online kép - Fájl  tube fájl feltöltés file feltöltés - adja hozzá a fájlokat online fedezze fel a legújabb online dokumentumok Kapcsolat
   
 

Letöltheto dokumentumok, programok, törvények, tervezetek, javaslatok, egyéb hasznos információk, receptek - Fájl kiterjesztések - fajltube.com

 

Online dokumentumok - kep
   

A tarsadalmi mobilitas és vandorlas

szociológia

Fájl küldése e-mail Esszé Projekt

egyéb tételek

 
A MAGYAR NÉP EREDETE
A viselkedéskultúra alapjai
A tarsadalmak fejlődési szakaszai
A szakmai szocializació fogalma és szakaszai: palyaorientació, szakmai képzés, alyakezdés, palyavitel. A szocializació meghatarozottsagú személyiségvo
A formalis kiscsoport fejlődése: kvazi csoport, működő csoport, érett csoport. Az egyén és a csoport viszonya.
ÁLLAMVIZSGA DOLGOZAT SZOCIÁLIS MUNKÁBÓL - Tarsadalmi összetartozas vagy kirekesztettség? – felmérés a kémeri romak tarsadalmi befogadasaról
A formalis kiscsoport belső rétegződése: a hivatalos, az érzelmi, a kommunikaciós és a feladat struktúra. A csoport képződmények: normak, légkör, közö
 
 

A társadalmi mobilitás és vándorlás

1.  A társadalmi mobilitás

1.1 A társadalmi mobilitás jelentősége a társadalomban

A mobilitás  a társadalmi helyzet megváltoztatását jelenti, amikor az egyén átkerül egyik strukturális csoportból a másikba (pl. munkásból szellemi foglalkozású lesz.). A mobilitás vizsgálata lehetővé teszi, hogy a társadalmi struktúra változásit megragadjuk. A mobilitás következtében

·     megváltozhat egyes társadalmi csoportok létszáma,

·     az egyes társadalmi osztályok és rétegek származás szerinti összetétele

·     az egyes társadalmi csoportok egymáshoz való viszonya,

·     végső soron átalakulhat a társadalom szerkezete.

Minden ember arra törekszik, hogy jobb körülmények között élő, magasabb társadalmi megbecsültséggel és befolyással rendelkező réteghez tartozzon. A társadalmi helyváltoztatás lehetősége fontos az emberek számára. Azokat a társadalmakat, ahol az egyén teljesítményétől és törekvésétől függ, hogy melyik társadalmi réteg tagja lesz, nyitott társadalomnak nevezzük. A társadalom nyitottsága kedvező 454e42e , mert:

·     az egyének szabadabbnak érzik magukat,

·     növekszik az egyének teljesítménye, dinamikusabb a társadalmi fejlődés,

·     a társadalom tagjai jobban elviselik a társadalmi egyenlőtlenségeket, mert a sorsukon való változtatás lehetősége, egyéni teljesítményük növelése legalább is elvileg adott számukra,

·     a társadalmi különbségek döntő része (vagyoni, jövedelmi különbségek) nem nyíltan jelenik meg, legfeljebb a fogyasztás eltérő szintjében (pl. drágább gépkocsi márkák birtoklása) érzékelhető,

·     kisebbek a feszültségek a társadalomban, azok nem halmozódnak fel, nincsenek robbanásszerű változások, a fejlődés útja az evolúció és nem a revolúció.

A nyitott társadalomnak, a nagyfokú mobilitásnak negatív következményei is vannak:

·     lazábbakká válnak az egyén társadalmi kapcsolatai, megtörténhet, hogy már, vagy még nem kötődik egyetlen társadalmi csoporthoz sem,

·     az egyén magánosabbá, a devianciákra hajlamosabbá válik,

·     nő a társadalomban a családbomlás, a válások száma.

A zárt társadalmakban az egyén beleszületik egy társadalmi osztályba vagy rétegbe és onnan más társadalmi csoportba csak egészen kivételes esetben (pl. az uralkodó által adományozott nemesi címmel) tud átkerülni. A zárt társadalmak jellemzői:

·     az egyének nem érzik szabadnak magukat

·     a társadalmi különbségek nyíltan jelennek meg (a feudalizmusban a nemesek viselhettek fegyvert és díszesebb ruhákat, a kasztrendszerre épülő társadalmakban érintkezési tilalom volt az uralkodó kaszt és a legalacsonyabb kaszt között, akiket Indiában „érinthetetleneknek” neveztek),

·     a társadalmi változások lelassulnak,

·     a társadalom tagjai csak erőszakos úton (forradalmak, felkelések) képesek változtatni előnytelen társadalmi helyzetüket, a társadalmi feszültségek robbanásszerűen törnek felszínre.

