MEZOPOTÁMIA.

Mezopotámia.

Babilónia és Asszíria.

Mezopotámia az a teknöszerü lapály, mely két hatalmas folyam, az Eufrátesz és a Tigris közt terül el Ázsiában. Ez a két folyam adott nevet az országnak már ösrégen. Mezopotámia görögül annyit jelent: folyamköz. Nevezetes a két folyam szabályos áradása és apadása.

Áprilisban, mikor a hó megolvad a hegyeken, mind a két folyó kiárad a medréböl és elönti az országot, s csak szeptemberben húzódik megint vissza a medrébe. De míg az Eufrátesz szelíd folyása termékeny iszappal trágyázza meg a lapályt, a rohanó Tigris nem ritkán elmossa magával a szántóföldek termö talaját is. A két folyam sajátságos helyzeténél fogva az ország két részre szakadt. A déli rész Babilónia, az északi rész Asszíria. Az egész Babilónia teljesen sík terület, amelynek földje alig észrevehetöen lankásodik a tenger felé. Eredetileg a napon megkeményedett, iszapos föld vagy mocsár volt, számos folyóval, amelyek vagy a Tigrisbe szakadtak, vagy az ingoványba vesztek. Csak óriási nád nött rajta, semmi egyéb. De a lerakódott talajban hatalmas termékenység csirái lappangtak. Az elsö telepesek öntözöcsatornákat ástak, töltéseket raktak, szóval derekasan nekiláttak a föld megmívelésének. A puszta területböl a világ legtermékenyebb, leggazdagabb országa lett. A gabona rendes évben kétszázszoros szemet adott. A búza, árpa és a szezámfü óriási nagyságra megnött, a levelük nem ritkán négyujjnyi széles is volt. Sok volt a pálmafa is, amelynek minden részét felhasználták. És a folyókban mindig böven volt a hal. Mikor Mezopotámia elöször szerepel a történelemben, oly népek lakják a földjét, amelyek régen túl vannak már a kultúra kezdetén. A két nagy folyam torkolata körül a szumírok laktak s tölük északra az akkádok. Nem indogermán népek voltak, hanem valószínüleg turániak. A Tigrisen túl ellenben a harcias kosszakok, a mai kurdok rokonai, s ezek mellett, azon a földön, amelyet a szumírok Ilammának vagyis fennsíknak, a biblia pedig Elám-nak nevez, a szintén indogermán eredetü, rokon kisszik laktak, akiknek Szúza volt a fövárosuk.

Ez utóbbi két indogermán törzs vad nép volt és mindig nagyon elmaradt kultúra dolgában nyugati két szomszédja mögött. Északkeletröl, a hegységen keresztül valószínüleg már 3000 évvel Kr. e. szemiták vándoroltak be Mezopotámiába, akiket az akkádok és szumírok szívesen fogadtak, mert támogatóikat látták bennük a vad, elámi szomszédok ellen. Szántóföldeket és legelöket adtak nekik, és tekintélyes családjaikat befogadták a városi szövetségbe is. A szemita bevándorlók, akiket kaldeusoknak neveztek, eleinte Akkádiában telepedtek meg, de késöbb lassan benyomultak Szumíriába is. Egy gyarmatuk keletre vonult a Tigrishez, ahol késöbb Asszíria keletkezett. Az asszírokban meg is maradt a szemita elem. A bevándorlók csakhamar egészen elsajátították az öslakók magasabb kultúráját, mindenekelött az írást, a szemita nyelvbe viszont számos akkád szó hatolt. Lassan a szemiták kerültek túlsúlyra Mezopotámiában, s végül az ösi turáni nemzetség el is tünik.

Az ösi Babilónia története.

A babiloni, valamint késöbb az asszír történelem föforrását maguk az eltünt népek hagyták hátra. Évezredeken keresztül romok és törmelékek között voltak eltemetve ezek a híradások, amelyeket kiváló régiségbúvárok: Fresnel, Oppert, Rawlinson, Taylor, Smith és Sarzec ástak ki és fedeztek fel a tudomány számára. Ezek a híradások egytöl-egyig ékírással vannak írva.

Formájuk és tartalmuk rendkívül változatos. Vannak köztük szoborfeliratok, henger alakú pecsétek, agyaghenger és agyagprizma-feliratok, aminökre egy-egy építmény alapítási jegyzökönyveit írták rá. Elég nagy a számuk a feliratos kö és bronztábláknak a templomok és paloták falain. Égetett anyagtáblácskákon egész könyvtárakat is találtak. A változatos tartalmú feljegyzések gazdag forrásul szolgálnak e régmúlt idök történetéhez. A hivatalos királyi feliratok és a gyakran igen hosszú alapító oklevelek, továbbá magánemlékek, fogadalmi táblák, adásvételi szerzödések, egész nagy vallásos és mondás tartalmú irodalom, hösköltemények és állatmesék, csillagászati feljegyzések, földrajzi, történelmi adatok mind hozzájárulnak 141f59b ahhoz, hogy élet varázsolódjék az évezredek elötti eseményekbe. A babilonok östörténete a mondák homályába mosódik el. Azt tartották, hogy elsö tíz királyuk istenek és félistenek voltak. Ezek közül az elsö harminchatezer évig uralkodott a mesés hagyomány szerint s az isten-dinasztia utolsó tagja alatt volt a nagy vízözön, amikor Bál haragra gyúlva az emberek bünei miatt elhatározta, hogy megsemmisíti öket. A történelem szempontjából azonban fontosabb az, hogy valóságos történetírást is találunk az emlékek között: krónikákat és történeti adatjegyzékeket, amelyek csaknem mindig egykorúak. Ezekböl kiderül, hogy Babilónia legrégibb uralkodói az egyes városok királyai voltak, az úgynevezett papkirályok, patizik.

Egy ilyen papkirálynak a pecséthengerét is megtalálták, amely a világ legrégibb írott müemlékei közé tartozik. A papkirályokat késöbb a politikai királyok váltották fel Szirgullában Kr. e. több mint négyezer évvel egész sor király uralkodott már, akiknek feliratai nagyon emlékeztetnek még a képírásra, amelyböl késöbb az ékírás fejlödött ki. Egyik legösibb király Ur-Ghanna volt Kr. e. körülbelül 4500 táján. A szirgullai királyok hatalma azonban elenyészett, mikor Észak-Babiloniában hatalmas birodalom támadt, amely leigázta egész Babilóniát. Kr. e. körülbelül 4000 táján Agadiban hatalmas szemita eredetü uralkodók éltek. Szárgon volt közülük az, aki a hódítás nagy munkáját befejezte. Ez a Szárgon voltaképpen nemzeti hös volt, akinek életét mondák ékesítik. Emlékoszlopán, amelyet késöbb emeltek Agadiban, ez a nevezetes felírás van, amely nagyon emlékeztet Mózes és Romulusz kivételének a történetére: "Szárgon vagyok, a hatalmas király, Agadi királya. Anyám szegény nö volt, atyámat nem ismertem, de atyám öccse a hegyekben lakott. Azu-pirami városában, az Eufrátesz partján fogant engem anyám, aki szegény volt. Titokban szült meg; nádkosárba helyezett el, földi szurokkal elzárta a kapumat és beletett a folyamba, amely nem nyelt el engem. A folyam levitt engem Akkihoz, a földmívelöhöz.

