ORRFYREUS ÉS LEIBNIZ

ORRFYREUS ÉS LEIBNIZ

Gottfried Wilhelm Leibniz neve, munkássága a mai napig elis­mert, és hihetetlen sokoldalúságáról nevezetes. Számos újat alko­tott a jogban, vallási értekezésekben rendkívül simulékonyan szó­lalt meg, és hasznos diplomatának bizonyult. Jó történetíró, író volt, fontos dolgokat hozott létre a logikában is. Joggal, minden túlzás nélkül nevezik univerzális géniusznak. Newton egy fontos dolgot alkotott meg a matematikában, ez az analízis; Leibniz ket­tőt. Leibniz is megtalálta és kifejlesztette az analízist, azaz a diffe­renciál- és integrálszámítás legfontosabb lépéseit. Newtonnal ellen­tétben széles körben publikálta is, és a svájci Bernoulli család se­gítségével az analízis fokozatosan kezdett terjedni Európában - míg Newton titokban tartotta ezt a felfedezését, a Principiában egy­általán nem hozta nyilvánosságra.

Leibniz a folytonos mennyiségekkel dolgozó analízisen kívül még a diszkrét matematikában is nagyon fontos dolgot alkotott, és igen hosszú ideig a kombinatorikát csak az ő neve fémjelezte. Páratlan és egyedülálló, hogy a matematikának két ennyire távoli területében valaki fontos, mindkét területében lényeges dolgot al­kosson. A kombinatorikában, a matematikai logikában százötven évig nem tudta a tudományos környezet megfelelően megérteni és értékelni Leibniz eredményeit. Hosszú idő telt el, míg az általa kitalált vagy megtalált, univerzális, szimbolikus érvelés megértés­re talált a matematikusok között, és terjedni kezdett. Csak az 1840-es években kezdték átlátni munkásságának ezt a részét, majd az 1910-es években értették meg valódi mélységeit.

Leibniz szinte egész élete német fejedelmek főleg a Bruns­wick család szolgálatában telt, így idejének egy részét Angliá­ban diplomataként töltötte. Ekkor ismerkedett meg személyesen is Newtonnal. Egy ideig nem volt ellentét közöttük, azt a későbbiek során mesterségesen szították a két ember holdudvarába tartozó, kisebb képességű "barátok". Egy méltatlan prioritási vita mérge­sedett el közöttük, nevezetesen hogy ki fedezte fel előbb az infini­tezimális számításokat, azaz a differenciál- és integrálszámítást.

Leibniz volt a Brunswick-család könyvtárosa, történésze, és ő képviselte a család ügyeit mint diplomata. Jelentős szerepet ját­szott a Berlini Tudományos Akadémia megalapításában és elindí­tásában, és az ő tervei alapján szerveződött meg a Pétervári Tudo­mányos Akadémia is. Ezekben az időkben másképp működtek az akadémiák, inkább kutatóintézetre hasonlítottak. Az egyetemeken nem végeztek jelentős kutatásokat, kizárólag dogmatikus oktatás folyt, éppen ezért volt szükség a kutató típusú emberek össze­gyűjtésére, támogatására, összefogására, s így születtek meg a ko­rai akadémiák. Valójában ezek az akadémiák voltak a tudomá­nyos kutatás igazi letéteményesei - több-kevesebb sikerrel. Leib­niz így nemcsak a Porosz Tudományos Akadémia megalapítója lett, hanem Newtonnal együtt az első külföldi tagja a Francia Tu­dományos Akadémiának is.

Amikor Leibniz Orffyreusszal találkozik, akkor már elég idős, hatvanas éveinek végén jár, életéből már nincs sok hátra. Nem élvezi már a legmagasabb udvari körök kegyeit, hanem pusztán könyvtáros és történetíró a hannoveri Brunswick családnál. Arra számított, hogy amikor az uralkodót meghívták az angol trónra, ő is követheti, ám nem így történt. Azzal a méltatlan feladattal bízták meg, hogy folytassa a család történetének megírását. Vé­gül szegényen, elhagyatottan halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában viszont megpróbált az Orffyreus-ügynek utánajárni, valamilyen módon segíteni, tisztán látni a dolgokban. Mivel Le­ibniz is segített kialakítani az impulzus, a mozgási és helyzeti energia fogalmát, talán az egyik legjobb kézben lett volna Orffy­reus ügye, ha korai halála meg nem akadályozza ebben. Nézzük meg most, hogy Leibnitz mint a kor kiemelkedő tudósa hogyan talált rá az ismeretlen Orffyreusra és szerkezetére, hogyan igye­kezett segíteni az örökmozgó ügyét.

