A PC-k hardvere

Korábban már megtanultuk, hogy milyen részekből áll egy számítógép, azoknak mi a szerepe. Ebben a fejezetben egy IBM kompatíbilis PC összeszerelése közben felmerülő kérdésekről esetleg a felmerülő hibákról és lehetséges javításukról lesz szó.

Bár a mai modern számítógépek a Neumann-elv alapján működnek, de valóságos fizikai felépítésük a látszólag nem teljesen felel meg neki.

Az IBM kompatíbilis számítógépek legfontosabb része az alaplap.

Az alaplap

Az alaplapok felépítése

A PC-k egyik legnagyobb újdonsága a korábbi számítógépekhez képest az volt, hogy egyetlen nyomtatott áramkörre tudták szabványos áramköri elemek segítségével egy számítógép teljes funkcionalitását rávinni, ráadásul ez a számítógép modulárisan bővíthető lévén, nagyos sok célra volt felhasználható. Az alaplapon egy foglalatban helyezkedik el a számítógép lelke, a processzor. Az alaplap szorosan összefügg azzal a processzorral, amellyel együtt fog működni. Természetesen nem lehet 386-os processzort 486-os alaplapra vagy Pentium alaplapra 486-processzort szerelni és fordítva. Az 727j92h alaplapokon megtalálható a processzoron kívül a számítógép memóriájának csatlakozási lehetősége, a billentyűzetkezelő áramkörök, az alaplap működését vezérlő kvarc oszcillátor, amely megadja, hogy milyen sebességgel működjenek a folyamatok az alaplapon.

A 486-os alaplapok 25, 33, 40, 50 MHz-en, a Pentium alaplapok 60 - 66 -75 vagy 83,3 MHz-en működnek. A Pentium III-as alaplapok a 100-133 MHz felett is működnek.

Van még egy sor olyan további áramkör is, amely a különböző egységek működéséhez szükséges. Ilyen az alaplapon lévő BIOS. A BIOS egy memória-áramkörbe elhelyezett program, amelynek eredeti specifikációját az Intel adta meg még 1980-ban, de amelyet mára a különböző BIOS gyártó cégek a maguk szája íze szerint alakítgattak, figyelembe véve az eredeti specifikációkat. A BIOS a PC működésének eleje, alapja.

Az alaplap része egy un. C-MOS áramkör (Complementary Metal Oxide Semiconductor), amelynek szerepe az alaplap beállításainak tár. Ezt az áramkört, egy akkumulátor vagy kis elem látja el energiával, amely a gépbe épített belső óra működését is biztosítja.

Az alaplapon helyezkedik el a PC-k egyik fontos eleme a megszakítás kezelő áramkör. Ez az áramkör biztosítja azt, ha a számítógép bármelyik eszköze elektromos úton megszakítás jelet küld a processzornak, akkor ez az áramkör gondoskodik a jel célba jutásáról, és a processzor addigi tevékenységét félretéve egy előre megadott utasítássorozatot hajt végre. Miután az utasítássorozatot befejezi, ott folytatja a megszakított programot, ahol abbahagyta.

A PC-k nagy erőssége a modularitása. A modularitás alapja pedig az, hogy a PC-k a kezdetektől fogva rendelkeztek bővítőhelyekkel. Ezekre a bővítőhelyekre az alaplapon kivezették a memóriacímzést lehetővé tévő memóriabuszt és az adatok mozgatását végző adatbuszt is, továbbá minden olyan fontos elektromos jelvezetéket, amely a számítógép működése szempontjából meghatározó.

Az alaplapok bővítőhelyei helyes összeszerelés esetén pontosan a házon található kicsavarható vagy kitörhető takarólemezek mögött helyezkednek el. Ezek a ház bővítőhelyei.

Az alaplapok többségének a többféle bővítőhelyei vannak. Legalább 3 ISA (Industrial System Architecture) csatlakozó hely van, amelyekből esetleg némelyik 8 bites, a többi 16 bites. Amúgy az ISA buszrendszer is a XT/AT időben keletkezett szabvány, ma már meglehetősen elavult. A 8 bites kártyahelyek az XT-k idejéből maradtak fenn. Szemrevételezve, a 8 bites ISA busz rövid, viszonylag nagy buszkivezetés. Eredeti szabványa szerint a leglassabb buszrendszer, 8 MHz órajel működteti. Később a működése 12 MHz-re nőtt, sőt egyes 286-osokban gépekben 20 MHz-es órajelet használtak. Az ISA standard szerinti rendszerekben kellett egy átkötő kapocs az ISA csatlakozóhelyek és az alaplap gyorsabb részei között. Ez lassította a perifériákkal való kapcsolattartást.

Erre a feladatra találták ki, és a 386-os gépeken kezdték el először használni a Vesa Local Bus-os (VLB) buszrendszert. A VLB csatlakozókon az alaplap sebességének megfelelően jelennek meg az adatok, ezáltal nem kell lassabban működnie az ilyen rendszereknek, mint amilyen gyors az alaplap. A VLB rendszerek órajele 25-33 MHz lehetett. Sajnos a VLB nem váltotta be a hozzá fűzött igényeket, mert a VLB bővítőkártyák egy része nem tudott stabilan együttműködni a számítógépbe épített többi VLB eszközzel, továbbá egyszerűen nem voltak elég stabilak a fejlesztések.

Külsőleg a Vesa Local Bus-os gépeken a 16 bites csatlakozók hosszabbításaként találhatók a VLB csatlakozóhelyek. Ezekre a helyekre ISA vagy VLB kártyát lehet helyezni.

A PCI csatlakozási lehetőség hamarosan elsöpörte a VLB-os rendszereket. A PCI hasonló rendszer, azaz az adat és a memóriavezetékek ki vannak vezetve az alaplapra, de a technikai megoldás sokkal jobban bevált, a PCI-os bővítőkártyák sokkal stabilabb működést produkálnak, mint elődeik. A PCI busz sebessége 33 MHz-től 66 MHz-ig terjedhet.

A PCI csatlakozók elhelyezésükben és hosszukban is különböznek az előbbiektől. Legalább három PCI csatlakozó van egy alaplapon, ha egyáltalán van. Gyakori megoldás, hogy az egyik ISA és PCI csatlakozó közösen használ egy bővítő helyet.

A modern alaplapokban minden PCI csatlakozóhoz az alaplap automatikusan hozzárendel egy megszakítást. Ez a megszakítás általában a 9 -12 közötti megszakítások szoktak lenni. Ez azt jelenti, hogy ha egy PCI-os kártyának megváltoztatjuk a helyét, akkor a megszakítása is automatikusan változik.

A legújabban elterjedőben lévő buszrendszer az AGP (Accelerated Graphics Port -Gyors grafikus fogadóhely) jelű. A buszrendszer az alaplap és a kártya között nagyobb sebességű átvitelt eredményez, mint a korábbi rendszerek esetén. Videokártyákat célszerű behelyezni az ilyen foglalatba. Az AGP buszrendszerben használható a 66 MHz-es rendszer órajel, de ha az alaplap sebessége nagyobb, akkor az AGP sín sebessége is lehet nagyobb.

Szintén az utóbbi időben bukkant fel az USB, Universal Serial Bus nevű buszrendszer. A Windows98 az első olyan operációs rendszer, amelyik feltétel nélkül támogatja. Ez a rendszer azt biztosítja, hogy rá felfűzve az eszközöket, az operációs rendszer működése közben vesz tudomást az új eszközről az operációs rendszer. Elvileg több eszközt fel lehet rá fűzni, a teljesítmény romlása nélkül. Jelenleg, billentyűzet, monitor, egér, scanner modem és sok hasonló eszközről lehet hallani, hogy készül az ilyen változatuk.

Egy korábban szabványosított buszrendszer is gyakori a PC-k világában. Ez az SCSI szabvány (= Small Computer Standard Interface). A szabvány lényege, hogy a gépben lévő SCSI vezérlőkártyán keresztül csatlakoztatott eszközök önálló vezérlő logikával rendelkeznek, így a számítógép processzorának használata nélkül tudnak az eszközök adatokat átvinni a számítógépbe. Az SCSI buszrendszer többféle sebességgel működhetnek, tipikus sebességek: SCSI 33 MHz/s, 40 MHz/s, UWSCSI 66MHz/s, illetve 160 MHz/s. Ez a háttértárak fizikai lehetőségein messze túlmutat. Néha az alaplapra integrálják a csatolót, néha külön bővítőkártyán keresztül kapcsolódik az SCSI rendszer a géphez.

1995-ben robbant be a köztudatba egy új fogalom, a Plug and Play (PnP). Ez azt jelenti, hogy a megfelelő hardvereszközök a gép bekapcsolása során tudatják a gépben lévő BIOS-sal azokat az információkat, amelyek rájuk működésük során jellemzőek, és a későbbiekben elinduló Plug and Play-t használó operációs rendszer ezeket az információkat téve megfelelően tudja magát konfigurálni induláskor és működés közben.

AT alaplapok a hagyományos 286-os tápegységekkel is tudnak működni. A 90-es években megjelentek az ATX alaplapok. Az ATX alaplapok esetén a tápegység állandóan feszültség alatt van és az alaplapon lévő megfelelő csatlakozó rövidre zárásával - kapcsoló segítségével - indul el a számítógép. Ezek az alaplapok automatikusan ki is tudják kapcsolni a gépet leálláskor, illetve kis áramfelvételű állapotba, a suspend állapotba tudnak kerülni. Az alacsony áramfelvételű állapotot három szabvány valósítja meg, az APM (Advanced Power Management) szabványt az Intel és a Microsoft alkotta meg, az ATA (AT Attachment) az IDE meghajtók kezelésére szolgál, míg a DPMS (Display Power Management Signaling) a monitor és a videokártya kikapcsolására képes. Suspend állapotban a gép áramfogyasztása  minimális, mivel a monitort, a winchestereket leállítva, a processzort lelassítva nem fogyaszt többet, mint egy asztali lámpa.

Bár nem feladatunk alaplapok reklámozása, de itt felsorolunk néhány olyan gyártót, amely ismertebb Magyarországon a mai (Pentiumos, PII-es) világban. Természetesen a nagy számítógépgyártók, mint pl. a Compaq, IBM, Siemens, Hewlett Packard, stb.. saját alaplapokat gyártanak, azokat összeszerelt gépekbe nem lehet beépíteni, de itt felsorolunk néhány olyan gyártót, amelyek alaplapjai ajánlhatóak: Abit, Shuttle, EPOX, Asus. Acorp, Gigabyte, Butterfly, .

A fenti felsorolás nem teljes, de néhány szempont a kiválasztáshoz:

Az Intel chipsetes alaplapok, (VX, FX, HX, TX - a Pentium-I, és a BX. LX, ZX, a Pentium II-höz) az Intel processzorokkal tudják a legnagyobb teljesítményüket biztosítani, míg a VIA chipsetes alaplapok az AMD processzorokkal tudnak legjobban együttműködni.

Az alaplapok leggyakoribb hibái és javításuk

Az alaplapok meghibásodása sokféle lehet. A meghibásodásra a számítógép egyes részeinek furcsa működése utalhat.

A legegyszerűbb hiba, az elem kimerülése. Ilyenkor az alaplap elfelejti a BIOS beállításait. Minden bekapcsoláskor újra kell állítani a paramétereket. Javításának módja: kicserélni az elemet.

Előfordulhat, hogy valamelyik egysége - buszvezérlő, memóriakezelő áramkörök, megszakítás-kezelő, billentyűzetkezelő áramkörök nem működnek. A hibajelenség megjelenésekor ki kell zárni minden lehetséges hibaforrást, azaz biztosan jó memóriát, billentyűt, egeret tenni a csatlakozókba stb..

Az ilyen hibák gyakran nem hirtelen, hanem hibás indulással kezdődnek, majd a hibák sűrűsödnek. Ha a winchester vezérlő rész megy tönkre, gyakran az adataink is megsérülhetnek a winchesteren.

A hiba ismételt jelentkezésekor sajnos nem sokat tehetünk, mint kicseréljük az alaplapot. Csak szakműhelyben lehet a soklábú IC-ket kicserélni, házilag nem érdemes próbálkozni vele.

Néha előfordul, hogy az alaplap huzalozása valahol megszakad. A szakadás általában mikroszkopikus méretű, megtalálása szinte lehetetlen. A hiba sem jelentkezik állandóan. Ha ilyen gyanúnk van, meg kell óvatosan feszíteni az alaplapot és figyelni, hogy bekövetkezik-e a hiba.

Hibára utal az alaplap egyik-másik áramkörének túlzott melegedése is. Azt szokták mondani, hogyha a kéz elbírja egy áramkör melegét (~ 60-70 Celsius fok), akkor a berendezés még normálisan üzemel.

A processzorok

A processzorok felépítése

A PC-kben eredetileg az Intel cég processzorait kezdték használni. A későbbiekben még több processzorgyártó cég jelent meg a piacon, akik technológiailag általában 1-3 évvel vannak lemaradva az Intel fejlesztései mögött. Gyártmányaik hasonló képességűek, mint az Intel 1-2 évvel korábbi fejlesztései, csak sokkal olcsóbbak. A leghíresebb klóngyártók az AMD, Cyrix, Thomson.

Az Intel a 8088-as processzorral kezdte, majd a 8086-os volt az XT-k processzora. A processzor órajele az alaplappal összhangban 6 MHZ, 8 MHz végül 10 MHz lett. A 80286-os az AT-k processzora lett. 12, 16 MHz majd később 20 MHZ-est gyártottak belőlük. A 80386-os processzor nagy mérföldkő volt, mivel a processzor belső felépítése egy új programozási technológia kifejlődését tette lehetővé. Ez a technológia a multitaszk operációs rendszer létrejöttét segítette elő PC-ken. A 80386-os processzorok SX jelű változatai 25 MHZ-esek voltak és kifelé 16 bites adatbusszal működtek, befelé 32 bitessel. A DX jelűek 33MHz, DX40 jelűek 40 MHz órajellel működtek. Mivel itt már a processzor és az alaplap órajele nem mindig volt egyforma, a két egység csatolása órajel szorzókon keresztül történt. A gyorsabb processzornak várni kellett a lassabb alaplapra. Ez a probléma különösen a 486-os processzorok későbbi nemzedékénél okozott problémákat. A 386-os processzorok esetén bevezették ezen processzorok virtuális 8086-os üzemmódját, amely alkalmas arra, hogy egy időben párhuzamosan több 8086-os illetve 80286-os processzort emuláljon a 386-os processzor. Így ezen a processzoron futni kezdhetett a Windows 3.xx operációs rendszer is.

A 80486-os DX jelű processzorok eredetileg szintén 33MHz-es órajellel működtek, de hamarosan megjelent az SX, jelű, a DX2 és a DX4 jelű változatuk. Az eredeti processzor egyik nagy újítása a processzorba épített lebegőpontos kooprocesszor megjelenése, továbbá a belső átszervezése. Ez a két faktor nagy sebességjavulást okozott.

Az SX processzor itt egy belső egyszerűsítést jelent, a processzorból kihagyták a lebegőpontos kooprocesszort, ami bizonyos irodai alkalmazásoknál nem okozott túl nagy sebességlassulást, de sokkal olcsóbb volt a DX-nél.

A DX2-es processzorok az alaplapi órajel megkétszerezésével tudtak működni, először 66, majd 80 MHZ-en. Nyilván az alaplap 33 és 40 MHZ-ét kétszerezték. A DX4-es processzorok az alaplap órajelének 3-szorosával 100 MHZ-en, később 133 MHZ-en működtek. Sajnos ennek a technológiának itt volt a vége. Az órajel további feljebb tornázásával nem lehetett további látványos sebességjavulást elérni.

A Pentium processzorok megjelenésével megint egy alapvetően új belső felépítésű család alakult ki. A Pentiumoknál bevezették a pipeline technikát, ami egy ciklusidő alatt több utasítás végrehajtását eredményezte, továbbá bizonyos utasítások esetén egy időben két csatornán haladt át a feldolgozandó utasítások sora. Ez azonos órajelnél többszörös sebességjavulást eredményezett. Az első Pentiumok 66, majd később 75 MHZ-en működtek. A Pentiumok nagy fejlődése 100, 133, majd 166-os processzorokat eredményezett. A 166-os processzorok megjelenésével egy időben kijött az Intel a 200 és a 233-as Pentiumokkal. Nyilván ezeket az órajeleket a Pentium alaplap 60, 66, 75 és 83,3 MHZ-ének többszörözéséből állították elő. Közben egy új fogalom kezdett elterjedni a köztudatban, az MMX technológia. Az MMX processzorok utasításkészletét olyan utasításokkal bővítették, amelyek bizonyos multimédia alkalmazások esetén sokkal jobb teljesítményt mutatnak, mint a hagyományos processzorok. Az AMD K6-ban megjelent 3Dnow! utasításkészlet hasonló funkciót valósít meg, de teljesen más felépítéssel. Ezen a téren a két processzor nem kompatibilis egymással. A játékgyártóktól függ, hogy melyik rendszert vagy esetleg mind a kettőt támogatják-e majd.

