LÚDTENYÉSZTÉS

LÚDTENYÉSZTÉS

A lúd igen sokoldalú hasznosítású fajunk. Hústermelésén belül is rendkívül sok, egymástól eltérő minőségű termék állítható vele elő (pecsenyeliba, húsliba, hízottliba-test), de jelentős toll- és májtermelő képessége is. Étkezési tojást - a szalmonellával való fertőződés veszélye miatt - lúddal nem termelhetünk.

Tojástermelő képessége egyébként is elmarad más fajokétól. A lúd januártól májusig mintegy 30-60 db 180-200 g nagyságú tojást termel. Az év hátralévő részében, ha mesterséges úton nem befolyásoljuk, nem tojik. Hústermelő képességére az intenzív növekedés jellemző. A pecsenyelúd nyolchetes korra 4 kg körüli tömeget ér el. Takarmányértékesítése 1 kg élőtömegre 3,6-4,5 kg között alakul. Jelentős a lúd tolltermelő képessége 616h74g is. Első alkalommal 10 hetes korban téphető, ilyenkor 80-90 g tollat ad. Később hathetente lehet tépni. Ezeknél a tépéseknél már 120-140 g értékes toll vehető le róla, melynek pehelytartalma elérheti a 30-35 %-ot. Májtermelő képessége kiváló. Töméses hizlalás esetén 3 hét alatt a hústermelő fajtákból 500-550 g-os, a májtermelő fajtákból 650-800 g-os májak nyerhetőek. A máj nagyon kényes termék, minősége rendkívül sok környezeti tényezőtől (tartás, takarmányozás, bánásmód) függhet. A jó tömő által megtermelt májaknak 60-70 %-a az I-II. minőségi osztályokba sorolható.

7.1. A lúd kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezései

Naposliba                                 - 48 óránál nem idõsebb, még nem etetett, fiatal lúd

Kisliba - Fiatal lúd nemre és hasznosításra való tekintet nélkül, szûzvedlésig. (4. hét)

Növendéklúd                - Tenyész (törzs) utánpótlás céljából felnevelt, ivarérettségét még el nem ért egyed. (Max. 34-38 hetes kor) Ivar szerinti elkülönítésben növendék gúnár, növendék tojó. (áprilisi kelésbõl nevelve)

Gúnár     - Kifejlett hímivarú egyed.

Tojó       - Kifejlett nõivarú egyed.

Törzsállomány              - Tenyésztojást termelõ állomány. Célszerû az életkor (év) megjelölését is alkalmazni.

Csíragúnár                                - Kifejlett korban elsõdleges ivarjellegében (fallusz-méret) csökevényes hímivari egyed.

Pecsenyeliba - Elsõ tollában lévõ, 9 hetesnél nem idõsebb, fehér tollú 3,8-4,8 kg közötti élõtömegû végtermék. Bõr alatti zsírrétegének vastagsága nem haladja meg a 3 mm-t.

Húsliba                         - Kettõs haszonvétel (toll és hús) céljából felnevelt 1-3-szor megtépett 4,5-6,0 kg közötti élõtömegû, fehér tollú vágólúd.

Az alkalmazott hizlalótakarmány alapján megkülönböztetünk:

- kukoricás

- zabon nevelt és

- energiaszegény takarmányon hizlalt húslibát.

7.2. Lúdfajták és -hibridek

A lúdfajon belül a fajtaválaszték korántsem oly nagy, mint azt a tyúkfajban tapasztaltuk. Fajtatisztán mintegy 10-15 fajtát tartanak fenn, s ezeknek a jelentõsége a fajtatiszta tenyésztésben és a hibrid-elõállításban egyaránt nagy.

A lúdfajták csoportosítása

hasznosítási irány szerint

- hús típusú

- máj típusú

- tojó típusú

egyéb hasznosítású

A lúdfajon belül a hobbi-tenyésztés kevéssé elterjedt.

A legtöbb lúdfajtánk az ún. vegyes hasznosítási csoportba tartozik, mivel a specializáció igénye az adott faj esetén korántsem olyan kifejezett, mint pl. a tyúkfajban.

