|  | ||||||||
|  | ||||||||
| | ||||||||
| | ||||||||
 | kategória |  | ||||||||
|
| ||||||||||
 |  |
| | |
|
| ||
| |
|
||||||||||
A választott terület felszíni földtani képződményeit kora-harmadidőszaki (középsőeocén: lutetiai) szárazföldi (Zsibói Tarkaagyag Formáció), lagúnás (Fojdás Evaporit Formáció) és tengeri (Türei Formációcsoport) üledékek alkotják. Ezek litológiája, kölcsönhatásban van a negyedidőszaki-jelenkori felszínalakító (klimatikus, reliefenergetikai, hidrológiai, növény-borítottsági és antropikus) tényezőkkel, így alakult ki a mai domborzat. Ez az emberi társadalom szempontjából lehet egyszerre előnyös és veszélyhordozó.
Dolgozatunkban az utóbbi tényezőket tesszük vizsgálat tárgyává, felhívva a figyelmet a látszólag stabil formavilág lassú, de következetes dinamikai változásaira, melyeket az emberi környezeti beavatkozások sok esetben felgyorsítanak. A megbontott egyensúlyú, egyébként is labilis, folyóvízi erózió által barázdált felszínen így indulnak be azok a lejtőfolyamatok (elsősorban csuszamlások, árkosodás és talajerózió), melyek a vidék domboldalai mezőgazdasági felhasználhatóságát, de épületbiztonságát is veszélyeztetik.
Dolgozatunk célja felhívni a figyelmet a te lepusztulásának mértékére, mindenekelőtt az antropogén hatásokra, mivel azok sebessége már meghaladja a természetes felszínalakító folyamatokét, visszafordíthatatlanok és sürgős meliorációs beavatkozást igényelnek.
A Föld északi féltekén található Európa talán a legrégebbi kontinensként van számon tartva, ennek, némelyek szerint közép-, mások szerint keleti részéhez tartozó Románia, természeti kincsekben való gazdagságát nagyrészt az itt található Kárpát hegyláncnak köszönheti.
A hegyvonulat által közrezárt térfelszín az Erdély 111g63b i-medence. Ennek észak-nyugati részén található Kalotaszeg, melyet a Vlegyásza (Vigyázó) és a Gyalui-havasok északi nyúlványa zár közre. A néprajzi értelembe vett Kalotaszeg azonban túlterjed a morfológiai Kalotaszeg határain, a nyugatra és északra szomszédos magyarlakta területeket is magába foglalja, hiszen ezekre is jellemző a kalotaszegi népművészet és viselet.
A vizsgált táj a Kalotaszeg keleti részét képező Nádas-mente tájegységen belül található, az Egeres község részét képező, Egeres-gyártelep, Egeres falu, Jegenye, illetve Inaktelke által közrezárt terület, az Egeres-gyártelep-Egeres falu-Jegenye útvonal déli oldala (1. ábra).
Földrajzilag a legfontosabb az a tény, mi szerint a felszín (a Kapusi-dombság) itt feltűnően kiemelkedik, hosszú és széles vonulatot alkotva. Annak ellenére, hogy az erózió által erősen barázdált, mégis egész terjedelmében, Egeres környékéig, a keleti és nyugati irányú folyóvizek vízválasztójaként szerepel [Miháltz István, 1926.]. A behatárolt területen kelet fele folyik a Nádas patak. Ez mellékpatakaival együtt a Kis-Szamos vízgyűjtőjének részét képezi.
Elmondható, hogy az uralkodó felszíni forma a dombság, melyet a mellékvölgyek sűrűn szabdalnak, ezek lejtői pedig sokat mondanak kialakulásukról.
A térség nyugati részének majdnem az egészét erdők fedik, a terület többi részét füves legelők borítják. Itt-ott cserjék csoportja figyelhető meg.
Az erdei növényzet lomblevelű, tűlevelű erdőfoltokkal (bükk Fagus silvatica és tölgy Quercus robur, luc- Picea excelsa, és jegenyefenyővel Abies alba). Ezeket helyenként a közönséges gyertyán (Carpinus betulus) jelenléte szabdalja. Néhol megfigyelhető a mezei juhar (Acer campestre). Máshol a mézgás éger vagy berekfa (Alnus glutinosa , látható, ennek ágai zömmel vízszintesen állnak és termős és porzós virágai már ősszel megjelennek. A vadalma (Malus sylvestris) is teret hódít magának a vadkörtével (vackor (Pyrus pyraster) együtt.
Cserje-szintje illír jellegű, itt olyan növények találhatók, mint: a kökény (Prunus spinosa), mogyoró (Corylus avellana), galagonya (Crataegus div. sp.).
Tavaszi és nyári virágokban gazdag a vidék. Található itt üstökös pacsirtafű (Polygala comosa), pirosló hunyor (Helleborus purpurascens), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), kosbor (Orchis sp.), tavaszi hérics (Adonis vernalis) (2. ábra), mezei árvácska (Viola arvensis), százszorszép (Bellis perennis), mezei veronika (Veronica arvensis mezei szegfű (Dianthus deltoides), mezei kakukkfű (Thymus serpyllum), stb.
Fűfélék népesítik be a legelőket. Megemlíthető a réti csenkesz (Festuca pratensis), a csomós ebír (Dactylis glomerata), angolperje (Lolium perenne), illetve a bajuszoskásafű (Piptatherum virescens).
Ami az állatvilágot illeti, nem elhanyagolható sem egyedszám, sem pedig fajszám szempontjából.
A nagyobb testű állatok közül találkozni lehet a mezei nyúllal (Lepus europaeus), a vörös rókával (Vulpes vulpes) vagy akár a vörös mókussal (Sciurus vulgaris).
A madárvilág is nagyon változatos, a várdormadaraktól az itt telelőkig, valamint az énekes madarakig széles skálán vannak jelen. Néhány említésre méltó faj: fakopáncs (Dendrocopos sp.), erdei pacsirta Lullula arborea , mezei pacsirta Alauda arvensis füsti fecske Hirundo rustica ökörszem Troglodytes troglodytes fekete rigó Turdus merula barkóscinege Panurus biarmicus barátcinege Parus palustris szarka Pica pica csóka Corvus monedula holló Corvus corax varjú Corvus sp veréb Passer domestica/montana fácán Phasianus colchicus fürj Coturnix coturnix fehér gólya Ciconia ciconia), gyurgyalag Merops apiaster stb.
Ezen kívül kötelező módon kell megemlíteni a nagy diverzitással bíró rovar-, de különösképpen a bogárvilágot. A lepkék rendjét képviselő egyedek, mint pl. a kis rókalepke (Nymphalis urticae) vagy a nappali pávaszem (Inachis io) valósággal benépesítik a vidéket. A méhek sem maradnak alább, a mézelő méh vagy háziméh (Apis mellifera) nagy fontossággal bír, mivel óriási szerepe van a virágos növények megporzásában, akárcsak a poszméheknek (Bombina div. sp.). A hangyák (Formicidae) nagy alkalmazkodó képességűknek köszönhetően szintén nagy egyedszámmal népesítik be a tájat.
A megemlített fajok korán sem fedik az összes terepen látható fajt, ezeken kívül rengeteg mikron nagyságú élőlény van, amit nem észlelhetünk szabad szemmel. [http://www.iucnredlist.org/, 2007]
Egeres (románul Aghireş, németül Erldorf) az azonos nevű község központja Kolozs megyében. Kolozsvártól 32 km-re északnyugatra a Nádas bal partján fekszik. Közigazgatásilag a községhez 11 falu tartozik, néhány a következőkben említésre kerül.
A község határában, Kapronca-völgyben, római-kori régészeti leleteket tártak fel. A településről már 1263-től vannak feljegyzések. Ekkor már mezővárosként szerepel az oklevelekben. Várkastélyát 1572-ben Bocskai György építtette. A falu műemlék templomában temették el 1616-ban Bocskai István erdélyi fejedelmet. [Várady Péter, Borbély Anikó, 1991]
1910-ben 1 374, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Nádasmenti járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 7 120 lakosából 3 934 román, 2 908 magyar, 272 cigány, 4 ukrán és 2 német volt.
A Kalotaszegi várak egyike, Egeres vára, a Bocskai-várkastély (3. ábra), ma romos állapotban van, falai helyenként emeletnyi magasságban állnak. Másik megemlítendő műemlék az 1780-ban épült Szent Mihály és Gábriel fatemplom, melyet ma csak nagyon ritka alkalmanként használnak. [Lista monumentelor istorice, 2004]
3.
ábra
Bocskai-várkastély
Egeres-gyártelep (más néven Egeres-bányatelep; románul Aghireşu-Fabrici), itt él a község lakosságának majdnem fele. A környékbeli gipsztelepek feldolgozására létesült gyárról kapta a nevét, amely körül a kolónia kialakult. A településen Egeres Gyártelepi Elméleti Líceum néven általános és középiskola működik. A rendszerváltás után a termelés érezhető módon lecsökkent és megugrott a munkanélküliség. 2004-ben SAPARD-támogatásból indult meg a csatornarendszer kiépítése. Míg 1992-ben 3 422 lakosából 889 (25,98 %) volt magyar nemzetiségű, 2002-re lakosainak száma 3 061-re csökkent és már csak 684 (22,35 %) magyar ajkú.
Inaktelke (románul Inucu) falu a Kolozsvár - Egeres autóút között, a Nádasdarócot (románul Dorolţu) Gyerővásárhellyel (románul Dumbrava) összekötő úton fekszik.
A falu a trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásához tartozott. 1850-ben 430 lakost vettek számba, ez a statisztika nem sokat változott 1992-re, mikor 497 fővel rendelkezett a falu.
Templomát 1867-ban kezdték építeni. Az eredeti templomból megmaradt XV. századi gótikus stílusú keresztelőmedence a 21 méter magas torony aljában látható. Két harangja közül az egyik 1813-ban, a másik - Mátyás király emlékére - 1493-ban készült. A Kézdivásárhelyen (románul Târgu Secuiesc) készült orgona Kelemen István műve 1891-ből. Úrasztalát kőrösfői mesterek faragták 1935-ben. Említésre méltóak a falu faragott homlokzatú házai és kertkapui. [Horváth Zoltán György, Gondod Béla, 2006.]
Jegenye (románul Leghia) falu a Nádas-völgyében fekszik, Egeres és az E60-as országút között.
Első említése 1263-ból IV. Béla király újraalapítási levelében található. A XIV. században már plébániája volt. Középkori, tiszta katolikus lakossága a reformáció idején csak részben lesz református. Majd a reformátussá lett templomot a katolikus hívek 1615-ben Bethlen Gábortól visszakapták. Véglegesen 1710-től katolikus plébánia. A XVIII. századtól katolikus anyaegyház. 1992-ben 609 lakosa közül 602 magyar, ebből 597 fő katolikus és 7 református.
Az 1236-ban épült templomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték. 1782-ben újítják, majd 1895 után újat építenek. A mai templom 1866-ben épült. [Várady Péter, Borbély Anikó, 1991]
Itt született 1619-ben Jegenyei András Ferenc ferences szerzetes (meghalt Mikházán, 1684. június 3-án), valamint 1629-ben Kájoni János ferences szerzetes, európai hírű zeneszerző és orgonaművész (meghalt 1687. április 25-én, Gyergyószárhegyen).
