TYÚKTENYÉSZTÉS

TYÚKTENYÉSZTÉS

A tyúkfaj gazdasági jelentőségét tekintve talán a legfontosabb baromfifajunk. Kiváló hústermelő-képessége mellett egyedül a tyúkkal termeltetünk étkezésre alkalmas tojást. Növekedése intenzív, 6-8 hetes korra 1,6-3,0 kg élőtömeget produkál. Tojástermelő fajtái és hibridjei egy teljes éven át 300-330  db, egyenként kb. 60 g-os tojást képesek megtermelni. A baromfifajok közül a legjobb takarményértékesítést mutatja. 1 tojás megtermeléséhez 130-160 g, 1 kg élőtömeg előállításához 1,8-2,2 kg takarmányt (tápot) használ fel. Gazdasági jelentőségén túl el nem hanyagolható a hobbi és sportcélú tyúktenyésztés széles körű tevékenysége sem. A ma ismert mintegy 200 fajta csaknem 80 %-át ezek a különleges tyúkfajták teszik ki.

4.1.A tyúk kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései

naposcsibe - 48 óránál nem idősebb, még nem etetett fiatal egyed

növendék - tenyészutánpótlás céljából felnevelt fiatal egyed, napos kortól ivarérésig

( 18-22. hét) ivarok szerint növendék kakas, illetve jérce

Csirke          - napos kortól 8-12 hetes korig minden fiatal állat ivartól függetlenül

Kakas          - kifejlett hímivarú egyed

Tyúk            - kifejlett, tojást termelő nőivarú egyed

Pecsenyecsirke (brojlercsirke) - hústermelés céljából felnevelt, vágásra szánt 9 hetesnél nem idősebb 1,0-3,0 kg közötti élőtömegű csirke.

Típusai: minibrojler, galambbrojler, hagyományos brojler, roaster brojler.

4.2. Tyúkfajták, hibridek

Gazdasági baromfifajaink közül talán egy sem rendelkezik olyan széles körű fajtaválasztékkal, mint a tyúkfaj. Két alapvető hasznosítási iránya a tojás- és hústermelés mellett nem elhanyagolható a kedvtelésből tartott számos fajtája, változata sem. Ezek többsége dísztyúk, de találunk köztük jelentős számban kakasviadalok céljára kitenyésztett viador-fajtákat is. A tenyésztésben, hibridizációban szerepet játszó főbb hazai és nemzetközi tyúkfajták adatai az 1. táblázatban találhatóak.

A kifejezetten tojástermelésre kitenyésztett fajták közül a leghorn fajta fehér változata a megismertebb. Az olasz parlagi tyúkból alakították ki nemesítő keresztezések segítségével, a XIX. század elején, Amerikában. Számos változata közül az egyszerű tarajú fehér leghorn gazdasági jelentősége számottevő. Kistestű, vágóértéke csekély. Tojástermelése kiváló, de a tojás tömege viszonylag kicsi. Az egy tojásra számított takarmány-felhasználás a kisebb létfenntartó hányad miatt kedvező. Fehér tojáshéjszíne miatt hibridjei is inkább Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen keresettek. A leghorn egyedüli alapfajtája a könnyű testű tojóhibrideknek, ezért azokat "leghorn típusú" hibrideknek is nevezzük. Egyedüli lényeges hibája a túl élénk vérmérséklet, amely az állományokban gyakori tollcsipkedést, kannibalizmust eredményez szuboptimális tartási és takarmányozási körülmények köz

A Rhode Island (rodájlend) fajtát szintén az Egyesült Államokban alakították ki a XIX. század közepe táján. A helyi (Rhode Island állam) vörös parlagi tyúk szolgáltatta a genetikai alapot, ezt több fajtával keresztezve jutottak el a tenyésztők a fajta ma ismert változatához. Kettőshasznú, ám kifejezettebb tojó jelleget képviselő fajta. Meggyvörös szín, nyúlánk, közepesen mély test jellemzi. Megfelelően konszolidált, kissé "kényes" fajta, ami az alkalmazkodó képességben és a betegségekkel szembeni ellenálló képességben mutatkozik meg leginkább. Vágóértéke miatt a selejt (letojt) tyúk jól értékesíthető. Tojástermelése gyengébb, mint a leghorné, de a tojástömeg nagyobb. Számos vonalát használják fel barna héjú tojást termelő középnehéz testű hibridek előállítására. Vérmérséklete nyugodt, takarmányértékesítése közepes.

