online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   

A videokamerak és hasznalatuk

filmek

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt

egyéb tételek

 
45 DOLOG AMIT SOSEM TUDNÁL MEG AZ AMERIKAI FILMEK NÉLKÜL
A Sorstalansag tanítasanak lehetőségei
A videokamerak és hasznalatuk
 
 

A videokamerák és használatuk

Az eredeti cikksorozat a VIDEOpraktika magazin 1998/3, 1998/4 és 1998/5-ös számában jelent meg. Úgy gondolhatnánk, a technika fejlődése elavulttá tette az akkor leírtakat, de elolvasva a cikket kifog derülni az Önök számára, hogy ez egyáltalán nem igaz. A sorozatban illusztrációként a Sony egyik akkori analóg csúcsmodelljét, a CCD-TRV35E típusú kamkordert használtuk fel, amelyet a Sony Hungária Kft. bocsájtott rendelkezésünkre. Mivel ezen kamera utódja kisebb változtatásokkal ma is kapható CCD-TRV87E típusszámon, úgy gondoltuk, felesleges kicserélni a fotókat, ábrákat. A kamerák használatának alapszabályai csak lassan változnak, úgy véljük, mindenki hasznos ismereteket meríthet a sorozatból.

Most induló hatrészes cikksorozatunkban megpróbáljuk -- 535f58f elsősorban kezdő (vagy félhaladó) videós olvasóink számára -- alapszinten bemutatni a videokamerák, kamkorderek működésének, használatának "rejtelmeit". Természetesen igazi rejtelmekről szó sincs, hiszen egy nagyon kiforrott és jól áttekinthető működésű eszközről van szó -- általánosságban. Más kérdés, hogy egy-egy konkrét típus néha meglepetésekkel szolgálhat mind kivitelét, mind szolgáltatásait tekintve. Az alapvető ismeretek birtokában azonban az újdonságokkal, különlegességekkel már bizonyára ki-ki maga is megbírkózik.

Sorozatunkban először nagy vonalakban -- tartózkodva a túlzott részletezésétől -- vázoljuk a lényegesebb fogalmakat, a működés elveit, lebontva a kamkorder részegységeire. Eközben sort kerítünk a készülék legfontosabb kezelőszerveinek funkcionális bemutatására, példákkal érzékeltetve a mindennapi (vagy éppen különleges) felvételi szituációkban való használatukat. Noha tudjuk, hogy írásunk elsősorban a kezdőknek szól, akik főleg a gyakorlati fogásokra kivácsiak, a minimális "elméleti" alapok megismertetését elengedhetetlennek tartjuk. A részegységek bemutatása után taglaljuk a technikailag kifogástalan videokép létrehozásának feltételeit, a kamkorderekben alkalmazott különféle rögzítési szabványokat, majd az "igazi" gyakorlati tudnivalókra térünk rá: a felvételkészítés fortélyai, szűrők és előtétek használata, trükkök és effektek stb. Nem feledkezünk meg a gyakran elhanyagolt hangról sem, amelynek felvételére érdemes sokkal nagyobb gondot fordítani.

Az elektronikus képfeldolgozás fejlődésével és az elektronikus eszközök tömeggyártásának köszönhetően a hagyományos filmfelvevő kamerákat háttérbe szorították, illetve a hobbiszintű műsorkészítés területén teljesen felváltották a videokamerák vagy pontosabb nevükön: a kamkorderek. (A videokamera valójában csak a rögzítő rész nélküli kamerát jelenti, ennek ellenére gyakran használjuk a rögzítő magnóval egybeépített kamkorderek megnevezésére.) Az amatőrfilmesből videoamatőr lett, a házimozizás házivideózássá változott. Sok mindenben egyszerűsödött az "otthoni" mozgókép-készítés, néhány dologban pedig bonyolultabbá vált (pl. vágás), ám a számítástechnika behatolásával a videó világába lassan a bonyolultabb (utólagos) munkafázisok is letisztulnak, leegyszerűsödnek -- persze nem kevés számítástechnikai ismeretet kívánva a mindenre elszánt videóstól.

