A BAROMFIFAJOK FONTOSABB ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAI ÉS AZOK KOMPONENSEI

A BAROMFIFAJOK FONTOSABB ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAI ÉS AZOK KOMPONENSEI

Az értékmérő tulajdonságok csoportosítása

ELSŐDLEGES ÉRTÉKMÉRŐK

REPRODUKCIÓ  Szaporaság

tojástermelő képesség

termékenység

keltethetőség

PRODUKCIÓ        Hústermelő képesség

növekedési kapacitás

növekedési intenzitás

vágási kitermelés (bratfertig, grillfertig)

elsőrendű húsrészek

hús- csont arány

Májtermelő képesség

sovány máj nagysága

máj szöveti szerkezete

extra- és intracelluláris zsírbeépítő képesség

Tolltermelő képesség

testfelület

elsődleges tolltüszők sűrűsége

másodlagos tolltüszők sűrűsége

fedőtollak nagysága

pehelytollak nagysága

ezertolltömeg

tollak rugalmassága

tollak töltőereje

tollszín

MÁSODLAGOS ÉRTÉKMÉRŐK

Ellenállóképesség

Környezet- (technológia) tűrő képesség

Élelemkereső képesség

Növekedési erély

Takarmányértékesítő- képesség

Vérmérséklet (rossz szokások)

2.2. A szaporaság

A madarak szaporaságát az egy tojóciklus alatt "előállított" életképes naposállatok száma adja. Ez alapvetően a megtermelt tojások számától, a tojások termékenységétől és azok keltethetőségétől függ.

Tojástermelő képesség alatt az egy tojástermelési periódus (tojóciklus) alatt produkált tojások számát értjük, azok minőségétől függetlenül. Az értékmérő így a peteleválás és tojásképzés gyakoriságát fejezi ki. Befolyásoló tényezői (Goodale és Hays teóriája szerint) az alábbiak:

Perzisztencia: A szaporodásbiológiai "év" hossza, az első tojás megtojásától a ciklus utolsó tojásának lerakásáig eltelt idő.

Intenzitás: a tojástermelés dinamikája. Alapvetően két értelmezési módja létezik

Az egyedre vonatkozóan: Az egyedi intenzitás érték egy tojó egyed  éves teljesítményét egyetlen intenzitás- értékkel jellemzi. Az érték egy dimenzió nélküli szám. Számítása

I = T / C                  ahol:     I= intenzitás

T= az egyed által megtojt összes tojás (db)

C= a tojásrakási ciklusok száma (db)

A C érték értelmezése - lévén, hogy a tojóidőszakot magát is sokszor a "ciklus" kifejezéssel illetjük- kissé nehézkes. A kétféle ciklust definíció- szerűen az alábbiak szerint különböztetjük meg:

Tojóciklus= a perzisztencia időszaka (lásd fent)

Tojásrakási ciklus= Az az időszak, amíg a tojó egyed folyamatosan, nap, mint nap tojást rak. A tojásrakás ugyanis nem folyamatos az egész perzisztencia alatt, hanem tojásrakási ciklusokból és az azok közötti szünetekből áll össze. Ennek a magyarázata egyszerűen annyi, hogy az egy tojás képződéséhez szükséges idő hossza minden esetben több, mint 24 óra. Így a tojó a folyamatos tojásrakás alatt (tojásrakási ciklus) egyre későbbi órában tojik, míg végül - néhány tojás lerakása után- leállítja a tojásképzést. A tojók zömmel a délelőtti és kora délutáni órákban hajlandóak tojni, az esti- éjszakai tojásrakás elenyészően esetleges. A folyamatos tojásrakás során a szervezet kalcium- és fehérjekészletei kimerülnek, a tojó szünetet tart szervezete regenerálódása érdekében. Az egy tojásrakási ciklus alatt lerakott tojások mennyiségét egy fészekalja (pászma) tojásnak nevezzük.

Az állományra vonatkozóan

Egy adott tojóállomány (istálló, vagy telep) tojástermelésének intenzitását egy százalékos értékkel fejezhetjük ki. Az információ az állomány egynapi termelésére vonatkozik. Napi kiszámítása és naprakész ábrázolása gyakorlati jelentőséggel bír.