Miután Orffyreus elhagyta Draschwitzot, a zeitzi herceg, Moritz Wilhelm felségterületére, birtokára került. Mintegy másfél évvel a gerai első, nyilvános bemutató után, 1714. január 19-én egy Teuber nevű tudós Zeitz egyik papja írta Leibniznek a következő le­velet: "Valami fontos hírem van az Ön számára. Egy gyógyító, egy orvos, akinek Orffyreus a neve, állítólag egy örökmozgó készülé­ket állított elő a közeli Draschwitz nevű faluban, ahová nemrég költözött. A gépet megmutatta Buchta úrnak és nekem. Ez egy be­lül üreges, fából készült kerék, ami 10 láb átmérőjű és 6 inch vas­tag. Vékony fa deszkával van beborítva, hogy eltakarja a belső szerkezetet. A tengely szintén fából készült, és 1 láb hosszú a kerék mindkét oldalán. A tengelyből 3 pöcök áll ki, amelyek 3 fából ké­szült, súlyos kalapácsot emelgetnek meg, ugyanúgy, mint az őrlő­malmokban. Ezek a fa döngölődeszkák nagyon nehezek, és állan­dóan fölemeli, majd leejti őket a gép. A vasból készült tengelyvé­gek nyitott csapágyon futnak, pontosan ez mutatja, hogy semmiféle trükk vagy külső energiaforrás nem lehetséges és nem is szükséges a gép mozgatásához.

Az Orffyreus-gép külsejéről készült oldal- és elölnézeti rajz. Az inga a for­dulatszámot szabályozta, de nem minden változaton használta a feltaláló. Ezen a rajzon a gép négy nehéz rudat emelget és ejt le, zúzásra használja a kerékből kivett energiatöbbletet.

Miután találkoztunk a feltalálóval, megnéztük a gépet, és láttuk, hogy egy madzag van rátekerve a kerék külső peremére. Amint el­eresztették ezt a madzagot, a gép azonnal forogni kezdett nagy erővel és nagy zajjal, és állandóan tartotta a sebességét nagyon hosszú időn keresztül. Csak igen nagy erővel lehetett újra megállí­tani a kereket és a madzaggal rögzíteni. A feltaláló százezer tallért kér, hogy elmondja a mechanizmus titkát vagy eladja a gépet. Mi a véleménye Excellenciás Uramnak erről a gépről?"

Leibniz 1714. február 2l-én válaszolt, és a következő megjegy­zéseket tette: "Nem hiszem, hogy valaki feltalálhatta volna az örökmozgót. Véleményem szerint ez a természet törvényei ellen való. Úgy gondolom, hogy amit Ön látott, az nagy nyomású, sűrí­tett levegőnek lehet valahogy a hatása. Persze viszonylag gyorsan ki kellene merülnie. Ám ha a gép folyamatos működést tud mutatni 24 óráig, amíg lepecsételt, lezárt helyen dolgozik, vagy egy szem­tanú jelenlétében 24 órán át tud működni energiabefektetés nélkül, és még mindig nagy erőt fejt ki, például nehéz döngölőfákat emel fel, az már nagyon érdekes lehet. De a mozgás talán akkor sem tisztán mechanikus, hanem valami más fizikai hatás."

