüggésbe." (Nagy Ildikó Emese - Magyar Nemzet)* Ez utóbbinál sokan felhívják a figyelmet arra, hogy ma hazánkban 14-féle módszerrel tanítják a gyerekeket olvasni, és ezek egyike-másika szinte "kitermeli" az olvasási nehézségeket és problémákat. Ilyen például a Zsolnai-féle képolvasásos módszer, amely inkább csak a jó képességű diákoknál válik be.

A DISZLEXIA ELŐFORDULÁSA

A tanulási nehézségek előfordulása, gyakorisága tekintetében ma sem rendelkezünk pontos adatokkal. Általában elfogadott a 7-15 százalék az iskolás gyermekek vonatkozásában. Tény, hogy függetleníthető országtól, szociális háttértől egyaránt.*

Mint fentebb láttuk Magyarországon a felnövekvő nemzedéknek akár 30-40 százaléka is funkcionális analfabétává válhat. A magyar gyermekek között ilyen mértéket ölt ugyanis a diszlexiás tünetekkel küzdők aránya, ami a nemzetközi átlag tízszerese.* Ennek egy része ugyan "csak" áldiszlexiás, ám ha nem részesülnek megfelelő kezelésben, az eredmény tekintetében mindegy, milyen cimkével látjuk el problémát.

Ezek a magas számok az utóbbi évtizedekben ugrottak meg ennyire. Vajon miért? Az okok között sok minden szerepelhet, kezdve attól, hogy megnőtt koraszülések száma, folytatva az oktatás felgyorsult tempójánál és - mint láttuk - a rossz olvasás-tanítási módszereknél, egészen odáig, hogy a mai gyermekek borzasztóan ingerszegény (nem a mennyiségre, hanem a minőségre értendő) környezetbe nőnek fel (ti. TV, video, számítógép, kevés beszélgetés például a szülőkkel, stb.)*

A DISZLEXIA ELMÉLETEI

Az itt bemutatott elméletek nem konkrétan a diszlexia, hanem úgy általában a tanulási zavarok magyarázatára születtek.

A neuropszichológiai elméletekben a tanulási zavar hátterében az agy kisebb-nagyobb károsodása áll. Valószínűsítik, hogy a probléma oka egy minimális organikus sérülés, az ún. POS (pszicho-organikus szindróma), amely eléggé enyhe ahhoz, hogy nem vezet általános mentális retardációhoz, hanem csupán szelektív következményekkel jár.

Egy másik megközelítés az agy működésbeli rendellenességeire vezeti vissza a tanulási zavarokat. Ezen az alapon keletkezett az MCD (minimal cerebral dysfunction) kifejezés is, aminek két fajta megközelítése létezik. Az egyik a "continuum notion" hipotézis, amely "szerint enyhe agyi traumák vagy az agy fertőző betegségeinek következtében létrejövő funkcionális károsodások okozzák a tanulási zavarokat, és azok súlyossága a károsodás mértékétől függ" (Gyarmathy, 1998**). A másik megközelítés, a "syndrome notion" elképzelés "genetikailag meghatározott biokémiai zavarra vezeti vissza a részképesség-kieséseket. Ezt a megközelítést támasztja alá az a tény, hogy tanulási zavarokkal küzdő gyerekek családjában (testvérek vagy szülők között) gyakran található hasonló képességdeficit" (Gyarmathy, 1998**).

A percepciós és perceptuo-motoros elméleteknek 3 fő csoportja létezik: az első (1) a perceptuo-motoros zavarokat kiemelő teóriák, amelyek szerint a perceptuo-motoros funkciók nem megfelelően integrálódtak, és ez eredményezi a tanulási zavarokat. Hiányzik a perceptuo-motoros rendszerek összerendezettsége. Hazánkban Porkolábné Balogh Katalin jeles képviselője ezeknek az elméleteknek. "Elgondolása szerint vizuális, auditív és kinesztetikus tapasztalatok, különböző szenzoriális élményeknek egymással és a mozgással történő megfelelő integrációjára van szükség az iskolai készségek - írás, olvasás, számolás - elsajátításához." (Gyarmathy, 1998**), és mivel ezeknek a szenzitív periódusa az óvodáskorra esik, már ebben az időszakben el kell kezdeni a prevenciót. A második csoport, (2) a vizuo-motoros integráció és a szemmozgások szerepét hangsúlyozó elméletek "a szemmozgás és egyensúlyrendszer zavarait tekintik a tanulási rendellenességek okának, így leszűkítik a perceptuo-motoros deficitet a vizualitásra és szemmozgásra." A harmadik megközelítés (3) a percepciós elméletek, amelyek szerint a perceptuális folyamatok elégtelen működése okozza a tanulási zavarokat. Legfőbb képviselője Frostig, de hazánkban Ranschburg (1998) is ezt vallja.