A jóságos szívü Akki kiemelt engem a folyamból, mint egyetlen fiát felnevelt engem, Akki, a földmívelö és kertészévé tett. Kertészkoromban hajlott felém Isztár istenasszony kegye, király lettem és 45 esztendeig uralkodtam. "Szárgon három ízben nyomult délnek, egészen a Perzsa-öbölig és leigázta Mezopotámia összes városi kiskirályait. Többnyire azonban meghagyta öket méltóságukban, mint vazallusait. Miután Szíriából is diadalmasan tért vissza, helyreállította az aganehi templomot és felépítette az ulbari piramist, amely Anunit istennönek volt szentelve. Ez a nagy király ápolta a tudományokat is. Urukhban könyvtárat alapított s azóta a könyvek városának nevezték Urukhot. Összegyüjtette a régi könyveket, amelyek a szent hagyományokat tartalmazták és új szemita nyelvü könyveket íratott belölük. Az egyik ilyen könyvben megtaláljuk a régi csillagászok feljegyzéseit és a jóslás szabályait. Egy másikban a szemita és az akkád nyelvtan szabályai vannak összefoglalva. A késöbbi asszír király, Asszurbanipál égetett agyagtáblákra íratta át e könyveket, s ezeknek maradványait ma a londoni British Múzeumban örzik. Szárgon fia, Naram-Szin Kr. e. 3750 körül uralkodott. Alatta épségben maradt a birodalom, de azután hanyatlás következett be. Agadi és Urukh viszálykodott egymással és ez a viszály nagyon elsorvasztotta az ország eröit.

Ez idö tájt megint Szirgullában támadt föllendülés, ahol 3300 körül Ur-Bau papkirály uralkodott, aki egész új templomot építtetett, s akinek korából számos felirat és egy hosszabb feliratú szobor maradt ránk. Majd 3100 körül a hatalmas Gudia uralkodott Szirgullában, akinek emlékét számos szumir nyelvü felirat örzi. Gudia, úgy mint Szárgon, alacsony sorban született. Egyik felírása így hangzik: "Anyám nem volt, anyám a vizek mélysége volt; apám nem volt, apám a vizek mélysége volt. Dunzidda volt az az ember, akinek tekintete rám esett, és aki életemet meghosszabbította." Eszerint lelenc volt s ennélfogva trónbitorló, aki Ur-Bau után több nemzedékkel magához ragadta a király hatalmat. Gudia független volt Agaditól, legalább minden rávonatkozó adat korlátlan uralkodónak bizonyítja öt, akinek hatalma messze túlterjedt Babilónián. Élénk kereskedelmet üzött egész Babilóniában, söt a Libanonig. Felírásai szumir nyelvüek. Építkezései és emlékmüvei körülbelül akkor keletkeztek, mikor az egyiptomi piramisok. Csodálattal kell róluk megemlékezni, mert nagy müvészet és bámulatos alkotó képesség nyilatkozik meg bennük. Utódai buzgón építették a városokat és a nagy templomokat. De hatalmuk köre és a birodalom fövárosa folyton változott. A szumír királyok mellett felbukkannak már szemita eredetü uralkodók is. Ez idöben a holdistennek szentelt Ur volt a birodalom fövárosa. Nagy katasztrófa szakadt egész Babilóniára Elám felöl Kr. e. 2300 körül. Elám a Tigris keleti partján terült el.

Városaiknak külön királyaik voltak, de ezek mind elismerték fejüknek s Szúzában székelö elámi királyt. Minthogy épületfa és kö nem volt Elámban, ellenben agyag és iszap böségesen volt, ezek a városok többnyire a napon szárított téglából épültek. Szúza volt ezen a vidéken a kultúra középpontja és Szúza helyi istenei voltak a legtekintélyesebbek. Az elámi nép rokona volt az akkádoknak, bár ezeknél sokkal fejletlenebb volt a kultúrája. Kudur-Nankhundi elámi király volt az, aki Kr. e. 2280 körül elfoglalta Akkádiát, a templomokat kifosztotta és az istenek szobrát Elámba hurcolta. Az elámi betörések késöbb ismétlödtek. Az elámiak idövel annyira elhatalmasodtak a folytonos támadások következtében elzüllött Babilóniában, hogy Kr. e. 1960 körül Iri-Aku larzai király már elámi ember volt és uralkodott egész Babilóniában. De végül elkövetkezett az elámiak bukása is. A bábeli Khammurrágász fellázadt Iri-Aku ellen, legyözte öt és elfoglalta az egész országát. Fövárosává Bábelt tette meg. Így támadt Babilónia birodalma. Khammurrágász, aki Kr. e. 1923-ban került trónra, bár a neve szumír volt, mégis dinasztiája minden királyával együtt sémi eredetü volt s ez idötöl fogva a sémi elem lett uralkodóvá egész Babilóniában. A szumír népesség egyre jobban összevegyült a szemitákkal és pár száz év múlva megszünt a nyelve is, amelynek ismerete csak a papok hagyományaiban öröklödött tovább nemzedékröl-nemzedékre.

Khammurrágász, miután hatalmát megszilárdította, hosszú uralkodásának többi idejét arra fordította, hogy az elmúlt évszázadok bonyodalmainak pusztító nyomait eltörölje. Mindenekelött nagyszerü csatornahálózatot és töltéseket építtetett, s megifjult országát hálából az istenek iránt hatalmas templomokkal ékesítette. Talán ö alapította a bábeli Il-Szag-Illa szentélyt is, amelyet késöbb Nebukadrezár restauráltatott. Khammurrágász Kr. e. 1868-ig uralkodott. Utódai alatt belsö zavarok annyira meggyöngítették a birodalmat, hogy egy ízben az ellenség egy betörés alkalmával elhurcolta Bábel védö isteneinek a szobrait is, Marduk isten és Tirbanit istennö szobrát az északnyugati Khana földjére. Így esett aztán, hogy Kr. e. 1700 körül az ország megint idegen uralom alá jutott. Az eláimakkal rokon kosszákok törtek be az országba s elfoglalták Bábelt és az egész birodalmat. A kosszákok úgy, mint az elámiak, híres nyíllövök voltak s Babilónia méd-elámi határterületén laktak. Ez a merész hegyi nép adta meg a babiloni történelem színét körülbelül Kr. e. 1300-ig, söt még tovább. Mert amint igen gyakran megtörténik, hogyha civilizálatlan, vad hordák letelepszenek egy kultúrországban: a kosszákok itt is teljesen elfogadták a legyözöttek kultúráját s nyelvben és szokásban, söt ami a legfontosabb, még vallásban is teljesen átvedlettek babilónokká.

Királyaik buzgón imádták Babilon ösi isteneit s csak a nevük vallott arra, söt néha már ez sem, hogy voltaképpen idegenek. A hódítók és a legyözöttek összeolvadásának a folyamatáról nem sokat tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy a hegyi néppel való keveredés javára vált a babilónoknak. A kereskedelem és az általános jólét fellendülését élte a kosszák uralkodók alatt. Kifelé is nagy tekintélye volt a birodalomnak. Az Eufrátesz mellett élö népek rettegtek a babiloni fegyverektöl. Úgy látszik, háború nélkül visszakapták a babilónok a tölük egykor elrabolt ösi istenszobrokat. A kosszák-dinasztia uralkodói között Agu-kak-rimi volt a leghatalmasabb. Korlátlan ura volt nemcsak Babilonnak, hanem valamennyi szomszédos keleti területnek is. Feltünö, hogy ilyen hatalmas uralkodó nyugat felé nem próbált hódítani. De mindjárt megértjük ezt, ha elgondoljuk, hogy nyugaton Kr. e. 1600 táján egyenrangú hatalmas uralkodó kortársa volt Agu-kak-riminek III. Totmesz egyiptomi fáraó, aki csapataival elörenyomult Mezopotámiáig. A babilon-kosszák birodalmat félt ugyan megtámadni, de ez is óvakodott III. Totmesszel összeütközni. A késöbbi királyokról semmit sem tudunk, vagy alig többet a puszta nevüknél. A kosszák-dinasztia fénykora is lejárt idövel s megkezdödött a hanyatlás kora. A szomszédos Asszíria egyre hatalmasabb lesz, s egyelöre összehúzódásra kényszeríti Babilóniát. A kosszák királyok Kr. e. 1154-ig uralkodnak s szemita neveik arra vallanak, hogy a kosszák nemzetiség teljesen felszívódott már a Babilónia szemita népességébe. Babilónia újabb korszakának a történetét nem lehet függetlenül tárgyalni, hanem csak Asszíria történetével kapcsolatban. Elöbb azonban foglalkozni fogunk Ó-Babilónia kultúrájával s azután az ókor többi keleti népének a történetével.

