Kukorica

Kukorica

A kukoricatermesztés jelentősége. A kukorica az egyik legfontosabb takarmánynövény; felhasználása, hasznosíthatósága igen sokoldalú. Keményítőben gazdag szemtermése fontos abraktakarmány, de a teljes kukoricanövény is értékes takarmány, melyet többféleképpen (zölden, silózva, stb.) hasznosítanak.

Mindezek mellett ipari felhasználásra, sőt közvetlen emberi fogyasztásra is alkalmas. Sokoldalú hasznosíthatósága következtében igen jól értékesíthető.

A kukorica emberi fogyasztása. Közvetlen emberi fogyasztását a kukorica nagy energiatartalma és jó emészthetősége indokolja. Ennek ellenére emberi fogyasztásra nagyobb arányokban csak Indiában, Portugáliában, Brazíliában, Guatemalában, Venezuelában és Mexikóban használják. Ezeken az országokon kívül még számos országban fogyasztanak kukoricát kisebb-nagyobb mértékben.

Az utóbbi években - választékbővítés céljából - több országban, így nálunk is előtérbe került a kukorica emberi fogyasztásra való felhasználása. Ilyen pl. a kukoricapehellyel sütött kenyér, a kukoricaliszt és dara, de egyéb élelmiszerféleségek forgalmazása is várható. Említést érdemel még a csemegekukorica (konzervált, gyorsfagyasztott) és a pattogatott kukorica emberi fogyasztása is.

A kukorica ipari felhasználása. Korábban az ipar a kukoricát többnyire csak szesz és keményítő előállítására használta. Jelenleg már kibővült a kukorica ipari feldolgozása: étolajat (kukoricacsíraolaj), cukrot (izocukor - HFCS - High Fruitos Corn Sirup), keményítőt, finomszeszt és egyéb készítményeket állítanak elő kukoricából, melyeket nagyobbrészt az élelmiszer-, gyógyszer-, textil- és papíripar használ fel. De a söripar felhasználása is jelentős, mivel az adalékanyag kb. 30%-a kukorica .

100 kg légszáraz kukoricából átlagosan 63-64 kg keményítő és melléktermékként 3 kg csíraolaj és fehérjetakarmány nyerhető; a keményítőből pedig 50 kg finomított folyékony cukrot lehet előállítani. Ezt főleg az élelmiszeripar használja fel.

A kukorica, mint takarmánynövény. A kukorica takarmányozásra való felhasználása is sokféleképpen történik. A szemtermés fontos abraktakarmány, amelyet nagyobbrészt dara formájában, vagy takarmánytápokba keverve használnak fel. De ennél hatékonyabb a csírátlanítással és feltárással történő felhasználás. (A feltárás - pelyhesítés, puffasztás, robbantás, stb. - jobb emészthetőséget és jobb minőségű takarmánykeverékek előállítását teszi lehetővé.)

A hazánkban felhasznált abraktakarmány 65-70%-a kukorica. Az abraktakarmányokban elsősorban mint energiaforrás szerepel. A fehérje- és olajtartalmát illetően az egyes fajták közt eltérések vannak; az átlagos fehérjetartalom 7-10% között mozog, ami a takarmány fehérje-szükségletünk kb. 40%-át biztosítja.

A teljes kukoricanövény takarmányként való felhasználása általában háromféleképpen történik:

- különböző szárazanyagtartalommal betakarított silókukorica és a zúzva betakarított teljes kukoricanövény silózása, illetve a belőlük készített szilázs takarmányozása;

- a sűrűre vetett kukoricacsalamádé zölden való etetése; valamint

- az érett kukoricaszár takarmányozása.

Az érett kukoricaszár etethető szárazon, vagy silózva, de le is legeltethető.

A feltépett kukoricaszár felhasználható még almozásra és tüzelésre is. Ha nem használják fel, zúzás után beszántásra kerül.

A kukoricacsalamádé jelentősége főleg a zöldtakarmányozás folyamatosságában van (részletesebben a kukoricacsalamádénál).

A silókukorica jelentősége már lényegesen nagyobb, mivel a silókukorica a szarvasmarha állomány tömegtakarmány bázisa. Fontosságát kiemeli, hogy a kukorica szilázs már a korszerű és gazdaságos takarmányozás megvalósítására is alkalmas. Így a silókukorica a szarvasmarhák egész évi tömegtakarmány szükségletének a kielégítését biztosító kombinált takarmányféleség, amely lédús, és abraktakarmány is egyszerre.

A silókukorica egyébként ízletes, nagy tápanyag- és karotintartalmú takarmány, amelynek a jelentőségét az is fokozza, hogy termesztése gazdaságos és olyan ökológiai viszonyok közt is termeszthető, ahol a szemes kukorica már nem érik be.

Az utóbbi években a szecskázott és zúzott teljes kukoricanövény silózásán kívül terjedőben van a kukoricacső-zúzalék és a kukoricacső-dara erjesztéses tartósítása és felhasználása is. Ezek mind a kukorica gazdaságosabb tárolását és hasznosítását szolgálják.

A kukorica - sokoldalú felhasználása mellett - azért is fontos növényünk, mert termesztése teljesen gépesíthető, a heterózis nemesítéssel pedig gazdaságosan növelhetők a kukorica termésátlagai.

A kukoricatermesztés elterjedése és helyzete hazánkban. A kukorica egyrészt a törökök közvetítésével, másrészt Olaszországból került hazánkba. Őshazája Dél-Amerika, Kolombus hozta 1493-ban Európába, ahol először a Földközi-tenger partvidékén kezdték termeszteni. A XVII. század második felében kezdett elterjedni, de a XVIII. század végére már ismert növény lett az ország egész területén.

Termőterülete elterjedésétől kezdve szinte állandóan nőtt és az 1930-as - 1940-es években már olyan jelentős növényünk, hogy a szántóterület kb. 20%-án termesztettünk kukoricát.

A termőterület növekedése tovább folytatódott, és jelenleg az egyik legjelentősebb kukoricatermesztő ország vagyunk Európában, a termőterület nagysága és aránya alapján.

Nem csak a kukorica termőterülete nőtt. Párhuzamosan nőtt a termésátlag és a második világháború után a termés országos átlagban 2,2 t/ha-ról 6 t/ha szintre nőtt.

A termésátlag növelés azért is jelentős, mert a kukoricatermelés gazdaságossága - a termelési költségek növekedése miatt - csökkenő tendenciát mutat. Ezért a termésátlag növelést úgy kell megvalósítani, hogy azok a költségek növekedését minél nagyobb mértékben ellensúlyozzák.

Köztudott, hogy a szemes kukoricát és a silókukoricát az újabb irányelveknek megfelelően csaknem azonos technológiával termesztik. A korábbi eltérések, mint a tőszám, a betakarítási mód és idő átalakulóban vannak, pl 717g65h . az utóbbi években a szemes kukorica tőszáma nőtt, a silókukoricáé pedig csökkent.

Ezért a silókukorica termesztését a szemes kukoricával, illetve a kukoricatermesztéssel együtt ismertetjük.

Származás, rendszertan és biológiai jellemzés

Származás. A kukorica Amerikából származó növény, de a származás pontos helye még vitatott. Valószínű Közép- és Dél-Amerika (Mexikó, Guatemala, Columbia és Peru hegyes vidékei) a kukorica géncentruma. A származási helyén kívül ismeretlen még a kukorica ősi alakja is, mivel vad alakját nem találták meg. A mai kukorica pedig vadon - emberi beavatkozás nélkül - nem képes fennmaradni.

Rendszertan. A kukorica (Zea mays L.) a pázsitfűfélék (Poaceae) családjába, a kukorica (Zea) nemzetségbe tartozik. A nemzetségnek csak egyetlen faja van, a kukorica.

A kukoricának a szemtermés és egyéb jellegzetességének alapján több változata (convarietas) van. A termesztésben a változatok közül csak néhánynak van nagyobb jelentősége. A változatok:

1. Lófogú kukorica (Zea mays L. convar. dentiformis)

2. Simaszemű kukorica (Zea mays L. convar. vulgaris)

3. Csemege kukorica (Zea mays L. convar. saccharata)

4. Pattogatni való kukorica (Zea mays L. convar. microsperma)

5. Lisztes kukorica (Zea mays L. convar. amylacea)

6. Viaszos kukorica (Zea mays L. convar. ceratina)

7. Átmeneti kukorica (Zea mays L. convar. aorista)

8. Felemás kukorica (Zea mays L. convar. amylosaccharata)

9. Dísz kukorica (Zea mays L. convar. japonica)

10. Pelyvás kukorica (Zea mays L. convar. tunicata)

Biológiai jellemzés. A kukorica egynyári, lágyszárú, melegigényes növény, amelynek a csírázásához minimum 8-12°C hőmérséklet szükséges, de a gyors, egyenletes keléshez nagyobb melegre (12-14°C) van szükség.

Gyökérzet. A kukoricának bojtos gyökérzete van. Gyökérzete három részre osztható: az elsődleges gyökerekre, amelyek a gyököcskéből fejlődő főgyökérből és mellékgyökerekből állnak; a másodlagos, csomó- vagy koronagyökerekre, amelyek több szinten a hajtás földalatti csomóiból fejlődnek ki; a harmat- vagy támasztógyökerekre, ezek közvetlenül a földfeletti csomókból fejlődnek ki és a támasztáson kívül résztvesznek a növény táplálásában is.

A gyökérzet fejlettségének - a víz és tápanyag felvételén kívül - nagy szerepe van a kukorica megdőléssel szembeni ellenállóképességében is.

A kukorica gyökérzetében is a 2-3 leveles korban kifejlődő koronagyökereknek van a legnagyobb jelentőségük. A gyökérzet oldalirányú terjeszkedése és mélyrehatolása több tényezőtől függ. Ilyen tényezők: a fajta, a tenyészidő, a talaj kötöttsége, nedvesség- és tápanyagtartalma, a kukorica tenyészterület nagysága és sortávolsága.

Száraz talajban egyes gyökerek 2 m mélyre is lehatolnak, de a gyökérzet főtömege a talaj felső 30 cm-es felszíni rétegében helyezkedik el.