A New Hampshire fajtát a korabeli termelői igényeknek megfelelően, belső szelekcióval hozták létre a Rhode Islandból. Az alapfajta igényessége miatt a múlt század végén még elterjedtnek számító extenzív tartási viszonyok között nem állta meg a helyét. Igény jelentkezett egy kevéssé kényes, kitett viszonyok között is jól termelő, az eredeti fajta (Rhode) jó tulajdonságait megtartó fajta kialakítására. Testtömegnövelésre, a húsformák javítására irányuló szelekcióval jött létre a New Hampshire, amely árutermelő kettős-hasznú fajtaként a század harmincas éveitől kezdve világkarriert futott be. A mai napig is kedvelt, keresett fajta. Mérsékelten élénk vérmérséklete, ellenállóképessége, jó élelemkereső készsége kiváló háztáji fajtává tették. A sárga alapszínű változat mellett ma már reecesszív fehér változatából is állománnyal rendelkezünk.

A Plymouth Rock számos színváltozata közül kettő, a sávozott és a fehér változat bír nagyobb gazdasági jelentőséggel. A sávozott változat Európába az 1800-as évek végén került. Kisebb testű, mint a fehér változat, de jobb tojástermelő. A tojások színe barna. A sávozott változat, autósex (napos korban tollszín szerint szexálható) középnehéz tojóhibridek kialakításában kap szerepet. A fehér változaton inkább a húsjelleg dominál. Zömök, mély test, kicsiny fej és lábak jellemzik. A fehér plymouth vonalai húshibridek előállításában vesznek részt, anyai keresztezési partnerként.

A Cornish (Kornis) fehér változata egyoldalúan hústermelésre szelektált fajta. Nagy rámájú csontos, durva szervezetű. Őse az indiai vörös viador tyúk volt. Ebből a múlt század végén alakult ki Angliában a Cornwall viador. A viador jó húsformájára, csekély zsírosodási hajlamára jó növekedési intenzitására amerikai tenyésztők felfigyeltek, a fajtát honosították, majd elkezdték a hústermelésre irányuló szelekciót.

1.TÁBLÁZAT:              Tyúkfajták

Egyéb gazdasági fajták: Brahma (hús), Orpington, Wyandotte (vegyes)

Magyar parlagi fajták (vegyes): Magyar fehér (fedett- és kopasznyakú), Magyar sárga, Kendermagos (fedett- és kopasznyakú), Erdélyi kopasznyakú

A szelekció eredményeképpen a fajta kiválóan alkalmassá vált húshibridek kialakítására, ahol vonalai apai ágon szerepelnek. Szaporasága az egyoldalú szelekciónak köszönhetően csekély. Sok gond volt eredendően a tojások termékenységével is. Újabban kitenyésztett homozigóta arany (sárga) változata tollszín szerint szexálható brojlerkombinációk előállítására szolgál.

Az ismertebb és jelentősebb nemzetközi tyúkfajták mellett említést érdemel a magyar nemesített tyúk is. A túlságosan intenzifikált termelési környezet kialakításának és üzemeltetésének magas költségei hazai viszonylatban egyre inkább kitermelik azt az igényt, hogy genetikailag "gyengébb," a külterjes viszonyokat viszont jól elviselő fajták, keresztezési kombinációk álljanak a termelés szolgálatába. Ennek érdekében "vissza kell nyúlni" azokhoz az eredeti génekhez, melyek a hazai természetes környezethez való alkalmazkodást, a "röghöz idomult" termelést lehetővé teszik. Az őshonos magyar fajta valamennyi változata (sárga, fehér, kendermagos, kopasznyakú) alkalmas erre a feladatra. Sajnálatos módon nagyon kevés vidéken őrizték meg a fajtát "tiszta" állapotában, gyakoribb, hogy hasonló fajtákkal átkeresztezve maradtak fenn ezek az állományok. (pl. a kendermagos magyar tyúk-sávozott plymouth keresztezés)

A forgalomban lévő hibrideket szintén hasznosítási irány szerint hús- és tojástermelő hibridek csoportjába osztjuk. A tojóhibridek között azonban - termelési paramétereik alapján - további két csoportot, a könnyű testű (leghorn típusú) és a középnehéz testű hibridek csoportját különböztetjük meg. A két csoport összehasonlítását a 2. táblázat alapján végezhetjük el.

2. TÁBLÁZAT:  Könnyü- és középnehéz testű tojóhibridek összehasonlítása

3.TÁBLÁZAT:                                           Ismertebb tojóhibridek

Egyéb hibridek: TETRA-H (vegyes hasznú hibrid)

Hisex White (könnyű testű)

Hisex Brown (középnehéz testű)

Ross Ranger (középnehéz test

4.TÁBLÁZAT:             Az ismertebb húshibridek

A tyúk takarmányozása

A tyúk takarmányozásának kérdéskörét kor- és hasznosítási irány szerint az alábbi felosztásban ismertetjük.

a./ Tojóhibridek takarmányozása

- Tojóhibrid-szülőpárok (nagyszülőpárok)

- felnevelés

- tenyésztojás-termelés

- Tojóhibrid-végtermék

- felnevelése

- étkezési tojástermelés

b./ Húshibridek takarmányozása

- Húshibrid-szülőpárok (nagyszülőpárok)

- felnevelése

- tenyésztojás termelés

- Húshibrid végtermék-hizlalás

a./ Tojóhibridek takarmányozása

A tojóhibrid szülőpárok felnevelése a tojóházba telepítésig, tehát 17-18 hetes korig tart. A nevelés egy- és kétfázisú egyaránt lehet.