Ó-Babilónia kultúrája.

Ó-Babilónia megmaradt emlékei mind azt bizonyítják, hogy Babilónia népessége Khammurrágász elött már évszázadokkal a kultúra bámulatos színvonalát érte el. Törvényei, erkölcse, kereskedelme, müvészete mind oly fejlett, hogy valósággal virágkorát éli ekkor a babilóniai kultúra. Hogy a szemitáknak mennyi részük volt e kultúra kifejlesztésében, azt nem igen tudjuk megállapítani, csak egyes területeken, így a csillagászat és a csillagjóslás terén, amely szemita eredetü. De tudjuk, hogy mikor a szemiták bevándorlása megkezdödött, a szumírok és akkádok már államéletet éltek. Értettek többféle kézmüipart, fel tudták dolgozni az ércet. A legösibb sírokban is találunk a csiszolt köeszközök és fegyverek mellett arany, bronz és vastárgyakat. A bronz a leggyakrabban elöforduló érc, a vasat azonban, amely ritka, nem fegyverré, hanem durva ékszertárgyakká dolgozták fel. Fejlett politikai és vallási törvényeik voltak és ismerték az írás müvészetét. Ennek a müveltségnek az alapjait tehát a szumír és akkád ösi turáni népek vetették még meg.

A vallás.

A Babilóniában élö turáni törzsek ösi vallása, amelyet öshazájukból hoztak magukkal, nyers samanizmus volt, mint az összes turáni népeké, amelyeknek vallásos érzését és gondolkozását át meg áthatotta a démonok és kisebb szellemek hatalmában való hit. Ennélfogva vallásuk túlnyomó részben oly ceremóniákból áll, amelyekkel ellensúlyozni vagy felidézni akarják ezeknek a démonoknak a hatalmát. A szumír bübájosok számos ösi varázsformulája is fennmaradt. A gonosz szellemek, amelyek minden elképzelhetö rosszal megverhetik az embert, a legkülönbözöbbek. Rendszerint heten lépnek fel egyszerre. A sivatagból jönnek, vagy a föld és a víz mélyéböl, vagy pedig a fénylö tér távoli régióiból. Ők okozzák a betegséget, özönvizet, földrengést, rossz termést és minden egyéb bajt. A szellemek közül némelyik hatalmasabb, de azért nem istenség. A legelökelöbb két szellem a menny és a föld szelleme. Anu, a menny megközelíthetetlen szelleme inkább csak fogalom marad. Helyette és az ö nevében cselekszenek a többi szellemek. A démonok urát Inlillának is nevezték. Ez tehát azonos Anuval. Ea, a Föld szelleme segítö jó szellem, akit a Jónak, Duggának is neveztek. Közte és a démonok által sanyargatott emberek között a közvetítö Eának elsöszülött fia: Mirri-dugga. Anu legszebb megjelenési formája gyanánt a Napot és a Holdat tisztelték. A szemiták befolyásával átalakult ez az ösi vallás is.

A szemiták egy föistent tiszteltek, akinek "úr", Bál volt a neve vagy "Isten", Ilu-El. Úgy képzelték, hogy Bál fényben él s ezért föjelképe a Nap volt. Mellette különösen a csillagokat tisztelték. Ezt a fény és csillagtiszteletet próbálták összeolvasztani a szumír hittel. Kr. e. 3000 körül kezdödik a két vallás vegyülésének a folyamata és, 1900 körül be is fejezödik és létrehozza a babilóniai államvallást, amelyet az asszírok is átvettek. Az ég nagy szelleme, Anu és a Föld szelleme, Ea mellett megjelenik a harmadik hatalmas istenség: Inlilla, a szellemek ura, aki régente Anu egyik minösége volt, míg most külön istenség lett, egyenrangú a szemita Bállal. Inlilla nöi kiegészítöje a menny istenasszonya: Nanna vagy Isztár lett, az életerö istennöje és a Vénusz csillagistensége. Anu, Ea és Inlilla mellett elötérbe nyomult néhány régi helyi istenség is: Szin, a holdisten, Samasz, a napisten, akinek Larzában volt nagy temploma és Ramman, a mennydörgö viharisten. Amar-uduggát vagy Mardukot, akit Bábelben tiszteltek, mint a fény istenét, a hasonló hangzás miatt összeolvasztották Mirri-duggával. Szerepelt továbbá még a romboló Nergál és a harcos Nindár, a két ösi szumír istenség. A két vallási felfogás összeolvadásának külsö megnyilvánulása az volt, hogy az akkor ismeretes öt bolygócsillagot beosztották egy-egy föisten, mint védöura mellé.

A Jupiter védöura Marduk volt, a Vénuszé Isztár, a Marsé Nergál, a Szaturnuszé Nindár, akit szárnyas bika vagy emberfejü oroszlán képében ábrázoltak és a Merkúré Nabu, a bölcsesség és jövendömondás védöje. Az istenek nevei változtak tehát és papi befolyás alatt kialakult egy teljes istenrendszer, de az istenek elképzelése a régi maradt. A vallás középpontja továbbra is a démonok tisztelete maradt, akik szörnyalakokban, mint griffmadár, sárkány vagy egyszarvú jelennek meg, hogy bajokat hozzanak az emberek fejére. Az ellenséges démonok elöl a nagy istenekhez, különösen Mardukhoz menekül az ember segítségért, akinek harcát a démonokkal számos monda örzi és számos dombormü, meg szobor ábrázolja. Azt hitték, hogy az égi hatalmak hatása különösen a csillagokban nyilatkozik meg, s ezért állandóan megfigyelték a csillagokat, és a jövöt próbálták belölük kitalálni. Így támadt az asztrológia vagy csillagjóslás és ebböl a híres kaldeus csillagászat kezdete. A csillagászat tudományában a babilóniaiak voltak az emberiség tanítómesterei. Emellett nagy buzgalommal üzték a mágiát. De Mezopotámiában sohasem vált a vallás a szellemi élet középpontjává úgy, mint Egyiptomban. A káldeai mágusok nagy hírre tettek szert és nyomaikra akadhatunk a mai nemzetek babonáiban is. A szellemidézök ismerték a hatalmas varázsigéket, amelyekkel a jó isteneket meg lehetett nyerni és a démonokat le lehetett igázni.

Fontos szerepe volt e téren a talizmánoknak vagy amuletteknek, amelyeknek oly eröt tulajdonítottak, hogy maguk az istenek is tehetetlenek velük szemben. A mágusok továbbá arra is felhasználták a démonokat, hogy ellenségeiket ártalmatlanná tegyék, s a mágusok és az orvosok mindig egyetértöen dolgoztak. A betegség ugyanis mindig gonosz szellemek müve volt és ellene nemcsak orvosszerekkel védekeztek, hanem amulettekkel és varázsigékkel is. Így volt ez az egyiptomiaknál is. Egy mágikus könyv töredékeit örzik a londoni múzeumban, s a megmaradt számos amulettet is. A talizmán varázserejü, de teljesen értéktelen tárgy volt, gyakran jelekkel vagy felírásokkal ellátott kö vagy groteszk szobrocska, amely démont vagy szörnyeteget ábrázol. A párizsi Louvre-ban van egy talizmán, amely a délkeleti szél démonát ábrázolja. Kis bronzszobor ez, kutyatestü, saslábú, oroszlánkarmos négy karral, skorpiófarokkal és kecskefejjel.

Az írás.

Az írás feltalálói a szumírok voltak Mezopotámiában. Ősrégi idökben használták már az ékírást a saját nyelvük megrögzítésére. Az ékírás eredetileg képírás volt. A képeknek olyan formájuk volt, mint a valódi tárgyaknak, amelyeket utánozni próbáltak. Érdekes az itt bemutatott agyagtábla-töredék, amelyen megvan a legrégibb írás és ennek a jelentése a késöbbi ékírásban. Ez egyébként azt is bizonyítja, hogy a feltalálók utódai már maguk sem értették meg az eredeti, ösi formákat.

