Linux

Az első UNIX-tól a Linuxig, a történet

Az első UNIX tulajdonképpen mellékterméke volt egy reménytelenül elbonyolódott operációsrendszer-fejlesztési projektnek, a MULTICS-nak. A fejlesztésből kiszállt AT&T két elvetemült programozója, Ken Thom 444e49e son és Dennis Ritchie azonban "unalomból" mégiscsak megírtak egy operációs rendszert a megszerzett tapasztalatok alapján PDP-7-re, 1969-ben. A teljes kód még 1971-ben, amikor egy PDP-11-re telepítették át, sem volt 16 kilobyte-nál több, de teljesen assemblyben íródott. Áttenni más gépre a teljes újrakódolással volt egyenértékű. Ez azonban akkoriban természetesnek tűnt.

Dennis Ritchie kidolgozott egy "magas szintű assemblyt", arra a célra, hogy hatékony, hardverközeli, ugyanakkor hordozható programok legyenek készíthetők. Ez lett a C nyelv. 1973-ra a UNIX kernel mindazon részét, amit egyáltalán lehetséges volt, átírták C-be. Ettől kezdve a rendszer bármilyen hardverre telepíthető volt, amely bizonyos alapfeltételeknek megfelelt. Megkezdődött az elterjedése, amit az is segített, hogy az AT&T ingyen bocsátotta az egyetemek rendelkezésére a forráskódot.

A telepítés ekkoriban a következő procedúrát jelentette:

A forráskód beszerzése (lehetőleg lyukszalagon, mágnesszalagon, hogy ne kelljen sokat gépelni).

Ha a gép nem binárisan kompatibilis a forrás gépével, akkor a kernel gépi kódú részének újraírása (de ez még mindig jobb, mintha az egészet kellene).

C fordító beszerzése és beüzemelése (ha végképp nem létezett ilyen, lehetőség volt egy mini C írására, ami a "nagy" C fordítót létrehozta, hiszen az is megvolt C forrásban).

A UNIX fordítása.

Beüzemelés.

Mivel a kód forrásnyelven terjedt, boldog-boldogtalan belejavított, így aztán UNIX nincs, csak UNIX-ok... Az elkésett egységesítés a mai napig tart.

Ilyen klón volt a Minix is, amelyet Tannenbaum "Modern Operating Systems" c. könyvében ismertetett. Lényegében Linus Torvalds, a Linux "atyja" is erre alapozta saját változatát, amelyet diplomamunkaként dolgozott ki PC-re. Az alaprendszer lényegében teljesítette mindazt a feltételt, amit egy operációs rendszertől elvárhatunk, volt hozzá egy shell és egy C fordító, de ezen kívül semmi.

Miközben Finnországban volt egy UNIX kompatibilis rendszer programok nélkül, addig a GNU projektnek volt egy halom programja oprendszer nélkül. A GNU (GNU is not UNIX) célja az akkor igen költséges kereskedelmi UNIX-ok és UNIX programok kiváltása szabadon felhasználható és ugyanakkor teljes értékű programokkal. A Linux és a GNU szerencsére egymásra talált. A PC-s UNIX klón támogatása szokatlanul nagy, így ma már tulajdonképpen bárki hozzájuthat egy teljes értékű, megbízható és nagy teljesítményű operációs rendszerhez -- szinte ingyen. A telepítés pedig, ha nem is "plug and play", de jelentősen leegyszerűsödött a korábbiakhoz képest. A program szinte kézen fogva vezet végig rajta, ám elindításáig van némi teendőnk.

Követelmények a hardverrel szemben

A Linux előtt is léteztek UNIX kompatibilis rendszerek PC-re, ezek közül a 286-os processzorra írt Coherent számít ismertnek, illetve a Xenix. A Linux 386-os processzorra lett kifejlesztve, ennél gyengébb processzorral nem ért szó -- de ez ma, a Pentiumok idején nem korlát.

A Linux telepítéséhez az alábbi hardver minimum szükséges:

386-ossal kompatibilis processzor (386SX-től Pentiumig bármi);

4M RAM + 16M swap (ajánlott 8M, grafikához 16M és a swap is növelhető);

20M merevlemezterület a minimális rendszerhez, 80-100M egy átlagoshoz és több, mint 150M egy teljeshez (és ez még csak az operációs rendszer és környéke, nem az alkalmazások...);

bármilyen videokártya, de (a grafika miatt) ajánlott a VGA;

1.44-es vagy 1.2-es floppy drive.