A magyar nemesített lúd õshonos alapokon , nemesítõ keresztezések segítségével elõállított fajta. A lúdállományok extenzív felnevelése és tartása miatt igen nagy jelentõsége van a keresztezésekben és a hibrid-elõállításban, a "röghatás" örökítõjeként. Két tájváltozata volt ismert, az alföldi és a dunántúli változat. A két fajtaváltozat a nemesítõ partner alapján különbözik egymástól. Míg az alföldön az emdeni, addig a Dunántúlon a pomerániai lúddal javították a tarkázott. Míg az elõbbi haszonvétel szempontjából inkább hús jellegû, addig a helyi parlagi fajta tulajdonságait. Az alföldi változat színe tiszta fehér, a dunántúli dunántúli változat esetében kifejlettebb a májtermelõ jelleg. A két változat mára összeolvadt. A magyar lúd gazdasági értékét tekintve elmarad más fajtáktól, ám a hibridizációban felhasznált szuperszelektált vonalai jelentõs tenyészértéket képviselnek.

A rajnai (rajnamenti) lúd több évtizeden át uralta a magyarországi fajtakínálatot. (80-90%) Viszonylag "fiatal" fajta, kialakulását az l939-ben megalapított Rajnai Lúdtörzskönyvre vezetjük vissza. A törzskönyv alapítói igen szigorú alapelveket, sokrétû követelményrendszert fogalmaztak meg a bekerülés feltételeként, így hamarosan egy jól konszolidált, szilárd, könnyen honosuló értékes fajtához jutottak. A nemesítés során szintén szerephez jutott az emdeni fajta. Magyarországon l961 óta van jelen, s a korabeli hazai tenyésztõmunka hiányosságai miatt vesztett korábbi jó tulajdonságaiból. Vastag csontozata szervezeti szilárdságra utal, ám rontja a vágási kitermelést, még inkább a hús - csont arányt. Májtermelése a közepesnél jobb, szaporasága a lúdfaj viszonylatában kiváló.

Az olasz lúd állományai tartási helyüktõl függõen igen eltérõ tulajdonságokat mutatnak. A Magyarországra bekerült állomány egy részét a Hortobágyon sajátos célok szerint szelektálták, s az így kialakított populáció csakhamar önálló fajtaelismerést kapott, hortobágyi fehér néven. Finom csontozatú, érzékeny fajta. Hústermelése a rajnaihoz hasonló, ám szaporasága kissé elmarad attól. Finom szervezete miatt jó a vágási kitermelése, kedvezõ a csont- hús arány. A pecsenylúd-elõállításban kedvelt fajta.

Az emdeni lúd szinte valamennyi hústermelési irányba nemesített fajta "vérében" jelen van. Igen régi: több, mint 500 éve kialakított fajta, Kelet-Fríziából származtatjuk. Erõteljes, nagy testû, tetszetõs küllemû. Kifejlettkori élõtömege a testtömeg - növekedésre irányuló keresztezésekre, hibridizációra is alkalmassá teszi. Szaporasága - nagy teste ellenére - megfelelõ. Májtermelése mérsékelten jó, nehezen tömhetõ fajta.

A májtermelõ fajták õseként a toulousi fajtát tartjuk számon. A toulousi lúd szürkésbarna színû, igen nagy testû, lomha állat, élelemkeresõ és legelõkészsége gyenge, nehézkes párzása és gyenge tojástermelése miatt kevéssé szapora. Igen nagy, kilón felüli májtömege a feldolgozók számára nem kedvezõ, hiszen ezeknek a májaknak a zöme szétolvadó zsírmáj. A Toulousi fajtából a testtömeg mérséklésére irányuló szelekcióval hozták létre a szürke és a fehér landesi fajtákat. A két fajta májtermelõ képessége 650-750 g között igen jónak mondható. A fehér landesi fajta tollazata az értékes tollat adó testfelületeken (mell,has,hát) fehér, a többi testtájon szürkésbarna. Magyarországon 1963 óta vannak jelen. Fajtatisztán ritkán használjuk májtermelésre, mert a kibontott májak tömegében és minõségében még azonos tömõ keze alatt is lényeges szóródás tapasztalható. Egyszerû keresztezésekben (ún. F1-es libák) és hibridjeikben a májak a landesi képességeihez mérten kisebbek, de jóval kiegyenlítettebbek lesznek.