Az íróeszköz agyagtábla volt, amelybe vesszövel vésték bele az írást. Ez idézte elö az átmenetet a kerek betükröl a hegyes betükre, melyeknek képies formája azonban még mindig elég világos. A betüket egymás alá írták függölegesen és a sorokat jobbról balra olvasták. A legrégibb ismert írásemlékeken, ha hegyesek is képek, de összefüggöek. Csakhamar azonban elválnak egymástól - a használt íróeszközök hatása alatt - és ékalakú vonalak csoportjaira oszlanak. Ez volt az igazi ékírás. Ezt találjuk Khammurrágász király felirataiban Kr. e. körülbelül 2000 körül. Kezdetben tehát az ékírásjegyek képhelyettesítök, úgynevezett ideogrammok voltak. Nemsokára azonban a nyelvnek oly részei számára is jeleket kellett találni, amelyeket nem lehet képekkel kifejezni, így a ragokra és a viszonyszókra. Ezeket egy kissé egyszerüsített régi jelekkel kezdték leírni, s a jelek régi jelentését figyelmen kívül hagyták. Ez rendkívül fontos lépés volt elöre, mert ilyen módon ki lehetett fejezni a nyelvtani vonzatokat is, szóval úgy lehetett írni, ahogy beszéltek. Söt az írás függetlenné is vált a nyelvtöl, úgyhogy a bevándorolt szemiták a maguk nyelvét is a szumír írással írták le. Természetesen ez az ékírás még nagyon bonyolult volt, mert a betüjelek mellett használtak egész csomó fogalomjelet, ideogrammát is. Sok jelnek többféle jelentése is volt. Mindennek az lett a következménye, hogy az írás teljesen a tudósoknak, vagyis a papoknak a monopóliuma maradt.

Ebböl az ó-babilóniai ékírásból fejlödött ki az ó-asszíriai s késöbb az új-asszíriai és az új-babilóniai folyó ékírás. A Kr. e. VIII. századtól kezdve használták az örmények, az elámiak és végül Babilon bukása után (Kr. e. a VI. században) a perzsák is, akik annyira egyszerüsítették, hogy csaknem ábécés írást csináltak belöle. Az ékírás megfejtése az emberi szellem egyik legbámulatosabb müve. A kutatás Perzsiában indult meg, ahol már a XVI. század óta figyelmessé lettek a nagyszerü romokra. Csodálkozva látták, hogy a romok sok helyén rejtelmes jelek vannak bevésve. Pietro della Valle ismertetett meg Európával néhány perzepoliszi jelet 1621-ben. De csak 180 év múlva, 1802-ben sikerült Grotefend Frigyes Györgynek néhány szót megfejtenie a pontos másolatok nyomán. A másik nagy önálló jegyfejtö az angol Rawlinson Henrik volt 1846-ban. A hatvanas évek végén azután a tudós régiségbúvárok egyesült erejének sikerült a perzsa ékírást teljesen megfejteni. A régebbi ékírás jeleinek hangértékét szintén tisztázták már, de azt még nem állapították meg a tudósok, vajon milyen nép nyelvén van írva az ó-babilóniai feliratok tömege. Valószínü, hogy szúzai nyelven. A szumír-akkádok nyelve az ural-altáji nyelvtörzshöz tartozott, amelynek hajtása a török, a mongol és a magyar. Ez a nagykultúrájú ösi nép tehát, amely hatással volt az egész modern civilizációra, nekünk magyaroknak is rokonunk volt.

Jog és törvény.

Az ó-babilóniai jogéletet föleg azokból a magánokiratokból, többnyire adásvételi szerzödésekböl ismerjük, amelyeket agyagra írva találtak különbözö helyeken. Ezek szerint jólét és rendezett viszonyok voltak mindenütt ezekben az ösi országokban. A nöknek igen becsült állásuk volt. Még akkor is lehetett külön magánvagyonuk, ha férjhez mentek. Az a férfi, aki elvált a feleségétöl, egy fél ezüst mínát fizetett neki kártérítésül. De azt a nöt, aki a férjét elhagyta, megfojtották. A fiút, aki az anyát megtagadta, "földböl és vízböl" kizárták, ha az apját tagadta meg, az apa megnyírhatta, ami nagy szégyen volt, rabszolgamunkákat végeztethetett vele, söt el is adhatta. Ha az apa nem akart többé tudni a fiáról, a fiúnak el kellett hagyni a szülöi házat. Ennél többet ezideig még nem igen tudunk az ó-babiloniak jogéletéröl.

Irodalom.

A legrégibb irodalmi emlékek közül valók a varázsigék vagy büvös formulák, amelyek nagy része még a harmadik évezred elötti idökböl való, továbbá közmondások, apró dalok és a már említett családi törvények.

Ifjabbak a Nibur tiszteletét zengö himnuszok, amelyek nagyrésze a Kr. e. második évezredböl származik. Kultúrhistória szempontjából roppant fontosak ezek a szumír nyelvemlékek. De sokkal érdekesebbek ezeknél a szemita hitregék és eposzok, amelyeket Smith György angol kutató fedezett fel. A legfontosabb a Nimród-eposz, amelynek a világ teremtéséröl szóló legenda és más legendák mellett egyik epizódja a vízözön története. A Nimród-eposz tizenkét éneke 3000 sorból áll s tizenkét táblára volt írva. Ezekböl sok töredék megmaradt. Az érdekes hösköltemény Kr. e. 2300 évvel keletkezhetett. Szerzöje Szin-liki Unnini. Az eposz höse Giszdubarra, aki nem más, mint a bibliai Nimród. A monda maga, amelyet az eposz feldolgoz, még sokkal régibb és eredete az ösidökbe vész. Az eposz tartalma a következö: Dumuzi isten halála után felesége, Isztar uralkodik a szumír Erekhben. De az elámiak betörnek az özvegy istennö birodalmába, és fövárosával együtt elfoglalják. Ekkor segítségére jön a szorongatott szumíroknak a világszerte ismert hös, Giszdubarra (Nimród). Miután vitézsége próbájaképpen puszta kézzel megfojt egy hatalmas oroszlánt, sikerül neki szövetséges barátjául megnyernie a messze lakó Eabani-t, aki félig bika, félig ember. Ezzel együtt megöli Zumbabát, az elámi zsarnokot. Nimród elnyeri a trónt és Isztár istennö jutalmul felajánlja neki szívét és kezét: "Téged akarlak férjemül, Nimród... Te légy a férjem, én leszek a feleséged - mondja az istenasszony. - Urni-köböl való kocsin járj.

Aranyos legyen az ülés és ragyogó a rúdja. Nagy hódításokkal szerezz dicsöséget... Szolgáljanak neked fejedelmek és urak... Hozzád fogható senki ne legyen!" De az istennö szerelme halálos volt arra, aki elfogadta. A hös gúnyosan visszautasítja a szeszélyes istennö veszedelmes ajánlatát: "Úrnö, hogyan kössem én le hozzád magamat? Álnok és áruló a te isteni koronád, szegény és értéktelen a te királyságod! ... Jajveszékeltél Dumuziért, az elsö férjedért és mégis te ölted meg öt gyilkos bánattal! Szerettél egy pompás sast, és mégis verted öt és eltörted a szárnyait... Szerettél egy hatalmas oroszlánt és elraboltad a karmait, hetet egyszerre! Volt egy kedvenc paripád, híres csataló, ez ívott és láz mérgezte meg... Szeretted az ország királyát is, de megverted és leopárddá változtattad... Szeretted Izullanut, apád helytartóját... De mikor hozzá mentél, kegyetlenkedtél vele... Megverted és sziklává változtattad és a sivatag mélyébe helyezted el! ... Most engem szeretsz, és úgy akarsz bánni velem is, mint a többiekkel!" Isztár dühös haragra lobban. Anutól egy szárnyas bikát kér bosszúja eszközéül, de Nimród és Eabani megölik a bikát. Isztár erre a város faláról megátkozza Nimródot, akit azonban örömujjongással fogad a nép. Az elkeseredett istennö erre elhatározza, hogy dacol a pokol borzalmaival is. Le akar szállni a sötétség hajlékába, Irkalla isten házába, hogy segítséget hozzon. De abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, elfogják. Eközben a földön nincs szerelem, és végül az istenek kiszabadítják Isztárt a halottak birodalmából.