Előkészületek

0. lépés: Megválaszolandó kérdések

Honnan és milyen formában jutunk hozzá a Linuxhoz? (floppy, merevlemez, CD-ROM, hálózat)

Hova tesszük a gépünkön? (saját merevlemez, saját partíció(k), DOS társbérlet)

1. lépés: A Linux megszerzése

A Linux beszerezhető és telepíthető

floppykról (vagy merevlemezről);

CD-ROM-ról;

hálózatról;

Lényegében minden típus a floppyra vezethető vissza. Az első két esetben a média a birtokunkban van, az utolsó esetben csupán a cím, de ez is elég. A telepítés CD-ROM-ról a legkényelmesebb és leginkább problémamentes. A floppyval sokat kell vacakolni, ha pedig merevlemezen kapjuk vagy oda másoljuk telepítés előtt (floppykról, CD-ROM-ról, vagy hálózatról), az sok helyet igényel és egy kicsit veszélyes is, ha ugyanazon a merevlemezen lesz majd a Linux is. Maga a telepítőkészlet úgy van szétbontva, hogy floppykon is terjeszthető legyen.

2. lépés: Backup a jelenlegi rendszerről

A telepítés során több alkalommal is lehetőségünk van végzetes hibát elkövetni. Tehát biztos, ami biztos, ha egyáltalán van miről, készítsünk biztonsági másolatot!

3. lépés: Helyet a Linuxnak!

Bár élhet a Linux a DOS mellett társbérletben is ugyanazon a partíción, mégis célszerűbb számára saját partíciót biztosítani. Üres merevlemezen ez nem gond, de már munka alá vett merevlemezen újrafelosztást kell végezni. Vagy lementjük az eredeti tartalmat (lásd az előző lépést) és újra felosztjuk az egész lemezt, vagy lecsípünk a DOS-ból egy megfelelő méretű darabot. Ez legalább 100M legyen, ha dolgozni is akarunk a rendszerrel. A lecsípést a FIPS névre hallgató program oldja meg, de előtte defragmentálni kell a DOS partíciót. A Linuxnak fenntartott helyet egyelőre üresen hagyjuk.

4. lépés: Boot és root lemez készítése

Most válik lényegessé, honnan telepítjük majd a rendszert, mert ennek alapján választjuk ki a készletből, milyen boot és root lemezt fogunk használni.

Boot lemez:

floppy és merevlemez esetén gyakorlatilag mindegy;

CD-ROM esetén a meghajtó típusának megfelelő (mitsumi, sony, stb.);

hálózat esetén a net boot lemez szükséges.

Root lemez:

VGA kártya esetén color144 vagy color12;

más esetben tty144 vagy tty12.

A lemezeket a fenti nevű imagefájlokból készítjük el -- ezek lényegében az adott floppy bináris tükörképei egy állományban. Ezt egy speciális íróprogrammal tesszük át a floppyra, ez a RAWRITE. Használata:

RAWRITE imagefájl drive:

Ezt a programot és az imagefájlokat vagy a floppyról, CD-ROM-ról írjuk fel, vagy ftp-vel lehozzuk hálózatról. Miután ezzel megvagyunk, a munka DOS részét befejeztük, a telepítésre felkészültünk.

5. lépés: Reboot

Behelyezzük a boot lemezt és CTRL-ALT-DEL. Ha hálózatról telepítünk, akkor figyelni kell arra is, hogy a forráskönyvtár elérhető legyen, illetve a gépünknek legyen érvényes (állandó vagy ideiglenes) IP száma.

Telepítés lépésről lépésre

Az újraindulás során egy, a telepítéshez idomított nagyon szegényes, ám működő Linux töltődik be. Miután a boot lemez olvasása befejeződött, lemezt cserélünk és egy, a RAM-ban létrehozott virtuális meghajtóra betöltődik a root lemez is. Ha nincs elég RAM-unk ehhez (4M alatt), de van két meghajtónk, úgy az egyikben marad a boot lemez, a másikban a root lemez és így is nekivághatunk. A root lemez olvasásának befejezte után a rendszer elindul, hardver ellenőrzést hajt létre és végül, ha minden rendben van, kiírja: login. Ide rootként jelentkezünk be és nincs password. Kezdhetjük a telepítést!