A nevelés takarmányozási programja a tojóhibrid típustól függően eltérő. Alapelvként fogalmazható meg, hogy a zsírosodásra kevésbé hajlamos könnyű testű tojóhibridek a nevelés alatt végig étvágy szerint etethetőek, míg a középnehéz tojóhibridek takarmány- (tápláló-anyag-) fogyasztását a 8-9. héttől korlátozni kell. A takarmánykorlátozás módja lehet:

- Adagolt etetés

Az étvágy szerinti mennyiség 75-80 %-át mérjük ki az állománynak. Hátránya, hogy az erősebb, a csipkedési sorrendben élen álló madarak kiharcolják maguknak az étvágy szerinti mennyiséget, a kevés maradékon a gyengébbek osztoznak. Ez az állomány testtömegben megnyilvánuló szétnövését eredményezheti.

- Napkihagyásos etetés (Skip a day módszer)

Lényege, hogy az állomány nem minden nap kap tápot, de akkor étvágy szerinti mennyiségben. A közbeeső napokon az állatok foglalkoztatása érdekében, és az éhség nyomán fellépő extra vízfogyasztás elkerülése miatt minimális mennyiségű gazdasági abrakot (pl. takarmánybúza) adagolunk. Az így felvett takarmány egy napra jutó mennyisége az étvágy szerinti mennyiség 70-75 %-a lehet, mert az esetenkénti jóllakással nem tud az állat teljes hét napra való tápot felvenni. Változatai: 5+2 vagy 6+1 (2, ill. 1 üres nap hetente ) Ez a módszer ajánlható a szülőpárok felnevelésekor.

- A takarmány energia- és fehérjetartalmának csökkentése (minőségi korlátozás)

Ezeknél a módszereknél a tápot ballasztanyagokkal (pl. búzakorpa) keverve állítják elő. Így az állat felveszi az étvágy szerinti mennyiségű takarmányt, jóllakik, ugyanakkor nem vesz fel annyi energiát, amennyi a test elzsírosodását lehetővé tenné. Hátránya, hogy a takarmányballaszt igen magas nyersrost-tartalma miatt dugító hatású, nehézkes kiemésztést tesz lehetővé. Próbálkoztak vízmegvonással történő étvágycsökkentéssel, vitamin és hormonkezelések is folytak ez irányban, de ezek a módszerek nem bizonyultak a célnak megfelelőnek.

A növendékek felnevelésének takarmányozási rendszere általában három fázisú. A takarmányféleségek főbb jellemzőit az 5. táblázatban találhatjuk:

5. TÁBLÁZAT:Tenyésznövendékek takarmányozási programja

A takarmányozási program alapelvei:

Þ Minden takarmányváltást néhány napos átmenettel kell végrehajtani.

Þ Naponta egyszer gondoskodni kell az etetők teljes kiürítéséről.

Þ A korlátozott etetés módjának kiválasztásánál legyünk tekintettel az etetők számára és jellemzőire. Az egyes hibridekhez mellékelt technológiák a konkrét programban ezt is meghatározzák.

Þ Betegség esetén a takarmánykorlátozást azonnal be kell szüntetni.

Þ A takarmánykorlátozás idején a forró nyári napokat kivéve a vízfogyasztást is némileg korlátozni kell. Az állatok éhségüket vízzel próbálják csillapítani. A nagy mennyiségben felvett víz lágybegyűséget, hasmenést eredményezhet

A szülőpárok tenyésztojás-termelési időszakában - mint azt a program is mutatja - visszatérünk az étvágy szerinti etetésre. Az állomány ebben az időszakban nagy mennyiségű fehérjét, energiát és ásványi anyagot (kalcium) ürít a tojással, így ekkor intenzív takarmányozásra van szükség. A középnehéz testű hibridek esetében, ha nem megfelelő energia-fehérje arányú tápot használunk, így is előfordul némi elhízás. A tojóidőszakban ezért a táp beltartalmával is alkalmazkodni kellene a tojástermelés színvonalához.

