AZ ELSŐ VIZSGÁLAT

AZ ELSŐ VIZSGÁLAT

Közben a szerkezet híre tovább terjedt. 1715 januárjában az Acta Euditorium című folyóiratban egy rövid tudományos publiká­ció jelent meg, ahol Leibniz barátja és tanítványa, Christian Wolff írt a találmányról: "Egy örökmozgót épített Orffyreus, aki egyéb­ként gyógyításból él, és a kémiában és a mechanikában is eredmé­nyes." Közben persze ellenségei sem pihentek. Gärtner mechani­kus és barátai Drezdában tovább terjesztették a híreket Orffyreus csalásáról. Közben egy baleset folytán Orffyreus feje megsérült.

Igen komolyan megbetegedett, és még egy hónap múlva is az ágyat nyomta, amikor egy hajnali órán halálos ellenségei - Gärtner, Bor­lach és Wagner megérkeztek, hogy a gépét megnézzék. Nyilván­val 939h73j óan szándékosan mentek ilyen korai időszakban, hogy maga Orffyreus ne lássa az úgynevezett "vizsgálatot". Valószínűleg vala­melyik öccse mutatta meg nekik a készüléket, és néhány perc alatt be is fejezték a műveletet, aztán távoztak. Ha valóban az lett volna a céljuk, hogy alaposan megvizsgálják a szerkezetet, mint ahogy Leibniz mindig is erőltette, akkor valószínűleg tovább maradnak. Csupán azt a látszatot akarták kelteni, hogy megvizsgálták a gépet, és ezek alapján állítják, hogy hamisítvány. Valójában nem is volt szükség a szemlére, hiszen ők már előtte tudták - úgymond hogy ez a szerkezet eleve nem működhet, tehát nem is kell megvizsgálni. A képen látható ábra mutatja, mily módon csalt szerintük Orffyre­us. Úgy vélték, hogy kívülről, egy rejtett mechanizmus segítségé­vel, a kereket tartó oszlopokon át hajtják meg a készüléket, és erről egy nyomtatott, nagy példányszámban terjesztett pamfletet is írtak. Erről a látogatásról 1715. július 22-én Teuber a következőképpen ír Leibniznek: "Gärtner úr Drezdából azt állítja, hogy megtalálta, ho­gyan csal Orffyreus. De hát hogy jött rá? Kinyitotta a gépet? Nem tudom, nem akarom elhinni."

Leibniz gyorsan, két héten belül válaszolt Teubernek: "Ha Mr. Gärtner valóban észrevette az Orffyreus-készülékben a csalást, akkor képesnek kell lennie arra, hogy ő is lemásolja. Ami engem illet, ahogy gyakran mondtam, nem gondolom, hogy a mozgás kizárólag mechanikai okokra vezethet vissza, hanem valami más fizikai tör­vényre. Hogy mi az, nem tudom. Mindenesetre hasznos, mivel a gép nagyon nagy erőt, energiát ad hosszú időn keresztül. Ebben az eset­ben nem nevezném ezt a munkát csalásnak, ha képes azt nyújtani, amit a feltaláló ígér. Sajnos a mai napig nem tudom a következőket:

Mekkora súlyokat emel föl egy-egy fordulat során?

Milyen magasra emel egy súlyt egy ilyen fordulattal?

3. Óránként hány fordulatot tesz meg ez a gép?

Mert csak ezek után lehetne a gép teljesítményét megbecsülni." Érthető, hogy Leibniz minél több konkrét adatot szeretett volna megtudni, és talán magára maradt ebben az igyekezetében. Buchta tanácsos szintén írt Gärtner ellenségeskedéseiről Leibniznek 1715. augusztus 27-én: "Nem tudom, hogy Excellenciás Uram kapott-e a "gärtnerániából" egy példányt. Nem tudom, mit tervez most Gärtner úr.

Ez a levélrészlet, amit mellékelek, elmond néhány dolgot, ami az Orffyreus-géppel kapcsolatos. Biztos vagyok benne, hogy Gärtner úr a közeljövőben el fogja veszteni reputációjának egy jó részét."