Egeres megközelíthető a 108C megyei úton, Kolozsvár-Kisbács-Magyargorbó útirányban, majd az E60 országúton Kolozsvár-Nagyvárad között, Gyerőfalva és Kőrösfő közötti letérőn a 108C megyei útra jutva, Jegenye irányában. Szilágy megyéből 108N megyei úton lehet megközelíteni a települést. Vasúton is elérhető már 1872-től, a Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon. Állomás Egeresen és Egeres-gyártelepen van.
Koch Antal tudományos munkásságának fő területe az Erdélyi-medence harmadkori képződményeinek tanulmányozása volt. Tudományos tevékenységét számos ásványtani, kőzettani, geológiai, őslénytani cikk és közlemény jelzi. Az 1894-ban megjelent cikkében találunk elsőnek geológiai megközelítést a tanulmányozott területről. Ő az aki elsőnek készít geológiai térképet az Erdélyi medencéről.
A területhez kapcsolódó első megjelentetett geomorfológiai cikk Miháltz Istváné 1926]. Az írás magába foglalja úgy a földrajzi, mint a néprajzi értelemben tárgyalt terület pontos behatárolását. Fontos leírást szolgáltat a vízválasztóvidék jellegzetes tájképéről illusztrálva is azt. Említést tett a medence kialakulásáról, vízhálózatáról, geológiai felépítéséről és a rétegek dőlési szögéről, valamint annak szerepéről a felszíni formák kialakulásában, felismerve a kveszta-szerkezetek itteni fontosságát. Ezt a felismerést fejlesztette tovább I. Berindei [1958], aki írásában megvizsgálta a Jegenye patak által kialakított medence-jelleggel bíró formát, melyben megjelenő kveszta-szerkezetek a medence belseje felé néznek. Továbbá beszélt a geológiai felépítésről, a szerkezetéről, mely egy elszigetelt felboltozódást mutat, egy brachiantiklinális (rövid megaredő) formájában, elmerülő végekkel a tengely mentén. Morfológiai szempontból két részre osztja a völgyet, egy felső részre, melyet a medence pereme képez, egy körkörös kveszta-rendszerrel és az ezeket összekötő strukturális hidakkal, valamint egy alsó szintre mely egy térszíni lépcsőként jelentkezik a kveszta-szerkezetek alatt. Következtetésképpen elmondta, hogy a völgy felső részének strukturális felszíni jellegének nyilvánvalóságát a redőboltozat ottlétének köszönheti.
Gr. Posea [1963] is geomorfológiai kutatásokat végez Kolozsvár környékén. Tárgyalja a Jegenye patak menti kveszta-szerkezet rendszerének korát, megjelenésének jellegét, kialakulásának módját. Az ilyen jellegű formák kialakulásában fontos szerepet játszik a sztratigráfia, pontosabban a különböző rétegek egymásutánisága.
B. M. Popescu [1984] tanulmányában három részre tagolva Erdély ÉNy-i térségét, megerősítette Koch Antal [1894] következtetését, hogy a középső eocén-középső oligocén között két majdnem megegyező ciklus játszódott le a térségben, melyek paleontológiai, fácies és paleográfiai bizonyítékai megengedik, hogy e három térség üledékesedési folyamatait elkülöníthesse. Ő az első aki a Hedberg-kódex elveit a térség rétegtanára bevezette. Szerinte az első üledékesedési ciklus (lutetiai-kora priabonai) szárazföldi üledéksorral indul (Zsibói Tarkaagyag Formáció), amit gipsz követ. Az erre rátelepülő tengeri üledéksor a Kapusi Formációcsoport és a Martonosi Márga Formáció. Majd a tengerszint csökkenésének köszönhetően bekövetkezett a második üledékesedési ciklus (kora priabonai-kora oligocéni) mely szintén vörös agyag réteggel (Nádasmenti Formáció) indult. Az első ciklushoz hasonlóan ezt is egy gipszréteg követett, majd a tengeri üledéksor, karbonátokkal (Kolozsvári Mészkő Formáció és Berédi Márga Formáció). Az összlet utolsó tagjaként a Hója Formáció őrzi a újabb tengerszint csökkenés nyomait, melyeket szárazföldi szakasz követ. Az erre települő formációk már a következő ciklushoz tartoznak, de ezek nagy része már erodálódott.
A. Rusu [1995] az összefüggéseket kutatta ÉNy-Erdély paleogén litoszratigráfiai egységei között hierarchizálva azokat. Bemutatta a formációcsoportok, formációk és a szintek tulajdonságait és településmódjukat.
S. Filipescu [1997] cikkében megpróbál fényt deríteni az Erdélyi medence paleogén kori litosztratigráfiai nevezéktanban hibásan használatos kifejezések pontos használatára. Bemutatja az egységek meghatározását és a hierarchiáját. Nagy hangsúlyt fektet a geológiai irodalomban gyakran megjelenő hibákra és bemutatja az általa újra értelmezett É-Ny Erdély litosztratigráfiai nevezéktant.
Al. Hosu [1999] szekvencia sztratigráfiai alapokon magyarázza a formációkat. Külön tárgyal az ásványtani és kőzettani jellemzőikről. Elemzi a Zsibói Formáció és a Nádasmenti Formáció vörös agyagainak kialakulását, képződési körülményeit, szerkezetét és tulajdonságait. Szekvencia sztratigráfia eszközeivel modellezni az akkori környezetet.
Ajtai F. [2002] hangsúly fektet az Erdélyben végzett nagymértékű erdőirtásokra és azok tájmódosító hatását. Vizsgálja, hogy a történelmi korok hogyan hatottak a medence erdőinek kitermelésére, milyen törvénykezés működött, hogyan hatott az államosítás, majd a 2000. januári Földtörvény, mely szerint a lakosság visszaigényelhette erdőterületeit. Vizsgálja a talajpusztulás mértékét, a talaj- és a torrenciális erózió hatását. Bizonyítékokat keres arra a feltevésre, mely szerint a terület az elsivatagosodás felé halad, vizsgálva az időjárás változásokat, a csapadékmennyiséget. Javasolja az erdőterületek növelését, a peremvidéken a mezővédő sávok kialakítását, az ártéri erdők megtartását.
Az Erdélyi-medence, mint hegyközi medence Románia középső, észak-nyugati részén található. Itt az üledékesedési folyamatok a középső-miocénben kezdődtek. A medence üledéksora a kristályos-mezozóos aljzatra (Tisza-terrén) települt, kréta-paleogén-neogén-negyedkori összlet képezi, mely a kréta végén, majd a kora-miocénben kialakult tektonikai folyamat eredményeként rögzült mai állapotában. A medence északi határát több kristályos kőzetű hegyvonulat alkotja. A területünkön a paleogén képződmények uralkodnak a felszínen.
Az epikontinentális (sekély vízi) paleogén üledékek a felszínen az Erdélyi-medence nyugati, északi és néhol a déli szélein fordulnak elő. Egyes adatok azt mutatják, hogy a paleogén üledékek folytatódnak kelet felé is a miocén-kori rétegek alatt.
A paleogén üledékek esetében az utóbbi két évszázad alatt különböző neveket használtak ugyanarra a rétegre vagy összletre. Ezt az átláthatatlan nevezéktant egységesíteni kellet. Popescu, B. (1978) volt az, aki elsőnek kínált új, üledékföldtani alapot a Hedberg-kódexre támaszkodva. Filipescu, S. 1997-ben megjelent cikkében újra értelmezi az Erdélyi-medencére vonatkozó nevezéktant, így ma sokan ez utóbbit fogadják el alapul [Popescu, Bogdan 1978; Filipescu, Sorin 1997].
A mai általános álláspont szerint, a paleogén időszakban három üledékesedéi ciklus volt a medence észak-nyugati térségében, melyek kialakulása a lutetiai időszakban kezdődött. A priabonai időszaktól az oligocénig ez a fejlődés három jól elkülöníthető térségben, differenciáltan ment végbe. Ez a három terület a következő: Gyalu környéke, a terület déli részén, a Meszes térsége, a középső és nyugati részen, és a Preluca, az északi részen. Az eocén-korai-oligocén-kori két üledékesedési ciklus nagyon hasonló. Mindegyik ciklus kontinentális üledéksorral (Zsibói és Nádasmenti Tarkaagyag Formáció) kezdődik, melyet evaporitok (gipsz) (Fojdás és Zsoboki Formáció), illetve tengeri klasztitok és karbonátok követnek (Kapusi és Inaktelki Formációcsoport, valamint Kolozsvári Mészkő és Berédi Márga Formáció) [Popescu, Bogdan 1978].
A Zsibói Formáció az első paleogén litosztratigráfiai egység, mely a középső-krétakori Grosau Formáción és/vagy a kristályos aljzaton jelenik meg. Három rétegre osztható: egy alsó rétegre, melyet alsó vörös szintként említenek, egy Jákótelki Mészkő Tagozatra és egy felső tarkaagyag szintre. A formáció észlelhető vastagsága néhány métertől 1 700 m-ig váltakozhat. Az üledékesedési ráta 100 m/0,25 millió év.
A Zsibói Formáció, általában, gyengén osztályozott konglomerátummal és kaviccsal indul, mely kötőanyagként homokot és agyagot tartalmaz. Ezt a szintet egy vörös agyagréteg fedi, mely néhol kristályos kavicselemeket tartalmaz. A fáciesben a homokos és kavicsos beékelődések gyors, függőleges illetve vízszintes változásokat mutatnak. Találhatunk laza és cementált szerkezeteket, de megjelenhetnek néha, szabályozatlanul, gipsz vagy dolomit által cementált lencsék is.
Nagy valószínűséggel, a finomabb kőzetek (vörös iszapkövek és finom homokok) üledékesedési környezete víz alatti volt. Így, ezek az üledékek, a tavakba szállított folyóvízi hordalék felgyülemlésének eredményei (tavi fácies) [Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995; Hosu, Alexandru 1999
A formáció folyamatosan jelentkezik a Kapus- és a Kis-Szamos- folyók bal partján, Kiskalota vidékén és a Jára mentén. Jelenléte nyomon követhető Egeres környékén is, a vizsgált terület Ny-ÉNy részén (3. ábra).
A Fojdás Formáció a Zsibói Formáció és a Türei Formációcsoport közötti fokozatos átmenetet képezi. Ez esetben, a tarkaagyag rétegekben már zöldes árnyalatú agyagok is megjelennek, akárcsak krémszínű, beágyazódott dolomitok, márgás mészkövek és gipsz is. Jellemző a gyakori fácies váltakozás. A Jegenye melletti felszíni gipszfejtések tükrözik a legjobban e formáció jellemzőit. Mindkét bányában az evaporitos réteg az Egerbegyi Tagozattal (1-2 m vastag) kezdődik, amit egy 2 m-es vörös agyag követ, majd zöldes színben játszó agyagot, gipszes és dolomitos agyagot, végül vastagpados gipszet találunk, melyben (a dolomitos agyagban) gyakori az Anomia-váz. Ezeken alakultak ki a mészkövek, amik már a Vistai Formációt képviselik. Az Egerbegyi - oolitos és bioklasztos - Tagozat a keleti részeken követhető a legjobban. Jegenye falu határában, észak fele, a gipsz (több tíz m vastagságban) a felszínre kerül [Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995 (3. ábra).
A Szamos és Kapus bal partján, kelet felé, a lencsés kifejlődés jellemző, a gipsz itt is eltűnik és már csak a fehér dolomit és a zöldes agyag található a Zsibói Formáció és a Türei Formációcsoport között.
A Türei Formációcsoport a Fojdás Formáció felett és a Martonosi Márga Formáció alatt helyezkedik el. Először, 1879-ben Hofman írta le ezt. Ő a perforata rétegekkel azonosította ezt. 1894-ben Koch ugyanezt, a ma Fojdás Formációnak nevezett egységhez csatolta.