Az Intelnek volt egy nem túl nagy nyilvánosságot kapott fejlesztése a Pentium Pro. Ezt a processzort nagy teljesítményű szerverekbe szánták, ahol meglehetősen jó teljesítményt nyújtott. A párhuzamosság növelésével, a processzorba épített nagy méretű cache-sel a 32 bites operációs rendszerekre optimalizált teljesítménnyel érték el azt a teljesítményt, amely még ma is figyelemreméltó. Ebben a processzorban az úgynevezett RISC technológiát alkalmazták. Ebben a technológiában az utasításkészlet kevés utasításból áll, ezért gyorsan lehet feldolgozni és a fordítóprogramok feladata az olyan kód létrehozása, amely elég gyors végrehajtást eredményez. A 486-os és Pentium processzorok utasításkészlete az ún. CISC módszert alkalmazza, sokféle feladatot önálló utasítással oldanak meg. A Pentium Pro és a következő processzorok tartalmazzák azt a mikroprogramot, amely a CISC utasításokat RISC utasításokká fordítják le, mivel a hagyományos x86-os processzorokra készült programokat futtatni kell az új processzornak is. Sajnos a nagy költségek miatt felhagytak a gyártásával.

Az Intel processzorai legújabb generációjának mindegyike az MMX technológiát is magában rejti, továbbá a Pentium Pro folytatásának is tekinthető. Ez a Pentium-II-es processzorcsalád. A leglassabb képviselőjük a 200MHz-es, létezik 233, 266, 300 továbbá a hírek szerint már elkészült a 500 MHz-es változata. Belső felépítése természetesen változott. Az utasítások feldolgozásának sebességét a több párhuzamos feldolgozási csatorna, a feldolgozás módszerének változása, továbbá egy ún. Level 2 cache okozza. Ez egy olyan cache áramkör, amely az alaplapon lévő cache és a processzor között helyezkedik el, sebessége pedig a processzor sebességének a fele. Hihetetlenül gyors. Megjelent azonban az olcsóbb változat is, amely a Celeron névre hallgat. A Level 2 cache hiányzik belőle, illetve a Celeron A jelűben csak 128 KB cache van. Az Intel úgy gondolta, hogy a kisebb teljesítményű gépek processzora a Celeron valamelyik változata lesz, a P2 pedig a nagyobb munkaállomások, illetve a kisebb szerverek processzorává válik. A P2-es processzorok képesek duál üzemmódban is működni, azaz megfelelő operációs rendszer esetén a feladatokat megosztják egymás között a processzorok. Sajnos erre csak a NetWare 4.xx, 5.xx és a Windows NT speciális változatai képesek, illetve a felsőbb régiókból a Unix egyes változatai, az asztali operációs rendszerek egyike sem.

Az 1999-es évben jelent meg az Intel Pentium III-as processzorcsaládja, amely még nagyobb teljesítményre képes. Ennek a teljesítményfokozásnak az elsődleges eszköze az órajel növelésen kívül az eredmény-előrejelzéses technika, az egy utasítás végrehajtása több különböző adaton.

A többi gyártónak is megvannak a saját megfelelő osztályú processzorai, de erre most nem érünk ki.

A fentiek alapján a nagyobb processzorteljesítményt az alábbiakkal lehet elérni, bár a sebesség növelésének mindig vannak korlátai:

Órajel növelése (A hőtermelődés a sebességgel négyzetesen növekszik.)

Adatbusz szélességének növelése

Minél nagyobb és a processzorhoz igazodó cache memória alkalmazása (A nagyobb sebességű memóriák drágábbak)

Az utasításkészlet bővítése, speciális utasításokkal (lebegőpontos, MMX, 3Dnow!)

Pipeline alkalmazása

Az utasítások feldolgozása párhuzamosságának fokozása

Eredmény-előrejelzés

A processzorok meghibásodásai

Triviális meghibásodás, főleg 486-os processzorok esetén, ha a processzort rosszul helyezzük el a tokozásban. Ekkor a 0, az 5V és a különböző vezérlőjelek bekapcsoláskor nem normális állapotot hoznak létre, a gép el sem indul, a processzor meghibásodhat.

Ha a gép összeszerelése során statikusan feltöltődünk és a processzor lábain keresztül sül ki a töltés, akkor nagy valószínűséggel a processzor meghibásodik, mivel a félvezetők átütési szilárdsága nem túl jó. Megoldás: Mielőtt a processzorhoz nyúlunk valamilyen fém alkatrészen ki kell sütni a testünket, le kell vezetni a töltést. (Ne viseljünk műszálas ruhát)

A processzor működése során hő termelődik A processzorban keletkezett hőt el kell vezetni a hűtőbordákon keresztül a külvilágba. A hő elvezetésének minősége függ attól, hogy mekkora felületen keresztül vezetik és a külvilágnak mennyivel alacsonyabb a hőmérséklete.
A megfelelő hűtés akkor hatásos, ha a hűtőbordáknak a hőmérséklete sokkal alacsonyabb, mint a processzormag hőmérséklete. Ezért nagyon fontos, hogy a hűtőbordákat külön ventillátorral hűtsük. Akkor megfelelő a hűtés, ha a hűtőborda "kézmeleg" vagy valamivel magasabb hőmérsékletű. (A Cyrix processzorok egyes változatainál a 60-70 Celsius fok még normálisnak mondható!)

Mi lehet a hiba oka?

Hiba oka lehet, ha a hűtőventillátor elromlik, ami sajnos elég gyakori eset.

Ha egy processzort magasabb órajelen működtetik - (túlhajtják, overlock-olják), mint a hivatalosan megállapított érték, akkor a sebesség négyzetével arányosan több hő termelődik. A többlet hő elvezetése nem biztos, hogy megoldott, hiszen az elvezetés keresztmetszete és a processzor tokozásának anyaga mind olyan korlát, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ekkor a processzor magasabb hőmérsékleten kezd működni. A magasabb hőmérsékleten a félvezetőkben lévő diffúziós folyamatok felgyorsulnak, és a processzor alkatrészeinek paraméterei hamarosan a tűréshatár közelébe kerülnek vagy túl is jutnak rajta. A meghibásodás valószínűsége megnő.

Az alaplap processzorra vonatkozó hibás beállításai: A processzor beállításánál az alaplap órajelét, a szorzót, és a megfelelő tápfeszültségeket kell beállítani. A beállításokat jumperekkel lehet megoldani. Ha nem megfelelő a beállítás, akkor a processzor néha nem indul el, vagy túlhajtottá válik.

Hogyan jelentkezik a processzor hibája?

A működő gép minden további nélkül megáll, a programok futása megszakad. A processzort nem lehet megfogni, annyira forró. Ha a gép zárt házban van, akkor újraindítás után általában újból elindul, mivel a processzor közben lehűl, majd pár perc múlva újból lefagy. Ha a megfelelő hűtés biztosítása és az üzemi körülmények gyári beállítása után is fagy a gép, a processzor visszavonhatatlanul meghibásodott.

A processzorokat javítani nem lehet, csak cseréjük lehetséges.

Az alaplap és processzor összeépítése

A mai modern számítógépeknél egy alaplap többféle, azonos osztályú processzorral is működhet. Az első fontos dolog annak megállapítása, hogy az alaplap és a processzor együtt tud-e működni. Ez sajnos csak az alaplap leírásának tanulmányozása után válik nyilvánvalóvá. Minden alaplaphoz az eladáskor adnak egy kis leírást, amely az alaplap különböző processzortípusokhoz adott beállításait tartalmazza, és minden fontos technikai paramétert leír, amit az alaplapról tudni kell.

Ha az alaplap ismeri a rendelkezésre álló processzort, akkor általában a következő dolgokat kell beállítani ("bejumperelni") az alaplapon:

Az alaplap órajelének sebességét:

A 486-os alaplapok 25, 33, 40, 50 MHz-en, a Pentium alaplapok 60 - 66 -75 vagy 83,3 MHz-en működnek. A Pentium II-es alaplapok 133 MHz-en is működhetnek.

Az alaplap órajelének többszörözését:

A 486-osoknál 2x, 2,5x, 3x és 4x órajellel mehet a processzor, így jön ki az alaplap 33 MHZ-éből a 66, 80, 133 MHz-es processzor órajel. A 133 MHz-es 486-os processzorok már a 75MHz-es Pentiumokkal felveszik a versenyt teljesítmény szempontjából. A Pentium processzorok az alaplap 50, 60, 66, 75, 83,3 MHz-es órajeléből állítják elő a 100, 133, 166, 200, 233 MHz-es processzorsebességet, az alaplapi órajel többszörözéséből.

Ha van választási lehetőség, akkor célszerű ugyanolyan processzor órajel esetén magasabb alaplap órajelet beállítani, mert a rendszer összteljesítménye nem csak a processzortól függ, hanem az alaplap sebességétől is. A magasabb alaplapi órajel azonban felveti a többi alkatrész sebességének problémáját is. Elsősorban a videokártya okozhat gondokat. Előfordulhat, hogy a gép alaplapja elég gyors, de a többi rész nem, akkor le kell mondani a lehető legnagyobb teljesítményről.

Gyakori, hogy a processzorok órajelét megnövelik úgy, hogy az alaplap órajelét magasabbra állítják, mint a gyári érték, ezáltal a processzor gyorsabban fog működni. Ilyenkor a processzor épségét kockáztatjuk, mert a nagyobb sebesség miatt hibázni fog a processzor. A gyárakban a processzorra azt a sebességet írják rá, amellyel garantáltan hibamentesen, működnek.

A processzor feszültségét:

Az utóbbi években a megnövekedett sebesség és ezzel együtt a hőtermelés arra szorította a tervezőket, hogy a processzorok alacsonyabb feszültséggel működjenek. A kezdeti 5 Volt mára 3,3 Voltra, illetve 2 és 3 Volt közötti értékre csökkent le. A processzorok még így is melegszenek.

A következő lépés a processzor foglalatba helyezése. A Pentium osztályú processzorok egyik sarka 45 fokban le van csiszolva és a foglalatban (Socket-7) is a megfelelő letörésnek megfelelő sarkot jelzik. 486-os processzoroknál minden irányban egy sornak ki kell maradnia a foglalatban. A foglalatnak van egy kis felhajtható karja, amit a processzor behelyezése után le kell hajlítani. Így rögzítjük a processzort a foglalatban. Vigyázni kell, hogy a behelyezés közben ne görbüljenek el a processzor lábai, statikus elektromossággal ne legyünk feltöltve. A behelyezett processzor teljes mélységben üljön a helyén. Ha a processzorra hűtő kell, akkor azt ez után célszerű felhelyezni rá. Vannak egyszerű hűtőbordák, amelyek a megfelelő méretű felület miatt vezetik el a felesleges hőt, és vannak hűtőventillátorral ellátott bordák is. Ez utóbbiak, mivel mozgó alkatrészt tartalmaznak, könnyebben elromolhatnak, bár az elromlásuk nem törvényszerű.

A Pentium II-es sorozatú processzoroknál bevezettek egy új foglalattípust a Slot-I jelűt, amelyre a processzor beszerelése másképpen történik. A beszerelés során olyan rögzítéseket alkalmaznak, hogy a processzornak szilárdan kell ülnie a foglalatában.

Az összeszerelés során elkövethető hibák.

A 486-os osztályú processzorokat a foglalatba nem csak a helyes irányba lehet behelyezni. Az ilyen processzort elforgatva, tönkre lehet tenni. Az alaplap "bejumperelése" során be lehet olyan értékeket állítani, amelyek teljesen lehetetlen beállításokat tartalmaznak, és a processzort túlhajtják, esetleg magasabb tápfeszültség nyomán nagyobb lesz a termelődő hő, ezért a processzor korán tönkremegy.

Memóriamodulok

Eredetileg a számítógép memóriáját sok kis memória áramkörböl építették össze, amit az alaplapba kellett behelyezni egyesével a kiképzett foglalatokba. Ezeket DIMM memóriáknak hívják.

Később bevezették a SIMM modulokat, amelyek több memóriát tartalmaztak és az alaplapon kevesebb helyet foglaltak el, mint elődeik. Ezeket a memóriamodulokat be kell behelyezni a foglalatukba. Csak egy féleképpen lehet behelyezni a memóriamodult, mivel kiképzése aszimmetrikus. SIMM memóriák esetén kettő vagy négy 9 vagy 32 bites modul hely van az alaplapokon. A csatlakozók ún. bankokat képeznek. A 9 bites moduloknál mindig egy-egy bankot kell teljesen feltölteni, míg a 486-osoknál és 32 bites moduloknál egyesével is lehet a memóriát behelyezni. Pentium alaplapok esetén a SIMM moduloknak párosan kell lenniük. A 9 bites modulok között vannak 256 KB-osak, 1 MB-osak és 4 MB-osak, de ezek a memóriák csak régi 486-os vagy kisebb teljesítményű gépekbe jók.

A 32 vagy 36 bites SIMM memóriamodulok 4, 8, 16, 32 MB-osak lehetnek.

Amikor ezek a memóriák megjelentek kezdett fontossá válni a memória-áramkörök sebessége. A memóriákból az információt ciklikusan olvassa ki a processzor, és ugyanúgy ciklikusan írhat bele. A hagyományos DRAM áramkörökből felépített memóriák esetén két olvasás, illetve írás között eltelt időnek legalább 70 nsec-nek kellett lennie. A processzorok és az alaplapok gyorsulásával egyre többször fordult elő, hogy a számítógép alkatrészeinek várni kellett a memóriafrissítésre. Ekkor egyes gyártók gyorsabb DRAM memóriákat kezdtek gyártani, de ennek a memóriafajtának a sebességét nem lehetett lényegesen tovább fokozni, csak 60 nsec frissítési időt lehetett elérni, óriási nagyobb költségekkel. Ekkor találtak ki a nagy hardvergyártók egy új technológiát, az EDO RAM-okat. Az EDO memóriák egy trükkel képesek arra, hogy a memória ismétlési idejét stabilan, kis költségekkel lecsökkentsék 60 nsec-re. Ez a memóriafajta elterjedt. Az EDO RAM használata egy gépben SIMM RAM-okhoz képest átlagosan 15% sebességnövekedést okoz.

1997 elején kezdett egy még újabb technológia tért hódítani. A memóriagyártók kifejlesztették az SD RAM-okat. Ez a memóriafajta bizonyos helyzetekben 10 nsec frissítési frekvenciát tud elérni, így az alaplapok órajelét, és a rendszer többi részét sokkal nagyobb sebességgel tudják kiszolgálni, mint az EDO RAM-ok. Az SD RAM-okból nagy része azonban már a jelenlegi csúcstechnikát sem képes utolérni. A legújabb processzorok és alaplapok az eddig szokásos 66, 75, 83,3 MHz helyett 100 MHz-en is tudnak működni és ennek megfelelően a memóriáknak is gyorsabbaknak kell lenniük. Az ilyenre képes memóriákat SDRAM 100MHz-nek hívják. Az SD RAM-ok lehetnek 8, 16, 32, 64, 128, 256 MB-osak. 

Az alaplap leírását kell követni mindig, hogy melyik bankba kell behelyezni a memóriát és az egyes memóriatípusok keverhetők-e.

Hibalehetőségek memóriával kapcsolatban

Ha rosszul helyezzük be a memóriamodult, vagy a rendszer nem észlel memóriát, akkor bekapcsoláskor ütemesen fütyül vagy el sem indul a gép.

Ha egy számítógép nem támogat bizonyos RAM fajtákat, akkor abba az alaplapba olyat nem lehet betenni. Kritikus szokott lenni az EDO RAM. A jelenség ilyenkor lehet olyan, hogy nem lát memóriát a gép vagy kevesebbet lát, mint amennyit belehelyezünk.

Bosszantó hibát okozhat, ha a memóriák nem egyformák. Ilyenkor előfordul, hogy a gyári értékek ugyan megegyeznek, de a működés során különbségek vannak. A memóriamodulok sebességeinek  egyenlőknek kell lennie. A sebességet a frissítési idővel adják meg. Nyilván a rövidebb frissítési idejű memória gyorsabb. A különböző sebességű memóriamodulokat nem célszerű egy alaplapba betenni, mert ha együttműködnek, akkor is a lassabb sebességű lesz a rendszer teljes sebessége.

Az alaplap beszerelése a házba

A következő lépés az alaplap, processzor és memória-együttes behelyezése a házba. Szabványosan elhelyezett furatokat helyeznek el a házba és az alaplapba, hogy az alaplapot a gép házába megfelelően lehessen rögzíteni. Legalább egy, de ha lehet több fém távtartóval és csavarral kell rögzíteni az alaplapot a dobozban. A csavar és az alaplap közé szigetelő alátétet célszerű tenni. A többi furatot az alkatrészboltokban megvásárolható, vagy a géppel együtt adott műanyag távtartókkal még több ponton rögzíteni kell a gép házához.

Az alaplapon találhatók bizonyos csatlakozóhelyek, amelyekre a házon lévő világító LED-eket (kis félvezető alapú alkatrészek, fényt bocsátanak ki) és kapcsolókat kell csatlakoztatni. A csatlakozó a következőket csatlakoztatják:

HDD LED

A winchester adatátvitele közben világít

POWER LED

A bekapcsolt állapotot jelzi

Turbo LED

A 486-os és a lassabb gépeken használták. A Pentiumoknál már kiment a divatból.

Folyadékkristályos sebességkijelző.

A rajta beállított érték lényegtelen. Egy kis logikai áramkör megfelelő csatlakozóinak beállításával lehet a megfelelő számértékeket beállítani.

RESET switch (Reset kapcsoló)

A gép újraindításakor használjuk.

