AZ UTOLSÓ REMÉNYSUGÁR

AZ UTOLSÓ REMÉNYSUGÁR

Gravesande, aki harminchárom éves volt, amikor a kasseli szerke­zetet megvizsgálta, még húsz évig, 1742-ig élt és írt erről a szerke­zetről. Az 1730-as években a Leideni Egyetem egyik leghíresebb kí­sérleti tudósak 444i88e ént tartották számon. A Leideni Egyetem korának el­ismert oktatási intézményei közé tartozott, és Gravesande előadásai többszázas hallgatóságot vonzottak, jól és érdekesen tudott a fiziká­ról beszélni. Mindez azonban sajnos nem sokat segített Orffyreus ügyén. Még egy utolsó bíztató, nagy reménysugár mutatkozott; még­pedig az, hogy Nagy Péter, minden oroszok cárja megpróbálta meg­vásárolni az Orffyreus-találmányt. Christian Wolf és Sumacher pró­báltak közbenjárni közvetítőként. Wolf Gottfried Leibniznek volt ba­rátja, munkatársa, együtt kezdték el szervezni a Pétervári Akadémiát Nagy Péter cár kérésére, Sumacher pedig a cár tanult könyvtárosa és bizalmi embere volt. Hosszan lehetne idézni a gazdasági, pénzügyi részletekben bővelkedő leveleket, ezt azonban kihagyom. Inkább ar­ra a szinte kutatási jelentésre koncentrálnék, amelyben Wolf írta le véleményét az Orffyreus-kerékről Nagy Péter cár részére:

"Az Orffyreus örökmozgóról szóló pártatlan vélemény, amelyet Őfelségének a cárnak készítettem 1722. július 3-án Halléban:

1. Azzal kell kezdeni, hogy minden kétséget kizárhatóan kijelent­hetjük: Orffyreus kerekét nem egy feltételezett külső erő, ha­nem inkább a speciálisan elrendezett belső súlyok mozgatják. A következő okok miatt jutottam erre a konklúzióra:

a) Én, magam láttam, hogy a kerék állandó sebességgel és for­dulatszámmal kezd forogni minden külső nyomás vagy lökés nélkül, mindaddig, amíg kívülről le nem fékezték. Bármilyen külső csalás lehetetlen volt, hiszen a csapágyakat megnéztem mindkét oldalon, és látható, amint a tengelyek futnak a csap­ágyfelületen. Kérésemre a kereket felemelték az állványról és egy másik állványra helyezték át.

b) Mielőtt átrakták a kereket, a feltaláló, aki a hivatalosan kine­vezett vizsgálóbizottsági tagok részére mutatta be a gépet, ki­vette a súlyokat, melyek egy kendőbe voltak csomagolva és megérinthettük őket. Nem engedte, hogy a súlyokat a végeiken fogjuk meg (valószínűleg ott lyukak voltak vagy valamilyen csapok), de hosszirányban hengerszerűnek látszottak és nem túl vastagnak. Lehetett hallani a súlyokat, amint a többletoldalon megérkeztek, mintha csak átesnének, áthajolnának, és ebből ar­ra következtetek, hogy ez az egyensúlytalanság a becsapódásuk nyomán keletkezett. Továbbá Hesse-Kassel tartomány uralko­dójának bírom a tanúvallomását, aki gyakorlott mechanikai ta­lálmányok vizsgálatában. Ő látta a kerék belsejét valamint azt, hogy több héten keresztül forgott a gép egy lezárt szobában, úgy, hogy a kulcsot magánál tartotta, személyesen zárta és pe­csételte le az ajtókat és az ablakokat saját pecsétjével. Mind szóban, mind írásban kibocsátott egy nyilatkozatot, hogy a ke­rék mozgása semmi másnak nem tulajdonítható, mint saját belső súlyainak, és folyamatosan mozog addig, amíg a kerék belső struk-túráját meg nem változtatják.

