EGY GYAKORLATI PÉLDA: AZ OERSTED-ÜGY

EGY GYAKORLATI PÉLDA: AZ OERSTED-ÜGY

Oersted fölfedezése, az elektromosság és a mágnesesség közti kapcsolat megtalálása rendkívül tanulságos mind a fizika elvei szem­pontjából, mind a tudomány mûködése, mind a technika, tech­nológia, a politika és a gazdaság összekapcsolódása szempontjából. Már említettük, hogy egyiptomi és mezopotámiai sírokban i 858g63i s találtak Volta-oszlopokat i. e. 600-ból és i. e. 2000-bõl is, szigetelt drótokkal együtt. Ezeknek az egyszerû Volta-oszlopoknak a használata, titka azonban idõvel feledésbe merült, és csak az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején Galvani és Volta munkásságával sikerült újra fölfedezni az elektromosság egy igen egyszerû elõállítását. Akkori­ban már több mint egy évszázada játszottak a statikus elektromos­sággal, hiszen a francia nemesi udvarok báljainak egyik fénypontja volt, hogy melyik herceg udvari fizikusa tud nagyobb feszültségû statikus teret elõállítani, és ezzel nagyobb szikrákat. Ekkor a társaság nagy csodálkozására a hölgyeken a ruhafodrok felálltak, és a hajuk a az ég felé kezdett meredezni. Cirkuszi mutatvány volt ez a javából, de nagy mértékben segítette az elektromosság és elektrosztatikus hatások megértését. Az elektrosztatikus hatás azonban nem mutatott sem-

H. C. OERSTED (1770-1851)

A dán kutató véletlen felfedezése az elektromosság és mágnesesség kapcsolatáról alapvetõen megváltoztatta a természetrõl kialakított képet, és jelentõs gazdasági fejlõdést indított el.

miféle kapcsolatot a mágnesességgel, éppen ezért Coulomb és az angol Cavendish ki is jelentette, hogy az elektromosság és a mágne­sesség egymásra nem hat, és ezt minden kortárs kutató készpénznek vette, így nem is foglalkoztak a témával.

A tudományban pedig ha nincs kérdés, akkor válasz sincs. Ez az elõítélet elegendõ volt ahhoz, hogy húsz évig ne foglalkozzanak érdemben ezzel a kérdéssel. Ezért történhetett meg, hogy az elekt­romosság és mágnesesség kapcsolatát csak 1820-ban vette észre egy dán kutató, Oersted, akit addig valahol a tudomány perifériáján lévõ emberként tartottak számon. Oersted mintegy nyolc évig kí­sérletezett, és véletlenül fedezte fel, hogy az árammal átjárt drót magához rántja vagy eltaszítja a mágnestût. Nyolc évig végezte ugyanazt a hibás kísérletet. Az õ elsõ és hibás elrendezésében az árammal átjárt drót és a mágnestû merõleges volt egymásra. Úgy gondolta, ha van hatás, akkor csakis ebben az elrendezésben kelle­ne jelentkeznie. Mivel nem talált hatást, ezért állandóan azt taní­totta tanítványainak, hogy íme, kísérletileg is be lehet mutatni, nincs köze az elektromosságnak a mágnesességhez. Nyolc év múl­va aztán véletlenül egy olyan elrendezést próbált ki, ahol közvetle­nül a drót alatt, a dróttal párhuzamosan volt felfüggesztve a mágnestû, és az áram bekapcsolásakor a tû láthatóan megmoccant. Ezzel az effektussal drámai, új fejlemények indultak meg mind a természettudomány, mind a technika terén. A késõbbiek során még igen részletesen vissza fogunk térni ennek a kísérletnek az elemzé­ sére, hogy a szimmetriák viszonyairól, a szimmetriamegmaradásról részletesebb, jobb képet kapjunk. Az Oersted-kísérlet talán az egyetlen a tudomány történetében, ami szó szerint sokkolta a tu­dóstársadalmat. Néhány héten belül francia, német, angol kutatók sora kezdett el foglalkozni a jelenséggel. Tudjuk, hogy a francia matematikus, Ampére miután látta a demonstrációt, mintegy két hét múlva felállította a ma róla elnevezett Ampére-törvényt, ahol az áram erõssége és a drótok közt ható erõk között numerikus ösz­szefüggést talált. Sok-sok év múlva ez a hatás vezetett el például a távíró, majd a távíró segítségével a telefon feltalálásához.

Egykorú, de hibás metszet Oersted felfedezésérõl. A képen a mágnestû tá­vol van az iránytûtõl, s ráadásul nem is párhuzamos vele. A rajzoló ugya­núgy nem értette a felfedezés lényegét, mint a kor kutatói.