A filmkamerában a képet (a mozgás fázisait) filmnyersanyagra exponálták. Ezen úgynevezett látens, nem látható kép keletkezett, amit laboratóriumban előhívtak - negatív film esetében még másolni is kellett --, és az előhívott szalag lett a vetített kép alapja. Az amatőrök egy része (a nagyobbik) megelégedett azzal, hogy a felvételeit így (eredetiben) tárolta és "használta". Az igazi amatőrfilmes azonban a mozgókép, a filmnyelv lehetőségeit is "használatba vette". Az alkotások létrejöttéhez újabb technikára és technológiákra (vágás, hangosítás) volt szüksége. Ez a két fő irány az elektronikus mozgóképet készítő amatőröknél is megvan.

Amikor tehát házi videózásról beszélünk, két nagy csoportra gondolunk. Az első (nagyobbik) csoport "csak" felvételeket készít, és azt eredeti állapotában nézi (és mutatja) meg újra és újra. A videózók másik csoportja a felvett anyagot átrendezgeti, "megvágja" (szakszóval: editálja, montírozza). Ez az alkotói tevékenység külön eszközök és ismeretek birtoklását feltételezi.

Nem beszéltünk még a hangról, a hangtechnikáról. Ez a videó esetében "egyszerűbben" kezelhető, mint a filmnél.


A kamkorder (videokamera)


A képkészítés alapelve ugyanaz, akár állóképről (fotóról), akár mozifilmről vagy videokép-készítésről van szó: az optikai úton -- az objektív által -- leképzett képet valamilyen képérzékelővel "felfogjuk".

A képkészítés alapelve ugyanaz maradt

A hagyományos fotó esetében ez fényérzékeny filmszalag (vagy lemez), amely önmagában hordozza (az előhívás után láthatóvá váló) képet. (Egyelőre figyelmen kívül hagyjuk az "elektronikus fényképezőgépet" vagy "still video kamerát", amely szintén állóképet rögzít, de működése közelebb áll a videokameráéhoz, mint a hagyományos fényképezőgépéhez.)


A mozgókép esetében ez annyival "bonyolultabb", hogy a filmszalag az objektív képsíkjában szakaszosan mozog, és másodpercenként 24 állóképet készít, hogy majd vetítéskor a mozgást, a változást az időben vissza tudja adni. A videokamerában film helyett egy képérzékelő és átalakító elektronikus eszköz, ma már kizárólag az úgynevezett CCD képérzékelő van.

Különböző típusú CCD képérzékelők


Ez tulajdonképpen egy "örök" filmdarab. Felépítését és működési elvét később ismertetjük részletesebben. A CCD képérzékelő az objektív által rávetített képet elektromos töltésképpé alakítja, ezt pedig a kamera elektronikus áramköri rendszere "kiolvassa" - másodpercenként 25-ször -, majd a kapott jelet, különféle módosítások és elektromágneses átalakítás után a kazettában található mágneses szalagra "felírja". A mozgó filmszalag helyett itt egy forgó mágneses fejen futó magnószalag az egymást követő "állóképek", azaz az időbeliség hordozója.