Végül segítötársa akad az engesztelhetetlen Isztárnak Anunit istennöben, anyjában, aki Anunak a felesége. Ez megöli Eabanit és Nimródot betegséggel sújtja. Nimród kettös nyomorúságában ösénél, Samasznapisztim-nél keres segítséget, akit jámborságáért az istenek közé ragadtak. Fárasztó bolyongás után a nagy homoksivatagban, az Eufrátesztöl nyugatra eljut végül az üdvözültek országába, ahol eröszakkal kell a bemenetelt kivívnia. Meg akarja tudni, hogyan lett Samasz-napisztim halhatatlanná. Samasz-napisztim (a bibliai Noé) elmeséli neki erre menekülését a nagy özönvízböl. Ez az elbeszélés a következö: "Szurripak városát az Eufrátesz mellett ismered. Ez a város nagyon régi, az istenek laktak benne. Áradást akartak csinálni, mindnyájan akik ott éltek: Anu, Bál, Nindár és erre akarták rábeszélni atyjukat." A kifürkészhetetlen bölcsességü Úr azonban, Ea isten, tanácsot ült velük és elhatározásukat tudtára adta Samasz-napisztimnek: "Hagyd el a házat, csinálj magadnak egy nagy hajót, készítsd el mennél hamarább. Meg akarják semmisíteni az élet magvát. Mentsd meg, aminek élnie kell és vidd a hajóra mindenfajta elevenségnek a magvát... Összeszedtem mindenemet. Mindent a hajóra vittem, minden szolgámat és szolgálómat, a mezö barmát, a rét állatait, a család tagjait mind a hajóra vittem. És mikor Samasz elhozta a meghatározott idöt, egy hang így szólt: Este romlás fog patakzani a mennyekböl. Eredj a hajóra és zárd el a kapudat...

Hajnal felé vihar kerekedett, egyre, erösebb lett. Közepében Ramman mennydörgött... Égig emelkedett Ramman isten árja, örvénnyé lett a szép föld... Hat nap és hat éjszaka eltelt. Szél, esö és áradás vett eröt mindenen. Hetednapra elült a vihar és az ár apadt... A víz apadt és az áradás megszünt. Mindeközben én a tengeren sodródtam és jajgattam, hogy az emberek lakóhelye iszappá változott. Mint fatörzsek úszkáltak a holttestek. Kinyitottam az ablakot és világosság hullt az ábrázatomra. És ekkor összerázkódtam, leültem és sírtam, és arcomon végigcsurogtak a könnyek. Áthajóztam a földeket, most szörnyü tenger volt valamennyi. És végül egy tizenkét láb magas földdarabhoz értem. Nizir földje felé sodródott a hajóm, de Nizir hegyei útját állták és a hajóm nem haladhatott tovább. Az elsö és a második nap így maradtam, a harmadik és negyedik nap hasonlóképpen, az ötödik nap nemkülönben. A hetedik nap kiküldtem egy galambot és a galamb elrepült, de nem talált sehol pihenöhelyet és visszatért. Kiküldtem egy fecskét és elrepült, ide-odarepült, de nem talált pihenöhelyet és visszatért. Kiküldtem egy hollót és repült. A holló elrepült és látta, hogy a víz leapadt, elöször félénken gázolta a vizet, azután nem tért vissza. És erre szélnek eresztettem az állatokat és áldozatot mutattam be. Oltárt emeltem a hegy csúcsán, az istenek beszítták a jó illatot.

És ekkor megjelent Bál, bámulva nézte a hajót, haragosan felzúdult az istenek és szellemek ellen: - Miféle lélek menekült meg itt? - De Ea szólt hozzá... És Bál meggondolta a dolgot, belépett a hajómba, megfogta a kezemet, talpra állított és talpra állította a feleségemet is és a kezét a kezembe tette, mellénk állt és megáldott bennünket: Eddigelé Samasz-napisztim ember volt, de most hasonlatos lesz ö is, meg a felesége is az istenekhez. De lakni a messzeségben fog Samasz-napisztim, a folyamok torkolatánál - és erre fogtak engem és elvittek a messzeségbe és letettek a folyamok torkolatánál." Ez a híres özönvíz története, amely csaknem teljesen megmaradt a tizenegyedik agyagtáblán. Ez a legfontosabb részlete az egész babilóniai irodalomnak. A tizenkettedik tábla töredékeiböl megtudjuk, hogy Nimród meggyógyult a betegségéböl. Azután visszatért Erekhbe és könyörgésére Eabanit Ea isten kiszabadítja az alvilágból és az üdvözültek honába helyezi át. Így végzödik a világ legrégibb elbeszélö költeménye. Megteremtésének dicsösége kétségtelenül Babilónia szemita népét illeti meg. De az eposz hatása nemcsak Babilóniára és Asszíriára terjedt ki, hanem a hellén mondavilág is sok pontban érintkezik a babilóniai hitregével. Nimród helyett a görögöknél Héraklész a nemzeti hös és a bikalábú Eabinit Kheiron kentaur helyettesíti.

A nemeai oroszlán, a krétai bika, Gerion, a zsarnok, a Heszperidák aranyalmája, a feleség, akinek Héraklész a halhatatlanságot köszöni, mindennek megvan a mintája a Nimród-eposzban. Mindez a föníciaiak közvetítésének tulajdonítható. Az eposzban található özönvíz-epizód azonban, amely aprólékos részleteiben is megegyezik a bibliai özönvíz történetével, kétségtelen bizonysága annak, hogy a héberek ezeket a mondákat a babiloniaktól vették át a babiloni fogság alatt. Asszurbanipál asszír király könyvtárában találtak még számos más elbeszélö töredéket, amelyek szintén bámulatosan hasonlítanak a bibliai világteremtés elbeszéléséhez. Igen sok az állatmese is Ó-Babilónia szemita irodalmában.

Müvészet és tudomány.

A müvészet kifejlesztése is egészen a szumír-akkád népnek köszönhetö. Babilónia építményeinek fa vagy tégla volt az építö anyaga, mert köbánya nem volt az országban. Csak a régi templomok alapzatai maradtak meg, ezeknek a tégláiról ismerjük a legrégibb királyok neveit. Nagyon egyszerü, tömör építmények ezek. Alakjuk négyszögletes. A belsejük rendszerint a levegön megszárított és szurokkal összetapasztott téglából van, bevonva kívülröl keményebb cserépréteggel.

A templomok, amelyek többnyire csillagvizsgálók is voltak, három-nyolc lépcsözetesen emelkedö emeletböl álltak. Az istenhegy ábrázolása volt ez, amelyeknek ormán trónol az istenség. A legfelsö emelten volt a szentély. Az alap külsö falainak az ékítése többnyire rendkívül egyszerü. Leghíresebb példája ennek a teraszos templomnak Bábel tornya. A cserépsírokban, aminöket különösen Ur-ban találtak, megvannak már a nyomai a boltíves építkezésnek. Minden téglaréteg egy kissé kijjebb nyúlik az alapjánál, amíg mind a két fal oly közel nem ér egymáshoz, hogy a zárókövet rá lehet tenni mind a két falra. Az ösi Ur város helyén Taylor egész sereg ösrégi sírhelyet talált. A halottak többnyire agyaglemezeken feküdtek boltozatos agyagüregben. Az agyagalapon nádfonatú, aszfalttal itatott gyékény volt. A vászonba bugyolált holttestet rendesen baloldalára fektették. A feje szárított téglán pihent, a lábai össze voltak húzva. Balkarja kinyúlik az agyaglapon, a kinyújtott jobbkar ujjai egy réztálba hajlanak bele. Gyakran átfúrt meteorkö-henger lóg zsinóron az egyik csuklón. A lábak közé és bordák alá alakokkal díszített, de felírástalan, homokköböl készült hengert helyeztek. A réztál mellett bambuszbot vagy a fürészhal porcogója fekszik, a lábak mellett pedig több lapos tálban halszálka, baromficsontok, medveállkapocs, datolyamag található és egy agyag vizeskorsó ivócsészével. Mindez azt bizonyítja, hogy a halottakat ellátták a nagy útra étellel és itallal. Gyakran van a sírban egy vagy több feliratnélküli, durva faragású pecséthenger is. A csontvázak a kiásás után az elsö érintésre porrá omlottak össze, de a levegön megkeményedtek.