1.2 A mobilitást meghatározó társadalmi tényezők

A mobilitásra az ipari fejlődés, az urbanizáció, a tulajdonviszonyok változásai, a politikai rendszer átalakulása sok áttételen keresztül hat. A nemzetközi vizsgálatok tapasztalatai szerint a gazdasági növekedéssel növekszik a társadalom nyitottsága is, azaz növekszik az egyén esélye arra, hogy teljesítményével jobb társadalmi helyzetű rétegbe kerüljön. A gazdasági növekedés lelassulása csökkenti a mobilitás fő irányának, a társadalmi helyzet javításának esélyeit, ugyanakkor megnöveli a lefelé irányuló mobilitást, a korábbi társadalmi helyzetből való kikerülést, a deklasszálódást.

1.3 A mobilitás formái

A kutatók a mobilitásnak több formáját határozták meg a szociológia fejlődése során. A látszólag egyszerű probléma, hogy ki, milyen társadalmi csoporthoz tartozik és változott-e ez a szülőkhöz viszonyítva, vagy az életpálya során valójában igen bonyolult elméleti és módszertani problémákat vet fel:

·     mit tekintsünk a kiinduló társadalmi helyzetnek (az apa foglalkozását vagy az anyáét is, pl. ha értelmiségi az anya és munkás az apa),

·     miben mérjük az elért társadalmi helyzetet (a vizsgálat időpontjában levő foglalkozással, beosztással, az iskolai végzettséggel, esetleg a lakóhellyel, jövedelemmel, stb.)

A mobilitás kutatása az egyik leginkább művelt területe a szociológiának, leggyakrabban itt

alkalmaznak matematikai-statisztikai módszereket. Ennek ellenére e területre is jellemző,

hogy a fogalmak elhatárolása egymástól nem mindig egyértelmű, átfedések is vannak.

Megkülönböztetünk mobil és nem mobil személyeket. Azt a személyt tekintjük mobilnak, aki a.) vagy szülei társadalmi csoportjához viszonyítva más társadalmi csoporthoz tartozik a vizsgálat időpontjában (pl. munkás apa gyermeke egyetemet végzett és pl. tanár lett). Ezt a társadalmi helyváltoztatást intergenerációs (nemzedékek közötti) mobilitásnak nevezzük.

b.) Saját felnőtt élete során változtatta meg osztály- vagy réteghelyzetét (pl. korábban mezőgazdaságban dolgozott, ott hagyta a falut, ipari munkás lett, vagy a fizikai munka mellett énekelni tanult és operaénekes lett). Ezt a helyváltoztatást intragenerációs (nemzedéken belüli) mobilitásnak nevezzük.

Az előbbi két mobilitási formát egyéni mobilitásnak nevezzük, megkülönböztetve az u. n. kollektív mobilitástól, amely egy társadalmi csoport helyzetének változását írja le a társadalmi szerkezet egészén belül. Kollektív mobilitásnak tekinthető, ha pl. a munkások iskolázottsága, jövedelmi szintje emelkedik és pl. meghaladja az alacsonyabban iskolázott szellemiek (adminisztratív dolgozók) szintjét, ahogy az tapasztalható volt a 70-es évtized végén és a 80-as évtized elején. Nagy társadalmi változások idején egész társadalmi csoportok helyzete változhat meg. 1948 után az államosítással a korábbi tulajdonosi osztály proletarizálódott, deklasszálódott, elvesztette korábbi osztályhelyzetét. Napjainkban a munkanélküliség jobban sújtja a munkásokat, mint a szellemieket. Az állami nagyipar munkásai - a centralizált politikai rendszer politikai elitje szívesen hivatkozott rájuk, mint a rendszer fő támaszaira - a rendszerváltás után lényegesen rosszabb társadalmi körülmények közé kerültek, kevesebb reálbérért többet kell dolgozniuk, érdekeiket kevésbé tudják érvényesíteni, mint korábban, nagy fokú létbizonytalanságban élnek. Különösen áll ez a falun lakó, korábban iparban dolgozó munkanélküliekre, akik a rendszerváltás előtt kettős jövedelemmel (ipari fizetés, mezőgazdasági termelésből bevétel) és ennek köszönhetően elfogadható életnívóval rendelkeztek. Sokan közülük napszámra járásra, vagy ahogy sokan fogalmaznak, cselédsorsra kényszerülnek. Társadalmi helyzetük tehát kollektív módon romlott, a társadalmi struktúrában „lefelé” mozdultak el.

