A személyiség dinamikaja és egyensúlyanak biztosítasa

A személyiség dinamikája és egyensúlyának biztosítása

A személyiség dinamikáját meghatározó tényez k közül b vebben a szükségletekkel foglalkozunk. Az él szervezetek állandóan bizonyos egyensúlyra, homeosztázisra törekszenek. Az un. drive-elmélet szerint a motivációk, a cselekvésre késztetések az egyensúlyok felborulásának a következményei. Ha felborul az egyensúly, akkor létrejön a drive, a bels hajtóer , késztetés, egy olyan pszichológiai aktivációs állapot, amely megkísérli a 818e43i szervezetet olyan cselekvésekre késztetni, amelyekkel az egyensúlyi állapot helyreállítható. Ennek a folyamatnak a során magának a drive-nak a csökkenése is bekövetkezik. Ha éhesek vagyunk, akkor minden figyelmünket és energiánkat az élelem megszerzésére irányítjuk. Mindaddig, amíg ételhez nem jutunk törekv ek és elégedetlenek vagyunk. Minden er forrásunkat (intelligenciánkat, képességeinket, eddigi tapasztalatainkat) a cél elérése érdekében mozgósítjuk. Ezek a törekvések tartósak és rugalmasak.

A drive-ok legfontosabb jellemz i:

mindegyikhez meghatározott érzelmi tónus társul (a "megfosz­tottság", vagy a "kielégültség" érzése)

érzékennyé tesznek olyan ingerek iránt, amelyeket egyébként nem veszünk tudomásul

a tapasztalat során megszerzett, megtanult cselekvés-sorokat, viselkedéseket indít be

speciális mechanizmusok indítják be és állítják le a cselekvést ("étvágy" és "telít dés")

Alapvet (fiziológiai) drive-ok: éhség, szomjúság, pihenés-alvás, tevékenység.

Fajfenntartó (biológiai) drive-ok: szexuális késztetés (érzéki vágy), anyai ösztön, szül i szeretet (biológiailag - hormonálisan - meghatározott és tanult elemek együttese)

Pszichológiai drive-ok: szintén fiziológiai és biológiai alapjuk van, de alapvet jellemz jük, hogy bizonyos élmények, tapasztalatok megszerzésére irányulnak.

A biztonság és a szeretet igénye: az újszülöttek és a kisgyerekek teljesen a környezetük (a szül k) gondoskodására vannak utalva az életben maradáshoz.

Kíváncsiság és a felfedezés bels késztetése: nincs nyilvánvaló fiziológiai vagy biológiai alapjuk, céljuk a környezet megismerése, megértése és irányítása s ezen keresztül az egyén (a faj) fenntartása. Az újnak, a különösnek önmagában felszólító jellege van. Az ember információ "éhsége" az alapja a nyomtatott és elektronikus sajtó robbanás-szer fejl désének és globalizálódásának. (Lásd: Internet.)

Esztétikai és szenzoros késztetések: a drive-ok általában olyan cselekvésre késztetnek, amelyek révén kellemes élményt, kielégülést érhetünk el. Bizonyos esetekben azonban az örömszerzés viszonylag passzív is lehet. Ilyen pl. a egy szép táj vagy egy érdekes m alkotás szemlélése. Minden érzékelésünkhöz valamilyen érzelem is társul, ezért a hangok, a színek, a szagok, az anyagok tapintása is lehetnek élvezetesek vagy kellemetlenek. Az esztétikai élmény több ezeknél a szenzoros élményeknél, de annak részét képezik.

Vészhelyzetben fellép késztetések: a különböz aktivációs szinteket képvisel izgalmi, érzelmi állapotok, amelyek vészhelyzetekben mozgósítják a helyzet kezeléséhez szükséges energiákat. Ezek közül e legjelent sebbek a félelem és a düh.

Veszély esetén tipikus félelmi reakciók figyelhet k meg: végtag-remegés, libab rözés, elsápadás, pupilla-tágulás, pulzusszám-növekedés, mélyebb lélegzetek, szájkiszáradás, szorító érzés a gyomorban stb. A félelemnek azonban nemcsak fiziológiai kísér jelenségei vannak, hanem nehezen leírható, de mindenki által átélt pszichológiai élményekkel is jár. Gyakran okoz tehetetlenség érzést, "lebénulást", a helyzetb l való menekülni akarást, "pánik" érzést. Ezek a tünetek nemcsak a veszély tényleges fennállásakor, hanem annak képzeletbeli el revetítésekor is megjelenek. Ezeket a reakciókat tudatosan alig tudjuk befolyásolni, csupán a félelmet semlegesít egyéb késztetéseket tudjuk el hívni.