A nöi csontvázakon aranygyürük, karkötök, gombok, akhátékszerek voltak. Gyakran kagylók is, kifúrva és karikákkal díszítve. Egy-egy ilyen sírban három-négy, söt egy helyütt tizenegy csontvázat is találtak. Volt azonban a temetkezésnek egy egyszerübb módja is: két agyagkorsót húztak rá fejtöl és lábtól a holttestre, és ezeket azután összetapasztották. E sírdombokban legcsodálatosabb a talaj alácsövezése. Ennek köszönhetjük, hogy az agyagkoporsók és a sírboltok tartalmukkal együtt oly sértetlenül maradtak ránk. A sírdombokat úgy tartották szárazon, hogy függölegesen, néha 12 méternyire is csöveket eresztettek a földbe, amelyek alul és fölül felfogták és elvezették a vizet a sírdombból. A legrégibb szobrászati alkotásaikon jellemzö az élethüségre való törekvés. Az eröteljes, élethü alakok alacsonyak, rövidnyakúak s igen nagy fejüek. A csupasz testrészek élethüsége csodálatos. A jobb váll és kar mindig csupasz. A körmök és ujjak a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva a kezeken. A szobrok ruházatában van valami patriarkális egyszerüség. A müvész megpróbálta már félénken a ruha ráncait is utánozni. Ez a törekvés az ó-keleti müvészetben páratlan a maga nemében. Számos példája maradt ránk a babiloni agyagmunkáknak minden korszakból. A kivitelük nagyon különbözö. Legtöbbnyire Isztár-Nannát, a szerelem istennöjét találjuk az agyagdombormüveken. A vésés eredeti és igen fejlett babilóniai müvészet volt.

Ezernyi gemmás hengert, úgynevezett pecsételö-hengert találtak a babilóniai romokban. Ennek a müvészetnek az eredete arra a keleti szokásra vezethetö vissza, hogy ott az emberek az okmányokon nem írták alá a nevüket, hanem a lágy agyagba vagy viaszba lepecsételték. Igen sok a gyürübe foglalt, vésett kö is. A feliratos pecséthengert sokszor amulettnek is használták. A tudomány terén a káldeaiak igen korán híres csillagászok és matematikusok voltak. Ez a két tudomány szorosan összefüggött a vallásos jelentöségü csillagjóslással. Hogy meghatározhassák azokat a befolyásokat, amelyeket a bolygók, fogyatkozások és más égi tünemények gyakorolnak az emberek sorsára, pontosan meg kellett figyelni, és fel kellett jegyezni az égen észlelhetö változásokat. E téren a káldeaiak voltak a nyugat tanítómesterei. Ők osztották be a nap pályáját fokokra, a napot tizenkét órára, az órát hatvan percre. Az ó-babiloniaknál ugyanis a hatvanas szám ugyanazt a szerepet játszotta, mint nálunk a 100. A hétnapos hét is babiloni eredetü: a hét holdnegyednek felel meg. Napjaink elnevezése is visszavezethetö közvetve erre az ösi népre. A csillagászattal foglalkozó 72 táblás fömunka, amelynek számos töredéke megmaradt, állítólag már Szárgon alatt készült. A számtan fejlettségét bizonyítja néhány tábla, amelyen négyzetszámok és köbszámok vannak.

Megérdemlik csodálatunkat a nyelvészeti munkák is, amelyeknek magyarázata az a szükséglet volt, hogy két különbözö nyelvü nép keveredése folyt Babilóniában évszázadokon keresztül. Sok a szótárszerü feljegyzés már Kr. e. 3000 évvel is. Mindenböl kitetszik, hogy Ó-Babilónia magas fokára jutott el a kultúrának már a történelem derengö hajnalán.

Asszíria.

Babilónia és Asszíria bensö szellemi kapcsolatban állott egymással. Az asszírok egész kultúrájukat a babilóniaiaktól vették át. A müveltséget, az erkölcsöt, az írást és a vallást is. Asszíria állami fejlödése azonban teljesen önálló volt. A két állam alapja kezdettöl fogva lényegesen más. Babilóniában népkeveredés volt kezdettöl fogva, szumírok és akkádok keveredtek szemitákkal és késöbb az elámi kosszákokkal. Asszíriában ellenben mindig egységes volt a nép: asszírszemita. Asszíria városai közül csak a nevek és a romok maradtak meg. Az ösi Asszur volt az asszír állam megalakulásának kiinduló pontja. Asszur adta a nevét a földnek és a népnek egyaránt. Róla nyerte nevét Asszur, a nemzeti isten is, aki az asszír hitrege szerint megelözte a nagy isteneket: Anut, Bált és Eát.

Míg Babilóniában az idök folyamán egész sor jelentékeny város váltotta fel egymást az elsöségben, mint vallási és politikai középpont, addig Asszíriában négy jelentös város volt csak: Asszur, Ninive, Kalakh és Arbela. Ezek közül is Ninive már igen korán háttérbe szorította a többieket. Ennélfogva Asszíriában erös, központosított kormányzatú állam fejlödött ki, amelynek története állandóan nagyon harcias jellegü volt.

Asszíria östörténete.

Az asszír birodalom östörténete mondák ködébe vész, amelyeknek nincs semmi történeti alapjuk. E mondákat Hérodotosz jegyezte fel. Ezek szerint a legösibb idöben egy Ninosz nevü király uralkodott Asszíriában, aki Ariaiosz arab királlyal egyesülten háborút indított Babilónia ellen, amelynek királyát gyermekeivel együtt elfogatta és kivégeztette. Azután legyözte az arméniaiakat és a médeket, ezeknek a királyait feleségeikkel és hét gyermekükkel együtt keresztre feszíttette. Legyözte Ninosz a perzsákat is, továbbá Kis-Ázsia népeit. Nagy birodalma a Földközi-tengertöl az Indusig terjedt. E háborúk után elhatározta, hogy várost építtet, amely nagyobb legyen minden eddigi városnál. Ezt aztán Ninosznak (Ninive) nevezte el. A város hosszúkás négyszögben terült el a Tigris partján. Hosszabb oldala 150 stádium volt, a rövidebb 90 stádium. Elökelö asszírokon kívül sok idegent is befogadott Ninosz ebbe a városba, amely a világ legnagyobb és legvirágzóbb városa lett. Régebbi háborúiban nem tudta legyözni Ninosz a baktriaiakat.