A mobilitást egy más aspektusból, a társadalmi szerkezet átalakulását vizsgálva beszélhetünk strukturális  mobilitásról vagy más szóval a társadalom átrétegződéséről. Ez megmutatkozik a nagy strukturális csoportok (munkásság, parasztság, szellemiek, értelmiségiek stb.) létszámarányának megváltozásában, amelyet olyan nagy társadalmi folyamatok indítanak el, mint az iparosítás, az urbanizáció, a tulajdonviszonyok átalakulása, a társadalmi - politikai rendszer megváltozása, stb. A strukturális mobilitás is az egyéni mobilitáson, vagyis azon alapul, hogy az egyének egyik társadalmi csoportból átkerülnek a másikba. E mögött mindenekelőtt a foglalkozási struktúra megváltozása áll. Az utóbbi évtizedekben az ipari fejlődés és az urbanizáció hatására csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma, növekedett az ipari munkások és a szellemiek száma és aránya a társadalom egészén belül. A posztindusztriális fejlődési szakaszt elérve tovább fog nőni a szellemi foglalkozásúak száma és csökkenni fog a termelésben közvetlenül részt vevő munkások aránya. A strukturális mobilitásban szerepe van az egyes társadalmi rétegekhez tartozó nők eltérő termékenységének. Ismeretes, hogy általában a szellemi, de különösen az értelmiségi családoknak kevesebb gyermekük van, mint a munkás- vagy mezőgazdasági fizikai családoknak. Amennyiben a szellemi munka iránti kereslet nő, a létszám bővítését nem fedezi a szellemi családok szaporulata. Így megnyílnak a kisebb kulturális tőkével (alacsonyabb általános műveltséggel, ismeretszinttel, nyelvtudással, rosszabb tanulmányi eredménnyel) rendelkező fizikai származású gyermekek előtt is a továbbtanulás kapui olyan értelmiségi pályákon, ahová az értelmiségi szülők nem szívesen irányítják gyermekeiket, mint pl. a tanári, papi vagy katonatiszti hivatás.

A szakirodalomban használják még a cirkuláris mobilitás fogalmát is. Cirkuláris mobilitásról akkor beszélhetünk, ha két csoport egy része egymással helyet cserél, pl. a szellemiek gyerekeinek egy része munkás, a munkásszülők gyermekeinek egy része szellemi foglalkozású lesz. Cirkuláris mobilitás elsősorban a nagy történelmi fordulatok alkalmával növekszik meg.

A strukturális mobilitással összefüggésben használjuk a kilépési mobilitás fogalmát. Ez két jelenséget is kifejezhet:

·     Milyen esélyei vannak egy adott osztályból vagy rétegből való kijutásnak? A két világháború közötti magyar társadalomban a szegényparaszti rétegből való kijutás, a paraszti létből való kitörés lehetősége számos irodalmi mű és szociográfia tárgya volt.

·     Egy adott osztályból, rétegből elszármazottak (mobilak) hova, melyik rétegbe kerültek, vagyis milyen a mobilak megoszlása a befogadó rétegek között. (Pl. a mezőgazdaságot elhagyók hány százaléka lett munkás, vagy szellemi foglalkozású.

A mezőgazdasági fizikaiak rétegének magas a kilépési mobilitása, azaz a mezőgazdaság csökkenő munkaerő szükséglete valamint megélhetési gondok miatt az elmúlt évtizedekben sokan elhagyták rétegüket. A szellemiek kilépési mobilitása alacsony. A szellemi foglalkozású szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekük minél magasabb iskolai végzettséget szerezzen és még szerényebb képességek esetén is szellemi munkát végezzen.

