Az észlelés lélektana

Az észlelés lélektana

Az észlelésnél az érzékszervi benyomások jelentéssé szerveződnek.

Funkciói:

felismerés: érzéklet felismerése, hozzárendelés kategóriákhoz è alak alapján elsősorban.

Szerveződése:

alulról felfelé - "bottom-up", addig ismeretlen dolgok felismerése: elemi dolgoktól felfelé épül fel bennünk.

Felülről lefelé - "top-down", az egész felismerése után önnek elő a részletek

Kontextus hatás: függés a közegtől amiben észleljük:

                     858g69i                      858g69i           12

                     858g69i                      858g69i

                     858g69i                      858g69i 14

Vágyak hatása befolyásoló.

Sémákban: sémákban gondolkodva ismerünk fel

lokalizáció: adott dolog elhelyezése a térben

a.      tárgyak elkülönítése:

szerveződési törvények

közelség - összetartozás

hasonlóság elve

folyamatba illés elve

jó fojtatás elve

közös sors elve

zártság elve

figura - háttér

b.      távolság észlelés, távolsági jelzőmozzanatok: retinális diszpalitás: jobb és bal oldali vetület a retinán mélységérzetet ad.

Akkomodáció: szemlencse görbületének változása a távolság hatására

Konvergencia: szemtengelyek helyzete

Vonalperspektíva: párhuzamos vonalak távolabb összetartani látszanak, ami a távolság érzetét kelti.

Levegőperspektíva: azáltal mélységjelző, hogy távolabbi tereptárgyak színe szürkébb-kékesesebb.

Texturális finomság: a legtöbb képi felület részletessége a távolsággal arányban csökken, így mélységjelző funkciót tölt be.

Fény-árnyék: a fény általában felületről érkezik, így a tárgy árnyéka jelezheti a nézőtől való távolságát.

Másodlagos mélység jelzők:

relatív nagyság: ha két tárgy

azonos retinális nagyságú, azonos távolságban lévőnek látszik, míg a nagyobb retinális kép közelebbi tárgyat jelenthet.

Takarás: ha két tárgy részleges

fedésben van, a fedésben lévő tárgy távolabbinak tűnik.

Azokban az esetekben, amikor az észlelés nem felel meg az inger fizikai tulajdonságainak, torzító viselkedésről beszélünk. Az optikai és geometriai csalódások e kategóriába tartoznak.

c.        Mozgásérzékelés, észlelés:

Valódi mozgás

Sztroboszkópikus mozgás: film kockák

Indukált mozgás: vonat: azt hisszük elindultunk, pedig csak a mellettünk lévő indult el

A mozgásészlelés egyik korai kísérleti helyzete, amikor két egymástól eltérő téri helyen lévő pontot kis időkülönbséggel felvillantunk, és azt látjuk, mintha az egyik pont átmenne a másikba. Ez a phi-jelenség vagy stroboszkópos mozgás, amelyet még Wertheimer írt le. Mindennapi példa erre: a moziban, a gyors egymásutánban vetített állóképeket mozgónak látjuk.

Gregory két eltérő mozgásészlelési rendszert különböztet meg: a kép-retina rendszer közvetlen retinális mozgásészlelést feltételez, míg a fej-szem rendszernél a sem követi a mozgó tárgyat. Valószínű, hogy a két rendszer integrációja a mozgásészlelés alapja.

Von Holst hipotézise szerint bármilyen centrális mozgásindítás, amely a retinális kép elmozdulásával jár együtt, valószínűleg egy következményes kisülést küld a látórendszerbe a retinális eltolódás kompenzálására, ez az efferencia-kópia. A gondolat Helmholtztól származik, de később - egymástól függetlenül - többen is leírták ezt a jelenséget, ahol a szándék és az akció összeillesztéséről vagy össze nem illéséről kaphatunk jelzéseket.

konstanciák: a változást nem észleljük.

a.      Alak konstancia: a nyíló ajtó mindig más alakot mutat, az alakról végig tudjuk, hogy az az ajtó, bármilyen látószögből látjuk.

b.      Nagyság konstancia: a nagyság változása - pl. a vonat közeledésével - nem befolyásolja a felismerést - végig tisztában vagyok vele, hogy a vonat közeledik.

c.        Világosság konstancia: a szín felismerését nem befolyásolják a fényviszonyok

d.      Hely konstancia: a szem mozgása ne befolyásolja a látott tárgy helyzetét.

A színek észlelése:

A színek segítenek tájékozódni a világban, megkönnyítik a tárgyak kiválását a háttérből.

A színlátás szubjektív élmény. A fénynek nincs színe csak a hullámhossza más, ezeket a változatos hullámhosszokat változtatja az agy színekké. Kék, zöld, vörös.

400 nm alatt ultraibolya           ezeket már csak műszerek

700 nm felett infra vörös           segítségével láthatjuk

Megkülönböztetünk akromatikus (fehér, fekete, szürke), kromatikus (a színtartalom nagyobb mint 0) és komplementer színeket (pl. a vörös és a zöld), amelyek megfelelő arányú keverése akromatikus (szürke) színt eredményez.

Additív színkeverés: fények keverése.

Szubtraktív színkeverés: festékek keverése.

Szín jellemzői:

színezet

telítettség: telített - telítetlen

dimenzió

érzékelt intenzitás

Dikromátok: színtévesztők, csak két alapszínt tud elkülöníteni ezért keveri a harmadikat.