Turbo Switch (Turbo kapcsoló)

KeyLock

Billentyűzet zárása - oldása a funkciója

Speaker (A hangszóró csatlakozója)

A PC belső hangszóróját működteti

Tápfeszültség csatlakozó

Az AT tápegységek esetén nagyon fontos a tápfeszültség csatlakozók ráhelyezése az alaplapra. Szabványos és csak egy féleképpen lehet csatlakoztatni őket az alaplapra, de a sorrendjük elvileg felcserélhető. Színekkel jelzik a megfelelő huzalokat. Mindig a feketével jelzett huzaloknak kell belül egymás mellett lenniük. Hibás felhelyezés esetén a gép bekapcsolása után tönkremehet az alaplap és sok, az alaplaphoz csatlakoztatott alkatrész is.

Az ATX tápegységek más csatlakozót igényelnek, a hibás felszerelés erőszak nélkül nem megy, ugyanis az ATX csatlakozó aszimmetrikus.

Általában is elmondható, hogy a csatlakozók aszimmetrikus kivitelűek, ezért a gép összeépítése során mindig meg lehet mondani, hogy egy csatlakozót hogyan kell csatlakoztatni.

Háttértárak

Winchester

A számítógépek leggyorsabban fejlődő alkatrészei között vannak a winchesterek. Az elmúlt években átlagosan kétévente megduplázódott az ugyanolyan árú winchestereknek a kapacitása. A Winchesterek sebességének mérésére több paraméter létezik. A legfontosabbak az egy sáv elérésének átlagos ideje, és az adatátviteli sebesség.

A winchesterek adatátviteli sebessége is nő. A 286-os korban az úgynevezett MFM winchestereket használtak. Ezek 20-40 MB-os winchestereket hajtottak meg. Az átlagos elérési idejük 200-400 msec, sebességük 300 KB/sec. Ezeknek a winchestereknek az író-olvasó feje a gép leállításakor nem megy parkoló állapotba, ami annyit jelent, hogy a fej a lemez felett marad. Ilyen állapotban a régi MFM merevlemezeket mozgatni nem szabad, mert azt kockáztatja az ember, hogy a fej nekiütődik a lemezfelületnek és kölcsönösen megsérülhetnek.

Később megjelentek az IDE elnevezésű vezérlők és winchesterek. Ezeknek a sebessége mérete már elérhette 504 MB-ot, sebességük jellemzői, átlagos elérési idő kezdetben 80 msec, később 42 msec, az átviteli sebességük pedig 700 Kilobájt/sec és 2,5 Mbájt/sec közötti.

Az 504 Mbájt logikai korlátot jelentett a DOS számára, továbbá a sebesség további növelése a szabvány adottságai között nem volt lehetséges, ezért megjelentek az EIDE vezérlők és EIDE winchesterek.. Az EIDE vezérlők az IDE vezérlők bővítményei, azaz az EIDE vezérlőkkel az IDE winchesterek működnek és az IDE vezérlőkön is működnek az EIDE winchesterek, de a maximális teljesítménnyel csak EIDE winchester és EIDE vezérlő tud együttműködni. Az üzemmód jelzésére bevezették a Standard, PIO-1, PIO-2, PIO3 és a PIO4 jelzésű üzemmódokat. Az egyes üzemmód az EIDE vezérlő és a Winchester hardvere közötti adatátvitel sebességére utal. A leglassabb a Standard és a leggyorsabb a PIO4. A PIO4 esetén 32 kbyte-os adagokban megy át az adat a két egység között és a működési frekvencia is a lehető legnagyobb. Az EIDE HDD-k manapság 10-19 msec elérési idővel és 2,5 - 4 Mbájt/sec adatátviteli sebességgel működnek.

1997-ben jelentek meg az Ultra DMA jelű (UDMA) winchesterek, amelyek a számítógép processzorának használata nélkül képesek adatot cserélni a gép memóriájával. Ezek a sebesség újabb csúcsait jelentik. A sebességük összemérhető az SCSI winchesterek sebességével. Az UDMA winchesterek nem UDMA-s alaplap esetén EIDE winchesterként viselkednek. Az UDMA winchesterek 9-11 elérési idővel és 4-8 Mbájt/sec adatátviteli értékekkel büszkélkedhetnek

Az EIDE szabvány még egy lehetőséget teremtett meg. Az ilyen szabványú vezérlők, és megfelelő BIOS-szal rendelkező alaplapok képesek letesztelni a winchester fontosabb paramétereit, azaz a fejek száma, sávok száma, szektorok száma, tovább a leggyorsabb átviteli üzemmód. Ha új winchestert teszünk egy ilyen alaplapba, akkor az alaplap ennek segítségével automatikusan felismeri, beállítja az üzemmódot és kezeli a HDD-t.

A háttértárak kapacitásának és sebességének növelése állandó feladat:

A sebesség növelése két oldalon lehetséges. Az egyik, a háttértár forgási sebességének gyorsítása. Ennek fizikai korlátai vannak, hiszen a winchesterek fordulatszáma nem lehet akármekkora. Jelenleg ez az érték kb. 3200, 5400, 7200 fordulat/perc. Ennél lényegesen nagyobb fordulatszám esetén olyan rezgések jelentkeznek, amelyeknek a közömbösítése jelentős feladat.

A sebesség növelésének másik lehetősége, hogy az adatátvitelt függetleníteni kell a számítógép processzorától, ami az adatátvitel végső sebességét növeli. Ezt valósítja meg a korábban kifejlesztett  az SCSI szabványt (= Small Computer Standard Interface). Az SCSI átviteli maximuma 40 MB/s körüli érték, ezért ilyen módon a háttértárak fizikai lehetőségein messze túlmutat.

Nyilván a háttértárak sebességét és tárolókapacitását olyan módon is lehet növelni, hogy sűrűbben írják fel az információt a lemezre. Természetesen ezt a módszert is használják a fejlesztők, de valahol ennek is vannak fizikai korlátai.

A korlátok áttörésének további módja, hogy növelik a merevlemezben lévő lemezek számát. Ez a forgó rész tömegének növelésével jár, ezáltal megnőnek a rezgési problémák, bonyolultabb lesz a mechanikája.

A szerverekben már régóta alkalmazzák az un. RAID (=Redundant .                                ) rendszereket.. A RAID rendszerek SCSI felületen kapcsolódnak a számítógéphez, ezáltal a lehető legnagyobb átviteli sebesség adott a buszrendszer oldaláról. A RAID rendszerekbe több egyforma merevlemezt szerelnek be. A lemezek száma lehet 2, 4, 8, 9. A működés során mindegyik winchesterre csak a felírandó adatok egy részét írják rá, azaz 1 bájtból például csak 4 bitet. Végső soron ezáltal a felírás és olvasás sebessége duplájára növekszik.
A legnagyobb kapacitású RAID rendszerekben 9 egyforma winchestert helyeznek el, és ezek közül nyolcra a felírandó bájtok egy-egy bitjét írják csak fel, a kilencedik winchester pedig hiba ellenőrzést végez, a felíráskor az úgynevezett paritásbitet írják fel rá. Ha az egyik winchester meghibásodik ilyen módon a hibakezelő winchester adataiból előállítható a hiányzó bit értéke. Akár menet közben is kicserélhető az ilyen RAID meghibásodott winchestere, majd a csere után menet közben lehet megformázni az újat.
Az ilyen rendszerek átviteli sebessége megközelíti az SCSI rendszerek szabványban meghatározott sebességi maximumát.

A winchesterek esetén megemlítünk néhány gyártót, amelyek manapság jó minőségű, megbízható winchestereket gyártanak: Quantum, Seagate, Western Digital, IBM, Fujitsu. Samsung, Conner, Maxtor.

CD-ROM

A CD-ROM meghajtóban egy stabilan forgó motor pörgeti a behelyezett CD ROM-ot. Az első CD-ROM-okat a zenei CD meghajtók technológiájával készítették, ezért azok adatátviteli sebessége a 150 kbájt/sec volt és az elérési idejük 300 msec. Hamarosan bevezették a 2x, 4x, 8x, 12x-es CD-ROM-okat, amelyek az eredeti sebesség többszörösével tudják a szekvenciális adatokat beolvasni, mivel a gyorsabban pörgetik a lemezt. Sajnos a lézerfejek pozicionálása a viszonylag nagy (a HDD-k fejével összehasonlítva) tömegük miatt lassú maradt, ezért az elérési idő 150 msec alá nem tud lemenni.

Az újabban kifejlesztett 20x, 24x, 32x-es CD-ROM meghajtókban olyan technikai újításokat vezettek be, amelyek a fejek pontosabb pozicionálását, a meghajtómotor sebességének pontosabb szabályozását eredményezték, így lehetett a nagyobb átviteli sebességeket elérni. Az elérési idő sajnos nem javult nagyon. Mivel a CD lemezek, különösen az írt lemezek, nem egyforma fizikai jellemzőkkel rendelkeznek, ezért nem mindig tudja egy olvasó beolvasni maximális sebességen a CD-t. Ilyenkor lejjebb veszi a sebességét és újra próbálkozik. Ennek nyomán lehet olyan, hogy a CD egy részét 20x sebességgel olvassa be, míg más részeit csak 2x vagy 4x-es sebességgel.

Sajnos vannak CD lemezek, amelyeket egyes CD ROM drive-ok nem is olvasnak. Ez nem a CD ROM meghajtó hibája, hanem visszavezethető arra, hogy a nyers CD gyártója nem pontosan a szabványoknak megfelelő minőségű tükröző felületet képez ki a CD lemezen, így a lézerfény nem úgy és olyan mértékben verődik vissza, amit az olvasó tud olvasni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a neves gyártók - SONY, Panasonic, Philips - olvasói azért jól olvasnak.

Az első CD-ROM-ok külön vezérlőkártyával működtek, később kifejlesztették az ATAPI szabványt. Az ilyen CD meghajtókat az egy IDE kábelre kell rákötni. Általában PIO2, PIO3, PIO4 vagy UDMA-II-es üzemmódban fognak működni.

A mai modern CD-ROM meghajtók legelterjedtebb típusai: PLEXTOR, SONY, Philips, Creative, Panasonic, LG, .

CD írók

Manapság egyre gyakrabban lehet CD írókat kapni elérhető áron. A CD írók mechanikája, elektronikája hasonlít a CD-ROM-okéra ezért hasonló tulajdonságaik vannak, mint a CD-ROM-oknak. Természetesen a funkcióból adódóan vannak különbségek is. Maximum 16x-os, 24x-es egy CD író olvasási sebessége. Az írás sebessége 1x, 2x, 4x vagy 6x-os, de ez utóbbi igen ritka.

Az írásnál a fő szempont, hogy az írás közben egyenletesen áramoljanak az adatok a CD-íróba a winchesterről vagy az eredeti CD-ről. Ha az adatáramlás kisebb késést szenved, azt a CD írók át tudják hidalnia bennük lévő cache memória segítségével, amelynek mérete a CD író fontos tulajdonsága.

Az adatáramlás sebességéhez tartozik az a tulajdonsága is, hogy milyen buszrendszert használ. Hagyományosan SCSI buszrendszert használtak a CD írókban, sőt a winchesterek és a CD olvasók is SCSI felületűek voltak, de újabban EIDE felületű CD írók is léteznek, hiszen az EIDE is messze biztosítja a szükséges paramétereket.

A Cd íróban lévő lézerfej teljesítménye sokkal nagyobb, mint egy CD-ROM-é, ezért a hőtermelődése, hőterhelése is nagyobb. Olyan helyre kell szerelni a házba, hogy a keletkezett hő elvezetődjön. 4-5 CD megírása egy huzamban nagy terhelés egy írónak, ezért ilyenkor szünetet célszerű tartani. Ismertebb CD író gyártók: SONY, Yamaha, Plextor, Hewlett Packard.

Winchesterek és CD-ROM-ok beszerelése

A legegyszerűbb konfigurációkban ma már van floppy drive, Winchester, és esetleg CD-ROM meghajtó. A házakon megfelelő méretű öblök vannak kiképezve a felsorolt egységeknek. A Winchester behelyezésekor arra kell ügyelni, hogy egy winchester kb. 30 cm zuhanás után használhatatlanná válhat. Lehetőleg a panellel lefelé szereljük be, de ha a ház kiképzése mást engedélyez, az sem baj. A házon a megfelelő helyeken furatok találhatók, amelyeken keresztül kell a perifériákat rögzíteni. A Floppy drive-ok és a modern winchesterek többsége 3,5" széles, míg a CD ROM meghajtók 5,25"-osak.

Minden egységet mechanikusan stabilan kell rögzíteni, ami legalább 3 csavart jelent, de ajánlott a négy csavar.

A winchesterek működése közben állandóan forognak a lemezek, ami miatt a winchesterek melegszenek, ezért biztosítani kell körülöttük egy kis szabad levegőt, amelyen keresztül eltávozhat a hő, nem lehet szorosan más egység alá szerelni őket. Figyelni kell arra is, hogy a CD meghajtók a CD lemez behelyezése után szintén felpörögnek. A forgó berendezések a háznak átadhatják rezgésüket, és a nem megfelelően rögzített alkatrészek miatt zöröghet a ház, illetve a winchesterek élettartama lerövidülhet. Ha szükséges esetleg külön ventillátorral hűteni kell a winchestereket.

Mivel egy EIDE felületen maximálisan 2 IDE vagy EIDE eszköz lehet, ezért egy szokásos gépbe maximálisan 4-et lehet elhelyezni. Ha egy szálra például két winchestert helyezünk, akkor be kell állítanunk, hogy a kettő közül melyik fogja vezérelni ezt az EIDE felületet. Egy jumper segítségével ezt a winchestert master állapotba kell helyezni. Ha ugyanarra a szálra még egy berendezést teszünk, akkor azt slave állapotba kell állítani. Az első EIDE felületen a masterre állított winchester lesz a boot meghajtó.

A nagyobb sebesség érdekében úgy érdemes csatlakoztatni a berendezéseket, hogy az első szálra a rendszer legtöbbet használt - boot winchesterét tesszük - master állapotba, majd a hasonló PIO illetve UDMA vezérlésű második winchesterét slave állapotba, a második szálra a lassabb winchestert és a ATAPI CDROM meghajtót célszerű elhelyezni. Ha a CD-ROM meghajtó egyedül van a második szálon, akkor lehet master vagy slave is.

Kérdés, hogy milyen winchestert vegyünk, több kicsit vagy egy nagyot. Több nagyot!!! J Ha egy winchesteren van mindenünk, akkor annak meghibásodása mindent tönkretehet! Ha multitask operációs rendszert használni, akkor több feladat és egy winchester esetén a feladatok egymásra várnak. Általában a nagyobb kapacitású winchesterek gyorsabbak is. Ma 1999  nyarán a 6-9 GB közötti winchesterek méret/ár aránya a legkedvezőbb!!!

Előfordul különböző típusú CD-Rom meghajtók és winchesterek esetén, hogy bizonyos fajta CD-ROM-ok és winchesterek nem hajlandók azonos EIDE szálon együttműködni. Ez nem hiba, hanem az adott gyártmányok szomorú tulajdonsága.

Winchesterek leggyakoribb meghibásodásai és javításuk

Leggyakrabban valamilyen külső fizikai hatás éri, például működés közben megütődik, működés közben leesik, stb. Ilyenkor egy vagy több fej nekiütődik a lemez felületének és a mágneses réteget megsérti. Ilyenkor csak egy-két helyen jelentkezik hibás szektor (bad sectors)

Külső fizikai hatás esetén a winchester mechanikája is deformálódhat. A winchester lemezek egymáshoz képest elmozdulhatnak, azaz nem lesznek pontosan központosítva, a fej tartószerkezete elgörbülhet, a motor vagy a léptetőmotor károsodást szenvedhet, illetve a lemezek tengelyének csapágyazása kárt szenved. A hiba sokrétűen jelentkezhet. A bizonytalan olvasás és írás, a hibás szektorok véletlenszerű és gyors megjelenése, a nem egyenletes forgássebesség mind erre utal.

Ha a winchester belsejében bármilyen mikroszkopikus anyagdarab elszabadul, az olvasófej és a lemez közé szorulva megkarcolhatja a mágnesezhető réteget, illetve a fej nem megfelelő repülését okozhatja.

Előfordul, hogy nem megfelelő minőségű a winchester, a gyártás során a mágneses réteg nem a megfelelő minőségű lett. Ekkor az első hibás szektorok után szép lassan megjelenik a többi is.

Hibát okozhat, ha a winchestereket nem a megfelelő üzemi hőmérsékleten működtetjük, ami a PC-kben alkalmazott winchestereknél 5-40 Celsius fok közötti érték. Túl kicsi vagy túl magas hőmérsékleten a hőtágulás miatt a winchesterek deformálódik, ami kikapcsolt állapotban nem jelent túl sokat, de működés közben végzetes hibát okozhat. Ilyenkor a nem megfelelő helyre való írás okozhat hibás szektorokat, a winchester mechanikus részei berágódhatnak, a működés okozta hirtelen hőtermelődéstől az egyes részek nem azonos sebességgel melegednek fel.

Az elektronika meghibásodása okozhat fizikai hibákat is a winchesteren. A jelenség sokféle lehet. Az egyáltalán nem működő állapottól kezdve a részlegesen működő állapotig bármilyen jelenséget tapasztalhatunk. Lehetnek hibás szektorok, a winchester néha újra inicializálhatja magát. Egyes chipek túl melegek lehetnek.