Amikor a képernyőt (a videoképet) nézzük, valójában egy, bár finom felbontású, de elkülönült pontokból álló "raszterképet" látunk, amelynek apró pontjait egy irányított elektronsugár villantja fel egymás után, és ez hozza létre a látott kép illúzióját. Az elektronsugár a képernyő bal felső sarkából kiindulva soronként, ún. váltottsoros (interlaced) rendszerben pásztázza végig a képernyőt (felvételnél: olvassa ki a képjeleket). A váltottsoros rendszer azt jelenti, hogy a viszonylag alacsony képváltási frekvencia (25 kép/s) miatt keletkező villogás zavaró hatásának elkerülésére egy képet két, egymást követő "félképben" ír fel az elektronsugár. A "félkép" a televíziós és videotechnikában a sorokra bontott kép páros, illetve páratlan sorainak összességét jelenti. A két félképet "összefűzve" alakul ki egy teljes televíziós (video-) kép. A félkép angol neve field, a teljes képé frame. Az európai televíziók 625 soros függőleges felbontással, másodpercenként 25 képet (50 félképet) sugároznak. Ebben a formában kell a kamerában keletkező képet a szalagon tárolni.

A videokamerákat felépítésük szerint a következő fő részekre bonthatjuk:

ˇ         optikai egység;

ˇ         képérzékelő egység;

ˇ         mechanika és felépítmény;

ˇ         elektronika;

ˇ         keresőrendszer;

ˇ         áramforrás.

Ezek a részek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért nem könnyű elkülönítve bemutatni őket. Gondoljunk csak arra, hogy egy - megfelelő - gomb megnyomására az elektronika kinyitja a kazettatartó (mechanika) ajtaját.

"Gombok" a gépen

A videokamerán lévő "gombok" (valójában nyomógombok, forgatógombok és kapcsolók) két nagy csoportra oszthatók. A gombok egyik csoportja a felvétellel kapcsolatos különböző technikai jellemzőket van hivatva meghatározni, rögzíteni. A gombok másik csoportja a felvétel rögzítésének és visszajátszásának - magyarul a beépített videomagnónak - a kezelőszerveit tartalmazza. Természetesen ez utóbbiak csak olyan videokamerákon találhatók meg, amely tartalmazza a rögzítő részt is, azaz a kamkordereken. Ma már amatőr célokra szinte kizárólag ilyen kombinált "kamera--magnókat" - kamkordereket - gyártanak a különböző cégek, legyen azok kazettarendszere VHS (SVHS), VHS-C (SVHS-C), 8 mm-es (Hi8-as) vagy mini DV.

Mi most először megpróbáljuk a felvételhez kapcsolódó technikai jellemzőket röviden bemutatni. Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a megszületendő kép minősége, kvalitása elsősorban a felvevőgép objektívjétől és a felhasznált "nyersanyag" tulajdonságaitól függ.

Az objektív

Ma szinte minden felvevőgépen úgynevezett varió- vagy zoom-objektív van.

A varió vagy zoom (zoomolás) azt jelenti, hogy felvétel közben - anélkül, hogy kameránkkal meg kéne mozdulnunk - a felveendő témát "közelebb lehet hozni", illetve "el lehet távolítani". Pontosabban ez azt jelenti, hogy objektívünk fókusza - azaz látószöge - folyamatosan változtatható. Egy kamera technikai adatait felsoroló táblázatban az objektív

f = 1,4/4,1-73,8 mm

adata például azt jelenti, hogy a felvevőgépünk zoom- (varió-) objektívvel rendelkezik, melynek fényereje 1:1,4, fókusztávolsága pedig 4,1 és 73,8 mm között folyamatosan változtatható. Ennek a változtathatóságnak a mértékét szokás a két szélső érték hányadosával jellemezni. A mi esetünkben ez 18 (73,8 : 4,1 = 18), a szokásos jelölés 18x (azaz tizennyolcszoros).

Az itt szereplő adatok nem légből kapottak, hanem a képünkön is látható Sony TRV35E kamkorder objektívjének jellemző adatai. Azaz mondhatjuk, hogy példánkban felvevőgépünk tizennyolcszoros (optikai) zoommal rendelkezik. (Az ún. digitális zoomról később beszélünk.) Minthogy az objektív fókusza és látószöge között egyenes arányosság áll fenn, mondhatjuk, hogy olyan mozgásillúziót tudunk így "előállítani", mintha felvétel közben az eredeti távolságunk tizennyolcszorosára távolodnánk (vagy tizennyolcad részére közelednénk) témánkhoz. Beláthatjuk, hogy minél nagyobb ez a szám, annál jobb objektívünk ilyen jellegű szolgáltatása. Ez persze az objektív előállítási költségeit - így a készülék árát - jelentősen befolyásolja (növeli). A zoom-objektívek felépítésének érzékeltetésére a következő ábrán bemutatjuk egy kamkorderobjektív belső felépítésének vázlatát.