Most újra megtámadta öket, mert kudarcába sehogy sem tudott beletörödni. Hadseregében 1.700.000 gyalogos, 210.000 lovas és 10.000 hadiszekér volt. Ezzel az óriási haderövel is csak nagy veszteségek árán tudta végül a baktriaiakat városaikban bekeríteni. El is foglalta valamennyi városukat a fövároson, Baktrán kívül, amely hosszú ostromot állott ki. Ninosznak Baktra elött táborozó kapitányai közül az egyik, Oannesz, nagyon megkívánta feleségét, Szemirámiszt és elhivatta a táborba. Szemirámisz a monda szerint Derketó istennönek és egy halandó embernek a leánya volt, gyermekkorában kitették, de anyjának galambjai táplálták, amíg a pásztorok rá nem akadtak és el nem vitték Szimmiásznak, a föpásztornak. Ez a gyermeket Szemirámisznak nevezte el, ami szír nyelven galambot jelent. Mikor felnött a gyermek, meglátta öt Oannesz, Szíria helytartója. A szép leány annyira megtetszett neki, hogy feleségül vette. Mikor Szemirámisz megérkezett Baktra elé, észrevette, hogy a vár védelmezöi elhanyagolják a vár védelmét, annyira megbíztak a vár természetes erösségében. Egy éjszaka Szemirámisz válogatott csapattal felmászott a vár falának tetejére s adott jelre az egész asszír sereg ostromot intézett a város ellen és azt el is foglalta. Szemirámisz szépsége annyira megigézte a királyt, hogy ez férjétöl követelni kezdte öt saját magának s cserében a saját lányát kínálta oda Oannesznek feleségül. Oannesz csak akkor engedett a király kívánságának, mikor Ninosz azzal fenyegette meg, hogy kiszúratja mind a két szemét. Lemondott Szemirámiszról, de csakhamar felakasztotta magát bánatában. Szemirámisz pedig királyné lett.

Mikor Ninosz meghalt, Szemirámisz hegymagasságú sírdombot emeltetett holtteste fölé. Azután bámulatos építkezésekbe fogott bele. Mindenekelött elkezdte építtetni Babilont, amelyet nagyobbra tervezett Ninivénél, Ninosz óriási városánál is. A város körfala 360 stádium (66 kilométer) hosszú volt és oly széles, hogy hat szekér egymás mellett haladhatott rajta. Ezt a falat 250 zömök torony erösítette meg. Az Eufráteszt 30 kilométer hosszú köpart közé szorította, és két partját híddal kötötte össze. A város közepén emelkedett Bál isten temploma és más pompás épületek, amelyek közül leghíresebbek voltak. "Szemirámisz függö kertjei." A királyné építkezéseit megzavarta a médek zendülése. Szemirámisz elfojtotta a zendülést. Beutazta egész birodalmát, mindenféle városokat alapított és nagyszabású építkezésekbe kezdett. Ő építtette állítólag az úgynevezett méd fal-at is az Eufrátesztöl a Tigrisig. Mindenfelé áttörette a sziklákat, és szép utakat építtetett. Elesett vezéreinek teteme fölé nagy sírdombokat emeltetett. Átment a Szuez földnyelven Egyiptomba és ezt az országot meghódította, meg a szomszédos Etiópiát is. Minthogy az indiai dús kincsek nagyon csábították, elhatározta, hogy hadat visel India ellen is és három álló esztendeig készült a háborúra. Hadseregében hárommillió gyalogos katona volt, egy félmillió lovas és 100.000 hadiszekér.

Minthogy elefántjai nem voltak, már pedig az indiaiaknak az elefánt volt a legveszedelmesebb hadi ereje, Szemirámisz 100.000 tevét fekete bikabörbe varratott és mindegyiknek a hátára egy embert ültetett. Azt hitte, ezekkel a mesterséges elefántokkal elámíthatja a hindukat. Az Induson való átkelés céljaira 2000 hajót építtetett, amelyeknek részeit tevék hátán szállíttatta. Indiában azonban elhagyta a királynöt hagyományos szerencséje. Sikerült ugyan átkelnie az Induson és benyomulnia az országba, mert ennek királya, Sztratobatesz szándékosan hátrált elötte. Egyszerre azonban megfordult és megtámadta az asszírokat. Hadiszekerei ugyan eleinte megijedtek a tevéktöl és menekültek, de a gyalogság és az elefántok megfutamították az asszírokat. A király magát Szemirámiszt is megsebesítette a karján s a hátán és a királynö csak nagynehezen tudott menekülés közben átkelni az Induson, amelynek hídját lebontatta. Rengeteg seregének alig egyharmada menekült meg. Azt is beszélik, hogy csak húsz ember menekült meg a sok millió harcosból. Az akkor ismert föld határain diadalmi oszlopokat emeltetett Szemirámisz, a többi között Szkithiában is, nem messze a Jaxartesztöl, ahol Nagy Sándor még látta azt az oszlopot, amelynek ez volt a felírása: "A természet asszonyi testet adott nekem, de tetteim legnagyobb férfiakkal egy sorba állítottak. Uralkodtam Ninosz birodalmában, amelynek nyugaton a Hinaman folyó a határa, délen a tömjén és a mirha országa, északon a szákok és a szogdiánok.

Én elöttem asszír ember nem látta még a tengert; én négyet láttam, amelyek közül egyet sem ért el senki, oly messze voltak. A folyókat kényszerítettem, hogy úgy folyjanak, ahogy én akartam és én azt akartam, hogy csak arra folyjanak, ahol használnak; a terméketlen földet termékennyé tettem folyóimmal. Bevehetetlen erödöket építtettem; meghághatatlan sziklákon keresztül vassal utakat törtem. Szekeremen oly utakon hajtattam végig, amelyeken a fenevadak sem jártak én elöttem. És mindez elfoglaltságom közepette ráértem szórakozni, és barátaimmal mulatozni." Szemirámisz, mikor visszatérésekor meghallotta, hogy fia, Ninyász összeesküdött ellene, lemondott a trónról fia javára, s ö maga galamb képében az istenekhez repült. Más monda szerint a fia meggyilkolta, mert felháborodott azon, hogy az anyja belészeretett. Szemirámisz állítólag 62 esztendöt élt és 42 esztendeig uralkodott. Ezt a Szemirámisz-mondát a nép pazarul kiszínezte. Voltaképpen azonban Ninosz és Szemirámisz nem egyéb, mint Nindár és Isztár istenalakja. A róluk szóló mondákat a perzsa uralom idején knidoszi Ktéziász gyüjtötte össze. Asszíria történetét persze a hiteles feliratokból egészen másképp állapíthatjuk meg, mint ahogy ezek a mondák és hitregék mesélik. Ninosz és Szemirámisz regéjét nagy idököz választja el az elsö asszír királyok igazi történetétöl. A legrégibb asszír fejedelmek, akiktöl feliratok maradtak ránk, még izakku-nak vagy patizi-nek, azaz Asszur isten papkirályának nevezik magukat. Székhelyük az ösi Asszur volt és ennek romjai között találták meg feliratos cserepeiket, nem pedig Ninivében.

Ninive ugyan már Kr. e. 3100 körül is jelentös város volt, mint vallási középpont, de politikailag csak késöbb nyomult elötérbe. Az elsö asszuri patizi, akitöl feliratunk maradt, I. Szamzi-Ramman, aki Belkap-kapu fiának nevezi magát. Eszerint Belkap-kapu volt az elsö fejedelem. Valószínüleg I. Szamzi-Ramman volt az, aki Kr. e. 1900 körül Isztár istenasszony ninivei templomát restauráltatta. Ennek egyik utóda II. Szamzi-Ramman volt, szintén Asszur isten papkirálya, aki Kr. e. 1800 körül élt. Ez az elsö elég megbízható dátuma az asszír történelemnek. Az asszír fejedelmek körülbelül Kr. e. 1500 óta használták királyi címet. Hatalmuk azonban csak lassan nött. Hosszú, véres háborúkkal vettek eröt a szomszédos kiskirályokon. Különösen Babilóniával voltak súlyos harcaik. Hol az egyik, hol a másik vetélkedö kerekedett felül. Az asszíroknak több ízben egészen elölröl kellett kezdeniük a hódítást.

I. Tiglatpilezár. (Kr. e. 1115-1100.)

Az asszír hatalmat legnagyobb mértékben I. Tiglatpilezár terjesztette ki. Hadjárataihoz foghatókat nem viselt még elötte egyetlen király sem. Ha utódai biztosítani tudták volna hódításait, akkor már Kr. e. 100 táján beszélhettünk volna asszír világbirodalomról.