Ha a tápellátás nem megfelelő, akkor az 5. Pontban leírt hibák jelentkeznek. A hibás szektorok megjelenés nem valószínű, de a bizonytalan írás és olvasás jelentkezhet.

Ha a winchester-vezérlő kábel valahol szakadt vagy zárlatos, vagy nem csatlakozik pontosan akkor az 5. és 6. pontban leírt jelenségek jelentkezhetnek.

A winchesterek javítása házi vagy kisüzemi módszerekkel nemigen lehetséges, de kísérletezni lehet.

Először meg kell nézni a csatlakozásokat, az áramellátást és az esetleges túlmelegedést. Ha ezek okozták a hibát, akkor a hiba okát meg kell szüntetni. Esetleg a csatlakozók cseréje, a winchester átszerelése másik foglalatba, plusz hűtés biztosítása a további meghibásodást megelőzheti.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a winchesteren hibás szektorok keletkeztek, vagy a winchester más módon meghibásodott, az első és legfontosabb feladat, a winchesteren lévő adatok mentése.

Természetesen meg kell kérdezni a winchester tulajdonosát, hogy vannak-e fontos adatok a winchesteren. Az operációs rendszert, drivereket, a felhasználói programokat csak akkor kell menteni, ha azok nem pótolhatók. Figyelni kell arra, hogy a felhasználó a dokumentumokat nem a felhasználói programok könyvtáraiba mentette-e. Nagyon fontos, hogy a további lépések csak akkor következzenek, ha az adatok biztonságban vannak.

A következő lépés annak eldöntése, hogy a hiba logikai vagy fizikai-e. Ha a fájlrendszer sérült meg csak vagy a hiba csak egyszeri és nem ismétlődő, akkor valószínűleg szoftveresen megoldható a javítása. Több programcsomag alkalmas a logikai hibák kijavítására.

A Microsoft operációs rendszereiben ezt a funkciót a Scandisk illetve annak Win95/98-as változata tölti be.

A Symantec cég Norton Utilities nevű programcsomagjából a Norton Disk Doctor alkalmas erre.

A piacon található még a Network Associates, Nuts and Bolts nevű csomagja, amelyben .... Nevű program végzi a megfelelő funkciókat.

Tapasztalataim szerint a fentiek közül talán a NU Disk Doctor képes a legalaposabb hibafeltárásra és azok javítására.

Megjegyzendő, hogy mindegyik programnak a régebbi változatai nem képesek kezelni a FAT32-őt, nem is használhatók ilyen rendszeren.

A Scandisk Win95-ös változata kivételével a DOS-os változatok nem kezelik a hosszú fájlneveket jól. Javítás esetén a hosszú fájlnevek a DOS-os 8.3-as formátumra csonkolódnak.

Mindegyik program képes a FAT logikai szerkezetének vizsgálatára, azaz a fájlok láncolásának és a szabad terület láncolásának vizsgálatára, továbbá a szabad terület vizsgálatára. Képesek a további használatból kizárni a hibás szektorokat is.

Ha nem sikerül a javítás, akkor még mindig meg lehet formázni a hibás partíciót. A formázás szintén kizárja a hibás szektorokat a további használatból.

Ha a winchester nagyobb összefüggő területe sérül meg és meg lehet állapítani, hogy fizikailag melyik ez a terület, akkor lehetőség van a winchester újrapartícionálásával a terület használatának kizárására.

A hibás terület elejének és végének megállapítására a Norton Utilities DiskEditor nevű programja alkalmas, majd az operációs rendszer FDISK programjával lehet újrapartícionálni a winchestert.

A hibás terület és a partícionálás elvégzésére alkalmas a PowerQuest cég Partition Magic programja. Ez utóbbi szoftver a fentieken kívül még rengeteg újdonsággal is bír.

Fizikai hiba esetén a házi módszerek csődöt mondanak. Magyarországon csak egy cég van, aki képes szinte lehetetlen helyzetekből is az adatok visszamentésére. Az áraik meglehetősen borsosak. (Kürt KFT - www.kurt.hu )

Ha a tápfeszültség, vagy valamelyik csatlakozó érintkezése szakadt meg, akkor azt meg lehet kísérelni javítani.

Ha az elektronika egy része romlott el, akkor a vezérlő elektronika paneljének cseréjét szokták elvégezni.

Mechanikus hiba esetén, amikor a winchester házát szét kell szedni, nem lehet olyan pormentes helyet létrehozni, ahol a mechanikai szerelést el lehet végezni. A javíthatatlan winchestert garanciális esetben vissza kell cserélni, egyébként dísznek használhatjuk.

CD-ROM meghajtók hibái és javításuk

A CD meghajtók hibajelenségei leggyakrabban az írott CD-k olvasásának hibáiban nyilvánulnak meg,

Mint korábban írtuk az írott CD-k anyagának minősége meglehetősen változó, ezért az olvasók velük szemben tanúsított viselkedése is eltérő. Az írott CD-k olvasásának hibája alapvetően nem alapja garanciális problémáknak, ugyanis a CD-ROM meghajtók beállításai hivatalosan csak az ezüstözött, nyomott CD-kre garantált. Ennek ellenére az írott CD-ket nem olvasó meghajtókat rosszaknak szokás tekinteni.

Mi okozhatja, hogy vásárláskor a CD olvas, majd később nem?

A CD technológia lényege a CD olvasóban található lézer dióda, amely képes adott frekvenciájú és energiájú lézerfény kibocsátásra, majd a visszavert fény érzékelésére. Ez egyetlen optikai fókusszal is ellátott eszköz. A használat a gép tápegységének hűtőventillátora a ház belsejéből kiszívja a levegőt, így a gép házának résein keresztül állandó befelé irányuló légáramlás van. A réseken átjutó levegőben lévő por a gép alkatrészein csapódik le, így a CD olvasó lézer diódáján is. A felszíne ezért elhomályosul, kevesebb és kevésbé koncentrált fényt enged át, így a teljesítménye leromlik. Javítására léteznek úgynevezett tisztító CD-k, amelyek egy nagyon finom szálú kefével letisztítják a lézerdióda optikáját.

A kevésbé jó minőségű, azaz olcsó CD olvasókat egyszerűen nem megfelelő teljesítményű lézerdiódákkal szerelik fel, amelyek pár év múlva már nem képesek a szükséges teljesítmény leadására. Ennek eredményeként 2-4 éven az olvasásuk bizonytalanná válik, esetleg csak bizonyos CD-ket tudnak elolvasni. Ezeknek a CD olvasóknak a sorsa a szemétbekerülés. Persze az is biztos, hogy a CD-ROM technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy a gyártók számítása szerint a CD-ROM olvasók 2-3 év alatt elavulttá válnak úgyis.

A CD olvasók másik hibafajtája mechanikus eredetű. A készülékek mechanikáját műanyagból készítik. Túlzott igénybevétel esetén, (beszorult egy lemez, kézzel feszítik ki a tálcát, stb..) a műanyag alkatrészek deformálódhatnak. Ezeket az alkatrészeket törés, elhajlás esetén, pótolni általában nem lehet. Túlmelegedés esetén is deformálódhatnak az alkatrészek.

Egyes CD olvasók a CD lemez felpörgésekor zajt adnak ki. Ez nem hiba, de esetenként zavaró lehet. Ekkor ezeket az alkatrészeket cserélni kell.

A harmadik kategória, az elektronikus hiba. Itt mindazok igazak, amiket a winchestereknél is elmondtunk. Az elektronika cseréje csak teljes panelekkel célszerű, a csatlakozások vizsgálata itt is fontos.

A floppy meghajtók

A floppy meghajtót is legalább három ponton kell rögzíteni csavarokkal. Nem ajánlott a meghajtó behelyezése fejjel lefelé, azonban oldalára állítva nyugodtan lehet szerelni. Mint tudjuk egy floppy kábelre két floppyt lehet feltenni a PC-ken. Egy PC-ben is csak maximum 2 csatlakozó lehet. Ha egy kábelre fel akarunk tenni két floppyegységet, akkor a két esetlegesen egyforma floppymeghajtó közül mesterségesen kell asszimetriát tenni. Ezt a PC-knél úgy oldották meg, hogy a kábelen a második és az első csatlakozók között néhány kábel szerepe felcserélődik, a kábel egy része megcsavarodik.

A floppy meghajtók speciális fajtája, a nemrégen megjelent LS120 drive. Ez egy IDE kábelre felfűzendő eszköz, amit a gép láthat floppy meghajtóként is, ha hagyományos 1,44 MB-os lemezt teszünk bele, illetve láthat 120MB-os lemezként is, ha a megfelelő 120MB-os LS floppykat tesszük bele. Tapasztalataim szerint nem vált be, a 3,5"-os floppykat lassabban olvassa, mint a hagyományos meghajtó.

A floppy meghajtók hibái

Ha egy floppy meghajtó meghibásodik, akkor javítására kevés az esély. Általában nincsen hozzá megfelelő pótalkatrész és a hiba javításának költsége sokkal nagyobb, mint egy új vásárlása. Garanciális esetben természetesen ez nem gond.

A floppy meghajtó beszerelése során előfordul, hogy a szerkezet megfeszül, a floppy drive forgó része súrlódik, esetleg a floppy és a zárószerkezet nem tud pontosan a helyére illeszkedni. Ez is okozhat bizonytalan olvasást és írást, illetve írási és olvasási hibákat.

Ha ez a gyanú áll fent, akkor ki kell szabadítani a meghajtót a házból és szabadon kipróbálni. Ha úgy tűnik, hogy ez okozta a hibát, akkor a visszaszerelésnél a feszüléseket el kell kerülni, a floppy drive-ot pontosan kell pozícionálni. A forgást akadályozó alkatrészeket el kell távolítani.

Vezérlő és bővítő kártyák, hardvereszközök

Videó kártyák

Talán a videokártyák a legfontosabb bővítőeszközök a számítógépben. A videokártya funkciója az, hogy a gép által létrehozott képet a képernyő felé menő elektromos jelekké átalakítsa. Lehetőleg ezt minél nagyobb sebességgel, minél több színnel és nagyobb felbontásban tegye.

A felbontás és a szín mennyisége egy objektív tényezőre vezethető vissza. A videokártyákon van egy képernyőmemóriának nevezett memória, amely minden pillanatban tárolja a képernyőn megjelenő információt. Vannak olyan videokártyák, amelyek a számítógép memóriájából tudnak lecsípni saját részükre és azt használják.

Ahogy azt már korábbi tanulmányainkból tudjuk, minden képpontnak megfelel a videokártya memóriájában néhány bit. A megfelelő bitek száma határozza meg a színek számát, és ezen keresztül a rendelkezésre álló videomemória nagysága határozza meg a maximális felbontást is. Emlékeztetőül:

1 bit, 2 szín

4 bit 16 szín

8 bit, 256 szín

16 bit, 65536 szín = High Color

24 bit, 16 millió szín. = True Color

Ennek megfelelően, Ha 1 MB videomemória van a videokártyán, akkor

800x600-as felbontásnál 65536 szín, vagy 1024x768-as felbontás esetén 256 szín lehetséges

MB-os videokártyánál 800x600-as felbontásnál True Color lehet, de 1024x768-nál is High Color.

Régen léteztek MDA, Hercules, CGA és EGA videokártyák is. Ezek általában ISA buszos, kis felbontású és kevés színt produkáló kártyák voltak. A Microsoft Windows 3.1 még tartalmazott mindegyikhez vezérlőt, de a Windows 3.11 csak az EGA monitorokat tudta meghajtani, a Windows95 már nem tartalmaz EGA drivert sem. Ezek videokártyák a nyolcvanas évek végére eltűntek, maradtak a VGA, majd később a különböző SVGA videokártyák. Ma már csak SVGA videokártyákat, illetve azok utódait lehet kapni.

Az SVGA videokártyákat kezdetben 1, majd 2 MB RAM-mal kezdték szerelni. A nyolcvanas években Magyarországon az Trident kártyák voltak a legelterjedtebbek. Labdába rúgtak még a Realtek, Tseng, Cirrus Logic, Chips and Tech kártyák, hogy csak a legismertebbeket soroljam fel. A 90-es években egy kis cég, az S3 jelű videoprocesszorával tarolt és Magyarországon majdnem minden gépben S3-as processzoron alapuló videokártya van. Ennek a processzornak van S3Virge, S3Virge+ és még sok egyéb változata. Újra megjelentek a Cirrus Logic, a Tseng kártyák. A Hercules jelű videokártyák is az S3 processzorát használják, de jó minőségük révén gyorsabbak az átlagos ilyen kártyáknál. Multimédia, nagy felbontású grafikai munkára kiválóak az ATI kártyák. Megnevezhető még egy csomó márka, Diamond, Matrox, stb .

A videoval kapcsolatos területen a játékok hozzák mindig az új igényeket. Az új fejlesztésű játékok igénylik a gyors videokártyákat, a nagy felbontást és a sok színt, továbbá az újabb videovezérlőket. A Windows95 megjelenésével a játékírók nagy megkönnyebbülésére sikerült egy olyan platformot találniuk, amely nem igényelt minden kártyára új vezérlő kifejlesztését, mivel a videokártyák gyártói saját érdekükben megteremtették az egységes, Windows95-nek megfelelő kezelést. Ezt a DirectX vezérlőkön keresztül tették meg. A videokártyákhoz a Windows95-nek megfelelő vezérlőket már a kártyák gyártói fejlesztik.

Először az úgynevezett Accelerátor, azaz videogyorsító kártyák jelentek meg. Ezek a kártyák bizonyos műveleteket, mint például vonalhúzás, szabályos alakzat kirajzolása, a számítógép processzorának tehermentesítésével rajzolnak meg. Később ez a fejlesztés az úgynevezett 2D irányba tolódott el. Ezek a kártyák már bonyolult alakzatokat is ki tudtak rajzolni.

Új fejlesztés az ún. 3D-s gyorsító kártyák  megjelenése. Ezek gyorsan hajtják végre a speciálisan nekik címzett 3D parancsokat. A térbeli testek forgatását, a felületek mintákkal való bevonását, a kitakarásokat lehet velük gyorsítani. A Windows alatt kialakult néhány grafikus driver szabvány, amelyeknek a támogatásától függ, hogy egy adott kártyát egy játék tud-e működtetni, azaz nem minden gyorsító kártya és nem minden játék támogat minden megjelenítési módot, Így vannak olyan játékok, amelyek bizonyos ártyákon jól futnak, míg más játékok azon a kártyán nem futnak, vagy csak bizonyos megszorításokkal. Ezek a megjelenítési szabványok: D3D - DirectX része, OpenGL, Glide.

Az utóbbi időben sok féle ilyen kártya jelent meg. A 3D-s gyorsítók első generációja a 3DFx cég ugyanilyen nevű chipjére alapuló, Voodoo I, majd később a Voodoo II és a Voodoo III névre hallgat. Megjelentek a Riva TNT chipeken alapuló kártyák is. A különböző kártyák a játékok megjelenítésének gyorsítására szolgálnak. Az alapvető felállás az, hogy a gyorsító kártya a videokártya mellé kerül egy másik aljzatba és a videokártyát összekötik a gyorsítóval egy belső kábel segítségével. A szoftveres támogatás segítségével a 3D-s gyorsító számolja ki a térbeli testek képernyőn lévő helyzetét, a hátterek rasztereit elmossa, a testek poligon síkokból felépített képét kisimítja. Ezeket a feladatokat speciális célhardverrel végzi, tehermentesítve a gép fő processzorát.

A Banshee sorozatú kártyákkal megjelentek azok a videokártyák, amelyek egybe vannak építve a gyorsítórészleggel. Mivel a jó 3D-s kártya mellé kell egy jó minőségű SVGA kártya is, ezért a Banshee óriási dobás, hiszen a két funkció egybeépítése csökkenti a vásárláshoz szükséges pénzeszközök mennyiségét. A Banshee kártyák a Woodoo II chipet tartalmazzák, csak az órajelét növelték meg. Ettől ezek a kártyák melegednek, amit egy megfelelő hűtés ellensúlyozhat. A támogatottsága jónak mondható, bár az első kiadásoknál a gyárilag adott driverek nem működtek, de az Internetről letöltött driverek már megbízhatóak.

Ma a legtöbb kártya a számítógépek PCI felületére csatlakoznak, de a leggyorsabb videokártyák az úgynevezett AGP (=Accelerated Graphics Port) felületen csatlakoznak a géphez.

Lehetséges hibák

A videokártyák hibáinak jelenségei meglehetősen látványosak. Színhiány, hiányzó képpontok, egyes területeken nem látható kép, a rendszer lefagyása, mind utalhatnak videokártya hibára.