Az intenzitás értékek időben való ábrázolása adja az aktuális tojásgörbét, melyet a hibridet előállító cég által megadott standard tojásgörbéhez viszonyítunk. Az adódó eltérések elemzésével mód nyílik a hibák felderítésére és a gyors szakmai beavatkozásra

A százalékos intenzitás érték kiszámítása:

I = ( T / L ) * 100 < % >       ahol:     I= intenzitás (napi)

T= napi összes tojás (db)

L= állománylétszám (db)

Standard- és aktuális tojásgörbék (házityúk)

Hosszú szünetek hiánya: A tojásrakási ciklusok közötti, hosszabb tojásrakás- mentes időszakok hiánya. A szünetek hossza kedvező esetben 2-3 nap. Azt a tojóegyedet, amelyik gyakorta hosszabb szüneteket tart, kiselejtezzük, mert e szünetek csökkentik a tojástermelést. A szünetek hosszának szelekciós határa fajonként eltérő lehet, tekintettel az adott faj szaporodásbiológiai jellemzőire:

Kotlás: A kotlás életjelenség. A baromfiszaporítás történetében korábbi megítélése pozitív volt, hiszen mindig szükség volt jól költő és nevelő kotlósokra. A mesterséges baromfikeltetés elterjedése azonban mint értékmérőt feleslegessé-, a tojástermelés szempontjából hátrányossá minősítette.

A kotlás elleni küzdelem sohasem járhat teljes sikerrel, a kotlást kiirtani egyetlen állományból sem lehet. A tenyésztő célja a jelenség előfordulásának mind nagyobb mértékű csökkentése lehet. A csökkentés módja a hajlam ellen való szelekció mellett a kotlásmegelőzés és a kotlás- leszoktatás technológiájának kiművelése és végrehajtása lehet. A legintenzívebben kotló baromfifajunk a pulyka, (60-65% kotlási ráta) ezt követi a lúd (20-30%) majd a tyúk, amennyiben a húsra szelektált állományok közel 5-10 %-a hajlamos a kotlásra. A tojótyúkok a szelekció hatására 5% alatti értéket mutatnak. A kacsa és a gyöngytyúk kotlási hajlama elenyésző, ezzel magyarázható, hogy dédanyáink a kacsatojásokat jobbára kotlós tyúkokkal keltették ki.

Korai ivarérés: A baromfifélék tojásrakása- természetszerűleg- az ivarérés és tenyészérés időpontjában indul el.

Ivarérés: Az egyed fejlődésének az a stádiuma, amikortól az ivarszervek életképes ivarsejteket termelnek. Ebben az állapotban már elindul a tojásrakás, de a tojások apróak, némelyikükből még a sárgájs is hiányzik. Ezek a tojások az úgynevezett "jércetojások", melyekhez számos népi babona fűződik.( Sok helyen pl.az "üres" jércetojást a rontás jeleként értelmezték) A jércetojások kalcium és fehérjetartalma az állat vérszérumából mobilizálódik, mert a testi alulfejlettség okán a szervezet "raktárai" még üresek. A fiatal tojó így hamar kimerül, ha testi fejlődése nem képes lépést tartani az ivaréréssel.

Tenyészérés: Az egyed fejlődésének az a stádiuma, amikor rendszeres és intenzív tojásrakásra képes, saját szervezete veszélyeztetése nélkül. Ebben a fázisban már a fajra, fajtára jellemző testtömegnek közel 80%-át elérte a tojó egyed, csontja nagy mennyiségű ásványi anyagot raktároz és mobilizál, fehérjke- anyagcseréje pedig felkészült a nagy mennyiségű és rendszeres fehérjeürítésre. A tojások tömege fajra jellemző. Kezdetben (3-5 héten át) gyakori a kétszikű tojások megjelenése, ami a peteleválasztás rendszertelenségének köszönhető. Ez a jelenség később normális esetben nem észlelhető, ha hosszú ideig elhúzódna, az mindenképpen a növendéknevelés hiányosságaival magyarázható. A nagy mennyiségű kétszikű tojás kimeríti a tojót, gyakran tojócsőrepedést, ennek nyomán pedig hashártyagyulladást okoz, s az állat elhullásához vezet.