6.TÁBLÁZAT:Közénehéz testű tojóhibrid-szülöpárok takarmányozása

A szülőpár tojók takarmányának beltartalmi jellemzői az alábbiak:

Párosítás után, ha a takarmányt csak a tojólétszámra számoljuk, a tojásrakási időszak közepéig magasra függesztett önetetőkben a kakasok a számára külön takarmányt biztosítunk. Egyúttal kirekesztő-rács segítségével megakadályozzuk, hogy a kakasok a tojótápból egyenek. A kakasnak ugyanis nincs szüksége olyan magas kalcium-mennyiségekre, melyet a tojótápból fel tud venni. A kalciumigény fedezésére mészkő vagy kagylózúzalékot adagolhatunk külön etetőkből is. Ekkor a kakasok kirekesztő etetésére nincs szükség. Az árutermelő tojók takarmányozása a nevelés időszakában elveiben megegyezik a szülőpár-nevelésnél leírtakkal.

A könnyű testű hibrideket étvágy szerint, a középnehéz testűeket a 6-8. héttől korlátozva takarmányozzuk. Az árutermelő állományok takarmánykorlátozása azonban szigorúbb, mint szülőpárjaiké. A takarmányok beltartalma sem tér el a szülőpár-növendékek felnevelésénél leírtaktól. A takarmánykorlátozás akkor éri el a célját, ha az első 13 hétben az optimális testtömegtől +- 10 %, a 13. héttől +- 5 %-nál nem nagyobb az eltérés.

A hibrid-jércéknek már 20 hetes korban el kell kezdeni a mészkő-adagolást, hogy a tojástermelés kezdetéig tartalékolni tudják a kalciumot. Az intenzív tojástermelés idején ugyanis több kalciumot ad le az állat, mint amennyit a tápból fel tud venni, tehát ilyenkor szervezete tartalékaihoz kell folyamodnia.

Az állatok tojóházba való áttelepítését a 16-18. élethéten végezzük el. Kezdetét veszi a termelésre való előkészítés, majd 2-3 hét múlva maga a tojóidőszak. A tojóidőszak során a takarmányozás általában 3 fázisos lehet. A fázisok során az alábbi  tápokat etetjük:

7.TÁBLÁZAT: Tojóhibridek takarmányozása az előkészítés és a tojástermelés idején

A mészkőgrít-etetést hetente háromszor 1000 tojóra 20-25 kg-os mennyiséget számítva végezzük el. A mészpótlás főleg a tojóidőszak közepétől indokolt, mikor az állat szervezetének tartalékai már kezdenek kimerülni. Ez elsőként a tojáshéj keménységén, vastagságán látszik meg. Ha a tojóév kezdetén nagyobb adagot etetünk indokolatlanul, az állatok fokozottan igényelni fogják a továbbiakban is. Ketreces tartás esetén ügyeljünk a grit gondos kimérésére és egyenletes elosztására is.

A hústipusú szülőpárok felnevelésének, a felnevelés  takarmányozási programjának homlokterében a takarmány-korlátozás áll. A korlátozást a tojóhibrideknél jóval korábban, már a 4-5. héten el kell kezdeni. A húshibridek ugyanis egyoldalúan hústermelésre szelektált és kitenyésztett állományok, így fokozottan hajlamosak a tojástermelés szempontjából is káros elhízásra.

A tápok jellemzői és a nevelés során alkalmazott takarmányozási fázisok hasonlóképpen alakulnak, mint a tojó szülőpárok esetén. Az etetési idők azonban - mivel a húshibridek növekedési-fejlődési jellege más - változnak:

Þcsibe indítótáp 0-3. hét

Þcsibe nevelőtáp 3-10. hét

Þjércetáp           10-22. hét

A párosítás után 21-23. hét természetesen itt is ügyelni kell a két ivar eltérő takarmányigényére. A tyúkok etetőjére sűrű kirekesztőrácsot helyezzünk, hogy a kakas ne férjen a tojótáphoz, a kakasetetőket pedig függesszük fel a kakas hátmagasságában, hogy a tyúkok ne érjék el.

A broilercsirke takarmányozásának egyszerű alapelve, hogy az állat kiváló növekedési erélyét intenzív takarmányozással is támogatva mielőbb minél nagyobb végtömeget érjünk el. A brojlerek takarmányozása a nevelés 49-52 (helyenként már 60-62) napja alatt három fő fázisra tagolódik. (8 . táblázat)

Egyes szakmai körökben elterjedt nézet, hogy az eltérő ivarokat (kakas, jérce) növekedési jellegük eltérései okán külön érdemes felnevelni és ivar szerint elkülönítve takarmányozni. A kísérletek során csakugyan bebizonyosodott ennek kedvező hatása, ám a módszer a gyakorlatban a naposkori ivar-meghatározás (szexálás) magas költségei miatt nem terjedt el kellőképpen.

Az ivar szerinti takarmányozási program a kakasok jobb fejlődési erélyét igyekszik kihasználni, amely már a második hét derekán észrevehető. A kakas nevelő és a befejező táp a jércékkel etetett takarmánynál 1-1,5 %-kal több nyersfehérjét, 0,2-0,3 Mj/kg-mal több metabolizálható energiát tartalmaz. A fontos aminosavakból (metionin, cisztin, lizin) azonban a jércéknek is biztosítani kell a megfelelő mennyiséget.