Szár. A kukoricának kórószerű hengeres szára van, amely - eltérően a többi gabonaféle szárától - tömött. A szár magassága és vastagsága több tényezőtől függ, ezek közül legfontosabb a fajta. A főhajtásnak a talajszínt közelében lévő csomóiból gyakran erőteljes mellék- vagy fattyúhajtások fejlődnek. A fattyasodás mértéke fontos fajtatulajdonság, de függ a környezettől is, főleg az agrotechnikától. Az agrotechnikai tényezők közül a tenyészterület nagyság van legnagyobb hatással a fattyasodás mértékére. A kisebb tenyészterület csökkenti, a nagyobb pedig növeli a fattyasodás mértékét. Kukoricatermesztésnél kedvezőtlen a fattyasodási hajlam, silókukoricánál azonban előnyös.

Levélzet. A levelek váltakozó állásúak és két részből állnak; levélhüvelyből és levéllemezből. A levelek száma megegyezik a szár csomóinak számával.

Virágzat. A kukorica protandriás - termő előző - kölcsönösen termékenyülő, váltivarú egylaki növény. A hímvirágzat (bugavirágzat) a hajtás csúcsán található címer. A címer kalászkáiban két hímvirág van, 3-3 porzóval, amelyeket zöld vagy ibolyás színű pelyva borít.

A termős vagy nővirágzat a hajtások levélhónaljában, a törpe oldalhajtásokon kifejlődő torzsavirágzat vagy csőkezdemény.

A torzsavirágzat virágzati tengelyből és termős virágokból áll. A virágzati tengely (a csutka) éréskor elfásodik. A torzsavirágzatban sorokban helyezkednek el a kalászkák és minden kalászkában két termős virág van, amelyek közül csak az egyik termékenyül meg, a másik meddő marad.

A termős virágoknak ülő magházuk van, amelyből különböző hosszúságú bibe (haj, bajusz, selyemszál) nő ki. A bibe teljes hosszában alkalmas a pollen felfogására és mindaddig nő, amíg meg nem termékenyül. Megtermékenyülése után 1-2 nap múlva a bibe elszárad. Megtermékenyülés hiányában foghíjassá válik a cső, és a bibe 10-14 napig még friss, zöld marad.

A torzsavirágzat, illetve a belőle kifejlődő kukoricacső védelmére a módosult buroklevelek - csuhélevelek - szolgálnak.

A kölcsönösen termékenyülő kukoricában nem igen fordul elő önbeporzás, mivel a porzós virágok korábban kezdenek virágozni, mint a termős virágzat. A virágzás időtartama eltérő, a hímvirág 10-19 napig is virágzik, de a legtöbb virágport a virágzás 4.-5. napján hullatja. A nővirág bibéi általában 6 napig frissek és termékenyülők. Napközben délelőtt 9-10 óra körül van a fővirágzás.

A természetes elvirágzás biztosítja a növény idegen-megtermékenyülését. A beltenyésztéses hibridek nemesítésekor több nemzedéken át tudatosan folytatott önbeporzással beltenyésztéses leromlást idéznek elő. Az egyre kisebb termetűvé váló, kevés termést hozó növények egy idő múlva tovább nem romlanak. Szisztematikus vizsgálatok segítségével kiválasztják a jobb beltenyésztett törzseket (vonalakat). A beltenyésztett törzsek megfelelő más törzsekkel keresztezve - a szabad levirágzású fajtákhoz viszonyítva - kb. 20-25%-kal nagyobb termést hoznak.

A keresztezésből származó utód (F1) nemzedéknek a szülőket felülmúló életrevalóságát nevezzük heterózis hatásnak. A heterózis hatás csak az F1-ben érvényesül, ezért a hibridkukorica vetőmagot minden évben újra elő kell állítani. A nemesítők heterózis hatást először fajták keresztezésénél észlelték (fajtahibridek) a múlt század második felében.

A kukoricacső. A megtermékenyült torzsavirágzatból fejlődik ki a kukoricacső. A cső alakja, nagysága, színe, valamint magsorok száma fajtánként változó.

A csőnek két része van: a csutka és a szemek. A szemek és a csutka súlyaránya, a morzsolási arány igen fontos értékmérő tulajdonsága a fajtáknak. (A morzsolási arány átlagosan 80-85%)

Termés. A kukoricának szemtermése van. A szemtermés négy főrészből áll: terméshéjból, maghéjból, táplálószövetből és csírából. A szemtermés 76%-a endospermium, 8-10%-a csíra és 16-19%-a termés- és maghéj.

A szemek alakja, nagysága, színe, felülete, valamint a szemtermés belső felépítése - a lisztes és a fehérjében gazdagabb, szaruszerű endospermium aránya és elhelyezkedése - változatonként és kisebb mértékben fajtánként is eltérő.

A kukoricaszem átlagos összetétele a következő: a vízmentes szemek kb. 77% keményítőt, 2% cukrot, 9% fehérjét, 5% olajat, 5% pentozánt és 2% hamut tartalmaznak.

Az egyes fajták között nagyobb eltérések csak a fehérje- és olajtartalomban vannak. A fehérje mennyisége egyébként genetikai és ökológiai tényezőktől függ.

A kukorica-fehérje gyenge minőségű: ugyanis a fehérjék jelentős része, mintegy 40-50%-a zein - alkoholban oldható fehérje -, amely gyakorlatilag triptofánt és lizint nem tartalmaz, ezért az összes fehérjetartalom is csak 40-60%-ban hasznosul a takarmányozásban.

A kukoricaváltozatok gyakorlati csoportosítása

A kukoricatermesztésben csak négy változatnak van nagyobb jelentősége. Ezek a változatok a következők: lófogú kukorica, simaszemű kukorica, csemege-kukorica és pattogatni való kukorica.

1. Lófogú kukorica (Zea mays L. conv. dentiformis Koern). A lófogú kukorica a legértékesebb és legnagyobb területen termesztett kukoricaváltozat. Ide tartoznak a fontosabb régi kukoricafajták, de a hibridkukoricák nagyobb része is lófogú kukorica.

A lófogú kukoricák szemtermése nagy, alakja hosszúkás, a korona tetején lófogkupához hasonló horpadással. A színe: sárga, fehér vagy vörös. A szemtermés endospermiuma kétféle: lisztes és szaruszerű. A lisztes a szem csúcsi részén, a szaruszerű endospermium a szem oldalán és alján helyezkedik el.

2. Simaszemű kukorica (Zea mays L. convar. vulgaris Koern). A kukoricatermesztésben kisebb jelentőségük van, mint a lófogú kukoricának. A simaszemű kukoricaváltozat a szemtermés endospermiuma alapján két alcsoportra osztható: sima keményszemű és sima puhaszemű kukoricákra.

A sima keményszemű kukoricák szemtermése apró, és fehérjében gazdagabb, mint a sima puhaszemű fajtáké. Az endospermium nagyobb része szaruszerű, üveges törésű endospermiumból áll. Ennek a kukoricaváltozatnak főleg ott van jelentősége, ahol a kukoricát, illetve a belőle készült lisztet emberi táplálkozásra is felhasználják.

A sima puhaszemű kukoricák endospermiuma nagyobb részt lisztes törésű, ezért fehérjében szegényebbek, mint a sima keményszemű kukoricák. (Tiszta fajtáit ma már nem termesztik.)

3. Csemege-kukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern). Jelentőségük részben közvetlen, részben konzervipari felhasználásban van. Éréskor a szem ráncos és zsugorodott. Cukortartalma nagyobb, mint a többi változaté.

4. Pattogatni való kukorica. (Zea mays L. convar. microsperma Koern). Termesztésüknek nincs nagyobb jelentősége, bár a pattogatott kukorica kedvelt csemege.

Szemtermésük apró, kemény- üveges törésű - az endospermiumon belül alig van lisztes rész. A szemtermés alakja szerint egérfogú és gyöngyszemű pattogatni való kukoricák különböztethetők meg.

A kukoricák gazdasági csoportosítása és a különféle hibridkukoricák jellemzése

A kukoricákat előállításuk módja szerint három csoportba soroljuk: szabad elvirágzású nemesített fajták (tiszta fajták), fajta- és beltenyésztéses hibridek.

1. Szabad elvirágzású tiszta kukoricafajták. Ide tartoznak a régi nemesített kukoricafajták, melyeket a fajta, majd a beltenyésztéses hibridek váltottak fel. Fajtafenntartásukat ma már csak nemesítési, főleg hibridek előállítása céljából végzik.

2. Fajtahibridek. Előállításuk genetikailag egymástól távolálló és jól kombinálódó fajták egyszeres keresztezésével történik. Ide tartoztak az Óvári fajtahibridek, melyek 10-15%-kal adtak nagyobb termést, mint a szabad elvirágzású fajták. Az 1950-es években termesztették őket.

3. Beltenyésztéses hibridek. A beltenyésztéses hibridkukoricákat beltenyésztéses vonalak egyszeres vagy többszörös keresztezésével állítják elő. A keresztezések különféle típusaiból kiindulva a következő beltenyésztéses hibridkukoricák vannak:

Kétvonalas, vagy egyszeres keresztezésű beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: SC (single cross.); két beltenyésztéses vonal ("A" az anya "B" az apa) keresztezési származéka (AxB).

A kétvonalas hibridek főbb jellemzői: a nagyfokú kiegyenlítettség és heterózishatás. Ezért ezek a legtermőképesebb és legintenzívebb hibridkukoricák. Egyetlen hátrányuk, hogy vetőmagjuk előállítása drága. (A gyenge termőképességű beltenyésztéses vonalon kevés vetőmag terem.)

Háromvonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele TC (three way cross.) Két beltenyésztéses vonal ("AxB" az anya, "C" az apa) keresztezési származéka (/AxB/xC). Más szóval, egy egyszeres keresztezésű hibrid és egy beltenyésztett vonal keresztezésével állítják elő.

A háromvonalas hibridek főbb jellemzői: termőképességben és kiegyenlítettségben a kétvonalas hibridekhez, a vetőmag előállítás során nyerhető vetőmag mennyiség és az előállítás költségei terén pedig a négyvonalas hibridekhez állnak közelebb. (A vetőmag itt már egyszeres keresztezésű hibriden terem.)

Négyvonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele DC (double cross.) Négy beltenyésztett vonal ("AxB" kétvonalas hibrid az anya, "CxD" másik kétvonalas hibrid pedig az apa) keresztezési származéka (/AxB/ x /CxD/) . Másszóval, két egyszeres keresztezésű hibrid egymás közötti keresztezésével állítják elő.

A négyvonalas hibridek főbb jellemzői: jó alkalmazkodóképesség, de kisebb termőképesség. Kevesebbet teremnek, mint a két- és háromvonalas hibridek. A hibridvetőmag előállítás itt a leggazdaságosabb, mivel a vetőmagtermesztésben már egyszeres keresztezésű hibridekként szerepelnek.