1. lépés: A fájlsystem elkészítése

Az üres partíciót az fdisk programmal vehetjük "művelés" alá. Általában két partíciót készítünk, egyet magának a Linuxnak és egyet a swapnak. Nagy merevlemez esetén a Linux partíciót feloszthatjuk rendszerre és az alkalmazásokra. A Linux számára a "Linux native", a swapnak a "Linux swap" típust válasszuk.

A swap fájlrendszerét az mkswap készíti el, majd ezt a swapon program be is kapcsolja. Ha kevés a RAM-unk (4M még kevés), akkor enélkül nem is tudunk továbblépni.

2. lépés: A Setup indítása

A setup program elindításával megkezdjük a tényleges telepítést. A menü használata kényelmes, innen kezdve tulajdonképpen pusztán türelemre van szükségünk -- elég sokáig tart ugyanis.

Meg kell határoznunk a forrás fajtáját (floppy, merevlemez, CD-ROM, hálózat) és a forrás helyét (meghajtó jele, könyvtár neve, IP számok). Hálózat esetén megadandó a forrás IP száma, az IP maszk, a router IP száma és a saját IP szám. A távoli könyvtár bemountolódik erre az időre.

Meg kell adni a telepítés helyét -- ez az a partíció lesz, amit előkészítettünk az fdisk-kel.

3. lépés: Telepítés

Ha minden kész, megindul a Linux feltelepítése. A telepítés során először ki kell választanunk, mely csomagokra tartunk igényt. Ezek:

[A] alaprendszer

[AP] "népszerű" kiegészítések

[D] fejlesztői csomag (C/C++)

[E] EMACS

[F] FAQ

[I] GNU infók

[N] hálózati csomag

[OOP] Objektum orientált nyelvek (de nem C++)

[Q] fejlesztés alatt álló és speciális kernelek

[TCL] TCL/TK

[Y] játékok

[X] Xwindow alaprendszer

[XAP] X alkalmazások

[XD] X fejlesztői csomag

[XV] XView és OpenLook

[IV] InterView

[T] TeX

Dőlt betűvel a mindenképpen szükséges csomagok vannak jelölve, de ebből az X valójában kihagyható, viszont a hálózathoz az [N] és [Q] is kell, utóbbi egyes speciális hardeverekhez is.

A telepítés során a program négy kategóriába sorolja a csomagon belüli részeket.

Required Erre a gép rá se kérdez, ez kötelezően felkerül.

Recommanded Ezt ki lehet hagyni, de ajánlott. Ez többnyire igaz, de pl. X alatt az összes videokártya támogatás ilyen, holott csak a sajátunknak megfelelőt kell felraknunk.

Optional Ha akarjuk feltesszük, ha akarjuk nem.

Unknown Erről a csomag összeállítói se tudták, mi. ;-)

4. lépés: Egyéb beállítások

A csomagok felkerülése után még néhány dolgot be kell állítanunk:

gépünk neve és IP száma (van default, ha nem vagyunk a hálózaton);

soros port, egér, nyomtató, időzóna, stb.

a LILO (Linux Loader) beállítása -- ez hozza be majd az oprendszert;

DOS és más partíciók bekapcsolása -- írhatjuk és olvashatjuk;

boot (szervíz) lemez készítése.

Ezzel a setup futása befejeződik. Ha minden rendben, adjuk ki a reboot utasítást és szedjük ki a root lemezt (valamint Linux alatt szokjunk le a Reset gomb használatáról).

Utómunkálatok

Ha rendben bejött a rendszer, akkor hurrá! Van egy működőképes UNIX-unk! Kezdhetjük az utómunkálatokat -- ez aztán a végtelenségig tart...

Lényegében itt arról van szó, hogy a már működő rendszert bővíthetjük és módosíthatjuk. Ezek egy része inkább a kezdeti időkre szól (X belövése, userek felvétele, serverprogramok pl. httpd telepítése), mások állandó munkát adnak (további userek), vagy igazán nagy buherálás eredményei (kernel újrafordítása, összedőlt rendszer reparálása ;-)).

Az X belövéséről röviden néhány szó: alapvetően az XF86Config állományt kell javítgatnunk. Találunk egy példát XF86Config.eg néven, valamint elég sok leírást a doc könyvtárban -- angol nyelven. A megfelelőnek vélt beállítást az xinit programmal tesztelhetjük, illetve a vgaset programmal finomhangolhatjuk.