A pszichológia biológiai alapjai: idegrendszer és agy

A pszichológia biológiai alapjai: idegrendszer és agy

Homeosztázis:

Az élõlények szervezete olyan önszabályozó rendszerként fogható fel, amely egyfelõl fenntartja belsõ környezetének állandóságát, másfelõl lehetõvé teszi a külsõ környezet változásaira adott reakciókat. Ennek az ún. homeosztatikus szabályozásnak egy jelentõs részét a hormonok végzik. Pl. a vércukor szintet a hasnyálmirigy által elválasztott inzulin szabályozza, az alapvetõ anyagcsere-folyamatokat a pajzsmirigy hormonjai, elsõsorban a t 919j92j iroxin iráyítják, a stresszhelyzetben való alkalmazkodási reakciókért pedig a mellékvese adrenalin hormonja a felelõs.

Ezekben a folyamatokban kettös kontroll érvényesül: a hormonális szabályozás szoros kölcsönhatásban áll az idegi szabályozással. Az agyalapi mirigy (hipofízis) maga is termel hormonokat, így pl. a növekedési hormonok a szervezet fejlõdési és érési folyamataiban, ill. az ezzel járó anyagcsere-szabályozásban vesznek részt.

A hipofízis mûködése nem független az agy többi részétõl. A hipotalamusz szabályozza. Összeköttetésben áll továbbá a limbikus rendszerrel. Ez a halántéki lebeny mélyén elhelyezkedõ amygdalát a hippocampust és más struktúrákat foglalja magában.

A hipotalamusz és a limbikus rendszer lényeges szerepet játszik a homeosztázis fenntartásában, továbbá motivációk és az érzelmek szabályozásában. A hipotalamusz ""melegközpontja" ill. ""hidegközpontja" a külsõ környezet változó hõmérsékleti viszonyai között is állandó szinten tartja a testhõmérsékletet. Az ún. ""jóllakottság" központ és az ún. ""éhség" központ érzékeny a vér glükóz tartalmának változásaira. Ugyancsak egy hipotalamusz központ állítja be a szervezet folyadékegyensúlyát.

Ezek a hipotalamusz által szabályozott folyamatok lényeges szerepet játszanak abban, amit a pszichológiában motivációnak, indítéknak, hajtóerõnek hívnak.

Érzelmek:

A hipotalamikus régiók és a limbikus rendszer fontos szerepet játszanak a különbözõ érzelmek kialakulásában. Egyes hipotalamusz-területek elektromos ingerlése dühöt vált ki a kísérleti macskában: szõre felborzolódik, háta begörbül, fújtat, és gyakran támadólag lép fel. Más területek félelmi és menekülési reakciókat irányítanak. Az ezekkel ellentétes központok az amygdalában vannak: elnyomják vagy legalábbis mérséklik a hipotalamusz reakcióit.

Az állatokkal végzett kísérletek arra mutatnak rá, hogy a jutalmazási központban lévõ idegsejtek olyan ún. ingerület-átvivõ (neurotranszmitter) anyagokat tartalmaznak, amelyek lényegesen befolyásolják a magatartást. Ilyen a szerotonin, noradrenalin és a dopamin. Az utóbbiak a figyelem, agresszió, táplálkozás funkcióival kapcsolatosak, a szerotonin pedig relaxációt és alvást idéz elõ.  

Motiváció és készenléti állapot:

A diffúz-neuroncsoport az agytörzsben lazán összefüggõ hálózatot alkot a nyúltvelõ és a talamusz között. Ez a formatio reticularisnak (retikuláris rendszer - FR) hálózat funkcionálisan nagyon sokrétû: egyaránt részt vesz a figyelem, a motiváció, a készenléti állapot, alvás, érzelem folyamatainak szabályozásában.

A formatio reticularisból központi aktivitás meghatározza a szervezet reakciókészségét ill. beállítódását.  

Agykérgi mûködések:

Az emberi agy õsi kéreg alatti területei rendkívül fontos szerepet játszanak az emberi viselkedés szabályozásában. Mûködésük azonban az agykéreg ellenõrzése alatt áll, melynek fejlettsége egyedülálló az élõvilágban. Az ember tanulási képességei és gondolkodásának rugalmassága elsõsorban agykérgi tevékenységének köszönhetõ.

A kéreg legnagyobb részét az ún. asszociációs kéreg alkotja, amelyhez a magasabb rendü szellemi tevékenységek kapcsolhatók.

A neocortex négy fö lebenybõl áll: homloki, halántéki, fali, nyakszirti. E területek különbözõ speciális funkciókat látnak el. Így pl. a nyakszirti lebeny fontos szerepet játszik a látásban, a fali elsõsorban a tapintási érzékletekért felelõs, a halántéki pedig a hallás fö szabályozóközpontja.

