![]() |
kategória | ![]() |
||||||||
|
||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
||
![]() |
![]() |
HIÁNYZÓ SZIMMETRIÁK AZ ELEKTRODINAMIKÁBAN
Az elektrodinamikában még hamarabb kezdõdik a mesterségesen tiltott szimmetriák területe. A természet a töltésekre nézve is megengedi a forgást, nemcsak a tömegpontokra nézve. Mégis, ha az elektrodinamika egyenleteit nézzük a tankönyvekben, ott csak álló és egyenes vonalon mozgó és gyorsuló töltések eseteit találjuk. Az elektrodinamika Maxwell-egyenleteibõl a forgás, netán a több tengely körüli forgás teljes mértékben hiányzik. Eddig tart a tankönyvtudomány. A természet persze nem korlátozza ezt, hiszen speciális esetekben akár több tengely körüli forgás is elõállhat töltésekkel. Ilyen eseteket vizsgált Felix Ehrenhaft osztrák kutató, és így fedezte föl a m 858i83i ágneses monopólusok kísérleti elõállításának lehetõségét. (Õ eredetileg az elektron fajlagos töltését mérte ki, hamarabb és pontosabban, mint R. A. Millikan, mégis Millikan kapta a kísérletekért a Nobel-díjat.) Ehrenhaft egy érdekes jelenségre bukkant rá, amikor a szokásos olajcseppek helyett piciny vascseppeket sugárzott be fénnyel (és így rajtuk töltésfölösleg keletkezhetett a fotoelektromos effektus miatt).
Ekkor a vascsöppecskék egy része déli, más részük északi monopólusként kezdett el viselkedni. Természetesen a levegõben lassan esõ vascsöppecskék nemcsak lefelé mozogtak egyenletes sebességgel, hanem tengelyük körül nagy szögsebességû, forgó mozgás is elõállhatott, felszínükön töltéstöbblettel vagy hiánnyal. Ez esetben egy apró kis mágneses dipólus, valamint egy más elrendezésû forgó töltés együttese keltette a mágneses töltés hatását. Kísérleteit az 1920-as, 1930-as évektõl kezdve rendszeresen publikálta elismert lapokban, és sokan, sokszor megismételték a hatást, napjainkban egy Mihajlov nevû orosz kutató.
Mégis, mivel már a múlt században az terjedt el, hogy nem lehet mágneses monopólust elõállítani, a tények ellenére Ehrenhaft kísérleteit nem vette figyelembe a szakma. Az elõítéletek a meggyõzõ kísérleteknél is erõsebbek maradtak, újra gyõzött a dogmatizmus, miszerint mágneses monopólus a gyakorlatban nincs. (Bár minden elméleti fizikus azt állítja, hogy illene lenniük, hiszen a helyük megvan az elektrodinamika egyenleteiben.)
Ez az az eset, amikor szépen látjuk; hogy a természet megengedné a töltésekre nézve is a forgó mozgást, nemcsak a mechanikában ismert az, mégis "társadalmi okokból" tiltott terület lett á forgással is rendelkezõ töltésmozgás kutatása.
Ha olyan civilizációval találkoznánk, ahol megengedik a forgó töltés hatásainak használatát, akkor ugyanolyan meglepetésben lenne részünk, mint Atahualpa fõ inkának azon a bizonyos baljós napon, amikor Pizarro maroknyi seregével találkozott. A forgó töltések szimmetriájának gyakorlati ismerete ugyanis mágneses monopólusokhoz, azaz mágnesáramhoz juttatja a szorgalmas kísérletezõt, ami számunkra még ismeretlen technikai csodákat adhatna. Ez a tiltás bizonyára ugyanolyan méretû hátrányokat okoz nekünk, mint annak idején Atahualpa elnyomott alattvalóinak a forgó kerekek tiltásából adódó hátrányok. Ahol nincs forgó kerék, ott nincs szekér, ott nincs emelõcsiga, ott nincs vízimalom, ott nincs lõpormalom. Ahoi nincs forgó töltés, ott nincs mágneses monopólus, ahol nincs mágneses monopólus, ott nincs mágnesáram. Ki tudja, mi mindenre lenne jó a mágnesáram? Lehet, hogy ugyanolyan fontos, mint az elektromos áram?
Az élõ természet, a biológia megengedi, lehetõvé teszi, sõt használja is a forgó töltések szimmetriáját. Ki ne látott volna már csavart spirál alakú fehérjemolekulát, minden élõlény így épül föl. Itt a töltések nemhogy egy, de három egymásra merõleges tengely körül foroghatnak igen nagy szögsebességgel. Emiatt persze keletkezhet mágnesáram, és még olyan speciális mezõk is, aminek mi még nevet sem tudtunk adni. Természetesen az élõlények körül, különösen az ember körül, és legfejlettebb testrésze, az agy körül ezek a mezõk kialakulhatnak. Látjuk és tapasztaljuk is ezeket, de ezek a hatások nem férnek bele a tankönyvekbõl megismert elvekbe, hiszen ezek nagyon mások nagyon furcsák a többi már megismert hatáshoz képest, ugyanúgy ahogy a forgó, bukdácsoló pörgettyû teljesen másként viselkedik, mint egy asztallapon csúszó, forgás nélküli test, a forgó töltések ugyanolyan új és érdekes hatásokat hoznak létre a biológiában. A baj csak az, hogy ez is tiltott. Ez az a jelenségcsoport, amit parajelenségek néven ismer (vagy méginkább nem ismer, tilt) a mai hivatalos tudomány.