Ebben a litológiai egységben a márgákba ágyazott, Mollusca-s réteg könnyen nyomon követhető, illetve a Nummulites perforatus-os szinttel együtt. Ez egy egyedi, regionális litológiai és őslénytani egysége az Erdélyi-medence északnyugati részének. A formáció teljes feltárása ritka, de ennek ellenére jó kibúvások találhatók Jegenye-Kapus között, ezt a feltártságot könnyebbítik az antropogén gipsz- és vasbányák. Paleontológiai szempontból a márgás fácies a fontosabb, mivel rendkívül gazdag kövületanyagot szolgáltat (3. ábra. Kalota csoport elnevezés alatt).
A Sokolovia eszterházy kagylókövület például az oolitos fáciesre jellemző (szintjelző), a vasban gazdag rétegben található, ezt a vas-oolitos szintet az 1960-80-as években bányászták Magyarnagykapus határában.
A Sokolovia eszterházy-s szint a jelzett területtől keleti és nyugati irányban is megjelenik, itt a vas-oolitokat glaukonitos és kvarcos homokok helyettesítik.
A Nummulites perforatus-os szint jelentős bio- és litosztratigráfiai vezérszintje az ÉK-erdélyi paleogén üledékesedésnek. Általában Nummulites-es lumamschelle-t képez, pélites vagy homokos kötőanyagban. A szint vastagsága 0,5-3 m között váltakozik [Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995 .
A talált kövület-minták alapján azonosítani véltük a szintet a terület ÉNY-i részén lévő feltárásokban. Meghatároztunk a Nummulites perforatus-t, az Anomia-t, Sokolovia eszterházy-t, valamint Corbula gallica és Turitella kövületet is.
A Vistai Mészkő Formáció jelentős litológiai vezérszint, a Türei formációcsoport legfelsőbb egységeként. Megjelenésük könnyen felismerhetővé teszi őket, mivel a mezőn gyakoriak, és kiállnak a felszínből a Martonosi Márgák és a Nádasmenti Formáció között (3. ábra). Maximális vastagságuk 5 m. Két, közel egyenlő vastagságú padra tagolódik, melyeket egy márgaréteg választ el. Egeres környékén e rétegekre jellemző a korallok jelenléte. [Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995
A Nádasmenti Formáció a jegenyei mészkövek és a felső gipsz (Zsoboki Formáció) között található (3. ábra). Ez egy kontinentális-tengeri szint, melynek vastagsága 40-60 m között váltakozik. Legfontosabb kőzettani összetevője a vörös agyag, majd itt-ott a homok, homokkő, a konglomerátum itt alárendeltebb szerepet játszik, mint a Zsibói Formáció esetében.
Általában e formáció alsó rétegére egy masszív, homokköveket tartalmazó szint jellemző (5-15 m vastag), e felett találkozunk egy jól osztályozott, agyagos réteggel (40-50 m vastag). Az agyagos szint, szerkezetileg jól kifejlett és klimatikusan ellenőrzött tavi és folyami vörös, illetve zöld agyagot, iszapot, homokot és durva mikrokonglomerátumos homokot tartalmaz.
Az átmenet a felső gipsz rétegbe fokozatos, a zöld agyag mennyisége megnő, e mellett a felső 5-10 m-ben, dolomitos és márgás mészkövek jelentkeznek. A határt a két formáció között az első dolomitos pad képezi, mivel ez az evaporitos üledékesedés megjelenését jelzi Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995; Hosu, Alexandru 1999] (4. ábra).
A formáció a vizsgált terület D-i részére jellemző, ahol a túllegeltettet felszín és a torrenciális erózió lehetővé teszi a természetes feltártságát.
Az első litosztratigráfiai egysége a felső gipszek, vagyis a Zsoboki Formáció, Gyalu és a Meszes vidékére egyaránt, jellemző tranzíciós evaporit egység, egy kontineltális és egy tengeri összlet között (3. ábra). A gipszes szinteket - mint területünkön is - oolitos mészkő padok helyettesítik.
A Kolozsvári Mészkő Formáció a Vulsella dubia-s szinttel kezdődik. Felette egy Crassostrea transilvanica tartalmú réteg található, felső határa fokozatosan olvad bele a Berédi Márga Formációba (az átmenet megegyezik a Nummulites fabianii-s szinttel). Fő része 10-25 m kövület-gazdag: mészkővázas állatok maradványait tartalmazza. A mészkőpadok közt néhány helyen márgás beékelődések észlelhetők. Egeresen Echinolampas-os réteg található, mellette más meszes vázú állatok: korallok, nummulitesek, rotaliidák és molluszkák találhatók, nagy számban.
A Berédi Márga Formáció mély vízre jellemző, karbonátos-pélites üledékek. Jellemző rá a Pycnodonte gigantica. Egeres környékén e Bryozoa-s márgák jellegzetesek (3. ábra).
A formáció vastagsága 50-70 m közötti, viszonylag egységes litológiájú, zöldes színű, karbonátos, foraminifera-gazdag enyhén molluszkás márgarétegekből áll. Néhol megjelenhetnek vékony bioklasztos mészkövek is. A por-szerű limonit-csomók kialakulása, a víznek a rétegekbe való utólagos bekerülésének (epigenézis) eredménye, vagyis, a bakteriogén pirit oxidálásának köszönhető. Ásványtani összetétele a márgáknak: agyag 64 % - ebből 55 % illit, 35 % montmoriolit; CaCO3 10-30 %; kvarc és földpátok 7 %; más ásvány nagyon kis mennyiségben van jelen [Popescu, Bogdan 1978; Rusu, A. 1995].
Egerestől D-re, területünk K-i részére jellemző e szintek jelenléte. Egyik fontos szintjelző a Nummulites fabiani.
A második tengeri összlet utolsó két tagja a Hója Mészkő Formáció és a Mérai Formáció. Az első normál tengeri, helyenként brakkvizes formáció. Két részre osztható: a Hója Mészkő Tagozat és a Csomorna Tagozat. E rétegek és az alatta levő Berédi Márgák között az átmenet fokozatos. Az egész formációra általánosan jellemző a zöld-fekete agyag, Tympanotonos és Turritella maradványok, melyek édes- és brakkvíz kedvelők. A területükön viszont ezek már nem jelentkeznek, mivel már erodálódtak.
Az litosztratigráfiai egységek térképi eloszlása arra utal, hogy több kisebb-nagyobb törésvonal van jelen, amint az a geológiai térképen is látható, a legnagyobb vető menti beszakadás a terület közepén található, melynek következtében beszélhetünk keleti és nyugati részről. E két rész nemcsak geológiai szempontból különböző, hanem, amint majd a következőkben is kiderül, geomorfológiailag is, hiszen a felszíni formák is jól tükrözik a felszín alatti rétegek milyenségét.
A negyedidőszaki képződményeket folyóvízi hordalékok (terasz- és ártéri üledékek), pleisztocén-kori (periglaciális) és jelenkori lejtőtörmelékek alkotják.
Amint az már említésre került földfelszín-alaktanilag az adott geológiai felépítés - mármint, a majdnem vízszintesen táblás rétegváltakozás - Kalotaszeg területén általában morfológiailag jól tükröződik. Ezt már Miháltz I. észrevette, majd I. Berindei és Gr. Posea értelmezte tovább, sajátos esetekben. Azonban, amint Miháltz tömbszelvényén (6. ábra) is jól látható, e jelleg Egeres környékén is evidens. A terepre való kiszálláskor a Ny-ra tartó kis mellékvölgy feletti D-i oldalban azonosítottuk az első kveszta-szerkezeteta Fojdás Formáción, majd Inaktelkétől ÉK-re újra jelentkeznek a kveszták a Zsoboki Formáción. [Miháltz István, 1926; Berindei, Ion, 1958 Posea, Grigore, 1963; illetve Popescu, Bogdan, 1978]
A felszínmódosító tényezők közül a folyóvízi erózió, a periglaciális és jelenkori lejtőfolyamatok, végül nem utolsó sorban az emberi beavatkozás nyomai tükröződnek a felszín jelenlegi arculatán.
A terület szabdaltságát a legmagasabb és a legalacsonyabb pontok közötti különbség adja. E szerint a terület maximális magassága a Dealul Cerului 652 m-el, míg a minimális szintje a Nádas, 443 m-el. A kb.12 km2 területen több, mint tíz állandó és néhány időszakos vízfolyás található.
Az állandó vizek általában mély árkokat vágnak maguknak a laza kőzetekben. A kialakított árkok fala meredek, és alámosás következtében, néhol be is omlik. Ilyen árkos vízfolyások találhatók a terület É-i, a Ny-i és a DK-i részein, illetve a közepén (lásd Melléklet, I. Térkép).
A terület Ny-i részén található patak mentén folyami teraszok (2 szint) észlelhetők, mint az erózióbázis csökkenése által kiváltott felszínmódosulások. A völgy szélessége és a teraszok térszíni magassága tanúsítja e folyamat késő-pleisztocénkori lassulását. Az árterek jelenléte inkább a nagyobb vízhozamú, sekély patakokra jellemző, mint a Nádas, Jegenye-pataka, Hasznos (Inaktelkén).
Az időszakos vizek eróziós hatása területünkön is jelentős. Ezek a hótakaró olvadásakor és nagyobb esőzések révén jutnak utánpótláshoz. Télen a vízhozamuk nagyon kicsi, vagy teljes befagyás esetén nulla. Ilyenkor a csapadék hó és jég formájában felhalmozódik. Tavasszal az olvadás következtében árvizek vonulnak le. A folyóvizek hordaléka is megnövekedik. Ennek egy részét a fagyos talajfolyással a mederbe szállított nagyobb szemátmérőjű anyag adja, a másik részét pedig a felszíni leöblítés szolgáltatja. Az időszakos vizek jelenléte szorosabb összefüggésben van az esőzések hevességével, mint az évi csapadékmennyiséggel. [Gábris Gyula, 2007] Inkább a terület É-i, meredekebb és Ny-i részére jellemzőek. Vízhozamuk függvényében akár torrensekként is jelentkezhetnek. Az időszakosan megjelenő vizek árkosodást is okoznak, ha laza kőzetek alkotta lejtőkön haladnak keresztül (lásd Melléklet, I. Térkép). Ilyen árkok vannak az Inaktelki liget (Lüget) É-i lejtőin (7. ábra).
A hó és a jég kiolvadásakor a jégtáblák egyrészt pusztítják a partokat, másrészt elszállítják a partokról a jégre került, vagy a meder fenekéről a rájegesedés folyamatával a jégpáncél tetejére felhozott törmeléket. E vastag jégtáblákon, mint talajon úsztatva, vagy éppen belefagyva, olyan nagy kőtömbök elszállítása is lehetséges, amilyent egyébként az adott folyó nem lenne képes elmozdítani. A jégzajlás jelentős munkáját bizonyítják a normális folyóvízi üledékeknek megfelelő anyagokban előforduló fent említett kőtömbökön kívül a kavicsokon a jégkarcok sokasága is.