A videokártyák hibái négy csoportba sorolhatók:

Driverhibák

Memóriahibák

A túl lassú vagy túl gyors buszrendszer hibái

Melegedés

Nem megfelelő csatlakozás

A Win95/98 megjelenésével rendkívül fontos lett, hogy a számítógép a megfelelő meghajtóprogramokkal rendelkezzen a videokártya működtetéséhez. Még az azonos grafikus chipet tartalmazó (pl. Magyarországon az olcsó kártyák között szinte egyeduralkodók az S3-as chipek) videokártyák is más és más drivert igényelnek, ha más készítette a rájuk épített videokártyát. Minden kártyának a saját driverével kell mennie. Ha egy driver hibás, akkor még mindig lehet kísérletezni a gyártó WEB helyéről letöltött frissebb driverekkel. Főleg akkor lehet ezzel eredményt elérni, ha valamilyen újdonságot vásárolunk és a szoftveres részlegnek a gyártás idejében még nem volt ideje stabil, jó drivereket írni. (Például a Banshee videokártya és 3D-s gyorsítókat a CD-n adott driverrel nem lehet üzemeltetni, de az Internetről letöltött driverekkel jól működik)

Egyes videokártyák memóriái - ugyanúgy, mint a gép fő RAM-jai - hibásak, vagy lassabbak lehetnek  többinél. Ilyenkor a képernyőn furcsa színek, pixelhibák jelenhetnek meg, amelyeknek javítása a memória vagy a kártya cseréjével javítható.

Ha az alaplapot a lehető legnagyobb sebességre felgyorsítjuk és például az AGP portba behelyezünk egy olyan kártyát, amely nem képes azt korrektül követni, szerencsés esetben nem látunk semmit, mert a kártya nem hajlandó elindulni.

Az újabb videogyorsító kártyák tekintélyes sebességgel mennek és nagy számítási teljesítményt végeznek. Ez a kártyák melegedéséhez vezet. Ha nem megfelelő a hűtés, akkor az előbb-utóbb hibákhoz, furcsa képhez vagy lefagyásokhoz vezethet. Megoldás: esetleg plussz hűtőventillátor szerelése a kártyára.

Különösen az AGP port megjelenése óta előfordul, hogy a videokártyának nem minden érintkezője kapcsolódik korrekt módon az alaplapba. Ilyenkor rossz esetben az átmeneti ellenállások növekedésével olyan hőtermelődés is lehet, amely a videokártyát tönkreteheti. Biztosítani kell, hogy a videokártya a megfelelő módon legyen csatlakoztatva.

Videotuner és egyéb képkezelő kártyák

A videojel feldolgozásának többféle további variációja lehet.

Léteznek az un. TV tuner kártyák. Ezek a TV antennajelét és/vagy a szabványos VHS jelet képesek feldolgozni. A megfelelő driverek és szoftverek alkalmazása esetén a videojel egy ablakban jelenik meg, a valóságoshoz hasonló sebességgel és kocka/sec értékben. A kártyákhoz adott szoftverrel a jelet AVI fájllá is lehet alakítani. Ennél a lépésnél rendkívül óvatosan kell eljárni, mert egy 25 kép/sec sebességű, nem túl nagy képméretű felvétel másodpercenként fél megabyte információt is jelenthet.

A videotechnológiában további fejlődést jelentenek az MPEG kártyák. Ezek a videojelet valós időben MPEG formátumú fájlként rögzítik, ami a korábbi képfrissítés és méret adatokat feltételezve csak (!) 100-150 kb/sec információt jelentenek! Ez a technológia még túl drága, így a hétköznapokban jelenleg még nem találkozunk velük, de ami késik, az nem múlik!

A fenti videodigitalizáló kártyák használatakor a TV tuner kártyát össze kell kötni a gépben lévő videokártyával, ráadásul nem biztos, hogy a videokártyánk elviseli a konkurenciát. Éppen ezért célszerű ilyen kártyák beszerzése előtt alaposan tájékozódni és megnézni, hogy milyen egyéb hardverfeltételei vannak a megkívánt kártya működtetésének.

Hangkártyák

A hangkártyák az elektronika fejlődésével, a 80-as évek közepén jelentek meg. Az Adlib nevű cég megvette a Yamaha DX sorozatú szintetizátorainak hangkeltő áramkörét és a köré épített egy hangkártyát. Ez volt a legegyszerűbb hangkártya a piacon. A Creative Labs nevű cég később az Adlib megvételével továbbfejlesztette a hangkártyát a Yamaha újabb chipjeivel, és kiadta a kilencvenes évek elején a SoundBlaster nevű hangkártyát. Ez a hangkártya kvázi szabvány lett a piacon. Miért?

A hangja az úgynevezett FM szintézis elven jön létre. Ennek az a lényege, hogy matematikai elven előállított hangfrekvenciás áramingadozásokat, különböző módokon összekevernek, szűrőkön eresztik át a jelet, majd burkológörbét tesznek rá. Attól függően, hogy egy hang előállításához hány jelet használnak több, vagy kevesebb hangzást lehet előállítani a kártyával. Az így létrejött áramingadozásokat egy keverőn és egy erősítőn keresztül kivezetik a hangkártya kimenetén, ebből jön létre a hang. A SoundBlaster először mono, majd sztereo hanggal jelent meg.

A fenti módszerrel az életszerű hangok előállítása nagyon nehéz. Épen ezért jelentek meg a Wave-táblás hangkártyák. Ezek a hangkártyák a különböző hangszerek hangjának digitalizált változatát memóriában tárolják, ahonnan a hang kibocsátásakor előveszik, és a kimeneten megszólaltatják. Manapság az Wave táblás hangkártyák élethűsége sokkal jobb, mint az FM-eseké.

A hangkártyák másik fontos tulajdonsága, hogy a hangkártyába bejövő jelet fel lehet venni segítségükkel, illetve digitalizálás után fájlba lehet menteni őket.

A hangkártya fontos tulajdonságai, és optimális adatai:

Mekkora a mintavételi frekvenciája a kártyának, azaz egy másodperc alatt hány bemenő jelet tud feldolgozni a kártya ( 44, 48 KHz).

A digitalizálás milyensége, a jel 8 vagy 16 bites és mekkora a mintavételi frekvenciája (48 KHz vagy jobb).

A Jel-Zaj viszony a hangkártyán (80-90 dB)

A hangkártyák szabványos - SoundBlaster kompatíbilis volta.

A SoundBlaster kártyák a világ kvázi szabványává nőtték ki magukat. Az eredeti SB 1.0 és a SB 1.5 után megjelent az SB 2.0, majd az SB 16 (tizenhat bites kártya), majd az AWE-32. Ez utóbbi Wave táblás kártya.

A legutolsó felállás szerint a Creative cég megvásárolta az Ensoniq nevű céget és rögtön kifejlesztettek együtt több olyan hangkártyát, amelyek áttörést jelentenek. Az SB128 és az SB Live! Hangminősége, az egyszerre megszólaltatható hangok száma alapján az olcsóbb kártyák kategóriájában vitathatatlan fölényre tettek szert.

A hangkártyának nem kell túlságosan nagy sebesség a működéshez, ezért csak az utóbbi időben tértek át a PCI-os foglalatra.

Hangkártyák hibái

A hibalehetőségek nem nagyok. Az olcsó SoundBlaster kompatíbilis kártyák néha nem rendelkeznek megfelelő driverekkel. Főleg Windows95 vagy Windows98 alatt a régebbi kártyák nem működnek az új játékokkal. Ez visszavezethető a kártyák hardverének elavult voltára. (Yamaha 93x-as chippel Win98 alatt nem megy!!!)

Elektronikus meghibásodásuk esélye csekély. Ha esetleg egy hangkártya nem működik megfelelően, akkor először a megfelelő drivereket kell megkeresni, majd a megszakítások és port címek megfelelő beállításait kell ellenőrizni. A nem Plug and Play hangkártyák beállítása megfelelő dokumentáció hiányában sok vesződséget igényel. Esetenként több órába is beletelhet, hogy egy ilyen kártyát beállítsunk.

A SoundBlaster hangkártyák általában az IRQ5, 7, port=220H, 240H címeket használják.

Hálózati kártyák

A legelterjedtebb hálózati kártyák Ethernet vagy Fast Ethernet kompatibilisek. Az Ethernet kompatíbilis kártyák ISA vagy PCI-os csatlakozóhelyekre csatlakoztathatók. A BNC foglalatúak 50-Ohmos koaxiális kábellel üzemeltethetők. T dugót kell helyezni a kártya BNC csatlakozójára, és a kábel mind a két végét le kell zárni 50 Ohmos lezáró ellenállással.

Az UTP csatlakozókkal ellátott hálózati kártyák egy RIAA-45-ös jelű csatlakozóval kapcsolódnak a hálózatra. Ez egy nyolc érintkezős csatlakozó. A használandó kábel nyolc eret tartalmazó CATEGORY-5 jelzésű kábel kell hogy legyen. A nyolc ér párosával van összesodorva. Nem mindegy, hogy hogyan kötjük be a nyolc eret és a színek sorrendje sem mindegy. Ha a gépünket egy HUB-hoz csatlakoztatjuk, akkor a kábel mind a két végén ugyanolyan sorrendben kell a szálakat a csatlakozóba befűzni. Ha két gépet közvetlenül kötünk össze, akkor úgynevezett patch kábelt kell készíteni. Ez azt jelenti, hogy ha megsorszámozzuk a kábeleket, a kábel két végén az alábbi sorrendet és színsorrendet kell betartani:

Kábel egyik vége patch kábel másik vége

1 Narancs-Fehér - 3 Zöld-Fehér

2 Narancs                    - 6 Zöld

3 Zöld-Fehér                - 1 Narancs-Fehér

4 Kék                          - 7 Barna-Fehér

5 Kék-Fehér                - 8 Barna

6 Zöld                          - 2 Narancs

7 Barna-Fehér              - 4 Kék

8 Barna  - 5 Kék-Fehér

Itt most nem foglalkozunk a kábelezés fajták előnyeivel és hátrányaival erre később a hálózatok tervezési szempontjainál visszatérünk.

Az Ethernet szabvány 10 Mbit/s adatátviteli sebességet tartalmaz. Ez a sebesség minden további nélkül elérhető, viszont a Fast Ethernet szabvány 100 Mbit/s átviteli sebessége csak korrektül kivitelezett csatlakozók és jó minőségű kábelek segítségével érhető el biztonságosan. A csatlakozók szerelésére speciálisan kialakított crimpelő fogókat célszerű alkalmazni vagy szélsőséges esetben forrasztással létrehozni a megfelelő csatlakozásokat. Kerülni kell az elméletileg megállapított kábelhosszak megközelítését, hiszen minden csatlakozó potenciális feszültségesést, elektronikus zajt jelent, így a gyakorlatban a maximális kábelhosszak 80-90%-áig szabad csak elmenni.

A hálózati kártyák lehetséges hibái és javításuk

Ha egy hálózati kártya elektronikája elromlik, a legegyszerűbb kicserélni másikra, javítása nem lehetséges vagy nem gazdaságos. Egy hálózati kártya hibája abban nyilvánul meg, hogy az a számítógép, amely addig kezelte a hálózatot egy időpillanattól kezdve már nem kezeli. Persze az, hogy nem kezeli a hálózatot még számos okra vezethető vissza, az egyik legalapvetőbb ok a kártya hibája.

Ha egy számítógép a gép induláskor nem kezeli a hálózatot, majd egy vagy több Reset után mégis hajlandó működni, ez is a kártya hibáját valószínűsíti. A hiba felderítésének stratégiája a következő:

Megvizsgáljuk, hogy nem a kábelezéssel van-e gond. Ha koaxiális hálón a szomszéd gépek kezelik a hálózatot, akkor a kártya a hibás.

A hálózati kártyának a csatlakozásait megvizsgáljuk, esetleg óvatosan megcsiszoljuk az érintkezőket, majd visszateszzük a csatlakozóhelyre.

Megvizsgáljuk, hogy a kártya beállításai nem ütköznek-e a számítógépben lévő egyéb hardvereszközök beállításaival. Ha a kártyát jumperekkel kell beállítani, akkor a megfelelő érték beállítása után a kártyát DOS-os felületen keresztül kell szóra bírni. Lehetőség szerint a saját drivereivel. Ha tudjuk, hogy Ethernet kompatíbilis kártyáról van szó, akkor a következő beállításokkal lehet próbálkozni, IRQ=3, 5, 9. Port=300H, 330H. A 3-as megszakítás a COM2 szokásos megszakításával ütközik, ezért ilyenkor használják az 5-öt.

Ha szoftveresen lehet állítani a beállításokat, akkor a kártya saját driver lemezén lévő programmal kell megvizsgálni. (SETUP.EXE, GESETUP.EXE stb.) A programból állítható kártyák néha elfelejtik a beállításaikat.

Figyelem! Még ha két kártyának ugyanolyan típusú vezérlőáramköre van, akkor sem lehet a két kártyát a másik kezelőprogramjával vizsgálni!

Ha a setup program megtalálta a kártyát, akkor túl nagy baj nincsen. Segítségével be lehet állítani a megfelelő értékeket.

Plug and Play kártya esetén a kártya maga állapítja meg az aktuális megszakítást és címet, ha megfelelő alaplapban van.

A fenti esetek mindegyikében DOS-os felületen, a kártya saját drivereivel kell megpróbálunk IPX-es kapcsolatot teremteni a hálózat többi résztvevőjével - Novell NetWare hálózat esetén. Ha nem ez a hálózat van, akkor célszerű TCP/IP kapcsolatot teremteni valamilyen másik géppel.

Faxmodemek

A faxmodemek az Internet terjedésével kapcsolatban robbanásszerűen elterjedtek a számítógépeken. A faxmodemeknek alapvetően két fajtájuk van, belső és külső faxmodem. A belső modemek a PC ISA vagy PCI-os csatlakozójába csatlakoznak, míg a külső modemek az egyik soros portra (COM1, de inkább COM2) csatlakoznak egy kábellel. A belső modemek is az egyik soros portot használják fel a számítógéppel való kommunikációra, de önmaguk is tartalmaznak soros port áramköröket, így alkalmasint ez a soros port összeütközésbe kerülhet a gép saját soros portjával. És itt már elmondtuk talán az egyik alapvető különbséget a belső és külső modemek között.

A belső modemek beállításakor tehát biztosítani kell, hogy a modem soros portja ne kerüljön összeütközésbe a gép saját soros portjával. Ezt esetenként a gép COM2 portjának letiltásával vagy COM3,4-re állításával kell elérni - megfelelő alaplap esetén BIOS-ból, vagy a vezérlő kártyán lévő jumperek segítségével. Külső faxmodem esetében erre nincsen szükség, hiszen az a gép COM portját használja fel.

Külső faxmodem esetében semmi különleges ismeretre nincsen szükség a csatlakoztatáshoz

A faxmodemeknek általában két UTP rendszerű RIAA-45-ös típusú csatlakozójuk van, amelyekből az egyikbe a hálózat felől jövő telefonzsinórt, a másikba a telefont lehet kapcsolni. Ha a hálózatból jövő telefonzsinórt már elágaztattuk egy telefon felé, akkor nyilván nem kell a továbbmenő csatlakozót használnunk.

A faxmodem működés közben megszakítja a kapcsolatot a továbbmenő ággal, úgyhogy ekkor a telefon süket.

A fenti telefoncsatlakozók 4 érintkezősek, de közülük csak a két középső vezeték szükséges a faxmodem működéséhez. Speciális helyi központok esetén a másik két vezeték belső kommunikációra és vezérlésre használatos. A pontos információért meg kell kérdeznünk a rendszer beüzemelőjét. A faxmodemek egyenáramú szempontból le vannak választva a telefonhálózatról, tehát annak tápfeszültségét nem terhelik.

Az úgynevezett VOICE-os faxmodemeken még van kimeneti és bemeneti hang csatlakozó is. Segítségükkel a faxmodem teljes kommunikációs központként használható, mivel a számítógép alkalmassá válik fax küldésére, fogadására, szóbeli üzenetek fogadására és adatátvitel számára is.

Mikor használjunk külső faxmodemet? A belső faxmodem használata kényelmesebb, mert nem kell egy külön egységet bekapcsolni a kommunikációhoz, nem foglal helyet az asztalon és olcsóbb. A külső faxmodem azonban jobban mobilizálható, könnyű elvinni egy másik számítógéphez. Nem terheli a számítógép tápját. Nem kell a plusz soros portot beilleszteni a meglévők közé, szoftveres installálása talán egyszerűbb. A hang portba való csatlakozásnál nem kell a gép mögött keresgélnünk és ha a soros portot más géppel való kommunikációra szeretnénk használni, akkor nem kell a gépen szoftveresen semmit sem változtatni. Mindazonáltal drágább.

Nyilván mind a két esetben a megfelelő szoftvereket telepíteni kell a számítógépre.

Az elterjedt faxmodemek manapság adatátviteli szempontból 28,8 Kbit/sec-től 56 Kbit/sec sebességűek. Legelterjedtebbek 1999-ben a 33,6Kbit/sec sebességűek. Mivel a hagyományos analóg telefonvonalak nem visznek át nagyobb sebességet 56Kbit/sec adatmennyiségnél, ezért nem várható, hogy a közeljövőben ennél nagyobb sebességű vonalak lennének.

A faxmodemek fax része természetesen 2400, 4800, 9600 vagy 14400 bit/sec sebességűek, mivel a fax szabványa ezeket a sebességeket engedi meg.

A hang átviteli tartománya szintén igazodik a telefonvonalak sajátosságaihoz 4-5000 HZ a maximális átviteli hangmagasság.

Újabban megjelentek olyan PCI buszos faxmodemek, amelyek a funkciók egy részét áthárítják a számítógép processzorára, ezáltal legalább 120 vagy 166-os Pentium processzor esetén működnek csak. A Windows 9x-ben vagy a Windows NT-ben a PCI buszba csatlakozódó fax létrehoz egy újabb virtuális soros portot, amelyen keresztül működik majd a fax-modem.