8.TÁBLÁZAT: A háromfázisos brojler-takarmányozás

4.4. A tyúktartás technológiája

A tyúk valamennyi hasznosítási iránya az árutermelés szintjén intenzív,esetleg félintenzív tartási körülményeket igényel. Hibridjeink döntő többsége zárt, klimatizált viszonyok mellett képes genetikai paramétereinek megfelelően termelni. Ebből eredően a tyúktartó épületekkel szemben támasztott alapvető követelmények az alábbiak:

Þ- Jó hőszigetelés (huzamosabb ideig igen nagy, 32-34^oC hőmérsékletet kell biztosítani

Þ- Tartós ellenálló építőanyagok (hőnek, párának, fertőtlenítő-szereknek stb.)

Þ- A kívánt tevékenység méreteinek megfelelő alapterület (meg lehessen valósítani az épület egyszerre történő betelepítését és kiürítését)

Þ- Megfelelő belső magasság, amely legalább 2,5 m. (Munkagépekkel való mozgás, megfelelően karbantartható, szellőztethető légtér)

Þ- Jól méretezett nyílászárók (munkagépek mozgása, berendezések ki- és betelepítése)

Þ- Megfelelően kiépített szellőzőrendszer (ventillátor-kapacitás) vész-szellőztetési lehe-tőség áramszünet esetén

Þ- Ablaktalan istálló, vagy tökéletesen sötétíthető ablakok (a tojók fényprogramját a külső fénytől lehetőleg függetlenné kell tenni)

Þ- Szilárd, teherbíró padozat (munkagépek), amely megfelelően sima és egyenletesen lejt (fertőtlenítés, mosás)

Mindezekből kitűnik, hogy a megfelelő tyúkistálló építéséhez nem kis beruházásra van szükség.

Az istállók kiépíthetők drága szendvicspanel falakkal (pl. alumínium-üveggyapot-alumínium rétegezettség), illetve téglából. A téglából épített ól falvastagsága a hőszigetelés miatt legalább 40 cm kell legyen. A padozat kialakításánál használhatjuk a simított (glettelt) betont, illetve beton aljzatra bitumen réteget is húzhatunk. Ez utóbbi költségesebb, de simább, és a drasztikus fertőtlenítőszerek és a trágya maró hatását jobban elviseli.

A tyúkistálló berendezései alapvetően az etető, itató, trágyaeltávolító, tojásgyüjtő-osztályozó berendezésekből állnak. Tartástechnológiától függően említést kell tenni a ketrecek kialakításáról, illetve a tojófészkek elhelyezéséről is.

A tyúktartásban szélesebb körben háromféle technológiai alaptípus van használatban. Ezek:

Þ- mélyalmos (hagyományos)

Þ- ketreces

Þ- mélyalmos - trágyaaknás technológiák lehetnek.

A mélyalmos technológia valamennyi termék-előállítást nézve, hagyományos tartásmód. Az istálló teljes hasznos alapterületén 15-20 cm vastag almot rétegezünk fel, a többi berendezést az alomra helyezzük. A termelés befejeztével az almos trágyát eltávolítjuk.

Az ólak almozását - főként, ha hosszabb termelést folytatunk (pl. szülőpártartás)- kombinált módszerekkel is megoldhatjuk. Ennek során 10 cm faforgácsra 5-10 cm napraforgóhéjat rétegezve elérhetjük, hogy a felső réteg hosszú időn át száraz marad, a leforgatott trágya pedig a forgácsban szívódik fel.

A mélyalmos tartásban használatos etető-berendezések igen sokfélék lehetnek. Napos korban (10 napon át) etetőnek nagyszerűen megfelel az 5-6 cm magasságúra levágott csibeszállító karton is. Ebbe 1-1,5 cm magasan töltjük azindítótápot,megakadályozva annak kikaparását.

A növendék, illetve felnőtt állományok etetése már önetetőkből történik. Az önetetők három csoportba sorolhatóak:

Þ- Vályús-kaparóláncos önetetők

Þ- Felsőpályás köretetők (40-50 cm átmérő)

Þ- Alsópályás köretetők (30-50 cm átmérő)

A vályús-kaparóláncos önetető egy külső feltöltésű központi garatból és egy önmagába visszatérő vályúkörből áll. A takarmány mennyisége a garat kifolyónyílásának szabályozásával oldható meg. Előnye, hogy benne a takarmány nem boltozódik, kezelése egyszerű, jól takarítható, fertőtleníthető. Hátránya, hogy behatárolja az állatok mozgását, a lánc szakadásával egy egész "kör" kiesik, több állat nem kap takarmányt.