A düh érzését rendszerint valamilyen akadályoztatás (frusztráció) váltja ki. Fiziológiai kísér jelenségei sok tekintetben ellenkez i a félelem során tapasztaltaknak. Szájkiszáradás helyett er teljes nyálkiválasztás indul meg, elsápadás helyett kipirosodik az arc, a pupilla besz kül, a remegést izomfeszültség váltja fel, a lebénulás helyett úgy érezzük, hogy majd szétrobbanunk a feszültségt l. A pulzusszám felgyorsulás és a mélyebb légzés ilyenkor is megjelenik, de még kifejezettebb formában. A tünetek kialakulásáért mindkét esetben az un. autonóm idegrendszer a felel s. Érdekeink védelmében készek vagyunk a küzdelemre és ehhez a düh, s t a félelem is mozgósítani tuja az er forrásainkat. Ilyenkor olyan er feszítésekre is képesek vagyunk, amilyenre nyugodt, "normál" állapotunkban nem. Ugyanakkor az is megfigyelhet , hogy - f leg, ha nagyon dühösek vagyunk -, az ésszer gondolkodásunk er sen besz kül.

Az izgalom sok tünetében hasonlít az el z két érzelmi állapotra, azzal a jellemz különbséggel, hogy kellemesnek, aktivizálónak éljük meg. A düh és a félelem sok szempontból egymás ellentétének tekinthet , de az izgalom másik az unalom, az álmosság, s t az alvás. Az izgalmi állapotok a szervezet aktivitási szintjének különböz fokozatai is jelzik. Irányítását ugyanaz a hipothalamus végzi, amelyik a fontosságot jelz érzelmi színezettel látja el a bejöv külvilági ingereket. Ennek hatására jobban odafigyelünk arra, ami fontos a számunkra, élénkebbé válunk, az izmok feszültsége n , a vércukor szint nagyobb lesz. A külvilág ingereire adott érzelmi reakciókban nagy egyéni különbségek figyelhet k meg: van, aki széls séges reakciókat mutat, van olyan ember is, akinél a reakciók igen közel esnek egymáshoz.

A kezelhet izgalom, feszültség kellemes élményt nyújtó jellege miatt az emberek szívesen keresik azokat a helyzeteket, amelyekben ezek az állapotok létrejöhetnek. Azok a félelem-kelt , "borzongtató" helyzetek, amelyekben a veszély viszonylag könnyen elhárítható vagy csak látszólagos (virtuális) kellemesen "felpörget" bennünket. (Gondoljunk csak a krimik, az óriáskerekek vagy a hullámvasutak népszer ségére.) Az adrenalin, amelyik nagy mennyiségben gátló hatású, kis adagban stimuláló szerként hat.

A drive-ok közötti kapcsolatok egységes viselkedés-alakító rendszert képeznek. (L. 3. sz. ábra) Leegyszer sítve, az embernek két alapvet szükséglete van: a biztonság megfelel szintjének a biztosítása és a fajspecifikus és egyéni drive-ok kielégítése.

3. sz. ábra. A drive-ok közötti kapcsolat

Amint a biztonságunkat valami veszély fenyegeti, úgy lép fel a félelem érzete és beindulnak a vészreakciók. A biztonságérzetnek általában kett s alapja van: a környezet folyamatainak megértése és így a megfelel válaszok felismerése, valamint az a társas támogatás, amelyet kezdetben a család biztosít. A feln tté válás során az egyén megismerési szükségletei er sebbekké válnak és így a kíváncsiság lesz az, ami a környezet megismerésére és megértésére készteti. Tevékenységeinek nagy része abból áll, hogy felfedezze környezetét és kifejlessze és elsajátítsa az alkalmazkodáshoz szükséges "kognitív" viszonyítási kereteket, képességeket és ismereteket.

Ha valami akadályozza a szükségletek kielégítését, vagy bármilyen motivált viselkedést, kiváltódik a düh, a megfelel er forrás-mozgósító fiziológiai kísér jelenségekkel együtt. Jóllehet az 1. sz. ábrán nem szerepel, de a folyamat fontos része, hogy amikor egy küls inger megjelenik, az agyi retikulációs rendszeren keresztül bizonyos szint aktivációt (éberséget) és érzelmi állapotot vált ki. Ez utóbbi jelzi az inger fontosságát az egyén késztetés rendszere egészének szempontjából.