A korai ivarérésre irányuló szelekció a gyakorlati tapasztalatok szerint túlságosan is "eredményesnek" bizonyult. Az optimálisnál korábbi ivarérés az ivarérés és a tenyészérés közti ideális időt megnyújtja, a jércetojások huzamosabb ürítése kimeríti az állatokat. A tojók felborult anyagcseréjük helyreállítása érdekében leállítják a tojásrakást, kompenzálják a testi fejlődésben mutatkozó lemaradást és csak ez után indul újra a tojástermelés. Az újraindított tojástermelés azonban sohasem lesz olyan intenzív és olyan hosszantartó, mint ideális nevelés esetén.

A túl korai ivarérést technológiai módszerekkel, nevezetesen a fényprogram és a takarmánykorlátozás módszereivel késleltethetjük.

Az egyes baromfifajok ivar- és tenyészérése az alábbiak szerint alakul:

Termékenység Termékenynek tekintjük azt a tojást, melyben annak megtojása időpontjában életképes zigóta van. A zigóta (megtermékenyült pete a barázdálódás stádiumában) ekkor 256 sejtből áll. A termékenységet döntően környezeti hatások befolyásolják, a genetikai hatás elenyésző. (öröklődhetőség h^2= 0,05)

- Életkor: Az ivarérett, de még nem tenyészérett madarak peteleválása esetszerű, rendszertelen. A képződő jércetojás ritkán termékenyül, hiszen a tojóházba telepítés után a párzások is ritkák, esetiek, a kakasok és jércék még a "csipkedési sorrend", a szociális rangsor kialakításán fáradoznak. A háremek még nem alakultak ki.

Az idős, régóta termelő tojók ivarkészüléke pedig elhasználódik, az anatómiai változások gátolják a hímivarsejtek mozgását. A petevezető tölcsér szakaszának (ahol a megtermékenyítés történik) spermium- megtartó képessége csökken, mert az őket tápláló nyák mennyisége és összetétele átalakul. Összességében tehát a termékenység a tojóidőszak elején és végén rosszabb.

- Rokontenyésztettség: A modern genotípusok- hibridek- kialakításakor a hibrid alapjául szolgáló populációkat szoros rokontenyésztés alá vonják. Ennek oka,- dacára a közismert genetikai defektusok gyakoriságának- hogy a hasznos tulajdonságokat így homozigóta egyedekben rögzítik, melyek e tulajdonságokat az utódnemzedékre nagy biztonsággal átörökítik

A termékenység ugyanakkor egyidőben romlik, mert a rokontenyésztett egyedek szervezeti szilárdsága, ellenálló képessége gyengül.

- Ivararány: Valamennyi fészekhagyó baromfifajunk háremben szaporodik. A hárem létszámát a hím egyedi tulajdonságai határozzák meg, (libidó, rangsorban elfoglalt hely, vérmérséklet) ugyanakkor a fajra jellemzően általánosítható. A kívánt ivararányok az alábbiak:

- Elhelyezés, tartási körülmények: A tartás körülményei alapvetően a madarak komfortérzetét határozzák meg. A jó közérzet alapul szolgál a természetes viselkedési formák kialakulásához, így a párzás gyakorisága nyugodt környezetben növelhető. Viziszárnyasok esetén a tenyészállomány (törzsállomány) számára nélkülözhetetlen az úsztatóvíz. (mesterséges vagy természetes víz) A párzási eseményeknek ugyanis 70-80 %-a a vízen zajlik. Itt a komfortérzet kialakulása mellett lényeges a hímek falluszának tisztán tartása is, ellenkező esetben fertőző kloáka- és falluszrothadás léphet fel, mely a termékenységet alapjában veszélyezteti.