A Curie-szabályból az világlik ki tehát, hogy nem is a szimmetria, hanem a szimmetria hiánya az, ami meghatározza a jelenség tulajdonságait. Ahhoz, hogy egy érdekes jelenséget elõállítsunk, bizonyos szimmetriákat mindig el kell tüntetni, azaz egyre csökkenteni kell a szimmetriákat, hogy új és új jelenségek jöjjenek, elõ. Ahhoz; hogy például az energia skaláris tipusú szimmetriáját eltüntessük, több lépésre is szükség van, hiszen a skalárhoz tartozó gömbszimmetria igencsak összetett, számos szimmetria van benne.
Ezeket mind el kell tüntetni ahhoz, hogy az energia többé ne legyen állandó. Kevesebb lépés kell az impulzus mint szimmetria lecsökkentéséhez, hiszen az impulzus már egy poláris vektor, nagyságán kívül iránya is van. Valamivel kevesebb lépés kell az impulzusnyomaték állandóságának megszüntetésére, hiszen ez forgó, axiális vektorral jellemezhetõ.
Amikor nagyon sok szimmetriája van egy-egy tömegpontokból álló rendszernek, akkor azt vesszük észre, hogy szinte semmi sem történik. Vegyünk például egy pontokból álló gázt, mondjuk hidrogént. Ezt a gázt csak a sûrûsége és a nyomása jellemzi, nagyon kevés érdekes tulajdonsága van. Ám, ha lehûtjük, folyékony vagy szilárd lesz a halmazállapota, akkor sokkal rendezettebb lesz, kevesebb szimmetria marad meg, viszont a szilárd testekre jellemzõ sok-sok új tulajdonság bukkan elõ. Ha többatomos gázról van szó, akkor a forgások miatt már a gáznak is lehetnek érdekes tulajdonságai, de ugyanez a helyzet például egy fém olvadéka, és a keletkezõ kikristályosodó szilárd halmazállapot között is. Az olvadéknak sokféle szabadsági foka van, az atomok sokféle irányba mozoghatnak, foroghatnak. A kristályrács megköti az atomokat, egy rendet kényszerít az alkotó atomokra, viszont a lecsökkentett szimmetria sok új tulajdonság megjelenésével is jár. A kristályrácsban sok szimmetria hiányzik, ami megvolt az olvadékban, de a hiányzó szimmetriák új tulajdonságokat jelentenek. Ha egy üres, fehér papírlap van elõttünk, áz nagyon sok, gyakorlatilag végtelen számú forgatási; eltolási; tükrözési szimmetriát tartalmaz. Ha viszont bármit firkálunk rá, ez már lecsökkenti a lehetséges szimmetriák számát, de a felirat új tulajdonság megjelenésével jár.
Jön mindjárt azonban egy bökkenõ. A szimmetriákat nem íróasztal mellett kell kitalálni, kiagyalni, hanem kizárólag kísérletek alapján lehet meghatározni. A történelem során számos esetben fordult elõ, hogy nem tudatosan hajtották végre a szimmetriacsökkentést, és ezek a véletlenek hoztak jelentõs bepillantást a természet tulajdonságaiba. Ilyen nevezetes eset volt például a Faradayféle indukció felfedezése, amikor Faraday (és tõle függetlenül Henry) észrevette, hogy idõben változó mágneses teret kell létesíteni, és ez elektromos örvényt hoz létre. Évekig tartott, amíg Faraday véletlenül rájött, hogy a mágneses fluxus idõbeli szimmetriájának csökkentése az, ami egy új effektust, az indukciót elõidézi. Az anyagnak erõs mágneses vagy elektromos térbe való helyezése pedig az atomfizikában jelentett elõrelépést, hiszen az erõs homogén vagy még inkább inhomogén mágneses tér vagy inhomogén elektromos tér megjelenése a tér szimmetriáját csökkenti (Zeemann, Stark effektusok). Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy minden egyes új felfedezés a fizikában szimmetriacsökkentéssel járt. A kulcs mindig csak az, hogy hány és milyen típusú szimmetriacsökkentést hajtunk végre. Nemcsak egyféle szimmetriacsökkentést lehet elképzelni, hiszen egy atomot egyszerre helyezhetünk homogén vagy inhomogén elektromos és mágneses térbe is, sõt forgathatjuk, gyorsíthatjuk is. Minden szimmetriacsökkentés valamiféle új hatást hoz, amit érdemes tanulmányozni, érdemes tudatosan keresni és így kibontani az anyagban rejlõ "szimmetriák fátyla mögé rejtett jelenségeket.
Ilyen, a szimmetriával kapcsolatos véletlen felfedezés vezette például a dán Oerstedet is, az elektromos és mágneses térerõ közti kapcsolat megtalálására. Mindez abban az idõben történt, amikor a szimmetriákat még csak gyakorlati, próba szerencse módon kutatták, ha egyáltalán kutatták.
Találat: 2198