Mindenesetre egy következménye volt Gärtner és Borlach el­lenségeskedésének. Meg kellett Orffyreusnak mutatni minél gyor­sabban, hogy a gépe tényleg működik, mielőtt ezek a hazug plety­kák véglegesen elrontották volna a hitelét. Orffyreus tehát meg­kérte Zeitz hercegét, Moritz Wilhelmet, hogy támogasson egy hi­vatalos vizsgálatot. Ez meg is történt, és lényegében ez az első hi­vatalosnak tekinthető eredmény az Orffyreus-ügyben.

Borlach féle gúnyrajz. Úgy gondolták, hogy kívülről hajtja valaki a gé­pet a titokban kifúrt, üreges állványon keresztül egy fogasléc segítségével. Csakhogy sem így, sem más csalással nem lehetett megmagyarázni a gép működését, csak akkor, ha az összes szemtanú valótlant állított.

A rizsporos parókák és intrikák világában ez a vizsgálat forduló­pontot jelenthetett volna az emberiség számára, hiszen ez volt az első megbízható vizsgálat arra, hogy valóban működött a szerkezet. A vizsgálat tényét 1715. október 19-én harangozta be a lipcsei Post­zeitungen újság: "Orffyreus úr, a perpetuum mobile feltalálója, merseburgi lakos emlékeztetni akar minket arra, amit a Leibziger Zeitungensblatt korábbi számában ígért. Itt annak bemutatását ígér­te, hogy gépét egy másik állványra is át lehet tenni. Nagyon fontos­nak tartotta, hogy ezt az ígéretét betartsa, mert mostanában ellen­vélemények jelentek meg a sajtóban. Ezt gúnyolódó és sértő mó­don tették meg, ezért kívánatos a vizsgálat. Néhány ember szintén önmozgató gépet készített (ez nyilvánvaló utalás Gärtnerre), ami felületesen hasonlít az ő gépére, de nem tagadható, hogy ezek ha­misítványok. Orffyreus úr nemrég gyógyult meg betegségéből, és amilyen gyorsan csak lehet, szeretné befejezni a perpetuum mobi­lét, amit nemrég újra kezdett építeni. Teljes mértékben fel van ké­szülve arra, hogy Isten segítségével egy tisztességes bemutatót fog tartani a találmánya létezéséről, olyan személyek jelenlétében, akik járatosak különböző szakmákban. A vizsgálat és a bemutató e hó 31.-én lesz. Számos híres matematikus és mechanikus lesz jelen. Ugyanakkor a feltaláló elvárja, hogy részrehajlás nélküli véleményt kapjon az ügy kivizsgálására szolgáló bizottságtól. Ezért szükség­telennek tartja, hogy válaszoljon olyan emberek felhívására, akik kétségeiket a sajtóban tették nyilvánvalóvá."

A nevezetes vizsgálatot valóban végrehajtották a jelzett napon és Zeitz hercege, Moritz Wilhelm olyan embereket választott, akik megfelelőek voltak erre a feladatra. Két megbízottat jelölt ki, hogy az eseményt lebonyolítsák, és több olyan emberből állt a bizottság, akik bizonyos tudományos képességekkel rendelkeztek. Mások pe­dig gyakorlati, technikai jártasságukról voltak nevezetesek, a töb­biek pedig megbízhatóságukról és megvesztegethetetlenségükről. A bizottság két vezetője Julius Bernhardt Rohr, valamint Caspar Johann Bretnuetz volt. Von Rohr ekkor éves, és jogi, matemati­kai, fizikai, kémiai és gazdasági végzettségű. A Hallei Egyetemen tanult, majd Hollandiában, később visszatért Halléba. Azért, hogy mindent rögzítsenek a vizsgálat alatt, a kerületi magisztrátust, Johann Andreas Weisét megkérték, hogy szintén legyen jelen. Az ő beszámolója, valamint az elnök által kibocsátott tanúsítvány - ami a herceg nevében lett kiállítva valamint Rohr fennmaradt tanúsít ványa elég sok részletet feltár a vizsgálatból.