Pszicholingvisztikai elméletek arra építik elgondolásukat, hogy a verbális, nyelvi fejlettség elengedhetetlen az iskolai tanuláshoz. Ha tehát ez nem megfelelő, akkor tanulási zavarok léphetnek fel. Meixner Ildikó (1995) prevenciós és reedukációs terápiája (ld. később) is pszicholingvisztikai alaponkon nyugszik.

Behaviorista elméletek elsősorban viselkedési problémának fogják fel a tanulási zavarok tüneteit, és nem kutatnak mögöttes okok után. Terápiájuk ezért a viselkedésterápia. (Gyarmathy, 1998**; Porkolábné, 1988)

A DISZLEXIA TÜNETEI

A funkciózavar legjellemzőbb tünetei a következők: a) az olvasás és az írás terén: betűk felcserélése (alaki vagy fonetikai hasonlóság miatt), betűkihagyás, betűbetoldás, betűcsere, a szövegértés zavara, nehézkes, lassú tempó, gyenge helyesírás; b) a beszéd területén: a gyermek későn kezd el beszélni, szóalkotási nehézség, szegényes szókincs; c) a magatartás terén: frusztráció, neurotikusság, nagy mértékű szorongás, kudarcélmények hatására kialakult magatartásproblémák (pl. agresszió); d) egyéb tünetek: téri-idői tájékozódás gyengesége, gyenge ritmusérzék, dominancia zavarok (ld. lentebb), nehezen kialakuló testséma, szerialitásprobléma, fáradékonyság, ügyetlen finommozgások, gyenge rövidtávú memória. (Meixner, 1995, Gyarmathy, 2001***, Ranschburg, 1998). A köztudatban a balkezesség és a diszlexia összekapcsolódó jelenség. És valóban: a diszlexiás gyerekek között sok a balkezes vagy a vegyes dominanciájú (Paul, 1994). "A bal kezesség azonban önmagában sosem utal egyértelműen diszlexiára. Nagyobb probléma az, ha a gyermeknél keresztezett preferencia van, vagyis nem az azonos oldali szeme, keze, lába a domináns, hanem pl. jobb szem, bal kéz, jobb láb a domináns." *

DISZLEXIA AZ ISKOLÁBAN

A GYERMEK

Mit érez egy diszlexiás gyermek, amikor szembesül az iskolában azzal, hogy képtelen megfelelni az elvárásoknak? Belép egy ördögi körbe, amelyből képtelen segítség nélkül kilábalni. A sorozatos kudarcélmények hatására a gyermek butának könyveli el magát. Súlyos önértékelési problémái lesznek, szorongóvá válik, különösen azokban a szituációkban, ahol teljesíteni kellene. Magatartási gondok is felmerülhetnek, amelyek szintén a kudarcélményekre vezethetők vissza. Mindez a gyermek későbbi életére, felnőtt korára is hatással lesz. Például a kínlódást elunva idő előtt leáll a tanulással.

Egyes becslések szerint ma Magyarországon minden tizedik gyermek a bukás határán van, akiknek a legnagyobb része, mintegy 80 százaléka diszlexiás. (Nagy Ildikó Emese - Magyar Nemzet)*

A PEDAGÓGUS

Magyarországon a pedagógusok nem igazán tudnak mit kezdeni a tanulási zavarokkal, köztük a diszlexiával küzdő gyerekekkel. Pedig a tanítók és tanárok "egyre gyakrabban kerülnek szembe értelmes, kreatív, a reáltárgyakból jól teljesítő diákokkal, akiknek a helyesírása csapnivalóan rossz, idegen nyelven meg alig vagy egyáltalán nem tudnak megszólalni - nemhogy vizsgázni!" (Sieglerné Bujdos Éva, Népszabadság, 2000. január 24.)* Legtöbb ilyen esetben logopédushoz irányítják a "problémás gyermeket".