Babati májhibrid lúd: májhasznosítású végtermék. Tojó egyedei teljesen fehérek, gúnarainak alapszíne fehér, a szárny és farok tollai szürkés árnyalatúak, fehér alapon a szürke tûzdeltség is elõfordul. Májának tömege 600-700 gramm, amely teljes mértékben megfelel a piaci igényeknek. A májának minõsége rendkívül jó, az I. - II. osztályú májak aránya 70 %. A babati májhibrid szülõpárja (szürke landi tojó x magyar nemesített gúnár) egy ciklusban tojóludanként 40-45 db tojást, illetve 28-32 naposlibát állít elõ.

7.3. A lúd takarmányozása

A lúd emésztõkészüléke - legelõ életmódja miatt - jól alkalmazkodott a nagyobb tömegû, terimés takarmányok felvételéhez és hasznosításához. Nyelõcsöve (melyen begy helyett csupán egy orsószerû tágulat található) igen tágulékony, zúzógyomra pedig másfél-kétszer akkora nyomással képes a takarmány õrlésére, préselésre, mint más baromfifajoké. Emésztõszerveinek alakulása lehetõvé teszi más fajokkal ellentétben a nagyobb mennyiségû nyersrost jó kihasználását is.

A lúd természetszerû takarmánya a zöld. A takarmányozás tervezésekor akár legelõrõl, akár kaszált zöldféleségrõl gondoskodni kell. Leginkább a sásos levélzetû édes pázsitfûféléket szereti. Kevésbé kedveli a vastag, húsos leveleket (répalevél, saláta. lósóska), még kevésbé a kesernyés lucernát, lóherét, egyéb pillangósokat.

A zöldtakarmány-fogyasztás annak ízletességén túl függ a mellette adagolt táp (abrak) mennyiségétõl és fehérjetartalmától is. Magas fehérjetartalom mellett ugyanis csökkenhet a legelõkészség, illetve a zöldfogyasztás. Az abrakfélék közül a lúd leginkább a zabot szereti, ezt követi ízletességi sorrendben a búza, árpa, rozs és a kukorica. Az abrakféléket (tápot) nem célszerû finomra õrölve etetni, mert azt a ludak nehézkesen nyelik és csõrükkel sokat áztatnak el az itatóban. Az abrakféléket durvára õrölve, illetve roppantva, a tápokat pedig lehetõleg granulált formában etessük.

A lúd téli ballasztigényét - zöldtakarmány híján - a répafélékbõl elégíthetjük ki legolcsóbban. A sárgarépa - bár vitamintartalma és ízletessége kiemelkedõ - táplálóértékét tekintve, nem vetekedhet a takarmányrépával. Kiváló téli kiegészítõ lehet a takarmánykáposzta is. A burgonya jó hatásfokkal etethetõ, kizárólag fõzve ajánlott, napi 1/2 kg-os adagokban. Silózott zöldtakarmányt - azok savanyú íze miatt - nem célszerû ludakkal feletetni.

15. TÁBLÁZAT

Az ismertebb lúdfajták

15. TÁBLÁZAT folytatása

16. TÁBLÁZAT

Lúdhibridek

17. TÁBLÁZAT: Jelentõsebb lúdfajták és - hibridek elõfordulási aránya a hazai törzsállományban

A lúd igen érzékeny az egyes gyógyszerkészítményekkel, hozamfokozókkal szemben, ezért ezekkel a takarmánnyal adagolt szerekkel óvatosan kell bánni. Gondot kell fordítani a takarmány tisztaságára, penészmentességére, tehát a tárolás és a takarmánykezelés körülményeire is.

A lúd táplálóanyag-igénye az elsõ 3-5 hétben azonos, függetlenül a hasznosítás irányára. Ezt követõen az igények nagymértékben megváltoznak.

A pecsenyelúd takarmányozása

A pecsenyelúd 8-9 hetes korú, elsõ tollában lévõ, fajtától és technológiától függõen 4-4,5 kg élõtömegû végtermék.

Termelési mutatók, takarmány és táplálóanyag-szükségleti adatok a pecsenyelúd-hízlalásban

A pecsenyeludak 3 fázisú takarmányozása

A húsliba takarmányozása

A húsliba elõállításának programja a 9. hétig megegyezik a pecsenyelúdéval.