Zoom-objektív szerkezete (példa)


Ebből is látható, hogy mennyire összetett az objektív belső szerkezete, pedig néhány mai kamkorder objektívje még ennél is bonyolultabb felépítésű. A lencserendszer jól elkülöníthető részekből áll, amelyek maguk is több lencséből (esetleg más optikai elemekből) állnak. Példánkban a zoomolás a variolencsék mozgatásával valósítható meg, az élesség állítása pedig a kompenzáló lencsével történik. Hangsúlyozzuk, hogy az ábrán látható elrendezés csupán egy példa a sok megoldás közül.
A számadatokra vonatkozó példánkban felhozott másik szám - az 1,4 - objektívünk fényerejét jellemzi. Anélkül, hogy ezt most mélyen elemeznénk, elég, ha annyit tudunk, hogy minél közelebb áll ez a szám az egyhez, objektívünk annál "fényerősebb", azaz "kevesebb" fény (megvilágítás) szükséges a téma rögzíthetőségéhez. Az említett adatok egyébként az objektíveken feliratként szerepelnek.

Feliratok a Sony TRV-35 kamkorder objektívjén

A TRV35E objektivjén még egy szám szerepel (ezt is szokás feltüntetni): az O37 jelentése 37 mm-es szűrőátmérő.

Az objektív következő technikai jellemzője, hogy a varió motoros, kézi vagy esetleg mindkét "mozgatási" mód rendelkezésünkre áll.

A kézi vezérlés (mozgatás) -- ha van -- egy, az objektív hosszirányára merőleges karocska elforgatásával történik. Nehézsége az, hogy az általában kézben tartott kamera ilyenkor kicsit (vagy nagyon) bemozdul, ami a felvett kép élvezhetőségét befolyásolja. Előnye viszont az, hogy a témára való ráközelítés (ill. eltávolodás) ideje, tempója tetszőleges lehet.

A motoros zoom esetében a "mozgás" alapesetben szép egyenletes. Persze az egyszerűbb (olcsóbb) kamerák zoomsebessége mindössze kétféle; egy normál tempójú és egy gyors. A mai fejlettebb kamerák többségénél a zoom sebessége a gomb nyomásának erősségétől is függ és némi gyakorlattal nagyon finoman, széles határok között szabályozható. A zoomolás szélső értékeit, illetve irányát általában "W" (wide, azaz nagylátószögű) és "T" ("tele", azaz teleobjektív) jelekkel jelölik.

A zoom-gomb mellet látható a "W" és "T" jelzés

Előfordulhat (egyre gyakrabban), hogy objektívünk adatai között a makró-állítási lehetőség is szerepel. Ilyenkor megváltozik a legközelebbi élességállítási határ - ami általában 1 méter körül van - és kameránkkal teljesen közel tudunk menni a témához, annak apró részleteit tudjuk megmutatni. Objektívünk ilyenkor megszűnik zoomobjektívnek lenni; fix fókuszúvá válik, mégpedig a legrövidebb gyújtótávolság (legnagyobb látószög) optikai jellemzőivel.


A videokamerák és használatuk II. rész

Élességállítás

Ha már az élességhatárról beszélünk, itt egy igen fontos gomb a felvevőgépen, az AUTOFOCUS. Ezt lehet bekapcsolni (használni) (ON) vagy kikapcsolni (nem használni) (OFF). Vagy másfajta elrendezésben: MANUAL-AUTOFOCUS választókapcsolóval kell eldöntenünk, mire akarunk élességet állítani, vagy pedig ezt rábízzuk a kamera ilyen célú automata berendezésére.