A lapos völgytalpak kialakulása a periglaciális környezetnek az eredménye, mivel olvadáskor a víz nagyon széles mederben folyik, de mélysége csekély. A hatalmas árvíz után erősen csökken a vízhozam, a mederbeli zátonyok sorra felszínre kerülnek és az egyre keskenyebb ágakra szakadozó vízfolyás fonatos rajzolatot képez. A völgytalp nagyobbik részén néhány vízerecskével szabdalt homokos kavicstömeg terjeszkedik, amely egyfajta maradéktakarót képez. Vagyis a periglaciális folyamatok következtében a völgybe kerülő óriási mennyiségű kőtörmelékkel képtelen a rövid árvizek alatt megbirkózni a folyó, ezért nagyobb kavicsokból, törmelékből álló védőréteget alakít ki, amely gyakran meggátolja a folyók mélyítő erózióját és így főképpen oldalirányban pusztít a víz. [Gábris Gyula, 1994]
A völgyaszimmetria azt jelenti, hogy keresztmetszetben a völgyoldalak hajlásszöge jelenősen eltérő, az egyik oldal meredekebb, a másik pedig lankásabb. Van olyan nézet, amely az eltérítő erő hatására történő partelmosást teszi felelőssé az aszimmetriáért, de olyan is van mely szerint a rétegfejek mentén meredekebb, a rétegalapokon pedig szelídebb lejtők alakulnak ki. A rétegek településviszonyaival valóban sok esetben meg lehet okolni egyes völgyoldalak eltérő lejtését.
Számos olyan völgyet írtak le azonban a geomorfológusok, amelyek esetében a völgyaszimmetria sem a fentiekkel, sem más okokkal nem magyarázható. Fontos felismerésnek számított, hogy a részaránytalan völgyek előfordulási gyakorisága a mai és régebbi (pleisztocén) periglaciális területeken kiemelkedően magasabb. mint más éghajlat-morfológiai övben. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy ilyen körülmények között a különböző expozíciójú lejtőkön a lejtős folyamatok intenzitása is nagyon eltérő lehet. [Gábris Gyula, 1994]
A vizsgált terület folyóvölgyei nagyrészt az aszimmetrikus völgyek közé sorolhatók be. Egyik bizonyítéka ennek a ténynek az, hogy a vízfolyás nem a völgy közepét szeli át, hanem valamelyik lejtőt erősebben mossa.
Régebben úgy gondolták, hogy szorosan kapcsolódik bizonyos kőzetminőséghez, de később a részletkutatások igazolták az igen különböző keménységű kőzeteken egyaránt feltűnő előfordulását s így klimatikus morfológiai fogalommá vált.
1948-ban J. Büdel mint a tundra-övben különlegesen gyakori formát írja le. A legtöbb megfigyelés a ma nem - de a pleisztocénban valószínűleg - periglaciális területről említi.
Kialakulását általában a vonalas (folyóvízi) és a felületi (tömegmozgásos) folyamatok együttműködésével magyarázzák. E völgyeket úgy tekintik, mint a vidék pleisztocénkori periglaciális körülményeinek bizonyítékát, s körükből származik az aszimmetrikus völgyek legtöbb példája is. [Grecu, F., Palmentola, G. 2003; Gábris Gyula, 1994]
A régebben korráziós-, majd Pécsi M. (1964) javaslatára deráziós völgyeknek nevezett formáknak a kutatása mindig előkelő helyen állott.
A deráziós völgyek jelenléte a vizsgált területen leginkább a Ny-ÉNy-i részre jellemző, elsősorban a Zsibói Formáció agyagos képződményeinek felszíni elterjedési területén. Ezek alakja tálszerű, nagyméretűek, vízelvezetésük gyenge, és csak időszakos, kis energiájú vízfolyás jellemzi őket. Messziről észrevehetők alakjuk, de a vizenyősségükről árulkodó növényzet révén is.
Ennek ellenére a K-i része is lehet találni ilyen fajta völgyet, példa erre az Egeres-gyártelep határában fekvő két deráziós völgy (8. ábra). E két völgy megjelenése egyedi a területen, a két völgy egymás folytatásában alakult ki. Ezt a tény vizsgálva figyelembe vettük a geológiai jellemzőket is, és az derült ki, hogy egy vető található ott, mely mentén a K-i völgy anyaga beszakadt. Itt felszínre került a Nummulites perforatus-os szint, vagyis a Türei Formációcsoport (lásd Melléklet, I. Térkép)
A folyóvízi felszínalakítás mértékének, hatásának, jelentőségének megítélése földi mértékben a vízhálózat-sűrűség számszerű értékeinek összevetésével közelíthető meg.
A vízhálózat-sűrűség az éghajlaton kívül még sok más tényezőtől is függ, mint például a földtani felépítéstől, a reliefenergiától, a növénytakarótól, a vízgyűjtő terület nagyságától stb. Az utóbbitól olyan formán, hogy ugyanolyan körülmények között a sűrűség értéke nagyobb, ha a vízgyűjtő területe kisebb. A vízgyűjtő terület nagyságát összevetve a vízfolyások egységes hosszával, egy logaritmikus összefüggés az eredmény, ennek állandói a területre jellemző természeti viszonyok értékei.
Ezen kívül a vízhálózat-sűrűség sokkal szorosabb összefüggésben van az esőzések hevességével, mint az évi átlagos csapadékmennyiséggel. Ezt ábrázolva, az a következtetés vonható le, hogy az intenzitás növekedésével csaknem szabályosan növekszik a vízhálózat-sűrűség is.
Közvetlenül és közvetett módon, az éghajlat csupán nagy vonalakban határozza meg a vízhálózat-sűrűség változásait, és csak általánosan lehet magyarázni vele a körülményeket. Ezen kívül, fontos szerepet játszik a növénytakaró jelenléte vagy hiánya, mely közvetlenül hat az erózió lefolyására. Ezen keresztül, közvetve, azért szintén az éghajlatnak van fontos szerepe, mivel a változásaira az egész környezet reagál, és természetesen ezek mindegyike befolyásolhatja, felerősítheti, vagy gyengítheti a folyóvíz felszínalakító tevékenységének alakulását. [Gábris Gyula, 1994]
A folyóknak három fő típusa ismert: a bevágó, a feltöltő és az átmeneti. Mechanizmusukat nem feltétlenül a klíma befolyásolja, hanem fontos szerepet játszik a fagyott föld, mely meghatározza a lefolyás mértékét, időszakát, a növényzet, amely a folyóközi területek erodálódását, a partok pusztulását szabályozza, az aprózódás-mállás erőssége, formája, valamint a folyóba kerülő hordalék mennyisége és minősége.
A felszíni lemosás a vízerózió legelterjedtebb fajtája. Ide tartozik a csepperózió, a felszín areális lemosása és a vízmosás-képződés. A folyamat a szakaszosan száraz és nem összefüggő növénytakaróval borított részeken a legintenzívebb, amit általában az erdő (a lombkorona) védő hatásának tulajdonítanak.
Az újabb mérések, kísérletek szerint ugyanis nem annyira a fák lombkoronája befolyásolja a csepperózió mértékét, hanem inkább a felszín szorosabb értelemben vett védettsége: ha kb. 90%-ban fű (vagy avar) takarja a felszínt, a csepperózió igen gyenge; ha azonban csökken a felszín borítottsága, vagyis növekszik a csupasz részek aránya, gyorsan nő az eróziós veszteség. Érdekes, hogy a négy méternél magasabb fák sem védenek az eső pusztító hatásától, mert ekkor a levelekről lehulló és gyakran a természetesnél nagyobb méretű vízcseppek bombázása is eróziót indít meg.
A csepperózió ismert mechanizmusához hozzá kell tenni, hogy felszínt védő hatása is lehet. A becsapódó esőcsepp ugyanis nemcsak mintegy szétrobbantja és szétszórja a felszín részecskéit, hanem energiájának egy része a talajszemcsék összenyomására, kompakciójára fordítódik. Ennek következményeképpen roppant vékony - néhány mm-es - réteg alakul ki, amely azonban elegendő ahhoz, hogy csökkentse a beszivárgást és növelje a lefolyást.
A felszíni lefolyás (lemosás) akkor következik be, amikor az egy-egy eső alkalmával lehullott csapadékvíz mennyisége meghaladja a talaj vízbefogadó kapacitását.
A területen azonosítható lejtőfolyamatok esetében két kategóriát különböztetünk meg: negyedidőszaki (fosszilis) és jelenkori (aktív) folyamatokat.
A periglaciális geomorfológia az a nemzetközi szakkifejezéssel illett tudomány, amely (szószerinti fordításban) az eljegesedett (glaciális) területek körül elhelyezkedő vidékek felszínalaktanát vizsgálja. E vidékek morfológiája különleges sajátosságokkal jellemezhető; éghajlata általában hideg (különösen a fagyváltozékonyság mértéke jelentős), amelynek hatására igen aktív felszínalakító folyamatok uralkodnak. A következőkben, a behatárolt vidéken ma látható negyedidőszaki eljegesedés maradványainak folyamatait és munkáját vizsgáljuk. [Gábris Gyula, 1994]
A negyedidőszaki periglaciális tömegmozgások által kialakított formák a (jelenkoriakhoz hasonlítva) nagyméretű, elhalványodott körvonalú csuszamlások, melyek nagyrészt a víztöbbletet elraktározó fagyott föld kiolvadásának köszönhetően alakultak ki. Ezek napjainkban is néhol aktívak, mozogásuk lassú, de az ÉNy-i részen, a Nádas-patak jobb oldalán húzódó lejtőkőn, már jól észrevehető módon eltolják a szekérutat (lásd Melléklet, I. Térkép).
A fagyott föld egykori jelenlétéről beszélve különbséget kell tenni az évszakosan fagyott, illetve a folyamatosan fagyott föld között.
Az évszakosan fagyott föld csak a hideg évszakban jelentkezik, mikor az alacsony hőmérséklet hatására a felső kőzetréteg (talaj) 0 °C alá hűl. A meleg évszakban viszont teljes egészében felenged, a hőmérséklete 0 °C felé kerül. Ez a réteg az örökké fagyott föld felső rétegén is kialakulhat (aktív réteget alkotva). A réteg vastagságát számos tényező befolyásolja, mint amilyen a hőmérséklet, a víztartalom, a hó- és növénytakaró vagy a szél és erősen változó értékeket mutat.
Az állandóan fagyott föld egy bizonyos vastagságban hosszú időszakon át fagypont alatti hőmérsékleten levő talaj vagy felszínközeli törmelék. Ezt kizárólagosan a hőmérséklet határozza meg.
A felszínközeli rétegek deformálódását, a felszíni formák kialakulását a víz és a jég különböző formái határozzák meg. Ilyen például az "in situ" megfagyott víz, amely a törmelékes kőzetekben vagy a homokszemcsék között megálló víz megfagyása után ott marad ahol folyékony állapotában is volt, így összecementálja a laza kőzeteket. Egy másik jégtípus a rétegjég vagy szegregációs jég. Ez akkor alakul ki mikor az alulról érkező víz hatására a vándorló jég felhalmozódik és hozzáfagy a fagyhatáron levő jéglencsékhez. Képződésének két fontos feltétele van, a nedvesség és a lassú fagy. Ezek jelenlétekor akár a már fagyott közeg szintjéhez érintkező alsó határon is kialakulhat. Így, nagyon jelentős jégtömegek halmozódhatnak fel a talajban, a jég mennyisége meghaladhatja a száraz talaj súlyát is.
A fagyékek a téli hideg hatására bekövetkező összehúzódás nyomán a talajban kialakuló nyílt repedésekbe bejutó víz megfagyásából keletkeznek. Ha ezt egyidejűleg üledékesedés is kíséri, akkor egymásba növő szingenetikus fagyék-rendszer alakulhat ki, ennek mélysége akár 40-60 m is lehet.