A belépési mobilitás azt fejezi ki, hogy egy adott osztály vagy réteg hány %-a származott más társadalmi rétegből, vagyis milyen az adott réteg származási összetétele. A munkások körében a nyolcvanas években végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a segédmunkások és betanított munkások között magas a paraszti származásúak aránya, amíg a szakmunkások többségének az apja is szakmunkás volt, tehát e réteg elsősorban saját soraiból reprodukálta magát. A rendszerváltásig a mezőgazdasági fizikaiak belépési mobilitása alacsony volt, vagyis kevesen lettek munkásból és szellemi dolgozóból mezőgazdasági dolgozóvá. A gazdasági szerkezetváltás, a munkanélküliség következtében sok falun élő, de korábban ipari munkásként dolgozó próbálkozik megélni a mezőgazdaságból. Több korábban termelőszövetkezetben dolgozó agrárszakember vált olyan agrárvállalkozóvá, aki maga is fizikai munkát  végez és csak kisegítés céljából alkalmaz bérmunkásokat („napszámosokat”).

1.4 A mobilitás eszközei (csatornái)

A legfontosabb csatorna az iskola. A mobilitási vizsgálatok eredményei alapján az apák iskolai végzettsége határozza meg elsősorban azt, hogy gyermekeik milyen iskolai végzettséget szereznek és milyen foglalkozáshoz jutnak.

A házasság is lehet a mobilitás eszköze, elsősorban a nők számára adott az a mobilitási lehetőség, hogy házastársuk révén bekerüljenek egy magasabb életnívón élő társadalmi csoportba. Ma már a magas jövedelmű értelmiségi nők körében sem ritkaság a vonzó küllemű, de szerényebben iskolázott, vagy fizikai munkakörben dolgozó férj, akik számára a szellemi dolgozó feleséghez való tartozás mobilitási lehetőséget jelent.

A sport, a színház, a film, a szórakoztató ipar, szépségverseny, stb. is lehet mobilitási eszköz kevesek számára, ugyanakkor a fiatalok nagy tömege álmodozik ilyen karrierről az unalmas tankönyvek felett görnyedve.

2.  A vándorlás szociológiai jelenségei

2.1 A vándorlás jelentősége a társadalomban

A társadalom szerkezetének módosulása, az egyes osztályok és rétegek létszámarányának és származási összetételének megváltozása nem csak az egyének és csoportok társadalmi helyváltoztatásával (egyik osztályból vagy rétegből) a másikba való átkerülésével valósul meg, hanem ez együtt járhat a térbeli társadalmi helyzetváltoztatással, a vándorlással is.

A társadalmak nem csak időben, hanem térben is léteznek, a térbeli társadalmi szerveződés eredményeképpen jönnek létre a helyi (lokális) társadalmak, amelyek által létrehozott épített környezetet (lakóházakat, intézmények elhelyezését biztosító középületeket, ezek térbeli elhelyezkedésének módját, az utcákat, tereket, a lakosság szükségleteit kielégítő infrastuktúrát) településnek nevezzük.

A vándorlással az egyének vagy családok kikerülnek egy lokális társadalomból, addigi szomszédi, baráti rokoni kapcsolataik lazulnak vagy megszűnnek és bekerülnek egy másik helyi társadalomba, ahol új kapcsolatokra tesznek szert, amelyek jellege és intenzitása nagy valószínűséggel eltér a korábbiaktól. A vándorlás révén az egyének egy része más foglalkozást választ és más társadalmi rétegbe kerül, így változni fog az egyes társadalmi rétegek létszáma és származási összetétele is.

A vándorlással a helyi társadalmak összetétele változik. Megváltozhat a település lakosságának korösszetétele, változhat a lakosság gazdasági aktivitás szerinti összetétele, a kereső – eltartott arány és megváltozhatnak az alapvető rétegek létszámarányai is. Mindezek a változások hatással lehetnek az adott település gazdasági életére, végső soron a település és a helyi társadalom léte is kérdéssé válhat.

A vándorlás révén nem csupán a társadalom osztály – réteg szerkezete, hanem etnikai összetétele is változhat. A vándorlás révén eltérő kultúrák kerülhetnek érintkezésbe egymással, új értékek szokások és magatartási formák terjedhetnek el, így a társadalom működésének módja a társadalom mindennapi élete is jelentősen átalakulhat.