2. Mivel lehetetlen matematikai bizonyítás szerint, hogy egy gép saját erejénél fogva folyamatosan menjen, valami külső hatás­nak kell létrehoznia a mozgást. Ezt nem érzékelhetjük érzék­szerveinkkel, de talán olyan embereket kellene a vizsgálódásra megkérni, akik jobban ismerik a természetet. Én úgy gondo­lom, hogy a súlyok a kerék külső peremén vannak, és rudakkal vannak hozzáerősítve. Amikor a kerék könnyebb oldalán van­nak, akkor felemelhetőek, de amikor elkezdenek esni, miután a kerék elfordult, esés közben szerzett erővel hatnak és így egy olyan fadarabhoz csapódnak, amely a kerék külső pereméhez van kapcsolva. Ily módon a kerék forogni kezd saját súlyai miatt, ami hallható. De az erő a súlyokból jön és nem a gépből magából, valamiféle folyadékból talán, amely nem látható, de ami a zuhanó súlyokat egyre gyorsabban és gyorsabban moz­gatja.

Orffyreus egész találmánya a súlyok művészi elrendezé­sén alapul, melyeket valami megemel, amikor állnak, és erőt nyernek zuhanásuk során, és véleményem szerint ezt a mód­szert tartja titokban. Ez egybevág Orffyreusnak azzal a kije­lentésével, hogy bárki, akinek megengedné, hogy belenézzen a kerékbe, könnyen megértheti a találmányát...

3. Ezért aztán lehetséges, hogy amennyiben a kerék belső struktú­rája nyilvánosságra kerül, néhány matematikus rájön arra, hogy ez valójában nem is örökmozgó, hanem egy ismeretlen szubsz­tanciától származó különleges erő ad állandó nyomást azoknak a nehéz testeknek, amelyek zuhannak, vagy pedig erőt ad akkor, amikor becsapódnak.

4. Mivel ez az anyag mindenütt jelen van, és állandóan kifejti ha­tását, a kerék bárhol felszerelhető.

5. Amíg a kerék belső súlyainak elrendezését meg nem értjük, ad­dig azt sem tudhatjuk, hogyan lehetne növelni ezt a hatást. Ta­lán ezt a teljesítményt még tovább lehet fokozni, bár lehet, hogy a kerék méretének növelésétől a hatás már nem nő tovább. Eb­ben az esetben a teljesítmény növelése már nem fokozható.

6. Jelenleg nem várom, hogy bármilyen különleges eredmény jöj­jön a gépből. Amit én láttam, annak igen kis tengelyvégei vol­tak, és a tengelye üreges volt, ezek a tények segítik, hogy a ke­rék gyorsan forogjon, és így akkora az ereje, hogy a kerék né­hány dolgot felemelhet. Ez nem biztos, hogy jó, amennyiben a kereket tartósan használnánk. Egy ilyen vékony tengelyvég gyorsan elkopna, és ilyen gyenge tengely hamarosan eltörne. Azonban nagy különbség van egy olyan gép között, melyet ál­landóan munkára használunk, és amit csak néhány percig hasz­nálunk arra, hogy húzzon vagy emeljen valamit.

7. Bárkinek, aki meg akarja venni Orffyreus gépét, el kell dönte­nie, hogy különlegességként vagy pedig mozgató gépként akarja használni. Az első esetben minden, amit a 2. és pont­ban leírtam, figyelembe veendő. A második esetben az 5. és 6. pontokat kell figyelembe venni."

Érdemes még egy másik levélből is idézni - ez Wolf pétervári meghívásával kapcsolatos amelyből kiviláglik, hogy Nagy Péter kifejezetten érdeklődött az Orffyreus-találmány iránt.