Faxmodemek hibái és javítása

Nem érzékeli a szabad telefonjelzést a modem.
Sajnos a telefon szabvány sok országban eltér egymástól. Az különböző telefonközpontok nem mindig azonos jelzéssel jelzik a szabad vagy a foglalt vonalat, így a faxmodem nem érzékeli a telefonvonal szabad jelzését. Természetesen ez nem kifejezetten működési rendellenesség, inkább a megfelelő kompatibilitás hiánya. Ilyenkor úgy állítsuk be a kommunikációs szoftvereket, hogy hívás esetén várjanak addig, amíg általában szabad vonalat ad a központ, vagy kézzel kell megoldani a szabad vonal kérését, majd amikor a vonal megjött, akkor tárcsázni a modemmel.

A kapcsolat megszakadása, bizonytalan kapcsolatok létesítése.
Egyes esetekben a telefonvonal jelszintje túlságosan alacsony vagy zajos, a faxmodem nem tud vele mit kezdeni. Ilyenkor előfordul, hogy nem tud kapcsolatot létesíteni, a meglévő kapcsolat gyakran megszakad, vagy túl lassú az adatátvitel. Ilyenkor ki kell próbálni a faxmodemet másik gépen, másik telefonvonalon. Ha általában másik gépen jól működik, akkor a modem jó, a telefonvonal pedig adottság. Előfordul ez olyan esetekben is, amikor egy telefonvonalra több készüléket kapcsolnak párhuzamosan.

Nem kommunikál.       
A faxmodemek a gép bekapcsolása vagy reset esetén kattannak egyet, mivel van bennük egy relé, amely leválasztja a faxmodem kimenetét a bemenetről. Ilyenkor az inicializálódik. Ha nem kattan, akkor nagy az esélye, hogy nem lesz megfelelő a működése.

Nem válaszol automatikusan a hívásokra.
Több okra vezethető vissza. Ha a szoftver helyesen van beállítva, ha más gépben és telefonvonalon jól működik, akkor meghibásodott.

Sajnos, mint a legtöbb számítógépes csatolókártya esetén, a faxmodemek hibái esetén is csak cseréről beszélhetünk, csak elektronikusan megfelelő műhelyben lehet őket javítani.

ISDN modemek

Az utóbbi időben terjedtek el a számítógépekbe építhető ISDN modemek. A hagyományos és az ISDN modemek közötti alapvető különbség az, hogy az ISDN vonal digitális, az ISDN modem csak másik ISDN adatfogadó eszközzel tud kommunikálni. Az ISDN kapcsolat felépülése villámgyors, 1-3 másodperc kell csak hozzá. Éppen ezért kisebb forgalmú Internet szerverek kiválóan használhatják. A kapcsolat digitális, biztonságos és éppen ezért gyors. Szabvány szerint 64 kbit/s. Az ISDN vonalak kiépítésénél általában legalább két vonalat visznek el a kapcsolódási pontig és az ISDN modem a két vonal sebességét össze tudja adni, ezért két vonal esetén 128 kbit/s sebességet lehet elérni.

Egy elterjedt ISDN vonal szabványnál, az egyetlen szál vezetékpár egy NT-nek elnevezett dobozba érkezik, ahonnan  több kimeneti csatornán jöhet ki. A lényeg az, hogy ilyenkor egy A és két B csatornát üzemeltethetünk az ISDN vonalon, amely más szóval 2 beszéd és egy adat vagy két adatvonalat jelent.

Az ISDN modemek hibái és javításuk.

Az előforduló hibák ugyanazok lehetnek, mint a faxmodemek esetén, de jelenleg az ISDN modemek sokkal drágábbak, nem annyira elterjedtek, ennek megfelelően a minőségük is sokkal jobb, mint a faxmodemeké. Ha hiba jelentkezik a működésében, akkor a modem szoftvere, a hardver beállítások változása vagy a telefonvonal tehető felelőssé a hibáért.

Egér

Az egerek alapvető felépítése a következő: egy golyó található az egér belsejében, amely golyó az egér mozgatása során elfordul. A golyó elfordulását két különböző, egymásra merőleges tengelyű görgőre visszük át, amelyek optikai csatolón keresztül regisztrálják az adott irányú elfordulás mértékét, és a megfelelő elektronikával ezt beviszik a számítógépbe, ahol a megfelelő szoftver feldolgozza.

Régebben az elfordulást kis elektromos jeladókkal intézték mára csak opto csatoló maradt. Az egérnek MacIntosh esetén egy, PC-ken 2-3 kapcsolója van. Ezek segítségével lehet különböző klikkeléseket elvégezni, amelyek mindig az alkalomnak megfelelő vezérlőjelet visznek be a számítógépbe.

Az egereket manapság vagy az egyik soros portba vagy a PS/2-es csatolóba lehet csatlakoztatni. Természetesen a kétféle egeret összekeverni nem lehet. Vannak ugyan olyan átalakítók, amelyek a PS/2-es csatlakozóba dugva másik végükön soros csatlakozót adnak és fordítva, de egyáltalán nem biztos, hogy ily módon csatlakoztatva egy egér képes kommunikálni.

Az egerek között vannak úgynevezett hanyattegerek, amelyek golyóját kell forgatni kézzel, továbbá a notebook-okba beszerelnek touchpad-okat. Ezek az kapacitásérzékelés elvén működnek. Az ujjunkkal megérintve a touchpad-ot megváltozik az érintkező felület alatt lévő félvezető kondenzátorok kapacitása és a megfelelő áramkörök a töltésmennyiségből következtetnek az ujjunk helyére. Az elmozdulás itt is relatív, tehát ugyanúgy működnek, mint az egerek.

Meg lehet említeni a régóta meglévő fényceruzát, amely az elektronsugár által keltett felvillanást észleli egy megfelelő fénydiódával és az időpont alapján meghatározza a szoftver, hogy a képernyő mely pontján található a fényceruza.

A mérnöki munkában használatos a Tablet, amely egy táblából és a felette mozgatott pozicionáló eszközből áll. A tábla nagyon finom négyzethálóval, a pozicionáló pedig egy elektromos tekercsből áll. Ez az eszköz a táblán abszolút pozíciót mutat.

Egerek meghibásodása és javításuk

Az egerek meghibásodása elsősorban mechanikai probléma lehet.

Bekoszolódnak ez egér görgői, vagy felkeményedik a golyón lévő gumi. A javítás a görgők letisztítása, illetve a golyó megtisztítása. A tisztításhoz nem szabad etil-alkoholt használni (tiszta szesz), hanem vizet vagy izo-propil -alkoholt. Az etil-alkohol a gumi szerkezetét öregíti, és hamarosan felkeményedik az golyó felszíne.

Másik probléma lehet, ha az optikai csatoló állapota leromlik. Ekkor előfordul, hogy az egyik irányba már nem is jelzi elmozdulást. Ezt ki lehet cserélni, de nem éri meg.

A kábel eltörése is előfordul a hibák között. A kábel az éles sarkú töréseknél szokott elszakadni. Az egeret szétszedve, a megfelelő csatlakozásokat megjegyezve, a kábelt megrövidítve újra kell forrasztani.

Joystick

A joystick a játékok elengedhetetlen eleme, de az átlagos felhasználó nem használja. A joystick általában a hangkártya MIDI (jostick) portjára csatlakozik. A régebbi gépeken volt külön ilyen port, de manapság úgy gondolják a tervezők, hogy a játékgépekben úgyis van hangkártya, akkor felesleges külön joystick portot tenni az alaplapra.

A Joystick működésének lényege, hogy a kart elhúzva valamelyik irányba, az elmozdulás két különböző tengelyen lévő elmozdulásra bontható szét. A két tengely egymásra merőleges. Az egyszerűbb karokban az elmozdulás során ellenállás változás jelzi az elmozdulás mértékét, a drágábbakban optikai csatolón keresztül érzékeli a gép a mozgást. Természetesen az előbbi megoldás egyben a rosszabb megoldás is, hiszen idővel kikopnak a potenciométerek. Ilyenkor meg lehet kísérelni azok cseréjét.

A joystick-eken vannak még különböző gombok is. Ezek lenyomásakor más és más vezérlőjelek kerülnek a gépbe. A jeleken keresztül érzékeli a gép, hogy éppen melyik gombot, milyen gyorsan nyomtuk le . Ezek a gombok kapcsolókat kapcsolnak, amelyek érzékelői idővel elkophatnak.

A joystickek javítása elsősorban mechanikus és elektromos feladat. A megfelelő részek cseréjével lehet kísérletezni, de a műanyag alkatrészek törése esetén nem sok esély marad a megfelelő működésre.

Nyomtatók

A nyomtatók a számítógépet használók ritkábban használt eszköze, de ha kell, akkor nem lehet mással helyettesíteni. Minden nyomtatónak része egy papírtovábbító, mechanikus berendezés, egy többé-kevésbé intelligens vezérlő elektronika  és az írómű. Az írómű maga az írás módjától függően tartalmaz, vagy nem tartalmaz mechanikus berendezést.

Az nyomtatók általában A4-es, vagy A3-as szélességű papírra tudnak nyomtatni. Ha ennél szélesebb papírok nyomtatására merül fel igény, akkor az árak a csillagos égig emelkednek. Hiába, a preciziós mechanika ára nem csökken.

Különbség van a között is, hogy egy nyomtató milyen papírt használ nyomtatásra. Az otthoni használatra szánt nyomtatók csak A4 vagy annál, kisebb papírra, míg az irodai berendezésekben csak a mátrixtűs nyomtatók tudnak perforált leporellóra nyomtatni.

Felhasználói szemmel a vezérlő elektronikában lévő egyik jelentős különbség, hogy mekkora memóriát helyeztek el a nyomtatókban. A mátrixnyomtatókban és a festékszórós nyomtatókban csak néhány kilobyte, egyes lézernyomtatókban több megabyte, illetve speciális nyomtatókban plusz winchester található az adatok átmeneti tárolására.

Az utóbbi időben takarékossági megfontolásokból egyes nyomtatók driverei a gazdaszámítógép memóriáját foglalják le átmeneti tárolásra. Ezek a nyomtatók általában kétirányú párhuzamos kábellel csatlakoznak a számítógéphez. Mivel a nyomtatódriver általában megköveteli a gép érzékelését a porton, ezért azok a speciális driverek, amelyek a legjobb minőségű nyomtatást eredményezik nem telepíthetők más gépre, így ezek hálózati nyomtatónak nem igazán alkalmasak.

Ilyenkor elfogadható stratégia valamilyen régebbi megfelelő nyomtatódriver használata, ami a nyomtatás minőségét ronthatja.

A nyomtató íróműve a harmadik, alapvető fontosságú tulajdonsága egy nyomtatónak. A legrégebbi, ma már a divatból kiment írómű a margarétafejes, vagy sornyomtató. Rendkívül gyorsak, hangosak, leporellóra írásra szokás használni őket. Ezek a gépek a kiküldött ASCII kód alapján a megfelelő betűsablont fordítják az írás helyére és egy festékszalagon keresztül lecsapnak a papírra. Így jön létre az íráskép. Ezekkel grafikus ábrát nem lehet nyomtatni.

A következő, ma is széles körben használatos technológia a mátrixnyomtató technológia. Ebben a kategóriában a nyomtató írófejében 9 vagy 24 tű található egymás felett. Ezek a tűk a festékszalagon keresztül nyomják a festéket a papírra, amely a megfelelő helyen festékes lesz. Egy betű összeállításához egymás felett 9 vagy 24 pontot lehet használni. Nyilván az utóbbi jobb minőséget nyújt. További minőségjavító lehetőség, ha a nyomtatáskor a betű képét kétszer nyomtatják ki, másodszor úgy hogy az eredeti pontok mellé ütnek egy kicsit. A 9 tűs mátrixnyomtatók 72-150 DPI, a 24 tűs printerek 150 - 240 DPI minőségben képesek nyomtatni. (DPI - Dot Per Inch, azaz pont per 2,54 cm) Ebben a kategóriában vitathatatlanul az EPSON nyomtatók a klasszikusok. Az FX és LX sorozat tagjai hosszú éveken keresztül jelentettek itthon stabil hátteret. Az összes nyomtatógyártó nyomtatója általában EPSON kompatíbilis. A mátrixnyomtatók üzemeltetése a leggazdaságosabb. A mechanikájuk meglehetősen erős, mivel a viszonylag nagy tömegű írófej mozgatása fém alkatrészeket igényel. Zajosak.

Karbantartásuk az időnkénti tisztítást jelenti csak. Általában leporellóval használják őket, de A/4-es, esetleg A/3-as nyomtatásra is alkalmasak, igaz nincs bennük több lapot tartalmazó papíradagoló.

A pénztárgépekben általában mátrixnyomtató mechanikát használnak. A pénztárgépek esetén létezik néhány speciális követelmény, de ezek a nyomtatóművek lapvetően Epson kompatibilisek.

Hosszú távon megbízható nyomtatást jelentenek. Mivel a nyomtatási minőségük nem túl jó, ezért az üzleti életben számlák, bizonylatok, tehát alapvetően szöveges alapú iratok nyomtatásra lehet őket használni. Ilyen üzemmódban elég gyorsak is lehetnek. Ez az a nyomtatótípus, amelyik a több példányos indigózott papírokat képes nyomtatni.

Majdnem minden nyomtatógyártónak van mátrixnyomtatós típusa. Ha a saját drivereik nincsenek meg, akkor az ilyen nyomtatókat IBM Graphics printer vagy EPSON FX vagy LX printerként lehet kezelni.

Festékszórós nyomtatók. A Hewlett Packard DeskJet nyomtatói ilyen technológiájúak. Ebben a nyomtató típusban valamilyen elektromágneses úton lövellik rá a papírra festéket.

Fekete-fehér nyomtatóként alapban jobb minőségű nyomtatást lehet elérni velük, mint a mátrixnyomtatókkal (300-720 DPI). Színes nyomtatóként is elég jók, vonalas rajzok, vagy nem túl szín- és részletgazdag színes képek nyomtatására alkalmasak. Csak különleges papíron és különleges festékfajtával lehet igazán szép, fotóminőséghez hasonló nyomatokat készíteni velük.

Nagy méretű festékfedettség esetén a papírt eláztatják, ezért ilyen dolgok nyomtatására nem ajánlottak. A nyomtatófejekben hajlamos a tinta a beszáradásra, ezért ajánlott velük a nyomtatás legalább hetenként.

A nyomtatás sebessége típustól függően változó, de alapvető, hogy a kisebb felbontás gyorsabb nyomtatást jelent. A nyomtatás során kevés zajt keltenek.

A4-es vagy kisebb papírok nyomtatására célszerű használni őket. Általában tartalmaznak papíradagoló berendezést is.

Az üzemeltetés költsége változó, de rosszabb, mint a mátrixnyomtatóké. Általános szabály, hogy az olcsóbb, azaz kisebb teljesítményű nyomtató üzemeltetési költsége viszonylag nagyobb. Ennek több oka is van.

A gyorsabb nyomtatók robusztusabb mechanikával rendelkeznek, ezért drágábbak.

A színes festékszórós nyomtatóknál van olyan típus, amelyben az alapszínek (piros, zöld, sárga, fekete) egy tartályban vannak, van olyan, hogy a piros, sárga, kék egy tartályban, a fekete külön és végül van olyan, amelyben minden színnek saját tartálya van. Miért ez a sok változat? Minél több a tartály, annál nehezebb pontosan pozícionálni azokat, nagyobbak a követelmények a mechanikával és az elektronikával szemben. Ha minden szín egy tartályban van, akkor könnyebb a kezelése, de viszonylag drágább az üzemeltetés, mivel általában feketéből nyomtatunk többet, a többi szín pedig korántsem biztos, hogy egyszerre fogy el.

Egyes típusoknál a festékkazettával együtt cserélni kell a nyomtatófejet is, mivel a fej és a festéktartályt egybeépítették.

Piezoelektromos nyomtatók. Ebben egy piezoelektromos kristály fújja ki a tartályból a festéket. Az EPSON Stylus .. nyomtatói ilyenek. Ebből a kategóriából is létezik fekete-fehér és színes is. Ennél a típusnál a szórófej és a festéktartály külön van, mivel a piezoelektromos fej meglehetősen költséges. Minden egyéb dologra vonatkozólag igazak a festékszórós nyomtatókra korábban elmondottak.

"Buborékos" nyomtatók. A technológia alapja az, hogy elektromágneses úton felforralják a festéket az írófejben és a keletkezett gőz nyomása viszi a festéket a papírra, egyben elpárolog a folyadék is. Ugyanazokat lehet elmondani ezekről a nyomtatókról is, mint a festékszórós nyomtatókról.

Lézernyomtatók. A lézernyomtatók technológiája a következő. Egy szelénhengert elektrosztatikusan feltöltenek, majd egy lézersugár ráírja a képet a hengerre. Ahol a lézersugár éri a hengert, ott a por alakú festék a papírral való érintkezéskor lejön a hengerről és rákenődik a papírra. A papír közvetlenül ezután egy hőkezelésen megy át, ahol a festék ráég. Felesleges festék visszakerül a tartályba.

Ez a technológia rendkívül jó minőségű nyomtatást (300-1200 DPI) tesz lehetővé, sőt viszonylag elfogadható áron professzionális nyomtatási feladatokat is kielégít. A4 és A3-as nagyságban a nyomtatók ára elfogadható.