2.2 A vándorlás formái

A vándorlás lakhelyváltoztatás, vagyis az egyén vagy a család nem csupán lakást, hanem lakóhelyet is változtat, azaz más településen lévő lakásba költözik. Belföldi vándorlásnak nevezzük, ha a költözés országhatáron belül történik egyik településről a másikra, nemzetközi vándorlásról (nemzetközi migrációról) beszélünk, ha az egyén vagy a család más országban lévő településre költözik, azaz országhatárt is átlépi a költözés során.  A belföldi vándorlás Magyarországon különösen erősen irányul a központi régióra, mint azt az alábbi térkép is mutatja.

A belföldi vándorlás lehet ideiglenes és állandó. A vándorlás történhet tanulás, vagy átmeneti munkavállalás miatt ideiglenes jelleggel. Az egyén megtartja korábbi lakhelyén lévő állandó lakását, és csak ideiglenesen jelentkezik be egy más településen lévő lakásba, amely az ő ideiglenes lakása. Ez esetben ideiglenes vándorlásról van szó. (Ideiglenes vándorlásának minősül az is, ha valaki egyik ideiglenes lakásból egy másik településen lévő másik ideiglenes lakásba költözik.)

Állandó vándorlásnak azt nevezzük, amikor az egyén vagy a család elhagyja állandónak minősített lakását és egy másik településen levő lakást  jelöl meg állandó lakásaként.

A vándorlásról, mint társadalmi jelenségről a lakcím változás jogilag kötelező bejelentésének statisztikai adataiból szerezhetünk információt. Itt figyelembe kell venni bizonyos torzítást is, mivel sokan elmulasztják bejelenteni azt, ha ideiglenes lakásukból elköltöznek. Ennek következtében a nagyobb települések (főleg nagyobb városok) lakónépessége a statisztikai adatok szerint nagyobb lehet ténylegesnél, mivel a nagyobb településekre irányul az ideiglenes vándorlás.

A vándorláshoz kapcsolódó jelenség az ingázás. Ingázónak azt a személyt tekinthetjük, aki más településen dolgozik, mint ahol lakik és naponta (esetleg hetente vagy kéthetente) közlekedik lakóhelye és munkahelye között. Az inga-vándorlásról a népszámlálás során szerezhetünk átfogó adatokat.

2.3 A vándorlás okai, a vándorlás társadalmi összetétele

Vándorlásra az egyéneket és a családokat politikai (etnikai, vallási hátrányos megkülönböztetés, politikai elnyomás, háborús viszonyok, stb.) meg vagy gazdasági kényszer ösztönzi. A lakóhely elhagyásának szándéka akkor erősödik meg, ha az egyén szükségletei és kielégítésének lehetőségei között növekszik a szándék, ha nem lát reményt arra az egyén, hogy lakóhelyén a viszonyok gazdasági és kulturális, politikai, társas stb. szükségletei szempontjából kedvezően fognak alakulni. A vándorlás mindig olyan területekre irányul, ahol az egyén feltételezi, hogy nagyobb jövedelemhez juthat, jobban megvalósíthatja céljait, ahol jobban tanulhat, ahol művelődési és szórakozási szükségleteit jobban ki tudja elégíteni, ahol jobb az infrastruktúrával való ellátottság, ahol kényelmesebben és biztonságosabban élhet. A mobilitás fő iránya a fejletlen, perifériás területekről a fejlettebb, centrum települések felé irányul. Előfordulhat a történelem során a centrumból a periféria felé való mobilitás is, amikor a vállalkozó szellemű emberek a gyors meggazdagodás reményében telepednek át fejletlen, de kiaknázatlan erőforrásokkal bőven ellátott területekre.

A vándorlás során a mobil személynek alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez, be kell tudnia illeszkednie az új társadalmi környezetbe. Erre inkább képesek a fiatalabbak és a képzettebbek.

2.4 A nemzetközi és belső vándorlás történeti háttere

A preindusztrális társadalmakban a nomadizáló török, mongol, tatár, arab stb. népnek tömeges vándorlását, hódítás célú hadjáratait nem tekintjük vándorlásnak, hiszen ez esetben olyan törzsek mozogtak, amelyek még nem telepedtek meg. Vándorlásról csupán akkortól és azon társadalmak esetében lehet beszélni, amikor és ahol már kialakult egy többé-kevésbé szilárd település hálózat.