A ma forgalomba kerülő kamkordereknél az élességállítás gombnak (kapcsolónak) gyakran három állása van: az első az AUTO, funkciója nem szorul magyarázatra, működéséről a következőkben ejtünk szót. A második vagyis középső állásában lehetséges a kézi élességállítás. Ezt egy külön erre a célra konstruált gomb (amely az objektíven lévő gyűrű is lehet) elforgatásával lehet elvégezni. A Sony TRV35E kameráján ez egy -- az objektív alatt elhelyezett recés szélű gomb, amelyen nyilacskák jelzik a közel (NEAR), ill. távol (FAR) lévő téma élesreállítási lehetőségét. Ez az a használati lehetőség, amikor a kép szélére komponált előteret is élesre tudjuk állítani, miközben a háttér (a képtér nagyobbik része) lágyabb rajzú lesz. Ha a háromállású gombot tovább mozdítjuk az INFINITY helyzetbe, objektívunk élessége a "végtelenre" ugrik, aza távoli beállítások (pl. tájkép) azonnali felvételére kész a kameránk.

A használatot illetően az automatikus élességállítás tűnik kényelmesebbnek, hiszen a mozgó téma esetén ezt magunk (egyedül) nagyon nehezen tudnánk hibátlanul megoldani. Az automatikus élességállításnak azonban két lényeges problémája van. Az egyik: az autofókusz-berendezés a legtöbb kamkordernél a kép középső tartományában "keresi meg" az élességet. Ha kompozíciónk olyan, hogy a téma nem esik a képtér ezen területébe, akkor éppen a lényeges dolog lesz életlen. Ilyen esetben ki kell kapcsolni az automatikát és kézzel (manuálisan) kell az élességet beállítanunk. Az olyan kamerákkal, ahol erre nincs módunk, kénytelenek vagyunk "kompozíciós engedményeket" tenni a technikailag kifogástalan kép létrehozásának érdekében.

A második probléma: az élességállítás sebessége. Kamkordere válogatja, de az amatőr készülékekbe épített automaták követési sebessége gyakran relatíve lassú, azaz gyors változásokat bizonyos késéssel tudnak csak követni. Ez azt jelenti, hogy ilyen jelenetnél (felvételnél) egy rövid ideig képünk kissé életlen lesz. Ez a "bizonytalansági" szakasz annál rövidebb ideig érezhető (érzékelhető), minél rövidebb az objektívünk fókusztávolsága.


Az automatikus élességállítás -- amelynek során az elektronika által szabályozott motor mozgatja az objektiv lencserendszerében az élességállító lencsét -- megoldására a fejlesztők az idők során különböző megoldásokat dolgoztak ki. A mérősugarat (ultrahangot vagy infravörös fényt) kibocsátó rendszerek lassan megszűnőben vannak. Működésük lényege, hogy mérik a kibocsátott és a visszavert sugárcsomag közötti (indulás és érkezés) időt, és egy céláramkör ebből "tudja" meg, hogy milyen távol van a téma, hová kell állítania az élességet.

Az automatikus kézi élességállítás kapcsolója

Korszerűbbek és gyorsabbak a TTL (through-the-lens), azaz az "objektíven keresztül" működő autofókusz-megoldások -- ezekből is többféle létezik --, amelyek lényege, hogy magát a CCD-ből kapott videojelet értékeli ki egy beépített mikroprocesszor. Az egyik konkrét megoldás pl. azt használja fel, hogy minél életlenebb a kép, annál kevesebb a videojel nagyfrekvenciás összetevője és fordítva. Ennek megfelelően a mikroprocesszor élességállítás közben, az "életlenebb" és az "élesebb" állapotoknak megfelelő videojelek folyamatos összehasonlításával meg tudja határozni a pontos élesreállításnak megfelelő pozíciót és ki tudja adni ennek beállítására a vezérlőjelet. Léteznek még más megoldások is, de ezek részletezésétől most eltekintünk.