Több vonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: MC (multi cross.) Négynél több vonal felhasználásával állítják elő. (/AxB/ x /CxD/ x /ExF/).

A többvonalas hibridek főbb jellemzői: hasonlók a négyvonalas hibridekhez; alkalmazkodóképességük még azokénál is jobb. Ma már ilyen típusú hibridkukoricánk nincs.

Fajtavonalas hibridkukorica. Egy fajtából és egy- vagy több vonalból állítják elő. Pl. fajta x vonal; vagy fajta x /vonal x vonal/.

A fajtavonalas hibridek jelentősége is csökken, ezért előállításuk nem számottevő.

Módosított (modified) beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: M (modified). A vonalon belüli testvérvonalak keresztezésével (AxA ) módosított hibrid kombinációkat állítanak elő. Kétvonalas hibridek esetében pl. két testvérvonal (AxA ) keresztezése az anya, egy idegen vonal a "B" pedig az apa (/AxA /xB). Jele: MSC (modified single cross.)

Az ilyen hibrideknek az az előnye, hogy a két testvérvonalban jelentkező heterózishatás miatt gazdaságosabb a vetőmagtermesztés, mivel a vetőmag nem vonalon, hanem két testvérvonal keresztezésével kialakított anyán terem.

A beltenyésztéses hibridkukoricák az 1960-as években teljesen kiszorították a köztermesztésből a tiszta fajta és fajtahibrid kukoricákat. Ezzel a 60-as években megvalósult a hibridkukoricák teljeskörű elterjedése és használata hazánkban.

Kezdetben a négyvonalas hibridek terjedtek el, majd fokozatosan terjedni kezdtek a két- és háromvonalas hibridek is. Jelenleg a vetésterület több mint 50%-án kétvonalas hibridkukoricákat termesztünk.

Vonalszám szerint országosan a következő arányok kialakítására törekszünk: kétvonalas (SC) és (MSC) hibridek 55-60%; háromvonalas (TC és MTC) hibridek 25-30%; négyvonalas (DC) hibridek 10-15%.

A hibridkukoricák jellemzése és a nemesítési célok

A nemesítés főbb célkitűzései a következők: termőképesség fokozás; szárszilárdság növelés; rezisztencia fokozás; éréskori vízleadás gyorsítás; morzsolhatóság növelés, és a beltartalmi értékek javítása.

A termőképesség fokozása. Továbbra is egyik legfontosabb követelmény a bőtermő, szárazságtűrő, intenzív hibridek előállítása.

A szárszilárdság növelése. A veszteségmentes gépi betakarítás fontos követelménye a szilárdságú, dőlésmentes hibridkukorica.

A betegségekkel szembeni rezisztencia fokozása. A nagy termések biztosítása, valamint a monokultúrás termesztés megköveteli a rezisztens - a gombabetegségekkel és az állati kártevőkkel szemben ellenállóbb - hibridek előállítását.

Éréskori gyors vízleadás. A biztonságos beérés és az energiatakarékos tárolás céljából fontos az egyenletes, gyors vízleadó képességű - zöldszáron érő - hibridkukorica.

Könnyű morzsolhatóság. A jó morzsolhatóság főleg a morzsolásos betakarítás elterjedése miatt fontos.

A beltartalmi értékek javítása. Takarmányozási szempontból legfontosabb cél a fehérje tartalom növelése és az aminosav összetétel javítása. Ezeket a célokat szolgálja a nagy lizintartalmú hibridek előállítása.

A takarmányozás, és főleg az ipari felhasználás szempontjából jelentős még az olajtartalom növelés és a szénhidrátok - az amiláz és amilopektin arányok - megváltoztatása. Ezt a célt szolgálja a Waxy kukoricák előállítása.

A silókukorica nemesítéssel kapcsolatos irányelvek. Ismeretes, hogy silózási célra a vegetatívabb típusú hibridek alkalmasabbak, mint a generatív típusúak. Ezért az a jó silókukorica, amely a nagy szemtermés mellett dús levélzettel is rendelkezik.

A szemeskukorica hibrideknél leírt nemesítési irányelvek nagyobbrészt - értelemszerűen - a silókukoricára is vonatkoznak. A silókukoricánál is fontos a zöldszáron való érés, de a szár lignintartalma kevesebb legyen, mint a szemeskukoricáé. Ugyanakkor a megfelelő szárazszilárdság itt is fontos.

Silóhibrideknek azok a típusok felelnek meg, amelyek 30-40% szárazanyag-tartalom mellett lassan adják le a vizet; ezáltal a betakarítás esetleges elhúzódása esetén is jó szilázst kapunk.

A tenyészidő és a vonalak száma szerinti arányok biztosítása. Nagyon fontos, hogy a különböző érési csoportokban kellő számú hibridkukorica álljon a termelő üzemek rendelkezésére.

De az is fontos, hogy valamennyi érési csoportban megfelelő számú és vonalszám összetételű hibridekkel rendelkezzünk.

Mindezeken túl fontos követelmény még, hogy az előállított hibridkukoricák jó tőhiány-kiegyenlítő és jó állománysűrítő képességűek is legyenek.

A hibridkukoricák tenyészidő szerinti csoportosítása és az államilag minősített hibridkukoricák

A hibridkukoricák tenyészidő hosszának ismerete a fajtamegválasztás fontos tényezője. Ezért a kukorica fajtákat és hibrideket - a FAO közreműködésével - 9 érési csoportba sorolták. Az egyes érési csoportok és a csoportba tartozó hibridek tenyészidő szerinti elnevezést és FAO számot kaptak.

Az érési csoportok és a FAO számok: extra korai FAO 100-199; igen korai FAO 200-299; korai FAO 300-399; középkorai FAO 400-499; középérésű FAO 500-599; középkésői FAO 600-699; késői FAO 700-799; igen késői FAO 800-899; extra késői FAO 900-999.

Ismeretes, hogy a hőmérséklet a fajták tenyészidejének hosszát befolyásolja, ezért a hőegység és a tenyészidő közt kapcsolat áll fenn. Hőegység az a hőmennyiség, amely szükséges ahhoz, hogy a kukorica a csírázástól a fiziológiai érettség szakaszába jusson. Ezért a szükséges hőegység értéke jobban használható, mint a tenyészidő hossza napokban, mivel ez utóbbi egyik évről a másikra nagy eltéréseket mutathat még azonos termőhelyeken is.

Az utóbbi években terjedni kezd a hibridek tenyészidejének hőegység alapján való besorolása is.

Mivel a kukoricák tenyészidejének a hossza relatív tulajdonság, ezért az egy-egy FAO számhoz tartozó hibridek tényleges tenyészideje országonként, de egy adott országban is változó. A FAO szám szerinti csoportosítás jelentős, de csak tájékozódásul szolgálhat.

Jelenleg nálunk is használatban van a FAO szám szerinti csoportosítás, amelyet azonban némileg módosítottunk; az által, hogy az egyes FAO szám csoportok elnevezését megváltoztattuk.

A termesztésben lévő érési csoportok: igen korai érésű hibridek FAO 200-299; korai érésű hibridek FAO 300-399; középérésű hibridek FAO 400-499; középkésői érésű hibridek FAO 500-599.

Igen korai érésű (FAO 200-299) szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 130-140 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérséklet-igény 14,5-15,5°C. A várható érési időpont a FAO számok nagyságától függően augusztus utolsó harmada, szeptember első harmada, szeptember első harmada, közepe.

Az ország északi és nyugati tájkörzeteiben főnövényként, az ország egyéb termőtalajain búza előveteményeként és másodvetésben termeszthetők. Vetésterületük arányát főleg az ország északi részein célszerű növelni.

Korai érésű (FAO 300-399) szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 140-150 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérsékleti igény 16,5-17,5°C. A várható érési időpont a FAO számok nagyságától függően szeptember második harmada, közepe és második fele.

Az ország nyugati és északkeleti termőtájainak nagyobb részén ezek a hibridek termeszthetők.

A fő kukorica-termőtájakon búza előveteményként is termeszthetők, de még korai másodvetésre is alkalmasak.

Középérésű (FAO 400-499) szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 150-160 nap; a FAO szám szerinti átlag hőmérséklet 19,5°C. A várható érési időpontok a FAO számok nagysága alapján: szeptember második fele, utolsó harmada és október eleje.

Ezek a hibridek a fő kukorica termesztő tájakon, az ország középső és déli részén termeszthetők. (Általában az országos vetésterület 80-85%-án beérnek.)

Középkésői érésű (FAO 500-599) szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 160-170 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérsékleti igény 20,5°C. A várható érési időpontok a FAO számok nagysága szerint: október első harmada, közepe és második fele.

Nagyobbrészt az ország délebbi termőtájain termeszthetők biztonságosan.

A fajtamegválasztás fontosabb irányelvei

Ismeretes, hogy a kukorica termesztés biológiai alapja a korszerű fajta és a kiváló minőségű vetőmag. Ezért nagy jelentősége van a megfelelő fajta-ellátottságnak és a hibridkukoricák szakszerű megválasztásának.

A fajták kiválasztásánál fontos, hogy a fajták értékét közvetlenül meghatározó tulajdonságokon kívül - mint a termőképesség, szárszilárdság, rezisztencia, stb. - a tenyészidő hossza, a vonalszám összetétel, a genetikai felépítettség szerint és az üzemi adottságoknak megfelelően válasszuk meg a hibridkukoricákat.

A fajtaellátottság, a hibridválaszték már kielégítő, mert megfelelő számú minősített hibrid áll a termelő üzemek rendelkezésére. (A minősített hibrideken kívül szaporításra engedélyezett hibridek is vannak.)

A hibridek kiválasztásának legfontosabb szempontjai a következők: a tenyészidő hossza, a vonalszám összetétel és a genetikai felépítettség.

A tenyészidő hossza szerinti fajta megválasztás. A hibridek tenyészideje és termőképessége között pozitív korreláció van, ezért a hosszabb tenyészidejű hibridek nagyobb termelésre képesek, mint a rövidebbek. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert a nagyobb termőképesség nem mindig realizálódik.

Ezért a tenyészidő szerinti fajta kiválasztásánál is a termésbiztonságot kell előtérbe helyezni; az a helyes, ha rövidebb tenyészidejű, biztonságosan beérő hibridet választunk. De az energiatakarékos betakarítás és tárolás is a korábban érő hibridek termesztését indokolja.