Monokromátok: 1 színt lát

Színlátás elmélet:

Young - Helmholtz: 3 szín elmélet: 3 féle színreceptor csap van a szemben è trikromatikus színelmélet. E felfogás szerint pl. akkor észlelünk kéket, ha a rövid hullámhosszra érzékeny csap aktívabb, mint a másik kettő. Ha a hosszú és közepes hullámhosszra érzékeny neurális elemek aktivitása egyenlő, akkor sárgát, ha mind háromé egyenlő akkor fehéret, ha pedig inaktívak akkor feketét észlelünk.

Hering ellenszín elmélete: a csapok kétfélék, az egyik féle a zöldet - vöröset látja, a másik a kéket - sárgát. Ellenszín-folyamat. Kiindulópontja az a folyamat, hogy a színlátás dimenzionális: egy tárgy lehet kék vagy sárga, vörös vagy zöld, fehér vagy fekete, de soha nem lehet kékessárga vagy vöröseszöld. A színek kódolását végző neurális elemek ugyanis ellentétpárokban működnek.

Kétszintű elmélet: az előző kettő integrálása. 2 nanométerenként tudunk különbséget tenni a színek között: 150 szín è világosságuk különbözik

A mintaészlelés alapjelensége:

A retina fotoreceptorai alakítják át a fényenergiát neurális impulzussá, amit a bipoláris, majd a ganglion sejtek továbbítanak. Van egy speciális oldalirányú kapcsolat is a bipoláris és a ganglion sejtek szintjén, amelynek különös jelentőssége van az ábrahatároló élek (kontúr) percepciójában. Ernst Mach osztrák fizikus, aki jóval a modern elektorfiziológiai módszerek felfedezése előtt feltételezte, hogy a retinán oldalirányú, laterális gátlásnak kell működnie. Ennek lényege, hogy a szomszédos retinális elemek kölcsönösen gátolják egymás működését; a Mach-sávok határán a ganglion sejt a szomszédos sejt gátlása miatt alacsonyabb ingereltségi szinten a szürke sötétedését regisztrálja a világos sáv szomszédságában.

Késöbbi vizsgálatok feltárták, hogy minden ganglion sejt egy kör alakú, ún. receptív mezővel rendelkezik, amelynek egyik része "on" központú (ha fény éri aktív), másik része "off" központú (ha nem éri fény aktív). Az "on" központot "off" elemek veszik körül. A feldolgozásnak ezen a szintjén a környezet világos és sötét foltok formájában képződik le.

David Hubel és Torsten Wiesel felfedezték, hogy a látókéregben is vannak speciális receptív mezők, amelyek nem kör alakúak, hanem nyúltak; nem egyszerűen fényfelvillanásokra, hanem a fényinger irányára érzékenyek. Ezeket a kérgi sejteket irányérzékeny receptoroknak nevezték.

Az agykéregben másfajta receptív mezőket is találtak, egyik típusukat komplex sejtnek nevezik; ezek a helytől függetlenül érzékenyek mozgó vagy ábrahatároló vonalakra. Még ennél is bonyolultabbak az ún. hiperkomplex sejtek, amelyek csak akkor aktívak, ha vonalvég vagy egy bizonyos szögben lévő két vonal van érzékelési mezőjükben.

A személyészlelés. Az elsö benyomás:

A világ megismerése során a külvilág tárgyai, jelenségei ingereket (fényeket, hangokat, szagokat stb.) küldenek felénk, amelyeket érzékszerveinkkel felfogunk és agyunkban feldolgozunk. Ez a folyamat maga az észlelés. Ugyanez zajlik le a személyek esetében; látás, hallás, szaglás stb. útján nyerünk információkat a többi emberről; ezek egyesítéséből keletkeznek a benyomásaink. Ezt a jelenséget nevezzük személyészlelésnek (személypercepciónak).

Minél gyakrabban tapasztaljuk egy személy viselkedését, annál pontosabb képet alakítunk ki róla. Meglepő viszont, hogy már igen kevés jelzésből milyen messzemenő következtetéseket vonunk le.

A megfigyelt jellemzőkből következtetéssel jutunk el más (nem észlelhető) jellemzők megállapításáig. E következtetési folyamatok legtöbbször megdöbbentően gyorsan és nagyrészt tudattalanul zajlanak le bennünk. Korábbi tapasztalataink alapján bizonyos külső jegyekhez (testtartás, hangszín stb.) belső tulajdonságokat rendelünk.

Az elsö benyomás befolyásolja a későbbi információk értelmezését is. Ha magunkban kialakítottunk a másikról egy képet, hajlamosak vagyunk öt továbbra is olyannak látni, még az ellentmondó jelzések ellenére is.

Szintézis: az észlelés, mint sémaképzés:

Neisser az észlelési ciklus működésében "összekapcsolja" az észlelés top-down és bottom-up folyamatait. A külvilág észlelése során szenzoros tapasztalataink térbeli-időbeli belső modellé (séma) kapcsolódnak össze.

Neisser szerint a séma ciklikus működése: az észlelés-cselekvés-észlelés szekvenciák sorozata során folyamatosan változik.

A séma "tudásszervező tudásként" is értelmezhető. Az optikai vagy más szenzoros eseményekre való ráhangolódás, a környezethez való viszonyulás során térbeli, időbeli előfeltevések kialakulását eredményezi. Ilyen módon a séma irányítja a perceptuális felderítést, a mintavétel végső soron módosítja a kiinduló sémát. Az észlelési ciklus folyamatos, interaktív történés.                     858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                        858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i                      858g69i