6. "Semmi sem ad nekem nagyobb elégtételt, mint az a tudat, hogy professzor Wolf udvari tanácsost Őfelsége szolgálatában láthatom. Eredetileg nem akarta vállalni ezt az állást, mert mint mondta, több dolgot nem akar az élettől. Amint mondta, van egy jó uralkodója, népszerű a diákok között. van egy állandó munkája és megfelelő jövedelme. Évi négyezer tallért tud ke­resni könyvek írásával, üzleti vállalkozásokból és a tanításból. Valamint mindennél többre értékeli a kitűnő klímát. Aggasztja, hogy talán nem nyeri el Őfelsége tetszését, valamint a nemesek és a tudósok nem tolerálják az ő nézeteit, és esetleg honvágya lehet rövid idő múlva, vagy a német tudomány veszteségeket szenvedhet, ha ő Oroszországba megy."

Ebből a pár mondatból azt látjuk, hogy Wolf nem egykönnyen adta rá a derekát, hogy Nagy Péter szolgálatába álljon, de az na­gyon felcsigázta, hogy ebben az esetben az akadémia egyik fela­data lett volna az Orffyreus-gép vizsgálata. Ez a levél következő, pontjából is kiderül:

"Mielőtt Orffyreusszal, a feltalálóval beszéltem, a dolgot Wolf professzorral is megvitattam. Elmondtam neki Őfelsége nemes szándékát, említve, hogy Felséged a közjóért hajlandó nagy pénzadományra. De természetesen ezt nem akarja csak úgy el­vesztegetni. Ezért kérdeztem Wolf professzor véleményét. Az volt a válasza, hogy keveset tudunk erről a dologról, és bár Orffyreus elkészítette a kereket, ami körbeforog és nehéz sú­lyokat emel föl, nem tudjuk, hogy valóban örökmozgó-e, és nagy hasznot hoz-e az embereknek, mivel nem láthatjuk a belső struktúráját. Arra kért tehát, hogy beszéljem meg ezt a feltaláló­val, és írásban jelentsem neki, mi történt.

Ekkor haladéktalanul Kasselba, a wissensteini kastélyba utaz­tam, remélve, hogy ott találom Orffyreust. Megtudtam, hogy Őfelsége Károly herceg elküldte őt a gépének törött alkatrészei­vel együtt Karshafenbe, ami öt mérfóldnyire van Kasseltól és régebben Sieburg volt. Egy külön házat adott ott neki, hogy jobb körülményei legyenek ötletei megvalósításához, s így megszabadulhat a nemkívánatos vendégektől is. Felségedet valószínűleg érdekli, hogy miért törte össze a feltaláló a gépét. Károly herceg meghívta professzor Gravesandét Leidenből, hogy mutassa be azokat a pszicho-matematikai kísérleteket, amelyeket könyvében leírt, és az örökmozgó témájáról kezdtek beszélni, arról, hogy vajon Orffyreus kereke igazi örökmozgó-e.

A herceg biztosította ennek igazáról és megparancsolta Orffyre­usnak, hogy mutassa be Gravesande úrnak a gépet, de Grave­sande kilétét Orffyreus előtt nem fedte fel. Orffyreus engedett a kérésnek, és a herceg jelenlétében bemutatta a gépét. Azonban Gravesande olyan sok kérdést tett fel, és oly mértékben érdeklő­dött a belső elrendezés iránt, hogy Orffyreus arra gondolt, a tit­kát akarja megtudni. Ezért több bemutatót nem tartott, és amint elmentek, a gépet darabokra törte, hogy ne kelljen semmitől sem félnie.

Miután több napot töltöttem Karshafenben a feltalálóval, úgy téve, mintha jó barátja lennék, elmondtam neki Őfelsége nemes szándékait, de első kérdése az volt, hogy van-e Sumacher úrnak pénze? Azt válaszoltam, hogy több pénz állna rendelkezésére, mint amennyit el tud képzelni, és hogy Őfelsége magas rango­kat és nagy összeget adna a találmányáért, amennyiben az a vizsgálatokon átmegy. A feltaláló erre azt válaszolta, hogy ter­mészetesen átmegy a vizsgálatokon, és fel van arra készülve, hogy a fejét tegye rá, ha a gép nem lenne igazi.