Leibniz agyában csak-csak fészkelődött a szerkezettel kapcsola­tos gondolat, mert egy hónap múlva újabb levelet írt Teubernek, amiben már csak a gépről beszélt: "Előzőleg írtam Önnek és Buchta úrnak, hogy nem hiszem az örökmozgó létét, azonban el­képzelhető, hogy amennyiben egy ilyen gép 24 órán keresztül moz­gásban marad, és még mindig több ember vagy több ló erejét mu­tatja, akkor igen fontos lehet, még akkor is, hogyha valamilyen módon az erejét újra föl kell tölteni 24 óra után. Ha egy ilyen gépet látott Draschwitz faluban, akkor annak nagyon nagy értéke van. Azt hiszem, jó lenne, hogyha több megbízható ember megnézné, és tanúsítaná, amint ez a gép 24 órán keresztül állandóan mozgásban tudott maradni." Leibniz tehát hangsúlyozta a megfelelő mérések fontosságát, ami a gép értékéről meggyőzhette volna, és amikor Teubertől és Buchtától újabb leveleket kapott, azokat már nagy ér­deklődéssel várta.

1714. április 15-én Buchta a következő sorokat írta: "Mr. Orffyre­usnak nincs ellenére, hogy a gépét négy héten át folyamatosan működtesse azért, hogy vizsgáljuk. Azt is kérdezte, hogy Uraságod esetleg valamilyen nagyherceg nevében megvenné-e a gépet. Egy egészen érdekes ember a feltaláló, és igazán megérné Méltóságos Uramnak, ha meglátogatná a feltalálót és minket.

Csak egy órajárás­ra van Zeitztől." Teuber levele, amit 1714. április 26-án írt, szintén lelkesítő: "Meglátogattam az örökmozgó feltalálóját, és megvizs­gáltam a gép mozgását. A feltaláló arról biztosított minket, hogy nemcsak 24 óráig, hanem egy teljes hónapig tud mozogni. Ez a gép rendkívül meglepő. Természetesen nem tudom megmondani, hogy milyen törvények szerint működik, de biztos vagyok abban, hogy nem a benne levő sűrített levegővel, hiszen sok nyílás van a keréken. A teljesítményének növekedése az átmérőjének a növekedésétől függ. Az a modell, amit most is meg lehet nézni Draschwitzban, 10 láb átmérőjű, és körülbelül 200 fontos súlyt tud emelni."

Leibniz 1714. májusában válaszolt erre a levélre, de még mindig nagyon óvatos: "Köszönöm, hogy ilyen részletesen beszámolt a draschwitzi gépről. Azonban hogy tisztán lássunk, gondoljon a kö­vetkezőkre: a nyílások nem föltétlenül jelentik, hogy nincs sűrített levegő a belsejében, mert nem szükségszerű, hogy a külső felszín le­gyen a levegő tárolója. A sűrített levegő egyedül úgy tűnik nem elegendő. Valami másfajta erőforrás is lehet a gépben, ami mindig visszaállítja előző állapotát. Nem merném javasolni bármely nagy­hercegnek a gép megvételét addig, amíg megfelelő szaktudású em­ber megbízhatóan meg nem vizsgálta. Amennyiben azonban tényleg kiderül, hogy igaz, amit állítanak, akkor azt hiszem, hogy nagyon fontos lehet, és érdemes támogatásra és jutalomra. Ezen kívül na­gyon örülök neki, hogy a számológépemnél a haladás megfelelő."

Néhány héttel később további részleteket írt Leibniz az Orffyreus­kerékről: "Amennyiben az Ön Orffyreusának gépe valami erős belső erőforrást tartalmaz, ami több órán vagy napon keresztül is tart, nem hiszem, hogy más lehetne, mint sűrített levegő. Biztos vagyok ab­ban, hogy a vékony falemezek nem tudják a levegőt megtartani ben­ne, bár ez nem jelenti azt, hogy nincs valami más a lemezek alatt. Biztos, hogy a mechanikus örökmozgó ilyen forrásból lehetetlen, ebben az esetben az erőforrása csak kívül lehet. Ha leszámítjuk ál­latok, víz, szél, távoli súlyok, vagy egy belül dolgozó szolga lehető­ségét, ami kizárja a hosszú működés esélyét, akkor számomra csak a sűrített levegő marad. Addig is azonban, amíg meg nem vizsgálják, nem lehetünk biztosak. Ha a feltaláló ígéreteinek eleget tud tenni, biztos vagyok benne, hogy megkapja azt a pénzt, amit kér."