A felsőpályás köretető töltése egy 2-2,5 m magasan az istálló légterében húzódó betároló vonal, és az abból kiinduló, etetőtányérba érő surrantócsövek segítségével történik. A takarmány mennyiségét annak tömege alapján az etető önmaga szabályozza. Előnye, hogy szabadabb az állatok mozgása, egy tányérhoz több állat hozzáfér, mint azonos lineáris vályúhossz esetén. Hátránya, hogy a hosszú csővezetékben nagy a dugulás veszélye, sok takarmány kiszóródik. Nehézkes a rendszer ki- és behordása, mert a surrantócsövek 2,5-3,5 m hosszúak. Sok munkát igényel a mosás, fertőtlenítés is. Emellett az istálló légtere nehezen látható át a surrantócsövek erdejétől.

Az alsópályás köretető töltése az etetőkúp magasságában húzódó betároló vonal segítségével történik. A csőben flexibilis (tengely nélküli) csiga húzódik, így kicsi a csigatörés veszélye. Az alsópályás köretető a vályú és a felsőpályás köretető előnyeit némileg egyesíti. Könnyű, jól kezelhető, takarítható, biztonságosan üzemel. Egyedüli hátránya, hogy legmodernebb (és legjobb) típusai igen drágák.

Egyes technológiák (főleg szülőpár-tartásban) függesztett, kézi töltésű önetetőket is alkalmaznak. Ezek 10-20- kg befogadóképességű köretetők, melyek a mennyezetre függesztve, általában a kakasok hátmagasságában beállítva üzemelnek.

Az itató-berendezések egységesen önitatók. Az itatórendszer elején egy előtét-tartály található, amelyben úszó-szelep biztosítja az állandó vízszintet. A víz ebből gravitációs úton, alacsony nyomással jut el az önitatóhoz.

Az előtét-tartály szerepe:

Þ - Lecsökkenti a hálózati víznyomást, meghibásodás esetén nem ázik el az alom.

Þ - A vizet az istálló hőmérsékletétől függően némileg előmelegíti.

Þ - Lehetővé teszi a vízfogyasztás mérését, ellenőrzését.

Þ - Lehetőség van az ivóvízzel adagolható gyógyszer és vitaminkészítmények ellenőrzött adagolására.

Az önitatók

Þ - kúpos

Þ - vályús és

Þ - körtányéros önitatók lehetnek.

A kúpos önitatókat háztájiban, illetve az intenzív technológiákban az első 10 nap folyamán használják. 3-5 illetve 7 1-es kivitelben kaphatóak. Könnyen kezelhetőek, jól moshatóak, hátrányuk a nagy kézi munkaerő-igény.

A vályús önitató egy 1,5-2 m hosszú, 5-7 cm szélességű és mélységű, rozsdamentes fém vályúból áll, melybe szinttartó szelepen át tölthetjük a vizet. Rögzítése a mennyezetre való függesztéssel történik. Előnye, hogy kicsi a meghibásodás veszélye, könnyen takarítható, a vízkőképződés csekély. Hátránya, hogy a víz könnyebben szennyeződhet alom- és trágyarészecskékkel. A vályút el kell látni felülésgátló huzallal.

A körtányéros önitatók többnyire súlyszelepes töltésűek. A víz mennyisége a szelep állításával szabályozható. A tányér többnyire műanyag, így kiválóan mosható és könnyű. Hátránya lehet, hogy a szelepek a vízkőképződéstől fennakadhatnak és a csepegés miatt az alom elnedvesedik.

A mélyalmos szülőpártartás technológiai berendezéséhez tartoznak a tojófészkek is. A tojófészek kialakításának és elhelyezésének alapelvei:

Þ- A tojófészek anyaga tartós, jól fertőtleníthető legyen. Gyakori a furnér, illetve ragasztott lemezből házilag összeállított megoldás is. A fa olcsó, de könnyen megtartja a kórokozókat, nehezen fertőtleníthető. Ennek ellenére a tojófészkek kialakítására leggyakrabban fát használnak.

Þ- A tojófészek méretei: 40x40 cm alapterületű

50 cm magasságú

Þ- A tojófészek egyszintes és kétszintes kialakításban készülhet. Mindkét esetben gondoskodni kell a fészek előtt egy 25-35 cm széles felugróról. A második szint magassága lehetőleg ne haladja meg a 75-80 cm-t.

Þ- A fészkek elhelyezése arányos legyen. Az istálló egyik hosszanti fala mentén sorba rendezve, vagy az istálló területén egyenletesen elosztva egyaránt elhelyezhetőek a tojófészkek. Tekintettel kell lenni arra, hogy az állatok egyedi mozgásköre nem a teljes istálló, hanem annak csak egy meghatározott része. Ezen a területen találnia kell tojófészket, ellenkező esetben az alomba tojik, s ez a tojás - szennyezettsége miatt - nem alkalmas keltetésre.