Az injekciós jég a felszínalatti kőzetrétegekben nyomás alatt levő víz más helyre történő benyomulása, befecskendezése és megfagyása következtében keletkezik. A fagyással együtt járó jégtérfogat-növekedés nyomás alatt tartja a még meg nem szilárdult, esetleg túlhűtött vizet a felszínalatti repedésekben (lehet víztartó réteg is). A nyomás alul szabadulni akaró víz benyomul a szabad terekbe, itt azonnal megfagy és létrehozza az injekciós jeget.
A felszíni jég esetében két típus különíthető el: a jégtűk, melyek olyan jégkristályok, amelyek a felszínen növekedve, a felszín síkjára merőlegesek és akár vékony földlemezeket is felemelhetnek. Nagyon hasonlít a szegregációs jéghez, csak itt minden a felszínen történik. A rájegesedés a földfelszínen, havon vagy folyón és tó jegén kialakult jégréteget képezi. Ez a felszín alól kipréselt víz megfagyásának eredménye és hosszú ideig megmarad a hideg hónapokban [Gábris Gyula, 2007].
A fagyás-olvadás váltakozásához kapcsolódó creep (talajkúszás) a jégtűk által felemelt, majd olvadásuk során a lejtőre visszakerülő kőzetdarabok lejtőirányú vándorlása. Oka az, hogy a jégtűk gyakorlatilag a lejtő síkjára merőlegesen növekednek, míg a felemelt anyagok a gravitáció következtében függőlegesen hullnak vissza a felszínre.
A szegregációs jég felszínközeli felgyülemlése olvadás idején a felső talajréteg teljesen átnedvesedését eredményezi. A vízmennyiség egy része a felszínem lefolyik, de fontosabb tény az, hogy az ily módon átitatott talaj plasztikus állapotba kerül, és csúszni kezd a lejtőn. Ezt nevezik szoliflukciónak, illetve ha a plasztikus réteg alatt fagyott a föld, akkor geliszoliflukciónak (fagyos talajfolyás).
J. Demek véleménye szerint a deráziós völgyek kialakulása a lejtőirányba eső, és olvadó jégékek mentén kezdődik el. Ezt az oldalak fagyos sárfolyással történő átalakulása kíséri. Ez az elmélet csak a laza üledékeken kialakuló deráziós völgyek esetén fogadható el, mivel a lineáris és a lejtős lepusztulás ritmusos váltakozása nem téveszthető szem elől. Az olvadó jégékek szerepet játszanak a folyamat beindításában, de magyarázatakor figyelembe kell venni más tényezőket is. [Grecu, F., Palmentola, G. 2003; Gábris Gyula, 1994]
Krioturbáció (involúció) minden olyan deformáció a rétegekben, amely a fagy hatására keletkezik. 1956-ban, A. Jahn a rétegzavarok három különböző formáját írta le: hullámos rétegzavar (gyenge hajlatokat mutat); oszlopos rétegzavar (a gyűrődések során a rétegek megszakadnak és a hullámok között oszlop-szerűen rendeződnek); amorf rétegzavar (az eredeti szerkezet már nem ismerhető fel).
A pleisztocén kori üledékekben előforduló rétegzavarok nem csupán fagy hatására jöhettek létre. Vannak, többek között, olyanok melyek kialakulásában semmi szerepe nincsen a fagynak, és vannak olyanok, amelyek a fagy hatására közvetve vagy közvetlen módon alakultak ki.
Különböző víztartalmú rétegekben a fagyás során eltérő mennyiségű jég keletkezik. Így különböző rétegek eltérő módon vastagodnak, ez is az eredeti talajszerkezet deformálódásához vezet. Ez egy összetett eredetű periglaciális forma. [Gábris Gyula, 1994]
A latyakfolyások (hófolyás) olvadékvízzel erősen átitatott, a lejtőn szinte patakszerűen folyó, mozgó és kanyargó hótömeg. A hólavinától abban különbözik, hogy inkább vonalszerű, mederhez kötött és enyhe lejtésű területre jellemző. Valójában átmenet a lavina és a folyóvíz között.
Ha sok kőzettörmeléket szállít magával, akkor törmelékfolyásról beszelünk. Így valódi medret vág magának a lejtőn, majd bálnahát formájú törmelékkúpokba rakhatja osztályozatlan üledékét. Ez egészen till-szerű, és a finom homoktól a nagy görgetegekig minden szemcseméret megtalálható benne.
Olvadékcsúszással jellemezhető az, a lejtőn való egy tömegben lecsúszó kőzettömeg, amely általában a szakadásfallal párhuzamos majdnem horizontális tengely körül enyhe forgómozgást végez.
A talajban levő jég elolvadása egyszerűen teremt megfelelő körülményeket a csuszamlás beindulásához. Ezek néha iszapfolyás-jellegűek is lehetnek és ekkor a rotációs mozgás hiányzik. Az olvadékcsuszamlás a magas jégtartalmú, nem fagyott állapotban széteső, laza üledékekből álló meredek lejtőkön jellemző. Különösen a tengerparti abráziós és a folyó menti meredeken alámosott partokon gyakoriak. Egyes területeken jól elkülöníthetők a szinte évről-évre jelentkező újabb csuszamlások egymást követő formái. Néha a megolvadt anyaggal együtt a föld szeletei is együtt csúsznak, különösen akkor, ha a nyírási felület a nem fagyott vagy csak részben fagyott alsóbb rétegekben alakul ki.
Fagyos talajfolyás (geliflukció) a legmegfelelőbb kifejezés, mert jelzi a periglaciális környezetet, de nem szűkíti le a jelenséget az állandóan fagyott föld területére. Jóllehet a sekély mélységben levő vízzáró örökfagy nagyon kedvez a talaj folyás kialakulásának, maga a folyamat mégis hasonlóképpen játszódik le mindkét esetben.
A fagyos talaj folyás üledékei nagyon osztályozatlanok (heterometrikusak): jelentős mennyiségű finomszemcsés anyag mellett, szögletes, durva törmeléket is tartalmaznak. Ez utóbbiak hossztengelyük szerint a mozgásiránnyal párhuzamosan rendezettek és a lejtés irányába eső végük kissé felemelkedik. A geliflukciós üledékek a mélyedésekben, völgytalpakon és oldalakon halmozódnak fel néha több tíz méteres vastagságban.
Az areális típusú fagyos talajfolyás tehát bizonyos értelemben a vonalas erózió ellen dolgozik, és ha a vízfolyások, anyagszállító képessége gyöngébb, gyorsan kitöltheti eróziós völgyeiket. A talajfolyással alakított lejtők egyenletesek, általában szabályosak.
A geliflukciós lejtőknek két alaptípusát különböztetjük meg: az egyenlőtlen, illetve a szabályos fagyos talajfolyással formált típusokat.
Az első esetben bizonyos szabálytalanságok vannak a felszínen. A lejtő eltérő kőzetminősége, nedvességtartalma, stb. következtében kisebb-nagyobb nyelvek, keskenyebb-szélesebb csatornák mentén a környezetükhöz képest nagyobb sebességgel mozgó tömegek alakulnak ki.
A második típus esetében az egész lejtőn egyenletes, szabályos sebességű és jellegű mozgása alakul ki.
A fagy-creep (fagyos lejtőkúszás) a szegregációs jégképződéshez kötött fagyemelés következtében a talajnak a lejtő felszínére merőleges irányban történő megemelkedése, amit az olvadás idején csaknem függőleges irányú visszasüppedés követ.
Más indítékai is lehetnek, mint pl. a hőmérsékletváltozások hatására létrejövő térfogatváltozások, a talajnak a nedvesedés-kiszáradás váltakozásával járó duzzadása vagy összeesése.
A lejtőn a kőzetdarabok alakjuk és főleg nagyságuk szerint rendeződnek: a nagyobbak - mivel nagyobb az energiájuk - elméletileg távolabbra kerülnek, mint a kisebbek, de a megfigyelések azt is kimutatták, hogy a legkisebb szemcsék aránya nem legfölül a legmagasabb, hanem a lejtő közepe táján. Elmondható az is, hogy ennek az üledéktípusnak a rétegzettsége nagyon gyenge, gyakran teljesen hiányzik.
Könnyen belátható, hogy a lejtős mozgások általában nem egyenletes sebességűek az egész felszínen. Gyorsabban haladó részeik előre futnak, a lassúbbak pedig lemaradnak. A lemaradó részeknél az anyag megtorlódik és különböző nagyságú, formájú és anyagú lépcsők szabályos vagy szabálytalan rendszere jön létre.
A torlódást a mozgó anyagban levő számos nagyméretű kőtömb, vagy a helyenként bőségesen képződő tőzeg okozhatja. Formailag két alapváltozata lehet a lépcsőknek, amelyek azonban csupán alakilag és nem genetikailag különböznek egymástól: a nyelvszerűen mozgó és egymással halpikkely-szerűen összefonódó karéjok (girlandok), valamint a sokkal vonalszerűbb elrendeződést mutató lépcsők. A mozgás sebességét, jellegét erősen befolyásolja a vegetáció is.
A periglaciális lépcsők méretei szignifikánsan változnak. Helyenként csak néhány m2-es felületű, és alig 20-50 cm magasságú, kifli alakú, lépcsők sorakoznak egymás fölött, nem folytonos csatlakozással. A lépcsők meredek peremét összefüggő, sűrű növényzet borítja.
A periglaciális területek lejtős felszínein számos szögváltozással lehet találkozni és e lépcsők eredete többféle is lehet: növényzethez, állatjáráshoz, a hó egyenlőtlen felhalmozódásához, vagy éppen a lejtő kőzetminőségének változásaihoz is igazodhatnak. Csupán egy részük kialakulásában van komoly szerepe a fagynak is. [Gábris Gyula, 1994]
A Würm-kori eljegesedésnek eredményeként jelentkeznek táblásan lépcsős csuszamlások is, ott, ahol gipsz, homok és agyag rétegek váltakoznak. Az így keletkezett szakadékszerű felszínformák szintén a terület Ny-i részén találhatók, az itt megjelenő patakvölgyek oldalában (lásd Melléklet, I. Térkép).
A periglaciális tömegmozgások által létrehozott felszíni formák (a jelenkoriakhoz hasonlítva) nagyméretű, elhalványodott körvonalú csuszamlások. Az ilyen fajta mozgások leginkább a terület Ny-i részére jellemzőek, ahol meredekebbek a lejtők és tagoltabb a felszín, valamint megjelenik a kveszta szerkezet. A negyedidőszaki csuszamlások, amint az már említésre került, napjainkban is néhol aktívak, mozogásuk lassú, a terület ÉNy-i részen, a Nádas-patak jobboldalán húzódó lejtőkőn, már jól észrevehető módon eltolják a szekérutat (9. ábra) (lásd Melléklet, I. Térkép).
A Föld morfoklimatikus tartományai szerint a vizsgált terület a mérsékelt övezeti folyóvízi-eróziós tartományba tartozik. Ezt, a sarkköri területekhez képest, magasabb hőmérséklet és főként eső formájában érkező csapadék mennyisége határozza meg, mely a felszínalakulás szempontjából fontos következményekkel jár. Itt csökken az aprózódás, és a fokozódik a mállás mértéke. A nagy csapadékmennyiségnek köszönhetően a vízháztartás nő, ennek nagy része lefolyik, így a felszínalakításban főként a folyóvízi vonalas erózió nyer döntő szerepet. A mállás illetve aprózódás mértéke attól függ, hogy mennyire óceáni vagy kontinentális az éghajlat.