- Takarmányozás: A kondíció és egészségi állapot megőrzésének alapfeltétele az állat igényeinek megfelelő, okszerű takarmányozás. A takarmány fő táplálóanyagokat figyelembe vevő beltartalma mellett a termékenység szempontjából lényeges azok vitamin- és ásványi anyag- tartalma, tisztasága, romlatlansága és penészmentessége. A termékenység szempontjából kiemelkedően jelentős a talarmány "A"- és "E"- vitamin tartalma. A vegyszermentesség is alapkövetelmény, hiszen a mérgező anyagok többsége a tojásban is megjelenik. A rosszul, vagy sokáig tárolt takarmány zsír- és fehérjetartalma bomlásnak, avasodásnak indul, s ez takarmányártalmakhoz vezet, ráadásul változik a hasznos összetétel is. A penészgombák származhatnak a szántóföldről, vagy a tárolásra alkalmatlan raktárakból is. A gombatoxinok alapjában veszélyeztetik a szaporaságot, tömeges embrióelhalást, fejlődési- kelési rendellenességeket okoznak. Jó példa erre a FUSARIUM T2 -toxin, mely a naposcsibék gyakori nyaki ödémáját okozza.

Keltethetőségnek nevezzük azt az arányszámot, mely kifejezi, hogy a rendelkezésre álló tojásoknak hány %- ából lesz életképes naposbaromfi. A tulajdonságot szintén döntően a környezet befolyásolja, öröklődhetősége- akár a többi szaporasági mutatóé- alacsony (h^2-0,1) A keltethetőséget az alábbi jellemzők határozzák meg:

A tojás tömege és alakja együttesen a tömeg- felület arányt befolyásolja. Ez az arány alapvetően a tojás anyag- és energiaforgalmában fontos, befolyásolja az energia leadását és felvételét, a héjon keresztül lebonyolított anyagcsere dinamikáját. A tojás alakját a formaindex-szel adjuk meg, melynek kiszámítása az alábbi módon történik:

I(f) = H / Á    [.]

Ahol:

I(f)= Tojás formaindex

H= A tojás hosszúsága

A tojás legnagyobb átmérője

A tojáshéj felszíne optimális esetben sima, viaszos tapintatú, dörzsölésre nem hagy nyomot. Ha a felszín bordázott, vagy gyűrűs, az a keltetésből kizáró ok, mert a már említett tömeg- felület arány torzul, a kikelés esetlegesséválik. A bordázottság oka lehet ivarúti nyálkahártya- gyulladás, mely fertőző (pl. paratífusz) és mechanikus okokra (nyálkahártya sérülés) egyaránt visszavezethető. Ha túl sok a tojáshéjba épített kalcium, a tojás felszíne megvastagodik és érdessé válik. Dörzsölésre az ilyen tojás "krétás" nyomot hagy. Szintén kizáró ok.

A héj tisztasága és épsége magától értetődő követelmény. A szennyezett tojások tisztításakor a védő kutikula réteg mindenképpen sérül, ezért keltetésre csak a tiszta, vagy kevéssé szennyezett tojásokat rakjuk gépbe. A tyúkfélék tojásait (tyúk, pulyka, gyöngytyúk) száraz dörzsöléssel, a viziszárnyasokét a szalmonellózis fokozott veszélye miatt fertőtlenítő mosással tisztítjuk.

A héjszilárdság alapvetően a tojók kalcium- ellátottságának függvénye. Kalciumhiányos takarmányozás esetén "bőrhéjú" vagy "pergamenhéjú" tojások képződnek, melyek keltetésre alkalmatlanok. Hasonló jelenséggel találkozunk relatív kalciumhiány esetén is. Ilyenkor a kalcium ionok kellő mennyisége kering a vérszérumban, de nem tud a héjba beépülni. Jó példája ennek a nyári nagy melegben a fokozott lihegés (hiperventilláció) miatt kialakuló respirációs alkalózis.

A tojás szerkezeti épsége, a jól feszülő jégzsinór, az ép szikhártyák és héjhártyák, a híg és sűrű fehérje megfelelő aránya szintén a keltethetőség alapfeltétele.