A nyomtatás sebessége egyes típusoknál elég nagy, 5-20 lap percenként. A nyomtatók tartalmaznak papíradagolót is. A nyomtatás során csak minimális zajt kelt.

A nyomtatás nagyobb fedettség esetén sem áztatja el a papírt, így grafikák nyomtatására is alkalmas. A régebbi lézernyomtatók viszonylag sok ózont termeltek, ami káros az egészségre, de ezt mára már kiküszöbölték.

A színes nyomtatás egyelőre ebben a kategóriában még drága. Általában az üzemeltetésük meglehetősen költséges, költségesebb, mint a mátrix vagy a festékszórós nyomtatóknál, mivel a festéktartály cseréje általában még több szerkezeti egység cseréjét is jelenti (toner). Ezzel szemben a festék több hónapra elegendő, így ritkábban kell cserélni.

Végső soron a jelentős sebességfölény, a megbízhatóbb működés, a sokkal jobb minőség a költségekből adódó hátrányt csökkenti.

LED nyomtatók. Ez a technológia csak néhány gyártmánynál létezik. Ebben a nyomtatókban a lézersugár a hozzá szükséges optikai rendszer szerepét egy LED-sor veszi át. Így kevesebb mozgó alkatrészre van szükség, ellenben a lézer ledek hosszú távon gyengülnek, azokat ki kell cserélni. Egyebekben mindazok igazak, amiket a lézernyomtatókról elmondtunk.

A nyomtatók programozása régi, jól bevált szabványokon alapul. Az ASCII karakterkészlet ESC jelét jelölték ki, mint általános parancsindító karakter. Erre alapozva az EPSON ESC/P jelű programozási nyelve segítségével lehet a mátrix nyomtatókat és hőnyomtatókat, LED nyomtatókat programozni.

A másik hasonló nyelv a Hewlett Packard HPGL nyelve. Itt is az ESC jel vezeti be a parancsokat, de itt más a nyelv felépítése. A legtöbb lézernyomtató és festékszórós nyomtató képes ennek a leírónyelvnek valamelyik változatát használni.

Elterjedt nyomtatómárkák: EPSON, Hewlett Packard, Cannon, Mannesmann Tally, Star, OKI, Panasonic

A nyomtatók hibái és javításuk

Mik okozhatnak működési hibákat?

Ha egy nyomtató több lapot húz be, begyűr egy lapot és azt erőszakkal kell kihúzni belőle vagy a nyomtatóba az előírásosnál vastagabb papírt (karton) teszünk be, akkor az hibához vezethet, csökkenti a készülék élettartalmát. Előfordul, hogy a beszorult papír kivételekor bizonyos érzékelőket eltörünk, vagy a helyükről elmozdítjuk. Az utóbbi időben a nyomtatókban is egyre több műanyag alkatrészt alkalmaznak, ami a tartósság rovására megy.

A nyomtatókba ajánlott a leírásban jelzett papír használata, amit lehet helyettesíteni az általában használatos a 80g/m2 sűrűségű szokványos irodai papírokkal. Nem célszerű újrahasznosított papírt használni, mivel annak érdessége, víztartalma más, mint a szabvány irodai papíré.

Tipikus mechanikai hibák:

A nyomtató két, három vagy több lapot is behúz egyszerre. Ekkor a nyomtatót szét kell szedni, és ki kell venni a lapokat a nyomtatóból. A hiba oka lehet: 
- A nem megfelelő minőségű papír használata. Megfelelőt kell használni.

- A görgők vagy a papírtovábbító rendszer kopása. Meg kell tisztítani a görgőket, a papíradagoló rendszert, a kopott alkatrészeket ki kell cserélni. A gumigörgőket izo-propil alkohollal vagy glicerinnel átmosni.

- Ferdén húzza be a lapot. Mint az előző pontban.

- Papírelakadást jelent. Papír van a rendszerben, vagy a papírelakadását jelző érzékelő kiakadt.

- Az írófej pozicionálása nem megfelelő. Az írófej mozgató mechanikája kilazult. A megfelelő szerviz tudja csak orvosolni.

A nyomtatás képének leggyakoribb hibái és javításuk:

Halvány a nyomat vagy egyes sorok halványak.            
Kifogyott a festék a nyomtatóból. A nyomtatók kézikönyveiben megadott nyomtatási értékek általában 5%-os fedettségű, átlagos gépelt oldalra vonatkoznak. Ha ennél jóval nagyobb a lapok fedettsége, akkor sokkal kevesebb oldalt lehet nyomtatni egy festékpatronnal.

Nem elég részletgazdag a nyomat.

Vázlat (draft) üzemmódra van állítva a nyomtatódriver. Megfelelően kell beállítani.

A nyomtatás során nem jelenik meg semmi, vagy csak egy ideig nyomtat, később nem vagy csak zagyvaságokat. Az oka sokrétű lehet.   

Nem megfelelő drivert használunk. A megfelelő drivert kell alkalmazni.

Nincsen a nyomtatóban elég memória. Különösen lézernyomtatóknál okozhat ez nehézséget. Növelni kell a memória méretét, csökkenteni a nyomat bonyolultságát vagy a felbontást.

A számítógép és a nyomtató között nem kifogástalan az adatáramlás. Egyes nyomtatóknál a nyomtató portnak kétirányúnak kell lennie, illetve a régi nyomtatók egy része nem képes kezelni az újabb ECP és EPP nyomtatóportok vezérlőjeleit. Ilyenkor a nyomtatóportot kell beállítani a megfelelő sebességre.

Egy oldalt elkezd nyomtatni, majd később csak zagyvaságok jelennek meg. Oka, mint az előző pontban.

Kimarad egy sor pixel. Mátrixnyomtatónál ez azt jelenti, hogy a sornak megfelelő tű nem csap le a festékszalagra. Vagy a fejben vagy a fejhez vezető kábelben van a hiba. Ha festékszalag cseréje után is jelentkezik, akkor ez biztosan így van. Szakszervizben javítható.

Festékszórónál (és piezo, bubblejet esetén) a festék kifogyására vagy beszáradásra utaló jelenség. Ki kell nyomtatni néhány oldalt, vagy cserélni a festékes tartályt, esetleg vízzel lemosni a beszáradt festéket.

A nyomtatáskor függőleges csík található a nyomaton. Általában minden nyomtatónál először szennyeződésre kell gondolni. Lézernyomtatónál a szelénhenger hibájára utalhat, vagy arra, hogy kifogyóban van a festék

Elkenődött az írás. Vastag a papír, vagy folyik a festék. Vékonyabb papír vagy festéktartály csere. Lézernyomtatónál a fixálás nem megfelelő voltára utalhat. Toner csere.

Nedves a papír, vagy a papíron túl ngy foltokban van a festék és elázott a papír.

Scanner

A scannerek képek digitalizálását végző eszközök. Megkülönböztetünk kézi scannereket, síkágyas scannereket és dob scannereket.

Mindegyik scanner típus esetén egy lézer vagy egy led sor által kibocsátott fény verődik vissza a képről, amit megfelelő módon optikailag érzékel a készülék. Általában fénydiódákkal. Nagyon fontos, hogy az érzékelők elég sűrűn helyezkedjenek el, ez adja meg az egyik irányú felbontást.

A beolvasás során a led sornak a képhez viszonyítva egyenletesen kell mozognia. A mozgás és az érzékelés sűrűsége alapján határozható meg a másik irányú felbontás. Ennek alapján az egyik irányú felbontás eleve adott, míg a másik iránynál fontos a mozgás sebességének állandósága. A scannerek felbontása tehát fizikailag megállapítható tény. Néha a scannerek gyártói olyanokat írnak az ismertetőikbe, hogy az ember nem hisz a szemének. Ezek a számok úgy jönnek ki, hogy ha nagyobb felbontást állítunk be a szoftverben, mint amit a berendezés hardveresen képes kezelni, akkor a szoftver a hiányzó képpontokat a környezetből kiszámolja. Így természetesen lehet a 600 DPI-s scannerrel 2400 DPI-s képet készíteni, csak a digitalizált képnek nem sok köze lesz az eredetihez, mivel a kiszámolt képek nem hordoznak plusz információt a be nem olvasott részletekről.

Másik fontos tényező, hogy a beérkezett fényt hogyan dolgozza fel a scanner. Fontos az érzékelők érzékenysége is. Minél nagyobb tartományt fog át az érzékelő, annál élethűbb lesz a beolvasott kép. A mai Scannerek 24 bites színmélységben képesek beolvasni a képeket.

A nagy felbontású képek rengeteg adatot jelentenek, akár másodpercenként több megabyteot is, így a scannerek speciális módon csatlakoznak a számítógéphez. Egyes scannerek különleges csatolókártyát, mások SCSI kártyát, vagy az utóbbi időben USB-t használnak. Ha a folyamatos adatáramlás nem biztosított a gép és a scanner között, akkor a digitalizált képben hibák keletkezhetnek, illetve a digitalizálás megszakad.

A kézi scannerek a legegyszerűbbek. Felbontásuk viszonylag kicsi, max 200-600 DPI. Általában 15-30 cm széles területet tudnak scannelni. A digitalizálás során a scannert a kép felett egyenletesen, előzőleg begyakorolt módon kell végighúzni. A kezünk remegése nem tesz jót digitalizált kép minőségének. A scanner görgőinek forgását méri a scanner, és ez alapján állapítja meg a pontok helyét.

A dobscannerek a papírt áthúzzák egy szerkezeten. Sajnos ezekkel könyvet vagy vastagabb papíron lévő képeket nem lehet digitalizálni. Elsősorban irodákban iratok beolvasására használják őket. A digitalizált képek minősége jobb, mint a kézi scanner esetén. A4-es méretű papírlapokat lehet scannelni velük.

Síkágyas scannerek adják a legjobb képet. A4 vagy A3-as méretű változatban készülnek. 300-1200 DPI fizikai felbontással készülnek elviselhető áron. A scannerrel akár könyvet vagy valamilyen tárgyat is be lehet scannelni.

Digitális fényképezőgépek, kamerák

Az utóbbi időben elterjedt, inkább a szórakozás, mint a számítástechnika oldaláról fontos berendezések. Az áruk is rendkívül magas.

A digitális fényképezőgépek floppyra, beépített memóriába vagy memóriakártyára rögzítik a bejövő fényképet. Az így bevitt képeket vagy speciális csatolón át a soros port felhasználásával, vagy egy floppynak látszó tárgy segítségével vagy igazi floppyn lehet bevinni a számítógépbe.

A képeket többféle méretben lehet rögzíteni, azaz többféle felbontást lehet használni. A méret a 320x200-tól az 1024x748-ig terjedhet, 16 millió színben. A képeket JPEG formátumban tárolják, ennek megfelelően viszonylag sok elfér a szűkös memóriában. Természetesen a nagyobb képek több helyet foglalnak el.

A digitális kamerák viszonylag gyenge minőségű képet visznek be a számítógépbe. Minimális felbontás esetén kb. 25 kép/sec sebességgel képesek működni, nagyobb felbontás esetén ennek a töredékével. Így a mozgásokat megfelelő TV tuner kártyával vagy MPEG tömörítő kártyával felszerelt gépekkel lehet fájlba rögzíteni.

Monitorok

A monitor a számítógépet használó ember legfontosabb eszköze. Nem mindegy, hogy az a monitor, amit reggeltől estig néz az ember, milyen képet ad.

Katódsugárcsöves monitorok

A legelterjedtebb monitorok a katódsugárcsövek felhasználásával készített hagyományos monitorok. Ezek a monitorok ugyanolyan elven működnek, mint a televíziók. A katódsugárcső ernyőjére becsapódó elektronsugarat megfelelő módon, eltérítő tekercsekkel vezérlik. Ezáltal az elektronsugár másodpercenként többször is végigmegy a képernyő teljes felszínén. Az elektronsugár becsapódása nyomán a képernyő belső felületén lévő bevonat fényt bocsát ki. A színes készülékekben egy nagyon finom rácsot helyeznek el a képernyő belső felületére. A rács egyes lyukain keresztül csak egy bizonyos színű pontot találhat el az elektronsugár. Ennek megfelelően különböző színű pontokból áll össze a végleges színes kép.

Működésük módjából adódóan ezek a monitorok káros elektromágneses sugárzásokat is kibocsátanak, továbbá ezek a sugárzások sztatikus elektromossággal is feltöltik a képernyőket. A sztatikus elektromosság odavonzza a levegőben lévő porszemecskéket, amelyek átvéve a töltést nagy sebességgel távoznak a monitor felszínéről - egyenesen a felhasználó arcába, szemébe. Hosszú és intenzív használat esetén ennek hatására szemgyulladás és egyéb idegrendszeri zavarok jöhetnek létre.

Ezt felismerve a kilencvenes években vezették be először az MPR-I, majd az MPR-II szabványokat, amelyek a káros sugárzás kibocsátásának mértékét szabályozzák. Manapság már csak a szabványoknak megfelelő monitorokat gyártanak, de 5-8 évvel ezelőtt még ez nem volt általános. A szabványnak megfelelő monitorok felülete olyan bevonattal rendelkezik, vagy az üveg anyagába olyan összetevőket kevernek, ami a káros sugárzásokat elnyeli, a képernyő elektromosan nem töltődik föl, illetve az elektromosságot elvezeti. Az ilyen monitorok hosszú időn át is használhatók, nem jönnek létre a fenti ártalmak.

A leggyakrabban használt monitorok képátmérője sokáig 14" volt. Mára a 14"-os monitorok helyébe a 15"-os és gyakran a 17, 19, 21"-os monitorok lépnek. A képátmérő mérete nem a látható kép átmérőjét jelenti, hanem a képcső átmérőjét, aminek kerületéből le szoktak takarni néhány cm-t, azaz a 14"-os monitor látható képátmérője általában csak 13" körül van.

A monitorok minőségének biztosítása a képátmérő növekedésével egyre bonyolultabb feladat, ennek megfelelően a nagyobb monitorok ára sokkal jobban nő, mint a képátmérő. Míg 1999-ben még 14"-os monitor meg lehet kapni 30 000 Ft körül, egy 21"-os monitor ára több százezer is lehet. Az is igaz, hogy a kis monitorokat név nélküli gyártók készítik és jó esetben 3-4 évig üzemelnek hiba nélkül, míg a nagy monitorokat neves gyártók készítenek és 5-10 évig is működnek.

Folyadékkristályos monitorok

A monitorok másik nagy fajtája, a folyadékkristályos monitor. A folyadékkristályok kristályszerkezete elektromos áram hatására módosul, aminek nyomán a színük is megváltozik. A folyadékkristályos berendezésekben egy megfelelő pontmátrix segítségével a folyadékkristályt adott helyeken elektromos hatásnak teszik ki. Így alakul ki a képük. Semmiféle káros sugárzást nem bocsátanak ki. Geometriai méreteik miatt ezeket a képernyőket alapvetően notebook számítógépekben szokták alkalmazni. Áramfelvételük is töredéke a megfelelő méretű katódsugárcsöves készülékekének. A folyadékkristályos készülékek képmegjelenítési sebessége kicsi, a gyors mozgásokat nem tudják kifogástalanul megjeleníteni, ezért multimédiás feladatokra nem igazán alkalmasak.

Két alaptípust különböztetünk meg ezen belül:

A passzív folyadékkristályos készülékek a környezet fényét visszaverve alkotnak képet. Ennek megfelelően viszonylag alacsony a fényerejük, valamint a képük nem túl széles szögtartományból látszik. Az energiaszükségletük a lehető legkisebb.

Az aktív mátrixos képernyők saját maguk bocsátanak ki fényt, ami által a fényerejük jelentősen nagyobb, mint passzív társaiké, a képet is szélesebb szögtartományból lehet élvezni. Energiafelvételük magasabb, mint a passzív készülékeké.

Az utóbbi időben eléggé borsos áron megjelentek a nagy képernyőjű folyadékkristályos képernyők. Ezeknek a képe még nem makulátlanul hibátlan, de fényerejük, a képük élessége, kényelmességük mindenképpen a jövőt sejtetik. Ezek a monitorok már a képernyő arányánál szakítottak a hagyományos méretekkel és inkább a mozivászon arányok jellemzőek rájuk.

Monitorok hibái és javításuk

A monitorok rendkívül összetett szerkezetek. Javításuk és hibáik leginkább a televíziókra emlékeztetnek. A javítás során egyes részekben 15.000 - 20.000 voltos feszültség is lehet, a tápegységben pedig 220-240 volt váltóáram van. Házi körülmények között áram alatt lévő készüléket semmi esetre sem szabad javítani. Ilyenkor a készüléket csak szakember szedheti szét. A kikapcsolt készülék tápegységeiben lévő kondenzátorok kikapcsolás után még nagyon sokáig megtarthatják töltésüket. Ez kellemetlen kisülésekhez vezethet! Ha egyszerű módszerekkel nem lehet a hibát elhárítani, akkor a monitort szakműhelybe kell javíttatni!

A kép túl sötét vagy nem elég teltek a színek - Be kell állítani a fényerőt és a kontrasztot.

A kép nem a képernyő közepén van, a kép túl kicsi - Be kell állítani a kép helyét és méretét függőleges és vízszintes irányban.