Az "énvédelmi" mechanizmusok

Az ember egész élete során folyamatosan alkalmazkodik a környezetéhez, de ezzel egy id ben önmaga, saját személyisége integritását, egyensúlyát, egészségét is meg kell óvnia. Ahogy kialakul a saját viszonyítási rendszerünk, állandóan szembe kerülünk azzal a problémával, hogy összevessük az aktuális énünket az ideálisnak képzelttel vagy az igényszintünkkel. Amennyiben negatív eltérést tapasztalunk, elégedetlenség tölt el bennünket és a legkülönböz bb módokon megkíséreljük a legkisebb veszteséggel egyensúlyba hozni az ön-becsülésünket és az igényszintünket, vagy ha ez nem sikerül, akkor pótlólagos kielégülési lehet ségeket igyekszünk találni. A leggyakoribb énvédelmi mechanizmusaink a következ k.

A "savanyú sz l " mechanizmus, amelyet a mesebeli róka története illusztrál a legjobban: a róka azokra a sz l fürtökre, amelyeket képtelen volt elérni, ráfogta, hogy savanyúak, tehát nem is érdemes megszerezni azokat. Ezáltal oldotta azt a frusztrációs érzését, ami a sikertelen próbálkozásait kísérte. Ez igen általános megoldás, arra, hogy hogyan lehet hatékonyan leszállítani az igényszintünket, anélkül, hogy csökkenne az önbecsülésünk. Az a tény, hogy le kell mondjunk egy olyan célról, amely elérése fontos volt a számunkra, nagyon kellemetlenül érinthet bennünket. Viszont, ha meg tudjuk magunkat gy zni arról, hogy az adott cél iránti eredeti elkötelez désünk, annak félreismeréséb l, téves megítéléséb l származott, ez a kellemetlen érzésünk jelent sen csökkenthet

A "savanyú sz l " megoldás kiegészít mechanizmusa az "édes citrom" megközelítés, amelynek során arra törekszünk, hogy felfedezzük a számunkra kellemetlen dolgok kedvez oldalait is. Ez az attit d azzal a veszéllyel járhat, hogy túlságosan is alacsony szintre szállítjuk le az igényszintünket és így a mindennapi versenyhelyzetekben, a megfelel er feszítések hiánya miatt hátrányba kerülünk. Nagyon fontos, hogy helyesen mérjük fel a képességeinket és a lehet ségeinket, és nem a vágyaink, hanem a realitás alapján t zünk ki magunk elé megvalósítható célokat.

Racionalizáció. Gyakran el fordul, hogy becsapjuk magunkat a cselekvéseink valódi indokait illet en. Például, ha egy héten harmadszor is el akarunk menni a moziba, hogy megnézzünk egy kedvenc filmünket, akkor azt mondjuk magunknak, hogy mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Ezeknek a magyarázatoknak rendszerint valóságos alapjuk van, de els sorban arra szolgálnak, hogy ésszer nek látszó okát adjuk annak, amit meg szeretnénk tenni. A cselekvéseink hátterében mindig érzelmi mozgatórugók állnak, és mi a logikus magyarázatokat arra használjuk, hogy szentesítsük ennek az érzelmi motívumnak a kielégülését. Ilyen magyarázatokra akkor van szükségünk, ha az adott cselekvésnek bels gátjai is vannak, mert összeütközésbe került valamilyen meggy z désünkkel vagy erkölcsi normánkkal és ezért elfogadhatatlan a számunkra, hacsak nem találunk rá mégis valamilyen, logikusnak t n indokot.

Kompenzáció. Az el z ekben olyan mechanizmusokról szóltunk, amelyek módosíthatják egy cél elérését vagy egy cselekvés végrehajtását, annak érdekében, hogy elfogadhatóbb legyen az "énünk" számára. A kompenzáció egy másik oldalról kísérli meg a bels egyensúly helyreállítását. Ilyenkor feláldozzuk az elérhetetlen vagy elfogadhatatlan célt, vagy cselekvést, de megvigasztaljuk magunkat egy másik, lehet leg az eredetivel rokon területen megvalósítható kielégülési lehet séggel. Ennek egyik széls séges esete a "túl-kompenzálás": számos nagy államférfi a hatalom megszerzésével kompenzálta kis termetét (ilyen volt pl. Napóleon), Demosztenész leküzdötte beszédhibáját és korának egyik leghíresebb szónoka lett, sok zenész híres m vésszé vált, annak ellenére, hogy pl. vak volt. A kompenzatórikus viselkedés kialakulásához nem kell feltétlenül negatív, hátrányos helyzetben lenni, de hatásos eszköz a kisebbrend ségi érzés leküzdésére. A kompenzálás nem mindig pozitív irányú, els sorban akkor nem az, amikor valaki a szükségletei kielégítését a képzetet világában kísérli meg elérni. Ez az eset fordul el akkor is, amikor valamelyik híres emberrel azonosulunk. Az ilyen ábrándozás, menekülés a valóságból azokban az esetekben jelent elfogadható megoldást, amikor ebb l er t merítve hozzásegít a problémákkal való megbirkózáshoz. Arra kell ügyelni, hogy ez a megoldás ne lépjen a valóságos tettek, cselekvések helyébe.