Teuber hamarosan újra írt Leibniznek ez ügyben július 30-án: "Nem tudom mit gondoljak az Orffyreus-gépről. A hatás teljesen egyértelmű, de az igazi ok az titok.

Ami olyan furcsa ebben a gép­ben, hogy az alkatrészek együtt mozognak a tengellyel. Támogat­nám a feltételezését, hogy az egyetlen szóba jöhető mozgató erő csak sűrített levegő lehet, de nem látható semmi külső erőforrás. Az a sűrített levegő, ami belül el lehet rejtve, véleményem szerint nem elegendő, hogy a gépet mozgassa. Annak ellenére, hogy az Ön elképzelése az egyetlen lehetséges, még mindig maradnak kétsé­gek. Az elmúlt időben különböző helyekről jöttek emberek meg­nézni a gépet, néhányan közülük magas rangúak. Őfelsége, Zeitz hercege is megnézte saját szemeivel néhány nappal ezelőtt, és na­gyon tetszett neki. Én is megbeszéltem számos érdekes és művelt emberrel, akik Poroszországból, Brandenburgból és Szászország­ból érkeztek. Mindnyájuknak tetszett a gép. Nagyon örülnék, hogy­ha Excellenciás Uram hamarosan megvizsgálná."

Ezután, augusztus l4-én írta Leibniz Teubernek a következő le­velet: "Szeretném kiszámolni, hogy mekkora erőt fejt ki Orffyreus gépe. Más szóval, milyen nehéz súlyokat tud fölemelni? Milyen magasra és óránként hányszor tudja ezeket fölemelni? És nem utol­sósorban, mennyi ideig képes ezt folytonosan megtenni, megsza­kítás nélkül? Alaposan meg kell vizsgálni, hogy a csalás összes lehetőségét kizárjuk a rejtett erőforrást is beleértve. Zeitz hercege írt nekem, hogy szándékszik egy sokkal részletesebb, alaposabb vizsgálatot végezni. Igaz, hogy a levegő egyedül nem tudja moz­gatni ezt a készüléket valamiféle külső erőforrás nélkül. Mivel minden más lehetőséget kizártunk, csak a sűrített levegő maradhat. Ha Isten is úgy akarja, elhagyom Bécset még a tél beállta előtt, és Hannoverbe megyek. Megpróbálom meglátogatni Önt az utam so­rán, és akkor mindent megbeszélünk."

Leibniz valóban megnézte Orffyreus gépét, amikor Bécsből visz­szafelé tartott Hannoverbe. 1714. szeptember 9. és 12. között tartóz­kodott Zeitzben. Erről a látogatásról Nagy Péter cár orvosának, Erskinnek a jóvoltából megmaradt Leibniz levele. A következőket írta Leibniz: "Orffyreus a barátom lett és megengedte, hogy néhány kísérletet végrehajtsak a gépén. A szerkezet két órán keresztül moz­gott állandóan a jelenlétemben, és nagy erőt mutatott. Azonban nem tudtam ottmaradni, hogy tovább tanulmányozzam, mivel kocsival mentem a zeitzi fejedelemmel. Azt tanácsoltam neki, hogy végezze­nek egy gondos vizsgálatot úgy, hogy több hétig működjön a szerke­zet, és mindent tegyenek meg, hogy bármiféle csalást kizárjanak.

Ugyanakkor győződjenek meg a gép teljesítményéről. Amint ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy több herceg erőforrásait egyesítve megvásárolja ezt a találmányt. Akkor is, ha a gép nem örökmozgó, amiről oly sokat beszélnek most, még akkor is nagyon hasznos lesz, hogyha több héten át képes mozogni. A herceg meg­ígérte, hogy elvégeztet egy ilyen vizsgálatot."                               