Takarmányozás és takarmány-szükséglet húslibáknál

A májlibák takarmányozása

A májtermelés érdekében kényszer- hízlalt ludat hízott libának nevezzük. A töméses hízlalás céljából felnevelt állomány a tömõalapanyag. A ludak hízóba állítása történhet pecsenyekorban (fiatal, 8-9 hetes alapanyag), illetve húsliba-korban ("öreg" , 16-30 hetes alapanyag). Magyarországon inkább az utóbbi tekinthetõ hagyományosnak, bár a fiatal alapanyag az eddigi tapasztalatok szerint lényegesen jobb minõségû májak elõállítására képes. A megtermelt májak nagyságára és minõségére (I-II. osztályú májak együttes aránya) a felnevelés technológiája és a takarmányozás döntõ hatással lehet. Mindenekelõtt lehetõség szerint kerülni kell minden olyan takarmány-ártalmat, mely a máj funkcióját alapvetõen érinti. Ezek fõ forrása a takarmány vegyszer-szennyezettsége (pl. csávázás után reaktivált kukorica), a penészes takarmány (fuzárium-toxikózis), illetve egyes adalékok, kiegészítõk kritika nélküli alkalmazása.

A fiatal tömõalapanyag felnevelésekor a pecsenyelúd takarmányozási irányelvei mértékadóak. 5-7 hetes koruktól viszont a terimés takarmányok fokozott felvételével szoktathatjuk õket a nyelõcsõ késõbbi terhelhetõsége érdekében. Az ú.n. "öreg" tömõalapanyag (amely nem öreg liba, hiszen még egy éves korát sem érte el) takarmányozása a húslibáéhoz hasonlít. A tépés utáni feljavítás során fehérjedús takarmányról kell gondoskodni. Ennek elsõsorban a startmáj fehérjevázának felépítése szempontjából van jelentõsége. A hízóba fogás elõtti három héten át ezért elõkészítõ lúdtápot etetünk (13 % emészthetõ nyersfehérje) étvágy szerint.

A töméses hízlalás során kényszer-túltáplálás folyik. Arra törekszünk, hogy minél rövidebb idõ alatt minél több energiát emésztessünk fel az állattal annak érdekében, hogy a májában elõállított zsírok már ne tudjanak a szervezet zsírraktáraiba eljutni (bél közötti kötõszövet, bõr alatti kötõszövet, stb.), hanem maradjanak a májban, épüljenek be annak sejtszerkezetébe. A zsíros libamáj elõállítása tehát - ellentétben néhány téves elképzeléssel - nem a máj kóros elváltozásán alapul, hanem visszafordítható élettani folyamat.

A tömés során bejuttatott takarmány kizárólag kukorica, semmilyen más abrak, vagy keverék nem használható erre a célra. A kukoricát szemes vagy darált formában, esetleg e kettõ kombinálásával áztatás, vagy párolás után juttatjuk be gépi úton az állat nyelõcsövébe. Adalékként 0,5 %-nyi konyhasót és 1,0 %-nyi zsiradékot keverünk a masszába. A zsiradék általában minden háztartásban keletkezõ "hulladék" zsírból adagolható. Ásványolaj eredetû zsiradékok, kenõzsírok e célra nem alkalmasak. (Sajnos a gyakorlatban tapasztaltuk!!) Hasznos adalékok lehetnek mindazok, melyek az emésztést és a felszívódást segítik. (szódabikarbóna, paprika, bors) vagy gyorsan mozgósítható energiát képviselnek (pl. kristálycukor). Egyéb "varázsszerek" alkalmazása (agyag, rézpénz, alkohol, stb.) többet árt, mint használ.

Tenyészludak takarmányozása.

A felnõtt, tenyésztojást termelõ lúd takarmányozásában két szakasz különül el: a tojástermelõ és a pihenõ szakasz. A pihenõszakasz átlagosan 230 napig tart (júniustól január végéig), ebben az idõben csak a létfenntartás és a tolltermelés igényeit kell kielégítenünk.

Ebben az idõszakban - a felneveléshez hasonlóan - óvakodnunk kell a túltáplálástól, hiszen itt is nagy lehet az elzsírosodás veszélye.

A táblázatban jelzett igény tulajdonképpen legelõfûvel vagy zöldtakarmánnyal kielégíthetõ napi 200 g kiegészítõ abrak mellett ( létfenntartó lúdtáp, vagy gazdasági abrak). A tépéseket követõ héten a nevelés során leírtak szerint takarmányozunk.A tojástermelõ szakaszban az állat fokozott takarmány- és táplálóanyag-felvételét mindenképpen csak intenzívebb takarmányozással oldhatjuk meg.