Mindig azokat a hibrideket válasszuk, amelyek tenyészidőben legjobban megfelelnek a helyi éghajlati viszonyoknak.

A tenyészidő szerinti fajta megválasztást még más tényezők is befolyásolják. Ilyenek az üzemszervezési körülmények, a vetésváltás, a munkacsúcsok széthúzása, a terület és a táblák adottsága, stb. Ha a növényi sorrendben a kukorica után búza következik, még az ország déli részén is célszerű korábban érő hibridet vetni.

Általában az a helyes, ha mind a szemes, mind a silókukoricából több eltérő tenyészidejű hibridet termesztünk.

Ennek a betakarítási munkacsúcsok széthúzásán kívül olyan jelentősége is van, hogy az eltérő tenyészidejű hibridek kritikus fenofázisai nem esnek egybe. Ezért az esetleges időjárási hatások sem érik egyformán az egész kukoricaágazatot.

A tenyészidő szerinti fajtaarányokat mindig a termőtáj és az ökológiai adottságok figyelembevételével kell megállapítani. De általános irányelvként elfogadható, hogy az üzemek vetésterületének kb. 60-70%-án a tájkörzet időjárásának legmegfelelőbb hibrideket kell vetni. A terület többi részén pedig egy érési csoporttal rövidebb és hosszabb tenyészidejű hibrideket célszerű megválasztani.

A vonalszám szerinti fajta megválasztás. Ismeretes, hogy a kétvonalas (SC) kombinációk termőképessége jobb, mint a három (TC) és négyvonalas (DC) hibrideké, vagyis a kétvonalas hibridek a legbővebben termő, legintenzívebb hibridkukoricák. A termőképesség azonban nem jelent mindig nagyobb jövedelmezőséget, mert a kétvonalas hibridek gyengébb alkalmazkodó képességűek.

Ezért az a helyes, ha csak intenzív körülmények között, jobb minőségű talajokon termesztünk kétvonalas hibrideket. Ahol a feltételek kedvezőtlenebbek, ott megfelelő arányban három vagy négyvonalas hibrideket válasszunk.

A genetikai összetétel szerinti fajta megválasztás. Ebben a vonatkozásban az a helyes, ha minél szélesebb genetikai alappal rendelkező hibrideket választunk. Így csökken a genetikai sebezhetőség, mivel eltérő módon reagálnak a károsító tényezőkre.

A fajta megválasztásnak még más tényezői is vannak, mint pl. az öntözési lehetőség és a termesztési cél.

Öntözésre csak az öntözést megháláló, jó állóképességű hibridek alkalmasak. Ezek rendszerint intenzív, jó öntözési reakciójú korai és középérésű hibridek. A közép késői érésű (FAO 500-as) hibrideket nem célszerű öntözni, mert nem érnek be időben.

A termesztési cél szerinti fajtaválasztás. Szemes kukorica termesztés céljára az a helyes, ha a felhasználást (ipari, abraktakarmány, stb.) és a betakarítás módját is figyelembe vesszük a hibridek megválasztásánál. Pl. ha teljes kukoricanövényt akarunk silózás céljára betakarítani, akkor vegetatívabb típusú hibridet kell választanunk.

A silókukorica termesztésre, ha csak lehet, olyan silóhibrideket válasszunk, amelyek jól tűrik az állománysűrítést és a nagy szártermés mellett megfelelő csőarányt, illetve szemtermést is biztosítanak.

Éghajlat és talajigény

Éghajlatigény. A kukorica eredményes termesztéséhez meleg, napfényes időjárást igényel. Melegigénye mellett a csapadékigénye is elég nagy. Különösen fontos a májusi meleg, a júliusi és augusztusi csapadék mennyiség, mivel vízigénye a címerhányás és a csőképzés idején a legnagyobb.

A kukorica csírázásához 10-12°C hőmérséklet szükséges, de a gyors és erőteljes fejlődéshez már 12-14°C-t igényel. Ha a kelés után a talajhőmérséklet 15°C-nál kisebb, akkor a levelek sárga színe jelzi, hogy a fejlődés leállt.

A zavartalan fejlődéshez meleget igényel az egész tenyészidőszak alatt. A tenyészidőszak alatti hőmérséklet-igény fajtától függően kielégíthető, ha a termőtáj éghajlati adottságának megfelelő tenyészidejű fajtákat termesztünk.

Hazánk éghajlata az egész ország területén - az északi hegyvidék és a Bakony kivételével - alkalmas a kukorica termesztésére. De nagy és biztos terméseket csak az ország déli részén érhetünk el, ahol a nyári átlaghőmérséklet 21-26°C között van. Ezért a fő kukoricatermő terület az ország termőterületének csak 60%-át teszi ki.

Nem csak a késői kitavaszodás és a hűvös május káros a kukorica fejlődésére, de a késői fagyok is nagy kárt okozhatnak a kukoricában.

A napfényes, meleg ősz kedvező a kukoricára, mert sietteti az érést, de a kora őszi lehűlések - fagyok - már károsak, mert gátolják a beérést, illetve kényszer-érést okoznak.

Talajigény. A kukorica, különösen a hibridkukorica jól alkalmazkodik a talajok eltérő tulajdonságaihoz. Ezért a kukoricát nem tartják talajigényes növénynek. De a nagy és biztos termések eléréséhez mélyrétegű, humuszban és tápanyagokban gazdag, középkötött talajokra van szükség.

Jó alkalmazkodó képessége következtében más talajokon is termeszthető. Jól terem a tápanyagokban gazdag öntés- és homoktalajokon, valamint a kötöttebb réti talajokon is, de itt fontos a talaj mélylazítása, mert a kukorica nagyon érzékeny a talajok légjárhatóságára.

A kukorica a futóhomokon, a sülevényes és nyirkos, levegőtlen talajokon, valamint a sekély termőrétegű talajokon nem termeszthető gazdaságosan.

A korai fajták termesztésére alkalmasak még a láptalajok és a termőszikesek is. De a szikes talajokon csak öntözéssel termeszthető eredményesen a kukorica.

Terület kiválasztás, növénytársítás és vetésváltás

Terület kiválasztás. A nagy teljesítményű gépek gazdaságos üzemeltetése a kukorica termesztésénél megkívánja a nagy táblák kialakítását. De szükség van a terület egyenletes, sima felszínének a biztosítására is, mert a nagy munkaszélességű gépektől csak egyenletes talajokon várhatunk jó minőségű munkát.

Növénytársítás. A kukorica, főleg azokkal a növényekkel társítható jól, amelyeknek a géprendszerei nagyobb részt azonosak a kukorica géprendszerével. A kukorica jól társítható az őszi búzával, szójával és a napraforgóval.

Vetésváltás. A kukorica nem igényes az előveteményekre sem. Ezért a növényi sorrendbe jól beilleszthető; még önmaga után - monokultúrában - is termeszthető.

A kukorica jól terem a talajokat gazdagító pillangós takarmánynövények után, de más növények után is vethető. A korábbi években rendszerint két gabona közé került; főleg az Alföldön volt elterjedve a kukorica utáni búza sorrend.

A kukorica-búza évenkénti váltásáról egyes üzemekben áttértek a bikultúrás - kukorica-kukorica búza-búza - vetésváltásra és a részleges monokultúrás kukoricatermesztésre.

Ha monokultúrában termesztjük a kukoricát, biztosítani kell a feltételeket is, melyek a következők: évenkénti tápanyag visszapótlás, betegségekkel és kártevőkkel szemben rezisztens fajták termesztése, - eltérő tenyészidejű hibridek rotációja - és a gyommentesség érdekében gyomirtószer rotáció.

A monokultúrán lényegében részleges monokultúrát kell értenünk, ahol néhány éves (3-4 év) kukoricatermesztés után más növény következik a kukorica után. A kukorica monokultúrából való kiváltására a silókukorica alkalmasabb, mint a szemes kukorica, mert jobb az elővetemény értéke.

A kukorica, mint elővetemény általában csak a tavaszi vetésű növények részére tekinthető jó előveteménynek. De a korábban érő kukoricák és a silókukorica már elfogadható elővetemény az őszi gabonák részére is.

Összefoglalva: a kukorica eredményesen termeszthető vetésváltásban és monokultúrában is, de a részleges monokultúra megfelelőbb, mint a teljes monokultúra. Mindig a természeti és üzemi adottságtól függően dönthető el, hogy milyen növényi sorrendben termesszük a kukoricát.

Tápanyagigény és trágyázás

A kukorica tápanyagigényes növény; nagy és biztos termések elérése csak tápanyagokkal harmonikusan ellátott talajokon képes. Ezért a szemes kukorica és a silókukorica tápanyagszükségletének kielégítése csak trágyázással, valósítható meg.

Tápanyagigény. A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye, vagyis az egységnyi termés előállításához szükséges tápanyagok mennyisége átlag adatok alapján azonos a MÉM NAK irányelvei szerinti mennyiségekkel. A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg szem és a hozzátartozó szárterméssel együtt 2,5 kg N; 1,1 kg P O ; 2,2 kg K O, vagyis 5,8 kg vegyes - NPK - hatóanyag, ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:0,9 körül alakul.

A silókukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg zöldtermés biztosításához 0,35 kg N; 0,15 kg P O ; 0,40 kg K O, amely 0,9 kg vegyes hatóanyag, és ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:1,1.

Nitrogén. A nitrogén nagyon fontos tápeleme a kukoricának, ezért a kukorica termésére igen nagy hatása van a N-ellátottságnak. A jó nitrogén ellátottság azonban nem csak a kukorica termését növeli, hanem erőteljes vegetatív növekedést is előidéz, ezért a N-túladagolás már káros, mert késlelteti a kukorica fejlődését és érését.

Foszfor. A foszfor is fontos makroelem a kukorica tápanyagellátásában. A termésre gyakorolt hatása többek között az, hogy növeli a csövön lévő szemek számát és nagyságát.

Kálium. A kálium a termésnövelésen kívül gyorsítja az érést és növeli a szárszilárdságot.

A nitrogén-, foszfor és kálium-ellátottsághoz szükséges tápanyag mennyiségek több tényezőtől is függnek. A fontosabb tényezők a következők: a kukorica fajlagos N, P, K műtrágya- hatóanyag igénye; a talajok tápanyag (NPK) ellátottsága és az elérhető termések nagysága.