Speciális idegsejtek felelõsek a különbözõ szögek és vonalak azonosításáért.

A mozgások finom szabályozását a nagyagy motoros kérge vezérli. Különösen a kéz és a száj motoros ellenõrzése foglal el nagy helyet a kérgen, jelezve, hogy a manuális mûködések és a beszéd rendkívül fontos beidegzõdéseket igényelnek.

A cselekvés végsõ összehangolását a nagyagy homloklebenyi asszociációs kérge végzi, amely a motoros kéreg elõtt helyezkedik el.

Memória:

A memória lehet rövid idejû, néhány másodpercre, esetleg percekre korlátozódó, és lehet tartós, gyakran az egész életet végigkísérõ emlék. A rövidtávú memória az idegrendszer pályáinak változásaiban és újrarendezõdéseiben gyökeredzik.

Az idegsejtek közötti összeköttetések, szinapszisok a tanulás során állandóan módosulnak, újak jönnek létre, a korábbiak pedig felbomlanak.

Az emberi agy szinapszisaiban naponta rövidtávú emléknyomok milliói keletkeznek és tûnnek el. Csak akkor maradnak fenn tartósan, ha átkerülnek a hosszú távú memória "raktáraiba". Ebben a folyamatban elsõsorban a hippocampus játszik szerepet, amely egy kéreg alá hajló lemez az agyvelõkamrák fenekén.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hosszú távú emlékek komplex neuronhálózatokban maradnak fenn. A szakértõk többsége egyetért abban, hogy több ezer, funkcionálisan különbözõ idegsejtbõl hierarchikusan felépített csoportok végzik a tapasztalati élmények elraktározását, ill. az így létrejött emléknyomok visszahívását.  

Agyféltekék mûködése:

Az agykéreg két féltekébõl áll, amelyek a test ellentétes oldalán lévõ érzékszervekkel és izmokkal állnak kapcsolatban.

A két agyfélteke között normális állapotban szoros kapcsolat van, amely az idegrostok tömegébõl álló ún. kérges testnek köszönhetõ. A rajta keresztül történõ ingerületterjedés lehetõvé teszi a két agyfélteke központjaiban keletkezett impulzusok állandó összehasonlítását és összekapcsolását. Noha a beszédközpont rendszerint a bal agyféltekében van, semmilyen problémát nem jelent számunkra, hogy a jobb agyféltekébe érkezõ képi információról beszéljünk.

Ha azonban a kérges testet átvágják, a két félteke mûködése csaknem teljesen elszigetelõdik egymástól. Ez történik pl. az epilepsziás betegek mûtéti kezelése során.

Végeredményben az agyféltekék komplementer, ""szimbiotikus" viszonyban állnak egymással. Mindegyikük olyan feladatokat old meg, amire a másik csak nehezen vagy egyáltalán nem képes. Az emberi gondolkodás és minden más lelki tevékenység a két félteke együttes mûködésének eredménye.

Nyelv és beszéd:

A homloki lebeny alsó részén elhelyezkedõ motoros beszéd centrum, az ún. Broca-régió a beszéd motoros képzését irányítja. Sérülése esetén a beteg fizikailag képtelen a szavak megformálására. Használja a megfelelõ igéket és fõneveket, viszont nem tud folyékonyan beszélni, és a legegyszerûbb nyelvtani szerkezetek képzése is nagy erõfeszítésbe kerül.

A halántéki lebenyben található érzõ beszédközpont, az ún. Wernicke-régió a fogalomalkotást irányítja. Mûködésbeli kiesése esetén a beteg képtelem megérteni az emberi beszédet. Jóllehet folyékonyan beszél, normális ritmusban és intonációval, ám oda nem illõ szavakat használ, gyakran pedig tartalom nélküli szövegeket közöl.

A két agyfélteke azonban nem egyformán felelõs a nyelvi képességért. Túlnyomórészt a bal oldali agyféltekében történik a beszédképzés, mind a megértés, mind a kifejezés terén. A jobb agyfélteke sérülése, ill. mûködéskiesése nem okoz rendellenességeket a beszédben.

A bal oldali agyfélteke fokozatosan válik dominánssá, miközben a jobb agyfélteke továbbra is fenntart bizonyos képességeket a megértés terén. Ha a bal agyfélteke a korai gyermekkorban sérül meg, a jobb kb. 4-5 éves korig át tudja venni a beszéd vezérlését. Késõbb aztán elveszíti ezt a rugalmasságát.

Szoros, bár nem 100%-os korreláció található a beszéd és a kézhasználat agyféltekék szerinti megoszlásában. Csaknem valamennyi jobbkezes a bal oldali agyféltekén képezi a beszédet, miközben a balkezesek egy része a jobb, más része a baloldalon hordozza ezt a képességet. Mindent összevetve a beszédcentrum az emberek 95%-ánál a bal féltekén van.