A SZIMMETRIA TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGE

A SZIMMETRIA TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGE

Lehet, hogy most az olvasó papírízűnek és szőrszálhasogatónak véli az egyenes és a körmozgás vizsgálgatását, ám népek, konti­nensek, kultúrák sorsát befolyásolta, hogy meg tudták-e ismerni ezeket a szimmetriákat legalább gyakorlati szinten. A forgási szim­metria ismerete - és így a kerék, a szekér, a malom ismerete - egyálta­lán nem törvényszerű. Az eurázsiai kontinensen általánosan elter­jedt a kerék használata. Afrikában, Ausztráliában és az amerikai kontinensen viszont kerék nélküli kultúra fejlődött 353e46d ki, míg Japán­ban kizárólag csak az uralkodó használhatott hosszú ideig kerekes járművet, mindenki más számára csak a lóhát és a földön csúszká­lás volt engedélyezett. Vajon a dél-amerikai és észak-amerikai in­dián kultúrákban miért nem terjedt el a kerék használata? Hiszen azték sírokban (gyerekjátékok formájában) találtak kis kocsikat, és valószínű, hogy rönkökön guríthattak nagyobb köveket az egyéb­ként lenyűgöző dél-amerikai monolitépületek elkészítésekor. Eurá­zsiában ismerték a kereket, és ez lehetővé tette nagyobb terhek messzire szállítását, így a kereskedelem, a bányászat, és egyáltalán a munkamegosztás kifejlődését. A vízienergia, a szélenergia fel­használását, vízimalmok és szélmalmok elterjedését egyértelműen segítette a forgási szimmetria ismerete, így legalább gyakorlati szinten használható gépeket tudtak készíteni, többek között emelő­ket, csigasorokat, sőt archimédeszi spirálcsavar segítségével még szivattyúkat is.

A folytonos szimmetriák, tehát például a forgás ismerete vagy nem ismerete hatalmas különbségeket teremtett a civilizációk kö­zött. Dél-Amerikában is voltak utak, melyek több ezer kilométeren keresztül hálózták be például az inka birodalom területét. Bizonyos távolságonként gyors futárok vártak az inka üzeneteire, a terheket pedig szánokon vontatták ezen utak mentén. Valahogy ez a biro­dalom is működött, központosított, erősen tekintélyuralmi rendsze­re több millió alattvaló fölött rendelkezett. Elérkezett azonban egy történelmi pillanat, amikor két, a forgási szimmetriát ismerő és nem ismerő civilizáció találkozott.

A hely egy perui fennsík Cajamarca nevű városa, az időpont november Két brutális és primitív civilizáció találkozott itt. Az európai spanyol és a dél-amerikai inka. Brutalitásuk nagyjá­ból azonos, primitívségükben a forgási szimmetria ismerete és nem ismerete a különbség. Igaz, hogy a spanyolok lőfegyverekkel is rendelkeztek, de természetesen ehhez is lőpormalmok szükségesek. A legfontosabb alapanyagok, a kén és a salétrom az inka biroda­lomban is megtalálhatóak voltak, sőt sokkal nagyobb mennyiség­ben, mint a spanyol birodalomban.

Atahualpa, az inka uralkodó körülbelül nyolcvanezres sereg élén táborozott a városban. A spanyol konkvisztádor, aranyra éhes ka­landor, Francisco Pizarro százhatvannyolc katonájának élén érke­zett elsőként ebbe a városkába (mintegy ezer mérföldre a spanyol hadsereg gerincétől) összeköttetés, utánpótlás legkisebb reménye nélkül. Atahualpa saját birodalma közepén, katonáitól körbevéve a legteljesebb biztonságban tudta magát. Mégis Pizarro a harc kez­dete után néhány órával, több mint tízezer indián hullája fölött gá­zolhatott át, és foglyul ejtette az inka uralkodót is.