Trágyázás. A kukorica tápanyagellátása csak trágyázással biztosítható. Ezért a kukorica alá megfelelő mennyiségű szerves- és műtrágyát kell adnunk, hogy a rendelkezésre álló víz maximálisan hasznosulhasson és a tápanyaghiány ne legyen a termés nagyság korlátozója.

Szervestrágyázás. A kukorica nagyon meghálálja a szervestrágyázást. A legmegfelelőbb szervestrágya az istállótrágya, de jól értékesíti az évelő pillangósok tarló- és gyökérmaradványait is. Az istállótrágyának és egyéb szervestrágyáknak a tápanyagpótló szerepük mellett a talajok szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős.

A kukorica alá ritkán tudunk teljes adagú, 30-40 t/ha istállótrágyát biztosítani. Ezért előtérbe kerül a féladagú istállótrágyázás. (A zúzott kukoricaszár is leszántásra kerül, ha nem takarítják be.)

A teljes adagú istállótrágyázás helyett gazdaságos az is, ha a kukorica alá féladagú istállótrágyát - 15-20 t/ha - adunk és azt a tápanyagigény fegyelembevételével műtrágyával egészítjük ki.

Az istállótrágyát leghelyesebb nyáron, vagy ősz elején kihordani és középmély, majd őszi mélyszántással a talajba dolgozni.

Műtrágyázás. A kukorica tápanyag ellátásában is nagy jelentősége van a korszerű műtrágyázásnak.

A szükséges tápanyagok mennyiségét mindenkor a várható termésnagyság és a talajok tápanyag-ellátottsága alapján kell meghatározni. Ebben nagy segítséget adnak a MÉM NAK szerinti trágyázási irányelvek és a konkrét talajvizsgálatok.

A kukorica fajlagos műtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - jó és közepes NPK ellátottságú talajokon: 20-30 kg N, 12-20 kg P O , 18-30 kg K O, amely 50-80 kg/t vegyes - NPK - hatóanyagnak felel meg, ahol a hatóanyagok aránya kb. 1:0,65:0,95 körül van.

A tápanyagok arányára vonatkozóan általános szabály, hogy külterjesebb viszonyok között általában a N mennyisége legyen a legnagyobb, de belterjesebb viszonyok között már a nitrogén és kálium aránya azonos legyen, a foszfor aránya pedig valamivel kisebb is lehet.

Figyelemmel a szemes és a silókukorica műtrágyázás irányelveire; az irányelvek lényegében azonosnak tekinthetők. De kisebb eltérések azért lehetnek, pl. a nitrogén-mennyiség a silókukoricánál jobban növelhető, mint a szemeskukorica termesztése során.

A silókukorica fajlagos műtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - zöldtermés biztosításához jó és közepes tápanyagellátottságú talajokon: 3,5-5,5 kg N, 1,5-3,5 kg P O , 2,5-5,5 kg K O, ami 7,5-14,5 kg/t vegyes hatóanyagnak felel meg, ahol az NPK arány kb. 1:0,55:0,90 körül van.

Összefoglalva, a szükséges műtrágya mennyiségek és a tápanyagarányok általában a következő tényezőktől függenek: a termesztési célnak megfelelő fajlagos műtrágyaigény hatóanyagokban - amelyek viszont a termőhely talajviszonyai és a talajok tápanyag ellátottsága szerint alakulnak-; és az elérhető, illetve tervezhető termésmennyiségek.

De a végleges mennyiségek még rendszerint módosulnak: az istállótrágyázás, az öntözés, és az elővetemények eltérő hatása miatt.

A tervezett műtrágya hatóanyag mennyiségek az elővetemények alapján a következőképpen módosíthatók: a hüvelyes és pillangós elővetemények esetén a N-mennyiség csökkenthető; a kukorica és napraforgószár, valamint gabonaszalma leszántásakor pedig a káliumot kell csökkenteni; gyengébb minőségű talajokon a kukoricaszár leszántásakor viszont plusz nitrogén adagolására van szükség.

A műtrágyázás ideje és módja. A kukorica műtrágyázásánál is az az általános irányelv, hogy a foszfor és kálium műtrágyákat - a talajok túlnyomó részén - alaptrágyázásra használják. Ezért rendszerint a nyári talajművelésekkel, vagy őszi mélyszántással keverik be a talajba.

A gyengébb minőségű, laza és sekély termőrétegű talajokon helyes, ha megosztjuk a foszfor és a kálium műtrágyázását is; felét ősszel, a másik felét pedig tavasszal szórjuk ki.

A nitrogén műtrágyákat általában megosztva adjuk ősszel és tavasszal. A megosztás a talajok összetétele - kötöttsége - alapján történik. A nitrogén nagyobb részét ősszel, kisebb részét pedig tavasszal adjuk a kötöttebb talajokon. A lazább és a sekély termőrétegű talajokon viszont fordítva van.

Szemes kukoricánál ősszel: 50-60%, illetve 30-40%, tavasszal pedig 40-50%, illetve 60-70%. Silókukorica termesztésekor ez módosul: ősszel 30-50%, illetve 25%, tavasszal 50-70%, illetve 75%.

A szemes kukorica és a silókukorica N-műtrágyázása abban is eltérhet egymástól, hogy a silókukorica alá tavasszal több nitrogén műtrágya adható.

Az ősszel kiszórt N-műtrágyát a többi alaptrágyához hasonlóan kell a talajba dolgozni. Ezért az őszi műtrágyázásra a lassan ható nitrogén műtrágyák is felhasználhatók.

A tavaszi N-műtrágyát és a gyengébb talajokon tavasszal adott foszfor és kálium műtrágyákat a vetés előtti vetőágykészítéssel egyidejűleg kell kiszórni és a talajba munkálni.

A starter trágyázást általában olyan talajokon érdemes alkalmazni, amelyek tápanyag ellátottsága közepesnél gyengébb, valamint ott, ahol nem adtuk tavasszal a N-műtrágyát. Ilyenkor a korszerű kukoricavetőgépekkel a vetéssel egymenetben célszerű 100 kg/ha könnyen oldódó, összetett vagy komplex műtrágyát adni.

Talaj-előkészítés

A kukorica termésnövelésének fontos tényezője a jó minőségű talaj-előkészítés, amely őszi talajművelésből és tavaszi magágyelőkészítésből és a szervestrágyázástól függően változik.

A kukorica szereti a légjárható, mélyen művelt talajt. Ezért eredményes termesztésének alapja az 52-56%-os pórustérfogatú talaj, amely rendszerint csak a megfelelő mélységű talajműveléssel, jó minőségű őszi, vagy nyárvégi mélyszántással érhető el. A mélyszántásnak a talaj művelésén kívül fontos szerepe van az évelő gyomok és a rovarkártevők irtásában is.

Az őszi és a nyárvégi mélyszántás mélysége mindig a talajtípustól, a termőréteg vastagságától és a éghajlati viszonyoktól függ. Jó minőségű vályogtalajokon, ahol az előző 1-2 évben 30 cm körüli mélységben művelték meg a talajt, elegendő, ha 22-25 cm mélyen szántunk.

Az erősen kötött, lazításra szoruló talajokon jobb eredmény érhető el, ha 25 cm körüli mélyen szántunk és altalajlazítóval mélyen meglazítjuk a talajokat. A kukorica a mélyítő művelést is terméstöbblettel hálálja meg, valamennyi kukoricatermesztésre kedvező talajtípuson.

Kalászosok után - amennyiben a talaj 3 éven belül nem volt mélyen művelve, vagy egyéb okok miatt a talaj tömődött - nagyon fontos a 30 cm körüli mélyszántás, vagy a középmély lazítás. A sekély termőrétegű talajokon csak középmély lazítással végezhető el a mélyművelés.

A későn lekerülő elővetemények után általában csak szántásos talajelőkészítés végezhető. Amennyiben elmarad a szántás és nehézkultivátorozást végzünk - különösen zúzott szármaradványok esetén - a kultivátorozást kétszer kell elvégezni.

A talaj-előkészítés ideje és módja rendszerint az elővetemények lekerülésének az idejétől függ. A korán lekerülő gabonák után tárcsával végezzük el a tarlóhántást, majd gyűrűshengerrel zárni kell a talajt. Ha istállótrágyázunk, ezt követheti az istállótrágya és az alapműtrágyák leszántása, majd az őszi mélyszántás elvégzése. A tarlóhántás el is hagyható az istállótrágyát és az alaptrágyákat nyárvégi, vagy őszi mélyszántással dolgozzuk be a talajba.

Későn lekerülő elővetemények esetén az alaptrágyák kiszórása után - tarlóhántás nélkül - következik a mélyművelés, amely a talajadottságoktól függően vagy csak szántás, vagy altalajlazítás és szántás is lehet.

A nyárvégi és a korábban végzett őszi mélyszántásokat célszerű még az ősszel elmunkálni; csak a lejtős területek legyenek kivételek, ahol az ormosszántás talajvédő hatására szükség van.

A szántást, ha csak lehet, mindig kövesse az osztóbarázdák behúzása és a talajok elművelése, hogy tavasszal alkalmas legyen a talaj elművelése, hogy október közepéig, végéig el kell művelni és le kell zárni a szántásokat.

Ha az őszi mélyszántást nem lehet időben elvégezni, akkor a tavaszi szántás elkerülhetetlen, de tavasszal már nem szabad mélyen szántani. Egyébként csak a láptalajokon szabadna a kukorica alá tavasszal szántani.

Tavaszi magágykészítés. A magágykészítésnek igen nagy jelentősége van, mivel a megfelelő tőszám és az egyenletes növényállomány, valamint az eredményes vegyszeres gyomirtás megvalósításának is a jó minőségű vetőágy az előfeltétele.

Tavasszal, mihelyt a talajra lehet menni, végezzük el a simítózást. Ha a simító nem végez kielégítő munkát, sekélyen járatott kombinátorral - esetleg fogassal - is lezárható a talaj.

A magágykészítés munkagépe a kombinátor, melynek munkája a következőkben foglalható össze: lezárja a talajt; a vetőmagvak befogadására és csírázására alkalmas vetőágyat és egyenletes talajfelszínt hoz létre.

Általában többszöri kombinátorozásra van szükség a jó minőségű magágy előkészítése érdekében. Ezért a kombinátorozás gyomirtó hatása is jelentős. A kombinátorozást a vetés mélységéig kell végezni.