A preindusztrális társadalmakban a belső vándorlás mértéke nem volt nagy, de már ekkor is elsősorban a városok felé irányult: „a városi levegő szabaddá tesz”, a jobbágyság alól való felszabadulást a városi polgárrá válás tette lehetővé. A nagy földrajzi felfedezések korában felerősödött a nemzetközi vándorlás: az európai országokból indult el  jelentősebb kivándorlás más földrészek felé gyarmatok létrehozása céljából.

Az ipari társadalom létrejöttével a belső vándorlás fő irányává a falvakból a városba való költözés vált. A gépi nagyipar biztosította munkalehetőség „beszívja”a mezőgazdasági népesség jelentős hányadát. Ez az urbanizáció abszolút koncentráció szakasza (Enyedi György kifejezése), a népesség nagy tömegei koncentrálódnak a várososokban. Eredményeképpen a falvak népessége fogy, korösszetételben megnő az idősek aránya (a falvak ”öregszenek”), a városok népessége nő, és fiatalabb korösszetételűvé válik.

Az agrárválság, az elégtelen ipari-gazdasági fejlődés következtében Európa perifériáin, valamint a közép a kelet-közép-európai országokban a mezőgazdasági munkaerő felesleget az ipar nem tudta felszívni. Jó részük Amerikába vándorolt ki. Az újvilágba irányuló kivándorlás a XIX század végén és a XX század elején a nemzetközi vándorlás fő iránya volt.

Az első és második világháború pusztításai, valamint az államhatárok megváltozása jelentősen megnövelte a nemzetközi vándorlást, amelyben a migrációt kiváltó fő tényező a politika, a kényszer (Pl.: kitelepítés) volt.

A második világháború utáni években a nyugat- európai országok az újjáépítés munkaerő szükségletét a gyarmati- és gazdaságilag elmaradott országok olcsó bérű vendégmunkásaival biztosították. Eredményeképpen a viszonylagosan homogén nemzetállamok soknemzetiségűvé váltak, egymástól távol álló kultúrák kerültek térben egymáshoz közel, ám az egybeolvadás, az egységesülés reménye nélkül. Ennek következtében a vendégmunkások jelentős hányada nem integrálódott a befogadó ország társadalmába, etnikai szigetet képez, amely konfliktusos helyzetet eredményez.

A posztindusztriális társadalomba való belépéssel, a teljes gépesítéssel és az automatizálással csökken az ipar munkaerő szükséglete, növekszik a munkanélküliek száma. Ennek következtében az iparilag fejlett országok radikálisan megváltoztatják bevándorlási politikájukat, minden eszközzel korlátozzák a gazdasági menekültek beáramlását. Az európai új jobboldal úgy tudja növelni politikai befolyását, hogy a bevándorlókat teszi felelőssé a munkanélküliség növekedéséért.

A kelet-közép-európai országokban végbement rendszerváltozás és azzal együtt járó gazdasági válság, valamint a külföldre való utazás politikai korlátozásának megszűnése megnövelte a migrációs potenciált ezekben az országokban. Ugyanakkor az Európai Unió országainak korlátozása miatt a tényleges kivándorlás alatta maradt a korában megbecsültnek. A Jugoszlávia szétesését eredményező polgárháború nagy migrációs hullámot, menekült áradatot indított el Európában. A menekültek jelentős hányada Magyarországon telepedett meg.

2.5 A vándorlás szociológiai következményei Magyarországon

Magyarországon a tatár- és török dúlás és hódítás a települések százait pusztította el. A lakosság – különösen a védtelenebb alföldi területeken – a mezővárosokban keresett védelmet. Ennek a belső, a háborús viszonyok szülte vándorlásnak köszönhető az, hogy az Alföldön alacsonyabb a település-sűrűség, a települések között nagyobbak a távolságok, mint a Dunántúlon, ugyanakkor a települések átlagos lélek száma magasabb. Itt a mezővárosokban a népesség koncentrációját nem az ipari fejlődés, hanem a háborús viszonyok váltották ki.