A keltethetőség egy százalékértékkel fejezhető ki, vonatkoztatható a keltetőgépbe berakott tojások-, illetve a termékeny tojások mennyiségére egyaránt. Számítási módjai ezek alapján az alábbiak:

K(%) = [N / T(b)]* 100            vagy K(%) = [N / T(t)]* 100

Ahol:

K(%)= keltethetőségi arány

N      = kikelt naposállatok száma

T(b)  = gépbe rakott tojások száma

T(t)   = termékeny tojások száma

A termékeny tojások számát a keltetés 7-8. Napján végrehajtott lámpázás során állapíthatjuk meg.

A kikelt tojások százalékos aránya a tojásgörbe lefutását követi. Megállapíthatjuk tehát, hogy a tojástermelés csúcsidőszakában a tojások keltetőminősége is lényegesen jobb, mint a tojóidőszak elején, vagy végén.

2.3. A hústermelő képesség

Mennyiségét tekintve a baromfi végtermék- előállítás vezető terméke a hús. A rövid idő alatt mind nagyobb mennyiségű- és a piaci minőségi követelményeknek megfelelő baromfihús előállítása az állatok növekedésén, fejlődésén keresztül értelmezhető, az ide vonatkozó elsődleges- és másodlagos értékmérők is ezek körül csoportosíthatóak.

A növekedés az élőtömeg időbeni alakulásával közelíthető meg elsőként. A paraméter ábrázolásakor jellegzetes "S"- görbét kapunk, melyből- annak bonyolult matematikai sajátossága miatt- gyakorlati következtetéseket nemigen vonhatunk le.

Az élőlények- s köztük az állatok- növekedése ugyanakkor jól elkülönülő szakaszokra osztható, mely szakaszok idején

a test arányai, anatómiai jellemzői, kémiai összetétele, stb. jellemzően változnak. E szakaszok ismerete nélkülözhetetlen a tartás és takarmányozás technológiáinak kidolgozása szempontjából, ugyanakkor a tenyésztés és nemesítés számára is alapvető információkat szolgáltat.

Az élőtömeg 10.-alapú logaritmusának időbeni ábrázolása közelítőleg (statisztikailag megbízhatóan) kirajzolja e szakaszokat, megadja a szakaszhatárok időpontját. A módszer (Brody- f. "K"- érték számítása) a kéttényezős lineáris regresszióanalízis módszerén alapul.

Az élőtömeg adatok logaritmálása során nyert pontok szakaszonként egy egyeneshez közelítenek. A közelítő egyenes meredeksége (az időegységre jutó élőtömeg.Lg. emelkedés) a számított "K"- érték, vagy másnéven a növekedési sebességi állandó. Ez az érték jellemzi a növekedés szakaszon belüli dinamizmusát, így a húsra való hizlalás esetében a minél magasabb "K"-értékek kívánatosak

A növekedést egyszerűen értelmezve megadhatjuk a növekedés időtartamát, illetve a növekedési kapacitást. A testtömeg növekedése ugyanis nem végtelen, előbb- utóbb a testsúly elér egy biológiai határt, amit már túlhaladni adott egyed esetén nem tud. A kapacitás és a tartam együttesen határozzák meg a növekedési intenzitást. A növekedés intenzitását legegyszerűbben a hizlalás egy napjára jutó élőtömeg- gyarapodással jellemezzük. (röviden: napi súlygyarapodás, növekedési erély)

A hústermelés gazdasági mutatói közül az egyik legfontosabb naturális mutató az egy Kg. élőtömeg előállításához felhasznált keveréktakarmány (táp) mennyisége. Ez a mutató a takarmányértékesítés. A mutató alakulását genetikai oldalról egy fontos másodlagos értékmérő segítségével értelmezhetjük. Ez az értékmérő a takarmányértékesítő képesség. A felhasznált takarmány valós mennyiségét természetesen számos környezeti tényező alakítja. Ilyenek a tartás (állománysűrűség, elhelyezés, megvilágítás, stresszhatások) és a takarmányozás (az állat táplálékfelvételi szokásai, az etetés módja, a takarmány beltartalma, íze, formázottsága, frissesége,stb.)