A legtöbb autofókusz-rendszer hátránya, hogy nagyon lágy (vagy kevés) megvilágítás esetén a felvétel élessége "ugrál", a látvány élvezhetetlen. Ilyenkor minden esetben a kézi élességállításra kell áttérnünk.

Rekeszállítás és "expozíció"

Korábban már beszéltünk az objektív fényerejéről. Ez a szám egyben azt a legnagyobb rekesznyílást, blendét vagy más szóval íriszt jelenti, amellyel objektívünk rendelkezik. Természetesen erre a legnagyobb nyílásra csak alacsony megvilágításnál lehet szükségünk. Általában "rekeszelnünk" kell, azaz valamilyen szűkebb íriszt kell használnunk. Ilyen skálát az amatőr videokamerák objektívjein általában nem találunk. Ennek az az oka, hogy ezek a kamerák egytől egyig belső fénymérővel rendelkeznek, és még egy áramkör is védi a régebbi csöves kamerákban a képfelvevő csövet (vidikont, newvicont) a túlvezérléstől, a tönkremenésről. A CCD képérzékelővel működő felvevőgépek -- mint mondtuk, ma már szinte kizárólag ilyeneket használunk -- ugyan nem olyan érzékenyek, mint a felvevőcsővel működők, a gyártók egyelőre mégis az előzőkhöz hasonló védelmi megoldásokat alkalmaznak.

A belső fénymérő átlagolja a beérkezett kép fényességét, és úgy állítja be az objektív íriszét (rekeszét, blendéjét), mintha a képfelület közepes szürke (úgynevezett 18 %-os etalonszürke) lenne. Ez minden olyan esetben (és ez az esetek mintegy 80-85 %-a) jó "expozíciót" eredményez, amikor nem szélsőségesen sötét vagy világos a téma. Szélsőséges esetekben azonban korrigálni kell az automata értékét.

Ilyen szélsőséges helyzet, ha szereplőnk mondjuk egy szobában az ablak előtt áll, esetleg egy fehér fal előtt vagy a tengerparton, ragyogó napfényben sétál. Az ilyen esetekben automata állásban éppen a szereplőnk válik puszta sziluetté, nem lesznek egy arcnak részletei, belső tartalma. Ezt a nemkívánt automata "szolgáltatást" oldja fel a BACK LIGHT feliratú vagy egy ellenfény-szimbólummal (a kamerával szemben világító nap) ellátott gomb vagy program működtetése. Hasonló problémát jelent az automata megvilágitás-szabályozónak, ha szereplőnk sötét háttér előtt áll. Vegyük pl. azt az esetet, amikor gyermekünk egy iskolai ünnepségen verset szaval. A sötét színpadi függöny előtt egy reflektor csak őt világítja meg. Automata állásban a kép kivilágosodik ("elvész" a gyerek). Ilyenkor a SPOTLIGHT gomb benyomásával tudjuk "rendbe rakni" képünk tónusait.

Némelyik kamera ezt úgy oldja meg, hogy az AUTOIRIS állás gombocskáját jobbra (OPEN) és balra (CLOSE) el lehet fordítani, azaz az íriszt lehet kicsit nyitni (világosabbá tenni a képet), illetve zárni (sötétíteni a képet). Ennek a korrekciónak a mértékét monitoron lehet igazán jól ellenőrizni, de a jól beállított képkereső kellő tapasztalattal már jó útbaigazítást nyújt. Más kamerák ezt másként oldják meg. Automata állásban normál megvilágítást tudnak figyelembe venni, és ellenfény-korrekciót (BACK LIGHT) iktathatunk be egy másik kapcsoló vagy nyomógomb segítségével.