Ennek az övezetnek másik sajátossága az, hogy a folyóvízi erózió és a lejtőfolyamatok mellett más folyamatok is jelen vannak, de ehhez képest mindegyik alárendelt. Ilyen a defláció, periglaciális folyamatok. De gyengébb a fagyrepesztés, mint a periglaciális területeken, vagy a mállás az egyenlítői vidéken. Így elmondható, hogy minden külső erő megtalálható, de az utóbbiak közül egyik sem igazán jellemző. [Gábris Gyula, 2007]
A lineáris folyóvízi erózió jellemző sajátossága a bevágó és oldalazó tevékenysége, illetve az alacsony területek feltöltése. A normális lepusztulás völgyképződéssel, a felszín erős felszabdalásával, a térszín fokozatos lepusztulásával, a medencék feltöltésével, a viszonylagos szintkülönbségek csökkentésével jár.
A régióra jellemző, hogy a mai területekre a közelmúlt (harmad- és negyedidőszaki) földtörténetében éghajlatának változása során több klíma-morfológiai tartomány is jelen volt. Az eljegesedések idején periglaciális és glaciális klíma uralkodott, a pliocén végéig pedig szubtrópusi éghajlat uralkodott. Így a jelenkori mérsékelt övezet felszínformái mellett, a jég- és fagy hatására, valamint a változó nedves-száraz meleg hatására kialakult felszínformák is megtalálhatóak. A mérsékelt övezeti folyóvízi erózió tartományban a klímaidegen, pusztuló fosszilis képződmények és formák átalakulása a mai éghajlatra jellemző folyamatok hatása alatt megy végbe. [Gábris Gyula, 2007]
A Napból érkező hősugárzás - közvetve vagy közvetlenül - több alapvető geomorfológiai folyamatot befolyásol.
Az egyik hatás a felszíni kőzetek felmelegítése, ami aprózódáshoz vezet.
A víz jelenlétén kívül a magas hőmérséklet is nagyon fontos a kémiai folyamatok intenzitása szempontjából.
A nedvesség, amely elsősorban az érkező csapadék mennyisége alapján határozható meg, szintén közvetve és közvetetten szabályoz több felszínalakító folyamatot. Egyértelműnek tűnik a felszín általános lepusztulásában (denudációjában) játszott szerepe, de a növénytakaró védő hatásáról nem szabad elfeledkezni. Egyik különleges formájáról, a csepperózió. A sűrű erdővel borított területek kivételével a csepperózió különösen a nagy intenzitású, viharokkal kísért felhőszakadások kezdetekor hatékony.
A víz fontos befolyásoló tényezője a mállásnak. A nedves területeken, ahol a vízháztartás hosszú ideig nyereséges, a mállás is folyamatos. A mállott felszín pedig gyorsabban esik áldozatául a lefolyó vizek eróziójának. Szárazság esetén a mállás is szakaszossá válik.
A csapadékvíz lényeges szerepet játszik a lejtős tömegmozgások kialakulásában. Az átázott talaj viszkózussá válva szinte lefolyik a lejtőkön. A meredekebb lejtőkön hatalmas csuszamlások blokkjai mozognak lefelé. Kiszáradva összezsugorodik a málladéktakaró; a nedvesedés-kiszáradás okozta térfogatváltozás évszakos ritmusú creep (lejtőkúszás) megindulásához vezet a lejtőkön.
Rendkívül jellemzőek a felszíni kőzetek mállásához vezető változatos és intenzív kémiai folyamatok. Gyakorlatilag mindegyik mállási forma előfordul.
A hidrolízis esetén, a semlegeshez közeli hidrogénion-koncentráció (6-8 pH) mellett a keletkező SiO2 oldódik és kimosódik a málladéktakaróból, de az alumíniumoxid-szol formájában kicsapódik, és ebben a környezetben oldhatatlan lévén, helyben maradva feldúsul. A keletkező agyagásvány a kaolinit, vagy az illit:
2KAlSi3O8 + 3H2O Al2Si2O5(OH)4 + 4SiO2 + 2KOH
kálium-alumínium szilikát + víz kaolinit + kovasav + káliumhidroxid
3KAlSi3O8 + 2H2O KAl2Si3AlO10(OH)2 + 6SiO4 + 2KOH
kálium-alumínium szilikát + víz illit + kovasav + káliumhidroxid
A kaolinit további reakcióba kerülhet, ami alumíniumoxid feldúsulásához vezet:
Al2Si2O5(OH)4 + 5H2O A12O3 + H2O + 2H4SiO4
kaolinit + víz alumíniumoxid + oldott kovasav
A felszínen lévő kőzetek kémiai átalakulásában ezeken felül más folyamatok is részt vesznek, mit a szilikátokban levő ferro-vas oxidálódva oldhatatlan vasoxidot vagy hidroxidot képez, ami kiválik és vörösre festi az anyagot. Ez az eredmény kémiailag, ásványtanilag és külső megjelenésében is igen összetett.
Oxidáció-redukciós folyamatok esetén, a szilikátokban levő ferro-vas oxidációja oldhatatlan vasoxid vagy -hidroxid képződéséhez vezet, ugyanakkor a szilikátok bomlása is felgyorsul. Ez azzal magyarázható, hogy az oxidáció jelentős térfogat-növekedéssel is jár, amitől a kőzetek felszíne fellazul, így újabb ásványok, ásványfelületek válnak hozzáférhetővé a levegő és a víz bontó tevékenysége számára.
Komplexképződés főleg a fémek (vas vagy alumínium) a humuszsavakkal rendszerint nagyméretű molekulákká, komplex vegyületekké, kelátokká kapcsolódnak össze. A kolloidburok jelentősen megnöveli a fémek mozgékonyságát, migrációképességét (védőkolloid hatás). A forró, nedves trópusi térségekben e védőkolloidoknak a vas- és alumíniumvegyületek elmozdításában betöltött szerepe meglehetősen csekély. [Gábris Gyula, 2007]
A napsugárzás hatására a kőzetek felszínén fellépő hőingadozás alárendelt szerepet játszik, a zárt erdővel borított térszíneken pedig gyakorlatilag hiányzik. A nyíltabb növényzet viszont átengedi a napsugarakat és a csupasz sziklafelszíneken megjelenhet az inszolációs aprózódás. A folyamat azonban természetesen csak a hosszabb száraz évszakkal jellemzett, időszakosan kiszáradó vagy gyéren borított növénytakarójú területeken fordul elő.
A lejtős tömegmozgásoknak igen sok válfaja létezik, amit változatos okok idézhetnek elő. A kiváltó és befolyásoló tényezők közül a legfontosabbak az alapkőzet tulajdonságai, a lejtőszög, az éghajlat, a felszínt borító növényzet és az emberi tevékenység is. Ezzel magyarázhatóak pl. a nedves területeken a gyakori omlások, csuszamlások, talaj- illetve sárfolyások. Az aprózódással termelt törmelék a gravitáció hatására is elindulhat alacsonyabb szintek fele, de ekkor sem elhanyagolható az éghajlati befolyás, mivel a lejtőszög, a törmelékek osztályozottsága is éghajlatfüggő [Grecu, F., Palmentola, G. 2003].
Az említettek közül az éghajlat közvetlen, a növényzet közvetett hatása a klimatikus geomorfológia tárgykörébe utalja ezeket a folyamatokat.
A mozgások feltételeinek két fő csoportja - a nyírószilárdságot befolyásoló litológiai, és a nyíróerőket meghatározó domborzati feltételek - többnyire ideális módon kapcsolódnak össze. A folyamatokat elősegítő feltétel többek között a laza lejtőanyag (málladéktakaró) alacsony nyírószilárdsága és magas agyagtartalma; e tulajdonságok a geológiailag tekintve is hosszú ideig tartó, intenzív és vastag réteget érintő mállás eredményei. A tömegmozgásokat - különösen az esős évszakban - a heves és elhúzódó esőzések serkentik, amikor a málladéktakaró erősen vagy teljesen átitatódik vízzel, és többé-kevésbé képlékennyé válik.
A főbb lejtős tömegmozgások közül kiemelendő a lejtőkúszás, a csuszamlás és a felszín süllyedése.
A lejtős tömegmozgások esetében jellemző, hogy szorosan összefüggnek a víz mennyiségi és halmazállapot-változásaival, vagyis az éghajlati viszonyok váltakozásaival.
A lejtők anyagának térfogatváltozásain alapuló creep, az erős vízbeszivárgás/átszűrődés (infiltráció) következtében a gyökerek alatti szint telítődik vízzel, ami csökkenti a talaj szilárdságát. A növényzet gyökerei bizonyos mértékig gátolják a lejtőkúszást, alatta viszont a ismét felerősödik a folyamat, ezért kettős maximumú mozgás jön létre. [Gábris Gyula, 2007]
A lejtőkúszás eredménye jól látható a felszínen jelzik a görbült törzsű fák, oszlopok vagy akár a telkeket bekerítő faoszlopos kerítés (10. ábra). A természetes feltárásokban jól tanulmányozhatok a mozgás bizonyítékai: a rétegek elhajlásai, és az ellenálló kőzetekből felszaporodó törmelék sávok.
Talajkúszások figyelhetők meg az Egeres falutól délre húzódó mezőgazdasági terület felett
Rotációs mozgással jellemezhetők azok a csuszamlások, amely hosszabb és enyhébb lejtőkön alakul ki; hasonlítanak a suvadásokhoz (a lecsúszott anyag a fedő réteg miatt itt is koporsószerű alakot vesz fel), de lehetnek akár lépcsős megjelenésűek [Grecu, F., Palmentola, G. 2003]
Egy-egy koncentrált eső nagyszámú csuszamlást indít meg. A növényzet általában védő hatást nyújt, de ahol a lejtők meredekek és a gyökerek csak sekély mélységbe hatolnak, ez a hatás minimális, sőt a kidőlő fák éppenséggel beindíthatják a csuszamlást. A sok csapadékot mintegy szivacsként tároló erdő megnövekedő tömege (súlya) növeli a nyíróerőt, vagyis a lejtős mozgások kialakulásának esélyét.
Úgy tűnik, hogy a szeletes csuszamlásokkal, suvadásokkal szemben a folyások gyakoribbak a kevésbé vastagon mállott anyagokon, a csapadékos, nagy vízfolyás-sűrűséggel jellemzett, erősen felszabdalt, meredek lejtőjű területeken.
A jelenkori csuszamlások fő jellemzői: a kisebb csúszópálya-mélység és tömegelmozdulás, valamint a markánsabb alaki megjelenés. Nyomukban gyakran a növényzet jól látható módon felszakadozik. A ma is aktív csuszamlások a Zsibói Formáció, a Nádasmenti Formáció és a Türei Formációcsoport márgás szintjeire jellemzőek (11. ábra).
A XX. századra a tudomány- és technika fejlődésének hatására a fejlett országok a termelése rendkívül magas színvonalra emelkedett. Eközben az emberiség is ugrásszerű számbeli növekedést mutatott. A Föld megművelt területei mintegy 1,5 milliárd ha-t tesznek ki. Mindennapossá vált az eredeti talajtulajdonságok tudatos vagy akaratlan módosítása. Elegendő, ha a talajművelés, a műtrágyázás vagy az öntözés kedvező és kedvezőtlen hatásaira gondolni. De a nem mezőgazdasági tevékenységek is járhatnak felszínalaktani változásokkal.
Az ember által okozott változások, akár kedvező, akár kedvezőtlen hatásúkat észlelve, közös jellemzőjük, hogy a természetes körülmények között lejátszódó változásokhoz képest igen gyorsak. Míg a természetes talajfejlődés sebességét ezer, tízezer, sőt néha millió évekkel mérjük, antropogén hatásra akár néhány év alatt is megváltozhat minden.