A járványok pusztításai is egyes területek elnéptelenedéséhez vezettek. Az uralkodók, a földesurak a munkaerőt a birodalom olyan területeiről pótolták, ahol a háborús pusztítás csekélyebb volt, ahol jelentős népesség felesleg mutatkozott. A szlovák, ukrán, rutén, román jobbágyok betelepítése a korábban magyarok által lakott, de elnéptelenedett területekre azt eredményezte, hogy már a XX. század előtt kiterjedt, etnikailag kevert népességű területek jöttek létre, amely hivatkozási alapul szolgált a trianoni békekötés alkalmával a határ megvonásának. A trianoni békekötés nyomán jelentős migrációs hullám indult ki az elszakadt országrészekből. A második világháborút követő kitelepítések szintén jelentős migrációt indítottak el. A vándorlás jelentősebb hullámát a II. világháború után megindult erőltetett iparosítás váltotta ki. Ez előbb Budapestre, a bányavárosokra, az új, „szocialista” ipari központokra, később a regionális szerepkörű városokra és megyeszékelyekre irányult. A vándorlás fő iránya a rendszerváltásig az volt, hogy a falvakból a városokra költöztek a megélhetési lehetőségekkel, valamint az életkörülményekkel elégedetlenek. A falvak népességének elvándorlását a fejlesztési forrásokat a városokra koncentráló településpolitika is elősegítette. Következményeképpen jelentősen csökkent a falvak népessége. Mivel elsősorban a fiatalabb lakosság vándorolt el, a falvak népességén belül növekedett az időskorúak aránya. A falvak népességének csökkenésében így a vándorlási veszteség mellett a természetes fogyás is egyre jelentősebb szerepet játszott.

A városokba való betelepedést a koncentrációs politika elősegítette, a városi lakáshiány ugyanakkor akadályozta. Ez eredményezte az ingázók magas számát.

A rendszerváltással egyidejűleg kibontakozott gazdasági válság megnövelte a munkanélküliség mértékét a városokban is, így megszűnt a városok felé irányuló vándorlás fő motivációs tényezője, a munkavállalás. A szociális lakásépítés leállítása, a lakások árának rohamos emelkedése a városokban szintén a városok felé irányuló állandó vándorlás megszűnése irányába hatott. 1990-ben még a  Budapestre irányuló állandó vándorlás pozitív egyenleget mutatott, miközben a többi város esetében már negatív előjelűvé vált. Ezzel egy időben a falvak felé irányuló állandó vándorlás pozitív mérleget eredményezett. Természetesen a városok változatlanul jelentős tanulói létszámot koncentrálnak és magas a városban munkát vállaló, de ott saját, végleges lakást szerezni nem tudók száma is, ezért az ideiglenes vándorlás mind Budapest, mint a többi városok esetében pozitív előjelű, ugyanakkor a falvak felé irányuló ideiglenes vándorlás negatív egyenleget mutat.

Budapestre már csak az összes állandó vándorlás 9 % jut, miközben az ország népességében elfoglalt aránya Budapestnek 18,7 %. A többi városban az ország népességének 43,9 %- a lakik, az ide irányuló állandó vándorlás az összes állandó vándorlásnak csak 38 százalékát teszi ki. A falvakban a lakosság 37,4 %- a lakik, ugyanakkor az összes állandó vándorlás 52 százaléka a  községekbe irányul. Az állandó vándorlás irányának megfordulása mögött okként a munkavállalási gondok mellett jelentős szerepet játszanak a lakásfenntartási és megélhetési költségek drágulása, valamint a városok nem csökkenő szennyezettsége is. A rendszerváltás után megnövekedett Magyarországon a nemzetközi vándorlás is. Kezdetben Magyarország főleg tranzit országként szerepelt, de növekvő mértékben válik hazánk cél-országgá is. A külföldi tőke Magyarországon való megtelepedésével növekvő számban jelennek meg az iparilag fejlett országokból érkezett szakemberek, akik persze csak ideiglenes jelleggel tartózkodnak Magyarországon.

A legnagyobb számban Romániából, a volt Jugoszlávia, illetve a Szovjetunió területén lévő országokból tartózkodnak tartósan Magyarországon külföldi állampolgárok. Ezt követően német, lengyel és kínai állampolgárok élnek még Magyarországon nagyobb számmal. A több éves itt tartózkodásuk azt jelenti, hogy Magyarország nem csupán tranzit országként, hanem cél országként is szerepel a nemzetközi vándorlásban elsősorban Románia, valamint a hajdani szocialista tábor országainak állampolgárai számára.                      

Találat: 2435