7.4. A lúd tartásának technológiái

Magyarország éghajlati viszonyai alapján tulajdonképpen a lúdtartásra alkalmas terület együttes déli határa közelében helyezkedik el. A lúd közismert "hidegtûrõ" faj, a nagy és tartós meleget rosszul tolerálja.

Hagyományos módszer szerint a lúdárutermelés tartástechnológiái legjobb esetben is félintenzívek. A zárt, intenzív tartást a lúd csak nagyon rövid ideig tartó ciklusokban (pl. pecsenyeliba) viseli el. A még intenzívebb termelést lehetõvé tevõ léc- és rácspadlós rendszereket nem jól tûri, lábszerkezeti rendellenességek sora alakulhat ki az ilyen technológiák alkalmazása során.

A tenyészludak felnevelése két fázisra tagolódik, a fázisok határát egy biológiailag determinált idõponthoz, a szûzvedléshez kötjük (a pihetollakból álló fiókaköntös felváltása a tényleges fedõ- és pehelytollakból álló tollazatra). Az elõnevelés ennek megfelelõen a 4. hét végéig tart. Tenyészutánpótlás céljából a március végétõl május elejéig kelt állományból válogatunk, mivel ezeknek az állatoknak áll rendelkezésükre elegendõ idõ, hogy a tojástermelés várható kezdetére (január) tenyészérettek legyenek. A tenyészludak nevelése keléstõl (április) a novemberi áthelyezésig (törzsesítés) tart.

Az elõnevelés zárt, klimatizált körülmények közt kezdõdik. A környezeti igények az alábbiak szerint alakulnak:

Etetõigény      - 100 libára 2 db szállítókarton az elsõ héten, majd 3 cm

vályúhossz egyedenként.

Itató igény      - 2 db 2 literes kúpos itató az elsõ héten, majd 2 db súlyszelepes

itató.

Az utónevelés hagyományos módszer szerint kifutón történik. A kifutó az ól területének 2-3 szorosa optimális esetben. A kifutóra szoktatás az elõnevelés utolsó hetében fokozatosan történik. (jó idõben való kihajtás). Ezt követõen az állatok kedvük szerint tartózkodnak a szabadban.

A kifutón szerencsés, ha természetes, vagy mesterséges úsztatófelületet (fûrösztõcsatorna, árok) biztosítunk. Hasonlóan jó eredményeket érünk el, ha a kifutó földes részét elõzõleg gabonaveteménnyel bevetjük, majd a libákat a sarjadó zöldre engedjük. Az utónevelõ telepítési sûrûsége 4-6 db/m2.

A törzslúdtartás hazai viszonyok között szintén extenzív viszonyok közt folyik. A ludakat egyik oldalról nyitott, fészerszerû épületben is elhelyezhetjük, amelyhez az alapterület 3-4 szeresének megfelelõ kifutó csatlakozik. Az úsztatófelület kialakítása, a tiszta víz biztosítása (tekintve, hogy a lúd elõszeretettel párzik a vízen) alapvetõ érdek, a termékenység és az állományhigiénia egyik záloga. Az ólban a padozat magasságában alakítjuk ki a tojófészkeket, melyeket sûrûn, tiszta alommal látunk el. A kifutón található mélyedéseket fel kell számolni, mert egyes egyedek hajlamosak az istállón kívül az ilyen helyeken eltojni.

18. TÁBLÁZAT:

A tenyészlúd takarmányozása hagyományos tojóciklusban

táp (abrak) összesen = 92,5 kg       x= tépés

(forrás: Bogenfürst, 1992.)

A lúd tartásának fõbb környezeti paraméterei

A pecsenyelúd-elõállítás tartástechnológiája

A pecsenyelúd-elõállítás kétféle módon - a hagyományos félintenzív, illetve intenzív egyfázisos technológiával - valósítható meg.

A félintenzív technológia szintén két fázisra, elõ- és utónevelésre osztható. Az elõnevelés kb. 4 hétig, az utónevelés 8-9 hetes korig, tehát vágásig tart.

Az elõnevelõ épület jó hõszigetelõ, klimatizálható kell legyen, hiszen az elsõ három hét során az állatnak fûteni kell. Az elõnevelés folyhat hagyományosan mélyalmos, illetve lécpadlós elhelyezés mellett. Az elõnevelõ épületen kibúvónyílásokat, illetve kihajló ajtókat kell nyitni, és az épület mellé legalább az alapterület kétszeresének megfelelõ nagyságú kifutót kell kialakítani.