Az antropogén felszínalakítás kétféle képen hat: direkt módon, mikor maga az ember alakítja át a tájat, és indirekt módon, mikor a tevékenységének következtében jön létre felszín-módosulat.
Az államosítás korszakában - a kommunista rendszerben - nagymértékű erdőirtásokat hajtottak végre egész Erdély területén. A faállomány aránya drasztikus csökkenést mutatott. Ennek következtében, mivel már a fák gyökérzete nem tartotta fenn a lejtők anyagát, azok instabillá váltak. A lejtőstabilitás megbontása fokozta a csuszamlás-veszélyt. Esőzésekkor, mikor a talaj telítődött vízzel a felszíni leöblítés mindent magával sepert.
Ugyancsak az erdőirtások idézték elő sok helyen a talajeróziót. Az erdőtalajok nem voltak alkalmasak csak az erdei növényzet számára, melyek egymáshoz alkalmazkodva tudtak csak fennmaradni. A fák kivágásával a többi erdei növény is eltűnt. A talajból kimosódott a tápanyag, így az pusztulásnak indult.
Mivel a lejtők lecsupaszodtak a lineáris és areális erózió hatása is fokozódott. Vízmosások alakultak ki, árokrendszerek képződtek, a víz medret mosott magának a lejtők anyagában.
Nem téveszthető szem elől az állattenyésztésből származó felszínalakítás. Az állatok legeltetésének, a taposás eredményeként a növényzet eltűnik a lejtőkről és az ez által instabilizálódott tömeg, egyrészt a gravitáció, másrészt a víz hatására, megindul a lejtő irányában. A táj pusztulás ilyen szempontból talán a legszembetűnőbb. A juhok esetén ismert tény az, hogy a szintvonalak mentén haladva legelnek. Így vonulva a legelés és a taposás hatására a fűfélék hálózatos gyökérzete megszakad. Az összeköttetés közöttük felbomlik és kipusztul a növény. A lepusztulás következtében kialakult talajkuszások, -folyások, omlások, csuszamlások leginkább a Nádasmenti Formáció tarkaagyagára jellemzőek (12. ábra).
Mivel manapság, vidékünkön, a
mezőgazdaság és állattenyésztés visszahanyatlott, jelentős területek kezdenek
bokrosodni, újraerdősödni.
Az emberi tevékenység hatására lejátszódó aprózódás folyamata, akár céltudatos, akár közvetett, szintén nagy hatással van a környezetre és a felszínalakításra. A bányászattal és a kőzettöréssel hozzájárulnak a kőzetaprózódáshoz. A közlekedés és különféle ipari tevékenység által kiváltott tartós aljzatrezgés károsítja a szerkezetet. De fontos megemlíteni a mezőgazdasággal végrehajtott aljzatlazításokat és az építkezések alkalmával végzett területrendezést is.
A vizsgált területen a leggyakoribb emberi behatás által kialakított felszíni forma a terasz. Némelyek régen (középkorban), mások napjainkban keletkeztek, céljuk viszont megegyezett: minél jobban kihasználni a rendelkezésre álló területet, a maximális termelés érdekében.
A teraszos mezőgazdaság előnyősnek bizonyult, mivel a csepp erózió így nem éreztette teljességében hatását. A 13. ábrán látható módon, ha kedvező volt a lejtő, akár több párhuzamos teraszt is létre lehetett hozni.
Napjainkban sokan felhagynak a földműveléssel és városra költöznek a "jobb életfeltétek" miatt, mások (kisebb arányban) kiköltöznek falura, mivel a város már nem nyújt nekik kényelmet. A városra költözött lakosság felhagyott a mezőgazdasággal, aki kiköltözik, annak nem valószínű, hogy tevékenysége a háza melletti kertnél tovább terjed. Így, a földek nem kerülnek megművelésre, parlagon maradnak, és évről-évre a környezet ezeket fokozatosan visszahódítja magának. Ez a folyamat a flóraelemek cseréjével is jár.
Több helyen jól láthatók az egykor megművelt területek nyomai, mivel nemcsak a növényzet más itt hanem a térszín is különbözik (14. ábra).
A tanulmányozott vidék másik jellemző antropogén hatása a lejtőkbe bevágott utak. Ezek valamikor igen használatosak voltak a falvak és földjeik közti közlekedésben. Némelyek elmosódtak, de az útvonaluk ma is jól észrevehető a domboldalakon, ahol a fűfélék már teljesen betakarják az egykor csupasz földet. Az enyhe bemélyedések (sáncok) a lovas fogatok súlyának nyomására alakultak ki. A talaj itt összenyomódott, összetömörült.
A felszíni öblítés, lemosás által itt sáncok, árkok alakultak ki. Ha az út a lejtővel párhuzamosan haladt a víz nagy tömege a kocsik által lekoptatott felületen könnyebben haladt, így mély bevágások jöhettek létre (15. ábra).
A mezőgazdaság és a közlekedés által kialakított felszíni formák nem zárják le az ember által okozott környezeti változások listáját. A bányászat, így, a Jegenye falu felé eső részeken a gipszfejtés súlyos sebeket vágott a természetes felszínbe (16. ábra). A középkor óta épített malomárkok, gyűjtőtavak, sőt, korábbi idők sánccal védett települései, "földvárai" szintén ember alakította felszínformákat hagytak hátra területünkön.
A kockázat a veszély-veszélyezettség, illetve érzékenység képletszerűen viszonyulnak egymáshoz az 1. képlet szerinti módon:
K=V+É+H 1. képlet
ahol: K - kockázat,
V - veszélyezettség,
É - érzékenység,
H - hajlam.
Meghatározás szerint, a veszély egy bizonyos rendkívüli, az emberre és életterére káros hatású természeti jelenségek (árvíz, erdőtűz, aszály) bekövetkezésének a valószínűsége, így egy bizonyos terület veszélyezettsége akkor mutat emelkedő tendenciát, amikor a rá ható negatív változás valószínűsége megnövekszik.
Az érzékenység a bekövetkezendő rendkívüli esemény válaszreakciójaként értelmezhető, melyre a természeti és a társadalmi környezet reagál. Az érzékeny területeken bekövetkezhető katasztrófa esetén komolyabb károkra kell számítani, mint a kevésbé érzékeny területeken.
A képlet szerint, a fennebb említett két tényező összege a kockázat, ami kézzelfogható és gazdasági értelembe is számszerűsíthető tényező.
Logikailag, a kockázat meghatározására építve, két alapeset áll fenn: az első kis valószínűséggel bekövetkezendő esemény, melyet nagy kár kísér, a második eset kis kárral járó esemény mely nagy valószínűséggel következik be. [C. C. Pop, 2001]
A geológiai folyamatok és az emberi élettér közötti kölcsönhatások vizsgálata kockázati szempontból való értékelése elsőként a kockázati tényezők felismerését igényli, majd ezek azonosítását, leírását és végül a felbecsülését. Ezek meghatározása akár csökkentheti is a kockázat hatásait, vagy akár alkalmazkodáshoz vezethet.
C. C. Pop állítása szerint, a veszélyt minden szinten felválthatja a kockázat fogalma. A veszély szó nyomasztó érzést, akár sokkot is idézhet elő az emberekben, ami egy általános nyugtalansághoz vezethet. Ezzel szemben a kockázat bizonytalanságot kelt, mely kezelhetőbb. Lényeges az új kockázati állapotok felismerése, előrelátása és megelőzése. Ezt a munkát szakemberek végzik, de ezek a felmérések nem szabadna szubjektívvé váljanak. Széles körű ismertetésük és elfogadtatásuk segítségével a nyilvánosság elé kell vezetni, elkerülve így a nemkívánatos következményeket.
A földrajzi kockázat osztályozási lehetőségeit ugyancsak C. C. Pop (2001) mutatja be, itt több szempontot is figyelembe vesz. Így megkülönböztet: eredet, megnyilvánulás, érzékenységi fok, vagy az emberre kifejtett hatás szempontjából lényeges kategóriákat.
Általában tehát elmondható, hogy a földrajzi-földtani kockázat előrelátható, ellenben bekövetkezése pontos idejét és lezajlásának módját illetően teljesen előreláthatatlan és váratlan. Maga a kockázat nem esemény, hanem annak következménye, mely az érintettek számára nemkívánatos. Ugyanakkor a kockázat egyfajta határozatlanság és bizonytalanság eredménye, mivelhogy - minden formájában - létezik, de nem lehet tudni, mikor válik bizonyossággá. A földtani kockázat, mint veszély, minden hosszú időtartamú geológiai folyamatban jelentkezik.
A kockázat (R) tehát - a fenti meghatározás alapján -, minden földrajzi-földtani rendszert jellemez, megléte minden pillanatában. Ilyen formán, a fenti definíció szerint:
R=PxM 2. képlet
ahol:
P, a károkozó jelenség megjelenésének valószínűsége,
M a jelenség/esemény magnitúdóját, léptékét jelzi.
Továbbá, a valószínűség klasszikus meghatározása (Jacques Bernoulli, 1705) alapján:
P=n/N 3. képlet
ahol:
n, az egységnyi idő alatti nemkívánatos estek száma,
N az egységnyi idő alatti összes estek száma
Ebből kiindulva, akár egy térségre, vagy tágasabb földrajzi régióra vonatkoztatva is számolhatunk földrajzi-földtani kockázatot. Egy régió esetében az ilyen kockázat a megfelelő nagyságrendű - és gyakoriságú - kárt okozó események (földrengések, vulkán-kitörések, árvizek, csuszamlások, járványok, szennyeződések, stb.) figyelembe vételével történik. Ily módon, a kockázatot minden eseményre külön számítják, végül az eredményeket összegezik. Mivel nem rendelkezünk a számítás elvégzésére szükséges adatokkal (épület-állomány értéke, stb.), dolgozatunkban ezt nem tudjuk elvégezni.
Mivel a kockázat lényegében és következményeit tekintve is mindig bizonytalan, gyakorlatban az érzékenységi (sérülékenységi) hatástanulmányokhoz folyamodnak. E tanulmányok arra hivatottak, hogy a rengeteg lehetséges tényezők közül kiemeljék azokat, amelyek leginkább hozzájárulnak ehhez az általános bizonytalansághoz. E tanulmányok alapján döntjük el, melyik modellt választjuk végül a kockázatbecsléshez. [C. C. Pop, 2002]
Területünkön a legfontosabb veszélyforrást a csuszamlások képezik. A Nádasmenti Formációra települő Zsoboki Formáció a nagy dőlésszögű lejtőkön kis stabilitást mutat. Az agyagok vízfelvevő képessége nagy, így sok vizek képesek tárolni. A víznek hatására az agyag képlékenyé válik és könnyen megindul a lejtő irányába. A csuszamlások bekövetkezésének valószínűsége nagy, de eredményezhet akár lejtőkuszást vagy talajfolyást is.
Társadalmi szempontból, a lakosságot veszélyeztető csuszamlások leginkább a terület D-i részén, Inaktelke határában, következhetnek be. Itt a lejtő meredek és instabil. Suvadások alakulnak ki és a megmozdult tömegek a falu felé tartanak. Árkok barázdálják a völgy felé tartó tömeget. Ezekben a víz medret alakít ki magának. A megcsúszott tömeg óriási veszélyt jelenthet a völgyben található házakra. A változó időjárási viszonyok rájátszanak a veszélyezettségre, mivel ha bekövetkezik egy nagy esőzés, felhőszakadás a felkészületlen népesség áldozata lehet a nagy valószínűséggel bekövetkezendő csuszamlásoknak (16. ábra).