Ezután a látogatás után Leibniz továbbutazott Hannoverbe, ahonnan legnagyobb csalódására György király nem vitte ma­gával Angliába, sőt, még a fizetését sem adta meg, mivel Bécsben engedélye nélkül tartózkodott. Hannoverben a következő gondola­tokat írta le Leibniz Orffyreus gépével kapcsolatban: "Valami egé­szen különleges dolog van ebben az Orffyreus-gépben, és nem sza­bad figyelmen kívül hagyni, mivel igen nagy haszonnal járhat. Ha bebizonyosodik használhatósága a vizsgálatok után nevezetesen, hogy egy nagyobb gép még több munkát végez, valamint például egy tárnából vizet tud kiemelni, akkor azt hiszem, okos lenne, ha a feltalálónak nagy összeget adnának. Ezt a pénzt vagy egy összeg­ben, vagy egy rövid idő alatt lehetne kifizetni. Azért, hogy mind a feltaláló, mind az emberek jól járjanak, a következő dolgokra kel­lene ügyelni:

1. Egy igen gondos vizsgálatot kell elvégezni, ahol megnézik, hogy építhető-e egy nagyobb gép. Ezzel kizárhatjuk annak lehe­tőségét, hogy valakire bíróság előtt csalás vádjával támadjanak.

2. Megegyezést kell tető alá hozni a feltaláló számára fizetendő díjról.

3. Ajánlatos lenne most azonnal valamennyi pénzt fizetni neki az eddigi munkájáért, és egy évjáradékot addig is, amíg a teljes összeget megkapja."

1714. szeptember 23-án Leibniz ezt írja Teubernek: "Örülnék, hogyha Orffyreusnak nem kellene a család és barátai anyagi támo­gatására számítana, mert ezek a barátok nem sokat segítenek neki. Ez talán elérhető őfelsége Moritz Wilhelm Duke herceg, Zeitz her­cegének segítségével. Remélem, fog segíteni rajta, mivel ez a talál­mány megérdemli a támogatást." Leibniz maga írta meg ezt Moritz Wilhelm hercegnek 1714. október 7-én: "Azt hiszem, hogy Orffyre­us találmánya nagyon fontos, és szeretném, hogyha használnák mi­nél gyorsabban. Úgy gondolom, hogy a bányászatban lehetne első­sorban felhasználni. Jelenleg olyan emberek környezetében él, akik úgy tűnik, nem a javát keresik.

Azt hiszem, jó lenne, hogyha vala­hogy megszabadítanák tőlük. Bármi is történik, jó lenne, ha nem kellene elköltöznie, mert lehet, hogy más helyen a találmányának gyümölcseit nem élvezheti. Ha hercegi felséged megmutatná jóságát és támogatná egy darabig, akkor ez segítené a kerék felhasználását. Erről Buchta tanácsosnak és Teuber tiszteletesnek is írok, hiszen ők tudják a legtöbbet segíteni Önnek ebben a kérdésben."

Leibniz nem járt sikerrel. Valamiféle belső viszálykodás miatt Orffyreus családjával együtt új helyre kényszerült költözni. No­vember végén hagyták el Draschwitzot, miután Orrfyreus - szoká­sához híven darabokra törte gépét. Ez számára egyfajta "bizton­sági eljárás" volt, nehogy valaki szállítás közben megtudja a gép titkát. Amikor meghalt, az utolsó létező gépe is darabokban volt, és nem tudták összerakni. Ahogy életrajzírója megjegyzi, ez azt mu­tatja, hogy rendkívül érzékeny ember volt, és ellenségei valamint barátai nagyon nagy mértékben befolyásolták.

A telet egy faluban töltötte, majd tavasszal Merseburgba utazott, ami Lipcsétől tizennyolc mérföldre található. Télen gondolkodni tudott a gépével kapcsolatos vádakról, és kidolgozott egy olyan megoldást, melynek segítségével a kerék mindkét irányban tudott forogni. Így nem vádolhatták azzal, hogy egy felhúzott rugó van a szerkezetben, amivel kezdetben mindenki gyanúsította. Nem tudni természetesen azt sem, hogy milyen volt ennek a kétféle irányba is forogni tudó keréknek a szerkezete. Életrajzírója összességében hét készülék nyomára bukkant. Ezek szerint ugyanazt az alapelvet többször, többféle formában meg tudta valósítani. Egyre nagyobb átmérőjű kerekeket épített, míg a legutolsó ismert szerkezet, amit Kasselban épít majd később, 3-4 méter átmérőjű lett.