A pecsenyelúd nevelés technológiai paraméterei

- Alomigény:            10-15 cm vastag szecskázott szalma (4-5 kg/m²)

- Hõmérséklet-igény (36. táblázat)

(20 cm magasságban mérve)

Pecsenyeludak hõmérséklet igénye

- relatív páratartalom:   65-70 %

- telepítési sûrûség:       elõnevelés 8-10 db/m²

utónevelés              4-6 db/m²

- szellõztetés:     4-5 m³/óra/élõtömeg kg max. 0,2 m/s. légsebesség

- világítás (lásd: táblázat)

Pecsenyeludak világítási programja

etetõszükséglet

itatószükséglet

Az etetõ- és itató-berendezéseket az istállón kívül a kifutón helyezzük el. Etetésre kiválóan alkalmas bármilyen mobil sertés-önetetõ, esetleg 200 literes olajoshordóból házilag gyártott etetõ-berendezés is. Az itatást vizsszinttartó szeleppel ellátott esõcsatornából kialakított vályúból oldhatjuk meg.

A pecsenyelibák utónevelésének alapvetõ paraméterei az alábbiak:

-Állománysûrûség:

nyári szálláson 4-5 db/m²

védõtetõ alatt 7-10 db/m²

kifutón 4 m²/lúd

szabad vízfelületen 0,2 m²/lúd

úsztatócsatornán 50 állatra 1-2 m²

-csoportnagyság: max. 2500 állat

-Hõmérséklet:

optimális: 10-15 ^oC

minimális: 5 ^oC

-Megvilágítás:                                 14-16 óra természetes fény

5-10 lux intenzitás

A húsliba elõállítás tartástechnológiája

A húsliba lábon hízlalásának idõszaka a tépést követõ 4. héten kezdõdik és további 3-4 héten át tart. A tollazat ugyanis ekkor éri el a vágás és kopasztás szempontjából leginkább kedvezõ érettségét. Az állatokat ezalatt az idõ alatt 30-40-es csoportokban helyezzük el és zárt körülmények között hízlaljuk. A hízlalás mélyalmos és lécpadlós rekeszekben egyaránt lefolytatható. Mélyalom esetén 4-5 ludat, lécpadló esetén 5-6 ludat telepítünk egy m²-re. Egy épületbe a szellõztethetõség és kiszolgálhatóság okán, 2000-nél több ludat ne telepítsünk be.

A lúdhízlalás (libamáj-termelés) technológiája

A hízóalapanyag felnevelésének technológiái a fiatal (8-9 hetes) tömõalapanyag esetén a pecsenyelúd, az "öreg" tömõalapanyag esetén a húsliba felnevelésével közel azonosak. A hízóba állítás során az állatok tömõházakban, tömõszínekben kerülnek elhelyezésre. A tömõházak a tömõk lehetõségei, szakértelmük és tapasztalataik alapján igen sokfélék lehetnek. Mindenképpen alapvetõ igény, hogy az épület jól szellõztethetõ legyen, lehetõleg széltõl, zajtól, esõtõl nyújtson védelmet, és belsõ elrendezése révén tegye lehetõvé az állatok kíméletes gyors mozgatását, a tömés gyors gyakorlati lebonyolítását.

A ludak 1,2-1,5 m2 alapterületû tömõrekeszekben kerülnek elhelyezésre, általában tizesével. A tömõ egy csoportba a körülbelül azonos terhelhetõséget mutató egyedeket zárja. A rekesz mélyalmos és lécpadlós egyaránt lehet. (A lécpadlós elhelyezést a lúd többnyire meghálálja, hiszen a nagy mennyiségben keletkezõ, fokozottan bûzös trágya folyamatos eltávolítása az istállólevegõt javítja, az állomány nem fertõzõdik vissza.)

A ketrecekben egyedül az itatókat kell elhelyezni. A ludaknak bõséges, emberi fogyasztásra is alkalmas minõségû, legalább 10-12 ^oC-os ivóvizet kell folyamatosan biztosítani. A hizlalórekeszek 1,0-1,5 m2 alapterületûek.

A tömés történhet kézzel, tömõtölcsér segítségével és tömõgéppel egyaránt.