Az azonosulás nemcsak képzeletbeli kompenzáció lehet, hanem valóságos csoportokkal való azonosulás is. Ilyenkor, pl. büszkeséget érzünk az iskola- vagy a nemzeti válogatott sikerei láttán, jóllehet magunk semmivel nem járultunk hozzá a sikerhez. A "mi-tudat" kialakulása hozzásegíthet bennünket az egészséges lelki egyensúly biztosításához.

Elfojtás Egy elfogadhatatlan vagy elérhetetlen cél okozta konfliktus feloldására lehet séget nyújt az is, ha a konfliktust okozó érzéseket nem létez nek tekintjük. Ez rendszerint nem tudatos folyamat révén jön létre és az elfojtás nem tökéletes, mert továbbra is befolyásolja döntéseinket, viselkedésünket. Az elfojtást meg kell különböztetni az elhárítástól, amelyek hatására valaki tudatosan tartja vissza magát olyasmit l, ami saját vagy mások erkölcsi normáiba ütközik.

Áthelyezés Egy frusztrált bels késztetést elfojtás vagy elhárítás helyett át is helyezhetjük egy olyan semleges, megengedett területre, amelyek már nem ellentétesek bels értékeinkkel vagy érdekeinkkel. H a valaki dühös a f nökére, de a várható negatív következmények miatt fél összeütközésbe kerülni vele, akkor a frusztráció miatt keletkez agresszióját a bolti eladó, vagy valamelyik családtagja felé fordíthatja. Ilyenkor a támadást olyan lényegtelen dolog is kiválthatja, amire máskor fel sem figyel az illet . Az áthelyezés mechanizmusa mögött rendszerint az érzelmek ambivalenciája (kétirányúsága) húzódik meg. Ez az a jelenség, amikor, pl. valakit egyszerre szeretünk és gy lölünk, és a helyzett l függ en megfordulhat a kapcsolatunk jellege. (A nagy szerelmet általában a nagy gy lölet szokta követni!)

Kivetítés Az áthelyezéshez közeli megoldás a kivetítés vagy projekció. Valaki rendelkezhet egy olyan nem kívánt tulajdonsággal, mint például a kicsinyesség, amelynek létezését nem szívesen ismeri el maga el tt sem, mert szégyenkezne vagy b ntudatot érezne miatta. Az önkritika nem kellemes dolog, de másokat kritizálni vagy hibázatni általában örömet okoz. Ezért ilyen esetekben a személy felt n en érzékeny mások hasonló megnyilvánulásai iránt, amelyeket jogosulatlan kielégüléssel kritizálhat, mivel valójában önmagát bünteti, anélkül, hogy annak kellemetlen szubjektív következményeit el kellene viselnie. Saját hibáinknak másokban történ megtalálását és ostorozását nevezzük tehát kivetítésnek. Ez a mechanizmus elég gyakori, és azt tartják, hogy ha valaki s r n vádol másokat valamilyen "b nnel", akkor feltehet en ezt a b nt is gyakran elköveti. Ha valaki sohasem bízik meg másokban, akkor valószín , hogy az illet sem megbízható, vagy aki mindig másokat lopással vádol, az bizonyára er s késztetést érez ugyanerre. (Az u. projektív személyiség tesztek, mint pl. a Rorschach vagy a Szondi teszt bizonyos mértékig ezen a mechanizmuson alapulnak. (Lásd a 4.2-es fejezetet.)

Ha valakinek nem sikerül elérni egy h n óhajtott célt, akkor nagy a kísértés arra, hogy a kudarcot mások ellenséges mesterkedésének tulajdonítsa. Ennek széls séges eseteit skizofrén ("tudathasadásos") betegeknél figyelhetjük meg, akik közül sok meg van gy z dve arról, hogy titokzatos idegenek, vagy hatalmak folyamatosan a vesztére törnek, rádióadás révén befolyásolják gondolataikat stb.

Regresszió Törekvéseink kudarca néha azt eredményezi, hogy védekezésként visszatérünk a személyiségfejl désünk egy korábbi szakaszába. Például, ha egy kisgyerek úgy érzi, hogy újszülött testvére többfigyelmet, szeretetet vagy gondoskodást kap, mint , akkor elkezd is a kisebb testvéréhez hasonlóan viselkedni. Ez a fajta viselkedés a feln tteknél is megfigyelhet : nagy terhelés vagy éles konfliktusok esetén sírva fakadhatnak, kiborulhatnak, dührohamot kaphatnak stb. Az ujjszopás és a körömrágás is hasonló jelenség.