Þ- Ügyelni kell a fészkek másod-, harmadnaponkénti újra-almozására is. A szennyezett tojófészekbe tojt tojás egyenértékű az alomtojással, tehát keltetésre nem alkalmas.

A ketreces tyúktartási technológiák elsősorban az árutermelő állományok tartásánál terjedtek el. A ketreces tartás számos előnye közül említést érdemel a jó férőhely-kihasználás, a technológia gépesíthetősége, a trágya folyamatos eltávolításának lehetősége és az állatok egyedi ellenőrizhetősége. Hátrányaként csupán magas beruházási és szervizelési költségei említhetőek.

A ketreces elhelyezés egy- és többszintes lehet. A több szinten való elhelyezés javítja az épület kihasználását, ugyanakkor számolnunk kell azzal, hogy nem tudjuk valamennyi szinten ugyanazt a termelési környezetet (klímát) biztosítani az állomány számára. Ezek az eltérések aztán a termelésben is megmutatkoznak (szinthatás).

A tojóketrecek alapterülete általában 0,16-0,20 m². Egy ketrecben 3-5 tojó helyezhető el. A telepítési sűrűség - az állat igényein kívül - a termelő gazdaságossági megfontolásán múlik, bár az EU szabvány 450 cm-ben minimálta az egy tyúkra jutó férőhely nagyságát. A túl sűrű telepítés 5-15 %-nyi termeléscsökkenést eredményezhet tojónként.

A ketreces technológiákban kizárólag kaparóláncos - vályús önetetőt alkalmaznak. A vályú két ketrecsor között húzódik. Az itatást súlyszelepes, szopókás önitatókkal oldják meg, ketrecenként 1-2 szelep segítségével. A szopókás önitató előnye, hogy igen kis vízmennyiséggel üzemel, a víz elszennyeződésével nem kell számolni, és üzemeltetése viszonylag olcsó. Hátránya lehet, hogy a vízkőképződés és lerakódás miatt gyakrabban cserélni kell az itatóelemeket.

A trágyaeltávolítás a legtöbb technológiában mechanikus. Időnként a felgyülemlett trágyát egy trágyakihúzó-szán az istálló végében kialakított keresztcsatornába húzza, ahonnét az istállón kívüli derítőbe kerül. A trágya száraz kihúzatása - főleg, ha ritkán húzhatjuk ki - sokszor nehézségekbe ütközik. A trágyakihúzó szárnylapátja gyakran eltörhet a nagyobb mennyiségű trágyától, szervizelése pedig nehézkes. Ezért több helyen a trágyaeltávolítást vízöblítéssel is kombinálják. Ez a módszer viszont a keletkező nagy mennyiségű hígtrágya kezelési nehézségei miatt problémát jelenthet a termelőnek.

A ketreces brojlerhizlalás Magyarországon kevésbé elterjedt. Ennek oka a magas beruházási költségeken túl elsősorban a ketrec okozta deformációkban (mellhólyagosodás, talpfekély, tollkopás, gyakori csonttörés, stb.) kereshető, melyek a végtermék minőségét rontják. A napos brojlerek telepítésekor jelentős gondot okoz még a kiegyenlítetlen klíma is.

A mélyalmos-trágyaaknás elhelyezés a szülőpártartásban, kisebb gyakorisággal a tojótyúktartásban terjedt el. Lényege, hogy az istálló alapterületének 50-60 %-át egy hosszanti kialakítású 1,5-0,8 m mély, taposóráccsal ellátott 60-70 cm-rel magasabb trágyaakna foglalja el. Ezen  (a rácsozott részen) helyezzük el az etető- és itató-berendezéseket, így elérjük, hogy a trágya jó 70 %-a az aknába kerüljön. Így nem okoz gondot az itató-berendezésekből elcsorgó víz sem. Az istálló almozott részén helyezzük el - általában a falak mentén - a tojófészkeket. A technológia többi része megegyezik a mélyalmos rendszernél leírtakkal.

A naposcsibék fogadásának technológiai feltételeiről a 9. táblázat ad tájékoztatást.

9.TÁBLÁZAT:  Naposcsibék fogadásának főbb technológiai normái

A naposcsibék fogadásakor célszerű csibegyűrűket kialakítani. A csibegyűrű egy hullámpapír kerítéssel elrekesztett, mintegy 1,5-2 m átmérőjű többé-kevésbé kör alakú terület, amely behatárolja az állat mozgását. A terület közepén helyezzük el a műanyát, a besugárzott területen kívül pedig az etető- és itató-berendezéseket. A csibegyűrűt az állomány 10-14 napos korában elbonthatjuk, a csirkék igénybe vehetik az automata etető- és itató-berendezéseket.

A pecsenyecsirke-előállítás technológiai normáit az alábbiakban foglaljuk össze:

Þ- Hőmérséklet:

Þ- Páratartalom: Az induló 70 %-ról 2 hetes korra át lehet térni a 60 % körüli értékre.