A tömés idõtartama és a falkanagyság:

kézi tömésnél. 29-32 nap, 0-35 db

tömõtölcsérrel: 21-24 nap, 70-90 db

gépi tömés esetén: 18-21 nap, 100-180 db

A tömõgépek- a bevitt takarmány szerint merevcsöves (szemeskukorica) ill. hajlékony csöves (lágydara) gépek lehetnek. Elõbbieknél a tömés hatékonyabb, mert az állatok szervezetébe a töméssel nem jut be annyi felesleges technológiai víz, a tömés tehát intenzívebb takarmánybevitelt tesz lehetõvé.

A napi tömések ütemezésére számos technológiát, programot kidolgoztak. A valóságban azonban minden gyakorlott tömõ a saját, jól bevált gyakorlatát helyezi elõtérbe. A betörés, a "csõre szoktatás" rövid, néhány napos idõszakát követõen a legtöbb tömõ gyakorlatilag folyamatos "rátömést" alkalmaz, tehát meg sem várja az elõzõ takarmány kiemésztését, máris újra tömi az állatot. A tömés - tapasztalatok szerint - annál eredményesebb, minél rövidebb idõ alatt, minél több kukoricát tudunk az állattal megemészttetni. (intenzív tömés) A tömési idõszak közel három hete alatt 18-22 kg kukoricát kell egy hízólúdba tömni, s ez nem kis feladat, tulajdonképpen az egész napot igénybe veszi.

Az intenzív energia-bevitel rengeteg animális hulladékhõ termeléséhez vezet. Nyári idõszakban, elégtelen szellõzés mellett ez hõgutát eredményez. Ilyenkor épp a legjobb májakat érlelõ egyedek esnek ki. A szellõzés kapacitásának kiépítésekor 8-10 m3/óra/testtömeg kg átáramoltatására is fel kell készülni

7.5. ELLENÕRZÕ KÉRDÉSEK

1.- A lúd hasznosítási irányai

2.- A lúd termelõképessége hasznosítási irányonként

3.- A naposliba fogalma

4.- A kislibakor kezdete. Mi a szûzvedlés ?

5.- A lúd ivar szerinti elnevezései

6.- A lúd elnevezései hasznosítás szerint (növendék, ill. végtermék)

7.- Mi a csíragúnár?

8.- A lúdfajták csoportosítása

9.- Hústermelõ lúdfajták

10.- Májtermelõ lúdfajták és hibridjeik

11.- Vegyeshasznú lúdfajták és szerepük a hibridelõállításban

12.- Szaporaságra szelektált lúdfajták

13.- A Babati májhibrid alapfajtái, elõállítása, a végtermék jellemzõi

14.- Kolos hibridek

15.- A Toulouse-i fajta szerepe, tulajdonságai

16.- A rajnai lúd kialakulása, jelentõsége az 1970-es évektõl máig

17.- A lúdtakarmányozás alapelvei, a lúd emésztési sajátosságai

18.- Növendékludak takarmányozása, a takarmánykorlátozás módja

19.- A törzsesítés fogalma, ideje, lebonyolítása

20.- Telepítési sûrûség és ivararány a törzslúdtartásban

21.- Pecsenyelibák takarmányozási fázisai, a takarmányozás alapelvei

22.- Húsliba végtermék típusok, azok takarmányozása a hizlalási idõszakban

23.- A tolltépések ütemezése, a levett toll mennyisége és minõsége tépésenként

24.- Honnan téphetünk értékes tollat a libáról?

25.- Hány tépés fér el egy tépési idényben?

26.- A libatömés eredményességének feltételei

27.- A zsíros libamáj kialakulásának élettani alapjai

28.- A tömõtakarmány összetétele, formázottsága, elõkészítése a tömésre

29.- Töméskor alkalmazható adalékok

30.- A tenyésznövendék-nevelés technológiai fázisai

31.- Mikor keltetjük és mikor törzsesítjük a tenyésznövendék ludakat?

32.- Az elõnevelés környezetének kialakítása

33.- Az utónevelõ kialakítása, technológiai elemei

34.- A törzsludak tartásának környezeti paraméterei

35.- A pecsenyelúd elõállításának technológiai változatai

36.- Pecsenyeludak etetõ és itatószükséglete, megoldások

37.- Falkanagyság és telepítési sûrûség a pecsenyeliba neveléskor

38.- A tömés alatti elhelyezés követelményei

39.- Tömõgép alaptípusok, elõnyei, hátrányai

40.- Hány napig tart a tömés, mennyi az összes kukoricaszükséglet