Az első vizsgálatnak elsősorban az volt a célja, hogy bebizonyítsák: a kerék áthelyez­hető egyik állványról és csapágyról a másikra. Így bizonyítani le­hetett, hogy a gépet nem a csapágyain keresztül, valamilyen titkos, külső forráson át mozgatják. Így ír erről a jegyzőkönyv:

"A feltaláló először mozgásba hozta a 11 láb átmérőjű, 1 láb vastag gépét, ami ugyanazon a fából készült állványon állt, amire eredetileg tették. Megindítás után megállították, majd újra indították, mind jobb,

Orffyreus a vizsgálóbizottság előtt.  (Gyulai Líviusz grafikája)

mind bal kéz irányába, annyiszor, ahányszor csak a bizottság tagjai vagy a jelenlevő nézők igényelték. A gép nagyon könnyű, gyenge nyomásra indult. Két ujj elegendő volt ahhoz, hogy ezután felgyorsuljon, és akár egyetlen súly is, ami bent volt elrejtve, elkezdjen esni, csúszni. Mindössze egyetlen fordulat alatt a gép gyorsan és egyenletesen forogni kezdett, akkor is, amikor ter­helték. A terhelés egy olyan doboz volt, amibe fontnyi téglát tettek. A súlyt kötél segítségével emelték föl, amely egy ablakon keresztül haladt, és a tetőig nyúlott. A tetőtől lefelé több klafter magasságból tudta felhúzni a terhet klafter kb. 2 méter). A do­bozt annyiszor emelte fel, amennyiszer csak kérték.

Az Orffyreus-gép két oldaláról készült rajz. A lényeget, a belső elrendezést nem látjuk a képen, az titok maradt.

A továbbiakban a feltaláló, Orffyreus mindenki szeme láttára leemelte az örökmozgót eredeti fa állványzatáról. A fa állvány­zatot nagyon gondosan megvizsgáltuk, mind a tetején, mind az alján, mind a közepén, különösen ott, ahol akár egy kis karcolás is látszott. Ugyanilyen gondosan vizsgáltuk meg a fatengelyből kinyúló vas tengelyeket és a csapágyakat is. Azonban semmiféle gyanús vagy csalásra mutató jelet nem találtunk.

Hogy további bizonyítékot kapjunk a belső mozgató erőre, az örökmozgót egy másik állványra is áthelyeztük, ahol a teljes csap­ágyat lehetett látni felülről is és alulról is, valamint a gép mindkét oldalát. Minden jelenlevőt kértünk, hogy nézze meg a csapágyakat, de semmilyen lyukat nem találtunk. A gépet át lehetett vinni egyik helyről a másikra, valamint jobb és bal irányban is el lehetett indí­tani, bármennyiszer is kérték á tisztelt bizottság összegyűlt tagjai. A gép minden egyes alkalommal újra visszanyerte erős egyenletes és gyors forgását. A mozgást hangos zaj kísérte, mely a gép belse­jéből származott, és addig tartott, amíg a gépet meg nem állították. Semmi gyanúsat nem találtunk.

Végül azt is megjegyezni kívánjuk, hogy a kísérlet előtt az ös­szes szomszédos helyiséget megvizsgáltuk, tehát a fölötte, az alatta és a mellette levő helyiségeket. Azt is megállapítottuk, hogy a tar­tóoszlopok nem üregesek, és semmiféle mechanizmusnak nem ta­láltuk nyomát, mely kötél segítségével mozgatta volna a szerkeze­tet. Mind, amit a fentiekben írtunk igaz, és saját kézjegyünkkel lát­juk el; minden fenntartás nélkül. Ezt a tanúsítványt a feltaláló tisz­teletteljes és engedelmes kérésére állítottuk ki. Aláíratott Merse­burgban 1715. október 31-én."

Tizenkét tanú írta alá a tanúsítványt, de lehet tudni, hogy sokkal többen nézték végig az eseményeket. A bizottságnak három tagja a szász választófejedelem, II. August udvarához tartozott, valamint a lengyel király udvarából is érkeztek. Augustus alkalmazásában állt a bizottság egyik tagja, Christian Wolff professzor is. Harminchat éves volt a vizsgálat időpontjában, és a Breslaui, Jénai, Lipcsei egyetemen tanult. Leibniz tanítványa volt, és Leibniz javasolta őt a Hallei Egyetem matematika professzorának. Ő is tagja volt a Lon­doni Királyi Társaságnak, mint Leibniz (ez az angol akadémia). A későbbiek során Nagy Péter tudományos tanácsadója lett, és segí­tett a Pétervári Tudományos Akadémia megalapításában. Majd a Hallei Egyetem rektoraként is működött, de közben egy darabig a Marburgi Egyetemen volt száműzetésben Orffyreus gépe miatt.

