EGY DOGMA SZÜLETÉSE

EGY DOGMA SZÜLETÉSE

Meyer, Joule, Helmholtz, Thomson és mások munkássága bár teljesen jószándékú volt, mégis katasztrófát jelentett az emberiség számára. Itt azzal a jelenséggel találkozunk, hogy amikor egy gon­dolat elindul, akkor egyre több és több híve lesz, egyre több és több bizonyítékot szereznek, találnak az állítás erősítésére.

Joule kísérletei mellett a dán Colding is egy egyszerűbb, súrló­dással hőt fe 242d32c jlesztő készüléket alkotott, és ő is nagyjából meg tudta erősíteni Joule mérési eredményeit.

Az 1850-es évek elejére az energia fogalma a tudományos körökben már polgárjogot nyert, és így Lord Kelvin 1853-ban az energia következő definí­cióját adta meg: "Egy anyagi rendszer energiáján valamely meg­határozott állapotban mindazon hatások mechanikai munkaegy­ségben mért mennyiségét értjük, melyeket a rendszer kifelé kifejt, ha ebből az állapotából tetszés szerinti módon átmegy egy másik, tetszés szerint rögzített null állapotba. Ez a definíció konzervatív erőterekre igaz is, de látszik, hogy Lord Kelvin nem vette figye­lembe az örvényes vagy netán időfüggő, azaz nem konzervatív erőterek lehetséges hatását.

Az energiamegmaradás tétele tehát általánosan elfogadottá vált, és a termodinamika, a hőtan, a hőerőgépek fejlődése aztán szük­ségszerűen maga után vonta az úgynevezett II. főtétel kimondását, miszerint másodfajú perpetuum mobilét sem lehet készíteni, azaz olyan készüléket, amelyben úgymond az anyag egy része magától lehűl, más része magától fölmelegszik, és így a két hőtartály közti hőmérsékletkülönbséget felhasználva munkát nyerhetnénk. Ha lét­re tudnánk hozni azt a hatást, amelynek segítségével szeparálhatók lennének egy gázban például a gyors és lassú mozgású moleku­lák, akkor szintén kimeríthetetlen energiaforráshoz jutnánk, de a nagy számok törvénye, a statisztikai szabályok megakadályoznak minket abban, hogy ilyen hatások kialakulhassanak. Persze hos­szú időnek kellett még eltelnie az elsőfajú perpetuum mobile le­hetetlenségének kimondása, azaz az energiamegmaradás tételé­nek kimondása után mire ez kikristályosodott. Meyert, Thomsont és kortársait nem szabad azért hibáztatni, mert a tételt tévesen általánosították a hiba az utókorban keresendő, hiszen gon­dolkodás nélkül, az újabb felismerések átgondolása nélkül a mai napig is DOGMAKÉNT kezelik ezt a tételt. Sokszor előfordult már a természettudományban, hogy egy tétel kimondása után, annak kísérleti ellenőrzése során finomodtak az elképzelések, rájöttek, hogy nem minden körülmények között igaz egy-egy té­tel hogy vannak határok. Sajnos az energiamegmaradás tételé­nek kimondása után a tétel felülvizsgálatára nem kerülhetett sor, a felülvizsgálat puszta gondolata is habzó szájú kritikát vont ma­ga után, ma már többé nem tudományos, hanem a status quo kér­dése ez a tétel. Az energiamegmaradás tétele nem tudomá­nyos, hanem hatalmi, politikai kérdéssé lett.

Itt az ideje tehát, hogy megvizsgáljuk a tudomány fejlődésének másik útját, ismét a matematikában és a fizikában, azt az utat, ahol a szimmetria fogalma kialakult, azt az utat, amelynek "vigaszág­ként el kellett volna vezetnie az energiamegmaradás revideálásá­hoz, ahol szükségszerűen rá kellett volna jönni, hogy az energia mint szimmetria nem lehet minden körülmények között állandó. Most ezt az utat fogjuk végigjárni. Látjuk majd, hogy a fizikában és a matematikában mennyi buktatón át született meg a szimmetria fogalma, és hogy hiába alakult ki ez a fogalom, az alkalmazásával, a megértésével, a gyakorlati életbe való átvitelével még ma is jó­részt adósak vagyunk.