A talaj lepusztulása, területünk nagy részén, legfőképpen a túllegeltetésnek köszönhető. A gondatlan módon végzet állattenyésztés beindít olyan lejtőfolyamatokat, amilyeneket nem, vagy nehezen lehet stabilizálni (17. ábra).
Talajok degradációját osztályozni lehet a következő képen:
1. Fizikai degradáció: ez szerkezetleromláshoz, talajtömörödéshez, cserepesedéshez vagy akár a felszíni eliszapolódásához vezet.
2. Kémiai degradáció: vegyi anyagok szabadba kerülése.
3. Biológiai degradáció okai lehetnek:
1. Természeti tényezők (a növények olyan káros anyagokat bocsátanak ki a talajba melyek hatnak annak szerkezeti szétesésére)
2. Emberi tevékenység:
. gépesítés
- nehéz gépek
- kis felfekvő felületű gumiabroncsok
. talajművelés
- nagy menetszám
- nem megfelelő időpontban, ill. talajnedvesség mellett végrehajtott műveletek
- a mélyművelés hiánya
- azonos mélységű művelés
A talajok állapotát veszélyeztető leromlási folyamatok megelőzése:
. gépesítés
- a gumiabroncsok felfekvő felületének növelése, dupla, tripla kerék, alacsony nyomású abroncsok, gumihevederes traktorok.
. talajművelés
- a menetszám csökkentése, kombinált eszközök
- optimális talajnedvesség mellett végrehajtott műveletek
- a mélyművelés
- mélyítő művelés
- tarlómaradványok
. talaj védő szerepének kihasználása
Egy másik veszélyeztető tényezőt az árkosodás. Ott ahol a kijárt út (szekérút) a lejtővel párhuzamosan halad, előbb-utóbb beindul a lineáris erózió kellemetlen hatása. Az utak járhatatlanok lesznek, így új utakat járnak ki. Az utak kijárásával a növényzet felszakadozik és a víz egyre csak mélyíti a kialakuló árkokat a talajban (18. ábra).
Földtani-felszínalaktani értékeink (geológiai képződmények, formák, rétegszelvények) a természetvédelem és a földtudományok számára tudományos bázist képeznek (őslénytani, ásványtani lelőhelyek), amelyek egyben gyakran elsődlegesen hasznosítható erőforrások is (ércek, energiahordozók, építőipari nyersanyagok, stb.). Védelmük emiatt gyakran nem volt hatékonyan megoldható a mennyiségitermelés-központú gazdaság korszakában. Számos kövület, ásványi lelőhely és ősmaradvány esett áldozatául a bányászatnak, nagyobb építkezéseknek.
A vizsgált területen ma is működik a Jegenye falu határában található felszíni gipszfejtő. A kitermelt kőzetet nagy teherbírású gépkocsikon szállítják a feldolgozás helyszínére. Az út az egeresi gipszgyárig két falun vezet keresztül. A lakosság egy része folyamatosan ki van téve a forgalom által okozott zaj, trepidáció és por hatásának. A lakott területen kívül pedig az állatvilág és a növényzet szenved ugyanennek a hatására.
Az 1990-es években a gyökeresen átalakuló gazdasági, politikai és társadalmi körülmények között is fokozott figyelmet kell fordítani az emberi cselekvéstér legjelentősebb természeti értékeink: a táj, a földtani-felszínalaktani értékek, a barlangok és a természetvédelmi szempontból legfontosabb élőhelyek (erdők, füves területek, vizes térszínek) megóvására, a hazai állat- és növényvilág sokféleségének (diverzitásának) fenntartására. A több évtizede ható káros folyamatok a rendszerváltozással nem szűntek meg, sőt, a magánosítás negatív következményei a természetvédelmi értékek sokaságát veszélyeztetik.
Tájaink természetes arculatának megmaradását az át nem gondolt gazdasági célú területhasználat fenyegeti, főként az adott tájba nem illő objektumok tömeges építése révén. A tájgondozás hiánya miatt alig akadályozható meg a termelési és lakossági szemét és hulladék illegális lerakása erdőinkben és rétjeinken (19. ábra). Tájaink "karbantartási gondjainak" megoldását a kárpótlások nyomán jelentkező föld- és telektulajdon-aprózódás tovább nehezíti.
A földtani adottságok esetén elmondható az, hogy a vidék felszíni képződményeit eocén-kori, két szárazföldi és két tengeri ciklusban lerakódott üledékei alkotják. A litosztratigráfiai egységek (Zsibói Formáció, Kapusi Formációcsoport, Nádasmenti, Zsoboki, Kolozsvári és Berédi formációk) térképi eloszlása több jelentős léptékű törésvonal jelenlétéről tanúskodik. A tanulmányozott területen egy nagyobb vető az, ami számottevő hatással bír a terület későbbi morfológiai fejlődésében. Ez a vető két részre osztja a régiót, egy K-i és egy Ny-i részre. Mindkét részt kveszta-szerkezet uralja, de a nyugati terület tagoltabb felszínű és lejtői meredekebbek, a keleti részre pedig az elmosódottabb morfológia, enyhe lejtők és gyenge tagoltság jellemzi.
A felszín formavilágát tanulmányozva elmondható az, hogy a napjainkban stabilnak vélt felszíni formák geológiai időskálán tekintve dinamikusan változnak, ezeket a folyamatokat az emberi beavatkozások sok esetben felgyorsítják. A megbontott egyensúlyú, egyébként is labilis, folyóvízi erózió által barázdált felszínen így indulnak be azok a lejtőfolyamatok (elsősorban csuszamlások, árkosodás és talajerózió), melyek a vidék domboldalai mezőgazdasági felhasználhatóságát, de épületbiztonságát is veszélyeztetik.
A nagyméretű, negyedidőszaki - a permafrost kiolvadásához köthető -, mára lesimítottabb formákban jelentkező csuszamlásokkal szemben a ma is aktív csuszamlások csúszópálya-mélysége kisebb, de markánsan jelentkeznek a felszínen. A Zsibói Formáció, a Nádasmenti Formáció és a Türei Formációcsoport márgás szintjeire jellemzőek.
Az antropogén behatások, akár direkt, akár indirekt változatának, veszélyessége fokozott, sebességük többszöröse a természetes folyamatoknak. A túllegeltettet lejtőn a felszakadozó növénytakaró miatt talajfolyás, talajkuszás indulhat el. A mezőgazdaság által kihasznált talajok degradálódásnak vannak kitéve. A teraszosított lejtők szintén veszítenek stabilitásukból. A csuszamlásveszély nő és ennek az ember esik áldozatul, mert felelőtlenül használja ki a környezetét, nem törődve azzal, hogy kevés idő alatt teljesen használhatatlanná tesz nagy területeket, melyek lepusztulnak. A pillanatnyi helyzet annyiban szerencsés, hogy hatalmas területeken hagytak fel a mezőgazdasági művelésnek, ami a növényvilág regenerálódását, a lejtők stabilizálódását eredményezte.
A litológiai és szerkezeti felépítésből és a felszíni formavilágból, a vázolt alapon lejátszódó eróziós folyamatokból adódó környezeti veszélyforrások közül területünkön, a legjellemzőbbek a csuszamlások, az emberi környezetre leginkább veszélyeztetett rész a Lüget D-i fekvésű lejtője (Nádasmneti Formáció).
Ma is használatos mezőgazdasági területek Egeres-Egeres Gyártelep között, illetve Egeres Gyártelep-Inaktelke között találhatók. A terület többi részén már felhagytak a földműveléssel, de a teraszosítás által kialakult sebhelyek, ma is jól kivehetők a felszínen. Az állattenyésztés által okozott felszínalakítás leginkább a Dealul Cerului környékén jelentkezik (inaktelki csorda), itt fokozott a talajerózió, a lejtőpusztulás, néhol emelkedett a csuszamlás-veszély.
Ésszerű megoldás lenne fokozni az instabil lejtők erdőborítottságát, a mezőgazdaság számára szánt területek újraosztását, az állattenyésztés szabályozását, a talajpusztulás ellen természetes módon védekezni.
Köszönettel tartozom Wanek Ferencnek, a dolgozat megírásában és irányításában nyújtott segítségért és szakmai támogatásáért, Poszet Szilárdnak a szükséges térképek beszerzésében nyújtott segítségért, valamint kollegámnak, Zsigmond Péternek a terepi felmérésekben nyújtott segítségért.
Ajtai F. (2002): Az Erdélyben véghezvitt erdőirtások hatása a tájra, különös tekintettel a jelenkori lejtőfolyamatokra, Múzeumi füzetek, Új sor., 21. 83-98.
Berindei, I. (1958): Relieful structural din bazinul văii Leghia, Studia Univ. Babeş-Bolyai, Geol.-Geogr., III/1, 69-81. Cluj-Napoca
Filipescu, S. (1997): Several Comments on the Nomenclature of the Lihostratigraphic Units from the Transylvanian Depression," Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Geologia XLII/2, 81-82. Cluj-Napoca
Gábris
Gy, (1994):
Gábris Gy. (2007): Földfelszín és éghajlat. A felszínalaktan összegzése, ELTE-Eötvös kiadó, 225 o. Budapest.
Grecu, F., Palmentola, G.(2003): Geomorfologie dinamică, Editura Tehnică, 117-224, Bucure ti.
Horváth Z. Gy., Gondod B. (2006): Kalotaszeg középkori templomai a teljesség igényével, 780 o., Romanika kiadó, Budapest.
Hosu, Al. (1999): Arhitectura sedimentaţiei depozitelor eocene din nord-vestul Depresiunii Transilvaniei, Editura Presa Universitară Clujeană, 224 o. Cluj-N.
Koch A. (1894): Az erdélyi medence harmadkori (tercier) képződményei, Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve X/6. Budapest.
Miháltz I. (1926): Adatok Kalotaszeg morfológiája, Földrajzi közlemények, LIV/VII-VIII., 144-156, Budapest
Pop, C. C. (2001), Starea teoretică a noţiunii de risc geografic. Definire şi tipologie, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Geographia, 2/2001. 183-190, Cluj-Napoca,
Pop, C. C. (2002), Dimensionarea riscului geografic. Aspecte metodologice, Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Geographia, 1/2002. 45-50, Cluj-Napoca.
Popescu, B. M. (1984): Lithostratigraphy of cyclic continental to marine Eocene deposits in NW Transylvania, Romania, Archives des Sciences Genève, 37/1. 37-73, Genève.
Posea, Gr. (1963): Relieful de cuestă din apropierea Clujului, Comunicări de geografie, II. 7-16, Bucure ti.
Rusu, A. (1995): Eocene Formations in the Călata Region (NW Transylvania): a Critical Review Romanian Journal of Tectonics & Regional Geology, 76. 59-72, Bucure ti.
Várady P., Borbély A. (1991): Erdély magyar templomai, Kalotaszeg, ...., Bánffyhunyad.
*** (2002) Romániai népszámlálási adatok
*** (2004) Lista monumentelor istorice, jude ul Cluj, Institutul Naţional al Monumentelor Istorice, Ministerul Culturii şi Cultelor, http://www.cultura.ro/sectiuni/Patrimoniu/ Monumente/lista/cluj.pdf
*** (2007) IUCN Vörös lista, http://www.iucnredlist.org/search/details.php/41280/all
I. Térkép
Találat: 2220