Sokszor a pedagógusok nem is ismerik fel a tünetek mögött megbújó rendellenességet, és azt gondolják, hogy a gyermek akarásával, magatartásával van probléma. Mindez csak súlyosbítja a diszlexiás diák helyzetét. De vajon mit tehet egy pedagógus?

Először is a megfelelő olvasástanítási-módszert kell kiválasztani, hogy a minimálisra csökkentsük az áldiszlexiások számát. Másrésztől a valódi olvasászavarral küzdőknél alkalmazhatjuk a pozitív megkülönböztetést. Más, európai országokban ezt törvények által biztosítják a rászorulóknak, azonban "a Magyarországon hozott törvények is lehetővé teszik a pozitív megkülönböztetést" (Sieglerné Bujdos Éva, Népszabadság, 2000. január 24.)*. A diszlexiások szakértői vizsgálat után felmentést kaphatnak a helyesírás és az idegen nyelv osztályozása alól, és a középiskolában a magyar írásbeli érettségi és/vagy a felsőoktatásban szükséges nyelvvizsga letétele alól.

A tanulási zavarral küzdő gyerekeknél gyakori tünet az erős szorongás. Fontos, hogy a pedagógus csökkentse ezeket olyan szituációk teremtésével, amelyek révén az olvasási gondokkal küzdő diák is az egyéb, normális képességének megfelelően tud teljesíteni (pl. matematika dolgozat esetén a szöveges feladatot olvassa fel hangosan a tanár, esetleg engedje, hogy a diszlexiás gyermek padtársa megtehesse ugyanezt).

Ezenkívül az olyan gyakorlati módszerek, mint a játékosság, a változatosság, a vizuális és auditív anyagok gazdag felhasználása, a nyelv mélyebb megismerése (amely több ismeretet, és ezzel nagyobb önbizalmat ad az egyénnek az olvasáshoz.), a tanítás során egyszerre csak rövid anyag közvetítése, az elegendő idő biztosítása a feladatoknál, nemcsak a diszlexiás, hanem az egészséges gyermekek számára is nagy segítséget jelenthet. (Gyarmathy, 2001***)

A pedagógusnak törekednie kell arra, hogy a diszlexiás gyermek (se) ne sorozatos kudarcnak és kínszenvedésnek élje meg a tanulást, ne menjen el a kedve az iskolától.

DISZLEXIAPREVENCIÓ

A szakértők legtöbbje egyetért abban, hogy a megelőzés a legfontosabb. Ennek első lépése a szűrés lenne. Azonban "Magyarországon nincs rendszeres, kötelező érvényű szűrés az óvodák nagycsoportjaiban, az iskolák 1-2. osztályaiban, a felső tagozatba kerüléskor sem Budapesten, sem vidéken. A fentiekből következik, hogy nincs központilag irányított és elfogadott stratégia a Meixner Ildikó által 30 éve kidolgozott óvodai diszlexiaprevenció és iskolai reedukáció módszerének szakmai elsajátíttatására és alkalmazására." (Sieglerné Bujdos Éva, Népszabadság, 2000. január 24.) *

Sajnos napjainkban a részképességzavarokról csak néhány órában tanulnak a jövendő óvónők, tanítók és tanárok a felsőoktatásban. A megelőzés szempontjából azonban szükség lenne arra, hogy a pedagógusok is megfelelően tájékozottak legyenek a témában, felismerjék a tüneteket, és megtanuljanak helyesen bánni a tanulási zavarral küzdő gyermekekkel.

Hazánkban Meixner Ildikó (1995) nevéhez fűződik a diszlexiaprevenciós program kidolgozása. Emellett azonban kifejlesztette a reedukációs terápiát is.

A prevenciós program lényegét jól összefoglalja a következő idézet: "A diszlexiaprevenciós terápia legfontosabb elve a sokoldalú készségfejlesztés, az olvasás - és írástanítás előkészítése, az olvasási kedv felébresztése, majd ezek alapján az olvasás tanítása. Itt nem célunk az 1. osztályos anyag megtanítása, hanem egyszerűen az olvasástanításhoz, ami a diszlexiások esetében több időt vesz igénybe, szükséges hosszabb idő biztosítása.
A terápia két fő részből áll: 1. a képesség-, készségfejlesztésből, és az

2. olvasástanításból (szintetikus módszer).