A BACK LIGHT gomb a TRV35E-n is megtalálható

Fontos dolog, hogy a manuális beavatkozásnál a nagyon világos témáknál nyitni kell az íriszt és nem zárni, hiszen az automata fénymérő ebből a világos témából is középszürkét "csinálna" (ha hagynánk). Sötét témánál, ha annak hangulatát meg szeretnénk tartani, zárni kell az íriszt, hiszen az automata ebből is egy középszürkét varázsolna, azaz egy világosabb hangulatú képet. Mindez az íriszautomatika manuális korrekciójára vonatkozik!

A fényképezésben jártas olvasóink tudják, hogy a helyes expozíciót az írisz és az expozíciós idő együttesen határozzák meg. Az íriszről a fentiekben részletesen beszéltünk, az "expozíciós időnek", illetve a zársebességnek pedig a videokameráknál a CCD képérzékelő kiolvasási sebessége felel meg (shutter speed). Bár a fényképezőgépeknél, illetve filmkameráknál használatos fogalmaktól merőben eltérő fogalmakról van szó, az elnevezéseket gyakran megtartjuk, és expozícióról, zársebességről beszélünk.

A kiolvasási idő változtatását a leggyakrabban ugyanaz teszi szükségessé, mint a fényképezőgépeknél: a gyors mozgások éles felvétele. A legtöbb kamkorderen nagyon széles határok között változtatható: 1/50 s-tól 1/4000 s-ig vagy akár 1/10000 s-ig több lépésben állítható. Némelyik kamerán 1/50 s-nál kisebb zársebesség is beállítható, ami kevés fény esetén válhat szükségessé (akárcsak a hosszú expozíciós idő a fényképezőgépeken).

A zársebesség állításakor fontos figyelembe venni, hogy minél kisebb a kiolvasási idő, annál nagyobb megvilágítás (több fény) kell a felvételhez.

A fehéregyensúly

Aki fotografált már színes filmre, vagy amatőrfilmes volt, az tudja, hogy természetes körülmények között (napfényben) másféle filmnyersanyagot kellett használni, mint mesterségesen megvilágított körülmények között (műfényben). Vagy ha ugyanarra a filmtekercsre készült a felvétel, akkor úgynevezett korrekciós szűrőt kellett a felvevőgép objektívje elé tenni. Ez a "szűrő" a videokamerákban egy választókapcsolóval állítható be, ahol egy napot jelző ábra jelenti a külső fényben való felvételkészítést és egy villanykörte-jel a műfényben való dolgozás helyes pozícióját. Általában ilyenkor azok a dolgok, amelyeket szemünk fehérnek ítél, a felvételen is fehérnek látszanak. Ha kapcsolóállásunk téves: például ha műfényben dolgoztunk és a kapcsolót ebben az állásban hagytuk, külső felvételeink kékes színűvé válnak. A megvilágító fény azonban lehet vegyes is, amiben a "kék" napfény keveredik a "sárga" vagy "vörös" műfénnyel. Sőt, reggel és este a napfény nem olyan "kék", mint napközben. Ilyenkor felvételeink színben torzakká válnak. Ennek kiküszöbölését a fehéregyensúly (WHITE BALANCE) pontos beállításával érhetjük el. (Ez lényegében a színek egyensúlyának a megvilágító fényhez igazodó olyan beállítását jelenti, hogy a fehér fehérnek látsszon.)

Vannak kamerák, amelyek elé fehér lapot (műszaki rajzlap) tartva és a WHITE BALANCE gombot lenyomva ez a korrekció elvégezhető. Ilyenkor a kereső-monitor felirattal vagy más jelzéssel visszajelzi, hogy a gombot mikor lehet felengedni.