Ha a talajok őszi elmunkálása, lezárása elmarad, a kombinátor tavasszal már nem végez kielégítő munkát. Ezért ilyenkor szántóföldi kultivátort vagy ásóboronát használjunk a vetőágy készítésére; ez utóbbira főleg a kötött talajokon van szükség. A tárcsa tavaszi használatát lehetőleg kerülni kell.

A szemes kukorica és a silókukorica talajelőkészítése értelemszerűen mindenben azonos, legfeljebb a silókukoricánál lehetnek kisebb eltérések, ha másodvetésben termesztjük.

Vetés

A vetőmag előkészítése. Ismeretes, hogy a hibridkukoricák mellett a kukoricatermesztés biológiai alapja a kiváló minőségű vetőmag. A hibridkukorica vetőmagot a termelő üzemek teljesen előkészítve - magnagyság szerint kalibrálva és csávázva - kapják a vetéshez. Ezért a vetőmag előkészítésére az üzemben már nincs szükség.

Az utóbbi években a kukorica-vetőmagnak mint értékmérő tulajdonságnak: a Cold-teszt vizsgálata terjedt el. (A Cold-teszt % nem más, mint a termőhelyi körülmények között vizsgált csírázóképesség.) Minél nagyobb a vetőmagvak Cold-teszt %-értéke, annál jobb a minőségük.

Vetésidő. A kukorica vetése akkor kezdődik el, amikor a talaj a vetés mélységében a déli órákban 12°C-ra melegszik. Általában akkor kezdhető el a vetés, ha a talajhőmérséklet tartósan eléri a 10-12°C-ot. Ez rendszerint április 15-20-a körül szokott bekövetkezni. Az optimális vetésidő hazánkban a talajok felmelegedésétől függően április 15-30-a között van.

Az ország déli részein valamivel korábban, az északi és nyugati részeken későbben lehet elkezdeni a kukorica vetését. Főnövényként általában április közepétől május 5-10-ig, másodnövényként pedig május végéig vethető a kukorica.

A silókukorica optimális vetésideje azonos a szemes kukoricáéval. De ha másodvetésben termesztjük, még a nagyon rövid tenyészidejű hibrideket is legkésőbb július elejéig el kell vetni. Öntözés nélkül azonban csak a májusi másodvetés biztonságos.

Az optimális vetésidő betartása azért fontos, mert ha túl korán vetünk, vontatott lesz a csírázás és különösen a gyengébb Cold-teszt értékű vetőmagvak esetében hiányos lesz a vetés. De megkésni sem szabad a vetéssel, mert a későn vetett kukorica sokat szenved a nyári szárazságtól és kevesebbet terem, mint ha optimális időben vetették volna.

Vetésmélység. A vetés mélysége is több tényezőtől függ. A fontosabb tényezők a következők: a vetés időpontja, a talaj nedvességtartalma, a talaj kötöttsége, a vetőmag nagysága és a Cold-teszt %.

A vetésmélység általában 5-10 cm között váltakozik; kötöttebb talajokon és korábbi vetésnél, valamint ha kisebb a vetőmag, 5-6 cm; lazább talajokon, későbbi vetés esetén, és ha nagyobb a vetőmag, 6-10 cm körül van.

Tenyészterület az állománysűrűség. Ismeretes, hogy a hektáronkénti tőszám és a kukorica termése között szoros összefüggés van.

Ezért a tenyészterület-nagyság, a területegységre jutó optimális növényszám nagy hatással van a kukorica termésmennyiségére és minőségére.

Nagyon jelentős a fajtára jellemző és a környezetnek megfelelő állománysűrűség, mert az optimálisnál kisebb és nagyobb tenyészterület egyaránt káros a kukorica termésére.

A tőszámnak az optimumig való növelése sem mindig kedvező, mert a hektáronkénti termés ugyan nő, de a növények egyedi termése és az ezerszemtömeg már csökken. Ezért a túlzott mértékű tősűrítés rontja a termesztés biztonságát és a kukorica minőségét.

Az állománysűrűség nagyságát is több tényező határozza meg. A fontosabb tényezők a következők:

A termőhely éghajlat- és talajviszonyai. Az éghajlati tényezők közül különösen a csapadék mennyiségének és eloszlásának van nagy jelentősége az állománysűrűség mértékére.

A talajviszonyok közül a tápanyagellátottság és főleg a talajok vízgazdálkodása jelentős. Ezért jó vízgazdálkodású talajokon hektáronként 5-10 ezerrel nagyobb tőszámmal termeszthető a kukorica, mint a gyengébb vízgazdálkodású talajokon.

A talajok felvehető tápanyag-tartalma is fontos. Általános irányelv, hogy a nagyobb állománysűrűség termésnövelő hatása csak a megfelelő tápanyag ellátottságú talajokon realizálódik, egyébként terméscsökkenés következik be.

Ha öntözzük a kukoricát, általában 20-25%-kal növelhető a hektáronkénti tőszám. Tehát öntözéses termesztés esetén nagyobb állománysűrűséggel termeszthetők a hibridkukoricák, mind a szemes, mind a silókukorica-termesztés esetében.

A kukorica fajták, illetve a különböző hibridek tenyészterületigénye. Korábban általános szabály volt, hogy a rövidebb tenyészidejű kukoricák kisebb, a későbben érő - nagyobb testű - fajták nagyobb tenyészterületet igényelnek.

Tehát az optimális tőszám és a tenyészidő hossza között is szoros kapcsolat volt. Ez a kapcsolat azonban a korszerű hibridkukoricák termesztése során módosult.

A jelenleg termesztésben lévő hibridek tőszám sűríthetősége jobban függ a genotípustól, mint a tenyészidő hosszától. Ma már számos olyan hosszabb tenyészidejű hibridet termesztünk, amely ugyan olyan jól tűri a nagyobb állománysűrűséget, mint a korábban érő hibridek. Ezért jelenleg a talajok és hibridek tulajdonságaitól és az időjárástól függően 50-75 ezer tő/ha intervallumban célszerű termeszteni a hibridkukoricákat.

A tenyészterület-igényen kívül fontos a hibridkukoricák tőszámsűríthetőségének és tőhiánykiegyenlítő-képességének az ismerete is. Az utóbbinak főleg akkor van nagy jelentősége, ha tőhiányos - egyenlőtlen tőtávolságú - a vetés.

A szemes kukorica és a silókukorica közt az állománysűrűségben van a legnagyobb különbség; a silókukorica tőszáma a nagyobb.

A silókukorica optimális tőszáma (tő/ha) kb. 15-20%-kal legyen csak több, mint ugyanazon a termőhelyen a szemes kukoricáé.

Természetes, hogy egyes fajták esetében ezek a tőszámok módosulnak, vagyis a silóhibridre jellemzően alakulnak. A korábbi években lényegesen nagyobb állománysűrűséggel termesztettük a silókukoricát hazánkban.

A tenyészterület nagysága mellett fontos a tenyészterület alakja is, mivel ez határozza meg azt, hogy milyen térállásban és elosztásban termesztjük a kukoricát.

Vetésmódok. A vetésmódok azért jelentősek, mert a sor- és tőtávolságon kívül az egyedi tenyészterület alakját is meghatározzák.

Soros vetés. A kukorica legrégibb vetésmódja a hagyományos soros vetés. Előnye, hogy mindenütt - kis gazdaságokban is - alkalmazható. Hátránya, hogy nagy a vetőmag és a kézimunkaerő szükséglete.

A soros vetés gabonavetőgépekkel is végezhető, de ekkor az egyenlőtlen és sűrű növényállományt ritkítani kell. Hazánkban a soros vetés sortávolsága általában 70 cm. Azokon a talajokon, ahol csak mechanikai módszerekkel valósítható meg a kukorica ápolása, 70 cm helyett 100 cm-ig bármely sortávolságra vethető a kukorica.

Jelentőségének megfelelően a továbbiakban csak a szemenkénti vetéssel foglalkozunk.

Szemenkénti vetés. A kukorica legkorszerűbb vetésmódja a - korszerű kukoricavetőgépekkel végezhető - szemenkénti vetés. A szemenkénti vetés sortávolsága az alkalmazott vetőgépektől függően 70, vagy 76,2 cm, de 75 cm-re vető kukoricavetőgépek is vannak a gyakorlatban.

A szemenkénti vetés lényege az, hogy - a vetőmagvak minőségétől függően - csak annyi vetőmagot vetünk el, ahány növényszámot (tő/ha) az adott termőhely viszonyai között - a hibridek tenyészterület igényét is figyelembe véve - optimálisnak tartunk.

Így lényegében a vetőmag mennyiségekkel szabályozzuk az egy hektárra szükséges tőszámot, vagyis a hibridekre jellemző állománysűrűséget. Ezért nagyon nagy jelentősége van a megfelelő vetőmagmennyiségnek, illetve a kivetendő vetőmagvak számának (db/ha), mert ettől függ a szükséges növényszám (tő/ha).

A szemenkénti vetésnek a már említetteken kívül még számos előnye van, melyek a következők: kevesebb a vetőmagszükséglet; nincs szükség tőszám beállítására; a tervezett növényszám - a kívánt állománysűrűség - vetőmagmennyiségekkel jobban és olcsóbban szabályozható, mint az egyeléssel.

A szemenkénti vetés főbb előfeltételei a következők: kiváló csírázóképességű, nagy Cold-teszt % értékű, kalibrált és csávázott vetőmag; a kártevő lárvák számától függő talajfertőtlenítés; jól előkészített magágy és korszerű kukoricavetőgép.

A vetőmagmennyiség. Ismeretes, hogy a vetőmagmennyiség a vetésmód és a vetőmag csírázóképességén kívül legnagyobbrészt az állománysűrűségtől, a termő tőszámtól függ. A termő tőszám pedig a csíraszámtól, illetve a kivetendő szemszámtól (a vetőmag db/ha) függ. Ezért a vetőgépen a tőtávolságot mindig a sortávolságtól és a szükséges vetőmag számától függően kell beállítani.

A vetőmagszükséglet kg/ha pedig a vetőmag ezerszemtömegétől és a kivetendő magszámtól függ. A vetőmagszükségletek: szemes vetésénél pedig rendszerint 20 kg/ha felett vannak.

A súlyszerinti vetőmagszükségletek eltérése azért is jelentős, mert a hibridkukorica vetőmagvak nagysága erősen függ a változattól, a hibridek előállítási módjától (SC, TC, DC), valamint a frakciók méretétől. Az SC hibrideknek általában kisebb szemtermésük van, mint a TC és a DC hibrideknek.