Az asszuri Anu-templom négy sarkában talált nyolcszögletü agyagprizma felírása, amely 809 soros évkönyv, részletesen felsorolja tetteit. Trónraléptekor nehéz harcot kellett megvívnia a moszkerek ellen, akik 20.000 fönyi sereggel leszálltak a hegyekröl és öt királyuk vezetésével betörtek az asszírok területére. Az öt király vereséget szenvedett és az asszír király egyik feliratában ezt mondja: "Megraktam holttesteikkel a hegyek gyökereit. Levágtam fejeiket. Lerontottam városaik falait. Elvettem rabszolgáikat s nagy zsákmányra és számlálhatatlan kincsekre tettem szert. Közülük hatezren, akik föllázadtak hatalmam ellen, lábaim elé roskadtak és én foglyul ejtettem öket." Az asszírok elfoglalták a kummukh-föld fövárosát, amely a moszkerek csábítása folytán megtagadta az adófizetést, és azzal büntették öket, hogy városaikat felégették. A király urává lett az egész országnak, amelyet egyesített Asszíriával. A felirat ezután így szól: "Én vagyok Tuklati-pal-isarra, a hatalmas király, a gonoszok elpusztítója, aki az ellenség harci csapatait megsemmisítettem." A kummukhok egy része elmenekült kelet felé a Tigrisen és ott elsáncolta magát. Tiglatpilezár utánuk nyomult, átkelt a Tigrisen, kiverte öket sáncaikból és "a halottak holtesteivel beborította a Tigrist és a hegység csúcsait".

Hogy ezt a hódítást biztosítsa Tiglatpilezár, le kellett igáznia a határmenti népeket egytöl-egyig. "Asszur isten, az én uram rám parancsolt, hogy haladjak elöre; elosztottam hadiszekereimet és hadseregeimet és elfoglaltam a várakat, amelyek hozzáférhetetlen hegyek legmagasabb csúcsain voltak, amelyek élesek voltak, mint a tü hegyei és ahol szekereim nem tudtak elöbbre hatolni. Ott hagytam szekereimet a síkon és én magam benyomultam a zegzugos hegyek közé." Legyözte Kurkhi lakóit és Khária földjén elfoglalt huszonöt várost. "Szaranit és Ammanit földjét romokkal borítottam, mert emberemlékezet óta nem hódoltak meg. Megmérköztem seregeikkel Aruma hegyén, megfenyítettem öket, harcosaikat üldöztem, mint vadállatokat, városaikat elfoglaltam és isteneiket magammal vittem. Foglyokat ejtettem, hatalmamba kerítettem birtokukat és kincseiket, városaikat a lángoknak szenteltem, elpusztítottam, leromboltam, romokat csináltam belölük s rájuk raktam uralmam nehéz igáját, és jelenlétükben hálaáldozatot mutattam be Asszur istenek, az én uramnak." Ez az Asszur isten telhetetlen isten volt, mert a királyt, aki szolgájának mondta magát, szakadatlanul új hódításokra ösztökélte. A király nagyon dicsöíti önmagát, de még jobban dicsöíti az isteneket. Saját dicsöségéért és országa kiterjesztéséért harcolt, de harcolt az istenek becsületéért is, akik a többi nemzeteket megvetik és iparkodott az istenek tiszteletét elterjeszteni az összes országokban.

Háborúi éppúgy vallási háborúk, mint hódító háborúk. Ez magyarázza meg talán azt a szörnyü kegyetlenséget, melyet az asszírok már Tiglatpilezár alatt, de késöbb még inkább tanúsítottak a legyözöttekkel szemben. Már természettöl fogva harcias, vérszomjas emberek voltak. Eröszakosok, érzékiek, kevélyek és irgalmatlanok az ellenséggel szemben, amelyet megvetettek. Más jogot, mint az erösebb jogát, nem ismertek. Az elfoglalt városokat elhamvasztották, egyenlövé tették a föld színével. A lázadók vezetöit könyörtelenül karóba húzták, vagy elevenen megnyúzták. Bár országukban fejlett volt a kultúra, ök maguk barbárok módjára cselekedtek mindig. Az asszír történelem alkotja az ókor történetének legszomorúbb, legvéresebb részét. Asszur isten sugallta Tiglatpilezárnak azt is, hogy indítson háborút a szíriaiak ellen. Tiglatpilezár ugyanis nem hadvezéreit küldte háborúba, hanem hadai élén mindig saját maga vonult az ellenség ellen. "Mikor Asszur istennek, az én uramnak felséges hatalma napjaiban a nagy Samasz istennek (a napistennek) a vitéznek hüséges kegyében, a nagy istenek támogatásával... a partnak, a nyugat felsö tengerének távoli királyságai ellen küldött engem Asszur isten, amelyek nem ismerték a meghódolást, én kivonultam. Nehéz utakat és meredek szorosokat, amelyek közül elöttem egyet sem ismertek a királyok, elzárt utakat, járhatatlan ösvényeket bejártam... Tizenhat hatalmas hegységen keresztül vonultam...

Csapataim átvonulása számára pompás hidakat készíttettem." Mindenekelött befejezte a Nairi földnek, vagyis Arméniának a meghódítását. Az Eufráteszen túl Nairi huszonöt királya egyesült erövel szállt vele szembe. De vereséget szenvedtek, és városaikat leromboltatta Tiglatpilezár. "Fegyvereim erejével legyöztem öket... 120 szekerüket a harc közben elfoglaltam, Nairi országainak hatvan királyát azokkal együtt, akik segítségükre érkeztek, üldöztem csatabárdommal a felsö tengerig, erös városaikat elfoglaltam... A következö esztendöben, miután megálmodta a szerencsehozó napot, fölkerekedett a király s rátette lábát a khéták földjére. A hódító király átkelt a Libanonon is. Arád városa megnyitotta elötte kapuit és átengedte neki hajóit. A tenger újság volt Tiglatpilezárnak. Kihajózott a nyílt tengerre és nagyon büszke volt rá, hogy saját kezével elejtett egy delfint. Bárha az ország, ahová az asszír hódító benyomult, voltaképpen Egyiptomtól függött, a fáraó (valószínüleg a XX. dinasztia valamelyik utolsó uralkodója) nem tartotta tanácsosnak, hogy érzékenykedjék. Ellenkezöleg, a hatalmas királytársnak egy krokodilust, egy vízilovat és ritka tengeri halakat küldött ajándékba, amelyek Asszíriában oly nagy feltünést keltettek, hogy megérkezésüket bevezették a birodalom évkönyveibe is.

A Tigris egyik forrásánál diadalmi oszlopot emeltetett a király, amelynek ez volt a felirata: "Asszur, Samasz és Ramman, a nagy istenek, uraim segítségével, én, Tiglatpilezár, Asszur földjének királya, Asszur-ris-isi fia... hódítója a nyugat nagy tengerétöl Nairi tengeréig (a Van-tóig) minden földnek, harmadszor is bevonultam Nairi földjére!" Babilóniával szemben is nagy sikereket ért el Tiglatpilezár. A Záb folyó melletti ütközet a babilóniaiak teljes vereségével végzödött. Utána két esztendö alatt Babilónia nagy városait mind elfoglalt az asszír király. Tiglatpilezár feliratai merész vadászatokról is beszámolnak. Ezek a jelentések, amelyek Mezopotámiára és a nyugati országokra vonatkoznak, éppoly fontosak ez országok állatvilágának történetére vonatkozólag, mint egyéb följegyzései a világtörténet szempontjából. Tiglatpilezár halála után idösebb fia, Asszurbelkala lett Asszíria királya Kr. e. 1100 körül. Ez Babilóniával békességben élt, söt amikor Rammanpaliddin került a babiloni trónra, Asszurbelkala feleségül vette ennek a leányát, és nagy pompával vitte Asszíriába. A következö uralkodók alatt hanyatlásnak indul az asszírok hatalma. Majdnem 100 évig tart ez a hanyatlás. Tiglatpilezár hódításai mind elvesztek ezen idö alatt. Az asszír uralkodóknak alig maradt egyebük a fövárosuknál s az ezzel szomszédos területeknél. Asszíria nagy királyai csak ezután alapítják meg az asszír világbirodalmat.