A másik fehéregyensúly-beállítási lehetőség a kapcsoló automata (A) állása. Ilyenkor a régebbi típusú berendezés átlagolja (összekeveri) a beérkezett színeket és abból egy semleges szürkét (amiben nincs szín) igyekszik előállítani. Az eredmény a legritkább esetben hasonlít a valósághoz, ennél már a kétpozíciós (napfény-műfény) választó-kapcsolós megoldás is sokkal jobb eredményt ad.

A modern fehészint-automatikák "megkeresik" a képfelület legfehérebb pontját és ehhez "igazítják" a színkorrekciót. Az eredmény kifogástalan, néha jobb a kép, mint az előre programozott (pl. napfény) pozíciónál.


Programozható beállítások

A legtöbb mai kamkordernél - a témának megfelelő funkciójú - vezérlő programot tudunk választani a Program AE (Auto Exposure) gombbal. Illusztrációként választott kameránk esetében ezek a Program AE nyomógombbal választhatók ki.


A Program AE gombbal választhatók az előre programozott beállítások

Sok más kamerán forgatógomb szolgál erre a célra. A TRV35E kamerának hatféle előre programozható beállítása van, ezeket is a 8. ábrán soroltuk fel.

Mikrofon kikapcsolása

A kamerára épített mikrofonnak általában nincs be-, illetve kikapcsoló (ON és OFF) gombja. Ha mégsem akarjuk használni, a csatlakozó kábelt kell kihúznunk a dugaszoló aljzatból (ha van). Ez azt is jelenti, hogy ide más típusú mikrofon is csatlakoztatható. (Az egyszerűbb kamkordereken olykor nem található csatlakozó a külső mikrofon csatlakoztatásához.)

A ráépített mikrofonok gyakran a kamera "saját" zajait is felveszik - többek között a motoros zoom motorjának zümmögését. Ha fontos a hangfelvétel tisztasága, ezek használatáról ajánlatos lemondani és helyettük a mindenkori feladatnak legjobban megfelelő mikrofont választani, feltéve, hogy lehet csatlakoztatni külső mikrofont.

A kamera bekapcsolása, indítása

Nem hagyhatjuk említés nélkül a legfontosabb a legfontosabb gombot, amellyel a kamera, ill. a felvétel elindítható. Ezt legtöbb esetben csak feltűnően eltérő színe különbözteti meg a többi gombtól. Előfordulhatnak azonban a következő feliratok is: START, REC. Gyakori a kétállású indítógomb.

Első pozícióját STANDBY felirat jelzi. Ennek használatakor a készülék úgy készül fel a felvételre, hogy a szalagot felfűzi a kameramagnó forgófejére, így a REC vagy START (esetünkben START/STOP feliratú) gomb megnyomásakor gyakorlatilag azonnal megkezdődik a felvétel. A gomb újbóli megnyomásakor leáll a felvétel. A kétállású gomb másik pozíciója a LOCK. Ebben a helyzetben reteszeljük az indítógombot, nem lehet elindítani a kamerát.


Az egyik legfontosabb gomb a kamerán

A felsoroltakon kívül még -- adott esetben -- számos más kezelőszerv található egy videokamerán, a csatlakozókról nem is beszélve. Ezekre a későbbiekben még visszatérünk. Ezen túlmenően, feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a mai, korszerű kamkorderek sok (egyre több) funkciója, illetve a jellemzők értéke a videotechnika egyéb területein is kiterjedten alkalmazott menürendszer segítségével aktivizálható vagy állítható be. Ez a tendencia egyre erősödik, amiben közrejátszik az a törekvés is, hogy a gombok számának csökkentésével a kezelés is egyszerűbbé váljon. Néha azonban a gyártók "átesnek a ló másik oldalára", és olyan funkciókat is menübe tesznek, amelyeket jobb lett volna továbbra is gombokra bízni. A menü-megoldásokról és néhány, eddig nem említett funkcióról a későbbiekben még lesz szó.

Találat: 2609