A vérmérséklet

A vérmérséklet az egyik leglényegesebb másodlagos értékmérő tulajdonság. A baromfifajokra is igaz az a kitétel, mely szerint az élénk anyagcsere, az önfeláldozó termelésre való hajlam élénkebb vérmérséklettel jár.

Az élénk vérmérséklet kedvező tulajdonság, amennyiben jó alkalmazkodást, élelemkereső képességet, fokozott ellenállóképességet eredményez. Ugyanakkor a túlzottan élénk vérmérséklet hajlamosít a rossz szokások, torz viselkedésformák kialakulására is. Utóbbiak közül állományszinten leggyakrabban kialakuló viselkedés a tollcsipkedés, illetve annak szélsőséges formája, a kannibalizmus.

A csipkedés normális esetben és optimális környezeti feltételek mellett a társas rangsorban elfoglalt hely megszerzésére irányuló viselkedés. A frissen telepített (beólazott, törzsesített) állományokban ez a rangsor (a csipkedési sorrend) hamar kialakul, az állomány nyugalomba kerül. A nyugalmi állapot tartós, ha a környezeti feltételek nem változnak meg drasztikusan, vagy a kialakított falkanagyság nem túl nagy. A környezet hatásai közül az alábbiak hajlamosítanak a csipkedésre, kannibalizmusra:

-TARTÁSI KÖRÜLMÉNYEK

Zsúfolt elhelyezés

Túl nagy fényerősség

Huzat

Elnedvesedett alom, nedves, borzas tollazat

Kevés etető- és itatófelület.

TAKARMÁNYOZÁS

Akut vízhiány

Sóhiány

Fehérjeszegény takarmányozás

Állati fehérjék alacsony szintje (limitáló aminosavak hiánya)

Zsírszegény takarmányozás (esszenciális zsírsavak hiánya)

Szakszerűtlen takarmánykorlátozás.

A falkanagyság sem növelhető korlátlan mértékben. Az állatok fajra jellemző adottsága, hogy hány fajtársukat képesek egyidőben "személyesen" felismerni. Ez a létszám a falkanagyság felső határa. Ilyen esetben minden egyed csipkedési sorrendben elfoglalt helye rögzül, azt "mindenki" ismeri, nincs ok arra, hogy a madarak az erejüket újra, meg újra összemérjék. Nagy létszám esetén ezek a párharcok folyamatosan zajlanak, mert képtelenek az állatok emlékezni a társukhoz fűződő alá- és fölérendeltségi helyzetükre. Ettől a társas stress állandósul, s ha az előbb említett környezeti hatások erre még halmozódnak is, nyitva áll az út a szélsőséges és véres kannibalizmus kialakulása és állományszintű elmélyülése felé.

2.5. ELLENÕRZÕ KÉRDÉSEK

Az értékmérő tulajdonság fogalma

Az értékmérők csoportosítása, a csoportok jellemzői

Melyek az elsődleges értékmérők?

Melyek a másodlagos értékmérők?

A szaporaság fogalma, fő komponensei.

A tojástermelő képesség és azazt meghatározó alaptulajdonságok.

A perzisztencia fogalma.

A perzisztencia fajonkénti alakulása.

A tojástermelés intenzitásának értelmezése, számítási módjai.

A tojóciklus és a "ciklus" közötti különbség

A hosszú szünet jelentősége, fajonkénti alakulása.

A kotlás, kotlásmegelőzés.

Az ivar- és tenyészérés, mint a tojástermelő képességet befolyásoló tényező.

A ternmékenység fogalma, mikor  és hogyan állapítható meg egy tojásról, hogy termékeny-e?

A termékenységre ható genetikai és környezeti tényezők.

A keltethetőségi arány számítási módjai.

A keltethetőséget befolyásoló hatások.

A növekedés folyamata, ábrázolása, értékelése.

Az állatok szakaszos növekedése, annak jelentősége a húsárutermelésben.

A növekedés kapacitása, a növekedési intenzitás kifejezése, jelentősége.

A takarmányértékesítő képesség  és kifejezési módja.

A takarmányértékesítést befolyásoló környezeti tényezők.

A vérmérséklet termelésre gyakorolt hatása

A kannibalizmus kialakulásának főbb okai