John Collins könyve [2] még részletesen felsorolja, hogy kik és milyen képzettségűek voltak a bizottság többi tagjai, de elégedjünk meg most annyival, hogy az egyetlen szóba jöhető külső energia­forrás, azaz a csapágyakon keresztül történő külső meghajtás a bi­zottság mint szemtanúk szerint kizárható. Így a vizsgálatok és a szemtanúk szerint: a gép nagy teljesítményt képes állandóan lead­ni, áthelyezhető egyik állványról a másikra, a csapágyakon ke­resztül nem hajtható meg. Mindezek azt a véleményt erősítik, hogy Orffyreus gépe valóban képes volt külső forrás nélkül állandóan energiát leadni. Olvassunk most bele a bizottság egy másik tagjá­nak, Johann Weisének a feljegyzésébe:

"Először a feltaláló körbevezetett mindket, és bizonyította, hogy örökmozgóját semmiféle rejtett kötél nem hajtja, mint ahogy azt hamisan állították. A kör alakú gép körülbelül 6 láb átmérőjű és 1 láb vastag. A feltaláló igen kis erő segítségével indította el. Amint az első, belső súly esni kezdett benne, a gép forogni kezdett, és percenként legalább 40-et fordult, és csak nagy nehézségek árán le­hetett megállítani. Buchta és Wolf, akik a bizottság tagjai voltak, a mérések után néhány szót váltottak Orffyreusszal azért, bogy a fel­találó és Leibniz közti esetleges nézeteltéréseket tisztázzák."

Buchta erről így ír Leibniznek 1715. november 3-án: "Orffyreus nagyon nyitottan beszélt Excellenciás Uramról. Nagyon sajnálja, hogy nem fogadta el Excellenciád ajánlatát, amit jelenlétemben tett. Bizalmasan elárulta, hogy néhány rosszindulatú ember beszél­te rá erre. Azt kéri, hogyha Excellenciád szeretné meglátogatni, ak­kor jöjjön azonnal, és Excellenciád megvizsgálhatja a gépet amennyire csak akarja, de azon feltétellel, hogy Excellenciás uram megesküszik rá, hogy nem épít ilyen gépet, és háromezer tallért fi­zet. Amennyiben azonban a gépet eladják, akkor Excellenciás uram kilencezer tallért fog kapni. Merseburgban voltam múlt csütörtö­kön Wolf professzorral, valamint Hoffmann úr és a lipcsei Mencke úr társaságában, akiket szintén Őfelsége bízott meg a gép megvizs­gálásával. Saját szemeimmel láttam, amint Mr. Orffyreus az egész gépet öt vagy hat lépés távolságra elviszi, és egyik állványról a má­sikra teszi. Ezt teljes közelségből láttam, ezért azt állíthatom, hogy amit Gärtner úr ellene írt, az felháborító."

Leibniz azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot, valószínűleg azért, mert nem tudott volna háromezer tallért szerezni. Így ír:

"Nagyon örülök, hogy Orffyreus szépen beszél rólam, és nem ér­tett félre, mert állítólag arra panaszkodott, hogy meg akarom kap­ni a titkát. Én elsősorban bizonyos fontos alkalmazásokra gon­dolok, de nem dönthetek a titok ismerete nélkül. Amint a feltaláló egyenesbe jön, minél hamarább értékes díjban kell részesíteni, hogy munkája gyümölcsét még élvezhesse."

Leibniz Wolf professzort is megkérte, hogy írja le benyomásait a vizsgálatról. Wolf professzor eleget tett a kérésnek, és de­cember 19-én megírta ezt a tanúsítványt. (Wolf és Leibniz levele­zésgyűjteményéből, mely fennmaradt, a kiadók mindig kihagyják ezt a levelet, valószínűleg a tartalma miatt.) Nézzük meg most, mit írt a hallei Wolf professzor:

"Orffyreus különleges gépének bemutatóján magam is részt vettem. Gärtner mechanikus, aki annyira híres mechanikai talál­mányairól, a publikum részére egy olyan rézlenyomatot terjeszt, amelyben bemocskolja Orffyreus nevét, feltételezve, hogy a gé­pét a szomszéd szobából egy kötél segítségével mozgatják. Azt bizonyítottuk, hogy a valóságban Orffyreus gépe nagyon távol esik mindenféle csalástól, becsapástól. A vizsgálatot a herceg udvartartásának képviselői jelenlétében, és más vendégek rész­vételével bonyolítottuk le. Amikor a gép készen állt a forgásra, az összes szomszédos szobát kitártuk, és a csapágyakat teljesen fölnyitottuk. Csak az alsó fele maradt meg, a fölsőt le lehetett venni. Azért, hogy nehogy valaki véletlenül megnézze a gép belső szerkezetét, a feltaláló beborította azt. Amíg ezt megtette, nem palástolta azt a tényt, hogy a mechanizmus súlyok segítsé­gével működik. Számos ilyen súlyt (melyet egy kendőbe burkolt) a kezünkbe adott, hogy megbecsüljük a súlyát. Körülbelül fontra becsültük mindegyiket s ezek határozottan henger alak ak voltak. Nemcsak emiatt, hanem más közvetett bizonyíték miatt is úgy gondolom, hogy a súlyokat valami mozgatható vagy rugal­mas karokhoz kötötte a kerék külső kerületén. A forgás alatt jól hallatszik, hogy a súlyok fa lemezeket ütnek meg. Láthattam ezeket a lemezeket egy résen keresztül. Ezek kissé be vannak görbítve. Amikor átrakta a kereket egy másik támaszra, és újra beszerelte a súlyokat a megfelelő helyekre, lenyomott egy vasból készült rugót, ami hangos zajt adott, amint fölfelé kinyomódott. Ezért nincs kétségem afelől, hogy a kereket egy belső energiafor­rás mozgatja, de az nem biztos, hogy örökké tart. Azonban a gépnek nem sok értéke van, ha nem fejleszthető tovább.

Jelenleg 60 fontot tud fölemelni négyes csigasorral és ez az emelést elég lassúvá teszi. A kerék átmérője körülbelül 12 láb, a vascsapágy egészen vékony, körülbelül 1/4 inch átmérőjű, és hosszának csak a hatoda súrlódik."

Leibniz nagyon megörült a precíz információknak, és Wolfnak 1715. december 23-án válaszolt: "Nagyon köszönöm, hogy írt az Orffyreus-gépről. Be kell ismernem, fantasztikusnak tűnik. Bár­csak egy tehetős herceg megvenné a találmányt. Akkor is megér­né, ha jelenleg nem tud nagyon sokat a gép. Talán, ha a mecha­nizmusa egyszer ismert lesz, akkor javítani tudják, és előnyösen használható. Gärtnert dicsérik a találmányaiért, ám tudatára kel­lene juttatni, hogy több tiszteletet mutathatna azok irányában, akik kevésbé ismertek. Nem tett jó szolgálatot önmagának azzal, hogy tisztességtelenül csalónak állította be Orffyreust."

decemberében egy kis könyvecske jelent meg a vizsgála­tokról, és ezeket is olvashatta a köznép. Természetesen ebben sem találjuk meg a belső, titkos mechanizmus leírását. Mindenesetre néhány fontos információmorzsát itt most elcsíptünk. Az egyik az, hogy súlyok mozogtak a kerékben, ferde, talán spirális pályán, és rugók is megtalálhatók a szerkezetben. Tehát valamilyen energiatá­rolási feladatot megoldott a mechanizmus. Talán a könyv elolvasá­sa után az olvasók maguk is nekilátnak a spekulációnak, milyen is lehetett Orffyreus szerkezete. A későbbiekben kiviláglik majd, hogy nem volt valami nagyon bonyolult, mindössze szokatlan volt az elrendezése.

Az Orffyreus elleni áskálódások nem szűntek meg, a vizsgálati jegyzőkönyv ellenére folytatódtak. A demonstrációkból kapott pénzt, melyet Orffyreus a szegények között osztott szét, megadóz­tatták, csak azért, hogy jövedelemforrásától és népszerűségétől megfosszák Orffyreust. Újra depresszióba esett, mely négy hóna­pig tartott, és különböző egyéb nehézségei miatt Orffyreus ismét megsemmisítette berendezését. Leibniz 1716. április 14-én Teuber­nek ezzel kapcsolatosan így ír: "Nagyon aggaszt, hogy mi történhe­tett Orffyreus úrral, és nagyon örülnék, ha utánanézne ennek. A falu­jának az intendánsa talán tud erről. Sok dolog zavarta azt a jó embert, és nem szokta meg a közösségi élet ilyen szabályait. Ezért tartok tőle, hogy a találmánya könnyen elveszhet, ha nem hozza nyilvánosságra, ha nem mondja el barátainak."