Erre én azt válaszoltam, hogy kérjünk föl két ismert matemati­kust, akik először esküdnének, hogy nem mondanak el semmit a gépről, aztán vizsgálják meg a gépet, és adjanak egy tanúsítványt. Az előre megállapodott pénz egy letéti számlára kerülne, és így ez mindkét fél számára kielégítő lenne. Azonban ő ebbe nem egyezett bele. Nyakas maradt abban az állításában, hogy a gép igazi, és senkit sem avat be, mivel az egész világ tele van gonosz, rosszindulatú emberekkel, akikben nem szabad megbízni. Utolsó szava az volt: »Sumacher Úr, Ön leteszi a százezer tallért és én átadom a gépemet«.

Semmi többet nem tudtam elintézni, még ha egy évig is egyez­kedtem volna vele, így gyorsan visszatértem Halléba, és Wolf professzornak elmeséltem, hogy mire jutottam. Nagyon érdekes vitákat váltanak ki az örökmozgóval kapcsolatos dolgok. Gra­vesande professzor úgy gondolja, hogy az örökké tartó mozgás nem mond ellent a már kialakult matematikai törvényeknek, bár valójában nem lehet pontosan tudni, hogy Orffyreus gépe vajon hasznos lehet-e az embereknek, hacsak nem engedi, hogy ügyes matematikusok a gépét tökéletesítsék. Láttam Gärtner úr örök­mozgóját is Drezdában, ami egy malomkőhöz hasonló, és ho­mokkal van teli, vászonnal van burkolva, előre és hátrafele is mozog, és a feltaláló szerint nem lehet nagyobb méretben meg­csinálni.

A francia és angol matematikusok azon a véleményen vannak, hogy ezeket az örökmozgókat nem érdemes megnézni, mivel a matematika törvényei ellen szólnak. Wolf professzor a véleményét írásban adta nekem, amelyet mellékelek."

Sumacher Nagy Péter cárhoz írt levelét így fejezi be: "Felséges uram tudni fogja abból, amit írtam, hogy az Orffyreus-gép még egy­általán nem tökéletes. Ennek megfelelően Orffyreus írt nekem, hogy ha egy bizonyos uralkodó az általa kért pénzt hajlandó kifizet­ni, akkor a szerződés aláírásával egyidőben hajlandó ezt a titkot el­mondani a publikumnak. Ezért szerényen azt kérte, hogy királyi fel­séget járuljon hozzá valamennyire a költségekhez is." Ezután hosz­szú alkudozás következik. Tulajdonképpen úgy néz ki; hogy évekig hitegették Orffyreust mások, mire újra a cár figyelmébe került a ta­lálmány. 1723. június 1-jén Wolf kidolgozott egy ideiglenes meg­állapodást. E szerint már csak kilencvenezer tallér díj volt kitűzve, de tízezer tallért adtak volna azért, hogy Orffyreus megírhassa a nagy mechanika könyvét, amelyben több száz különböző gépet és rajzot közölt volna megvalósult és lehetséges találmányairól.

Ha a részletektől eltekintünk, a történet vége az lett, hogy egy bizonyos Dettler Klefeker Szentpétervárról Németországba utazott, hogy a cár nevében megvásárolja a találmányt. Ezek a tárgyalások azonban, valószínűleg Orffyreus nyakassága miatt nem vezettek eredményre. Talán létrejöhetett volna az egyezség, ha Nagy Péter ötvenkét éves korában meg nem hal, 1725. január 28-án. Utódait nemcsak hogy Orffyreus találmánya nem izgatta, hanem az aka­démia iránt sem mutattak érdeklődést. Így például a fiatal Euler, aki a pétervári akadémián kezdte tudósi működését, hosszú ideig a legteljesebb bizonytalanságban élt.