A FIATAL TESLA

A FIATAL TESLA

Nikola Tesla 1856. július 9-én éjfélkor született az Osztrák Ma­gyar-Monarchia területén, Horvátország Lika provinciájának Smil­ján nevű falucskájában. Szerb családból származott, apja a helyi ortodox templom papja, Milutin Tesla, édesanyja, Duka Mandics, szintén szerb. Öten voltak testvérek. Legidősebb fivére Dániel volt, Nikola negyedikként született. Gyermekkorában megtanult ango­lul, franciául, németül és olaszul is, és már nagyon 939h77j korán megmu­tatkoztak értelmi képességei. Ötéves korában épített egy működő vízkereket, ami teljesen másként nézett ki, mint a környéken hasz­nált alul csapott lapátos vízturbinák. De más furcsa dolgokat is leirt önéletrajzában, például azt, hogy tizenhat cserebogarat ráragasztott egy kerékre és úgy próbálta reptetni őket.

Ötéves korában családi tragédia rázta meg a fiatal Tesla életét - testvérbátyja, Dániel, akit rendkívüli tehetséggel áldott meg a sors, máig is tisztázatlan baleset következtében meghalt. Ettől kezdve fejlődtek ki Teslában azok a szokatlan, ma már inkább extrémnek nevezhető tulajdonságok, melyek leginkább a zsenik jellemzői. Gyűlölte például a nőkön a fülbevalókat, különösen, ha ezek gyöngyből voltak, bár a kristály ékszerek mindig is elbűvölték. Ki nem állhatta a kámfor illatát, rendkívül rosszul érezte magát tőle. Furcsa módon, ha egy folyadékkal megtöltött edénybe négyzet ala­kú papírdarabot ejtett, akkor rendkívül rossz ízt érzett a szájában. Séta közben számolta a lépteit, étkezés közben mindig megbecsülte az elfogyasztott étel térfogatát. Ha ez nem sikerült valami vagy valaki miatt, akkor már nem érezte jól magát, ezért egyedül szere­tett enni. Magányosan élt, sohasem nősült meg. Talán azért, mert nem bírta elviselni más ember hajának megérintését. Úgy írja élet­rajzában, hogy hét-nyolc éves koráig gyenge és bizonytalan jellem volt. Nagyon szeretett olvasni, édesapja könyveit rendre éjszaka, gyertyafény mellett falta. Ezt hamarosan észrevették szülei, és megtiltották, hogy rongálja a szemét. Ekkor betömte a kulcslyukat, és saját készítésű gyertya mellett folytatta az olvasást. Úgy írja, hogy egy ismert magyar író Abafi című könyve változtatta meg életét. Ettől kezdve á bizonytalan kisfiúból rendkívül szívós, szor­galmas, kitartó, határozott egyéniség lett.

Szülei családi szokás szerint papnak szánták, bár ő mérnök sze­retett volna lenni. Édesapja hajthatatlannak bizonyult. Hogy jó pap lehessen, különös gyakorlatokat kellett végeznie: gondolatok kita­lálása, beszédek, hosszú memóriagyakorlat nyelvtani és tartalmi hibáinak felfedezése és fejszámolás volt a napi penzum. Ezeknek az volt a célunk, hogy sajátos memóriája és logikája javuljon, és élénk kritikai érzéket fejlesszen ki benne.

Ez időtől kezdve furcsa dolgok történtek vele. Néha egészen vá­ratlanul, hirtelen, vakító fény kíséretében tárgyak, helyszínek je­lentek meg szemei előtt annyira valósághűen, hogy néha nem tudta őket megkülönböztetni az igazitól. Ez a jelenségsorozat évtizede­ken át kísérte, bár egyre csökkenő intenzitással. A látottak nem el­képzelt dolgok voltak, hanem egyszer már, tapasztalt, megélt ese­mények. Ezt a furcsa, rendkívül erős vizuális tehetségét tizenhét éves korában "fogta be" arra, hogy találmányait a szeme előtt meg­formálja, elképzelje a legapróbb részletekig úgy, hogy lássa őket akár működés közben is. Így készülékeit gyakorlatilag a fejében kipróbálhatta; sőt emlékiratai szerint azt is látta, ha a készülék va­lahol kibillen az egyensúlyból vagy rezeg. Az első konstrukciót so­hasem valósította meg, fejben tökéletesítgette, próbálgatta és csak akkor rajzoltatta le, ha már "benne" készen volt a tökéletes konst­rukció. Életének későbbi szakaszában azonban már ő is készített rajzokat és inkább empirikus módon, próba szerencse alapon köze­lítette meg a kérdéseket.