Talajfertőtlenítés. Ha a talajlakó kártevők száma a küszöbérték felett van, talajfertőtlenítésre van szükség. A szerek kijuttathatók a teljes felületre, de helyesebb, ha a korszerű kukoricavetőgépekkel, a vetéssel együtt adjuk.

Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés

A kukorica nagyon érzékeny a gyomok kártételére, ezért az ápolás legfőbb célja a gyomirtás. Így a kukorica agrotechnikai tényezői közül a növényápolás jelentősége igen nagy, mivel a gyommentességek kiemelkedő szerepe van a termésnövelésben.

Mechanikai ápolás. A kukorica mechanikai ápolásának a korszerű termesztési technológiákban ma korlátozott jelentősége van, de a jövőben a környezet terhelésének csökkentése miatt növekszik a jelentősége. Nagyobbrészt csak a kisgazdaságokban alkalmazzák, ahol a mechanikai ápolómunkák a sor és sorközi kapálásokból és a soros vetés ritkításából állnak.

A kapálások száma általában a gyomosodástól és az időjárástól függ. A kétszeri kapálás általánosnak tekinthető, de néha a harmadik kapálásra is szükség van.

A mechanikai ápolás módszereire a jelenlegi technikai szinten ritkán van szükség a nagyüzemi kukoricatermesztés során. Általában csak akkor és olyan helyeken, ahol a vegyszeres gyomirtás hatása különböző okok miatt elmarad.

Ilyen helyeken rendszerint sorközi kultivátorozásra van szükség. De nagyon vigyázzunk, mert az indokolatlan kultivátorozásoknak csak negatív hatásai vannak. (Csökken a tőszám és megbomlik a gyomirtóvegyszer által kialakult réteg.)

A kukorica vegyszeres gyomirtása jelenleg elég bonyolult és nagy hozzáértést igénylő feladat. Bonyolultsága azonban nem csak abban kereshető, hogy sokféle gyomirtószer használható a kukorica kémiai gyomirtásával, hanem a felhasználás ideje és módja is változó.

A gyomirtás módját, a felhasználásra kerülő gyomirtószereket mindenkor a gyomfelvételezési eredmények és a talajadottságok alapján kell megválasztani. Figyelembe kell venni, hogy a táblákon milyen gyomfajok fordulnak elő tömegesen és az uralkodó gyomfajokhoz igazítva kell meghatározni a gyomirtószereket és szerkombinációkat.

Ezért a kukorica - a silókukorica - vegyszeres gyomirtása is az, előforduló gyomnövények és a különböző hatóanyagtartalmú gyomirtószerek alapján csoportosítható.

1. Az évelő és a magról kelő egyéves gyomokkal fertőzött területek gyomirtása. Több éves kezelés, ezért a területen az utóhatás miatt legalább 2-3 évig csak kukorica termeszthető.

2. A magról kelő egyéves gyomokkal fertőzött területek gyomirtása.

3. Növényváltásra kerülő területek vegyszeres gyomirtása.

4. A kikelt kukorica vegyszeres gyomirtása. Abban az esetben, ha az alap kezelésre használt gyomirtószerek hatása nem kielégítő, állománykezelésre van szükség. (Postemergens permetezés).

A permetezések nagyon nagy figyelmet követelnek, mert a gyomok fejlettségén (2-3 leveles állapot) kívül a kukorica fejlettségét is figyelembe kell venni. (Tervezés esetén helyes, ha a kukorica területének 20-30%-ára felülkezelést tervezünk.)

Az egy vegetáció gyommentességét biztosító herbicidek használata az ajánlott. A herbicidfajtát évente váltsuk, hogy a gyomok rezisztenssé válását elkerüljük.

Vetésváltás nélküli termesztésében indokolt lehet a több évre is ható herbicidek használata.

Terméscsökkentő gyomnövényei a fenyércirok, a parlagfű, a libatopfajok, a disznóparéj fajok, a kakaslábfű, a vadköles, a tarackbúza, a csillagpázsit, a hamvas szeder, az apró szulák és a csattanó maszlag.

Rezisztens gyomok elszaporodása esetén kalászosokkal vagy egyéb növényekkel kell váltani a kukoricát.

A silókukorica és a szemes kukorica vegyszeres gyomirtása lényegében azonos, de a szemes kukorica kényesebb a gyomosodásra, mint a silókukorica, amely a nagyobb tőszámával jobban árnyékolja a gyomokat, ezért a gyomirtószerek megválasztása és használata is egyszerűbb.

De ha másodvetésben termesztjük a silókukoricát, a vegyszeres gyomirtás hatékonysága már romlik.

A kukorica betegségei közül a legszámottevőbb a golyvásüszög, a levél foltosság, a baktériumos levélfoltosság és a fuzáriózis, ami támadhat szárat, csövet és szemet. A jól csávázott vetőmag elegendő védelmet nyújt.

Kártevői közül a bagolypillék, a levéltetvek, a földibolhák, a frilégy, a kukoricabarkó, a kukoricamoly a leggyakoribbak. A kukoricamoly szaporodását mérsékeli a május elején megmaradt kukoricaszár elégetése. A fácánok ellen a csávázott magra vadriasztó szer rávihető.

Öntözés. A kukorica jó alkalmazkodó képessége ellenére meghálálja az öntözést. Az öntözés nemcsak növeli a termést, hanem lehetőséget biztosít a termésszint tartására is.

A kukorica elég gazdaságosan használja fel a talajok vízkészletét, mégis a vízigényes növényekhez tartozik, mivel átlagos körülmények között 1 kg szárazanyag előállításához 300-400 kg vizet párologtat el. Ezért az öntözést mindig a talaj nedvességtartalmához és a növény fejlődéséhez kell igazítanunk.

Általában háromszor öntözzük a kukoricát: először a címerhányás előtt, június végén-július elején; másodszor a nővirág megjelenésekor, július közepén-második felén; harmadszor a szemképződés kezdetén, augusztus elején.

Az öntözővíz mennyiség, az alkalmazandó víznorma a talajok víztartalmától és az öntözési módtól függ. Általános irányelv a talajok 35-40 cm mélységig való beáztatása. Ez esőszerű öntözésnél 40-70 mm körüli öntözővíz. De barázdás öntözés esetén 10-20%-kal nagyobb öntözési normára van szükség. (Barázdás öntözés alatt mélybarázdás öntözést kell érteni.)

Betakarítás és tárolás

Betakarítás. A kukoricát teljes érésben kell betakarítani amikor a szemek nedvességtartalma 30-36% körül van. Biológiai érettség előtt azért nem célszerű betakarítani, mert a szemek tápanyagtartalma még nem alakult ki; a szemek még rosszul morzsolhatók, ezért nagy a szemtörés aránya. De lényegesen nagyobb lesz a szárítás költsége is.

A megkésett betakarítás sem kedvező, a nagyobb mérvű szárdőlés miatt nő a betakarítási veszteség és erősen csökken a szár takarmányértéke is.

A biológiai érés után a szemek nedvességtartalma fokozatosan függ, mivel a hibridek vízleadó képessége változó.

A kukorica betakarítási ideje az érésen és a nedvességtartalmon túl nagymértékben a tartósítás és a tárolás módjától függ. Ezért a fajták vízleadó képessége is másként ítélhető meg akkor, ha a kukorica szárításra, vagy nedves tárolásra kerül.

Hazánkban a fajták tenyészidejétől és vízleadóképességétől függően szeptember és október a kukorica optimális betakarítási ideje. Ha az üzemekben megfelelő a fajtaarány, akkor a betakarítás folyamatosan, munkacsúcsok nélkül végezhető.

A silókukorica betakarítási ideje is több tényezőtől függ. Főbb tényezők a következők: a silóhibridek tenyészideje, a vetésidő és az érettségtől függő szárazanyagtartalom.

Ha tejes-viaszérésben - kisebb (20-25%) szárazanyagtartalommal - takarítjuk be a silókukoricát, nagy lesz a zöldtermés, de kevesebb lesz a betakarított keményítőérték, vagyis kisebb takarmányértéket képvisel, mint ha később takarítottuk volna be.

Ezért az utóbbi években az a helyes betakarítási időpont, amikor az egész kukorica növény 30-40% - átlagosan 35% - szárazanyagtartalommal rendelkezik. Ez általában a késői viaszérésnek felel meg.

A betakarítási módok.

A kukorica betakarítható kézzel vagy géppel. Jelenleg csak a kis gazdaságokban és a tenyészkertekben takarítják be kézzel a kukoricát. A gépi betakarításnak pedig nagyon sokféle módja terjedt el a gyakorlatban.

A fontosabb betakarítási módok a következők: csöves betakarítás, morzsolásos betakarítás, (CCM) és a leveles, kukoricacső-zúzalék készítés (LKS), kukoricaszem-csutka keverék készítés és teljes növénybetakarítás.

Csöves betakarítás. A csöves betakarítás csőtörő-fosztó gépekkel végezhető. A gép egy menetben letöri, megfosztja és pótkocsiba rakja a csövet, a szárat levágja, felszecskázza és szállító járműre vagy tarlóra fújja.

A csöves betakarítás erősen lecsökkent, alkalmazása nagyobbrészt csak a kis gazdaságok, a háztáji területek egy részére és a vetőmag kukoricára korlátozódik.

Morzsolásos betakarítás vagy szemes betakarítás szántóföldi morzsolással. A nagyüzemi kukoricatermesztési technológiákban legnagyobbrészt morzsolva takarítják be a kukoricát. A betakarítás kukoricacső-törő adapterrel felszerelt arató-cséplő gépekkel végezhető.

Ez a betakarítási mód nemcsak azért gazdaságos, mivel morzsoltan kerül betakarításra és tárolásra a kukorica, hanem azért is, mert a gabonakombájnokkal a kukorica betakarítása is elvégezhető.

A szem csutka keverék (CCM) betakarítása. A CCM-et abrak minőségű koncentrált takarmánynak minősítik, amely olyan termék, ami a kukoricaszem mellett a csutka 40-60%-át tartalmazza. A kombájnra szerelhető adapterrel a szem és a csutka megfelelő arányban együttesen betakarítható.

Nedves tartósításra azok a hibridek alkalmasak, amelyek nagyobb nedvesség mellett érnek, a szárazanyag beépülése a szembe hosszabb ideig elhúzódik és lassúbb a vízleadásuk. A nedves tartósításra optimálisak a 28-30% szemnedvességet hosszú ideig tartó hibridek. A betakarítás időpontja itt a szemtelítődés utolsó szakaszában, illetve a biológiai érés időszakában van, amikor egységnyi területről a maximális tápanyaghozam takarítható be.