A föld történetének legbizarrabb összecsapása volt ez, ily mértékű technikai különbség eddig még nem állt fenn harcoló felek között. Pizarro karóba húzatott, megkínoztatott néhány indiánt, hogy elárulják, hol táborozik az inka. Az összecsapás előtti éjsza­kán látni lehetett az indián katonák tábortüzét mindenütt; és ez ki­mondhatatlan félelemmel töltötte el a spanyolokat. Számosan közülük félelmükben összepisilték magukat, ne kik már nem volt hova hátrálni, számukra a végkifejlet nem lehetett más, csak győzelem vagy halál. A spanyol katonák maguk sem voltak teljesen tudatá­ban technikai fölényüknek. Az ő acél vértjeikről lecsúszott a benn­szülöttek bronzkardja, az indián katonák rézlemezből készült vért­jén csaknem akadálytalanul fúródott át a spanyol dárdák acél he­gye. A primitív és lassú puskák, a lovak inkább csak pszichológiai fegyverként működtek, de ez is hozzájárult a győzelemhez.

A spanyol hódítók acél fegyvereit az indiánok vértje nem tudta kivédeni. A technikai fölény elképesztő katonai előnyként jelentkezett.

(Gyulai Líviusz grafikája)

Az emberi civilizáció történetében máig is példátlan ez az ütkö­zet, hiszen ilyen kevés katona egy jelentős számbeli és logiszti­kai előnyben levő, jól képzett hadsereget órák alatt megsemmi­sített. A technikai fölény mely minden részlete a forgási szim­metria felhasználásán alapult - nyomasztó katonai előnyként je­lent meg. Pizarro az elfogott uralkodóért a történelem legna­gyobb váltságdíját, 120 m³ aranyat kért. Hónapokig tartott, míg az uralkodó parancsára a birodalom távolabbi sarkaiból is össze­szedték ezt a nagy mennyiségű aranyat. Persze Pizarrónak esze ágában sem volt, hogy betartsa ígéretét, miután megkapta a kin­cseket, az inkát megölette.

A másik hasonló eset az eltérő szintű technikai civilizációk ösz­szecsapására az 1860-as években történt, amikor az amerikai Perry sorhajóhadnagy fekete hajóinak élén egyszerűen szétágyúzta Yo­kohama kikötőjét. Így az addig elzárt Japánt erőszakkal megnyi­totta a külvilág számára, és a japánok semmit nem tudtak ez ellen tenni. Bár a japánok ismerték a középkorban is a tűzfegyvereket, történelmük sajátságosan alakult. Az európai primitív lőfegyvere­ket olyan tökéletesre, az eredetinél sokkal magasabb színvonalúra fejlesztették, hogy a szamurájok között hatalmas pusztítást végzett a feudális háborúk során. Így a kevésszámú megmaradt győztes a teljes bezárkózást és a tűzfegyverek betiltását választotta. (Bölcs döntés, mert egy jószemű paraszt kellő távolságból a legjobb sza­murájt is le tudja puffantani.)

A technikai fölény utolsó példáját az elektrodinamikából vettem, a II. világháborúból, s a radarral kapcsolatos. A csendes-óceáni konfliktus (mely a Japán elleni olaj- és szénembargó miatt robbant ki) első összecsapása során, Pearl Harbourban az amerikai radarer­nyőn jól látszott a közelgő japán gépek sokasága. Ám a kezdő sze­mélyzet nem hitt a saját szemének nem riadóztatták a flottát, így az majdnem megsemmisült.

Az 1942 júniusában lezajlott midway-i ütközetben viszont az amerikai radar segítségével a hadsereg a nyomasztó japán túlerőt (anyahajókban, repülőgépek számában, csatahajókban) semmivé foszlatta. A radarral is felszerelt amerikai repülőgépek megtalál­ták és elsüllyesztették a japán anyahajókat és észrevették a közelgő japán gépeket, így fel tudtak készülni idejében az ellen­lépésekkel.

A technikai fölény minden esetben egyértelműen, bizonyítható­an csak annak a következménye, hogy melyik civilizáció hányféle szimmetriát ismer, és hogyan tud ezekkel bánni. Azok a civilizá­ciók, ahol tiltják a szimmetriák megismerését, egyértelműen hát­rányban vannak azokkal a civilizációkkal szemben, ahol ha nem is segítik, de legalább eltűrik a szimmetriák kutatását, megismerését, felhasználását.