A képességek fejlesztése eleinte az órák nagy részét töltik ki, majd fokozatosan az olvasás - írástanítás lép a helyébe. Az alapvető fejlesztő gyakorlatok közé tartoznak a mozgás-, téri tájékozódás-, percepció-, beszédkészség fejlesztését szolgáló feladatok, melyek segítségével megteremtjük a betanulás feltételeit. A sokoldalú készségfejlesztésre alapozva kezdődhet meg csak az olvasás tanítása. Az olvasástanítás során először a betűk, majd azok összeolvasása révén a szótagok, a szavak, végül mondatok olvasását gyakoroljuk." (Sieglerné Bujdos Éva, Népszabadság, 2000. január 24.) *

DISZLEXIADIAGNOSZTIKA ÉS KORREKCIÓ (VAGY REEDUKÁCIÓ)

Bár hazánkban nem végeznek kötelező érvényű szűrést a beiskolázást megelőzően, rendelkezünk megfelelő eszközökkel a diszlexia korai diagnosztizálásához. Az ún. Diszlexia Prognosztikai Teszt (DPT) pontosan erre szolgál. "A teszt a Gestalt-látás, a térirányokba való tájékozottság mellett a beszédfejlettség, az artikuláció, a nyelvi memória és a beszédfejlettséggel összefüggő finommotoros ritmus fejlettségét vizsgálja." (Porkolábné, 1988. 175. old.) Emellett a szülővel anamnézist szoktak felvenni a gyermek születésének körülményeiről, fejlődéséről, betegségeiről, szociális kapcsolatairól stb. A DPT mellett más teszteket is felhasználnak a gyakorlatban (pl. Bender-teszt, figyelem-tesztek, mozgás-tesztek stb.) A vizsgálatokat az alapoknál, a három legfontosabb területnél - a vizuális, az auditív és a mozgás területénél - kezdik, és kizárásos alapon állítják fel a diagnózist. (Porkolábné, 2001)

A diszlexia felismerése után célszerű a gyermeket reedukációs terápiára beutalni. Ez esetben is fontos, hogy minél előbb megkezdődhessen a korrekció, mert így sok kudarctól megóvhatjuk a diszlexiás kisgyermeket.

Mint fentebb már említettem, Meixner nemcsak a prevenciós, hanem a reedukációs terápiát is kidolgozott. A kettő hasonlít egymásra, "azzal a különbséggel, hogy itt inkább az olvasás-, írástanításon van a hangsúly. A diszlexia terápiája a célszerűség okán leegyszerűsítve: olvasástanítás." (Sieglerné Bujdos Éva, Népszabadság, 2000. január 24.)* A reedukáció alapelvei: az aprólékosan felépített fokozatosság, a betűtanításnál a hármas asszociáció (a betű vizuális képe, a hang akusztikus képe és a hang beszédmotoros képe), a homogén gátlás kialakulásának megelőzése (a vizuálisan, ill. a fonetikailag hasonló betűknél), sokoldalú és dinamikus gyakoroltatás, a hibák azonnali javítása és a szorongás oldása. (Meixner, 1995).

BEFEJEZÉS

Érdekes, hogy a különböző szakkönyvek milyen fejezetcímek alatt tárgyalják a diszlexiát. Például a Gyógypedagógiai pszichológia (Illyés et al., 1987) "A lokális kiesésben szenvedő gyermek" (376. old.), a Pszichológiai rendellenességek gyemekkorban (Ranschburg, 1998) "A percepció zavarai" (96. old.), a Didaktika (Falus, 1998) "Speciális tanulási nehézséggel rendelkező tanulók" (437. old.) stb. Ezek is jól rávilágítanak arra, hogy milyen sokféle irányból lehet megkülönböztetni ezt a problémát.

Kevés szó esett eddig a diszlexiához társuló egyéb zavarokról. Ez nem véletlen, hiszen a diszkalkuliának, a diszgráfiának és társainak bemutatása egy újabb dolgozat (cikk, könyv stb.) anyagát tenné ki. Mindenesetre azt láttuk, hogy a diszlexia mennyire összetett jelenség, és biztosak lehetünk abban, hogy a többi tanulási zavar is legalább ennyire komplex