A kombájnokra felszerelhető dobbetétek és a dobkosár az intenzív csutkaaprítást végzi. A rosta- és szalmarázó betétek pedig a csutkanyerés arányát biztosítják.

A CCM-ként történő betakarítás elsősorban olyan üzemeknek ajánlható, ahol a korai fagyok miatt a kukoricát nagy nedvességgel kénytelenek betakarítani, vagy ahol a megkésett vetés miatt nagy a betakarításkori nedvességtartalom.

Csuhéleveles-csőzúzalék betakarítása. A csőzúzalék elsősorban a kérődző állatok takarmányozására alkalmas, amivel a szárazkukorica-abrak részben helyettesíthető. A csőzúzalék elsősorban a kifejlett érett szemeket tartalmazza, és ezenkívül a csutka, a csuhé és a levél kisebb hányada is belekerül a zúzalékba.

A csőzúzalék készítésének, betakarításának legkedvezőbb időpontja a biológiai érés időszaka, amikor a szem nedvességtartalma 25-28%.

A betakarításra olyan szecskázógépeket használhatunk, amelyeket csőtörő adapterrel szerelhetünk fel. Az adapter által letört csövek a szecskázódobba kerülnek. A szecskázódob a csöveket feldarabolja, majd a zúzókosár segítségével tovább aprítja. A különböző lyukméretű zúzókosár alkalmazásával az aprítás minősége, a szemek aprítása pedig a szemtörő rostával szabályozható (Hesston 7600, Hesston 7160 stb.). A szecskahossz 10-20 mm legyen, a csutkafrakció 10 mm alatt maradjon. Az ép szemek aránya az 5%-ot ne haladja meg. Kerülni kell a finom aprítást, hogy a gépek tömegteljesítménye ne csökkenjen. Állat-egészségügyi okok miatt sem célszerű a túlaprítás.

A teljes kukoricanövény betakarítása. Ha a teljes növényt takarmányozásra, pl. silózásra akarják használni, a betakarítás legcélszerűbb módszere a teljes kukoricanövény szecskázott-zúzott betakarítása.

A teljes kukoricanövényt hagyományos silózással és zúzva lehet betakarítani. De a zúzott betakarításra csak a kukorica nagyobb szárazanyag-tartalma esetén van szükség.

A betakarítás lényege az, hogy a szemes kukorica és a silózás céljára termesztett teljes kukoricanövényt akkor takarítják be, amikor a teljes növény szárazanyag-tartalma 30-40%-os; a szem nedvesség tartalma pedig 36-42% között van. Betakarítására - a csőzúzalék készítéshez hasonlóan - csak azok a járvaszecskázó gépek alkalmasak, amelyeknek a szecskázódobja zúzókosárral is felszerelhető.

Ezek szerint a silókukorica korszerű - nagyobb szárazanyagtartalommal történő - betakarítása mindenben azonos a teljes kukoricanövény betakarításával. De ha kisebb szárazanyag-tartalommal - a hagyományos silózással - takarítjuk be a silókukoricát, akkor zúzókosár nélküli, közönséges járva szecskázó gépekkel is betakarítható.

A kukoricaszár betakarítása és hasznosítása. A kukoricaszár betakarításának nagyon nagy jelentősége volna, mivel felhasználása sokoldalú. Ha jó minőségben takarítják be, takarmányozásra is alkalmas, de almozásra és fűtésre is használható.

A kukoricaszár veszteségmentesen csak a csöves, a kézi és a teljes növény betakarításakor takarítható be. A csőtörő adapteres betakarítások után a roncsolt állapotban visszamaradt kukoricaszárat csak részben lehet betakarítani.

Tárolás. A kukorica betakarítása és tárolása között összefüggések vannak, ezért a kukorica tárolása a betakarítási módoktól függ. A fontosabb tárolási módok a következők: csöves kukorica tárolás, szemes kukorica tárolás, teljes kukoricanövény, kukoricacsőzúzalék és nedves szemeskukorica-zúzalék erjesztéses tárolása, azaz silózása.

A csöves kukorica tárolása. A csöves kukorica leggyakoribb tárolási módja a górékban való tárolás, de góré hiányában vékony rétegben, szellős padlásokon és más helyiségekben is tárolható.

A szemes kukorica tárolása. A kombájnnal betakarított, nagy nedvességtartalmú, morzsolt kukorica általában kétféleképpen tárolható: a szárítás utáni tárolással és a nedves tárolás különböző módszereivel.

Szárítás és tárolás. A kukorica nagyobb részét morzsolásos technológiával takarítják be és száraz szemes takarmányként hasznosítják. Ezért a kukorica termés nagy részét szárítani kell.

A szárítás különböző típusú és teljesítményű szemestermény-száritókban végezhető. A szárítás körültekintő munkát igényel, mert a kukorica lassan szárítható gabonaféle. A kukoricát általában 14-15%-os nedvességtartalomig kell szárítani.

A kiszárított kukorica toronytárolókban vagy vízszintes tárolószínekben, és más, e célra alkalmas helyiségekben tárolható.

A morzsolt kukorica nedves tárolása. Az energiatakarékos nedves tárolásnak és a kukorica felhasználásának többféle módja terjedt el a gyakorlatban.

A fontosabb tárolási módok a következők: légmentes - széndioxidos - tárolás, toronysilókban, szigetelt falú horizontálsilókban, fóliaborításos vermekben, stb.; vegyszeres tárolás - a nedves kukoricaszem propionsavas tartósítása - a tárolás egyszerű épületekben, halomban is megvalósítható.

Az erjesztéses tárolások. Az erjesztéses tárolás vagy silózás. A szecskázott és zúzott teljes kukoricanövényt és a silókukoricát, valamint a csőzúzalékot, stb. általában az áthajtó rendszerű horizontálsilókban lehet leggazdaságosabban erjeszteni, illetve tárolni. Célszerű fóliával a siló fenéklapját is borítani mind a légveszteség mind a beton melegítése végett. A megfelelő tömörítésről gondoskodni kell, hogy a kívánatos 1,5% tejsavtartalom kialakuljon. Egy-egy silóteret max. 5-6 nap alatt kell betölteni A szilázs tetejét kettős fóliával, közötte homokkal kell fedni.

A hibridkukorica-vetőmag termesztése

A hibridkukorica vetőmagot hazánkban több hibrid-vetőmag üzemben, un. hibridüzemben dolgozzák fel. A hibridüzemek a hibridek vetőmagját a termelőüzemekben szerződéses alapon termeltetik meg.

A hibrid vetőmag-termesztés agrotechnikája hasonló, de több vonatkozásban mégis eltér a közönséges kukorica termesztésétől. Az eltéréseket csak röviden ismertetjük.

Terület-kiválasztás. Hibrid-vetőmagtermesztésre csak tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajok alkalmasak. A terület kiválasztásánál be kell tartani még az izolációs távolságot is. Ez az árutermesztésre szánt vetőmag előállításakor minimum 300 m, alapanyagelőállítás esetén pedig 500 m.

Talajelőkészítés és trágyázás. Lényegében azonos, mint a szemes kukoricáé, csak ha lehet, még gondosabban kell végezni. A tápanyag mennyiségek azonosak lehetnek, de a tápanyagok aránya már változhat, mivel itt a foszfor és a kálium megfelelő aránya fontosabb, mint a szemes kukoricánál.

Vetés. A vetés - az anya és apasorok váltakozása miatt - erősen különbözik a szemes kukorica vetésétől. Az anya és apasorok aránya 2:1, vagy 3:1, elrendezése pedig 4:2, 6:3 vagy 12:4. Az arány általában az apa címerében termelt virágpor mennyiségétől függ.

Az apasorok számát megszabja még az is, hogy milyen gép áll rendelkezésre az apasorok - virágzás utáni - betakarításához. Az apasorok számát általában a betakarítógépek munkaszélessége, az anyasorok számát viszont a betakarítógépek típusa határozza meg.

Követelmény még az is, hogy a tábla szélén mindig apanövények legyenek. Az apasorok felismerése céljából az apafajta vetőmagja közé napraforgó vetőmag is keverhető.

Ápolás. A gyomirtás érdekében végzett ápolómunka ugyanaz, mint az áru kukoricánál, de fitotoxikusság miatt a gyomirtószerek megválasztására jobban kell ügyelni,

Az ápolás speciális munkái. Az anyasorokat fattyazni és címerezni, az apa és az anyasorokban pedig idegenelni kell. Az idegenelés több lépcsős folyamatos munka, amelyet az előszelekcióval kell megkezdeni: az előszelekció során el kell távolítani az eltérő típusú és fejlettségű növényeket. (Az előszelekció összekapcsolható a tőszámbeállítással.) Az előszelekció után a szárbainduláskor és a címerek megjelenése előtt is idegenelni kell a növényállományt.

A címerezés a hibrid-vetőmagtermesztés legfelelősségteljesebb munkája. A címerezés két részre osztható: az előcímerezésre és tulajdonképpeni címerezésre. Az előcímerezést akkor kell megkezdeni, amikor a címerek már jól kitapinthatók, és ha lehet, minél kevesebb levelet távolítsunk el az előcímerezés során.

Az előcímerezést általában egy héten belül követi a teljes címerezés, amikor minden címert el kell távolítani az anyanövényekről.

Betakarítás. Vigyázni kell, hogy az apasorok termése ne keveredjen az anyasorok terméséhez. Ezért elterjedt az a gyakorlat, hogy az apasorokat a megtermékenyülés után kivágják.

Az anyasorok termése betakarítható kézzel és géppel. Gépi betakarításra csak az önjáró csőtörő-fosztó betakarítógépek használhatók.

Betakarítás után az eltérő típusú csöveket ki kell válogatni, majd a termést a hibridüzembe kell szállítani.

A hibridüzemben történik a hibridvetőmag teljes feldolgozása. A feldolgozás szakaszai: a válogatás, vagy szelektálás; szárítás (41-43°C-on 13% nedvességtartalomig); morzsolás.

A morzsolt kukorica további feldolgozása: előtisztítás, majd megfelelő rosták segítségével - szélesség és vastagság szerinti - osztályozás. Ezt követi a hosszúság szerinti kalibrálás és végül az osztályozott vetőmagot csávázzák, fémzárolják, valamint automata mérlegen egalizálva zsákolják.