Tehetsége komoly hátrányokat okozott számára. Ugyanis amikor feltalált valamit, csak addig érdekelte, amíg ezt fejben javíthatta, tökéletesíthette. Nem mindig rajzolta, írta, gyártotta le a modelle­ket, nem mindennel foglalkozott részletesen. Ezért gyakran előfordult; hogy még mielőtt teljesen kiérlelt volna valamit, már egy új dolog kötötte le a figyelmét és a találmány kereskedelmi ki­vitelére, elterjesztésére már nem futotta erejéből vagy érdeklődésé­ből. (Ma úgy mondanánk, hogy nem volt marketingstratégiája.)

Teljesen más volt a módszere, mint a kor ismert másik nagy feltalálójának, Edisonnak, aki több asszisztenst is foglalkoztatott azért, hogy a találmányokkal kapcsolatos meglehetösen időrabló, fárasztó és gyakran idegőrlő munkát elvégezzék.

Különös vizuális képessége nehezítette kollégáival való kap­csolatát is, mert azok nem mindig látták át, hogy mire gondol, nem mindig értették. Rajzokat kértek tőle, ő pedig nem nagyon szeretett részletes vázlatokat készíteni. Tesla a mentális képeket először sö­tétkék alapon látta, majd az igazi gondolatok zöld alapon jelentek meg neki, még hatvanéves korában is.

Gyakran előfordult vele az iskolában, hogy a tanár még be sem fejezte a feladat felírását a táblára, ő már megkezdte a választ. Nem is gondolkodott, egyszerűen csak tudta a választ, látta a problémák­ra a megoldást. Érdekes, hogy Neumann János, a kiváló magyar matematikus és fizikus hallotta a megoldást és ő is ugyanilyen in­tuitív módon, azonnal tudta a választ a felvetődő problémákra.

A horvátországi Karlovácon járt középiskolába, ahol mocsaras terület vette körül a várost. A legjobban az elektromos kísérletek érdekelték, mindig hosszan gondolkodott azok értelmezése felől. Sajnos maláriajárvány tört ki, mely őt sem kímélte, nagyon súlyo­san megbetegedett. Kilenc hónapig mozdulni sem tudott az ágyban, többször úgy vélték, hogy halálán van. Édesapja hogy megvi­gasztalja ebben a leromlott állapotában beleegyezett, hogy mér­nöknek tanuljon. Ez olyan nagy örömet és erőt adott a fiatal Teslá­nak, hogy hamarosan felépült. Hosszú betegsége miatt nem kellett a hadseregben akkor szokásos három évet leszolgálnia. Édesapja viszont egy évre elküldte a hegyekbe, hogy túrázzon, erősödjön.

A hegyi túrázások közben sem tétlenkedett. Egy olyan találmá­nyon dolgozott, ami Európa és az Egyesült Államok közti levele­zést és csomagküldést oldotta volna meg, méghozzá egy csőposta segítségével. Az üzenetek kis gömbökbe zárva, a víz mozgása ré­vén jutottak volna az egyik kontinensről a másikra. Csakhogy á számítások azt mutatták, hogy rendkívül nagy nyomással kellett volna ezt a vizet pumpálni, így aztán ezt a tervét feladta.

A hegyekben töltött év után, 1875-ben a grazi Politechnikai Inté­zetben kezdett tanulni. Az első évben ösztöndíjat kapott és nem je­lentett neki gondot a tanulmányok finanszírozása. Egy német tanár, Poeschl professzor oktatta az elméleti és kísérleti fizikát. Az ő inspi­rálására kezdett nagyon komolyan foglalkozni az elektromossággal, pontosabban a motorokkal és a generátorokkal. Különösen felkel­tette érdeklődését egy motorként és dinamóként is használható egye­náramú szerkezet, amit Párizsból kapott az intézetük. Tesla vizsgál­gatta a készüléket és különösen az keltette fel figyelmét, hogy nagyon erősen szikrázott a kommutátorok (áramfordítók) miatt. Tesla javasolta a professzorának, hogy javítsák ki a konstrukciót úgy, hogy hagyják el belőle a szikrázást okozó kommutátorokat. Tanára fél­vállról vette Teslát és megjegyezte: lehet, hogy nagy dolgokat fog elérni, de ezt sosem fogja megcsinálni, mert ehhez az kellene, hogy az egyenes vonalban ható erőt forgó erővé alakítsa át. Ez legalább annyira lehetetlen, mint az örökmozgó megalkotása.

Bár Tesla sejtette, hogy a kérdés megoldható, nem tudta kidol­gozni a megfelelő konstrukciót. A második évtől kezdve már nem kapott ösztöndíjat és anyagi problémái támadtak. Egy darabig kártyajátékokból szerzett pénzt, majd biliárdpartikon próbált sze­rencsét. Anyagi gondjai persze nem oldódtak meg, ráadásul a til­tott játékok miatt az iskolából is kizárták. Ekkor Prágába utazott tanulmányai folytatására, azonban semmilyen hivatalos irat nem maradt arról, hogy ott valaha is vizsgázott volna. Valószínű, hogy csak látogatta az előadásokat és a könyvtárakat, saját erőből ta­nult, így szerzett ismereteket.