A kép jobb és bal oldala nem függőleges, a kép jobb és bal oldala homorú vagy domború - Be kell állítani a kép hordósságát, trapézosságát.

A kép alsó és felső széle nem párhuzamos a kávával - A képet el kell forgatni, hogy párhuzamos legyen.

Nem élethűek a színek - A fényerő és kontraszton kívül a színhőmérséklet is állítható. A magasabb színhőmérséklet - 9300 K kékesebb színt, az alacsonyabb 7200 K zöldesebbet ad.

A képernyő sarkaiban foltok találhatók - le kell mágnesezni a képet. Ezt a degaussing menüpontnál lehet kérni. Ekkor a monitor képe megrázkódik. A folyamat során a képcsőre olyan vezérlést visznek, amely az esetleges elmágneseződést megszünteti.

Főleg nagy, professzionális, grafikus monitoroknál a belső beállítási lehetőségek annyira sokrétűek, hogy a beállítás órákig is eltarthat. Egy adott beállítás egy adott helyen, nem biztos, hogy megfelel egy másik helyen. Ilyenkor utána kell állítani a monitort. Ez nem hiba!

Ha a külső beállítási lehetőségekkel nem lehet a képet tökéletesen beállítani, akkor a monitor hátfalát levéve, a belső állítási lehetőségeket kell használni vagy szervizben lehet tenni valamit. Milyen esetekben fordulhat ez elő?

A kép alsó és felső széle nem egyenes, hullámos. A képernyőn az azonos színek nem mindenhol azonosak. A fehér vonalak néhol fehérek, néhol színesek. Eltérő színű foltok vannak a képernyő egyes részein.

A továbbiakban olyan működési hibákat nézünk, amelyek a monitor használhatóságát alapvetően befolyásolják.

A monitorok csatlakozói kábeleinek hibái gyakoriak. A monitorokat általában szűk helyre préselik be, a vezetékeket gyakran éles szögben megtörik. A hibajelenség olyan, hogy a képből egy-egy szín kimarad, vagy vibrál a kép, néha eltűnik, stb. A vezetékek megmozgatásával a kép visszajön vagy éppen ellenkezőleg eltűnik. Hibakeresés sorrendje:

Először ellenőrizni kell a videokártya és a kábel csatlakozását. Adott esetben a kábelt rögzíteni kell a csatlakozóhoz.

A kábel monitorhoz csatlakozását kell megvizsgálni. A kábelek a monitorhoz csatlakozás közelében szoktak megtörni.

Szét kell bontani a készüléket és a panelhez kapcsolódásnál kell megvizsgálni a kábel csatlakozását.

Összeugrik egy csíkba a kép    
A hiba a függőleges képeltérítő tekercsek hibájában vagy annak vezérlőelektronikájában keresendő. Egyszerűbb esetben csak egy elektrolit kondenzátor forrasztása engedett el. Ajánlatos szakműhelybe vinni.

Néha serceg a készülék, esetleg a kép ilyenkor ugrál.   
A hibát tápfeszültség probléma okozhatja. A tápegység egyik vagy másik alkatrésze átüt, vagy nem érintkezik megfelelően. A hirtelen tápfeszültség változások okozzák a kép ugrálását, a sercegő hangot az átütő elektromos szikra hozza létre. Meg kell vizsgálni a tápegység környékén az érintkezéseket.

Valamennyi ideig megy a készülék majd kikapcsol. Esetleg újra be kell kapcsolni és megy valameddig. A készülék valamelyik egységének hőtűrése nem megfelelő. Bekapcsolás után melegedni kezd, majd amikor eléri a kritikus hőmérsékletet rendellenes állapotba kerül és a készülék önvédelmi mechanizmusa kikapcsolja azt. Javítása a hibás alkatrész megkereséséből és cseréjéből áll.

A fenti hibákon kívül még sok hibalehetőség van, nem tudjuk az összest felsorolni. A hibák többsége szerviz közbeavatkozását igényli.

A monitorok élettartalmát sok minden befolyásolja.

A monitorokat jól szellőző módon kell üzemeltetni, mivel működésük közben keletkezett hőt el kell vezetni.

Minél kisebb fényerővel működtetünk egy monitort, annál tovább tart a képcső élettartalma.

A modern monitorok stand-by állapota kis áramfelvételű állapot, ilyenkor a lényeges alkatrészek nincsenek áram alatt.

A monitornak egy ki-bekapcsolás nagyobb próbatétel, mint a több órás folyamatos üzemeltetés.

Tűző napon ne üzemeltessünk monitort.

A monitor mellé szerelt hangfalak eltorzítják a képet. Erre figyelemmel kell lenni a multimédiás monitorok használatakor.

A monitorokat csak olyan frekvencián üzemeltessük, amire tervezték őket. Ha egy monitort 85 Hz frekvenciára tervezték, akkor magasabb frekvenciával meghajtva a monitor elektronikájának meghibásodását kockáztatjuk. A lehető leggyorsabban meg kell szüntetni a túlhajtást, és vissza kell állítania videokártyát a megfelelő frekvenciára. A régebbi 14"-os monitorok 60-75 HZ frekvencián üzemelnek.

A képernyőkímélők nem kímélik a képernyőt, sőt a számítógépet sem. Régen az volt a funkciójuk, hogy megakadályozták a képcsövek beégését. Ezek a szoftverek mára már esztétikai fogalommá váltak. Úgy kell beállítani az operációs rendszert, hogy ha hosszabb ideig nem használják a gépet, akkor kapcsolja le a monitort.

Néha a monitorok felületén speciális bevonat van, amit az oldószerek, mosószerek oldhatnak. Az ilyen monitorok képernyőjét csak langyos vízzel szabad lemosni.

A folyadékkristályos monitorok élettartalma alacsonyabb, mint katódsugárcsöves táraiké. Ez a folyadékkristályok elöregedésével magyarázható. Idővel fényerejük csökken, és a láthatóságuk legyengül. Sajnos ezek a szerkezetek annyira különlegesek, hogy javításuk csak költségesen, az adott részegység cseréjével oldható meg. Ilyenkor fel kell készülni a legrosszabbra is, hiszen az árak a csillagos égig is szökhetnek. Talán a legjobb megoldás az, hogyha a gépen van külső monitor csatlakoztatásának lehetősége, akkor a csökkenő fényerő esetén be kell szerezni egy olcsó, színes hagyományos monitort.

Tipikus hibák:

A fényerő gyengül

A képernyő közepén vízszintes elválasztó csík jeleni meg. Ez a csík mellesleg néha a képernyő új korában is látható halványan, ez természetes. Ha ez zavaróvá válik, akkor a képernyő elöregedett.

Az élettartamot meghosszabbító módszerek a következők:

Be kell kapcsolni a képernyő lekapcsolását, vagy stand-by állapotba kell állítania gépet, ha hosszabb időre otthagyjuk. A kisebb fényerő meghosszabbítja az élettartamot. Sugárzó, mechanikai sérülésektől óvjuk a képernyőt.

Vezérlő kártyák és egyéb bővítőkártyák beszerelése a számítógépbe.

Minden kártyát először be kell illeszteni a csatlakozó sínbe, majd az élét fogva határozott mozdulattal teljesen be kell nyomni az alaplapba. Ezután egy csavarral rögzíteni kell a kártyát a házhoz.

Egy egyszerű konfigurációban ma már csak egyetlen egy bővítő kártyát használunk, - a videokártyát. Ma a videokártyák többnyire PCI felületűek, de pár évvel ezelőtt még voltak ISA, és VLB videokártyák is.

Ha nagyon sok bővítő kártya van a gépben, akkor azokat célszerűen kell elhelyezni. A célszerűségen az alábbiakat értem:

A bővítőkártyák között, főleg a melegedő kártyák esetén célszerű egy helyet kihagyni a megfelelő hűtés céljából.

Egyes kártyák csak bizonyos megszakításokkal tudnak üzemelni. A PCI csatolóhoz hozzá van rendelve manapság mindig egy megszakítás. Erre esetenként figyelni kell.

Vannak közös, ISA-PCI vagy PCI-AGP bővítő helyek. Nyilván ilyenkor csak az egyik használható.

A külső csatlakozókat egyszerűen lehet-e csatlakoztatni, nem akadályozzák-e egymást.

A leggyakrabban használt bővítők:

A winchester és floppyvezérlő. Ma már az alaplapra integrálják, de a régebbi gépeken külön volt.

Hangkártya. PCI vagy ISA buszos kártyák.

Fax/Modem kártya. ISA buszos, újabban PCI-os kártyák. A sebességigény kicsi a busz képességeihez mérten.

Hálózati kártya. Lehet ISA vagy PCI buszos kártya. A hálózati kártyák és az alaplap közötti sebesség esetenként fontos tényező lehet, ezért van mind a két szabványból ilyen kártya.

CD-ROM kártya. Egyes régebbi CD-ROM-meghajtókhoz szükséges. Csak 8 bites ISA buszos kártya lehet.

SCSI kártya. Scanner, SCSI winchesterek, egyéb eszközök, vagy külső CD ROM csatlakoztatásához használják. Az SCSI kártyákra külön kábellel lehet csatlakoztatni az SCSI eszközöket. Az SCSI esetén lehet beszélni, SCSI-I, SCSI-II vagy UltraWide SCSI szabványról. Az SCSI buszrendszer szabványának legnagyobb átviteli sebessége 40 MB/s.

Régebben a soros és a párhuzamos portok is külön kártyán voltak. Ma már ezeket is az alaplapokon helyezik el, és csak a csatlakozókat vezetik ki az alaplapról a bővítőhelyekre, de azért az olyan gépekbe, amelyekbe több nyomtatókimenetet kell tenni, lehet kapni külön printer kártyát. Létezik ISA és PCI buszos is. Egyes PCI-os nyomtatókártyákon 4 db LPT port is lehet!

A perifériák csatlakoztatása

Minden perifériának megfelelő tápfeszültséget kell biztosítani. Ezt a dobozban lévő tápegységről jövő csatlakozókkal lehet megtenni. Ezek a csatlakozók asszimetrikusak, az apán lévő megfelelő letöréseknek az az anyán lévő megfelelő 45 fokos letörésekhez kell passzolnia. Ha a tápcsatlakozót fordítva erőszakoljuk bele az aljzatba, akkor könnyen az alkatrész vagy a tápegység meghibásodását is okozhatjuk. A 3,5"-os floppy esetén másfajta tápcsatlakozó van, azt is csak egy féleképpen lehet bedugni az aljzatba.

Amikor a HDD-ket, és a CD-ROM-okat vagy floppy-kat csatlakoztatjuk a vezérlőhöz, akkor a csatlakozó szalagkábelt kétféle módon lehet bedugni minden aljzatba. A fordított csatlakoztatás nem okoz gondot a gépben, csak nem működik majd a gép. A HDD és FDD csatlakozók egymástól jól különböznek.

A floppy csatlakozókábelén három csatlakozó van. A kábel egyik vége a vezérlőkártyára vagy az alaplapra csatlakozik, ha az alaplapon van kiképezve a vezérlő, a közepe a B: jelű és a másik vége az A: jelű floppy lesz hardveresen beállítva. A kábelben van egy csavarás, ahol néhány kábel helyet cserél egymással. Ez az asszimetria hozza létre a különbséget a két floppy között.

A winchester kábeleken általában szintén három csatlakozási lehetőség van, hiszen a PC-en egy winchester vezérlőre két IDE eszközt lehet rátenni, két winchestert, egy winchestert és egy CD-ROM-ot, vagy két CD ROM-ot.

Az alaplapon általában megjelölik a csatlakozófelület 1-es vezetékét. A szalagkábeleket úgy kell bedugni, hogy a szalag egyik szélén lévő piros jelzés kerüljön az egyes jelzés oldalára.

Ha nagyon kicsi a hely, akkor egy összeszerelt PC belsejében nagy káosz tud kialakulni. Törekedni kell arra, hogy a kábelek minél célszerűbben, minél katonásabb rendben haladjanak a gépben. Ha van arra lehetőség, akkor egy gép összeszerelésénél nagyobb házat érdemes venni, mint amit feltétlenül muszáj. A nagyobb házban jobban lehet szerelni, könnyebb a bővítése, jobb benne a levegő áramlása, tehát jobb lesz a hűtése.

A Winchester és a floppy oldalán az egyes jelzésnek a tápcsatlakozó felőli oldalon kell lenni. Floppy esetén lehet kivétel.

Az SCSI kártyákon a korábban felsorolt szabványok mindegyikének saját szabványos csatlakozótípusa van. Az SCSI kábeleken több leágazás is lehet. Egy SCSI vezérlő esetén maximálisan 7 eszközt lehet a kábelen használni, beleértve az SCSI vezérlőt is. Az SCSI rendszerben az eszközön beállítható sorszám különbözteti meg az egységeket, amely sorszámot az összeszereléskor be kell állítani. A számok 0-tól 7-ig mehetnek, a 0 mindig a vezérlőkártyát jelenti. Az SCSI kábelre fizikailag utoljára feltett SCSI eszközön be kell állítani a kábel lezárását. Ez egy jumper, ellenállássor, vagy egy kapcsolónak a beállítását jelenti. Ha egy SCSI csatolón két csatlakozási lehetőség van, akkor és mind a kettőt ki is használjuk, akkor mind a két kábelt le kell zárni.

Végső összeszerelés

A vezetékeket célszerű elrendezni a ház belsejében, a kapcsolók és ledek vezetékeit egy műanyagszorítóval összeszorítani, vagy be is lehet őket fonni. A szalagkábeleket lehetőleg törés és feszülés nélkül kell elvezetni. Vigyázni kell, hogy a gépben lévő kábelek a processzor hűtőventillátorát még véletlenül se akadályozzák a működésben.

Nem szabad a szerelés során csavarokat vagy egyéb fém részeket a gép dobozában hagyni. A rövidzárlat végzetes lehet.

Mivel az összeszerelt gép kipróbálás előtt még nem célszerű összeszerelni, ezért különös óvatossággal kell eljárni a nyitott háznál. Az érintésvédelmi szabályokat mindenképpen be kell tartani! Csak földelt fali csatlakozót használjunk, az áram alatt működő gépbe ne nyúljunk. Ha a gépbe kell benyúlni, akkor először állítsuk le a gépet, húzzuk ki a 220 Voltos vezetéket a gépből, és csak utána nyúljunk a gépbe.

Ha mindent megfelelően tettünk eddig, akkor a külső csatlakozókba bedugjuk a Monitort, a billentyűzet, az egér csatlakozóját, esetleg a monitor tápfeszültség csatlakozóját a ház megfelelően kiképzett helyére.

Ezután lehet csatlakoztatni és a gépet a hálózati áramra és bekapcsolhatjuk. Ha minden sikerült, akkor bejelentkezik a BIOS és kéri egy idő múlva a rendszerlemezt a gép, de ez már a következő nagy fejezet témája.

Tipikus összeszerelési hibák

A Winchester nem pörög fel hallhatóan - hibás a winchester vagy nem kap tápfeszültséget, vagy valamilyen más egység - másik winchester, esetleg CD-ROM akadályozza. Ekkor a két egységet külön IDE csatlakozóra kell helyezni. A winchester legyen az elsődlegesen, a CD ROM a másodlagosan.

Két winchester vagy CD-ROM drive-ok nem akarnak egymást látva üzemelni egy gépben. A Single Master kifejezés bizonyos winchesterek esetén valóban azt jelenti, hogy csak egy winchester van azon a szálon. Ilyenkor előfordul, hogy a Slave-nek feltett másik winchester akadályozza működését. (WD winchesterek) Master with Slave-nek kell beállítani.

A memória nem jó vagy nincs helyesen behelyezve - a gép ütemesen sípol.

A bekapcsoláskor nem jelenik meg kép a képernyőn. - nincs csatlakoztatva a monitor, vagy nem kap áramot, vagy hibás a videó vezérlő. Az újabb alaplapokon a monitor jelezhet az alaplapnak, és kettőt sípol a gép, ha a monitor nincsen csatlakoztatva.

A LED-ek nem a megfelelő értéket mutatják - újra be kell állítani őket. Előfordulhat, hogy a LED-ekből jövő vezeték csatlakozóját meg kell fordítani, és úgy csatlakoztatni.

Sok egyéb hiba lehet még, amelyre szervizelés közben is figyelmet kell fordítani. Minden csatlakozó potenciális hibaforrás. Különösen régi gépek átalakítása során, az elöregedett, korrodálódott vagy kilazult csatlakozók időnként megmagyarázhatatlan leállásokhoz vezethetnek. Ilyenkor a kérdéses kártyákat, csatlakozókat ki kell húzni a helyükről, az érintkezőket le kell tisztítani, fémes felületet kell létrehozni, majd a helyükre visszatenni. Biztosan kell csatlakozniuk a megfelelő helyekre. Ha van rá lehetőség, akkor célszerű őket áthelyezni másik aljzatba, másik vezérlőkábelt használni, stb. A számítógépekben alkalmazott áramkörök általában két rétegűek, de vannak több rétegű eljárással, készült áramkörök is. Ha az ilyen áramköröket hajlítjuk, deformáljuk, akkor előfordulhat, hogy az áramkörön lévő huzalozás megpattan - néha csak tizedmilliméter vastagok a huzalok -, és ilyenkor is megmagyarázhatatlan hibák jelennek meg. Az ilyen hibát csak nagyon nehezen lehet megtalálni és kimérni.