Þ- Szellőzés: A 2. hetet követően 4 m³/óra/testtömeg kg

Þ- Telepítési sűrűség: 16-18 db/m² befejezésig

(26-30 kg/m² végtömeg)

Þ- Etetőtér: 2-4 hetes korig:  2,5 cm kétoldali vályú, vagy 100 állatra 1 db köretető

4-8 hetes korig: 3,5 cm kétoldali vályú, vagy 70 állatra 1 db köretető

Þ- Itatótér:  2-4 hetes korig: 1,5 cm kétoldali vályú, vagy 100 állatra 1 db köritató

4-8 hetes korig: 2,5 cm kétoldali vályú, vagy 60 állatra 1 db köritató

Þ- Ivóvíz hőmérséklete:  0-4 hetes korig 22-26 ^oC

4-8 hetes korig 18-20 ^oC

Þ- Világítás

A szülőpár-állományok (hús- és tojó) felnevelésének technológiai normái 8 hetes korig többnyire megegyeznek az előbb leírtakkal. Az alábbiakban csak az attól való eltéréseket jelöljük:

Þ- Légcsere       télen: 2-4 m³/óra/kg.

nyáron: 4-6 m³/óra/kg.

Þ- Etetőtér          7-11 hetes korig 4 cm kétoldali vályú.

11-26 hetes korig 5-6 cm kétoldali vályú.

A 12-20 hetes kor között a 8 órás tartamot és 1 W/m² intenzitást kívánatos tartani.

A tojóházi tartás normái a következőek:

Þ- Hőmérséklet:       optimális: 16-18^oC.

szélső érték: 5-24 ^oC.

Az 5^oC alatti hőmérséklet a tojás károsodása miatt nem kívánatos.

Þ- Páratartalom: 60 %.

Þ - Szellőzés:           4-6 m³/óra/testtömeg kg.

Þ- Világítás:

4.5. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

1.- A házityúk termelőképessége.

2.- A naposcsibe fogalma

3.- A tyúk hasznosítás szerinti elnevezései

4.- A broilercsirke fogalma, típusai

5.- A fehér leghorn eredete, jellemzői

6.- Kettős hasznú tyúkfajták és használatuk a hibridelőállításban

7.- Húshasznú tyúkfajták és használatuk a hibridelőállításban

8.- A plymouth fajta, változatai és hasznosítása

9.- A tojóhibridek csoportosítása, a csoportok jellemzése

10.- Soroljon fel könnyűtestű tojóhibrideket!

11.- Soroljon fel középnehéz tojóhibrideket!

12.- Soroljon fel húshibrideket

13.- Bábolna tojóhibridjei

14.- Bábolna húshibridjei

15.- Tojóhibrid növendékek takarmányozásának alapelvei

16.- Takarmányozási fázisok a növendéknevelésben

17.- A takarmánykorlátozás szükségszerűsége, módszerei, alkalmazásának

ideje

18.- Mi a minőségi takarmánykorlátozás hátránya a tyúk számára?

19.- Tyúkszülőpárok takarmányozási fázisai

20.- Hogyan oldjulk meg az ivar szerint elkülönített takarmányadagolást a          tyúkszülőpár állományok esetében?

21.- Hogyan értékeljük a takarmánykorlátozás eredményességét?

22.- Mennyi kalciumra van szüksége a tojótyúknak az intenzív tojástermelés

idején?

23.- A mészpótlás megoldása tojóállományoknál

24.- Mikor és miért lehet szükség kavicsetetésre? - Hogyan végezzük?

25.- A broilercsirke takarmányozásának alapelvei, takarmányozási fázisok

26.- A tyúktartó épületekkel szemben támasztható követelmények

27.- A tyúktartás technológiai változatai

28.- Az intenzív tartás előnyei, hátrányai

29.- A kifutós tartás előnyei, hátrányai

30.- A mélyalmos és a ketreces tartás összehasonlítása

31.- Az EU szabvány mekkora minimális férőhelyet ír elő egy tojótyúk számára?

32.- A biotojás termelés feltételei

33.- A naposcsibék fogadása, klímaigénye, elhelyezése, etetése, itatása

34.- Etetőrendszerek (előnyök-hátrányok)

35.- Itatóberendezések (előnyök-hátrányok)

36.- Az előtét tartály szerepe

37.- Szellőzési megoldások a tyúkistállóban

38.- Tojófészkek kialakítása és méretezése tyúkok számára

39.- A trágyaeltávolítás technológiai megoldásai a tyúktartásban

40.- A broilercsirke környezeti igényei a kor függvényében

41.- Tyúkszülőpár állományok tartástechnológiai normái

42.- A fény szerepe a tojártermelésben

43.- A világítás ütemezése növendék- és felnőtt tyúkállományok számára